Mindszenty hercegprímás szabadságának néhány napja

Mindszenty József¹, eredeti nevén Péhm József (1892-1975) Esztergom érseke, Magyarország hercegprímása.

1945. után nem tudja elfogadni a köztársasági államformát, az ún. jogfolytonosság híve. A koalíciós kormányzáson alapuló hatalom súlyos támadást intézve elsősorban a katolikus egyház ellen előkészítette az iskolák államosítását. Ez ellen - mozgósítva az ország katolikus hívőit - Mindszenty bíboros erőteljesen tiltakozott. 1948. dec. 26-án a rendszer alkalmat talált a letartóztatására. Egy „kirakatperben”, ahol akaratát az arra illetékesek, gyógyszerekkel és más „tudatmódosító” korabeli szerekkel befolyásolták 1949. febr. 8-án első fokon, majd július 6-9-én másodfokon is a Népbíróság illetékes tanácsa életfogytiglan tartó börtönbüntetésre ítélte. Az ellene lefolytatott per „konstruált” az abban az időben „divatos” koncepciós perek egyike volt. A bíborost „köztársaság ellenességgel” „hűtlenséggel”, „fizetőeszközökkel elkövetett üzérkedéssel” vádolták. A per tárgyalását az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) készítette elő. Rákosi és mások is közvetlenül - persze a háttérből - részt vettek a „koncepció kimunkálásában.” A nyugati világ, maga XII. Pius pápa erőteljes tiltakozásának hatására később Nagy Imre „új szakasz” politikájának eredményeként háziőrizetben tartották a baranya megyei Püspökszentlászlón, illetve a nógrád megyei Felsőpetényben. Innen szabadult 1956. okt. 30-án

Pálinkás-Pallavicini őrnagy tisztikülönítménye segítségével.

Másnap

„Október 31-én reggel 6 órakor indultunk a rétsági honvéd-kaszárnyából: katonai diadalmenetben, virágot hintő, ujjongó közönség sorfala között” írja emlékirataiban a bíboros.

Aztán Budán, a bíborosi rezidencián 1956. október 31-én „kora reggeltől késő estig” fogadta az egyházi és világi magyar és a külföldi küldöttségeket, - ahogy írja - valamennyien önként és örömmel jöttek hozzá. „Egyedül a békepapokat nem óhajtotta” fogadni, „legalábbis a kezdetben nem”. Egyházi területen - úgy látta, legsürgősebb feladat volt „az úgynevezett békepapok működése elé szigorú tilalmat állítani.” Az intézkedéssel még várt, mivel november 2-án egy szűkebb körű püspökkari megbeszélésre hívta Grősz József² érseket, Shvoy Lajos³ székesfehérvári és Pétery József⁴ váci püspököt. A tanácskozás után felszólította az egyházmegyék vezetőit, „hogy a joghatóságuk alá tartozó békepapokat rendeljék vissza egyházmegyéikbe, ugyanakkor bocsássanak el minden békepapot a vezető állásokból.”

Rendszeres tájékoztatást kapott…

A Nagy Imre⁵ vezetése alatt álló kormány időről-időre tájékoztatta „az ország sorsáról és a politikai helyzetről.” A bíboros Tildy Zoltán⁶ miniszterelnökhelyettestől szintén értesült az „oroszokkal folytatott megbeszélésekről. Ő - emlékezetem szerint - háromszor jött látogatásra hozzám, prímási házamba Budán. Először november 1-én Maléter Pál⁷ és két törzstiszt társaságában keresett fel s Maléter, a szabadságharc legendás katonája igen jó benyomást tett rám. A tisztekkel azonban nem tárgyalhattam, mert Tildy sietett hamar elküldeni őket” idézi fel emlékeit a bíboros. Ugyanis Tildy „kettesben akart maradni” a hercegprímással, hogy nyugodtan beszélgethessenek az országos teendőkről. A miniszterelnökhelyettes „nem volt derülátó” Ő maga pedig „aláhúzottan” hangsúlyozta, „hogy a bolsevistáknak nem szabad hinni és már csak ebből az okból is, az ország új vezetőinek minél előbb az Egyesült Nemzetek közbelépését kell kérniük és sürgetniök.”

„Szegény Tildy láthatta…”

hogy a bíboros, mennyire tele van gondokkal és milyen nagy az elfoglaltsága. Arról kezdett beszélni a bíborosnak, „hogy édesanyja is katolikus volt…

Egyszer csak azt látom, hogy ültében elhanyatlott. Azt suttogta: rosszul vagyok! Ijedten siettem ki a folyósóra; pohár hideg vízzel térek vissza, inni adok neki és törölgetem izzadt arcát meg a homlokát… Tildy aztán magához tért” megköszönte a szívességet, majd elbúcsúzott.

