Alexander Petrovics a barguzini

Érdeklődéssel olvastam Mende Balázs Gusztáv írását a Rubicon történelmi magazin 2015/7 számában a szibériai Barguzinba megtalált állítólagos Petőfi-csontvázról. A szakma szabályai szerint dokumentált természettudományos vizsgálatok ugyanarra a következtetésre jutottak: a csontváz egykori birtokosa nőnemű egyén volt. Ezek után arra lehetett volna számítani, hogy a Petőfi Sándor szibériai utóéletében hívők feladják a nőnek bizonyult csontváz és a honvéd őrnagy-költő azonosságának elképzelését. Nem így történt.

„Az ún. barguzini Petőfi maradvány

ügyében a szakértő nincs könnyű helyzetben. Egyrészt kizárólag más szakértők által elvégzett vizsgálatok eredményeire támaszkodhat, maga a csontmaradvány holléte ismeretlen, ennek kapcsán az arra történő, tudományos értékkel nem bíró hivatkozások sem fogadhatók el kritika nélkül. Másrészt a szibériai legendát a csontvázzal bizonyítani szándékozó, a jóindulatú hozzá nem értés és a rosszindulatú félremagyarázás határán mozgó személyek természettudományos kérdésekben mutatott járatlan állandósága állandó ellenpontozást igényel. Ez a közvélemény egy része számára eleve gyanús >magyarázkodás<-nak tűnő ellenpontozás azonban időről időre elvárható a kérdést tudományos keretek között megítélni szándékozó szakembertől.

Az alábbiakban kísérletet teszek arra,

hogy röviden és közérthetően összefoglaljam a barguzini Petőfi-maradványok biológiai azonosításával kapcsolatos problémákat, emellett felvázolom, mi lenne a járható út abban az esetben, ha a későbbiekben reális esély mutatkozna néhai Petőfi Sándor földi maradványainak bemutatására. Előre kell bocsátanom azt is, hogy nem foglalkozom azoknak a nyomoknak a cáfolatával, amelyek a Morvai-Kiszely-párost annak idején a szibériai Barguzinba vezették, kizárólag a csontvázzal, mint kiindulási ponttal kapcsolatos eddigi problémákat sorolom fel.

Természettudományos lehetőségek.

Történeti korú biológiai maradványok konkrét történeti személlyel való azonosítása többlépcsős, erősen hierarchizált, több tudományterületet érintő feladat. A vizsgálatok során a kutatóknak metodikai, nehézségekkel, a kiindulási mintához rendelt prekoncepciók érvényességi kérdéseivel, a kapott eredmények interpretálásának problémáival kell megküzdeniük. Jelentősen befolyásolhatja a várható eredmény értékelhetőségét a maradványok ún. megtartási állapota (prezervációja) és mennyiségi-minőségi teljessége (reprezentativitása), hiszen nagyon rossz állapotú csontmaradványokon bizonyos vizsgálatok - legyenek akár makroszkópos, akár mikroszkópos - szubmikroszkópos felbontásúak - nem végezhetőek el.

Az első lépések egyikeként

meg kell bizonyosodni a maradványok ún. abszolút kronológiai helyzetéről, vagyis arról, hogy mikor temették el a feltételezett személyt. Ha a maradványok bomlásából (dekompozíciójából) számított érték jelentősen eltér a történeti (pre)koncepció adatától, a hitelesítési folyamat már az első lépésben negatív eredménnyel zárul. Az eltemetett test el/ lebomlása sok tényező által befolyásolt az esetek többségében mégis viszonylag szabályosan zajló folyamat. Ún. korhasztásos temetkezés esetében néhány extra esettől és körülménytől eltekintve két-három évtized után szinte csak a csontok és a fogazat maradnak a kutatók számára vizsgálható állapotban. A maradványokat a megtartási állapottól függően morfológiai-metrikus és kémiai-biokémiai molekuláris biológiai módszerekkel vizsgálhatjuk. A morfológiai vizsgálatok a maradványok individuális életkorára, morfológiai nemére, testméreteinek és egyedi jellegzetességeinek, rokonsági viszonyainak, elváltozásainak/betegségeinek vizsgálatára terjednek ki. A csont- és fogmaradványok kémiai-biokémiai vizsgálatával következtethetünk az elhalt egyén eltemetésének korára, kedvező esetben a benne zajlott hormonális folyamatok kapcsán a nemére, a fogzománc vizsgálatával születésének és fiatalkorának földrajzi környezetére.

A molekuláris biológiai/genetikai vizsgálatokkal

lehetőség nyílik a genetikai nem és a rokonsági viszonyok tisztázására. Mindezen vizsgálati eljárásokkal kedvező esetben sor kerülhet egy csontmaradvány adott személlyel való azonosítására, főként, ha a keresett személyről történeti-régészeti szempontból hitelesnek elfogadott információk és adatok állnak rendelkezésre, ahogyan az a közelmúltban újratemetett utolsó Plantagenet-uralkodó, III. Richárd földi maradványainak azonosítása esetében is történt.

