Pillanatok Deák Ferenc életéből

Deák Ferenc életének és munkásságának óriási az irodalma. A számos forrás közül - magán életének bemutatása szempontjából - kiemelkedik Eötvös Károly: Deák Ferenc és családja, Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona: Emlékeim Deák Ferenc politikai és magánéletéből, valamint Király Béla: Deák Ferenc című munkái. Ebben a rövid összefoglalóban, ezért csupán néhány pillanat bemutatására vállalkoztam.

Édesanyja nem éli túl születését

Deák Ferenc 1803. október 17-én született a Zala vármegyei Söjtörön. Deák a család nemesi ágának negyedik generációjához tartozott. A Habsburgok, nevezetesen I. Lipót császár jutalmazta a családot nemesi levéllel. Deák Mihály és fiatalabb testvére a jogász képzettségű Péter érdemelte ki szolgálataiért a nemesi címet. Érdekesség, hogy abban az időben szerveződött a Wesselényi-összeesküvésként ismert mozgalom, mégis a növekvő ellentétek közepette a Deák család tagjai hűségesek maradtak a császárhoz.

Az idősebb Deák Ferenc Győr vármegye alispánjának a leányát vette feleségül. A házasságból hat gyermek született, köztük a legifjabb Deák Ferenc. A testvérek közül négyen váltak felnőtté: Antal, Jozefa, Klára és Ferenc.

Édesanyja nem élte túl Ferenc születését. Apja nem tudta elviselni az „anyagyilkos” gyermek jelenlétét, ezért a csecsemő neveltetéséről a továbbiakban nagybátyja Deák József zalatárnoki földbirtokos gondoskodott. Testvére Klára a kis Ferencet rendszeresen látogatta.

Majd, amikor egyik alkalommal a gyermeket tetvesnek találta elhozta őt nagybátyjuktól és „mint saját gyermekét” nevelte tovább.

Az édesapa - aki nem tudott tovább élni abban a házban, ahol felesége meghalt - a család Kehidára költözött. „Itt volt második otthonuk, és itt halt meg az idősebb Deák Ferenc 1808. január 25-én.”Ezt követően a mindössze öt éves Deák Ferenc gyámja, Antal a tizennégy évvel idősebb testvér lett. Oszterhuber-Tarányi Józsefné született Deák Klára - gyermektelenek lévén - anyai szeretettel - Antallal együtt - gondoskodott a legfiatalabb testvér Ferenc neveltetéséről.

Iskolái, gyermekkora

Deák magántanulóként, egy ferences szerzetes irányítása mellett otthon kezdte tanulmányait, majd Kőszegen, később a keszthelyi gimnáziumban, illetve az 1812/13. tanévet a pápai algimnáziumban folytatta azokat. Mindössze kilenc-tíz esztendős gyermek volt. „Egy ideig egy Püspöky nevű rokonánál lakott többedmagával. Ekkor történt, hogy a lakóház tarka nőstény macskája a gyermek Deák kihúzóágyában fiadzott meg. S bár a ház gazdája több ízben is ki akarta űzni onnan kicsinyeivel, az mindig visszatért eredeti nyugvóhelyére. A gyermek látva ezt a helyzetet, maga kívánta, hogy az anyamacskát hagyják békében ott, ahol eddig is tanyázott, s ettől kezdve együtt feküdt vele ágyában.” Ez a magatartás a gyermek Deák szeretet igényének egyik megnyilatkozása volt. Nagykanizsán - ahol érettségizett - már eminens tanulóként tartották számon. Tanuló korában is eredeti módon kezelte az iskolai feladatokat. Füzeteket nem használt, cédulákra firkált jegyzeteket. Ahogy ezeket elvesztette, társaitól kölcsönkért füzetekből és tankönyvekből tanult.

A szemtanuk szerint megvetette a cifraságot, keveset törődött ruházatával. „Talán hamar megmutatkozó kövérsége, vagy ahogy tapintatosabban mondják életrajzírói, testessége eleve kifejlesztett benne bizonyos gátlásokat a gavalléri stílussal szemben?” Viselkedése tíz esztendős korában is eltért hasonló korú iskolatársaiétól. Azok vidám és hangos labdajátékában nem vett részt.” Inkább félrevonultan sétált az iskola udvarán”. Magányos sétái mindennapi életritmusává váltak serdülő korától kezdve késő öreg koráig. „Most jöttem haza a Sétáló térről” - írja 1833-ban sógorának első, Pozsonyból keltezett levélrészletében.”

A Királyi Jogakadémia hallgatója

Követve bátyjának - Antalnak - példáját középiskolai tanulmányai befejezése után Győrött - 1817-től a Királyi Jogakadémia hallgatója lett. Ebben az időben már folyékonyan beszélt németül és latinul. Felnőtt korában a magyar mellett ezeket a nyelveket sem hanyagolta el. Jóval később - már képviselőként - Deák a latin eltörlését és a magyarnak, mint hivatalos államnyelvnek a bevezetését állította első helyre. Így nyilatkozott 1936. június 28-án a latin nyelvről:”

A középkorban Európa példájára felvette a magyar is Róma holt nyelvének jármát, latinul írattak törvényei, fejedelme latinul írta rendeléseit, latinul osztotta kegyeit, szóval a nemzet nyelve itt is az idegennek rabja lett.” Joghallgatói évei alatt lett a magyar nyelv rendes tárgy az akadémián. Deáknak állítólag „mindjárt alkalma nyílt arra, hogy gyenge osztályzatot kapjon magyarból, amit tapintatos biográfusai egy szlovák tanár bosszújának tartanak, de ami a nyelvtan iránti csekély hallgatói érdeklődés eredménye is lehetett.”