„Tervezett rádiószózatommal kapcsolatban...”

Tildynek egyébként két kívánsága volt: „ne érintsem a földbirtokkérdést és kíméletesen szóljak az oroszokról. Tanácsa nélkül is figyelemmel voltunk ezekre a szempontokra.” Idézi emlékeit Mindszenty bíboros.

Tildy könnyezett

amikor 1956. november 3-án este 8 órakor felolvasta a rádióban a „nemzethez intézett” szózatát, Tildy Zoltán helyettes miniszterelnök is mellette ült. Könnyezett. Beszéde végén Nagy Imre és miniszterei nevében köszönetet mondott a „nagy segítségért”, amit szózatával „a nemzeti kormánynak” nyújtott. „Különösen megköszönte a munkára szóló felhívást, a semlegesség helyeslését és követelését, a magánbosszú elitélését, a pártatlan bíróságok illetékességének kiemelését és a pártoskodás helytelenítését.”

A bíboros viszonozta Tildy látogatását…

„A rádiószózat után visszaadtam Tildynek látogatását parlamenti lakásában. Nagyon örült látogatásomnak. Gondolom, ha felesége és velem jött kísérőm Dr.Turchányi Egon nem lettek volna jelen, ugyanúgy ellágyult volna magatartásában, mint előzőleg. Amikor a látogatás után visszasiettem lakásomra az Úri utcába, a rádiók már világnyelveken sugározták szózatom egyes részleteit.”

A beszéd néhány részlete:

„Igen gyakori mostanában annak a hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttal szakítva őszintén beszél. Én ezt így nem mondhatom: nem kell szakítanom a múltammal. Isten irgalmából ugyanaz vagyok, mint aki voltam bebörtönzésem előtt. Ugyanazzal a testi és szellemi épséggel állok meggyőződésem mellett, mint nyolc éve, bár a fogság megviselt.

Azt sem mondhatom, hogy most már őszintén beszélek, mert én mindig őszintén beszéltem; vagyis kertelés nélkül mondtam azt, amit igaznak és helyesnek tartok. Ezt csak folytatom itt, amikor közvetlenül, személyesen, tehát nem magnetofon hangfelvétel útján szólok az egész világhoz és a magyar nemzethez.

Rendkívül súlyos helyzetünkről külföldi és belföldi viszonylatban kell szétnéznünk. Oly távlatból kívánok megállapításokat tenni, ahonnan áttekintés nyílik, de sorsunkhoz viszont oly közel hajolva, hogy mondanivalómnak meglegyen a gyakorlati érvénye mindnyájunk számára.

A külföld felé élőszóval ma első ízben köszönhetem meg azt, amit nekünk nyújt. Mindenek előtt a Szentatyának, XII. Pius pápa Őszentségének fejezem ki személyes hálámat, hogy a magyar katolikus Egyház fejéről oly sokszor megemlékezett. Mellette mély hálámat küldöm azoknak az államfőknek, a katolikus Egyház vezetőinek, a különböző kormányoknak, parlamenteknek, közéleti és magántényezőknek, akik a börtönömben töltött idő alatt hazám és sorsom iránt részvéttel és segítő szándékkal viseltettek. Isten jutalmazza meg őket ezért. Ugyanígy hálát érzek a világsajtó képviselői és a rádiók világhálózata iránt, amelynek elektromos hullámai a humánum egyetlen légi nagyhatalmát alkotják. Örülök, hogy ezt most végre szabadon elmondhatom.

Másrészt arról óhajtok beszélni, hogy az egész kultúrvilág, a külföld, úgyszólván osztatlanul mellénk állt és segít. Ez számunkra ugyanis nagy erőt jelent, nagyobbat, mint amennyi magunknak van. Mi kis nemzet vagyunk. Kis ország a földgömbön. Ám valamiben mégis elsők vagyunk: egy nemzet sincs, amely ezer éves történelme során nálunk többet szenvedett volna.

Első királyunk, Szent István uralkodása után nagy nemzetté fejlődtünk. A nándorfehérvári győzelem után, amelynek 500-dik évfordulóját üljük, nemzeti létszámunk egyezett az akkori Angliáéval. Ám folyton szabadságharcokat kellett vívnunk. Legtöbbször a nyugati országok védelmében. Ez megakasztotta a nemzetet s mindig újra saját erőnkből kellett felemelkedést keresnünk.

Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli.

Mi meg vagyunk illetődve s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten áldd meg a magyart… Nyújts feléje védő kart.

