2012. január 5., csütörtök

Lakatos Géza miniszterelnök kálváriája

Lakatos Géza miniszterelnök 1944
Lakatos Géza1 a magyar királyi honvédség vezérezredese válságos időkben 1944. augusztus 29-től - október 15-ig volt az ország miniszterelnöke. Visszaemlékezéseinek első kéziratát a 60-as években írta. Aztán Ausztráliában - már távol hazájától - újra lemásolta. Leánya Lakatos Mária az első kiadás előszavában így ír: „az utolsó oldalaknak gépelését végzetes kimenetelű agyvérzése előtti napon, 1967 áprilisában fejezte be.” A könyv
„Ahogyan én láttam” címmel Magyarországon csak 1992-ben jelenhetett meg az „Európa” Könyvkiadó és a „História” folyóirat közös gondozásában. Az emlékirat végigkíséri az általa fontosnak tartott eseményeket az ország második világháborús szereplésétől a háború utáni Magyarországon eltöltött évei bemutatásáig. Az emlékiratból különösen az október 15-e utáni események, életének alakulása keltette fel a figyelmemet, szerkesztésükre, esetenként szószerinti közlésükre vállalkoztam.


Mi történt vele Szálasiék országlása idején?

Ahogy írja október 17-én mindenképpen el akarta hagyni a miniszterelnöki lakást. „A nyilasok felháborító viselkedése, sürgés-forgása már puszta jelenlétemet is lehetetlenné tette.” - írja. A csomagolás azonban elhúzódott és a szükséges igazolványok nélkül nem hagyhatta el az épületet. Délutánra végre megkapta a papirokat. Így folytatja: „Hátra volt, hogy személyesen adja, át Szálasinak2 a miniszterelnöki dolgozószoba páncélszekrényének a kulcsát. Ezúttal nem kerültem a Szálasival való találkozást. Éppen, hogy kerestem. Felelősséget éreztem több letartóztatott minisztertársam sorsáért. Végül is nem Szálasinak, hanem Szöllősi miniszterelnök-helyettesnek kellett a páncélszekrényt s ártatlan tartalmát átadnom.

Szálasival délután 5 órakor találkozhattam.

Kijelentettem, hogy amennyiben a minisztereket nem helyezik szabadlábra, ez esetben engem is tartóztassanak le. Szálasi áthívatta Vajna Gábor belügyminisztert. Ismételnem kellett kijelentésemet. Tudomásul vették és közölték, hogy engem rövidesen kihallgatnak, és sorsom a kivizsgálások eredményétől függ. Közlésükben meg kellett nyugodnom. Másnap hasonló értelemben jártam el Veesenmayernél3. A követ úr elzárkózott a segítségnyújtás elől, kijelentvén, hogy magyar állampolgárok ügyében ő nem illetékes.

Vajna egy csendőr századost küldött értem,

aki hivatalába kísért. A belügyminiszter tudomásomra hozta, hogy csendőrfedezettel Tihanyba szállítanak, ahol férjezett leányom lakott családjával. Mielőtt Budapestről eltávolítottak volna, ismételten Vajnához vittek. Arra a kérésemre, hogy minisztertársaimat bocsássák szabadon, vagy pedig engem is tartóztassanak le, kitérő választ kaptam. Csak később fegyházba zárásom után értesültem, hogy a nyilas kormány várni akart az én letartóztatásommal. Szálasiéknak ugyanis az volt a törekvése, hogy a legalitást és az alkotmányos jogfolytonosság látszatát a bel- és a külföld felé megőrízzék. A miniszterelnököt - vagyis engem - ezért semmiképpen sem lehetett azonnal letartóztatni. A látszat kedvéért meg kellett elégedniük internálásommal.
Elszállításom Tihanyba

október 21-én reggel egy csendőr százados és két csendőr tiszthelyettes kíséretében és őrizetében feleségemmel együtt Tihanyba szállítottak, melyet nem volt szabad elhagynom. A csendőr százados kijelölvén szállásomat, visszatért Budapestre. A két tiszthelyettes azonban nem mozdult; őriztek bennünket. Ezzel kezdődött az igazi kálváriám és véget nem érő hányattatásom s üldöztetésem hosszú láncolata.
Október 28-án az újonnan létesült Nemzeti Számonkérő Széktől dr.Pethő törvényszéki elnök, egy törvényszéki bíró s egy gépírókisasszony érkezett Tihanyba. Feladatuk az volt, hogy központi rendelkezésre jegyzőkönyvileg hallgassanak ki egész kormányelnöki működésemre és annak befejező aktusát jelentő október 15-i eseményekre vonatkozólag. Mintegy tizennyolc sűrűn gépelt lapnyi vallomásomat azzal végeztem, amivel kezdtem, éspedig, hogy azzal a feltétellel vagyok hajlandó rendelkezére állni, ha letartóztatott minisztertársaimat és parancsőr tisztemet, Galánffy György századost szabadon bocsátják. Különben vegyenek engem is őrizetbe. Természetesen a változott helyzetben, melyet a nyilas-német rezsim teremtett, minden olyan adatot tagadtam, mely a sikertelen fegyverszüneti kísérlettel kapcsolatban engem terhelt volna.

Ezt taktikai fogásnak szántam.

