Berija Sztálin egyik hóhérja

Donald Rayfield „Sztálin és hóhérai, A zsarnok, és akik neki gyilkoltak” című könyvében a szovjet belbiztonsági erők és a titkos rendőrség irányítói közül arra az öt személyre koncentrált, - köztük Dzerzsinszkíjre, Menzsinszkíjre, Jagodára, Jezsovra és Berijára - akik a legaljasabb eszközökkel voltak képesek szolgálni Sztálint „a totális hatalom felé vezető” útján. Könyve „megrázó tabló a szovjet társadalomról egy olyan korszakban, amikor senki sem érezhette magát biztonságban.” A honlapon egy korábbi szerkesztésem már foglalkozik Dzerzsinszkíjjel a lengyel származású fanatikus gyilkossal. A mostani szerkesztés Lavrentyíj Berija személyét, működésének egyes részleteit igyekszik az olvasó elé tárni.

Berija¹ a Kaukázus Sztálinja

Ki is volt Berija?

„1899. március 29-én született Pavle és Marta Berija gyermekeként az Abbházia fővárosa, Szuhumi közelében fekvő faluban, Merheuliban. A Beriják a grúzok egy alcsoportját alkotó mingrél parasztok voltak, és egy háromoldalú kalyibában éltek, ahol a tetőn fúrt lyuk szolgált kéményként gyanánt. A kis Lavrentyíj Sztálinhoz hasonlóan a szülők harmadik és egyetlen egészséges gyermeke volt…Lavretyíj Szuhumiban, a városi iskolában végezte tanulmányait, majd elkezdett vizügyi mérnöknek tanulni. Már hivatását gyakorolta, amikor 1917 nyarán besorozták a hadseregbe….

Bakui forradalmi szerepe eléggé homályos. 1919-ben és az 1920-as év egy részében hírszerzőként működött az azeri nacionalista pártban, a Moszavarban, amely együttműködött a brit erőkkel Baku megszállásában…Szergej Kirov² 1920-ban agyon akarta lövetni, 1926-ban Dzerzsinszkíj nyomoztatott utána…..”

Berija, amikor visszatért Grúziába, a kormány kémkedés vádjával letartóztatta. Szergej Kirov - mint grúziai szovjet nagykövet- most már szabadon bocsátását követelte. Ennek megtörténte után Berija visszatért Bakuba, ahol az azeri CSEKA letartóztatta, de később szabadon engedték. „1922 októberére, tizennyolc hónappal Grúzia szovjet megszállása után” már a grúz CSEKA titkos politikai részlegét irányította. „Feleségül vette a tizenhat éves Nyina Gegecskorit, akit nem sokkal korábban a CSEKA egy szovjetellenes demonstráció során letartóztatott. A CSEKA vezetői nemcsak Moszkvában, de Tblilisziben is főként kivülállók: lettek, és oroszok voltak, és a grúzul, oroszul, mingrélül és egy kicsit azeriül is beszélő Berija jóformán nélkülözhetetlennek bizonyult a soknyelvű nagyvárosban. A fölöttesei által írt jellemzések elítélték gyávasága miatt, de dícsérték kitartását…

Berija 1924-ben mutatta meg valódi képességeit, amikor levezényelte a grúz nemzeti felkelés vérbe fojtását, noha a jelek szerint időben megpróbálta figyelmeztetni a felkelőket. 1924-ben kérelmezte a CSEKÁ-ból való kilépését.Szerette volna folytatni vízépítő pályafutását…A CSEKA azonban boldogulhatott nélküle…Fölemelkedését gyorsította,hogy több munkatársa is hirtelen elhalálozott, ő pedig gyilkosként és hamisítóként is hírhedtté lett. 1932 októberében Berija annak rendje és módja szerint a transzkaukázusi pártszervezet első titkára lett, s így kapcsolatban állván Sztálinnal, bárkit kiüthetett a nyergéből akár a Kaukázusban, akár a Politikai Bizottságban. Feleségének unokanővére, Alekszandra Nakasidze Sztálin moszkvai házvezetőnője volt, s a következő tíz évben hűségesen szállította Berijának az értesüléseket. 1933 nyarát Berija családostul együtt töltötte Sztálinékkal. Térdén lovagoltatta az anyátlan árva Szvetlana Allilujevát³, szinte hivalkodott Sztálin⁴ iránti odaadásával….

Berija, a helytartó

A nagy terror helyi irányításában Berija Sztálint és Jezsovot⁵ is túlszárnyalta a grúz műszaki és alkotó értelmiségiek alapos ismeretével. A régi bolsevik gárda túlnyomó részét Jagoda⁶ és Jezsov már elüldözte vagy letartóztatta a maradékot Berija gyűjtötte be 1936-ban és 1937-ben. Sztálinhoz - akit többen barátjukként ismertek - írt leveleik válasz nélkül maradtak……

A régi grúz bolsevikok szorosan kötődtek az értelmiséghez. Miután velük elbánt, Berija végzetes érdeklődése a grúz írók, képzőművészek, színészek, és muzsikusok felé fordult.

1936-1938 között likvidálták a Grúz Írószövetség tagjainak negyed részét; a kevesek, akik életben maradtak nem hallatták többé hangjukat.”

Kapcsolatai a grúz értelmiséggel lakomákon és belső konfliktusok során kovácsolódtak. Szeretett színházi próbákra járni, és szívesen hívta össze az írókat egy kis beszélgetésre. 1937 nyarán tucatnyi jelentős írót tartóztattak le, a többieket pedig tanácskozásra hívták össze. Színpadi rendezői képességekkel is rendelkezett. Az első tisztogatási hullám idején több eljárás is indult színházi és más kulturális intézmények vezetői ellen.”1936-ban a grúz írók versengve igyekeztek vendégül látni a francia kommunisták társaságában Tbiliszibe, Chaltubóba és Szuhumiba látogató André Gidet⁷. Azok, akik ebédre látták vendégül, és túláradó dicséretekkel halmozták el a Visszatérés a Szovjetunióból megjelenése után fasisztának nyilvánították…..

Jezsovhoz hasonlóan

Berija is úgy csábított el vagy erőszakolt meg asszonyokat, hogy előbb letartóztatta férjüket, a szeretőjüket vagy az apjukat - ám Jezsovtól eltérően a legkevésbé sem titkolta szexuális szokásait……Azért gyűlölték párttársai - akiknek többsége semmivel sem volt kevésbé véreskezű gyilkos -, mert előszeretettel abajgatta az ő feleségeiket, szeretőiket és lányaikat is.

