II. Miklós (eredeti nevén: Nyikolaj Alekszandrovics Romanov)
orosz cár és családja életének utolsó hónapjait, maga a cár örökítette meg
naplójában. Naplót vezetett a felesége Alekszandra Fjodorovna, de Alekszej
Nyikolajevics fiúgyermekük is. Edvard Radzinszkíj „Az utolsó cár - II. Miklós
élete és halála” c. könyvében jórészt a naplókra hagyatkozva, de egyéb
kutatásai alapján is feltárt adatok alapján részletesen feldolgozta a család
életének és halálának megrázó történetét. Némi támpontot adott a szerkesztés
összeállításához Gudrun Ziegler „A Romanovok titka - Az orosz cárok története
és végzete” c. magyarul is megjelent könyve. Ha az olvasót a téma bővebben
érdekli, további információkhoz juthat a www.romanov.lap.hu
honlapon.
A romanovok, II. Miklós cár és családja
A Romanov-ház
Oroszország második egyben utolsó
uralkodó családja, mely 1613-tól egészen 1917-ig volt hatalmon. Eredete - a
legtöbb történész szerint - Andrej Ivanovics Kabilától származik. Kabila egyike
volt a Büszke Szemjon moszkvai nagyfejedelem udvarához tartozó befolyásos
bojároknak. A család akkor került előtérbe, amikor 1547 februárjában IV.
Rettegett Iván elvette feleségül Roman Jurjevics leányát Anasztaszija Romanovna
Zaharina-Jurjevát. A Godunov család kihalásával (1606) a Romanovok újból
visszatérhettek az udvarba. Az orosz cár koronáját egy Mihail Fjodorovics nevű -
a korábbi dinasztiával is rokonságban álló - nagyúr I. Mihály (1613-1645) néven
nyerte el. Ezzel kezdetét vette a Romanov-dinasztia közel háromszáz éves
uralma.
A cár halála után fellépő dinasztikus
gondokkal e helyen nincs mód foglalkozni. Érdemes ebből a szempontból
megemlíteni a Holstein Gottorp Romanovokat, illetve a Romanovszkíh-házat. Az
előbbiek I. Mihálytól (1613-1645) I. Erzsébetig (1741-1762) tíz, az utóbbiak
III. Pétertől (1762-1762) II. Miklósig (1894-1917) nyolc cárt adtak
Oroszországnak.
II. Miklós és családja
II. Miklós (Nyikolaj
Alekszandrovics Romanov) 1868-ban született. Édesapja III. Sándor (1845-1894),
édesanyja Marija Fjodorovna (Dagmar, dán királyi hercegnő: 1847-1928). Édesanyja
révén rokoni kapcsolatok fűzték az angol királyi családhoz. Édesanyja nővére
Alexandra angol királyné lett, akinek gyermeke V. György király II. Miklós
unokatestvére volt. A cár felesége Alekszandra Fjodorovna, azaz Alix,
hessen-darmstadti hercegnő, aki négy leánnyal és egy fiúgyermekkel ajándékozta
meg II. Miklóst: Olga (1895-1917), Tatyjana (1897-1917), Marija (1899-1917),
Anasztaszija (1901-1917), és a fiúgyermek: Alekszej (1904-1917).
Uralkodására (1894.nov.1-1917.márc.15)
annak részleteire a szerkesztés nem térhet ki, mégis említésre méltó erre az
időszakra eső és orosz vereséggel végződő orosz-japán háború (1904), az 1905-ös
forradalom, részben az első világháború (1914-1918), valamint az 1917-es
oroszországi februári forradalom, majd a bolsevik hatalomátvétel.
Már a koronázását (1896.május 14.)
is beárnyékolta a Moszkva melletti Hodinka-mezei szörnyű tragédia, ahol az
ajándékozásra váró sok ezer ember halálra taposta egymást „Iszonyú tömeg gyűlt
össze az ingyen lakomára….Legalább félmillióan csődültek, zsúfolódtak oda, de
oly sűrűn, hogy ágyúgolyó sem tudott volna áthatolni rajtuk. Mindenki várta,
mikor kezdődik az ajándékosztogatás. S ekkor jajveszékelés támadt: néhányan
fuldokolni kezdtek a tömegben. Valaki azt hitte: osztják a finomságokat. Erre
még nagyobb tülekedés támadt. A testek egymásra torlódtak, sokan belezuhantak
az árkokba, s a tömeg keresztülgázolt a fejeken, a széttaposott
mellkasokon…Hajnalban szekerek érkeztek, hogy elszállítsák a széttiportak
holttesteit. Huszonkét év múltán ugyanígy hajnalban, ugyanígy szekereken
szállítják majd az ő holttesteiket” - írja Radzinszkíj.
II. Miklós elnökölt (1913) a
Romanov-Ház háromszáz éves jubileumi ünnepségein. A jubileum megtévesztette a
cárt úgy hitte alattvalói mindenben támogatják őt.
Az Oroszországban lezajló forradalom
1905-ről van szó „egybeesett a
családban bekövetkezett forradalommal. Ez idő tájt jelenik meg Carszkoje
Szelóban két személy. Jelenlétük kevéssé hagyott nyomot Miklós naplójában, bár
mindketten fontos szerepet játszottak életében. A család életében. Az ország
életében. Ez a két ember: Grigorij Raszputyin és Anna Virubova (Tanyejava). A
hölgy „Ánya Tanyejeva elmondja Alixnak (II. Miklós felesége - a Szerk.), hogy
gyerekkorában tífuszt kapott, a halálán volt, de apja odahívatta Kronstadti
Ioannt, s az imádságával visszahozta őt a halál torkából.” A történet a cárnéra
- fiúgyermeke vérzékenysége miatt is - nagy hatással volt akinek „a fia láttán
folyton csodás gyógyulásokon jár az esze.” Anna Tanyejeva - az apja államtitkár
udvari főmarsall, ő császári felsége a Kancellárijának főnöke volt - közel
került a cárnéhoz, már-már a miniszterek kinevezésébe is beleszólhatott, de az
udvar intrikusai „összehozták” magával a cárral is.
Raszputyin* a „sztarec” is közel kerül a családhoz
A „Barátnő” bevezeti őt az
udvarba. „Bravúros rendezőként rendezi meg a jelenetet: Egy késő esti órán
Beethovent négykezeseznek a cárnéval. Éjféltájt Ánya parancsára nesztelenül
bevezetik Raszputyint a félig megvilágított szobába. A császárné, aki háttal ül
a jövevénynek, tovább játszik. Az óra éjfélt üt.
-
Szana, nem érzed, mintha történne valami?
-
De igen - feleli csaknem ijedten a császárné.
Ánya lassan elfordítja a fejét, a
szegény cárné engedelmesen követi a mozdulatot. Amikor az ideges Alix megpillantja
az ajtóban - mint valami látomást - a homályos muzsikalakot, hisztérikus roham
tör ki rajta. Raszputyin odamegy hozzá, keblére öleli az elkínzott asszonyt, csendesen
megsimogatja, és szelíden azt mondja?>> Ne félj, kedves, Krisztus veled
van.<<
* Grigorij Raszputyin a szibériai Pokrovszkoje faluban született, egy Jefim
Novih nevű paraszt fiaként. Apja, aki hírhedett iszákos volt, egyszerre észre
tért, abbahagyta az ivást, vagyont gyűjtött magának. De meghalt a felesége, s
az emberen ettől fogva megint elhatalmasodott a paraszti bánat: inni kezdett,
és leeresztette a torkán mindazt, amit összegyűjtött. Fia, Grigoríj, szintén
baljós hírnévre tett szert kicsapongásaival. Innen a felvett Raszputyin név
(Raszputnij – kicsapongót jelent). Már ezen a néven Tobolszkba utazott, ott
pincérként szolgált, feleségül vett egy Praszkovja nevű cselédlányt, aki három
gyermeket szült neki: egy fiút és két lányt. Harminc esztendős koráig parázna
tolvajként élte világát, de harminc évesen történt vele valami: összeakadt egy
szeminaristával, s az rávezette az eltévelyedett lelket az igaz útra. Innen
veszi kezdetét Grigorij >>sztarec<< titokzatos élete. Egyszer
cséplés közben, amikor a háza népe nevetgélni kezdett az ő szent életén, fogta,
beledöfte a lapátot a búzahalomba, és elindult, hogy felkeresse Oroszország
szent helyeit…Több, mint egy évig vándorolt,aztán hazatért, az istállóban
kiásott egy üreget, és két hétig abban imádkozott. Aztán megint elindult
zarándokolni a szenthelyekre.
Hosszú vándorlás után hazatért, otthon a templomban az
emberek szeme láttára buzgón verte a homlokát a templom padlatába. Attól fogva
adatott meg neki a jövendőmondás és a gyógyítás képessége.
A félig írástudatlan muzsik
hatása egész oroszföld uralkodójának feleségére abban rejlik, hogy tudta kezelni
szerencsétlen kisfia testét, hanem abban is, hogy tudta kezelni az elgyötört
császárné lelkét…..
Íme, néhány, számtalanszor leírt
történet:
Carszkoje Szelóból telefonálnak
Raszputyin lakására: a kisfiú rosszul van, fáj a füle, nem tud aludni.
-
Add csak ide - mondja a sztarec a telefonba a
császárnénak. Aztán egészen gyengéden így szól a telefonhoz lépő kisfiúhoz: Mi
van, Aljosenyka, virrasztasz? Nem fáj neked semmid, nem fáj a fülecskéd, én
mondom neked. Aludj.
Negyedóra múlva újabb telefon
Carszkoje Szelóból: a kisfiú alszik, a füle nem fáj.
