Mi történt 1944. október 15-én?

Ezt a címet adta Nagybaconi Nagy Vilmos visszaemlékezései egyik fejezetének. A könyv igen korán már a háború után, 1947-ben megjelent. Ránki György történész az átdolgozott, második kiadás előszavában azt írja, hogy a volt honvédelmi miniszter: „Szokatlanul korán, midőn még hasonló szerepet betöltő politikusok vagy katonai vezetők nemcsak Magyarországon, de más országokban sem juthattak el a memoárok megfogalmazásához, papírra vetette gondolatait. A szokatlanul korai időpont alkalmasint a szerző személyes helyzetével is kapcsolatba lehetett. Ugyanis sajátos helyzete volt Nagy Vilmosnak, nem tartozott sem a győztesek, sem a bűnösök közé. „róla joggal elmondhatták: ember maradt az embertelenségben. Ember volt és katona” - írja a történész-professzor. A szerkesztésben a „Végzetes esztendők” címet viselő memoár IX. fejezetének feldolgozására, az általa megélt október 15.-i események bemutatására vállalkoztam.

Bizalmas megbeszélés a miniszterelnöknél

„Október 14-én szombaton délben Ambrózy Gyula a kabinetiroda főnöke bemutatta Lakatos Géza¹ miniszterelnöknek a másnapra tervezett proklamáció szövegét, melyen Lakatos változtatásokat tett. Aznap délutánra a miniszterelnök bizalmas megbeszélésre hívta magához a minisztereket. Valamennyi miniszter megjelent, Reményi-Schneller Lajos² pénzügyminiszter és Jurcsek Béla³ közellátásügyi miniszter kivételével. Ez a két miniszter ugyanis szoros kapcsolatban állott a német követtel, és ezért bizalmas természetű ügyeket a többi miniszter nem akart előttük tárgyalni. A megbeszélésen Lakatos miniszterelnök közölte velük, hogy október 15-én fél 11 órára Horthy kormányzó koronatanácsot⁴ hívott egybe a fegyverszünet kérdésének megbeszélésének céljából.

Ezen a koronatanácson kellett megállapodni, hogy milyen álláspontot foglaljanak el a miniszterek a kormányzó fegyverszünet-kérésével kapcsolatban.”

A fegyverszünetre szükség van

„A katonai helyzet letárgyalása után a megkötendő fegyverszünet kérdését beszélték meg. Abban valamennyien egyetértettek, hogy a fegyverszünetre szükség van, mert a helyzet teljesen kilátástalan, hogy a döntést tovább halasztani nem lehet. Még azt kellett megállapítani, hogy milyen eljárást kövessenek a parlamenttel és a németekkel szemben. Lakatos miniszterelnök ugyanis azt ígérte bemutatkozása alkalmával, hogy a parlament tudomása és hozzájárulása nélkül fegyverszünetet nem fog kérni.”

Kikerülték a parlamentet.

„A parlamenttel kapcsolatos magatartásra vonatkozólag az a vélemény alakult ki, hogy amennyiben a kormányzó megmarad ama felfogása és elhatározása mellett, hogy a parlament előzetes értesítésére és jóváhagyására nincsen szükség, a kormány beadja lemondását. Ha azonban a kormányzó felszólítja Lakatost, hogy vállalja el újra a kormány megalakítását, minden miniszter helyén maradva újra esküt tesz, és ezzel, bár ugyanazokból a személyekből, de új kormány alakul, melyet már nem köt az első Lakatos-kormány által tett ígéret a parlamenttel szemben. Ebben az új kormányban azonban valószínűleg nem fog tárcát vállalni Reményi-Schneller Lajos és Jurcsek Béla. A német követ tájékoztatását a kormányzó magára vállalta. Erről az értesítésből azonban azért sem kellett gondoskodni, mert maga Veesenmayer⁵ kért kihallgatást a kormányzótól. A kormányzó a követet 15-én 12 órára kérette magához.

A német követnek sejtelme sem volt

arról, hogy kihallgatása alkalmával a kormányzó közölni fogja vele, hogy Magyarország fegyverszünetet kér a szövetségesektől.

A kormányzó személyes biztonsága érdekében tett intézkedésekről Vattay Antal⁶ főhadsegéd tájékoztatta a minisztertanácsot. Közölte: számolnak azzal, hogy a szélsőjobboldali elemek erőszakosan akarják majd megakadályozni a fegyverszünetet, és ebben a németek bizonyára fegyveren is támogatni fogják őket. Vattay altábornagy közlése szerint a királyi vár biztosításáról Lázár Károly⁷ altábornagy, a testőrség parancsnoka gondoskodik. Ezt a 9/II zászlóalj által megerősített testőrséggel fogja végrehajtani. De valószínűleg még rendelkezésre fog állni >>rövidesen<< a Budapesttől délkeletre harcoló lovashadosztály és a >>néhány napon-<< belül az 1. hadseregtől ide irányított 10. hadosztály is.

A már említett két zászlóaljon kívül Budapesten még a folyamőrségnek egy zászlóaljnyi alakulata volt, melyet karhatalmi célokra lehetett volna használni.”

A fegyverszünet kérésének továbbítása.

Továbbítását úgy beszélték meg „hogy azt a külügyminiszter szóban fogja a svéd és a török követtel közölni, és az írásbeli utasításokat a stockholmi és ankarai magyar követek fogják megkapni, hogy ennek alapján kérjék továbbításra a két kormányt. Ebben a kérelemben azt is előadják a magyar követek, hogy a német haderőnek Magyarországon lévő részei úgy vonuljanak ki az országból, mint Finnországból, Magyarországot a szövetséges hatalmak hadseregei együttesen szállják meg: a rendőri szolgálatban a magyar rendészeti szervek is működjenek közre, és Budapestet a szövetségesek közösen foglalják el.”

Október15-e vasárnapra esett

„Amikor október 15-én reggel a miniszterek a koronatanácsra siettek, akkor tudták meg, hogy a németek ifj. Horthy Miklóst⁸ tőrbe csalták. Bornemissza Félix⁹, nyugalmazott tengerésztiszt lakásán ifj. Horthy Miklós a német Gestapo embereivel találkozott. A keletkezett tűzharcban a támadók közül egyet lelőtt, de maga is megsebesült. A németek lefegyverezték, és magukkal hurcolták. Azt még nem lehetett megállapítani, hogy hová. A kormányzó a koronatanács kezdetén a történtekről még semmit sem tudott.”

A koronatanács ülése

„A koronatanácsot október 15-én, vasárnap 11 órakor nyitotta meg a kormányzó. Jelen volt a minisztereken kívül Vörös János¹⁰, a vezérkar főnöke, Ambrózy Gyula¹¹, a kabinetiroda főnöke, Vattay Antal altábornagy főhadsegéd, a katonai iroda főnöke. A jegyzőkönyvet Bárczy István¹² miniszterelnökségi államtitkár vezette.

