Alexander Petrovics a barguzini

Érdeklődéssel olvastam Mende Balázs Gusztáv írását a Rubicon történelmi magazin 2015/7 számában a szibériai Barguzinba megtalált állítólagos Petőfi-csontvázról. A szakma szabályai szerint dokumentált természettudományos vizsgálatok ugyanarra a következtetésre jutottak: a csontváz egykori birtokosa nőnemű egyén volt. Ezek után arra lehetett volna számítani, hogy a Petőfi Sándor szibériai utóéletében hívők feladják a nőnek bizonyult csontváz és a honvéd őrnagy-költő azonosságának elképzelését. Nem így történt.

Érdekességek

A Magyar történelem, pénzben

Petőfi utolsó órái és halála

Érdeklődéssel olvastam a Rubicon történelmi magazin 2015/7 számában Herman Róbert írását a nagy költő életének utolsó szakaszáról. A köztudat a mai napig is a segesvári csatát tekinti az erdélyi hadjárat döntő ütközetének, aminek az a magyarázata, hogy ebben az ütközetben tűnt el nyomtalanul Petőfi Sándor, a forradalom és szabadságharc költője. A 19. század végén nem múlt el évtized, hogy a költő utolsó óráit és halálát illetően újabb és újabb szemtanú beszámolója ne került volna elő.

Érdekességek

A magyar történelem, festményeken

Kisebbségek Jugoszláviában 1944-1945

Érdeklődéssel olvastam Hornyák Árpád írását a Rubicon történelmi magazin 2015/5-6 számában. Jugoszláviában a második világháború végére meghatározó erővé vált a Tito-féle kommunista párt. Titóék a királyi Jugoszláviához képest gyökeres fordulatot hajtottak végre a kisebbségi politika területén. Az ország a huszadik század második felében a délszláv és nem délszláv népek boldog hazájaként tüntette fel magát. A fényes jövőre az 1944-45-ös esztendő sötét árnyéka vetült, itt még nem volt bizonyos, hogy a kisebbségekkel később oly sokat magasztalt utat fogják járni. Ezt a szerkesztést feleségem és szülei emlékére készítettem, akik annak idején Jugoszláviában kisebbségben éltek és egy ócska bőrönddel két gyerekkel menekültek 1944-ben Pécsre.

Az amerikai archívum "egyéb veszteségként" említi a szövetségesek II. világháborús haláltáborait

Idézet Dr. Ernest F. Fisher, az USA nyugalmazott ezredesének leveléből (Arlington, Virginia, 1988):

„… Eisenhower nemcsak a nemzeti szocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken. …Lábuk alatt hamar mocskos és fertőző ingovánnyá vált a talaj. Az időjárás viszontagságainak kitett, a legprimitívebb egészségügyi ellátást is nélkülöző, alultáplált foglyok hamarosan belehaltak az éhezésbe és a betegségekbe. 1945 áprilisától az amerikai és a francia hadsereg nemtörődöm módon közel kétmillió embert pusztított el, főként amerikai táborokban.

Utolsó napok, a német feltétel nélküli kapituláció

Tizenkét évnyi uralom után a nemzetiszocialista rendszer politikailag, katonailag, gazdaságilag és erkölcsileg összeomlott. A végig pusztított országban a szövetségesek csapatai állomásoztak, s az NSDAP vezetői az utolsó pillanatban saját magukat mentették. Sőt részkapitulációról tárgyaltak volna a nyugati hatalmakkal, hogy majd velük együtt a Szovjetunió ellen forduljanak. Berlin eleste és Hitler öngyilkossága után a Flensburg melletti Mürvik lett a náci Németország utolsó kormányszékhelye. Dönitz admirálisnak azonban csak egy választása maradt: a feltétel nélküli kapituláció.

Szálasi származása, örmény eredetű volt-e a nemzetvezető?

Érdeklődéssel olvastam a Rubicon történelmi magazin 2015/5-6. számában Kovács Bálint írását Szálasiról. Ahogy a szerző írja: „Szálasi örmény származásáról az 1930-as évek végén komoly vita alakult ki. Az egyik álláspont szerint apai ágon az erdélyi erzsébetvárosi örmény „Szalosján” családból származik; a másik szerint az anyakönyvi adatok utólagos hamisítások. A kérdéshez a képviselőházban Sulyok Dezső Erzsébetvárosba is leutazott, hogy ott a helyi örmény katolikus pappal lefordíttassa Szálasi édesapjának keresztlevelét.

Otthonukat hátrahagyó németek (svábok) 1945

Érdeklődéssel olvastam Németh István „A németek kitelepítése a II. világháború után” c. írását. Magam is egy svábnak mondott faluban Németmárokon (ma már Márok) éltem 1953-ig, amikor is hála Nagy Imre enyhülési politikájának Pécsre kerülhettem kollégiumba és a „Nagy Lajos Gimnáziumba”, ahol már egyébként folyt a tanítás. A svábok kiűzését saját otthonaikból magam is átéltem. Esős nap volt, egy gólya álldogált fél lábon a sárban (akkor még nem volt országút), tavasz volt. A kitelepített németekért hálaadó misét tartottak a falu templomában, majd elindultak a szekerek a villányi vasútállomásra. A svábokat a „felvidékiek” váltották fel.

Azok a szörnyű ötvenes évek, a parasztság megtörése

Magam is - igaz kamasz fejjel - megéltem az ötvenes éveket. Ezért nagy figyelemmel olvastam a Rubicon történelmi magazin 2015/4. számában Erdmann Gyula „Szörnyű évek, a tulajdonos parasztság megtörése” c. írását. Ahogy a szerző írja „már 1945-ben elkezdődött a magántulajdon korlátozásával a szovjet típusú proletár - diktatúra megalapozása…Látszólag demokrácia volt és többpártrendszer..de mindez csupán átmeneti, politikai célú engedmény volt a háború utáni konszolidáció érdekében.