Vas Zoltán „írói vénával” megáldott kommunista volt. Nyolcvan
éves korában halt meg jómódú polgári család gyermekeként (eredetileg:
Weinberger:1903-1983) élhetett volna, de lázadó természete már korán a
baloldali mozgalomhoz, így a KMP-hez sodorta. Összesen 16 évet ült fegyházban,
Rákosival együtt 1940 őszén - a 48-as magyar zászlókért cserébe - a
Szovjetunióba távozhatott. A háború után - számos nem „az első vonalhoz”
tartozó politikusként tevékenykedett. 1945 tavaszán Budapest közellátási
kormánybiztosa, később a „Gazdasági Főtanács” főtitkáraként a forint
bevezetésénél bábáskodott. Hosszú pályafutása alatt az ötvenes évek elején az MDP
Politikai Bizottsága póttagságáig vitte, de volt 1953/1954-ben a Komlói
Szénbányák igazgatója is. Rákosi ellenében Nagy Imre híve, a forradalom alatt a
Közellátási Kormánybiztosság elnöke. 1956. nov. 4-e után a jugoszláv követségen
található, majd a romániai Snagovba internáltak. Egyike azoknak, akik
„szánták-bánták bűneiket”, ezért már 1958-ban hazatérhetett. Ezt követően sokat
irogatott egészen haláláig. A nyolcvanas években „Akkori önmagunkról” című 694
oldalas munkájában az 1947-es „kékcédulás” választások részleteiről is ír. A
szerkesztés ennek feldolgozására vállalkozott.