1912-ben Spalában a trónörökös
halálosan megbetegedett: kelés támadt a testén, vérmérgezést kapott. De Alix
(cárné - a Szerk.), aki elgyötörtek az éjszakai virrasztások, diadalmas arccal
felmutatja az orvosoknak Raszputyin táviratát: >> Isten meglátta a te
könnyeidet, és meghallgatta imádságodat. Ne szomorkodj a fiad élni fog<<
A kisfiú pedig….hamarosan felgyógyult.
A háború alatt Miklós egyszer
magával vitte a trónörököst a Főparancsnokságra. Alekszej megfázott, közönséges
náthát kapott. Csakhogy a kisfiú hemofíliás: kifújta az orrát, az erei
megpattantak, eleredt az orra vére. Az orvosok nem tudták elállítani a vérzést…Alekszejt
a császári vonaton Gilliard-ral és a tehetetlen Gyerevenko doktorral útnak
indítják Carszkoje Szelóba. A peronon ott várja őket a császárné.
-
A vérzés elállt! - jelenti diadalmasan Gilliard.
-
Tudom - feleli nyugodtan Alix - Mikor történt?
-
Fél hét körül.
Alix odanyújtja Raszputyin
táviratát: >> Isten segíteni fog, a fiú meggyógyul.<< A távirat
feladásának időpontja: hat óra húsz perc.”
Raszputyin másik arca
azonban botrányairól szólt. A rendőrség
figyelte kicsapongásait, ő pedig mindent elkövetett, hogy ez a másik élete
rejtve maradjon a cári pár előtt. Ellenségei, főleg egyházi vezetők eretneket
láttak benne. Az arisztokrácia pedig úgy látta, a cári család
kapcsolata Raszputyinnal erősen veszélyezteti a monarchia tekintélyét, mások a
politikai befolyásától tartottak. A cárné azonban körömszakadtáig ragaszkodott
hozzá. A botrány körülötte nem csitult. Sztolipin kormányfő listát állíttatott
össze a „szent ördög” viselt dolgairól és átadta Miklósnak. Nyikolaj
Nyikolajevics nagyherceg a cárhoz legközelebb álló személy is felfogta milyen
veszedelmet jelenthet a dinasztia számára Raszputyin személye. Aztán egy Féliksz
Juszupov nevű felbérelt gyilkos végzett vele.
A cár elveszíti trónját
1917. február, március,
részlet II. Miklós naplójából.
„Petrogradban néhány napja
zavargások törtek ki. Sajnálatos módon csapategységek is részt vettek bennük.
Utálatos ilyen messzire lenni és csak töredékes rossz híreket kapni! Nap közben
sétát tettem az orsai országúton. Ebéd után elhatároztam, nyomban Carszkoje Szelóba
utazom, és vonatra ültem..” Nem jutott el a családjához.
„Március 1. szerda. Éjszaka
M(alaja)Viseránál visszafordultunk, mert kiderült, hogy Ljubanyt és Tosznót
elfoglalták a felkelők. Valdaj, Dno és Pszkov felé tartottunk, itt megálltunk
éjszakára.”
Dno állomáson aztán észrevette, amint
a sötétből előkúszik egy egyetlen vagont húzó mozdony. Az érkezők felszálltak a
kocsijába. „A szalonkocsi, zöld selyemmel behúzott falai között egy kis
asztalkánál ült: a cár szürke cserkesz zubbonyban, vele szemben az új hatalom
két küldötte Gucskov és Sulgin. Gucskov rátért a lemondás ügyére, izgatott
szónoklatát befejezve Miklós nyugodtan, sőt közömbösen azt mondta: „Uraim
elhatároztam, hogy lemondok a trónról. Ma délután háromig úgy gondoltam, hogy
fiam javára lemondhatok, de aztán megváltoztattam döntésemet, Mihály
fivérem javára. Remélem uraim, megértik egy apa érzéseit.”
Miklós fölemelte az asztalkáról
a Duma által összeállított
kiáltvány-tervezetet, amelyet Gucskov hozott magával és kiment. Tudta, hogy
nincs remény fia Alekszej gyógyulására. Később visszatért a kocsiba „és letette
az asztalra a maga által írott lemondó nyilatkozatot. A szöveget távirati
űrlapnak használt, negyedíves papírlapokra gépelték.”
A követek mélyen meghatódtak
„nyomban egy kis hazugságot kértek Miklóstól. Elkerülendő annak látszatát, hogy
a lemondást úgy csikarták ki, azt kérték, ne az aláírás valódi időpontját írja
az okmányra, hanem azt, amikor ő maga meghozta döntését…Miklós belegyezett
>> Március 2. 3 óra<<- írta tehát, holott az óra már éjfélt
mutatott.
Aztán újabb hazugságra kérték.
Azt javasolták, hogy az új miniszterelnököt, Lvov herceget1 még ő
maga az uralkodó nevezze ki.>> Igen? Lvov? - kérdezte - Hát jó
legyen<< Azzal aláírta ezt is.
Amint aláírta a kiáltványt, haladéktalanul
indulhatott volna Carszkoje Szelóba. Általános meglepetésre azonban
visszafordult a Főhadiszállásra, Mogiljovba. A lemondás Mihail javára nem
sikerült. Az „Új világ” nem akarta a Romanovokat. Március 3-án
Gucskovot gépkocsin útnak indították, hogy megszerezzék az újabb lemondást. Az
automobil sárhányóin katonák hasaltak feltűzött szuronyokkal.
Közvetlenül a lemondó nyilatkozat után
a Munkás- és Katonaküldöttek
Pétervári Szovjetje határozatot fogadott el: „II. Miklósnak és a Romanov-dinasztia
többi tagjának a letartóztatásáról.”
Az Ideiglenes Kormány kénytelen
volt engedni. 1917. március 7-én döntés született a cár és a cárné
letartóztatásáról, arról, hogy a családot Carszkoje Szelóba kell szállítani.
Március 8-án a Sándor-palota elé
odagördült Kornyilov2 tábornok gépkocsija. „A harcias dárdahegy
bajszú Lavr Kornyilov, a híres harcedzett tábornok” a cárnéval közölte
letartóztatásukat. Miklós csak március 9-én „fél tizenegyre gyorsan és
szerencsésen” Carszkoje Szelóba érkezett.
Naplója szerint „Március 21-én
váratlanul megérkezett Kerenszkíj3, aki most igazságügy-miniszter.
Végigjárta a szobákat látni akart bennünket, vagy öt percig beszélt velem,
bemutatta a palota új kommandánsát, aztán elment…”
Ezekben a napokban eltávolították
Raszputyin holttestét Carszkoje Szelóból a „tetemét tartalmazó koporsót már
felrakták egy teherautóra.” A „sztarec” cinkkoporsójában a benzinnel leöntött
testet a viborgi országúton egy üres telken a feldühödött tömeg a lángok közé
dobta…
Közben „1917 áprilisában háromtucatnyi
emigráns bolsevik társaságában Németországon keresztül Svájcból hazatér
Oroszországba Lenin4…Az Oroszországgal háborúzó Németország
megengedi Leninnek és harcostársainak, hogy akadálytalanul áthaladhassanak az
ország területén.”
Miklós békésen „gondozgatta
kertjét” elégette a kidőlt fákat, betemette az árkokat. Mellette dolgoztak
gyerekei. Naplójában így ír: „6-án betöltöttem negyvenkilencedik évemet, nem
sok van már a félszázig…”
Carszkoje Szelótól az urali
Jekatyerinburgig
Anglia helyett Szibéria
„A cári család veszedelmes
ütőkártyává kezdett válni a Szovjet és az Ideiglenes Kormány harcában. Ekkor
döntés született el kell szállítani Pétervárról…..Kerenszkíj hatásos megoldást
talált: vigyék a cári családot Szibériába, oda ahová a cárok száműzték annak
idején a forradalmárokat. Tobolszkot választották, azt a vidéket, ahonnét a
császárné végzetes befolyású kegyence a >> sztarec<< származott.
A cár vagy ahogy most már
szólították az ezredes naplója szerint: „Július 31. Utolsó napunk Carszkoje
Szelóban. Ebéd után vártuk az indulás óráját, de egyre halogatták….” Az
indulásnál Kerenszkíj is ott volt, a berakodást ő maga irányította.
A remény, hogy Angliába
távozhatnak nem vált valóra Lloyd George5 miniszterelnök „azt
tanácsolta V. Györgynek6 hárítsa el a Romanovok beutazását. Anglia
még Franciaországgal is tárgyalt befogadásukról, de ez is reménytelennek
bizonyult.
A családdal utazott „Dolgorukov
herceg udvarmester, Tatyiscsev főhadsegéd és a cárné néhány udvarhölgye…Velük
van még Botkin doktor és a svájci P. Gilliard, a cárevics nevelője.”
A két elválaszthatatlanul
összetartozó szerelvény - egyiken a család, az udvartartás, a személyzet, az
őrség, a másikon a katonaság (őrség) - Szibéria felé robog….”
Részletek II. Miklós naplójából:
„Augusztus 4. Átkeltünk az
Urálon, a levegő érezhetően lehült. Kora reggel áthaladtunk Jekatyerinburgon…A
lefüggönyözött ablakokon túl ott volt a jekatyerinburgi pályaudvar….
