Kevés kivételtől eltekintve
Sztálin magánélete is a munka jegyében telt. Legyen bár hétköznap vagy vasárnap
- munkarendje mindig ugyanaz volt.
Minden nap reggel hat és hét óra
között zajlott le az orvosi vizit - ahogy erről az 1927. óta háziorvosaként
működő Dimitríj Pletnyev professzor beszámolt. Az orvos határozta meg, hogy
naponta hány órát dolgozhat Sztálin és ő felügyelte a gimnasztikai
gyakorlatokat, illetve az arc- és testmasszázst. Mindezekre sor került reggel
és esete is. Sztálin nem fürdött kádban,
hanem zuhanyozott. Általában ebéd
előtt két órát pihent. Ez alatt testét hideg vízzel és kölnivel átdörgölték.
Egy órával az étkezés előtt az orvos kötelessége volt vegyileg elemezni az
ételt: nem tartalmaz-e egészségtelen adalékokat és nincs-e megmérgezve. Az
ételeket leginkább intézetre hasonlító konyhában készítették, ahol a legjobb
szakácsok igyekeztek egymást túlszárnyalni. Kifejezetten bőséges francia, grúz
és orosz fogásoknak kellett az asztalra kerülni. Sztálin lánya - Szvetlana -
apró részletekről is beszámol: Asztalára különleges a tavakból hoztak halakat,
saját tenyésztelepekről fácánokat és ürüket készítettek számára, továbbá nem
hiányoztak a különleges évjáratú grúz borok sem. Délről helikopterrel érkezett
a friss gyümölcs. Nem tudta milyen magas szállítási költségeket kellett fizetni
azért, hogy rendszeresen ilyen ételeket tudjanak számára felszolgálni… Nem
tudom, hogy apám előtt ismeretes volt-e, hogy speciális orvosok minden
konyhájában kerülő élelmiszert vegyileg elemeztek, nem tartalmaznak-e mérgeket.
Minden kenyérből, húsból, gyümölcsből származó mintához csatolni kellett egy
tanúsítványt a felelős orvos pecsétjével és aláírásával: méreganyagot nem
találtunk.
Dr. Gyakov időnként eljött hozzánk,
a kremli lakásunkba és kis üvegcséket hozott magával, minden szobában mintát
vett a levegőből.
Sztálin gyakran adott parancsot
arra, hogy asztalát azzal az ezüst étkészlettel terítsék meg, amelyet Rettegett
Iván az angol királynő - I. Erzsébet - ajándékaként nagy becsben tartott és
rendszeresen használt. Ennek a cárnak a portréját felakasztotta dolgozószobájában.
Láthatólag jól érezte magát a kép jelenlétében.
Sztálin rossz oroszsággal és erős akcentussal beszélt.
Milovan GyilaszX szerint szókincse rendkívül gazdag volt.
Eleven és plasztikus kifejezésmódját gyakran fűszerezte orosz közmondásokkal,
szólásokkal. Ehhez járult meglepő humorérzéke: nyers, öntudatos, de nem
szellemtelen humora volt. Sztálin
egyhangú életmódjában a változatosságot az összejövetelek jelentették. Ezeken
megvendégelte a hozzá közel álló bizalmasait vagy külföldi vendégeit. Milovan
Gyilasz írja, hogy 1944-ben tett moszkvai
látogatásakor mennyire elcsodálkozott azon, hogy Sztálin milyen hatalmas
mennyiségű ételt tudott megenni.
Még egy nagy testalkatú ember esetében is
elképesztő mennyiség volt.
x
Milovan Gyilasz (1911-1995) szerb politikus a II. világháborúban a partizánharcok
idején Titó harcostársa, a háborút követően később politikai ellenfele.
A fáma szerint Sztálin képes volt vodkás poharát húszszor is kiüríteni
anélkül, hogy nyelve elnehezült volna tőle. Amerikai diplomaták is
megerősítik, hogy Sztálin ezeken, a megerőltető lakomákon sem volt soha részeg.
Elvtárs-barátaival tartott tivornyákon a
dácsájában előszeretettel tért át a vulgáris stílusra.
Ilyenkor leginkább otromba tréfák
mulattatták: például ivócimborái éppen abban a pillanatban tettek egy
paradicsomot a szomszéd székére, amikor leült. Sztálin -, ami személyiségét illeti - szerfelett félénk volt. Ez
volt az oka annak is, hogy állandóan pisztolyt hordott magánál nadrágja vagy
felöltője zsebében. Ezt a pisztolyt éjszakára a párnája alá tette, soha nem
vált meg tőle. Félt egyedül maradni, ezért éjszakára bezárkózott hálószobájába.
