Lev Trockij az utódokról és Lenin haláláról

Az 1923-as év elején a bolsevikok közel kerültek a párt XII. kongresszusához. Lenin betegsége súlyosbodott már nem volt remény arra, hogy részt vegyen a kongresszus munkájában. A szűk körű vezetésben kérdésként vetődött fel, hogy ki tartsa a beszámolót. A Politikai Bizottság ülésén Sztálin azt mondta, hogy: természetesen Trockij. Véleményéhez csatlakozott Kalinyin, Rikov és - láthatólag meggyőződése ellenére - Kamenyev. Trockij tiltakozott. „A pártnak furcsa lesz, ha valamelyikünk mintegy személyesen igyekszik majd Lenint helyettesíteni.”- mondta. Ráadásul - tette hozzá - vannak bizonyos nézeteltéréseink gazdasági kérdésekben. Ugyan már - vélekedett Sztálin - miféle nézeteltéréseink? Kalinyin megjegyezte, hogy a Politikai Bizottság „szinte minden kérdésben az Ön javaslatait fogadja el.” Zinovjev szabadságon volt a Kaukázusban, így a kérdést nem tudták véglegesíteni. Trockij így is magára vállalta a beszámolót az iparról.

Sztálin tudta, hogy Lenin támadást készít ellene, ezért igyekezett körüludvarolni Trockijt. Többször is hangsúlyozta, hogy a politikai beszámolót a Lenin utáni „legbefolyásosabb és legtekintélyesebb KB-tagnak, azaz Trockijnak kell megtartania.” Ezt átlátszó hízelgésnek tartotta Trockij.

A trojka tagjai: Sztálin, Zinovjev és Kámenyev

Közben Zinovjev hazatért szabadságáról. A vég nélküli és nagyon szűk körű frakciós megbeszéléseken - melyeket Trockij háta mögött folytattak - Zinovjev magának követelte a politikai beszámoló megtartásának jogát. Csak nem hagyjuk - mondta Kamenyev a trojka egyik tagja - hogy „Trockij legyen a párt és az állam egyszemélyi vezetője?” Egyre sűrűbben kezdték emlegetni Trockij múltját, bolygatták nézeteltéréseit Leninnel. Miközben Lenin állapota súlyosabbra fordult és tőle semmiféle veszély nem fenyegette a trojkát. Így aztán a politikai beszámolót Zinovjev készíthette el, megfelelő kulisszák mögötti egyezkedések után. Trockij ez ellen nem tiltakozott. Ipari téziseit elsőnek vita nélkül elfogadták.

Amikor viszont világossá vált, hogy nincs további remény Lenin visszatérésére, a trojka -megijedve a pártkongresszus békés előkészítésétől - nagyobb fordulatra váltott. Most már ők, Sztálin, Zinovjev és Kamenyev keresték a lehetőségét, hogy a politikai bizottság tagjai előtt nyíltan szembehelyezkedjenek Trockijjal. Az utolsó pillanatban Kamenyev még a kongresszus előtt egy kiegészítést terjesztett be Trockij határozati javaslatához. Ezzel mintegy sugallva, - váddá formálva - hogy a javaslat előterjesztője alábecsüli a parasztságot.

Három évvel később - írja Trockij - Kamenyev - miután már szakított Sztálinnal - „kedélyes cinizmussal” elmondta neki, hogyan is készült a boszorkánykonyhában ez a vád, melyet szerzői annak idején nem vettek komolyan.

Az összeesküvők számára a legfőbb nehézséget az jelentette, hogy lépjenek fel a tömegek előtt Trockij ellen. Sztálint a régi bolsevikok szűk körén kívül alig ismerték. A trojka másik két tagját viszont a munkások ismerték és szívesen hallgatták. Többen azt hangoztatták, hogy nyíltan a trojka tagjai nem mernek majd fellépni Trockijjal szemben, hiszen az ő neve túlságosan összeforrott Leninével és sem az októberi forradalmat, sem a Vörös Hadsereget, sem a polgárháborút, amelyek az ő szerepétől elválaszthatatlanok voltak, nem lehet meg nem történté tenni.

