A
kilencvenes évek első felében nagy érdeklődést váltott ki Vjacseszlav Szereda
és Alekszandr Sztikalin történészeknek az SZKP KB (Szovjetunió Kommunista
Pártja Központi Bizottsága) Külügyi Osztálya gyűjteményéből, az 1956-os magyar
eseményekkel kapcsolatos válogatása. Az összeállítás „Hiányzó lapok 1956
történetéből - Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából” címmel nálunk a Móra
Ferenc Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1993-ban. A 78 iratból mindössze
néhány bemutatására vállalkozom, jobbára olyanokra, amelyek a nov. 4-e után
hatalomra került Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány teljes
szovjet alávetettségét mutatják be.
„58.
Gromiko
távirata Andropovnak:
Nagy Imréék nem mehetnek
Jugoszláviába
Szigorúan titkos
Soron kívül
Keresse fel Kádár1
elvtársat, és szóban adja át neki az SZKP KB nevében a következőket:
>>Kedves Kádár elvtárs!
1. Andropov2 elvtárs
kifejtette önnek néhány elképzelésünket a lázadó csoportok ellen folytatott
harc fokozásával kapcsolatos intézkedésekről. Ön úgy véli, hogy e harcban
bátrabban be kell kapcsolni a magyarokat, s hogy Budapesten kommunistákból és
más hű emberekből azonnal fel kell állítani a magyar hadsereg két ezredét.
Javaslatával teljesen egyetértünk.
Az ön által kifejezett kérésnek
megfelelően a szovjet csapatok parancsnokságának utasítást adtunk, hogy segítsen
a magyar kormánynak a Kossuth rádió működésének helyreállításában és egy újság
kiadásához szükséges nyomda rendelkezésükre
bocsátásában, ami jelenleg a tömegek között folytatott politikai munka
szempontjából különösen fontos.
2. Konyev3 elvtárs az
öntől hallottak alapján tájékoztatott bennünket, hogy ön fogadta a jugoszláv
követet. Teljes mértékben osztjuk az ön által a követnek adott választ,
miszerint Nagy Imrét4 és a jugoszláv követségen rejtőzködő többi
személyt semmilyen esetben sem szabad átadni Jugoszláviának, mivel ők voltak az
ellenforradalmi fellépések szervezői, és hogy ön nem engedheti meg, hogy két
kormány létezzen, egy Magyarországon, egy másik pedig
Jugoszláviában.
3. Valamivel korábban, még a
Jugoszláv követ fogadása előtt Andropov elvtárssal folytatott beszélgetésében
ön kifejezze azt a véleményét, hogy talán olyan dokumentumot kell követelni
Nagytól, melyben közölné lemondását, valamint azt, hogy Nagy és a vele lévő
többi személy adjon írást arról, hogy nem okoz kárt a Magyar Munkás-Paraszt
Kormánynak. Előzetesen kifejtette azt a személyes véleményét, hogy ez esetben
Nagyot és a többieket el kellene engednie Jugoszláviába, hogy ne élezzük a
viszonyt a jugoszláv vezetéssel. Ennek során ön
helyesen állapította meg, hogy a > jugoszlávok minden
valószínűség szerint nem azért igyekeznek megmenteni Nagyot, mert szükségük van
rá, hanem attól való félelmükben, hogy Nagyon keresztül valamiféle számunkra
’nemkívánatos dolgok’ derülhetnek ki.<
A jugoszláv elvtársakat Nagy
megmentésére és Jugoszláviába szállítására késztető valódi motívumok ön által
adott helyes értékeléséből, valamint a jugoszláv követnek adott válaszából
látható, hogy a kérdés lényegét tekintve egységesek vagyunk abban, hogy Nagy Imrét és
csoportját semmilyen esetben sem szabad átadni Jugoszláviának.
Tartunk tőle, hogy Nagy miatt
kiéleződhet kapcsolatunk a jugoszláv elvtársakkal. Ami ezt illeti az SZKP
Központi Bizottságának Tito5, Kardelj6 és Rankovics7
elvtársakhoz írt levelében teljes őszinteséggel kifejtettük Nagy Imre és csoportját
illető álláspontunkat. Ön ismeri ezt a levelet, ezért nem térünk
vissza az abban kifejtett érvekhez.
Számítunk arra, hogy a jugoszláv
elvtársaknak végül is be kell látniuk az önnel közös álláspontunk igazságát, s megfogják érteni, hogy közös ügyünk érdekében Nagy Imrével
szemben nem szabad másként fellépni, mint ahogy mi javasoljuk.
Úgy véljük, a jugoszlávok állandó
követelése, hogy bocsássuk rendelkezésükre Nagy Imrét és csoportját, példa
nélkül álló, Magyarország szuverenitását sértő jelenség. Egyáltalán, ki értheti
meg akár Magyarországon, akár az egész világon, miért kell a Magyar Forradalmi
Munkás-Paraszt Kormánynak megengednie, hogy Nagy Imre és csoportja, mely utat
nyitott a reakciónak, szétverése után kijuthasson Jugoszláviába.