A kormányzó

bevezető beszédében azzal kezdte a tanácskozást, hogy Magyarország történetének legnehezebb óráiban hívta egybe a kormány tagjait. Katonai helyzetünk igen súlyos. Németország katonai összeomlása nem kétséges; ha ez bekövetkezik, és a szövetséges hatalmak minket egyedül találnak Németország mellett, úgy Magyarország esetleg megszűnnék mint állam létezni. A fegyverszünet tekintetében olyan híreink vannak, hogy elfogadható feltételeket kapunk. Helyzetünk ma, rokonok és barátok nélkül igen nehéz. Budapest még áll. Kár minden életért, melyet ebben a kilátástalan harcban feláldozunk. El kell készülnünk arra, hogy ki leszünk téve a németek brutalitásának. Csapatainkat szétszórhatják, de minden megpróbáltatással szemben igaz az, hogy ha folytatják a harcot, a kilátástalan küzdelmet, akkor hazánkat, fajtánkat tesszük kockára és dobjuk oda a pusztulásnak.

Ezután a miniszterelnök,

Lakatos Géza javasolta, hogy mielőtt a tanácskozást megkezdenék, a vezérkar főnöke tájékoztassa a kormány tagjait a hadi helyzet felől.

Vörös János vezérezredes vette át a szót,

azzal, hogy a mostani katonai helyzetünk két súlyos kérdést vet fel. Az egyik az, hogy a debreceni arcvonalunk kénytelenek voltunk csapatainkat visszavonni, a másik a Duna-Tisza közének teljes védtelensége. Itt csak sebtében összeszedett, gyenge alakulatok állanak az ellenséggel szemben.

Oroszországból hazaszállított lovashadosztályunkat, alighogy beérkezett, rögtön bevetették. Ez igen súlyos veszteségeket szenvedett. Részei jelenleg Kecskeméten gyülekeznek. Az oroszok Debrecennél észak felé kanyarodtak. Ennek az lehet a következménye, hogy az 1. és 2. hadseregünket elvághatják. A megígért öt német páncélos hadosztályból kettő jött meg. Ezeknek bevetésével esetleg el lehet érni, hogy az arcvonalat még egy ideig tartani lehet. Szlovák területre nem mehetünk. Debrecen és a szlovák határ közötti terület igen szűk, úgyhogy az ha az oroszok itt nagyobb erőkkel támadnak, még kevesebb egységet tudunk itt visszavenni.

Erre való tekintettel hosszú táviratban tájékoztatta a német vezérkart helyzetünkről, és azt javasolta, hogy két hadseregünket a Tisza-Bodrog és a Meszes-vonalra vegyük vissza. Rámutatott még arra, hogy Budapestet mint hídfőt, a lovashadosztály, egy páncélos és egy honvéd gyaloghadosztály védené. Ha az oroszok dél felől erősebb nyomást fejtenének ki, akkor a Duna vonalára vonulnánk vissza. Rámutatott arra, hogy az 1. hadsereg mögött tartalékban álló 10. hadosztályunkat szintén Budapest védelmére kell ideszállítani. Mindezekhez a németek nem járultak hozzá. Ő azonban ezt mégis elrendelte azzal, hogy az 1. és 2. hadsereg a Tisza-Bodrog vonalra vonuljon vissza. A németek a 10. hadosztálynak Budapestre való szállítását azzal utasították vissza, hogy Budapestet ők maguk fogják védeni. Guderian¹³, a német vezérkar főnöke, 10 óra 15 perckor ultimátumban követelte a kiadott visszavonulási parancs visszavonását. Erre 12 óra időt adott.

A koronatanács úgy döntött, hogy a vezérkar főnökének kiadott intézkedései érvényben maradtak. E kérdés további vitáját mellőzve, most már a fegyverszünet ügye került megvitatásra.

Lakatos miniszterelnök előadta,

hogy a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács ülésén feltárta katonai helyzetünket. Már akkor rámutatott arra, hogy a megkezdődött debreceni csata csak akkor fog sikerrel végződni, ha a németek az oroszokat nemcsak feltartóztatják, hanem meg is verik. A másik veszedelmes terület a Duna-Tisza köze, ahol az oroszok már Szegedet és Szabadkát is elfoglalták. Tartani kell attól is, hogy rövidesen Szentes és Csongrád is kezükbe kerül. Ha nem is jelent nagy veszélyt a debreceni csata elvesztése, az orosz harapófogó összeszorulása egyre veszedelmesebb helyzetbe hozhatja hadseregeinket. Ha pedig az orosz hadsereg Budapest alá érkezik, a további harcot kilátástalannak kell tartani.

A vezérkar főnöke megjegyezte,

hogy az oroszok a hadművelet közben megkerülhetik alakulatainkat, mert a lovashadosztályt páncélos alakulatokkal szemben nem lehet bevetni és vele azokat feltartóztatni.

Lakatos kijelentette.

hogy a kormányzó az ország jövőjét félti, ha még tovább kitartunk a kilátástalannak látszó harc folytatása mellett. A kormány álláspontja az volt, hogy ha ellenállunk, ezzel időt nyerünk. (Itt a miniszterelnök valószínűleg arra az időnyerésre célzott, mely ahhoz lett volna szükséges, hogy az angolszász ejtőernyős hadosztályok még az oroszok előtt beérkezhessenek.) Lakatos felhívta a figyelmet a németek bizalmatlanságára, mely Bakay Szilárd¹⁴ altábornagy, a budapesti 1. hadtest parancsnokának elrablásában nyilvánult meg. Mi a németek előzetes figyelmeztetése mellett kérünk a szövetségesektől fegyverszünetet. Lakatos szerint nem várhatjuk meg azt a pillanatot, amikor az oroszok már teljes urai a helyzetnek. Ő azonban a képviselőházzal szemben kötelezettséget vállalt. Felfogása szerint, ha kell, akár zárt ülésen is, de meg kell kérdezni az országgyűlést.

A parlamentben azóta megalakult a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége, s ennek küldöttségével korábban közölte, hogy el fog érkezni az a pillanat, amikor már nem tudjuk megvalósítani azt az elhatározásunkat, hogy folytatjuk a harcot. Kéri tehát a kormányzó hozzájárulását, hogy fegyverszüneti kérésünk tényét előbb hozzájárulás végett, az országgyűlés mindkét háza elé terjeszthesse.”

Vita a parlamenti hozzájárulásról

„A kormányzó azt az álláspontot fejtette ki, hogy a törvény a békekötés tényére és nem a fegyverszünetre vonatkozik. A mai képviselőház összetételénél fogva nem képviseli a magyar közvéleményt. Túlságosan szélsőséges elemekből jött össze a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége. Már a vezetőségnek az az összeállítása, hogy az országgyűlés többségét alkotó Magyar Élet  Pártjával szemben sokkal kisebb létszámú pártoknak két-két helyet biztosít vezetőségében, mutatja, hogy a szélsőjobboldali irányzatok összefogásáról van szó. Különben is sok képviselőt és felsőházi tagot hurcoltak el a németek, tehát az országgyűlés nem teljes. Sok törvényhozót a hadi helyzet akadályoz a megjelenésben. A Gestapo terrorjával kapcsolatos félelem következtében nemigen mernék a képviselők nyiltan kimondani véleményüket. Mi megszállott ország vagyunk.

Ezután Vladár Gábor¹⁵ igazságügyminiszter és

Rakovszky Iván¹⁶ vallás-és közoktatásügyi miniszter szólt

hozzá a kérdéshez

Lakatos miniszterelnök

újabb érveket hozott fel a fegyverszünet szükségessége mellett. Előadja, hogy súlyos hadi helyzetünk, azonkívül más tények, így a Bakay eset, a menekültek ellátásának és elhelyezésének szinte megoldhatatlan kérdése, olyan borzalmas helyzetbe juttatott bennünket, hogy végre komoly elhatározásra kell elszánnunk magunkat. Kénytelenek vagyunk bevallani, hogy mindeme kérdésekkel szemben szinte tehetetlenek vagyunk.