Ezzel Trockij nem értett egyet. A személyes tekintély nagy és fontos - hangsúlyozta - de még sem meghatározó.

Mihelyt Lenin erőre kapott, ez 1922. október 14-én történt - a Pravdában és más lapokban újból kétes értékű, fellengzős dicshimnuszokat zengtek Trockijról. Radek, Zinovjev, maga Sztálin is beállt ebbe a sorba.

Mielőtt Sztálin hízelgő szövegét idézné, erről előzményként ezeket írja: „Az utolsó példa, amelyet idézni szeretnék, magához Sztálinhoz kapcsolódik. Már a forradalom első évfordulóján írt egy cikket, amely burkoltan ellenem irányul. Magyarázatképpen emlékeztetnem kell arra a tényre, hogy az októberi fordulat idején Lenin Finnországban rejtőzködött, Kamenyev, Zinovjev, Rikov, Kalinyin a felkeléssel szemben foglalt állást, Sztálinról pedig egyszerűen senki sem tudott semmit. Ennek következtében a párt elsősorban az én nevemmel kapcsolta össze az októberi fordulatot, melynek első évfordulóján Sztálin kísérletet tett arra, hogy ezt az elképzelést gyengítse, oly módon, hogy szembehelyezte velem a Központi Bizottság általános vezetését. Ahhoz azonban, hogy történetét valamennyire elfogadhatóvá tegye kényszerűségből ezt írta:

A felkelés megszervezésének egész gyakorlati munkája a Pétervári Szovjet elnökének, Trockijnak a közvetlen irányítása alatt történt. Bizton állíthatjuk, hogy a helyőrség gyors átállását a szovjet oldalára és a Forradalmi Katonai Tanács ügyes megszervezését a párt mindenekelőtt és elsősorban Trockij elvtársnak köszönheti.”

Hogy Sztálin így irhatott róla annak csupán az volt az oka, „hogy akkoriban ő sem írhatott másképpen.” Néhány év múlva a boszorkányüldözés éveiben Sztálin már vette magának a bátorságot, hogy fennhangon hírdesse: „Trockij elvtárs semmiféle kiemelkedőbb szerepet nem játszott és nem játszhatott sem a párton belül, sem az októberi forradalomban.”

A trojka saját magát abban az időben még nem helyezhette szembe Trockijjal. Csupán Lenint vonultathatta fel ellene. „Ehhez viszont az kellett, hogy Leninnek ne legyen lehetősége szembehelyezkedni a trojkával. Más szóval, ahogy Trockij fogalmaz: „a kampány sikeréhez a trojkának egy reménytelenül beteg Leninre volt szüksége, vagy pedig a Mauzóleumbban nyugvó bebalzsamozott holttestére.”Azonban még ez sem volt elég, az kellett, hogy Trockij is kidőljön a sorból.

Erre - 1923-ban - akkor került sor, amikor Zabolotjéban egy vadászaton annyira megfázott, hogy ágynak esett. Az orvosok egy ismeretlen lázat fedeztek fel szervezetében. Megtiltották, hogy felkeljen, szinte átbetegeskedte a trockizmus elleni vitákat is. Mindezt kihasználva megkezdődött Trockij fokozatos eltávolítása a nyilvánosság különböző szintereiről.

