„Álomország miniszterelnöke”
Csernok
Attila „Mint patak a sziklák közt” c. munkája ugyancsak
magánkiadásban 2011-ben jelent meg. Könyve XVII fejezetéből a
IV.fejezet feldolgozását választottam, amely Károlyi Mihály
„igazságáról” szól. Bevezetőjében a szerző így fogalmaz:
„Az igazságát keresem, nem az életrajzát írom.” Miért
éppen Károlyit választottam? Azért, mert Károlyi Mihályról már több
szerkesztésem „fenn van” a honlapomon. Magyarán szólva
bővül a választék.
„Az
igazságát keresem, nem az életrajzát írom. Annyit azonban előljáróban
ki kell emelnem a mozgalmas életútból - bemutatandó az érzékeny
embert, aki a politikust soha nem hagyta magára -, hogy
nagybirtokosként kezdte, és földosztó vált belőle. Tisztelői
>földosztó grófként< is emlegették. A mai alantas hangzavarban
tájékozatlan emberek országvesztőnek nevezik.
Károlyi
Mihályra 1temérdek
mocskot szórt
az
őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot követő
ellenforradalmi rendszer. Pedig csak egyetlen >bűne< volt, de
ezt az egyet, míg élt nem bocsátották meg neki: kápolnai birtokát
1919 februárjában felosztotta a szegények között, a nincstelen
parasztok között. Bethlen István2
keményen támadta ezért a >meggondolatlan< tettéért. Persze,
kellemetlen volt egy gróf példája, amit az arisztokrácia nem óhajtott
követni. Horthy Miklós3
>igazságszolgáltatása< - egy koncepciós pert törvényes
eljárásnak álcázva - hazaárulónak bélyegezte. Trianon felelősei
helyett Károlyi Mihályon álltak bosszút. (Lám, Rákosiék nem találtak
ki semmi újat. Törvénytelen perek már az őket megelőző rendszerben
léteztek.>Haladó hagyomány< volt ez nálunk.) Mivel a
rendszerváltással 1990-ben hatalomra került >nemzeti
keresztény-konzervatív< koalíció rövid, megtévesztő szünet után
nagy ívben visszakanyarodott a múlt század harmincas éveinek
szellemiségéhez, újra divatba jött az őszirózsás forradalom
miniszterelnökét szidalmazni. Szélsőséges hangok mellett mértéktartó
konzervatívok is - a történelmi tényeket figyelmen kívül hagyva -
arról értekeznek, hogy Károlyi Mihály vesztegette el
Nagy-Magyarországot. A hazát.
Azt
az országot, amely Károlyi hivatalba lépése napján már nem is
létezett.
Eleink
ezt akkor még nem tudták, becsmérlői máig nem vették észre
Vannak,
akik szobrának eltávolítását követelik. Mit tudnak ők az országról,
amelyben élünk, mit tudnak a magyar történelemről? Mondjuk el a
nemzetnek, mi történt 1916-1918-ban ezzel a soknemzetiségű
Nagy-Magyarországgal. Derítsük ki, mi igaz a vádakból. Beszéljünk az
évtizedeken át gondosan takargatott, százszor elhazudott tényekről.
Mutassuk be a végjátékot, amelyben elveszett Nagy-Magyarország.
Itt
az ideje, hogy igazságot szolgáltassunk Károlyi Mihálynak. A
tisztességnek, a felelős szónak, a történelmi tényeknek. Saját
tisztességünknek, az önbecsülésünknek.
ELŐJÁTÉK
Az
időpont 1913, az első világháború >előestéje<:
-Az
Osztrák-Magyar Monarchia hadügyminisztere, Moritz von Auffenberg
felhívta az illetékesek figyelmét:>egyidejűleg
nem lehet Oroszország és a Balkán ellen is háborúzni, az esélyek:
kettő a háromhoz a Monarchia ellen.<Herre,2000,448.);
-A
Monarchia vezérkari főnöke, Conrad von Hötzendorf4
kijelentette:>Romániát a hármas szövetség
szempontjából elveszettnek kell tekinteni a magyar soviniszta
politika által a románok körében keltett elkeseredés
következtében.<(Jászi,1982,500.);
-A
Monarchia bukaresti nagykövete, gróf Ottokar Czernin5,
a cseh arisztokrata >Ismételten
figyelmeztette Bécset, hogy Magyarország nemzetiségi politikáján
változtatni kell, különben Románia csatlakozni fog az antanthoz.<
Egy másik jelentésében Károly román király nyilatkozatát idézte,
miszerint:>ahogy a dolgok pillanatnyilag
állnak, háború esetén Románia nem tudna a Monarchiával
tartani…<()Jászi, 1982,500.)
Megismétlem,
mert
nehezen >megy át a rivaldán<: nem én mondom utólag, ők mondták
- előre. Ne jöjjön senki azzal, hogy>utólag
könnyű okosnak lenni.<,hogy >az
utólagos bírálat nem korrekt<. Egy
közepesen értelmes ember, még egy közepesen elfogult publicista vagy
történész is első látásra meg tudja állapítani, ha akarja, hogy semmi
nincs >utólag<. A
Duna-menti Monarchia legmagasabb
beosztású katonája és egy diplomatája, egymástól függetlenül, ám
egybehangzóan és előre figyelmeztettek, hogy a >soviniszta
magyar nemzetiségi politika< miatt Románia
átáll az antanthoz. És lőn. A Monarchia hadügyminisztere időben,
előre figyelmeztetett a kedvezőtlen esélyekre.
És
mi lett a vége?
Bukás, a Monarchia, benne Nagy-Magyarország széthullása.
Ne rám és ne rájuk, hanem a korabeli magyar főrendi elitre tessék
haragudni. A gőgjüket, a korlátolt világlátásukat, az ő
alkalmatlanságukat panaszolják. A felelősségüket kell emlegetni.
Senki ne kezdje Trianonért, Erdélyért vagy >kisebbségben
szenvedő magyar véreinkért< az őszirózsás
forradalom és Károlyi Mihály, a Tanácsköztársaság és Kun Béla
felelősségét emlegetni. Mert ez a történelmi tények tükrében
egyszerűen nem igaz. Ha Tisza István és a magyar képviselőház tagjai
nem olvasták volna – vagy ha olvasták, rég elfelejtették -,
amit Széchelyi István, Teleki László, Eötvös József, Jászi Oszkár és
Kós Károly korábban írtak, magas rangú osztrák és cseh személyiségek
segítettek nekik. Megismételték a neves magyar elődök intelmeit. A
figyelmeztetés azonban elszállt a semmibe, nem jutott el sem Bánffy
Dezső, sem Apponyi Albert, sem Tisza István tudatáig. Jellemző, hogy
Ferenc Ferdinánd trónörökös időben felismerte a veszélyt, ám ő
>szlávbarát, a magyarság ellensége< volt, így a magyar kormány
nem tett semmit a magyar-román viszony javítására.
KÍMÉLETLEN
NAPTÁR
Kísérjük
figyelemmel az események időpontjait, könyörtelenül vezetnek lépésről
lépésre. S az időutazás végén törvényszerűen ott vár Trianon.
