Winston S. Churchill1 brit miniszterelnök és Paul Schmidt2 Hitler tolmácsa emlékirataikban szemléletesen
örökítették meg a német vezetők: Ribbentrop külügyminiszter, és Hitler valamint
Vjacseszláv Molotov szovjet külügyminiszter berlini találkozását és
tárgyalásait. A németek és a szovjetek „barátságát” a köztük létrejött
megnemtámadási szerződés és a titkos megállapodás alapozta meg, amit 1939.
augusztus 23-án a késő esti órákban írtak alá Moszkvában. A szerződés, amely „Ribbentrop-Molotov
Paktum”-ként híresült el, érdekszférákra osztotta fel Európát döntött
Lengyelország felosztásáról. A szerződést tíz évre kötötték. A
konferenciaasztal körül nagy volt az ünneplés, és egymást követték a
pohárköszöntők. Sztálin váratlanul a Führerre emelte poharát: >> Tudom,
mennyire szereti Führerét a német nemzet. Ezért szeretném egészségére üríteni
poharamat.<< Molotov 1940. november 12-13 közötti berlini látogatását ez
az esemény alapozta meg. A beszégetések feldolgozására vállalkoztam.
Churchill a találkozóról:
Molotov3 először Ribbentroppal4 találkozott
„A bolsevikok küldöttét a
legudvariasabb szólamokkal és a leglátványosabb ceremóniával fogadták a náci
Németország szívében. A rákövetkező két napon Molotov hosszú és feszült
hangulatú tárgyalásokat folytatott Ribbentroppal és Hitlerrel5……
A birodalmi külügyminiszter
emlékeztetett Sztálinhoz6 intézett levelére, amelyben már hangot
adott Németország azon szilárd meggyőződésének, hogy beköszöntött a brit
birodalom végének kezdete, s nincs a világon az a hatalom, amely ezen
változtatna. Anglia vereséget szenvedett, és csak idő kérdése, hogy mikor lesz
hajlandó végre belátni vereségét. Nincs kizárva, hogy csakhamar megteszi, mert
helyzete napról napra romlik….Ha azonban Angliát mégsem sikerülne a jelenlegi
módszerekkel térdre kényszeríteni, Németország, mihelyt az időjárási viszonyok
megengedik, nagyszabású támadást indít, és íly módon feltétlenül összeroppantja
Nagy-Britanniát….Minden olyan kísérlet, hogy Anglia akár egyedül, akár amerikai
támogatással partra szálljon az európai kontinensen, és hadműveleteket
indítson, eleve kudarcra van ítélve….Ezenkívül a tengely mind katonailag, mind
politikailag tökéletesen ellenőrzése alatt tartja Európát.
Ebéd után a Führer is
fogadta a szovjet küldöttet, és
Nagy-Britannia teljes vereségét ecsetelte neki. A háború, mondta olyan
bonyodalmakra vezetett, amelyeket Németország szeretett volna elkerülni, de
amelyek miatt bizonyos eseményekre katonai erővel volt kénytelen válaszolni. A
Führer ezután ismertette Molotovval az eddigi hadműveletek menetét, amelyek
eredményeképpen Angliának nem maradt szövetségese a kontinensen….Az angolok
erejéből csak nevetséges megtorló intézkedésekre futotta, és az orosz urak a
saját szemükkel is meggyőződhetnek róla, hogy a Berlinben okozott állítólagos
pusztítás merő kitalálás. Mihelyt az időjárás megengedi, Németország rászánja
magát az Anglia elleni nagy és végső csapásra……”
Mindezek alapján Hitler az alábbi
következtetésekre jutott:
„1.Németország
nem kíván Oroszországtól katonai segítséget.
2. A háború óriási
kiterjedése miatt Németország kénytelen volt az Anglia elleni helytállás
érdekében olyan távoli területekre is behatolni, amelyekhez nem fűződik
alapvető politikai és gazdasági érdeke.
3. Vannak
azonban bizonyos követelmények, amelyeknek teljes jelentősége csak a háború
során vált világossá, de amelyek Németország szempontjából mégis
létfontosságúak.
Többek között
bizonyos nyersanyagforrásokról van szó, amelyeket Németország létfontosságúnak
és teljességgel nélkülözhetetlennek tekint.”
A szovjet tárgyalófél mindennel
egyetértett, de semmilyen kötelezettséget nem vállalt.
„Molotov a háromhatalmi egyezményről7 érdeklődött.
Mit jelent az európai és ázsiai
új rend, és milyen szerep jut benne a Szovjetuniónak? A berlini tárgyalásokon
mindenképpen meg kell vitatni ezeket a kérdéseket, és ugyanígy a birodalmi
külügyminiszter moszkvai látogatásán is; erre egyébként az oroszok kifejezetten
igényt tartanak. Tisztázásra váró kérdések vannak ezenkívül Oroszország balkáni
és fekete-tengeri érdekeivel, Bulgáriával, Romániával és Törökországgal
kapcsolatban is. Az orosz kormány könnyebben tudna világos választ adni a
Führer kérdéseire, ha ezekről a dolgokról megkapná a szükséges felvilágosítást.
A szovjet kormány érdeklődést tanúsít az európai új rend iránt, kiváltképpen
pedig aziránt, hogy milyen gyorsan valósul meg és milyen formát ölt majd ez az
új rend. Arról is szeretne képet alkotni, meddig terjed majd az úgynevezett
nagy kelet-ázsiai övezet.
