Sztálin - Részlet egy diktátor magánéletéből

Kevés kivételtől eltekintve Sztálin magánélete is a munka jegyében telt. Legyen bár hétköznap vagy vasárnap - munkarendje mindig ugyanaz volt.

Minden nap reggel hat és hét óra között zajlott le az orvosi vizit - ahogy erről az 1927. óta háziorvosaként működő Dimitríj Pletnyev professzor beszámolt. Az orvos határozta meg, hogy naponta hány órát dolgozhat Sztálin és ő felügyelte a gimnasztikai gyakorlatokat, illetve az arc- és testmasszázst. Mindezekre sor került reggel és esete is. Sztálin nem fürdött kádban, hanem zuhanyozott. Általában ebéd előtt két órát pihent. Ez alatt testét hideg vízzel és kölnivel átdörgölték. Egy órával az étkezés előtt az orvos kötelessége volt vegyileg elemezni az ételt: nem tartalmaz-e egészségtelen adalékokat és nincs-e megmérgezve. Az ételeket leginkább intézetre hasonlító konyhában készítették, ahol a legjobb szakácsok igyekeztek egymást túlszárnyalni. Kifejezetten bőséges francia, grúz és orosz fogásoknak kellett az asztalra kerülni. Sztálin lánya - Szvetlana - apró részletekről is beszámol: Asztalára különleges a tavakból hoztak halakat, saját tenyésztelepekről fácánokat és ürüket készítettek számára, továbbá nem hiányoztak a különleges évjáratú grúz borok sem. Délről helikopterrel érkezett a friss gyümölcs. Nem tudta milyen magas szállítási költségeket kellett fizetni azért, hogy rendszeresen ilyen ételeket tudjanak számára felszolgálni… Nem tudom, hogy apám előtt ismeretes volt-e, hogy speciális orvosok minden konyhájában kerülő élelmiszert vegyileg elemeztek, nem tartalmaznak-e mérgeket. Minden kenyérből, húsból, gyümölcsből származó mintához csatolni kellett egy tanúsítványt a felelős orvos pecsétjével és aláírásával: méreganyagot nem találtunk.

Dr. Gyakov időnként eljött hozzánk, a kremli lakásunkba és kis üvegcséket hozott magával, minden szobában mintát vett a levegőből.

Sztálin gyakran adott parancsot arra, hogy asztalát azzal az ezüst étkészlettel terítsék meg, amelyet Rettegett Iván az angol királynő - I. Erzsébet - ajándékaként nagy becsben tartott és rendszeresen használt. Ennek a cárnak a portréját felakasztotta dolgozószobájában. Láthatólag jól érezte magát a kép jelenlétében.

Sztálin rossz oroszsággal és erős akcentussal beszélt.

Milovan Gyilasz^X szerint szókincse rendkívül gazdag volt. Eleven és plasztikus kifejezésmódját gyakran fűszerezte orosz közmondásokkal, szólásokkal. Ehhez járult meglepő humorérzéke: nyers, öntudatos, de nem szellemtelen humora volt. Sztálin egyhangú életmódjában a változatosságot az összejövetelek jelentették. Ezeken megvendégelte a hozzá közel álló bizalmasait vagy külföldi vendégeit. Milovan Gyilasz írja, hogy 1944-ben tett moszkvai látogatásakor mennyire elcsodálkozott azon, hogy Sztálin milyen hatalmas mennyiségű ételt tudott megenni.

Még egy nagy testalkatú ember esetében is elképesztő mennyiség volt.

x Milovan Gyilasz (1911-1995) szerb politikus a II. világháborúban a partizánharcok idején Titó harcostársa, a háborút követően később politikai ellenfele.

A fáma szerint Sztálin képes volt vodkás poharát húszszor is kiüríteni anélkül, hogy nyelve elnehezült volna tőle. Amerikai diplomaták is megerősítik, hogy Sztálin ezeken, a megerőltető lakomákon sem volt soha részeg. Elvtárs-barátaival tartott tivornyákon a dácsájában előszeretettel tért át a vulgáris stílusra.

