„Az imádott
Führer
>
Az állam abba megy tönkre, hogy hagyja tönkremenni az anyákat.(…)
A német asszonyok Öntől várnak szebb jövőt, kedves Hitler úr.
Emmy Hoffmann
Drezda.1932 <
Hitlernek
a társadalom minden rétegéből irogatnak. Naponta özönlenek a
gratulációk és a jó szándékú tanácsok a kancelláriára. A nők leveleit
személyes meghittség itatja át: a férfiakkal ellentétben ők nem a
megszokott, protokolláris stílusban írnak, és nem a vezérnek vagy az
ideológusnak címezik soraikat, hanem a férfinak. És sokan közülük
titokban abban reménykednek, hogy érzelmeik viszonzásra lelnek.
>
Édes Führerem!
A nap
minden órájában, percében csak magára gondolok. Oly szívesen
látogatnék el Magához Berlinbe! Megtehetem? Van hozzá jogom? Bárhogy
is legyen, az életem már úgy is a Magáé. Nem is értem, mi történik
bennem, képtelen vagyok dolgozni, folyton csak magára
gondolok…Képtelen vagyok más férfit szeretni, én csak magát
szeretem…Forrón remélem, hogy vágyam teljesül. Írjon, kérem,
ha jöhetek.<
Nem
könnyű elképzelnünk a kefebajuszos diktátort szexszimbólumként.
Legalábbis zavarbaejtő…Mégis tény, hogy Hitler annyi rajongói
levelet kap, mint Mick Jagger és a Beatles tagjai együttvéve. A
kancelláriára érkező levéltömeg mennyisége hűen tükrözi Hitler előbb
növekvő, majd hanyatló népszerűségét. 1925-ben a leveleket még csak
egy iratrendezőben tárolták, 1933 januárja és áprilisa között már
több mint háromezer levél jött, számuk az év végére mintegy ötezerre
duzzad. A következő évben már megközelítőleg 12 ezer levél érkezik,
1941-ben számuk megcsappan, de még mindig meghaladja a tízezret. A
tömegével áradó levelek kezelésére 1933-ban megszerveződik a
Magánkancellária, ahol külön helyen, az >A<levéltárban gyűjtik
a >mániákus levélírónők által firkált< leveleket. 1935 és 1938
között a több tízezernyi levélben egyetlen kritikai véleményt vagy
bíráló hangú sort sem találunk. Ennek hátterében az áll, hogy Hitler
diktatúrája erősödésével a kritikai hangok is visszaszorulnak.
Hitlerre népének tekintélyes része hódolattal tekint.
A
leveleket archiváló tisztek egyértelmű utasítást kapnak: a szerelmes
nők és megszállott rajongók leveleire tilos válaszolni, kivéve ha a
levél küldője bejelenti, szívesen utazna Berlinbe, hogy imádott
Führerjét karjaiba ölelje, mert a Magánkancellária igazgatója ilyen
esetekben jelentést köteles tenni a lakóhely szerinti
rendőrhatóságnak. A szerelmes álmodozásnak ilyesféle hivatalos
formalevelek vetnek véget:
>Asszonyom!
Jelen
levéllel igazolom, hogy a Führerhez írt levelét megkaptuk. Ezúton
közlöm Önnel, hogy a Führer elvből nem folyik magánügyekbe.
Német köszöntéssel:
Albert* Bormann<
Hitlert
kínosan érinti hódolói levéltömege. Értetlenül áll a szerelmi
vallomások előtt, felismeri
azonban a
küldemények stratégiai fontosságát a közvélemény alakulásának
mérésében. A levéltárak vezetői - 1931-ig Rudolf Hess, majd Albert
Bormann - rövid kivonatokat készítenek számára, és szóban is
tájékoztatják a náci vezért a levelekből kiolvasott >néphangulatról.<
* Itt
valószínű Martin Bormannról van szó, aki a pártkancellária vezetője
volt. – a Szerk. megjegyzése.
A
Moszkvában tárolt levelek tanulmányozásával bepillantást nyerhetünk a
nemzetiszocializmus odaadó híveinek érzelemvilágába. Feltárul
előttünk a diktatórikus rendszerek egyik alapvető mozgatórúgója: a
diktátor iránt érzett személyes vonzalom. Nem kétséges, hogy a Hitler
és népe közötti kapcsolatban az erőszak mellett kulcsszerepet
játszott a vágy. Megdöbbentő felismerés, és mélyen emberi.
Sokakhoz
hasonlóan egy bizonyos Klose asszony is szeretné tovább építeni
Hitler mítoszát, s bízva abban, hogy műve megjelenik a német
sajtóban, 1933-ban a Führernek elküldi a róla szóló versét.
>Az
emberek ujjongva köszöntenek,
Derűt,
reményt s nyugalmat Te adsz!
Országunk
üdve vagy!
Lépted
gondtól, terhektől nehéz,
Figyelmed,
mégis a célé csak:
Adolf
Hitler Heil.
Hurrá,
Hitler! Kiáltja az egész világ,
Itt
minden szívben hős Te vagy!
Tehozzád
mind hűek leszünk!
Legyen
minden dicséret a tiéd!
Ennél
több is meglesz még,
Rólad
zengjen a dal, Hitler a harcban!<
A hölgy a
következő választ kapja Brücknertől:
>Igen
tisztelt Klose Asszony!