Az „iskolai bizonyítványok nem utalnak arra, hogy nagyon szorgalmas lett volna, de történelemből, alkotmányjogból kitűnt; mindkét tárgy rendkívül érdekelte.” Kevésbé a szorgalom, inkább a jó emlékezőtehetség jellemezte.

Az akadémián a mindennapi misére járás kötelező volt, „nemkülönben a havonkénti gyónás és áldozás.” Kocsmába, kávéházba, táncmulatságba, sőt a  színházba járás is fenyítendő vétségnek számított. Deákot büntetéssel nem igen sújtották, jellemző volt viszont, hogy a vallási gyakorlatokon „hanyagnak mutatkozott.”

Itt sem szeretett jegyzetelni, első hallásra „agyába véste az ismereteket.” Szívesen lapozgatta a „Tudományos Gyűjtemény”-t és a klasszikusokat is. Hallgatóként regényt még nem vett a kezébe. Később Vörösmartyt és Aranyt ugyanakkor nagyra tartotta. Idősebb korára már a regényeket is megkedvelte,” életének utolsó heteiben „két híres románt olvasgatott, Eötvöstől a Magyarország 1514-ben és Sue-től az Örök zsidó című könyvet, ez utóbbit német fordításban.”

Az Akadémián egy iskolatársa szerint „a defendálás volt az ő legerősebb oldala, abban senki sem érte őt utol”. A nyilvános jogi vitákban törvényismerete, érvelő készsége, páratlan emlékezőtehetsége „a már elismert jogtudósokkal és ügyvédekkel szemben is fényesen megmutatkozott.” Tizennyolc éves volt, amikor szinte ismerte a Corpus Juris¹ minden sorát „az elkezdett mondatot folytatni tudta.”

Deák Ferencnek jó humora volt, sportbéli teljesítményei, tánctudása már nem mondható kiemelkedőnek. Szónoki képességeit már korán becsülni kezdték, az iskolai szónoklatokra, rendszerint őt választották ki.

Jogi tanulmányait 1821-ben fejezte be, Zala vármegye még ebben az évben nagykorúvá nyilvánította. Figyelemre méltó cselekedetként tartották számon, hogy már hivatalosan felnőttként „egykori szárazdajkáját felszabadította minden jobbágyi kötöttség alól.” Kehidai otthonát a következő év novemberében hagyta el, hogy Pesten joggyakorlatot folytasson. Itt ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal, Bajza Józseffel és másokkal. Ügyvédi vizsgáját 1823-ban kitüntetéssel tette le. Húsz esztendős korára befejezve tanulmányait alkalmassá vált a jogászi, közigazgatási, akár a politikai pályára is.

Az árvaszéki jegyző²

Deák pályája akkor kezdődött, amikor a vármegyék ellenállása, az alkotmányosságba vetett hite úrrá lett az abszolutizmuson, „amikor a korona és a rendek békejobbot nyújtottak egymásnak.” Ebben az időben Magyarországon „szinte kizárólag a köznemesség felső rétege, a dzsentri gyakorolta a hatalmat.” A megyékben ők töltötték be a vezető megyei hivatalokat, és ők adták az országgyűlési követeket is. Ennek a rétegnek közepes nagyságú birtokaik voltak, néhány jobbágyfaluval és pár ezer jobbággyal. A Deák család férfi tagjai - miután 1238 hold szántójuk is volt - számíthattak ilyen hivatalokra.

Árvaszéki jegyzőnek 1824 végén választották meg, ez volt leghosszabb ideig betöltött hivatala. Bár működése alatt fizetést nem kapott „sok jót tett” Zala megye árváival. A források szerint a megyei igazgatásban a részletmunkákat az irodai személyzet végezte, csak a döntések maradtak rá.

Szolgabíró³ és tiszteletbeli táblabíró⁴

Erre a tiszteletbeli hivatalra 1829-ben választották meg. Ugyan ebben az évben tette le a szolgabírói esküt is. Erre az időre esik az ún. „Babics ügy.” A perben elmondott védőbeszéde „Deák első teljes terjedelmében fennmaradt nyilvános szónoklata”, amely jól szemlélteti a fiatal tisztviselő életfelfogását, emberi értékeit.

A Babics sztori

Babics Józsefet egy zala-megyei szegény sorsú fiatalembert akkoriban: útonállással, gyilkossággal és más hasonló bűncselekmény elkövetésével vádolta meg a megyei törvényszék. A férfi védelmét Deák Ferenc látta el. A védelem során kifejtett szavait, az tette maradandóvá, hogy azokat olyan közegben kellett elmondania, amely írtózott azoktól az érvektől, amelyet ő ott és akkor hangoztatott. A megyei törvényszék ugyanis jellegzetes feudális intézmény volt, a közrendűek büntető szerveként működött és „kizárólag” jogvégzett dzsentri tagokból állt. Más szóval a „köznemesség önvédelmi eszközeként” tevékenykedett a jobbágyokkal szemben. Valószínű éppen ezért Deák ebben a testületben nem vállalt esküdti megbízatást. Engedhetett volna - lemondva karrierjéről - a törvényszék feudális szellemének, de ő nem a legkisebb ellenállás útját választotta.

