2011. december 7., szerda

Nagy Ferenc miniszterelnök moszkvai látogatása

Nagy Ferenc miniszterelnök moszkvai útja
Nagy Ferenc (1903-1979) politikus, a Független Kisgazda-Földmunkás és Polgári Párt elnöke, miniszterelnök.
Kormánya tagjainak egyetértésével 1947. júniusában - legkisebbik fiát itthon hagyva a család többi tagjával szabadságát Svájcban töltötte. Távollétét kihasználva - miközben idehaza folytatódott az ún. „Köztársaság ellenes összeesküvés” politikai koncepció alapján történő felgöngyölítése, azaz a FKgP vezetőinek likvidálása. Válaszút elé állították, vagy hazajön és válaszol az „összesküvéssel” vele kapcsolatban felmerült kérdésekre, vagy aláírja lemondását és külföldön marad. Nagy Ferenc - akit itthon hagyott gyermekével is zsarolhattak - ez utóbbit választotta.
Ezek után az FKgP 1947. június 3-án még a pártból is kizárta, október 7-én pedig még az állampolgárságától is megfosztották. Életével bővebben1 - ide értve az ún. „Köztársaság ellenes összeesküvés”-t2 is - a „szövegmagyarázat” foglalkozik. Nagy Ferenc moszkvai útjával emlékirataiban is foglalkozik. A miniszterelnök kormányküldöttség élén 1946. április 9-én érkezett a szovjet fővárosba. A szerkesztés arra vállalkozik, hogy a látogatás történetét, a küldöttség Sztálinnal való találkozását az emlékiratok alapján most bemutassa.

A látogatás előzményei

Nagy Ferenc szavaival „az a körülmény, hogy Magyarországot a Vörös Hadsereg szállta meg” a magyar kormány számára természetes volt, hogy személyes kapcsolatokat is keressen a Szovjetunió kormányával. A miniszterelnök maga is nagy hangsúlyt helyezett a Szovjetunióval való viszony megjavítására. Mindezt a kommunisták sem ellenezhették. Amikor szóba hozta a látogatás tervét Puskin követnek, „ő egy szóval sem árulta el, hogy ezt a tervet a kommunistáktól már éppen úgy megtudta, mint ahogy értesült minden kormányzati elhatározásról.”
A látogatásnak, a szovjet vezetőkkel való találkozásnak „a legfőbb magyar célt, a szovjet kormánynak a magyar békecélok iránti megnyerését” kellett szolgálnia, amellett, hogy a gazdasági kérdések megtárgyalása és az „általános politikai viszony” megjavítása sem volt mellőzhető.


I. Előzetes egyeztetés Tildy Zoltán3 köztársasági elnöknél

A legfontosabb megbeszélés, amely a delegáció összetételét volt hivatott eldönteni, Tildy Zoltán köztársasági elnöknél volt. Erre a megbeszélésre Nagy Ferenc meghívta Rákosi Mátyást is. A tárgyalás eredményeként:
a delegáció vezetője Nagy Ferenc miniszterelnök, tagjai Szakasits Árpád4 miniszterelnök-helyettes, Gyöngyösi János5 külügyminiszter és Gerő Ernő6 közlekedésügyi miniszter lett.
A miniszterelnök megerősítette, hogy a magyar békecélok tekintetében a delegáció tagjainak előzetesen egyetértésre kell jutniuk. „Rákosi7 fanyalogva beismerte, hogy valóban, most már foglalkozni kell a magyar béke ügyével.”

A területi igények ügye

Az FKgP vezetői tisztában voltak azzal, hogy „Magyarország legyőzött állapotában” békecéljai csak „igen mérsékeltek lehetnek.” Jugoszláviát a kisgazdák győztes államnak tekintették, és nem fogalmaztak meg vele szemben „semmiféle magyar kívánságot.” Csehszlovákiát ugyanakkor „morálisan” nem sorolták a győztesek közé. Bár tudták, hogy a „Csehszlovákiával szemben még a háború előtt garanciákat vállaló nagyhatalmak igazolni fogják Csehszlovákia győztes jellegét.” Ezért Nagy Ferencék elhatározták, hogy az ország „Magyarországgal határos színtiszta magyar lakosságú területeire” nem fognak területi igényeket bejelenteni. Csupán azt fogják kérni, „hogy a nagyhatalmak biztosítsák a Csehszlovákiában élő magyar kisebbség polgári jogegyenlőségét.” Ha a csehszlovákok ebben nem lennének partnerek, akkor vetik csak fel, „hogy a néppel földet is követelünk, mivel Magyarország népsűrűsége nem engedi meg a szűkre szabott magyar területen újabb százezrek letelepedését.”

Erdély kérdése

Romániával kapcsolatban, miután az ország „ugyanolyan csatlós állam volt, mint Magyarország, sőt kisebb német kényszer mellett előbb lépett a háborúba a Szovjetunió ellen, az ősi magyar birodalomhoz tartozott Erdélynek egy darabjára bejelentjük Magyarország igényét. Rákosi és Gerő sem ellenezték ezt a tervet.”
Sőt Rákosi „azt engedvén gyanítani, hogy támaszkodik bizonyos szovjet információkra, azt javasolta, hogy mintegy négy-tízezer négyzetkilométernyi területre terjedjen ez a magyar igény, mert ebben az esetben lehet reményünk bizonyos fokú támogatásra Erdéllyel kapcsolatos elgondolásunk támaszkodott még a fegyverszüneti egyezménynek arra a pontjára is, amely kimondta, hogy a nagyhatalmak Erdélyt, vagy annak nagyobb részét Romániának fogják ítélni. A mondatnak az a része, hogy „vagy annak nagyobb részét”, arra engedett következtetni, hogy nincs teljesen lezárva Erdély ügye azzal, hogy a szovjet megszálló csapatok egész Erdélyre bevezették a román közigazgatást.”
A köztársasági elnöknél tartott megbeszélésen „Gyöngyösi külügyminiszter bejelentette, hogy Erdélyre vonatkozóan kétféle tervet készített.”

Rákosi javaslata nem kapott többséget

„Az egyik mintegy négyezer négyzetkilométernyi területre terjed ki, s ez jelenti a minimális magyar igényt, a másik mintegy húszezer négyzetkilométernyi területet foglal magában, a történelmi Erdélynek nem egészen negyed részét. Rákosi javaslatával szemben, elfogadta az értekezlet a Gyöngyösi-féle kettős tervet.”

Elhatározták azt is, hogy kérni fogják a szovjetektől „a jóvátétel teljesítésének hat évről hosszabb időre való felemelését”, hogy kérni fogják a hadifoglyok hazaszállításának megindítását és a szovjet hadsereg által vasút-helyreállítás címén támasztott tizenötmillió dolláros költség elengedését.