Hihetetlenül lassan vánszorgunk,
hogy későn - 11.30-kor érkezzünk Tyumenbe. A vonat kihúzott a kikötőig, így
csak le kellett szállni, és már ott is voltunk a hajón. A neve Rusz. Egész
éjszaka folyt az átrakodás…”
Tyumenbe már vártak rájuk. Reggel
hatkor a Rusz fedélzetén elhagyták Tyument. Augusztus 6-án kiértek a Tobol
folyóra, elhaladtak Grigoríj Raszputyin szülőfaluja Pokrovszkoje mellett….A
hajókaraván közeledett Tobolszkhoz.
„A parton nagy tömeg állt. Ezek
szerint tudtak az érkezésünkről...” - írja.
Tobolszkban a kormányzói házat
jelölték ki számukra, amit a februári forradalom után a „Szabadság Házának”, az
utcát pedig Szabadság utcának nevezték el. A család az emeleten lakott, a
földszinten a személyzetet helyezték el. Itt volt az ebédlő is. Az alagsor tele
volt az utazóládákkal.
Az élet békésen folydogált a
tobolszki házban. „Augusztus 9. Reggel egy órát üldögéltünk a kertben, délután
még kettőt. Felszereltem a nyújtót” - írja. Minden reggel együtt teáztak a
gyerekekkel.
„Szeptember 1. Megérkezett az
Ideiglenes Kormány új komisszárja, Pankratov. Ő fogja cenzúrázni a
levelezésünket...”
És eljött október. „A behavazott
Tobolszk aludt, és senki nem tudott a pétervári eseményekről. Egyszerűen nem
jöttek többet a lapok. Miklós ezekben a napokban Hugó 1793 című regényét
olvasta.
1917. november 17-én szerzett
tudomást a bolsevikok hatalomátvételéről.
Idézet a naplójából: „November
17. Iszonyú olvasni, mi történt két héttel ezelőtt Pétervárott és Moszkvában.
Sokkal rosszabb és szégyenletesebb a zavaros idők eseményeinél.”
Pankratov komisszár szerint:
Miklós „Nagyon le van hangolva, de legjobban az keserítette el, hogy kirabolták
a Téli Palota borospincéit.”
Végzetes esztendő várt rájuk…
Beköszöntött életük utolsó éve.
Kegyetlen fagyok tomboltak. A
hercegnők (leányai) szobája olyan volt mint a jégverem. Valamennyien késő estig
ott ültek anyjuk (Alix) szobájában a kandalló mellett. Az újév előestéjén a
„Mária Oltalma” templomban - ahová az őrség kíséretében elvitték a családot -
még felhangzott az „Isten áldja a császár őfelségét és a császárné őfelségét”
című dal.
A bolsevik vezetésű Tobolszki
Szovjet vizsgálatba kezdett, most először hangzott el „Börtönbe a Romanovokkal.”
Az 1918-as esztendő első
napjaiban Miklós kettős dátumozással írja naplóját: az ország február elsejével
áttért az „új naptárra.”
Idézet a naplóból: „Február 12
(15), hétfő. Ma táviratok érkeztek, amelyek arról tudósítanak, hogy a
bolsevikok - vagy ahogy ők nevezik magukat, a Népbiztosok Tanácsa - kénytelenek
elfogadni a német kormány megalázó feltételeit, és megkötni a békét.” A
Baltikum, Lengyelország, Belorusszia egy része a Kaukázus egy része - mind
idegen kézre került. A birodalom, amelyet apjától örökölt nem létezett többé.
Trockíjék pert akarnak a cár
ellen méghozzá Moszkvában. Lenin és Szverdlov7 és a jekatyerinburgi
Szovjet emberei mást akarnak. A cár és családja egyre rosszabb helyzetbe
került. Kötélhúzás kezdődött Szverdlovval az élén a moszkvai központ és a
Tobolszkot hatalmába kerítő jekatyerinburgi fegyveres osztagok között a cári
család további sorsáról.
Április 25-én kora reggel
közlik Miklóssal, hogy el kell
hagyniuk Tobolszkot, de azt nem közölték vele, hogy hová. A volt cárt megrázta
a hír.
Részlet Miklós naplójából: „Április
12. Csütörtök. Reggeli után Jakovlev bejött Koblinszkíjjel, és közölte: azt a
parancsot kapta, hogy vigyen el engem, anélkül, hogy megmondaná, hogy hová.
Alix elhatározta, hogy velem jön, és Mariját is magunkkal visszük: tiltakozni
nem volt értelme. Itt hagyni a gyerekeket, a beteg Alekszejt, méghozzá a
jelenlegi viszonyok között, rettenetes lesz. Azon nyomban nekiláttunk
összecsomagolni a legfontosabbakat.” Olga, Tatyjana, Anasztaszija és Alekszej
nem utazott velük.
Idézet Alix (a cárné) naplójából:
„Döntenem kellett maradjak a Bébivel, vagy utazzam vele (Miklóssal). Én az
utóbbit választottam, mert neki nagyobb szüksége van rám…Sejtjük, hogy az uticél
Moszkva…4.15-kor elindultunk.”
Nehéz és hosszú út állt előttük, háromszáz
kilométert kellett megtenni Tyumenig, veszedelmes olvadó utakon, közönséges
szibériai fogatokon.
Miklós naplójából: „Április 13. Péntek.
Reggel elbúcsúztam a drága gyerekektől, és beültünk a fogatokba. Én Jakovlevvel
utazom (komisszár - a Szerk.) Alix Marijával (egyik leányuk - a Szerk.), Valja
Botkinnal (Botkin doktor felesége - a Szerk.). Az időjárás hideg volt, az út
nagyon nehéz és a fagyott keréknyomoktól rettenetesen rázós. Meglehetősen mély
vizen keltünk át az Irtisen, négyszer váltottunk lovat. Éjszakára megérkeztünk
Ijevlevo faluba. Egy nagy tiszta házban helyeztek el bennünket, mélyen aludtunk
a priccseken.
Április 14. Az utolsó útszakaszt
(Tyumenig - a Szerk.) lassan tettük meg, mindenféle harci biztonsági
rendszabály betartásával. Negyed tízkor szép holdvilágban érkeztünk meg
Tyumenbe. Ekkor már egy egész lovasszázad vett körül kíséret gyanánt
bennünket….Jó érzés volt felszállni a vonatra…Mi magunk is akárcsak holmijaink,
kétségbeejtően piszkosak voltak. Tíz órakor feküdtünk le, úgy, hogy le sem
vetkőztünk. Én Alix ágya fölött, Marija és Nyuta a szomszéd fülkében.”
Jakovlev a bolsevik komisszár
Mielőtt felszállt volna a vonatra
kapcsolatba lépett Moszkvával a további útvonalat illetően táviratot várt
Szverdlovtól. Marad-e a régi útvonal vagy megváltozott.
„Rövid idő múlva megindul a
távírószalag, rajta a válasz Moszkvából: >> Az útvonal a régi. Értesíts,
megvan-e a rakomány (a cári család - a Szerk.) Szverdlov. A rakomány
megvan<< feleli Jakovlev.
A vonat új mozdonnyal Jakovlev parancsára
„eloltott lámpákkal kelet felé Omszk irányába” indult, tartva az uráliak
támadásától. Ismét kötélhúzás kezdődött az uráli bolsevikok és a moszkvai
központ képviselői között a végső útirányról.
Moszkva döntése: Jakovlev
juttassa el a családot Jekatyerinburgba.
A vonat elindult visszafelé…
Miklós naplójából: „Április 16.
Reggel észrevettük, hogy visszafelé haladunk. Kiderült, hogy Omszkba nem
akartak beengedni bennünket, viszont egy kicsit szabadabbak lettünk.” A
visszafordulás igazi okát (a jekatyenburgi végcélt - a Szerk.) eltitkolták
előle. A visszafordulást a kísérők azzal magyarázták, „hogy az egyik híd
megrongálódott”. Miklós továbbra is hitte, hogy Moszkvába viszik őket.
Másnap, amikor felébredt, mindent
megértett…Az állomások neveiből rájött: Jekatyerinburg felé tartanak.” 8.40-kor
a vagon megállt a Jekatyerinburg-1 főpályaudvar megszámlálhatatlan vágányai
között….A cár a leengedett függöny mögül látja: a peront a korai időpont
ellenére zsúfolásig megtölti a tomboló tömeg….”
Várt rájuk az Ipatyev-ház
Április 30-án kora reggel
az uráli Szovjet garázsának egyik
gépkocsivezetője azt az utasítást kapta, hogy álljon gépkocsijával a
Voznyeszenszkíj sugárút és az Voznyeszenszkíj utca sarkán lévő ház elé. Ez a
ház azelőtt Ipatyev mérnök tulajdona volt, de az uráli Szovjet nem sokkal
korábban utasította a tulajdonost, hogy ürítse ki a házat. Az épületet magas
kerítéssel vették körül, és őrséget állítottak elé.
Részlet Miklós naplójából:
„Április 17. Kedd. Megint gyönyörű meleg nap volt. Nyolc óra negyvenkor
megérkeztünk Jekatyeriburgba. Vagy három óra hosszat álltunk az egyik
pályaudvaron. A helybeliek és a mi komisszárjaink között feszült szóváltás
volt.”
Beszálltak a gépkocsikba. Az
egyikbe Miklós, az uráli Avgyejev, aki az Ipatyev-ház, vagy ahogyan újabban
nevezték a „Különleges Rendeltetésű ház” kommandánsa. A másik kocsiban Marija
és a császárné az őrzőkkel. „Hátul vörösgárdistákkal teli teherautó.”
Az utolsó otthon
Az Ipatyev házat csaknem a
tetejéig érő kerítés takarta. „Csak az emeleti helyiség ablakainak felső része
kandikált ki egy kissé. A ház körül őrség állt.