Ilyenkor leginkább otromba tréfák mulattatták: például ivócimborái éppen abban a pillanatban tettek egy paradicsomot a szomszéd székére, amikor leült. Sztálin -, ami személyiségét illeti - szerfelett félénk volt. Ez volt az oka annak is, hogy állandóan pisztolyt hordott magánál nadrágja vagy felöltője zsebében. Ezt a pisztolyt éjszakára a párnája alá tette, soha nem vált meg tőle. Félt egyedül maradni, ezért éjszakára bezárkózott hálószobájába. A hálószoba páncélajtaját úgy szerkesztette meg, hogy egy bonyolult elektromos szerkezettel csak belülről lehetett kinyitni. Emellett minden helyiséget éjjel-nappal számtalan csekista őrzött.

Az őrökben sem bízott, ezért többször előfordult, hogy minden előzetes bejelentés nélkül - legyen nappal vagy éjszaka - teljes egészében, lecseréltette őket. A védelmére fordított mérhetetlen költségek nemcsak a személyes környezetéhez tartozó lakó- és munkatermek őrzéséből adódtak, hanem tetemes összeget jelentettek a dácsájából (Kuncevó, Zubalovó) a Kremlbe vezető úton számára szükségesnek vélt elővigyázati intézkedések. Rendőrök és biztonsági őrök százai szegélyezték az utcákat, melyeken limuzinjával áthaladt. Ezen kívül minden alkalommal öt kocsit indítottak útnak és még az őrség sem tudta, hogy melyikben ül Sztálin. A limuzinok ablakait szürke függönyökkel takarták el a külvilág elől, szinte hermetikusan elzárták: nehogy a népből egyetlen elvtárs is pillantást vethessen a nagy munkásvezér arcára.

Sztálin külsejét - azokon a képeken, melyekre a szovjet kormány adott megbízást - mindig úgy ábrázolták, hogy senkinek se lehessen a legkisebb kétsége sem afelől - éljen a Szovjetunióban vagy nyugaton -, hogy az „acélból lévő férfit”, a kicsattanó egészségű vezért látja maga előtt, aki álmatlan éjszakákon fáradhatatlanul őrködött népe felett. Ha józanul szemléljük, akkor Sztálin az 1,67 m-es testmagasságával éppen olyan kicsi volt, mint Napóleon. Még alacsonyabbnak tűnt azáltal, hogy az évek múlásával egyre testesebb lett. Mindig bőszabású nadrágot hordott, ami harmonikaszerűen omlott cipőjére. Mindig magas sarkú cipőket készíttetett, hogy ezzel is magasabbnak tűnjön. Arca himlőhelyes volt, petyhüdt és vöröses foltokkal teli. Nyaka feltűnően ráncos, haja - a grúzokhoz hasonlóan - kékesfekete volt. Szürkés barna szemeit Louis Fischer egy Kremlben készített interjújában így jellemezte: Vastag sűrű szemöldök, húsos szemhéjak, szemei nedvesen csillogtak, mintha úgy lennének teremtve, hogy minden kutató tekintet elől elrejtsék belső szándékait. A három órás beszélgetés során Sztálin mindössze kétszer nézett nyíltan, de nagyon röviden a szemembe.”

Csak nagyon kevés embernek adatott meg az a lehetőség, hogy ennek a félelmetes despotának a lényét közvetlen közelről megismerje. Ezek egyike volt háziorvosa - Dimitrij Pletnyev professzor. Pletnyev falusi tanító fiaként született 1872-ben.

A falu papjának segítségével megkapott egy állami ösztöndíjat, ami lehetővé tette számára az orvosi tanulmányokat. Ezt követő klinikai és tudományos tevékenysége olyan sikeresen alakult, hogy az Októberi Forradalom idején már a leghíresebb szívspecialistájának számított. Ezért kézenfekvő volt, hogy - amikor 1927-ben a legfelsőbb pártvezetés orvosi ellátására vezető orvost kerestek a Kreml újonnan berendezett poliklinikájára - Pletnyevet választották. Mivel politikailag semmilyen terhelő adatot nem találtak ellene, haladéktalanul kinevezték a klinika vezetőjének. Kollégául Kazakovot, Levint, Weisbrodot és Mosenberget jelölték ki. A professzor proletár származása - mivel Sztálin is egy egyszerű cipész fia volt (megj: mások szerint csizmadia) - méltóságteljes fellépése, nyílt és egyenes jelleme, humorérzéke vezetett ahhoz, hogy Sztálin - aki addig még senkit sem fogadott igazán a bizalmába - növekvő vonzódást érzett iránta és a hozzá legközelebb álló elvtársak bosszankodására és álmélkodására egyre erősebben magához kötötte.