Himnuszunk így folytatódik: ha küzd ellenséggel. De mi rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk. Mi sem vagyunk ellenségei senkinek sem. Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni. Egy olyan nemzetnél, mint a magyar, amelynek történelmi törzse mélyen gyökeredzik a múltban, különböző korszakok ismerhetők fel abban az érzésben, amivel helyet foglal a többi nép között. Fordulatairól, árnyalatairól le lehet olvasni fejlődésének jegyeit. Korunknak azonban általános jellemzője, hogy minden népnél egy irány felé halad a fejlődés. A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem, az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező kultúrértékek területén. Így az egyik ország haladása a másikat is előre viszi.

Természetszerű okoknál fogva: fizikai életfeltételeik szerint is mindjobban egymásra utaltak a népek. Mi magyarok, az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni. Nem mesterségesen hirdetett, de valódi barátsággal mindegyikkel. Sőt még további tájak felé emelve szemünket: mi, a kis nemzet, barátságban, zavartalan, békés, kölcsönös megbecsülésben kívánunk lenni a nagy Amerikai Egyesült Államokkal és a hatalmas orosz birodalommal egyaránt. Jószomszédi viszonyban Prágával, Bukaresttel, Varsóval és Belgráddal. Ausztriát pedig ebben a tekintetben úgy kell megemlítenem, hogy mostani vajúdásunk kapcsán tanúsított testvéri magatartását máris minden magyar a szívébe zárta.

Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével.

Rádiójelentések adták hírül, hogy ez a fegyveres erő növekszik. Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra.

De nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket?

Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot! Őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők mielőbbi kivonása országunkból megtörténik.

Belső helyzetünket azonban az is világossá teszi, hogy az előbb mondottak miatt, a termelés országosan megállt. Közvetlen éhínségbe kerültünk. Szabadságharcát egy csontig soványított nemzet vívta. Ezért a munkát, a termelést a helyreállítási feladatok elvégzését mindenütt azonnal fel kell venni. Saját összességünk, nemzetünk érdekében s a nemzet életének folytatásához szükséges ez - haladéktalanul.

Amikor ezt megtesszük, nem tévesszük szem elől a következőket: tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. 1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegeit ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén.

A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.

Ennek a ténynek valóságát maga a nép semmiféle illetéktelen előny érdekében nem engedi elcsavarni, kiaknázni.

Új visszaélésmentes választás szükséges, amelyben minden párt indulhat. A választás történjék nemzetközi ellenőrzés mellett. Én pártokon kívül és - állásom szerint - felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak. Mert az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk.

A bukott rendszer örököseinek eddigi visszatekintő leleplezései feltárták, hogy a törvényes felelősségre vonásoknak minden vonalon és pedig független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkezniök. Magánbosszúkat el kell kerülni, ki kell küszöbölni. A bukott rendszer részesei és örökösei külön felelősséget viselnek saját tevékenységükért, mulasztásáért, késedelemért, vagy helytelen intézkedésért. Leleplező vallomásokhoz nem fűzhetünk egyetlen megállapítást sem, mert az országos munkafelvételt és a termelés folytatását hátráltatná. Ha a kibontakozás az elhangzott ígéretek szerint tisztességesen halad előre, ez nem is lehet feladatunk.

Hangsúlyoznom kell azonban a tennivalók tárgyi foglalatait: jogállamban élünk, osztálynélküli társadalom, demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúr-nacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni. Ez akar lenni az egész magyar nemzet.

Mint a katolikus Egyház feje viszont kijelentem, hogy - amint azt a püspöki kar 1945-ben, közös körlevélben kijelentette - nem helyezkedünk szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sőt az egészséges fejlődést mindenben előmozdítjuk.

Azt a magyar nép természetesnek találja, hogy nagy múltú és nagy értékű intézményeinkről gondoskodni kell. Ugyanebben a minőségemben továbbá megemlítem, az ország hat és félmillió katolikus híveinek tájékoztatására, hogy a bukott rendszer erőszakának és csalárdságának minden nyomát egyházi vonalon felszámoljuk. Ez nálunk ősi hit- és erkölcstanunkból és az Egyházzal egyidős jogszabályokból önként adódik. A nemzethez intézett mostani szózatom más részletekre tudatosan nem terjed ki, mert amit mondottam, világos és elég.

De végezetül egy kérdés felvetése mégsem hagyható el: Mit gondolnak a bukott rendszer örökösei? Ha az általuk megbélyegzett elődeik valláserkölcsi alapon álltak volna, elkövették volna-e mindazt, aminek következményei elől menekülni kényszerülnek? A keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a katolikus Egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának visszaadását joggal elvárjuk.

Ettől a pillanattól kezdve figyeljük, hogy ígéretek és cselekedetek födik-e egymást, és ami ma keresztülvihető, azt senki se halassza holnapra. Mi, akik figyelünk és előmozdítani kívánjuk az egész nép javát, bízunk a Gondviselésben - S nem hiába.”