Akár férfi, akár nő, akkor is Petőfi

Az azonosítási procedúra egyes lépései - hasonló módon a kriminalisztikában alkalmazott protokollokhoz - indirekt módon kizáró jellegűek: a kapott eredményeket nem az azonosság igazolására, hanem annak cáfolatára használjuk. Ezekben az esetekben a megerősített negatív eredmény azt jelenti, hogy rossz nyomon jártunk: rossz helyen keresett és talált, ezért szükségszerűen rossz csontvázból indultunk ki. Ezzel el is jutottunk a szibériai Petőfi-csontváz neuralgikus pontjához.

Azon szakértők,

akik a csontvázat vagy az abból vett mintákat vizsgálták/elemezték és eredményeiket közzétették, illetve a másik fél tudomására hozták, a MEGAMORV Petőfi Bizottság (MPB) barguzini expedíciója által feltárt 7.számú sír Petőfi Sándornak tulajdonított csontvázát minden felhasznált vizsgálati metódussal nőnemű egyénként határozták meg. A morfológiai alapú nem meghatározás, a csont biokémiai vizsgálata, az USA egy katonai és egy egyetemi laboratóriumában elvégzett és utólag megerősített genetikai alapú nem meghatározás ugyanazt az eredményt hozta: a csontváz egy nő maradványa, ebből következőleg a néhai honvéd őrnagy és költő Petőfi Sándorral való azonossága - leszámítva néhány igazán blaszfémikusnak tűnő lehetőséget - kizárt. Az ezt a megállapítást alátámasztó eredményeket 1992 és 1996 között közölték, illetve a vizsgálati eredményekről az érintetteket értesítették, ezzel szemben az eredmények „cáfolata” eddig kizárólag az írott és elektronikus sajtóban hangzott el, mérvadó és komolyan vehető formában nem.

A közelmúltban

a MEGAMORV Petőfi Bizottság kínai igazságügyi szakértők DNS-vizsgálati eredményét hozta „nyilvánosságra”, amely Hrúz Mária két, családfakutatással azonosított leszármazottjának mintája és a barguzini csontvázból nyert csontminta összehasonlító vizsgálatára irányult. Mivel ez a leszármazási vonal nőági és mindkét rokon nőnemű a leszármazási kapcsolatot kizárólag csak anyai ágon öröklődő ún. mitokondriális DNS (mtDNS) vizsgálatával lehetett (volna) igazolni. Az elemzés, amely az mtDNS – állomány ún. hipervariábilis I-II. régiójában lévő szakaszokra és bázispozícióra irányult , a két női minta rokonságát nem cáfolta, viszont a csontminta tekintetében vélhetően szennyeződés (ún. kontamináció) miatt a bázisok sorrendje nem volt egyértelműen leolvasható. Ennek ellenére az eredményeket Morvai Ferenc úgy interpretálta, hogy azokkal egyértelműen sikerült igazolni Petőfi Sándor és a barguzini csontváz azonosságát.

Ódzkodva attól,

hogy a vizsgálatokat végzők hozzáállását és szakértelmét minősítsük, utalnunk kell arra, hogy a kapott eredmények semmilyen módon nem alkalmasak a csontváz női voltának cáfolatára. Egyrészt az mtDNS vizsgálata a kínai szakértők által végzett metodikával is csak az azonosság lehetőségét tudja felvetni, a biztos azonosságot semmiképpen sem, másrészt genetikai értelemben a mitokondriális állomány azonossága nagy számban véletlen is lehet, vagyis olyan „hasonlóság”, aminek eredete a vizsgálat tekintetében felmerülő másfél-két évszázadnál jóval mélyebb, ősibb. Ennek megfelelően a vizsgálati eredmények a két vizsgált női leszármazott nemcsak egymásnak rokona, hanem további több ezer embernek is. Ugyanakkor az mtDNS a nem meghatározása tekintetében teljesen néma, ez a DNS-állomány ismereteink szerint semmilyen adatot nem szolgáltat a nemi hovatartozásról, vagyis az eddigi molekuláris genetikai módszerekkel meghatározott női nem cáfolatára nem alkalmas.

A barguzíni Petőfi történet

hangadói azonban teljesen járatlanok a személyazonosításhoz szükséges természettudományos eljárásokban, másfelől a megszerzett és általuk felfogni vélt tudományos részeredményeket egyoldalúan interpretálják a maguk igazának „bizonyítására”. Ez esetben konkrétan azt, hogy bár a csontváz női, attól még lehetett Petőfi Sándoré.

Ha újra lehetne kezdeni

Mindezek miatt szükségesnek látszik ismertetni a hiteles eredménnyel kecsegtető vizsgálatok ajánlott menetét, szem előtt tartva a kiindulási minta hitelességét. Amennyiben a jövőben - tehát végleg túllépve a barguzini csontvázon - bármely kutatócsoport a történeti források alapján megbízhatónak ítélt csontmaradványt mutat be Petőfi Sándor földi maradványaiként, el kell fogadnia, hogy ha természettudományos vizsgálatokra kerül sor.

