Kormányzó választás 1920

A magyar királyság csaknem ezer éves történetében mindössze hat kormányzója volt¹ az országnak. Róluk a „szövegmagyarázat”-ban részletesebben is szó lesz, a közjogi méltóság nem tévesztendő össze a nádor vagy nádorispán intézményével. A különbség abban foglalható össze, hogy a kormányzó (régens) teljhatalmat gyakorolhatott, amikor valamilyen oknál fogva nem volt tényleges uralkodója az országnak, és komoly szuverenitással is rendelkezett, a király helyett vezette az országot. A nádor esetében pedig az országnak volt tényleges uralkodója ő maga a „király körüli” közjogi személyiség volt. Hatáskörét (jogait) a királytól származtatta, nem volt szuverén. Miközben csak féltucat kormányzója volt az országnak, a nádorok száma meghaladta a százat.

Az ismertebb nádorok közé tartozott: Szapolyai István (XV. sz.), Báthory és Werbőczy István (XVI. sz.), a Habsburgok idejéből:

József és

István főherceg nádorok (XIX. sz.). Az utolsó nádor, István főherceg volt 1848-ból, míg a kormányzók esetében Horthy Miklós, akinek tisztsége 1944. március 16-án szűnt meg. Emlékei alapján az ő kormányzóvá választásával foglalkozom.

A választás politikai és jogi előzményei

Az első világháború a „központi hatalmak” vereségével ért véget. IV. Károly², az utolsó magyar király számolva a történelmi körülményekkel, először elismerte az osztrák „örökös” tartományok önrendelkezését, majd 1918. november 13-án - a Bécs melletti Eckartsauban fogadva a Wlassics Gyula vezette magyar közjogi méltóságok delegációját - jelenlétükben beleegyezett magyarországi uralkodói jogainak felfüggesztésébe, a trónról azonban nem mondott le. A „felemás jogi helyzet” ellenére, idehaza a Károlyi³-féle Nemzeti Tanács - amely hivatva volt a megszűnt parlamentet helyettesíteni - november 16-án kikiáltotta a Népköztársaságot.

A zűrzavaros időszak után

Az „ellenforradalmi erők” drámaian nehéz helyzetet örököltek. Az ország elvesztette területének kétharmadát, hadsereg nélkül kiszolgáltatott helyzetben, szinte megadta magát a környező „újdonsült” országok katonai erejének. Északon a cseh és szlovák, délről a szerb és román katonai erők szállták meg az ország egy részét. A szerbek eljutottak Pécsig, a románok megszállták Budapestet, valamint a Dunától keletre eső területeket.

Az ország már korábban elvesztette szuverenitását. Ennek egyik jellegzetes megnyilvánulási formája volt az „Antant katonai misszió” megjelenése Budapesten még 1918. november végén. Az angol, francia, olasz és amerikai tisztekből álló képviseletnek feladata volt az ország belső rendjének fenntartása a konszolidáció elősegítése mellett, azoknak a Párizsban született politikai döntéseknek a „katonák nyelvére történő lefordítása”, amely fokozatosan „átjátszotta” a magyar területeket a szomszédos országoknak.

A zavaros helyzetet jól érzékelteti az egymást követő - néhány napig vagy hónapig működő kormányok sorsa⁴.

Horthy Miklós⁵ Szegedre érkezik.

1916. június 6-án érkezett Szegedre Károlyi Gyula⁶ felhívására. „Véget ért az a rövid idő, melyet, mint magánember töltöttem el.” Károlyi Gyula kormányának hadügyminisztereként felhívást bocsátott ki a magyar nemzeti hadsereg felállítására. „Mozgási szabadságunkat nemcsak a franciák habozó magatartása, hanem a román csapatok nyomása is korlátozta” - írja emlékiratában. Alig egy hónapos hadügyminiszterségét feladva, mint a szerveződő nemzeti hadsereg fővezére József főherceg támogatásával „kieszközölte” függetlenségét az új hadügyminisztertől.

