Forradalmaktól a békeszerződésig

Teleki Pált a forradalmak és az ellenforradalom emelték be a magyar politikai élet első vonalába. Szereplésének azonban vannak homályos- talán szántszándékkal homályban hagyott mozzanatai. A szegedi ellenforradalmi kormányban viselt tisztsége közismert. Sokat mondó azonban az a tény,hogy szórványos visszaemlékezéseiben mind Károlyi Mihály, mind Teleki elhallgatta korábbi ismeretségüket.( Károlyi egyenesen azt állította, hogy csak az októberi napokban ismerte meg Telekit), pedig közös francia nyelvtanáruk volt, számos egyesületben együtt szerepeltek, együtt sportoltak, és Károlyi személyesen is jelen volt Teleki esküvőjén 1908-ban. Írja Ablonczy Balázs a Rubicon történelmi magazin 2016/5-6 számában.

„Teleki Pál 1918 novemberének végén ágynak dőlt:

Ezúttal nem a szokásos őszi betegeskedéséről volt szó. Az egész Európán végig söprő spanyol nátha döntötte le a lábáról három hétre. Ezekben a napokban a betegágyon született meg egy olyan néprajzi térkép gondolata, amely- eltérően az eddig rajzoltaktól –nemcsak a lakosság etnikai hovatartozását jelölte volna, hanem a népsűrűséget is. Ennek érdekében a ritkábban –de javarészt nemzetiségek által-lakott hegyvidékeket fehéren hagyta a térképen, és a melléjük rendelt népességtömeget valamelyik közeli völgy lakósságaként tüntette fel. Magyarország középső vidéke lett az etalon, ez alapján állapították meg egy négyzetmilliméter száz embert jelent. E térkép rajzolását Nopcsa Ferenc báróval, a kalandos életű albanistával és őslénykutatóval együtt végezte.

Károlyi Mihály küldötte

A mappa a magyarság színének használt vörös szín miatt kapta a „ carte rouge” elnevezést, és középen elhelyezkedő nagy, egybefüggő vörös folt, a városok egyértelműen magyar többsége éles kontrasztot alkotott a peremterületek többszínű vagy nagy fehér pacákkal tarkított térségeivel. A módszer és az elgondolás nem volt gyökeresen új: az eljárást a nemzetközi térképészeti irodalom ismerte és, például Emmanuel de Martonne, a francia békedelegáció földrajzos Erdély-szakértője is hasonló módszerrel dolgozott Kelet-Magyarországot ábrázoló térképein. Ez a munka azonban nem valami magányos partizánharc volt: az Iparművészeti Főiskola, a Magyar Földrajzi Társaság, a Statisztikai Hivatal, a Kereskedelmi Minisztérium és más intézmények bevonásával csaknem 60 rajzoló és számos térképész készítette a béketárgyalásra szánt adatsorokat és térképeket.

Teleki előadássorozatokat szervezett a közvélemény felvilágosítására, memorandumokat írt és juttatott el külföldre, továbbá egyik irányítója volt a TEVÉL-nek ( Magyarország Területi Épségének Védő Ligája), s lelkesen részt vett minden olyan külföldi személy fogadásában, akiről gyanítani lehetett, hogy szava számít valamennyit Párizsban, a békekonferencián. A szociáldemokrata párt egy része és a Népszava azonban kifogásolta Teleki személyét, és ellenforradalmi mozgolódást sejtett aktivitásának hátterében. Személyes helyzete sem volt könnyű: a hadigondozás területe az őszirózsás forradalom kezdetétől a kommunista propaganda egyik kedvelt célpontja volt. A kommunista irányítású Rokkantak Szövetsége már 1918. november 1-jén bizalmi embert küldött a Hadigondozó Hivatalba.1919. február 14-én 150 rokkant megszállta a Hadigondozó Vilmos császár (Bajcsi Zsilin-szky ) úti központját, eltávolították a tisztviselőket, és küldöttséget menesztettek a miniszterelnökségre.

Telekit ekkor a minisztertanács leváltotta.