Ipatyev mérnöknek huszonnégy órán
belül kellett a házát elhagynia, de „megígérték”, hogy a villát hamarosan
visszaadják. A parancs szerint a bútor a helyén maradt, a holmikat ki kellett
vinni a kamrába.
„A kapu kinyílt a kocsikat
beengedték. Többé soha se Miklós, se Alix, se a lányuk nem lép ki ezen a
kapun.”
Közölték hogy „Romanov Miklós és
családja az Uráli Szovjet fennhatósága alá kerül, és a továbbiakban
Jekatyerinburgban tartják őket őrizetben. Egészen a bírósági tárgyalásig.”
Részlet Miklós naplójából:
„Apránként megérkeztek a mieink
meg a holmik, de Valját nem engedték. Szép tiszta ház. Négy szobát bocsátanak
rendelkezésünkre: a sarokszoba a háló, a WC-vel, mellette az ebédlő, amelynek
ablakai a kiskertre néznek, s ahonnét látni a város alacsonyabban fekvő
részeit, és végül egy tágas terem, ahová boltíves bejáraton lehet bejutni.
A következőképpen helyezkedtünk
el: Alix, Marija és én hármasba a hálószobában. A WC közös. Az ebédlőben lakik
Gyemidova, a teremben Botkin, Csemodurov és Szednyev. Ha a fürdőszobába vagy a
WC-be akarunk eljutni, el kell haladni az őr mellett. A ház körül kétölnyire a
faltól nagyon magas deszka-kerítést építettek: mellette és a kiskertben
őrszemek állnak.
Május 9. Még mindig nem tudjuk,
hol vannak a gyerekek, mikor érkeznek meg. Nyomasztó bizonytalanság.
Május 10. Reggel egy óra
leforgása alatt előbb közölték, hogy a gyerekek néhány órányira vannak a
várostól, aztán, hogy megérkeztek a pályaudvarra, aztán végre, hogy megérkeztek
a ház elé - holott a vonatuk már éjjel kettő óta bent állt…”
Reggel konflisok álltak a vonathoz.
A negyedosztályú kocsiban ülőknek
megtiltották, hogy kiszálljanak…..A nagyhercegnők a szemerkélő esőben, a sárban
botladozva maguk cipelték a bőröndjeiket. A menetet Tatyjana zárta. Ő
vigyázott, hogy a többiek le ne maradjanak.
„Aztán az ablak alatt elsietett a
konflis felé Nagorníj, karjában a trónörökössel. Vissza akart térni, hogy
segítsen a hercegnőknek, de félrelökték: cipeljék maguk a holmijukat.”…
Mialatt Miklós és a gyerekek
egymást átölelték, leszállították a vagonokból a személyzetet és az udvartartás
tagjait is.”
Éjszakáig várták, hogy meghozzák
az ágyakat. A lányok kénytelenek voltak a padlón aludni. Alekszej Marija ágyán
aludt. Este ráadásul beütötte a térdét, és egész éjszaka nagyon szenvedett…”
Miklós: „Május 20. Tizenegykor
istentisztelet volt. Alekszej ágyban fekve vett részt rajta. Nagyszerű nyári
idő van. Elviselhetetlen, hogy be vagyunk zárva, még a kertbe sem mehetünk
ki…Börtönrendtartás!”
Május 24. Egész nap ar.(anyér)
fájdalmaim voltak, ezért lefeküdtem, mert így jobban lehet borogatni. Alix és
Alekszej egy órát volt kint a levegőn, utánuk mi is kint voltunk egy órát.
Csodálatos idő volt.
Május 31. Napközben valami okból
nem engedtek ki bennünket a kertbe. Megjött Avgyejev, és hosszan tárgyalt
J.Sz.-szel (Botkinnal - S szerző) Szavai szerint ő és a területi szovjet az
anarchisták támadásától tartanak, ezért lehet, hogy hamarosan el kell utaznunk,
valószínűleg Moszkvába. Kérte, hogy készüljünk fel a távozásra. Haladéktalanul
elkezdtünk csomagolni..”
Estére kelve közölték velük, hogy
a veszély elmúlt.
Ebben az időben a fehéreket támogató
Csehszlovák Hadtest már Jekatyerinburg
határában állt. „Későbbiekben sokat fognak írni arról, milyen hevesen törtek a
fehérek Jekatyerinburg felé, hogy kiszabadítsák a cári családot….Holott
valójában nagyon furcsán >>törtek a város felé<< Elesett Tyumen,
már körüs-körül a kezükre került minden nagyobb város, ám Jekatyerinburg még
tartotta magát.” A városban néhány száz felfegyverzett vörösgárdista
tartózkodott. A városban sok volt a cári tiszt, itt volt a Pétervárról evakuált
Vezérkari Akadémia. „Ennek ellenére egyetlen valódi kísérlet sem történik az
Ipatyev-ház foglyainak kiszabadítására!”
A cár és családja valójában
népszerűtlen volt az országban. A fehér szibériai hadsereg nem a cári uralom
visszaállításáért harcolt. Ők Alkotmányozó Nemzetgyűlést akartak cárizmus
nélkül.
Idézet Trockíj8 naplójából:
Trockíj Szverdlovnak tette fel a
kérdést.
-
„Egyébként, hol a cár?
-
Természetesen agyonlőtték. (Szverdlov szenvtelen
diadala: nem lesz per. - A szerző)
-
És a családja?
-
Azokat is.
-
Mindet?
-
Mindet. Miért? (Ebben megint ott van Szverdlov
láthatatlan gúnyos mosolya: csak nem sajnálja őket Trockíj, a lánglelkű
forradalmár? - A szerző)
-
Ki döntött a dologban? (Felháborodás: tudni akarja, ki
merészelt erről dönteni, anélkül, hogy tanácskozott volna - A szerző)
-
Megvitattuk itt a kérdést Iljics azon a
véleményen volt, hogy nem hagyhatunk eleven lobogót nekik. (Az én kurziválásom -
A szerző), különösen a jelenlegi súlyos helyzetben.”
A szerző szerint mindez csak
„Trockíj tanúvallomása, a történelem viszont csupán a dokumentumokat ismeri
el.”
Egy halvány nyom:
„Részlet O. Ny. Kolotov
(Leningrád) leveléből: >> Érdekes részlettel szolgálhatok az önt érdeklő
témában: nagyapám gyakran mesélte, hogy Zinovjev9 részt vett a cár
kivégzésének eldöntésében, és hogy a cárt egy távirat alapján lőtték agyon,
amelyet a központból küldtek Jekatyerinburgba. Nagyapámnak lehet hini, olyan
munkája volt, hogy nagyon sok mindent tudott. Elmondta, hogy ő maga is részt
vett a kivégzésekben…”
És a távirat megkerült!
A szerző rátalált az Októberi
Forradalom Archivumában. „Táviratok a bírósági szervek és a CSK
megszervezéséről és tevékenységéről. Megkezdve 1918. jan. 21-én, lezárva 1918. október
31-én” A cím a vörös terrort takarja.
Radzinszkíj a szerző így ír: „A
kivégzésekről szóló táviratok - maszatos papírra rótt döcögő mondatok - között
egyszer csak szemembe ötlött a kétfejű sas! A cári címer! Ez volt az a bizonyos
távirat. A cári távirdától maradt, cári sassal díszített blankettán. S a
szöveg: értesítés a cári család tervezett kivégzéséről….Legfelül, egy darabka
távírószalagon a cím >> Moszkva Leninnek<< Lejjebb ceruzával írot
megjegyzés: >> Vétel 1918.7.16.21 óra 22 perc. Pétervárról.<<
Egyszóval július 16-án 21 óra 22
perckor, vagyis a Romanov család kivégzése előtt érkezett távirat Moszkvába.”
Hosszú kerülő úton
„Jekatyerinburgból küldték
>> Szverdlovnak, másolat Leninnek<< jelzéssel. De Zinovjeven
keresztül küldték, aki akkor a második főváros, Pétervár gazdája, Lenin
legközelebbi harcostársa volt.”
A jekatyerinburgi feladó:
Goloscsokin „és egy bizonyos Szafarov, az egyik uráli vezér.”
Részlet a Szverdlovnak és Leninnek szóló táviratból:
„Értesítsék Moszkvát, hogy az
ítélettel, amelyben Filippovval megállapodtak, a katonai helyzet miatt nem
tudunk várni. Ha nem értenek egyet, haladéktalanul, soron kívül érteítsenek.
Goloscsokin, Szafarov Lépjenek kapcsolatba az ügyben közvetlenül
Jekatyerinburggal.”
Aláírás: Zinovjev
Filippov = „Filipp elvtárs”
Goloscsokin pártbeli álneve, aki még moszkvai misziója idején „megvitatta
Jekatyerinburg sorsát, és megállapodott a cári család kivégzéséről. Goloscsokin
nem más, mint a bolsevik Urál egyik vezetője, a cári család „gazdája”.
Szafarov pedig közvetlenül a
februári forradalom után „Zinovjev jóvoltából Leninnel együtt érkezett meg
Pétervárra, abban a bizonyos híres >>leplombált vagonban<< - írja a
szerző.
Goloscsokinnak a cári családdal
kapcsolatban két kérdést kellett
tisztáznia a Leninnel és Szverdlovval történt moszkvai találkozóján: „először
megállapodni mi legyen a cárral, ha Jekatyerinburg elesik.
Annál is inkább, mert a világ elé lehetett tárni a >>monarchista összeesküvés<<
cáfolhatatlan bizonyítékait, amelyeket Goloscsokin magával hozott. A
másik: megállapodni a család sorsáról.”
„Megállapodtak a legkényesebb
kérdést illetően is: hogyan hozzák nyilvánosságra a kivégzés tényét.