Repülőút Siófokig

Furfanggal egy repülőgépen - otthagyva a szegedi kormányt és a franciákat - Magasházy őrnagy társaságában „a Balaton felé irányíttattam a gépet és Siófok mellett, egy tarlón szerencsésen földet értünk” - írja Horthy. Siófok ebben az időben a „vörös kötelékek főhadiszállása volt. De mihelyt feltűnt hadsegédem sapkáján a darutoll, a nemzeti hadsereg jelvénye, az ott lévő néhány vezető bolsevista nyomban kereket oldott” - emlékezik a Kormányzó, majd hozzátette, hogy a „harmadik napon bevonult Siófokra” Prónay őrnagy tiszti százada is. A Fővezér Siófokra érkezésének célja az volt, hogy katonái megállítsák a románok térnyerését a Dunántúlon. Kevésbé ismert, hogy közben, Horthy többször járt Budapesten. Tárgyalt Sír George Clerk-kel az „antant misszió” vezetőjével, sürgetve a románok visszavonását „a Clemenceau⁷ vonta tiszai vonal mögé.” Első megbeszélésükön - biztosította a misszió-vezetőt és a megbeszélésen

résztvevőket (nov. 5.), hogy nem kíván „katonai diktatúrát és zsidóüldözés sem lesz.”

Bevonulása Budapestre

A románok - élve az antant, így különösen a franciák támogatásával - ahol csak lehetett „nehézséget támasztottak, hogy a közelgő béketárgyalások idejére minél több kézizálog legyen a markukban.”

Ezért kényszerből csak 1919. november közepén vonultak ki Budapestről és „ürítették ki a Tiszától nyugatra eső területeket”. Horthy emiatt katonáival csak november 16-án vonulhatott be Budapestre.

Udvarias ultimátum

Második megbeszélésükre Clerk-kel november 22-én került sor. „Parlamentáris kormányt” kell alakítani és a választások idejére már „Friedrich István nem lehet miniszterelnök” jelentette ki határozottan, de udvariasan a misszióvezető.

Horthy Miklós erre így emlékezett: „Ha nem teljesítjük a legfelsőbb tanácsnak ezt a kívánságát, ő Sír George elhagyja Budapestet, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a külföldi szén-és nyersanyagszállítások megszűnnek.”

És Clerk elhagyja a helyiséget.

Szavait Apponyi Albert⁸ gróf fordította le a jelenlévőknek. Ezután „Clerk elhagyta a helyiséget, hogy tanácskozásunknak szabad folyást engedjen” - írja Horthy. A kialakult helyzetre és a várható következményekre figyelemmel előállt azzal a javaslatával, hogy „Friedrich István csak tárcát cseréljen és hadügyminiszter legyen. A jelenlévők azután miniszterelnökül Huszár Károly kultuszminiszter személyében állapodtak meg.” A szociáldemokraták egy képviselője is bekerült a kormányba.” A következő napon Sir George Clerk a szövetségesek nevében elismerte az új kormányt” - emlékezett a Kormányzó.

A kormányzó-választás bekövetkezik

Ehhez előbb pártok kellenek

mégpedig „világos programot megfogalmazni képes pártok.” A szociáldemokraták a zűrzavaros időszak után még talpon tudtak maradni. A keresztény eszmekört és a nemzeti elkötelezettséget - az egyház támogatása mellett - a szélsőségek mellőzésével a „Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja” képviselhette.

„A második nagy erő a kisgazdapárt volt, mindenekelőtt a Nagyatádi Szabó István⁹ vezette „Országos Kisgazda- és Földmíves Párt”.