Az eltávolítás egyik indokaként azt említették a minisztertanácsban,hogy hivatali keretéből 30 ezer koronát juttatott a Honvéd Újságnak. Teleki e ténykedését csak akkor lehet megérteni , ha tudjuk mennyire fontosnak tekintette a propagandát és a felvilágosítást a népbetegségek leküzdésében. Az összeg nagysága és a támogatás felhánytorgatásának körülményei azonban azt jelzik, hogy az eset inkább csak ürügyként szolgált. Nagy jelentőségű az az állítás, mely szerint a Teleki által vezetett hivatalban 16 hónapra nyúlt az egyes ügyek elintézésének ideje, és csaknem hatvanezer akta hevert elintézetlenül. Ezek súlyos vádak, s csak részben enyhíti őket a forradalmi felfordulás, hivatal vezetőjének más irányú elfoglaltsága , ellenben súlyosan esik latba Telekinek a hivatali életében gyakorta érvényesíthetetlen szempontrendszere, amely lelassította az ügykezelést.

Ennek ellenére Teleki

1919 februárjában-márciusában is élvezte Károlyi Mihály bizalmát , amikor a köztársasági elnök őt is megjelölte mint a majdani magyar békedelegáció tagját és Telekit távollétében kinevezte a Jászi Oszkár vezette Külügyi Tanács tagjának. Sőt amikor 1919 márciusának elején Teleki Svájcba érkezett, még egyértelműen Károlyi küldöttének mondotta magát, aki a magyar békedelegáció párizsi utazásának lehetőségét puhatolja ki.

Károlyi Gyula külügyminisztere

1919.március elején úgy ítélte meg,hogy külföldön többet használhat, és Svájcba utazott. A már ott tartózkodó magyaroknak kijelentette: fél,hogy „nem fog használni semmit, de nem akarja a szemrehányást vállalni,hogy súlyos időkben félreállt.” Amikor nyilvánvaló lett, hogy Bernből nem tud tovább utazni Párizsba, a gróf nem látta értelmét további svájci tartózkodásának. 1919 áprilisának első napjaiban áttette székhelyét Bécsbe, ahol új ellenforradalmi központ jött létre. Emigráns politikusok , számos névtelen emigráns, például a szépszámú katonatiszt összefogására alapították meg Bethlen István vezetésével április közepén a bécsi Magyar Nemzeti Bizottságot, amelyet az utókor Antibolsevista Comité (ABC) néven ismer. E szervezet képviseletében Teleki, Bethlennel együtt, megoldási javaslatokkal és feljegyzések-kel bombázta a bécsi antantmissziókat: elsősorban a briteket és a franciákat.

Május második felében

amikor eljutott Bécsbe a hír,hogy az Aradon létrehozott, majd Szegeden működő új ellenforradalmi erőközpont minél előbb felakarja venni a kapcsolatot Béccsel, s egyesülni kíván az ABC-vel, Teleki útra kelt Szeged felé, ahová június 2-án érkezett meg. Másnap már részt vett a gróf Károlyi Gyula által alakított kormány ülésén, megkapta a külügyminiszteri stallumot, és június 6-án letette esküjét.

A szegedi kormány külügyminisztériuma a szegedi törvényszék telekkönyvi irattárának épületében működött, amelynek ajtaját a külügyminiszter személyesen lakatolta ki látogatói előtt. Dolgozószobájában egy szék karfája támasztotta ki a bejáratot, mert a kilincseket el-lopták. A tárca személyi állománya a minisztérium két hónapos működése alatt nem tett ki többet harminc főnél. A szegedi külpolitikának elég szűk mozgástere volt, és céljai is szükségképpen csak rövid távúak lehettek: a kormány elismertetése, a magyarországi bolsevizmus legyűréséhez, minél kedvezőbb pozíciók kiharcolása és a Magyarországra váró béke feltételeinek enyhítése. A legintenzívebb kapcsolat felvételi kísérletek a belgrádi kormány és a francia hadsereg közvetítésével zajlottak. 1919. júniusának közepén a szegedi kormány újdonsült hadügyminisztere Horthy Miklós kíséretében Belgrádba indult, hogy szerb kormányférfiakkal és az antant képviselőivel tárgyaljon. A két férfiúnak ez volt az első közös ténykedése, s valószínűleg rokonszenvesnek is találták egymást.

Teleki nemcsak kül-, hanem belpolitikai téren is aktivizálta magát Szegeden. Már megérkezésekor előterjesztette a bécsi komité által kidolgozott, de valójában Teleki és Bethlen munkájának tekinthető nyolcpontos programot. A hatékony működést azonban hamarosan megbénította a francia katonák és politikusok növekvő bizalmatlansága a Károlyi Gyula vezette kormány iránt. A kormány összetételét általában is túl reakciósnak tartották.