A hálószoba páncélajtaját úgy szerkesztette meg, hogy egy bonyolult elektromos
szerkezettel csak belülről lehetett kinyitni. Emellett minden helyiséget
éjjel-nappal számtalan csekista őrzött.
Az őrökben sem bízott, ezért
többször előfordult, hogy minden előzetes bejelentés nélkül - legyen nappal
vagy éjszaka - teljes egészében, lecseréltette őket. A védelmére fordított
mérhetetlen költségek nemcsak a személyes környezetéhez tartozó lakó- és munkatermek
őrzéséből adódtak, hanem tetemes összeget jelentettek a dácsájából (Kuncevó,
Zubalovó) a Kremlbe vezető úton számára szükségesnek vélt elővigyázati
intézkedések. Rendőrök és biztonsági őrök százai szegélyezték az utcákat,
melyeken limuzinjával áthaladt. Ezen kívül minden alkalommal öt kocsit
indítottak útnak és még az őrség sem tudta, hogy melyikben ül Sztálin. A
limuzinok ablakait szürke függönyökkel takarták el a külvilág elől, szinte
hermetikusan elzárták: nehogy a népből egyetlen elvtárs is pillantást vethessen
a nagy munkásvezér arcára.
Sztálin külsejét - azokon a
képeken, melyekre a szovjet kormány adott megbízást - mindig úgy ábrázolták,
hogy senkinek se lehessen a legkisebb kétsége sem afelől - éljen a
Szovjetunióban vagy nyugaton -, hogy az „acélból lévő férfit”, a kicsattanó
egészségű vezért látja maga előtt, aki álmatlan éjszakákon fáradhatatlanul
őrködött népe felett. Ha józanul
szemléljük, akkor Sztálin az 1,67 m-es testmagasságával éppen olyan kicsi volt,
mint Napóleon. Még alacsonyabbnak tűnt azáltal, hogy az évek múlásával
egyre testesebb lett. Mindig bőszabású nadrágot hordott, ami harmonikaszerűen
omlott cipőjére. Mindig magas sarkú cipőket készíttetett, hogy ezzel is
magasabbnak tűnjön. Arca himlőhelyes volt, petyhüdt és vöröses foltokkal teli.
Nyaka feltűnően ráncos, haja - a grúzokhoz hasonlóan - kékesfekete volt.
Szürkés barna szemeit Louis Fischer egy Kremlben készített interjújában így
jellemezte: Vastag sűrű szemöldök, húsos szemhéjak, szemei nedvesen csillogtak,
mintha úgy lennének teremtve, hogy minden kutató tekintet elől elrejtsék belső
szándékait. A három órás beszélgetés során Sztálin mindössze kétszer nézett
nyíltan, de nagyon röviden a szemembe.”
Csak nagyon kevés embernek
adatott meg az a lehetőség, hogy ennek a félelmetes despotának a lényét
közvetlen közelről megismerje. Ezek egyike volt háziorvosa - Dimitrij Pletnyev
professzor. Pletnyev falusi tanító fiaként született 1872-ben.
A falu papjának segítségével
megkapott egy állami ösztöndíjat, ami lehetővé tette számára az orvosi
tanulmányokat. Ezt követő klinikai és tudományos tevékenysége olyan sikeresen
alakult, hogy az Októberi Forradalom idején már a leghíresebb
szívspecialistájának számított. Ezért kézenfekvő volt, hogy - amikor 1927-ben a
legfelsőbb pártvezetés orvosi ellátására vezető orvost kerestek a Kreml újonnan
berendezett poliklinikájára - Pletnyevet választották. Mivel politikailag
semmilyen terhelő adatot nem találtak ellene, haladéktalanul kinevezték a
klinika vezetőjének. Kollégául Kazakovot, Levint, Weisbrodot és Mosenberget
jelölték ki. A professzor proletár származása - mivel Sztálin is egy egyszerű
cipész fia volt (megj: mások szerint csizmadia) - méltóságteljes fellépése,
nyílt és egyenes jelleme, humorérzéke vezetett ahhoz, hogy Sztálin - aki addig
még senkit sem fogadott igazán a bizalmába - növekvő vonzódást érzett iránta és
a hozzá legközelebb álló elvtársak bosszankodására és álmélkodására egyre
erősebben magához kötötte.