Szózatában a bíboros az Egyház és az állam viszonyát - ahogy ő fogalmaz „csak tömören” említette. Ezekből azért kitűnt, hogy „a püspöki kar minden függő kérdést tárgyalás útján kívánt rendezni” és csak a békepapi mozgalom felszámolását végezték el saját hatáskörbe.

A rádiószózat után,

amit a parlamentben működő „Szabad Kossuth Rádió” közvetített, a hercegprímás fáradtan érkezett budai prímási rezidenciájára. Aztán bekövetkezett a fordulat, amiről így ír: „Éjfél után jár már az idő, mikor ledőlök. Kevés ideig pihenhetek csak, mert Tildy helyettes miniszterelnök titkára sürgősen visszahív a parlamentbe. A telefonon azt is közli, hogy a szovjet csapatok megindították a támadást és tüzet nyitottak a fővárosra.” A szovjetek minden irányból lőtték a várost, kísérteties fénylepedőkkel és villanásokkal az égbolton. Rövid időre lementek a pincébe, aztán mégis elindult a sofőrje által vezetett autóval a parlamentbe.

Megtudta,

„hogy Maléter honvédelmi minisztert, Erdei Ferenc államminisztert, Kovács István vezérkari főnököt és Szűcs Miklós ezredest, akik Tökölön az orosz vezérkar főhadiszállásán tárgyaltak a megszálló hadsereg kivonulásának technikai lebonyolításáról, éjfél körül csalárdul letartóztatták. Nem kisebb személyiség hajtotta végre ezeket az intézkedéseket, mint Serov generális, akit külön e célból küldtek Moszkvából. A parlamentben Tildy Zoltán, B. Szabó és Bíbó István miniszterelnökkel találkozom. (Az utóbbival a parlament előterében.) Vas Zoltán is bejön hozzánk s kijelenti előttünk, hogy ő a magyar nép oldalán marad.

Tildy Nagy Imrét keresi,

de már nem leli s az általános bizonytalanságban helyette most ő intézkedik. A katonaság rendelkezést kér: de nincs vezérkari főnök, vagy miniszter, akiktől megkaphatná azokat. Tildy elküldi őket. A parlamentre kitűzi a fehér zászlót.

Nem bírom ki tovább

a fejetlenséget és a zűrzavart, ezért felmegyek a folyósóra, ott találom Dr. Turchányi Egont, aki ezekben a napokban időleges titkárként szolgálatomra állt. Utána visszaindulok budai házamba, avval a szándékkal, hogy misézzek. Dr. Turchányi jelenti: az autó eltűnt, nem tudja hová lett.

Gyalog akarunk elindulni,

de jelentik, hogy a hidak le vannak zárva, nem járhatók a hadműveletek miatt s a parlament épületét is körülvették már az orosz csapatok.

Melyik a legközelebbi követség?

-          kérdem Turchányit.

-          Az amerikai.

-          Menjünk oda.

Az orosz páncélosok sorai közt - reverendákkal a kabát alatt - Dr. Turchányi Egonnal a Szabadság térre az Egyesült Államok követségére indulok.

A követ, Edward Thompson Wailes,

melegen fogad a lépcsőházban, s mint a „szabadság jelképé”-t üdvözöl. Így hát nyolcévi rabság után, USA követség hajófedélzetére léptem… Az elkerülhetetlen lefogás és a Szovjetba hurcolás helyett így reméltem még tartalékolni magamat hazám és Egyházam további szolgálatára. Ezt a nagy célt emlegette a parlament a parlament kapujában hozzám csatlakozó rokonszenves katonatiszt is - rangja százados vagy őrnagy volt, már nem emlékszem - aki az elmúlt hősi napok óta újra oly dicsőséggé vált Nemzeti Hadsereg egyenruháját viselte.

Rövid félóra alatt már itt is volt Eisenhower elnök engedélye, amely teljes menedékjogot adott személyemnek. Csodálkoztam a gyors válaszon. De fájt, hogy két nappal előbb küldött segélykérésemre, amelyet szegény országunk érdekében küldtem én is, semmiféle válasz nem jött.

Röviddel azután, hogy átléptem a követség küszöbét

orosz ágyukat vontattak a Szabadság térre és azokat mind a követség épületére irányították. Dr. Turchányi is megkapta a menedékjogot. Arra azonban már vagy négy óra hosszat kellett várnunk.