Az elhúzódó kormányválság után

július 12-én megalakult P.Ábrahám Dezső kormánya, amelyben-Károlyi Gyula ösztönzésére- Teleki megtartotta a külügyi tárcát, sőt július 16-tól még a földművelésügyi tárca érdekeit is képviselte. Augusztus 4-én részt vett az ellenkormány parlamentjének szánt Magyar Nemzeti Bizottmány alakuló ülésén, és a Peidl-kormány bukását követő napon megismételte a pártok feletti vagy pártokat magába foglaló nemzeti tömörülés megalakításának szükségességét a kormány lapjában. Ismét arra szólított fel,hogy a magyarság tegyen félre minden nézetkülönbséget, „minden izmust” és fegyelmezetten, közös munkával vezesse ki az országot a bolsevizmus teremtette zsákutcából. Másnap reggel Dömötör Mihály népjóléti miniszterrel a Nemzeti Hadsereg egyetlen repülőgépén Siófokra repült, valószínűleg azért, hogy a Budapestre és a Dunántúl egyes részeire akkor már bevonult román csapatok kikerülésével jusson el a fővárosba.

A belpolitika sűrűjében

Mivel a forradalmak és az összeomlás erősen megtépázták a magyar politikai elitet, az agilis és alig negyven éves Teleki a belpolitika sűrűjében találta magát. Olyan sokat tapasztalt, öreg politikai rókákkal került egy polcra, mint Popovics Sándor, Apponyi Albert vagy Somssich László. Teleki még 1919 augusztusának végén vezetője lett a Friedrich István politikai csoportjából létrejövő, legitimista irányú Keresztény Nemzeti Pártnak.

Közzétett programja szerint:

a párt állást foglalt a demokratikus, nemzeti állam mellett, amely egyúttal letöri a keresztény világfelfogást veszélyeztető irányzatokat. Követelte a virilizmus eltörlését, az általános, egyenlő és titkos választó jogot, a „sajtókérdés” megoldását (keresztény nemzeti sajtó fórumainak intézményes megteremtését), az egyesülési és a gyülekezési jog biztosítását. Programjában a párt hitet tett valami féle földreform mellett, amelyet azonban a „ belterjes termelés érdekében szükséges birtokkategóriák fenntartásával” képzelt el. Néhány általános pont (jó úthálózat, tisztességes vállalkozási kedv serkentése stb.) mellett a párt elképzelései között erősen szociális indíttatású javaslatok is szerepeltek: kötelező nyugdíjbiztosítás, az árvák és özvegyek javadalmainak rendezése és a nagy vagyonok progresszív megadóztatása. A tüdővész, a nemi betegségek és a pálinkafogyasztás elleni küzdelem hangoztatásában pedig lehetetlen nem felismerni Teleki Pál keze nyomát, „ Szociális reformot hirdetünk, de különösen hangsúlyozzuk,hogy addig ez az ország nem fog boldogulni, amíg a magyar nem-zeti eszme és a keresztény erkölcsi világnézet nem hatja át! – szögezte le a dokumentum.

A valójában Friedrich által kézben tartott párt inkább bázisául szolgált Teleki számára az ekkoriban hatalmas lendülettel létrejövő keresztény pártok összefogásához. Teleki Bethlennel való előzetes egyeztetés és egy jövendőbeli keresztény blokk létrehozásának gondolatával fogadta el a pártelnökségre való felkérést. A KNP helyzetét különösen kedvező kedvezővé tette,hogy egyik vezetője a miniszterelnökség – igaz korlátozott- lehetőségeivel segítette a szervezkedést.

Néhány nappal a pártalakítás megindítása után

az új formáció összehangolta lépéseit a Keresztény Földműves párttal és egyes keresztény-szocialista frakciókkal. Sir George Clerk-nak a párizsi békekonferencia brit diplomata küldöttének Budapestre érkezése és a politikai kibontakozás érdekében folytatott tárgyalásai pedig kétségkívül megnövelték a különböző keresztény frakciók hajlamát a közeledésre.