A Führer azt válaszolta,
hogy a háromhatalmi egyezmény az
európai országok természetes érdekeinek figyelembevételével az európai
viszonyokat hivatott rendezni, Németország azért is fordul a Szovjetunióhoz,
hogy az oroszok nyilatkozhassanak az érdeklődésükre számot tartó övezetekről.
Szóba sem jöhet, hogy szovjet-orosz közreműködés nélkül rendezzék a helyzetet.
És ez nemcsak Európára vonatkozik, hanem Ázsiára is: a nagy kelet-ázsiai övezet
kijelölésében Oroszországnak is részt kell vennie, és meg kell jelölnie ázsiai
igényeit. Ebben az esetben Németország közvetítő szerepet játszik.
Oroszországot semmiképpen sem fogják kész tények elé állítani.
Amikor a Führer hozzáfogott,
hogy létrehozza a fent említett
hatalmi koalíciót, nem a német-orosz viszonyt tekintette a legnehezebb
tényezőnek, hanem azt, hogy lehetséges-e együttműködés Németország,
Franciaország és Olaszország között. Csak most látja elérkezettnek az időt rá,
hogy felvegye a kapcsolatot Oroszországgal a fekete-tengeri, balkáni és a
törökországi kérdések rendezése érdekében.
A Führer végül kijelentette,
hogy ez a vita bizonyos mértékben
csak az első lépés egy átfogó együttműködés előtt, amelynek keretében
Németország, Franciaország, Olaszország rendezné a nyugat-európai kérdéseket,
Oroszország és Japán pedig Németország jószolgálati és közvetítő
közreműködésével a Kelet jövőjéről állapodna meg. Arról van szó, hogy az
Egyesült Államok >> ne kereshessen Európán.<< Amerikának semmi keresnivalója
Európában, Afrikában és Ázsiában.
Molotov egyetértőleg nyilatkozott,
arról, amit a Führer Amerika és
Anglia szerepéről mondott. Elvben tökéletesen elfogadhatónak tartotta, hogy Oroszország
csatlakozzék a háromhatalmi egyezményhez, feltéve, hogy partnernek tekintik, s
nem csupán a megállapodás tárgyának. Ebben az esetben semmi akadályát nem
látja, hogy a Szovjetunió részt vegyen a közös erőfeszítésekben. De az
egyezmény céljait és jelentőségét pontosabban kell meghatározni különös
tekintettel a nagy kelet-ázsiai övezet határaira.
A tanácskozást november 13-án
folytatták:
Molotov felvetette
a litván területi sáv kérdését,
és hangoztatta, hogy a Szovjetunió egyelőre nem kapott választ Németországtól
ezzel kapcsolatban. Márpedig efelől is dönteni kell. Bukovináról szólva
elismerte, hogy pótlólagos területnyereségről van szó, amelyről a titkos
jegyzőkönyv nem tesz említést. Kezdetben Oroszország csak Észak-Bukovinára
tartott igényt. A jelenlegi körülmények között azonban Németországnak meg kell
értenie, hogy Oroszországnak Dél-Bukovinához is érdekei fűződnek. De
Oroszország erre sem kapott még választ. Ehelyett Németország szavatolta
Románia jelenlegi határait, és egyszerűen figyelmen kívül hagyta a
Dél-Bukovinára vonatkozó szovjet kívánságokat.
A Führer válaszában kifejtette,
hogy Németország azzal is nagy
engedményt tenne, ha hozzájárulna, hogy Oroszország akárcsak Bukovina egy
részét is elfoglalja…
Molotov azonban ragaszkodott
Előzőleg kifejtett nézetéhez,
amely szerint Oroszország csak egészen jelentéktelen határkiigazítást kíván.
A Führer azt válaszolta,
hogy a német-orosz együttműködés
a jövőben akkor hozhat pozitív eredményeket, ha a szovjet kormány megérti, hogy
Németország élethalálharcot vív, és ezt minden körülmények között sikerre
akarja vinni….Elvben megegyeztek, hogy Finnország az orosz befolyási övezethez
tartozik. Ezért a pusztán elméleti vita helyett inkább a fontosabb kérdésekre
kellene fordítaniuk figyelmüket.
Anglia meghódítása után a brit
birodalmat egy negyvenmillió négyzetkilométernyi világméretű csődtömegnek
tekintenék és felosztanák. Ebből a csődtömegből Oroszországnak is jutna
jégmentes és a nyílt óceán partján fekvő kikötő. Eddig negyvenötmilliós angol
kisebbség uralkodott a brit birodalom hatszázmilliós lakossága fölött. A Führer
csakhamar legyőzi ezt a kisebbséget. Még az Egyesült Államok sem tesz
gyakorlatilag mást, mint hogy az igényeinek leginkább megfelelő néhány
parcellát kiragadja ebből a csődtömegből.
Németország természetesen
szeretne elkerülni minden olyan konfliktust, amely eltérítené a birodalom
szíve, a szigetország elleni harcától. Ezért a Führernek nincs ínyére az
olaszok Görögország elleni háborúja, mert periferikus térségbe von el olyan
erőket, amelyeket Angliára kellene összpontosítani. Ugyanez vonatkozik egy
esetleges balti háborúra is. A küzdelem Angliával az utolsó csepp vérig tart,
és ő nem kételkedik benne, hogy a brit szigetek veresége a birodalom
felbomlását eredményezi.
Aki azt képzeli, hogy a birodalom
Kanadából is kormányozni lehet és össze lehet tartani, az a fellegekben jár.