Pletnyev jegyzeteiben a következő leírás található a diktátorról: Sztálin rettenthetetlen és bátor volt, mint az oroszlán, ravasz, mint a kígyó, gyenge és gyáva, mint a nyúl - s mindez egyidejűleg.

Nehezen viselte a fizikai fájdalmakat, ezért ízületi fájdalmai gyakran őrjöngésbe kergették. Nem tűrt ellentmondást, szeretett kérkedni és élvezte, ha hízelegnek neki. Látóköre figyelemreméltóan tág volt. Éles elméjűnek bizonyult, fürge gondolkodású volt és rugalmas. Szívesen bocsátkozott kalandokba. Elképzelhetetlen azonban, hogy pusztán szellemi képességei elégnek bizonyultak volna sikeres felemelkedéséhez. Ördögi ravaszság és cselszövés nélkül nem jutott volna ilyen magasra. Nagy hasznára volt az is, hogy meglepően jól ismerte az emberi lelket annak minden gyengeségével. Önfejű és következetes volt hatalmas akaraterővel rendelkezett, idegei vasból voltak. Nehéz volt megtéveszteni. Ha szemtől szembe került valaki, állandóan úgy érezte, hogy Sztálin a tekintetével keresztül járja.

Mindemellett emlékezőtehetsége egészen rendkívüli volt… Ravaszul csillogó szemeivel, mosolygó szájával - ami elárulta agyafúrtságát, alattomosságát - Sztálin óvatosságra intő hatást keltett².

Sztálin külsejéről már nem egyszer írtak. Alacsony termete és jelentéktelen külseje ellenére határozott ember benyomását keltette. Hiányzott belőle minden mesterkéltség és beszélgető partnerét levette lábáról közvetlenségével. A könnyed beszédmód, a gondolat pontos megfogalmazásának a képessége, a természetes elemző elme, a nagy műveltség és a ritka emlékezőtehetség még az igen jártas és jelentős embereket is arra kényszerítette, hogy belsőleg koncentráljanak, és éberek legyenek, amikor Sztálinnal beszélnek.

Sztálin nem szeretett ülni. Beszélgetés közben lassan járkált a szobában, időnként megállt, odament beszélgető partneréhez és egyenesen a szemébe nézett. Tekintete tiszta és átható volt.

Halkan gondosan tagolva beszélt, közben alig gesztikulált, legtöbbször pipáját tartotta kezében, még akkor is, ha kialudt és a végével bajuszát szerette simogatni. Észrevehető grúz akcentussal beszélt, de kiválóan ismerte az orosz nyelvet és szerette a képes hasonlatokat, példákat, metaforákat. Ritkán nevetett, akkor is halkan, mintha csak magában nevetne. A humort azonban értette és becsülni tudta az elmésséget és a tréfát. Látása igen éles volt és a nap bármely szakaszában szemüveg nélkül olvasott. Rendszerint maga, kézzel írt. Sokat olvasott és a legkülönbözőbb területeken is nagy tájékozottsággal rendelkezett. Bámulatos munkabírása és gyors felfogóképessége lehetővé tette, hogy egy nap alatt akkora mennyiségű tényanyagot nézzen át és dolgozzon fel, amelyre csak rendkívüli ember képes.

Sokoldalú és tehetséges ember volt, de nem kiegyensúlyozott jellem. Erős akaratú, zárkózott és heves egyéniség volt.

Bár általában nyugodt és megfontolt, néha azonban méregbe jött. Akkor elhagyta tárgyilagossága. Szinte a szemünk előtt változott el - mondta róla Zsukov - még sápadtabb lett, tekintete megkeményedett.

Másokkal együtt Zsukov is megerősíti, hogy Sztálin napirendje kissé szokatlan volt: főként az esti és éjjeli órákban dolgozott. Délnél előbb nem kelt fel.  Sokat dolgozott, napi 12-15 órát. Az ő napirendjéhez igazodott a Párt Központi Bizottsága, a Népbiztosok Tanácsa, a népbiztosságok, valamint a fő állami, tervező szervek. Ez erősen kizsigerelte az embereket³.