1. a vizsgálatoknak szükségszerűen igazságügyi intézmény/ek felügyelete alatt kell történnie, a csontváz egésze a vizsgálat teljes időtartama alatt felügyelete alatt van;

2. az alapvető morfológiai vizsgálatokat és a csontok egy egyéntől való származásának megállapítását igazságügyi szakértők végzik, ha szükséges, külső szakértők bevonásával. A morfológiai vizsgálat bármely olyan eleme (pl. az elhalálozási életkor), amely egyértelműen ellentmond a Petőfi Sándorral való azonosságnak, a vizsgálatok befejeződését jelenti;

3. a genetikai vizsgálatokhoz szükséges mintavételek közös megállapodás alapján történnek meg három kutatólaboratórium részére, amelyek közül egy hazai igazságügyi DNS-labor, egy pedig szükségszerűen külföldi intézmény;

4. a Fiumei úti sírkertben lévő Petőfi családi sírban nyugvó hozzátartozók genetikai mintavétel céljából történő - igazságügyi szakértők által végzett - exhumálására csak és kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha a történeti források megengedő hitelessége mellett a Petőfi Sándornak tulajdonított csontmaradványon elvégezhető előzetes morfológiai és genetikai vizsgálatok egyike sem mond ellent annak a lehetőségnek, hogy a csontmaradvány a költőé lehetett;

5. szem előtt tartva a temetkezések kibontása előtt nem látható tényezőket (megtartási állapot, a Petőfi családi sírba temetett öt személy azonosíthatósága), valamint a kegyeleti szempontokat az összehasonlító vizsgálatokat első körben az azonosítandó mintán kívül a költő öccsének, az 1880-ban elhunyt Petőfi Istvánnak a maradványaival érdemes kezdeni. A minták összehasonlításakor a közös édesanya miatt a mitokondriális DNS tekintetében, a közös édesapa kapcsán az apai leszármazási vonalat jelentő y kromoszómális mintázat tekintetében kell egyezést kapnunk a két minta között. Csak abban az esetben szükséges a többi hozzátartozó vizsgálata, a testvérek vizsgálata nem hoz egyértelmű eredményt. Amennyiben az anyai ági vizsgálat nem igazolja az egyezőséget, a vizsgálatokat be kell fejezni, és a vélt Petőfi Sándor-maradványokat, mint ismeretlen egyén maradványait kell kezelni. Ha az anyai ági vizsgálat azonosságot mutat a két minta mtDNS-állománya között, de az apai vonalon a feltételezett testvérek eltérő y-mintázattal rendelkeznek, akkor válhat szükségessé az édesapa Petrovics István és /vagy Petőfi Zoltán maradványainak bevonása az összehasonlító vizsgálatokba.

6. az azonosítási munka minden egyes lépését közjegyző hitelesíti. A kutatásban érdekelt felek a vizsgálatok kezdetekor írásba adják, hogy elfogadják a vizsgálatok eredményeit.

Az itt felsorolt kutatási lépéseket természetesen más tényezők (finanszírozás, hivatalos engedélyek) is befolyásolhatják, a vizsgálatok logikai sorrendjét azonban nem. 1996-ban a Fővárosi Önkormányzat kulturális bizottsága engedélyezte volna a Petőfi család sírjának felbontását, hogy a csontváz Magyarországra szállítását és a csontváz metrikus visszaazonosítását-hitelesítését követően pártatlan igazságügyi vehessen mintát Hrúz Mária csontvázából. Ezt Kiszely és Morvai elutasította, bizonyára azért, mert ismerte az amerikai DNS-vizsgálatok nőinem-meghatározást adó eredményét.

Talán közhely, hogy az ellentétes véleményen lévő felek között azonos játékszabályok betartásával folytatható le tudományos vita, amelynek egyik legfontosabb kritériuma a kapott eredmények minden érdekelt fél számára elérhető módon történő, a tudományos közléseknek megfelelő publikálása. Sajnálatos módon a csontmaradvánnyal kapcsolatos természettudományos kutatások álláspontját ezzel az igénnyel eddig csak a csontváz Petőfi Sándorral való azonosságát cáfoló kutatók tették közzé, az azonosságot való képviselői nem, és ez a helyzet megnehezíti az állítások paritásos alapon történő összevetését. Mindenesetre a fentiekben leírt szigorú eljárási protokoll ismeretében válik egyértelművé az, hogy a Morvai Ferenc és Kiszely István nevével fémjelzett „kutatás” az eddigiekben milyen mértékben nélkülözte a tudományos hitelesség jellemzőit. Kiszely István halálával az MPB még jobban magára maradt a csontváz természettudományos értékelésének lehetőségei tekintetében, amit jól mutat az is, hogy a csontváznak fizikai teljességében még az érintettek számára is nyoma veszett.

Csak remélhetjük, hogy a szibériai Petőfi-legenda szempontjából örökre.”

Forrás: Rubicon történelmi magazin 2015/7

Szerkesztette: Dr. Temesvári Tibor 2015. augusztus