1916.
augusztus 17.(három és fél évvel Trianon előtt):
Amire
1913-ban ketten is figyelmeztettek, három év múlva bekövetkezett.
Részlet
>Az antant hatalmak és Románia
együttműködési szerződése Románia hadba lépéséről<
című iratból:
>1.
cikkely: Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország a
Román Királyság területét a jelenlegi határai között minden
tekintetben garantálja.
2.
cikkely: Románia hadat üzen Ausztria-Magyarországnak és a jelen
szerződés katonai egyezményében megállapított módon és feltételek
szerint meg is indítja ellene a hadműveleteket. (…)
3.
cikkely: Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország
elismeri Románia jogát a 4. cikkelyben meghatározott az
Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területek bekebelezésre<
4.
cikkely: Az előző cikkelyben említett területek határai a következők
szerint határoztatnak meg:
Ez
a határvonal kezdődik a Prutnál lévő jelenlegi határ ama pontjánál,
amelyik Románia és Oroszország határát jelenti Novoselitza mellett,
majd követi a Prut folyását Galicia határáig, addig, ahol a Prut és a
Caremos folyó összeömlik. Innentől kezdve a vonal követi előbb
Galícia és Bukovina, majd Galícia és Magyarország határát Slogig, az
1655-ös magaslatig. E magaslati ponttól a Tisza és a Visó
vízválasztóján vonul és Trebusa községnél eléri a Tiszát, ahonnan a
folyó jobb partján megy tovább addig a pontig, ahol a Visó a Tiszába
ömlik. Ettől a ponttól kezdve mindenütt a Tisza folyását követi,
egészen a Szamos beömlése után négy kilométerre lévő pontig, majd –
Vásárosnaményt Romániának hagyva - dél-délnyugat felé fordul és egy
Debrecentől hat kilométerre, keletre lévő pontig húzódik. Irányát
hozzávetőleg megtartva, folytatódik a határvonal a Körös, a Fehér és
a Sebes Körös beömlése után három kilométerre lévő pontjáig, majd
három kilométerrel nyugatabbra, Orosháza és Békéssámson községekről
megy tovább, hogy egy kisebb ívet írva le. Algyő magasságában érje el
a Tiszát. Ettől kezdve mindenütt a Tisza folyása mentén halad a vonal
egészen a Dunába való ömléséig s végül a Duna mentét követi Románia
jelenlegi határáig.<( Trianon,2003,17) A
szerződést akkor nem hozták nyilvánosságra.
A
szerződés e cikkelye szerint Erdély új határa a későbbi trianoni
határnál mintegy 20-40 kilométerrel nyugatabbra húzódott. Gyula,
Békéscsaba és Makó is román fennhatóság alá került volna. Veszélybe
került Nyugat-Magyarország is. Benes igyekezett meggyőzni az antant
vezetőit egy Csehszlovákia és Jugoszlávia között létesítendő >szláv
korridor< (folyosó) létrehozásának szükségességéről. Ha
megvalósul, Sopron, Szombathely, Szentgothárd, Zalaegerszeg is
elvész. Furcsán hangzik, ám igaz: ha jól meggondoljuk, örülni is
lehetne a trianoni békének, mert sokkal rosszabbul is járhattunk
volna.
A
későbbiek miatt figyelmet érdemel,
amire
senki nem figyelt, vagy ha igen, eltitkolta: a
szerződés>Ausztria-Magyarországról<
beszél,>az Osztrák-Magyar
Monarchiához tartozó területeket< említi.
Egy szó nincs benne Magyarországról, a magyar államról, a Magyar
Királyságról. Később magyar részről rosszalták, hogy nem állt szóba
velük-velünk senki. Népünk vészesen tájékozatlan köreiben máig erősen
tartja magát az a vád, hogy a bűnös a Tanácsköztársaság, mert
úgymond, az > antant a kommunistákkal nem
akart szóba állni.< Nem erről volt szó.
Mint később látni fogjuk, az antant számára magyar állam, magyar
kormány jogilag nem létezett. Csak>Ausztria-Magyarország<
az >Osztrák-Magyar
Monarchia< meghatalmazott képviselőivel
voltak hajlandók szóba állni. Velük írták alá Padovában a később
annyit vitatott fegyverszüneti megállapodást.
1917.
július 20. (két és fél évvel Trianon előtt):
A
szerbek és a horvátok képviselői aláírták az úgynevezett >korfui
egyezményt< a szerb-horvát-szlovén állam megteremtéséről;
1917.december:
Az
antant különbékét ajánlott. I. Károly császár – Wekerle Sándor
magyar miniszterelnök egyetértése mellett – elutasította az
ajánlatot.
1918.június
3.:
Franciaország
elismerte a >csehszlovák államot.<
1918
nyarán (három hónappal az összeomlás előtt):
Gróf
Tisza István közölte gróf Esterházy Móriccal:
>Erdély
uniója és Horvátország közjogi helyzete magyar belügy, s mint ilyen
nem képezheti alku tárgyát.<
(Esterházi,2000,515);
1918.
augusztus 16:
Nagy-Britannia
és…
1918.szeptember
3.:
Az
Amerikai Egyesült Államok szövetségesének ismerte el a>csehszlovák
nemzetet.<
1918.október
17.:
A
miniszterelnök még Wekerle Sándor6,
amikor gróf Tisza István7
elismerte, hogy elvesztettük a háborút. Részlet 1918. október 17-én a
Képviselőházban elmondott beszédéből:>T.Ház!
Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én
elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t.képviselő úr tegnap
mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. Elvesztettük nem abban az
értelemben, hogy ne tudnánk még tovább is szívós és hősies védekezést
kifejteni; hogy ne tudnók az ellenségnek a végleges győzelmet nagyon
drágává tenni, de igen - is elvesztettük abban az értelemben, hogy az
erőviszonyok beállott eltolódásánál fogva a háború megnyerésére többé
reményünk nem lehet, és hogy ennek folytán keresnünk kell a békét oly
feltételek mellett, amelyeket ilyen viszonyok között ellenségeink
elfogadnak.< Trianon,2003,19.)
Végre
valaki kimondta
a
magyar képviselőházban a nyilvánvalót. Éppen ideje volt. Ugyanakkor
Tisza ismét túlzott - tévedett. A>hősies
védekezéshez< ugyanis, ami >az
ellenségnek a végleges győzelmet nagyon drágává tenné<, a
Monarchiának már nem volt megfelelő fegyveres ereje. Azokban a
percekben, amikor ő beszélt, az olasz és az orosz fronton harcoló
hadosztályok, ezredek egész sora tagadta meg az engedelmességet.
Badenben már készült a főparancsnokság jelentése a hadsereg
felbomlásáról.
A
felbomlás könnyen megérthető.
Egyrészt
a legénység és az alsóbb rangú tisztek egy része már nagyon utálta a
háborút. Négy éve harcoltak, éhesek, rongyosak voltak, belefáradtak a
háborúba. Szerepe volt ebben az általános anyaghiánynak is. Shvoy
Kálmán vezérkari őrnagy írta a naplójába:>1918.