Védőbeszédében - ebből csak néhány mozzanat ragadható ki - „kétségbe vonta az útonállásra kiszabandó halálbüntetés kötelező voltának értelmét. Ismerve a politikai hatalom hatásköri korlátait”,  nem kifejezetten a halálbüntetés eltörléséért szállt síkra, hanem világosan kifejtette, milyen tényállásban látja azt indokoltnak, milyenben nem.

A halálbüntetés „csak akkor indokolt, állította, ha a vádlott minden kétely nélkül javíthatatlannak bizonyul.” Babics olyan faluban született, mondta Deák „ahol sem istentiszteleti hely, sem iskola nincs. Olyan faluban, ahová az ő élete során sem pap, sem tanító nem látogatott. Szülei annyira szegények voltak, hogy nem tudták máshová iskolába küldeni, így önhibáján kívül maradt tökéletesen műveletlen. Mindennek oka maga a társadalom. Babics gulyásbojtárnak tanult, és útonálló lett. A bűnözők érvelt Deák, nem tűrik az ártatlanságot, úgyhogy addig fenyegették, erőszakoskodtak és gúnyolódtak vele, míg a szerencsétlen kölyök az útonálló banda bűntársává vált. Babicsot a környezete, szerencsétlen társadalmi körülményei, végzetes szegénysége, nem pedig az eredendő bűn tette gyilkossá - hangoztatta Deák.”

A védőbeszéd mindezek ellenére nem érte el célját. Babicsot 1831-ben mások elrettentésére kerékbetörésre ítélték. Az ítéletet - fellebbezés folytán - fejvesztésre változtatták, majd  1834-ben a királyi kúria Babics kötél által való kivégzését rendelte el, amit végre is hajtottak. Deák csak első fokon járt el védőként. „De Deákról kiderült, hogy tökéletesen következetes, ha alapvető eszményeit vitatják. A megalkuvásra való képtelenség Deák igazi lényének kulcsa.”

A helyettes alispán⁵, a megye országgyűlési követe

Megyei hivatali pályája utolsó szakaszában, 1832-ben helyettes alispánná, megyéjének tett szolgálatai fejében pedig 1833-ban országgyűlési követté választották Történt ugyanis, hogy testvére Deák Antal 1833. januárjában Zala vármegye főkövete lemondott. A megyének maga helyett Öccsét ajánlotta. Antalnak meggyőződése volt, hogy Ferenc előtt nagy jövő áll. „Küldök én nektek magam helyett egy fiatalembert, kinek kisujjában több tudomány és képesség van, mint egész magamban”- mondta Antal barátainak. A pozsonyi országgyűlés alkalmat adott számára, hogy neves országos reform politikusokkal, köztük Kölcseyvel, Széchenyivel, Kossuthtal, és Wesselényivel találkozhasson. A dolog természeténél fogva kapcsolatba kerülhetett korabeli és későbbi konzervatívokkal is.

Ebben az időben már kialakult életvitele, étkezési és öltözködési szokásai. Másfél évtized múlva - amikor 1848-ban megnyitották a nemzetgyűlést - Petőfi állítólag megjegyezte, hogy „Szemere Bertalan öltözete cifrább, Deáké legegyszerűbb.” Egy Tóth Lőrinc nevű újságíró, aki riportokat közölt róla az 1839-40-es országgyűlés idején megjegyezte: öltönye „távol áll a divatos szabástól.” Eötvös pedig ezt írta: „Én már őt élete utolsó 27 esztendején át mindig abban a ruhában ismertem, melyet legutóbbi éveiben állandóan viselt. Fekete kabát, végig gombolt fekete mellény…. Bizonyosan új volt egykor minden ruhadarab, de ezt nemigen lehetett rajtuk észrevenni.”

Ünnepi alkalmakra fekete magyar férfiruhát hordott, nem a divatos díszmagyart. Állami ünnepségeken „magyar szablyát kötött.” Nagyon szeretett egy újatlan „térdig érő filckabátot hordani,” amit aztán a közvélemény Deák-szűrnek nevezett el. Állítólag lehamuzta magát, és „míg szórakozottan leverte, többet törölt a nadrágjába, mint amennyi lehullott.” A pipázást 1840 után adta fel és akkor kezdte szívni szinte megszakítás nélkül a szivarokat.

Követ-társai közül gyorsan kitűnt kivételes jogi tudásával és érzékével. „Feltűnő találékonysággal forgatta a jog által kínált érveket és ellenérveket a közjog, a büntető és polgári jog valamennyi területén. Véleménye, érveinek vaslogikája mondanivalójának világos és eredeti megfogalmazása hamarosan a figyelem középpontjába emelte. Deáknak elismerésre méltó képessége volt az ügyek gyors áttekintésére, a leginkább racionális eljárások kijelölésére.

Eltérően több követtársától, nagy szellemi és fizikai erőt igénylő kitartással, fáradhatatlanul dolgozott az országgyűlésben. Itt hétköznapjai szigorúan szabályozott mederben peregtek. Korai kelés - öt órakor - „magányos séták a pozsonyi ligetben nyolc óráig - utána kevés reggeli fogyasztása - pontos megjelenés és mindenkori részvétel a kerületi és az országos üléseken, ezek mellett az ellenzék titkos értekezletein is….” Majd a „csendes elvonultság, a magányba burkolódzás:” ez ugyanis Deák egyik - egyéni létformájában gyökerező - jellemző tulajdonsága. Vörösmartyhoz 1832-ben írt egyik levelében már huszonkilenc éves korában „magányos személynek” nevezi magát.