A nemzet lakósságát akartuk menteni, de nem lehet áthelyezni az ország egyik felét a másikba. Nézete szerint a fegyverszünet kérését először a parlament elé kell vinni. Mielőtt azonban ezt megtennénk, tisztázandó az, hogy mi a miniszterek felfogása, ki ellenzi a fegyverszüneti feltételeket, vagy fogadja el.

Erre a kormányzó közbeszólt:

>> Én már döntöttem!<<

A belügyminiszter, báró Schell Péter¹⁷, Vörös János  és Lakatos hozzászólása után

A kormányzó ismét felszólalt.

Kijelentette, hogy segítséget nem várhatunk. A győzelem ki van zárva. Ezért most, még mielőtt az utolsó perc eljön, fegyverrel a kézben kell fegyverszüneti feltételeket kérnünk az ellenségtől. Itt vannak körülöttünk ellenséges szomszédaink. Ha ezek megmozdulnak, Magyarország megszűnik létezni. Guderian ma érkezett nyers hangú ultimátuma még jobban meggyőzte arról, hogy kitartson álláspontja mellett. Ez az ultimátum megkönnyíti az elhatározást. A németek eddig egyetlen ígéretüket sem tartották be. Mikor március 19-én valósággal kicsalták őt Németországba, Hitler kijelentette, neki hírei vannak arról, hogy mi át akarunk állni az ellenséghez, és ezért katonailag meg kell szállnia Magyarországot. Órák hosszat hiába kérlelte Hitlert, hogy ezt ne tegye meg. Azt a választ kapta, hogy a katonai megszállás már elhatározott dolog, és ha a magyar katonaság ellenállást nem tanúsít, a közigazgatás teljesen magyar kézen marad.

Ezzel szemben a katonai megszállással együtt Magyarországra érkezett a Gestapó is. Többszöri kérésére ígéretet tettek, hogy idővel kivonják a Gestapót. Ezt a mai napig nem tették meg. Ígérték, hogy Magyarország teljes szuverenítása megmarad, ha Németország bizalmát bíró kormányt nevez ki. Ő ebbe is belement. Ennek ellenére maradt a Gestapo, mely parlamentri képviselőket és közéleti férfiak egész sorát tartóztatta le, és Németországba deportálta.

Ezek után azt a kérdést intézi a koronatanácson megjelent miniszterekhez, hogy ki akar ehhez az elhatározáshoz hozzászólani. Vállalják-e ezért az elhatározásért a felelősséget, és ki az aki a felelősséget nem vállalja?

Erre a felszólításra

elsőnek Jurcsek Béla miniszter szólalt fel.

Terjengősen cáfolta a kormányzó érveit, és igyekezett őt a fegyverszüneti kérelem elsietett voltáról meggyőzni. Ezután

Hennyey Gusztáv¹⁸ külügyminiszter előadta,

hogy súlyos elhatározás előtt állunk. Döntenünk kell afelett, hogy fegyverszünetet kérünk-e vagy tovább harcolunk. Magyarország helyzete ma igen súlyos. Hangoztatta, hogy információi vannak a német birodalom súlyos belső helyzetéről. Vannak német birodalmi körök, melyek szerint 1945 februárján túl nem képes a birodalom helytállni. Hennyey szerint is még fegyverrel a kézben kell kérnünk fegyverszüneti feltételeket. Ha később tesszük ezt, sokkal hátrányosabb lesz a helyzetünk.

Gyulay Tibor és Reményi-Schneller Lajos

miniszterek felszólalása után

Lakatos miniszterelnök látta,

hogy a kormányzónak végleges az elhatározása, s erre megtette a kormány lemondó nyilatkozatát. Újból előadta, hogy ő a parlamentben az országgyűlés mindkét házában tartott bemutatkozó beszédében annyira elkötelezte magát, hogy amennyiben ilyen sorsdöntő elhatározás elé állíttatnék a kormány, úgy azt előzetesen az országgyűlés elé terjeszti. Miután úgy látja, hogy a kormányzó máris döntött a fegyverszünet kérdésében, felajánlja a maga és az 1949. augusztus 29-én megalakult kormány lemondását.”

A kormányzó válasza:

A lemondási nyilatkozatra „a következő szavakkal válaszolt:>> Én a kormány lemondását ezennel elfogadom, és miután azt látom, hogy a kormány tagjai részéről nem hangzott el olyan felszólalás, hogy ellenzi azt, hogy az ellenségtől fegyverszüneti feltételek közlését kérjem, a kormány tagjait újból ezennel kinevezem. Felkérem a miniszter urakat, hogy azok, akik ezen elhatározásom után nem hajlandók a kormányban maradni, álljanak fel.”

A kormány tagjai közül senki sem mozdult, ezzel jelezve, hogy elfogadják a kormányzó kinevezését, és ezzel átvették a felelősséget is az államfő elhatározásáért.”

Lakatos ezután kijelentette,

„hogy miután úgy látja, hogy a kormány tagjai valamennyien hajlandók megmaradni a kormányzó által feltett kérdés után a vezetése alatt megalakítandó új kormányban, úgy a maga, mint a minisztertársai részéről is megköszöni a kormányzó bizalmát.”

Horthy felfüggesztette a koronatanács ülését.

„..felkérte a kormány tagjait, maradjanak meg állásukban. Bejelentette, hogy a koronatanácsról távoznia kell, mert déli 12 órára magához kérette Veesenmayer német követet, akivel a miniszterelnök és a külügyminiszter jelenlétében közölni fogja az elhatározását. A német követ távozása után vissza fog térni a koronatanácsi terembe, hogy a miniszterelnöktől és a vezetése alatt megalakult kormány tagjaitól a hivatali esküt kivegye. Erre az időre a koronatanács ülését felfüggesztette.”

A fegyverszünet ügye végleg eldőlt

„Most már nem volt meghátrálás. Megindult az események drámai kibontakozása. A fegyverszünet kérésének joga körül megindult vita legfeljebb abból a szempontból érdekes, hogy a kormányzó lépése megfelelt-e az 1920. I. törvénycikk szövegének, és a törvény értelmezése helyes volt-e. Ez pillanatnyilag elhanyagolható kérdés volt, mert ha törvény kötelezte volna is Horthyt a fegyverszünet kérésének parlamenti bejelentésére, még akkor is ez volt a helyes eljárás, hiszen a törvény betű szerint alkalmazása most csak fennakadást, késedelmet, tehát sikertelenséget okozhatott volna. Képzeljük csak el, milyen következményekkel járt volna a parlamenti vita. Tökéletesen informálták volna a németeket. És a parlamentben helyet foglaló németbarátok bőségesen találtak volna alkalmat a tanácskozásnak a végtelenbe való elnyújtására vagy az egész ügy botrányba fullasztására. Nyilvánvaló volt, hogy mindenáron fegyverszünetet kell kérni!”

Közben elrabolták az Ifjú Horthy Miklóst.

