Ady a költő és Tisza a politikus

Érdekes és izgalmas tanulmányt olvastam a Rubicon 2015/11 számában Pomogáts Béla tollából Ady Endréről és Tisza Istvánról. A cikket szeretném megosztani olvasóimmal.

„ Az ország a szóban forgó évtizedekben kétségtelenül igen nagy civilizációs fejlődésen ment keresztül, és az Osztrák-Magyar Monarchia keretében – Nagy-Britannia és Franciaország, a Német Birodalom és a cári Oroszország mellett- európai tekintetben nagyhatalmi státust töltött be, ez Mátyás király kora óta soha korábban nem volt így. Kétségtelen,hogy ebben az emelkedésben, minden elfogultsága és tévedése ellenére, Tisza Istvánnak nagy szerepe volt, és ha 1918 őszén nem válik orgyilkos merénylők áldozatává, talán az ország története is másképp alakul. Legalábbis abban a tekintetben, hogy a szomszédos országok területszerző mohóságával szemben, Tisza erős személyisége- talán létre tudta volna hozni a kellő ellenálló erőt. (Hiszen ebben az időben nagyjából egy milliós haderő állott fegyverben Magyarország délnyugati határánál, ám ez a haderő sajnos demoralizált állapotban feloszlott, még mielőtt bevethető lett volna a kisantant hadseregeivel szemben.)

Két kultúra –két magatartás

Annak az ellenérésnek, amely Adynak Tisza Istvánnal szemben tapasztalható hozzáállását meghatározta és számos irodalmi művét jellemezte, hosszú és összetett története van. Szerepet játszott ebben a nem kellő tájékozottság (mind a két fél részéről), a két történelmi személyiség közéleti orientációját nagy részben meghatározó kulturális, illetve politikai környezet, és természetesen a személyes indulatok is. (amelyek a magyar történelem alakulása során nem egy alkalommal szorították háttérbe a józan megfontolásokat!)

Az a két kultúra, amelyet egyfelől Ady, másfelől Tisza képviselt- túl a közöttük eleve meglévő és a későbbiek során mindinkább kibontakozó ellenszenven- nem volt egymással összeegyeztethető. Mondhatnám történelmünk szomorú tanulsága, hogy –eltérően, mondjuk nyugat-európai kultúra (például az angol vagy skandináv) hagyományaitól nálunk egymással szemben kibontakozó kulturális értékválasztások szinte mindig meggátolták, hogy az egymással vitában álló felek legalább a nemzet és az ország sorsdöntő kérdéseire közös választ találjanak. A kölcsönös méltányosság követelményeit is figyelmen kívül hagyó doktriner magatartás nem egyszer tette lehetetlenné, hogy nehéz helyzetekben az irodalmi –és kivált a politikai- egymástól eltérő, egymással vitában álló mozgalmai, csoportjai összefogjanak és közösen lépjenek fel a nemzeti identitást és kultúrát veszélyeztető tényezőkkel szemben.

Tisza István nem ismerte behatóan Ady Endre költészetét, legfeljebb azokat az –ellenfelei által természetesen ellenséges érzülettel idézett – verseit, amelyeknek politikai üzenete vagy erotikája eleve megbotránkoztatta. Egy alkalommal némi elégedettséggel beszélt ,ar-ról,hogy Arany Jánost már csak azért is nagyra becsüli, mert költészetéből hiányzik a szerel-mi szál. Mindez nemcsak konzervatív neveltetésének volt a következménye, hanem erősen puritán egyéniségének is (amely következtében eléggé élesen kivált a huszadik századi hazai

politikusok közül.) Tisza erkölcsi indíttatások –vagy félreértések-következtében ítélte meg kedvezőtlenül Ady Endre személyiségét és ennek következtében költői munkásságát.

Mint Zsigmond Ferencnek az 1928-ban Debrecenben napvilágot látott Tisza-emlékkönyvben Tisza István és az irodalom című tanulmányában olvasható, mindennek nemcsak az államférfi személyisége volt a magyarázata, hanem neveltetése is. Nevelője Géresi Kálmán >puritán jellemének és nevelő módszerének, aki tanítványa előtt következetes szigorúsággal járatta le a frázisos, dagályos, cikornyás stílus tekintélyét. Ahogy a testén nem tűrt Tisza semmiféle felesleget, semmi kövérséget, semmi puhaságot, hanem kérlelhetetlen sportmunkával csigáz-ta úgyszólván csonttá és izommá a szervezetét oly tudatos szigorúsággal faragott le stílusáról is minden cicomát, hogy így a hatás előidézésében semmi egyéb tényező a számításba, csak a tartalom eszmei ereje.Minél többre becsülte a szívében minél áhítatosabb tiszteletben részesítette az emberi lélek nagy érzéseit, szóbeli megnyilatkozásaik iránt annál bizalmatlanabb volt Mily jellemző ránézve, hogy egy zászlóavatási ünnepélyen , mikor ő is szöget vert a zászlórúdba, ezt a Vörösmarty idézetet választotta mottóul”>Szeresd a hazádat, és -ne mondd!…<