Pletnyev jegyzeteiben a következő
leírás található a diktátorról: Sztálin rettenthetetlen és bátor volt, mint az
oroszlán, ravasz, mint a kígyó, gyenge és gyáva, mint a nyúl - s mindez
egyidejűleg.
Nehezen viselte a fizikai
fájdalmakat, ezért ízületi fájdalmai gyakran őrjöngésbe kergették. Nem tűrt
ellentmondást, szeretett kérkedni és élvezte, ha hízelegnek neki. Látóköre
figyelemreméltóan tág volt. Éles
elméjűnek bizonyult, fürge gondolkodású volt és rugalmas. Szívesen
bocsátkozott kalandokba. Elképzelhetetlen azonban, hogy pusztán szellemi
képességei elégnek bizonyultak volna sikeres felemelkedéséhez. Ördögi ravaszság és cselszövés nélkül nem
jutott volna ilyen magasra. Nagy hasznára volt az is, hogy meglepően jól
ismerte az emberi lelket annak minden gyengeségével. Önfejű és következetes
volt hatalmas akaraterővel rendelkezett, idegei vasból voltak. Nehéz volt megtéveszteni. Ha szemtől
szembe került valaki, állandóan úgy érezte, hogy Sztálin a tekintetével
keresztül járja.
Mindemellett emlékezőtehetsége egészen rendkívüli volt… Ravaszul
csillogó szemeivel, mosolygó szájával - ami elárulta agyafúrtságát,
alattomosságát - Sztálin óvatosságra intő hatást keltett2.
Sztálin külsejéről már nem
egyszer írtak. Alacsony termete és jelentéktelen külseje ellenére határozott
ember benyomását keltette. Hiányzott belőle minden mesterkéltség és beszélgető
partnerét levette lábáról közvetlenségével. A könnyed beszédmód, a gondolat pontos megfogalmazásának a
képessége, a természetes elemző elme, a nagy műveltség és a ritka
emlékezőtehetség még az igen jártas és jelentős embereket is arra kényszerítette,
hogy belsőleg koncentráljanak, és éberek legyenek, amikor Sztálinnal beszélnek.
Sztálin nem szeretett ülni.
Beszélgetés közben lassan járkált a szobában, időnként megállt, odament
beszélgető partneréhez és egyenesen a szemébe nézett. Tekintete tiszta és
átható volt.
Halkan gondosan tagolva beszélt,
közben alig gesztikulált, legtöbbször pipáját tartotta kezében, még akkor is,
ha kialudt és a végével bajuszát szerette simogatni. Észrevehető grúz akcentussal
beszélt, de kiválóan ismerte az orosz nyelvet és szerette a képes hasonlatokat,
példákat, metaforákat. Ritkán nevetett, akkor is halkan, mintha csak magában
nevetne. A humort azonban értette és becsülni tudta az elmésséget és a tréfát. Látása igen éles volt és a nap bármely
szakaszában szemüveg nélkül olvasott. Rendszerint maga, kézzel írt. Sokat
olvasott és a legkülönbözőbb területeken is nagy tájékozottsággal rendelkezett.
Bámulatos munkabírása és gyors felfogóképessége lehetővé tette, hogy egy nap
alatt akkora mennyiségű tényanyagot
nézzen át és dolgozzon fel, amelyre csak rendkívüli ember képes.
Sokoldalú és tehetséges ember
volt, de nem kiegyensúlyozott jellem. Erős akaratú, zárkózott és heves
egyéniség volt.
Bár általában nyugodt és
megfontolt, néha azonban méregbe jött. Akkor elhagyta tárgyilagossága. Szinte a
szemünk előtt változott el - mondta róla Zsukov - még sápadtabb lett, tekintete
megkeményedett.
Másokkal együtt Zsukov is
megerősíti, hogy Sztálin napirendje kissé
szokatlan volt: főként az esti és éjjeli órákban dolgozott. Délnél előbb nem
kelt fel. Sokat dolgozott, napi
12-15 órát. Az ő napirendjéhez igazodott a Párt Központi Bizottsága, a
Népbiztosok Tanácsa, a népbiztosságok, valamint a fő állami, tervező szervek. Ez
erősen kizsigerelte az embereket3.
