Rajk és Tito perek Magyarországon, 1948-1956 (részletek)

Magyarországon 1949-ben töretlenül folytatódott annak a kommunista Einrichtungswerknek a gyakorlatba való átültetése írja Gyarmati György, amely 1948 nyarán a két „munkáspárt”- a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt –erőltetett és kontraszelektált fúziójával kapott újabb lendületet. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) egyeduralmának kiépítését szolgálta a következő évben a Magyar Függetlenségi Népfront nevű fantom szervezet létrehozása, a korábban önálló koalíciós partnerek ( Független Kisgazda és Polgári Párt, a Nemzeti Paraszt Párt) árnyékpártokká degradálása.

„Az elvetélt magyar trockista per.

A májusi sajtótriumfálás a következő hónap elejétől mérséklődött, majd hisztérikus –és hiszterizáló- hangnemre váltott át. Ennek oka,hogy Kádár János belügyminiszter- s egyben az MDP (Magyar Dolgozók Párja – a Szerk.) főtitkárhelyettese –pártja központi vezetőségének 1949.július 11-i ülésén „trockista kémcsoport leleplezését” jelentette be. Tájékoztatója szerint „ az ellenség felderítése és leleplezése Rákosi elvtárs közvetlen irányításával (…) két esztendős szívós munka eredményeként sikerült.”. A jelzett intervallum azért figyelemreméltó, mert az ebből kreált koncepciós per fő vádlottja, Rajk László a megelőző két és félév során- ugyancsak belügyminiszterként – eszközökben nem válogató, küldetéstudatos eltökéltséggel segítette pártját a hatalom megragadásában. S nemhogy két évvel, de alig két hónappal korábban – az egy listás választások kampány időszakában- még ugyancsak Rajk volt az MDP (Magyar Dolgozó Pártja – a Szerk.) egyik listavezetője. Az előkészítés alatt álló per leendő másodrendű vádlottját, Szőnyi Tibort pedig éppen két évvel korábban helyezték a kommunista pártközpont káderosztályának élére.

Ezen a poszton

csak olyan valaki állhatott – s állt is letartóztatásáig, aki egyöntetűen élvezte az őt kinevező pártvezetők maradéktalan bizalmát. A történtek előzményéhez tartozik, hogy Szőnyi Tibor alig egy évvel korábban – a szociáldemokrata párt szelektív bekebelezése idején – konspirációs hibát vétett. Írásos feljegyzést készített arról, amiről csak kevesek tudhattak, dokumentál-ni pedig végképp nem volt ildomos: Péter Gábor, az Államvédelmi Osztály (ÁVO) vezetője nemcsak a likvidálásra ítélt szociáldemokrata „testvérpárt” tagjainak széles körét figyeltette meg, hanem már a kommunista pártszervezetekben is kiépítette informátori hálózatát. „Az ÁVO információs munkájának véleményem szerint nem lehet és nem szabad, hogy az legyen a feladata, hogy a pártszerveket ellenőrizze és a (kommunista) pártba beépüljön (…) Romboló, fegyelemlazító és demoralizáló hatással van, ha a vezető pártszervekről és a vezetőség tagjairól kérnek információt.

Szőnyi Tibor apprehendálásával

feljegyzésének címzettjei, Farkas Mihály, és Rákosi Mátyás is azonosulni látszottak. Csak azt nem tudhatta Szőnyi, hogy Péter Gábor éppen nevezettek megbízásából dolgozott már ak-

koriban is egy „ trockistaellenes” magyar per előkészítésén. Saját információi mellett –többek között – a Szőnyi Tibor által őrzött központi káderosztály személyi anyagait is hasznosította. Egyik szálon tehát a káderosztály élén álló Szőnyi és az ÁVO-parancsnok Péter Gábor saját „legilletékesebb” –moszkovita- pártvezetőivel kooperált a szociáldemokraták párt-fúzióval összefüggő megbízhatósága, illetve illusztrációja céljából, a másik szálon viszont Szőnyi olyasmibe okvetetlenkedett bele, ami –Rákosi és Farkas tudtával – csupán Péter Gábor „belső ellenőri” külön megbízása volt.