A
Führer hálásan köszöni levelét. Költeménye kinyomtatására azonban
sajnos nem adható meg a kért engedély, mivel a Führer elvből ellenzi
a személye dicsőítését.<
A
következő télen von Heyden földbirtokosnő nagy adag mézet küld
Hitlernek Plötzből. Jó egészséget kíván, s kísérőlevelében
részletesen elmagyarázza, hogyan kell a mézet gondosan úgy
melegíteni, hogy ne legyen túl cseppfolyós, s megőrizze >édes-selymes
ízét.<
>Führerem!
Nagy
örömmel vettem tudomásul, hogy mézküldeményem valóban személyesen
Önhöz jutott el (…) A továbbiakban még nagyobb örömömre
szolgálna, ha megengedné, hogy kicsinykét gondjaimba vegyem a
reggeliző asztalát, és időnként megint küldjek Önnek egy kevéske
mézet.(…)
Járuljon
hozzá Pomeránia földjének ez az eredeti hamisítatlan terméke
észrevétlenül az Ön
felmérhetetlen
szellemi és testi fáradalmai enyhítéséhez.
Tisztelettel és szeretettel híve,
M.von Heyden-Plötz <
Imádói
közül sokan nem hajlandók beletörődni abba, hogy Hitler ereje és
energiája pusztán
politikai
célokat szolgál. Többen nyíltan ajánlatot tesznek a vezérnek.
Hartmannsdorf.
1935.április 23.
>Édes
Adolf Hitler!
Egy
Szászország-beli asszony nagyon szeretne gyereket magától…
Tisztában
vagyok vágyam különleges voltával, ám nem hagy nyugodni a gondolat,
hogy Önnek nincs gyermeke. Így fogalmazódott meg bennem, a kívánság,
melyet ebben a levélben szeretnék megosztani Önnel.
Egy
levél türelem dolga. El lehet olvasni, félredobni. Lehet hagyni, hogy
szépséges dallamként visszhangozzék bensőnkben. S lehet úgy is
kezelni, mint egyszerű levelet: megkapom válaszolok rá.
Vágyaimban
kételyek merülnek. Megeshet, hogy levelem el sem jut Önhöz. Az is
lehet, hogy nem lenne ideje egy gyerekre. Esetleg túl idősnek érzi
magát hozzá, s – mint valami lehetetlen
ideát
– már réges-rég kitörölte lelkéből a gyermek gondolatát. Ám
mindezek ellenére nagyon fontos lenne, hogy Önnek gyermeke szülessen.
Ez legnagyobb vágyam, melyet szívem minden erejével kívánok
megvalósítani.
Friedel S.<
1938.
április 21-én a Berlintől délre fekvő Ludwigsfeldéből három nő
nyílvánítja ki levélben,
Milyen
csodálatos élményt nyújtott számukra, hogy személyesen láthatták
Hitlert.
>Führerem!
A
szavazás napján a véletlen a ludwigsfeldei vasútállomásra vezényelt
bennünket. Egy gyorsvonat érkezésekor (13 óra 20-kor) a mozdonyon egy
egyenruhát viselő párttagot láttunk meg. Ebből azonnal sejtettük,
hogy Führerünknek kell ezen a vonaton lennie. Sejtésünk
beigazolódott.
A
jókedvű Führert boldogságtól sugárzó három asszony éljenezhette meg,
s jutalmuk barátságos integetés volt.
Három
nagyon-nagyon boldog asszony, mond ezért most teljes szívéből
köszönetet, és kér ennek a csodás és felejthetetlen pillanatnak az
emlékére egy-egy autogramot.
Köszönjük!
Sieg und Heil
szeretett Führerünknek!
Martha
Imse, Anna Loppien, Elisabeth Pasler<
Az
1930-as évek végén a Hitler felé irányuló imádat a tetőpontjára jut.
A romantikus képzelgések ekkor már zabolátlanul ömlenek:
>…egy
Nyilas nő és egy Kos férfi! Az örök nőstény elcsábít! Szabadulj fel
ujjongva, kedvesem, s hagyd, hogy a csillagok ahhoz kössenek, aki
leginkább illik hozzád! Kérlek mondd:>> Én
kicsi
asszonykám, mennyire szeretlek<<! Ugye szeretsz? Te vagy a rét
összes virága…Oh azok a margaréták!<<
Miért
ez a félénkség, hogy titkos utakon indulsz felém? Nem értem, mi jár a
fejedben. Tegnap
este
fél tizenegyig vártalak a lőszergyár központjában, de hiába. Te nőt
akarsz magadnak, én meg férfit. Már két éve együtt élhetnénk, ha nem
ilyen titkos utakon közelednél felém…<
Egyiptom,
Alexandria, 1938. november 21.
>Hitler
Úr!
Nem is
tudom, hogyan kezdjem ezt a levelet. Hosszú-hosszú évek súlyos
tapasztalatai, erkölcsi gyötrődései és aggodalmai, az önismeret
hiánya és mindig valami új keresése után aztán mindennek egyszerre
vége lett, még pedig abban a pillanatban, amelyben megértettem, hogy
Ön itt van nekem, Hitler Úr!