E kooperáció betetőzése volt

1919.október 26-án a Wencheim- palotában a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának lét-rejötte., amelynek révén a keresztény politikusok azt remélték, hogy a Nagyatádi Szabó István féle kisgazdapárt növekvő befolyását, gyanúsnak tartott szimpátiáit ellenőrizni és szükség esetén ellensúlyozni tudják. Az új párt vezetőségében foglalt helyet Friedrich István, Huszár Károly, Haller István, Pekár Gyula, és Csilléry András. Teleki e keresztény blokk kép-viseletében jelent meg a Clerk által szervezett politikai megbeszéléseken.

Bár Friedrich mindent megtett hatalmon maradása érdekében legitimista szimpátiái, kalandorsága miatt az országban éppen döntő szóhoz jutó britek – a kezdeti rokonszenv elmúltával- alkalmatlanabb embert el sem tudtak volna képzelni a posztra. Clerk váratlan rokonszenvet mutatott a magyar politikai osztály iránt. Apponyit és Horthyt olyan személyiségek-ként emlegette, akiknek „bölcsessége és befolyása” segített a koalíciós kormány megalakulásában. Teleki mint a „keresztény blokk” elnöke –legalábbis a brit tárgyalópartnerek ennek hitték-részt vett a koncentrációs kormányt előkészítő tárgyalásokon amelyekre a románok kivonulása után került sor.

Figyelemre méltó,

hogy ezeken a megbeszéléseken Teleki egyszer sem szólalt fel, pedig elég mély ellentétek választották el egymástól a feleket. Ezekben a napokban megelégedett azzal,hogy Clerkot és a kíséretében lévő diplomatákat informális úton tájékoztatta a magyar nemzet számára megalázó békeszerződés várható következményeiről és az idegen uralom alatt maradt magyarokat érő atrocitásokról. Teleki ilyen irányú információs előadásai nem mindig sikerültek jól: a Budapesten átutazó bukaresti francia követ- egyik informátorára támaszkodva- Telekiről mint a „reakciósok” vezéréről, továbbá a háború idején Hamburgtól a Csendes óceán-ig nyúló „pániszlám, pánturáni, pángermán” birodalomról terveket szövő politikusról emlékezett meg jelentésében.

A Huszár Károly vezette koncentrációs kormány megalakulásával Teleki nem vonult ki a politikai életből. Indulni kívánt az 1920 januárjára kiírt választásokon. Nem elégedett meg azonban pusztán pártpolitikai típusú szervezkedéssel: Párizsba indulása előtt 1919.december 28-án részt vett az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga megalapításában. Az egyesület azokat a fővárosi keresztény férfiakat tömörítette,akik le akartak számolni végre a városházi liberális politikával és a szerveződőben lévő fővárosi KNEP hasznos értelmiségi háttérszervezeteként kívántak működni. Az országos pártpolitika változásai azonban úgy hozták,hogy erre nem volt mód: a liga bázisa lett a Keresztény Községi Párt megszervezésének, a korszak egyik eredeti, bár kimondottan szélsőséges városi politikusa Wolf Károly vezérletével. Teleki más irányú politikai vonzalmai ellenére is tagja maradt az egyesületnek, sőt Wolff halála után át is vette az elnökséget. A sokfelé ágazó politikai tevékenység meghozta a maga gyümölcseit: Telekit ismét csak ellenjelölt nélkül, egyhangúlag választotta képviselőjévé Szeged első vá-lasztó kerülete- így nem kellett szembesülnie az általános, egyenlő és titkos választó jog következményeivel.

Simonyi-Semadam kormányában

Teleki 1920 április elején visszatért a párizsi békekonferenciáról Budapestre, ahol március eleje-közepe óta nyílt titok volt,hogy átveszi Simonyi-Semadam Sándor kormányában a külügyminiszteri tárcát. Bemutatkozó beszédét 1920. április 26-án mondta el a parlamentben. Ezekben a napokban a Párizsból jövő hírek hatására meglehetősen optimistán látta Magyarország helyzetét, bár rövid távú változásokkal nem számolt „ Láttam azonban odakint hangulatváltozást , és meg kellett ragadni. Azt hiszem már egy napig sem lehetett várni.” írta a nagy beteg Lóczy Lajosnak,majd némi magyarázkodással folytatta a frissiben elvállalt stallummal kapcsolatban.” Abszolút jót senki sem csinálhat, de amiben a legjobban bízom a complikált helyzettel szemben, az a geografus syntheticus felfogása.”