Az ÁVO vezetője 1948 szeptemberére össze is állította a megrendelt „trockista szervezkedés” – sületlen hazugságokból fabrikált – librettóját. Az előterjesztést az MDP Államvédelmi Bizottságának kulcsemberei –Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, és Kádár János- meg-vitatták: egyfelől silány fércműnek, másfelől „még időszerűtlennek” (sic!) ítélték Péter Gábor elaborátumát, és pontosításra adták vissza a „szerzőnek”. E sikerületlen forgatókönyv a szociáldemokrata pártból átvett –ám az MDP-ben is központi vezetőségi taggá választott- Justus Pálra osztotta a főbűnös szerepét, akit viszont háromnegyed év múltán, a Rajk- per idejére már nyolcad rendű vádlottá „fokozták le”.

Időközben Rajkot

a belügyminiszteri posztról a külügyminisztérium élére irányították át, mivel Rákosi és Farkas Mihály növekvő bizalmatlansággal viseltetett iránta. Így viszont Péter Gábor korábbi –civódásokkal terhes- szolgálati alárendeltségéből megszabadulva folytathatta párton belüli konspiratív információszerzését Szőnyi Tiborról (is), aki őt –mint fentebb olvashattuk – megbízóinál „feljelentette”. Aligha véletlen,hogy 1949.május 16-án, az egylistás népfrontválasztások más-napján –a Rajk ügyet elindító letartóztatás sorozat első áldozata Szőnyi Tibor lett. Péter Gá-bor őt vezette először tíz napon át, egészen addig, míg ki nem csikarták belőle, hogy-úgy-mond – „konspiratív felső kapcsolata” nem más, mint Rajk László. Őt május 30-án vették őrizetbe.

Az első Rajk-Tito per

Mindezek alapján a letartóztatások nyilvánosságra hozásakor, 1949. június közepén azzal kalkulálhatott a kortárs, hogy Magyarország sztálinizálásának részeként itt is konstruálnak egy – a Szovjetunióból ismerhető-„trockista pert”. Azt már utókori forrásismerettel tehetjük hozzá: így is volt, meg nem is. A perhez vezető előzmények szűkebb és tágabb környezetét, annak kusza szálait többen feltárták, legyen elég most csupán Bernd-Reiner Barth és Zinner Tibor gazdagon dokumentált munkáira utalni…….

Hajdú Tibor több mint két évtizeddel ezelőtti tanulmánya feltárta már,hogy a kommunista ősbűnnek kikiáltott trockizmust miként aktualizálták térségünkben titoizmussá M.Bjelkin tábornok vezetésével a Budapestre érkezett szovjet tanácsadók. Az átkeresztelés egyben azt is jelentette, hogy a budapesti kirakatperben az a Joszip Broz Tito lett in effigie fővádlott, aki már 1945 nyarán kiépítette szovjet mintájú rendszerét, de azt nem volt hajlandó maradéktalanul alárendelni Moszkva mindenhatóságának. A hangsúly a „ maradéktalanul” kitételen van. Az ideológiai és stratégiai alapon nyugvó szoros szövetséghez partner volt, de ahhoz nem, hogy országa szuverenitását teljes mértékben feladja. Sztálin hisztériájának szócsöve-ként a Kominform 1948-as határozata emiatt bélyegezte a belgrádi vezetést nacionalista elhajlónak.( Kominform= 1947-1956 között a Moszkvából irányított Kommunista és Munkás-pártok Tájékoztató Irodája – a Szerk.)