Arckifejezése soha nem árulta el
az igazi gondolatait. Sokszor megtévesztően jóakaratúnak és barátságosnak tűnt,
pedig ugyanakkor csak gyűlölet és ellenségességet érzett a vele szemben lévő
iránt… Két lelki betegségtől szenvedett:
a megalomániától és az üldözési mániától4.
Az első házasságából
származó fia: Jakov
Családapaként Sztálin teljesen csődöt mondott. Elsősorban két fiát
tette lelki nyomorékká azáltal, hogy visszaélt apai hatalmával. Jakovot - az első házasságából született
fiát - apja hideg és elutasító magatartása a kétségbeesésbe hajszolta
olyannyira, hogy egyszer pisztollyal öngyilkosságot kísérelt meg, amit azonban
szerencsésen túlélt. Közvetlenül e szuicid kísérlet után az apa meglátogatta a
fiát a kórházban. A sebesült fiú felé semmilyen szeretetet nem tudott mutatni,
csak azt a gúnyos kérdést tette fel neki: „Nem találtál célba mi?” Csak nagy
nehézségek árán tudta később Jakov az egész életében dédelgetett vágyát
megvalósítani: elkezdte katonai pályafutását. A Vörös Hadsereg tüzérségi
kiképző iskolájába került és a háború elején főhadnagyi egyenruhát ölthetett
magára5.
A nagy honvédő háború kitörésekor
Jakov (beceneve: Jasa) harminchárom, Szvetlána - a második házasságából
származó lánya - tizenöt éves volt. Jasát, mint tartalékost behívták és a
fehérorosz frontra, Baranovicsi környékére küldték. A hírközlés Nyugat-
Fehéroroszországból igen hamar megszakadt. Amikor Jasa német hadifogságba került,
a szovjet sajtó, hallgatott. Jasa felesége más forrásokból megtudta, hogy
férjét már 1941. július 16-án, nem sokkal a német benyomulás után, amikor a
támadók Szmolenszken át igyekeztek Moszkva felé előre törni Grosznánál elfogták. Sztálin ezt telefonon megmondta a lányának, de
Szvetlánának nem volt szíve, hogy közölje Julijával. … Jasa ugyanis nem
véletlenül esett fogságba állította Sztálin, hanem rávették, hogy engedje
foglyul ejteni magát… A New York Times 1944. október 4-i, vatikáni hivatkozó
beszámolója szerint elvitték Hermann Göringhez, aki megpróbálta
Németország katonai és ipari hatalmát a
lehető leghatásosabban ismertetni vele. Sztálin fia, azonban megvetést mutatott
minden iránt, ami nem orosz és magánéletéről csak annyit mondott, hogy ritkán
látja apját és a miniszterelnök fiaként semmiféle kedvezésben sem részesült.
Sztálin kiszabadíthatta volna
fiát a fogságból, amikor Friedrich Paulus vezértábornagy Sztálingrádban orosz
kézre került. A németek felajánlották, hogy kiadják Sztálin fiát a sztálingrádi
6. hadsereg parancsnokáért cserébe. Sztálin megvetéssel utasította el ezt a
lehetőséget „Nem szokás közkatonákat, tábornokokra kicserélni.” A háború után a
német légierő főhadiszállása elküldte Sztálinnak az 1941. július 18-i
jegyzőkönyvet. A kihallgatás után Jakov ezt mondta: „szégyellem magam az apám
előtt, hogy életben maradtam. Azt ugyanis, hogy Jasa megadta magát a németeknek Sztálin éppolyan súlyú véteknek tartotta,
mint a hazaárulást. … Miután visszatért a sachsenhauseni koncentrációs
táborba, Jasa magánzárkába került, éheztették, verték és megalázták. De erősebb
jellemnek bizonyult, mint apja gondolta. Attól félt a németek kínzással és
pszichológiai módszerekkel rákényszeríthetik, hogy elárulja apját és népét.
Amikor közölték vele, hogy Sztálin elutasította a német ajánlatot, nem cseréli
ki őt egy hadifogoly magas rangú német tiszttel, kitört őrzői közül és nekirohant
a szögesdrótkerítésnek, amelybe elektromos áram volt vezetve. Az egyik őr
géppisztolya végzett vele6.