„A Gestapo a kormányzó fiát apja rossz szellemének tartotta, ezért akarták mindenáron megkaparintani. A Gestapo két embere Tito küldöttjének adva ki magát, Bornemissza Félixnek, a szabad kikötő vezérigazgatójának lakására csalta. Ott aztán leleplezték magukat és Horthyt mint tettenért bűnöst, le akarták tartóztatni, Horthy fegyveresen ellenállt. Egy századost a Gestapo helyettes vezetőjét, lelőtte. Ez a német sebesülésébe később bele is halt. Ugyanekkor a kíséretben levő egyik testőr is elesett. A fiatal Horthyt a németek ismeretlen helyre hurcolták.

A kormányzó fogadta Veesenmayert.

„12 órakor a kormányzó a miniszterelnök, a külügyminiszter és a főhadsegéd jelenlétében fogadta a német követet. A kihallgatás kezdetén Horthy igen éles hangon szemrehányást tett a német követnek, hogy a német csapatok és a Gestapo az országban sorozatos erőszakoskodásokat követnek el. Elmondta, hogy beérkezett teljesen hiteles jelentések szerint a németek határozott ígéreteket tettek, hogy a magyar haderőt támogatják, ezeket azonban sohasem váltották be. Ennek következtében a magyar haderő végzetes vereséget szenvedett már a múltban a Don mentén, majd Erdélyben, Aradnál és Debrecennél. Az ország nagy része az ellenség kezébe került. Ezzel szemben a német kormány támogatja és pénzeli a szélsőjobboldali pártokat.

A budapesti hadtest parancsnokát, Bakay Szilárd altábornagyot a német Gestapo letartóztatta és elhurcolta. >> Ezek után - mondta Horthy - elhatároztam, hogy a harcot tovább nem folytatom, és fegyverszünetet kérek.<< Majd a kormányzó szemére vetette a német követnek, hogy fiát aljasan tőrbe csalták. Székéről felugorva egy hiányos német tölténytárat vágott a követ elé az asztalra:>> Ime a bizonyíték, hogy negyedik gyermekemet is elrabolták tőlem.<<

A német követ meglepetést színlelt.

Kijelentette, hogy neki az ifj. Horthy Miklós elleni merényletről nincsen tudomása. Ezért Winckelmann¹⁹ SS tábornok a felelős. Miután a felelősséget így elhárította magától, újra nekilátott a kormányzó megpuhításának. Miután minden rábeszélése sikertelen maradt, kérte Horthyt, hogy fogadja Rahn nagykövetet, aki Hitler külön megbízottjaként üzenetet hoz, és 15-én délben érkezik meg Budapestre.

A német követ körülbelül félórás kormányzói kihallgatás után távozott a Várpalotából, hogy a német követségről magával hozza Rahn²⁰ nagykövetet.

A kormányzó újra a koronatanácsi teremben.

Horthy „báró Perényi Zsigmond²¹ jelentése után, annak kíséretében, újra megjelent a koronatanácsi teremben, ahol az újjonan kinevezett kormány tagjai letették a hivatali esküt. Az eskütétel után a kormányzó a kormányhoz rövid beszédet intézett. Megköszönte a kormány tagjainak, különösen a miniszterelnöknek, hogy ebben a nehéz helyzetben elfogadták megbízatásaikat. Igen sajnálja, hogy ő ilyen sorsdöntő elhatározásra kényszerülve maga mögött minden hidat felégetett. Ebből súlyos következmények és megpróbáltatások hárulnak a kormány tagjaira.

A kormányzó ezután elhagyta a tanácskozó termet és visszavonult dolgozószobájába.”

A miniszterek meglepetéssel hallgatták a kiáltványt.

A kormányzó dolgozószobája és a koronatanácsi terem között lévő szárnysegédi szoba ajtaja nyitva maradt, és onnan hallhatóvá vált a rádióban elhangzó kormányzói kiáltvány. A miniszterek, akik még együtt várták a kormányzó visszatérését, meglepetéssel hallgatták a szózatot. Egyik miniszter sem tudott erről a lépésről, csak a miniszterelnök.

A kormányzó kiáltványa:

„Amióta a nemzet akarata az ország élére állított, a magyar külpolitika célkitűzése volt a trianoni békeszerződés igazságtalanságainak legalább részbeni megszüntetése békés úton elérni kívánt revízió által. A Népszövetség működéséhez fűzött remények e téren nem valósultak meg.

Az újabb világkrízis beálltakor sem idegen területek megszerzésének vágy vezette Magyarországot. A Csehszlovák Köztársasággal szemben sem voltak támadó szándékai, és nem a háború útján kívánta tőle az előzőleg elvett területek egy részét visszaszerezni. A bácskai területre is csak a jugoszláv kormányzat bekövetkezett összeomlása után vonultunk be, saját véreink védelmére. A Románia részéről tőlünk 1918-ban elvett területekre nézve is az általa a tengelyhatalmaktól kért békés döntést fogadtuk el.

Magyarország a szövetséges államok elleni háborúba geográfiai helyzetünk következtében, a reánk nehezedő német nyomás folytán sodródott bele, de ennek keretében sem voltak hatalmi céljaink, és senkitől sem akartunk elvenni egy négyzetméternyi területet sem.

Ma már minden józanul gondolkozó előtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért felelős kormányzatok le kell hogy vonják ennek következményeit, mert amint ezt a nagy államférfi, Bismarck²² mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetségesi hűség oltárán. Történelmi felelősségem tudatában meg kell, hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további vérontást elkerüljük. Olyan nép, amely egy már elvesztett háborúban szolgalelkűséggel, idegen érdekek védelmében, utóvédharcok színhelyévé engedné tenni apáitól öröklött földjét, elveszítené a világ közvéleménye előtt megbecsülését.

Szomorúan kell megállapítanom, hogy a Német Birodalom a szövetségesi hűséget a maga részéről velünk szemben már régen megszegte. Már hosszabb idő óta a magyar haderőnek egyre újabb és újabb részeit kívánságom és akaratom ellenére az ország határain túl vetette harcba. Ez év március havában pedig a Német Birodalom vezére éppen a magyar haderő visszahozására irányuló sürgetéseink folytán tárgyalásra hívott meg Klessheimbe, s ott közölte velem, hogy Magyarországot német csapatok szállják meg, és tiltakozásom ellenére ezt foganatosította azalatt, amíg engem odakint visszatartottak. Egyidejűleg az országba benyomult a német politikai rendőrség is, és letartóztatott számos magyar állampolgárt, közöttük a törvényhozó testület több tagját, valamint kormányom belügyminiszterét. A miniszterelnök is csupán úgy tudta a letartóztatást elkerülni, hogy egy semleges követségre menekült.

A Német Birodalom vezérétől kapott ama határozott ígéretére, hogy ha kormányt nevezek ki, mely a németek bizalmát bírja, megszünteti a magyar szuverenitást ért sérelmeket és korlátozásokat, kineveztem a Sztójay²³-kormányt .A németek azonban nem tartották be ígéretüket. A német megszállás védelme alatt a Gestapo az általa e téren másutt is követett módszerek alkalmazásával kezébe vette a zsidókérdésnek az emberiesség követelményeivel ellenkező, ismert módon való intézését. Amidőn a háború az országhatáraihoz közeledett, sőt azt át is lépte, ismételten megfelelő segítséget ígértek a németek, de ezt az ígéretüket sem tartották meg az ígért módon és mértékben. Az ország területét visszavonulásaik alkalmával fosztogatások és rombolások színterévé tették.