Valószínűleg már akkor elhatározták: a hivatalos közlemény csak Miklóst fogja
említeni. És megszületett a rettenetes formula, a véres vicc >> A
családot megbízható helyre evakuálták…
Mindamellett a kormány, számolva
az esetleges bukással, jónak látta úgy beállítani, mintha semmi köze nem lett
volna a kivégzéshez. A kivégzésre vonatkozó döntés a Jekatyerinburgi Szovjet
tagjaitól kellett, hogy eredjen. Ez azért volt hasznos, mert így a cárgyilkos
uráliaknak csak egy választásuk maradt: vagy a győzelem a fehérek felett, vagy
a halál.
Csakhogy Lenin,
ellentétben az olyan véres fantáziájú
romantikusokkal, mint Trockíj és Zinovjev, pragmatista volt. A cár és a család
kivégzése csak egy esetben történhet meg: ha Jekatyerinburg elesik. Ellenkező
esetben a Romanov-család továbbra is ütőkártya kell, hogy maradjon a
nagyhatalmakkal folytatandó későbbi játékban. Valószínűleg ugyanekkor gondolták
ki a mechanizmust is: a család elpusztítására adandó jel nem származhat a heves
uráli forradalmároktól. Kívülről fogják a jelet megkapni…” - fejtegeti
könyvében a szerző.
Az utolsó két hét….
Miközben Goloscsokin
visszatérésére vártak Jekatyerinburgban már foytak az előkészületek a Romanovok
kivégzésére. 1918. július 4-én leváltották a kommandánst. „Avgyejev helyére a csekista
Jakov Jurovszkíj került. Egyidejűleg lecserélték a ház teljes belső őrségét.”
A külső őrség még a helyén maradt.
A házon belül ismeretlen, hallgatag,
szőke fiatal emberek jelentek meg, a Cseka emberei, akik többségükben lett
származásúak voltak.
Részlet Alix naplójából: „Június
28. (július 11) Csütörtök. A komisszár tíz órakor látni akart valamennyiünket.
Húsz percig tartóztatott bennünket, reggeli alatt megtiltotta, hogy ezentúl
sajtot és tejszínt kapjunk.
Hivattak egy munkást, aki
kívülről vasrácsot szerelt az egyetlen nyitott ablakra. Nem vitás, ezek
állandóan attól félnek, hogy megszökünk, vagy kapcsolatba lépünk az őrökkel.
Továbbra is erős fájdalmaim vannak. Egész nap ágyban maradtam.
Az eltűnt kivégzési határozat:
Goloscsokin június 12-én, a rács
felszerelését követő napon megérkezett Moszkvából, és összehívta az Uráli
Szovjet Végrehajtó Bizottságának ülését.
„Nem, a hűséges Goloscsokin egyetlen
szót sem szólt a Moszkvával történt megállapodásról, erről csak a legszűkebb
kör - az Uráli Szovjet elnöksége - tudott. A szovjet közrendű tagjai meg voltak
győződve: ma ők maguk döntenek a Romanovok sorsáról. Közeledtek a fehérek.
Mindenki tisztában volt vele, mit jelentett az életében ez a döntés.
És mégis egyhangú határozatot
hoztak. Így született meg az Uráli Szovjet határozata a kivégzésről….A
határozat végrehajtását Jakov Jurovszkijra, a Különleges Rendeltetésű Ház
kommandánsára bízták” - írja a szerző.
Mi lett az Uráli Szovjet határozatával?
A szerző így folytatja: „Miért
tűnt el ez a határozat? Ahhoz, hogy ezt megértsük próbáljuk meg rekonstruálni a
szövegét.
Átadjuk a szót magának Jurovszkíjnak.
Ő a következőket írja feljegyzéseiben: >> A kommandáns közölte
Romanovval: tekintettel arra, hogy rokonai tovább folytatják
Szovjet-Oroszország elleni támadásaikat, az Uráli Szovjet Végrehajtó Bizottsága
úgy döntött, hogy agyonlöveti őket.
Nézzük most meg az Uráli Szovjet
hivatalos táviratát a Romanov–család kivégzéséről:
>> Tekintettel arra, hogy az ellenség közeledik Jekatyerinburghoz,
valamint, hogy a CSK kiterjedt fehérgárdista összeesküvést leplezett le,
melynek célja az egykori cár és családja mgszöktetése stop dokumentumok
kezünkben az elnökség határozata alapján július 16. (? -
A szerző) éjszakáján végrehajtásra került Nyikolaj Romanov kivégzése
stop családja megbízható helyre evakuálva. Ezért a következő tájékoztatást
adjuk: Tekintettel arra, hogy az ellenforradalmi bandák közelednek Urál vörös
fővárosához és lehetséges, hogy a koronás hóhér megmenekül a népbíróság elől
zárójel leleplezve fehérgárdista összeesküvés ő és családja kiszabadítására
megtalált kompromittáló dokumentumokat nyilvánosságra hozzuk zárójel a területi
szovjet elnöksége határozatot hozott Nyikolaj egykori cár agyonlövéséről vessző,
aki bűnös az orosz nép elleni megszámlálhatatlan véres erőszaktételben.
Részlet A.Sz.Kruglov olvasó leveléből:
>>Apámnak birtokában van a cár kivégzéséről hozott határozat
szövege, amelyet a városban kiragasztott falragaszokról másolt le.<<
„A Munkás-Paraszt-és Vöröskatona-küldöttek Uráli Szovjetje VB-jének
határozata. Tekintettel arra, hogy a csehszlovák bandák fenyegetik az Urál
vörös fővárosát, Jekatyerinburgot, és figyelemmel arra, hogy a koronás hóhér
esetleg megszökhet és megmenekülhet a népbíróság ítélete elől, a Végrehajtó
Bizottság, a nép akaratának végre-
Hajtójaként elhatározta a számtalan vére gaztettben bűnös Nyikolaj
Romanov egykori uralkodó agyonlövését.
A szöveg csaknem szószerint
egyezik a távirattal. Ez tehát az eltünt határozat szövege.
A Jurovszkíj által felolvasott
szöveg a Romanovok kivégzéséről szólt, a hivatalos határozat viszont csak
Romanov kivégzéséről….Így születik meg a tradició: egy határozat a világ
számára, egy másik, titkos határozat a végrehajtóknak.
A nagyvilág számára szánt
határozatot ünnepélyesen megerősítette aláírásával az elnökség valamennyi
tagja: Beloborodov, Gyidkovszkíj, Tolmacsov, Goloscsokin, és Szafarov...”
Részlet Miklós naplójából:
„Június 30. Szombat. Alekszej
Tobolszk óta először megfürdött. A térde javul, de még nem tudja teljesen
kiegyenesíteni. Kellemes, meleg idő van. Kívülről semmi hírt nem kapunk.”
Alix naplójából: „Június 30
(július 13.) 6.30-kor a Bébi Tobolszk óta először megfürdött. Sikerült egyedül
bemásznia a kádba, és ki is tudott jönni, ugyancsak maga mászik ki az ágyából.
De állni egyelőre csak lábon tud…Egész éjszaka eset. Az éjjel három revolver
lövést hallottam.”
Az utolsó három nap
Miklós naplója három nappal a vég
előtt megszakad. Alixé folytatódik. A történet végéig.
Az őrség ügyeleti naplójából: „Július
10-én Nyikolaj Romanov kérelmezte az ablak kinyitását szellőztetés céljából,
ami el lett utasítva.
Július 11. A család szokásos sétát
tett. Tatyjana és Marija fényképezőgépet kért, amit persze a kommandáns
megtagadott.
A csekista Mihail Medvegyev fia:
>> Apám elmondta, hogy az Amerika Szállóban ezekben a napokban
tanácskozást tartottak. A tanácskozást Jakov Jurovszkíj vezette. A kivégzésben
való részvétel önkéntes alapon történt. Az önkéntesek gyűltek össze a
szobájában….Megbeszélték, hogy a kivégzendőknek a szívébe fognak lőni, hogy ne
szenvedjenek. Szét is osztották, hogy ki kire lő. A cárt Pjotr Jermakov
vállalta magára. Neki voltak emberei is, akiknek az volt a feladatuk, hogy
segítsenek titokban eltemetni a holttesteket…A cárnét Jurovszkíj vállalta.
Alekszejt Nyikulin. Az apámnak Marija jutott Marija volt a legmagasabb.
<<
A többi hercegnő és a cselédség
Medvegyev egy névrokonának, Pavel medegyevnek, az Ipatyev-ház őrparancsnokának,
valamint egy másik csekistának, Alekszej Kabanovnak és hat lett csekistának10
jutott.
Jurovszkíj megbeszélte velük:
pontosan éjfélkor be fog állni az udvarba egy teherautó. A kocsin érkezik Pjotr
Jermakov. A teherautó a szovjet garázsából jön. A helyszínen lecserélik a
sofőrt.
Szergej Ljuhanov, az Ipatyev-ház
kocsijának sofőrje fog a volánhoz ülni. Ezen a teherkocsin kell majd
elszállítani a hullákat….
Most csak az maradt hátra, hogy
eldöntsék, hol hajtják végre a kivégzést. A kommandáns pillanatig sem habozott.
Az éléskamra mellett ott volt az a bizonyos szoba, s ő mindjárt felfigyelt rá:
a szoba ajtaja a kihalt Voznyeszenszkíj utcára nézett. A berácsozott ablakot
eltakarja a lejtő. Így aztán ha odabent meggyújtják a villanyt, az utcán akkor
sem lehet látni a magas kerítés miatt ” - foglalta össze a történéseket Edvard
Radzinszkíj.