A jugoszláv vezetés álláspontja
az adott kérdésben ellentmond a Szovjetunió és a többi szocialista ország
között a barátság további erősítésének és fejlesztésének alapjairól aláírt
nyilatkozatnak, amelyet mint ismeretes valamennyi
szocialista ország teljes mértékben jóváhagyott. Ez az álláspont durván sérti
Magyarország függetlenségét, az ország belügyeibe való beavatkozást jelent,
amelyet egyetlen önmagára valamit is adó kormány sem engedhet meg. Mi
megvagyunk győződve, hogy amennyiben hasonló esetben Jugoszláviával szemben
foglalna el ilyen álláspontot valamely kormány, a jugoszláv
vezetők még csak beszélni sem lennének hajlandók a témáról.
A Nagy Imre-kérdés, mely köztünk
és a jugoszláv elvtársak között vita tárgyát képezte elvi kérdés, mely
Magyarország és a szocializmus közös ügyének alapvető érdekeit érinti. Ezért
nem gondoljuk, hogy e kérdésben viszonyunk bonyolultabbá válásától való
félelmünkben engedhetünk a jugoszláv elvtársaknak, akiknek nincs igazuk.
Ellenkezőleg úgy véljük, hogy e kérdésben állhatatosaknak és elvi alapokon
állóknak kell lennünk. Álláspontunk jogossága teljességgel nyilvánvaló. Nagy
Imre Jugoszláviának történő átadása bizonytalanná teszi a magyar forradalmi
munkás-paraszt kormány helyzetét, és jóvátehetetlen kárt okoz közös ügyünknek.
Ami azokat a dokumentumokat
illeti, amelyeket Nagytól majd követelni kell, amikor a Magyar Munkás-Paraszt
Kormány rendelkezésére áll, erre a kérdésre később térünk vissza.<<
A feladat végrehajtását
táviratozza meg
A.
Gromiko8
11.9.
Készült 7 példányban
Másolat:
1.Bulganyin elvtársnak9
2.Hruscsov elvtársnak10
3.Hruscsov elvtársnak*
4.Sepilov elvtársnak11
5-7. Másolatok
(1956. november 9-én a levél szövegét rejtjel
táviratként küldték meg J. V. Andropovnak, A. A. Gromikónak
azzal az utasítással, hogy az SZKP KB levelének tartalmáról személyes
találkozóm szóban tájékoztassa Kádárt.)
*
megjegyzés: a szövegben „Hruscsov elvtársnak” kétszer szerepel.
Szövegmagyarázat:
1. Kádár János (eredetileg: Csermanek, 1912-1989) kommunista politikus 1948-1950 között
belügyminiszter, aki maga is 1952-1954-ig terjedő időszakot - koholt vádak
alapján - Rákosiék börtönében töltötte. Az 1956-os események idején a Nagy Imre
kormány államminisztere, egészen 1956. nov. 4-ig. Ezt követően a Magyar Forradalmi
Munkás-Paraszt kormány miniszterelnöke, és az MSZMP KB. elsőszámú
vezetője, ez utóbbi tisztségében 1988. májusáig. Kádár János a huszadik századi
magyar történelem egyik meghatározó alakja. Nevéhez köthető az ún. „kádárizmus”
vagy a „gulyáskommunizmus” szlogenje. A történetírás és a publicisztika az
1957-1989 közötti időszakot „kádár-korszak”-ként örökítette meg. A közvélemény
egy része ezt az időszakot némi humorral a mai napig is „átkosként”emlegeti.
2. Jurij Vlagyimirovics Andropov (1914-1984) orosz nemzetiségű szovjet kommunista
politikus a szerkesztett 1956-os novemberi események
idején a Szovjetunió budapesti nagykövete. 1967-1982 között a KGB főnöke.
1982. nov.-től 1984. febr. 9-én bekövetkezett haláláig
az SZKP KB. főtitkára.
3. Ivan Sztyepanovics Konyev (1897-1973) hivatásos katona a Szovjetunió marsallja.
A második világháború hadvezére. A háború után kinevezték a megszállt
kelet-német és az ausztriai területek főparancsnokává. 1946-tól(?)
a szovjet szárazföldi haderők főparancsnoka. 1950-ben
Sztálin menesztette. Ny. Sz. Hruscsov színrelépésekor visszanyerte tisztségét.
1956-tól a VSZ (Varsói Szerződés) haderejének főparancsnoka. 1960-ban
nyugdíjazták.
4. Nagy Imre
(1896-1958) magyar kommunista politikus, az 1956-os magyar események mártír
miniszterelnöke.
Életével ezen a honlapon több szerkesztés is
foglalkozik.
5. Joszip Broz Titó (1892-1980) horvát
származású kommunista politikus. 1937-től a JKP (Jugoszláv Kommunista Párt)
főtitkára. 1941-től a partizán-mozgalom első számú vezetője. 1945-től a
megalakuló kormány miniszterelnöke. Vezetésével Jugoszlávia „sajátos utat” járt
be a szocializmus építésében. Az ún. „el nem kötelezett” országokhoz tartozott.