A szövetségi hűséggel ellenkező mindezen cselekményeiket végre azzal a nyílt kihívással tetézték, hogy a budapesti hadtestparancsnokot, Bakay Szilárd altábornagyot a belső rend fenntartása érdekében tett intézkedései közben a német Gestapo ügynökei egy ködös októberi reggelen, rossz látási viszonyok felhasználásával, lakása előtt autójából kiszállásakor orvul megtámadva, elhurcolták. Ezt követően repülőgépekről a mai kormányzat ellen röpcédulákat dobáltak. Megbízható értesüléseket kaptam arra nézve, hogy a német politikai színezetű csapatok erőszakos felfordulás útján saját embereiket szándékoztak uralomra segíteni, miközben az ország területét a Német Birodalom utóvédharcainak színterévé kívánták tenni.

Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségesekkel szemben is, amidőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől a szabadságától akarja végleg megfosztani.

Ezért közöltem a Német Birodalom itten képviselőjével, hogy ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden ellenségeskedést beszüntetünk. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljaink megvalósítását biztosítani. A honvédség előljáróit megfelelően utasítottam. Ezért a csapatok esküjükhöz híven egyidejűleg kibocsátott hadparancsom értelmében az általam kinevezett parancsnokoknak kötelesek engedelmeskedni.

Minden becsületesen gondolkodó magyar embert felhívok, kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján!

Horthy Miklós”

Ezután a rádióban elhangzott a kormányzó a honvédekhez intézett hadparancsa.

Mi történt a kiáltvány elhangzása után?

Veesenmayer német követ visszaérkezett a Várba Hitler különmegbízottjával, Rahn nagykövettel és bemutatta őt a kormányzónak. A fogadásnál jelen volt Lakatos miniszterelnök és Hennyey Gusztáv külügyminiszter. Rahn azt a kívánságát fejezte ki „hogy szeretne négyszemközt tárgyalni a kormányzóval, Lakatos és Hennyey elhagyták a kormányázó dolgozószobáját.”

Még a német követ megérkezése előtt a külügyminiszter a Vár egyik különtermében közölte a svéd és a török követtel, hogy Magyarország fegyverszünetet kér. Ezzel egyidejűleg a külföldön működő magyar követeket táviratilag értesítette a kormányzó lépéséről.

Ezt követően a miniszterelnök, a külügyminiszter Ambrózy Gyula társaságában visszatértek a koronatanácsi terembe.”

A kormányzóra várva beszélgettek

„Miután a kormány egyes tagjainak előzetesen nem volt tudomásuk a kormányzói kiáltványról, és csak az imént értesültek arról a rádióból, és ott is csak részleteket figyelhettek meg,

megkérdezték Ambrózytól,

hogy miért nem olvasták fel ezt a kiáltványt előbb a koronatanácson. Szemrehányásokat tettek Ambrózynak, aki azt felelte, hogy mivel a fél 11 órára összehívott koronatanács csak 11 órakor volt megkezdhető, és a kormányzónak már 12 órakor a német követet kellett fogadnia, nem volt idő arra, hogy a koronatanács is foglalkozzék a kiáltvány szövegével. A kormány tagjainak kérése után ezután Ambrózy felolvasta a kiáltvány teljes szövegét, majd Vörös János azt az iratot, melyet ő, intézett Guderianhoz, a német vezérkar főnökéhez. Ezután a miniszterelnök tájékoztatta a többi minisztert a német követ kihallgatásán történtekről.

A kormányzó fél 3 órakor tért vissza

a koronatanácsi terembe.”

A koronatanács ülése folytatódott.

„Az ülés újra megnyitása után közölte a miniszterekkel, hogy közel egy órát tartó kihallgatáson tárgyalt Rahnnal, aki különben Németország római nagykövete. Rahnnak az a megbízatása Hitlertől, hogy a bizalmat Magyarország és Németország között helyreállítsa. A kormányzó kifejtette Rahnnak azokat az okokat, melyek őt arra bírták, hogy fegyverszünetet kérjen. Szemrehányást tett Rahnnak azért az ultimátumért, melyet a német vezérkar főnöke küldött nekünk.

Rahn különféle érvekkel próbálta a kormányzót elhatározásában megingatni és annak megváltoztatására bírni. Rahn azt az ajánlatot tette a kormányzónak, hogy a németeknek módjában áll a sajtót irányítani, és ha a kormányzó kijelenti, hogy a proklamációról nem tud semmit és azt a környezetében lévő klikk adta ki, úgy a külvilág elé nem fog semmi kikerülni, és továbbra is hűséges szövetségesnek tekintik. A kormányzó ezt az ajánlatot >>Mit gondol? Kivel van dolga<< szavakkal utasította vissza.

Rahn arra is kérte a kormányzót, hogy délután szeretne újra tárgyalni vele. Erre azonban Horthy az a választ adta, hogy most már csak a miniszterelnökkel tárgyaljon. Ezzel a koronatanács véget ért.

Horthy távozása után

Lakatos miniszterelnök azzal a megjegyzéssel búcsúzott el a miniszterektől, hogy a kormány addig, amíg tudja, igyekezni fog a rendet fenntartani, bár az a meggyőződése, hogy a németek erre a kiáltványra és a fegyverszüneti kérésre azonnal cselekedni fognak. Nem kétséges, hogy követelni fogják új kormány megalakulását még a mai napon.”

Egy érdekes epizód

„Amikor Veesenmayerrel a déli órákban a déli kihallgatáson Horthy közölte, hogy a németek eddigi magatartása és a háború várható elvesztése arra kényszeríti, hogy a nyugati hatalmaktól fegyverszünetet kérjen, a dolgozó szoba ajtajában állott özv. Horthy Istvánné²⁴, és ott figyelte a beszélgetést. Amikor a kormányzó a >>fegyverszünet<< szót kiejtette, jelt adott Ambrózynak, mire utóbbi telefonált a rádiónak, hogy a proklamációt olvassák fel.”

József főherceg²⁵ közbelép

„A fegyverszünetet elhatározó koronatanácsi döntésről tudomást szerzett József főherceg is. Azonnal felkereste Lakatost és Hennyeyt. Mindkettőjüket arra kérte, hogy menjenek vissza a kormányzóhoz és vegyék rá, hogy változtassa meg elhatározását, a fegyverszünetre vonatkozó döntését haladéktalanul vonassák vele vissza. Erre azonban egyik miniszter sem vállalkozott.”

A helyzet egyre bonyolultabb

„A németek kezükbe kerítették a rádiót. Ebben támogatást kaptak a magyar légvédelmi tüzérektől is. Ugyanis kevéssel a németek rajtaütése után megjelent a Sándor utcában egy tüzér alezredes vezetése alatt egy légvédelmi tüzérosztag. A németek azt hitték, hogy a tüzérek ellenük akarnak fellépni, és támadástól tarva, készenlétbe helyezkedtek. Az alezredes azonban közölte a német parancsnokokkal, hogy segíteni akar neki a rádió elfoglalásában. A kormányzó már nem rendelkezik - mondotta - sőt nem is kormányzó többé.”

Megszólaltak a nyilasok

„Így történt az, hogy a késő délutáni órákban ugyanott, ahol az imént még a kormányzó kiáltványát olvasták fel, megszólaltak a nyilasok. Szálasi²⁶ a >>fegyveres nemzethez<< intézett felhívásában a kormányzó lépését árulásnak bélyegezte, majd bejelentette, hogy a nemzet belenyugodni nem fog és utolsó csepp vérig folytatni fogja a harcot.”