Rendteremtés Jezsov után

Két hónappal Moszkvába érkezése után Berija finomította a terrort. 1938. november 15-e után az áldozatokat már nem találomra választották ki, hanem - mint 1936 előtt - másokhoz fűződő kapcsolataik mentén haladtak…..Az NKVD vidámabb hely lett, miután annak rendje módja szerint agyonlődözték Jezsov kinevezettjeit. Most olyan vezetőjük volt, akiben a jelek szerint Sztálin megbízik…..Berija gyorsabban tanult, mint Jezsov, de eleinte szüksége volt Sztálin tanácsaira…1938 szeptemberétől Sztálin haláláig (1953. március 5 - a szerk.) csak kurta időszakok voltak, amikor nem találkoztak hetente legalább kétszer, de gyakran naponta. A megbeszélések eleinte egy órát sem tartottak, de 1939 tavaszára már alkalmanként két óránál is hosszabbra nyúltak, és 1940-ben megesett, hogy délután 6-tól hajnali 5-ig is eltartott a tanácsozás. 1949 után, amikor Sztálin már elmúlt hetven, és egyre kevesebbekkel, egyre kurtább ideig beszélt, még mindig hetente két teljes órát töltött Berija társaságában.

Berijának az volt az első feladata,

hogy eltakarítsa az NKVD-ből Jezsov embereit és azokat a keveseket, akik még Jagoda idejéből megmaradtak. 1938 szeptembere és 1939 februárja között 97 NKVD - vezetőt tartóztattak le, vagyis annyit, mint Jezsov teljes két esztendeje alatt. Legtöbbjüket még jóval Jezsov halála előtt agyonlőtték, néhányukból azonban két éven át nyomorgatták ki a következő letartóztatásokhoz szükséges vallomásukat…A megüresedett helyeket a saját embereivel töltötte fel….1939-ben a Vörös Hadseregben csökkent a letartóztatások száma. Ebben az évben csak 847 tisztet bocsátottak el, és mindössze 41-et tartóztatta le - Jezsov alatt körülbelül harmincnyolcezret csaptak el, és a letartóztatottak száma a tízezret közelítette…..A Gulag népessége mindazonáltal egyenletesen növekedett: 1939 januárjában 1344408, miközben az átnevelő táborokban 315584-en s a börtönökben nagyjából ugyanennyien raboskodtak. A bíróságok fölmentettek néhány, ellenforradalmi tevékenységgel vádolt szerencsétlent, s a politikai bűncselekményekért elítéltek száma az 1938-asnak a tizedére esett vissza. Megritkultak a kivégzések is. Berija és Sztálin az előző évi 328 618-ról 1939-ben 2552-re, 1940-ben pedig mindössze 1649-re csökkentette az ellenforradalmi tevékenységért agyonlőttek számát - ha nem számítjuk 22000 lengyel fogoly lemészárlását és a Gulag világában kivégzetteket. A Gulagon a halálozások száma 1939-ben az előző évinek a felére, ötvenezerre esett vissza……..

Etnikai tisztogatás

Kaganovics⁸ visszaemlékezései szerint Sztálin személyisége 1939-ben gyökeres változáson ment keresztül. A szovjet állampolgárok tömeges >>szelektálását<< leállította, és a napi ügyvitel részletein túl nem egy átfogóbb politikai döntést is csatlósaira, elsősorban Berijára és Molotovra⁹ hagyott.

1939 nyarának végén Sztálin hirtelen felhagyott a Nagy-Britannia és Franciaország felé tett gesztusokkal, és egyezségre jutott Hitlerrel. Az augusztusban megkötött titkos megállapodás Lengyelország felosztásáról és a balti államok annektálásáról szólt, s a mindennek megvalósításával járó roppant államigazgatási-adminisztrációs feladatok nemigen hagytak időt Berijának arra, hogy tovább tisztogasson az értelmiség és a diplomáciai testület soraiban. Az oroszok most nyugodtabban aludtak, de annál inkább gyötörte az almatlanság a nem oroszokat. Amit Jezsov a Szovjetunió minden polgárára szabadított, azt Berija most kifejezetten a lengyelek, ruténok, moldávok, litvánok, lettek és észtek ellen fordította, nem beszélve a Hitler¹⁰ elől menekült zsidókról és németekről.

A Szovjetunióban élő koreaiak után „1937-38-as télen a kurdok következtek, elsősorban azok, akik a nahicseváni enklávéban éltek, a török-iráni határvidéken. A már hatszáz éve ország nélkül élő kurdokat üldözték a törökök, az irániak. A Nahicsevánban élő 48000 és a körülbelül ugyanennyi azerbajdzsányi és örményországi kurd most huszonnégy órát kapott, hogy felszálljon az NKVD vasúti szerelvényeire.

1938 februárjában az itt” élő irániakat jelölték ki letartóztatásra, akár a sah uralma elől menekültek ide, akár nem…..Az NKVD az 1939 előtti Lengyelország, vagy négyszázezer lakosát - lengyeleket, zsidókat, ukránokat, és beloruszokat - deportálta 1940 tavaszán a messze keleten fekvő táborokba, és hurcolta kényszermunkára három nagyobb >>művelet<< során. Az első évben egyhatoduk elpusztult.

A katyni mészárlás

A Katynban végrehajtott tömeggyilkosságok, amelyek során az NKVD 22000 katona- és rendőrtisztet, valamint köztisztviselőt mészárolt le, föltehetően Sztálin legszörnyűségesebb és legértelmetlenebb rémtettei…..

Berija a Szovjetunió nyugati részében - Szmolenszk környékén - nyolc tábort létesített, s a vezetésükre Pjotr Karpovics Szoprunyenkót nevezte ki.”, aki tíz évig lövészként szolgált a hadseregben, múltja éppen megfelelt arra, amit az NKVD a lengyelekkel kapcsolatban fontolgatott.

Táborokat állítottak fel Kozelszk közelében, az Optinapuszta egyik kolostorában, Sztarobelszknél egy volt női monostorban, Osztaskovnál a Szeliger-tó egy szigetén álló Nyilo-Sztolobenszkij apátságban, Putyivlnál a Szafronyíj-apátság épületében, ami korábban tébécékórházként és árvaházként működött. Ezeken a helyeken a disznóólakban és elhagyott csűrökben tartott foglyok olyan nagy számban fagytak meg és haltak éhen.