Azért említem, mivel - újból fordulván a világ kereke - a szovjet megszállás idején ezt ellenem akarták felhasználni.
Október 31-én Szőllősi Jenő nyilas miniszterelnök-helyettes keresett fel tihanyi szállásomon. A nyomaték kedvéért egy csendőr századost hozott magával. Azt kívánta, hogy utólag ellenjegyezzem a kormányzó lemondási okiratát. Nem csekély vita után engedtem felszólításának, és megerősítettem aláírásommal a kormányzó aláírását. De nevem mellé ezt írtam : >> utólag<<. Úgy gondoltam, nem lehet jelentősebb következménye ennek az utólagos ellenjegyzésnek. Ma bevallom erősen megbántam. Mi több merem állítani, kinevezésemtől a drámai kifejletig valamennyi tevékenységem közül ez az egyetlen cselekedetem, melyért nem szűnök szemrehányást tenni magamnak. Még akkor is, ha ez semmit nem változtatott a helyzeten. S ha megtagadom aláírásom, ez a körülményeken semmit nem változtatott volna.
November második felében a közeli Balatonalmádiba érkezett a 3. magyar hadsereg-parancsnokság. Parancsnoka a közben vezérezredessé előléptetett Heszlényi József volt. Rövid megbeszélést folytattam vele. Régi bajtársam teljesen a nyilasok karjába vetette magát, világos, hogy nem mulasztott el csípős megjegyzéseket tenni rám a miniszterelnöki ténykedésemre. Midőn Heszlényi szovjet hadifogságba került, öngyilkosságot követett el. Tekintettel tehetségére, kár volt érte.

Két nap Budapesten

November 25-én SAS-behívójegyet kézbesítettek. Ez azt jelentette, hogy azonnali hatállyal - a még tulajdonomban lévő személygépkocsimon - Budapestre kellett jelentkeznem. Az egyik csendőr kísért fel. Megjegyzem, autómat el akarták venni. Nagy nehezen tarthattam meg miután családomra és a fronthullámzásra hivatkoztam. Ilyenformán kocsimon térhettem vissza Tihanyba két nap múltán.
Budapesten először is a még letartóztatásban lévő Schell Péter báró és Hennyey Gusztáv4 érdekében igyekeztem eljárni. Szöllősi a németekhez utasított. Veesenmayer meg Winkelmann5 SS főparancsnokra hivatkozott. Fogva tartott munkatársaim közül egyedül Rakovszky Ivánt6 bocsátották szabadon pár nappal előbb. Csatay Lajos7 és felesége öngyilkosságot követtek el. E kíváló honvédelmi miniszternek, jobb sorsra érdemes bajtársamnak tragikus elhunytát mélyen sajnáltam. Emlékét mindenkor kegyelettel megőrzöm. Jellemző Veesenmayerre, hogy e gyászeset sem hatotta meg. Ízléstelen megjegyzéseket tett, mondván a látogatók >>visszaéltek<< engedélyével, mivel a méreg becsempészése csak így volt lehetséges. Ezúttal kérdeztem meg Veesenmayert, vajon a kormányzó fia csatlakozott-e az emlékezetes kiutazás során szüleihez. A követ úr nem átallotta arcátlanul hazudni. Azt állította nem tudja. Jóllehet tudnia kellett, hogy ifj. Horthy Miklós8 a náci uralom alatt nem követhette szüleit s családját.

Tihanyból tovább

December első napjaiban az orosz előrenyomulás elérte a Balaton déli, tehát velünk szemben lévő partját. Tihanyi szállásunk így a kölcsönös tüzérségi párbaj és a légitámadások hatáskörletébe került. Mivel vőmet egyetemi magántanár létére Szálasiék még októberben, mint karpaszományos honvédet bevonultatták, Tihanyban életveszélybe került családomat - három nőt és két apró gyermeket - nekem kellett biztonságba helyeznem. Úgy gondoltam, most jött el az ideje, hogy elfogadjam Kelemen Krizosztom9 pannonhalmi bencés főapát úr régebbi keletű meghívását. Ennek története van: mint miniszterelnök - Hennyey külügyminiszter segítségével - sikerült az ősi magyar rendházat minden német beszállásolás alól mentesítenünk. A kiváló főapát - kihez egyébként régi baráti szálak fűztek - megkeresésemre természetesen megismételte szíves meghívását.
December 4-re terveztük átköltözésünket. Mindennel elkészültünk az este még, midőn a jelzett nap hajnalán az aszófői csendőrőrs Budapestről érkezett letartóztatási parancsot kézbesített, amelynek értelmében a fővárosból jövő autóbuszon kísérnek Budapestre. Egy órán belül megváltoztatták a rendelkezést: ne Budapestre, hanem Sopronkőhidára vigyék >>feleségével együtt<< .Személyemmel kapcsolatban büszkén vállaltam a Szálasi-kormány mindenféle megtorló intézkedését. Viszont követeltem, hogy gyámolítás nélkül maradó családomat a harcvonalból való biztonságba helyezését, intézményes elszállításuk formájában lebonyolíthassam.”

Családjával Pannonhalmára utazhatott

„Követelésem jogos és méltányos volt, s mivel elszállításukról kizárólag én tudtam gondoskodni, ismét megváltoztatták a rendelkezést. Újabb rendelkezésig az eredeti terv szerint december 5-én családommal Pannonhalmára utazhattam. A >>kedvezmény<< természetesen >>egyelőre << szólt - és a csendőr kíséretet is mellőzték. Ez a Veszprémen s Zircen át vezető utazás nővéremmel, feleségemmel, leányommal és két apró unokámmal emlékezetes marad számomra. Ugyanis egész véletlenül összehozott a sors tizennyolc esztendős tüzér zászlós fiammal, Győr felé menetelt csapatával lóháton Hajmáskérről. Fiamat nemsokára bevagonírozták; Németországba került, onnan Franciaországba, amerikai hadifogságba.
Pannonhalmán időközben a Nemzetközi Vöröskereszt védnöksége alatt gyermekotthont létesítettek. Így a főapátságba csak lányom és két gyermeke kapott bebocsátást és elhelyezést.>>Politikusok és katonák<< nem maradhattak Pannonhalmán.”