A miniszterelnök tehát eleve idegenkedett Ady Endre költészetétől –nem biztos, hogy személyes tapasztalatok nyomán, minthogy inkább Ady publicisztikáját ismerte, mitsem költészetét-, ennek egyik nevezetes írásában meglehetősen szigorúan és elutasító modorban hangot is adott. Az általa alapított és támogatott (és az ő politikai eszméinek elkötelezett) Magyar Figyelő című folyóirat 1911.évi IV. évfolyamában Levél a szerkesztőhöz címmel és >Rusticus< aláírással – Tisza többnyire ezzel a sokatmondó álnévvel jegyezte saját véleményét kifejező írásait –közölt cikkében igen elítélően nyilatkozott Ady költészetéről, amely szinte nem illeszkedett a nemzeti irodalom hagyományaihoz, gondolkodásához és értékrendjéhez.

A nagyhatalmú cikkíró Vörösmarty Mihály költészetével összehasonlítva ítélte meg igen hátrányosan Ady költészetét, s nemcsak Adyét, hanem általában a nyugatosokét.>Hogy lehet- olvassuk Tisza szövegét- egy kalap alá venni a >Merengőhöz< szerzőjének líráját az Ady állítólagos költészetével? Hát szemet hunyhatunk az előtt a tény előtt, hogy Vörösmarty-ék választékos, virágos, olykor talán dagályos nyelve egy kiforrott, szigorú etikai alapon álló világnézet világos, logikus gondolatkörének tiszta, nemes előkelő érzelmi világának díszes köntöse volt-emezek értelmetlen bombasztja pedig a lelki anarchiának , az ész és a szív ürességének kócos takarója? És hogyan lehet olyat állítani Nyugatékról, hogy irodalmuk legmesterkéltebb arisztokrataság, amely csak kényeskedő ízlésű kevesekre számíthat! Édes Istenem, mekkora rágalom! Hiszen az ő irodalmuk a pöffeszkedő parvenük üres feltűnés hajhászása, amely joggal számít a félművelt tömeg ízléstelenségére.<

A Tisza ellen írott versek

Adyt,aki eszmei-politikai meggyőződéséből következően már korábban is igen indulatosan állott szembe Tisza Istvánnal, ez a támadás még inkább felingerelte, és ettől kezdve több

alkalommal és szinte módszeresen adott hangot Tisza István-ellenes indulatainak, nemcsak az államférfi politikai nézeteit és működését utasítva el,hanem emberi karakterét is. Még nagyváradi újságíró korában a Szabadság című lapban, amely Ady Lajosnak, a költő testvérének szavai szerint a >Tisza család házi újságja volt<, nemegyszer támadta azt a politikát, amelyet Tisza István parlamenti házelnökként, illetve miniszterelnökként képviselt. A politikus liberális meggyőződését mutatja, hogy az őt támadó publicistát emiatt nem érték retorziók. Ez persze a kor szellemet is minősíti, a dualizmus korának magyar közélete általában megkövetelte a személyes meggyőződés tiszteletben tartását és minden bosszúvágy megfékezését, ebben a tekintetben a későbbi fejlemények alig hasonlíthatók össze a Tiszák szabadelvű politikájával, annak toleranciájával. Ady még személyes kihallgatáson is jár Tiszánál, igaz nem sokat változott sem a költő éles kritikai magatartásán, sem a miniszterelnök ellenszenvén.

Mindenesetre Ady,

amikor csak tehette publicisztikai írásaiban, személyes megnyilvánulásaiban, mi több költészetében is elítélő módon, valljuk meg nem egy alkalommal igaztalanul bírálta és sértegette Tiszát. Ezeket a sértéseket azonban a miniszterelnök nem torolta meg. Talán elegendő, ha csupán néhány Ady-versre utalok. Ilyen például a Tisza Istvánnak ajánlott Rengj csak lélek, amely az >úr-Hunnia< >dőzsölését< ítélte el, vagy ilyen Ady költészetének egyik közismert antológiadarabja, a Rohanunk a forradalomba, amely valóban igen erős szavakkal mond ítéletet Tisza István személye és államférfiúi tevékenysége felett. E verse miatt a költő és a Magyar Köztársaság című lap ellen ( a Világ című napilap mellett ez is közreadta a költeményt) izgatás címén vádat emelt az ügyészség, az eljárást azonban igen hamar megszűntették. De lássuk a verset:

Minden a Sorsé szeressétek,

Őt is, a vad geszti bolondot,

A gyújtogató, csóvás embert,

Úrnak,magyarnak egyként rongyot.