Igyekezett hangsúlyozni, hogy Magyarországnak be kell illeszkednie az új európai rendbe, és ennek érdekében nemzeti egységre hívott fel. A békedelegáció munkáját úgy állította be,mint nem a pillanatnak,hanem a jövőnek szánt feltáró és adatgyűjtő munkát, amely „pótolta azt, amit évtizedeken át mulasztottunk országunk megismerése tekintetében. Ez az idő előtt elvégzett munka az ő szemében azért is hasznos volt ,mert, „annak felismerése hogy ez az állapot elviselhetetlen és tarthatatlan , meg kell,hogy jöjjön”.Nemzeti egységre szólított fel, és visszautasította,hogy bármely párt irányzatának szolgálatába álljon.

A kedvezően fogadott beszédet

azonban beárnyékolta az elkövetkező hetekben bemutatott politikai piruett a dualizmus politikai technikáit másolva Teleki néhány nagybirtokos társával kilépett a KNEP-ből,hogy disszidens csoportot alkotva elvesse egy új, többségi párt magvát. A kísérlet nem sikerült, viszont felkorbácsolta körülötte az indulatokat. Ez a tény, párosulva a magyar-francia tárgyalásokról kiszivárgó értesülésekkel és a Magyarország részéről felajánlott ellenértékkel, az általa folytatott külpolitika ellen hangolta a képviselők jelentékeny hányadát. Telekinek személyesen is dilemmát jelentett,hogy elutazzon-e Párizsba a békeszerződés aláírására. Világos volt, hogy az a politikus, aki ellátja kézjegyével az okmányt, lemondhat arról,hogy bármiféle politikai szerepet játsszon a későbbiekben Magyarországon. Végül a francia főmegbízott segített eloszlatni a külügyminiszter aggályait: a francia barátnak tartott politikust ő maga beszélte le a párizsi utazásról, és ezzel megnyitotta az utat Teleki politikai túlélése előtt.

A békedelegátus

Teleki ugyan hivatalosan nem volt tagja Friedrich István kormányának, de 1919.augusztus 21-én József főherceg kérésére felállította a béketárgyalásokat előkészítő irodát, és kiterjedt szervező munkába fogott, hogy folytassa a Tanácsköztársaság idején megszakadt előkészületeket. Telekinek kezdetben mindössze két munkatársa volt a Külügyminisztérium épületében megkezdett, majd a palotában folytatott munkához: egyikük Teleki szegedi felfedezettje , gróf Csáky István a bécsi konzuli akadémia frissen végzett növendéke , későbbi külügyminiszter. Hamarosan munkatársak és szakértők egész légiója csatlakozott hozzájuk.

A román megszállás miatt

azonban a munkákat nem lehetett egy helyre koncentrálni, mert a megszálló hatóságok szívesen megnehezítették volna a magyar felkészülést. Az egyes referensek és szakértők a városban, a minisztériumokban szétszórtan dolgoztak. Teleki egy lovas konflison ( az automobilt elrekvirálták volna a román hatóságok) járta az egyes hivatalokat , értekezleteken vett részt, majd visszatért a palota krisztinavárosi szárnyába, és gyakran irodájának munkatársaival együtt kanalazta az egykori királyi konyhán készült üres levest.

A kultusz-,a földművelési, a belügy, a kereskedelmi, a külügy és a pénzügyminisztérium szak-emberei mellett a Statisztikai Hivatal és számos más, kisebb szakigazgatási szerv munkatársai vettek részt az anyaggyűjtésben. E szervezési munkában bukkantak fel először azok a szak-emberek, akik Teleki pályájának fontos kísérői lettek a későbbiekben. Csáky István mellett Csáky Imre a Felvidékre vonatkozó anyaggyűjtést koordinálta, Bencs Zoltán a Kultuszminisztérium részéről vett részt a munkában, Kovács Alajos a statisztikai adatgyűjtés rendszerezését végezte, a menekült karánsebesi tanár, Fodor Ferenc a központi irodában dolgozott: megannyi fontos személy Teleki későbbi személyzeti politikájában. A minisztériumokban előkészített anyagokat államtitkári értekezleteken vitatták meg, és a béke-előkészületek két motorja:Teleki és Bethlen, valamint az időnként felbukkanó Apponyi politikai célszerűségi szempontból igazított rajtuk, majd az anyagokat kiadták angol és francia fordításra.