Feleségével és nővérével a rend ölbői tanyáján.

„Kelemen főapát ekkor a rend ölbői tanyájára invitált bennünket. Öt napig tartózkodtunk ezen a tanyán. Akkor a jószágkormányzó és a gazdasági intéző azt tanácsolta, hogy sürgősen hagyjuk el e helyet, mivel a szomszéd községek kiürítéséről és az orosz front közelségéről érkeztek hírek. Befogadtak, és se szó, se beszéd visszaküldtek Pannonhalmára. Ott megint nem kaphattunk bebocsátást.”

A győri rendházban

„Végül a bencés rendfőnökség szívességéből a győri rendházban kaptam feleségemmel ideiglenes hajlékot. December 12-én este érkeztünk meg a városba. Igazából ekkor kezdtek üldözni a nyilasok.” Lakatos Géza itt három hetet töltött feleségével, miközben a nyilasok állandóan szemmel tartották.

Sopronban és a kőhidai fegyházban

December végén a győri nyilas főispán sürgette, hogy hagyják el haladéktalanul a várost. Javasolta, hogy menjenek Sopronba. Ezért december 31-én csendőr kisérettel nyugat felé indultak. 1945. január elsején érkeztek Sopronba, ahol ugyancsak a bencéseknél szállhattak meg. Január 2-án délután 5 órakor egy rendőrségi detektív hatolt a rendházba, letartóztatta őt, majd a rendőrség épületébe kísérte. Három napig tartották fogva, ahogy írja „a bánásmód megalázó volt, az elhelyezés embertelen.”
Január 5-én feleségével együtt a kőhidai fegyházba szállították. Itt tudta meg, hogy Kállay Miklós10 volt miniszterelnökkel, valamint Hennyey Gusztávval együtt „úgynevezett parlamenti bíróság” elé állítják őket. Politikai, kis részben más „bűntényes” foglyokkal összesen hatvannégyen voltak „a fegyház volt kórházépületébe zárva.” Tizen-tizenhatan voltak egy szobában. Ő a feleségével egy fürdőszobából kialakított külön cellát kapott. Ismertebb sorstársai a következők voltak: Esterházy Móric11 gróf, a volt miniszterelnök Kállay Miklós, külön cellában németektől őrizve, nagybaczoni Nagy Vilmos12 volt honvédelmi miniszter, Montenuovo Nándor herceg, Hohenlohe Lajos herceg a feleségével, Töreky Géza13 volt kúriai elnök, Hennyey Gusztáv, Szombathelyi Ferenc, Ruszkiczay-Rüdiger Imre 14 vezérezredesek, Jungerth-Arnóthy Mihály15 volt követ, „sok magasrangú belügyminisztériumi tisztviselő és katonatiszt, a művészvilágból pedig Jávor Pál16 és Titkos Ilona17. Amikor a rabok megtudták, hogy Lakatos Gézáék is oda kerülnek „innen-onnan szerzett fával Hennyey és Jávor befűtöttek”, hogy ne kelljen nekik rabságukat „jéghideg cellában” kezdeni. A főbűnösök, mint Veress Lajos18 vezérezredes, Hardy Kálmán19 altábornagy, Kuthy László és Utassy Loránd ezredesek „külön cellákba” voltak zárva.

1945. január 28-án ismét szabad volt,

 ismét Sopronba internálták, ahogy írja „ahol - ezúttal másodszor - a bencések szíves vendéglátását vettem igénybe.” Őrizetüket már nem csendőrök, hanem detektívek látták el. A „főbűnösök” Veress Lajos megszökött, társait felmentették, Hardy Kálmán is megúszta a kötelet, már nem merték kivégezni a nyilasok. A Sopront ért állandó szövetségesi légitámadások miatt közben Nagylózsba költözött feleségével, majd március 27-én ismét visszatértek - most már harmadszor - Sopronba a bencésekhez. Itt várták be az oroszokat.

Szovjet-orosz kézen

A szovjet Vörös Hadsereg alakulatai 1945. április 1-jén vonultak be Sopronba. Lakatos Géza bizalommal sietett az orosz katonai hatósághoz. Ezt írja „Egy derék bencés útján üzentem elsőbb az orosz városparancsnoknak, hogy Horthy20 kormányzónak az az utolsó miniszterelnöke óhajt velük személyes kapcsolatba lépni, aki mint alkotmányos kormányfő a fegyverszüneti lépést megindította.

Az első fogadtatás - húsvét vasárnapján - barátságos és megértő volt. „Közölték vele, hogy jelentették ügyét a hadtestparancsnokságnak. Két nyilas - Mocsáry Dániel és Kiss Endre államtitkárokkal együtt - egy ismeretlen katonai alakulat irodájába kísérték és onnan vissza a rendházba.
Aztán érte jöttek a szovjetek és saját kocsiján vitték el. Az első éjszakát Pinnye községben töltötték. Itt kihallgatták és elvették az autóját. Másnap egy orosz százados kíséretében Kup községben éjjeleztek, majd április 3-án hajnalban Balatonalmádiba vitték. Személyileg megmotozták, elvették apró használati tárgyait, majd kilenc honfitársával együtt egy közös szobába zárták. Elhelyezésük igen primitív volt, rabkosztjuk üres levesből és napi egy darab kenyérből állt. Helyzetéről így ír: „Balatonalmádiban ugyanis az első kérdés, melyet kihallgatásomkor hozzám intéztek, ez volt: >> Ugye ön Szálasinak volt miniszterelnöke?<<.
A kérdés ellen hevesen tiltakozott.