Később - írja Trockij - amikor Zinovjev és Kamenyev is Sztálin ellen harcolt „maguk az összeesküvők fedték fel ennek az időszaknak titkait. Összeesküvés volt ez a javából. Létrejött egy titkos politikai bizottság, a hetek szövetsége - melynek tagja volt a hivatalos Politikai Bizottság minden tagja - engem leszámítva - és Kujbisev a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács jelenlegi elnöke. Minden kérdést jó előre eldöntöttek ebben a titkos központban, melynek tagjait a kéz kezet mos elve fűzte szorosra: kötelezték magukat, hogy nem polemizálnak egymás ellen, egyszersmind ürügyeket keresnek az ellenem való fellépéshez. A helyi szervezetekben is működtek hasonló titkos központok, melyek szigorú fegyelmi előírások áttételein keresztül kapcsolódtak a moszkvai hetekhez …. Feszes kis illegális szervezet volt ez a párton belül: kezdetben egyetlen ember ellen irányult.” Az állami és pártalkalmazottak kiválasztásának fokozatosan az lett az előfeltétele, hogy a kiválasztottak trockijellenes nézeteket képviseltek-e.

Az általános irányvonal odáig süllyedt, hogy az önálló gondolkodású és tehetséges embereket, olyan középszerűekkel váltsák fel, akik helyzetüket kizárólag az apparátusnak köszönhetik „És az apparátusi középszer legmagasabb fokú kifejeződéseként emelkedett fel Sztálin is.”

Kezdetét vette a sztálinizmus egy „mindenekelőtt arctalan apparátus ténykedése a forradalom lejtőjén.”

Meghal Vlagyimir Iljics Lenin …

Lenin 1924. január 21-én hunyt el. Ahogy Trockij írja „Számára a halál már csupán megváltás volt a fizikai és lelki gyötrelmektől. Magatehetetlenségét és mindenekelőtt beszédkészségének elvesztését, tudatának teljes épsége mellett.” Lenin mindezt megaláztatásként érzékelhette. Már nem tűrte meg maga mellett az orvosokat. Amíg beszédkészségét nem vesztette el számos keresztkérdést tett fel az orvosoknak, nem egyszer észrevétlenül ellentmondásokon kapta őket.

Betegségéről újabb és újabb magyarázatokat követelt, ő maga is bújta az orvosi könyveket. Csak egy bizonyos Fjodor Alexandrovics Getyje nevű orvost tűrt meg maga mellett Fjodor Alexandrovics „igaz ragaszkodással kötődött Leninhez és Krupszkajához.” Abban az időben, amikor Lenin már nem engedte magához az ún. udvari orvosokat Getyje továbbra is zavartalanul látogathatta őt. Lenin két agyvérzése között már „fáradt ember benyomását keltette. Minden arcizma megereszkedett, tekintete szinte kihunyt …. Az ilyen szörnyű pillanatokban már-már halálra ítéltnek láttam őt. A két agyvérzés között írott cikkei ugyanakkor a legjobb munkái közé sorolhatók …” - írja Trockij.

Trockij nem vehet részt a temetésen

1924. január 21-e útban Szuhum felé, a tifliszi pályaudvaron érte Trockijékat. Felesége társaságában ült - szokásos hőemelkedésével - egy vasúti kocsi dolgozó részlegében, amikor egy munkatársa behozta hozzá Sztálin rejtjeles táviratát Lenin haláláról. Lenin halála ennek ellenére még Tifliszben is gyorsan terjedt. Közvetlen kapcsolatba lépett a Kremllel ahonnan a következő választ kapta: „a temetés szombaton lesz, úgysem érne ide. Javasoljuk, folytassa a gyógykezeltetést.” Trockijnak nem volt már választási lehetősége. A temetés persze vasárnap volt, vasárnapra viszont Moszkvába érhetett volna. „Bármily hihetetlennek hangozzék is egyszerűen félrevezettek a temetés napját illetően.” Lenin első agyvérzésének hírét is csak harmadnapra kapta meg. Ez volt a trojka módszere, céljuk pedig, hogy időt nyerjenek.

Szövegmagyarázat:

Lev Davidovics Trockij (1879-1940) orosz marxista politikus, a Vörös Hadsereg alapítója. Eredeti neve Bronstein. Apja, David Leontyijevics Bronstein jómódú gazdálkodó. Kezdetben a narodnyikizmus (liberális-anarchista irányzat a parasztság forradalmi szerepéről) állt hozzá közel. 1898-ban marxista szervezkedésért letartóztatták, majd négy évre Szibériába száműzték. Itt ismerkedett meg a marxista Dzerzsinszkijjel és Urickijjel. Olvashatta az „Iszkra” néhány példányát is, tanulmányozhatta Lenin „Mi a teendő” című munkáját. Trockij néven hamis útlevéllel szökött meg a száműzetésből.

Lenin sugalmazására külföldre szökött, Bécsben, majd Zürichben vett részt  baloldali mozgalmakban. Az Oroszországi Szociáldemokrata Pártban a mensevikek oldalára állt, majd rövid időn belül szakított velük. 1917-ig frakción kívülinek tekintette magát München, Genf után Szentpétervárott 1905-ben vezető szerepet töltött be a Pétervári Szovjetben. Ezt követően ismét száműzetésre itélték, ahonnan megszökött. Rövid szentpétervári tartózkodás után Londonba távozott, ahol Maxim Gorkíjjal és a német Rosa Luxemburggal is megismerkedett.

Majd Bécs és Berlin következett. Kapcsolatba lépett Hilferdinggel, Kautskyval, de érintkezett a német szociáldemokrata párt balszárnyában dolgozó Karl Liebknechttel is. 1908-tól szerkesztette a „Pravdát”, elszigetelődött. Egy év múlva Bécsben megalapította a „trockista” Pravdát.

1914-ben Svájcban, majd Franciaországban folytatott háborúellenes propagandát. Az első világháború kezdetén Bécsből Párizsba költözött, ahonnan 1916-ban kiutasították. Ezt követően az Egyesült Államokba utazott, ahol helyi kapcsolatok révén folytathatta háborúellenes propagandáját.

A februári forradalom hírére 1917. április végén hazautazott. Kapcsolatot épített ki a Petrográdi Szovjet Forradalmi Katonai Bizottságával. Egyetértett a szocialista forradalom napirendre tűzésével. A júliusi puccskísérlet után az Ideiglenes Kormány elfogatta. A veszély növekedése miatt azonban szabadon engedték. Néhány nap múlva a Szentpétervári Szovjet elnökévé, 1917. augusztusában a bolsevik párt központi bizottságának tagjává választották.

Trockij irányította a Szovjet 29 tagú Forradalmi Katonai Bizottságának, tagja lett az ad hoc Politikai Bizottságnak. Lenin után a forradalom második legtekintélyesebb vezetője lett. 1917. végén a kormány külügyi népbiztosává választották. Vezette a breszt-litovszki béketárgyalásokat. Az előnytelen békekötés miatt lemondott posztjáról, majd hadügyi népbiztosként tevékenykedett. A Köztársaság Forradalmi Katonai Tanácsának elnökeként irányította a Vörös Hadsereg szervezését. 1919-ben megfutamította Kolcsak és Vrangel csapatait. 1920 nyarán aktívan részt vett a lengyelországi hadjáratban.

A Politikai Iroda tagjaként 1920-ban a közlekedési hálózat, a vasút helyreállításának feladatát kapta. Trockij 1923. végén a baloldali ellenzék vezetőjévé vált. 1924-ben - Lenin halála után - Sztálinék fokozatosan kiszorították a hatalomból. Trockij permanens forradalom elmélete állt szemben Sztálinék a „szocializmus egy országban” ideáljával.

1927-re már nyíltan szembehelyezkedett az egyre erősödő sztálini uralommal. Tüntetéseket szervezett Leningrádban. Emiatt Zinovjevvel együtt kizárták a pártból.

1928. elején száműzték Oroszországból. Alma-Atában élt 1929-ig, majd Konstatinápolyban. Franciaország (1933), Norvégia (1935) következett. 1937-től haláláig Mexikóvárosban élt.

Sztálin ügynöke Ramon Mercader 1940. augusztus 20-án egy jégcsákánnyal halálosan megsebesítette, másnap belehalt sérüléseibe.

Forrás:

Lev Trockij

Életem

Hungarian Translation Dandé Krisztián 1989

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2009. május