Napok múltán azt olvasom a külföldi sajtóban, hogy előző nap, amikor a helyzet már végzetesnek kezdett látszani, Nagy Imre maga kérte volna nekem ezt a menedékjogot. A tiszt, aki hivatalos minőségben kísért, ezt nem említette. Hetek múltán arról értesülök a követségen, hogy valaki - egy kideríthetetlen valaki Budapestről - november 3-án számomra Washingtontól menedékjogot kért. Hogy ki volt az, később sem tudtam kideríteni, de ha Nagy Imre tette, nemes lelkületét mutatja.

Amíg Dr. Turchányi azilum-engedélyére várunk, a földszinten tartózkodunk.

Hirtelen kiáltás hallatszik: Légitámadás várható!

Légoltalmi pincébe menni! Odalent aztán Kovács Bélával a Kisgazdapárt volt főtitkárával találkozom, aki most is miniszterként szerepelt - 7 évi szibériai fogság után és betegen. Négy vagy öt vezető politikus társaságában volt és beszélgetni kezdtünk. Kovácsot igaz jellemnek, tisztességes és áldozatokra kész politikusnak tartottam. Amikor másnap újra kerestem őt a követségen, megtudom, hogy menedéket kért, azt nem kapta meg. Elment haza, betegen baranyai falujába… Nagyon sajnáltam s azon töprengtem, hogy mi lesz az ő sorsa?

Egy óra körül a követ íróasztalán mondom el szentmisémet az ő és tisztviselőkara jelenlétében.

Nincsen feszületünk,

miseruhánk, kelyhünk, de van házikenyerünk és borunk. Kehelynek pezsgőspoharat kellett használnunk.

A követ nobilisan saját hivatalát ajánlja fel nekem. Igazán meghatott, hiszen arra neki is szüksége volt. (Nemrégen érkezett, s a felesége sem volt még Budapesten.) A követség tisztviselői, a női alkalmazottak is, ezen az éjszakán ott maradtak az épületben: attól féltek, hogyha elhagyják a követséget az oroszok elfogják őket. Azt is látom, hogy bizalmas aktákat égetik. Szó volt arról is, hogy az oroszok be fognak hatolni a követségbe.

A National Catholic Welfare Conference évi 1000 dollárt ajánl fel mindjárt az első időben eltartásomért a követségnek.

Ez - gondolom - bíboros testvérem Spellman new-yorki érsek gondoskodására történt, hogy ne érhesse bírálat a washingtoni kormányt a nekem adott menedékjog miatt. Egyébként nagyon jól érintett, hogy hosszú követségi tartózkodásom alatt egyetlen polgár sem tiltakozott az ellen, hogy a kormány menedéket biztosított számomra budapesti követségén.

Egyik magyar származású amerikai kísért fel bennünket. Dr. Turchányi megegyezett vele, hogy együtt próbálnak kijutni az Egyesült Államokba. Dr. Turchányi talpraesett ember volt és kitűnően beszélte az angol nyelvet. Bátorságát mutatta, hogy a követségről kétszer is kiment, hogy budapesti lakását meglátogassa.

Nem elleneztem a tervet. Gondoltam, kint többet tud majd használni ügyünknek. Megszerezte a különböző okmányokat, az orvosi bizonyítványokat s a jótékonysági szervektől a szükséges megbízásokat. A Szabadságtérről indultak? Mielőtt elment, három napig együtt laktunk egy szobában, mert a követségét el nem hagyó követ - érthetően - fenntartotta magának saját szobáit. De vagy tíz nap múltán roppant kedvesen felajánlotta számomra azokat a helyiségeket is.

Vasárnapokon és ünnepeken 9 órakor miséztem szobámban. A követség tisztikara, családtagjaik és eleinte a magyar alkalmazottak is részt vettek azon.

Már volt miseruhám

és oltárfelszerelésem: ezeket az egyik figyelmes amerikai katona-pap küldte el nekem Nyugat-Európából. Misémen felolvastam az angol nyelvű evangéliumi részletet. Jött egy nap, amikor a magyar alkalmazottak hirtelen elmaradtak. Felső intézkedésre, úgy értesültem. Itt már bővebb instrukciót kezdtem kapni a menedékjognak Washingtonból jövő értelmezéséről.

Ezek szerint magyarok már nem láthatnak engem.

A menedékjog tüskéit most éreztem először… Ellentétben ezzel a később kialakult helyzettel, a követségre érkezésem második napján estefelé az egyik követségi titkár arra kér, menjek le a földszintre sajtókonferenciát tartani: az összes Budapesten tartózkodó külföldi tudósító vár engem.

Eléggé meglepődtem, s csodálkoztam azon, hogy ilyen nagy szabadságot élvezhetek menedékhelyemen. Később azonban kiderült, hogy a követségnek nem volt menedékjogi szabályzata. A washingtoni külügyminisztériumból később a követség is megkapta. Attól kezdve nagyon is

megszorították kezdeti szabadságomat.