II. Sor kerül az utazásra

1946. április első napjaiban Nagy Ferencék megállapodtak Puskin szovjet követtel az utazás pontos időpontjában. A követ közölte, hogy a magyar kormány-delegációt a szovjet kormány a vendégének tekinti. Bejelentette azt is, hogy ő maga is - Grigorjev tanácsossal együtt -elkíséri a magyar kormány képviselőit Moszkvába. Grigorjev örült legjobban az utazásnak, „mert mint mondotta, még sohasem találkozott Sztálinnal.”8 A tanácsos kitűnően beszélt magyarul a magyarországi szovjet hivatalos köröknek egyébként állandó tolmácsa is volt, mindaddig, amíg 1946. nyarán vissza nem rendelték.
Ezután Nagy Ferenc kormányfő ezeket írja: „Magunkkal vittük Moszkvába feleségeinket is, s az asszonyokon kívül elkisért még bennünket dr. Kapócs Ferenc titkárom és Gerő miniszter titkárnője.”
Vorosilov9 marsallnak Magyarországon maradt repülőgépét bocsátották a küldöttség rendelkezésére, s a két motoros Douglas rendszerű repülőgépen indultunk neki az útnak. A Kárpátok fölött sohasem könnyű a repülés, mert az óriási kiterjedésű hegycsoport légköri állapota elég változó, s próbára teszi a magasan szálló repülőgépeket is.

A mi utazásunk napján

egyébként sem volt kellemes az idő. Puskin követ igyekezett velünk felejtetni a gép kellemetlen mozgását. Csakhamar asztalra rakatta a magával hozott ételeket-italokat, s igyekezett vidám hangulatot teremteni az utasok körében.
A négy és fél órás út után sűrű ködben közelítettük meg Moszkvát. Az idő addig tiszta volt, s nekünk módunkban volt összehasonlítást tenni a magyar vidék és az ukrajnai táj képe között. Magyarországon akkor már zöldek voltak az őszi vetések, a fehér műutak mentén piros tetejű házcsoportok mutatták a falvakat. A Kárpátokon túl kietlen, szürke volt az egész táj, sehol egy zöld vetés nem volt látható, s utak helyett kígyózó ösvények látszottak, amelyek mentén fekete pontok mutatták a szétszórt falvakat.

A sűrű köd miatt

állítólag rádióparancsot kapott a repülőgép parancsnoka, aki egy szovjet ezredes és a szovjet parlament tagja volt, hogy ne Moszkvában, hanem valami más repülőtéren szálljon le. Puskin követ azonban tudta, hogy a moszkvai repülőtéren valami fogadtatás lesz, s ragaszkodott hozzá, hogy a gép oda érkezzen meg.

Ez alkalommal először ültem repülőgépen.

Zúgott a fejem, kavargott a gyomrom, amikor a gép leszállt a repülőtéren. Legszívesebben mindjárt ágyba feküdtem volna. Erről azonban szó sem lehetett. Amint a repülőgép megállott a betonpályán, a repülőgép orosz utasain izgalom futott végig.

- Molotov10 - suttogták az oroszok egymás között

És valóban, hatalmas diplomáciai testület élén Molotov állott a fogadtatásra kijelölt helyen. Grigorjev segítségével bemutatta Molotov a harmincnégy ország diplomáciai testületének megjelent tagjait, majd közölte, hogy a moszkvai városparancsnok kíván jelentést tenni. A városparancsnok jelentette, hogy a tiszteletünkre kivonult a moszkvai helyőrség díszszázada. Felhangzott a magyar és a szovjet himnusz. A magyar himnusz kottáját két nappal azelőtt kapta meg a zenekar vezetője, egy olyan papíron, amelynek másik oldalán a Szálasi11-féle nyilas induló volt. Még jó, hogy nem azt tanulta meg a zenekar.
A díszszázad elvonulása után Molotov egy csomó mikrofonhoz vezetett, s arra kért, ha kedvem van, beszéljek a szovjet rádión keresztül az orosz néphez.

 Hát kedvem ugyan nem volt,

mert nagyon rosszul éreztem magamat, de a kívánság elől kitérni nem lehetett, s így mintegy ötperces beszédet mondtam a mikrofonba. Méltattam a szovjet barátságot, dicsértem a szovjet nagylelkűséget, mint ahogy az már délkelet-európai politikusnál szokásos és kívánatos volt.
Ezután szállásunkra vittek bennünket. A küldöttség tagjait a Moszkva Szállóban helyezték el, nagyon elegáns apartmanokban, engem pedig az Osztrovszkíj utcába vittek, egy nagyon szépen berendezett bojár palotába. Kitűnő személyzettel ellátott ház volt ez, ahol jól begyakorolt igazgatás mellett dolgozott a lakás és a konyha személyzete. Amint mondták egyik közép-keleti miniszterelnök volt az elődöm a palotában. Egy kapitány vezetése alatt egész komoly palotaőrség vigyázott a ház biztonságára, kiegészítve nagy titkosrendőr-alakulattal.

Érkezésünk napján nem volt program,

s azért az Osztrovszkíj utcai palotában töltöttük az estét, ahol filmeket vetítettek számunkra. Már ezen az estén elkezdődött az a gazdag vendéglátás, amely azután naponta háromszor dúsan terített asztallal régi, keleti kényurak gazdag vendéglátására mutatott.

Másnap ebéd volt Molotovnál,

amelyen még megjelent Vorosilov marsall is, de már panaszkodott egészségi állapotára. Az ebédnél Molotov és Vorosilov szólaltak fel, üdvözölték a magyar demokráciát és éltettek bennünket. Ebéd után Molotov külön leült velem és Gyöngyösi külügyminiszterrel, valamint Vorosilov marsallal. A beszélgetés során megkérdezte, hogy milyen kérdéseket szándékozunk felvetni Sztálin előtt a vele való találkozás alkalmával. Kijelentette, hogy nyugodtan felvethetünk bármilyen kérdést, a tárgyalások nem lesznek kötve egyes témákhoz.
Megmondottam, hogy számunkra legfontosabb a Szovjetnek a magyar békecélok támogatására való megnyerése. Fel fogjuk még vetni a jóvátételi fizetéseknek legalább időbeli enyhítését, a hadifoglyok hazaszállításának kérdését és a vasúti helyreállítás címén követelt összeg elengedését.

Molotovné12 feleségemmel szemben

rendkívüli figyelmességet mutatott. Elkérte feleségemtől három gyermekünk fényképét, amiket azután néhány nap múlva az egyik csokoládégyár megtekintése alkalmával hatalmas csokoládétojásokba építve kapott vissza. Este elvittek bennünket a moszkvai operába, ahol az „Igor herceg” című orosz tárgyú történelmi operát mutatták be. A moszkvai opera lenyűgöző hatást tesz az emberre. Nekem nincsen klasszikus zenei iskolázottságom, de a moszkvai opera előadásait magam is nagyon élveztem. Híres volt a moszkvai operaház már a cárizmus idejében is, de a szovjet kormányzás alatt talán még fejlődött is. Még néhány este ellátogattunk az operába, minden alkalommal valami történelmi tárgyú operát vagy balettet néztünk meg.”
Nagy Ferenc ezután arra emlékezik, hogy egyik este az „Ivan Szuszanyin” című nagyoperát mutatták be nekik. Az opera arról szól, hogy a lengyelek megtámadják a készületlen Oroszországot és nagyiramban törnek Moszkva felé. Moszkva előtt egy faluban a főhőst Ivan Szuszanyin köznemest arra kényszerítik, hogy mutassa nekik az utat Moszkva felé. Szuszanyin azonban nem Moszkvába, hanem egy hatalmas erdőbe vezeti őket, hogy ott aztán - tudva a várható nagy és szörnyű tél érkezéséről - a lengyelek elpusztuljanak. Amikor a lengyelek észrevették, hogy becsapták őket Ivan Szuszanyin kivégzését készítik elő. A főhős eközben egy gyönyörű énekben búcsúzik családjának minden tagjától. Ivan Szuszanyin térdre esik, keresztet vet és imába merül. A közönség megújuló erővel, tombolva tapsolja az imádkozó és keresztet is vető művészt.

