Napóleon "Szent Ilona szigeti emlékiratai"

„Napóleon kívánságára esetenként megküldték neki az összes Franciaországban megjelent könyvújdonságot. Ezeket nagy érdeklődéssel olvasta és valahányszor az igazságot nem egészen fedő részletekre bukkant, vagy olyasmit talált, ami felvilágosításra szorult, jegyzeteket mondott tollba egyik környezetéhez tartozó tábornokának, „²

E szavakkal kezdődnek Napóleonnak 1823-ban, tehát két évvel  halála  után megjelent emlékiratai. ……..Hosszú  és eseményekben gazdag esztendőkkel a történtek után, távol Franciaországtól, a kietlen Szent Ilona szigetén ( ahol nyilván alig álltak írásbeli adatok rendelkezésére ), pontosan fejből tudja az egyes csapattestek létszámát, elhelyezkedését, elhelyezkedését, a számvevők kimutatásainak végösszegét stb. A legkisebb részletekre is kiválóan emlékszik vissza.

Mindvégig kerüli az egyes szám első személyt. Ez a szó: „én”- nem szerepel az emlékiratokban. Önmagáról, mint Napóleonról, a császárról, az első konzulról vagy a főparancsnokról beszél.

Részletek:

Napóleon vitája a „Hadműveleti szemléletek” című művel

„ Az orosz hadjárat

A Rajna és a Dnyeper közötti.. területet a baráti és szövetséges népek tartották megszállva. A Rajnától az Elbáig a szászok, onnan a Nyemenig a lengyelek, azon túl a Dnyeperig a litvánok. A hadsereget négy részre tagoltuk:  a Rajna, Elba,, Visztula, és Nyemen vonalakra. Utóbbi mögött feküdtek: Pillaw,  Vilniusz, Grodno és Minszk. A hadsereg mindaddig, amíg Szmolenszknél nem lépte át a Dnyepert, baráti országokon vonult keresztül.  Szmolenszktől Moszkváig száz mérföld vezetett ellenséges vidéken át: ez volt Moszkóvia. Elfoglaltuk, megerősítettük felszereléssel elláttuk Szmolenszket: ez lett a tengelye  az egész Moszkva elleni támadásnak. Kórházakat szerveztünk 8000 fő részére. Továbbá raktárakat, melyekben több mint 250 000 darab tűzérségi lövedéket, valamint ruhaneműeket és élelmiszereket helyeztünk el. Negyedmillió embert hagytunk a Visztula és a Dnyeper között- mindössze 160 000-en keltek át a szmolenszki hídon Moszkva ellen menetelve. Ezek közül is negyvenezren maradtak Dorogholovíjban,  Vjazmában, Gjotban és Mozsajkszkban, kórházak és pótkerekek őrzésére. Százezren vonultak be Moszkvába: húszezer esett el vagy sebesült meg ( a borogyinói ütközetben )- míg ez alkalommal viszont ötvenezer orosz vesztette életét.

1.  a mű pontos címe: Emlékiratok Franciaország Napóleon alatti történelmének szolgálatára Írták Szent Ilona szigetén a fog-

     ságát vele megosztott tábornokok. Kiadta és a kéziratokat teljesen saját kezűleg javította: Napóleon.

2. Ezeket kivétel nélkül Napóleon tollbamondása alapján Montholon tábornok vetette papírra.

E hadjárat alatt  egyetlen beteg, egyetlen egyedülálló ember, egyetlen futár, egyetlen szállítmány sem maradt elhagyatottan, gondoskodás nélkül – végig  Mainztól egészen Moszkváig. Egyetlen nap  nem múlott el, hogy ne értek volna bennünket Franciaországból az esedékes hírek, vagy Párizs ne kapta volna meg pontosan  idejében postáját a hadseregtől.

A szmolenszki csatában  ágyúink 60 000 darab lövedéket  lőttek ki: a borogyinói csatában ennek dupláját – kisebb csatározások is jelentékeny mennyiséget fogyasztottak el – mégis, jóllehet Moszkvából kivonulva minden löveghez 350 darab lövedéket adtunk, oly dúsan álltak rendelkezésünkre a muníciós kocsik és lőszerek, hogy kénytelenek voltunk a Kremlben az előbbiekből  lövegenként 500 darabot elégetni és még néhány százezer golyót, valamint

60 000 puskát  megsemmisíteni. Munícióban pillanatig sem volt hiány………Nagyon rosszul ismeri Oroszországot az, aki azt állítja, hogy a lakosság részt vesz a háborúban. A parasztok rabszolgák, uraik lázadástól tartanak és úgy vezetik őket a birodalom belsejében elterülő birtokaikra ,mint lovakat vagy akár egy ökörcsordát. A rabszolgák szívélyesen fogadták a franciákat szabadságukat remélték tőlük……a polgárok erősen hajlottak arra, hogy egy nemesség elleni felkelés élére álljanak. Nehogy ez bekövetkezhessék, az oroszok a hadsereg visszavonuló útja mentén elterülő városokat felgyújtották. Ez függetlenül Moszkva égésétől egymagában is súlyos veszteség volt……….