Így tehát új, világméretű távlatok nyílnak. Ezeket az elkövetkező néhány hét
alatt közösen, diplomáciai tárgyalásokon kell rendezni Oroszországgal, s
gondoskodni kell róla, hogy Oroszország részt vehessen e problémák
megoldásában. Mindazok az országok, amelyek érdeklődést mutatnak e csődtömeg
iránt fel kell, hogy hagyjanak az egymás közötti vitával, és kizárólag a brit
birodalom felosztására kell, hogy összpontosítsák figyelmüket. Mindez egyaránt
vonatkozik Németországra, Franciaországra, Olaszországra, Oroszországra és
Japánra.
Molotov kifejtette,
hogy érdeklődéssel hallgatta a
Führer érvelését, és mindennel egyetért, amit megértett belőle.
Hitler ezután éjszakai nyugovóra
tért.”
Eközben Berlint brit repülők bombázták.
Churchill így folytatja: „Amikor a szovjet nagykövetségen véget
ért a vacsora, Berlint brit bombatámadás érte. Előre értesültünk a
találkozóról, és ha nem is hívtak meg a vitára, nem szerettünk volna egészen
kimaradni a látogatás programjából. A légiriadóra mindenki az óvóhelyre vonult
vissza, és a két külügyminiszter immár biztonságosabb körülmények között
éjfélig folytatta a tárgyalást. A hivatalos németbeszámoló a következőket
tartalmazza:
A légitámadás miatt a két
miniszter 21.40-kor a birodalmi külügyminiszter óvóhelyére vonult vissza a
záróülésre.
Az idő még nem érett meg rá,
mondta Ribbentrop, hogy megvitassák Lengyelország jövendő helyzetét. A balkáni
kérdésről nem folytattak eléggé kimerítő eszmecserét. A Balkán-félszigethez
Németországnak csak gazdasági érdekei fűződnek, és csupán Anglia zavaró
fellépését kívánja megakadályozni. Moszkva nyilvánvalóan félreértette a
Romániának adott német garanciákat….A német kormányt minden döntésében egyedül
az a törekvés vezérli, hogy a Balkánon fenntartsa a békét és megakadályozza,
hogy Anglia megvesse a lábát a félszigeten, és megzavarja a Németországba
irányuló szállításokat.
Más szóval Németország balkáni
tevékenységét csakis az Anglia elleni háború szükségletei határozzák meg.
Mihelyt Anglia belátja, hogy elvesztette a háborút, és békét kér, Németország a
gazdaság területére korlátozza balkáni érdekeit, és kivonja csapatait
Romániából. A Führer több ízben is kijelentette, hogy Németországnak nincsenek
területi érdekei a Balkán-félszigeten. Nem mondhat mást, mint hogy a döntő
kérdés az, vajon a Szovjetunió hajlandó-e és képes-e együttműködni
Németországgal a brit birodalom felszámolásának nagy feladatában.
Minden más kérdésben Németország
és a Szovjetunió könnyen megállapodásra juthat, ha sikerül bővíteniük
kapcsolataikat és meghatározniuk befolyási övezeteiket. Hogy e befolyási
övezetek merre keresendők, azt több ízben is leszögezték. Következésképp, mint
a Führer oly világosan kifejtette, a Szovjetunió és Németország érdekei azt
követelik, hogy a két partner ne forduljon szembe egymással, hanem hátukat
egymásnak vetve támogassák egymást törekvéseik megvalósításában….
Molotov válaszában kijelentette,
hogy a németek feltételezése
szerint az Anglia elleni háborút gyakorlatilag máris megnyerték. Ha tehát, mint
más összefüggésben elhangzott, Németország mégis élethalálharcot vív Angliával,
akkor ez csakis azt jelentheti, hogy Németország az >>életéért<<
harcol Anglia pedig a ->> haláláért<<.
Ami pedig az együttműködést
illeti, semmi kifogása ellene, de alapos megállapodásokra van szükség. Ezt
Sztálin is kifejtette levelében. Igyekezni kell továbbá meghatározni a
befolyási övezeteket. Ebben egyenlőre nem foglalhat véglegesen állást, mert nem
tudja, hogyan vélekedik a dologról Sztálin és többi moszkvai barátja. Meg kell
azonban állapítania, hogy a holnapi nagy kérdések nem választhatók el a
maiaktól és a fennálló egyezmények végrehajtásától…
Ezek után Molotov úr szívélyesen
búcsút vett
a birodalmi külügyminisztertől,
és hangsúlyozta, hogy milyen jól jött a légiriadó, mert lehetővé tette,
hogy oly kimerítő megbeszélést folytasson a birodalmi külügyminiszterrel.
Epilógus
Amikor Churchill 1942
augusztusában először Moszkvába látogatott maga Sztálin tájékoztatta a német-szovjet
megbeszélésekről. „Nemrégiben - mondta Sztálin - az volt a kifogás Molotov
ellen, hogy túlságosan németbarát. Most mindenki azt mondja, hogy túlságosan
angolbarát. Pedig a németekben soha nem bízott egyikünk sem.” Majd Sztálin így
folytatta: „Amikor Molotov 1940. novemberében meglátogatta Ribbentropot, önök
valahogy megneszelték ezt, és támadást intéztek Berlin ellen….Amikor
megszólaltak a szirénák, Ribbentrop egy hosszú lépcsőn, fényűzőn berendezett,
mélyen a föld alatt lévő óvóhelyre vezette Molotovot. Ahogy leértek, elkezdődött a
támadás. Ribbentrop becsukta az ajtót, és így szólt Molotovhoz: >>
Négyszemközt vagyunk. Miért ne osztoznánk? << Mire Molotov: >> De
mit szól hozzá Anglia?<< >> Angliának - mondta Ribbentrop - vége.