Veesenmayer nem volt hajlandó

a tárgyalásokat a miniszterelnökségen folytatni, hanem ő kérette magához a miniszterelnököt és a külügyminisztert. A teljhatalmú megbízott kifogásolta, hogy a Várat nem tudja elhagyni, „mert a kormány őt szabad mozgásában korlátozta. Az történt ugyanis, hogy a testőrség parancsnokának intézkedésére a Várba felvezető utcákat aknákkal zárták el, sőt még a Várpalota bejárata is el volt torlaszolva néhány, téglával megrakott szekérrel. Mikor délben a német követ a kormányzótól távozni akart, a testőrök nyitották meg az utat. Az aknazárakról a miniszterek nem tudtak.” Egy német páncélos hadosztály parancsnoka ultimátumban követelte Csatay Lajos²⁷ honvédelmi minisztertől az aknazár azonnali megszűntetését.

Szálasí kezébe vette a hatalmat

A miniszterelnököt és a külügyminisztert „ott tartották a német követségen és ezalatt minden intézkedés megtörtént, hogy Szálasiék teljesen kezükbe kerítsék a hatalmat.”

A tárgyalások, amelyek az ifjabb Horthy Miklós sorsáról, valamint a fegyverszüneti kérelem visszavonásáról szóltak, eredménytelenül végződtek.

„Alig kezdett bele a miniszterelnök a német követségen folytatott tárgyalások ismertetésébe, amidőn Ambrózy bejelentette, hogy Faragho²⁸ altábornagy tárgyalásai Moszkvában sikerrel jártak.

A fegyverszüneti tárgyalások megindításának előfeltételeként az oroszok a következőket követelték:

A magyar csapatoknak a trianoni határokra kell visszavonulniok. Németországgal azonnal minden kapcsolatot meg kell szakítani, és meg kell támadni a németeket.” A választ a szovjetek október 16-án 8 óráig várták.

„Ambrózy ezután egy iratcsomót akart

a külügyminiszternek átadni, hogy a választ az oroszoknak most már ő adja meg. Hennyey azonban ezt azzal hárította el magától, hogy az orosz-magyar tárgyalások részleteit nem ismeri, és így a válasz megadására nem vállalkozhatik, azt Ambrózynak kell megadnia. De külön válaszra nincs is szükség, mert a fegyverszüneti hivatalosan 14 órakor a svéd és a török követ útján már a szövetségesekhez a külügyminiszter eljuttatta. Így aztán a válasz Szegedre, Malinovszkíj tábornagyhoz nem is érkezett meg.

Vattay altábornagy a miniszterelnökségen

Előtte elhatározták, hogy a kormány lemond „és a kormányzó a német követet hatalmazza fel, hogy az jelölje ki a magyar kormányt. Ezt a megoldást azért választották, mert biztosra vették, hogy a kormányzó nem hajlandó Szálasit kormányalakítással megbízni, viszont az erőszakos fellépés minden percben várható.”

Vattay éjjel 23 órakor megjelent a miniszterelnökségen, akivel mindezt közölték. Javaslatára megbeszélték a kormányzó helyzetét is. A jelenlévők úgy látták jónak „hogy a kormányzó vonuljon vissza a kormányzástól, de nem mondjon le. A főhadsegéd vállalta a kérdésnek a kormányzóval való elintézését. Ez rövid idő alatt sikerült is. A kormányzó a javaslatot elfogadta. Csupán azt kötötte ki, hogy Vattay főhadsegédnek, Ambrózy kabinetfőnöknek, Lázár altábornagynak és Tost²⁹ alezredes szárnysegédnek ne legyen bántódása.

Közben a miniszterelnök

távbeszélőn értesítette a német követet, hogy rövidesen döntő fontosságú közlést fog tenni.” Amikor a kormányzó döntése megérkezett, „a miniszterelnök a német követet magához kérette a minszterelnökségre. Veesenmayer azonban nem jött, hanem maga helyett dr. Feine követségi tanácsost küldte Lakatoshoz.”

A miniszterelnök a következőket „mondta tollba Feinének: >> A magyar kormány olyan adatok birtokába jutott, melyekről eddig nem volt tudomása, amelyekért a felelősséget nem vállalhatja. Ebből kifolyólag a kormány most azonnal lemond. A kormányzó a hatalmat átadja..

Feine arra kérte Lakatost,

hogy akadályozzon és szüntessen meg minden fegyverhasználatot. Erre Lakatos felhívta a Várat és kiadta az erre vonatkozó utasításokat Vattay altábornagynak. Majd Feine kérésére gépkocsiba ült vele és a német követségre hajtatott.

Ott Veesenmayer is autóba szállt,

és együtt a Várpalotába siettek, hogy a kormányzót biztonságba helyezzék. A kormányzó családjának többi tagját már előbb átvitték a pápai nuncius palotájába. A kormányzó elvitelének reggel 6 óráig kellett történnie, mert akkor indult volna meg a német páncélosok támadása a vár ellen.”

A kormányzó köpenyben és sapkában,

a palota lépcsőházában már várta őket. „Veesenmayer azonnal közölte Horthyval, hogy egy főúri kastélyba fogják szállítani, és ott vendégnek tekintik. Körülbelül ¾ 6 óra lehetett, amikor a kormányzó, a miniszterelnök és a német követ Verbőczy utcai Hatvany palotába, a Gestapo épületébe hajtottak. Közben reggel hat órakor megkezdődött a támadás a Vár ellen. A kormányzó és családja már nem volt a palotában. A Várpalota hamarosan a németek és a nyilasok birtokába került.”

A kormányzó újra a palotában

Október 16-án a déli órákban a német követ és a kormányzó a Várpalotába ment. A kormányzói lakosztályt teljesen feldúltan találták. A németek és a nyilasok mindent felforgattak.

Tárgyalás a fürdőszobában

„A kormányzó a miniszterelnökkel és Veesenmayerrel a fürdőszobában tárgyalt. Itt a német követ rávette a kormányzót, hogy mondjon le és adja át a hatalmat Szálasinak. A kormányzót teljesen megtörték a 15-i súlyos események; fia eltünése, az éjszakai ébrenlét, valamint az eredménytelen tanácskozások. Végül is engedett a rábeszélésnek, de kikötötte, hogy fiát adják vissza. Ilyen módon elfogadta a németek követelését, s a lemondásáról szóló okmányt aláírta. Veesenmayer akkor megígérte, hogy a kormányzó fia Bécsben, de legkésőbb Linzben csatlakozik apjához. Azonban ez is beváltatlan ígéret maradt.”

Közben a Várat Otto Skorzeny³⁰ ejtőernyősei szállták meg, miközben a német csapatok teljesen átadták a hatalmat a nyilasoknak.”

Letartóztatások

„A német követ fél hét óra tájban megjelent a miniszterelnökségen. Lakatos távollétében Hennyey külügyminiszter fogadta.” Majd egy Gestapo tiszt és Vajna³¹ nyilas belügyminiszter letartóztatta a minisztereket, Hennyeyt, Rakovszkyt, Schell Pétert, és több magas rangú miniszterelnökségi tisztviselőt délután a Fő utcai börtönbe szállítottak. „Az államfői hatalom átvételét és az új kormány kinevezését a német követség intézte.”