Tudom,
hogy Ön nagy, hatalmas személyiség, én pedig csak jelentéktelen
asszony vagyok, aki
Idegen
országban élek, amelyből talán sohasem utazhatom el, mégis meg kell
értenie engem.
Nagyon
nagy boldogság az, ha az ember egyszer csak megtalálja élete
értelmét, amikor egyszer csak fénysugár tör át a sötét felhőkön, és
mind világosabb és világosabb lesz!
Ugyanez
megy végbe bennem: mindent beragyog a nagy szeretet, a szeretet
Führerem, tanítóm iránt, és ez a szeretet oly erős, hogy néha akkor
szeretnék meghalni, amikor előttem van az Ön fényképe, hogy soha
többé ne kelljen látnom valamit, ami nem Ön.
Nem
egy hatalmas birodalom kancellár urának –talán jogom sincs
hozzá-, hanem annak az
embernek
írok, aki drága nekem, és életem végéig örökkön az is marad.(…)
Az Önhöz haláláig hű
Else Hagen von Kilvein bárónő í
Itt
vetjük közbe, hogy a levélírók közül egyik sem ismeri személyesen a
Führert.
Berlin,
1939. szeptember 10.
>Drága,
egyetlen Adolfom!
Muszáj
írnom neked, olyan egyedül érzem magam. A fiúk elmentek sétálni,
Lenchen egy
Barátjánál
van, én pedig leültem kézimunkázni. Harisnyát stoppolok, mosok,
ilyesmi. Szívesen sétáltam volna egyet, de esik az eső, és különben
is annyi a dolgom…Mindig csak a munka, igaz kedvesem?(…)
Folyton a te fényképedet nézegetem. Kirakom őket magam elé, és végig
csókolgatom mindegyiket. Igen, igen, édesem, én jó Adolfom, a
szerelem éppolyan valóságos, mint az arany.(…) Édesem,
gondolom, megkaptad a csomagomat a süteménnyel, és kedvedre való
volt. Színtiszta szeretetből küldök neked mindent.
Most
már be kell fejeznem levelem. Szerelmem, drágám, én jó Adolfom,
milliószor ölel, csókol a te kedves és jó Mieled.<
A
türelmetlenebb rajongók igyekeznek a lehető a leggyorsabban
hálójukban tudni a Führert, és egyenesen házassági szerződést
küldenek neki, amit a >férjnek< már csak alá kell írnia:
>Az
alábbi aláírt okmány igazolja, hogy Anne-Marie R. ezentúl hivatalosan
az Ön hitvese.<
Vajon
tényleg elhitték maguknak ezek a nők, hogy postafordultával megkapják
drága Adolfjuk aláírását? Dagmar Dassel egyetlenegy választ sem kap
Hitlertől, mégis zavartalanul küldözgeti terjengős hódolói leveleit:
összesen kétszázötven oldalt. Heves érzelem nyilvánítása egyre
tiszteletteljesebb. Az elsőt 1940. február 25-én, a náci párt
alapításának 20. évfordulója alkalmából küldi, az utolsót 1941. május
11-én:
>Führerem!
Most
újra kifejezem elköteleződésem és feltétel nélküli szeretetem Maga
iránt. Gondolataim és érzéseim folyton csak magához szállanak
Führerem, a férfihoz, aki annyira szeretek.
Csak
Magához, aki legnemesebb, a legnagyobb, a legkiválóbb! A különleges,
a zseniális, Isten küldötte, akinek küldetése a békés megváltás.
Magáé minden érzésem, a kiválasztott és felSzentelt fiúé, aki Isten
szeretete koronáz. Maga a béke égi követe – Isten, a pángermán
birodalmi nép és páratlan hősi hadseregünk akaratának megtestesítője
itt a földön. Csak a Magáé vagyok, Führerem, grandiózus hadseregünk
legelső katonájáé, minden idők legzseniálisabb, legragyogóbb
generálisáé és hadvezéréé, a nagy Németország legfenségesebb
államfőjéé. Csak a Magáé vagyok, a magasztos hősé, napjaink és minden
idők legnagyobb győzteséé, csak a Magáé vagyok, Führerem, a
legtisztább, legcsodálatosabb férfié. Csakis Magáért, a Maga
boldogságáért és szeretetéért, népünk és a pángermán birodalom
Boldogulásáért buzgólkodom tiszta szívből, örökké boldog lélekkel.
Führeremnek,
Dagmar Dassel<
Berlin,1941.
július 17.
>Édes
Adi!
Az az
érzésem, te nem utánam sóvárogsz…De azért küldök egy fényképet
szerelmem jeléül. Egy pici darabot önmagamból, ahol az égben trónoló
Madonnára hasonlítok. Néha olyan szomorú vagyok.
Július
23-án szülővárosomba utazom. Biztosan te is jártál már
Karlsbadban…Onnan még gyakrabban gondolok majd Rád.
Forró
csókokat küldök, kis rosszaságom
Ritschi <
Néhány nő
odáig ragadhatja magát, hogy minden aggodalmát megfogalmazva
egyenesen Németország irányításával kapcsolatban osztja meg
elképzeléseit Hitlerhez.
Bad
Kreuznach,1941. szeptember 30.
>Szerelmem,
én hű kedvesem!
Nagyságos
Führerünk, zseniális hadvezérünk!
Éljen
a győzelem! Éljen a győzelem! Éljen a győzelem!