Két nap múlva

a külügyminisztérium értesítette a delegációt, hogy este Sztálin fogadja és hivatalos tárgyalásra várja őket.” Együtt mentünk a Kremlbe Szekfű13 magyar követtel, Puskin budapesti szovjet követtel és Grigorjev tanácsossal. A Kreml bejáratánál katonai autó csatlakozott hozzánk és vezetett bennünket Sztálin palotája felé.


Sztálin katonás egyszerűséggel,

kemény bútorokkal berendezett berendezett hivatali szobájába, Molotov társaságában fogadott bennünket. Egyszerű katonaruha volt rajta, marsalli rangjelzéssel. Mellén egyetlen kitüntetés a „Szovjetunió Hőse” arany csillaga lógott piros szalagon. Sztálin összehúzott szemmel nézett ránk és némán nyújtotta kezét, amikor beléptünk szobájába.



Nem látszott rajta szívélyesség.

Leültetett bennünket egy hosszú tárgyalóasztal végére, s ő maga szemben ült velünk. Az asztalfőn közöttünk Grigorjev tanácsos ült min tolmács.”

A tárgyalások

„Elmondtam, hogy elsősorban is tájékoztatni szeretném a magyar demokrácia fejlődéséről, a magyar nép szorgalmáról és demokratikus eredményeiről, majd előadtam sorra jövetelünk célját. A gazdasági kérdésekkel kezdtem. Amikor a jóvátétel teljesítésének nehézségeit fejtegettem Sztálin közbeszólt:
-          Mi segíteni akarunk önöknek, s ezért a jóvátétel teljesítésének idejét, hat évről nyolc évre terjesztjük ki. Így könnyebben fogják megfizetni a jóvátételt.
Megköszöntem a jóvátétel terén tett engedményt, s folytattam a hadifoglyok hazabocsátásának a kérelmével előterjesztésemet.
Sztálin erre is azonnal válaszolt:
-          A hadifoglyokat elkezdjük hazabocsátani már a békekötés előtt. Ez olyan tempóban történik, ahogy a közlekedési viszonyok és az adminisztráció munkája megengedik.
Nagyon köszönöm ezt a kijelentését - mondottam.
Nagyon kérem azonban miniszterelnök urat, járuljon hozzá, hogy addig is, amíg az összes hadifoglyok hazaszállítása meg nem történik, a hadifoglyok hozzátartozóikkal levelezést folytathassanak.
-          Ez meglesz - válaszolta Sztálin.
Gerő miniszter terjesztette elő ezután a magyar kormánynak azt a kérését, hogy a vasút helyreállítás címén igényelt tizenötmillió dollárt engedje el a Szovjetunió,annyival is inkább, mert hiszen a számlában feltüntetett vasutak jó része nem is Magyarországon van, hanem Csehszlovákiában, Romániában vagy Ausztriában.Gerő határozottan, minden hangszínezés nélkül beszélt Sztálinnal.
-          Ne fizessék meg! - vágta rá kurtán Sztálin.


Ezután adtam elő Magyarország békecéljait.

Kijelentettem, hogy Jugoszláviával nincs vitánk, mire Sztálin helyeslően bólintott. Csehszlovákiától is csak abban az esetben kérnénk színtiszta magyar területeket Csonka-Magyarország határain elterülő vidékeken, ha Csehszlovákia nem volna hajlandó az ott maradt magyar lakosság polgári jogegyenlőségét biztosítani, vagy ha ragaszkodnék a magyar lakósság kitelepítéséhez. Sztálin erre a kérdésre is nyomban válaszolt.
-          Én a lakosságcserét jó dolognak tartom - mondotta.
-          Egy nemzet számára nincsen nagyobb kincs, mint az emberanyag, s ennek szaporodása hasznos az országra nézve. Mégis elismerem, hogy a csehszlovákiai magyar lakosság polgári jogainak biztosításához önöknek joguk van ragaszkodni, s kijelentem, hogy a Szovjetunió ebben a törekvésében támogatni fogja Magyarországot.
Megköszöntem Sztálin kijelentését, s arra gondoltam, hogy a Szovjetunió számára természetesen nem jelent problémát, néhány millió embernek a hazatérése, mert a véget nem érő nagy területek még sok embernek az eltartását biztosíthatják, de Magyarország népsűrűsége közel száz lélek, s a népsűrűség fokozása csak a társadalom életszínvonalának hanyatlásához vezetne.”

Erdély is napirenden volt

„Ezután az erdélyi területi kérdésre került sor. Sztálin megkérdezte, hogy hoztunk-e magunkkal térképeket.
Gyöngyösi János kibontotta térképeit, s megmutatta a Magyarország által igényelt területeket.
Sztálin Molotovhoz fordult:
-          Hogyan szól a fegyverszüneti egyezménynek az a pontja, amelyik Erdély felől intézkedik?
-          Úgy szól, hogy amennyiben Románia a fegyverszüneti egyezményben vállalt kötelezettségeit teljesíti, úgy megkapja Erdélyt vagy annak nagyobb részét - válaszolta Molotov.
-          Igen a fegyverszüneti egyezménynek ez a pontja módot nyújt önöknek az erdélyi területi kérdés felvetésére - mondotta felénk fordulva Sztálin.
Gerő miniszter felvetette még azt a gondolatot, hogy a jóvátétel terheinek csökkentése érdekében a magyar kormány hajlandó lenne eladnia Szovjetnek a Romániához tartozó erdélyi területen levő petrozsényi szénbányát. Sztálin azt válaszolta, hogy utasítani fogja az illetékes minisztert a kérdés tanulmányozására.

Sztálin modora a tárgyalás során fokról fokra felmelegedett, s a tárgyalások végén tréfásan fordult felénk:

-          Mintha önöknél valami baj lenne a pénzzel. Hogy áll most a magyar infláció?

Tájékoztattuk a magyar gazdasági élet nagy nehézségei felől.

Két óráig tartott a Sztálinnal való tárgyalás,

s azzal a benyomással távoztunk tőle, hogy gazdasági téren máris eredményeket értünk el, a békecélok tekintetében pedig legalábbis nem kaptunk elutasítást, s így remény lehet a Szovjet közömbösítésére.
Búcsúzás közben mondottuk el Sztálinnak, hogy mi mindent raboltak tőlünk a német megszállók és nyilas cinkosaik.


Sztálin elnevette magát,

és a következő megjegyzést tette:

-          No, azért a mi katonáink is elhoztak onnan egyet mást, ha önök most nem is beszélnek róla.
Lefelé a lépcsőn keserű humorral gondoltam arra, milyen jó lenne, ha egyszer elszámolhatnánk Sztálinnal arról is, amit saját beismerése szerint a szovjet katonák raboltak el Magyarországról.