Szombathelyen

1945. április 7-én valamennyiüket ismét nyugat felé vitték, Szombathelyen kötöttek ki. A miniszterelnököt egy vasrácsos ablakú, „sötét hideg” szobában helyezték el, miközben rabtársai egyre csak szaporodtak. „Alvás a puszta padlón, ellátás reggelire és ebédre híg leves, minimális tisztálkodási lehetőség, sem levegőzés, sem séta, nappal és éjjel lakat alatt!” Itt folyt először érdemleges kihallgatása egy francia tolmács segítségével.

Először Kiskőrösön

Körülményei jelentősen változtak. Mozgásszabadsága csaknem teljes volt. Emberséges elhelyezésben és ellátásban részesítették. Harmadmagával volt már egy szobában. „Éppen abban a helyiségben, melyben Bethlen Istvánt őrizték mindaddig, míg pár hét múlva el nem szállították ismeretlen helyre. Mint kiderült a Szovjetunióba vitték. Bethlen fekhelyét is ő örökölte. Felesége sorsáról semmit nem tudott. „Végre sikerült budapesti hozzátartozóimmal postai érintkezésbe lépnem. Már úgy látszott, remélhetem feleségem közeli látogatását.” - írja.
Május 9-én aztán váratlanul ismét repülőgépre ültették és nyugati irányba szállították,

Lajtaszentgyörgyre vitték.

Öt napot töltött a Burgenlandhoz tartozó településen „egy mocskos parasztházban.” Itt közölték vele, hogy egy-két napon belül Moszkvába viszik. Egy orosz tiszttől megtudta, hogy szombathelyi fogsága félreértésen alapult.

Következett Baden bei Wien

Május 14-én teherautón hozták ide, egy nyugállományú osztrák ezredes villájában helyezték el. Egy hét múlva a villa lakója lett a Mauthausenből az internáló táborból kiszabadult Andorka Rudolf volt vezérkari ezredes, egykori madridi követ és Bakay Szilárd altábornagy. Ők mindketten június 9-én Magyarországra kerültek, ahol - további intézkedésig - szabadlábra helyezték őket.

Másodszor Kiskőrösön

Június 23-án tizennégyen vonaton - szovjet kísérettel - elindultak ismét Kiskőrös felé. Azok közé került, akikkel már áprilisban és májusban együtt volt. Itt végre meglátogathatta felesége és leánya, de június 29-én - rövid időre - felkereste Dálnoki Miklós Béla21 akkori miniszterelnök is. A szovjetek közölték vele „hogy nem orosz érdek” szabadságának további korlátozása.
A Kiskőrösön eltöltött utolsó három hónap (1945 novemberétől 1946 januárjáig) feleségével együtt „aránylag” kellemesen telt el.
1946. január 29-én délután 3 órakor közölték vele, hogy 5 órakor minden feltétel nélkül mehetnek Budapestre.

Szabadon Budapesten

Miközben február 13-án a Honvédelmi Minisztériumban kitűzött igazolási tárgyalása napján, reggel 8 órakor lakásán letartóztatták. Közölték vele, hogy „cellaéletre” készüljön fel. Felesége veszélyes asztmával ágyban fekvő beteg volt. Fogalma se volt letartóztatása okáról. Kihallgatták, de még aznap délután kinyílt „a sötét pincében lévő” cellája ajtaja. Minderre Nagy Ferenc miniszterelnök közbelépésére került sor. Nagy Ferenc egy személyes találkozásuk alkalmával ezt mondta: „Ez természetes, én csak egy kölcsönt adtam vissza.” Ugyanis Lakatos Gézának kormányelnök korában sikerült Nagy Ferencet és több más, vezető politikust a németek fogságából kiszabadítania.
Elsőnek Lakatos Gézát hallgatták ki koronatanúként a Szálasí perben, de meghallgatták a Sztójai22 perben is.

Sorsa, élete Magyarországon

Vidéken Borsod megyében

Budapestről vidékre kerültek. Felesége volt Borsod megyei gazdaságában húzódtak meg, ahol nyugodt pihenésre számítottak. A földreform majdnem érintette gazdaságukat. A nyomári Földigénylő Bizottság javaslata ellenére az elkobzásra nem került sor. A birtokot így is 1949 novemberében fel kellett számolni.
Közben az izgalmak következtében gyomorfekélye lett, felesége asztmája pedig súlyosbodott. Mindketten kórházi ápolásra szorultak. Nagy segítségükre volt Haynal Imre23 professzor. A klinikát elhagyva 1947 tavaszán visszatértek nyomári tanyájukra, Kökényvölgybe. Ebben az időben Budapesten az amerikai hatóságok kihallgatták Veesenmayer ügyében. Faragho Gábor25 kérésére a Párizsban folyó béketárgyalásokra, a magyar érvek alátámasztására készített egy memorandumot, amivel időre francia nyelven el is készült.