A
történelem legnagyobb pusztításának hadművelete lassan a végéhez
közeledik, hogy a legragyogóbb győzelemmel érjen véget. Éljen a
győzelem és mi a nagy és zseniális Führerünk és hadvezérünk, az én
kedves Führerem, hűséges szerelmem! Engedd meg, hogy szívemre
öleljelek, és köszönetet mondjak munkádért, iparkodásodért,
terveidért!
Csak
imádkozni tudok az én drágámért, az Úr áldását kérve Rá és nagyságos
művére. Erőfeszítéseid és gondoskodásod csak értünk szól, szép és
nagy hazánkért.(…)
Gondolsz
te is néha a te Josedre? Igen? Vigyázz rám, óvj engem, hű szerelmem!
Én örökké jó és hűséges maradok hozzád, soha ne aggódj miattam!
Ma
újra kirándulást tettünk Spreitelbe. A társaság egy része lovon,
másik része kocsin ment. Szép kis faházikónk van ott az erdőben.
Útközben vidám dalokat énekeltünk. Volt még szabad hely a kocsiban,
és annyira örültem volna, ha az én szerelmem is ott van velük.
De
örvendjünk inkább a háborúnak! Igazam van drágám? Köszönetet mondok
neked mindenért. Köszönöm a szerelmet, a hűséget, a sok-sok
szépséget. Te olyan imádnivaló és jóságos vagy velem, gazdaggá és
boldoggá teszel ezzel, én hű szerelmem.
Gyakran
mélységesen elszomorít, ha arra gondolok, mennyi munkád van,
szerelmem, de a háború után neked is könnyebb lesz (…)
Most
sajnos véget kell vetnünk kis beszélgetésünknek édes. Hisz minden
elmeséltem már! Gyere, bújj szorosan hozzám a szívemhez.
Fogadd
legőszintébb, legszívélyesebb üdvözletem, én hű szerelmem. Adolf
Hitler.
Jose, a te csintalan kölyöklányod<
U.Grömbach,
1943. március 29.
>Kedves
birodalmi miniszter úr!
…A
férjem már nem több számomra, mint egy idegen, mert én szívemben már
csak a legjobbat hordozom. Március huszadikán akart szabadságra
hazajönni, végül elhalasztották, nem tudom mikorra.
Azt
érzem jó ideje, hogy már nem működik köztünk a dolog. Minél jobban
telik az idő, annál kevésbé élünk összhangban a férjemmel. Ez akkor
is így lenne, ha nem ismerném magát, de az első perctől, ahogy Adolf
Hitlerről hallottam, új hit, erő, hatalom szerelem fuvallata érintett
meg. Hitler a példaképem és az is marad számomra addig a napig, míg
le nem hunyom a szemem örökre. Képes lennék érte vitatkozni,
harcolni, az utolsó leheletemig…
Hadd
említsem meg tegnap esti szóváltásomat a kertésszel. Igen kellemetlen
helyzetbe kerültem, amikor megkérdezte véleményemet a háborúról. Én
azt feleltem, hogy mi a tengeralatti U-Boot flottánkkal hamarosan
véget ér, és egy szép napon legyőzzük Amerikát.
(…)Már érzem,
hogy kettőnk közt - közted és köztem - mély szerelem alakult ki.
Küldöd felém a számtalan jelet, s én mindegyiket felismerem.
Mindenekfelett arra kérlek, hogy ne kételkedj bennem! Senki másé nem
akarok lenni, csak a tiéd!(…)
A szívemben ott a
szent vágy, hogy jó Führerünk, a mi megmentőnk jó egészségnek
örvendjen. Még nagyon sokáig meg kell őriznünk őt, mert nélküle
semmik vagyunk.
Odaadó hűséggel köszöntelek,
Heil Hitler köszöntéssel
Madame Rosa M.<
Berlin.
1944. március 6.
>Kedves
német birodalmi kancellár!
Mivel
sem érdeklődést, sem szerelmet nem tanúsít irántam, feltételezem,
írásaim nem hódították meg a szívét. Érzem bizalmam megrendül. Kérem,
írja meg, mi az oka, hogy nem bízik bennem. E nélkül kapcsolatunknak
valóban nincs jövője. Egy férfi, aki fiatal nőt szeret, sokat
változik, és minden jól alakul. Magával azonban sajnos nem így van.
Mag számomra rejtély.
Mindkettőnknek
jót tenne, ha személyesen beszélhetnénk kettőnk dolgáról. Csakhogy
maga még egyetlenegyszer sem írt nekem. Egyszer sem mondta, hogy
jöjjek. Azt kell tehát feltételeznem, hogy én nem vagyok a szerencsés
kiválasztott.
Nos,
hagyom magát. Zárom soraim, fogadja gyengéd üdvözletem.
Anna N.<
A
csábítás magasiskolája: a női tudatalatti
Hitler
bámulatos hatással van a nőkre. Leveleket írnak neki, amelyekben
kifejezik, hogy elkötelezik magukat a személye és az általa képviselt
ügy iránt, és magukénak érzik Hitler német nemzetről vallott
elképzeléseit. De van-e a csábításnak magasabb rendű megnyilvánulása,
mint az emberi tudatalattiban való jelenlét? Jól tudjuk, hogy
Németország, élen járt a pszichoanalízis megteremtésében és
elterjesztésében. A páciensek vallomásai álmaikról értékes adalékul
szolgálnak a Führer és a női psziché közötti kapcsolatrendszer
feltárásához. Lássunk néhány álmot, amelyet a páciensek
analitikusuknak meséltek el.