A következő napon

délelőtt  meglátogattuk Vorosilov marsallt a Kremlben lévő hivatalában, délután pedig Molotov nagy fogadást adott a magyar kormányküldöttség tiszteletére. Itt ismerkedtem meg Bedell Smithszel, Amerika moszkvai új nagykövetével, akivel néhány hónap múlva Párizsban nagyon érdekes beszélgetésem volt. A fogadáson megjelent diplomaták úgyszólván kivétel nélkül nagyon meleg érdeklődést tanúsítottak Magyarország fejlődése iránt.
Amikor néhány nap múlva visszadtam Molotov fogadását, s az Osztrovszkíj utcai palotába hívtam meg a szovjet előkelőségeket és a külföldi diplomatákat, Molotov félrevonult velem, Gyöngyösi külügyminiszterrel és Puskinnal.
-          Tanulmányoztuk Magyarország erdélyi területi igényeit. Megkönnyítené az elrendezést, ha önök megértenék egymást a román kormánnyal. Helyesnek tartanánk, ha tárgyalást kezdeményeznének a Groza14- kormánnyal.
-          Kizártnak tartom, hogy eredményre vezessen az ilyen kezdeményezés - válaszoltam Molotovnak, meglepve a gondolat felvetésétől. - Romániában még nem voltak meg a választások. Groza nem tehet olyan lépéseket belpolitikai okból, amelyek Magyarországot kielégítenék.
-          Mégis meg kellene kísérelni a közvetlen tárgyalásokat - erősködött Molotov.
-          Romániával csak akkor érdemes közvetlen tárgyalásokat kezdeni, ha a román kormány is sugalmazást kap ilyen tárgyalások folytatására - jegyezte meg Gyöngyösi János külügyminiszter.
-          Én csak annyit mondok, hogy helyes, ha a megbeszéléseket önök kezdeményezik. A románok vagy elfogadják, vagy elutasítják, de önök megtették kötelességüket.
Ezután elmondta Molotov, hogy a jóvátétel teljesítésének hat évről nyolc évre való emelése rendben van, nagyobb időbeli kiterjesztést nem adhatnak, mert ezt kapták a románok és a finnek is. A vasúti követeléseket a szovjet kormány elengedi, de Gerő miniszter tárgyalja le a kérdést a szovjet közlekedési miniszterrel. A petrozsényi szénbánya megvásárlásának a kérdését tanulmányozzák.

Amikor nem vettünk részt hivatalos tárgyalásokon,

rendszerint valami tanulmányi programot állítottak össze. Egyik nap meg kellett tekintenünk a szovjet hadsereg hadizsákmány-kiállítását. A Moszkva folyó partján hatalmas területen rendeztek kiállítást azokból a fegyverekből és hadianyagból, amelyeket a német hadseregtől vagy szövetségeseitől zsákmányoltak.”

Nagy Ferenc ezután arra emlékezik, hogy meglátogatták, a „Vörös Proletár” nevű gépgyárat, megnézték, az „Októberi Forradalom” nevű csokoládégyárat, és elvitték őket egy „Dukát” nevű dohánygyárba is. Majd látogatást tettek a Kreml múzeumában, a történelmi múzeumban és a Tretyakov Képtárban.
A hazautazás előtt két nappal Sztálin vacsorára hívta meg a delegáció tagjait. Mind a szovjet, mind a magyar delegációnál nagy izgalmat okozott a vacsorai öltözködés kérdése. „Előírták, hogy a vacsorán frakkban kell részt venni. Én pedig, mint parasztember sohasem csináltattam magamnak sem frakkot, sem szmokingot. Egyszerű, sima fekete zakóban szoktam részt venni az ünnepélyes összejöveteleken. Sőt, ha mások frakkba öltöztek, én zsinóros magyar parasztruhát és fekete csizmát vettem fel.”
A szovjet külügyminisztérium protokollja - mint Nagy Ferenc írja „nagyon aggódott a szokástól eltérő öltözködés miatt, a magyar követség tagjai pedig egyenesen kétségbe voltak esve.” Aztán kiderült, hogy ebből semmi baj nem származott.

Vacsora Sztálinnál

„A vacsoraasztalnál Sztálin jobbjára ültettek. Jobb kezem felől Grigorjev tanácsos ült, hogy kénzél legyen, ha a beszélgetésnél szükség lesz rá. A vacsora rendkívül sok, mintegy tizennyoc fogásból állott. Sztálin minden fogásból csak néhány falatot evett, de minden fogás között elszívott egy hosszú szopókás orosz cigarettát.
Molotov minden fogás után felköszöntőt mondott. Először Tildyre, azután reám, majd a küldöttség tagjaira külön-külön. Az apró felszólalások után én válazoltam Molotovnak.
A vacsora végén felállott Sztálin és hosszabb pohárköszöntőt mondott. Sztálin beszéde rendkívül érdekes és nagyon megnyugtató volt.

Sokszor gondoltam azóta arra,

hogy a szovjet politika gyakorlata milyen messze esik ettől az emelkedett szellemű vacsorai felszólalástól. Sokszor az az érzésem, hogy a szovjet vezetők egyáltalán nem sztálini politikát folytatnak, mert Sztálinnak ez a pohárköszöntője, de egész idő alatt tett kijelentései is merő ellentétben állanak a szovjet kormány tetteivel.”

Sztálin Magyarországról

-          Oroszország és Magyarország között véleményem szerint könnyű jó viszonyt teremteni - mondta Sztálin.
A Szovjetunió sohasem vétett Magyarország ellen. A cári Oroszország 1849-ben, amidőn az osztrák hadsereg segítségére sietett, erőszakot követett el a magyar érdekek ellen, de miután mi 1920-ban agyonlőttük az utolsó cárt nem vállalunk közösséget cári Oroszország tetteiért. Olyan egyszerűen mondta ezt Sztálin, mintha csak valamilyen egészen egyszerű és magától értetődő kérdést említett volna.
-          Szovjet-Oroszország nem kívánt háborúba keveredni Magyarországgal. Magyarország vezetői azonban hadat üzentek a Szovjetnek, amelynek ilyen körülmények között védekeznie kellett.
1944-ben a Szovjetunió szívesen fogadta Horthyék15 fegyverszüneti ajánlatát - mondta Sztálin -, de Horthy gyenge volt, s nem tudott érvényt szerezni a megbízottai által aláírt ideiglenes fegyverszüneti egyezménynek. Magyarországnak olyan vezetői vannak, akik őszintén szeretik a népet, s ez biztosíték arra, hogy Magyarország jó politikát fog folytatni a jövőben.
A Szovjetunió nem kíván Magyarország belügyeibe beavatkozni. Általában ijesztgetni szokták a kis népeket a szovjet elnyomással. A Szovjetunió azonban a lenini elvekkel és eddig folytatott gyakorlatával kerülne ellentétbe, ha elnyomni vagy befolyásolni akarna kis népeket. A Szovjetunió sok nemzetiség összefogásából áll.” Sztálin folytatta tirádáját a kisnépek fontosságáról, arról, hogy az őket körülvevő kisnépeket sem fogják elnyomni. Azt hangoztatta, hogy egy nagyhatalom és kis ország között lehet jó barátság, anélkül, hogy függetlensége veszélybe kerülne. Ezután Sztálin pohárköszöntője végén Tildy Zoltán köztársasági elnököt és Nagy Ferenc miniszterelnököt és a magyar népet éltette.
Nagy Ferenc azt írja, hogy moszkvai tartózkodásuk alatt meggyőződtek Sztálin egyedülálló tekintélyéről és diktátori hatalmáról.
„Nem volt okunk feltételezni, hogy nem sokkal a moszkvai látogatás után a Szovjetuniónak Magyarországgal és a többi kelet-európai országgal szemben való politikája ennyire el fog térni Sztálin beszédének szellemétől.”
A miniszterelnök azután így folytatja:

„A vacsora utáni feketézésnél Sztálin hozzám fordult:

-          Mi van Horthy kormányzóval?
-          Nem tudunk róla többet, mint amennyi hír beszivárog róla - feleltem.