Miután Sztálin hiába hitegette magát azzal, hogy „csak a kisujjamat kell mozdítanom, és Tito nincs többé” felsülését –legalább virtuálisan- propaganda győzelemmé kellett maszkírozni. Ezt szolgálták a Jugoszláviát környező csatlósállamokban példát statuáló vésztörvényszékek, s ennek budapesti prezentálása lett a Rajk per. Albániában 1949 júliusában hozott ítéletet az ottani bíróság a valóban Tito-követő Koci Dzodze kivégzéséről, Bulgáriában 1949 decemberé-ben hirdette ki a bíróság –a perbe fogni Sztálin által sem mert Georgi Dimitrov „helyett” kiszemelt –Trajcsko Kosztov kötél általi halálra ítélését. A budapesti bírósági színjátéknak is az lett a legfőbb sajátossága, hogy a vádlottak –Rajk Lászlót is beleértve- egy olyan rituális gyilkossági szertartásnak lettek az elszenvedő alanyai, amelynek más volt az igazi fővádlottja. (A moszkvai trockista perek idején maga Trockij sem élt már a Szovjetunióban.)

A második Rajk-Tito per

Sztálin halála után –ezúttal is moszkvai instrukciót teljesítve- Budapesten is el kellett kezdeni a megelőző félévtized terroruralma közepette elkövetett justizmordok revidiálását: akkori kurzusszlogent idézve, a –sosem volt-„szocialista törvényesség helyreállítását”. A felülvizsgálatok sorában a Rajk-per megkülönböztetett helyet foglalt el.

A Hruscsov-Malenkov nevével fémjelzett

új kurzus érdemi erőfeszítéseket tett a Tito vezette Jugoszláviával való kibékülésre, ám ehhez nélkülözhetetlen volt (lett volna) a Rajk-per kontextusában rászórt rágalmak annulálása-azaz az 1949-es budapesti kirakatper és az ezen alapuló Kominformhatározat semmitése. Midőn már tovább nem volt halogatható a per felülvizsgálata , 1955 folyamán – részben megint csak moszkvai sugallatra- azt találták ki, hogy az egyre inkább elüszkösödő fekélyt az amúgy is börtönben ülő Péter Gábor nyakába varrják. (Péter Gábor szül: Eisenberger Benjámin 19o6-1993, zsidó származású magyar kommunista politikus az ÁVO /Államvédelmi Osztály/, majd az ÁVH /Államvédelmi Hivatal/ vezetője 1945-1952 között. Főszerepet játszott az ún.koncepciós perek előkészítésében, mígnem őt is egy ilyen típusú perben börtönbüntetésre ítélték. A koncepciós per olyan per, melyet egy előre meghatározott, meg-tervezett koncepció szerint folytatnak le. Egy másik fajtája a konstruált per, amelyben a vád hamis bizonyítékon alapul. A tendenciózus perben viszont jogszabályok, törvények kiforgatásával, átértelmezésével van dolgunk. Ennél is nagyobb súllyal esett latba, hogy a jugoszláv pártvezetés sem respektálta Rákosi próbálkozását, hogy íly módon bújjon ki a felelősség-vállalás alól. A magyar diktátor hübrisze (hübrisz: ókori görög szó: gőg, elbizakodottság, túlkapás, áthágás) igencsak számítóan volt „hierarchikus”, ha megengedheti magának, hogy a Belgráddal való megbékélés kérdésében még Moszkva intencióit- sőt effektív lépéseit- is figyelmen kívül hagyja,hogy nézne már ki , ha közben Tito előtt megalázkodna. Ebben az összefüggésben kapott a Rajk-per újra nemzetközi dimenziót, merthogy Moszkva –új külpolitikai törekvései , illetve geostratégiai megfontolásai alapján –eltökélt volt a tekintetben, hogy „Jugoszláviát áthozzuk a mi táborunkba.” Publicisztikai fordulattal élve, Rákosi hoppon maradt „harmadik-ként” próbálta akadályozni Moszkva és Belgrád újraéledő románcát.