>Gyakran
álmodom Hitlerrel vagy Göringgel. Kívánnak. Én ahelyett, hogy azt
felelném, tisztességes asszony vagyok, azt mondom nekik, hogy nem
vagyok náci. Ettől csak még jobban vágynak rám<
Egy 33
éves háztartási alkalmazott:
>Hatalmas,
sötét moziteremben vagyok. Félek. Nem volna szabad ott lennem, csak
párttagok járhatnak moziba. Egyszer csak megérkezik Hitler: Még
jobban rám tör a félelem, de nem zavar el, sőt marasztal. Mellém ül.
Átkarol.<
Egy
háziasszony:
Vásárlásból
hazajövet látom, hogy az utcán táncolnak az emberek. Mint amikor a
Bastille bevételét ünneplik a franciák július 14-én. De ez itt a
Reichstag felgyújtásának ünnepe, mindenfelé örömtüzeket látok és
négyszögletes, kötéllel körbevetteket. A párok a kötelek alatt bújnak
be, úgy, mint a bokszmeccseken. Visszataszítónak tartom. Hirtelen
hátulról erősen megmarkol valaki és az egyik táncparkettre húz.
Táncolni kezdünk. Felnézek. Hitler a párom. És minden olyan
gyönyörű.<
Egy másik
háziasszony:
>A
Kurfürstendammon hosszú asztalok állnak, barna ruhás tömeg tolong
arra. Kiváncsiságból én is leülök egy félreeső, üres asztalhoz. Ekkor
feltűnik Hitler frakkban, könnyedén. Nagy csomagokból szórólapot
osztogat. Gyors mozdulatokkal, szinte oda se figyelve. Minden asztal
közepére ledob egy-egy pakkot, amit az asztalnál ülők szétkapkodnak.
Úgy tűnik, én nem kapok. Hirtelen, egészen más, lágy mozdulattal elém
is letesz egy paksamétát, egyik kezével kivesz belőle egy szórólapot,
felém nyújtja, a másik kezével elkezd simogatni. Végig, a hajamtól a
derekamig.<
Hitler
egyik kezével propagandát oszt, a másokkal simogat.”
Na
és milyen leveleket kapott Mussolini?
A Duce a
nők imádott bálványa, a vezér az ideális férfi. Bárónők,
parasztlányok, apácák és örömlányok árasztják el leveleikben ezernyi
kérésükkel, legkülönfélébb kívánságaikkal. Számukra ő egy személyben
az apa, a bizalmas tanácsadó, lelkiismeretük védelmezője,
tisztességük őre. Nem csoda, ha minden hónapban 30-40 ezer levelet
kap, amelyeket Róma világkiállítási negyedében (EUR) található.
Állami Levéltárban őriznek, a Duce titkárságán. Van köztük olcsó
füzetek kitépett lapjára írt levél, de nem egyet kézzel készített,
míves képeslapra jegyeztek.
Az olasz
nőket igen szoros kötelék fűzi az ő Ducéjukhoz. Mussolini - Hitlerrel
ellentétben- párbeszédet folytat velük, válaszol leveleikre és
igyekszik eleget tenni kéréseiknek. Sőt a leglelkesebb rajongók közül
néhányan abban a kegyben részesülnek, hogy meghívást kapnak a Palazzo
Veneziába, ahol a Ducéval közelebbről is megismerkedhetnek.
Mussolini
még a politikájára nézve elítélő véleményeket is tudomásul veszi -
feltéve, ha nők írják. Ha férfiak fogalmaztak volna meg hasonló
gondolatokat, bizonyára lecsukják őket. Ám Mussolini a nőknek sok
mindent megbocsát. Az asszonyok szeretetét, szerelmét, vágyakozását
vagy épp gyűlöletét megfogalmazó sorokat kézjegyével látja el. A neki
írt leveleket elolvasva az érzelmek Pazar gyűjteménye tárul elénk:
Modena.
1929. július 6.
>
Kegyelmes Uram!
Zavarba
vagyok, reszketek, hogy Önnek írni merészelek. De felidézem magamban
szavait, hogy soha ne féljünk, soha ne hátráljunk, s ebből erőt
merítve szánom rá magam az írásra, abban a reményben, hogy elolvass
majd szerény levélkémet. Írás közben bizakodva magam elé képzelem,
amint Ön olvassa soraim, s már a gondolat is boldoggá tesz…
Él
bennem a remény, hogy egy napon, amikor fáradtnak érzi magát, s némi
pihenésre lesz szüksége, megkapom a lehetőséget, hogy tíz percre
találkozhassam Önnel. Ha ez valaha megvalósul, én leszek a világ
legboldogabb asszonya.
Kérem,
ha lehetséges, néhány nappal találkozónk előtt tájékoztasson, hogy
felkészülhessek az utazásra.
Bizakodva,
reménységgel telt szívvel az Ön legodaadóbb híve
Adale R.<
Firenze,
1936. május 8.