A második házasságából származó gyerekei: Vaszilij és Szvetlana
Vaszilij sorsa is több mint szomorú volt. Mivel apjának nem
sikerült kemény férfit formálnia belőle, ezért anyja Nagyezsda Allilujeva
halála után a fiú nevelését apja a testőrségét vezető Vlaszik vezérőrnagyra
bízta. Éppen ez a döntés volt az oka, hogy a szolgalelkű Vlaszik -, aki a fiú
nevelésével akart különleges előnyöket kihízelegni önmaga számára.
Nevelésével Vaszilij akarat
nélküli, szeszélyes és gyenge jellemmé formálódott.
Harcirepülő pilótaként a második
világháborúban mindazonáltal bizonyította bátorságát. A katonai vezetés által
számára biztosított áttekinthetetlen privilégiumok hamarosan súrlódásokhoz és
kínos viszályokhoz vezettek. Ez nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy 1942-ben
húszévesen már ezredessé nevezték ki. Huszonöt évesen már a légierő altábornagya
volt. Szolgálati okmányában a következő olvasható: Heves természetű, hirtelen
haragú, nehezen tudja visszafogni magát. Előfordult, hogy tettlegességre
ragadtatta magát az alattvalóival szemben. Megesett, hogy durván bánt egyes
tisztekkel, sőt verekedésre is sor került az NKVD ellenőreivel. Egészségi
állapota rossz, különösen az idegrendszere gyenge. Fölöttébb ingerlékeny… Mindezek
a fogyatékosságok jelentős mértékben gyengítik parancsnoki tekintélyét és nem
összeegyeztethetők a hadosztályparancsnoki rangjával.
A felettes tábornokok - hogy
megvédjék a parancsnoksága alatt álló egységeket a „duhajkodó herceg”
szeszélyességétől - egyetlen kiutat láttak: ha áthelyezik a katonai akadémiára.
Mivel Vaszilijt továbbra is
elárasztották kitüntetésekkel és miden elképzelhető privilégiummal az
elkényeztetett és pszichikailag deformálódott férfi egyre jobban az
alkoholizmus rabjává lett. Végül apja rendelkezésére leváltották a Moszkvai
Légierő parancsnoki posztjáról, és nyugállományba helyezték. Sztálin halála
után még be is börtönözték Lefortovóban. Hruscsov idején, azonban szabadon engedték.
Alkoholos állapotban elkövetett ismétlődő kihágásai miatt végül száműzték, ahol
1962. március 19-én mindössze negyven évesen – testi-lelki roncsként - halt meg7.
Sztálin még leginkább Szvetlana lányát szerette, aki külsőleg
nagyon hasonlított őrá. Szvetlana is kora gyermekkorától kezdve rendkívül
vonzódott az apjához. Saját kijelentése szerint jellemük nagyon hasonló volt.
Mégsem sikerült igazi hazafivá nevelnie őt. Létezik néhány levél, amelyek
mutatják szeretetteljes viszonyát lányához. Gyakran szólította levélben „háza
kis úrnőjének” és mint „titkárod” írta alá sorait. Az ilyen szentimentális
hangulatok nem szabad, hogy megtévesszenek minket, mert egyik pillanatról a
másikra „kedves házúrnőjét” keményen és brutálisan gyötörte, amikor beteges bizalmatlansága
veszélyt szimatolt.
Így például lánya első szerelmét -
az újságíró A. J. Kaplert - letartóztatta és tíz évre munkatáborba száműzte,
mert annak gyanús módon volt egy nővére Franciaországban és ő maga újságíróként
beszélgetett két amerikai tudósítóval.
A hatvanas években Szvetlana
megjelentetett egy kritikus hangú visszapillantást apja életére és
tevékenységére - aminek objektivitásával kapcsolatban vannak ugyan kételyeink
-, amiben mégis értékes életrajzi részleteket közvetít. Borisz Basanov leírásában Sztálin szenvedélyből politikus, akit
kizárólag a hatalom érdekelt, ezen kívül más bűnös szenvedélye nem volt.
A pénzhez sem ragaszkodott
imádattal - amúgy is tetszése szerint rendelkezhetett bármilyen összegről - és
más szórakozás - sport vagy nők - sem vonzották mértéktelenül: „saját feleségén
kívül a nők nem léteztek számára.” Igaz, hogy Basanov ezen kijelentése
egyértelműen ellentétben áll Pletnyev professzor feljegyzéseivel - legalábbis
amennyire Romano-Petrova memoárjaiban erről szó van. Sztálin feleségének a
halála után ez megváltozott8.