Arckifejezése soha nem árulta el az igazi gondolatait. Sokszor megtévesztően jóakaratúnak és barátságosnak tűnt, pedig ugyanakkor csak gyűlölet és ellenségességet érzett a vele szemben lévő iránt… Két lelki betegségtől szenvedett: a megalomániától és az üldözési mániától⁴.

Az első házasságából származó fia: Jakov

Családapaként Sztálin teljesen csődöt mondott. Elsősorban két fiát tette lelki nyomorékká azáltal, hogy visszaélt apai hatalmával. Jakovot - az első házasságából született fiát - apja hideg és elutasító magatartása a kétségbeesésbe hajszolta olyannyira, hogy egyszer pisztollyal öngyilkosságot kísérelt meg, amit azonban szerencsésen túlélt. Közvetlenül e szuicid kísérlet után az apa meglátogatta a fiát a kórházban. A sebesült fiú felé semmilyen szeretetet nem tudott mutatni, csak azt a gúnyos kérdést tette fel neki: „Nem találtál célba mi?” Csak nagy nehézségek árán tudta később Jakov az egész életében dédelgetett vágyát megvalósítani: elkezdte katonai pályafutását. A Vörös Hadsereg tüzérségi kiképző iskolájába került és a háború elején főhadnagyi egyenruhát ölthetett magára⁵.

A nagy honvédő háború kitörésekor Jakov (beceneve: Jasa) harminchárom, Szvetlána - a második házasságából származó lánya - tizenöt éves volt. Jasát, mint tartalékost behívták és a fehérorosz frontra, Baranovicsi környékére küldték. A hírközlés Nyugat- Fehéroroszországból igen hamar megszakadt. Amikor Jasa német hadifogságba került, a szovjet sajtó, hallgatott. Jasa felesége más forrásokból megtudta, hogy férjét már 1941. július 16-án, nem sokkal a német benyomulás után, amikor a támadók Szmolenszken át igyekeztek Moszkva felé előre törni Grosznánál elfogták. Sztálin ezt telefonon megmondta a lányának, de Szvetlánának nem volt szíve, hogy közölje Julijával. … Jasa ugyanis nem véletlenül esett fogságba állította Sztálin, hanem rávették, hogy engedje foglyul ejteni magát… A New York Times 1944. október 4-i, vatikáni hivatkozó beszámolója szerint elvitték Hermann Göringhez, aki megpróbálta Németország  katonai és ipari hatalmát a lehető leghatásosabban ismertetni vele. Sztálin fia, azonban megvetést mutatott minden iránt, ami nem orosz és magánéletéről csak annyit mondott, hogy ritkán látja apját és a miniszterelnök fiaként semmiféle kedvezésben sem részesült.

Sztálin kiszabadíthatta volna fiát a fogságból, amikor Friedrich Paulus vezértábornagy Sztálingrádban orosz kézre került. A németek felajánlották, hogy kiadják Sztálin fiát a sztálingrádi 6. hadsereg parancsnokáért cserébe. Sztálin megvetéssel utasította el ezt a lehetőséget „Nem szokás közkatonákat, tábornokokra kicserélni.” A háború után a német légierő főhadiszállása elküldte Sztálinnak az 1941. július 18-i jegyzőkönyvet. A kihallgatás után Jakov ezt mondta: „szégyellem magam az apám előtt, hogy életben maradtam. Azt ugyanis, hogy Jasa megadta magát a németeknek Sztálin éppolyan súlyú véteknek tartotta, mint a hazaárulást. … Miután visszatért a sachsenhauseni koncentrációs táborba, Jasa magánzárkába került, éheztették, verték és megalázták. De erősebb jellemnek bizonyult, mint apja gondolta. Attól félt a németek kínzással és pszichológiai módszerekkel rákényszeríthetik, hogy elárulja apját és népét. Amikor közölték vele, hogy Sztálin elutasította a német ajánlatot, nem cseréli ki őt egy hadifogoly magas rangú német tiszttel, kitört őrzői közül és nekirohant a szögesdrótkerítésnek, amelybe elektromos áram volt vezetve. Az egyik őr géppisztolya végzett vele⁶.