Korán kezdődő betegségei - gyomor, torok, szívgyengesége, elhízása - miatt többször távol volt az országgyűlésből. Ellenfelei kövérsége miatt „vastagnak” nevezték egymás között. Mértékletesen táplálkozott. Állítólag szerette a húst, csak napi egy főétkezést fogyasztott. Az alkoholra rá sem nézett.

Miután 1836. május 2-án az összes új törvényt kihirdették és az országgyűlés eloszlott Deák hazatért Zalába. „Ahogyan az országgyűlésre saját költségén utazott, hazafelé is visszautasította a követnek járó jobbágyfuvart.”

Kehida a kikapcsolódás színhelye

„Még az a gondolat is kellemetlen volt neki, hogy otthonát az országgyűlés miatt elhagyja.” Jól érezte magát Kehidán. Ebédvendégei rendszerint a helyi pap vagy saját gazdatisztje volt. Otthonában sokan és szívesen látogattak hozzá. Ebben nagy szerepe volt kifogyhatatlan történeteinek. A település, ahol élt nem a munka, hanem a tökéletes kikapcsolódás színtere volt. Mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került. Élénk levelezésbe állt barátaival. Állítólag remek kertész volt. Minden fajta pipát gyűjtött; nemcsak őrizte, hanem - szenvedélyes dohányos lévén - használta is azokat.

Jól felszerelt műhelyében - asztalosokat megszégyenítő kivitelben - készített bútorokat és más felszerelési tárgyakat. Szívesen fúrt-faragott különböző figurákat, sétabotot, pipákat, dísztárgyakat, ajándékul vendégeinek. Mindennek nagy szerepe lehetett kivételes emlékező tehetségének és képzelőerejének ébrentartásához. Deák - amikor jóval később - országosan ismert személyiség lett ismeretségi körében igen nagyra becsülték ezeket a tárgyakat. Leggyakrabban Zalaszentlászlóra járt pihenni. A település kb. huszonöt kilométerre volt Kehidához. Itt élt sógora, Oszterhuber-Tarányi József feleségével, Deák testvérével, Klárával.

Ha elhagyta Zalaszentlászlót, mert a fővárosba vagy Pozsonyba kellett utaznia az országgyűlésre mindig vitt magával egy bevásárló listát, a Zalában nem kapható dolgokról. Emellett elküldött Klárának mindent, amit meglátott és amiről azt gondolta, hogy örömet okoz neki. Így jutott Klárához sok kalap, divatos csecsebecse, vetőmag, „hasznos és haszontalan dolgok özöne.” Deák sohasem hódolt a játékos szenvedélyeknek. Nem táncolt, nem kártyázott, szeszes italt nem fogyasztott. A biliárd játéknak is csupán passzív szemlélője volt. Vörösmarty Ilona gyámleánya kiemeli, hogy „sohasem játszott semmiféle társasjátékot,” inkább „a másokét szerette nézni.”

Ismeretes volt Deák természetszeretete is. „Mindennapos hosszú sétái, akár kehidai otthonának környékén, a Zala folyócska szeszélyes kanyarulatai mentén vagy a jegenyékkel szegélyezett völgy tágas rétekre és szántókra nyíló síkján….. vagy később már öreg korában a pesti Király utcán átvezető Fa soron, amikor egyik kedvenc tartózkodási helyére, a Városligetbe igyekezett.” Jellegzetes körülmény életében, hogy többnyire tartózkodott érzelmeinek, szeretetének „leplezetlen kinyilvánításától.” Testvéréne, Klára asszonynak és az apa szerepét pótló Antal bátyjának, valamint sógora személyétől eltekintve, szeretetét sohasem juttatta kifejezésre nyílt közvetlenséggel azok iránt, akiket pedig valóban szeretett.

E tekintet talán Vörösmarty Mihály és egy másik barátja Stettner György személye lehetett kivétel. Deák ugyan gyermektelen volt, de a gyerekeket nagyon szerette. Eötvös Károly szerint „remekül feltalálta magát közöttük. Játszott velük, mesélt, órákig tréfálkozott velük tábortűz mellett.”

Közfelkiáltással - 1839. május 6-án - Zala vármegye főkövetévé választották. Még ennek az évnek a nyarán Pozsonyba utazott az országgyűlésre, ahol a reformellenzék egyik elismert vezetőjévé vált.

Legkedvesebb beszélgetőtársa

Antal testvére volt egyik legkedvesebb beszélgető partnere. Bátyja büszke volt Deákra, mindezt az öccse országgyűlési követ ajánlásánál is tapasztalhattuk. Egyébként Antal is agglegény volt, igazgatta a család birtokait, biztosította a közös vagyonuk kezelését ezzel komoly támasza lett testvérének, mentesítette őt a napi gondoktól.