Az előállott patthelyzethez képest

az SZKP (a Szovjetunió Kommunista Pártja – a Szerk.) nevezetessé lett XX.kongresszusa és az azt követő fejlemények hoztak elmozdulást 1956 tavaszán. Hruscsov titkos beszédének ismerté vált tartalma és a Moszkvából hazatérő Rákosi ún. kongresszusi beszámolói közötti nyilvánvaló diszkrepanciával (összeférhetetlenség, lényegi eltérés- a Szerk.) ár az aktívaüléseken is nyíltan szembesítették a magyar pártvezetőt. Ennek nyomán kényszerült- mellébeszélésekkel elegyített- részleges színvallásra. 1956 március végén Egerben, a Heves megyei pártfunkcionáriusok plénumán a szűkebb pártvezetésben korábban szabadalmazott felelősségáthárítás hangsúlya némileg módosult: a bűnbakká megtett ÁVH-vezető, Péter Gábor –úgymond- „megtévesztette” őt. Ezt az átlátszó hazugságot azzal próbálta hihetőbbé tenni, hogy kijelentette: Rajk maga is sorsát megpecsételő módon viselkedett mert „ félrevezette a pártot,” nem volt őszinte a párttal szemben”. (Mármint akkor, amikor végül is azt vallotta, amire Rákosi manipulációi révén vették rá, illetve kényszerítették saját, a pert konstruálásában segédkező elvtárai, mindenekelőtt Farkas Mihály és Kádár János.)

Ez viszont már

országszerte olyan felháborodást keltett a pártszervezetek alsóbb szintjein is,hogy a május 18-i fővárosi pártaktíván Rákosi refrénszerűen ismételt „ félrevezetettsége” mellett nyilvánosan beismerni kényszerült saját elsődleges felelősségét. A beismerést viszont azonnal ellensúlyozni próbálta a pártállam apparátusának –a jelenlévőkön is túlmenő- megfenyegetésével . A magyar államigazgatás- s vele összekapcsolva a pártigazgatás –teljes körű szervezeti és területi átalakítását „racionalizálását” hirdette meg. A pártegyeduralom kádereit egzisztenciájuk lebegtetésével kezdte zsarolni, aminek az volt az üzenete, hogy „ jobb lesz meg-gondolni, meddig hőbörögtök, mert továbbra is tőlem függ a sorsotok.”

Rákosi hipertóniája

Rákosi eltávolítására három opció kínálkozott: a.) népfelkelés, b.) a Kreml állítja félre, c.) belső pártpuccs, -ami persze szóba se jöhetett a Moszkvával való összedolgozás nélkül. Végül is az utóbbi változat vált valósággá. Az MDP legfelső vezetése, a politikai bizottsági tagok egy része szánta el magát cselekvésre. Az egykori ÁVH-vezetőt Péter Gábort újabb írásos vallomástételre vették rá. A megaláztatásaiért elégtételt remélő titkos szolga- a megrendelésnek megfelelően- „kitálalt”. Nem csupán az időközben újabb bűnbaknak kiszemelt Farkas Mihály-ra tett vallomást, hanem vaskosan kompromittálta magát Rákosit is –immár kivédhetetlenül. Öt nap múlva az SZKP Prezídium egyik tagja, Anasztáz Mikojan már a szovjet testület felhatalmazásával érkezett Budapestre Rákosi ügyének rendezésére. Az MDP Központi Vezetősége 1956.július 18-án kezdődő ülésének első napján- formálisan saját kérésére, ténylegesen a szovjet vezetés kezdeményezésére- felmentette első titkári tisztsége alól. Az ülés végeztével hivatalos indokolás szerint gyógykezeltetésre a Szovjetunióba utazott.

Rajk László negyven éves volt,

amikor elvtársai vakhittel társuló politikai számításból- vagy éppen jobb meggyőződésük ellenére, cinikus rátartisággal- bitóra küldték. Újabb negyven év telt el 1989-ig, s közben fordulatot vett a történtek olvasata: az első bírósági színjáték után mg több felemás szembesüléssel „szakaszolt” virtuális Rajk-per követte egymást. Politikai értelemben a rendszer köddé válásához társulva omlott össze véglegesen a címbeli hazugságtákolmány. Kádár János élete alkonyán bomló tudattal megejtett „Rajk-rehabilitálása”- a beteljesedő fátum dramaturgiája közepette- valamelyest hitelesebb volt, mint elvtársainak a Kerepesi temetőben 1956 októberében hallható farizeus mea culpája. A nem materialisták olvasatában: Isten malmai lassan őrölnek.”

Forrás: Rubicon történelmi magazin 2015/10

Szerkesztette: Dr.Temesvári Tibor 2015.december