Az utolsó nap
A szerző így folytatja: „Azon az
utolsó napon, július 16-án reggel 9-kor keltek fel. Mint mindig, összegyűltek a
szülők szobájában, és együtt imádkoztak.
Azelőtt gyakran énekeltek,
kórusban, kerubi énekeket és más egyházi énekeket. De az utóbbi napokban - erre
az őrkatonák is felfigyeltek - nem énekeltek.
Reggel kilenckor, szokás szerint
megérkezett az Ipatyev-házba Jurovszkíj kommandáns. Tízkor megteáztak, és a
kommandáns végigjárta szobákat: >>létszámellenőrzést<< tartott.
Sétára szokás szerint, egy órát
engedélyezett, s mint mindig, két részletben: fél órát reggel és fél órát ebéd
előtt….csak a cár és a hercegnők sétáltak….Alix nem ment ki, az egész napot a
szobába töltötte.
Jurovszkíj feljegyzéseiből:
>>Július 16-án távirat jött Permből, mely rejtjelezett szövegű parancsot
tartalmazott a Romanov-család kivégzésére. Este hatkor Filipp Goloscsokin
utasítást adott a parancs végrehajtására.<<
Egy 1968. november 19-én
Alekszej Fjodorovics Akimovval - aki nem
mellesleg 1918 áprilisától 1919 júliusáig a Kreml őrségében szolgált
J.M.Szverdlov és Lenin mellett őrködött - jegyzőkönyvbe rögzített beszélgetés
készült.
„A.F.Akimov előadásában a következők
olvashatók: >> Amikor a tulai (Elírás, helyesen:uráli - A szerző)
kormányzósági VB elhatározta Miklós családjának kivégzését, a Népbiztosok
Tanácsa és a VCIK táviratban hagyta jóvá a határozatot. J.M.Szverdlov engem
küldött, hogy vigyem el a táviratot a távirdába, amely akkor a Mjasznyickaja
utcán működött. Szverdlov figyelmeztetett: Vigyázz a feladásnál. Ez azt
jelentette, nemcsak a távirat másolatát fell visszavinnem, hanem a szalagot is.
Amikor a távirász leadta a
szöveget, kértem a másolatot és a szalagot is. De a szalagot nem akarta ide
adni. Ekkor elővettem a revolveremet, és megfenyegettem. Erre ideadta a
szalagot, és én visszamentem. Mire a Kremlhez értem, Leninnek már tudomására
jutott, hogy mit csináltam. Amint megérkeztem, Lenin titkára azt mondja:
>Iljics hivat, eredj be, mindjárt megmossa a fejed<
Ezek szerint tehát a Népbiztosok
tanácsától és a VCIK-tól (vagyis Lenintől és Szverdlovtól) távirat ment, hogy
>>jóváhagyja a határozatot<<, a cári család kivégzését.
Jekatyerinburgban ekkor már éjfélre
járt. Az ottaniak várták a választ. Éjfél után aztán, amint a válasz
megérkezett, Goloscsokin útnak indította a teherautót. Ez volt az oka, hogy a
gépkocsi csak jó kétórás késéssel, fél kettőkor érkezett meg Jermakovval.
Jurovszkíj bosszúsan említi ezt a késést a visszaemlékezéseiben” - írja a
szerző.
Majd így folytatja: „Mialatt
Jekatyerinburgban a táviratot várták, a család lefekvéshez készülődött.
Alekszej ezen az éjszakán a szülők szobájában aludt.
Július 18-án még mindig őrség állt az
Ipatyevház körül.
Ezen a napon a városban
megjelent, majd titokzatos körülmények között eltűnt Jurovszkíj kommandáns és
Goloscsokin komiszár.
Július19. Jekatyeringburg.
Reggel Jurovszkíj végre visszatér
a városba. Óráról órára várható Jekatyerinburg eleste. És Jurovszkíj siet.
Jurovszkíj hét csomagból álló poggyászával, köztük „egy nagy sötét bőrönddel” (ez
volt a Romanovok archívuma) elutazik Moszkvába. „Ugyancsak ezen a napon július
19-én Moszkva hivatalos közlemény ad ki Nyikolaj Romanov kivégzéséről.
Július 20. Jekatyerinburg.
Elutazik a városból az események
másik fő résztvevője, a kommandáns helyettese, Grigoríj Nyikulin. „Ugyanezen a
napon kiürült Ipatyev mérnök háza.” Az őrzést megszüntették, a katonákat
egyenest a frontra irányították. Nekik aztán muszáj az utolsó csepp vérükig
harcolni, ők nem eshetnek a fehérek fogságába. Az Ipatyev-házban történtek után
a fogság a halált jelentené számukra….
Július 21. Ipatyev mérnököt
behívatták a szovjetre, és átadták neki saját háza kulcsait…”
A fehérek vizsgálják a történteket.
A történész-szerző tovább
folytatja: „Július 25-én a bolsevikok feladták Jekatyerinburgot, és a városba
bevonultak a szibériai hadsereg és a Csehszlovák Hadtest egységei. A fehér
tisztek azon nyomban az Ipatyev -házban siettek…A házon látszottak a kapkodó
távozás nyomai.”
Mindenütt felfordulás, rendetlenség
A földszinten - ahol az őrség
szobái voltak. Teljes volt a rendetlenség. Csak egy szobában nem, ahol a
kivégzések történtek. „Ebben a szobában a legtökéletesebb rend honolt: minden
fel volt mosva, le volt tisztogatva. A szobát egy vékony fal választotta el a
szomszédos kamrától, ahová beszögezett ajtó vezetett. A válaszfalat és a
beszögezett ajtót lövedékek lyuggatták keresztül-kasul. Nyilvánvaló volt: a
szobát kivégzőhelynek használták.”
A fehérek felásták a kertet,
átkutatták a tavat, a temető közös sírjait, de nem akadtak a ház lakóira.”
A kivégzések története:
Filipp Proszkurjakov őr
vallomásából: „Éjjel tizenkettőkor Jurovszkíj felébresztette a cári családot” és
leparancsolta őket a földszintre, arra hivatkozva, hogy „veszélyes éjszaka
várható” ezért veszélyes lenne az emeleti helyiségekben tartózkodni. „Odalent
Jurovszkíj felolvasott valami papírt. Az uralkodó félbeszakította:>>
Hogyan?!<< Mire Jurovszkíj Medvegyev őr szerint „felkapta pisztolyt tartó
kezét, és azt felelte:>>Így ni!<< Medvegyev elmondta, hogy ő maga
két-három golyót eresztett az uralkodóba és a többi kivégzett személybe. Amikor
valamennyit agyonlőtték, Andrej Sztrekotyin, mint maga elmondta, leszedte róluk
az ékszereiket, de Jurovszkíj nyomban elvette tőle és fölvitte az emeletre.
Ezután a halottakat feldobálták egy teherautóra, és elvitték valahová. A sofőr
Ljuhanov volt” fejezte be vallomását Proszkurjakov.
„Letyemin őr
Ő sem látta kivégzést, és
vallomását egy másik Sztrekotyin nevű őr szavai alapján tette meg. Sztrekotyin
ezen az éjszakán, - mint mondta -, a géppuskás őrhelyen állt a földszinten.
>> Az ő váltása alatt
(éjjel tizenkettőtől hajnali négyig) fentről lekisérték a cárt, a cárnét, a
gyerekeiket, és cselédeiket…és bevitték őket a kamrával szomszédos szobába.
Sztrekotyin elmondta, hogy Jurovszkíj kommandáns a szeme láttára ezt olvasta
fel előttük egy papírról>Az életüknek vége<
A cár nem hallotta világosan,
visszakérdezett, a cárné és az egyik lány keresztet vetett. Eközben Jurovszkíj
rálőtt a cárra, és a helyszínen végzett vele. Aztán tüzet nyitottak a lettek és
a felvezetők……Ugyancsak Sztrekotyin mondta el, hogy közvetlenül a cár után
lőtték agyon fekete lakáját.<<
A kaszárnyában Letyemin július
18-án megpillantotta Ljuhanovot, a sofőrt. Az elmondta, hogy a kivégzetteket
teherautón elszállította, és hozzátette: alig tudott kikecmeregni: sötét volt,
és a környék tele volt tuskókkal. De hogy hová vitte a tetemeket, azt mondta
el.”
Pavel Medvegyev az őrség parancsnoka:
Az első egyetlen olyan tanú,
„aki ott volt abban a szobában…Medvegyev
július 16-án este lépett szolgálatba. Jurovszkíj kommandáns megparancsolta
neki, gyűjtse be és vigye oda hozzá az őrségtől az összes Nagan típusú
revolvert. Jurovszkíj azt mondta: >> Ma agyonlőjük az egész családot, meg
a doktort és a cselédeket - figyelmeztesd az osztagot, hogy senki ne
nyugtalankodjék, ha lövéseket hallanak….
Éjféltájt (régi időszámítás
szerint - az új szerint hajnali háromkor) Jurovszkíj felébresztette a cári
családot. Hogy közölte-e velük, miért zavarja őket, és hová kell menniük azt
Medvegyev nem tudja…
Körülbelül egy óra múlva
az egész cári család, a doktor, a komorna és
két cseléd felkelt, megmosdott felöltözött. Még mielőtt Jurovszkíj felment
volna felébreszteni a cári családot, megérkezett az Ipatyev-házba két csekista.
Az egyik Pjotr Jermakov (a verh-iszetszki üzemből), a másikat Medvegyev nem
ismerte.