Antal ötvenhárom éves korában 1842-ben halt meg, viszonylag fiatalon. Állítólag a temetés után Deák összehívta jobbágyait, bejelentette: „Fiaim, én földesuratok vagyok és ti jobbágyaim vagytok. A törvény megszabja az én jogaimat felettetek és a ti kötelességeiteket én irántam. De én jogaimmal élni nem akarok, és titeket kötelességtek teljesítésére nem kényszerítlek erővel. Ha azonban jószántatokból eljöttök gazdaságomban segíteni, szívességteket megköszönöm, és a becsületes munkát megjutalmazom.” Deák, mint látható felszabadította jobbágyait feudális kötöttségeik alól. A családi birtok egyedüli kezelőjeként, nem volt tökéletes gazdája azoknak, de liberális elveihez ezúttal is ragaszkodott. Ezekben az években 1855-ben halt meg egyik legjobb barátja Vörösmarty Mihály. A költő özvegyét és árváit „fillér nélkül hagyva” halt meg. Deák „Ekkor 51 nap alatt 800 levelet írt az érdekükben. Néhányat diktált, de sokat írt maga saját kezűleg.” Vörösmarty Mihály ugyan beteges volt, de hirtelen halála cselekvésre késztette Deákot. A gyermekek (Béla, Ilona, Erzsébet) gyámja Deák lett. Erzsébet ugyan közvetlen a szabadságharc után meghalt, de Ilona a későbbi Széll Kálmánné a „legelőkelőbb magyar hölgyek egyike” lett. Vörösmarty Béla pedig az egyik minisztérium államtitkári posztját látta el.

Az 1848-1849-es forradalomban…

Deák Ferenc nem volt a szó klasszikus értelmében vett forradalmár. Elítélte az erőszak minden formáját. Habitusa, személyisége alapján a „meggondolás, a tárgyalás, a kompromisszum és a béke embere volt. Minden erejével részt vett a forradalom előtti reformok kidolgozásában. 1848-ban, mint igazságügyi miniszter pedig az ún. „áprilisi törvények” megalkotásában. A törvényekhez a szabadságharc bukása után is körömszakadtáig ragaszkodott, azokhoz mindvégig hűséges maradt.” Amikor a forradalom láza emelkedett, -1848 szeptemberétől már nem vett részt Batthyány kormányában. A parlament munkájában, amíg lehetett részt vett.” Nem ment Debrecenbe, mert Windischgraetz azzal a feltétellel engedte volna, ha ráveszi Kossuthot a feltétel nélküli megadásra… Deák erre pedig nem volt hajlandó.. „Magányába vonult, az események további menetében már nem vett részt.” Ahogyan a múltban is, most is elsősorban betegségeire hivatkozott.

Még az év elején Zalába ment, ahol idejét Kehidán, és sógoránál Pusztaszentlászlón töltötte. Állítólag több kísérletet tett, hogy Debrecenbe menjen az országgyűlésbe, de az osztrák csapatok minden esetben visszafordították.

1849. decemberében az ellenforradalmi katonai törvényszék elé idézték. „Letartóztatták és kivallatták, de öt hónappal később felmentették, mert nem vett részt az uralkodóház trónfosztásában, a „Függetlenségi Nyilatkozat” megszavazásában.

A nők nélkül élő Deák

Eötvös Károly kortárs életrajz írója állítólag „minden követ megmozgatott, mégsem talált semmi érdemlegeset” a másik nemhez fűződő kapcsolatairól. Eötvös feltételezése szerint „két ok tarthatta vissza” az asszonyoktól. Az egyik, hogy el akarta kerülni az osztrák titkos rendőrség állandó figyelmét, mert ez károkat okozhatott volna neki politikai pályáján. A másik ok „azt feltételezte, hogy Deák talán férjes asszonyba szeretett bele vagy valakibe magasan a saját társadalmi státusza felett.” Ez utóbbira semmi nem utal. Deáktól származik az a mondás, miszerint: „A becsületes ember megházasodik az okos ember nem.” A hatvanadik születésnapja alkalmából tartott ünnepség után „barátai egy csoportja hazakísérte a pesti Angol Királynő szállodában lévő lakosztályáig” búcsúzóul így szólt: „..ha megházasodtam volna, most vénasszony várna rám a szobában…”

A Deák anekdoták közül ide illő az alábbi: „A házasság olyan, mint a rántott csirke, a férfiak soha sem tudják, hogy melyik darabot veszik a tányérjukra…” Egy másik anekdota: a férfiak a „nőben csak az álmodott eszményt és nem magát a leányt szeretik…. az ideál elrepül, s néha csak egy közönséges asszony mond félálmosan jó reggelt a tegnapi elragadtatásból bámulva ébredő férjének.” Deák már fiatal korában kordában tudta tartani érzelmeit „és az értelem fegyverét önvédelmi mechanizmusának szolgálatába” tudta állítani. Lefékezett érzelem hangja szólal meg Deák alábbi megnyilatkozását is: „szeretni az életben csak egyszer lehet….”

Az adomázó és anekdotázó

Az adomázás⁶, anekdotázás⁷ különösen a XVIII. század végétől a megyei nemesség társas életének jellegzetes velejárója volt.

Deák maga is gyakran nyúlt az adomákhoz, hogy azok nyelvét érvrendszerében felhasználja. Az anekdoták „földközeli” hangulata és tanulságai még gyermekkorából származtak. Ebben az időben a családnak több vízimalma volt, ő pedig szeretett a molnárok és segédeik körül lábatlankodni. Többször elvegyült a gabonájuk őrlésére várakozó jobbágyok között. Hallgatta híreiket, történeteiket. „Jó füle volt” a tanulságokra, mondanivalóját szívesen vett népi idézetekkel nyomatékosította.