Megszűnt hatalom lenni.<< Ha így van - Mondta erre Molotov - mit keresünk
ezen az óvóhelyen, és ki szórja ide ezt a sok bombát?<<
A berlini tárgyalások mit sem
változtattak Hitler feltett szándékán. Keitel8 és Jodl9
és a német vezérkar a Führer utasítására már azokon a terveken dolgozott,
amelynek alapján Németország keletre csoportosította át seregeit….”
A
találkozó, ahogy Paul Schmidt
látta.
Mi történt Molotov érkezése előtt?
„vita folyt, vajon a szovjet
himnuszt - amely akkor még azonos volt a harmadik internacionálé himnuszával -
játssza-e a zenekar az orosz külügyminiszter érkezésénél. Ribbentrop rosszalóan
nézett rám, amikor tréfásan megjegyeztem: megtörténhet, hogy a berliniek
élénken emlékezve a nem is oly régmúlt időkre, együtt éneklik majd a dalt a
zenekarral.
1940. november 12-én délelőtt,
amikor a szovjet delegáció
befutott az Anhalter pályaudvarra, amelyet inkább friss virággal és zöld
növénnyel díszítettek, mit orosz sarló-kalapácsos zászlókkal, óvatosságból
mégsem a himnuszt, hanem csak a tisztelgő indulót játszotta a zenekar. Az
üdvözlési ceremónia éppen úgy folyt le, mint más magas szintű látogatásoknál:
kézfogások, bemutatkozások, elvonulás a díszszázad előtt.
Utána a vendégeket nyitott
kocsikban szállásukra vittük, a berlini Bellevue kastélyba. Valamiben mégis
eltért ez a fogadtatás a többitől. A közönség nagyon csendesen, tartózkodóan
viselkedett, amikor >> oroszommal<< keresztül haladtunk Berlin
utcáin…..
A formalitásokra nem sok időt fecséreltek.
Az oroszok megérkezése után hamarosan
meg is kezdték a tárgyalásokat. Mielőtt még a két >> nehézsúlyú
bajnok<<, Hitler és Molotov a szorítóba lépett, néhány selejtező zajlott
le Ribbentrop és Molotov között. „ - írja Paul Schmidt.
A német külügyminiszter a Berlin
Wilhelmstrassze 76. szám alatti történelmi nevezetességű épületben a rideg
pompával átalakított régi birodalmi elnöki palotában fogadta a szovjet
küldöttséget.
„Orosz részről jelen volt még a
külügyi népbiztos helyettese, Gyekanoszov, akit gyakran emlegettek a háború
után is németországi ügyekkel kapcsolatban. Az oroszok tolmácsa a >> kis
Pavlov<<. Így neveztük a berlini szovjet nagykövetség fiatal tagját,
akinek a fényképe a háború után sok konferencián látható volt Molotov és
Sztálin mellett. Angolul is tolmácsolt.
Német részről most is Hilger
követségi tanácsos látta el a tolmácsi szolgálatot, míg én csupán megfigyelő
>> jegyzőként<< voltam jelen…..
Ribbentrop a legelőzékenyebb
magatartást tanúsította a >>kemény arcú férfiakkal<< szemben Ciano10
valószínűleg nem hitt volna a szemének, ha Ribbentrop valaha is olyan
szívélyesen mosolygott volna rá, mint a szovjet külügyminiszterre.
Molotov csak elvétve viszonozta
ezt a barátságos pillantást.
Azután kissé fagyos mosoly suhant át intelligens >>sakkjátékos<<
arcán. A középtermetű, zömök orosz férfi élénk tekintetével, ódivatú
csiptetőjével mindig matematika tanáromra emlékeztetett, nem is csak külsőleg,
mert Molotov okfejtéseiben és beszédmódjában is matematikusan precíz és
megtéveszthetetlenül logikus volt. Matematikai diplomáciája mellőzte a
cirkalmas fordulatokat, és mintha egy osztály tanulói előtt állna, ismételten
enyhén leintette Ribbentropot, sőt kisebb Hitlert is terjengős, homályos
általánosságai miatt.
A tömzsi, magába roskadtan ülő
Gyekanoszov mozdulatlan arccal, szinte teljes részvétlenséggel, de mégis
feszült figyelemmel kísérte a beszélgetést. Ribbentrop a szokásos
nyitány-lemezzel kezdte a beszélgetést.”
Beszélt Anglia pusztulásáról, -
Schmidt szavaival - a „Dél-motívumról.” „Mindenki Dél irányába fordul”
fejtegette. Japán mellett „Németország is déli irányban fogja kiterjeszteni
életterét, azaz Közép-Afrikába, a régi német gyarmatvidékekre.”… Az olasz
expanzió ugyancsak Dél felé irányul” - mondta.
Aztán feltette a kérdést
Molotovnak: Vajon nem fordul-e Oroszország is déli irányba, hogy az általa
annyira óhajtott nyílt tengerre megszerezze a természetes kijáratot ?”
Miféle tengerre gondolt az imént,
amikor a nyílt tengeri kijáratról
beszélt? - kérdezett vissza Molotov ártatlanul. Ez a közbevetett megjegyzés
Ribbentropot kizökkentette a kerékvágásból, és csak hosszas kitérő után
>> a nagy változásokról, amelyek a háború után a világ minden részében befognak
következni.<<, és a >> brit birodalom ujjárendezéséről<< tért
vissza az eredeti kérdéshez: a >> Perzsa-öbölhöz és az
Arab-tengerhez<< és félreérthetetlen célzással Indiához.