-          Kérem, ne ítéljék el Horthyt - mondotta Sztálin a társaság általános elképedése közben.
-      Először is Horthy öregember már, azután pedig nem szabad elfelejteni neki, hogy mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944. őszén.
A társaságban ülő néhány magyar kommunista elvörösödve hallgatta Sztálin nagylelkű kijelentését Horthyról.
-          Szeretnék önnek megmutatni egy paraszttárgyú filmet, ha kedve lenne megnézni - fordult felém Sztálin.
-          Nagyon szívesen válaszoltam.

A Kreml házi mozijába vezetett ezután bennünket Sztálin,

és egymás után két nagy kolhozfilmet vetíttetett le előttünk. Kényelmes fotelokban ültünk, mindnyájunk előtt egy-egy kis asztalka állott egy üveg pezsgővel, csokoládéval és gyümölccsel megrakva. Jobbról Molotov, balról Sztálin ült mellettem. Sztálintól balra a bal oldali fotelsorban Szakasits miniszterelnökhelyettes kapott helyet. Mögöttem Grigorjev tanácsos ült, s magyarázta a filmet, ahol a kép nem volt érthető. Az egyik szép mezei jelenetnél Szakasits felkiálltott:

- Generalisszimusz!

Ilyen csodálatos eredményre csak az a nép képes, amelynek olyan nagy vezetője van, mint ön.
Sztálin finom mosolyra húzta a száját.
Kérem, én nem vagyok francia - mondta majd csendesen hozzátette: A franciák valamikor szerették a bókot, én azonban nem szeretem.
Sztálin elmondta, hogy többször látta már ezeket a filmeket, de mindig új élvezetet talál megtekintésükben. Lelkesen magyarázta a filmeknek egy-egy kiemelkedő jelenetét.

Ezúttal öt és fél óráig voltunk együtt Sztálinnal,

aki kezdeti zárkózottságából felengedve, melegen búcsúzott tőlünk, amikor elhagyni készültünk a Kremlt.
Mi a magyar kormány tagjai, diplomáciai agyafúrtság nélkül való, egyszerű, jóhiszemű emberek voltunk. Az volt az érzésünk, hogy jó munkát végeztünk Moszkvában. Hittük, hogy a két ország barátsága őszinte lesz, s hittük azt, hogy mivel Puskin is hallotta Sztálin felköszöntőjét és észese volt a tárgyalásoknak, a magyarországi szovjet magtartáson is meg fog látszani Sztálin kijelentéseinek szelleme.”

Felhasznált irodalom:

Nagy Ferenc
Küzdelem a vasfüggöny mögött I. kötet.
Európa - História 1990.


Szövegmagyarázat:

1. Nagy Ferenc, ahogy írja „Magyarország egyik legkisebb falujában, a hatszáz lelkes Bissén” született, szegény paraszti családból. Édesapja „mindennapi munkának élő és a közügyekkel keveset törődő ember volt.” Nagyapja „kocsis ember maradt élete végéig.” A családból édesanyja „emelkedett ki a legjobban. Művelődni, emelkedni vágyó lélek volt.” Ő maga nem rendelkezett magas iskolai végzettséggel.
1.        



Az első világháború után a Nagyatádi Szabó István nevével fémjelzett kisgazda politika híve lett. Politikusi pályáján mindenekelőtt a parasztság nehéz sorsa foglalkoztatta. 1929. januárjában írta első cikkét az „államformakérdéséről” a „Pesti Hírlapnak.” 1930. májusában a Baranya megyei Kisgazdapárt egyik rendezvényén már nagy beszédben sorolta fel „a parasztság minden panaszát és sérelmét.” Ebben az időben Budapesten ismerkedett meg Tildy Zoltánnal, akivel ezután együtt járták „tizenhét esztendeig a magyar politika keserves rögös útját.” 1930. nyarán készítették el az új kisgazda párt programját. Ezután, „mint a futótűz terjedt a Független Kisgazdapárt az országban.”

Sikerült megnyerniük a pártonkívüli Gaál Gaszton képviselőt az új párt számára, aki csak rövid ideig, 1932-ben bekövetkezett haláláig sokat tett a Független Kisgazdapártért. Helyette Eckhardt Tibort választották meg a párt vezetőjének.
Nagy Ferenc 1932. őszén lett a párt főtitkára. Ebben az évben baranyai körútján ismerkedett meg Kovács Béla mecsekaljai kisgazdával. A második világháború alatt a párt parlamenti ellenzékben képviselte a parasztság ügyét.




1941. szeptemberében Kovács Bélával megalakították a „Parasztszövetséget az addigi legnagyobb magyar parasztszervezetet. A szövetség elnöke Nagy Ferenc, országos főtitkára pedig Kovács Béla lett. A német megszállás idején (1944. március 19.) Nagy Ferenc hazautazott Bissére. A Gestapo 1944. április 17-én Pécsett letartóztatta. Közben a Gestapo Budapestre szállította és a fővárosban tartotta fogva. A nyilas hatalomátvétel napján (1944. okt. 15.) szabadult a gyűjtőfogházból. Innen kezdődött „bujdosása” az oroszok bejöveteléig. Az 1944. december 21-én megalakult ideiglenes kormányban a Független Kisgazdapárt két tárcát kapott. A párt az 1945. őszi választásokon 57.03%-os szavazataránnyal elsöprő győzelmet aratott, mégis a szovjetek nyomására „koaliciós kényszerrel” alakíthatott kormányt. Az új miniszterelnök Tildy Zoltán lett, majd a köztársaság kikiáltása (1947. febr.1.)-kor Tildy köztársági elnökként Nagy Ferenc miniszterelnökként tevékenykedett tovább, egészen lemondásáig (1947. május 31.). Nagy Ferenc az USA-beli Virginia államban telepedett le családjával, miután elhagyta Svájcot, ahol szabadságát töltötte.
A hetvenes évek elején Vörös Vincze volt kisgazda politikus - aki baráti kapcsolatokat ápolt a miniszterelnökkel, a magyar párt (MSZMP) egyetértésével kísérletet tett, hogy Nagy Ferenc „magánemberként” Magyarországra jöhessen. A miniszterelnök „hajlott az útra”, miközben ezt készítették elő Nagy Ferenc váratlanul elhunyt (1979. jún. 12.).