November 3: Nem volt ennivaló, nem volt ruha, nem volt
lőszer.<(Shvoy, 1983,28.) Ruha nélkül sem
könnyű, ám élelmiszer és lőszer nélkül lehetetlen háborúzni. Ebben
nem volt különbség magyar, német vagy nemzetiségi legénység között.
Másrészt
ne feledkezzünk meg arról,
hogy
a Monarchia hadseregének több mint a fele nemzetiségi legénységből
állt, alacsony volt a magyarok aránya.>A
színes zekék tarkabarka nemzetiségi keveréket takartak. Száz k.u.k.
(kaiserliche und königliche, magyarul császári és királyi –
Cs.A.) katonából 29 volt német, 18 magyar, 15 cseh, 9 lengyel, 8
rutén, 7 szerb-horvát, 5 román, 5 szlovák, 3 szlovén, 1 olasz . A
németekből tevődött össze a gyalogság 26%-a, a vadászok 46%-a, a
tűzérek 40%-a és a műszaki csapatok 50%-a. A lovasság 33%-a magyar
volt, az utászok 26%-a cseh. A 102 gyalogezredből mindössze 7 tiszta
német.<(Herre,2000,381.) A Monarchia
hadseregében tehát mindössze 18 százalék a magyar és 28% százalék a
Magyar Királyság nemzetiségeiből - ruténekből, szerbekből,
horvátokból, románokból, szlovákokból, szlovénekből - álló legénység
aránya. Ha ehhez hozzávesszük a cseh hadsereg 15 százalékát, az
adatok kíméletlenül mutatják a magyarság számára nagyon kedvezőtlen
erőviszonyokat. A nemzetiségi ezredek 1918 végén már az újonnan
alakult államok: a délszláv királyság és Csehszlovákia, továbbá az
Erdéllyel és a Bánáttal bővült Román Királyság hadseregét
erősítették. Mai >nemzetiek< ne-tán azt hiányolják, hogy
Károlyi vagy bárki parancsára a cseh ezredek nem verték ki a román
királyi hadsereget a Tiszántúlról és Erdélyből? Gondolkodik is e
hazában valaki, vagy csak ábrándozunk?
A
Monarchia hadseregét az antant túlereje legyőzte a frontokon. A
hadsereg felbomlott, a nemzetiségiek a magyarok ellen fordultak. A
lehasznált magyar maradék számszerűen és harcértékét tekintve is
jelentős hátrányban volt az antant és az utódállamok antant által
felszerelt és irányított haderejével szemben.
A
hadsereg felbomlásában
az
öntudatra ébredt nemzetiségek mozgalmai jelentős, mondhatni döntő
szerepet játszottak. A fronton lévő csapatok nagy része 1918
októberében megtagadta az engedelmességet. A nemzetiségi ezredek
részben szétszéledtek, részben vonultak haza. Vagy átvették a
hatalmat, mint például Horvát-Szlavonországban Fiuméban. Még nem
Károlyi Mihály, még Wekerle Sándor a miniszterelnök, amikor a
főparancsnokság jelentései szerint nem akart tovább harcolni,>a
lázadás és a felbomlás között ingadozott<
4 gyalogos hadosztály, 2 lövészhadosz-tály , 1 huszárhadosztály, 9
gyalogezred, 9 vadászezred, 1 tüzérezred…>A
háborúban elkövetett katonai kötelemsértések kivizsgálására alakult
bizottság< jelentése szerint a hadsereg
október végén már>a legteljesebb felbomlás,
lázadás vagy fegyelmezetlenség<
állapotában volt. A fölbomlás láttán több csapatparancsnok sürgette a
fegyverletételt. Kijelentették, ha a főparancsnokság késlekedik,
saját felelősségükre fognak cselekedni. József főherceg jelenté-se
szerint >a fegyverszünet leggyorsabb
megkötése volna az egyetlen radikális megoldás, ha a hadsereg nem
akar bolsevizmusban feloszlani.<(Jászi,1989,43-45.)
Jászi írja:> a hadsereg-főparancsnokság már
Bécsben és Badenben is, a saját főhadiszállásán is bizonytalannak
érzi a helyzetet.<Shvoy Kálmánt idézem az
olasz frontról:>1918.október 28.Megkaptuk a
parancsot a visszavonulásra.(…) A 3. és a 13. hadtest nem
tudott az erős támadásoknak ellenállni, áttörték, a 38.hadosztály,
nem is akart harcolni, ezért (…) a hadsereg elrendelte (sic!)
a visszavonulás megkezdését.<(Shvoy,1983,26.)
Az
a hadsereg, amiről Tisza beszélt,
már
nem létezett. Beszédében mentegetőzött,>az
erőviszonyok beállott eltolódását<
emlegette. Saját felelősségéről egy szót sem szólt. Arról például
hallgatott, hogy Németország illetékes vezetőihez hasonlóan ő sem
ismerte fel az Amerikai Egyesült Államok beavatkozásának veszélyét és
következményeit. Amire Károlyi egy évvel korábban figyelmeztette a
magyar kormányt. Legalább utólag bocsánatot kért volna, hogy
tévutakra vezette, a vesztébe vitte a magyar nemzetet, a Magyar
Királyságot. Nem tette, a bejelentés után elvonult. Igazi úri gesztus
volt, ám nem sokra mentünk vele.
A
rideg valóságot tudomásul vevő mondata azonban fontos felismerésről,
józanságról tanúskodik:>keresnünk kell a
békét, oly feltételek mellett, amelyeket ellenségeink
elfogadnak.<Tisza legalább nem
ábrándozott, tisztában volt azzal, hogy a feltételeket a győztesek
diktálják. A béke nem >magyar béke<, nem olyan lesz, amilyet mi
szeretnénk, amiről mi álmodozunk. Ezt írjuk a javára. Népünk ezt máig
nem képes sem felfogni, sem elfogadni.
Mindamellett
Tisza István
felelőssége
megkerülhetetlen. Korabeli írások szerint előre látta, hogy egy
háború a Monarchia vereségét, felbomlását, a soknemzetiségű
Magyarország végét jelenti. Kiváló jós, ám alkalmatlan, sőt
felelőtlen politikus volt. Végül a lavina lett a végzete, melynek
elindításában több éven keresztül ő is közreműködött. Történelmi
ismeretekben (is) erősen korlátozott utódait mindez nem zavarta
abban, hogy szoborral jutalmazzák >áldásos< tevékenységét. Így
fejezzék ki a magyar nép háláját az első világháború több mint
félmillió magyar áldozatáért és a trianoni drámáért. A háborút követő
nyomorért. A szobor nem lett volna olyan nagy baj. A köznép azt sem
tudja már, hol áll meg annyi szobor van az országban, amin lehetne
vitatkozni. Nem a szobor, az üzenete az, ami megdöbbentette a
demokrácia hazai híveit. A választási győzelem után, 1998-ban Tisza
István valószínűleg azért lett olyan rokonszenves az >ifjú
demokraták< számára, mert fegyveres karhatalommal távolítatta el a
képviselőházból az ellenzéket.
Vonzó
történelmi példa volt > a parlament ellenzék nélkül is működik<
miniszterelnöke számára. A 2010-es választásokig kellett várni, mire
felismerték: az ellenzéket demokratikus választásokkal is >el
lehet távolítani< az útból.