Molotov mozdulatlan arccal ült
vele szemben. Egyáltalában nem vett tudomást ezekről a célzásokról,
legalábbis Berlinben. Csak hazatérését követően, november 26-án érkezett egy
távirat Berlinbe a moszkvai német nagykövettől, mely szerint Molotov hajlandó
foglalkozni a négyhatalmi egyezmény gondolatával, azzal a feltétellel, ha
elismerik a Batumitól és Bakutól délre eső területet a szovjet törekvések
Perzsa öböl felé irányuló központjának.
Ribbentrop azután
a tengerszorosok problematikáját
hozta szóba. Ezt a kérdést a régi montreux-i megállapodás11
kárpótlásaként, egy Oroszország, Törökország, Olaszország és Németország
közötti megegyezéssel akarta megoldani.
A ribbentropi nyitány negyedik tétele
Oroszországnak a háromhatalmi
egyezményhez való csatlakozásával foglalkozott…Ennek a kérdésnek a
megvitatására Ribbentrop egy újabb moszkvai látogatást helyezett kilátásba:
-
Hasznos lenne talán, ha egyidejűleg az olasz és a japán
külügyminiszter is ott lenne. Úgy tudom, mindketten hajlandók lennének
Moszkvába utazni.
Ribbentrop a végén Kínát is
bedobta a vitába. Óvatos formában értésére adta Molotovnak, hogy szívesen
közvetítene Csang-Kai-sek12 és Japán között.”
A szovjet külügyminiszter alig
reagált tárgyaló partnere észrevételeire.” A precízen fogalmazó Molotov csupán
néhány kérdést tett fel:
-
Mit jelent tulajdonképpen: a nagy kelet-ázsiai tér? - tudakolta.
Ez a fogalom semmiben sem érinti
az életfontosságú orosz befolyási szférákat - sietett Ribbentrop a válasszal.
-
A befolyási szférákat általában pontosabban kell
meghatározni - mondotta az orosz >>matematikus. << - Elsősorban
Németországgal keressük a megegyezést - hangsúlyozta, de nyomban hozzáfűzte: - Csak
azután kerülhet sor Japánra és Olaszországra, ha már pontosan tájékozódtunk a
háromhatalmi egyezmény jelentőségéről, jellegéről és célkitűzéseiről.
Gongütés szólított reggelihez és
ezzel az előmérkőzés befejeződött.”
Délután Hitler-Molotov találkozó első fordulója
következett. „A tolmácsi
szolgálatot ismét Hilger és Pavlov látta el. Hitler igyekezett elébe vágni
mindazoknak a kérdéseknek, amelyeket az oroszok a németek magatartásában
nehezményeztek. Ezekről már értesült, mert Molotov az eddigi megbeszéléseken
nyomatékosan kifejtette őket.”
Hitler itt ugyanazokkal a
témákkal foglalkozott, amelyeket Churchill is leír emlékiratában.
„Molotov kissé feddő hangon kijelentette,
hogy Hitler fejtegetései
általános jellegűek voltak. Ő pontos utasításokat kapott elutazása előtt
Sztálintól, és amit a következőkben közöl, azonos Sztálin nézeteivel. Egyetért
Hitlerrel abban, hogy a német orosz-orosz egyezmény előnyös volt mindkét fél
számára. Németország biztos hátországra (nyilván támaszra gondolt) tett szert,
aminek közismerten nagy jelentősége volt a háború első évében, az események
további fejlődése szempontjából. Lengyelországban is tetemes gazdasági
előnyökhöz jutott Németország.
Az általános megjegyzések után
Molotov azonnal áttért az egyes
aktuális kérdésekre; a szarvánál ragadta meg a bikát.
-
Érvényes-e Finnországra vonatkozóan is az 1939-es
német-szovjet megegyezés? -kérdezte közvetlenül a tárgyra térve.
-
Mit jelent az új rend Európában és Ázsiában, és milyen
szerep jutna ebben a SZU-nak? - kérdezősködött tovább,
-
Mi van Bulgáriával, Romániával, és Törökországgal,
-
Hogy áll az orosz érdekek védelme a Balkánon és a
Fekete tengeren,
-
Kaphatna-e felvilágosítást az úgynevezett nagyázsiai
térség elhatárolásáról és mi köze van ennek a háromhatalmi egyezményhez?
Csak úgy zúdult a kérdések özöne
Hitlerre. Jelenlétemben egyetlen külföldi látogató sem beszélt vele még így.” -
írja Hitler tolmácsa, majd így ír:
„Molotov zavartalanul folytatta >>a feleltetést.<<:
- A szovjet kormány könnyebben
tud állást foglalni a Hitler által felvetett kérdésekben, ha mielőbb felvilágosítást
kap az említett problémákról. Érdekli az európai újjárendezés, és különösen
annak üteme és formája!”
Schmidt szerint Hitlert
válaszában a „megtestesült szelídség és udvariasság” jellemezte. Hosszabban
fejtegette a háromhatalmi egyezmény célját, majd arról beszélt, hogy „Az
Egyesült Államoknak semmi keresnivalója nincs Európában, Afrikában és Ázsiában
sem.”
A szovjet külügyminiszter
„helyeselt Hitler Amerika-ellenes kijelentései közben. A többit kevésbé
szívesen fogadta. Pontosan akart tájékozódni mindenről, mielőtt Oroszországnak
a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásról nyilatkozott volna.
Alapjában véve csatlakoznánk a
háromhatalmi egyezményre, ha partnerként, nem pedig tárgyaként kezelnének
bennünket” - mondta.