Általános és titkos választások 1920. jan. 25-26-án

A „szalonképes” pártok közreműködése mellett megteremtődtek a feltételei az általános és titkos választások lebonyolításának, „melyen minden korábbinál több szavazó, a 24 év feletti lakosság 87 százaléka volt jogosult részt venni.” A választások „gyermekbetegségei” ellenére (a megszállt területek kimaradtak, a feldolgozás 22 választókerületben nem volt teljes, az érvénytelen szavazatok száma sem volt ismert stb.). Döntő többségükben (80 választókerületben) az induló 13 párt közül csak öt párt jutott mandátumhoz. A legtöbb mandátumot a „kisgazdák” (78 mandátum) és a „keresztény egyesülés”(76 mandátum) pártja szerezte.

Összeül a nemzetgyűlés

A nemzetgyűlés 1920. február 16-án ült össze, „első feladatául az államjogi helyzet tisztázását tűzte ki, miután „a koronás király nem mondott le jogairól”. Ezért elsőnek elfogadta „az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről” szóló 1920. I. tc-t. A törvény hatályon kívül helyezte az 1918/1919-es forradalmak intézkedéseit, egyben a jogfolytonosság alapján állva a kormányzó választás jogi feltételeit is biztosította. Az „ideiglenesség” azt jelentette, hogy a törvényhozók a közjogi állapotokat, vagyis a „király nélküli királyságot” még nem tekinthették véglegesnek. Csakhamar azonban rá kellett jönniük - elsősorban IV. Károly sikertelen „visszatérési” kísérletei (első: 1921.III.27-IV.5.) (második: 1921.X.20.) és az antant erőteljes tiltakozása nyomán - hogy „tiszta vizet kell önteni a pohárba” vagyis a király jogait végérvényesen meg kell szüntetni.

Erre a mindössze négy paragrafusból álló és 1921. november 6-án kihirdetett 1921. XLVII. tc adott lehetőséget.

A kormányzó szerint „Magyarországnak köztársasággá történt kikiáltását minden alkotmányosan gondolkodó magyar érvénytelennek tartotta, és a Friedrich-kormány is ennek megfelelő magatartást tanúsított.” Az is nyilvánvaló volt, hogy az antant hatalmak „József főherceget¹⁰ nem személye miatt, hanem kifejezetten azért kényszerítették visszalépésre, mert a Habsburg-ház tagja” volt.

A nemzetgyűlés megoldotta a kérdést

méghozzá úgy, „hogy a tényleges helyzetet iktatta törvénybe, vagyis kimondta, hogy az Ausztriával való kapcsolatunk, és egyúttal az 1867-es kiegyezésünk is megszűnt, viszont a királyi hatalom gyakorlása 1918. november óta csupán szünetel; és arra az időre, amíg ez ismét gyakorolhatóvá válik, kormányzóválasztását rendelte el” - emlékezett a Kormányzó.

Majd így folytatja: „Külpolitikai okból sem József főherceg, sem Albrecht¹¹ főherceg nem jöhetett szóba erre a méltóságra; sőt József főherceg kifejezetten el is hárította jelölését, miután a szövetségesek 1920. február 2-án megismételték tiltakozásukat a Habsburgoknak bármilyen visszatérése ellen. Ezután merült fel a nyilvánosság előtt többek között az én nevem is” - fogalmazott Horthy Miklós.

Apponyi Albertet szerette volna

Emlékiratai szerint azt remélte, hogy „közéletünk egyik legméltóbb és kimagasló alakja” Apponyi Albert lesz majd a kormányzó. Nem így történt. A nemzetgyűlés 1920. március 1-jén 131 szavazattal - a 141-ből - őt választotta meg kormányzónak. Horthy ekkor, még - mint a nemzeti hadsereg fővezére - a Gellért Szállóban tartózkodott.

Emlékirataiban így idézi fel a választás utáni eseményeket: „Prohászka¹² püspök vezette azt a küldöttséget, amely a választás eredményét hírül hozta nekem és felkért, hogy az eskü letétele végett jelenjenek meg az Országházban.

Megköszöntem az irántam tanúsított nagy bizalmat, közöltem azonban, hogy a felajánlott méltóságot nem fogadhatom el, és hogy elhatározásom megokolását a nemzetgyűlés iránti tiszteletből, annak színe előtt adom majd elő.”

