Rajk és Tito perek Magyarországon, 1948-1956 (részletek)

Magyarországon 1949-ben töretlenül folytatódott annak a kommunista Einrichtungswerknek a gyakorlatba való átültetése írja Gyarmati György, amely 1948 nyarán a két „munkáspárt”- a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt –erőltetett és kontraszelektált fúziójával kapott újabb lendületet. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) egyeduralmának kiépítését szolgálta a következő évben a Magyar Függetlenségi Népfront nevű fantom szervezet létrehozása, a korábban önálló koalíciós partnerek ( Független Kisgazda és Polgári Párt, a Nemzeti Paraszt Párt) árnyékpártokká degradálása.

Kisebbségek Jugoszláviában 1944-1945

Érdeklődéssel olvastam Hornyák Árpád írását a Rubicon történelmi magazin 2015/5-6 számában. Jugoszláviában a második világháború végére meghatározó erővé vált a Tito-féle kommunista párt. Titóék a királyi Jugoszláviához képest gyökeres fordulatot hajtottak végre a kisebbségi politika területén. Az ország a huszadik század második felében a délszláv és nem délszláv népek boldog hazájaként tüntette fel magát. A fényes jövőre az 1944-45-ös esztendő sötét árnyéka vetült, itt még nem volt bizonyos, hogy a kisebbségekkel később oly sokat magasztalt utat fogják járni. Ezt a szerkesztést feleségem és szülei emlékére készítettem, akik annak idején Jugoszláviában kisebbségben éltek és egy ócska bőrönddel két gyerekkel menekültek 1944-ben Pécsre.

„Kádár utolsó árulása”

A „168 óra” közéleti hetilap XXVI. évfolyam 17. számában megjelent (2014. április 24.) Gömöri György múltidézője szerint „1958 márciusának végén Kádár János Tito marsall vendége volt, majd pár nap múlva Hruscsov Buda-pestre látogatott. Minden jel szerint akkor döntöttek Nagy Imre és társai sorsáról.” A hetilap teljes cikkét olvasóim figyelmébe ajánlom.

Egy szerb találkozása Sztálinnal

Ki volt ez a szerb?

Talán a hatvan, a hetvenes korosztályok a politika iránt érdeklődők egészen biztosan emlékeznek még Milovan Dilas (Gyilasz) szerb - ahogy akkor mondták - jugoszláv politikusra. Azért maradt meg emlékezetünkben, mert ő volt az a személy, aki már az ötvenes években szembeszállt Titóval és az akkori jugoszláv rendszer torzulásaival. Már 1937-ben a legszűkebb pártvezetőség, a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság tagja lett. A háború alatt a partizán főparancsnokság tagja volt.

A szerb hatóságok a harmincas években többször is letartóztatták, Titóék pedig ugyanezt tették vele az ötvenes években. Egyik leghíresebb könyve „Az új osztály” az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg. Ezért hét évet kapott és megfosztották minden háborús és háború előtti kitüntetéseitől. Ebben a munkájában a rendszer kiváltságosait, a pártbürokratákat osztályként definiálta, kiállt a politikai rendszer demokratizálása mellett, keményen bírálta a sztálinizmust, annak jugoszláv változatát. A háború után összesen kilenc évet töltött börtönben, ebből két és félévet magánzárkában.

Kevesen tudják, hogy a Jugoszláv Kommunista Párt 1952. novemberében az ő javaslatára változtatta nevét Jugoszláv Kommunisták Szövetségére.

Titokzatos vendégek Titó villájában 1956. november elején

Jugoszlávia és a Szovjetunió közötti viszonyban az 50-es évek közepétől kedvező változások tanúi lehettünk. Sztálin halála, különösen a XX. szovjet pártkongresszus után a két ország politikai kapcsolatai javulást mutattak. A mi korosztályunk még emlékszik Bulganyin és Hruscsov látványos belgrádi „canossa-járására” (1955. május), majd Nagy Britannia, Franciaország a Szovjetunió az Egyesült Államok 1955. július végi genfi csúcstalálkozójára. Adenauer nyugatnémet kancellár moszkvai látogatása (1955. szept.) - ugyancsak ebben az évben - lehetővé tette az utolsó német hadifoglyok visszatérését is hazájukba. Figyelemre méltó volt az osztrák államszerződés aláírása (1955. május), valamint a Varsói Szerződés létrejötte (1955. május).