Ide
kívánkozik egykori honfitársunk egy >elszakított< magyar keserű
véleménye:>aki Tisza Istvánnak szobrot
állít, az nekünk ne jöjjön a kettős állampolgársággal, meg hasonló
lózungokkal.<
Nézzük
tovább az időpontokat:
1918.október
28.:
A
Csehszlovák Nemzeti Tanács Prágában kikiáltotta a Csehszlovák
Köztársaságot;
1918.
október 29.:
A
horvát sabor (országgyűlés) hivatalosan bejelentette, hogy
Horvátország elszakad az Osztrák-Magyar Monarchiától, egyidejűleg
kimondta Horvátország függetlenségét.;
1918.
október 30.:
Wekerle
Sándor rendeletére Horthy Miklós főparancsnok átadta a Monarchia
flottáját a Dél-szláv Nemzeti Tanácsnak.
1918.
október 31.:
A
császár, I.Károly8
rendeletére Horthy Miklós főparancsnok átadta a Monarchia flottáját a
Délszláv Nemzeti Tanácsnak;
1918.december
1.:
Az
1916. augusztus 17-én, az antant hatalmak és a Román Királyság között
létrejött >együttműködési szerződés< alapján a Román
Nemzetgyűlés kimondta Erdély egyesülését a Román Királysággal.
Részlet:>A
gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozata a románok lakta
magyarországi területek és Románia egyesüléséről.< című
okmányból:
>1.Erdély,
Bánát és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői
december 1-jén nemzetgyűlésbe gyűlve Gyulafehérvárott, kimondják a
románoknak s at általuk lakott területeknek egyesülését Romániával. A
nemzetgyűlés külön is kijelenti a román nemzet elidegeníthetetlen
jogát a Maros, Tisza és Duna között elterülő egész Bánátra.<
(Trianon,2003,39).
Nagy
Magyarország egykori nemzetiségei kinyilvánították szándékaikat. A
Magyar Királyság 1918. november 1-je, Károlyi Mihály hivatalba lépése
előtt megszűnt létezni.
A
történelem ítélőszéke előtt megmérettünk és könnyűnek találtattunk.
Elvégeztetett.
Jogilag
néhány nappal, gyakorlatilag már évekkel, sőt évtizedekkel Károlyi
miniszterelnöki kinevezése előtt. A nemzetiségek elszakadást kimondó
határozatai már csak a pecsétet ütötték a történelem ítéletére. Ezek
után kérdezem: mit akartak Horthyék, mit akar ma bárki Károlyi
Mihálytól. A bemutatott naptárból világosan kitűnik, milyen álságos,
koncepciós bosszú per volt, amit Károlyi Mihály ellen Horthy bírósága
lefolytatott. Mennyire alaptalan, milyen hazug, minden szó. ami
manapság ellene elhangzik.
1918.
október 31.:
Károlyi
kinevezésének napja. IV.Károly király megbízásából József főherceg9
Károlyi Mihályt nevezte ki miniszterelnökké. Pontosabb azt mondani: a
káosz és a tanácstalanság kellős közepén találtak egy csődgondnokot.
Egy a gazdaságilag és katonailag a végét járó, nemzetiségi
feszültségek szabdalta ország teljes csődjét levezényelni. Megengedem
még az is lehet I.-IV. Károly császár-király a bécsi udvar és a
vezérkar nem is vették észre, hogy a >hajó< - a kapitány
személyétől teljesen függetlenül - menthetetlenül elsüllyed. A
császár-király néhány napos bizonytalankodás után - közvetlen
környezete heves ellenkezése mellett - úgy gondolhatta, Károlyi
Mihály az egyetlen politikus, aki még nem járatta le magát, aki még
tehet valamit. Lehet, ám ki tud olvasni egy válságos helyzetben
sokféle befolyás között ingadozó király gondolataiban. Károlyi
kormánya első napjaiban még azt hitte, hogy a háborús vereség és a
gazdasági káosz mellé a nemzetiségi ellentétek jóvátehetetlenül
elmérgesedett sebeit is megörökölte. Hamarosan látnia kellett, hogy
gyorsan pergő események ezen már rég túlmentek.
KÜLÖNBÉKE
Olyan
előzmények után kapta meg a miniszterelnöki megbízatást, hogy egy
évvel korábban, 1917 végén álomvilágban élő meggondolatlan elődei
(miniszterelnök Wekerle Sándor) és tétova uralkodója (I.-IV. Károly
császár-király) közösen elutasították az antant különbékére vonatkozó
- az adott helyzetben számunkra nagyon kedvező - ajánlatát. Ez nem
ábránd volt, Smuts tábornok és gróf Mennsdorf, a Monarchia egykori
londoni nagykövete tárgyalásait Hajdú Tibor és Jeszenszky Géza
történészek mellett Bryan Cartledge is megerősíti. (Hajdú, 1990,
Jeszenszky, 2005, Cartledge, 2009,59). Az ajánlat számunkra szó
szerint az utolsó utáni pillanatban érkezett. Amikor még volt, lett
volna lehetőség a károkat mérsékelni, mert az antant 1917 végén
szerette volna lehetőség a károkat mérsékelni, mert az antant 1917
végén szerette volna leválasztani a Monarchiát Németországról.
Az
ajánlat így hangzott:
ha
a Monarchia azonnal különbékét köt és önkormányzatot ad a
nemzetiségeinek, garantálják a határait. Ez felülírhatta volna a
cseheknek, románoknak tett korábbi antant-ígéreteket. Sajnálatos,
hogy sem I.-IV. Károly császár-király, sem Tisza István, sem Wekerle
Sándor, sem a vezérkar, sőt a magyar képviselőház sem volt tudatában
annak, hogy a Monarchia benne a Magyar Királyság, az összeomlás
küszöbén áll. A >magyar urak< nem vették észre, hogy a
felbomlásnál minden más megoldás, még egy szövetségi állam is jobb.
Nem ismerték fel, hogy mentőövet kaptak, mert a szövetségi állam az
egyetlen lehetőség a Magyar Királyság megmentésére. Az önálló Magyar
Királyság kikiáltásával a Monarchiától függetlenül is keresni kellett
volna a kiutat a csődből.
Az
egykor rendi hatalom
mérsékelten
tájékozott késői hívei máig lázasan keresik a bűnbakokat. Akikre rá
lehet kenni Trianont. Károlyi Mihály az egyik kedvenc bűnbakjuk. (A
másik a >zsidó Kun Béla< és a magyar zsidóság általában.) Az
antant kezdeményezése - amelyet titkolt örömmel, ám kellő alázattal
azonnal el kellett volna fogadni - nem járt sikerrel. A gőg, a magyar
felsőbbrendűség mítosza - mint korábban már annyiszor - ezúttal is
legyűrte a józanész parancsát.
A
nemzetiségek
számottevő
- helyenként túlnyomó - többsége a perifériákon önmagában talán nem
robbantotta volna fel Nagy-Magyarországot. Ha a kiegyezést követő
magyar kormányok - amikor még lehetett - egyezkednek velük. A 19.
század végén, legkésőbb a 20. század elején orvosolják sérelmeiket.