Epizód a Hatvany palotában

Amikor a kormányzó és Lakatos miniszterelnök a palota egyik szobájában várva a további fejleményeket, Horthy kimerülten hevert egy díványon. Eközben „egy német katona lépett a szobába és a kormányzóhoz fordulva ezt mondta: „Hören sie mal, der Ministerprezident will mit Ihnen sperchen! (A miniszterelnök óhajt önökkel beszélni). Mire a német ezt válaszolta: Nicht Sie, der neue. (Nem Ön, hanem az új)”

Erre Horthy átment a másik szobába. Ott állott előtte Szálasí.

A nyilas vezér biztosította a kormányzót,

hogy sem neki, sem családjának nem lesz bántódása. Szálasi a miniszterelnöki kinevezését akarta Horthyval aláiratni. Ő azonban sarkon fordult és otthagyta Szálasit. A kormányzó kíséretében Lakatos Géza miniszterelnökön kívül a Hatvany palotába vitték a németek Vattay altábornagy főhadsegédet és Tost alezredes szárnysegédet is.Vattay és Tost magára hagyták a kormányzót és Lakatost. Átmentek a szomszéd szobába, ahol a rádióban éppen akkor olvasták fel a nyilasok kiáltványát.”

Tost öngyilkos lesz

„12 órakor ebédet hoztak az őrizetben lévők számára. Az ebéd befejeztével Tost felállt és az íróasztalhoz lépett. Vattay azt hitte, hogy Tost a hamutartókért megy és rá akar gyújtani. A szárnysegéd azonban e pillanatban előrántotta pisztolyát és agyonlőtte magát. Azonnal elszállították a svábhegyi szanatóriumba, de már nem tudtak rajta segíteni.

Déli egy óra után

a kormányzót egyedül visszahagyva a többieket egy másik szobába kísérték át, majd 2 óra tájban Lakatost egyedül a német követségre vitték.

Ettől kezdve Lakatos a német követségen már csak közvetítő feladatot látott el Horthy és Veesenmayer között. Utóbbi a proklamáció hatálytalanítását, a hadparancs visszavonását követelte. A tragédia a végéhez ért.

Szomorú epilógus

„1944. október 16-án 20 óra 30 perckor a Magyar Távirati Iroda az alábbi közleményt adta ki:

>> A Kormányzó úr visszavonult az államügyek vitelétől, és tudomásul vette Lakatos Géza miniszterelnök és kormánya lemondását. A rendkívüli helyzetre és körülményekre való tekintettel hozzájárult ahhoz, hogy az államfői kérdés rendezésére három tagú kormányzótanácsot alakítsak, valamint az államfői hatalom gyakorlására vonatkozó javaslatnak előterjesztése és törvényes formák között történő elfogadása időpontjáig magyar királyi miniszterelnöki minőségben ideiglenesen a kormányzói jogkört is gyakoroljam, nehogy a késedelemből nemzetünkre és hazánkra súlyos kár és veszedelem származzék.

Budapest,1944. október 16.

                                                                          Szálasi Ferenc

                                                               (miniszterelnök)   <<

A kormányzó 1944. október 16-án elhangzott, a 15-i kiáltványát semmisnek nyilvánító újabb kiáltványa így szólt:

>> A magyar nemzethez intézett október 15-i kiáltványomat ezennel semmisnek nyilvánítom, és megismétlem a magyar vezérkar főnökének a csapatokhoz intézett parancsát, mely a harc folytatását rendelte el. A súlyos hadi helyzet megköveteli, hogy a honvédsereg dicsőséges hírnevéhez méltóan védje hazáját. A jó Isten vezérelje a honvédséget és Magyarországot a jobb jövő útjára.

1944. október 16.

                                                                    Horthy Miklós <<

Horthy a kormányzói tisztjéről való lemondását egy nyilatkozattal hozta a magyar országgyűlés tudomására október 16-án.

A közlemények megdöbbenést keltettek minden magyar lélekben.

Felhasznált irodalom:

Nagybaconi Nagy Vilmos

Végzetes esztendők

1938-1945

 Átdolgozott második kiadás

 Gondolat Budapest, 1986

Szövegmagyarázat:

1. Lakatos Géza (1890-1967) hivatásos katona, vezérezredes az ország miniszterelnöke 1944. aug. 29 - okt. 16-ig. Életével ezen a honlapon a Lakatos Géza miniszterelnök kálváriája szövegmagyarázata részletesebben foglalkozik.

2. Reményi-Schneller Lajos (1892-1946) pénzügyi szakember, politikus. 1938-1944 között több kormányban is utoljára a Szálasi kormányban is pénzügyminiszter. Reményi-Schneller szélsőségesen német-barát politikus volt. Minisztersége idején tovább folytatódott a németek irányában Magyarország kiszolgáltatottsága. A háború után nyugat felé menekült és az amerikaiak fogságába került. Háborús bűnösként kiadták Magyarországnak. A Népbíróság a Sztójai perben kötéláltali halálra ítélte.

3. Jurcsek Béla (1893-1945) nyilas politikus. Gazdasági Akadémiát végzett Debrecenben. 1935-1944 között a Nemzeti Egység Pártja programjával parlamenti képviselő. 1942-1944 között közellátási államtitkár, később a Sztójai a Lakatos, de a Szálasi kormányban is földművelésügyi miniszter. A háború után Ausztriába távozott, ahol a szovjetek elől az öngyilkosságba menekült.

4. Koronatanács: a királyságok idején az uralkodó tanácsadó-testülete. Esetünkben Horthy Miklós kormányzó tanácsadó testületéről van szó. A testület tagjai nemcsak miniszterek, hanem a kormányzóhoz közelálló és a bizalmát élvező politikusok is voltak.

5. Edmund Veesenmayer (1904-1977) német közgazdász a Harmadik Birodalom diplomatája, 1944. márc. 21-tól teljhatalmú megbízott Magyarországon. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

6. Vattay Antal (1891-1966) eredetileg a Vetter vezetéknevet viselte. Hivatásos katona, altábornagy. 1912-ben hadnaggyá avatták. Résztvett az első világháborúban, ahol 1918-ban olasz fogságba esett. Hazatérése után vezérkari és csapat szolgálatot teljesített. 1937-1939 között a szegedi 5. vegyes dandár vezérkari főnöke.

1941 januárjától dandárparancsnok. Résztvett a Szovjetunió elleni háború első szakaszában is. 1942-ben átvette az 1. lovas hadosztály parancsnokságát. A megszállás idején (1944. márc. 21.) a németek ellen mozgósította csapatait. 1944. aug.-tól a kormányzó főhadsegéde. Vattay Antal a második világháború után az amerikaiak fogságába került. Előtte azonban a nyilasok bíróság elé akarták állítani, de „kifutottak az időből”.

1946-ban tért haza. Koholt vádak alapján 1950-ben tíz év szabadságvesztésre ítélték. 1956-ban kegyelemből szabadult.

7. Lázár Károly (1890-1968) hivatásos katona, 1935. júl. 20-tól a lovas testőrség, majd 1936-tól a testőrség parancsnoka. 1942. okt. 1-től vezérőrnagy, 1944. szept. 1-től altábornagy. 1944. okt. 17-én Mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, majd 1945. jan. 10-től Sopronkőhidán raboskodott. 1945 májusában tér haza. A Honvédelmi Minisztérium Igazoló Bizottsága igazolta, ennek ellenére 1946. szept. 1-től „B. listázták.” A rendszerváltás után 1994-ben postumusz vezérezredessé nevezték ki.