Tito külpolitikája a „tömbönkívüliségre”, belpolitikája pedig az ún. „munkásönigazgatás”-ra épült.
Később „egyeduralmat” vezetett be, de nem volt hajlandó kritikátlanul másolni a
szovjet modellt sem. Személye jelképe volt az egységes Jugoszláviának.
6. Edvard Kardelj (1910-1979) szlovén
származású jugoszláv politikus, Titó egyik legfontosabb és leghűségesebb
munkatársa. Kardelj „találta ki” a szocializmus „jugoszláv útját” az ún.
„munkásönigazgatást.”
7. Alekszandr
Rankovics (1909-1983) szerb származású jugoszláv kommunista
politikus. 1924-ben kapcsolódott a munkásmozgalomba. Többször volt börtönben. A
második világháború idején a partizán-mozgalom egyik vezetője. Titó egyik
legfőbb szerb bizalmasa és harcostársa. 1948-tól belügyminiszter, vezető
pártfunkcionárius. 1966-ban „pártellenes tevékenységgel” vádolták meg, ezért
még a pártból is kizárták.
8. Andrej
Andrejevics Gromiko (1909-1988) belorusz származású szovjet politikus,
közgazdász, diplomata. A hidegháborús időszak emblematikus személyisége.
1957-1985 között a Szovjetunió külügyminisztere. 1985-től haláláig a Legfelsőbb
Tanács Elnökségének elnöke.
9. Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyin (1895-1975) orosz
nemzetiségű szovjet hivatásos katona, marsall. 1947-1949
között honvédelmi miniszter. 1955-1958 között a Szovjetunió Minisztertanácsának
elnöke. 1957-ben azokhoz csatlakozott, akik Ny. Sz. Hruscsov menesztésében
voltak érdekeltek. Ezért lemondatták, marsalli címétől megfosztották. 1961-ben
az SZKP KB-ból is kizárták.
10. Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971) ukrán származású szovjet politikus. J. V. Sztálin
halála után a szovjet párt és állami vezetés első számú embere. 1953-1964
között az SZKP főtitkára, 1958-1964 között egyben miniszterelnök is volt. A
párt XX. kongresszusán (1956. febr.) titkos beszédben leplezte le a sztálini
időszak törvénytelenségeit. 1964-ben pártbéli ellenfelei eltávolították a
hatalomból, helyére L. I. Brezsnyev került.
11. Dmitríj
Trofimovics Sepilov (1905-1995)
elsősorban agrártudományokkal foglalkozó szovjet politikus. 1955-1956-ban a
„Pravda” főszerkesztője. 1956. júniustától-1957. februárig külügyminiszter. A
Ny. Sz. Hruscsov eltávolítását célzó puccskísérlet kudarca után leváltották,
1962-ben a pártból is kizárták.
59.
Szuszlov1,
Ariszov2 jelentése:
Kádár szerint
Szántóval3 és Donáthtal4
el
kell beszélgetni
Szigorúan titkos
Soron kívül
Tegnap, november 11-én
beszélgettem Kádár elvtárssal, aki több kérdésről tájékoztatott.
1. Kádár elvtárs közölte, hogy
néhány órával ezelőtt felkereste Szoldatics jugoszláv követ, aki kormánya
megbízatására hivatkozva ismét felvetette Nagy Imre és csoportjának kérdését.
Kádár elvtárs szavai szerint Szoldatics azt mondta, hogy a kérdés megoldásának
két útja van:
- A Magyar Munkás-Paraszt Kormány sajtóközleményt ad ki arról, hogy szavatolja Nagy és csoportja biztonságát; ez esetben Nagyék Magyarországon maradhatnának;
- Nagyot és csoportját Jugoszláviába evakuálják, ahol menedékjogot kapnak.
Kádár elvtárs szavai szerint ő
kijelentette Szoldaticsnak, ő úgy tudja, jelenleg az SZKP KB és a JKSZ
(Jugoszláv Kommunisták Szövetsége - a szerk.) KB között levélváltás folyik Nagy
Imre csoportjáról, ennek során a szovjet fél kompromisszumos javaslatot tett
Nagy és csoportja Romániába szállításáról. Ő, Kádár támogatja ezt a javaslatot.
Erre a jugoszláv követ megjegyezte, hogy a fent említett szovjet javaslat nem
elégíti ki a szovjet felet, mivel azt a negatív hatást gyakorolna Jugoszlávia
presztízsére. Ezenkívül ők úgy vélik, hogy Románia nem
megfelelő ország Ínagy és csoportja evakuálására.
Kádár elvtárs arról is beszélt,
hogy felkereste őt a lengyel követ, aki felajánlotta közreműködését a magyar és
jugoszláv kormány között a Nagy-kérdés rendezésében. Kádár elvtárs szavai
szerint ő elutasította e javaslatot, kijelentve a követnek, hogy az MSZMP KB
közvetítők nélkül kíván Naggyal és csoportjával beszélni, akik a Magyar Szocialista Párt (sic) tagjai és magyar állampolgárok.