Magukhoz emelik, emberszámba veszik a nemzetiségieket,
nyelvhasználatot és önrendelkezést, esetleg választójogot is adnak
nekik. Vonzóvá teszik számukra Magyarországot. Közel negyven évük
volt erre. 1918 utolsó két hónapja - amikor Károlyi jött - már nem az
egyezkedésről szólt. Az utolsó néhány hónap egy kivérzett, elfáradt,
megvert ország vonaglása volt, már nem szólt semmiről.
Mindez
1918 októberében történt.
Azt
akarom ismételten rögzíteni, hogy Károlyi a nemzetiségi területek
leválása és a katonai felbomlás után, a csőd kellős közepén lépett
színre. Megmásíthatatlan tényekkel, zűrzavarral volt kénytelen
szembenézni. Esélye sem volt, hogy bármit tegyen a győztes hatalmak
akarata ellenében.
Utólag
hibáztatják Károlyit,
miért
írta alá a belgrádi egyezményt. Herczegh Géza írja:>A
baj nem a belgrádi egyezmény aláírása volt, amivel az ellenforradalom
igazságtalanul vádolta Károlyit, hanem az,hogy az egyezményt az
antant és az éppen itt döntő szóval rendelkező francia kormány nem
tartotta be.<(Herczegh,2003,725.) Mint
Később látni fogjuk, a francia kormány azért nem tartotta be az
egyezményt, mert nem ismerte el a magyar kormányt.
Ormos
Mária fontos dologra hívja fel a figyelmet:>Láttuk:
a magyar kormány két forrásból kétféle értesülést kapott. Egyet
Padovából arról, hogy az ott kötött fegyverszünet érvényes; egy
másikat Franchet d’Espereytől10,
aki azt közölte a magyar kormány küldötteivel, hogy a balkáni
frontszakaszra vele kell érvényes szerződést kötni. Az ellentmondást
Budapesten nemigen lehetett feloldani.< (Ormos,2003,731,)
Mint Clemenceau11
alábbi táviratából kiderül, a tábornok járatlan volt a nemzetközi
jogban. Ám mit tehetett volna Károlyi? Ha nem írja alá Magyarország
hadiállapotban marad, a francia, a román és a csehszlovák hadsereg
egyesített támadását vonja az országra.
KÁROLYI
>ÁLKORMÁNYA<
Károlyi
miniszterelnökként valószínűleg nem is tudta, hogy egy>nemzetközileg
nem létező< állam >álkormányának< a feje. Részlet Georges
Clemenceau francia miniszterelnök és hadügyminiszter táviratából,
amelyet 1918. december 1-jén a Keleti Szövetséges Hadsereg
főparancsnokának. Louis Franchet d’Esperey tábornoknak küldött:
>A
külügyminiszter a következő pontokat jelezte nekem:
1.
A szövetségeseink által november 3-án Ausztria - Magyarország aláírt
fegyverszünet tartalmazhatott volna - ugyanúgy, mint az olasz front
esetében - a keleti frontra vonatkozó végrehajtási egyezményt,
azonban ezt az egyezményt csak az osztrák-magyar állam
megbizottjaival lehetett volna aláírni, akik a fegyverszünetet aláíró
fennhatóságtól eredő, annak rendje szerint korlátlan meghatalmazással
vannak felruházva.
2.
Franchet d’ Esperey tábornok, aki felmérte a helyzetet,
november 13-án fogadta gróf Károlyi küldötteit, akikkel
fegyverszüneti egyezményt írt alá, egy állítólagos magyar állam
nevében (amely nem képezte a Szövetségesek elismerésének tárgyát és
nemzetközileg nem létezik.)
3.
Az így megkötött fegyverszünetet azonnal meg kellett volna
semmisíteni, mivel a francia tábornoknak semmilyen jogcíme nem volt
arra, hogy a Szövetségesek minden határozatán kívül elismerjen egy új
államot és tárgyaljon vele.(…)
4.
Maga a fegyverszünet szövege hibás, mivel a 17. cikkely meghagyja a
magyar álkormánynak a lehetőséget, hogy továbbra is az összes magyar
területet igazgassa.
5.
Gróf Károlyi erre a pontra hivatkozva menesztett magyar csapatokat
Szlovákiába, amelyek szlovák területeket dúltak föl, bebörtönözték a
korábban a csehekkel együttműködő lakosokat, üldözték és
lemészárolták a cseh hadsereg kisebb egységeit, amelyek a forradalom
által elűzött magyar hatóságok kivonulása után szállták meg a szlovák
területeket.
6.
Márpedig a csehszlovák államot a Szövetségesek elismerték, hadseregét
szövetséges hadseregként ismerték, megbízottját elfogadta a
versailles-i konferencia, amely az osztrák-magyar fegyverszünet
előírásait meghatározta. Következésképpen a cseh-szlovák államnak
joga van a szlovák területek elfoglalására, ha másként nem, hát a
volt Osztrák-Magyar Monarchia területeinek megszállásáról határozó
fegyverszünet végrehajtásában részt vevő szövetséges jogcímén,
jóllehet a határok megállapítása még hátravan.<(Trianon,2003,38.)
E
szöveg nagyon sok máig élő tévhitet felszámolhatna, ha nem lennének
napjainkban is nagyon sokan, akik a ködösítésben érdekeltek.
Világosan elénk tárul az 1918-as helyzet képtelensége. A Magyar
Királyság, a magyar állam - igaz, hogy a Monarchia, egy dualista
állam keretében létezett. Önálló magyar parlament működött, Ausztria
császára Magyarország királya volt. Ezzel szemben olyan közjogi
egységet, hogy > cseh-szlovák állam<, nem találunk. Ennek
ellenére a Szövetségesek a működő magyar államot nem létezőnek
tekintették, a nem létező csehszlovák államot viszont
szövetségesüknek ismerték el. (Mégiscsak el kellett volna fogadni
1871-ben a >trialista< -osztrák-magyar-cseh-Monarchia tervét.
Másként, sokkal kedvezőbben alakulhatott volna történelmünk.) Az
előzőkből következik, hogy tájékozatlan-ság és naivitás minden olyan
vélemény, miszerint 1918-1919-ben >szervezés<,>erős kéz<,
>határozott<, >rendkívüli< vezetők - mint például Horthy
-megakadályozhatták volna az ország feldarabolását.(Horthy Miklósnak
egyébként esze ágában nem volt szerény >haderejét< a románok
ellen bevetni, vagy bármit >megakadályozni<. Ő akkor és ott
felmérte, hogy mire képes - és Szegeden veszteg maradt.) Ha nem
ismerjük a korabeli viszonyokat, a katonai erőt és a nagyhatalmak
politikai szándékait - minden olyan egyszerű. És százezrek hiszik a
történelemként előadott gyermekmeséket. Ismerjük a mondást: a
tudatlanság a lehetőségek széles választékát kínálja.