Horthy az Országházban

„Mielőtt beléptem volna az ülésterembe, megkértek, hogy változtassam meg elhatározásomat. Az Országház egyik termében összegyűltek a kormány tagjai, a pártok elnökei meg más vezető politikusok, és arra törekedtek, hogy rábeszéljenek. Látva, hogy ragaszkodom nemleges álláspontomhoz, szemrehányások hallatszottak a kormánnyal szemben, mert elmulasztotta, hogy beleegyezésemet előre biztosítsa. A gyülekezet egyre több vitatkozó csoportra oszlott.

Mint tiszt Őfelségének tettem esküt; ha elfogadom a kormányzóságot, akkor meg az alkotmányra és a nemzetre kell felesküdnöm. Vajon nem forog-e fenn az a veszély, hogy a két esküben vállalt kötelezettségeim összeütközésbe kerülnek egymással? Ezt a kérdést, melyen leginkább tépelődtem, nem vethettem fel nyíltan, és azt is tisztán láttam, hogy a béketárgyalások súlyos körülményei miatt hazánknak e nehéz napjaiban majd hazafias kötelességérzetemre hivatkoznak. Ezért csak azt kifogásoltam, hogy a leendő államfő számára megállapított jogkör - ahogyan a sajtó közléséből ismerem - teljességgel elégtelen. A kormányzó még el sem napolhatná a nemzetgyűlést, még kevésbé oszlathatná fel.

E megjegyzéseim után a jelenlévők rövid megbeszélést tartottak, majd Rakovszky István¹³, a nemzetgyűlés elnöke íróasztalához ült és tollal a kezében hozzám fordult:>>Kérem, diktálja feltételeit. A nemzetgyűlés teljesíteni fogja.<<

Még egyszer megkíséreltem, hogy ellenvetést tegyek. Ilyesmit - mondottam - nem lenne helyes alapos megfontolás és tapasztalt jogászok tanácsa nélkül, így hirtelenjében megfogalmazni. Ekkor kijelentették, hogy az ország kormányzójának - a nemesség adományozása és a főkegyúri jog gyakorlása kivételével - mindazokat a jogokat biztosítják, amelyek a királyt megilletik (éppúgy, mint Hunyadi János kormányzó idejében volt).

Mit válaszolhattam erre?

Miután ennyire sarokba szorítottak, elfogadtam a választást és bevonultunk a több, mint egy órája várakozó nemzetgyűlés színe elé. Letettem a kormányzói esküt a magyar nép választott képviselői előtt, akik a nemzetgyűlés képviselte állami főhatalom erejével megválasztottak.”

Kormányzói hatásköre

Horthy, mint kormányzó egyben államfő is volt, aki a már említett kivételekkel (nemesi cím adományozása, a főkegyúri jog gyakorlása) a királyi felségjogokat gyakorolta. Az 1920. évi I. törvény szerint ő volt a „legfelsőbb hadúr” egyben a honvédség parancsnoka. Hadüzenethez és békekötéshez azonban a törvényhozás hozzájárulására volt szükség. Nemzetközi viszonylatban ő képviselte az országot. Megillette a követ-küldés és a követek fogadásának joga. A végrehajtó hatalmat és a törvények kezdeményezését az általa kinevezett kormány útján gyakorolhatta. Jogai közé tartozott a törvényhozói testület összehívása, elnapolása, feloszlatása (1933-ig csak 30 napra).

Nem illette meg azonban a törvényszentesítés joga. A törvényhozás által elfogadott törvényt - kihirdetése előtt - két alkalommal visszaküldhette újabb megfontolásra. A harmadik alkalommal eléje terjesztett törvényt azonban már ki kellett hirdetnie.

A kormányzó személye csak az alkotmány megsértése miatt volt felelősségre vonható.

A kormány felkérte,

hogy a királyi várpalotában lakjon. Elismerte „ennek a kívánságnak indokait”, a királyi lakosztályt azonban nem vette igénybe. „Családom számára az úgynevezett idegenek lakosztályát választottam a várpalota nyugati szárnyában” - írja emlékirataiban.