2. Köztársaság-ellenes összeesküvés, vagy az ún. „Magyar Közösség” leleplezése: Az illetékes belügyi szervek 1947. jan. 5-én nyilvánosságra hozták, hogy „Köztársaság-ellenes összeesküvést” lepleztek le.
Az ebben való részvétel vádjával az itt működő szovjet „illetékesek” még Kovács Bélát az FKgP főtitkárát is letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. A főtitkárt mentelmi joga védte, ezért a magyar szervek nem tudták letartóztatását végrehajtani. Az „összeesküvők”-kel szembeni vád szerint (ami nem volt más, mint az első koncepció - a szovjetek által már „begyakorlott koncepciógyártás” eszközrendszerében) horthysta politikusok, katonatisztek és hivatalnokok egy csoportja (ez volt a „Magyar Közösség”) a jogfolytonosság alapján a korábbi rendszer visszaállítására törekedett. A vád megkonstruálásához a „jogi alapot” a Köztársaság- védelméről szóló törvény szolgáltatta. Első fokon Dálnoki-Veress Lajost, Donáth Györgyöt, és András Sándor halálra, Szentmiklóssy Istvánt, Arany Bálintot életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A fellebbezések folytán csak Donáth György halálbüntetése vált jogerőssé, a többieket kényszermunkára, illetve fegyházbüntetésre ítélték.
Az „összeesküvésben” való állítólagos részvétele (mert tudott róla) miatt mondatták le Nagy Ferenc Miniszterelnököt 1947. május végén.
A miniszterelnök az ugyancsak kisgazda Dinnyés Lajos lett. 1947. tavaszán a „szalámi-politika” részeként további ötven képviselő, politikus távozott az FKgP- élmezőnyéből.







3. Tildy Zoltán (1889-1961) református lelkész, politikus, miniszterelnök, köztársasági elnök. Selmecbányán érettségizett, 1910-ben a Pápai Teológiai Akadémiát végezte el, majd egy évig az irországi Belfastban tanult.
1921-1946. között politikai érdeklődése mellett folyamatosan lelkészi tevékenységet is ellátott. 1917-ben belépett a Nagyatádi Szabó István által vezetett „48-as Gazdapártba”. 1929/1930-ban Nagy Ferenccel együtt szervezték a Független Kisgazdapártot. 1936-1944. között parlamenti képviselő, 1945-től a párt országos elnöke. 1945. nov. 15. - 1946. febr. 1. között miniszterelnök, majd a Második Köztársaság első államfője.
1956. okt. 26. - nov. 4-e között a Nagy Imre kormány miniszterelnökhelyettese. 1958-ban hatévi börtönre ítélték. 1959-ben betegsége miatt kiszabadult, teljes visszavonultságban élt egészen 1961. aug. 4-én bekövetkezett haláláig.






4. Gyöngyösi János (1893-1951) kisgazda politikus, lapszerkesztő, külügyminiszter. Békéscsabán érettségizett, majd a Bp.-i Tudományegyetem bölcsész karán szerzett magyar-latin szakos tanári diplomát. 1931-ben csatlakozott a Nagy Ferenc - Tildy Zoltán nevével fémjelzett Független Kisgazdapárthoz.. A húszas években Békéscsabán lapszerkesztő, majd könyvkereskedő volt. 1944. őszén újra indította lapját az „Alföldi Népújságot”. Az 1944. dec. 22-én megalakult ideiglenes nemzeti kormány külügyminisztere. 1946. aug. - okt. között a párizsi magyar békedelegációt vezette. Külügyminiszteri tevékenysége nem volt mentes az ellentmondásoktól. 1947. aug. 12. - 1951. okt. 29-én bekövetkezett haláláig a Pénzintézeti Központ elnöke volt.

5. Szakasits Árpád (1888-1965) újságíró, politikus, köztársasági elnök, majd a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke. Iparos családból származott. A hat elemi után faszobrásznak, majd kőfaragónak tanult. Korán érdeklődik a politika, elsősorban a munkásmozgalom kérdései iránt. 1908-tól az SZDP-hez tartozó „Népszava” munkatársa lett. A „Tanács-hatalom” idején a Belügyi Népbiztosság munkatársa volt.
1927-től az SZDP titkára, 1928-1938. között a Magyar Építőmunkások Országis Szövetsége (MÉMOSZ) elnöke. 1939-1944. márc. 19. között a „Népszava” főszerkesztője. Szakasits Árpád, aki mindig is a kommunistákkal való jó viszony megőrzésére törekedett, 1944. októberében aláírta az SZDP részéről a két munkáspárt együttműködéséről szóló egyezményt.
1948-ban „szótlanul” szemlélte Kéthly Anna,







Bán Antal,





Szélig Imre és mások eltávolítását az SZDP vezetéséből.
1945-1948. között államniniszter, majd iparügyi miniszter is volt. Az SZDP- MKP összevonásából alakult Magyar Dolgozók Pártja (MDP) elnöke. Később Tildy Zoltánt követte a köztársasági elnöki székbe.
Az új Alkotmány adta lehetőség alapján a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke, 1950-ig Rákosiék 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, 1956. márciusában szabadult. 1958-tól a Magyar Újságíró Szövetség (MUOSZ) elnöke, 1960-tól az Országos Béketanács, majd a Magyarok Világszövetsége elnöke. Haláláig tagja volt az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) Központi Bizottságának.


6. Gerő Ernő (1898-1980) kommunista politikus, a Szovjet NKVD tisztje. A húszas években az emigráció, az illegális kommunista mozgalom aktivistája. 1924-től a Szovjetunióban élt. A Kommunista Internacionálé vezető tisztségviselője. Szovjet állampolgár, a spanyol polgárháborúban egy nemzetközi brigád parancsnoka.
Az ún. „moszkoviták” oszlopos tagja. Részt vett 1944. novemberében a fegyverszüneti tárgyalásokon.


Révai Józseffel,








Farkas Mihállyal, Nagy Imrével tért haza Magyarországra. 1945-1947. között közlekedési miniszter („Gerő a hídverő”), 1948/1949-ben pénzügyminiszter, majd államminiszter. 1952-1954. között miniszterelnökhelyettes. Az ötvenes évek második felében (1954-1956), mint az MDP vezető pártpolitikusa az egyik legnagyobb „kerékkötője” volt Nagy Imre „újszakasz” politikájának. Rákosi lemondása után (1956. júl. 15-17.) az MDP főtitkára volt. Az 1956. okt. 22 - esti rádió beszéde „olaj volt a tűzre.”



Az MDP KV leváltotta, majd Kádár János lett a párt főtitkára. 1956. október végén a Szovjetunióba távozott, 1960-ban tért haza. 1962-bnen kizárták az MSZMP-ből. Egy könyvtárban dolgozott fordítóként haláláig.