A második házasságából származó gyerekei: Vaszilij és Szvetlana

Vaszilij sorsa is több mint szomorú volt. Mivel apjának nem sikerült kemény férfit formálnia belőle, ezért anyja Nagyezsda Allilujeva halála után a fiú nevelését apja a testőrségét vezető Vlaszik vezérőrnagyra bízta. Éppen ez a döntés volt az oka, hogy a szolgalelkű Vlaszik -, aki a fiú nevelésével akart különleges előnyöket kihízelegni önmaga számára.

Nevelésével Vaszilij akarat nélküli, szeszélyes és gyenge jellemmé formálódott.

Harcirepülő pilótaként a második világháborúban mindazonáltal bizonyította bátorságát. A katonai vezetés által számára biztosított áttekinthetetlen privilégiumok hamarosan súrlódásokhoz és kínos viszályokhoz vezettek. Ez nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy 1942-ben húszévesen már ezredessé nevezték ki. Huszonöt évesen már a légierő altábornagya volt. Szolgálati okmányában a következő olvasható: Heves természetű, hirtelen haragú, nehezen tudja visszafogni magát. Előfordult, hogy tettlegességre ragadtatta magát az alattvalóival szemben. Megesett, hogy durván bánt egyes tisztekkel, sőt verekedésre is sor került az NKVD ellenőreivel. Egészségi állapota rossz, különösen az idegrendszere gyenge. Fölöttébb ingerlékeny… Mindezek a fogyatékosságok jelentős mértékben gyengítik parancsnoki tekintélyét és nem összeegyeztethetők a hadosztályparancsnoki rangjával.

A felettes tábornokok - hogy megvédjék a parancsnoksága alatt álló egységeket a „duhajkodó herceg” szeszélyességétől - egyetlen kiutat láttak: ha áthelyezik a katonai akadémiára.

Mivel Vaszilijt továbbra is elárasztották kitüntetésekkel és miden elképzelhető privilégiummal az elkényeztetett és pszichikailag deformálódott férfi egyre jobban az alkoholizmus rabjává lett. Végül apja rendelkezésére leváltották a Moszkvai Légierő parancsnoki posztjáról, és nyugállományba helyezték. Sztálin halála után még be is börtönözték Lefortovóban. Hruscsov idején, azonban szabadon engedték. Alkoholos állapotban elkövetett ismétlődő kihágásai miatt végül száműzték, ahol 1962. március 19-én mindössze negyven évesen – testi-lelki roncsként - halt meg⁷.

Sztálin még leginkább Szvetlana lányát szerette, aki külsőleg nagyon hasonlított őrá. Szvetlana is kora gyermekkorától kezdve rendkívül vonzódott az apjához. Saját kijelentése szerint jellemük nagyon hasonló volt. Mégsem sikerült igazi hazafivá nevelnie őt. Létezik néhány levél, amelyek mutatják szeretetteljes viszonyát lányához. Gyakran szólította levélben „háza kis úrnőjének” és mint „titkárod” írta alá sorait. Az ilyen szentimentális hangulatok nem szabad, hogy megtévesszenek minket, mert egyik pillanatról a másikra „kedves házúrnőjét” keményen és brutálisan gyötörte, amikor beteges bizalmatlansága veszélyt szimatolt.

Így például lánya első szerelmét - az újságíró A. J. Kaplert - letartóztatta és tíz évre munkatáborba száműzte, mert annak gyanús módon volt egy nővére Franciaországban és ő maga újságíróként beszélgetett két amerikai tudósítóval.

A hatvanas években Szvetlana megjelentetett egy kritikus hangú visszapillantást apja életére és tevékenységére - aminek objektivitásával kapcsolatban vannak ugyan kételyeink -, amiben mégis értékes életrajzi részleteket közvetít. Borisz Basanov leírásában Sztálin szenvedélyből politikus, akit kizárólag a hatalom érdekelt, ezen kívül más bűnös szenvedélye nem volt.

A pénzhez sem ragaszkodott imádattal - amúgy is tetszése szerint rendelkezhetett bármilyen összegről - és más szórakozás - sport vagy nők - sem vonzották mértéktelenül: „saját feleségén kívül a nők nem léteztek számára.” Igaz, hogy Basanov ezen kijelentése egyértelműen ellentétben áll Pletnyev professzor feljegyzéseivel - legalábbis amennyire Romano-Petrova memoárjaiban erről szó van. Sztálin feleségének a halála után ez megváltozott⁸.

