Halálos lövések Marseillében 1934

A szerkesztés elkészítésének ötletét Ormos Mária „Merénylet Marseille-ben” c. - a „Népszerű történelem” sorozatban 1984-ben megjelent könyve szolgáltatta. Amíg a történész a merénylet szélesebb összefüggéseinek bemutatását is lehetővé teszi, megismertetve bennünket a korabeli nemzetközi helyzettel, a terrorista szervezetek működésével, Magyarország szerepével. Addig a honlapon csupán a politikai gyilkosság, és annak két főszereplője bemutatására szorítkoztam.

Néhány esemény 1956 magyar sajtójából

A Geopen Kiadó 2006-ban válogatást jelentetett meg 773 oldalon az 1956. október 23 - november 4 közötti események sajtójából. A terjedelmes kiadvány napokra lebontva ismerteti a két időpont között nyilvánosságot kapott magyar napi és hetilapok és részben külföldi orgánumok írásait a Kossuth - később Szabad Kossuth - rádió adásai híranyagát. Kényes dolog ebből a hatalmas mennyiségű írásból néhányat kiemelni és a honlapon szerepeltetni. A feladat nem könnyű, mégis megkísérlem. Egy-egy hír kiemelésekor nem vezettek racionális érvek, annál inkább motiváltak az emlékek, amelyek bennem a kigyűjtés során felidéződtek

Potsdam - a „hármak” utolsó találkozója

A „három nagy” utolsó találkozóját 1945. július 7 - augusztus 2. között a Berlintől 26 km-re található Potsdam, egyik kastélyában a „Cecilienhof” nagytermében tartották. A kastélyt 1912-1915 között II. Vilmos német császár építette, majd azt fiának és a fiú Cecilien nevű hitvesének ajándékozta. A teheráni (1943.nov.28-dec.1.) és a jaltai (1945.febr.2.-febr.12) értekezletek után a potsdami konferencián csak J. V. Sztálin képviselte az állandóságot. F. D. Rooseveltet - halála miatt - H. S. Truman, W. S. Churchill júl. 27-ig, majd C. R. Attlee vett részt a tanácskozáson, amely - bár Japán ellen folyt még a háború - a második világháborút lezáró diplomáciai eseményként vonult be a történelembe.

Miről tárgyaltak és miben egyeztek meg?

Molotov a „kőseggű”

Radzínszkíj „Sztálin” c. könyvében „a Gazda árnyékaként” jellemezte. Vjacseszlav Mihajlovics Szkrjabin néven egy bolti eladó gyermekeként látta meg a napvilágot. Oroszország Kukarka falujában (kirovi terület) 1890. március 9-én született.

Házasság és öngyilkosság föld alatt

T. R. Richardson „Halál esküvő után” című 1991-ben megjelent könyvében összefoglalja a náci vezér utolsó tíz napjának történetét. A néhány évvel ezelőtt nálunk is bemutatott „Bukás” című német film hasonlóra vállalkozott. Talán nem lesz érdektelen felidézni a diktátor legfőbb bizalmasának Albert Speernek azokat a gondolatait, amelyeket a „Hitler bizalmasa voltam” című nagysikerű könyvében a Führer utolsó napjainak szentel. Az események feldolgozását jól segítette Ormos Mária „Hitler” c. könyve, annak is „Az emberi roncs” című fejezete, amelyben a Professzor Asszony részletesen feldolgozta a diktátor és szűkebb környezetének utolsó heteit. Néhány epizódot bemutatok Goebbels „Naplójából” is. A szerkesztés az utolsó a napok történéseit azoknak is csak néhány fontosabb eseményét kívánja felvillantani.

Hadüzenetek

Ullein-Reviczky Antal: „Német háború-orosz béke” című nagysikerű emlékirata 1947 évi bevezető mondatai között ez olvasható: Ullein-Reviczky Antalnál aligha illetékesebb bárki is, hogy felvázolja az 1938-1944-es végzetes esztendők magyar politikájának történetét.” A szerző „kiváló jogász, tapasztalt diplomata, jó hazafi” volt, aki a második világháború idején a m.kir. Külügyminisztérium sajtófőnöke, majd 1943 őszétől stockholmi magyar követ. Beosztásainál fogva jelen volt az ország sorsát érintő politikai döntések meghozatalánál, ezzel különös események tanúja lehetett. Ullein-Reviczky külön fejezetet szentel Bárdossy Lászó volt miniszterelnök és külügyminiszter országrontó tevékenységének. Ennek szerkesztésére és bemutatására vállalkoztam.