Mert ő is az Idők kiküldöttje

S gyújtogat, hogy hadd hamvadjon össze

Hunnia úri trágyadombja

Ez a világnak nem közösse.

Az 1914 elején írott, Enyhe újévi átok című ugyancsak igen ellenséges hangú költeményt teljes terjedelmében idézem, minthogy a kevésbé ismert Ady veresek közé tartozik:

Hogy ragya verjen, marjon mindenütt,

Hogy jöjjön a döghullák varja Hogy tébolyodva lelje meg eszét

Mindenkire, aki vén, savanyú, Hogy lásson egy rövidke órát,

Akaratát most piszkosan akarja Melyben halkulnak a gondolatok,

Lelkünkön és a szennyes Hunnián De hozzák már a vétkek megszabóját:

Fráter, gyermekeidben bűnhődöl.

Kilángol-e a sokszor lecsöpült

Ország: vegyes, vad bánatával Hogy fussanak rá minden nyavalyák,

És hogyha volna Isten, számító Hogy a törés jó kedvel törje,

Ki kicsiny bosszút állani nem átall, Akarásunkat durván az, aki

Latrainkra tűzzel lesújtana Bánatokig és átkokig gyötörte:

Ez a gazember még lakolni fog.

Ady publicisztikája

A fenti versek olvasóját bizonyára nem fogják meglepni a Tisza István politikájáról készített publicisztikai írások sem, Ady ezekben is igen ellenségesen és indulatosan ítélte meg korának talán leginkább nagyszabású államférfiját, illetve ennek parlamenti, majd miniszterelnöki tevékenységét. Csupán néhányat idézek fel a szinte egész kötetre való publicisztikai írás közül Kezdetben még váradi újságíró éveiben a költő kétségtelen respektussal beszél a politikusról. >Tisza István gróf – írja a nagyváradi Szabadság című napilapban közölt, Hétről hétre című sorozatának 1901.február 2-i darabjában- olyan tartalmas, nagystílű egyéniség, kinek minden lépése figyelmet keltő, hát amelyikről pláne még ő akarja,hogy figyelmet keltsen.<

Nem sokkal ezután már arról beszél, hogy Tisza István igazi nagy tehetség, ám szinte minden-kit eltaszít magától. A Nagyváradi Napló 1903. február 20-i számában közreadott, Gróf Tisza István alakja című írásában a következők olvashatók:>Gróf Tisza István tehát-a legkisebb gúny nélkül- nagy férfiú (…) És rettenetes módon népszerűtlen. Gróf Tisza István nagy tudású, tiszta szemű ember, igazi europeer. Határozott egyéniség. Ám mintha nem volna semmi forróbb vágya, mint hogy lehűtsön, eltaszítson mindenkit. Hidegség, gőg, vagy modortalanság ez? Vagy mindhárom? Gróf Tisza István familiáris tradíciónak fogja föl, s maga is ekként gyakorolja…<És mindehhez ugyanebben az írásában még hozzáteszi: Tisza István minden állásfoglalása provokáló.<

Tulajdonképpen annak ellenére,hogy a maga baloldali-liberális meggyőződése szemben állt Tisza Istvánnal, ennek személyiségéről, legalábbis eleinte –imént idézett későbbi verseivel szöges ellentétben- kimondottan megbecsüléssel nyilatkozott. Talán érdemes felidézni a Nagyváradi Napló 1903.június 20.-i számában közreadott, Tisza István tragédiája című írását, amely az államférfi időleges visszavonulásához fűzött kommentárt: Tisza-írja Ady->a jövő embere volt sokáig s, immár alighanem a múlté. Vége. Nagy kár,hogy így esett. Szomorú tragédia a Tisza tragédiája. Lám Valaki okos, erős, hideg, büszke, nyugodt, számító és dús. Mégis tragikus alak lesz belőle. És a Tisza tragédiája nagyon súlyos tragédia. Tiszában mérhetetlen ambíció van. Csak titkolta mindig. Az okossága,ereje, hidegsége, büszkesége, nyugalma, számítása mind beleveszett e tragédiába. Tisza most már csak dús ember lesz. Talán még dúsabb. Önimádása egyetlen útra szorult. Tiszát elvesztette az ország, és ez nagy veszteség. Jaj be szűkében vagyunk a kiválóaknak.<