A magasabb rangú lengyel tisztekkel - noha óráikat a Vörös Hadsereg tisztjei elvették tőlük - eleinte kíméletesen bántak. Berija megparancsolta, hogy alezredesi rangtól felfelé elkülönített hálóhelyet és megfelelő élelmezést kapjanak, valamint hogy udvariasan bánjanak velük. ….A lengyel tisztek csoportja igen vegyes volt, hiszen köztük voltak frissiben mozgósított újságírók, akadémikusok, művészek, orvosok, bírók és papok - Lengyelország szakmai és intellektuális krémje - és természetesen a hivatásos katonák.

Litvániában az NKVD további háromezer lengyel tisztet gyűjtött össze és internált. 1939 decemberére a táborokba beférkőztek a bevitt vagy a bentiek közül beszervezett informátorok, de Beriját csak felbosszantották a lengyelek rendíthetetlenségéről szóló jelentéseik. Az NKVD nem volt hozzászokva az olyan foglyokhoz, akik tisztában vannak a jogaikkal és ismerik a nemzetközi egyezményeket.”

Berija mindezt nem tűrhette tovább.

„1940. március 5-én egyértelmű javaslatot tett Sztálin elé:>> Ezek mindannyian a Szovjetunió esküdt ellenségei, akiket átitat a szovjet rendszer gyűlölete (…) csakis azért várják a szabadulást, hogy ismét a szovjethatalom ellen harcolhassanak.<<  A három táborban fogva tartott 14700 hadifoglyot és 11000, börtönökben őrzött lengyelt>>…különleges eljárásban kell kezelni, és a legszigorúbb büntetést, a golyó által történő kivégzést kell alkalmazni velük szemben….<<

Az áldozatokat sem az ellenük felhozott sem az ellenük felhozott vádakról, sem az ítéletről nem akarták tájékoztatni. A Politikai Bizottság több tagja még ugyanezen a napon jóváhagyta a kivégzéseket. Először Sztálin írta alá az ezt kezdeményező Berija-feljegyzést, utána Vorosilov¹¹, majd Molotov, és Mikojan¹². Kaganovics és Kalinyin¹³ telefonon adta meg hozzájárulását.

Vajon miért akarta Sztálin ilyen elszántan legyilkolni ezeket a tiszteket, akikről az egész világ tudta, hogy az NKVD kezében vannak?

Nyilvánvaló, hogy sem ő, sem Vorosilov nem tudta túltenni magát azon, hogy az általuk irányított Vörös Hadsereg 1920-ban vereséget szenvedett ezektől az emberektől. Most, amikor a finnek ugyancsak legyőzték a Vörös Hadsereget, kétszeresen is dühítette őket az újabb kudarc.”

Egy különös módosítás…

Sztálin egy különös módosítást tett „a Berija által benyújtott javaslaton: a halálos ítéletek jóváhagyására ajánlott, Berija, Merkulov és a különleges műveleteket irányító Bastalov alkotta trojkából kihúzta a belügyi népbiztos nevét, és alárendeltjével, Bogdan Kobuléval helyettesítette azt.

Április folyamán 11 tábornokot, 1 tengernagyot, 77 ezredest, 197 alezredest. 541 őrnagyot, 1441 századost, 6061 hadnagyot és alacsonyabb rangú tisztet, 18 tábori lelkészt és a lengyel hadsereg főrabbiját, valamint a lengyel hivatalnoki kar és a nagypolgárság maradékát gyilkolták meg a Katyn melletti erdőségekben.

Kalinyinban (Tverben), ahol egyenként gyilkolták le az osztaskovi börtönben fogva tartottakat, minden lengyelt bekísértek a börtön klubhelyiségébe, gondosan megvizsgálták a személyazonosságát, s csak ezután bilincselték meg és vezették a szomszédos, hangszigetelt helyiségbe, ahol tarkón lőtték. A holttesteket egy hátsó ajtón át kivonszolták, zárt teherautókra hajigálták, és kivitték Mednoje határához, ahol az NKVD-sek dácsái épültek. Összesen ötven hóhér dolgozott…A kivégzettek számát minden este táviratban jelentették a Moszkvában tartózkodó Merkulovnak.

Ugyanezt az eljárást alkalmazták Harkovban. A tetemeket a titkosrendőrségi dácsák közelében épülő NKVD-szanatórium alapozásába dobálták, ahová már számos szovjet áldozatot temettek el.

A katyni erdőben elföldelt

meggyilkoltaknál - a németek 1943-ban 4143 holttestet exhumáltak - beszédes tárgyakat találtak. Egyikük egy darab fába karcolta az utolsó napok eseményeit, egy másik naplója így ér véget:>> elvették a rubeljeimet, az övemet és a zsebkésemet…<< Ezek az emberek sokat szenvedtek. Csoportosan állították őket a megásott gödrök szélére. Volt, akinek hátul szögesdróttal kötötték össze a kezét, másoknak hurok volt a nyaka körül. Az elföldeltek között akadtak olyanok is - néhány katolikus pap - akiket Szmolenszkben, föld alatti kivégzőkamrákban lőttek agyon, és tetemüket onnan hozták Katynba.

Amikor a kivégzések április derekán (1940. április - a szerk.) befejeződtek, a mit sem sejtő családokat keletre szállították. Sokan pusztultak el a hidegtől és az éhezéstől. Az életben maradt férfiakat hozzácsapták egy 135000-es fogolyszállítmányhoz, amely a sarkvidékre tartott, hogy a vorkutai szénbányákhoz vezető vasútvonal építésén dolgozzanak.