Ugyanakkor Kádár elvtárs nem titkolta, hogy a Nagy-kérdés nyugtalanítja.
Mi azt mondtuk Kádár elvtársnak, hogy a magyar kormány álláspontja az adott
kérdésben igazságos, ezért a kormány nyugodt lehet.
2. Kádár elvtárs tájékoztatott
bennünket az országban kialakult helyzetről. Azt mondta, hogy vidéken sikeresen
normalizálódik az élet. Működik számos vállalat, a kereskedelmi és a
vendéglátóipari hálózat.
Működnek az iskolák. Ez a
folyamat jóval lassabban valósul meg Budapesten, ahol az élet még mindig nem
normalizálódott. Az utóbbi két napban a munkások kezdtek bejárni a
vállalatokhoz, azonban sok üzem még nem működik. Kádár elvtárs szerint a
munkások már nem akarnak több zavargást, és amilyen hamar csak lehet, vissza
akarnak térni a normális élethez, ám nagyon erős közöttük a soviniszta, szovjetellenes
hangulat. Ami az értelmiség olyan köreit illeti, mint az újságírók és írók,
ezek ismét káros hangulatot próbálnak kelteni. Horváth Márton nemrég egyenesen
kijelentette, hogy nem kellett új kormányt (a Kádárét) alakítani és a szovjet
csapatokat segítségül hívni épp abban az időben,>> amikor a Nagy Imre
kormány konszolidálódni kezdett.<< Az írók egy
csoportja a napokban az MSZMP vezetőivel folytatott beszélgetés során azt
állította, hogy mivel a magyar nép nem akarja a szocializmust építeni, helytelen
lenne ezt az eszmét a nyakába varrni.
Tekintettel erre, a magyar írók
kijelentik, hogy többé nem tekintik magukat marxistának és leninistáknak. Mi
megjegyeztük, hogy ezek az írók az ilyen kijelentésekkel véglegesen leleplezik
magukat, mint a szocializmus ellenségei.
3. Kádár elvtárs felvetette azt a
kérdést, hogy vidéken katonai egységeink és állambiztonsági szerveink olyan
embereket tartóztatnak le, akik nem ellenségek, csupán politikai ingadozásról
tettek tanúbizonyságot. Kádár elvtárs úgy véli, igen óvatosnak kell lenni ez
ügyben. A felkelés valódi szervezőit kell felkutatni, mindenekelőtt Budapesten.
Sajnos az olyan személyek, mint Király tábornok5, az úgynevezett
Nemzeti Forradalmi Bizottmány volt elnöke, Dudás és mások egyelőre
rejtőzködnek. Kádár elvtárs megkért bennünket, hogy az adott kérdést beszéljük
meg Szerov6 elvtárssal.
4. Kádár elvtárs közölte, hogy
Siroky7 elvtárs vezetésével egy csehszlovák kormánydelegáció akart
Budapestre látogatni, a magyar kormány azonban kitért e javaslat elől, mivel
egy ilyen küldöttség fogadása jelenleg nehézségekbe ütközne.
Megjegyzés: Kádár elvtárs
tájékoztatott bennünket, hogy a Nagycsoport kérdését ma megvitatták az MSZMP
Ideiglenes Központi Bizottságának ülésén. A vita során elhangzottak olyan
hozzászólások, hogy be kellene vonni Nagyot és csoportjának néhány tagját a
Kádár-kormányba. Kádár fellépett e javaslatok ellen. Az ülés úgy
döntött, hogy Szántó Zoltánnak és Donáthnak el kell menniük a pártvezetéshez,
és megbeszélni néhány politikai kérdést a helyzetükkel kapcsolatban.
Ezt a döntést a jugoszláv követen
keresztül fogják velük közölni. Az ülés megbízta az intézőbizottságot, hogy
forduljon az SZKP KB-hoz és az európai népi demokratikus országok többi
testvérpártjai központi bizottságaihoz, hogy e pártok képviselői találkozzanak,
és vitassák meg az egymás közötti kapcsolatokat a magyar események elemzése
alapján.
E kérdés előkészítéseként az
ideiglenes KB felkéri az SZKP KB elnökségét, hogy küldjön két-három képviselőt
a helyzetnek a magyar elvtársakkal közös tanulmányozására.
56.11.12.
M. Szuszlov
A.
Arisztov
35 példány
(Rejtjeltávirat: A Szovjetunió
Külügyminisztériuma 1956. november 12-én kapta meg. Továbbítva az SZKP KB
Elnöksége tagjainak, a KB titkárainak és a Külügyminisztérium felelős
munkatársainak.)”