Megvonták a nyugellátását

Erről így ír: „1949 tavaszán, változatlanul tanyai lakóhelyemen, a Pénzügyminisztérium rendeletét adta kezembe a postás. Ennek értelmében eddig élvezett nyugdíjamat teljes egészében megvonták. A rendelkezés mérhetetlen keserűséggel töltött el. Részben mivel alapjaiban rendítette meg megélhetésünket, különös tekintettel csökkent munkaképességemre és megromlott egészségemre. Másrészt nemcsak igazságtalanságnak, de törvénytelennek is találtam. Világos, hogy fellebbeztem. S az is világos, hogy fellebbezésemet elutasították.”
A mezőgazdasági nehézségeket ezek után megoldhatatlannak látta. Budapesten kellett megélhetést keresnie. „Üggyel-bajjal sikerült új szerényebb, de még mindig nagyon jó lakást” kapniuk. Elhelyezkedését tekintve zongora- s nyelvi tudása, rajzolás-festés jöhetett számításba.
Távozásukkor Nyomár község vezetősége „meghatóan szép bizonyítványt állított ki” magatartásukról. Ahogy írja: „a néphez való viszonyunkról, működésemről még a letűnt korszakban.”

Selyemkendő festéssel foglalkozik.

„Ennek értékesítését az ostrom óta meghonosodott fejkendő divat könnyítette meg. Következtek nagy tömegben a zsebkendők. Ebben akkoriban nagy volt a hiány. A különböző anyagok festéséhez különböző festékekre volt szükségünk. Ezek elkészítésére, főzésére, a velük való eljárásra jóakaratú barátok - vegyészmérnökök, egyéb szakértők - tanítottak meg. Valóságos kis műhely alakult otthonunkban. A továbbiakban munkakörünk mindjobban kibővült. Iskolakönyveket illusztráltunk. Lányom, mint hivatásos illusztrátor dolgozott különféle könyvkiadóknak; rajta keresztül kaptam én is rajzmunkát, tankönyvek illusztrálását, természetesen az ő neve alatt. Megéltünk. Mégis ösztönösen éreztem, hogy megpróbáltatásainknak nem vagyunk még a végén. Ösztöneim nem csaltak.”

A kitelepítést ők sem kerülhették el.

Erre így emlékezik: „Előre látható volt, hogy Budapestet el kell hagynunk. Sokkal jelentéktelenebb állást betöltő személyek estek ez ördögi agy kigondolta, embertelen elbánás alá…..
Nekik 1951. június 19-én hajnalban kézbesítették a kitelepítésre vonatkozó értesítést. Másnap június 20-án Egyekre Hajdú megyébe szállították őket. „Velünk lakó sógoromékkal együtt összesen hetünknek jutott egyetlen szoba, egy úgynevezett kulák-házban”.
Feleségét továbbra is Haynal Imre professzor klinikáján ápolták. „Hármunknak, lányommal és fiammal, fizikai munkát kellett vállalnunk. Hajnali 3 órakor keltünk, félórás gyaloglás a vasútig, onnan félórás utazás a Hortobágyon. Dolgoztunk óriási hőségben, perzselő napon délután 3 óráig. A visszaút ugyanúgy történt egyeki szállásunkig.” - írja.
Majd így folytatja: „Egyre azt kérdeztem magamtól, hogyan lehetséges, hogy éppen velem történik ez az embertelenség, aki annak idején kétszázezer embert mentettem meg a deportálástól, s ami ezzel járt, az elpusztítástól.” A család közben ki volt téve a helybeli pártitkár állandó zaklatásának, politikai molesztálásának. A nehéz fizikai munka aláásta egészségét - rendőrségi engedéllyel - súlyos gyomorfekéllyel a debreceni klinikára került, ahol dr. Fornet professzor kezelése alatt állt. Fizikai munkát már nem vállalhatott, amíg Egyeken kellett élnie megint rajzolással, festéssel kereste kenyerét. Selyemkendőt, zsebkendőt, szentképeket, imakönyvjelző szalagokat, levelezőlapot, skapulárét festett.

Megszűnik a család kitelepítése.

Amikor 1953-ban Nagy Imre24 került a kormány élére - mint emlékezik - „a kiadott rendelkezés értelmében elhagyhattuk kényszerlakhelyünket. Megszűnt végre a kitelepítés. A végzést a deportáltak név szerint és egyenként kapták meg írásban, leányom augusztusban, én a feleségemmel és fiammal szeptember közepén. Sorstársainkkal lázasan kutattunk lakás után, valamennyien Budapest közelében, de a fővároson kívül.” Abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy unokafivérének Lakatos Gusztávnak érdi villájában kaptak megfelelő szállást, rokoni alapon.
Lakatos Géza Érdre költözik…

A rendőrség emberei itt is rendszeresen látogatták, figyelték mozgását, ellenőrizték kapcsolatait.
Érden a rajzolás, festés mellett-mint írja: „Az egyik róm. kat. templomban orgonáltam vasárnaponként a 8 órai és a 10 órai szentmisén. Ezen a réven a betegbiztosítás és az ingyenes orvosi kezelés problémáját meg tudtam oldani.”

A miniszterelnök, mint kendőfestő bedolgozó.

1956 júliusában egy háziipari termelőszövetkezetbe, a Budapest VII. ker., Síp utcai Nemez és Rostfeldolgozó HTSZ-be lépett be, mint kendőfestő bedolgozó. Itt bérmunkában a kiadott minta alapján százas tételben zsebkendőket festett, igen alacsony munkabérét. Nem kellett házalnia az eladással, értékesítéssel. Ezen kívül a legkülönbözőbb rajzolási, festési munkákat is elvállalták.” Egyházi vonalon például első áldozási és bérmálási emléklapokat, valamint karácsonyi és húsvéti képeslapokat festettünk.”
Idővel feloldották a Budapestre való költözés tilalmát. Gyerekei rövidesen be is költöztek a fővárosba.
1956. október 23-a eseményeit Érden élték meg, míg gyermekeik „a forradalmi harcok közepette Budapesten vészelték át a nehéz napokat.” Lakatos Géza került mindennemű részvételt a megmozdulásban. A felszólítások elől kitért. Magatartását nemcsak előrehaladott életkora, de az előrelátás is diktálta - -: „” a sokszoros túlerő előbb-utóbb győzedelmeskedik.”
1956 decemberében ismét Budapestre költöztek, nővéréhez, akinek - balesetből származó betegsége miatt - szüksége volt támogatásra. Erről így ír: „Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy tető legyen a fejünk felett. Lakáshoz jutni régóta lehetetlen volt, s mivel kitelepítettek voltunk, otthonunkat végképp elvesztettük.”