Ormos
Mária így folytatja:
>Azok
az elméletek, amelyek szerint Károlyi tévedett, amikor a francia és
nem az olasz >vonalat< követte, meglehetősen naívak. >Olasz<
fegyverszünetről ugyanis nem volt szó, még kevésbé állt fenn annak a
lehetősége, hogy Magyarországot olasz erők szállják meg, részben,
mert ezeknek fontosabb feladatokat szántak, részben, mert az olaszok
egyetlen falut sem szállhattak meg összszövetségi jóváhagyás vagy a
nemzetközi botrány veszélye nélkül. Hogy azután minden realitástól
elvonatkoztatva mit eredményezhetett volna az olasz bevonulás erről
aligha érdemes fantáziálni. Annyit talán mégis meg lehet említeni,
hogy a csehszlovák hadsereg élén 1919 májusáig olasz főparancsnok
állt, s az olasz politika ez idő szerint szerfelett barátságos volt
mind Ausztria, mind Románia irányában.(Ormos,2003,733.)
Az
>ismerd meg hazád népének gondolkodását<
mozgalomból
tudom, van olyan vélemény is, miszerint >a
budapesti Károlyi-kör renyhe, gondolat nélküli uralkodási vágya<
is hozzájárult a történelmi Nagy-Magyarország felbomlásához. Ez az
>uralkodási vágy< olyan képtelenség, amit még minősíteni sem
érdemes. Kárrolyi, meg az >uralkodási vágy<?
Vannak,
akik még ma is
olyan
részletkérdésekkel bíbelődnek, hogy Károlyi Mihály miért írt alá
Belgrádban. Úgy tesznek, mintha a magyar miniszterelnöknek, egy
>álkormány<
élén, választási lehetősége lett volna. Magyarország a nemzetközi jog
szerint a Monarchia egy tartománya volt, a győztes nagyhatalmak
szemében ő és országa >nemzetközileg nem is
létezett.< Annak a kritikának sincs sok
értelme, hogy Károlyi >harc nélkül feladta< a később elcsatolt
országrészeket. Miért, ha szétlöveti a városokat, az jobb lett volna?
Kun Béla12
Tanácsköztársasága megkísérelte a lehetetlent. Csapatai Stromfeld
Aurél13
vezetésével északon magyarlakta területeket foglaltak vissza, ám a
győztes nagyhatalmak azonnal visszaparancsolták őket. Tényként
ismételten le kell szögeznem, hogy 1919-ben nem Horthy Miklós Nemzeti
Hadserege, hanem Kun Béla, a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege volt
az, amely legalább megkísérelte, hogy megtartsa azokat a területeket,
ahol többségében magyarok laktak. Ebben az időben Horthy Miklós
fővezér Nemzeti Hadserege Szegeden baloldaliak, szocialisták,
kommunisták és zsidók üldözésével foglalatoskodott.
Károlyi
Mihály nyakába varrni azt a csődöt,
amelyet
a rendi Magyarország évtizedeken keresztül akaratlanul, ám vakon
készített elő, nem több, mit egy jellemző magyar >nemzeti<
legenda. Önfelmentő, bűnbakokra mutogató tisztátalan önámítás. Valami
sajátos magyar önvédelmi reflex terméke. Mondván, hogy mindig
kedvesek, jószándékúak, rokonszenvesek és okosak voltunk, csak a
>szegény magyar népet< már megint elárulták. Hol? Kik? Ez már a
beszélő felfogásától, pártkötődésétől, villágnézetétől függ. Hol
máshol, mint Bécsben. A >Habsburgok, akik vagyonukat mentették<
Vagy > Kun Béla, a zsidók és a vörösök.< A nyílt vagy burkolt
antiszemitizmus gyakran előjön, ott lappang a nemzetmentő<
megoldásokban. Van harmadik változat is: a Habsburgok és kommunisták
együtt. Meg ez a >renyhe, gondolat nélküli uralkodási vágy,< ez
a Károlyi Mihály. Van itt választék kérem. Tájékozódás, ismeretek,
gondolkodás nélkül, komolykodva írják, mondják, hogy ott volt >
egy félmilliós magyar hadsereg<, ezek kisöpörték volna hazánkból a
cseheket, rácokat, románokat, sőt a franciákat is. Az >antant már
ki volt vérezve<. (Ez a >kivérzett antant< friss termés, egy
fórumon írta az átlagnál egy kicsit korlátozottabb tájékozottságú
magyar.) És a mese folytatódik? E hadsereg csak parancsot várt, de
hiába várták, mert Bécsben árulás volt. Azt nem kérdezik meg, zavaros
gondolkodásukban fel sem merül, hogy Horthy miért nem adott parancsot
ennek a félmilliós hadseregnek? Ő ott volt Szegeden >délen<,
ahol az említett nagyszerű magyar hadsereg állítólag állomásozott, és
várta a parancsot. Délen valóban volt még milliós hadsereg, az antant
Keleti Szövetséges Hadserege. És volt még Csaba királyfi is
>csillagösvényen<. Meg a nagy magyar álomvilág.
Mindezt
Károlyi Mihály védelmében,
és
azok számára írom, akik a történelem tényei helyett az álmaiknak, és
ami rosszabb: az indulataiknak hisznek. Azoknak írom, ilyen nézeteket
vallanak, képviselnek, terjesztenek. Ez az elmélet sem jobb, mint az
>oláhokat-cseheket, rácokat< és a franciákat hibáztatni, akik
úgymond >elrabolták a hazánkat.< Azt a >hazát<, ahol
tízmillió magyar mellett tizenegymillió nemzetiségi: horvát,
német,szerb, szlovák, szlovén, román és rutén élt. A sűrűn emlegetett
közös haza a háromszázhuszonötezer négyzetkilométer az ő hazájuk is
volt. Mivel többen voltak, mint mi, kicsivel több jogon volt az ő
hazájuk, mint a miénk. Akikkel a >boldog békeidőben< nem
voltunk hajlandók >frigyeket kötni< Hiába tanácsolta Széchenyi
István. Ő különben is elégedjen meg azzal, hogy a >legnagyobb
magyar<, szobra van és a Magyar Tudományos Akadémia róla lesz/van
elnevezve. A nézete? Azokat nem ismerik, ha ismernék, sem kellene:
Mert nem egyeztethető össze az évszázadokon át buzgón ápolgatott
mítosszal, a magyar felsőbbrendűség önpusztító eszméjével.
Károlyi
Mihály és kormánya,
mindössze
valamivel több, mint két hónapig bírta. Ennyi idő alatt kellett volna
évtizedek hibás politikáját jóvátenni, megmenteni a >történelmi<
Magy-Magyarországot. Azt az országot, amelyet Andrássy Gyula14
(aki még 1971-ben megbuktatta Magyarország egyetlen mentsvárát, a
Monarchia szövetségi állammá alakításának tervét. Apponyi Albert (a
>Lex Apponyi< atyja, aki bezáratta a nemzetiségi iskolákat.),
Bánffy Dezső15,
Tisza Kálmán16 és
Tisza István (az erőszakos magyarosítás >apostolai<) Széll
Kálmán17 (>
a magyar szupremácia és hegemónia teljesen jogos<)
és Wekerle Sándor (>A magyar parlament nem
tűrhet semmiféle föderatív átszervezésre irányuló tervet<)
fokozatosan sodortak a végső bukás felé.