Szövegmagyarázat:
1. Mihail Andrejevics Szuszlov (1902-1982) orosz nemzetiségű szovjet politikus és
ideológus, a Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. 1921-ben lépett a
pártba. Közgazdaságtant tanult a Plehanov Intézetben, majd a „Vörös Professzorok”
Közgazdasági Intézetében folytatta tanulmányait. Ezt követően előbb a Moszkvai
Állami Egyetemen majd az Ipari Akadémián tanított. 1931-ben tagja lett egy
olyan ellenőrző bizottságnak, amely a sztálini tisztogatásokat felügyelte az
Urál vidékén és Ukrajnában.1939-ben Szevasztopol pártitkára, majd az SZKP KB
Központi Ellenőrző Bizottságának és a párt központi
bizottságának is tagja lesz.
Szuszlov túlélte Sztálint és Hruscsovot. 1956-ban már
a nyár folyamán emisszionáriusként jár
Magyarországon, majd okt. 24-31-e között ismét visszatért. Ebben az időben
Anasztaz Mikojannal együtt „instruálta” a magyar pártvezetőket, később
novemberben ismét csak titokban Averkíj Arisztovval tartózkodott a fővárosban.
Szuszlov tipikus ortodox politikus volt, előbb J. V. Sztálin, majd Ny. Sz. Hruscsov
kiszolgálója.
2. Averkíj
Boriszovics Arisztov (1903-1973)
szovjet politikus. 1956-1960 között az SZKP KB. titkára.
1956 novemberében és decemberében Szuszlov és Malenkov mellett teljhatalmú megbízottként
(emisszionárius) tartózkodott Magyarországon.
3. Szántó Zoltán (1893-1977) kommunista politikus. 1945 előtt az illegális mozgalomban
vesz részt. A második világháború végétől az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja. 1947-1949
között belgrádi és tiranai nagykövet, majd Párizsban vezette a magyar
külképviseletet. Nagy Imre első kormányzása idején - 1954-ben - megszervezte a
Tájékoztatási Hivatalt, a miniszterelnök leváltása után Varsóban volt
nagykövet. 1956. okt. 26-án tagja lett az MDP KB. Elnökségének, a párt
feloszlatása után (okt.31.) az MSZMP leendő kongresszusát előkészítő
Intézőbizottság tagja lett. A harmadik Nagy Imre kormány (nov.3.)
államminiszterekén Lukács Györggyel együtt nem szavazta meg az országnak a
Varsói Szerződésből való kilépését. Vele tárgyalt a jugoszláv nagykövet Nagy
Imre és csoportjának a követségre való befogadásáról. 1956. nov. 18-án Nagy
Imréék lefogása (nov.22.) előtt Vass Zoltánnal együtt önként elhagyta a
követséget, amikor is a szovjet KGB emberei mindkettőjüket letartóztatta. 1956.
nov. 24-én - Nagy Imre és a jugoszláv követségen tartózkodó más személyiségekkel
együtt - őket is a romániai Snagovba hurcolták. Szántó, a Nagy Imre perben a
per szereplőire terhelő vallomást tett. 1958-ban tért haza Romániából, később
nyugdíjazták.
4. Donáth Ferenc (1913-1986) politikus, mezőgazdasági szakember. 1934-től a KMP
(Kommunisták Magyarországi Pártja) tagja.1937-ben a „Márciusi Front”
szervezésében vezető szerepet vállalt. 1939-ben részt vett a Nemzeti
Parasztpárt létrehozásában.1939-1944 között a „Szabad Szó” c. lap külpolitikai
rovatvezetője.
1944-ben közreműködött az MKP (Magyar Kommunista Párt)
újjászervezésében. 1945 után különböző párt és állami tisztségeket töltött be.
1951-ben koholt vádak alapján titkos tárgyaláson 15 évi börtönre ítélték.
1954-ben rehabilitálták. 1956 nyarán a Nagy Imre körüli reformerek közé
tartozott. 1956 októberében a Nagy Imre kormány Titkárságán dolgozott. Okt. 31-én
az újjászervezett MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) Ideig lenes Intéző
Bizottságának tagja lett. Nov. 4-én családjával a jugoszláv követségen talált
menedéket. Innen nov. 24-én a romániai Snagovba internálták. 1958-ban a Nagy
Imre per másodrendű vádlottja, 12 évi börtönre ítélték. Egyéni kegyelemmel 1960
áprilisában szabadult. 1960-1976 között az Országos Mezőgazdasági Könyvtár,
majd a Mezőgazdasági Múzeum, később az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének, 1976-1983
között az MTA Szövetkezetkutató Intézetének tudományos munkatársa. A hetvenes
évek végén a „Charta 77” mozgalom mellett nyilatkozott. 1989. július 6-án a
Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában a Nagy Imre per valamennyi elítéltjét
felmentette.
5. Király Béla (1912-2009)
hivatásos katona, vezérezredes. Országgyűlési képviselő az MTA külső tagja.
1941-től vezérkari százados. A második világháború
idején különböző front-szakaszon teljesített szolgálatot. 1945. dec.-ben a HM
igazolta, 1946-ban vezérkari őrnagy, majd alezredes. 1949-től vezérkari
ezredes, 1950 tavaszától vezérőrnagy, majd a Honvéd Akadémia parancsnoka. 1951-ben
az ÁVH letartóztatta, 1952-ben koholt vádak alapján kötéláltali halálra
ítélték, a büntetését életfogytiglani börtönre változtatták. 1956 szeptemberében
szabadlábra helyezték, okt. 28-ig kórházban kezelték. Október 31-én
rehabilitálták. Király Béla a Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Forradalmi
Honvédelmi Bizottság elnöke, egyben Budapest katonai parancsnoka.