„Hitler az angolokat használta
fel ürügyül, hogy kitérjen Molotov nógató kérdései elől.
Azt hiszem, most meg kell
szakítanunk az eszmecserét, különben utolér bennünket a légiriadó.” -
figyelmeztetett Hitler. „Figyelmeztetése a légiriadóra nem csupán kifogás volt”.
Schmidt előtte is utána is gyakran volt tanúja, „hogy nagyon gondosan ügyelt
hivatalos vendégeinek biztonságára a légiriadók idején…..Ezen az estén azonban
az angolok nem támadták Berlint.”
A megbeszélések másnap
folytatódtak.
A megbeszélésen „váltakozó
találatokkal folytatódott a párviadal Hitler és Molotov között. A viták során
Molotov ismételten a konkrét kérdésekre terelte a szót, elsőnek Finnország
ügyére.
-
Mindig pontosan tartottuk magunkat a német és orosz
befolyási övezeteknek a moszkvai titkos szerződés szerinti elhatárolásához - kezdte
Hitler. Oroszországról ez nem mondható el minden esetben. - Ez utóbbi
megjegyzés Bukovina váratlan megszállására vonatkozott. - Ugyanez áll Finnországra
is - folytatta Hitler -, nem fűződnek hozzá politikai érdekeink. A háború alatt
azonban Németországnak szüksége van a finnországi nikkelre és fára, és ezért
nem engedhetik meg, hogy háborús bonyodalmakba keverjék Finnországot. Már pedig
az angolok ezt tervezik, Svédországot is bevonva. Ezzel veszélyeztetnék a
Keleti-tengert. Németország élethalálharcban áll Angliával, és ezért nem tűrhet
el ilyesmit - mondta energikusan Hitler.
-
Ha Oroszország és Németország között egyetértés van,
háború nélkül is megoldható a finn kérdés - válaszolta Molotov
rendíthetetlenül, és kissé epésen hozzáfűzte: - Ebben az esetben azonban német
csapatok nem tartózkodhatnak Finnországban, és nem szabad engedélyezni
politikai tüntetéseket sem a szovjet kormány ellen.
A német fél
Finnország ügyében megegyezést kívánt. Molotov szerint: „Ehhez nem szükséges
sem újabb megegyezés, sem újabb biztosíték, mivel a régebbi német-orosz
megegyezés szerint Finnország egyértelműen orosz befolyási szférába tartozik.
Hitler most dühös lett:
-
Nekünk békére van szükségünk Finnországban a nikkel és
a fa miatt. - Majd fenyegető hangon hozzáfűzte: - Egy keleti tengeri konfliktus
a német-orosz viszonyt súlyosan veszélyeztetné. Megtiltom a keleti tengeri
háborút!”
Schmidt
világosan emlékezett rá, „hogy Hitler nagy izgalmában a >>
megtiltom<< szót használta a >> kikérem magamnak<< helyett (
Verblete = megtiltom, Verbitte= kikérem magamnak) pedig ez felelt volna meg a
szóhasználatnak.
-
Hiszen nem a keleti tengerről van szó, hanem csupán
Finnországról - válaszolta Molotov élesen.
-
Finnország nem kerülhet háborúba! - ismételte Hitler.
-
Akkor mégsem tartja be a múlt évi megállapodásunkat - válaszolta
Molotov makacsul.”
Hitler a Dél- motívumról…
Erről kezdett
„megint beszélni, amelyről Ribbentrop is említést tett már a Molotovval
folytatott tárgyaláson. Fel kell osztani a >> brit birodalom
csődtömegét<< és habár nem nevezte meg Indiát, meglehetősen
félreérthetetlenül utalt egy déli, tisztára ázsiai területre, amelyet
Németország már most az orosz befolyási övezet részének ismer el.”
A szovjet politikus nem hagyta magát.
Elsősorban
Európáról óhajtott tárgyalni. A szovjet külügyminiszter rosszallását fejezte
amiatt, hogy olyan garanciát nyújtott Romániának, amely ellenkezik a szovjet
érdekekkel. Majd feltette a kérdést: Érvényes ez a garancia Oroszország ellen
is?”
Hitler válasza:
-
Mindenki ellen érvényes, aki megtámadja Romániát - jelentette
ki Hitler barátságtalanul, de nyomban gúnyosan hozzáfűzte A maguk esetében
azonban ez a kérdés nem sürgős, hiszen csak nemrégen kötöttek egyezményt
Romániával.
Molotov kérdéssel válaszolt:
-
Mit szólna hozzá, ha mi hasonló garanciát adnánk
Bulgáriának, mint ön adott Romániának, ugyanolyan feltételekkel, azaz erős
katonai missziót küldenénk oda? Bulgária független ország, és minthogy a
Dardanellák közelében fekszik, rendkívül fontos Oroszország számára.
Mire Hitler:
-
Ha ugyanolyan feltételekkel adnak garanciát, ahogy mi
adtunk Romániának, akkor mindenekelőtt meg kell kérdeznem, kért-e Bulgária
önöktől garanciát, mint ahogy a románok kértek tőlünk? - érdeklődött Hitler.
-
Molotov nemmel válaszolt, de úgy vélte, hogy
Oroszország majd megegyezik Bulgáriával, és hangsúlyozta, hogy nincsen
szándékukban beavatkozni az ország belügyeibe. Aztán kérte Hitlert válaszoljon
előbb feltett kérdéseire.
-
Hitler kitért a válasz elől; előbb meg kell beszélnie a
Ducéval13 - mondotta. Molotov azonban nem tágított, és ismételten
választ kért Hitlertől. Ám Hitler hallgatott.