Ezt a sajtókonferenciát még megtartottuk. Az újságírók csakúgy záporozták felém kérdéseiket. Először a magyarul is tudók kérdeztek, majd a németek, végül az angol-amerikaiak. Utóbbiak számára ott volt még akkor tolmácsnak Dr. Turchányi, a volt politikus s egykori tapasztalt képviselő…

Első kérdésük: Mit szólok az orosz agresszióhoz?

-          A legteljesebb mértékben elítélem.

A második kérdés: Melyik kormányt ismeri el Magyarország törvényes kormányának? Nagy Imre kormányát vagy a Kádárét?

Kádár Jánost idegen hatalom erőszakolta az országra. Abszolút törvénytelennek tartom és elutasítom.

Azután még rengeteg kérdést intéztek hozzám. De ez a kettő volt a legfontosabb. A Kádár-kormány erről a sajtókonferenciáról mélyen hallgatott. Ők tudják miért. Mi is tudjuk.

Vendéglátóim:

Edward T. Wailes,       követ                     1956-57
A. Spencer Barnes      ügyvivő                   jan.1957
Garret G.Ackerson Jr. ügyvivő                   1957- 61
Horace G.Torbert       ügyvivő                   1961- 62
Owen T. Jones            ügyvivő                   1962- 64
Turner B. Shelton        ügyvivő                    1964
Elim O’ Shaugnessy    ügyvivő                    1964- 66
Richard W. Tims         ügyvivő                    1966- 67
Martin J. Hillenbrand   nagykövet                1967- 69
Alfred Puhan               nagykövet                1969-1971. szept. 23 „

Szövegmagyarázat:

1. Mindszenty József a Magyar katolikus Egyház egyik legnagyobb alakja volt a XX. században.

gr. Mikes János megyés püspök szentelte pappá a szombathelyi Székesegyházban 1915-ben. A „Tanácsköztársaság” idején 1919-ben püspökével együtt őt is internálták. A kommün bukása után még 1919-ben plébánosi kinevezést kapott Zalaegerszegre. Már pappá szentelését követően is nagy népszerűségre tett szert hívei körében. Emlékiratában arról is írt, hogy ezekben az években rendszeresen látogatta a katolikus családokat, sokat tett a korszerűbb plébániai élet kialakításáért. „Huszonöt éves zalaegerszegi működése alatt „a világi hívek egyre intenzívebben és mindig nagyobb számban vettek részt a plébániai munkában.” 

XII. Pius pápa 1944. március 4-én - néhány nappal a német megszállás előtt - veszprémi püspöknek nevezte ki. Mindszenty József nevéhez fűződik az a tiltakozó levél is, amelyet az ország elpusztítása és a zsidóüldözés ellen fogalmaztak meg a dunántúli püspökök. Miután nem akart találkozni Szálasival az emlékiratot személyesen Szőllősi miniszterelnökhelyettesnek adta át. 1944. nov. 27-én Szálasi emberei „hatósági erőszak”, a „lakosság fellázítása” címén letartóztatták, majd dec. 23-án Sopronkőhidára internálták. „Voltak ott a baloldal képviselőiből is, pl.

Rajk László, sőt ateisták is” írja emlékiratában. Ezt követően a soproni „Isteni Megváltó Leányai” apácarend kolostorában tartják háziőrizetben. 1945. ápr. 20-án visszatérhetett Veszprémbe. 1945. szept. 8-án

XII. Pius pápa - a közben súlyos betegségben elhunyt

Serédy Jusztinián hercegprímás helyére - esztergomi érsekké nevezte ki.

1945. után a koalicíós alapon működő új hatalom, de különösen az MKP (Magyar Kommunista Párt), súlyos támadást indított az egyházak, különösen a katolikus egyház ellen. A támadás tulajdonképpen az egyházi iskolák államosítását volt hivatva előkészíteni.

Miután a Belügyminisztérium a kommunisták felügyelete alatt működött, a belügyi szervektől „nem volt idegen” a szovjeteknél már jól bevált „koncepciók gyártása.” Ilyen „jogi alappal” 1948. dec. 26-án letartóztatták.

Peréről, elítéléséről, háziőrizetbe tartásáról, majd szabadulásáról a „bevezető”-ben már foglalkoztam.

1956. nov. 4-én az amerikai követségre menekül, ahonnan 1971. szept. 23-án távozik a Vatikánba, a kormány és a Szentszék megállapodása alapján. Mindszenty József tulajdonképpen akarata ellenére, de a pápának fogadott engedelmesség alapján távozott az országból. A Vatikánt nem hagyhatta el a megállapodás szerint, és nem találkozhatott menekült honfitársaival sem. Ezért saját elhatározásából - ebben a Szentszék sem akadályozta a bécsi „Pázmáneum” volt ezt követően tartózkodó helye, itt élt a haláláig.