Később azután mindinkább fogyatkoztak az elismerő megállapítások, és egy évtized múltán Ady már igen erősen támadta a miniszterelnököt. Mindezek ellenére a költő 1915.január 26-án –igaz sorsának egy nehéz órájában, midőn arra készült, hogy feleségül veszi Csinszkát, azaz Boncza Bertát, és ezt a lány nagyhatalmú apja, Boncza Miklós mindenáron meg akarta akadályozni – mégis Tisza Istvánhoz fordult segítséget kérő levelével. Idézem a levél szövegének egy részletét:> egy szörnyű világválságon kívül el kellett jönnie az én nagy emberi válságomnak is, hogy tudjam, érezzem nekem is Tisza Istvánhoz kell fordulnom. Száz okból is vakmerőség ezt nekem tennem, de megteszem, mert örülök, hogy van még egy utolsó bizodalmam akkor, amikor a mindenki ügye és a magamé vetélkedve fenyegetnek egy nagy katasztrófával.(…) Annyira rettegek,hogy véletlen is kérésem félremagyarázása adhat okot ,hogy mégis csak így utólag, de jelentem: házasságom még vajúdó tervéről van szó, melyben tiszta helyzetet csakis Tisza Istvánnak szava és tekintélye teremthet.<

A közös igazság

Ady Endre és Tisza István viszonyát azonban nem lehet leegyszerűsíteni arra néhány valóban indulatos és igaztalan költeményre, amelyben a költő megtámadta a politikust. Huszadik századi történelmünk szomorú tragédiái között kell számon tartanunk Ady és Tisza küzdelmét, belátva,hogy valójában, hogy mindketten az ország üdvét kívánták, és valójában találkozniuk kellett volna, különösen azokban a tragikus időkben, midőn Magyarország az első világháborúval megindult a lejtőn. Az utókor képviselői közül nem kevesen fogalmazták meg ezt a véleményt, hivatkozhatok például Hegedűs Lórántra, aki mindig a két szellemi örökség: Ady és a Tisza-örökség összebékítésének ügyét képviselte. A konzervatív oldalán talán ő mutatott igazán megértést a költő személyisége és irodalmi munkássága iránt.

Ady és Tisza című, 1940-ben megjelent munkájában arra törekedett, hogy összebékítse a két, ádáz ellenségének elkönyvelt történelmi személyiség emlékét. Ady és Tisza az ő meggyőződése értelmében összetartoznak, egyszersmind elkülönülnek koruk más szereplőitől:> ketten külön állnak, mert ők mind a ketten Egyedül valók. Ezért az egyedülvalóságukért érdemes velük foglalkozni (…)Ady és Tisza félreismerhetetlenül összetartoznak.< Majd valamivel később ezt találjuk Hegedűs könyvében: >Ady Endre igaz nagyságának fölismerése egyenes és józan úton kell,hogy haladjon a végleges igazság felé. Biztos vagyok abban , hogy ezen az úton találkozunk a másik naggyal, magyar hatalmassággal, Tisza Istvánnal.

De hivatkozhatom másokra is, így Ignotusra, leginkább pedig Szekfű Gyulára, aki Három nemzedék és ami utána következik című, 1934-ben megjelent munkájában közös fejezetben adott képet a költő és az államférfi személyiségéről és munkásságának küzdelméről, azzal a konklúzióval, hogy a két életsors milyen tragikus módon összetartozik, mintha együttesen mutatná a rövidesen bekövetkezett tragédiát: >Mindketten a hanyatló kor szülöttei s ennél-fogva törekvéseikben és tetteikben mindketten alávetnék a kor beteges befolyásainak. Az egyik inkább, egészen, saját közreműködésével is, a másik kevésbé, öntudatlanul , folyton harcolva a hanyatlás erői ellen. De a különbség köztük mégsem oly kiegyenlíthetetlen , mint Zenith és Nadír; jó és rossz princípiuma közt. Már sorsuk is feltűnő közösséget mutat. Az egyik, az államférfiú, alkotni képtelen politikusok lángoló gyűlöletét és félrevezetett sokaság buta rettenetét tapasztalta magával szemben, s tűrte egész életen át, a másik a költő, értelmetlen tömeg nevetségének, tehetetlenek üldözésének tárgya volt, és senki nem vette számításba, hogy mindkettő magyar vér, melynek tehát bármit követ is el, joga van egy kis elnézésre, egy meleg zugra a magyar szívekben, hol a nagy hajszában kilihegje magát (…) mind-kettő magyar élet, meddő magyar sors egy tévelygő korszakban.<

Ennek a tudósi véleménynek a tanulságait mindenképpen fontolóra kell vennünk, kivált, ha nemzeti történelmünk egymástól eltérő hagyományaira, egymással szemben álló nevezetes szereplőire gondolunk. Meggyőződésem,hogy az Ady Endre és Tisza István között kibontakozó szellemi-politikai küzdelemben nem az egyik vagy másik igazsága mellett kell felsorakoznunk, hanem az ellentétek fölött kialakítható közös igazságot kell felszínre hoznunk.”

Forrás: Rubicon történelmi magazin 2015/11