A cár, a cárné, a négy lány, a
doktor, a szakács és a lakáj előjött, ki-ki a maga szobájából. A trónörököst a
cár vitte a karján. Az uralkodó és a trónörökös zubbonyt és tányérsapkát
viselt. A felséges asszony és a lányok ruhában voltak, kabát nélkül. Elől ment
őfelsége a trónörökössel. Medvegyev szavai szerint a jelenlétében nem volt se
könny, se zokogás, se egy kérdés. Lementek a lépcsőn, ki az udvarra, onnan a
másik ajtón be az alsó szintre. Bevezették őket a lepecsételt kamrával
szomszédos sarokszobába. Jurovszkíj székeket hozatott..
A cárné az ablak felőli oldalon ült le,
közelebb a boltív hátsó
oszlopához. Mögé beállt a három lánya. Az uralkodó középre ült, mellé a
trónörökös, mögöttük Botkin doktor. A komorna - egy magas nő - a kamra
ajtajának bal ajtófélfája mellé állt. Mellé a negyedik lány. A komorna kezében
párna volt. A hercegnők is egy-egy kispárnát hoztak, az egyiket letették a
trónörökös székére, egy másikat a cárné székére.
Velük együtt a szobába bevonult
tizenegy férfi: Jurovszkíj, a
helyettese, két csekista, és hét lett. Medvegyev szerint Jurovszkíj azt mondta
neki::>> Menj ki az utcára, nézd
meg, nincs-e ott valaki, és nem hallatszana-e majd a lövések.<<
Medvegyev kiment az udvarba, és
hamarosan lövéseket hallott. Három-négy perc telt el, mire visszatért a házba.
Amint belépett ugyanabba a szobába, azt látta, hogy a cári család valamennyi
tagja számtalan sebből vérezve fekszik a padlón. >> Patakokban folyt a
vér a trónörökös még élt, nyöszörgött. Jurovszkíj odalépett hozzá, és kétszer
vagy háromszor közvetlen közelről belelőtt. A trónörökös elhallgatott. A
látványtól hányinger fogott el…Az udvaron álló szán rúdjaira erősített
lepedőkből hordágyakat eszkábáltunk, azon vittük ki a holttesteket a
teherautóra…”
A vizsgáló megkérdezte:
Mit tud Sztrekotyinról. „Úgy
emlékszem, tényleg a géppuskánál állt. Annak a szobának az előszobába nyíló
ajtaja, amelynek ablakában a géppuska állt, nyitva volt. Nyitva volt az ajtó
is, amelyik az előtérből a kivégzőszobába vezetett..” Sztrekotyin tehát
láthatta a kivégzéseket.
Előkerült Jurovszkíj „Feljegyzése”
arról az éjszakáról:
Jurovszkíj 1920-ban adta át
„feljegyzését egy Pokrovszkíj nevű történésznek. „Az anyag egy évvel korábban,
1919-ben íródott, a hatóságoknak készített beszámolóként.” A „feljegyzésre” az
író-történész Radzinszkíj akadt rá a „Forradalom Múzeumában”.
Jurovszkíj: >> Július
közepe táján Filipp (Goloscsokin) szólt nekem, hogy ha a front közelebb kerül,
fel kell készülni a likvidációra…
Azt hiszem, tizenötödikén este
vagy tizenötödikén reggel bejött, és azt mondta, még aznap meg kell kezdeni a
dolgot, a likvidálást…
Július 16-án távirat érkezett
Permből, amelyben titkos nyelven megfogalmazott parancs volt a Romanovok
megsemmisítésére….Este hatkor Filipp utasítás adott a parancs végrehajtására. (Éjjel)
tizenkettőkor kellett megérkeznie a holttesteket elszállító gépkocsinak.<<
Jurovszkíj: >> Az osztagnak
előre ki lett adva, ki kire fog lőni, és hogy egyenest a kivégzendők szívére
célozzanak, hogy elkerüljék a sok vért, és mielőbb végezzenek…<<
Sztrekotyin: >> Az utolsó
szónál hirtelen előrántotta a zsebéből (Jurovszkíj - A szerk.) a revolverét, és
rálőtt a cárra….<<
A cár „a padlón fekszik,
leterítették az első golyók, melyeket
egyszerre lőttek rá mind a tizenketten. A földön fekszik a cárné is, akit a széken
lőttek le, meg Trupp a fekete szolga, aki mindjárt ura után esett össze.
Elterült Botkin doktor és Haritonov, a szakács is. De a lányok még élnek…A
golyók lepattognak róluk….Az osztag szinte tébolyultan tüzel, egyre tüzel. A
lőporfüstben alig látszik a lámpa...Vértócsákban fetrengő alakok…a padlón, a
lövedékek ellen a kezét nyújtogatva ott rángatódzik a kisfiú, aki érthetetlen
módon még mindig él. Jurovszkíj
Két újabb lövéssel
>>boldogul<< vele…
Kabanov: >> A cár két
kisebb lánya a falhoz szorulva guggolt, kezükkel eltakarva a fejüket. Ketten is
lőttek a fejükre… Gyemidova a komorna is még élt…Végül puskatussal végeztek
vele. Most már mind a tizenegyen a padlón fekszenek, de alig lehet látni őket a
füsttől…
Sztrekotyin: >> Jermatov
kivette a kezemből a szuronyos puskámat, és végzett mindenkivel, aki életben
maradt.<<
Sztrekotyin: >> Kezdtük összeszedni a holttesteket..<<. Ekkor
kezdődött a fosztogatás: a kommandáns kénytelen volt kiállítani három
megbízható elvtársat a holttestek őrzésére, amíg folytatódott a rakodás.
Jurovszkíj: >> Az egész
művelet, az ellenőrzést (a pulzustapogatást) is beleszámítva, mintegy húsz
percet vett igénybe..<<
„Valószínűleg Pavel Medvegyevnek
jutott eszébe, hogy a holttesteket lepedőben kéne kivinni, nehogy összevérezzék
a szobákat….
Pavel Medvegyev: >> Az udvaron álló szán rúdjaira erősített lepedőkből
hordágyakat eszkábáltunk, azon vittük ki a holttesteket a teherautóra…<<
A holttesteket szállító teherautó
„Kitárul az Ipatyev-ház kapuja,
és Szergej Ljuhanov sofőr kihajt
a kocsival az utcára. Éjjel három óra. A teherautó végighajt a Mennybemenetel
úton aztán befordul a Főutcára, a lóversenypályánál kiér a városból, aztán
tovább halad Kopjatki felé.
A kocsi elhalad a verh-iszetszki
üzem mellett, majd átvág a permi vasútvonalon, és beér egy sűrű vegyes erdőbe,
amely egészen Kopjaitkiig húzódik. A permi vasútvonaltól körülbelül három
versztára északra a 120. számú kitérőnél áthalad a bányaüzemi vasút pályán is…Errefelé
süppedékeny, mocsaras a talaj, és a kocsi mintegy száz méterre” a 184. számú
őrházhoz, belesüllyedt az ingoványba. Ljuhanov megpróbál kikapaszkodni, de a
motor túlmelegszik.
Ljuhanov kiszállt a kocsiból.”
A sofőr vizet kér 184. számú
őrház asszonya „nekilát vizet önteni a motorhoz…Aztán a vörös katonák fölkapják
az őrház mellett heverő talpfákat, és „ráfektetik a mocsárra. A holtesteket
szállító kocsi a talpfákon áthajt a mocsáron,” majd az őrház mellett behajtott
az erdőbe „és az erdei úton három verszta után elér a Négy Fivér erdőrészhez.”
Jurovszkíj azt írja, hogy „mintegy
öt versztányira egész karavánba” botlottak „lehettek vagy huszonöten, lóháton,
csézákon stb. Ezek voltak azok a munkások (a szovjet végrehajtó bizottságának a
tagjai), akiket Jermakov szervezett ide…Azt hitték, hogy rájuk bízzák a
Romanovok kivégzését..”
Jurovszkíj: „Eközben elkezdték
átrakni a holttesteket a csézákra, holott szekerekre lett volna
szükség…Mindjárt fosztogatni kezdték a halottak zsebeit….
Ekkor derült ki, hogy Tatjánán,
Olgán és Anasztásziján valami különleges fűző van. Úgy határoztunk, hogy a
holttesteket mezítelenre vetkőztetjük, de nem itt hanem az eltemetés helyén…
Kiderült azonban, hogy senki nem
tudja, hol a kiszemelt bánya…Virradt…Kiderült, hogy egyáltalán semmi sincs
előkészítve…még ásók sincsenek.”
A helybeliek megtalálják a bányát.
Jurovszkíj: „Mivel a gépkocsi
elakadt két fa között, ott hagytuk, és a szekérkaravánnal mentünk tovább. A
holttesteket letakartu posztóval. Tizenhat és fél versztára jártunk Jekatyerinburgtól,
amikor megálltunk. Reggel hat-hét óra lehetett…” Közben a gépkocsi felborult. „Ljuhanov
elszámította magát…”
Jurovszkíj: „Az erdőben
megkerestük a régi elhagyott bányagödröt (valamikor aranyat bányásztak itt),
mely körülbelül három és fél arsin mély lehetett. A gödör egy arsinynyira tele
volt vízzel… A holtesteket lerakták…A kommandáns úgy rendelkezett, hogy
vetkőztessék le a holttesteket és rakjanak tüzet, hogy mindent
elégessenek….Amikor elkezdték levetkőztetni az egyik lányt, előkerült a fűzője,
amelyet helyenként átlyuggattak a lövedékek…Az értéktárgyakat táskákba tettük,
minden mást, ami a holttesteken volt, elégettünk magukat a tetemeket
belesüllyesztettük a bányagödörbe.” Jurovszkíj szerint a cári kincseket az
alapajevszki gyár mellett elásták egy ház pincéjében.