A katyni mészárlás befejezése után

szinte azonnal jelentkeztek a következmények. A legyilkoltak feleségei és gyermekei levelek ezreit küldték Moszkvába, s némelyik kijutott külföldre is. Amikor a németek megszállták Franciaországot, és a szovjet hírszerzés, ha Sztálinnak nem is, de önmagának már kezdte beismerni a Németországgal való háború valószínűségét, azt is felismerték, hogy őrültség volt a lengyel hadsereg színe-javát elpusztítani…..A párszáz életben maradt tisztet a grjazoveci táborban gyűjtötték össze. 1940 októberében hirtelen igen jól kezdtek bánni velük, és Berling alezredest Moszkvába küldték, hogy tárgyaljon Berijával és Merkulovval egy lengyel hadsereg szovjetunióbeli megszervezésével.>> Nagyszerű, hiszen kiváló katonáink vannak az önök táboraiban<< .mondta Berling, mire Merkulov így válaszolt:>> Nem, nincsenek. Velük kapcsolatban óriási hibát követtünk el.<<

Berlinget és más magas rangú lengyel tiszteket egy Moszkva közeli, fényűző dácsába vitték. Novemberben Berija már elmerte mondani Sztálinnak, hogy rendelkezésére áll németellenes lengyel katonatisztek egy huszonnégy fős csoportja, amely hajlandó együttműködni, ha erre felhatalmazást nyer Wladyslaw Sikorski¹⁴ Londonban székelő emigráns lengyel kormánytól. Csak novemberben vette a bátorságot, hogy elmondja Sztálinnak: lengyel tiszteket gyűjt a >>Németország elleni harchoz.<<

Amikor 1941 júniusában kitört a háború Németország és a Szovjetunió között, a Gulagra küldött lengyel tisztek körülbelül kétharmadát visszahozták, hogy harcoljanak a nácik ellen. Legtöbbjük Észak-Afrikában, a britek oldalán kívánt küzdeni. Sikorski tovább kérdezősködött az eltűntek felől. Sztálin úgy tett mintha felhívná Beriját, aztán kijelentette, hogy a keresett személyek vagy Mandzsúriában távoztak, vagy nem tett jelentést róluk a hanyag táborvezetés. Visinszkíj¹⁵ azt állította, hogy Lengyelországban vannak, Sztálin pedig később azt mondta Anders tábornoknak, hogy bizonyára a németek fogták el őket. 1942-ben százezer lengyel hagyta el családostul Iránon keresztül a Szovjetuniót, de tízezrek maradtak az országban, habár egyre inkább zaklatták őket a hatóságok.

1943. április 13-án

a németek megkezdték a katyni holttestek exumálását, s ekkor Sztálin hamisítással tetézte a hazugságokat.

A németek a svájci Vöröskeresztet hívták tanúnak, de a britek és az amerikaiak örök szégyenükre elutasították a svájciak jelentését, és hitelesnek fogadták el az orosz változatot, amely szerint a németek régi újságlapokat temettek a holttestek mellé, hogy az ártatlan szovjetekre tereljék a gyanút.

1944 januárjában

- amikor a szovjet hadsereg nyugatra tartva visszafoglalta Katynt és környékét - a szovjetek felállították saját különleges vizsgálóbizottságukat, amelyből feltűnően hiányoztak a párt és az NKVD emberei. Két akadémikus, egy metropolita, a Szovjet Vöröskereszt elnöke és az író Alekszej Tolsztoj¹⁶ vállalta, hogy a német >>provokáció<< mellett tanúskodjon. Filmfelvétel is készült. Az éppoly érzékeny, mint amilyen elvtelen Alekszej Tolsztoj arra figyelmeztette Nyikolaj Svernyiket¹⁷, a németellenes propaganda Sztálin által kijelölt irányítóját, hogy a film>>….nemcsak alkalmatlan a bemutatásra, de nem kívánatos hatásai is lehetnek a tanúk úgy beszélnek , mintha előre betanult szöveget mondanának fel.<<

Amikor 1946 márciusában

a nürnbergi perek folyamán Göring¹⁸ védője szóba akarta hozni Katynt, a Visinszkíj vezette szovjet küldöttség erélyesen és eredményes tiltakozott. Minszkben német tiszteket akasztottak fel azzal a váddal, hogy Katynban ők gyilkolták halomra a lengyeleket. Egészen a 80-as évek végéig folyt a hazudozás.” (Később Mihail Gorbacsov¹⁹ szovjet pártfőtitkár vallotta be a valóságot - a szerk.)

Leszámolás Trockíjjal²⁰

Berija súlyos hibát követett el

Katynnál,

de 1940 augusztusában egy látványos sikert is elkönyvelhetett: megölette Trockíjt. Hét éve, mióta Trockíj Törökországból Franciaországba utazott, vérfagyasztó bohózattá vált az NKVD minden próbálkozása, hogy eltegye láb alól az egyetlen embert, akit Sztálin igazán az ellenségének tekintett…Berija még Jezsovtól örökölt néhány spanyol polgárháborús kalandort. Ezek egyike volt Naum Ejtingon, aki Kotov ezredes álnéven a köztársaságiak oldalán működött gerillaként, később ő vette át az NKVD első számú spanyolországi ügynökének szerepét. Ejtingon ügynöke, a fanatikus sztálinista, erős fizikumú, de gyenge jellemű, ugyancsak spanyolos Ramón Mercader volt, akinek édesanyja, Caridad már három éve az NKVD szolgálatában állt. A több nyelvet beszélő Mercader több álnevet is használt.

Ejtingon utasította,

hogy környékezze meg Trockíj titkárnőjét, Sylvia Ageloffot, semminemű érdeklődést ne tanúsítson Trockíj vagy a trockizmus iránt, és a házban Sylvia teljességgel apolitikus férjeként jelenjen meg. Mercader nem volt hitelesen ellenőrizhető, sem politikailag tájékozott, még csak különösebben rokonszenves sem, de Trockíj vagy túlságosan udvarias volt, vagy belenyugodott a gndolatba, hogy egyszer úgyis meggyilkolják, úgyhogy nem nézett utána és nem is őrizkedett attól, hogy bármikor kettesben maradjon vele.

1940. augusztus 20-án

Mercader a koponyájába vágott jégcsákánnyal meggyilkolta. Elfogták, de Ejtingon és Caridad Mercader ekor már útban volt Kalifornia felé…

Sztálin annyira örült a sikernek, hogy személyesen biztosította Naum Ejtingont:>> Egy haja szála sem fog meggörbülni.<<

Trockíj meggyilkolásáért Beriját 1941. január 30-án az állambiztonsági szervek főbiztosává léptették elő….

Túlságosan is energikus és eredményes volt, hogysem nélkülözni lehetett volna. Sztálin tréfásan >> a mi Himmlerünknek²¹<< nevezte, de ő volt egyben a Szovjetunió Albert Sperje²² is.”