Bulgáriával
kapcsolatban megvitatták a Dardanellák kérdését is. Ahogy Ribbentrop az előző
nap, Hitler is a montreux-i egyezmény reviziója irányába akarta terelni az
ügyet, míg Molotov nem csupán papíron akart garanciát a Dardanellákon keresztül
a Fekete- tenger ellen irányuló támadás kivédésére, hanem maga kívánt
megegyezni ebben az ügyben a törökökkel, míg az oldalfedezetet Bulgáriának
->> amelynek kijárata van az Égei tengerre<<- adott garanciával
teremtik meg. (Néhány nap múlva, 1940. november 26-án közölte a moszkvai német
nagykövet, hogy Molotov szárazföldi és tengeri támaszpontokat követel a
Boszporusz és a Dardanellák területén hosszú lejáratú bérleti szerződés
alapján, és javasolja, amennyiben a törökök megtagadnák az egyezményhez a
hozzájárulásukat, vegyék jegyzőkönyvbe a szükséges katonai és diplomáciai
rendszabályokat.)”
A társalgás
stílusát a tolmács „egy kérdés-felelet játék szócsatájához” hasonlította. A
második nap délutánján Hitler és Molotov közötti szópárbaj tovább folytatódott,
majd Hitler és közvetíteni igyekezett „egy japán-orosz közeledésben. A
kényelmetlen beszélgetés megint csak az >>angolokra<<, vagyis a
légiriadóra hivatkozva fejeződött be.
Molotov másnap delegációjával
együtt elutazott Berlinből. A szudéta-válságról Chamberlainnel folytatott vita
óta olyan heves eszmecserét, mint amilyen akkor Hitler és Molotov között folyt
Berlinben” írja Paul Schmidt Hitler tolmácsa.
Felhasznált irodalom
Paul Schmidt
Hitler tolmácsa voltam
Gondolat 1971 Budapest
Szövegmagyarázat:
1. Winston Leonard Spencer Churchill (1874-1965) brit politikus, két alkalommal (1940-1945,
1951-1955) Nagy-Britannia miniszterelnöke. „Háborús miniszterelnökként
(1940-1945) elévülhetetlen érdemeket szerzett hazája a birodalom védelmi
képességének fejlesztésében, az ország ellenállásának megszervezésében a
második világháború idején. Churchill hosszú politikai pályáján vált kiemelkedő
államférfivé. Életével részletesebben ezen a honlapon több szerkesztés
szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
2. Paul Schmidt: Adolf Hitler, Ribbentrop, Göring és más náci
politikusok tolmácsa volt a náci korszak idején.
Hivatásos tolmácsként azonban 1923-tól állt a német
külügyminisztérium szolgálatában. Így módja volt a „weimari köztársaság” idején
részt venni fontos nemzetközi megbeszéléseken. Tolmácsa lehetett Brüning kancellárnak
és Stresemann külügyminiszternek. Könyvében elismeréssel szól Stresemann erőfeszítéseiről,
amit a külügyminiszterként a legyőzött ország elfogadtatásáért tett az első
világháború után. Érdekfeszítően írja le Hitler és Neville Chamberlain angol
miniszterelnök 1938 őszi találkozásait a berchesgadeni Berghoftól, Bertchesgadenen
át Münchenig.
3. Vjacseszláv Mihajlovics Molotov (1890-1986) vezető szovjet politikus, Sztálin
megingathatatlan politikai harcostársa. Számos vezető pozíció betöltője.
Közéleti pályája 1916-ben kezdődött, amikor a bolsevik párt szentpétervári
bizottságának tagja lett. Előtte a „Pravda” c. bolsevik lapnál tevékenykedett.
Már 1926-tól a párt legszűkebb vezetésének a „Politbüro”-nak tagja. A Lenin
halála utáni hatalmi harcok idején Sztálint támogatta. Alexej Rikov 1930-ban
történt elmozdítása után a Népbiztosok Tanácsának elnöke (miniszterelnök). Beosztásában
irányította a mezőgazdaság erőszakos - milliók lecsúszásával járó -
kollektivizálását.
A Kirov halálát követő nagy tisztogatásokból 1934-től
Molotov is kivette a részét, ezekben jelentős politikai szerepet vállalt.
Egyike volt annak a három személynek (Kliment
Vorosilov, Anasztaz Mikojan mellett), akik 1940 tavaszán aláírásukkal hagyták
jóvá a belügyi alakulatok katyni vérengzését Szmolenszk mellett. Molotov
1939-től a zsidó származású Litvinovot váltotta a külügyminiszteri
bársonyszékben. E mellett 1941 májusáig megtartotta a Népbiztosok Tanácsa
elnöki beosztását is. Egyik aláírója „Molotov- Ribbentrop Paktum”-nak (1939. aug. 22.) A világháború után poziciója
megingott, a külügyminiszteri székben Visinszkíj váltotta 1949-ben. 1948-ban
feleségét - ebben az asszony zsidószármazása is közrejátszott - Polina
Zsemscsuzsinát is letartóztatták, noha ő maga is Sztálin lelkes hívének
számított. A diktátor halála után (1953. márc. 5.) rövid időre Molotov helyzete
megerősödött, ismét külügyminiszter lett. Ny.Sz.Hruscsov főtitkársága idején -,
különösen a XX. pártkongresszustól kezdve fokozatosan indult el a lejtőn.
Mongóliába „száműzték” ott lett országa nagykövete. 1962-ben végleg
visszavonult, 96 évesen halt meg 1986-ban Moszkvában.