Az első feleség

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili 1904. júniusában szülővárosában, a grúziai Goriban feleségül vette az 1881-ben Kaszpegiben született nagyon csinos, sötét hajú Jekatyerina (Kato) Szvanidzét. A titkos esküvőt a Szt. Dávid templomban tartották meg, a fiatal párt Krisztofer Csinvoleli adta össze. A lázadó, aki ekkor „Kobának” (megj: a név egy kaukázusi romantikus hős eredeti neve volt) nevezte magát, egy ártatlan istenfélő lányt óhajtott feleségül. A szabadgondolkodó, forradalmár nőkből, akik - éppúgy, mint ő - állandóan menekültek és az egyik elvtárs ágyából a másikéba vándoroltak elege volt.

Jekatyerina, aki korán elvesztette szüleit, Szvanidze nagyanyjával egy kis téglaházban nőtt fel, amely Tbiliszi szélén állt. A ház ideális búvóhelynek látszott vélte Lev Boriszovics Rozenfeld, az újságíró, aki később a Kamenyev nevet vette fel.

Jekatyeria varrónőként dolgozott, s igyekezett kellemes otthont teremteni férje számára…

Amikor házasságot kötöttek, Jekatyerinának igen homályos elképzelései voltak arról, miféle - az ő szemében istentelen - politikai ügyeket szolgál a férje. Nagyon szegények voltak. A tüdőbeteg Jekatyerina mindössze háromévi házasság után 1907. november 25-én meghalt⁹.

A második feleség

Nagyezsda Allilujeva egy vasutas lánya volt. Sztálin még a Tifliszben töltött évekből ismerte. Ő volt az, aki már említett 1917-es száműzetésből visszatérve Péterváron befogadta Sztálint. 1919. márciusában a polgárháború éveiben Sztálin feleségül vette a nálánál 22 évvel fiatalabb lányt, aki fiatal kora ellenére érett, komoly személyiség volt. Meggyőződéses kommunista volt, a Népbiztosi Hivatalban dolgozott és nemzetiségi kérdésekkel foglalkozott. Munkája mellett tanult a Közgazdasági Egyetemen. Két gyereknek adott életet: Vaszilíj 1921-ben, Szvetlana négy évvel később született. Hamarosan Sztálin első fia is a családhoz költözött Moszkvába. Hét évvel volt fiatalabb Nagyezsdánál, aki az atyai szeretettel nem éppen elkényeztetett fiút igazi anyai melegséggel vette körül. Nagyezsda, Sztálint nem csak, mint férjet és gyermekeinek apját szerette, hanem csodálta is annak a pártnak a vezéreként, amelyen idealisztikus odaadással csüngött.

Nagyon gyorsan kiismerte nehéz jellemét és igyekezett - kezdetben sikeresen - ellenőrzés alatt tartani hangulatváltozásait. Azon fáradozott, hogy minden előnyben részesítést vagy privilégizált bánásmódot visszautasítson. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy két gyermekét nyilános iskolába járassa, ahová a nevelő vitte őket autóval és a tanítás után értük is ment, hogy hazavigye őket. Nagyezsda a Kremlbe élve szigorúan el volt zárva mindattól, ami ezeken a falakon kívül történt. Csak egyetemista társai révén jutott a fülébe egy s más, ami valószínűleg hozzájárult korai halálához¹⁰.

Eljött a vég, 1953. március 5.

Molotov^xx így emlékezett: odahívtak a dácsára. A beteg szeme csukva volt és, amikor kinyitotta és megpróbált megszólalni, odaszaladt hozzá Berija és megcsókolta a kezét. A temetés után Berija^xxx hahotázott „a tudományok korifeusa, hahaha.”