A második világháború utáni évek.

Sztálin utolsó hét éve.

A győzelem után a diktátor haláláig (1953. március.5 - a szerk.) a terror a kezdeti lanyhulás ellenére nem csökkent. Sztálin fokozódó paranoiája, még közvetlen munkatársaival kapcsolatban is felerősődő bizalmatlansága kedvező alapot szolgáltatott az újabb letartóztatásoknak.” Az 1947-es év közeledtével növekedett az általános félelem a pribékek új tisztogatásra számítottak. A háború előtti főembereit elmozdította és lefokozta.” Kaganovicsot leváltotta, Vorosilov Magyarország szovjet kényura lett. Molotovot leváltották, és Malenkovot²³ is menesztették.

Ugyanakkor Berija még az atombombaprogram irányítását is átvette Molotovtól. A fizikusokat emiatt megkímélték a terrortól.” Az írók és költők nem voltak olyan szerencsések, mint a fizikusok. Andrej Zsdanovnak²⁴ volt a feladata volt, hogy megbüntesse őket; Leningrádban kezdte, Sztálin szoros felügyelete alatt. Mindezek ellenére „az 1947-es év a balsejtelmek ellenére nem hozta vissza a terrort; ez volt Sztálin uralmának legnyugalmasabb időszaka.

1947 azonban csak a vihar előtti csönd éve volt.

A terror lassan, de újból elérte

 a zsidó származásukat.

„Ivan Majszkíj, a korábbi londoni nagykövet biztos volt benne, hogy le fogják tartóztatni. A náci Németországban csak egy Göring jelenthette ki:>> Hogy a beosztottjaim közül ki zsidó és ki nem, azt én döntöm el…<< á a Szovjetunióban bizonyos mértékig az emberek maguk határozhatták meg, hogy zsidók-e vagy sem. Kaganovics azt állította, hogy nem a zsidó közösség, hanem az ország vezetésének tagja; Litvinov²⁵ orosz nemzetiségűnek nyilvánította magát.

1948 szeptemberében megérkezett Moszkvába Golda Meir²⁶, Izrael Állam nagykövete. Oroszul nem tudott, de a követség tanácsosa, Namír, és attaséja, Ratner beszélte a nyelvet. A nagykövet asszonyt a Moszkvai Zsidó Színházban lármás éljenzéssel fogadták. A zsinagógában tett látogatása olyan tömegeket vonzott, hogy a környező utak forgalma megbénult, s ami még ennél is rosszabb: Molotov felesége, Polina Zsemcsuzsina²⁷, akiből vassztálinizmusa mégsem ölt ki minden spontán érzelmet, hirtelen jiddisül szólította meg: >> Ich bin a yiddische Tocher!<< Más szovjet zsidók óvatosabbak voltak; Ilja Ehrenburg²⁸ közölte Golda Meirrel: gyűlöli az olyan orosz zsidókat, akikcsak angolul beszélnek…

Polina Zsemcsuzsinát egy évvel később letartóztatták, miután Molotov Sztálin tanácsára néhány nappal korábban elvált tőle….

Sztálin véres megoldást tartott kívánatosnak a szovjet zsidóság törekvéseinek elfojtására.” A Zsidó Antifasiszta Bizottság elnökét Szolomon Mihoelszt megölette…..

Készülődött az orvosok pere….

Elmezavarral lehet csak magyarázni, hogy Sztálin saját orvosát a tőzsgyökeres orosz Vlagyimir Vinogradovot is odavetette a zsidóorvosok összeesküvésének gyannúsítottjai közé.

1952. január 19-én Vinogradov utoljára vizsgálta meg, és azt tanácsolta, hogy érelmeszesedéSére tekintettel hagyja abba a munkát. Sztálin ekkor utasította Beriját:>>Rakjátok rendbe Vinogradovot.<< - és ekkor tizennégy másik orvossal együtt, akik közül többen nem is voltak zsidók, letartóztatták.

A legfontosabb bizonyíték a Kreml kórházának kardiológustától, Ligyija Tyimasuktól származó levél volt.

1948-ban Tyimasuk doktornő készítette el a haldokló Zsdanov elektrokardiogramját, és rendelkezett úgy, hogy ágyban kell maradnia. Őt azonban felülbírálta Sztálin orvosa, Vlagyimir Nyikitics Vinogradov professzor, aki azt mondta Zsdanovnak, hogy sétálgasson, sőt elmehet, akár moziba is. A kardiogramok Tyimasuk doktornő véleményét támasztották alá. Zsdanov augusztus 30-án szívroham következtében meghalt. Tyimasuk doktornő régóta az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB informátora volt, de a szakvéleményét tartalmazó levelet nem azért írta, hogy a kremlbeli professzorokra nézve terhelő adatokat rögzítsen, csak hogy önmagát fedezze.

Hét héttel a végzetes szélütés előtt Sztálin teljesen elvesztette az egész roppant koholmány iránti érdeklődését, s az szét is hullott még március 5-e, Sztálin halálának hivatalos bejelentése előtt. Az orvosok többségének szerencséje volt: ketten belehaltak a kínzásokba, de a többieket - ha súlyos fizikai és lelki sérülésekkel is - Berija néhány hét múlva szabadon bocsájtotta.”

Sztálin továbbra is gyanakszik…

„A Központi Bizottság 1952. október 16-án másfélórás összefüggéstelen szónoklatot tartott.” Miközben kérte felmentését a főtitkári posztról, olyan hangnemben dorongolta le legközelebbi munkatársait, egyiket a másik után, amelyik mindig a nagy bukásokat szokta előre jelezni...

Kiváltképp Molotovot illette kemény szavakkal.:>> És mit gondoljunk Molotov elvtárs ötletéről, hogy adjuk át a Krimet a zsidóknak?