Gyermekeik külföldre távoztak

Mielőtt végleg Budapestre költöztek volna el kellett fogadniuk a kegyetlen tényt: gyermekeik novemberben történő külföldre távozását. Leánya és annak két gyermeke tizenkét év óta nem találkozhattak férjükkel, az apa a gyermekeivel. Fia - apjának múltja miatt - gyakran volt munka nélkül. Az osztrák határon távoztak az országból. Leánya előbb Új-Guienába, onnan pedig Ausztráliába ment, ahol férjével élhetett szerető családi körben. Fia Svájcba, majd szintén a távoli Ausztráliába kötött ki, később szintén családot alapított. A szülők Budapesten maradtak, festegetéssel folytatták kenyérkereső munkájukat.
A volt miniszterelnöknek 1957 tavaszán a budapesti zsidó hitközség havi ezer forint támogatást ajánlott fel, amit ő udvariasan elhárított. Ugyanebben az időben kormányrendelet jelent meg a „törvénytelenül” megvont nyugdíjak rendezéséről. Előbb havi négyszáz, később havi ötszáz forint nyugdíjban részesült. Ez abban az időben nevetségesen kevés összeg volt, ha Lakatos Géza negyven évi állami szolgálatára gondolunk.

Életének legsúlyosabb csapása

1960. március 18-án érte, amikor feleségét elvesztette. „Eszményi élettárs volt, angyali türelemmel viselte hosszú kínos betegségét” - emlékezik feleségére.

Epilógus

A magyar hatóságok engedélyével aztán fogta a vándorbotját és 1965-ben leányához az ausztráliai Adelaide-be távozott. A város „Dél-Ausztráliai” állam székhelye 1.1 millió lakossal. Itt élt leányával, annak férjével és unokáival 1967-ben bekövetkezett haláláig.


Felhasznált irodalom:

Lakatos Géza
Ahogyan én láttam
Európa-História Közös Kiadó Bp. 1992


Szövegmagyarázat:

1. Lakatos Géza (1890-1967) hivatásos katona, m. kir. honvéd vezérezredes. Magyarország miniszterelnöke 1944.aug.29-okt.16 között. A Ludovika Akadémiát 1910-ben végezte el, még ebben az évben hadnaggyá avatták. Először a bp.-i 1. honvéd, majd a linzi gyalogezrednél szolgált. 1914-ben felvették a bécsi vezérkari Hadiakadémiára. Az első világháborúban az orosz frontra került, majd 1915.dec és 1916.nov.-ig a hadsereg egyik dandárjánál szolgált. 1917/1918-ban az olasz fronton, 1919-ben a magyar Vörös Hadsereg gödöllői főparancsnokságán tevékenykedett. A tanácshatalom bukása után beállt Horthy Miklós nemzeti hadseregébe.
A Hadiakadémia elvégzése után 1921-től hadseregszervezést és harcászatot oktatott a Ludovika Akadémián.
1923-tól a Vezérkari Főnökség hírszerző és felderítő osztályán dolgozott. 1925-ben vitézzé avatták, 1928-tól a prágai követség katonai attaséja. 1934-től ezredparancsnok, 1935-től vezérkari főnök. 1938-tól tábornok, 1941-től altábornagy, 1943-tól vezérezredes. 1943-ban a keleti fronton a magyar megszálló erők parancsnoka.
1944 tavaszán az 1. hadsereg vezetője.
A Sztójai kormányt követően 1944.aug.29-től-okt.16-ig miniszterelnök. A kormányzó Lakatos Gézát bízta meg a háborúból való kilépés és a fegyverszünet előkészítésével. Az 1944. októberi sikertelen kiugrási kiugrási kísérlet után előbb a németek, majd 1945. jan. 2-án a nyilasok letartóztatták és Sopronkőhidára hurcolták.
1945 utáni életével emlékei alapján ez a szerkesztés foglalkozik.

2. Szálasi (Szalosján) Ferenc (1897-1946) hivatásos katona, a szélső jobboldali „hungarista mozgalom” vezetője, politikus, háborús bűnös. 1946-ban a magyar népbíróság kötél általi halálra ítélte. Életével ezen a honlapon több szerkesztés is foglalkozik.






3. Edmund Veesenmayer (1904-1977) német közgazdász, náci politikus. Hitler magyarországi „helytartója” 1919. márc. 19-től. Életével ezen a honlapon több szerkesztés is foglalkozik.






4. Hennyey Gusztáv (1888-1977) hivatásos katona, vezérezredes, a Lakatos kormány külügyminisztere.
A bp.-i hadapród iskolát 1907-ben végezte el. Részt vett az első világháborúban, 1917-től százados. A háború után a Honvédelmi Minisztériumban 1925-ig dolgozott, majd katonai attaséként szolgált (Párizs, Belgrád, Athén). Hennyey 1933-1937 között a Vezérkari Főnökség 2. osztályát vezette. 1938-tól vezérőrnagy és az 5. gyalogdandár parancsnoka. A második világháború idején a II. hadtest parancsnoka, 1942-től a gyalogság felügyelője, majd a honvédelmi minisztérium csoportfőnöke. A Lakatos kormány külügyminisztere. 1944. okt. 15-e után a nyilasok letartóztatták, és Sopronkőhidára hurcolták, perbefogására már nem volt idő. Az amerikai csapatok fogságába került. Az 1945 után a magyar kormány kiadatását kérte, az amerikaiak azonban ezt megtagadták. Nem tért haza, Münchenben telepedett le.