Megválasztása idején,

már folytak a béketárgyalások Párizsban. Miután Apponyi Albert korábban átvette a béke feltételeket tartalmazó okmányokat, erre is figyelemmel 1920. március 15-én Simonyi-Semadam Sándort¹⁴ bízta meg új kormány alakításával.

Felhasznált irodalom:

Horthy Miklós:

„Emlékirataim”

Extra Hungariam

Európa-História 1990.

Bencsik Gábor:

Horthy Miklós, A kormányzó és kora

Magyar Mercurius Bp. 2001.

Szövegmagyarázat

1. A hat kormányzó időrendi sorrendben:

Hunyadi János (1407-1456) „a nagy törökverő” a középkori Magyar Királyság kiemelkedő hadvezére.

Hunyadi László és Hunyadi Mátyás édesapja nevéhez kötődik a nándorfehérvári diadal a török ellen (1456).

Zsigmond király halála után - miután leányát feleségül vette Habsburg Albert -, a magyar rendek Erzsébet és Albert trónra lépését támogatták (1437-1439). Albert rövid uralkodását követően fia Habsburg V. László nem kerülhetett még a trónra, mert kiskorúnak számított. Így a másik főúri párt, így Hunyadi János is a lengyel Jagello Ulászlót támogatta és segítette hatalomhoz (1440-1444). I. Ulászló azonban a várnai csatában a törökkel folytatott küzdelemben életét vesztette.

Trónja megüresedett. A kiskorú V. László pedig - bár korábban kísérletek történtek megkoronázására - még nem lehetett az ország királya. A belharcok elkerülése érdekében a magyar urak a rákosi országgyűlésen Hunyadi János erdélyi vajdát Magyarország kormányzójává választották. Kormányzói hatalmát 1446-1453. között Habsburg V. László kiskorúsága idejére gyakorolhatta.

Ebben a minőségében: 1.  A királyi városokat neki adták. 2. Ő vezette az ország hadseregét. 3. Személye mellé „ország-tanácsot” rendeltek. 4. Pénzt verethetett. 5. Csak 32 házhelyet adományozhatott. 6. hűtlenségi mulasztást vagy kegyelmet csak az ország-tanáccsal együtt gyakorolhatott. 7.  A főpapokat az ország-tanáccsal együtt nevezhette ki. 8. A „közjövedelmek” elköltéséről a kincstárnokkal együtt határozhatott.

Habsburg V. László 1453-tól 1457-ig volt magyar király.

Szilágyi Mihály (1400?-1460) Hunyadi Mátyás nagybátyja, (Szilágyi Erzsébet Hunyadi János feleségének a testvére) hadvezér, a nándorfehérvári győzelem idején a vár kapitánya, kormányzó.

V. (Habsburg) László 1457-ben bekövetkezett halálakor elérkezettnek látta az időt, hogy a külföldön élő kiskorú Hunyadi Mátyást királlyá koronáztassa. Szilágyit a „királyválasztó gyűlés, a Duna jegén 1458-ban öt évre az ország kormányzójává választotta, addig az időpontig, amíg a 15 éves Hunyadi Mátyás alkalmas nem lesz az ország vezetésére.

Lodovico Gritti (1480-1534) olasz származású kereskedő, a török szultán bizalmasa. I. (Habsburg) Ferdinánd 1530-ban el akarta foglalni Buda várát. Gritti éppen Törökországból Magyarországra jövet katonai segítséggel meghíúsította a vár ostromát, közben azt az üzenetet vitte a Portától V. Károly német-római császárnak, ha öccse Ferdinánd továbbra is „háborgatja” János magyar királyt a török nagy háborút indít majd ellene. János király, mintegy jutalomból ezért Grittit kormányzónak tette meg 1531-ben, aki ezt a jogát haláláig, 1534-ig gyakorolta.