Az első feleség
Joszif
Visszarionovics Dzsugasvili 1904. júniusában szülővárosában, a grúziai Goriban
feleségül vette az 1881-ben Kaszpegiben született nagyon csinos, sötét hajú Jekatyerina (Kato) Szvanidzét. A titkos esküvőt a Szt. Dávid templomban
tartották meg, a fiatal párt Krisztofer Csinvoleli adta össze. A lázadó, aki
ekkor „Kobának” (megj: a név egy kaukázusi romantikus hős eredeti neve volt)
nevezte magát, egy ártatlan istenfélő lányt óhajtott feleségül. A
szabadgondolkodó, forradalmár nőkből, akik - éppúgy, mint ő - állandóan
menekültek és az egyik elvtárs ágyából a másikéba vándoroltak elege volt.
Jekatyerina, aki korán
elvesztette szüleit, Szvanidze nagyanyjával egy kis téglaházban nőtt fel, amely
Tbiliszi szélén állt. A ház ideális búvóhelynek látszott vélte Lev Boriszovics
Rozenfeld, az újságíró, aki később a Kamenyev nevet vette fel.
Jekatyeria varrónőként dolgozott,
s igyekezett kellemes otthont teremteni férje számára…
Amikor házasságot kötöttek,
Jekatyerinának igen homályos elképzelései voltak arról, miféle - az ő szemében
istentelen - politikai ügyeket szolgál a férje. Nagyon szegények voltak. A
tüdőbeteg Jekatyerina mindössze háromévi házasság után 1907. november 25-én
meghalt9.
A második feleség
Nagyezsda Allilujeva egy vasutas lánya volt. Sztálin még a
Tifliszben töltött évekből ismerte. Ő volt az, aki már említett 1917-es
száműzetésből visszatérve Péterváron befogadta Sztálint. 1919. márciusában a
polgárháború éveiben Sztálin feleségül vette a nálánál 22 évvel fiatalabb
lányt, aki fiatal kora ellenére érett, komoly személyiség volt. Meggyőződéses
kommunista volt, a Népbiztosi Hivatalban dolgozott és nemzetiségi kérdésekkel
foglalkozott. Munkája mellett tanult a Közgazdasági Egyetemen. Két gyereknek
adott életet: Vaszilíj 1921-ben, Szvetlana négy évvel később született.
Hamarosan Sztálin első fia is a családhoz költözött Moszkvába. Hét évvel volt
fiatalabb Nagyezsdánál, aki az atyai szeretettel nem éppen elkényeztetett fiút
igazi anyai melegséggel vette körül. Nagyezsda, Sztálint nem csak, mint férjet
és gyermekeinek apját szerette, hanem csodálta is annak a pártnak a vezéreként,
amelyen idealisztikus odaadással csüngött.
Nagyon gyorsan kiismerte nehéz
jellemét és igyekezett - kezdetben sikeresen - ellenőrzés alatt tartani
hangulatváltozásait. Azon fáradozott, hogy minden előnyben részesítést vagy
privilégizált bánásmódot visszautasítson. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy két
gyermekét nyilános iskolába járassa, ahová a nevelő vitte őket autóval és a
tanítás után értük is ment, hogy hazavigye őket. Nagyezsda a Kremlbe élve
szigorúan el volt zárva mindattól, ami ezeken a falakon kívül történt. Csak
egyetemista társai révén jutott a fülébe egy s más, ami valószínűleg
hozzájárult korai halálához10.
Eljött a vég, 1953.
március 5.
Molotovxx így emlékezett: odahívtak a dácsára. A
beteg szeme csukva volt és, amikor kinyitotta és megpróbált megszólalni,
odaszaladt hozzá Berija és megcsókolta a kezét. A temetés után Berijaxxx hahotázott „a tudományok korifeusa,
hahaha.”