Egy forrás azt hangoztatja, hogy „Deák szerette adomákba burkolni meggyőződését.” Figyelemreméltó egyik fennmaradt megjegyzése, miszerint „akkor is adomázok, ha senki se kérdez.” Más szóval akkor is örülni akar, ha erre senki sem ösztönzi. „Deák tréfa-kedvelő adomázgató természete olyan emocionális igényt fejez ki, amely a lélek mélyén megbújó gátlások-szorongások feloldására szolgál.” Adomái pszichés védelmet nyújtanak számára „az izgalmak ellensúlyozására vagy politikai természetű titkok, esetleg éppen véleményének megőrzésére…., ha az adott helyzetet és időt alkalmatlannak tartja, a nyílt megnyilatkozásra.” Adomái az érzelmeit „elfojtó magányos személy időleges lelki felfrissülését játékos-tréfás hangulatok felidézésével” is szolgálhatta. Egy másik körülmény is szerepet játszhatott adomázó kedvének. Fizikai alkata, zömök termete, mozgásának lassúsága, valamint kényelemszeretete hozzájárulhatott bizonyos feszültségek, gátlások kialakulásához. Idős korában erre így emlékezik: „Minden embernek van valami szenvedélye, mihez ragaszkodik. Ilyen szenvedély nálam az, amit úri társaságban kényelmességnek neveznek, amit a keresztyén anyaszentegyház a hét főbűnök közé sorolt, aminek valóságos magyar neve: restség.”

„Humora, derűje jótékonyan hatott Kölcsey borongó kedélyére, nemegyszer megvigasztalta, sőt felvidította.” Adomázó megnyilvánulásai már 1840 előtt is ismertek voltak. Egy 1839 elejéről származó titkos rendőrségi jelentés szerint „Ha kérdezik adomákkal traktálja a kíváncsiakat.”

Hasonló stílus figyelhető meg a már idős Deáknál 72 éves korában. Ugyanis a francia főkonzul, aki a hetvenes években felkereste az „öreg urat”, 1873-ban írt jelentésében ezt írja: „Mikor a kormány, akár a képviselőház részéről tanácsért folyamodnak hozzá, ami minden jelentős kérdésben megtörténik, nem mindig könnyű választ kapni tőle. A politikai megbeszéléseket, melyeket folytatni igyekeznek vele, gyakran félbeszakítja azért, hogy véget nem érő cigányadomákat meséljen; a beszélgetésnek ezt a módját nagyon szereti. Amikor a főkonzul köszönetét fejezte ki Deáknak szíves fogadtatásáért, s annak a reményének adott hangot, hogy e tájon… mindig fogunk találkozni franciák iránti szimpátiákkal, akkor Deák úr…. visszaesve kedvenc stílusába, anekdotákat mesélt nekem, kissé könnyedeket és elég illetleneket….”

Egy róla szóló anekdota: „Deák Ferenc a tavaszi napok beállta óta ismét rendes vendége a Városligetnek.

Legújabban azonban az Állatkertet látogatja, s különösen egy új vendég, a bozontos medve nyerte meg hajlamát.

Deák Ferenc fölzsemlyézve szokta fölkeresni a medveketrecet; esernyője végére szúr egy-egy darabot, s úgy nyújtja be pártfogoltjának.

A minap ismét egy nagy darab zsemlyét tűzött az esernyő végére; hanem a mackó ezúttal nagyon udvariatlanul viselte magát, mert nemcsak zsemlyét, de az egész esernyőt is bekapta a ketrecbe, s darabokra szaggatá.

Az öreg úr jóízűt nevetve mondá:

- Ejh, ejh hát a medvevilág is tud hálátlan lenni!

  És esernyő nélkül távozott.”

Amikor felolvasták baráti körben előtte a hírt, állítólag ezt mondta rá:

„A dolog igaz, Magam láttam. Csak az a kis különbség van benne,hogy nem annyira velem történt, mint egy öreg asszonysággal. Aztán nem is medve volt a ketrecben, hanem majom. Aztán nem az esernyőt kapta el, hanem az asszonyság kalapját. Az asszonyság nagyon sajnálta a kalapot, de, hogy valamit szólt volna, azt nem hallottam…”

„Az 1848-iki törvények olyak, mint a huszármente, ha egy gombot kihagysz, mind rosszul gombolódik végig.” Így szól Deák egy fanyarul kedélyeskedő mondása.

Egy Deák személyét érintő anekdota:

„Deák Ferenc 1873 elején, mikor már betegeskedni kezdett, egyszer a képvislőház folyosóján szivarozgatott.

-          Talán a rossz levegő űzte ki a teremből? – kérdezte egy képviselő.

-          Nem - felelte az öreg úr -, hanem mikor személyemet érdeklő ügyeket is tárgyalnak, akkor nem szeretek bent lenni.

-          De hát ma nem tárgyaltak effélét!

-          Dehogynem! A kiszolgált altisztek ellátásáról van szó.”