Ez súlyos hiba…Molotov elvtárs annyira tiszteli a feleségét, hogy mi itt a Politikai Bizottságban aligha tudunk döntést hozni fontos kérdésekben anélkül, hogy pillanatokon belül ne szerezne róla Zsemcsuzsina elvtárnő is tudomást.(…)A Politikai Bizottság tagjai számára az ilyen magatartás megengethetetlen.<<

Míg Sztálin Moszkvában bírált

és oktatott

l

bábjai Budapesten, Prágában, Bukarestben és Szófiában engedelmesen végrehajtották utasításait. Sztálin ragaszkodott ahhoz, hogy a kelet-európai országokban is hajtsanak végre tisztogatásokat - nem kis mértékben azért, mert dühítette, hogy az MGB-nek nem sikerült eltakarítania Titót.>> Csak a kisujjamat kell megmozdítanom, és Titónak vége..” jelentette ki korábban , és azzal kellett szembesülnie, hogy Titóban és belügyminiszterében Rankovicsban emberére talált….Tiranában Enver Hodzsa volt az első , aki engedelmesen kiszabott egy halálos ítéletet.; 1949 júniusában agyonlövette Kocsi Dzodzét, az albán Beriját……..

Magyarországon Rákosi Mátyás meg akart szabadulni riválisától, Rajk László belügyminisztertől. Bulgáriában az egyik áldozat Trajcso Kosztov miniszterelnök-helyettes. Csehszlovákiában az ideális bűnbak a zsidó Rudolf Slánsky volt.”

Berija nem kerülhette el a sorsát

Mi történt Sztálin halála után?

„Malenkov, Molotov, és Berija csak tizenhárom órai késlekedés után küldtek orvosért, amikor 1953. március 2-án már huszonnégy órája alsóingben és pizsamanadrágban a padlón fekvő, eszméletlen Sztálinhoz hívták őket. Megbizonyosodtak afelől, hogy a szélütés végzetes. Berija hívta a sofőrjét ->>Hrusztaljov, a kocsimat…..<< , és rohant a Kremlbe.” Sztálin, mint ismeretes 1953. március 5-én halt meg agyvérzésben. „Halála után négy nappal Malenkov, Bulganyin és Hruscsov barátságosan újraosztotta a hatalmat…..Berija azonban káprázatos gyorsasággal és merészséggel ragadta magához a kormányrudat. A kelet-európai kommunistákhoz hasonlóan megértette, hogy a hatalom valódi központjai a belügyminisztérium és az állambiztonsági szervek. Az állambiztonsági minisztériumot azzá tette, ami 1941 előtt volt….

Közvetlenül Sztálin temetése után visszahozatta Moszkvába Polina Zsemcsuzsinát, hogy újra összeházasodhassanak Molotovval. Rehabilitálta Kaganovics fivérét Mihailt, özvegyének pedig nyugdíjat folyósíttatott.” Rehabilitálta Mihoelszt a Zsidó Antifasiszta Bizottság elnökét.

Több mint 1200000 fogvatartott szabadult, s közel 500000 folyamatban lévő ügyet ejtettek. 1953. április 3-án harminchét orvost a nyilvánosság előtt rehabilitáltak.” A hivatalból gyilkolók kitüntetéseit visszavonták, betiltották a kínzást.” 1953. május 1-jén Berija nemcsak a Minisztertanácsot lepte meg, de a szovjet emberek többségét is, amikor a szokásos ünnepi felvonulást a pártvezetők portréi nélkül szervezte meg….Május végén azt javasolta, hogy Ukrajnában és Litvániában helyi származásúakra bizzák a hatalomgyakorlást.

Malenkov és Hruscsov²⁹ mindebben

a Szovjetunió végromlását látta,

s a következő cseppel betelt a pohár. Június 2-án Berija intézkedéseket javasolt>> a Német Demokratikus Köztársaság politikai légkörének egészségesebbé tételére.<<….Magyarországon Rákosi Mátyást arra utasította, hogy a nálánál jóval mérsékeltebb irányvonalat képviselő Nagy Imrét tegye meg az ország miniszterelnökévé. Leállította Sztálin Tito meggyilkoltatására szőtt”, ezzel veszélynek tette ki a párt uralmát, az országon belüli orosz dominanciát és a Szovjetunió, valamint kelet-európai birodalmának integritását, s ezért mennie kellett….

Eltávolításának okai - amint később Hruscsov magyarázta - erkölcsi jellegűek voltak: Berija romlott volt és könyörtelen. Ez kétségkívül igaz, csakhogy Molotov vagy Hruscsov sokkal többek halálos ítéletét ellenjegyezte, mint Berija. A lényegi különbség abban állt, hogy ők csak tollvonással öltek, míg Berijának vér tapadt a kezéhez.”

Eltávolítják a hatalomból

és letartóztatják

Erre több sikertelen kísérlet is történt. „A puccsot június 26-án, a KB elnökség egy másik ülésén vitték véghez. Csak Malenkov, Bulganyin³⁰ és Hruscsov tudta, mi fog történni. A Kreml minden őre mellé - kiképzési feladat ürügyével - egy-egy katonatisztet rendeltek. Bulganyin a saját limuzinján hozta magával a megbízható tábornokokat és Zsukov³¹ marsallt. Noha ez tiltva volt, mindannyian magukkal vitték kézifegyverüket a Kremlbe. Zsukov marsall, a tábornokok és vagy tucatnyi pártember a Sztálin irodája előtti várócsarnokban ácsorgott. Hruscsov meghagyta nekik, hogy ha kettős csengőszót hallanak, nyomuljanak be.

Berija gyűrött szürke ruhában,

nyakkendő nélkül, némi késéssel érkezett. Amikor a napirend felől érdeklődött, csak annyit mondtak neki: Lavrentyíj Berija.

Bohózatba illő tanácskozás vette kezdetét. Berija viszonozta a sértéseket, amikor Malenkov megnyomta a csengőt, és a terembe négy tiszt kíséretében belépett Zsukov marsall. Megálltak Berija mögött, ketten revolvert szegeztek a fejének. Berija csak ült, és egymás után tizenkilencszer leírta, azt, hogy riadó…Kikísérték az előszobába, és átkutatták. Elvették a csiptetőjét, és többé nem is adták vissza neki.

Először egy laktanyába vitték,

ahol másnap fölkereste korábbi helyettese, Kruglov, aki most a helyére lépett. Tekintettel a szóbeszédre, hogy ejtőernyősök készülnek Berija segítségér sietni, átszállították egy földalatti betonbunkerbe. A Lubjankát katonák szállták meg. Moszkvába harckocsi alakulatok érkeztek…Az irodákból és hivatali helyiségekből eltávolították Berija arcképeit.

Az első héten a bunker mélyén

Berija papírt és ceruzát kapott őrzőjétől, Batickíj tábornoktól. Kétségbeesésében először Malenkovhoz fordult,” meg akarta győzni Molotovot, levelet írt Vorosilovnak, Mikojannak, Hruscsovnak, Kaganovicsnak és Bulganyinnak is. Ezután nem kapott több papírt.