Szvetlana: Apám gyötrelmesen és keservesen haldokolt. Az arca megsötétedett, megváltozott, az arcvonásai felismerhetetlenné váltak. Az agónia szörnyű volt. Láttuk, hogy levegő után kapkod. Az utolsó percben hirtelen kinyitotta szemét. Iszonyú tekintet volt: tébolyult vagy dühödt tekintet, tele halálfélelemmel. És ekkor hirtelen felemelte a bal kezét, mintha valahová felfelé mutatna, vagy mintha megfenyegetne bennünket… A következő pillanatban a lélek egy utolsó erőfeszítéssel kiröppent a testéből.

xx Vjacseszláv Mihajlovics Molotov, eredeti nevén: Szkrjabin (1890-1986) Sztálin egyik legfőbb támasza hosszú ideig külügyi népbiztos, de volt Sztálin helyettese is a Népbiztosok Tanácsában. Szenvtelen bürokrata, akit ezért szűk körben barátai „kőseggűnek is” nevezték. Az ún. „Molotov-Ribbentrop Paktumot” Lengyel o. felosztásáról ő írta alá 1941. aug. 23-án.

xxx Lavrentyíj Pavlevics Berija, grúz nevén: Merkevli (1899-1953), Sztálin bizalmasa, a koncepciós perek egyik kiagyalója 1938-1953. között a szovjet titkos szolgálat (NKVD) vezetője.

Ezt az utolsó mozzanatot mindeniki másképp értelmezte. G.Csesznokova reanimátor: Lélegzése hirtelen romlani kezdett, izgalom vett erőt rajta. A bal keze, mintegy üdvözlőleg felemelkedett, aztán lehanyatlott. Agonizált. Megállt a lélegzése¹¹.

  Hruscsov^xxxx így emlékezik: Tudják, miért mutogatott?

A falon egy kép lógott. Az Ogonyokból kivágott reprodukció volt egy festő képéről. Egy kislányt ábrázolt, aki bárányt táplált cuclis üvegből. Ekkor Sztálint kiskanállal itatták, és nyilván azt mutatta nekünk az ujjával és mosolyogni próbált: nézzék csak mondta, én ugyanilyen állapotban vagyok, mint ez a bárány, akit ez a kislány cuclis üvegből, maguk pedig engem kiskanállal… Sztálin már nem lélegzett. Mesterséges légzést alkalmaztak. Megjelent egy hatalmas termetű férfi és gyömöszölni kezdte, különféle fogásokat alkalmazott, hogy helyre álljon a légzés. Az igazat megvallva nagyon sajnáltam Sztálint, annyira kínozta.

Így szóltam: Ide hallgassanak hagyják abba kérem. Ez az ember meghalt. Mit akarnak? Nem lehet életre kelteni. Már halott… Ekkor abbahagyták a mesterséges lélegeztetést és Sztálin meghalt¹²…

Lozgacsov: Azt mondják, amikor a halálán volt, felemelte a kezét, mint ott az asztalnál - segítséget kért… De hát ki segíthetett neki! Mjasznyikov: „a halál 21 óra 50 perckor állt be.”¹³

^{xxxx   Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971), Sztálin halálát követően az SZKP. KB. első titkára. Az SZKP XX. kongresszusán (1956. febr.) titkos beszédben leplezi le és bírálja Sztálin terrorját. Súlyos politikai felelősség terheli az 1956-os magyar forradalom eltiprásában. 1964-ben leváltják, visszavonultan élt, emlékiratain dolgozva.}

^Források:

1.        Anton Neumayr: Diktátorok orvosi szemmel. Perfekt Kiadó Bp. 1999

291. o.- 296. o.

2.                                              uo.                     uo.

3.     Zsukov: Emlékek gondolatok    Zrinyi Katonai Kiadó 1970

223. o-224. o.

4.     Anton Neumayr: Diktátotrok orvosi szemmel. Perfekt Kiadó Bp. 1999

5.                                             uo.                      uo.

6.     Martha Schadt: Sztálin Lánya, Szvetlana Allilujeva élete Európa Könyvkiadó Bp. 2008. december 22.

181. o.- 196. o.

7.     Anton Neumayr: Diktátorok orvosi szemmel. Perfekt Kiadó Bp. 1999

291. o.-296. o.

8.     Martha Schadt: Sztálin lánya, Szvetlana Allilujeva élete. Európa Könyvkiadó Bp. 2008. december 22.

9.                             uo.                                    uo.

10.   Edvard Radzinszkíj: Sztálin Európa Könyvkiadó Bp. 1998

674. o.

11.                                        uo.                       uo.

12.   Hruscsov: Szemben a zsarnokkal Leopárd Kiadó Bp. 1990 

234. o.-235. o.

13.   Edvard Radzinszkíj: Sztálin. Európa Könyvkiadó Bp. 1990

674. o.   

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2008. december