Heinrich Himmler végnapjai

Családi háttér

Himmler egy három gyermekes értelmiségi családban született második gyermekként a huszadik század fordulóján. A törekvő Apa már a művelt középosztály tagjaként hagyta el a müncheni egyetemet (1894), majd egy bajor herceg házitanítójaként, egyidejűleg a klasszikus nyelvek tanáraként kezdett tanítani a müncheni gimnáziumban.

Tíz éves korában már naplót írt

Szűkszavú bejegyzéseiből kitűnik, hogy a család többnyire együtt töltötte idejét és ő nagyon kötődött szüleihez. „A napló arról tanuskodik, hogy az apa tanítóbácsis gondoskodással vette körül gyermekeit, javítgatta és kiegészítette naplóbejegyzéseiket, majd a tanév kezdete előtt két héttel már félnapos tanulásra fogta a fiúkat.” Heinrich felnézett bátyjára, tanulmányait ő is a landshuti Wilhelm Gimnáziumban folytatta. Egyik volt osztálytársa - 1949-ben jóval a második világháború után - így nyilatkozott Himmlerről, „egyszerűen nem akart hinni a fülének. Olyan nagy volt az ellentét az általuk ismert Himmler és a későbbi évek rettegett figurája között.”

Rettegett az iskolai tornától

Hallgarten leírása szerint Himmler gyakran torkoskodott, aki imádta a süteményeket, ugyanakkor nem szerette az iskolai tornát. „Az alig középtermetű, kicsit kövérkés, valószínűtlenül tejfehér bőrű, rövidre vágott szőke hajat és hegyes orrán már akkor aranykeretes szemüveget viselő fiúcska néha zavartan viselkedett, s ilyenkor arcán kicsit gunyoros mosoly jelent meg, amivel mintha elnézést kért volna rövidlátásáért, de egyben -talán - felsőbbrendűséget is ki akart fejezni.” - emlékezett vissza volt osztálytársa. Előfordult -Hallgarten szerint -, hogy Himmlernek komoly megpróbáltatásokat kellett kiállni a tornaórákon. „Éppen egy térdkörzést kellett volna végrehajtania a nyújtón - ezt soha nem tudta megcsinálni - és a kört ezúttal sem sikerült befejeznie. Behajtott bal térdével lógott a szeren, amikor odalépett hozzá Haggenmüller, a tornatanár. Levette orráról az aranykeretes szemüveget, s azt segédtisztjei gondjaira bízva megragadta Heinrich másik lábát, majd könyörtelenül le s föl kezdte hajtogatni, mind addig, amíg a fiú el nem kékült a megerőltetéstől.” Végül a tornatanár térdelő helyzetbe segítette, „s az SS későbbi teljhatalmú birodalmi vezetője teljesen kikészülve, arcán haraggal vegyes utálattal, rövidlátó tekintettel bámult a röhögő osztályra.”

Nem lett belőle hivatásos tiszt

Szeretett volna minél előbb katona lenni. Apja viszont azt akarta, fejezze be tanulmányait, s tegye le az egyetemi tanulmányok folytatására is jogosító érettségi vizsgákat. Addig rágta azonban az apja fülét, míg végül „felvették tisztjelöltnek a 11. bajor gyalogezredbe.” Közben Németország kapitulálni kényszerült (1918. november 9.), a császári adminisztráció összeomlott, az új kormány kénytelen volt elfogadni az antant hatalmak megalázó békefeltételeit. A kadétokat hazaküldték. Nem lett belőle hivatásos tiszt, továbbra is tartalékos kadét maradt. Közben az 1919-es év elején visszatért az iskolapadba. A középiskolai különbözeti vizsgák után, beiratkozott a Müncheni Műszaki Főiskola agrárszakára, bár „továbbra is a katonai pályáról szövögetett álmokkal kecsegtette magát.”

Szinte láthatatlanul haladt előre a ranglétrán

Hitler egyik titkárnőjének emlékei szerint Himmler félénk embernek látszott, aki nem volt katonatípus. Látszatra teljesen ártatlan ember benyomását keltette. Senkinek nem tűnt fel, hogy haladt előre a ranglétrán, amikor annak eljött az ideje, mondták később azok, akik közelebbről ismerték A nagy nyilvánosság először csak 1927-ben láthatta egy filmben Rőhm az SA¹ vezetője oldalán. Németország első világháborús veresége után a frontokat megjárt katonák, de ő maga is úgy látta, hogy Németországot elárulták polgári, főleg zsidó származású vezetői. Ezért kiutat kerestek. Kezdetben a baloldal ellen szabadcsapatokat, félkatonai csoportosulásokat szerveztek. Vágytak egy erős kezű vezető után és ezt Hitler személyében találták meg. 1923-ban lépett be a náci pártba az nem ismert, hogy mikor találkoztak először.

„Alsó-Bajorország helyettes gauleitereként² Himmler szervezte meg és vezette a körzet SS egységét. Személyesen a 168-as számot viselte az SS³-ben. Emberei élén maga is részt vett a Weimarban 1926. július 4-én szervezett pártnaggyűlésen, melyen Hitler abban a megtiszteltetésben részesítette az SS újonnan kinevezett birodalmi vezetőjét, Joseph Bercholdot, hogy átnyújtotta neki a „Vér zászlóját”, azt a lobogót, melyet már az 1923. novemberében lezajlott és elvetélt sörpuccs során is kibontottak.”