Szvetlana: Apám gyötrelmesen és
keservesen haldokolt. Az arca megsötétedett, megváltozott, az arcvonásai
felismerhetetlenné váltak. Az agónia szörnyű volt. Láttuk, hogy levegő után
kapkod. Az utolsó percben hirtelen kinyitotta szemét. Iszonyú tekintet volt:
tébolyult vagy dühödt tekintet, tele halálfélelemmel. És ekkor hirtelen
felemelte a bal kezét, mintha valahová felfelé mutatna, vagy mintha
megfenyegetne bennünket… A következő pillanatban a lélek egy utolsó
erőfeszítéssel kiröppent a testéből.
xx
Vjacseszláv Mihajlovics Molotov, eredeti nevén: Szkrjabin (1890-1986) Sztálin
egyik legfőbb támasza hosszú ideig külügyi népbiztos, de volt Sztálin
helyettese is a Népbiztosok Tanácsában. Szenvtelen bürokrata, akit ezért szűk körben
barátai „kőseggűnek is” nevezték. Az ún. „Molotov-Ribbentrop Paktumot” Lengyel
o. felosztásáról ő írta alá 1941. aug. 23-án.
xxx
Lavrentyíj Pavlevics Berija, grúz nevén: Merkevli (1899-1953), Sztálin
bizalmasa, a koncepciós perek egyik kiagyalója 1938-1953. között a szovjet
titkos szolgálat (NKVD) vezetője.
Ezt az utolsó mozzanatot
mindeniki másképp értelmezte. G.Csesznokova reanimátor: Lélegzése hirtelen
romlani kezdett, izgalom vett erőt rajta. A bal keze, mintegy üdvözlőleg
felemelkedett, aztán lehanyatlott. Agonizált. Megállt a lélegzése11.
Hruscsovxxxx így emlékezik: Tudják, miért
mutogatott?
A falon egy kép lógott. Az
Ogonyokból kivágott reprodukció volt egy festő képéről. Egy kislányt ábrázolt,
aki bárányt táplált cuclis üvegből. Ekkor Sztálint kiskanállal itatták, és
nyilván azt mutatta nekünk az ujjával és mosolyogni próbált: nézzék csak
mondta, én ugyanilyen állapotban vagyok, mint ez a bárány, akit ez a kislány
cuclis üvegből, maguk pedig engem kiskanállal… Sztálin már nem lélegzett. Mesterséges
légzést alkalmaztak. Megjelent egy hatalmas termetű férfi és gyömöszölni
kezdte, különféle fogásokat alkalmazott, hogy helyre álljon a légzés. Az igazat
megvallva nagyon sajnáltam Sztálint, annyira kínozta.
Így szóltam: Ide hallgassanak
hagyják abba kérem. Ez az ember meghalt. Mit akarnak? Nem lehet életre kelteni.
Már halott… Ekkor abbahagyták a mesterséges lélegeztetést és Sztálin meghalt12…
Lozgacsov: Azt mondják, amikor a
halálán volt, felemelte a kezét, mint ott az asztalnál - segítséget kért… De
hát ki segíthetett neki! Mjasznyikov: „a halál 21 óra 50 perckor állt be.”13
xxxx
Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971),
Sztálin halálát követően az SZKP. KB. első titkára. Az SZKP XX. kongresszusán (1956.
febr.) titkos beszédben leplezi le és bírálja Sztálin terrorját. Súlyos
politikai felelősség terheli az 1956-os magyar forradalom eltiprásában.
1964-ben leváltják, visszavonultan élt, emlékiratain dolgozva.
Források:
1.
Anton Neumayr:
Diktátorok orvosi szemmel. Perfekt Kiadó Bp. 1999
291. o.- 296. o.
2. uo. uo.
3. Zsukov: Emlékek gondolatok Zrinyi Katonai Kiadó 1970
223. o-224. o.
4. Anton Neumayr: Diktátotrok orvosi szemmel.
Perfekt Kiadó Bp. 1999
5. uo. uo.
6. Martha Schadt: Sztálin Lánya, Szvetlana
Allilujeva élete Európa Könyvkiadó Bp. 2008. december 22.
181. o.- 196. o.
7. Anton Neumayr: Diktátorok orvosi szemmel.
Perfekt Kiadó Bp. 1999
291. o.-296. o.
8. Martha Schadt: Sztálin lánya, Szvetlana
Allilujeva élete. Európa Könyvkiadó Bp. 2008. december 22.
9. uo. uo.
10. Edvard Radzinszkíj: Sztálin Európa Könyvkiadó
Bp. 1998
674. o.
11. uo. uo.
12. Hruscsov: Szemben a zsarnokkal Leopárd Kiadó
Bp. 1990
234. o.-235. o.
13. Edvard Radzinszkíj: Sztálin. Európa
Könyvkiadó Bp. 1990
674. o.
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2008.
december
1 megjegyzés:
Ajánlot irodalom : MILAN Gyilasz: Találkozások Sztálinnal
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!