>Duce,
az első áldozásom napján, ezen a számomra különösen ünnepélyes napon
gondolataim Ön felé kalandoznak. Ön felé, akire mindig is úgy
gondoltam, mint második apámra. Szerettem volna, ha ebben az ünnepi
pillanatban, amikor Jézus testét magamhoz veszem, az Ön áldott kezei
nyújtják azt felém. Magamban azt képzeltem, hogy Ön áll előttem, egy
fiatal lány előtt, akinek megannyi hibája van. Milyen önző is vagyok:
szeretném Önt és Jézust egyszerre megkapni…Micsoda öröm is
lenne a nyelvemen érezni Őt, miközben keblemen, szegény szívemen
pihentetem Önt!
Margherita V.<
Ferrara.1934.június
2. szombat
>Duce!
Egy
illető, aki számos, kézzel írott dokumentummal rendelkezik, azzal
keresett fel, hogy elemezzek egy kézírást. Magam komoly
tapasztalatokkal rendelkezem a grafológia terén.
Az
írást megvizsgálva ekképen fejtettem ki véleményemet: a jobbra dőlő
sorok és az extroveltált íráskép arról árulkodik, hogy a sorok írója
bátor, szenvedélyes, erős személyiség, akiben nagyfokú intelligencia
párosul humánummal. Évek óta foglalkozom íráselemzéssel, de életemben
először találkoztam olyan valakivel, aki egyszerre bátor fizikai
értelemben (ezt a jobbra dőlő sorok jelképezik: ebből látszik, hogy a
személy nagy hatást kíván a világra gyakorolni), bátor, lelkileg (ezt
jelzik a megnyúlt formák és a szavak utolsó betűinek centrifugális
jellege) és bátor erkölcsileg (ezt a szabályos sorok, és a t. betű
lendületes áthúzása jelzi). Képzelheti megindultságomat, Duce, amikor
elemzésemet követően az illető közölte, hogy ez az Ön kézírása! Bár
bevallom, a lelkem mélyén mindvégig ösztönösen éreztem, csakis Ön
írhatta a sorokat!
Kérem,
küldjön akár egyetlen sort a kézírásával! Nekem már annyi is elég,
hogy bátorságot és Félelem nélküli hitet meríthessek az Ön
munkásságából!
Fasiszta üdvözlettel:
Agostina B.<
Róma,
1923. július 29.
>Mussolini
kegyelmes úr!
Ma van
az Ön születésnapja. Amikor még élt a papa, minden születésnapjára
írtam neki egy kis levelet, amelyet csészéje vagy szalvétája alá
rejtettem. Most, hogy a papa nincs többé és Mama is elment, a
nagymamám gyakran mondogatja nekem, hogy Ön Duce olyan nekünk, mint
az édesapánk. Őrangyala és gyámja annak a népes és szép családnak,
amit úgy hívnak: Olaszország. Így kívánok én Önnek boldog
születésnapot. Szeretném, ha Ön is úgy találná meg ezt a levelet,
mint apám a reggeliző asztalnál annak idején: rám nézett,
elmosolyodott, könnybe lábadt a szeme, majd odajött hozzám és magához
ölelt.
Nem
tudom, mikor olvassa majd a levelem. De ha meghallgatja kérésem, és
küld egy fényképet, az olyan lenne, mintha apám mosolyogna rám.
Újságokból kivágott képeivel már egy teljes albumot megtöltöttem, de
ha személyes aláírásával ellátott fényképet küldene, segítene
kitölteni az űrt, amely három éve ül otthonunkban.
Ersilia R.<
Reggio
Emilia, 1935. február 14.
>Olaszország
Ducéja!
Csodálatot
és végtelen hitet érzek maga iránt a sorsfordító 1919-es év óta.
Tiszta képe egy eljövendő szebb Olaszországról fiatal nőként
inspirál, hogy levelet írjak magának.
Most,hogy
a Titanic építéséhez mérhető nagyszabású isteni terve megvalósult,
vettem magamnak a bátorságot és elismerésem jeléül egy lirica Duxot
írtam magához.
Még ha
tudásom nem is mérhető a téma nagyságához, egy olasz nő hálás és
tüzesen dobogó szívével írtam versem. Maga számomra egy
természetfeletti erővel rendelkező isteni küldött, aki az emberiség
jóléte érdekében van itt a földön.
A
magához mindig hűséges:
Wera B., Via don
Giuseppe Andreoli 2, Reggio Emilia<
DUX
Lóháton
erős, szálegyenes, büszke
Férfias
arc, akár egy ókori római
Bronzba
vésett vonások, ragyogó szemek
Hatalmasak,
parancsolók, egy vezér szemei.
Sugárzó
magas homlok, egy zseni homloka.
Akaratos
száj és áll: Ime a Duce!
Mussolini
megjegyzése:>Nahát, ez elbűvölő!<
Venegono
Superiore, 1940. január 13.
>Duce!
Fiatal
fasiszta nő vagyok, és életem igen fontos napja közeleg, ezért
szeretnék Öntől megerősítést kapni, ha lehet.
Kegyelmes
uram, talán túl sokat kérek, mégis bízom benne, hogy válaszol nekem.