Koncepciós perének 25-dik évfordulóján (1974. febr. 5.)

VI. Pál pápa „megüresedett”-nek nyílvánította az esztergomi érseki széket „azzal az indokkal, hogy a magyar prímás lemondott.” Mindszenty egy 6 pontból álló nyilatkozattal reagált minderre, „hogy nem teheti meg, hogy lemondjon”. Dél-Amerikában (Kolumbia, Venezuela) folytatott pasztorációt (lelki segítségnyújtás) magyar hívei körében. Sokat betegeskedett, 1975. május 6-án halt meg. Holttestét Mariazellbe temették el, majd 1990-ben hamvait hazahozták és az esztergomi bazilika altemplomába helyezték örök nyugalomba.

2. Grősz József (1887-1961) kalocsai érsek. A győri bencéseknél érettségizett, majd a bécsi Pázmáneumban folytatott teológiai tanulmányokat. 1911-ben szentelték pappá. 1924-től a győri püspöki iroda igazgatója, 1928-tól győri segédpüspök, 1931-től kanonok, 1936-tól az egyházmegye apostoli kormányzója. 1939-től megyés püspöki feladatok ellátásával bízták meg. 1943-tól kalocsai érsek. Mindszenty József 1948. december végi letartóztatása után - szentszéki felhatalmazással - a katolikus egyház első számú vezetője.

Az erőteljes politikai nyomásnak engedve 1950. aug. 30-án a püspöki kar nevében aláírta az állammal kötött - az államnak ellenőrzést biztosító - megállapodást. Az egyházat megfélemlítő légkör jegyében 1951. május 18-án letartóztatták és koholt vádak alapján 15 évi szabadságvesztésre ítélték. Egy ilyen helyzetben tette le az esküt a Magyar Püspöki Kar az ország alkotmányára. 1955. okt. 15-én megszakították börtönbüntetését, háziőrizetbe került (a Baranya megyei Püspökszentlászlón is volt). 1956. májusában kegyelmet kapott, majd visszatért érseki székéhez. Hetvenedik születésnapján a kormány a Magyar Népköztársaság „Zászlórendje” II. fokozatával tüntették ki. Tagja volt a Hazafias Népfront Országos Tanácsának. 1961-ben halt meg.

3. Shvoy Lajos (1879-1968) székesfehérvári püspök. 1901-ben szentelték pappá, püspökké 1927-ben

XI. Pius pápa nevezte ki. A nyilasok 1944. őszén őt is börtönbe vetették, majd 1945. után az új kurzus tartotta háziőrizetben. 1968-ban 88 éves korában halt meg.

4. Dr. Pétery József  25 évig volt váci püspök, valójában azonban püspöki hivatását csak tíz éven át gyakorolhatta. 1953-ban letartóztatták, majd egy kis faluba Hejcére „száműzték”, ott élt haláláig. (1967)

5. Nagy Imre (1896-1958) Magyarország mártírhalált halt miniszterelnöke. Életével több szerkesztésem szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

6. Tildy Zoltán (1889-1961) református lelkész, politikus, miniszterelnök, köztársasági elnök. Életével szerkesztéseim részletesebben is foglalkoznak.

7. Maléter Pál (1917-1958) az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja. Hivatásos katona. Nagy Imre „koalíciós” kormányának hadügyminisztere. Életével „Kocka el volt vetve” szövegmagyarázata részletesebben foglalkozik.

8. Dr. Turchányi Egon (1894-1969) lelkész, 1956. októberének napjaiban Mindszenty hercegprímás titkára.

1956. novemberétől - 1963-ig Márianosztrán volt börtönben.

9. Erdei Ferenc (1910-1971) szociológus, politikus, a „népi írók” csoportjának tagja. 1945. után többször volt miniszter. 1956. októberében Nagy Imre kormányában miniszterelnökhelyettes. Egyik vezetője az 1956. nov. elején a szovjetekkel tárgyaló magyar delegációnak. Tökölön a szovjetek őt is letartóztatták, de rövid idő múlva Kádár János közbenjárására szabadon engedték. 1957-től az MTA főtitkára. Nagy szerepe volt a mezőgazdaság kollektivizálásában. 1964-től a Hazafias Népfront főtitkára. 1948-ban és 1962-ben Kossuth díjban részesült.

10. Kovács István hivatásos katona, 1956. októberében vezérkari főnök, vezérőrnagy. A szovjetekkel Tökölön tárgyaló magyar delegáció tagja.