4. Joachim von Ribbentrop (1893-1946) német náci politikus. Az első
világháborúban önkéntesként vett részt.
Állítólag a „Kaiser” ügynöke volt. A háború után rövid
ideig attasé volt Isztambulban. Eredetileg pezsgőügynökként tevékenykedett.
1932-től lett tagja a náci pártnak, feltétlen lojalitása miatt Hitler számított
rá.
Arrogáns, erőszakos, humortalan személyéről Paul
Schmidt Hitler tolmácsa is említést tesz könyvében.
Emiatt pártjában - még a vezetők között is - több
ellenséget szerzett magának (Goebbels, Göring) 1936-1938 között londoni követ,
majd 1938-1945 között Németország külügyminisztere. A „Molotov- Ribbentrop
Paktum” egyik aláírója (1939. aug. 22.). A nürnbergi perben 1946-ban háborús
főbűnösként halálra ítélték és kivégezték.
5. Adolf Hitler (1889-1945) a német náci párt az Német Nemzetiszocialista
Munkáspárt (NSDAP) egyik alapítója. 1933. jan. 30-től Németország kancellárja,
1934-től (Hindenburg elnök halála után) a német nép Führere.
Életével ezen a honlapon több szerkesztés
szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
6. Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) grúz származású szovjet-kommunista
diktátor, Lenin halála után a párt főtitkára. Életével ezen a honlapon több
szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
7. Háromhatalmi
egyezmény: az egyezményt 1940. szept.
27-én kötötte a három „tengely-hatalom” Japán, Németország és Olaszország,
garantálva egymás kölcsönös politikai, gazdasági és katonai támogatását.
Magyarország 1940. nov. 20-án, ezt követően Románia,
Szlovákia, Bulgária és Jugoszlávia, felbomlása után Horvátország is
csatlakozott az egyezményhez.
A szerződés előzménye volt az 1936-ban Japán és
Németország között létrejött „Antikomintern Paktum”, amelyhez Olaszország is
csatlakozott. A paktum elsősorban a sztálinista Szovjetunió elleni
együttműködést jelentette.
8. Wilhelm Bodewin Johann Gustav Keitel
(1882-1946) hivatásos katona, német
tábornok, második világháborús főbűnös. Életével ezen a honlapon több
szerkesztés részletesen is foglalkozik.
9. Alfréd Josef Ferdinand Jodl (1890-1946) hivatásos katona, német tábornok, háborús
főbűnös. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata
részletesen is foglalkozik.
10. Galeazzo Ciano (1903-1944) olasz fasiszta politikus, 1936-1943
között külügyminiszter. Jelentős szerepet játszott a német-olasz közeledésben.
1943. júl. 25-én a Fasiszta Nagytanácsban – apósa - Mussolini leváltása mellett
szavazott. Később a németek letartóztatták és átadták az észak-olasz
bábállamnak. (saloi köztársaság) Az olasz diktátor 1944. elején kivégeztette
(veronai per). Cianónak a második világháború alatt vezetett Naplója fontos
kordokumentum volt.
11. Montreuxi-egyezmény: az 1936-ban létrejött szerződésben Törökország
visszanyerte szuverenitását a tengerszorosok a Boszporusz és a Dardanellák felett.
12. Csang Kaj-sek (1887-1975) hivatásos kínai katona, politikus. Falusi
kereskedő családban született. A tokiói katonai akadémián tanult, 1911-ben a
katonai felkelés hírére hazatért Japánból. Ezt követően átvette az egyik
köztársasági ezred irányítását. A Szun Jat-szen féle köztársasági forradalom
1912-ben megszüntette a császárságot. A császár lemondott, kikiáltották a
köztársaságot, új alkotmányt léptettek életbe. Csan Kaj-sek 1923/1924-ben
Moszkvában tartózkodott, ahonnan csalódottan tért haza. A Kuomitang (Nemzeti
Párt) jobboldali platformjának lett a vezetője. 1925 májusában kitört a
sanghaji sztrájk. Csang Kaj-sek nemzeti kormányt alakított. Eközben a japános -
kihasználva az ország polgárháború szabdalta helyzetét - 1931-ben elfoglalták
Mandzsúriát. Az esemény egységfrontba tömörítette a Mao-Ce-Tung féle
baloldaliakat a Csang Kaj-sek által vezetett nemzeti erőkkel. 1936-1945 között
együtteen kísérelték meg Mandzsúria felszabadítását.
A második világháború idején Kína 1941-ben minden
kapcsolatot megszakított a Harmadik Birodalommal és a fasiszta Olaszországgal.
Csang Kaj-sek így a szövetségesek oldalán vehetett részt a párizsi béketárgyalásokon
(1946/1947) Mao-Ce-Tung féle baloldali erők 1948-ban felszabadították
Mandzsúriát és 1949-ben elfoglalták Nankingot a nemzeti kormány székhelyét.
1949. okt. 1-jén Mao-Ce-Tung-ék kikiáltották a kínai Népköztársaságot. Csang
Kaj-sek maradék csapataival Tajvan (Formóza) szigetére menekült. A tajvani
nemzeti erők élén Csang Kaj-sekkel 1954-ben biztonsági szerződést kötöttek az
Egyesült Államokkal és nem mondtak le a szárazföld visszafoglalásáról. A
generalisszimus 1975-ben halt meg 88 éves korában.
13. Duce = nem más, mint Benito Mussolini a fasiszta diktátor
(1883-1945). Életével ezen a honlapon több szerkesztés részletesen is
foglalkozik.
Forrás:
Internet - Wikipedia,
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
Pécs 2010. június
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!