Hruscsov új főügyészt nevezett ki, a fiatal és buzgó Roman Rugyenkót, aki már Nürnbergben is kitüntette magát, mert az előző főügyész Grigoríj Szafarov megkérdőjelezte Berija letartóztatását. Jól viselte a megpróbáltatásokat, amikor azonban Rugyenko felolvasta a száz oldalra rúgó vádiratot, fülére tapasztotta a tenyerét és éhségsztrájkba kezdett.

A tárgyalást

1953 szeptemberének második felében, zárt ajtók mögött, védőügyvéd közreműködése nélkül tartották. A főbíró a jogi végzettséggel nem rendelkező harctéri parancsnok, Konyev marsall volt. Ugyancsak bírói szerepben volt jelen Moszkalenko tábornok, akit Berija 1938-ban letartóztatott.” A felvonultatott tanúk mindegyike ellene vallott. „Perében 1953. december 23-án hirdették ki - a várakozásoknak megfelelően - a halálos ítéletet….Berija számára különleges kivégzőcellát rendeztek be deszkapalánk fallal, amelyhez odakötözték, hogy a kivégzés szemlélőinek ne kelljen a visszapattanó golyótól tartaniuk. Az elitéltet a legjobb fekete ruhájába öltöztették. Bátran nézett szembe kivégzőivel, és szólni is próbált hozzájuk, de Rugyenko betömte a száját egy törölközővel. A tisztek között lökdösődés támadt, hogy melyikük lője ki az első golyót. Végül Batickíj tábornok, aki hat hónapon át őrizte Beriját, egyenesen homlokon lőtte, majd a holttestet vászonba göngyölték és elszállították a krematóriumba. A látvány és az egész eljárás egyedül a palánkot készítő és Berijának ételt hordó ácsot zaklatta fel.

Berija rokonait felkutatták, és az Urálba, Kazahsztánba és Szibériába deportálták.”

Felhasznált irodalom:

Sztálin és hóhérai

A zsarnok és akik neki gyilkoltak.

Donald Rayfield

Park Könyvkiadó Bp.2011

Szövegmagyarázat:

1. Lavrentyíj Pavlovics Berija (1899-1953) grúz származású szovjet kommunista politikus 1938-1953 között a szovjet titkos szolgálat vezetője, belügyi népbiztos, belügyminiszter. Sztálin halála után egyike volt a Szovjetunió első négy emberének, Malenkov, Hruscsov és Molotov mellett.

2. Szergej Mironovics Kirov (1886-1934) vezető szovjet kommunista politikus, a kommunista párt leningrádi szervezetének első számú vezetője. Kirov meggyilkolása ürügyet szolgáltatott tömeges politikai tisztogatásokra és kivégzésekre.

3. Szvetlana Joszifovna Allilujeva (1926-2011) Sztálin lánya, memoárszerző. Huszonhét éves volt, amikor apja meghalt 1953. márc. 5-én. 1967-ben elhagyta az országot, majd 1984-ben hazatért. 1986-ban ismét eltávozott hazájából. Egyidőben tele volt vele a világsajtó, különösen az 1967-ben megjelent („Húsz baráti levél”) memoárja miatt. Több házasságot, szerelmi és politikai drámát élt át. Közvetlenül halála előtt az Egyesült Államokban élt. Halálát vastagbélrák okozta.

4. Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, Sztálin (1879-1953) grúz származású szovjet kommunista pártvezető diktátor. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, ill. a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztésének szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

5. Nyikolaj Ivanovics Jezsov (1895-1940) a Szovjetunió belügyi népbiztosa 1936-1938 között. Az 1930-as évek politikai tisztogatásainak emblematikus figurája. 1938 nyarán Jezsov első helyettese Berija lett, majd átvette tőle az NKVD irányítását. Jezsovot 1939. ápr. 10-én letartóztatták kémkedés és árulás vádjával bíróság elé állították. Golyó általi halálra ítélték. Sztálin halála után sem rehabilitálták.

6. Genrih Grigorjevics Jagoda (1891-1938) a Szovjetunió belügyi népbiztosa 1934-1936 között. 1935-től a sztálini politikai tisztogatások, nyilvános koncepciós perek előkészítésében kapott szerepet, de a feladatot már Jezsof fejezte be. 1938-ban Jagodát letartóztatták árulás és kormányellenes összeesküvés vádjával. Elítélték és kivégezték.

7. Andre Gide (1869-1951) francia író, esszéista. Apja halála után anyja szigorú vallásos nevelésben részesítette, amely később kiváltotta belőle a konvenciókkal szembemenő írói és emberi magatartását. Vallási és katolikus szervezetek, és értelmiségiek az ellenségüknek tekintették Gide-t. Halála után a Vatikán indexre tette könyveit Gide - világjáró ember volt - többszöri hívásnak tett eleget, amikor a harmincas években ellátogatott a Szovjetunióba. A szovjetek a látogatás időpontját úgy választották meg, hogy az író már ne találkozhasson az Maxim Gorkíjjal. Hazatérve a Szovjetunióból negatív tapasztalatait a nyilvánosság elé tárta.

8. Lazar Moiszejevics Kaganovics (1893-1991) Zsidó szárnazású szovjet kommunista politikus. 1925-től - 1928-ig az ukrán kommunista párt első titkára volt. Ezt megelőzően az SZK(b)P szervezési és káderosztályának a vezetője. 1931-1935 között a moszkvai metró építését is irányította. Fontos szerepet játszott az ukrán kommunista párt életében. Kaganovics és Molotov egyaránt felelős volt az ukrajnai éhinség bekövetkezéséért. 1937-1940 között népbiztos. A második világháború után, 1947-től a Minisztertanács elnökhelyettese. Sztálin halála után politikailag meggyengült, meggyőződéses sztálinista volt.