7. Rákosi Mátyás (1892-1971) kommunista politikus, párt főtitkár, miniszterelnökhelyettes, miniszterelnök.
Ada községben született egy tizenkét gyermekes zsidó család hatodik gyermekeként. Apja terménykereskedő volt. A család eredeti neve: Rosenfeld volt, amit 1904-ben változtattak Rákosira. 1910-ben érettségizett Szegeden. Ezután a Keleti Akadémia külkereskedelmi szakán tanult. 1912-ben Hamburgban, 1913-ban pedig Londonban volt ösztöndíjas. Az első világháború idején tagja lett a Szociáldemokrata Pártnak (SZDP), majd az Antimilitarista Galilei Kör titkára volt. 1915-ben esett orosz fogságba, ahol „kijárta a bolsevikok iskoláját”.
Hazatérve a „Tanácshatalom” idején helyettes kereskedelmi népbiztos. 1919. júliusától a „Vörös Örség” parancsnoka. A bukás után Bécsbe emigrált. Az illegalitás körülményei között több országban is közreműködött a kommunista pártok szervezésében. 1924-ben Magyarországra küldték, ahol letartóztatták és nyolc és félévi börtönre ítélték. Később egy újabb perben - mielőtt a börtönből szabadult volna - életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1940-ben a Szovjetunióba távozhatott, „cserébe” az ország visszakapta a 1848-as hadilobogókat.
A Szovjetunióban Rákosit meglepték a sztálini terror „eredményei”, az ott élő kommunista kolónia tagjainak, így
Kun Bélának is a letartóztatása, majd kivégzése. Eleinte - mint emlékirataiban írja - megpróbált segíteni a családtagoknak, „kijárni” a büntetések elengedését, de a szovjet hatóságok „leintették.” Ezt követően gyorsan alkalmazkodott az új „sztálini” körülményekhez. Az ún. „moszkoviták” után - Sztálin utasítására - csak 1945. január 30-án tért haza. Rákosi több nyelvet beszélő, alacsony termetű kopasz ember volt, akiről abban az időben számtalan újságcikk, később könyv jelent meg. Szűk körben ellenfelei egyszerűen „borzasnak” hívták.
1945-ben és azt követően „rögtön az élre állt”akit az itthoni kommunisták, így Kádár Jánosék is elfogadtak.
Az MKP főtitkára, a koaliciós kormány miniszterelnök helyettese. 1948-tól - amikor megtörtént a „fordulat” a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) főtitkára volt. Az ún. „szalámi taktika” magyarországi megjelenítője.
„Felszalámizta” a Független Kisgazda Pártot, „beolvasztotta” az MKP-ba (Magyar Kommunista Párt) az SZDP-t, „elsorvasztotta” a többi pártot, ezek aztán - bár még a telefonkönyvekben még évekig szerepeltek - eltűntek  a „süllyesztőben”.
1947/1948-tól egyre inkább eluralkodott rajta a „megalománia”, volt kitől tanulnia, hiszen a „Nagy Sztálin” volt a példakép, Rákosi pedig az ő „leghűségesebb magyar tanítványa.”
A nevével „fémjelzett” „Rákosi korszak” (1948-1956) idején egy millió embert vontak ügyészi felügyelet alá (mindezt „az osztályharc fokozódása” sztálini tétel alapján). Negyvenezren voltak rendőri őrizetben, tizenötezer embert „kitelepítettek”, Rákosi a legfontosabb pereket a maga konstruálta koncepciók alapján személyében is irányította. Hatvanadik születésnapját 1952-ben ünnepelte az ország. Az eseményeket Pünkösti Árpád örökítette meg „Rákosi a csúcson” c. könyvében.
Sztálin halála után (1953. márc. 5.) rohamosan csökkent az „ázsiója”, bár ő nem érzékelte a változások szükségességét. A szovjetek 1953. márciusában „megintették” a magyar vezetőket, személy szerint őt is, sürgetve a változásokat. Így lett Nagy Imre (aki nem volt zsidó származású) 1953. júliusában Magyarország miniszterelnöke, akinek nyíltabb „új szakasz” politikáját, kezdetektől nem támogatta. Az SZKP (Szovjet Kommunista Párt) XX. kongresszusa (1956. febr.) után, csak 1956. júliusában váltották le a párt éléről. Ez is szovjet kezdeményezésre történt
(A. Mikojan járt akkoriban Magyarországon). Leváltása után Gerő Ernő lett a párt főtitkára. 1956. október végén - néhány politikus társával - a Szovjetunióba távozott, ahonnan aztán nem térhetett haza.
1971-ben halt meg, hamvait a Farkasréti-temetőben helyezték el.


8. Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953). Eredetileg Dzsugasvili, mozgalmi nevén: Koba. Kommunista forradalmár párt főtitkár (1922-1953). Az egyszemélyi uralom az ehhez kapcsolható „személyi kultusz” megjelenítője a Szovjetunióban. Miután fizikailag is megsemmisítette politikai ellenfeleit (azok nagy részét kivégeztette, Trockíjt is megölette) diktátorként írányította a szovjet párt és államgépezetet. Ebben nagy segítségére voltak a „besúgáson” alapuló belügyi szervek és ezek hirhedtté vált vezetői. Sztálin a történelem egyik legellentmondásosabb személyisége. Politikai rendszerének alapja: a terror volt. Ezt szolgálta a „belső elnyomás” eszközrendszerébe integrált „gulág” a világ egyik legnagyobb „kényszermunka-tábora” (Az olvasó figyelmébe ajánlom
Szolzsenyicin: „Gulág-szigetcsoport” c. nagyhatású művét). A rendszer önmaga termelte ki a „személyi kultuszt”, a „vezérkedést” a „kis és nagyobb sztálinok előtti” elvtelen hajbókolást.
Egyik volt tanárom szerint a „személyi kultusz” megroppantotta még a becsületes emberek derekát is. Sztálin életrajzának, „munkásságának” részletesebb bemutatására itt nincs lehetőség. Sokan még ma is úgy gondolják egy ilyen „erőskezű” ember nélkül Oroszország nem válhatott volna igazi nagyhatalommá. Neve fémjelzi a „tűzzel-vassal” végrehajtott iparosítást, a demokratikus szabályokat mindenben felrúgó erőszakos „kollektizálást”, azaz a magán kézben lévő paraszti tulajdon teljes felszámolását.
A második világháború kezdetén „lepaktált”
Hitlerrel (Molotov- Ribbentrop paktum 1939. szept.). Ezért aztán őt is váratlanul érte az 1941. jún. 22. hajnali német támadás, ami egyszerűen nem akart elhinni. Letargiája néhány napig tartott, aztán „felocsúdva” a honvédelem élére állt. A kezdeti sikertelenségek a nagy emberáldozattal járó vereségek hibás „számításaira” voltak visszavezethetők. A németek sztálingrádi veresége (1942/1943) meghozta a „fordulatot” számára. Az 1945-ös háborús győzelem tovább zilálta emberi tulajdonságait. Eluralkodott rajta a paranoia. „Fejébe szállt” a dicsőség. „generalisszimuszt” csináltak belőle, még



Zsukov marsallra is „féltékeny” lett. Tovább folytatódott a terror egészen haláláig 1953. március 5-éig.








9. Kliment Jefremovics Vorosilov (1881-1961), orosz nemzetiségű szovjet politikus, akit








Trockíj „lakatosból lett hadvezérként” titulált. Marsall, a szovjet Elnöki Tanács elnöke. Sztálin „hűséges” követője. A második világháború után a magyarországi politikai és társadalmi berendezkedés „szovjetizálásában” kulcsszerepe volt.
Életével már több helyen foglalkoztam. Itt nem ismétlem meg a korábban leírtakat. Vorosilov, mint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság „elnöke” „magyarországi helytartója” nem kevés kárt okozott az országnak.



10. Vjacseszlav Mihajlovics Molotov (1890-1986) szovjet politikus, a sztálini diktatúra hűséges kiszolgálója.
Részt vett szinte minden olyan eseményen, vagy eseményben, ami Sztálin és követői nevéhez kötődik.