Véleményem szerint miután kormányzói jogosítványai a királytól származtak, nem lehet őt kormányzónak tekinteni.

Ampringen János Gáspár (1619-1684) a német lovagrend 48. nagymestere, magyar kormányzó. Harcolt a török ellen, részt vett a szentgothárdi csatában az osztrákok oldalán. I. Lipót a magyar törvényekkel szembehelyezkedve 1673-ban teljhatalommal ruházta fel és az ország kormányzójává tette. Mellé négy magyarból és négy osztrákból álló tanácsot rendelt. Ampringen zsarnokként kormányozott, az országot fegyverrel meghódított tartományként igazgatta. Idejében tömegesek voltak a kivégzések, számos magyar vezetőt börtönbe vetettek. A nemzet „kurucként” és „labancként” megosztott volt. Ampringen, miután hatalmát a királytól kapta szerintem nem volt kormányzó, hanem inkább egy elnyomó - ténylegesen uralkodó - király zsarnoki helytartójaként működött.

Kossuth Lajos (1802-1894) államférfi, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke. A XIX. sz. magyar történelmének egyik legnagyobb alakja. Az 1848/1949-es szabadságharc szellemi vezére.

Kezdeményezésére mondta ki a debreceni országgyűlés 1849. április 14-én a „Függetlenségi Nyilatkozat”-ban a Habsburg-ház trónfosztását. Kossuthot egyidejűleg ideiglenes államfővé kormányzó-elnökké választotta.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868-1957), hivatásos tengerész, Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagy, a Monarchia flottájának utolsó parancsnoka, hadügyminiszter, a nemzeti hadsereg Fővezére.

Életével részletesebben ezen a honlapon „Horthy az amerikaiak őrizetében” szövegmagyarázata foglalkozik.

Horthy, kormányzói jogait - a nemesi cím és a főkegyúri jog kivételével - „királyi hatáskörrel” államfőként gyakorolta.

A főkegyúri jog gyakorlása a magyar történelemben az ország mindenkori vezetői és a Szentszék élükön a pápával - hol lazább vagy szorosabb kapcsolatától függött. A hagyományos egyházjogi felfogás szerint az uralkodónak a pápától nyert joga arra, hogy országában püspököket, érsekeket, a katolikus egyház vezető méltóságait kinevezhesse. Ahhoz tehát, hogy az uralkodó vagy az államfő valakit megbízhasson püspöki, vagy érseki feladatokkal előzetesen el kellett nyerni a pápa hozzájárulását.

A főkegyúri jog (lat: ius supremae patronatus) nem tévesztendő össze a Zsigmond király által kiadott „királyi tetszvény joggal” (a plaecetum regiummal), a mindenkori királyoknak azzal a jogával, hogy a pápa által kiadott bullák (rendeletek), egyéb okmányok - országon belüli - kihirdetése, végrehajtása, és elfogadása előzetes királyi engedélytől függjön.

2. IV. (Boldog) Károly magyar király (1887-1922) I. Károly néven a Habsburg-Ház utolsó császára és IV. Károlyként az utolsó magyar király. Nehéz „pillanatokban” lett Ferenc József utódja a trónon. Uralkodása idején „omlott össze” az Osztrák-Magyar Monarchia.

3. gróf. Károlyi Mihály (1875-1955) politikus, miniszterelnök. Köztársasági elnök. Az első világháború előtt és alatt ellenzékben politizált (Szabadelvű Párt, Függetlenségi Párt, Függetlenségi 48-as Párt). Nevéhez kötődik az 1918-as „őszirózsás forradalom” előbb Nemzeti Tanács elnökeként, majd miniszterelnökként, később (nov. 16.) köztársasági elnökként szervezte és irányította, befolyásolta az eseményeket. 1919. jan. 19-től Berinkey Dénes vette át tőle a miniszterelnöki funkciót. A Forradalom, majd a „Tanácsköztársaság” bukása után, mint „antant-barát” elsősorban a kisantant országokban talált menedéket. Az „ellenforradalmi korszak” idején a politikai körök hazaárulóként emlegették. A második világháború után 1946. május 9-én tért vissza.