9. Vjacseszlav Mihajlovics Molotov (1890-1986) vezető szovjet politikus, külügyminiszter, miniszterelnök. Életével a www.historiamozaik.atw.hu és a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztésének szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik. (pl. „Molotov a kőseggű”)

10. Adolf Hitler (1889-1945) német náci vezér és kancellár, 1933-tól a német nép Führere. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztésének szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

11. Kliment Jefremovics Vorosilov (1881-1969) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus, Sztálin hűséges kiszolgálója, lakatosból lett marsall. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, ill. a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztésének szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

12. Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895-1978) örmény nemzetiségű, szovjet kommunista politikus. Ügyesen lavírozó pártapparátcsik, aki már Lenin idejében részt vett a legfelsőbb pártvezetésben. Leonyid Brezsnyev idején bekövetkezett haláláig „túlélt” minden hatalomváltást. 1956 nyarán Magyarországon jelen volt Rákosi Mátyás leváltásánál. A forradalom napjaiban Szuszlovval többször is nálunk tartózkodott. Úgy hírlik ellenezte az ország szovjet katonai mewgszállását.

13. Mihail Kalinyin (1875-1946) szovjet kommunista politikus. 1938-1946 között a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Őt ebben a tisztségben Nyikolaj Svernyik követte.

14. Wladislaw Sikorski (1881-1943) lengyel tábornok, politikus, 1922-1923 között miniszterelnök. 1939-től a londoni emigráns lengyel kormány miniszterelnöke, a lengyel csapatok hazájukon kívül harcoló egységeinek parancsnoka. 1943 júliusában Gibraltárban a tábornok repülőgépe tisztázatlan okok miatt lezuhant, Sikorski ekkor életét vesztette.

15. Andrej Januarjevics Visinszkíj (1883-1954) lengyel nemzetiségű szovjet kommunista (előtte mensevik) politikus, a megfelelés”kényszerében” Sztálin hűséges kiszolgálója, a politikai tisztogatások egyik főszereplője, ahol a koholt vádakat képviselte. (Kamenyev- Zinovjev, Pjatakov-Radek, valamit Buharin perében a vádlottakra halálos ítéletet kért. A szovjet büntetőjogban a „beismerésnek” kitüntetett szerepet szánt. A háború után „Sztálin-díjat” kapott, volt külügyminiszter és ENSZ delegátus.

16. Alekszej, Nyikolajevics Tolsztoj (1883-1945) orosz-szovjet író, újságíró, aki több regényt is írt. „Első Péter” c. regényéért Sztálin-díjat kapott.

17. Nyikolaj Mihajlovics Svernyik 1946-1953 között a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke.

18. Hermann Göring (1893-1946) náci német pártvezető, eredetileg pilóta, aki érdemeket szerzett az első világháborúban, marsall, Hitler helyettese, háborús főbűnös.

19. Mihail Szergejevics Gorbacsov (1931 -) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus, 1985-től az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunó elnöke. Reformkísérletei a több évtizedes hidegháború végéhez vezetett. Intézkedései a kommunista rendszer bukásához vezettek. 1990-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. 1991. dec.21-én lemondott tisztségeiről.

20. Lev Davidovics Trockíj (1879-1940) zsidó származású orosz-szovjet kommunista politikus, forradalmár. Az 1905-ös, majd az 1917 októberi forradalmak vezéralakja. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, ill. a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztésének szövegmagyarázata, így a „Trockíj haláltusája” szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

21. Heinrich Luitpold Himmler (1900-1945) az SS legfőbb vezetője. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve a www.historiamozaik.blogspot.com „Heinrich Himmler végnapjai” c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

22. Albert Speer (1905-1981) a német Harmadik Birodalom főépítésze, a háború utolsó szakaszában fegyverkezési miniszter, Hitler bizalmasa. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, ill. a www.historiamozaik.blogspot.com „Albert Speer húsz éve” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

23. Georgíj Makszimilianovics Malenkov (1902-1988) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus. Kezdetben Sztálin személyi titkára, majd fokozatosan emelkedett a „ranglétrán”. A diktátor halála után 1953. márc. 6 - 1955. febr. 8-ig miniszterelnök. Fokozatosan vált kegyvesztetté.

24. Andrej Alekszandrovics Zsdanov (1896-1948) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus, kultúrpolitikus, párthivatalnok. Az ún. „szocialista realizmus” ideológiai megalapozója. Magyarországon a zsdanovi kultúrpolitika „letéteményese” Révai József volt. 1947-ben a kommunista és munkáspártok Tájékoztató Irodájának létrehozása nevéhez köthető. Ezzel vette kezdetét a „hidegháború”.

25. Maxim Litvinov (1876-1951) oroszországi szovjet-zsidó származású politikus. Az első világháború előtt Londonban élt, az 1917-es októberi események után Londonban volt nagykövet. Később Stockholban képviselte hazáját. 1930-ban külügyminiszterré nevezték ki. Litvinov számos nemzetközi konferencián eredményesen képviselte országát. A Népszövetség genfi ülésein sikeresen szerepelt. 1939-ben lemondatták, feltehetően zsidó származása miatt. Nagy részben Litvinov érdeme, hogy az USA elismerte a Szovjetuniót.

26. Golda Meír (1898-1978) Eredeti neve: Golda Mobovics, Izrael állam alapítóinak egyike. 1969-1974 Hazája miniszterelnöke, előtte miniszteri tisztségek betöltője. Golda Meír az izraeli politika „vaslédyje”, Akiről Dávid Ben-Gurion miniszterelnök egyszer azt találta mondani: „Golda az egyetlen igaz férfi kormányomban…..”

27. Polina Zsemcsuzsina Molotov zsidó származású felesége, aki meggyőződéses sztálinista hírében állt, ennek ellenére megjárta a Gulágot. Életére vonatkozóan nem találtam személyes adatokat. Személyével a www.historiamozaik.atw.hu, ill. a www.historiamozaik.blogspot.com honlapokon is foglalkozom („Molotov a kőseggű”)

28. Ilja Ehrenburg (1891-1967) orosz zsidó származású író, újságíró, propagandista, háborús „gyűlölködő”.

29. Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1974) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus. A XX. pártkongreszuson (1956.febr.) Sztálin „leleplezője”. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, ill. a www.historiamozaik.blogspot.com „Molotov a kőseggű” c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

30. Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyin (1895-1975) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus, marsall, hadügyminiszter. 1955.febr.8-tól leváltásáig 1958. márc. 27-ig a Szovjetunió miniszterelnöke. Emlékszem, amikor Hruscsovval az élen „Canossát jártak” az eddig „láncos kutyának” aposztrofált Titónál.

Forrás:

Internet: wikipedia

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2012. augusztus