Egy év elteltével 1927-ben már az SS birodalmi vezetőjének helyettesévé, majd 1929-től már birodalmi vezetőjévé nevezték ki. Himmler „minden idők legnagyobb elméje” iránti csodálata Münchenben kezdődött. „Hitler jó érzékkel rátalált azokra, akik készek voltak minden kritikát feladni személyével kapcsolatosan azért, mert - Himmlerhez hasonlóan - hinniük kellett valamiben…” Hitler szerintük „nem csupán zseni, hanem ihletett próféta is volt… Még néhány jól képzett ember is teljesen a varázsa alá került”- Himmler is ezt tette.

A Führer iránti feltétlen odaadása és rajongása vezetett különböző tisztségei elnyeréséhez. Viszonylag rövid út és rövid idő vezetett „ a sörpuccs”-os zászlóvivőtől(1923) az SS birodalmi vezetője cím betöltéséig (Reichführer: 1929), majd a második világháború alatti belügyminiszteri, illetve a fegyveres erők főparancsnoka tisztség (1944) eléréséhez, ezzel a náci Németország legrettegettebb vezetőjévé vált.

Alattomos és sunyi ember volt…

Himmler a Gestapo⁴ vezetőjével Heydrichhel⁵ együtt részt vett az SA elsősorban Ernst Rőhm és társai elleni bírósági ítélet nélküli kivégzések előkészítésében.

Hitler politikai ellenfeleinek tömeges letartóztatása, és kivégzése - a 1934. június 30-ról július 1-jére, illetve július 2-án hajnali 4 óráig lejátszódó időszaka - a történelemben a „Hosszú kések éjszakája”-ként híresült el. Az események annak idején Bad Wiesse-ben, Berlinben, és Münchenben játszódtak le.

Mindketten ismerték Hitler gyanakvó természetét. A potenciális ellenfelek listája, a hamis bizonyítékok „gyártása” ennek megfelelően történt. Himmler és Heydrich bizalmi emberei több listát is készítettek. Az SD⁶ ügynökeivel együtt összeállították a névsorokat. „A vészterhes listák ide-oda keringenek a Gestapo és Göring irodája között: Hozzá írnak vagy törölnek belőle, ki-ki a rokonszenve és a félsze szerint. Göring kihúzza Rudolf Diels-t, az egykori Gestapo főnök nevét, amelyet Himmler vagy Heydrich írt fel az egyik jegyzékre.”

Mi legyen a névsorokkal?

„Heydrich meggyőzte Himmlert, hogy nincs más megoldás, mint likvidálni Rőhmöt és klikkjét, és még néhány ellenzékit.” Ezután Heydrich megnyerte azokat, akikre szüksége volt a végső leszámoláshoz: Göringet, aki ekkor már az SS-hez és a Gestapóhoz csatlakozott, no és a hadsereg a Reichswehr emberét Von Reichenau tábornokot. Miután a névsorok készen voltak „egy füst alatt” meg lehetett szabadulni még néhány „izgága” ellenzékitől is. Heydrichnek, Himmlernek, Göringnek egyaránt volt még másokkal is elszámolnivalója.

1934. július, vasárnap, 13 óra

„…Himmler és Göring késő délelőtt visszatér a kancelláriára, melynek árbocán a Führer horogkeresztes zászlaja leng. A kiöltözött bámész berliniek megtapsolják a hivatalos gépkocsikat; az apák felemelik gyermekeiket, hogy jobban lássák Göring tábornokot és az SS-Reichsführert, akik azért jönnek, hogy rávegyék Hitlert: végeztesse ki Rőhmöt. A vita éles. Hitler, aki az éjszaka kiadósan pihent, ellenáll. Nem vallhatja be, hogy az élő Röhm fegyver Göring és Himmler ellen; felidézi tehát az elmúlt éveket, Röhm szolgálatait, de ezek silány érvek, … Hitler lépésről lépésre hátrál és július 1-én vasárnap,valamivel 13 óra előtt enged. Göring feláll, kimegy a szalonba, ragyog a boldogságtól, Himmler pedig tartózkodva, mintha tűnődne, leplezi túláradó örömét.” Aztán minden ment a maga útján…

Jött a végrehajtás,

Az SS kivégezte az SA főembereit, Hitler legközelebbi munkatársát Ernst Rőhmöt - bár lehetővé tették számára, hogy pisztollyal végezzen magával - az egyik SS osztag lőtte agyon. A hivatalos dokumentumok szerint nyolcvanöten haltak meg ezekben a napokban. Ebből ötven személy a SA embere volt. Az SS mészárolta le tehát az SA vezetőit. A rohamosztag az új vezető Viktor Lutze irányítása alatt kiképzőszervvé, egyszerű katonai sportegyesületté degradálódott.

A wansee-i konferencia

Berlin egyik elővárosában 1942. január 20-án igaz Reinhardt Heydrich szervezésében összehívták a német kormányszervek képviselőit, ahol megtervezték és összehangolták, az európai zsidók szisztematikus kiírtását. A konferencián jegyzőkönyv készült, amit Adolf Eichmann⁷ vezetett. A jegyzőkönyv tanúsága szerint országonként meghatározott számú összesen tizenegy millió európai zsidó sorsáról döntöttek. „Heydrich felvázolta a programot és közölte, hogy az ügyet Himmler kezébe adják.”

A poseni beszéd…

Himmler 1943. október 10-én Posenben (a mai lengyelországi Poznanban) több mint három órás zártkörű beszédet tartott az SS embereinek a zsidók kiírtásáról. Állítólag a megbeszélésen annak idején Albert Speer fegyverkezési miniszter a későbbi háborús főbünös is részt vett.

Az SS birodalmi vezetőjeként nemcsak az SS csapatoknak, hanem a birodalmi rendőrségnek, Heydrich halála után a Gestaponak és a különböző titkos szolgálatoknak is vezetője volt. Az ő nevéhez kötődött a német „tiszta faj” fenntartása az ún. „árja faj” védelme érdekében a német, illetve az európai zsidók likvidálása, az ehhez szükséges egyéb feltételek, így a haláltáborok létrehozása és működtetése. Az ő utasítására végeztek kísérleteket élő embereken (Mengele dr. és mások közreműködésével) Ő adott utasítást a gázkamrák felépítésére és alkalmazására.

1945. április 20-án még Berlinben volt…

A kancellária bunkerében Göring, Ribbentrop, Goebbels, Speer, Himmler és a többi miniszter még köszöntötte Hitlert ötvenhatodik születés napján. A szokásos ceremónia után Hitler Himmlerrel és a többi vazalussal az oldalán kibotorkált a Kancellária „bombáktól felszabdalt kertjébe, hogy átadja a kitüntetéseket a Hitlerjugend⁸ felsorakozott maroknyi csapatának.”

Himmler is utoljára fordult meg Berlinben. Feltételezhető, hogy még tárgyalt Müllerrel⁹ és megbeszélték „mi legyen a sorsuk a július 20-i merényletet követően letartóztatott és még életben lévő politikai foglyoknak...”

Az utolsó ellenzéki csoportok többségét már kivégezték, miután megtalálták az Abwehr¹⁰ egyik páncélszekrényében Canaris¹¹ naplójegyzeteit. „A Führernek elég volt egy pillantást vetni rájuk, s máris tisztában volt azzal, hogy egy hatalmas összeesküvés áldozatává vált, mely megfosztotta őt a győzelemtől.” Elrendelte az összeeskűvők - így Canaris – kivégzését.

A hartzwaldi találkozás.

Himmler Berlint még április 20-án elhagyva a zietheni kastélyba hajtatott. Bár késő este érkezett a kastélyhoz, Schellenberg¹² még mindig türelmetlenül várta, aki meggyőzte őt arról azonnal induljanak tovább, hogy mielőbb találkozzanak a Zsidó Világkongresszus képviselőjével Norbert Masurral. Erre a találkozásra, éjjel két óra környékén egy hartzwaldi birtokon került sor.

„Az épületbe lépve Himmler barátságosan üdvözölte Masurt…”, majd Kersten (ő volt a birtok tulajdonosa és Himmler kezelő orvosa), Schellenberg, és Brandt társaságában „leültek egy kávé mellé.” Himmler zavaros fejtegetésekbe kezdett, „a németországi zsidóprobléma megoldásának szükségszerűségét kezdte fejtegetni… a keleti táborokban felállított krematóriumokat azzal igyekezett magyarázni, hogy az ezernyi áldozatot szedő, pusztító járványok miatt volt rájuk szükség…” Himmler ezekről mintegy háromnegyed órát beszélt. „Végül belement abba, hogy betartja korábbi ígéreteit és nem ölnek meg több zsidót, a táborokat pedig érintetlenül átadják a szövetségeseknek.”

A beszélgetésnek hajnali öt órakor lett vége.

Beismerte, hogy a háború elveszett…

A birtok tulajdonosa kikísérte a kocsijához, önigazolásként még mondott néhány mondatot: beismerte, hogy a háború elveszett és számos súlyos hibát vétettek. „A maga részéről mindig csak a legjobbat akarta, de nagyon gyakran saját meggyőződése ellenére kellett cselekednie.”

„Mikor bemászott a kocsiba, s Kersten felé nyújtva kezét köszönetet mondott azért, hogy éveken keresztül bűvös szakmai hozzáértéssel kezelte, egyszerre könny szökött a szemébe, talán az önsajnálatból, talán attól a felismeréstől, hogy soha többé nem látja.

Utolsó gondolataim szegény családom körül forognak.” – mondta, még mielőtt a kocsi elindult volna.

Tovább utazott Hohenlychenbe…

Brand és Schellenberg társaságában utazott Hartzwaldból Hohenlychenbe, ahol már a svéd Bernadotte gróf¹³ várta őket. A gróf érzékelte, hogy Himmler teljesen kimerült egyetlen percre sem tudott megülni a helyén, miközben járkált fel-alá a helyiségben. A Reischfűhrer „egyik finomságot a másik után próbálta beleerőltetni a grófba, aki egyébként az egyszerű kávéból és piritósból álló reggelihez szokott.

Mikor Himmler is asztalhoz ült „mohón evett, közben az ujjaival az asztalon dobolt, vagy körmével a fogát kocogtatta.” Közben a gróf a Neuengamméban lévő skandináv foglyok evakuálására próbálta rábeszélni Himmlert. Majd a lengyel zsidó nők Ravensbrückből a Vöröskereszt járműveivel történő elszállításáról beszéltek.

A tárgyalás végén Schellenberg Bernadotte gróffal Berlinbe utazott. Himmler Hohenlychenben maradt, majd a Berlinből visszatérő Schellenberggel, - az akadályokat képező a menekülők és a rendezetlenül visszavonuló német csapatok között - gépkocsival elindultak a zietheni kastély felé. Útközben beismerte, „hogy nagyon retteg a jövőtől.”

Himmler elárulja Hitlert...

Közben a kancellária bunkerében Hitler átvette Berlin védelmének irányítását, kijelentette: „aki távozni akar, most megteheti. A város körüli harcok állásáról kapott jelentések hatására még a Waffen-SS¹⁴ is leszerepelt Hitler előtt.

„Ez volt az az üzenet, melyet Fegelein megtelefonált az újra Hohenlychenben lévő Himmlernek, aki nyilvánvalóan az oroszok előretörése miatt volt kénytelen volt elhagyni a zietheni kastélyt. A Führer tombolt, hogy a Wehrmacht mindvégig árulóként viselkedett, s most már az SS is benne hagyja a pácban.

A jelentés nagyobb hatással volt Himmlerre, mint azt a telefonáló feltételezte volna, „mert ekkor elhatározta, hogy maga is árulást követ el a Führer ellen.” Azonnal Lűbeckbe küldte Schellenberget abban a reményben, hogy az ott találja a grófot. „Közölnie kellett a gróffal,hogy kész hivatalosan, a saját nevében is felajánlani Eisenhowernek¹⁵ a kapitulációt.” Még felhívta Hitlert, „s újra megpróbálta rábeszélni, hogy hagyja el a fővárost, míg nem késő… Ezután felhívta Fegeleint, s megállapodott vele,hogy a Berlinbe vezető főútvonal mentén, a várostól mintegy harminc kilóméternyire lévő Nauenben találkoznak és alaposabban megbeszélik Hitler dühkitöréseinek részleteit és jelentőségét.Himmlert egy másik gépkocsival elkísérte útjára Gebhardt professzor is, aki szintén elakart jutni a fővárosba, hogy Hitler megerősítse a Német Vöröskereszt élére történt kinevezését.”

Persze Fegelein nem jelent meg a találkozón, Himmler pedig nem szívesen ment volna a bunkerbe, hogy ott találkozzon Fegeleinnel és a Führerrel. Ezért Gebhard professzort küldte oda azzal az üzenettel, hogy saját hatszáz fős kísérő zászlaját is felajánlja Berlin védelmére. „Távozáskor a professzor még megkérdezte, van-e valami üzenete Himmler számára. Szeretettel üdvözlöm” - hangzott Hitler válasza.

Ismét találkozott Bernadotte gróffal…

Himmler április 23-án Lübeckben a svéd nagykövetségen mégegyszer találkozott a gróffal. Egy légitámadás azonban lekényszerítette őket az ovóhelyre a villany is kialudt. „A gyertyák fénye mellet Bernadotte alaposan szemügyre vette Himmler arcát, melyre akkor már szavakkal leírhatatlan fáradság és idegesség ült ki… Éjfél körül járhatott, amikor végre fel tudtak jönni a pincéből, s még mindig gyertyafény mellett elkezdhették a megbeszélést. Himmler közölte, bár a birodalom helyzete teljesen reménytelen volt, mégsem volt képes megszegni a Führernek tett esküjét… Talán már halott is, vagy a halála az elkövetkező néhány napban következik be.

Ebben a helyzetben - folytatta tovább Himmler - már maga dönthet. Hogy megmentsen Németországból annyit, amennyit meg lehet menteni, és megakadályozni a vérontást, kész letenni a fegyvert a nyugati fronton s hagyni, hogy az angol-amerikai csapatok akadálytalanul törhessenek kelet felé.” Bernadotte belement az üzenet továbbításában, - bár egy percig sem hitt a különbékében, - azzal a feltétellel, ha Himmler Norvégiát és Dániát is feladja és megengedi, hogy a skandináv foglyokat Svédországba szállítsák. Himmler mindenbe beleegyezett. Még egy levelet is küldött a gróffal a svéd külügyminiszternek. A megbeszélésnek éjjel félkettőkor lett vége.

„Lépéseiket ekkor már csupán a végső kétségbeesés diktálta… amikor a megbeszéléskor távozóban voltak, vastagon páncélozott, nehéz gépkocsiját valamilyen rejtélyes ok miatt maga vezető Himmler olyan gyorsan indított, hogy belerohant egy szöges dróttal körülvett árokba, s negyedórás erőfeszítésbe telt, míg a kocsit vissza tudták fordítani az útra.”

Hitler bunkerébe este kilenc órakor érkezett el Himmler korábbi tárgyalásairól szóló szenzációs hír. A Goebbels stáb értesült róla a stockholmi rádióból. Azonnal továbbították a hírt Bormannhoz¹⁶ Hitler titkárához. Erről értesülve Hitler ismét látványos jelenetet rendezett. „Ez volt a legsúlyosabb árulás: a der treue Heinrichnek, legrégebben mellette álló és leghűségesebb udvaroncának, saját testőrsége főparancsnokának árulása mellett mindenki másé eltörpült.” Kiadta a parancsot Himmler letartóztatására. „Egy áruló sohasem lehet a Führer utódja!”- jelentette ki feldúlva, rekedtes hangon.

Kizárják még a pártból is…

„A pártból történt kizárásáról és hivatalaitól való megfosztásáról Himmler április 29-én értesült, amikor Greim és Hanna Reitsch a szovjet mesterlövészeket becsapva, jó széllel a magasba emelkedett, s majdnem lesodorva a Brandenburgi Kapu tetején lévő hősi emlékművet Plönbe repült, hogy tájékoztassa Dönitzet¹⁷: a Führer elrendelte a birodalmi vezető hazaárulásért történő letartóztatását.” Dönitz - akit Hitler végrendeletében utódjának nevezett meg - nem tudta a letartóztatást foganatosítani, mert Himmlert „számos magas rangú SS-vezető vette körül, s mellette volt még félelmetes hírű kisérő zászlóalja is.” Egyébként is Dönitznek szüksége volt Himmlerre, mert a birodalom északi zónájában, a megszállt Norvégiában, Skandináviában és Hollandiában még mindig Himmler belbiztonsági és felderítő szervei voltak az urak.

Ilyen körülmények között kettejük között szoros együttműködés volt. Heinz Macher volt SS Sturmbamführer¹⁸ emlékei szerint Himmler lübecki főhadiszállásáról - motorkerékpáros testőreinek kíséretében - majdnem minden nap ellátogatott Dönitz főhadiszállására.

„Dönitz akkor értesült Hitler utódául történő kinevezéséről, amikor a megbeszélés után Himmler az ellenséges légitámadások után, az utat ellepő menekülők és szétvert csapatok között araszolgatva már Lübeck felé tartott Albert Speer, aki éppen Dönitznél tartózkodott, amikor segédtisztje behozta Bormann üzenetét, ugyanúgy megdöbbent, mint a többiek… Dönitz azonnal utasítást adott, hogy haladéktalanul rendeljék oda Himmlert, s egyúttal tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket is.” Kiderült ebből, hogy Hitler utódja nem Himmler, hanem Dönitz lett.

Végképp egyedül maradt

„Himmler és Schellenberg május 2-án délután kettőkor érkezett meg Dönitz főhadiszállására, ahol a tengernagy meghívta őt ebédre.” Beszélgetésük során Dönitz elutasítóan viselkedett „s közölte vele: el kell tűnnie környezetéből. Az nem ismeretes, hogy Himmler megkönnyítette-e a dolgát vagy sem. Talán ismét megpróbálta meggyőzni arról, hogy milyen nagy befolyást gyakorol a nyugati hatalmakra. Mindenesetre nyugodtan és csendesen távozott.” A beköszöntő fegyvernyugvás idején május 5-én maga köré gyűjtötte embereit és búcsúbeszédet tartott nekik.

Rudolf Höss¹⁹ is megemlékezett erről a beszédről. „Szó sem volt a harc folytatásáról… Mentse magát, aki tudja, ez volt már a jelszó” - írta Höss.

Ellátták egymást hamis papírokkal

Höss Franz Lang néven fedélzetmester lett. A többiekkel együtt ő is magához vette a ciánkapszulát. „Himmler saját magát a tábori csendőrség őrmesterének Heinrich Hitzingernek a nevére szóló igazolványokkal látta el; az igazi Hitzingert már kivégezték. Legalább két kapszula ciánt vitt magával és rágófogaiba lyukat fúratott, ahol az egyiket elrejtette.” Nem volt kétség tudta, hogyha a szövetségesek kezére kerül mi vár rá.

Hitler után a legkeresettebb náci volt

Néhány napra még „Flensburgban húzta meg magát. „Aztán május 10-én katonai segédtisztjével és másokkal elindult Bajorország felé. Az Elbához érve kénytelenek voltak megválni kocsijaiktól és gyalogosan folytatták az utat.” Elvegyültek a menekültek és hazafelé tartó katonák áradatában, éjszakára vasútállomásokon, vagy félszerekben húzták meg magukat.

Himmler „átalakult”

Levágta a bajuszát, „fél szemére fekete szemkötőt húzott, és a tábori csendőrség őrmesterének egyenruháját viselte. Két segédtisztje ugyanennek az alakulatnak a közkatonájaként álcázta magát. A rangsort tehát még itt is betartotta, úgy látszik szüksége volt arra, hogy valamilyen főnök maradjon. Ez okozhatta a vesztét. A tábori csendőrség ugyanis a szövetségesek feketelistáján szerepelt. Az őrmestereket és az ennél magasabb rendfokozatúakat letartóztatták.” A dánok már tájékoztatták a szövetségeseket arról, hogy Himmlerék déli irányban Bajorország felé tartanak. A hajsza tehát megindult utána.

Mi történt Hamburg és Bréma között?

„Meglehetősen színpadias jelmeze kétségkívül hatásosnak bizonyult, mert a szemkötő zsinórja megtörte szemöldökének jellegzetes, sötét vonalát. Ennek ellenére Hamburg és Bréma között, Bremervöldénél felállított ellenőrző pontnál az angolok, mint a tábori csendőrség tagját május 21-én két segédtisztjével együtt letartóztatták. A Bréma melletti westertimkei gyűjtőtáborba szállították őket, ahol mindnyájukat megmotozták és kihallgatták.

Nem ismerték fel

Miután Flensburgból érkeztek és igazolványaikat is ott állították ki, „átirányították őket a Lüneburg mellett lévő barfeldi kihallgató központba, ahová mindazokat összegyűjtötték, akik ha nagyon távolról is, de ismerhették a náci vezetés tagjait. Két segédtisztjével együtt május 23-án délután érkezett meg a táborba.

Felfedte kilétét

Az angolok még mindig nem ismerték fel, de a táborban már felfedte kilétét. „Hogy miért tette, örök talány marad. Tettét talán nem is annyira fogolytársainak vagy segédtisztjeinek ránehezedő nyomásával vagy a lelepleződéstől való félelemmel, hanem idegállapotával lehetne leginkább megmagyarázni.”