Valószínűleg megsértődött, hogy nem választották meg köztársasági elnöknek. Ennek ellenére a hatalom, így Rákosiék „utitársa” maradt, Párizsban volt nagykövet. Rajk László letartóztatásáig és nyilvános elitéléséig.

1949. júniusában „másodszor” is emigrált, családjával visszatért Franciaországban. Az ország déli részén Vancében élt haláláig.

4. 1919. aug. 1- 1920. júl. 19-ig: összesen hat kormánya volt az országnak. Időrendi sorrendben (kormányfőjüket megnevezve): Peidl Gyula (1919. aug. 1-aug. 6.), Károlyi Gyula (1919. május 31. júl. 12.) ellenkormány, P. Ábrahám Dezső (1919. júl. 12-aug. 12.) nemzeti kormány, Friedrich István (1919. aug. 6-nov. 24.) Huszár Károly (1919. nov. 24-1920. márc. 15.), Simonyi-Semadam Sándor (1920. márc. 15-júl. 19.).

5. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós (1868-1957) életével a szövegmagyarázat első pontja, valamint ezen a honlapon „Horthy Miklós az amerikaiak őrizetében” szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

6. gróf. Károlyi Gyula (1871-1947) politikus Két alkalommal az ország miniszterelnöke. Károlyi Mihály unokatestvére. 1919. tavaszán Aradon alakított ellenkormányt Miután Aradot a románok elfoglalták kormányát újraszervezte Szegeden. Ennek a kormánynak lett - rövid időre - hadügyminisztere Horthy Miklós.

Károlyi Gyula másodszor Bethlen Istvánt váltotta a miniszterelnöki székben, 1931. aug. 24 - 1932. okt. 1. között. „Megszorító intézkedései” tették ismertté.

7. Georges Benjamin Cléemenceau (1841-1949) német ellenességéről híres francia politikus. Eredetileg orvos, majd újságíró-szerkesztő, miniszterelnök. Az első világháborút befejező versailles-i békék megkötése idején (1920. június) előkelő szerepe volt Magyarország megcsonkításában. A porosz-francia háború, Franciaország vereségével végződött. Párizs 1871. januárjában - elvesztve Elzász-Lotharingiát - kapitulált a németek előtt. A német fejedelmek egyetértésével Párizsban éppen Versaillesi Tükörteremben I. Vilmos császárrá kiáltják ki.

Mindez szégyenfoltja maradt Franciaország történetének. Ezek után nem számíthatott „csodának” Clemenceau eredeti német ellenessége. „Bosszúja” a németek vereségét eredményező I. világháború végén, mintegy „rátette a koronát” nagy művére az 1920-as párizs-környéki békerendszerre. Clemenceau több esetben volt miniszter, 1914-től pedig miniszterelnök is. 1920-ban a békekötések után visszavonult.

8. gróf. Apponyi Albert (1846-1933) politikus,miniszter, nagybirtokos. Politikai pályafutása során különböző pártok tagja és vezetője volt. Két alkalommal vallás és közoktatási miniszter. A nemzetiségiek irányában folytatott kultúrpolitikája „elnyomó” jellegűnek volt tekinthető. Apponyi több nyelven beszélt. 1920. febr. 7-én Párizsban ő vette át a békediktátumokat tartalmazó okmányokat. A „béketeremtők” Legfőbb Tanácsa előtt 1920. febr. 16-án mondta el nagy védőbeszédét - nemcsak magyar nyelven - az ülés résztvevői előtt.

1911-1932. között öt alkalommal jelölték Nobel-díjra, nem kapta meg. Horthy a jelöléskor őt szerette volna látni a kormányzói székben.

