A Kádár házaspár levélváltásaiból

Huszár Tibor (1930-) Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár az MTA rendes tagja. A kilencvenes évektől a hatalmi gépezet különféle dimenzióit vizsgálta, elsősorban a tekintélyelvű (autoriter) és a diktatórikus (totalitárius) rendszerekben. Az utóbbi években nagy figyelmet keltett Kádár János politikai életrajzával foglalkozó, 2001-ben a „Szabadtér” és a „Kossuth” Kiadó gondozásában megjelenő - alapos gyűjtést, elemzést és rendszerezést az olvasó elé táró - két kötetes munkája, valamint az ugyancsak nevéhez köthető - és a Corvina Kiadó gondozásában 2006-ban megjelent „Kádár. A hatalom évei 1956-1989” című kiadvány. Huszár Tibor szerkesztésében az „Osiris” Kiadó 2002-ben jelentetett meg „Kedves Jó Kádár Elvtárs” címmel egy válogatást Kádár János 1954-1989. közötti politikai és közéleti levelezéseiből. A 871 oldal terjedelmű könyv tartalmazza Kádár János és feleségének (leánykori nevén) Tamáska Máriának egymással folytatott 1954-1964. közötti levelezésének egyfajta gyűjteményét is. Ezekből szeretnék felidézni most néhányat.

A kocka el volt vetve

Borisz Nyikolajevics Jelcin (1931-2007) Oroszország első választott elnökének és politikájának nagy szerepe volt abban, hogy már a kilencvenes évek elején, közepén többet tudhattunk meg az 1956-os események szovjet és magyar belső „viszonylatairól”, mint annak előtte bármikor. Jelcin 1992. novemberében járt Magyarországon. Magával hozott olyan 56-os szovjet iratokat, amelyeket a jó szándék jeleként átadott Göncz Árpádnak, akkori köztársasági elnöknek. Köznapi szóhasználattal ez volt az ún. „Jelcin Dosszié”. A dosszié és később az ennél valamivel bővebb forrásanyagot tartalmazó „Hiányzó lapok 1956 történetéből” címen megjelent könyv, amely mellékletekkel együtt 86 dokumentumot tartalmaz, hitelesen mutatja be a két párt vezetésének igencsak szorosnak mondható együttműködését. Arra vállalkoztam, hogy a könyvből bemutassak néhány olyan dokumentumot, feljegyzést, amelyek már előre vetítették - érlelve a koncepciót - Nagy Imréék büntető felelősségre vonásának lehetőségét A szerkesztés címe sejtetni engedi, hogy mindkét részről: igen a „kocka el volt vetve.” A dokumentumok után „szövegmagyarázat” mutatja be az egyes személyeket.

Az 1946/1947-es párizsi békekonferencia két epizódja

Boldizsár Iván (1912-1988) publicista, tagja volt a Párizsban részt vevő magyar delegációnak. 1946. július 24-én indult a Külügyminisztérium stábjával a konferencia¹ színhelyére. Élményeit „Napló” formájában dolgozta fel. A delegációt Gyöngyösi János külügyminiszter vezette. A konferencia időtartama alatt néhány magyar politikus is megjelent Párizsban, hogy a magyar érdekek mellett lobbizzon. Így Nagy Ferenc miniszterelnök, Gerő Ernő közlekedési miniszter, de a lobbizók sorában volt található Károlyi Mihály is. A magyar delegációt végig éltette a remény, hogy az ország számára kedvező döntések születnek a tárgyalásokon. Látnivaló volt azonban, hogy az ország területi igényeit már korábban a győztesekből alakult „Külügyminiszterek Tanácsa” 1946. május 7-i délelőtti ülésén szinte véglegesen eldöntötte. Ezzel bővebben a „szövegmagyarázat” foglalkozik². Az olvasó elé kerülő két epizód Gyöngyösi János külügyminiszter felszólalásának előkészítéséről és Nagy Ferenc miniszterelnök és Bidault francia miniszterelnök találkozójáról - a szerzőre jellemző szuggesztív erővel - tudósít.

A miniszterelnök menekülni kényszerül

Nagykállói dr.Kállay Miklós (1887-1967) politikus 1942. március 10-től a török követségre való menekülése időpontjáig (1944. március 20.) volt ténylegesen Magyarország miniszterelnöke. Horthy Miklós tudtával fokozatosan feladta elődjének Bárdossy Lászlónak a tengelyhatalmak felé irányuló politikáját. A német szövetség látszatát fenntartva titkos tárgyalásokat kezdeményeztek az angolszász hatalmak megbízottaival először Törökországban, majd Stockholmban, Bernben és Lisszabonban. A tárgyalásoknak nagy irodalma van, aminek ismertetésére e helyen nem lehet vállalkozni. A német titkosszolgálatnak azonban megbízható információk álltak rendelkezésére a tárgyalásokról. Nem véletlen, hogy a német megszállás időpontjában a miniszterelnök helyzete tarthatatlanná vált. Kállay Miklós menedéket kért a törököktől, ahol 1944. márc. 20-tól 1944. novemberéig, a nyilasok által történő elhurcolásáig tartózkodott. A szerkesztés Kállay Miklós menekülését, a nyilasok általi fogvatartását és további „kálváriáját” örökíti meg az ő emlékezése alapján.