A „haza bölcse” végleg Pestre költözik…

Deák Pestre költözéséig 1854 novemberéig az országos politikai jellegű ügyekben passzív maradt. Irányította a Vörösmarty Mihály özvegye és gyermekei támogatására szervezett mozgalmat, részt vett a Magyar Tudományos Akadémia munkájában. A családi birtokot Deákék eközben megosztották. A birtok megosztás rajta kívül Antalt és Klárát érintették. Deákra 810 hold föld egy malom, és egy kocsma maradt. „Tipikus középbirtok, amely képes volt eltartani egy középosztálybeli családot”. Tudnivaló, hogy a birtok adósságot „termelt.” Ő maga nem tartozott a lelkes gazdálkodók közé. Elhanyagolta birtokai „karbantartását.” Ezért határozta el azok eladását. Széchenyi sietett Deák segítségére. Nagyvonalú feltételek mellett megvásárolta Ödön fiának Deák minden ingatlan-vagyonát. Az ingatlanokat 50000 forintra értékelték, „amiből 10 000 jelzálog alatt volt, 12000-rel pedig nővérének, Oszterhuber-Tarányinénak tartozott.” Széchenyi az egész jelzálogot kiváltotta, és 600 birodalmi forintnyi évjáradékot ajánlott fel neki „ami bőségesen fedezte élete végéig a költségeit.” Életjáradéka évi 3000 ezüst forint volt. „Ebben az időben az alispánok 1800, a képviselők 2200 forintot kaptak évente.” A regie költségek levonása után havonta 100 forintja maradt. „Ehhez jött képviselősége idején 2100-2200 forint.” Ebből megengedhette magának a több hetes nyaralásokat. 1854. július 31-én hitelesítették a birtokeladási szerződést és novemberben már pesti lakós volt.

Új otthona az Angol királynő szálloda….

Deák 1854. november 11-én beköltözött a pesti Angol királynő szállodába. Szerény háromszobás lakosztályt kapott. Lakosztálya nappaliból, hálóból, és egy harmadik helyiségből állt, „ahol régi hű barátja, a tőle elválaszthatatlan gr. Mikes János lakott. A nappali zömében a szálloda bútoraival volt berendezve. „Egy dívány, Deák kedvenc ülőhelye mellett két fotel állt a vendégeknek. Egy kisebb pamlag és néhány alkalmi szolgálta még a látogatók kényelmét. Minden bútor, minden szabad felület tele volt szivarral és tűzszerszámmal. Deák szüntelenül dohányzott, és azt akarta, hogy egyik szivar után a másikra tudjon gyújtani anélkül, hogy mozognia kelljen.”

Néhány más tárgyat is tartott lakosztályában, többek között a Corpus Jurist, a parlamenti házszabályok egy példányát és egy légycsapót…… Könyvtára ekkor már körülbelül ötven kötetre apadt, csak egy része volt a fiatalkorinak, de Deák mindig tájékozottnak tűnt a legújabb politikai és irodalmi könyvekről is.

Deák egy napja Pesten…

Reggelenként öt és hat között kelt, aztán az utcán sétált vagy három óra hosszat reggeli előtt. „Ez volt életében egyik legmaradandóbb szokása.” Amikor visszatért sétájából, a lakosztályában koldusokat fogadott. „Mindig azonos összeget adott nekik, amiről tudták, hogy már előre kiszámolta. Barátai főleg Andrássy megbeszélték a szálló igazgatójával, hogy ne engedjenek fel egyszerre három szegény embernél többet, különben Deák megint csődbe kerül.”

A legtekintélyesebb vendégek féltíz tíz óra között érkeztek, hacsak nem volt ebéd meghívásuk fél kettő felé távozniuk kellett. Ebben az időben Deák „mindig lement a szálloda éttermébe napi egy főétkezését elfogyasztani. Húst bőven evett és nem sietett az ebéddel.”

Ha ideje engedte délutánonként - a fafaragást vette elő. Sajnálta, hogy nagyobb szerszámait Zalában kellett hagynia. Itt lévő kézi szerszámaival - bútorokat nem, - pipákat, sétapálcafejet, apró dísztárgyakat azonban tudott készíteni. „Legkedvesebb témája még mindig Baroch, a kehidai zsidó kereskedő volt, akinek a feje sok faragványát díszítette. Ahogy egy-egy darab elkészült elajándékozta. Klára nővérének továbbra is rendszeresen küldött apró ajándékokat.

Súlyosbodó betegsége, halála…

„1869-ben egészsége romlani kezdett”, az ezt követő években tovább súlyosbodott.

Az Angol Királynőben 1874-ben Ferenc József is meglátogatta.

1975-ben egy forrás szerint állapotáról így nyilatkozott: „Én közel két éve már súlyosan szenvedek és dacára a tréfából gyártott híreknek, egészségem nem javul, sőt folyvást hanyatlik. Menni nem tudok, ha nem vezetnek: ülésből erős segítség nélkül nem vagyok képes, sőt a lefekvéskor is másnak kell engem ágyba segíteni. Étvágyam, álmom semmi: lábaim és hasam daganatja növekszik De mit zúgolódom, 72 év szép kor, melyen túl ép, egészséges ember is méltán számolhat egészsége megromlására: aki beteges is, az ne követeljen sokat, megifjodni bizonyosan nem fog.”

Még ebben az évben utolsó lakhelyére költözött, „Széll Kálmán⁸ Egyetem tér 2. szám alatti, második emeleti lakásába. Az utolsó hónapokat már itt töltötte, Széll Kálmánnal és feleségével, Vörösmarty Ilonával, Vörösmarty Mihálynéval, valamint ápolónőivel.”

Rendszeresen meglátogatta itt „Nedeczky István és két lánya,” Ferike és Emma, gróf Mikes János és orvosa Kovács Sebestyén Endre. Deák két szobát kapott. „Nappalait, de időnként éjszakáit is egy kényelmes karosszékben töltötte. Előtte nagyobb, mellette egy kisebb asztal. Ezeken helyezték el gyógyszereit, könyvei közül néhányat, óráját, szemüvegét, palatábláját, amelyre a legfontosabb közölnivalóit, kéréseit írta. A szobában székek, könyvszekrénye, íróasztala, felette Vörösmarty és Szalay László arcképe függött.