9. Nagyatádi Szabó István (1863-1924) A „Nagyatádi” előnevet választókerülete után kapta. Szegény református családból származó kisgazda-politikus. A közéletben először „községi bíró”, majd a Somogy megyei törvényhatóságokban politizált. A szocialisták, Áchim L. András és a polgári radikálisokkal szemben a nagybirtokosok által is támogatott mérsékelt agrárreform híve volt. Már a „Károlyi Mihály vezette” időszakban a Berinkey kormány tárcanélküli minisztere volt (1919. január-március).

Az Antant Misszió által is szorgalmazott választások során (1920. január) pártja szerezte a legtöbb mandátumot.

Egyesülve a Sokorópátkai Szabó István vezette kisgazdapárttal. Ezt követően a Rubinek Gyula által szorgalmazott földreform törvényt terjesztette a nemzetgyűlés elé (1920. évi XXXVI. törvény). A törvény szerint 400000 földigénylő jutott átlagosan egy hektárnyi földterülethez.

Nagyatádi Szabó István később korrupciógyanús ügybe lehetett érintett. Ezért a közéletben fokozatosan háttérbe szorult.

10. Habsburg-Toscanai József Ágost főherceg (1872-1962) Ismertebben „csak” József főherceg. (Nem tévesztendő össze József főherceg nádorral, akinek egyébként dédunokája volt. József Ágostnak honvéd tábornagyi rangja volt, és felsőházi tag. 1918-ban teljhatalmú királyi helytartó. A tanács-korszak idején nem hagyta el az országot. A bukás után ismét politikai szerepet vállalt. „1919. aug. 7-én Magyarország kormányzójának nyilvánítatta magát.” Szálasiék hatalma idején (1944. okt. 15.) „hűségesküt” tett a „Nemzetvezetőre.”

11. Albrecht főherceg (Habsburg-Toscanai) osztrák főherceg (1894-1955) Frigye főherceg egyetlen fia.

Tagja volt az országgyűlés felsőházának. A két világháború között „jelentősnek nem mondható” társadalmi Szervezetek vezetője és tagja.

12. Prohászka Ottokár (1858-1927) püspök Székesfehérváron, katolikus egyházi író., a magyar „keresztényszocializmus és antiszemitizmus” képviselője, az MTA tagja. Prohászka Ottokár a modern katolicizmus legnagyobb hatású egyénisége. A XX. sz. eleji katolikus megújhodás programadója. Kíméletlen harcot folytatott a forradalmi mozgalmak, a „Nyugat” c. folyóirat és Ady ellen. „Mi az antiszemitizmust, nem faji, vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel” - írta már 1893-ban, majd hozzá tette „A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet.” 1918-tól erőteljesen követelte a „numerus clausus” bevezetését.

13. Rakovszky István (1858-?) Hosszú politikai pályafutása során (1896-1920) elsősorban országgyűlési tisztségeket töltött be. Országgyűlési jegyzőként kezdte, majd az 1920-as nemzetgyűlés elnöki pozíciójáig vitte. Horthy Miklós a kormányzóválasztás pillanataiban emlékiratában foglalkozik személyével.

Rakovszky „királypártiként” 1921-ben mindkét alkalommal támogatta IV. Károly „visszatérését” a magyar trónra.

14. Simonyi-Semadam Sándor (1864-1946) Magyarország miniszterelnöke volt rövid ideig (1920. márc. 15 - júl. 19.). Belügy és külügyminiszter is olt egy személyben. Kormánya fogadta el és kötötte meg a trianoni békeszerződést, vállalva annak súlyos következményeit. A szerződést 1920. június 4-én du. 16.30 órakor a Trianon palotában kormányának népjóléti és munkaügyi minisztere: Benárd Ákos és Drasche Oszkár rendkívüli követ is meghatalmazott miniszter írta alá. Néhány nap múlva (júl. 19.) kormánya benyújtotta lemondását.

Forrás:

Internet- Wikipedia,

Bencsik Gábor: Horthy Miklós

A kormányzó és kora,

Magyar Mercurius Bp. 2001

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2009. december