A Szmolenszk felöl Moszkva elfoglalásáért megindított támadást arra alapítottuk, hogy az ellenség a főváros megmentése érdekében csatához folyamodik, melyben vereséget szenved, mire Sándor  cár a főváros megmentésének vagy felszabadításának érdekében békét köt.

……..Nem vehettük komoly lehetőségek számába azt az ötletet, hogy egy 300 000 főnyi lakóssággal bíró, szinte Párizzsal egyenlő nagy kiterjedésű várost egyszerűen felgyújtsanak. Okosabb lett volna békét kötni, mintsem ily barbárságra vetemedni. Három nappal mielőtt Moszkvába érkeztünk volna az orosz  hadsereg csatába kezdett. Vereséget szenvedett. A francia haderő elfoglalta a várost: 48 óráig ura volt minden gazdagságnak, amit ott talált. E kincsek száma temérdek volt. A lakósság a helyén maradt. Az ötszáz nemesei palotát teljesen berendezve találtuk: a személyzet és a cselédség az ajtóban vártak bennünket.

Semmit sem ürítettek ki, a gyémántok, a hölgyek ruhái mind a helyükön voltak. A gazdag földesurak legnagyobb része ugyan elhagyta a várost, ajánlóleveleket hagytak hátra a házukat elfoglaló tábornokok részére.

 Ezekben bejelentették, hogy néhány nap múlva – az első zavaros percek elmúltával – visszatérnek lakhelyükre. Ekkor történt, hogy 8-900 ember kiket a rend őréül állítottak fel és akikre a város őrzését és az esetleges  tűzoltási  munkákat bízták, kihasznált egy hirtelen meginduló  heves széljárást és egyidejűleg felgyújtotta az összes kerületet. A város házait nagyrészt fából építették, továbbá számos üzlet és raktárhelyiség szesszel, olajjal és más gyúlékony anyaggal volt tele. Bár a tűzoltószolgálatot a legnagyobb gondossággal szerveztük meg és a város néhány száz fecskendővel rendelkezett, egyszerre csak mindegyik eltűnt: egyetlen egyet sem lehetett megtalálni. A hadsereg napokon keresztül hasztalanul harcolt a tűzzel: minden leégett…..

Ezek után választásunkban állott megindulni  Szentpétervár ellen. …Napóleon annak figyelembeételével, hogy Moszkva épp oly messze fekszik Szentpétervártól, mint Szmolenszktől, inkább arra hajlott, hogy a telet töltsék el Szmolenszkben…A hadsereg Szmolenszkben telelt volna, ha Schwarzenberg herceg nem hagyta volna el Szmolenszket és vonult volna vissza Varsó felé. Ez viszont módot adott arra, hogy Csicsagov tengernagy a Berezinára dobja csapatait és a hatalmas vilniuszi raktárakat és szertárakat fenyegesse. Itt halmoztuk fel az egész hadsereg négyhavi élelmezését, 50 000 fő ruházatát: rengeteg lovat és lőszert. Tizezer főnyi hadosztály állt ezek őrzésére készenlétben. …. Csicsagov átkelt a Berezínán, folytatta előrenyomulását a Dvina felé, de Vilniusz ellen nem kísérelt meg támadást……Ha ekkor november helyett augusztust írtunk volna, a hadsereg Szentpétervárnak vette volna útját. Nem azért vonult vissza Szmolenszkbe, mert vereséget szenvedett, hanem mert Lengyelországban akart telelni.

Nem igaz, hogy a hadsereg raktárai tőle 300 mérföldnyi  távolságban feküdtek. Lőszerekben sosem szenvedtünk hiányt, hátunkat sosem zaklatta senki sem, az ellenséget mindenütt megvertük……. Nem igaz, hogy az orosz hadjárat alkalmával a hadsereg raktárai a Visztula mentén – Moszkvától ötven napi járó földre – feküdtek.

Az első vonalbeliek  Szmolenszkben voltak 10 napnyira Moszkvától. A második vonalbeliek  Minszkben és Vilniuszban voltak 8 napnyira Szmolenszktől. A harmadik vonalbeliek Kovnóban, Grodnónál és Bialistokban. A negyedik vonalbeliek Elbingben, Marienwalderben, Thornban és Plockban. Az ötödik vonalbeliek Danzigban, Brombergben és Posenben. A hatodik vonalbeliek  Stettinbenben, Küszttrinben és Glogauban.

A Nyemenen átkelt 400 000 főnyi katonaságból 240 000 ember maradt e folyó és a Dnyeper között. 160 000 vonult át Szmolenszken át Moszkva felé,  ebből is 40 000 főt lépcsőzetesen helyeztünk el Szmolenszk és Mozsajszk között. A visszavonulás természetes útja tehát  Lengyelország felé vezetett.