Andrássyt 1871-ben még csak meg tudom érteni: a kiegyezést követő
nagy boldogság közepette bízott a nemzetiségek magyarrá gyúrásának
sikerében. Ám harminc-negyven évvel később Bánffyt és Tiszát, az
1917-es Wekerlét még megérteni sem lehet, hisz ők már láthatták, hogy
a terv kivitelezése reménytelen. Napjainkban az igazi felelősök
szellemi utódai Tiszának szobrot emelnek, Károlyit és a két
forradalmat gyalázzák, szobrát letakarják és el akarják távolítani.
Mondván ő a felelős Trianonért. Mint láttuk, Károlyi Mihály egy
romokban heverő> széthordott< ország maradványait, a csődöt
vette át elődeitől, ott már nem volt mit sem megmenteni, sem
elvesztegetni.
Amikor
1918.november 1-jén
Károlyi
Mihály elfoglalta hivatalát, az állam, amelynek miniszterelnöke lett
- mondjuk ki nyiltan - már nem létezett. Október végére a >közös<
hadsereg felbomlott. A katonai vereség és a gazdasági csőd mellett a
helyzetet az tette végképp reménytelenné, hogy elnyomott és
vérigsértett nemzetiségeink 1918. október végére már
elvesztek,>körkörösen< elszakadtak a Magyar Királyságtól. A
háború előtt Bánffy, Wekerle vagy Tisza még tárgyalhatott volna a
nemzetiségiekkel. A magyar felsőbbrendűség konok mítoszától
eltelve-elvakítva nem tárgyaltak. 1918 végén már késő, nagyon késő
volt. Már nem volt kivel tárgyalni, Károlyival már nem állt szóba
senki.
A
békeszerződés aláírásáig
még
öt miniszterelnök lépett hivatalba: Berinkey Dénes (1919.január 19.),
Peidl Gyula (1919.augusztus 1.), Friedrich István (1919.augusztus
6.), Huszár Károly (1919.november 24.) és Simonyi-Semadam Sándor
(1920.március 15.) Tulajdonképpen sem Károlyi, sem az őt követő
>ötök< nem tekinthetők Nagy–Magyarország a Magyar
Királyság miniszterelnökének.
A
tényekről a közvélemény és a politikusok keveset tudnak. Mehetett
Károlyi ahová akart:
- Horvát-Szlavonország és a Délvidék (egyrészt a szerb-horvát-szlovén állam megteremtéséről 1917. július 20-án aláírt >korfui szerződés<, másrészt a horvát sabor 1918. október 29-i döntése következtében, mely szerint Horvátország elszakad a Monarchiától, és önálló és önálló államként folytatja.),
- A Felvidék (miután 1918. október 28-án a Csehszlovák Nemzeti Tanács Prágában kikiáltotta a Csehszlovák Köztársaságot),
- és Erdély (az antant hatalmak és a Román Királyság között 1916. augusztus 17-én létrejött Szerződés, továbbá a Román Nemzetgyűlés 1918. december 1-ji >a románok lakta magyarországi területek és Románia egyesüléséről< szóló határozata következményeként)
Jogilag vagy gyakorlatilag (katonailag) már nem
tartozott a Monarchiához illetve Magyarországhoz.
Miről tárgyalhatott volna egy >nemzetközileg nem
létező< ország >álkormányának< feje egy francia tábornokkal?
vagy bárkivel.
Nemeskürty István nem sokkal a rendszerváltás előtt
fontos dolgokat írt:>Úgy tűnik, hogy a
huszadik századi Magyarország sorsa ekkor, 1896 táján dőlt el.
Pontosabban: a Bánffy Dezső - kormány uralomra jutásával.<
Tudni kell, hogy a Bánffy - kormány tevékenységét erőszakos
nemzeti-soviniszta politika, a nemzetiségek kíméletlen elnyomása
jellemezte: A szöveg így folytatódik:> Az
1896 utáni kormányok, főleg pedig személy szerint Tisza István és
köre, de az ellenzék is azt a súlyos hibát követték el, hogy sem az
uralkodó és a közös hadsereg, sem pedig a választójogot követelő
közvélemény igényeit nem elégítették ki (…)Ritka eset és
szerfölött tanulságos, hogy egy országot kormány és ellenzék közös
akarattal visz a katasztrófa felé.< (Nemeskürty,1987,262-263)
Megfontolandó bölcs szavak:
sorsunk a 19. század végén dőlt el. Bánffy Dezső, Tisza
István, a kormány és az ellenzék >közös
akarattal< sodorták az országot a
>katasztrófa felé<. Annál
nagyobb a meglepetésünk, mikor húsz évvel később egy egészen más
Nemeskürty István, méltatlan stílusban Károlyi Mihályt teszi
felelőssé Nagy-Magyarország felbomlásáért. Hány véleménye van, és
melyik véleménye az igazi?
A
védelem, a tisztesség szavait Illyés Gyula írásával zárom:
>Károlyi
tőrbe ejtése, az a csak útszélinek minősíthető gáncsvetés, ahogy
tiszteletreméltó pályáján nemcsak elbuktatták, de arról nyomban le is
rúgták: a >zárt ajtók<, a repedt kulisszák mögött szokásos
aljapolgári politizálásnak oly rikító esete, hogy anatómia,
boncolandó képként lehetne iskolafalra akasztani.(…)
Burgio
pápai követ 1526-os budai jelentéseiből kellene stílust kölcsönözni,
hogy Károlyi milyen országtanácsokból jött, s milyenekbe ment. Kik
álltak mögötte valóságosan? Kiktől várhatott támaszt és férfias
tanácsot abban a mohácsi pillanatban?(…) Az egyik párt attól
tartva nem akart olyan-amilyen hadsereget sem, mert hátha mégis
forradalmat. A hazafiság - népgyilkolás, a néppártiság - hazaárulás -
a néptömegek fülébe ez döröghetett. S ez sem, az sem alaptalanul,
kiáltó adatául, hova bomolhat egy nemzet tudata; hová vzet az
irányító - az értelmiségi - rétegek műveletlensége, s ami ebből
pusztítóan származik; felelőtlensége.<Illyés,1981,494-495)
Felhasznált
irodalom:
Csernok
Attila
Mint
patak a sziklák közt.
A
komáromi pontonhíd és a valóság erejével
című
kötetek folytatása
A
szerző magán kiadásában 2011. Bp.
Szövegmagyarázat:
1.
Nagykárolyi gróf Károlyi Mihály (1875-1955) a
földosztó gróf, politikus, miniszterelnök, az első magyar
köztársasági elnök. Életével részletesebben a
www.historiamozaik.blogspot.com
c. honlap több szerkesztése is részletesen foglakozik, így a „Károlyi
Mihály hazatérése” c. szerkesztés is.
2.
Bethlen István gróf (1874-1946), eredetileg
jogász, mezőgazdász, politikus,, miniszterelnök. A 20. századi magyar
politika egyik legjelentősebb alakja. Életével a
www.historiamozaik.blogspot.com
c. honlap több szerkesztése, így az „Illegalitásban Gróf
Bethlen István” c. szerkesztés is részletesebben is
foglalkozik.