Húsz éves Vagyok, jövő év januárjában lesz a mennyegzőm. Szerettem
volva személyesen elmenni Rómába, hogy láthassam magát előtte, de nem
sikerült, így csokoládédesszertet küldök magának. Csak egyetlen szót
olvasnék magától, amelyből bátorságot meríthetek új életem
megkezdéséhez, amelyet fasiszta nőhöz méltón akarok élni.
Kérem,
legyen kedves egy távol élő leánya kérését teljesíteni, aki - mivel
nem mehet el magához - megelégszik egyetlen sorával, egyetlen
szavával.
R.Severina<
A Duce
kézzel írott megjegyzése:> Fehér fémdobozkában bonbont küldött.
Így, hogy már kifogyott belőle a csokoládé, olyan üresnek tűnik.<
Falconara,1942.
augusztus 9.
>Duce,
kilátástalan helyzetbe kerültem, már csak az Ön végtelen jóságára
számíthatok, jisz maga az én őrangyalom.
Sok
családi viszontagság miatt elveszítettem a varrógépet, amellyel
mindennapi betevőnket megkerestem. Hogy megéljek, kénytelen voltam a
vajgyárban elhelyezkedni, de akárhányszor dolgozni megyek, mindig
sírhatnékom támad. Ha arra gondolok, hogy nem gyakorolhatom szakmám,
amely egyben szenvedélyem is!
(…)A
nép leánya vagyok, és maga olyan jó a néphez! Tudom, sokat kívánok,
de a szükség rávisz, hogy vakmerőn megkérdezzem: kaphatok esetleg egy
varrógépet?
És
mától - ha az emberileg lehetséges - csak még jobban fogom áldani az
Ön nevét!
Az Ön odaadó híve:
Jole A.
Palazzo Ferrovieri, Falconara<
Mussolini
megjegyzése: > Varrógépügyben intézkedni.< A levélírónak az
anconai prefektuson keresztül Necci márkájú varrógépet küldet.
Acquacalda,
Lucomagno
>Kegyelmes
Uram!
G.Maria
Paolina di Oliviero fasiszta nő vagyok. S.Cassianóban, Vicóban élek
és Acquacaldában dolgozom csaknem húsz éve munkásnőként, mindvégig jó
magaviselettel. 19 éve jegyeztem el magam P.Angelo fasiszta férfival,
aki szintúgy vicói illetőségű. Két év jegyességet követően Angelo a
carabinierik hadtestében kezdett szolgálni, s szolgál a mai napig.
Jegyesem
többször is kérelmezte házasságkötésünket, ám kérését tizenkilenc
éven át elutasították. Ma már aligha lehetséges számunkra, hogy
elérjük életünk célját, hacsak nem a maga hatalmas kegye által, mert
jegyesem felettesei nem engedélyezik egybekelélsünket.
(…)
Bocsássa meg, ha levelemben elragadtattam magam! De el tudja képzelni
a végtelen fájdalmat, ami a szívemet nyomja. Tizenkilenc éve várok
rá, hogy végre családot alapíthassak!(…)35 éves vagyok, és ha
addig várunk a házasságkötéssel, míg Angelót nyugdíjazzák, végképp le
kell mondanom az anyaság öröméről.
Ön,
Duce, egyetlen jóindulatú emberi gesztusával kegyelmi felhatalmazást
bocsáthatna ki számunkra…
G.Maria Paolina<
A
titkárnő megjegyzése:> Jó magaviseletről igazolás kiadva.<
Róma,
1935
>A
nagytiszteletű kormányfő részére
Nem
volt sem bátorságom, sem pedig alkalmam arra, hogy az Ön automobilja
kerekei alá vessem magam, ma reggel a Piazza Venezián, amint autója
begördült a híres palota kapuján. Kegyelmes uram, helyettesítő
tanárnő vagyok, egy árva gyermekekkel, az apja meghalt. Két fivérem
Afrikában harcol, én pedig június óta nem kaptam fizetést, a házunkat
hamarosan elveszik.
Hová
menjek? Mit tegyek?
M.Ilmenia<
Siena,
1925. december 14.
>Duce!
Tegnap
hatalmas tömeg közepén láttam magát antik városunkba látogatásakor.
Tekintetünk összetalálkozott. Az arcom csodálatot, rajongást fejezett
ki, felfedve Ön előtt érzéseimet. Az én mellkasomban igaz szív dobog
és nem szivacscafat, mint azoknak a buggyant asszonyoknak, akik
egymás hegyén-hátán tolakodva rontottak magára a téren, és szinte
életveszélybe sodorták! Képesek lettek volna kocsija szélvédőjét is
betörni, csak hogy megérinthessék Önt! Bolond gyilkosok, mennyire
gyűlölöm őket!
Mielőtt
Ön megérkezett volna a városba, én voltam a világ legboldogtalanabb
teremtése. Egy rideg férfihoz mentem feleségül, a házasság fullasztó
kötélként tekeredett nyakam köré. De most már biztosan tudom, hogy én
Önt szeretem. Az újságokban azt olvasom, hogy Ön szinte levitál
valódi élet helyett: mindenét Olaszországért adja, sem nem eszik, se
nem iszik, se nem alszik. Nos, én is levitálok: mióta magát először
láttam, nem eszem, nem iszom, nem alszom.