Az sem igaz, hogy akárcsak egy tábornok is annak szükségességét hangoztatta Napóleon előtt, hogy álljon meg a Berezinánál. Mindegyik úgy érezte, hogy mint Moszkva ura a császár befejezi a háborút. Egészen Szmolenszkig hadműveleteit olyan országban folytatta, mely épp oly jóindulattal viseltetett vele szemben, mint maga Franciaországban: a nép és a hatóságok az ő pártján voltak, módjában állt soroztatni embereket és lovakat, igénybe vehetett élelmiszereket és Szmolenszk jelentős hely volt. Mielőtt Moszkvát támadta, az ellenség sohasem került a hátába. Azalatt a húsz nap alatt, amit ebben a városban töltött az ellenség egyetlen futárt, egyetlen tűzérségi szállítmányt nem tudott feltartóztatni… minden utánpótlás a legkisebb incidens nélkül érkezett  meg.

Ha Moszkvát nem perzselik fel, Sándor cár békére kényszerült volna. Ha a moszkvai tűzvész után nem állt volna be a nagy hideg két héttel a megszokott időpont előtt, a hadsereg veszteség nélkül térhetett volna vissza Szmolenszkbe, ahol mit sem kellett volna tartania a Borogyínónál és a Malojaroszlawecnél megvert csapatoktól……Jól tudtuk, hogy decemberben és januárban hideg lesz, de az előző húsz esztendő hőmérsékletét figyelembe-

véve joggal hihettünk, hogy november havában a hőmérő még nem süllyed le hat fokkal a fagypont alá. Mindössze három napra lett volna szüksége a hadseregnek arra, hogy visszavonulását jó rendben befejezze, de épp e három nap alatt veszített el 30 000 lovat. A túl korai fagy egyformán sújtotta mindkét haderőt.. A bekövetkezett eseményekért talán az a szemrehányás érhetné a császárt, hogy négy nappal maradt tovább Moszkvában – de erre viszont politikai meggondolások késztették őt. Azt hitte, hogy van még ideje visszavonulni Lengyelország felé. Északon általában igen hosszúra nyúlik az ősz. Mikor a hadsereg elhagyta Moszkvát húsz napra való élelemmel látta el magát. Ez több volt, mint szükséges addig az ideig, míg Szmolenszkbe jut. Itt azután  már bőségesen találhatott annyit, hogy Minszkig, vagy Vilniuszig elég legyen.

Csakhogy az összes fogat, valamint a tüzérlovak legnagyobb része elveszett: a hadtápszolgá-

latok szervezetei felbomlottak. Ez már nem volt hadsereg többé és Vilniusz előtt lehetetlenség volt megállni…….Vilniusztól két napnyira, mikor a hadsereget már semmiféle veszély sem érhette, a császár véleménye szerint a körülmények sürgetőleg követelték jelenlétét Párizsban.

Csak innen kelthetett még félelmet Poroszországban és Ausztriában. Ha késlekedett volna, talán még az utat is elzárták volna előle. Csapatait a nápolyi király és a neufcháteli herceg gondjaira bízta. A gárda akkor még ép volt és a hadsereg 80 000-nél több főt számlált nem is szólva a tarentói herceg hadtestéről, mely a Dvina mentén feküdt. Ugyanekkor az orosz hadsereg mindent egybevéve 50 000 főre csökkent. Vilnában temérdek sok lisztet, piskótát, bort, száraz főzeléket, takarmányt tároltak. Mikor a császár átutazott e városon, átnyújtották neki az élelmezési ellátásra vonatkozó jelentést. Eszerint 4 000 000 fejadag liszt, 3 600 000

Fejadag hús, 9 000 000  fejadag bor vagy pálinka volt még mindig ott. Tekintélyes  tömegű

Egyéb ingóság is feküdt raktárainkban, kivált ruhaneműek és lőszer. Ha a császár hadseregé-nél maradt volna, vagy ha a parancsnokságot Jenő hercegnek adta volna át, sohasem húzódtak volna Vilniusz mögé. Egy tartalékhadtest Varsóban feküdt, egy másik Königsbergben, de meghagyták magukat félemlíteni néhány kozáktól: éjnek idején a legnagyobb rendetlenségben ürítették ki Vilniuszt és tulajdonképpen ettől az időponttól számítódnak e hadjárat nagy veszteségei.

E körülmények közepette egyik legnagyobb szerencsétlenség az volt, hogy mindig a válságos órákban a császárnak egyidejűleg kellett volna Párizsban is és a hadseregnél is tartózkodnia.

Semmit sem lehetett kevésbé előre látnia, mint a vilniuszi esztelen magatartást.

Az orosz hadjárat összeomlása a korán bekövetkezett időváltozás következmény volt.

Forrás:

            Napóleon: Szent Ilona szigeti emlékiratai.

                              5 old. 64.old- 77.old.

                               Seneca Kiadő Bp. 1998,

                               Az Officina Nyomda 1943.évi kiadása alapján

Összeállította:

                               Dr. Temesvári Tibor