Nyomdai munkálatokról

a román hadsereg november közepi kivonulása előtt nem lehetett szó, félő volt hogy a meg-szálló hatóságok elkobozzák az anyagot. Így december elejére a magyar békedelegáció a mostoha körülmények ellenére felkészülten várhatta a párizsi békekonferencia meghívását. A minisztertanács 1919.december 29-i ülésén úgy döntött,hogy elküldi delegátusait Párizs-ba. Ezért 1920.január 5-én reggel a Keleti pályaudvarról útra kelt a magyar békedelegáció nyolc vagonból álló különvonata, amelynek hetvenhárom utasa között volt Teleki Pál a békeküldöttség egyik fődelegátusa.

A magyar békedelegációt gyakorlatilag internálták Párizs egyik előkelő külvárosának egy kevésbé előkelő szállodájában. Az egyik –ettől nyilván meggyötört- diplomata vallomása a Neuillyben álló Chateau de Madrid egyenesen garniszálló volt, mindenesetre távol esett a Teleki által kedvelt Hotel Mirabeau eleganciájától. A magyar küldöttség tagjai –köztük a hét fődelegátus- azt remélték ,hogy a Budapesten előkészített előzetes vagy bemutatkozó jegyzékek átadásával kedvezően tudják majd befolyásolni a békekonferencia döntéshozóit. Erre azonban a megérkezés után nem volt mód. A delegáció tagjai Párizsba nem utazhattak be , csak a közeli Bois de Boulogneban sétálhattak. Ez azonban az egyetlen testmozgási lehetőségük volt a politikusoknak. A delegáció magával hozott egy kisebb kézi nyomdát, hogy a helyszínen is tudjon dokumentumokat előállítani. A gépet a szálloda pincéjében állították fel, és egy biciklivel összekötött szerkezet segítségével két ember működtethette. A delegátusoknak is részt kellett vállalniuk a munkában, amit Teleki ilyen alkalmakkor a rá jellemző jó kedéllyel végzett sőt a szemtanú szerint „igen jól lendített”

Csaknem egy héttel a megérkezés után

a magyar delegáció átadhatta az így tökéletesített előzetes jegyzékeit, amelyek színültig megtöltöttek egy bérautót. A magyar békefeltételek megismerése után a delegáció számot vetett azzal, hogy szempontjaik vajmi kevés megértésre számíthatnak. Teleki volt az aki Apponyi beszédének reggelén a néprajzi térképre tussal berajzolta a békeszerződésben körvonalazott magyar határokat. E térkép segítségével tudott a békedelegáció vezetője bizonyos érdeklődést kiváltani a „négy nagy” előtt. Két nappal később a delegáció hazautazott Magyarországra. Teleki megszólalásaiban kiemelte,hogy a határok teljességgel irreálisak, városokat vágnak ketté, mint amilyeneket a britek húztak Afganisztánban.

Február 11-én a delegáció visszatért Párizsba,

és igyekezett a színfalak mögött is tenni a békefeltételek megváltoztatásáért. Apponyi újbóli meghallgatását elutasította a békekonferencia, csak a 18 válaszjegyzék átadására szorítkozhattak a küldöttek.

Így február végén a delegátusok nagy része dolgavégezetlenül hagyta el Párizst. Ezek a jegyzékek, amelyek összeállítását szintén Teleki koordinálta, már hangsúlyosabban foglalkoztak az önrendelkezés és a nemzetiségek problémájával, jóllehet a Magyarország történelmi egységére történő hivatkozás itt is előfordult.

A negyvenegyedik életévét taposó fődelegátusba ekkor is , később is megvolt a készség,hogy diplomáciai műveleteihez ne a hagyományos csatornákat, hanem saját bizalmi embereit vegye igénybe. Így kerülhetett sor az 1920 tavaszán-nyarán zajló magyar-francia titkos tárgyalásokra, amelyek során a magyar fél gazdasági előnyök felkínálásáért cserébe területi engedményeket szeretett volna elérni. Ezek a tárgyalások Teleki tudtával és külügyminiszteri intenciói alapján zajlottak, bár roppant pesszimista volt a békeszerződéssel kapcsolatban: „húsvétra hazamennénk” –írta mesterének Lóczy Lajosnak.- „Hogy mivel az még nem bizonyos, de alig van némi kilátás is arra, hogy ne a legrosszabb változatlan békével. És talán mégis alá fog kelleni a kormánynak ezt írni,mert éhen vész Pest, és az oláhok a Tiszáig bejönnek újra. Én ugyan ezen áldozatokat is meghoznám, de a legtöbbet nem”