3.
Vitéz Nagybányai Horthy Miklós (1868-1957)
eredetileg hivatásos tengerész, Ferenc József Császár és király
szárnysegédje, Magyarország kormányzója (1920-1944). Életével a
www.historiamozaik.blogspot.com
c. honlap több szerkesztése, így a „Horthy Miklós kormányzó az
amerikaikak védőőrizetében” c. szerkesztés is részletesebben is
foglalkozik.
4.
Franz Konrad von Hötzendorf (1852-1925)
hivatásos osztrák katonatiszt, császári és királyi tábornagy,
1906-1917 között az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének vezérkari
főnöke.
5.
Ottokar Czernin (1872-1932) cseh származású
osztrák-magyar politikus, diplomata, külügyminiszter. Jogi egyetemet
végzett, majd hamarosan diplomáciai pályára lépett. 1918-ban nagy
szerepe volt az Ukrajnával, Oroszországgal és Romániával megkötött
békeszerződések tető alá hozásában. 1918 áprilisában lemondott, majd
1924-ben végleg visszavonult.
6.
Wekerle Sándor (1848-1921), eredetileg
jogász, politikus, miniszterelnök, a Magyar Tudományos Akadémia
tagja. Az ország miniszterelnöke volt: 1892.nov.17 - 1895.jan.14,
1906.ápr.8 - 1910.jan.17, 1917.aug.20 - 1918. okt.30 között, ezt
megelőzően több kormányzati tisztség betöltője.
7.
Tisza István gróf (1861-1918) magyar
politikus, miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nevéhez
kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchia háborúba lépése. A dualista
államszerkezet rendíthetetlen híve. Tisza egyszerre volt híve a jog
uralmának, a parlamentarizmusnak és az alkotmányosságnak, a magyar
szupremácia lelkes támogatója. 1918.okt.31-én gyilkosság áldozata
lett.
8.
IV.Károly apostoli magyar király (1887-1922)
a Habsburg-Lotaringiai Ház utolsó uralkodója. 1916-1918 között I.
Károly néven a Habsburg birodalom utolsó császára. Ferenc József
halálakor IV. Károly néven lépett a magyar trónra. Kétévi uralkodása
után - a köztársaság kikiáltása után - elfogadta az új államformát,
de nem mondott le. 1921-ben két alkalommal is visszatért
Magyarországra, „puccs kísérlete” azonban sikertelen
maradt.
9.
József főherceg (1862-1962) a
Habsburg-Lotaringiai Ház egyik leszármazottja, József nádor apai
unokája, magyar királyi herceg, honvéd tábornagy. A Felsőház tagja
volt, 1918-ban királyi helytartó, 1919-ben kormányzó. 1936-1944
között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, később - Horthy Miklóst
követően - a Vitézi Rend főkapitánya.
10.
Franchet d’esperey, Luis, Felix, Marie Francois
(1856-1942) francia hivatásos katona, marsall. Életével a
www.historiamozaik.blogspot.com
c. honlap „Az 1918-as belgrádi fegyverszünet Károlyi Mihály
emlékei között”című szerkesztés részletesebben is foglalkozik.
11.
Georges Benjamin, Clemenceau (1841-1929)
francia politikus, az első világháború idején hadügyminiszter,
miniszterelnök. A magyarok „Trianon okán” semmi jót nem
köszönhettek neki. Politikáját a németekkel való szembenállás
jellemezte.
12.
Kun Béla- eredetileg Kohn, (1886-1938 erdélyi
származású, eredetileg újságíró, szociáldemokrata, majd később
kommunista politikus. A magyar Tanácshatalom (133 nap) tényleges
irányítója, egyben külügyi és hadügyi népbiztos. A bukás után Bécsen
át a Szovjetunióba emigrált. 1938-ban a sztálini önkény áldozata
lett. Annak idején, amikor Pécsett az ML (Marxista-Leninista)
Szakosítóján tanultam egyik tanárom halálával kapcsolatban (1980-as
évek közepe volt) a következőket mondta: „Azt tudom, hogy
Gömbös Gyula milyen betegség áldozata lett, de, hogy Kun Béla milyen
betegségben hunyt el azt a mai napig nem tudom:”
13.
Stromfeld Aurél (1878-1927) magyar hivatásos
katona, vezérkari ezredes, az Osztrák-Magyar Monarchia vezérkari
tisztje. A tanácshatalom idején a Vörös hadsereg vezérkari főnöke.
1896-ban a Ludovika Akadémián tanult, majd 1907-től az Akadémia
oktatója is volt. 1913-ban a Hadiakadémia professzorává nevezték ki.
Az első világháborúban a szerb fronton, majd a keleti fronton
szolgált, később az olasz frontra vezényelték.
14.
Andrássy Gyula gróf (1823-1890) magyar
politikus, államférfi, aki 1867-1871 között volt az ország
miniszterelnöke. Andrássy 1871-1879 közötti időszakban az
Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztereként is hírnevet szerzett
magának. Édesapja volt Ifj. Andrássy Gyulának a későbbi nagy karriert
befutó politikusnak.
15.
Bánffy Dezső (1843-1911) magyar politikus,
főispán, a képviselőház elnöke, miniszterelnök. Nemzetiségi ügyekben
markáns álláspontot foglalt el. Véleménye szerint a nemzetiségek
elmagyarosítását minden eszközzel elő kell mozdítani. Ebből a
szempontból fontos eszköznek tartotta a felekezeti iskolákkal szemben
a népoktatás államosítását.
16.
Tisza Kálmán gróf (1830-1902) magyar
nagybirtokos, politikus, miniszterelnök, a Magyar Tudományos Akadémia
tagja. Bihari birtokos hét gyermekes család negyedik gyermekeként
született. Ellenezte a Deák Ferenc kiegyezését. Híveivel 1868. ápr.
2-án nyilvánosságra hozták az ún. „bihari programot”,
amely állást foglalt a közös minisztériumokkal és a delegációkkal
szemben. Tisza Kálmán 1875.okt.20 - 1887.febr.11 között volt
Magyarország miniszterelnöke.
17.
Dr. Széll Kálmán (1843-1915) magyar
politikus, pénzügyminiszter, miniszterelnök, a Magyar Tudományos
Akadémia tagja. Tanulmányait Sopronban és Szombathelyen, a Jogi
Egyetemet Budapesten végezte el. 1867-ben pályáját szolgabíróként
kezdte Vas megyében. Deák Ferenc baráti köréhez tartozott. A „haza
Bölcsének” gyámleányát, a nagy költő Vörösmarty Mihály leányát,
Vörösmarty Ilonát 1867-ben vette feleségül. Erélyes és takarékos
pénzügyminiszter volt. A Bánffy-kormány bukása után (1899.febr.26)
lett az ország miniszterelnöke egyben belügyminisztere, tisztségét
1903-ig töltötte be.
Szerkesztette:
2 megjegyzés:
Jól sikerült.
Károlyi Mihály nem volt ártatlan. Felesleges a tagadása, bűnös volt.
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!