Kezdetben még olvasták neki a lapok egyes cikkeit, sokan meglátogatták, ezáltal tájékozódott a politika alakulásáról, véleményt azonban már nem formált maga és mások számára sem.”

Rosszullétei állandósultak, lázrohamok, eszméletvesztések gyötörték. „Végső kívánságait Vörösmarty Bélának diktálta. Ebben azonban a látogatók újra és újra akadályozták. Később ő maga írta palatáblájára: Vagyonát Vörösmarty Béla vegye át és rendelkezzék vele.” A Pesti Napló 1876. január 28-iki esti kiadása szerint: „Állapota romlik. Már négy napja nem evett. Szava elállt, a kábultság állandó, a lázas rohamok mindegyre ismétlődnek. Ma éjjel oly rossz volt, hogy a legszomorúbbtól félünk. Vörösmartyné és Széll Kálmánné asszonyok az egész éjet a nagy beteg mellett töltötték, kit került az álom, s ki kábultságából olykor-olykor felriadva, kérdőleg tekintett a mellette virrasztó hölgyekre. Reggel elaludt, majd palatábláját kérte, de ujjai merevek voltak, beszélni sem tudott. Az utolsónak szánt üzenet elmaradt.

Válságos állapota miatt az országgyűlés működését egy órára felfüggesztették.” Az utolsó orvosi közlemény szerint: „Az életveszélyes elgyengülési roham, mely reggel beállott, enyhült ugyan: a nagy beteg állapota azonban aggasztó.” A halál 1876. január 28-án este féltizenegykor érte.

A „haza bölcsé”-t január 30-án a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában ravatalozták fel. „31-én Erzsébet királyné személyesen helyezte el babérkoszorúját….. A temetésre 1876. február 3-án került sor.” A nagy ellenfél, Kossuth Helfy Ignácz útján 1876. február 14-én egy ciprus ágat küldött Deák sírkápolnájának küszöbére.”

A képviselőház a Deák Ferenc érdemeinek elismeréséről szóló javaslatot 1876. február 16-án fogadta el, „amely 1876. évi 3 tc. formájában került a Corpus Jurisba.”

Felhasznál irodalom:

Király Béla

Deák Ferenc

Akadémiai Kiadó Bp.1993

Sándor Pál

Az anekdotázó Deák Ferenc

Magvető Könyvkiadó Bp. 1986

Megjelent a „Nemzet és emlékezet” sorozatban

Fekete Sándor

A nemzet prókátora

Emlékezés Deák Ferencre

Magvető Kiadó Bp. 1976

Megjelent a „Gyorsuló Idő” sorozatban

Pölöskei Ferenc

Deák Ferenc utolsó évei

Éghajlat Könyvkiadó Bp. 2004

www.huszadikszazad.hu

Szövegmagyarázat:

1. Corpus Juris = magyarul a Jog teste. Werbőczy István ítélőmester a XVI. sz. elején egységes jogkönyvet ún. „Hármas Könyvet” (Tripartítum) szerkesztett. A munkával az 1514-es országgyűlés idejére készült el.

                Kihirdetése azonban elmaradt. Ennek ellenére a szokásjognak ez a gyűjteménye a jog forrásává vált.

                A későbbi törvényekkel bővített változatát 1696-ban Corpus Juris Hungarici-nak. Ez a bővített változat                1848-ig nyolc kiadást ért meg. A törvénygyűjtemény új sorozatát 1896-ban adták ki.

2. Az árvaszéki jegyző feladatai kettős jellegűek voltak. Ellátta a jegyzői teendőket, vezette a tanácsülések jegyzőkönyveit.

3. Szolgabíró (latinul: ludex nobilium = a nemesek bírája). A nemesi és polgári vármegyerendszer tisztségviselője. Igazságszolgáltatási és közigazgatási feladatokat látott el. A kialakuló járások vezető tisztségviselője.

4. Táblabíró= a királyi ítélőtábla bírája. A decentralizált kerületi táblák bírája, tiszteletbeli állás volt. A közügy területén kiváló férfiakat több megye választotta táblabíróvá.

5. Helyettes alispán (vicealispán) Kezdetben az ispán helyettese. Az 1870: 42 tc. értelmében az alispán a polgári vármegye első közigazgatási tisztségviselője lett. A tisztséget 1950-ben a tanácsrendszer szüntette meg.

6. Az adoma nem személyhez, hanem társadalmi típusokhoz, mint paraszt, uraság, jegyző, bíró, cigány zsidó stb. vagy fogalmakhoz, mint hűség, csalódás, hetvenkedés stb. kapcsolódik. Az adoma kitalált, elvont figurákat szerepeltet. Epikus kisebb lélegzetű elbeszélő műfaj. Stílusa tréfás, humoros, könnyed, mindig jellemző történetet beszél el.

7. Az anekdota (görög szó = kiadatlan) rövid csattanós, tréfás, többnyire közismert személyhez kötődik. Jeles Képviselői Mikszáth, Jókai, Eötvös Károly és mások.

8. Dr. Széll Kálmán (1843-1915) politikus, miniszterelnök, pénzügyminiszter, az MTA tagja. Vörösmarty Ilona férje.

Kelt Pécs, 2009. július

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor