A magyar királyság csaknem ezer éves történetében mindössze hat kormányzója volt1 az
országnak. Róluk a „szövegmagyarázat”-ban részletesebben is szó lesz, a közjogi
méltóság nem tévesztendő össze a nádor vagy
nádorispán intézményével. A
különbség abban foglalható össze, hogy a kormányzó (régens) teljhatalmat
gyakorolhatott, amikor valamilyen oknál fogva nem volt tényleges uralkodója az
országnak, és komoly szuverenitással is rendelkezett, a király helyett vezette
az országot. A nádor esetében pedig az országnak volt tényleges uralkodója ő
maga a „király körüli” közjogi személyiség volt. Hatáskörét (jogait) a
királytól származtatta, nem volt szuverén. Miközben csak féltucat kormányzója
volt az országnak, a nádorok száma meghaladta a százat.
Az
ismertebb nádorok közé tartozott: Szapolyai István (XV. sz.), Báthory és
Werbőczy István (XVI. sz.), a Habsburgok idejéből:
József és
István
főherceg nádorok (XIX. sz.). Az
utolsó nádor, István főherceg volt 1848-ból, míg a kormányzók esetében Horthy
Miklós, akinek tisztsége 1944. március 16-án szűnt meg. Emlékei alapján az ő
kormányzóvá választásával foglalkozom.
A választás politikai és jogi előzményei
Az első világháború a „központi
hatalmak” vereségével ért véget. IV. Károly2,
az utolsó magyar király számolva a történelmi körülményekkel, először elismerte
az osztrák „örökös” tartományok önrendelkezését, majd 1918. november 13-án - a Bécs melletti Eckartsauban fogadva a
Wlassics Gyula vezette magyar közjogi méltóságok delegációját - jelenlétükben beleegyezett
magyarországi uralkodói jogainak
felfüggesztésébe, a trónról azonban nem mondott le. A „felemás jogi helyzet”
ellenére, idehaza a Károlyi3-féle
Nemzeti Tanács - amely hivatva volt a megszűnt parlamentet helyettesíteni - november
16-án kikiáltotta a Népköztársaságot.
A zűrzavaros időszak után
Az „ellenforradalmi erők”
drámaian nehéz helyzetet örököltek. Az
ország elvesztette területének kétharmadát, hadsereg nélkül kiszolgáltatott
helyzetben, szinte megadta magát a környező „újdonsült” országok katonai
erejének. Északon a cseh és szlovák, délről a szerb és román katonai erők
szállták meg az ország egy részét. A
szerbek eljutottak Pécsig, a románok megszállták Budapestet, valamint a Dunától
keletre eső területeket.
Az ország már korábban elvesztette
szuverenitását. Ennek egyik jellegzetes megnyilvánulási formája volt az „Antant
katonai misszió” megjelenése Budapesten még 1918. november végén. Az angol,
francia, olasz és amerikai tisztekből álló képviseletnek feladata volt az
ország belső rendjének fenntartása a konszolidáció elősegítése mellett, azoknak
a Párizsban született politikai döntéseknek a „katonák nyelvére történő
lefordítása”, amely fokozatosan „átjátszotta” a magyar területeket a szomszédos
országoknak.
A zavaros helyzetet jól
érzékelteti az egymást követő - néhány napig vagy hónapig működő kormányok
sorsa4.
Horthy Miklós5 Szegedre érkezik.
1916. június 6-án érkezett Szegedre Károlyi Gyula6
felhívására. „Véget ért az a rövid idő, melyet, mint magánember töltöttem
el.” Károlyi Gyula kormányának hadügyminisztereként felhívást bocsátott ki a
magyar nemzeti hadsereg felállítására. „Mozgási szabadságunkat nemcsak a
franciák habozó magatartása, hanem a román csapatok nyomása is korlátozta” - írja
emlékiratában. Alig egy hónapos hadügyminiszterségét
feladva, mint a szerveződő nemzeti hadsereg fővezére József főherceg
támogatásával „kieszközölte” függetlenségét az új hadügyminisztertől.
Repülőút Siófokig
Furfanggal egy repülőgépen -
otthagyva a szegedi kormányt és a franciákat - Magasházy őrnagy társaságában „a
Balaton felé irányíttattam a gépet és Siófok mellett, egy tarlón szerencsésen
földet értünk” - írja Horthy. Siófok ebben az időben a „vörös kötelékek
főhadiszállása volt. De mihelyt feltűnt hadsegédem sapkáján a darutoll, a
nemzeti hadsereg jelvénye, az ott lévő néhány vezető bolsevista nyomban kereket
oldott” - emlékezik a Kormányzó, majd hozzátette, hogy a „harmadik napon
bevonult Siófokra” Prónay őrnagy tiszti százada is. A Fővezér Siófokra
érkezésének célja az volt, hogy katonái megállítsák a románok térnyerését a
Dunántúlon. Kevésbé ismert, hogy közben, Horthy többször járt Budapesten. Tárgyalt
Sír George Clerk-kel az „antant misszió” vezetőjével, sürgetve a románok
visszavonását „a Clemenceau7
vonta tiszai vonal mögé.” Első
megbeszélésükön - biztosította a misszió-vezetőt és a megbeszélésen
résztvevőket (nov. 5.), hogy nem kíván „katonai diktatúrát és
zsidóüldözés sem lesz.”
Bevonulása Budapestre
A románok - élve az antant, így
különösen a franciák támogatásával - ahol csak lehetett „nehézséget
támasztottak, hogy a közelgő béketárgyalások idejére minél több kézizálog
legyen a markukban.”
Ezért kényszerből csak 1919. november
közepén vonultak ki Budapestről és „ürítették ki a Tiszától nyugatra eső
területeket”. Horthy emiatt katonáival csak november 16-án vonulhatott be
Budapestre.
Udvarias ultimátum
Második megbeszélésükre Clerk-kel november 22-én került sor. „Parlamentáris
kormányt” kell alakítani és a választások idejére már „Friedrich István nem
lehet miniszterelnök” jelentette ki határozottan, de udvariasan a
misszióvezető.
Horthy Miklós erre így
emlékezett: „Ha nem teljesítjük a legfelsőbb tanácsnak ezt a kívánságát, ő Sír
George elhagyja Budapestet, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a külföldi
szén-és nyersanyagszállítások megszűnnek.”
És Clerk elhagyja a helyiséget.
Szavait Apponyi Albert8 gróf fordította le a jelenlévőknek. Ezután
„Clerk elhagyta a helyiséget, hogy tanácskozásunknak szabad folyást engedjen” -
írja Horthy. A kialakult helyzetre és a
várható következményekre figyelemmel előállt azzal a javaslatával, hogy „Friedrich
István csak tárcát cseréljen és hadügyminiszter legyen. A jelenlévők azután
miniszterelnökül Huszár Károly
kultuszminiszter személyében állapodtak meg.” A szociáldemokraták egy
képviselője is bekerült a kormányba.” A következő napon Sir George Clerk a
szövetségesek nevében elismerte az új kormányt” - emlékezett a Kormányzó.
A kormányzó-választás bekövetkezik
Ehhez előbb pártok kellenek
mégpedig „világos programot
megfogalmazni képes pártok.” A szociáldemokraták a zűrzavaros időszak után még
talpon tudtak maradni. A keresztény eszmekört és a nemzeti elkötelezettséget -
az egyház támogatása mellett - a szélsőségek mellőzésével a „Keresztény Nemzeti
Egyesülés Pártja” képviselhette.
„A második nagy erő a
kisgazdapárt volt, mindenekelőtt a Nagyatádi Szabó István9 vezette „Országos Kisgazda- és
Földmíves Párt”.
Általános és titkos választások 1920. jan. 25-26-án
A „szalonképes” pártok
közreműködése mellett megteremtődtek a feltételei az általános és titkos
választások lebonyolításának, „melyen minden korábbinál több szavazó, a 24 év
feletti lakosság 87 százaléka volt jogosult részt venni.” A választások
„gyermekbetegségei” ellenére (a megszállt területek kimaradtak, a feldolgozás
22 választókerületben nem volt teljes, az érvénytelen szavazatok száma sem volt
ismert stb.). Döntő többségükben (80 választókerületben) az induló 13 párt
közül csak öt párt jutott mandátumhoz. A legtöbb mandátumot a „kisgazdák” (78
mandátum) és a „keresztény egyesülés”(76 mandátum) pártja szerezte.
Összeül a nemzetgyűlés
A nemzetgyűlés 1920. február 16-án ült össze, „első feladatául az
államjogi helyzet tisztázását tűzte ki, miután „a koronás király nem mondott le
jogairól”. Ezért elsőnek elfogadta „az alkotmányosság helyreállításáról és az
állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről” szóló 1920. I. tc-t. A
törvény hatályon kívül helyezte az 1918/1919-es forradalmak intézkedéseit, egyben a jogfolytonosság alapján állva a
kormányzó választás jogi feltételeit is biztosította. Az „ideiglenesség” azt jelentette,
hogy a törvényhozók a közjogi állapotokat, vagyis a „király nélküli
királyságot” még nem tekinthették véglegesnek. Csakhamar azonban rá kellett jönniük
- elsősorban IV. Károly sikertelen „visszatérési” kísérletei (első:
1921.III.27-IV.5.) (második: 1921.X.20.) és az antant erőteljes tiltakozása nyomán
- hogy „tiszta vizet kell önteni a pohárba” vagyis a király jogait
végérvényesen meg kell szüntetni.
Erre a mindössze négy
paragrafusból álló és 1921. november 6-án kihirdetett 1921. XLVII. tc adott
lehetőséget.
A kormányzó szerint
„Magyarországnak köztársasággá történt kikiáltását minden alkotmányosan
gondolkodó magyar érvénytelennek tartotta, és a Friedrich-kormány is ennek
megfelelő magatartást tanúsított.” Az is nyilvánvaló volt, hogy az antant hatalmak
„József főherceget10 nem
személye miatt, hanem kifejezetten azért kényszerítették visszalépésre, mert a
Habsburg-ház tagja” volt.
A nemzetgyűlés megoldotta a kérdést
méghozzá úgy, „hogy a tényleges
helyzetet iktatta törvénybe, vagyis kimondta, hogy az Ausztriával való
kapcsolatunk, és egyúttal az 1867-es kiegyezésünk is megszűnt, viszont a
királyi hatalom gyakorlása 1918. november óta csupán szünetel; és arra az
időre, amíg ez ismét gyakorolhatóvá válik, kormányzóválasztását rendelte el” -
emlékezett a Kormányzó.
Majd így folytatja: „Külpolitikai
okból sem József főherceg, sem Albrecht11
főherceg nem jöhetett szóba erre a méltóságra; sőt József főherceg kifejezetten
el is hárította jelölését, miután a szövetségesek 1920. február 2-án
megismételték tiltakozásukat a Habsburgoknak bármilyen visszatérése ellen.
Ezután merült fel a nyilvánosság előtt többek között az én nevem is” - fogalmazott
Horthy Miklós.
Apponyi Albertet szerette volna
Emlékiratai szerint azt remélte,
hogy „közéletünk egyik legméltóbb és kimagasló alakja” Apponyi Albert lesz majd
a kormányzó. Nem így történt. A
nemzetgyűlés 1920. március 1-jén 131
szavazattal - a 141-ből - őt választotta meg kormányzónak. Horthy ekkor,
még - mint a nemzeti hadsereg fővezére - a Gellért Szállóban tartózkodott.
Emlékirataiban így idézi fel a
választás utáni eseményeket: „Prohászka12
püspök vezette azt a küldöttséget, amely a választás eredményét hírül hozta
nekem és felkért, hogy az eskü letétele végett jelenjenek meg az Országházban.
Megköszöntem az irántam
tanúsított nagy bizalmat, közöltem azonban, hogy a felajánlott méltóságot nem
fogadhatom el, és hogy elhatározásom megokolását a nemzetgyűlés iránti tiszteletből,
annak színe előtt adom majd elő.”
Horthy az Országházban
„Mielőtt beléptem volna az
ülésterembe, megkértek, hogy változtassam meg elhatározásomat. Az Országház
egyik termében összegyűltek a kormány tagjai, a pártok elnökei meg más vezető
politikusok, és arra törekedtek, hogy rábeszéljenek. Látva, hogy ragaszkodom
nemleges álláspontomhoz, szemrehányások hallatszottak a kormánnyal szemben,
mert elmulasztotta, hogy beleegyezésemet előre biztosítsa. A gyülekezet egyre
több vitatkozó csoportra oszlott.
Mint tiszt Őfelségének tettem
esküt; ha elfogadom a kormányzóságot, akkor meg az alkotmányra és a nemzetre
kell felesküdnöm. Vajon nem forog-e fenn az a veszély, hogy a két esküben
vállalt kötelezettségeim összeütközésbe kerülnek egymással? Ezt a kérdést,
melyen leginkább tépelődtem, nem vethettem fel nyíltan, és azt is tisztán
láttam, hogy a béketárgyalások súlyos körülményei miatt hazánknak e nehéz
napjaiban majd hazafias kötelességérzetemre hivatkoznak. Ezért csak azt kifogásoltam, hogy a leendő államfő számára
megállapított jogkör - ahogyan a sajtó közléséből ismerem - teljességgel
elégtelen. A kormányzó még el sem napolhatná a nemzetgyűlést, még kevésbé
oszlathatná fel.
E megjegyzéseim után a jelenlévők
rövid megbeszélést tartottak, majd
Rakovszky István13, a nemzetgyűlés elnöke íróasztalához
ült és tollal a kezében hozzám fordult:>>Kérem, diktálja feltételeit. A
nemzetgyűlés teljesíteni fogja.<<
Még egyszer megkíséreltem, hogy
ellenvetést tegyek. Ilyesmit - mondottam - nem lenne helyes alapos megfontolás
és tapasztalt jogászok tanácsa nélkül, így hirtelenjében megfogalmazni. Ekkor
kijelentették, hogy az ország
kormányzójának - a nemesség adományozása és a főkegyúri jog gyakorlása
kivételével - mindazokat a jogokat biztosítják, amelyek a királyt megilletik
(éppúgy, mint Hunyadi János kormányzó idejében volt).
Mit válaszolhattam erre?
Miután ennyire sarokba
szorítottak, elfogadtam a választást és bevonultunk a több, mint egy órája
várakozó nemzetgyűlés színe elé. Letettem a kormányzói esküt a magyar nép
választott képviselői előtt, akik a nemzetgyűlés képviselte állami főhatalom
erejével megválasztottak.”
Kormányzói hatásköre
Horthy, mint kormányzó egyben államfő is volt, aki a már említett kivételekkel
(nemesi cím adományozása, a főkegyúri jog gyakorlása) a királyi felségjogokat gyakorolta. Az 1920. évi I. törvény szerint
ő volt a „legfelsőbb hadúr” egyben a honvédség parancsnoka. Hadüzenethez és
békekötéshez azonban a törvényhozás hozzájárulására volt szükség. Nemzetközi
viszonylatban ő képviselte az országot. Megillette a követ-küldés és a követek
fogadásának joga. A végrehajtó hatalmat és a törvények kezdeményezését az
általa kinevezett kormány útján gyakorolhatta. Jogai közé tartozott a
törvényhozói testület összehívása, elnapolása, feloszlatása (1933-ig csak 30
napra).
Nem illette meg azonban a törvényszentesítés joga. A törvényhozás
által elfogadott törvényt - kihirdetése előtt - két alkalommal visszaküldhette
újabb megfontolásra. A harmadik alkalommal eléje terjesztett törvényt azonban
már ki kellett hirdetnie.
A kormányzó személye csak az
alkotmány megsértése miatt volt felelősségre vonható.
A kormány felkérte,
hogy a királyi várpalotában
lakjon. Elismerte „ennek a kívánságnak indokait”, a királyi lakosztályt azonban
nem vette igénybe. „Családom számára az úgynevezett idegenek lakosztályát
választottam a várpalota nyugati szárnyában” - írja emlékirataiban.
Megválasztása idején,
már folytak a béketárgyalások
Párizsban. Miután Apponyi Albert korábban átvette a béke feltételeket
tartalmazó okmányokat, erre is figyelemmel 1920. március 15-én Simonyi-Semadam
Sándort14 bízta meg új kormány
alakításával.
Felhasznált irodalom:
Horthy Miklós:
„Emlékirataim”
Extra Hungariam
Európa-História 1990.
Bencsik Gábor:
Horthy Miklós, A kormányzó és
kora
Magyar Mercurius Bp. 2001.
Szövegmagyarázat
Hunyadi
János (1407-1456) „a nagy törökverő”
a középkori Magyar Királyság kiemelkedő hadvezére.
Hunyadi László és Hunyadi Mátyás édesapja nevéhez
kötődik a nándorfehérvári diadal a török ellen (1456).
Zsigmond király halála után - miután leányát feleségül
vette Habsburg Albert -, a magyar rendek Erzsébet és Albert trónra lépését
támogatták (1437-1439). Albert rövid uralkodását követően fia Habsburg V. László
nem kerülhetett még a trónra, mert kiskorúnak számított. Így a másik főúri párt,
így Hunyadi János is a lengyel Jagello Ulászlót támogatta és segítette
hatalomhoz (1440-1444). I. Ulászló azonban a várnai csatában a törökkel
folytatott küzdelemben életét vesztette.
Trónja megüresedett. A kiskorú V. László pedig - bár
korábban kísérletek történtek megkoronázására - még nem lehetett az ország
királya. A belharcok elkerülése érdekében a magyar urak a rákosi országgyűlésen
Hunyadi János erdélyi vajdát Magyarország kormányzójává választották. Kormányzói
hatalmát 1446-1453. között Habsburg V. László kiskorúsága idejére
gyakorolhatta.
Ebben a minőségében: 1. A királyi városokat neki adták. 2. Ő vezette
az ország hadseregét. 3. Személye mellé „ország-tanácsot” rendeltek. 4. Pénzt
verethetett. 5. Csak 32 házhelyet adományozhatott. 6. hűtlenségi mulasztást
vagy kegyelmet csak az ország-tanáccsal együtt gyakorolhatott. 7. A főpapokat az ország-tanáccsal együtt
nevezhette ki. 8. A „közjövedelmek” elköltéséről a kincstárnokkal együtt
határozhatott.
Habsburg V. László 1453-tól 1457-ig volt magyar
király.
Szilágyi
Mihály (1400?-1460) Hunyadi Mátyás
nagybátyja, (Szilágyi Erzsébet Hunyadi János feleségének a testvére) hadvezér,
a nándorfehérvári győzelem idején a vár kapitánya, kormányzó.
V. (Habsburg) László 1457-ben bekövetkezett halálakor
elérkezettnek látta az időt, hogy a külföldön élő kiskorú Hunyadi Mátyást
királlyá koronáztassa. Szilágyit a „királyválasztó gyűlés, a Duna jegén
1458-ban öt évre az ország kormányzójává választotta, addig az időpontig, amíg
a 15 éves Hunyadi Mátyás alkalmas nem lesz az ország vezetésére.
Lodovico
Gritti (1480-1534) olasz származású
kereskedő, a török szultán bizalmasa. I. (Habsburg) Ferdinánd 1530-ban el
akarta foglalni Buda várát. Gritti éppen Törökországból Magyarországra jövet
katonai segítséggel meghíúsította a vár ostromát, közben azt az üzenetet vitte
a Portától V. Károly német-római császárnak, ha öccse Ferdinánd továbbra is
„háborgatja” János magyar királyt a török nagy háborút indít majd ellene. János
király, mintegy jutalomból ezért Grittit kormányzónak tette meg 1531-ben, aki
ezt a jogát haláláig, 1534-ig gyakorolta.
Véleményem
szerint miután kormányzói jogosítványai a királytól származtak, nem lehet őt
kormányzónak tekinteni.
Ampringen
János Gáspár (1619-1684) a német
lovagrend 48. nagymestere, magyar kormányzó. Harcolt a török ellen, részt vett
a szentgothárdi csatában az osztrákok oldalán. I. Lipót a magyar törvényekkel
szembehelyezkedve 1673-ban teljhatalommal ruházta fel és az ország
kormányzójává tette. Mellé négy magyarból és négy osztrákból álló tanácsot
rendelt. Ampringen zsarnokként kormányozott, az országot fegyverrel meghódított
tartományként igazgatta. Idejében tömegesek voltak a kivégzések, számos magyar
vezetőt börtönbe vetettek. A nemzet „kurucként” és „labancként” megosztott volt. Ampringen, miután hatalmát a királytól
kapta szerintem nem volt kormányzó, hanem inkább egy elnyomó - ténylegesen
uralkodó - király zsarnoki helytartójaként működött.
Kossuth
Lajos (1802-1894) államférfi, a
Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke,
Magyarország kormányzó-elnöke. A XIX. sz. magyar történelmének egyik legnagyobb
alakja. Az 1848/1949-es szabadságharc szellemi vezére.
Kezdeményezésére mondta ki a debreceni országgyűlés
1849. április 14-én a „Függetlenségi Nyilatkozat”-ban a Habsburg-ház trónfosztását.
Kossuthot egyidejűleg ideiglenes államfővé kormányzó-elnökké választotta.
Vitéz
nagybányai Horthy Miklós (1868-1957),
hivatásos tengerész, Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagy, a Monarchia
flottájának utolsó parancsnoka, hadügyminiszter, a nemzeti hadsereg Fővezére.
Életével részletesebben ezen a honlapon „Horthy az
amerikaiak őrizetében” szövegmagyarázata foglalkozik.
Horthy, kormányzói jogait - a nemesi cím és a
főkegyúri jog kivételével - „királyi hatáskörrel” államfőként gyakorolta.
A főkegyúri jog gyakorlása a magyar történelemben az
ország mindenkori vezetői és a Szentszék élükön a pápával - hol lazább vagy
szorosabb kapcsolatától függött. A hagyományos egyházjogi felfogás szerint az
uralkodónak a pápától nyert joga arra, hogy országában püspököket, érsekeket, a
katolikus egyház vezető méltóságait kinevezhesse. Ahhoz tehát, hogy az uralkodó
vagy az államfő valakit megbízhasson püspöki, vagy érseki feladatokkal
előzetesen el kellett nyerni a pápa hozzájárulását.
A főkegyúri jog (lat: ius supremae patronatus) nem
tévesztendő össze a Zsigmond király által kiadott „királyi tetszvény joggal” (a
plaecetum regiummal), a mindenkori királyoknak azzal a jogával, hogy a pápa
által kiadott bullák (rendeletek), egyéb okmányok - országon belüli -
kihirdetése, végrehajtása, és elfogadása előzetes királyi engedélytől függjön.
2. IV. (Boldog)
Károly magyar király (1887-1922) I. Károly
néven a Habsburg-Ház utolsó császára és IV. Károlyként az utolsó magyar király.
Nehéz „pillanatokban” lett Ferenc József utódja a trónon. Uralkodása idején „omlott
össze” az Osztrák-Magyar Monarchia.
3. gróf. Károlyi
Mihály (1875-1955) politikus,
miniszterelnök. Köztársasági elnök. Az első világháború előtt és alatt
ellenzékben politizált (Szabadelvű Párt, Függetlenségi Párt, Függetlenségi
48-as Párt). Nevéhez kötődik az 1918-as „őszirózsás forradalom” előbb Nemzeti
Tanács elnökeként, majd miniszterelnökként, később (nov. 16.) köztársasági
elnökként szervezte és irányította, befolyásolta az eseményeket. 1919. jan. 19-től
Berinkey Dénes vette át tőle a miniszterelnöki funkciót. A Forradalom, majd a
„Tanácsköztársaság” bukása után, mint „antant-barát” elsősorban a kisantant
országokban talált menedéket. Az „ellenforradalmi korszak” idején a politikai
körök hazaárulóként emlegették. A második világháború után 1946. május 9-én
tért vissza.
Valószínűleg megsértődött, hogy nem választották meg
köztársasági elnöknek. Ennek ellenére a hatalom, így Rákosiék „utitársa”
maradt, Párizsban volt nagykövet. Rajk László letartóztatásáig és nyilvános elitéléséig.
1949. júniusában „másodszor” is emigrált, családjával
visszatért Franciaországban. Az ország déli részén Vancében élt haláláig.
4. 1919. aug.
1- 1920. júl. 19-ig: összesen hat
kormánya volt az országnak. Időrendi sorrendben (kormányfőjüket megnevezve): Peidl Gyula (1919. aug. 1-aug. 6.), Károlyi Gyula (1919. május 31. júl. 12.)
ellenkormány, P. Ábrahám Dezső
(1919. júl. 12-aug. 12.) nemzeti kormány, Friedrich
István (1919. aug. 6-nov. 24.) Huszár
Károly (1919. nov. 24-1920. márc. 15.),
Simonyi-Semadam Sándor (1920. márc. 15-júl. 19.).
5. Vitéz
Nagybányai Horthy Miklós (1868-1957)
életével a szövegmagyarázat első pontja, valamint ezen a honlapon „Horthy
Miklós az amerikaiak őrizetében” szövegmagyarázata részletesebben is
foglalkozik.
6. gróf. Károlyi
Gyula (1871-1947) politikus Két
alkalommal az ország miniszterelnöke. Károlyi Mihály unokatestvére. 1919. tavaszán
Aradon alakított ellenkormányt Miután Aradot a románok elfoglalták kormányát
újraszervezte Szegeden. Ennek a kormánynak lett - rövid időre -
hadügyminisztere Horthy Miklós.
Károlyi Gyula másodszor Bethlen Istvánt váltotta a
miniszterelnöki székben, 1931. aug. 24 - 1932. okt. 1. között. „Megszorító
intézkedései” tették ismertté.
7. Georges
Benjamin Cléemenceau (1841-1949) német
ellenességéről híres francia politikus. Eredetileg orvos, majd
újságíró-szerkesztő, miniszterelnök. Az első világháborút befejező versailles-i
békék megkötése idején (1920. június) előkelő szerepe volt Magyarország
megcsonkításában. A porosz-francia háború, Franciaország vereségével végződött.
Párizs 1871. januárjában - elvesztve Elzász-Lotharingiát - kapitulált a németek
előtt. A német fejedelmek egyetértésével Párizsban éppen Versaillesi
Tükörteremben I. Vilmos császárrá kiáltják ki.
Mindez szégyenfoltja maradt Franciaország
történetének. Ezek után nem számíthatott „csodának” Clemenceau eredeti német
ellenessége. „Bosszúja” a németek vereségét eredményező I. világháború végén,
mintegy „rátette a koronát” nagy művére az 1920-as párizs-környéki békerendszerre.
Clemenceau több esetben volt miniszter, 1914-től pedig miniszterelnök is.
1920-ban a békekötések után visszavonult.
8. gróf. Apponyi
Albert (1846-1933)
politikus,miniszter, nagybirtokos. Politikai pályafutása során különböző pártok
tagja és vezetője volt. Két alkalommal vallás és közoktatási miniszter. A
nemzetiségiek irányában folytatott kultúrpolitikája „elnyomó” jellegűnek volt
tekinthető. Apponyi több nyelven beszélt. 1920. febr. 7-én Párizsban ő vette át
a békediktátumokat tartalmazó okmányokat. A „béketeremtők” Legfőbb Tanácsa előtt
1920. febr. 16-án mondta el nagy védőbeszédét - nemcsak magyar nyelven - az
ülés résztvevői előtt.
1911-1932. között öt alkalommal jelölték Nobel-díjra,
nem kapta meg. Horthy a jelöléskor őt szerette volna látni a kormányzói
székben.
9. Nagyatádi
Szabó István (1863-1924) A
„Nagyatádi” előnevet választókerülete után kapta. Szegény református családból
származó kisgazda-politikus. A közéletben először „községi bíró”, majd a Somogy
megyei törvényhatóságokban politizált. A szocialisták, Áchim L. András és a
polgári radikálisokkal szemben a nagybirtokosok által is támogatott mérsékelt
agrárreform híve volt. Már a „Károlyi Mihály vezette” időszakban a Berinkey
kormány tárcanélküli minisztere volt (1919. január-március).
Az Antant Misszió által is szorgalmazott választások
során (1920. január) pártja szerezte a legtöbb mandátumot.
Egyesülve a Sokorópátkai Szabó István vezette
kisgazdapárttal. Ezt követően a Rubinek Gyula által szorgalmazott földreform
törvényt terjesztette a nemzetgyűlés elé (1920. évi XXXVI. törvény). A törvény
szerint 400000 földigénylő jutott átlagosan egy hektárnyi földterülethez.
Nagyatádi Szabó István később korrupciógyanús ügybe
lehetett érintett. Ezért a közéletben fokozatosan háttérbe szorult.
10.
Habsburg-Toscanai József Ágost főherceg (1872-1962)
Ismertebben „csak” József főherceg. (Nem tévesztendő össze József főherceg
nádorral, akinek egyébként dédunokája volt. József Ágostnak honvéd tábornagyi
rangja volt, és felsőházi tag. 1918-ban teljhatalmú királyi helytartó. A
tanács-korszak idején nem hagyta el az országot. A bukás után ismét politikai
szerepet vállalt. „1919. aug. 7-én Magyarország kormányzójának nyilvánítatta
magát.” Szálasiék hatalma idején (1944. okt. 15.) „hűségesküt” tett a „Nemzetvezetőre.”
11. Albrecht
főherceg (Habsburg-Toscanai) osztrák főherceg (1894-1955) Frigye főherceg egyetlen fia.
Tagja volt az országgyűlés felsőházának. A két
világháború között „jelentősnek nem mondható” társadalmi Szervezetek vezetője
és tagja.
12. Prohászka
Ottokár (1858-1927) püspök
Székesfehérváron, katolikus egyházi író., a magyar „keresztényszocializmus és
antiszemitizmus” képviselője, az MTA tagja. Prohászka Ottokár a modern
katolicizmus legnagyobb hatású egyénisége. A XX. sz. eleji katolikus megújhodás
programadója. Kíméletlen harcot folytatott a forradalmi mozgalmak, a „Nyugat” c.
folyóirat és Ady ellen. „Mi az antiszemitizmust, nem faji, vallási, hanem
szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel” - írta már 1893-ban, majd hozzá tette
„A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet.” 1918-tól
erőteljesen követelte a „numerus clausus” bevezetését.
13. Rakovszky
István (1858-?) Hosszú politikai
pályafutása során (1896-1920) elsősorban országgyűlési tisztségeket töltött be.
Országgyűlési jegyzőként kezdte, majd az 1920-as nemzetgyűlés elnöki pozíciójáig
vitte. Horthy Miklós a kormányzóválasztás pillanataiban emlékiratában
foglalkozik személyével.
Rakovszky „királypártiként” 1921-ben mindkét
alkalommal támogatta IV. Károly „visszatérését” a magyar trónra.
14. Simonyi-Semadam
Sándor (1864-1946) Magyarország
miniszterelnöke volt rövid ideig (1920. márc. 15 - júl. 19.). Belügy és
külügyminiszter is olt egy személyben. Kormánya fogadta el és kötötte meg a
trianoni békeszerződést, vállalva annak súlyos következményeit. A szerződést
1920. június 4-én du. 16.30 órakor a Trianon palotában kormányának népjóléti és
munkaügyi minisztere: Benárd Ákos és Drasche Oszkár rendkívüli követ is
meghatalmazott miniszter írta alá. Néhány nap múlva (júl. 19.) kormánya
benyújtotta lemondását.
Forrás:
Internet-
Wikipedia,
Bencsik
Gábor: Horthy Miklós
A
kormányzó és kora,
Magyar
Mercurius Bp. 2001
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2009. december
4 megjegyzés:
A Pécsi Szemle Várostörténeti Folyóirat 2011.őszi számában: Horthy Miklós pécsi látogatásairól.
(2x járt Pécsett - stb.)
Esetleg ajánlom figyelmedbe.
Köszönöm megjegyzését, a jelzett folyóiratot beszerzem
Megpróbálok egy linket beírni :
http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/12/29/15/Magyar_evszazadok__A_kiraly_nelkuli_kiralysag.aspx
2.próba
A király nélküli királyság
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!