A holttesteket áttemetik…
A csekista Medvegyev fia: >>Reggel
apám kiment a piacra és a helyi kofáktól részletesen visszahallotta, jol és
hogyan rejtették el a cári család holttestét. Ez az igazi oka, hogy miért
került sor a holttestek áttemetésére.<<
A várostól kilenc versztára a
moszkvai műút mentén volt néhány „nagyon mély bányagödör”.
„A kommandáns odasietett, de a
gépkocsi defektje miatt gyalog kellett odamenni. Csakugyan talált három nagyon
mély, vizzel teli bányagödröt, és úgy határozott, hogy a holttestekre követ
kötnek, és úgy süllyesztik bele a tetemeket..” Este nyolc körül (július 17-én)
a kommandáns visszatért a városba, beszerezte a petróleumot és a kénsavat.
„Csak a 17-ről 18-ra virradó éjjel” éjfél körül tért vissza a bányához.
Medvegyev fia: >>Fáklyákkal
világítottunk. Vaganov, a matróz, lemászott a bányagödörbe, ott állt a sötétben,
a jéghideg vízben. A víz a melléig ért. Köteleket engedtünk le. Ő rákötötte a
köteleket a tetemeket, mi meg felhúztuk…<<
„S a holttestek újra útra kelnek…
Először szekereken, aztán
teherautón. Velük együtt Jurovszkíj. Harmadik napja van a halottakkal….Csak
este kilenckor tudtak útnak indulni….Nehezen haladtak, a veszélyes helyekre
rudakat fektettek…19-én, hajnali fél ötkor körül a kocsi végképp elakadt…Nem
maradt más hátra, mint hogy nem mennek tovább a bányákig, hanem ott a
helyszínen eltemetik vagy elégetik a holttesteket….
Először el akarták égetni
A(lekszej)t és A.F.-et, de helyette tévedésből a frajlejnt égették el. Aztán
ugyanitt, a tűz helyén eltemették a maradványokat, majd újra tüzet raktak, hogy
teljesen eltüntessék az ásás nyomát….Reggel hétre elkészült a négyzet alakú,
két és fél arsin mély, három és fél arsin széles gödör… A holttesteket
belefektették a gödörbe, az arcukat és egész testüket leöntötték kénsavval,
egyrészt, hogy felismerhetetlenné tegyék őket, másrészt, hogy megelőzzék a
bomlás bűzét (a gödör nem volt elég mély). Betemették a gödröt, talpfákat
fektettek rá, néhányszor áthajtottak rajta, úgy, hogy a gödörnek semmi nyoma
nem maradt…A titkot sikerült tökéletesen megőrizni, ezt a temetési helyet a
fehérek nem találták meg.
Jurovszkíj a >> Feljegyzés-e<<
végén megjelölte a titkos sír helyét:
>> Kopjatki,
Jekatyerinburgtól 18 verszta északnyugatra. A vasútvonal a várostól kilenc
versztára halad el Kopjatki és a verh-iszetszki üzem között. A holttestek a
vasúti kereszteződéstől az iszetszki üzem irányában 100 szazseny távolságra
vannak eltemetve.<<
Epilógus:
1979 ben egy helybeli orosz történész
Alekszander Avdonyin csontvázakat
talált Jekatyerinburgtól kb. tíz mérföldnyire A csontok DNS-ét megvizsgálták.
1981-ben a külföldi orosz ortodox
egyházak szent mártírokká nyilvánították II. Miklóst és családját.
1991-ben kilenc savval leöntött
és elégetett holttest maradványait találták meg Jekatyerinburg közelében. A
meggyilkoltak földi maradványait - a Romanovokkal rokonságban álló Fülöp
edinburh-i herceg DNS mintájának segítségével azonosították.
A cári család földi maradványait
nyolcvan évvel kivégzésük után 1998. július 17-én temették el a szentpétervári
„Szent Péter és Pál” székesegyházban. 2000-ben az orosz ortodox egyház a
meggyilkolt család minden tagját szentté avatta.
2007-ben rátaláltak az utolsó cár
két gyermekének: Marija
nagyhercegnő és Alekszej trónörökös földi maradványaira is. Azonosításukat,
helyben (Jekatyerinburgban), illetve amerikai laboratóriumokban végzett DNS
tesztek tették lehetővé.
Keresésük azért volt sikeres,
mert Jakov Jurovszkíj hosszú évtizedek után előkerült „Feljegyzéséből”
kiderült, hogy az utóbbi két áldozatot a család többi tagjától távolabb
földelték el.
A család rehabilitálása
2005-ben a „Romanov-család” nevében
a Spanyolországban élő Marija Vlagyimirova nagyhercegnő, aki II. Miklós
unokatestvérének a Párizsban elhunyt Kirill Vlagyimirovics nagyherceg unokája,
adott be keresetet, hogy nyilvánítsák politikai üldözés áldozatává a család
megölt tagjait és rehabilitálják őket.
Az illetékes orosz ügyészség
azzal utasította vissza a keresetet, hogy II. Miklóst és családját nem bírósági
ítélet alapján végezték ki, így az 1918. július 16-án virradó éjszaka
történteket szándékos gyilkosságnak kell tekinteni, ezért a bűnügy áldozatainak
nem jár rehabilitáció.
2008-ban azonban új döntés
született, miszerint a család meggyilkolásával jogtiprás történt….
Felhasznált irodalom:
Edvard Radzinszkij
Az utolsó cár - II. Miklós élete
és halála
Európa Könyvkiadó
Budapest,1995
Gudrun Ziegler
A Romanovo titka- Az orosz cárok
története és végzete
Gabo-Kiadó - Borsodi Nyomda Kft.
1995
Internet-Wikipedia
Szövegmagyarázat:
1. Georgíj Lvov herceg a- közvetlenül II. Miklós lemondása előtt, de
még azon a napon alakult első ideiglenes kormány (1917.márc.15- 1917.júl.22.)
miniszterelnöke.
2. Lavr Georgijevics Kornyilov (1870-1918) orosz tábornok. Az orosz-japán háborúban
(1904) hírszerzőként teljesített szolgálatot. Az első világháborúban Bruszilov
tábornok vezetése alatt hadosztály parancsnok. 1917 februárjában a petrográdi
katonai körzet parancsnoka rövid ideig. Puccsot kísérelt meg a Kerenszkij-kormány
ellen. A kormányfő leváltotta és börtönbe csukatta, ahonnan rövid idő múlva kiszabadult.
A bolsevik hatalomátvétel (1917. okt.-nov.) után, ellenük harcolva a „doni
hadsereg” élén állt. A fronton 1918 áprilisában esett el. Ellenfelei holttestét
elégették.
3. Kerenszkíj, Alekszandr, Fjodorovics (1881-1970) orosz politikus, miniszter,
miniszterelnök. Jogot végzett, eleinte ügyvédként praktizált. 1912-től az
Állami Duma tagja. 1917-ben a februári forradalom után a Lvov herceg vezette
Ideiglenes kormány igazságügymiinisztere, később a hadügyi tárca élére került.
1917. aug.-tól miniszterelnök. 1917 szeptemberében meghiúsítja Kornyilov
tábornok puccs-kísérletét, átveszi a hadsereg irányítását. A bolsevik
hatalomátvétel idején a fronton szolgált, majd 1918-ban Európába (Párizs ?)
menekült.
A második világháború idején, 1940-ben az
Egyesült Államokba települt.
4. Vlagyimir Iljics Lenin (1870-1924) orosz nemzetiségű bolsevik politikus,
forradalmár az ún „leninizmus” névadója. Életével ezen a honlapon a „Lenin
családja és gyerekkora” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.
5. Lloyd David George (1863-1945 ) walesi származású, brit politikus,
miniszterelnök. Jogot végzett, majd 1890-től politikusi pályára lépett.
1905-tőlkülönböző tárcák élén miniszter. Az első világháború idején hadianyag-gyártási
miniszter. 1916-1922 között miniszterelnök. A háborút lezáró béketárgyalásokon
Clemenceau és Wilson között „lavírozva” középutas politikát képviselt. 1940-ben
Churchill meghívta a háborús kabinetbe, de magas életkora és egészségi állapota
miatt a felkérést nem fogadta el.
6. V. György brit uralkodó 1910-1936 között. Az első brit király,
aki a Hause of Windsor és a német Szász-Coburg Gotha királyi család
leszármazottja.
7. Jakov,
Mihajlovics Szverdlov (1885-1919)
orosz-szovjet bolsevik forradalmár. 1918-ban „második ember” a hierarchiában.
1924-ben Jekatyerinburgot róla nevezték el. Ezt a nevet a város egészen 1991-ig
viselte.
8. Lev Davidovics Trockíj (1879-1940) orosz, bolsevik forradalmár. Életével
ezen a honlapon a „Lev Trockíj az utódokról és Lenin haláláról” c. szerkesztés
részletesebben is foglalkozik.
9. Grigorij Jevszejevics Zinovjev (1883-1936) orosz-szovjet bolsevik forradalmár. Lenin
harcostársa. A sztálini terror egyik áldozata. Életével ezen a honlapon a
„Sztálin beáldozza Buharint” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.
10. Cseka az 1917. dec. 20-án alakult Összoroszországi
Rendkívüli izottság az Ellenforradalom és Szabotázs elleni harcra, egyszerűbb nevén
(orosz rövidítés) Cseka. Tagjai az ún. „csekisták” voltak.
Forrás:
Internet
–Wikipedia
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2010. augusztus
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!