Trenker a Gestapo egykori budapesti főnöke

Bokor Péter tv-s történész, a hetvenes évek közepén híressé vált „Századunk” sorozatában örökítette meg a második világháború Magyarországgal kapcsolatos eseményeit, megszólaltatta, az egyes szereplőket. A sorozathoz, közben interjúkat is készített, amelyeket a „Végjáték a Duna mentén” című kötetben jelentettek meg 1982-ben. Münchenben szálloda szobájából telefonon vette fel először Trenker feleségével a kapcsolatot. „Mondom a nevemet s mindjárt azt is, hogy magyar filmes vagyok - mire az imént még bajoros szólású asszony hibátlan magyarra vált.” - írja az interjú bevezetőjében a szerző. Majd így folytatja: „Asszonyom, az ön férje ugye 1944-ben Magyarországon volt? Na és? Miért fontos ez?...Szeretném a férjét meglátogatni….Csak este jön meg az uram. Ha akarja, felhívhatja. De már nem fiatalember. Nem is egészséges. Ne ártson neki!” Ezt a beszélgetést dolgoztam fel, kizárólag Bokor Péter kérdéseire és Dr. Alfréd Trenker válaszaira koncentráltam.

Mea culpa, mea maxima culpa*....

Levelek a romániai Snagovból 1957

 

Nagy Imre miniszterelnök és a hozzá közelálló személyiségek családtagjaikkal a jugoszláv követségen találtak menedéket, ahol 1956. november 4-től - november 22-ig tartózkodtak. A mintegy negyven főből álló csoport tagjait - mint ahogy ez közismert - fondorlatos módon csalták ki a követség épületéből, hogy aztán november 23-án este két repülőgépen a szovjet állambiztonsági szervek a romániai Snagovba hurcolják őket. A Bukaresttől kb. 30 km-re északra található a román királyok egykori üdülőhelyén, fokozatosan nehézzé váló körülmények között - amíg tehették - élték minden napjaikat. „Először, még december 7-én Szántó Zoltánt és feleségét költöztették el a tó déli partján fekvő Snagov faluba.” Ugyanis már a kezdetektől fogva Szántó Zoltán politikailag élesen szembehelyezkedett Nagy Imrével. 1957. január 13-án Vas Zoltán és élettársa követte Szántóékat egy ikerépület másik részébe kerültek, még úszómedence is rendelkezésükre állt. „Harmadikként Lukács Györgyöt és feleségét költöztették el Snagov faluba, ahol a Szántó és a Vas család volt a társaságuk, Lukács 1957. április 10-i hazautazásáig. Január végén a Bukarestben tartózkodó Kállai Gyula az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának tagja Újhelyi Szilárdot is megpróbálta maguk mellé állítani, próbálkozása azonban nem járt eredménnyel.

Von Rundstedt tábornagy megpróbáltatásai?!

Magyarországon 1998-ban jelent meg Charles Messenger „Az utolsó porosz” című nagy sikerű műve Gerd von Rundstedt német tábornagy életéről. A szerző bevezetőjében a feldolgozás nehézségeire utalva így ír: „Von Rundstedt élete selyemszálként ragyog át (egyszer fényesebben, máskor kevésbé) országa történelmének durva szövetén.”

A tábornagy 1875-ben született a második világháború végén hetven éves volt és már öreg generálisnak számított. A könyv olvasása közben szerzett tapasztalataim alapján megpróbálom végigkísérni életét a háború végétől egészen a haláláig.

Egyszer minden véget ér

Ahogy Lev Bezimenszkíj egykori haditudósító „Martin Bormann utolsó naplója” című munkájában írja: „mielőtt Bormann rászánta volna magát a Berlinből való szökésre, még egy akciót hajtott végre”, amelynek az volt az értelme, „hogy maximális mértékben elhúzzák a kapitulációt, egy kis lélegzethez jussanak, hogy Bormann közben elvergődhessen Flensburgig” Dönitz törzséhez. Másrészt, hogy „éket verjenek” a győztes nagyhatalmak közé, azaz tárgyalásokat kezdeményezzenek a szovjetekkel. „Ennek a furfangos vállalkozásnak az értelmi szerzője Bormann és Goebbels volt, végrehajtója pedig a szárazföldi haderő utolsó vezérkari főnöke, Guderian utóda, Hans Krebs gyalogsági tábornok.