Rákosi véleménye a személyi kultuszról és Sztálinról

Mottó:” Ha a tények kifacsarása művészet,

Ő a politika Picassója”

Pünkösti Árpád

Közismert, hogy Rákosi Mátyás - akinek nevéhez egy egész korszak fűződik, ahogy emlékirataiban írja „1956. július 26-án hajnalban” egy „öreg kormánygéppel, - amelyet lassú repülése miatt egymás közt >tyihohod< -nak” neveztek - hagyta el az országot, hogy aztán csak holtában kerüljön vissza újból az országba.

Sok viszontagságot megélt visszaemlékezéseit, a halálát követő több mint negyedszázad elmúltával, 1997-ben adta ki a Napvilág Kiadó. Megvallom őszintén a két kötetes munka - bár stílusa gördülékeny, szövege olvasmányos - nem minden fejezete nyerte meg tetszésemet. A számomra érdekesnek tűnő részletek; az 1941 évi őszi „kicserélésével”, majdani szovjetunióbeli illeszkedésével, a magyar emigrációval, a többször is visszatérő és magát a személyi kultusz vádja alól felmentő soraival kapcsolatosak. Jómagam ebben a szerkesztésben a személyi kultuszról, és a Sztálinnal kapcsolatos véleményét próbálom felidézni.

Egy vallató vallatása az ötvenes években…

Kiszely Gábor az „ÁVH egy terrorszervezet története” című könyvében „Kádár János az ÁVH karmai között” címmel külön is feldolgozta letartóztatását, vallatását és titkos tárgyaláson történő elitélését, majd szabadulását. Ismeretes, hogy még belügyminiszterként Farkas Mihály honvédelmi miniszter  társaságában 1949. június 7-én késő este Svábhegyen az Eötvös úti titkos ÁVO villában felkeresték a már letartóztatott Rajk Lászlót, hogy a párt érdekében vállalja az ellene felhozott vádakat, vezekeljen pártjáért, mert ha ezt teszi megmentheti az életét. Aztán Rákosi utasítására Kádár Jánost is letartóztatták, erre 1951. április 20-án került sor vallatását ő sem kerülhette el. A szerkesztés - ha vázlatosan is - kísérletet tesz ennek bemutatására.