Az is elképzelhető, hogy amikor a két hetes menekülés, bujkálás álmatlanság után elkapták, s alávetették a motozásnak meg a kihallgatásnak, majd közönséges hadifogolyként felpakolták egy katonai teherautóra ez igen sérthette méltóságát. Hosszú ideig komoly idegi megterhelésnek volt kitéve „ráadásul hónapokon keresztül a legnagyobb magabiztossággal kellett viselkednie a nyilvánosság előtt” idegei egyszerűen felmondhatták a szolgálatot.

Chaim Herzog emlékei szerint,

aki később Izrael állam elnöke lett „Éppen ebédeltünk… amikor az egyik törzsőrmester jelentette Selvester kapitánynak, a parancsnoknak, hogy az újonnan érkezett foglyok közül hárman ragaszkodnak a vele való találkozáshoz.” Egyikük azt állítja magáról, hogy ő Heinrich Himmler. Selvester visszament az irodájába, s beküldette a foglyokat. Mint ahogy húsz évvel később visszaemlékezett az eseményre, egyikük egy alacsony, beteges kinézetű, a másik kettő - Grothmann és Macher - magas, katonás tartású férfi volt. Érezve, hogy most valami rendkívüli eseményre került sor, a két magasabbat kiparancsolta a szobából és azonnal elkülönítette a többi fogolytól. Az alacsonyabb ezután levette szemkötőjét, s felvette a szemüvegét. Kiléte azonnal nyilvánvalóvá vált - emlékezett vissza Selvester, majd nagyon nyugodt hangon csak ennyit mondott: „Heinrich Himmler.”

Meztelenre vetkőztették…

Selvester ezután azonnal felhívta a 2. hadsereg lüneburgi főhadiszállásán Montgomery tábornok felderítési főnökét Michael Murphy ezredest. Murphy azonnal útnak indult, míg vártak rá, addig Himmler aláírását összevetették egy mintával. Ezt követően meztelenre vetkőztették és alaposan átkutatták. „Két sárgarézből készült, aprócska szelencét találtak nála; az egyikben egy ampullára bukkantak, melyről azt állította, hogy gyomorfájás elleni gyógyszert tartalmaz. Selvester gyanította, hogy a fiolában méreg van, és sejtette, hogy a másik szelencében lévő fiolát a szájába rejtette el. A már korábban elfogott Hans Prützmann két nappal korábban úgy követett el öngyilkosságot, hogy ráharapott a ciánkapszulára, s erről minden bizonnyal Selvester is hallhatott rebegetni valamit.”

Selvester katona semmit nem vett észre…

Selvester egy nagy sajtos szendvicset és teát rendelt neki, s evés közben merőn figyelte. A parancs szerint Murphy megérkezése előtt Himmlert nem volt szabad kihallgatni. „Ennek ellenére a felderítőtiszt nem tudta megállni, hogy meg ne mutassa neki a buchenwaldi táborban feltornyozott holttestekről és az élő csontvázakról készült fényképeket, majd megkérdezte: minderről mi a véleménye.

Himmler a kérdésre kérdéssel válaszolt: Felelősséggel tartozom a beosztottaim minden túlkapásáért?”

Egyébként is a német tisztek és őrök valamennyien arra hivatkoztak, hogy felsőbb parancsot teljesítettek.

Himmler válasza után „Selvester egy angol katonai egyenruhát hozatott Himmlernek a régi helyett, melyet már hetek óta nem vett le magáról, de ő nem volt hajlandó azt felvenni. Nyilvánvalóan attól félt, hogy esetleg lefényképezik benne. Csak a csizmát, zoknit, alsónadrágot és az inget fogadta el és beburkolózott egy katonai pokrócba Selvester kíváncsian figyelte az immár egy órája az őrizetében lévő Himmlert, és azt állította: hihetetlen volt, hogy ő az a fennhéjázó alak, akivel a sajtó annyit foglalkozott a háború előtt és alatt.”

Közben aggódott

„a két segédtisztje miatt: többször rákérdezett hollétükre, s teljesen felkészültnek látszott arra, hogy beszéljen. Időnként még joviális kedélyességet is mutatott. Mint szavaiból kiderült, elsődleges célja volt, hogy találkozzon Montgomeryvel²⁰, sőt még Churchillal²¹ is, s felajánlja nekik saját szervezetét, mely megállítja a Nyugat Európát fenyegető oroszok áradatát.

Herzog visszaemlékezése szerint Himmlert nagyon könnyen össze lehetett volna téveszteni egy névtelen kishivatalnokkal, de szemében időnként acélos, kifejezéstelen űr tátongott.”

Murphy este nyolckor érkezett…

„Himmlert minden különösebb ceremónia nélkül, pokrócával együtt betuszkolta a kocsijába. Herzog szerint Murphy mondott neki mindent, ami csak a száján kifért… Himmler biztosan nem értette a szavak jelentőségét, de a sértő magatartás számára is nyilvánvaló lehetett.

A 2. hadsereg főhadiszállására vitték…

Lüneburgban „egy piros cserepes villában állították fel a kihallgató központot, melynek ablakai az utat szegélyező hársfákra, azokon túl pedig a lüneburgi erdőség fenyőfáira néztek. Itt az egyik földszinti szobában Austin törzsőrmester az ezredeshez hasonló bánásmódban részesítette… Mind ő, mind pedig Murphy meg volt győződve arról, hogy Himmler a szájában rejtegeti a második fiolát.”

Ismét levetkőztették…

Austin törzsőrmester a díványra mutatott és megparancsolta neki, hogy vetkőzzön le. Austin foglalkozott Hans Prützmannal is, aki ugyanebben a szobában követett el öngyilkosságot korábban.