11. Szűcs Miklós vezérkari ezredes, a szovjetekkel Tökölön tárgyaló magyar delegáció tagja.

12. Ivan Alexandrovics Szerov (1905-1990) tábornok, szovjet állambiztonsági tiszt. 1954-1958. között a KGB első számú vezetője. A „Forgószél” hadművelet idején (Magyarország szisztematikus megszállása 1956. nov. napjaiban) Magyarországon tartózkodott és irányította a magyar földön tevékenykedő szovjet állambiztonsági szolgálat erőit. Ezt megelőzően a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) tevékenykedett. Később kiderült róla, hogy az amerikai titkosszolgálat (CIA) ügynöke is. 1965-ben még a pártból is kizárták és megfosztották katonai rangjától is. 1956. novemberében elnyomóként tartózkodott Magyarországon.

13. B. Szabó István (1893-1976) politikus a Független Kisgazdapárt egyik vezetője, Nagy Imre harmadik kormányának államminisztere. Nem kapott menedékjogot az USA és Anglia követségein 1956. nov.elején.

1957-ben letartóztatták, 1958-ban koholt vádak alapján három évre ítélték. 1959-ben kegyelemmel szabadult.

14. Bíbó István (1911-1979) jogász, szociológus, egyetemi tanár. 1956. nov. elején a Nagy Imre kormány államminisztere. 1921-től Szegeden a piarista gimnáziumban tanult, majd a Szegedi Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát. 1933/1934-ben Bécsben és Genfben folytatta tanulmányait. Előbb bírósági jegyzőként, majd az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott. A „Márciusi Front” programnyilatkozatának egyik szövegezője.

1940-ben kötött házasságot.

Ravasz László református püspök lányát vette feleségül. 1945-től Erdei Ferenc kérésére a Belügyminisztérium Közigazgatási Osztályán tevékenykedett. Meghatározó szerepet játszott az 1945 évi VIII. tc. (választójogi törvény) kidolgozásában. 1946-1950. között a Szegedi Tudományegyetem professzora, és az MTA tagja. 1951-ben megfosztották állásától, a Bp.-i Egyetem könyvtárának főmunkatársaként dolgozott. 1956. okt. 30-tól részt vett a Nemzeti Parasztpárt, majd nov. 1-től új nevén a „Petőfi Párt” újjászervezésében. November 3-án lett néhány napig (nov. 12.) a Nagy Imre kormány államminisztere. A kormány „egyedüli képviselőjeként” intézett felhívást az ország lakosságához és a világhoz.

A parlament épületét nov. 6-án hagyta el. Kijövetele után összefoglalót írt „Expozé a magyarországi helyzetről” és készített egy tervezetet a „kiegyezéses kibontakozás” lehetőségéről. Ez utóbbit eljuttatták az USA és India követségére. A kézbesítők között volt Göncz Árpád is, a rendszerváltás első köztársasági elnöke.

1957. májusában letartóztatták. 1958. augusztusában életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Ennek a pernek másodrendű vádlottja Göncz Árpád volt. 1963-ban amnesztiával szabadult. A Központi Statisztikai Hivatal munkatársaként dolgozott egészen nyugdíjazásáig.

15. Vas Zoltán (1903-1983) politikus, különböző párt és állami funkció betöltője, író. Életével a „Kocka el volt vetve” szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

16. Dwight Eisenhower (1890-1969) hivatásos katona, a második világháború kiemelkedő katonai személyisége az USA két alkalommal is megválasztott elnöke. Életével az „Eisenhower a második világháború befejezéséről” szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

17. Kovács Béla (1908-1959) Baranyából származó (Patacs) kisgazdapárti politikus. Tildy, majd a Nagy Imre második és harmadik kormányának földművelésügyi minisztere. A „Köztársaság-ellenes” összeesküvésben való koncepción alapuló részvételéért - miután a magyar parlament mentelmi jogát nem függesztette fel - a szovjetek 1947. febr. 25-én letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol visszatéréséig ismeretlen helyen fogvatartották. Már 1933-ban -

Nagy Ferenc és Tildy Zoltán mellett - csatlakozik a Független Kisgazdapárthoz. 1956. nov. 4-e után rövid ideig Antal József szüleinél lakott, majd hazatért Baranyába, Patacsra. Kereste a kiegyezést Kádárral és a Forradalmi Munkás-paraszt kormánnyal. 1958. novemberében országgyűlési képviselőnek választották. Elhurcolásának napja a „kommunista diktatúrák áldozatainak” emléknapja.

18. Kádár János (1912-1989) eredeti nevén: Csermanek János. Politikus, a XX. századi magyar történelem egyik meghatározó alakja. Életével „A kocka el volt vetve” szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

Felhasznált irodalom:

Mindszenty József

Emlékirataim

(negyedik kiadás)

Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Bp.1989

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

Kelt: 2009. november