5. Ottó Winkelmann (1894-1977) SS obergruppenführer és rendőr tábornok. Winkelmann Magyarország megszállása (1944. március 19.) idején az itt állomásozó SS és német rendőri erők parancsnoka volt.








6. Rakovszky Iván (1885-1960) politikus, miniszter, 1920-1935 között az Egységes Párt parlamenti képviselője. 1920-tól – 1926-ig belügyminiszter. 1941 áprilisától a Közigazgatási Bíróság elnöke és felsőházi tag. A Lakatos kormányban a vallás és közoktatási minisztériumot vezette





7. Csatay Lajos (1886-1944) hivatásos katona, vezérezredes, honvédelmi miniszter. A közös osztrák-magyar hadseregben törzskari, majd vezérkari tiszt. 1919-ben a Vörös Hadseregben is szolgált. 1919-1921-ig a bp.-i Hadiakadémia oktatója. 1921-1926 között csapatszolgálatot teljesített. 1926-tól a miskolci honvéd tűzérosztály parancsnoka, majd a V. Hadtest vezetője. 1941/1942-ben a pécsi IV. hadtest parancsnokaként harctéri szolgálatot teljesít. 1943. febr. 1-től vezérezredes. Rövid ideig a 2. magyar hadsereg vezetője, majd a 3. Magyar hadsereg vezetője. 1943. januárjától a Kállay, később a Sztójai kormány hadügyminisztere. Tisztségében 1944. okt. 16-ig megmaradt. Ezt követően a Gestapo letartóztatta. Feleségével cellájukban öngyilkosságot követtek el.

8. Ifjabb Horthy Miklós (1907-1993) Horthy Miklós kormányzó és Purghly Magdolna legkisebb gyermeke.
Több gazdasági és sporttal kapcsolatos tisztség betöltője. Politikailag a mérsékelt konzervatív-liberális nézetek elkötelezettje volt. Volt brazil nagykövet, később felsőházi tag. A német titkosszolgálat (gestapo) 1944. okt. 15-én rövid tűzharcban elfogták Bécsen keresztül a mauthauseni koncentrációs táborba került. 1945. áprilisában előbb Dachauba, Insbruckba, végül Niederdorfba szállították. 1945 májusában Capri-szigetére került, majd augusztusban Rómában a szövetségesek szabadon engedték. Rövid ideig együtt élt az amerikaiak „oltalmát élvező szüleivel Bajorországban. 1947-ben kivándorolt Braziliába. 1974-ben családjával Palma de Malorcába telepedett le. Felesége halála után - ahogy korábban szülei - ő is Portugáliába telepedett le. Az ifjabb Horthy 1993-ban Lisszabonban halt meg.

9. Kelemen Krizosztom (1884-1950) polgári nevén Kelemen Ferenc. Római katolikus pap tanár. 1928-1929-ben a győri bencés rendház főnöke és a gimnázium igazgatója. 1933-tól pannonhalmi főapát.







10. dr. Kállay Miklós (1887-1967) jogász, politikus, miniszterelnök. Életével ezen a honlapon több szerkesztés is részletesen foglalkozik.








11. Eszterházy Móric (1881-1960) magyar arisztokrata politikus, császári és királyi kamarás, belső titkos tanácsos 1917-ben rövid ideig miniszterelnök. Eszterházy Péter író nagyapja.







12. Vitéz lófő nagybaconi Nagy Vilmos (1884-1976) hivatásos katona, vezérezredes, honvédelmi miniszter 1942. szept. 21 - 1943. jún. 8-a között Minisztersége alatt enyhített a zsidó származású munkaszolgálatosok helyzetén. Megszüntette azt a rendelkezést, miszerint zsidó munkaszolgálatos szolgálata idején nem kaphat szabadságot és nem szerelhet le. 1944. okt. 15-e után a nyilasok letartóztatták, előbb Ausztriába, majd Németországba hurcolták. 1945 tavaszán az amerikaiak érkezése után vált szabaddá. 1945 után Klotild-ligeten élt családjával. Szerény nyugdíjban részesült, igen nehéz körülmények között élt.



13. Töreki Géza (1873-1961) jogász, bíró, 1937-1944 között a Kúria elnöke. 1935-től a felsőház tagja.





14. Ruszkiczay-Rüdiger Imre (1889-1957) hivatásos katona, vezérezredes 1943.febr.1-1944.okt.16 között honvédelmi miniszter helyettes.







15. Jungerth-Arnóthy Mihály (1883-1957) kezdetben pénzügyminisztériumi tisztviselő, majd diplomata.
1934-1939 között moszkvai, majd 1939-1944 között szófiai követ. 1944.ápr.6-tól-okt.16-ig a külügyminiszter állandó helyettese.





16. Jávor Pál (1902-1959) színművész, filmszínész. A harmincas-negyvenes évek egyik legnépszerűbb művész egyénisége. A háború után - 1946-ban - az Amerikai Egyesült Államokba távozott. Már betegen 1957-ben tért haza, 1959-ben hunyt el.