1939-ben Litvinovot váltotta a külügyminiszteri székben. Ő írta alá a „Molotov- Ribbentrop paktumot” Lengyelország felosztásáról, a balti államok bekebelezéséről. (1939. szept.). 1941. májusáig miniszterelnök is volt.





Ribbentrop








1949-ben Andrej Visinszkíj váltotta fel a külügyminiszteri székben.
Molotov - még azon az „áron is”, hogy feleségét Sztálinék a gulágra likvidálták - élete végéig kitartott Sztálin mellett. A diktátor halála után (1953. márc. 5.) pályája egyenesen lefelé ívelt.





Kaganoviccsal, Vorosilovval, Malenkovval együtt „kiszavazták” a pártelnökségből. „Száműzték” Mongoliába, ahol követként tevékenykedett. 1986-ban 96 évesen hunyt el.








11. Szálasi (Szalosján) Ferenc (1897-1946) a népbíróság által háborús bűnösként halálra ítélt nyilas politikus.
Több szélső jobboldali (hungarista, nyilas) mozgalom szervezője és vezetője. A nyilas hatalomátvétel (1944. okt. 15.) után Magyarország ún. „nemzetvezetője”.





12. Molotovné, Polina Zsemcsuzsina, életrajzi adatai számomra nem ismertek. Őt 1948-ban ért el a sztálini terror gépezete. Ebben jelentős szerepet játszhatott zsidó származása. A források szerint, amikor 





Golda Meir a későbbi izraeli miniszterelnök még Moszkvában képviselte hazáját egy fogadáson Polina jiddis nyelven köszöntötte őt. Letartóztatásakor állítólag Sztálint éltette. Molotov reakciója annyi volt, hogy írt egy levelet Sztálinnak (Molotov ugyanis ekkor a Politikai Bizottság tagja is volt), amelyben mentegetőzött, hogy miért tartózkodott a szavazástól, amikor feleségét kizárták a pártból. Sztálin utolsó éveiben Molotov attól tarthatott, hogy őt is letartóztatják. Emlékezhetett arra az asszonyra is, aki húsz évet töltött a gulágon csak azért, mert Buharin felesége volt, férjét pedig kivégezték. Még említeni sem merte Sztálinnak feleségének kiszabadítását. Erre csak a diktátor halála (1953. márc. 5.) után kerülhetett sor az NKVD-s

Berija intézkedésére.








13. Szekfű Gyula (1883-1955) történész, publicista, egyetemi tanár, az MTA tagja. Nagy Ferenc miniszterelnök látogatása idején moszkvai nagykövet. Székesfehérváron a cisztercita rend főgimnáziumában érettségizett 1900-ban. A Bp.-i Királyi Tudományegyetem Bölcsész Karán történelem, német francia nyelv és irodalom szakon szerezte diplomáját. Ösztöndíjasként az Eötvös József Kollégium tagja. A század elején különböző múzeumokban és levéltárakban tevékenykedett. Tizenhét évet töltött Bécsben. 1916-ban már egyetemi magántanári képesítést szerzett, 1924-ben rendkívüli tanárrá, majd egyetemi tanárrá nevezték ki a Bp.-i Egyetem „újkori magyar történet” tanszékére. 1925-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, majd rendes tagja.
Híresebb munkája: a „Három nemzedék”, „A bujdosó Rákóczi”. Szekfű,
Bethlen István politikai hívei közé tartozott. 1939-1944. között vezető publicistája volt a németellenes, ellenzéki „Magyar Nemzetnek”.
1941. karácsonyán nagy cikket írt „A szabadság fogalma” címmel a szociáldemokrata „ Népszavában”.
1943/1944-ben cikksorozatot írt „Valahol utat vesztettünk” a „Magyar Nemzet” hasábjain, amelyben bírálta a hivatalos politika német orientációját. A nyilas uralom idején bujdosni kényszerült. 1945. után az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja lett, majd moszkvai nagykövetté nevezték ki. 1949. áprilisában a Külügyminisztérium nyugállományba helyezte, visszavonult. 1954. jan. 21-től az Elnöki Tanács tagja egészen haláláig.


14. Petru Groza (1884-1958) román politikus, miniszterelnök, államelnök. Erdélyben született egy Déva melletti faluban. Apja ortodox pap volt. A szászvárosi református gimnázium elvégzése után a Bp.-i Tudományegyetem jogi karán, majd Lipcsében és Berlinben folytatta tanulmányait. Politikai pályája 1918-ban kezdődött, amikor Román Nemzeti Párt tagja lett. Később tagja lett az erdélyi „Kormányzótanácsnak.”
A Kormányzótanács az erdélyi románság „kormányaként” működött. Petru Groza 1919-1927. között egyházi méltóságként részt vett az ortodox egyház kongresszusa munkájában. Az 1920-as évek elején - pártot váltott - a Román Néppárt tagja lett. Később az erdélyi ügyekért felelős miniszter és közmunkaügyi miniszteri feladatot is ellátott. 1928-1933. között visszavonult, majd ismét politizálni kezdett, most már az „Ekésfrontban” (a román parasztságot képviselő politikai szervezetről van szó) 1944-ben - a második világháború vége felé - a korábbi rendszert (a Mihai Antonescu vezette német barát) elutasító politikai erők olyan (elsősorban népfront jellegű) koalicióba tömörültek, amelyhez a Petru Groza féle „Ekésfront” is csatlakozott. Petru Groza kitűnő „politikai szimata” alapján a kommunistákhoz  csatlakozva megalakította afféle népfront alapon a Nemzeti Demokratikus Frontot.
Viszonylag széles társadalmi és politikai bázison lett miniszterelnök. Az első Groza kormány 1945. márc. 6. - 1956. nov. 30. között, míg a második 1946. dec. 1. - 1947. dec. 29. között tevékenykedett. Első miniszterelnöksége idején  Andrej Visinszkíj szovjet külügyminiszter egy küldöttséggel Bukarestben tartózkodott, amikor is sikerült neki Grozát „balszélre” vinni, miközben ő Visinszkíj a szovjet álláspontot képviselve 1945. március 10-én hozzájárult Észak-Erdély Romániához való csatolásához.
Petru Groza „megígérte”, hogy a visszacsatolt területeken biztosítani fogják a kisebbségek jogait. Grozát 1952-ben Gheorghiu-Dej kommunista politikus követte a kormány élén, Groza pedig államelnök lett.
Noha nem volt kommunista, mégis aktívan részt vett az új szovjet típusú politikai rendszer kiépítésében. Halálát 1958-ban egy gyomorműtét okozta.






15. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós (1868-1957) a Monarchia Haditengerészetének tisztje, 1909-1914. között Ferenc József császár és király szárnysegédje. Ellentengernagy. A flotta utolsó parancsnoka. 1920. márc. 1. - 1944. okt. 15-ig Magyarország kormányzója. A második világháború végén az amerikaiak fogságába került.
A nürnbergi perekben (1945/1946) tanúként hallgatták meg. Bajorországból családjával a Portugáliai Estoril tengerparti városba költözött, ahol 1957-ben hunyt el. A rendszerváltás után 1993. szept. 4-én újra temették Kenderesen.


Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2009. november

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!