Tegnap
is úgy rohantam maga után, nehogy szem elől veszítsem! Az izgatott
szorongástól majd összeestem…De még mielőtt kicsúszott volna a
lábam alól a talaj, láttam, hogy maga is észrevesz engem…Éreztem,hogy
megérintem Önt a szíve legmélyén. A meleg tekintet, amellyel rám
nézett, mindent elárult nekem.
Itt,
Siena földjén egy virágszál csak arra vár, hogy leszakítsák. Ne
hagyja, hogy elhervadjon! Ha a kezébe szorítja, megtapasztalja,
micsoda szenvedély, odaadás és tapintat bújik benne.
Michela C.<
Pisa,
1927. november 14.
>Mélyen
tisztelt Duce!
Mivel
nem tudom a kis Romano címét, magán keresztül küldök szerény
ajándékot kisfiának.
Minden elismerésem,
Florina D.<
Mussolini
nem mindig nyitott a nők kéréseire, de az ajándékokra odafigyel.
Ehhez a levélhez azt fűzi kérdésként titkárnőjéhez:> És megjött az
ajándék?< Florina kitartó, a gyereknek szánt ajándékkal tör be,
mint valami trójai falóval, majd a következő év január 10-én
sürgetőbb hangra vált:
>Duce,
annyira szeretnék megismerkedni magával! Kitüntetne vele! Mikor tudna
fogadni?
Éljen
Mussolini!
Odaadó híve:
Florina de F.<
Trento,
1940. június 15.
>Május
16-án elhangzott beszédében azt fejtegette, hogy a politikában nincs
helye érzelemnek. Politikában csak az érdek számít.
Nos
tudnia kell, Duce, hogy az olasz népet soha nem hitvány önös érdek
irányította. Az olasz nép a becsületéért harcol. Duce, a
Franciaországnak küldött hadüzenet aljas cselekedet. Egy tisztességes
férfi nem ront rá sebesültre.
Maga
úgy fog bevonulni a történelembe, hogy nevéhez számos becstelenség
tapad…
Lina Romani<
Rapallo,
1934. október 3.
>
Duce, éppen most érkezett meg gratuláló távirata a századik
születésnapomra. Örömmel olvasgatom, még szemüvegre sincs szükségem,
mert Isten az életemre helyezte védő kezét, s engedte, hogy könnyedén
éljek a sok nehézség közepette, amelyeket mindig bátorsággal és
szívem belső derűjével viseltem.
Hogy
szebbé tegye napjait, Duce, igyon meg minden este, lefekvés előtt egy
pohárka szőlő likőrbort. Én is ezt teszem immár nyolcvan éve (…)
Minthogy a likőrbor, a ratafia annál jobb minél öregebb, küldök
magának belőle tiszteletem jeléül száz üveggel. Eddig ezeket
féltékenyen őrizgettem magamnak. Az ital benne, ha nem is annyi idős,
mint én, de közel annyi lehet, mert férjemmel még akkor készítettük,
amikor Róma főváros lett.(…)
A
likőrbor úgy készül, hogy tíz napig fahéjat, szegfűszeget és
koriandermagot áztatunk egy jó adag szőlőlében. Minden nap megrázzuk
a palackot, hogy a gyógyhatású szerek alaposan összekeveredjenek. A
tizedik napon veszünk egy szép fűrt, érett, nagy szemű fehér szőlőt,
magjait kigyűjtjük egy edénybe, és lassú tűzön főzzük. Óvatosan
kevergetjük, ügyelve arra, hogy ne törjük össze a magokat, amelyek
idővel maguktól is szétdurrannak. Ha ez megtörtént, szitán átnyomjuk
a masszát, és miután leszűrtük a levét, hagyjuk lehűlni.
Ebből
a füzetből úgy félliternyit adagolunk fél liter megerjedt szőlőléhez,
amelyben már jól kiáztak a fűszerek. Ekkor már majdnem kész van a
likőrbor, ám nem egészen. Jó egy hónapot várunk, mielőtt leszűrnénk,
majd cukrot adunk hozzá. Ezután minél tovább várunk az itókával,
annál finomabb lesz az íze. Minden egyes pohárka újabb napot ad
ajándékul annak, aki fogyasztja.
Így
kívánom én Önnek, hogy érje meg egészségben a száz évet!
Elkötelezett híve:
Carmen G.<
A
zsarnokok vitathatatlanul értik a módját, miként tűnjenek ártatlan
báránykának…Meggyőző szónokok és erőtől duzzadó, előzékeny,
sármos férfiak - elképzelhetetlen, hogy például Adolf vagy Beníto
ápolatlanul, borostás arccal lépjen a tömegek elé. Ám alábecsülnénk a
nőket intellektuálisan, ha azt gondolnánk, hogy a vezérek pusztán
jólfésültségüknek köszönhetik sikereiket.
A hatalom
megszerzésének útján a diktátorok egytől egyig felismerték, hogy csak
akkor jutnak el a csúcsra, ha sikerül megnyerniük és saját céljaikra
felhasználniuk a nőket. Legyen a kiválasztott prostituált vagy gazdag
értelmiségi nő, közös a sorsuk: népük fölé emelkedő diktátoraik
oldalán csilloghatnak ugyan, miközben megcsalják és kihasználják
őket……”
Felhasznált
irodalom:
Diane
Ducret
Hirhedt
diktátorok asszonyai
Kossuth
Kiadó Bp.2012
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2013.
január
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!