17. Titkos Ilona (1898-1963) színművésznő, számos film és színdarab főszereplője.








18. Dálnoki Veress Lajos (1889-1976) hivatásos katona, tábornok, vezérkari főnök. A Ludovika Akadémiát 1910-ben végezte el. Az első világháborúban csapattisztként szolgált. 1933-tól az 1. lovashadosztály vezérkari főnöke. 1936-1938 között a bécsi követség katonai attaséja. 1938/1939-ben dandár-parancsnok, 1940-től tábornok. Később vezérőrnagyként a kecskeméti 2. Lovasdandár parancsnoka. 1942-től a 2. magyar hadsereg páncélos hadosztályának parancsnoka. 1942. nov. 15-től a kolozsvári IX. Hadtest vezetője. 1949. márc. 19-én mozgósította csapatait a német megszállók ellen, parancsát később visszavonta. A németek letartóztatták a nyilasok Sopronkőhidán őrizték és 15 évi szabadságvesztésre ítélték. 1945 márciusában fogvatartóitól megszökött. 1945.áprilisától-1946. januárjáig a szovjetek őrizetében volt Kiskőrösön. Szabadulása után az illetékes szervek „igazolták”, majd nyugdíjazták. 1947-ben őrizetbe vették. Az ún „Köztársaság-ellenes összeesküvés”-ben való részvétel vádjával halálra ítélték. (1947.április) Büntetését később életfogytiglani börtönre változtatták. 1956 októberében a felkelők szabadították ki. 1956. nov. 3-án elhagyta az országot. Londonban élt családjával, ahol házgondnokként tartotta el magát. Itt érte a halál 1976-ban.

19. dr. Hardy Kálmán (1892-1980) hivatásos katona, a magyar folyami erők parancsnoka. 1892-ben Pécsett született. Itt is érettségizett a cisztercieknél. 1910-től az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeténél szolgált. Tiszti vizsgát tett 1914-ben, majd sorhajóhadnagyként szolgált a haditengerészet kötelékében. Apja kívánságára államtudományi doktori címet is szerzett. Az első világháború után Pécsett ipari iskolában tanított számtant, mértant, gépipari technológiát. Közben a felsőkereskedelmi érettségit is megszerezte.” Öt modern nyelven, azonfelül ószlávul, görögül és latinul eltudom mondani a Miatyánkot” – nyilatkozta Bokor Péter televíziós riporternek már Amerikában.
A tanácskormány idején kertészeti munkás volt. A bukás után a nemzeti hadsereg szegedi parancsnokságán szolgált, majd Siófokra is elkísérte Horthy Fővezért. Hardy Kálmán Horthy kormányzó egyik szárnysegédje volt 1928-ig, 1932-ben Apponyi Albert titkára a Népszövetségben. 1936-ban került Berlinbe, ahol a magyar követség katonai és légügyi attaséja volt. Később Werth Henrik beosztottja. 1942-ben lett altábornagy és a folyami erők parancsnoka. Máray Sándor írót barátjának tekintette. A kiugrási előkészületekről Bakay Szilárd altábornagytól szerzett tudomást. 1944.okt.15-e után a nyilasok Sopronkőhidára hurcolták és „főbűnösként” perbefogták. Ügyét 1945 január utolsó napjaiban tárgyalták és halálra ítélték. Az ítéletet azonban már „idő hiányában” nem hajtották végre. Nem tért vissza Magyarországra, 1951-ben az USA-ba vándorolt, ahová felesége és három leánya később követte. Amerikában a georgetown-i egyetemen magyar és német nyelvet oktatott, de tanított más egyetemeken is. 1972-ig nyugdíjazásáig. 1980-ban hunyt el az USA Dél-Karolina államának fővárosában Colombusban.

20. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós (1868-1957) az Osztrák-Magyar Monarchia hivatásos tengerésze, 1909-1914 között Ferenc József császár és király egyik szárnysegédje. Ellentengernagyként a közös flotta utolsó parancsnoka. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.







21. Dálnoki-Miklós Béla (1890-1948) hivatásos katona, vezérezredes, miniszterelnök. Életével részletesebben ezen a honlapon az „Illegalitásban Gróf Bethlen István” c. szerkesztés szövegmagyarázata foglalkozik.






22. Sztójai (Sztojakovics) Döme (1883-1946) szerb származású hivatásos katona, politikus, rövid ideig 1944.márc.22-től-aug.29-ig miniszterelnök, háborús bűnös. Kezdetben a magyar nemzeti hadsereg kémelhárító osztályán dolgozott, mint vezérkari ezredes, majd tábornok. 1927-től katonai attasé Berlinben, 1933-tól a honvédelmi miniszterelnöki osztályát vezette. 1936-tól altábornagy, 1936-1944 között ismét követ Berlinben.
A háború után a magyar népbíróság háborús bűnösként halálra ítélte és 1946. aug. 22-én kivégezték.



23. dr. Hajnal Imre belgyógyász szakorvos, egyetemi tanár. Életrajzi adatot róla nem találtam. A professzor egyik tanítványa Dr. Barabás András, mint „legszókimondóbb és a legnépszerűbb” oktatóként említi „Példaképek, befolyások, egy orvostanhallgató emlékei” c. dolgozatában. Haynal professzor 1946-tól a Bp.-i Orvostudományi Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinikáját vezette, ahol Rusznyák István egyetemi tanár volt az elődje. Előtte a kolozsvári egyetemen tanított. 1946-1958 között kutatási területe: a keringés és az endokrinológia volt. Több felsőoktatási egészségügyi intézmény (főiskolák) viseli a nevét.


24. Nagy Imre (1896-1958) kommunista politikus, egyetemi tanár, az ország mártír-miniszterelnöke. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.







Forrás:

Internet- wikipedia, www.histriamozaik.atw.hu.

Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2010. május hó

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!