„Austin másnapi, a sajtónak adott beszámolója szerint Himmler meredten bámult rá, s csak annyit mondott: „Maga nem tudja, kivel áll szemben!”

„Dehogynem tudom” - válaszolta Austin. „Maga Himmler, Ausziehen! Vetkőzni!”

Himmler egy darabig mereven bámulta, majd lesütötte a szemét, leült a díványra és vetkőzni kezdett.”

A kis fekete gombocska

„A 2. hadsereg egyik orvosa, Wells még egyszer alaposan megvizsgálta, majd kérte, nyissa ki a száját. Wells azonnal észrevette a jobb alsó állkapocsban meghúzódó apró, fekete gombocskához hasonló valamit.

Álljon fel és jöjjön közelebb a fényhez - mondta s a lámpa felé mutatott. Himmler az utasításnak megfelelően odalépett, s ismét kitátotta a száját. Wels már bele is nyúlt, és elakarta távolítani azt a kis fekete gombocskát - a ciánkapszula fedelét -, amikor Himmler hirtelen félrekapta a fejét, nyelvével kitolta a foga közül az üvegcsét, és a fogai között összemorzsolta.

Austin és Murphy azonnal rávetette magát és igyekezett a lábánál fogva tartani, Wels pedig a torkát szorongatta. Himmler ekkorra már elvesztette az eszméletét. Hánytatószerrel és gyomormosással is próbálkoztak, de tizenöt percnyi szánalmas vergődés után elszállt belőle a lélek.

1945. május 23. 23 óra 4 perc

A halál beálltának hivatalos beálltának pontos időpontja volt ez. „A meztelen, formátlan holttest ott hevert a padlón a szétfolyt víz, hánytatószer és üres vödrök között, mellyel megpróbálták megmenteni az életét.”

Két nappal később

„Austin törzsőrmester álcahálóba burkolta a meztelen holttestet, a hadseregnél rendszeresített telefonkábellel összekötözte, feldobta egy teherautó platójára, s elindult vele a lüneburgi erdő felé. Maga ásta meg a sírt. „Soha, senki nem fogja megtudni, hova van eltemetve!” - jelentette, amikor elkészült a munkával.

Forrásmunkák:

Peter Padfield

Himmler II. kötet

Victoria Kft 1996

Max Gallo

A gyilkosok éjszakája

Árkádia Bp.1986

Szövegmagyarázat:

1. Az SA a Sturmabteinlung német kifejezés rövidítése, magyarul rohamosztagot jelent. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) paramilitáris szervezeteként működött. Kulcsszerepe volt Hitler hatalomra jutásában. Tagjait egyenruhájuk színe alapján „barnaingeseknek” nevezték, megkülönböztetve az SS „fekete-ingeseitől.” Az első olyan náci szervezet volt, ahol katonai rangot is kaptak a szervezet tagjai.

2. Gauleiter a Harmadik Birodalom ún. kerületi vezetőit, a megszállt országok helytartóit jelentette.

3. Az SS a német Schutzsataftelt rövidítése, magyarul védőosztagot jelent. Az SS-t 1925-ben hozták létre. A félkatonai szervezet 1929 ig az SA irányítása alá tartozott. Vezetését ettől kezdve Heinrich Himmler vette át.

Tagjai egyenruhát és rendfokozatot is kaptak.

4. A Gestapo a Geheime Staatspolizeit, magyarul Titkos Államrendőrség rövidítése. Első vezetője 1933-tól Rudolf Diels volt. 1935-ben Heinrich Himmlert az SS birodalmi vezetőjét bízták meg a vezetésével. A Gestapot 1936-ban egyesítették a Kripoval (Bünügyi Rendőrség), így jött létre a Sipo (Sicherheitspolizeit), azaz a Titkos Rendőrség. 1939-ben a Sipot az SD-vel (Sicherheitsdienst) a biztonsági szolgálattal. Az összevonással Létrehozták a Birodalmi Biztonsági Főhivatalt, az RSHA-t (Reichssicherheit Shauptamt). Az összevont Szervezet első vezetője Reinhardt Heydrich Obergruppenführer volt.

5. Reinhardt Heydrich (1904-1942) egy halléi zenekonzervatórium igazgatójának és egy helybeli színésznőnek gyermekeként látta meg a napvilágot. 1922-ben tizennyolc évesen belépett a német haditengerészet kötelékébe, Himmlernek 1931-ben mutatták be. „Kiválóan értett” a kartoték-rendszerek kialakításához, amit az általuk gyanúsnak, veszélyesnek tartott személyekről - de egymásról is - vezettek. Az SS tagja lett, a szervezetében a tábornoki rangig „vitte.” „Kiválóan együtt dolgozott” Himmlerrel. Ők ketten, no és Göring értettek az intrikához a hamis bizonyítékok kreálásához. „Kimagasló” szerepük volt az SA „lefejezésében” Ernst Rőhm és társai kivégzésében.

Heydrich 1942-ben már a háború alatt a „Cseh-Morva Protektorátus” vezetője volt, e mellett megtartotta a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetését is. Cseh ellenállók 1942. május 27-én merényletet követtek el ellene, amiben néhány nap múlva belehalt.

6. Az SD, azaz a Sicherheitsdienst rövidítése az SS hírszerző szervezete, élén Reinhardt Heydrich állt.

7. Adolf Eichmann (1906-1962) magas rangú náci tiszt. A zsidó-deportálások szervezője volt. Gyakran nevezték a Harmadik Birodalom „főhóhérának.” A magyarországi zsidó-deportálásokban szerepe közismert.

