Népi radikalizmus Magyarországon (szemelvények)

A „Rubicon” történelmi magazin 2015/2. száma Papp István tollából „A népiek és a radikalizmus a Horthy korszakban” címmel hosszabb tanulmányt közöl. Az írás nem teljes terjedelemben a korabeli radikalizmusok közül a népit mutatja be, „kitérve arra is, hogyan hatott a reformok iránt nyitott keresztény-konzervatív középosztályra, s milyen pontokon érintkezett a korabeli szélsőjobboldallal, illetve az illegális kommunista mozgalommal.”

Szerelmes levelek diktátorokhoz

„Az imádott Führer

> Az állam abba megy tönkre, hogy hagyja tönkremenni az anyákat.(…) A német asszonyok Öntől várnak szebb jövőt, kedves Hitler úr.

Emmy Hoffmann

Drezda.1932 <

Mussolini lejtmenetben

Benito Mussolini (1883-1945) Olaszország fasiszta Ducéja (Vezére). Eredetileg, tanító majd újságíró, fiatal korában apjához hasonlóan, - aki a szocialista párt helyi aktivistája volt - a szocialista eszmék vonzották. Aztán a politikai, társadalmi körülmények változása folytán gyakran váltogatta nézeteit. Nagyjából 1920-ig szocialista nézeteket vallott. A század elején Svájcban is élt néhány évet, majd visszatért hazájába. 1912-től az országos szocialista pártlap az „L’Avanti” (Előre) szerkesztője. 1914-ben „Popolo d’Italia” (Olaszország Népe) tulajdonosa volt. Az első világháború alatt és után politikai nézetei fokozatosan „jobbra” tolódtak. Az 1919-ben elsősorban háborús „veteránokból” megalakult a nemzeti összefogást és a „fascest” jelképül választó - eleinte még baloldali - nacionalista fegyveres csapatokat is felvonultató tömörülés „szolgálatait” csak néhány város vette igénybe a szocialistákkal szemben. Mussolini a szervezetet „bevitte” a polgári pártokat tömörítő „Nemzeti Blokkba”, majd 1921-ben onnan kiválva „Nemzeti Fasiszta Párttá” (PNF) szerveződtek. A párt taglétszáma 320 000 körüli volt, a baloldalt tömörítő 2 milliós táborral szemben. Mussoliniék akkor léptek „a cselekvés mezejére”, amikor a hatalmon lévők kormányzati szerephez akarták juttatni a szocialistákat. Fegyvereseik először néhány nagyváros, majd Róma felé indultak. A félelem motiválta új helyzetben 1922. október 29-én kiharcolta, hogy új kormányt alakuljon az ő vezetésével. A fegyveresek - fekete ingesek - díszfelvonulása azonban nem maradt el („marcia su Róma”). Miniszterelnöksége alatt a parlament szerepe fokozatosan háttérbe szorult, majd - 1928-ig - a fasiszta párt elsődlegessége mellett kialakult a pártállam, amely a Vezér egyszemélyes hatalmával párosult.