8. Ifj. Horthy Miklós (1907-1993) a kormányzó legkisebb fia. Életével ezen a honlapon több esetben is foglalkozom.

9. Bornemissza Félix (1895- ? ) hivatásos tengerész. Az első világháború után a folyamőrséghez került. 1933-1937 között a m. kir. Külkereskedelmi Hivatal szakértője. Az alexandriai Páthy testvérek és az Ifj. Horthy Miklós által alapított Magyar-Egyiptomi Kereskedelmi Rt. Bornemisszával együtt alapította az első Duna-tengerjáró hajó sikeres útjának eredményeként a m. kir. Duna Tengerhajózási Rt-t. Bornemissza Félix 1934-1944 között a Szabad-kikötő igazgatója. Otto Skorzeny kommandósai 1944. okt. 15-én az Ifj. Horthyval együtt őt is elrabolták és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. 1948-ban tért haza, 1951-ben deportálták.

Társszerzője volt a „Magyarország és a tengerhajózás” című kiadványnak.

10. Vörös János (1891-1968) hivatásos katona, vezérezredes, vezérkari főnök. 1944. dec. 22-től-1945. nov. 15-ig honvédelmi miniszter. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

11. Ambrózy Gyula (1884-1954) jogász. Tanulmányit a bp-i egyetemen végezte. 1906-ban bírósági szolgálatba lépett. 1921-től a kormányzó kabinet irodájának helyettes vezetője 1942-ig, majd annak vezetője. Több nemzetközi jogi vonatkozású tanulmány szerzője a húszas években.

12. dr. Bárcziházi Bárczy István miniszteri tanácsos, 1928-tól miniszterelnökségi államtitkár. A kormány ülésein a jegyzőkönyvek vezetője.

13. Heinz Wilhelm Guderian (1888-1954) hivatásos katona, német tábornok. Életével ezen a honlapon több helyen részletesebben  is foglalkozom.

14. Bakay Szilárd (1892-1947) hivatásos katona, vezérezredes. 1944-ben az 1. bp-i hadtest parancsnoka.

1944. okt. 8-án a németek elrabolták. 1945. május 5-ig a mauthauseni fogolytábor rabja. A második világháborúban játszott szerepe miatt a Népbíróság vádat emelt ellene, előbb felmentették. 1947. márc. 17-én ismeretlen helyen kivégezték.

15. Vladár Gábor (1881-1972) jogász, a Lakatos kormány igazságügyi minisztere.

16. Rakovszky Iván (1885-1960) politikus, miniszter, 1941-től a Közigazgatási Bíróság elnöke a Felsőház tagja.

1944. aug. 29 - okt. 16-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter. Nevéhez fűződik a rendőrség újjászervezése.

17. Báró Schell Péter (1898-1974) földbirtokos, főispán a Lakatos-kormány belügyminisztere. A nyilas puccs idején a Gestapo letartóztatta és Buchenwaldba internálta. Kiszabadulás után 1945-ben Olaszországba távozott, majd 1947-től az Egyesült Államokban telepedett le.

18. Hennyey Gusztáv (1888-1977) hivatásos katona, vezérezredes a Lakatos-kormány külügyminisztere.

Életével ezen a honlapon a Lakatos Géza miniszterelnök kálváriája c.szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben foglalkozik.

19. Otto Winkelmann (1894-1944) SS tábornok, a német megszállás idején (1944. márc. 21.) a Magyarországon tartózkodó német rendőri és SS erők parancsnoka.

20. Rudolf Rahn (1900-1975) német diplomata, a német megszállás előtt a harmadik Birodalom követe Budapesten. 1943-1945 között nagykövet a Salói Olasz Köztársaságban.

21. Báró Perényi Zsigmond (1870-1946) politikus a Friedrich-kormány belügyminisztere, koronaőr, a felsőház tagja. 1939-1943 között a Felsőház elnöke. A nyilas puccs idején (1944. okt. 15-16.) lemondott tisztségéről.

22. Otto von Bismarck (1815-1898) porosz államférfi. A német birodalom (Reich) első kancellárja. Vezetésével a második német császárság egységes és erős nagyhatalommá vált.

23. Sztójai (Sztojakovich) Döme (1883-1946) szerb származású magyar hivatásos katona, Magyarország berlini követe. Rövid ideig 1944. márc. 22 - 1944. aug. 29-ig miniszterelnök és külügyminiszter. A második világháború után a népbíróság háborús bűnösként halálra ítélte. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

24. Özv. Horthy Istvánné (szül: Edelsheim Gyulai Ilona) Horthy kormányzó menye, Horthy István kormányzó-helyettes felesége.

25. József főherceg (1872-1962) tábornagy, rövid ideig kormányzó, az MTA tagja, József nádor unokája. 1944. okt. 15 után hűséget esküdött Szálasinak.

26. Szálasi (Szalosján) Ferenc (1897-1946) hivatásos katona, vezérkari tiszt, nyilas politikus, „Nemzetvezető” háborús bűnös. Életével ezen a honlapon több esetben is foglalkozom.

27. Csatay Lajos (1886-1944) hivatásos katona, tüzértábornok, 1941-től altábornagy. 1942. jún. 12-től több kormányban (Kállay, Sztójai, Lakatos kormányok). Csatayt a nyilasok letartóztatták. Feleségével a börtönben öngyilkos lett.

28. Faragho Gábor (1890-1953 hivatásos katona. Az első világháborúban üteg-parancsnok, 1920-tól vezérkari tiszt. 1940-1941-ben moszkvai katonai attasé, 1941-1943 ban a Honvédelmi Minisztérium tisztviselője.

1943-tól a csendőrség felügyelője. 1944. szept.28-án Horthy kormányzó megbízásából fegyverszüneti delegációt vezetett Moszkvában, ahol 1944. okt. 11-én aláírta az előzetes fegyverszüneti feltételeket. 1944. dec. 22-től az Ideiglenes Nemzeti Kormány közellátási minisztere. A nyilas kormány „hűtlenség” címén megfosztotta rendfokozatától. Később az ötvenes években kitelepítették.

29. Tost Gyula (1903-1944) hivatásos katona, alezredes. Horthy Miklós szárnysegédeként vett részt a kiugrási kísérletben. Annak kudarca miatt később főbe lőtte magát.

30. Otto Skorzeny (1908-1975) a Waffen-SS tisztje. A második világháború alatt több kommandós akciót is irányított. Skorzeny kommandósai mentették ki Olaszországból Benitó Mussolinit (1943), majd elrabolták Budapesten (1944. okt. 15.) Ifj. Horthy Miklóst.

31. Vajna Gábor (1891-1946) hivatásos katona. Az első világháború után a bécsi követségen, majd a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot. 1924-ben, mint katonatisztet nyugdíjazták. Ezt követően a fűzfői lőporgyár igazgatója. 1939-től a nyilasok programjával lett parlamenti képviselő. Később a Nyilaskeresztes Párt egyik vezetője. 1944. okt. 16-tól a nyilas kormány belügyminisztere. A háború után háborús bűnösként felelősségre vonták, a népbíróság halálra ítélte, Szálasival egy napon végezték ki.

Forrás:

Internet-Wikipedia

www.historiamozaik.atw.hu

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2010. május