1956. nov. 4-e után Ják közelében hagyta el az
országot. Előbb Párizsban, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Külföldön
is az 1956-os események egyik szószólója volt. Az USA-ban különböző egyetemeken
tanított.
1989-ben hazatért, részt vett és beszédet is mondott
Nagy Imre és mártírtársai temetésén. A rendszerváltás után országgyűlési
képviselő lett 1996-ig. Király Béla több magas kitüntetés birtokosa volt.
6. Ivan Alekszandrovics Szerov (1905-1990) szovjet állambiztonsági tiszt. 1954-1958
között a KGB (Szovjet Állambiztonsági Szolgálat) vezetője. 1926-ban lépett be a
kommunista pártba. 1939-ben végzett a Frunze Katonai Akadémián. Az akadémia
elvégzése után lépett a KGB szolgálatába. Ukrajnában ismerkedett meg Ny. Sz.
Hruscsov pártvezetővel. Moszkvába történő visszatérése után Lavrentyíj Berija
helyettese lett. 1939-1941 között
belügyi népbiztos helyettesként Szovjetunió szerte
szervezte és irányította a deportálásokat. Szeron 1947-1953 között a
belügyminiszter első helyettese, 1954-ben pedig a KGB elnökének nevezték ki.
1956 őszén ő vezette a magyar forradalom KGB-s műveleteit, mint a magyar
belügyminiszter szovjet tanácsadója. Állítólag Szerov adott parancsot a
budapesti Kossuth-téri sortűzre. A felsőbb pártvetetők részéről 1958-ban több
bírálat érte. Ezért a KGB éléről a katonai hírszerzéshez került. Egyik
barátjáról később kiderült, hogy az amerikai CIA ügynöke, emiatt 1965-ben még a
pártból is kizárták.
7. Viliam Siroky (1902-1971) csehszlovák miniszterelnök-helyettes, pártvezető. 1956. nov.
2-án másodszor is felajánlkozott Ny. Sz. Hruscsov szovjet pártvezetőnek, hogy
országa katonai erővel is részt venne a magyar forradalom felszámolásában.
„
60.
Malenkov,
Szuszlov és Arisztov
jelentése az SZKP KB-nak:
fel
kell készülnünk Nagy Imréék letartóztatására
K-vonalon vettük
Az SZKP Központi
Bizottságának!
Ma, november 17-én reggel Kádár
elvtárs fogadta a jugoszláv nagykövetet, akivel a Nagy Imre-csoportja
kérdéséről tárgyalt. Erről a következőket közölte velünk:
1.Kádár, ahogy
tegnap megállapodtunk vele, kifejtette a követnek a magyar kormány
álláspontját, miszerint Nagy Imrét és csoportját át kell adni a magyar
kormánynak, ez a csoport nem maradhat Magyarországon, nyilatkozatot kell tennie
a Kádár-kormány számára, amelyben beismeri hibáit, kinyilvánítja, hogy
támogatja a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, kötelezi magát, hogy nem
folytat e kormány ellen ellenséges tevékenységet és hogy Magyarországon
tartózkodásával ne bonyolítsa a helyzetet, ne legyen akadálya, hogy a
forradalmi erők a munkás paraszt kormány körül tömörüljenek, kéri külföldre
utazásának engedélyezését. A beszélgetés során
Kádár azt mondta a követnek: amennyiben Nagy Imre és csoportja Jugoszláviába
kíván utazni ennek nem lesz akadálya.
2.A jugoszláv követ emelt hangon
folytatta a beszélgetést, kijelentve, hogy ezek szerint nem fogadják el azt a
jugoszláv javaslatot, hogy >> Nagy és csoportja
szabadon tartózkodjon Magyarországon<<, hogy jelenti ezt kormányának,ám
úgy véli,hogy a jugoszláv kormány a következő lépéseket foganatosítja:
a) a
jugoszláv kormány nyílt bejelentéssel fog élni a Nagy Imre-csoporttal
kapcsolatban, amelyben kifejti a kérdéssel kapcsolatos állásfoglalását;
b) a jugoszláv követség megvonja
Nagy Imrétől és csoportjától a menedékjogot, kiengedi e csoportot a
követségről, s további következményekért nem viseli a felelősséget;
c) a jugoszláv követ visszautazik
Belgrádba, mivel hiányoznak a munkájához szükséges normális feltételek.
Úgy véljük, a jugoszlávok
kénytelenek megvonni Nagytól és csoportjától a menedékjogot, és abban
érdekeltek, hogy a lehető leghamarabb megszabaduljanak e csoporttól. Le kell
mondaniuk arról a követelésükről is, hogy a magyar kormány garanciákat
vállaljon Nagyért és csoportjáért, vagyis gyakorlatilag fel kell adniuk korábbi
álláspontjukat. Ezt azonban olyan módon kívánják megtenni, hogy megőrizzék
presztizsüket, és ezzel kapcsolatban a várható jugoszláv kormánynyilatkozat
minden bizonnyal tendenciózus lesz.
Ami a követ azon kijelentését
illeti, hogy visszautazik Belgrádba, figyelembe kell venni, hogy jelentős
mértékben kompromittálta magát ebben az egész történetben azzal, hogy menedékjogot
adott Nagynak, és most előnyös számára bizonyos időre elhagyni Magyarországot.
Ezt az akciót (a Belgrádba utazást) a követ a Kádárrral folytatott
beszélgetésben nyilvánvalóan fenyegető jelleggel tette.
Javaslataink:
a)
Felkészülni és biztosítani Nagy és
csoportjának letartóztatását, amikor elhagyják a jugoszláv követséget;
b)
Nagy Imrétől és csoportjától nyilatkozatot követelni az
általuk elkövetett hibákról és arról, hogy nem fognak ellenséges tevékenységet
folytatni a Kádár-kormánnyal szemben;
c)
Nagy Imrét és csoportját Romániába
szállítani;
d)
Azonnal
előkészíteni a magyar kormány nyilatkozatának szövegét Nagy Imre és csoportja
kérdéséről.
Kádárnak elmondtuk
elképzeléseinket, aki azokkal teljesen egyetértett.
1956. november 17.
Budapest Malenkov1
Szuszlov
Arisztov”
Szövegmagyarázat:
1. Malenkov, Georgíj Makszimilianovics (1902-1988) Orenburgban született. 1919-től a Vörös
Hadseregben szolgált. 1920-tól párttag. 1921 és 1925 között a Moszkvai Műszaki
Főiskolán tanult. 1925-től pártmunkát végez a Moszkvai Területi Pártbizottságon
és a Központi Bizottság apparátusában. 1934 és 1939 között a Központi Bizottság
Vezető Pártszervek Osztályának vezetője, 1939 és 1946 között az SZKP
Káderpolitikai Főosztály vezetője. 1946-1957 között a KB Politikai
Bizottságának (Elnökségének) tagja. 1948-1953 között a KB titkára. A második
világháború alatt 1941 és 1945 között az Állami Honvédelmi Bizottság tagja.
1955 és 1957 között a Minisztertanács elnökhelyettese, majd 1953-1955 között
annak elnöke. 1955 és 1957 között villamosenergia-ipari miniszter. „Frakciós
tevékenysége miatt” 1957 júniusában kizárták a párt Elnökségéből és a Központi
Bizottságból. 1957-1961 között egy hőerőmű vállalat igazgatójaként dolgozott. 1961-ben
kizárták a pártból.
„61.
Malenkov,
Szuszlov és Arisztov
jelentése:
>>…..ma elindulnak Romániába<<
K-vonalon vettük
Az SZKP Központi
Bizottságának!
Nagy Imre és csoportja elhagyta a
jugoszláv követséget, és jelenleg megbízható őrizetben vannak.
Amikor Nagy és csoportja elhagyta
a követséget, a jugoszláv követség munkatársai összeölelkeztek velük,
megcsókolták őket. Volt egy olyan pillanat, amikor már azután,
hogy mindannyian helyet foglaltak az autóbuszban, Nagy megpróbált visszatérni a
követségre, de magyarok és saját munkatársaink megakadályozták ezt, a jugoszláv
követség munkatársai pedig rábeszélték arra, hogy induljon útnak.
Roman Walter1 elvtárs,
aki Dej2 elvtárssal együtt érkezett Budapestre, és még a Kominternben
folytatott tevékenysége idejéről jól ismeri Nagyot, tegnap folyó év november
22-én találkozott vele, és beszélgettek. Kiderült, hogy Nagy Imre kategorikusan
az ellen van, hogy elhagyja az országot, nem óhajt semmilyen hasznos
nyilatkozatot tenni a jelenlegi magyar kormánynak, arra hivatkozva, hogy ő nem
szabad.
Mint látható, a jugoszlávok
alaposan felkészítették Nagy Imrét.
Walter elvtárs közli, hogy Nagy
Imre azt mondta neki, Tito elvtárs tanácsolta azt, maradjon Budapesten, és
kijelentette, hogy majd meglátják, Tito az elkövetkezendő napokban az egész
világnak mást fog mondani rólam (Nagyról), mint amit nemrég beszédében mondott.
Dej elvtárs ez ügyben levelet szándékozik küldeni Titónak, melyben elmondja,
íme, mit terjeszt most róla Nagy Imre.
Münnich3 elvtárs
beszélgetett a jugoszláv követségen tartózkodó többi személlyel. Kiderült, hogy
ők ugyanolyan beállítottságúak, mint Nagy, csupán azzal a különbséggel, hogy
néhányan közülük arra hivatkoznak, nem ismerik Budapesten és az országban
uralkodó politikai helyzetet. A beszélgetés egyénenként folyt, és valamennyien
kijelentették, hogy nincsenek Münnichhel egyenlő helyzetben, gyakorlatilag
foglyok, ami pedig a viselkedésüket illeti, ha szabadok lesznek, a
Kádár-kormány azon cselekedeteit fogják támogatni, amelyeket helyesnek
tartanak. Azokat az intézkedéseket, amelyekkel nem fognak egyetérteni, bírálni
fogják, és fellépnek ellenük.
Kádár elvtárs és a román
elvtársak, Dej, Stoica4 és Bodnaras5 szilárdak, és úgy
vélik, hogy Nagy Imrét és csoportjának tagjait azonnal útnak kell indítani.
A magyar és román elvtársak
megállapodása alapján Nagy Imre és csoportja ma elindulnak Romániába, ahol,
mint Dej elvtárs mondta nekünk (a szükséges őrizet mellett) biztosítani fogják
további ott tartózkodásukat.
Kádár elvtárs és a román
elvtársak, Dej, Stoica és Bodnaras, mikor és hogyan hozza nyilvánosságra és
milyen közleményt jelentessen meg Nagy Imre és csoportja Romániába küldéséről,
a román kormánnyal egyeztetve.
1956. november 23.
Malenkov
Szuszlov
Arisztov”
Szövegmagyarázat:
1. Roman Walter (1913-1983) román kommunista, a Román Kommunista Párt Központi
Bizottságának tagja, a Biztonsági Szolgálat vezetője. Részt vett a Komintern (a
kommunista pártokat összefogó szovjet irányítás alatt
álló szervezet, teljes nevén Kommunista Internacionale) munkájában. Harcolt a
spanyol polgárháborúban.
Petre Roman későbbi rendszerváltáskori
(1989.dec.26-1991.okt.) miniszterelnök édesapja.
2. Gheorge Gheorghiu Dej (1901-1965) román kommunista politikus, megjárta
Antonescu börtönét. Az átállás (1944.aug.23.) után miniszter, 1945-ben a
Kommunista Párt főtitkára, miniszterelnök, az Államtanács elnöke.
3. Dr. Münnich Ferenc (1886-1967) kommunista politikus. Értelmiségi
családból származott, jogot végzett. Kezdetben, rövid ideig köztisztviselő.
Részt vett az első világháborúban, 1915-ben orosz fogságba esett Tomszkba
deportálták. Itt került közelebb az orosz bolsevikokhoz. Hazatérése után egyik
alapítója volt a KMP-nek (Kommunisták Magyarországi Pártja 1918.nov.). A
Szlovák Tanácshatalom (Eperjes) hadügyi népbiztosa. A tanácshatalmak
felszámolása után Bécsbe távozott, majd 1922-1936 között a Szovjetunióba élt,
ahol az NKVD (szovjet belbiztonsági szolgálat) ezredeseként tevékenykedett.
Münnich részt vett a spanyol polgárháborúban. A második világháború alatt a SZU-ban
sugárzó Kossuth Rádió egyik szerkesztője. A háború után Budapest
rendőrfőkapitánya. 1949-1956 között nagykövetként tevékenykedett Belgrádban és
Moszkvában. 1956.okt.27 - nov.-1-ig ténylegesen a második Nagy Imre kormány
belügyminisztere.
1956. nov. 2-3 között Kádár Jánossal és vele tárgyal az
SZKP KB Elnöksége a hatalom átvételéről, Nagy Imre megbuktatásáról. Ismert, hogy
a szovjetek, elsősorban a kemény vonalas Molotov őt javasolta miniszterelnöknek.
Ny. Sz. Hruscsov Belgrádban Titóval folytatott tárgyalásai során azonban Kádár
János személye került előtérbe.
Münnich Ferenc 1956. nov. 4-től a Magyar Forradalmi
Munkás-Paraszt Kormány miniszterelnök-helyettese, egyben a fegyveres erők és a
közbiztonsági ügyek minisztere, később miniszterelnök. A jugoszláv követségről
távozó Nagy Imre csoport tagjaival ő beszélgetett szálláshelyükön - Münnich
kezdetben az MSZMP Intéző Bizottságának, majd a Politikai Bizottságnak is tagja
volt. Az ún. „keményvonalasok”-hoz tartozott.
4. Chivu Stoica
(1908-1975) román kommunista politikus, 1955-1961 között miniszterelnök, majd
1965-1967 az Államtanács elnöke.
5. Emil Bodnaras (1904-1976) román kommunista politikus 1947-1956 között
hadügyminiszter. Ezt megelőző részt vett az 1944. aug. 23. hatalomváltás
katonai előkészítésében és lebonyolításában. 1958-ban kulcsszerepe volt abban, hogy
a szovjetek kivonták fegyveres erőiket Romániából.
Felhasznált irodalom:
Hiányzó lapok 1956 történetéből.
Dokumentumok a volt SZKP KB
levéltárából
Móra Ferenc Könyvkiadó Bp. 1993
Internet-Vikipedia
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2010. szeptember
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!