1944-ben közel ötszázezer zsidót juttatott koncentrációs táborokba. A háború után három évig favágóként bujkált, majd sikerült Argentínába jutnia. Később gyermekei és felesége is követték. Izraeli ügynökök 1960-ban Argentinában elrabolták, majd repülőgépen Izraelbe szállították, ahol bíróság elé állították.

1962-ben halálra ítélték és kivégezték.

8. A Hitlejugend a Nemzetiszocialista Németmunkáspárt 1922-1945 között működő ifjúsági szervezete. Az SA után a náci párt második legrégebbi paramilitáris szervezete volt. Hosszú ideig Baldur von Schirach volt a vezetője, akit Nürnbergben 1946-ban a háború után húsz évre ítéltek.

9. Heinrich Müller a Gestapo berlini szervezetének volt a vezetője. 1901-ben született a titkos szolgálat „zsidó-ügyekkel” megbízott vezetője, 1945-ben eltünt.

10. Abwehr a német katonai elhárítás neve.

11. Wilhelm Canaris (1887-1945) német tengernagy, aki 1935-től volt az Abwehr vezetője. A Hitler elleni merénylet (1944. július 20.) után másokkal együtt Canarist is letartóztatták. Szinte a háború végén 1945. április 9-én kivégezték.

12. Friedrich Walter Schellnberg (1910-1952), az egyesített SD és Abwehr vezetője volt, Canaris letartóztatása után. A nürnbergi perek egyikében hat évre ítélték. Olaszországban halt meg.

13. Falke Bernadotte gróf (1895-1948), svéd diplomata, a svéd Vöröskereszt elnöke.

14. Az SS 1940-ben kettévált: az ún. általános „Algemaine SS”-re és a katonai, azaz a „Waffen-SS”-re. A Waffen -SS harctéri alakulatként működött.

15. Dwight David Eisenhower (1890-1969) becenevén: Ike, hivatásos katona, a háború után kétszer választották az USA elnökévé. Az Európában harcoló amerikai csapatok főparancsnoka. 1944. júniusában a Csatornán átkelő expedíciós haderők, majd a háború után a NATO főparancsnoka.

16. Martin Bormann (1900-1945) a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt „pártkancelláriájának” előbb helyettes majd Rudolf Hess Angliába való repülése után vezetője. Hitler feltétlen híve. A háború után Nürnbergben 1946-ban halálra ítélték. Sokáig háború utáni eltűnése ismeretlen volt. Szemtanuk szerint 1945. május 2-án a Berlin körüli harcokban az egyik hídnál látták utoljára, ahol egy szovjet akna végzett vele.

17. Karl Dönitz (1891-1980) német tengernagy, a haditengerészet főparancsnoka. Az ún „Tengeralattjáró-háborúban” 1942/43-ban a nevéhez kötődő „Farkasfalkákkal” szerzett magának kétes dicsőséget. Hitler halála után huszonhárom napig Németország elnöke volt.

18. Sturmbannführer=őrnagy. Néhány más katonai rang: obersturmführer=főhadnagy, standartenführer=ezredes, gruppenführer=altábornagy stb.

19. Rudolf Höss, Franz  (1900-1947) az SS egyik legelszántabb tisztje. Szigorú vallási neveltetése ellenére, saját bevallása szerint három millió zsidó elgázosítása szárad a lelkén. Az Auschwitz-Birkenau haláltábor rettegett parancsnoka, SS tiszt. A „Ciklon-B” rendszeresítésével nevéhez fűzödik a zsidók elgázosítása. A Nürnbergi Perben tanúként hallgatták ki, ahol részletes feltáró jellegű vallomást tett. Később kiadták a lengyel hatóságoknak. Egy lengyel bíróság halálra ítélte, Auschwitzban akasztották fel, az ítéletnek megfelelően arccal a tábor felé. A börtönben megírhatta „emlékiratait.”

20. Montgomery of Alamein Bernard law (1887-1976) hivatásos angol katona, marsall. Népszerű becenevén: Monti. 1942 vége felé az afrikai hadszíntéren El-Alamein-nél megverte Rommel csapatait. 1943-ban már Szicíliában, Olaszországban harcolt. Részt vett az „Owerlord” előkészítésében. A Csatornán történő átkelés után a front balszárnyán harcoló brit csapatok parancsnoka. A háború után vezérkari főnök, illetve az európai szövetséges erők (NATO) parancsnokhelyettese volt.

21. Winston Leonard Spencer Churchill (1874-1965) brit politikus, miniszterelnök. Kiemelkedő képességű államférfi, kiváló szónok, a brit hadsereg tisztje. Termékeny író, történelmi tárgyú írásainak elismeréseként 1953-ban irodalmi Nobel Díjat kapott. Az első világháború idején több minisztériumot irányított. Így volt az Admiralitás Első Lordja, hadfelszerelési miniszter, hadügy és légügyi miniszter is. A második világháború kitörése után 1940. május 10-től az Egyesült Királyság erőskezű miniszterelnöke volt.

Néhány idézet kedvenc mondásai közül:

„Fanatikus az, akit lehetetlen meggyőzni. Legjobb érv a demokrácia ellen egy öt perces beszélgetés egy átlagos szavazóval. Amit egy ember el tud képzelni, azt valaki más megtudja valósítani. Az optimista minden vészhelyzetben lehetőséget lát, a pesszimista veszélyt lát minden lehetőségben.”

Kelt, 2009. augusztus

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor