Mottó:
„Nincs több területi követelésem”
Adolf
Hitler
Az előzményekhez tartozik,
Lord Halifax2 angol
külügyminiszter Hitlernél az Obersalzbergen tett látogatása 1937 novemberében.
Ezen a német külügyminiszter von Neurath is részt vett. Terítéken volt
Németország visszatérése a Népszövetségbe, Danzig, Ausztria, Csehszlovákia ügye
és a gyarmati kérdés. Halifax „nem minden kérdésben” értett „teljesen egyet a
Führerrel3, de nincs szándékában részletekbe bocsátkozni” - mondta,
mert „jelen megbeszélés szempontjából nem döntőek.” Hitler azt fejtegette, hogy
„Angliának és Franciaországnak először el kell döntenie, hogy foglalkozik-e
egyáltalában a német követelésekkel. Halifax a továbbiakban a két ország
„közvetlen” tárgyalásait szorgalmazta. Hitler pedig „mogorván” panaszkodott az
angol sajtóról.
Scmidtnek az volt a benyomása, „hogy
az 1937-es Hitler már nem azonos azzal a Hitlerrel, aki 1935-ben olyan óvatosan
tapogatózott előre. Nyilvánvalóan meglehetősen biztos volt a maga
erejében…” Úgy érezte, hogy a megbeszélések végén a „békéért való
küzdelemben elveszett egy csata…
1938 elején tehát a barométer
rossz időjárást jelzett, a későbbiekben pedig viharveszélyt.” - írja
Schmidt. Az év elején, március közepén bekövetkezett az osztrák Anschluss, majd
így folytatja. „Hatalmas, napról-napra fokozódó feszültség uralkodott 1938
szeptemberében Európa-szerte.” Az angolok nyilatkozatban „Németország eljárását
Csehszlovákiával szemben erőszakos cselekedetnek minősítették, mely okot
szolgáltatott a nyugati hatalmak beavatkozására.”
Chamberlain Berchtesgadenben
Paul Schmidt így folytatja
tovább: „Szeptember 14-ének reggelén beállt a drámai és szenzációs fordulat.
Abból a pársoros szövegből tűnt ez ki, amit Hitlernek lefordítorram:>>
Tekintettel a helyzet egyre élesedő voltára, odautaznék Önhöz, hogy
kísérletet tegyünk a békés megoldásra. Repülőgépen jönnék, és holnap útrakészen
állok. Kérem értesítsen a legkorábbi időpontról, amikor fogadhat, és jelölje
meg a találkozás helyét. Köszönettel venném mielőbbi válaszát.
Neville Chamberlain <<
Még aznap este Münchenbe utaztam,
azzal az érzéssel, hogy ez alkalommal nem csupán statisztaként fogok
közreműködni egy nemzetközi színielőadáson, hanem szerény, de fontos szerepet
leszek kénytelen játszani egy valódi történelmi drámában.
-
Összpontosítsa gondolatait -, a háború vagy béke
kérdése forog kockán holnap Berchtesgadenben.
Másnap reggel kimentünk a
müncheni repülőtérre Chamberlain elé. Fogadásával Ribbentropot4
bízta meg Hitler. Gyorsjáratú kétmotoros Lockheed gép a vártnál előbb érkezett
meg az angol vendégekkel.
Elsőnek Chamberlain szállt ki a
gépből.
-
Nagyon jól bírtam a repülést, noha útközben rossz időnk
volt, és én még soha életemben nem ültem repülőgépen - mondta Ribbentropnak.
Chamberlain társaságában volt még
Sir Horace Wilson, a miniszterelnök politikai kérdésekben legbelsőbb tanácsosa
és William Strang, a Foreign Office5 közép-európai osztályának
vezetője. A pályaudvarhoz vezető utat nyitott autón tettük meg. A müncheniek
igen szívélyesen üdvözölték Chamberlaint nekem úgy tűnt, sokkal
barátságosabban, mint egy évvel ezelőtt Mussolinit6.”
Külön vonat indult Berchtesgadenbe
Hitler étkezőkocsijában a
hosszában felállított bankett asztalnál „az egyik oldalon Chamberlain és
kísérete ült, én Ribbentroppal, akinek jobb oldali szomszédja Henderson7 volt
az angol miniszterelnökkel szemben. Azért maradt meg ilyen pontosan az
emlékezetemben ez a jelenet, mert három órás utunkon végig csapatszállító
vonatok robogtak el mellettünk. A frissen beöltözött katonák és a levegőbe
meredő ágyúcsövek drámai hátteret képeztek. Chamberlain, a >>
békekövet<<, ahogyan akkoriban Németországban nevezték, ebben a háborús
környezetben furcsa kontraszként hatott.
Közvetlenül mielőtt Berchtesgadenbe
érkeztünk, elkezdett esni, s mikor Chamberlainnel felkocsikáztunk a Berghofra,
mindjobban elsötétült az ég, és felhők ereszkedtek a hegyekre.
Hitler a házához vezető lépcső alján
várta vendégét. Barátságosan
üdvözölték egymást, kézszorítások, a munkatársak bemutatása következett. Azután
az Untersbergre néző nagy szoba teázó asztalánál foglaltunk helyet… A két
beszélgető partner végigmérte egymást, mielőtt néhány perc múltán a háború vagy
béke kérdéséről sorsdöntően tárgyalni kezdett.
Miután a szoba méreteiről, a
rossz időjárásról, Hitler angliai látogatásáról folytatott semmitmondó
társalgáson és egyéb szokványos témákon túljutottak, Hitler szinte átmenet
nélkül megkérdezte Chamberlaint, hogy négyszemközt óhajt-e vele tárgyalni, vagy
pedig kívánja tanácsadóinak támogatását.” - írja Paul Schmidt.
A tárgyalás majd három óra hosszat tartott
„Hitler” kezdetben viszonylag
nyugodt hangon részletezte a Németország szomszédaira vonatkozó panaszainak
állandó listáját. Behatóan tárgyalta a versailles-i szerződést, a
Népszövetséget, a leszerelést, a gazdasági nehézségeket, a munkanélküliséget,
és nem feledkezett meg a nemzetiszocialista építésre vonatkozó intézkedésekről
sem. Fokozódó hévvel tárta Chamberlain elé az angol sajtó magatartását és
Németország ellen irányuló kritikája fölötti felháborodását.
Anglia - mondta
->>beavatkozik<< a német viszonyokba, és a birodalomnak Dél-kelet
Európához, beleértve Ausztriához fűződő kapcsolataiba is.
Chamberlain figyelmesen hallgatta,
és barna szemével nyíltan
tekintett Hitlerre. Jól metszett, tipikusan angol arca, sűrű szemöldöke,
energikus szája nem árulta el, mi megy végbe magas homloka mögött. Ugyanúgy ült
itt, mint fivére Sir Austin Chamberlain8 szokott volt mindig Locarnóban9
és Genfben - Streesemann-nal10 szemben. Csakhogy benne nyoma sem
volt a hajdani angol külügyminiszter >>halvérének<<. Éppen
ellenkezőleg, rendkívül élénken reagált Hitler felsorolására. A
sajtószabadságra a sztereotip választ adta, szinte megnyugtató mosollyal, és
miközben erősen Hitlerre szegezte tekintetét, hangsúlyozva, hogy a hajlandó a
németek által kezdeményezett dolgok megoldási lehetőségeiről tárgyalni, de az
erőszak alkalmazását minden körülmények között mellőzni kell.
Erőszak, ki beszél erőszakról?
fortyant fel Hitler,
Benes11 alkalmaz erőszakot a honfitársaimmal szemben a
Szudéta-vidéken.
-
Benes mozgósított nem én. - Odakint zuhogott az eső és
süvített a szél - Nem tűröm tovább! - kiáltotta
Hitler izgatottan. - A legrövidebb időn belül saját belátásom
szerint rendezem ezt a kérdést, így vagy úgy.
Első ízben hangzott el az
>> így vagy úgy<<-szólás egy külföldi államférfiúval folytatott
megbeszélésen, és megítélésem szerint akkor, és később is mindig, rendkívüli
veszélyt jelzett. Én természetesen angolra a>>one way or
another<<-rel fordítottam, de értelemszerűen most is később is azt
jelentette: Vagy enged a másik fél, vagy - bevonulás,
erőszak alkalmazása, háború Chamberlain, aki eddig komoly nyugalommal
hallatott izgatott lett:
-
Ha jól értettem önt akkor már elhatározta, hogy
mindenképpen Csehszlovákia ellen vonul - állapította meg, majd pillanatnyi
szünet után hozzáfűzte: - Ha ez a szándéka, minek hívott Berchtesgadenbe? Ilyen
körülmények között legjobb lesz, ha mindjárt visszautazom. Úgy látszik, semmi
értelme sincs már az egésznek.
Hitler egy pillanatig habozott.
Ha valóban háborút akar, akkor
itt a kedvező pillanat, gondoltam, és feszülten figyeltem őt. Ebben a
másodpercben valóban késhegyig menő harc folyt >>a háborúért vagy
békéért<<. Meglepő dolog történt,
Hitler visszalépett.
-
Ha a népek önrendelkezési jogának alapelvét kész
alkalmaznia Szudéta-kérdésben is - mondotta az indulatról hirtelen átváltva a
teljes nyugalom és összeszedettség állapotába - akkor beszélhetünk róla, hogyan
lehet ezt az alapelvet a gyakorlatban alkalmazni.
Azt hittem, Chamberlain nyomban
hozzájárul az önrendelkezési jog alkalmazásához. Ez az alapelv ugyanis régtől
fogva fontos eleme volt az angol politikai vitáknak, és az angol sajtó éppúgy,
mint a Németországba látogató prominens angol politikusok, a Szudéta-kérdésben
is általánosságban elismerték, Chamberlain azonban nyomban kifogással élt.
Lehet, hogy bosszantotta Hitler izgatott magatartása, vagy talán, mint
gyakorlati közigazgatási ember felismerte, hogy ennek az elvnek az alkalmazása
milyen nehéz helyzetbe hozhatja Csehszlovákiát.
-
Amennyiben az önrendelkezési jogot alkalmaznánk
Csehszlovákiában, s népszavazást tartanánk a szudétanémetek között, óriási
nehézségek merülnek fel - válaszolta.
Hitler erre sem hördült fel.
Talán megijedt Chamberlain
fenyegetésétől, hogy elutazik? Valóban visszariadna egy általános háborús
bonyodalomtól?
-
Az önrendelkezési jogra vonatkozó kérdésre csak azután
válaszolhatunk önnek, ha előbb megtanácskozom kormányombeli kollégáimmal
Angliában - válaszolta Chamberlain. - Javaslom tehát, szakítsuk meg
tárgyalásunkat ennél a pontnál. Én nyomban visszautazom Angliába, hogy
megbeszéljem ezt, s utána ismét találkozom önnel.
Amikor Hitlernek lefordítottam a
megszakításra vonatkozó szavakat, kissé nyugtalanul pillantott fel. Hallva, hogy
Chamberlain ismét találkozni óhajt vele, láthatóan megkönnyebbült és
beleegyezett. A hangulat egy csapásra barátságosabb lett. Chamberlain nyomban
ügyesen kihasználta ezt a fordulatot, hogy Hitlertől ígéretet vegyen, miszerint
a közbeeső időben nem fog erőszakos rendszabályokat alkalmazni Csehszlovákiával
szemben. Hitler vonakodás nélkül hozzájárult, de megjegyezte, hogy amennyiben
valami rendkívüli eset jönne közbe, ígérete érvényét veszti. A megbeszélés
ezzel befejeződött. Miután Hitler megenyhült úgy éreztem, reményteljesebb
kilátások nyíltak a béke fenntartására, és megkönnyebbülve utaztam az
angolokkal Berchestesgadenbe este nyolc óra tájban. A Grand Hotelben együtt
fogyasztottuk el vacsoránkat, és éjszakára is ott maradtunk…” - jegyezte le
gondolatait Hitler tolmácsa.
Majd így folytatja: „Másnap
reggel Chamberlainnel az autópályán Münchenbe utaztunk, ahonnan repülőgépen
visszatért Londonba. Pontosan huszonnégy órával az érkezése után visszautazott
az oberwiesenfeldi repülőtérről.”
Chamberlain Godesbergben
Paul
Schmidt aznap este Berlinbe, majd szeptember 21-én este Berlinből Kölnbe
utazott. Erről így ír: „Másnap délben várták ide Chamberlaint Londonból. A
Rajna túlsó partján lévő szállodájába kísértük. Még aznap délután létrejött az
első megbeszélés Hitlerrel Godesbergben, a Dreesen Hotelben.
Hitler
ez alkalommal is eleinte nagyon barátságos volt. Chamberlain elé ment a
szálloda ajtajához, figyelmesen érdeklődött repülőútja iránt, és hogy
megfelelő-e a szállása a Petersberg szállóban. Azután felvezette a szálloda
első emeleti konferenciatermébe. Egyszerű helyiség volt ez, hasonló az európai
fővárosok hasonló szállodáinak termeihez, amelyekben sokszor megfordultam ipari
tanácskozások során. A nyitott erkélyablakból csodálatos kilátás nyílt a
Rajnára és a Siebengebirgére. De a két államférfit nem érdekelte mindez a szépség.
Anélkül, hogy egyetlen pillantást vetettek volna az ablakon át, nyomban leültek
a konferenciaasztal végére… Kis csoportunk szinte elveszett a túlságosan nagy
teremben.
Chamberlain beszámolt londoni
tárgyalásairól.
Emlékeztetett
rá, hogy Berchtesgadenben megígérte, kikéri a brit kormány véleményét a Hitler
által felvetett kérdésben, azaz ismerjék el a szudétanémetek önrendelkezési
jogát. Az angol kormány csakhamar beleegyezett, és a francia miniszterek is,
akiket meghívott Londonba, egyazon véleményen voltak. Sőt a Csehszlovák kormány
is egyetértését fejezte ki.
A
francia kormánnyal együtt tervet készített Londonban a szudétanémet lakta
területeknek Németországhoz való csatolására. A terv kitér az új határvonal
részleteire is. Chamberlain erre vonatkozólag meglehetősen terjedelmes és
bonyolult szerződésrendszert terjesztett elő aránylag hosszú teljesítési
határidőkkel. Végül megemlítette, hogy Anglia és Franciaország szavatolná az új
német-csehszlovák határt. Németország viszont kössön megnemtámadási szerződést
Csehszlovákiával. Miután végzett az előterjesztéssel, megelégedetten dőlt hátra
székében olyan arccal, mint aki ezt mondja:
>> Ugye, nagyszerű munkát végeztem
az eltelt öt nap alatt?<<
Nekem
is ez volt a benyomásom, mert messzemenő előzékenységnek tűnt ebben a
pillanatban,hogy a franciák, sőt még a csehek is hozzájárultak egy szabályos
területátadáshoz. Annál inkább meglepődtem, amikor Hitler nyugodt, majdnem
sajnálkozó, de mégis határozott hangon kijelentette:
-
Nagyon sajnálom,
Mr. Chamberlain, most már nem egyezhetem bele a dologba. Az utóbbi napok fejleményei
következtében ez a megoldás már nem lehetséges.
Chamberlain hirtelen felegyenesedett
Afölötti
dühében, hogy fáradozása hiábavaló volt, arca vérvörös lett. Megállapítottam, hogy a jóindulatú barna szemek a
bozontos szemöldök alatt nagyon haragosan i tudnak villogni.
Chamberlain magánkívül volt felháborodásában. Nem érti, mondotta, hogy
most miután a Berchtesgadenben Hitler által követelteknek eleget tett - és ez
rendkívül sok fáradságába került -, hogyan jelentheti ki, hogy ez a megoldás már
nem lehetséges.
Hitler előbb kitérő válasz adott.
Nem
köthet megnemtámadási szerződést Csehszlovákiával, míg az nem elégíti ki Lengyelország
és Magyarország követeléseit is. Azután - tőle szokatlanul - még mindig nagyon
nyugodt hangon bírálta a Chamberlain által előterjesztett szerződésrendszer
részleteit. Mindenekelőtt túlságosan hosszúnak találta a tervbe vett
határidőket:
-
Az
átcsatolandó Szudéta-vidék megszállását azonnal végre kell hajtani - jelentette
ki
Chamberlain
joggal utalt rá, hogy ez merőben új követelés, mely messze túlmegy a
berchtesgadeni kívánalmakon. Hitler azonban kitartott a Szudéta-vidék
azonnali megszállása mellett. A beszélgetés folyamán mindjobban felhevült.
Benes és Csehszlovákia elleni kirohanása egyre hevesebb lett. Chamberlain
mindjobban bezárkózott.
-
A
szudétanémetek elnyomása és Benes terrorja velük szemben nem tűrhető tovább - jelentette
ki Hitler rekedt hangon, raccsolva. Azután részletesen kifejtette, hogyan
képzeli ő a rendezést, ami gyakorlatilag Csehszlovákia feltétel nélküli
kapitulációjának felet meg.”
A
godesbergi teremben tartott első összejövetel tehát súlyos disszonanciával
fejeződött be.
Chamberlain dühösen tért vissza
szállodájába,
a
Rajna szemközti partjára. Az egyetlen reménysugár a másnap reggelre megbeszélt
tárgyalás volt, és Hitlernek Chamberlain határozott kívánságára megismételt
berchtesgadeni ígérete, hogy a tárgyalások ideje alatt Csehszlovákia ellen
semmit sem tesz.
Másnap
reggel azonban levél érkezett hozzánk Chamberlaintől, amely többé-kevésbé
elutasítást tartalmazott a hitleri elgondolásokkal szemben.
>> Úgy
érzem, ön még nem ébredt tudatára annak, hogy képtelen vagyok támogatni egy
olyan tervet, amelyről nem tudom, elfogadnák-e a továbbiakban Angliában,
Franciaországban és általában másutt a világon, és nem tudom, hogy azokat az
alapelveket, amelyekben már megegyezés jött létre rendben és erőszakos fenyegetések
nélkül alkalmazzák-e. Amennyiben a német csapatok bevonulnak a Szudéta-földre,
nincs kétségem aziránt, hogy a cseh kormánynak nem marad más hátra, mint
parancsot adni hadseregének az ellenállásra.<<
Az
egyébként formailag egészen barátságos levél bombaként hatott nálunk. A
tárgyalások, úgy látszott, már az első napon zátonyra futottak. A Dreesen
szállodában egymást érték a megbeszélések Hitler, Ribbentrop és tanácsadóik
között. Végül Hitler lediktálta válaszát Chamberlain válaszát. Hosszú, homályos
fogalmazású levél volt, az előző napon szóban kifejtett álláspont ismétlésére.
>>Exelenciádnak ama közlésére, hogy a
Szudéta-vidék átruházását Németországra alapjában elismerték, sajnálattal kell
azt válaszolnom, hogy elvileg már régebben is elismertek alapelveket
Németországgal szemben << Hitler azután emlékeztetett Wilson12
tizennégy pontjára, melynek ígéreteit a >> leggyalázatosabb módon megszegték. Engem nem érdekel az alapelv
elismerése, csakis a megvalósítása, éspedig oly módon, hogy a legrövidebb időn
belül véget vetnek a csehszlovákiai zsarnokság szerencsétlen áldozatai
szenvedésének, és egyidejűleg figyelembe veszik egy nagyhatalom
méltóságát.<<
Ilyen
és hasonló stílusban folytatódott a levél négy-öt gépelt oldalon keresztül. Arra
már nem tellett az időből, hogy írásban angolra fordítsam a levelet, s így
utasítást kaptam Hitlertől, hogy személyesen adjam át Chamberlainnek, és legyek
segítségére a szóbeli fordításnál.
Az egész világ fokozódó feszültséggel
tekintett
ezekben a napokban a Rajna menti csendes fürdőhelyre. Az európai fővárosokban
óráról órára nőtt az idegesség a tárgyalások akadozása miatt.” Emlékezett a
tolmács.
Hitler
válaszlevelét Paul Schmidt - ahogy írja - „egy nagy borítékkal a hóna alatt”
vitte át az angol delegáció szálláshelyére. A szálloda lépcsőjénél már vártak
rá az angol delegáció tagjai közül. Rögtön Chamberlainhez vezették.
Erről
így ír: „Chamberlain szobájának a teraszán állt, bizonyára ő is gondterhelten
tekintett át a Rajnára. Mégsem tett rám izgatott benyomást. Szenvtelenül, egy
üdülővendég nyugalmával üdvözölt, és a dolgozószobájába vezetett, ahol Sir
Horace Wilson, Henderson és Kirkpatrick jelenlétében lefordítottam a levelet.
Meglehetősen sokáig tartott, és néhány szóbeli magyarázatot is fűztem az
íráshoz, úgyhogy csak egy óra múlva hagytam el Chamberlain szobáját. Hogy
elkerüljem a sajtó embereinek kérdéseit, akik megszállva tartották a szállodát,
látogatást tettem Dörnberg bárónál, a német protokollfőnöknél, és néhány kupica
>>szíverősítőt<< fogyasztva, erőt gyűjtöttem a szálló halljában
előttem álló csatához. Eltávozásom a szálloda halljában menekülésszerű
visszavonulásá fajult. Alig bírtam kikerülni a kérdéseiket.
...
hogyan fogadta a levelemet?
-
kérdezte Hitler
kíváncsian, amikor visszaérkezésem után közvetlenül hozzá vezettek.
Közöltem
vele benyomásaimat, s úgy láttam, némileg megnyugtatta, hogy Chamberlain
látszólag szenvtelen volt: annyit mondott csupán, hogy még aznap írásban
válaszol. Egy óra múlva Henderson és Wilson átadta a válaszlevelet
Ribbentropnak. Meglehetős összevisszaság, kusza vita kezdődött arról, hogy mi
történjék ezek után.
Chamberlain
levelében ismét előzékenynek mutatkozott. Felajánlotta,
hogy hajlandó >közvetítőként<
Eljuttatni
a csehszlovák kormányhoz a javaslatokat, >>amelyekhez őexcellenciája
éppúgy, mint tegnap este, teljességében ragaszkodik.<< Kérte ezért, adják át neki ezeket a
javaslatokat memorandum formájában, és bejelentette, hogy a közvetítés
előkészítése érdekében visszatér Angliába.
A
Ribbentroppal folytatott megbeszélésen megállapodtak abban, hogy Chamberlain
este még egyszer átmegy a Dreesen szállodába, átveszi a memorandumot, és meghallgatja Hitler szóbeli
magyarázatait.”
A beszélgetés este tizenegy óra előtt
kezdődött.
Paul
Schmidt szerint: „egyike volt a legdrámaibbaknak az egész Szudéta-válságban. Ez
alkalommal a szálloda kis dísztermében ültek össze, mivel a résztvevők száma
időközben megszaporodott. - Mindenkit, aki csak számításba jöhet meghívtak -
mondta egy kollégám, mikor meghallotta: Ribbentrop is keresztülvitte, hogy
jelen lehessen. Bővült a kör Wilsonnal, Hendersonnel, Weizsackerrel és a
Külügyminisztérium jogi osztályának a vezetőjével.
A
megbeszélés, ahol a résztvevők kötetlenül helyezkedtek el félkörben Hitler és
Chamberlain körül, azzal kezdődött, hogy lefordítottam a memorandum szövegét.
>> A Szudéta-vidékről érkező,
óráról órára szaporodó incidensekről szóló hírek bizonyítják, hogy a
szudétanémetek helyzete végleg elviselhetetlen, és így az európai békét
veszélyezteti.<< A térképen
meghatározott területről vonja vissza Csehszlovákia teljes haderejét,>> a terület kiürítése szeptember 26-án
megkezdődik, és szeptember 28-án átengedik Németországnak<< - így
szólt a memorandum fő tétele.
>> A kiürített területet jelenlegi
állapotában kell átadni, a cseh kormány szabadon bocsátja az összes német fajú,
politikai bűncselekményért letartóztatott foglyot… szavazást rendelnek el
(meghatározott területeken) nemzetközi bizottság ellenőrzése mellett<< így hangzottak egyes pontjai ennek a csupán néhány oldalra
kiterjedő iratnak.
Hatása megsemmisítő volt Chamberlainre
és
a többi angol résztvevőre.
-
Hiszen ez
ultimátum! - kiáltotta Chamberlain
tiltakozóan emelve fel karját.
-
Diktátum - szólt közbe Henderson.
Chamberlain
izgatottan magyarázta, képtelen rá, hogy ilyen ultimátumot továbbítson a cseh
kormánynak. E memorandumot, ha nyilvánosságra kerül, a semleges országok
közvéleménye a legélesebben el fogja utasítani, nemcsak a tartalma, hanem a
hangja miatt is.
-
Csalódással
és mély sajnálattal kell megállapítanom, birodalmi kancellár úr, hogy a
legcsekélyebb mértékben sem támogatta a béke fenntartására irányuló
törekvéseimet - fejezte be
Chamberlain a válaszát.”
Az angolok reagálása meglepte Hitlert,
„Defenzívába
kényszerítették. Rendkívül tehetetlenül válaszolt a szemrehányásra, hogy
ultimátumot nyújtott át.
-
Hiszen memorandum
van ráírva, nem pedig ultimátum - igyekezett kibeszélni magát, mint egy iskolás
gyerek, akit rajtakapnak valami csínytevésen.
De
ez mit sem segített rajta, Chamberlain, Wilson és Henderson újabb támadásba
lendült. Utaltak rá, hogy a javaslat már a rövid határidők miatt is kudarcra
van ítélve.
A
csehszlovák kormánynak alig állna negyvennyolc óra a rendelkezésére a szükséges
parancsok kibocsájtására, és négy napon belül ki kellene ürítenie az egész
területet. Ilyen körülmények között óriási a veszélye annak, hogy lövöldözésre
kerül a sor. Márpedig a Németország és Csehszlovákia közötti háborús bonyodalom
beláthatatlan következményekkel járna, Minden bizonnyal európai háborúvá
fajulna.
A tárgyalás ezzel teljesen holtpontra
jutott.
Ebben
a pillanatban kinyílt az ajtó, Hitler egyik adjutánsa lépett be, és egy cédulát
nyújtott át neki. Hitler elolvasta, és átadta nekem e szavakkal:
-
Olvassa fel ezt a
jelentést Chamberlain úrnak.
Lefordítottam:
Benes
éppen az imént jelentette be a rádióban a csehszlovák haderő teljes mozgósítását.
Halálos csend ült a teremre.
Egy
gombostű esését is biztosan hallani lehetett volna…
-
Ígéretemet, hogy
a tárgyalások ideje alatt a csehszlovákok ellen nem járok el, természetesen
fenntartom, e hallatlan provokáció ellenére is, legalább addig, amíg ön
Chamberlain úr, német földön tartózkodik.” - szólalt meg először Hitler.
A feszültség
oldódni kezdett. Folytatták a beszélgetést…..Hitler váratlanul hajlandónak
mutatkozott tárgyalni a Chamberlain által fő nehézségként megjelölt kiürítési
határidő kérdésében.
-
Hajlandó vagyok
az ön kedvéért, Chamberlain úr engedményt tenni az időpont kérdésében -
mondotta - Beleegyezem az október elsejei határidőbe. - Azután saját kezűleg
kijavította memorandumában a megfelelő részt.
-
A területet
>>október 1-én adják át Németországnak<< - fordítottam le
Chamberlainnek.
Hitler
még néhány enyhítő változtatást eszközölt a szövegben, amelyek azonban
emlékezetem szerint nem annyira a lényeget, mint inkább a formát érintették. A
dokumentumot azután kiadták letisztázásra.
Hitler
a beszélgetés folyamán megemlítette, hogy támogatta Chamberlain béketörekvéseit
abban, hogy javaslatában az átadandó területek határát merőben másképpen húzta
meg, mit tette volna, ha erőszakkal jár el Csehszlovákiával szemben, és
Chamberlain végül is hajlandó volt a memorandumot a cseh kormánynak eljuttatni…
és reggel két órakor viszonylag barátságos hangulatban” váltak el egymástól,
miután előzőleg rövid négyszemközti beszélgetést folytattak egymással a tolmács
jelenlétében.
Majd
Paul Schmidt így folytatja: „Hitler őszintének ható szavakkal köszönte meg
Chamberlainnek a békéért történt fáradozását, és megjegyezte, hogy
a Szudéta-kérdés volt az utolsó megoldandó problémája… Világosan
látszott rajta, hogy fontos volt számára jó viszonyt teremteni az angolokkal.
Visszatért régi vesszőparipájához is:
-
Közöttünk semmi
szükség sincs ellentétekre - mondotta Hitler Chamberlainnek -, nem akadályozzuk
önöket Európán kívüli érdekeik érvényesítésében, és önök szabad kezet adhatnak
nekünk - anélkül, hogy ebből káruk származna - az európai szárazföldön Közép-
és Délkelet-Európában. Valamikor a gyarmati kérdést is rendezni kell, de ez
ráér, és semmiképpen sem kell háborúzni miatta. Másnap reggel Chamberlain
visszarepült Londonba…
Két nap múlva szeptember 26-án
megjelent
Berlinben Sir Horace Wilson, és átnyújtotta Chamberlain személyes levelét
Hitlernek, aki délután fogadta őt Hendersonnel és Kirkpatrickkal együtt a
birodalmi kancelláriabeli dolgozószobájában.”
Ma
már nem emlékszem, vajon az angolok magukkal hozták-e Chamberlain levelének
német fordítását, vagy pedig magam fordítottam le. Tény azonban, hogy még
sohasem voltam tanúja olyan heves eszmecserének, mint amilyet ez a levél kiváltott.”
- írja Hitler tolmácsa, majd a levél egyes részleteit így elevenítette fel:
„A csehszlovák kormány az imént közölte velem
- írta Chamberlain -, hogy a
memorandumában közölt javaslatait… teljes
egészében elfogadhatatlannak tarja. A levél további részében Chamberlain
körülbelül erre az álláspontra helyezkedett: >> Hiszen ezt előre megmondtam önnek Godesbergben.<< Amikor a levélben ezen túlmenően még támogatni
is látszott a csehek álláspontját, Hitler, aki eddig egyre fokozódó türelmetlenséggel
hallgatta a levél tartalmát, hirtelen felugrott és ordítani kezdett:
-
Semmi
értelme, hogy tovább tárgyaljunk - és az ajtóhoz futott, mint aki saját
dolgozószobájában, mérhetetlen udvariatlansággal, faképnél akarja hagyni az
idegen diplomatákat.
Rendkívül kínos jelenet volt,
különösen
amikor Hitler az ajtóhoz érve, úgy látszik mégis észbe kapott, hogy milyen
lehetetlenül járt el, s mint egy duzzogó kamasz, visszavonult a helyére. Utána
összeszedte magát annyira, hogy folytathattam a levél felolvasását.
Amikor befejeztem őrjöngeni kezdett, éspedig olyan hangosan, ahogyan sem
előtte, sem utána nem hallottam diplomáciai megbeszéléseken.
Rendkívül
szabálytalan vita következett, rajtam és Kirkpatrickon kívül mindnyájan egyszerre
beszéltek, egymás szavába vágtak Egyike volt ez ama ritka alkalmaknak,
amikor fordításom nem tudot lépést tartani a vitával… Hitler olyan fülsértően
szidta és támadta Benest meg a cseheket, mintha Prága valamennyi tornyában
egyszerre verték volna félre a harangokat. Sir Horace Wilson, a sajnálatra
méltó >>postás<< ezalatt megpróbálta a maga halk és
megfélemlítetten hangzó szavaival Hitlert ismételten észretéríteni, aki ettől
még jobban feldühödött. Egy >>mellékszínpadon<<, Henderson és
Ribbentrop között is folyt ugyanezen témáról izgalmas különbeszélgetés:
>> Benes, a terrorista, és a csehek a háborús uszítók…<< - ütötte
meg a fülemet néha egy-egy hangfoszlány.”
Másnap
délelőtt megint behívták Schmidtet a birodalmi kancelláriára. Ott találta
Wilsont, aki az éjszaka érkezett újabb Chamberlain-üzenetet hozta el Hitlernek.
Az angol miniszterelnök kapcsolódott Hitler barátságos szavaihoz, amelyekkel „a
berlini sportpalotai beszédében megemlékezett róla.
Levelében a miniszterelnök felajánlotta,
hogy az angolok garantálják a
cseh kiürítési kötelezettség teljesítését, „ha ennek ellenében Németország lemond az
erőszak alkalmazásáról. Hitler azonban hallani sem akart erről a javaslatról,
még akkor sem, amikor Wilson egyenesen megkérdezte, mit válaszoljon
visszatérése után Chamberlainnek. Hitler folyton azt hajtogatta, a cseh kormány
már csak két lehetőség között választhat: vagy elfogadja a német ajánlatot,
vagy elutasítja.
-
Utóbbi
esetben szétverem Csehszlovákiát -
kiabálta
dühösen. - Ha a csehek szeptember 28-án, szerdán déli tizenkét óráig nem tesznek
eleget a követelésemnek, október 1-én bevonulok a német hadsereggel a
Szudéta-vidékre.
Képtelenség volt Hitlerrel normálisan szót váltani. A csehek
szidalmazásán és sötét fenyegetéseken kívül egyebet nem tudott mondani. Wilson és kísérete megfélemlítve ült, nem
voltak felkészülve ilyesfajta kitörésre.
Hirtelen azonban felegyenesedett Wilson,
és határozottan minden szót
lassan hangsúlyozva kijelentette:
-
>> Ilyen körülmények között a brit miniszterelnök
még egy további megbízásának kell eleget tennem. Kérem birodalmi kancellár úr,
vegye tudomásul a következő közlést! << Azután felolvasott egy rövid, de
súlyos nyilatkozatot, amit amennyire csak tőlem tellett, olyan lassan és
tagoltan olvastam fel Hitlernek, hogy tudatosítsam benne a közlemény teljes horderejét:”
- írja Paul Schmidt.
Ime a nyilatkozat:
„Amennyiben Franciaország szerződésbeli kötelezettségeinek teljesítése
során aktív ellenségeskedésbe bonyolódna Németországgal, az Egyesült Királyság
kötelességének fogja tartani, hogy támogassa Franciaországot.
Hitler dühösen válaszolta,
hogy tudomásul vette a közlést.
Majd emelt hangon kijelentette:
-
Ha Franciaország és Anglia támadni akarnak, csak
tegyék. Nekem tökéletesen mindegy. Fel vagyok készülve minden eshetőségre. Nem
tehetek mást, mint tudomásul veszem a helyzetet. Akkor hát a jövő héten
valamennyien háborúba keveredünk egymással!
Ez volt az utolsó szava Wilsonhoz,
és egyben válasza arra, mit mondjon az Chamberlainnek. - emlékezett a tolmács.
Másnap, szeptember 28-án
szinte szünet nélkül jöttek - mentek
a nagykövetek „egymásnak adták a kilincset Hitler dolgozószobájában.
Francois-Poncet francia, Henderson angol és Attolico olasz diplomata tárgyalt
Hitlernél.
A francia nagykövet az eszmecsere
során felhívta a Führer figyelmét arra, hogy „téved a birodalmi kancellár úr,
ha azt hiszi, hogy lokalizálni tudja a konfliktust Csehszlovákiára…”, ha
megtámadja az országot.
A magas termetű, kissé hajlott
hátú németül gyengén tudó Attolico „sürgős üzenetet” hozott a Ducetől, amely
így hangzott:
„- A brit kormány az imént
közölte római nagykövete útján, hogy elfogadná a Duce közvetítését a
szudéta-német kérdésben.
Majd érdekes fordulat
következett: >> - Führer a Duce azt üzeni, bárhogyan is dönt, a fasiszta
Olaszország ön mögött áll<< - közölte Attolico, és nyomban
hozzáfűzte:>> - A Ducenak azonban az a véleménye, hogy az angol
kormánynak ez az ajánlata kedvező, és kéri tekintsen el a mozgósítástól.
Hitlert már a francia
nagykövettel folytatott beszélgetés is „gondolkodóba ejtette, Mussolini üzenete
pedig erős hatást tett rá.
Ebben a percben eldőlt a kérdés a béke javára;
legalábbis egyelőre. Szeptember 28-án éjfél
előtt, két órával Hitler ultimátumának lejárta előtt:
-
Mondja meg a Ducénak, hogy elfogadom az ajánlatát -
válaszolta Hitler röviden, majd ismét a francia nagykövettel tárgyalt.
Francois-Poncet távozása után, megjelent Henderson az angol miniszterelnök
újabb üzenetével, amely így hangzott:
„Miután elolvastam legutóbbi levelét, az a határozott érzésem, hogy
valamennyi lényeges követelése haladéktalanul teljesíthető háború nélkül.
Hajlandó vagyok személyesen nyomban Berlinbe utazni, hogy mindent
megbeszélhessünk önnel, valamint a cseh kormány, Franciaország és Olaszország
képviselőivel… Nem hiszem, hogy néhány napi késedelem miatt magára vállalná a
felelősséget egy világháború elindításáért, amely a civilizáció végét vonhatja
maga után.
Hitler azt válaszolta, hogy
Mussolinivel kell érintkezésbe lépnie e javaslat ügyében.
-
Egyébként elhalasztottam a német mozgósítást huszonnégy
órával, nagy olasz szövetségesem kívánságára - közölte Hitler Hendersonnel,
mikor a megbeszélés után elbúcsúztak.
Még aznap délután felhívta Hitler Mussolinit,
és a telefonbeszélgetés folyamán
született meg az első világháború utáni időszak legnagyobb szenzációjának számító döntése: Hitler konferenciát hívott össze a
Szudéta-kérdésben másnapra, szeptember 29-re Münchenbe, Chamberlain, Daladier14
és Mussolini részvételével.
Chamberlain Münchenben
„A müncheni konferenciát annak
idején döntő fordulatnak tekintették a Szudéta-válság megoldásában. Valójában
még előző nap megtörtént a fordulat, amikor Hitler Attolicóval tárgyalt. A
tárgyalás előkészítésében része volt a Francois Poncet-Hitler megbeszélésnek
is” - írja Paul Schmidt.
A müncheni konferenciát a
königsplatzi Führer-házban bonyolították le. Hitler tolmácsa így folytatja: „Alighogy
Münchenbe érkeztem, Hitlerrel Kufsteinba utaztunk, ahol beszálltunk az olasz
különvonatba. Itt folyt a megbeszélés Mussolinival menetközben. Délután két óra
előtt együtt ültem Hitlerrel, Chamberlainnel, Mussolinival és Daladier-val,
valamint Ribbentroppal, Cianóval, Wilsonnal és Alexis Léger-vel, a francia
külügyminisztérium államtitkárával - egy megint csak túl alacsony kerek asztalnál,
az új Führer-ház egyik modernül berendezett helyiségében. És megkezdődött a
történelmi jelentőségű müncheni konferencia.
A négy nagyhatalom mindegyike
röviden ismertette saját országa
álláspontját a Szudéta-kérdésben. Valamennyien az erőszakos megoldás ellen
emeltek szót. Hitler is hangsúlyozta, hogy feltétlenül az ügy
békés megoldása mellett van.
Az általános egyetértés hangulata
uralkodott a konferencián, eltekintve egy-két alkalomtól, amikor Hitler dühösen
megtámadta Benest és Csehszlovákiát, és Daladier temperamentumosan válaszolt
rá.
Daladier-t ebben a körben nem
ismerték. Többnyire csendesen ült székén az alacsony zömök francia. Láthatóan
kellemetlenül hatott rá, hogy ezen a konferencián Franciaország egyik
szövetségesének, Csehszlovákiának területátadásáról döntenek, anélkül, hogy az
érdekelt orzág képviselve lenne… Daladier csak ritkán reagált, akkor viszont
meglehetősen hevesen foglalt állást Hitlerrel szemben, aki azonban
csodálatosképpen ezt nem rosszallotta. Daladier-t talán valahogyan
rokonszenvesnek találta, és a tárgyalás szüneteiben első világháborús
frontélményeikről meséltek egymásnak.
-
Daladier-val jól megértjük egymást - mondotta Hitler
Mussolininak -, ő is frontkatona volt, tehát lehet vele értelmesen beszélni.
Chamberlainnel is sor került egy
kis összezördülésre Münchenben Az angol miniszterelnök kitartóan
vissza-visszatért egy kérdésre, amely általánosságban véve eléggé
jelentéktelennek látszott. A Németországnak átengedendő csehszlovák
területekkel kapcsolatos vagyonátruházásokról volt szó.
-
Ki fogja kártalanítani a csehszlovák kormányt az állami
épületekért és létesítményekért, amelyek a Szudéta-vidékkel együtt
Németországhoz kerülnek? - kérdezte ismételten Chamberlain.
Hitler mind nyugtalanabb lett.
-
Ezek a létesítmények és épületek a szudétanémet
adófizetők pénzéből származnak, s így szó sem lehet kártérítésről - válaszolta
fokozódó türelmetlenséggel.
Ám
Chamberlainnek vagyoni ügyekben megnyilvánuló rendszeretetét ez semmiképpen sem
nyugtatta meg, míg Hitler végül kirobbant:
-
Kár az időnket ilyen semmiségekre pazarolni - szólt
Chamberlainhez, amikor szinte végsőkig feszítve a húrt, az angol miniszterelnök
felvetette azt a kérdést, hogy a marhaállomány Szudéta-földön marad-e vagy
pedig részben a maradék Csehszlovákia területére hajtják…
Három óra tájban
rövid ebédszünet szakította meg a
tárgyalásokat, nem sokkal azután, hogy Mussolini írásbeli javaslatot
terjesztett elő a Szudéta-kérdés megoldására…
Ebéd után
Meglehetősen rendszertelenül
folytatódtak a tárgyalások. Már nemcsak a négy államférfi exkluzív csoportja
ült együtt, külügyminisztereivel és külpolitikai tanácsadóival, hanem bővült a
kör, egymás után jöttek: Göring15, a nagykövetek, Francois-Poncet, Henderson,
Attolico, Weizsacker államtitkár, jogtanácsosok, titkárok és adjutánsok, akik
feszült figyelemmel hallgatták a terem közepén álló kerekasztal körül helyet
foglaló négy kormányelnököt.
Mussolini javaslattervezetét
közben lefordították a három
tárgyalási nyelvre, és csekély változtatásokkal kialakult belőle a
híres müncheni egyezmény, amit szeptember 30-án hajnali két óra és három óra
között írtak alá.
A délután és este folyamán
Mindinkább csoportos
megbeszélésekre bomlott a konferencia, míg a jogi szakértők, szokás szerint,
hosszasan küszködtek a végleges szövegezéssel. A tárgyalási szünetekben Hitler
ismételten élénk beszélgetésbe elegyedett Daladier-val. Chamberlainnel is szót
váltott, de sokkal tartózkodóbban viselkedett vele szemben, mint Daladier-val.
Amikor azonban Chamberlain kezdeményezte, üljenek össze másnap Hitlernél
négyszemközti megbeszélésre, örömmel fogadta az ajánlatot.
Este kilenc óra tájban
Hitler vendégül látta vacsorára
az összes jelenlévőket a Führer-ház bankett-termében. Chamberlain és Daladier
kimentették magukat azzal, hogy az esti szünetben telefonon érintkezésbe kell
lépniük kormányaikkal.”
Paul Schmidt így emlékezik: „Másnap
reggel már Hitler magánlakásán vettem részt egy Chamberlainnel való
megbeszélésen. Hitler sápadtan és rosszkedvűen ült mellettem. Szórakozottan
hallgatta Chamberlain fejtegetéseit a német-angol viszonyról, a leszerelésről,
a gazdasági kérdésekről, és szokásától eltérően alig szólt hozzá.
A megbeszélés végeztével
Chamberlain előhúzta zsebéből a híressé vált német-angol nyilatkozatot:
„A tegnap este aláírt egyezményt, valamint a német-angol
flottaegyezményt a népeink közti barátság szimbólumának tekintjük, kifejezését
ama kívánságunknak, hogy soha többé ne viseljenek háborút egymás ellen.
Eltökélt szándékunk, hogy az országainkat érintő egyéb kérdéseket is
tárgyalások útján intézzük el, és továbbra is igyekszünk az előforduló nézeteltérésekre
okot szolgáltató akadályokat elhárítani, hogy ezzel is hozzájáruljunk a béke
biztosításához Európában.”
Hitler „bizonyos vonakodással
fogadta el ezt a szöveget, és annak idején úgy láttam, hogy csak Chamberlainnek
akart szívességet tenni, amikor aláírta, de nem várt sokat a nyilatkozattól.
Találóan jellemezte a helyzetet
Francois-Poncet szeptember 30-án reggel, amikor Franciaország szövetségeséhez,
a csehekhez indult, hogy közölje velük a távollétükben hozott ítéletet:
>> Egy haldoklóhoz megyek most, hogy feladjam neki az utolsó kenetet, de
még olaj sincs nálam, amivel enyhíthetném sebeit<<
Az angol miniszterelnök háromszor
repült Németországba. Hagyta, hogy Hitler lépésről-lépésre olyan megoldásra
vegye rá, ami a legkevésbé sem járult hozzá a nyugati hatalmak presztizsének
megóvásához.” - fejezte be gondolatait Paul Schmidt a Müncheni Egyezmény
születéséről
Felhasznált irodalom
Paul Schmidt:
Hitler tolmácsa voltam
Gondolat Kiadó Bp. 1971
Szövegmagyarázat:
1. Neville Chamberlain (1869-1940) brit konzervatív politikus. 1918-tól
parlamenti képviselő. 1922-től több kormányban is több miniszteri tisztséget
töltött be. 1937-1940 között miniszterelnök. Bár elsősorban belpolitikai
ügyekben volt járatos, a brit külpolitikát saját elképzelései szerint kezdte
irányítani. Fő elve a „megbékélés” volt. Attól az illúziótól vezérelve, hogy ha
Hitler jogosnak hitt területi követeléseit elismerik, elkerülhető lesz az újabb
világháború. Ezért jelentős engedményeket tett a német diktátornak. 1938-ban a
német Hitler, az olasz Mussolini és a francia Daladier társaságában aláírta a
„Müncheni Egyezményt”. 1939-ben már látta, hogy a német követelések nem
tolerálhatók tovább. Lengyelország megtámadása (1939.szept.1.) után néhány
nappal kormánya hadat üzent Németországnak. 1940. május 10-én röviddel a
norvégiai kudarc után a már súlyos beteg Chamberlain lemondott. Utóda Winston
Churchill lett.
2. Halifax Lord
(1881-1959) brit politikus.1926-tól 1931-ig India alkirálya. 1938-tól
külügyminiszter. Chamberlain lemondása után az ex-kormányfő és VI. György
király őt szerette volna miniszterelnöknek, de ő a felkérést nem fogadta el,
mert tudta, hogy sokkal kisebb támogatásra számíthat a parlamentben, mint
Winston Churchill.
Halifax 1940 végéig külügyminiszter maradt. Beosztásában
Sír Anthony Eden váltotta. A háború alatt országát Washingtonban képviselte,
ahol több barátra tett szert. Roosewelt elnök és Hull külügyminiszeter is
kedvelte.
3. Führer =
Adolf Hitler (1889-1945) osztrák származású német politikus, pártvezető,
kancellár Németország elnöke. Életével ezen a honlapon több esetben is
részletesen foglalkozom.
4. Joachim von Ribbentrop (1893-1945) eredetileg pezsgőkereskedő. Állítólag -
az első világháború idején - a Kaiser (II. Vilmos) ügynöke. Befolyásos náci
politikus, követ, majd 1938-tól a III. Birodalom külügyminisztere. Háborús
bűnös, 1946-ban felakasztották. Életével ezen a honlapon több szerkesztés is
részletesen foglalkozik.
5. Foreign
Office = külügyi hivatal
(külügyminisztérium)
6. Benito Mussolini (1883-1945) olasz fasiszta politikus. Olaszorszád diktátora. Életével
ezen a honlapon a „Mussolini lejtmenetben” c. szerkesztés részletesebben is
foglalkozik.
7. Neville
Meyrich Henderson 1937-1939 között
angol nagykövet Berlinben.
8. Sir Austin Chamberlain (1863-1937) brit politikus a Konzervatív Párt elnöke,
Neville Chamberlain testvére.
1924-1929 között külügyminiszter. Támogatta 1925-ben a
locarnói szerződés létrejöttét, amiért Nobel-Békedíjat kapott.
9. Locarnói
szerződés: Németország, Belgium,
Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország között 1925-ben létrehozott
kölcsönös-garanciális szerződés. A szerződő felek egyenként és együttesen is
garantálták Németország, Belgium, valamint Németország és Franciaország
kijelölt határain alapuló területi statusquo ját, valamint ezek
sérthetetlenségét, ahogy azt az 1919. jún. 28-án Versailles-ben aláírt békeszerződésben
megállapították. Garantálták továbbá a békeszerződésnek a demilitarizált
övezetre vonatkozó cikkelyeit is.
10. Gustav Streesemann (1878-1929) német politikus, a Néppárt elnöke
(1918-1929), birodalmi kancellár 1923-ban, 1923-tól 1929-ig külügyminiszter.
1926-ban Nobel-Békedíjban részesült.
11. Edvard Benes (1884-1948) cseh politikus, Csehszlovákia létrehozásának
legerőteljesebb hirdetője és megvalósítója. Tevékenysége nagyban hozzájárult
Magyarország első és második világháborús szerepének az országra hátrányt
jelentő eltúlzásához.
A trianoni békeszerződésben Magyarország jelentős
területvesztést szenvedett el, mindez a győztes nagyhatalmak mellett
nagymértékben Benesnek is köszönhető.
12. Wilson 12 pontja vagy a wilsoni elvek: Woodrow Wilson (1856-1924) amerikai elnök nevéhez
köthetők.
A béke tartós fenntartását szolgáló javaslatai még az
első világháború befejezése előtt 1918. jan.
8-án a szenátus és a képviselőház együttes ülésén hangzottak el.
13. E. von
Weizsacker hivatásos diplomata,
német külügyi államtitkár.
14. Éduard Daladier (1884-1970) eredetileg középiskolai tanárr francia politikus. Több
esetben miniszterelnök.
15. Hermann Göring (1893-1945) német náci politikus, birodalmi marsall, Hitler helyettese.
Háborús főbűnös.
Életével ezen a honlapon több szerkesztés részletesen
is foglalkozik.
Forrás:
Internet
- wikipedia
www.historiamozaik.atw.hu
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2010. július
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!