Nagykállói dr.Kállay Miklós
(1887-1967) politikus 1942. március 10-től a török követségre való menekülése
időpontjáig (1944. március 20.) volt ténylegesen Magyarország miniszterelnöke.
Horthy Miklós tudtával fokozatosan feladta elődjének
Bárdossy Lászlónak a tengelyhatalmak felé irányuló politikáját. A német
szövetség látszatát fenntartva titkos tárgyalásokat kezdeményeztek az
angolszász hatalmak megbízottaival először Törökországban, majd Stockholmban,
Bernben és Lisszabonban. A tárgyalásoknak nagy irodalma van, aminek
ismertetésére e helyen nem lehet vállalkozni. A német titkosszolgálatnak
azonban megbízható információk álltak rendelkezésére a tárgyalásokról. Nem
véletlen, hogy a német megszállás időpontjában a miniszterelnök helyzete
tarthatatlanná vált. Kállay Miklós menedéket kért a törököktől, ahol 1944. márc.
20-tól 1944. novemberéig, a nyilasok által történő
elhurcolásáig tartózkodott. A szerkesztés Kállay Miklós menekülését, a nyilasok
általi fogvatartását és további „kálváriáját” örökíti meg az ő emlékezése
alapján.
A megszállás első napja után.
A miniszterelnök visszavonult
lakosztályába családjával, feleségével, három fiával és a kis unokával. Reggel
hat órakor azzal ébresztették, hogy a miniszterelnökség előtt egy páncélos áll
és az épület körül van véve SS katonákkal. „Egy SS tiszt pedig dörömböl a kapun
és bebocsátást kér.” Kristóf fia lement megkérdezni, hogy mit akar. A tiszt azt
felelte, hogy parancsa van a miniszterelnököt a német követségre kísérni, ahol
Veesenmayer1 teljhatalmú
megbízott várja. Eközben - míg a miniszterelnök öltözködött - családja arra
kérlelte, hogy meneküljön. „Gyors elhatározással” úgy döntöttek, hogy a kis
unokával mindnyájan elhagyják lakosztályukat. A család elindult a miniszterelnökség
óvóhelyén át a Várhegy belsejébe.
„Az óvóhely alsó kijárata a
Várhegy alatti alagútba nyílt, onnan egy szemközt nyíló ajtón át egy lépcsőhöz
érkeztek, s mintegy háromszáz lépcsőfokot megmászva felértek a királyi palotába
a kormányzó rezidenciájához.”
A kormányzót azonnal felébresztették
Horthy felháborodva fogadta a
miniszterelnök elleni merénylet hírét „és nyomban felajánlotta… hogy
helyezkedjem az ő oltalma alá.” Horthy azonnal felhívta Veesenmayert, -aki fent
volt már és várta a miniszterelnököt - hogy legerélyesebben tiltakozzon a
teljhatalmú megbízottnál.
Kállay Miklós nem akarta „a kormányzó
meghívását igénybe venni,” ezért felhívta a török követet bizonyos Kececi urat,
hogy fenntartja-e a feleségének az előző napon tett ajánlatát, miszerint
menedéket nyújt a miniszterelnök részére. „Igenlő válaszára azt kértem tőle, hogy
küldje az autóját a várkert kijáratához. Amikor az autó megérkezett,
elbúcsúztam a családomtól és a kormányzóéktól, beültem és hamarosan a
Rózsadombon lévő török követség kapuja előtt szálltam ki.”
„Nyolc hónapig vendégeskedtem ott.”
A követ jelentette az eseményt
kormányának, ahol azt jóváhagyólag tudomásul vették.
A török külügyminiszter bizonyos
Numan bej von Papen2 német
követtel tárgyalta meg az esetet.
Papen „ajánlata” szerint a
miniszterelnök három lehetőség közül válaszhatott:
-
a török kormány meghívására családostul
Konstantinápolyba megy egy német repülőgépen,
-
vagy vidéki birtokára utazik, ahol egy német „díszőrség”
vigyáz a személyes biztonságára,
-
vagy továbbra is igénybe veszi a török követség
vendégszeretetét.
A miniszterelnök nem sokáig
mérlegelhette a lehetőségeket. Ugyanis a német kormány visszavonta az első
számú ajánlatát. „Így habozás nélkül kijelentettem, hogy a második lehetőséggel
nem kívánok élni, és kértem, hogy
egyenlőre a követségen maradhassak.”
A németek „vesztegzár alá helyezték” a követséget.
Az épületet körülvevő négy utca sarkán
egy-egy „fölfegyverzett gépkocsi állt éjjel nappal, az autók között járőrök
cirkáltak.” Éjjel pedig reflektorok világították meg az épületet.
A követ „nagyon féltette” a
miniszterelnök testi épségét és „jó időbe telt, mire megengedte,” hogy kisétálhasson
a követség kertjébe.
„Ilyen formán beszélgetéssel,
rádióhallgatással, olvasással teltek a napok.”
A török követ francia műveltségű,
franciául igen jól beszélő „kitűnően képzett jogász ember volt.”
Néhány nap elteltével
meglátogatta a miniszterelnököt Szentmiklósy Andor külügyminiszter helyettes,
aki tájékoztatta őt az eseményekről, elsősorban a külügyekről. Szentmiklósy
jelentette, hogy „minden iratot, amit lehetett megsemmisítettek, de elmondta
azt is, hogy a németek „lekapcsolták” a Németországon átmenő és jövő futárokat
„sok kompromittáló, jegyzéket is találtak náluk.” Szentmiklósy Andort is néhány
nap múlva a németek Dachauba hurcolták, ahonnan már nem térhetett vissza.
Kállay Miklós felesége továbbra is a „kormányzó úrék vendégszeretetét élvezte.”
Legidősebb fiát, annak feleségét gyermekükkel nővérének „egy Pest környéki
birtokára internálták.” Középső fia katonának állt. „A legkisebbik
főhadnagyként szolgált a kormányzó testőrségében, ő a legjobb helyen volt.” A
miniszterelnöknek - néhány levélváltáson kívül - egyébként nem volt kapcsolata
a családjával.
A nyár folyamán
Kállay Miklós aztán levelet
kapott Winkelmanntól3 „a Veesenmayer után rangban következő budapesti
SS-parancsnoktól, aki alá az egész belügyi rendészet tartozott, és aki
közvetlenül Himmlernek4 volt
alárendelve. „Ebben a levélben Winkelmann olyan ajánlatot tett a
miniszterelnöknek, hogy ha elhagyná a követséget úgy családjával együtt
Himmlernek „személyes vendége” lehet, s egy vadászkastélyban kap rangjához illő
elhelyezést…” Válaszában azt írta, hogy személyét illetően a török és a német
kormány korábban megállapodott és nem volna részéről „lojális”, ha ennek nem
vetné magát alá. Ezért az ajánlatot nem fogadhatja el. „Lehetek foglya a
németeknek, mint ahogy lettem is később, de vendégük soha” - írja a
miniszterelnök.
Levelet ír Horthy Miklósnak
Válaszul a kormányzó elküldte
hozzá „legbizalmasabb szárnysegédjét, Tost repülő őrnagyot”, hogy tájékoztassa
őt arról, „hogy a legelső alkalommal, amikor lehetséges, fegyverszünetet kér, addig
is azonban leváltja a Sztójai5-kormányt
és katonai kormányzást állít a helyébe, eltávolítva az összes náci elemeket…”
„Az események felgyorsultak
Megkezdődött a németek hatalmának
teljes összeroppanása.” Elsőnek aug. 23-án a „leghűségesebb, ahogy Hitler
mindig emlegette” - Románia szakadt el tőlük. A Lakatos6-kormány kinevezésével helyzete „annyiban
változott, hogy a kormányzó utasítására az egyik szomszédos épületben egy
rendőregységet helyeztek el, amely a német őrséget kontrollálta,” nehogy őt a németek
„kiemeljék” a követségről. Kapcsolata a külvilággal könnyebbé vált. Egy József
nevű komornyik „vállalta vasárnaponként, amikor kimenője volt, hogy viszi és
hozza” a leveleit. Később kiderült, hogy a komornyik „lelkiismeretesen
bemutatta őket előbb elolvasásra és lefényképezésre a Gestaponak.” András fia
hozott neki „egy orosz géppisztolyt és revolvereket, a derék komornyik persze
ezt is elárulta a németeknek…” A nyilasok hatalomátvétele után, amikor
„kiderült, hogy a kormányzó nem lesz képes” oltalma alatt tartani családját,
elhatározták, hogy felesége is a követségre jön. „Nagy esemény volt
megérkezése… Fájdalom nem sokáig lehettünk együtt” - emlékezik vissza Kállay
Miklós.
„Jött a nyilasok, a Szálasi uralma.
Rosszabb volt a németeknél,
erkölcstelenebb, aljasabb. Szálasi7 elmebajos
volt, követői a nép söpredéke.” A miniszterelnök helyzete „egyre tarthatatlanabb
lett a követségen. A követ egymás után kapta a felszólításokat, hogy adjanak ki
engem, különösen azután, hogy Törökország hadat üzent
Németországnak…”
1944. november 18-án a
külügyminiszter behívatta a török követet, és ultimátumot adott át neki,
amennyiben november 19-én délután négy óráig nem hagyja el a követséget,
rendőri beavatkozással fogják onnan kiemelni. Erről a követ tájékoztatta a miniszterelnököt
„egyúttal megmondta azt is, hogy nincs módja ellenállni… nem vállalhatja a
felelősséget a további komplikációkért.” Ezért elhatározta, hogy másnap
elhagyja a követséget.
Búcsút kellett vennie a házigazdáitól
Elbúcsúzott feleségétől, attól a
néhány hozzátartozójától, akik bejöhettek hozzá. Három fia közül csak a
legkisebbről tudta, de róla is csak annyit, hogy a németek ismeretlen helyre
hurcolták.
„Másnap, november 19-én délután
négy órakor egy csomó autó állt meg a követség épülete előtt, magyar és német
detektívekkel, valamint két fegyveres SS-gépkocsi, rakva katonákkal. Az utolsó
kézszorítások, összeölelkezés, az egybegyűltek könnyes szemű csoportjával,
aztán kiléptem a kapun, és az autóhoz már a fegyveres őrség kísért oda. A
feleségem áttörve a kordonon, utánam szaladt, és kinyitotta az autó ajtaját,
hogy még láthasson utoljára.”
Először a Belügyminisztériumba, majd a Margit körúti fogházba vitték.
A Belügyminisztériumban az
államtitkár várószobájában váratták „pár óra hosszat, szuronyos őrizet alatt anélkül,” hogy szóltak volna hozzá. Aztán egy csendőr
ezredes kíséretébe a Margit körúti fogházba vitték. „Emeleteken vezettek át, be
egy cellába, és rám zárult az ajtó…
A cella elég nagy volt,
szalmazsákos ággyal, mosdóval, plafonlámpával. Azt tettem, amit ilyenkor, azt
hiszem mindenki tenni szokott: végigfeküdtem a priccsen és vártam, hogy mi
lesz.
Este kilenc óra lehetett,
amikor
kinyílt a cella ajtaja, fegyveres csendőrök és börtönőrök „jöttek érte, egy
nagy terembe vitték, már egy csendőr százados várt rá, hogy kihallgassa, de
előbb megmotozták, levetkőztették. Jegyzőkönyv nem készült. A kihallgató közben
lovagló ostorát suhogtatta előtte, közölve vele, hogy az épületet nem fogja
élve elhagyni azt hangoztatva, hogy ez vár a családjára
az egész fajtájára, az egész liberális, zsidóbérenc, régi úri világra.” Csak
harmadnap egy SS őrnagy intézkedett, hogy adjanak neki enni és lássák el ivó-
és mosdóvizzel. Két hétig volt a Margit körúti fogházban, senki nem szólt hozzá
csak az a bizonyos Demetrovics csendőrszázados a vallatója nyitott rá ajtót
mondván: „Csak annyit akarok közölni, hogy a cinkostársai, Bajcsy-Zsilinszky8, Kiss altábornagy9 és az egész lázadó banda a kezünkben
van, én vallattam őket, és nekem elhiheti, hogy mindent bevallottak.”
Teherautóra zsúfolták őket,
ő a
leghátsó padra került jobbról két SS, balról két csendőr fogta közre. Kora reggelre Sopronkőhidára „nagy modern állami fogházhoz” érkeztek,
amely már tele volt politikai foglyokkal. A közvetlen vád alatt nem álló személyeket
„az elég tiszta rabkórházban helyezték el.” Itt beszélhetett
a súlyosan beteg Kánya Kálmánnal.10
„Ott volt Töreky Géza a Kúria elnöke csaknem teljesen megvakulva, Montenuovo
Nándor herceg, Szombathelyi Ferenc11,
a vezérkar főnöke, Jungerth-Arnóthy Mihály12
a Sztójai kormány külügyminiszter-helyettese, Hennyei Gusztáv13 vezérezredes, a Lakatos kormány
külügyminisztere, később maga Lakatos is a feleségével, Nagybaczoni Nagy Vilmos14 volt honvédelmi miniszter és fivére,
Esterházy Móric gróf, Antal István sok magas rangú katona”néhány pap, így
Mindszenty József15
hercegprímás és több arisztokrata.
Kállay Miklós a „dühöngő cellában”
Az SS-ek különítették el ide, a
cella „dupla vasajtóval volt ellátva, és minden vasból volt benne.” Az ágy
mellé pedig egy „karvastagságú lánc volt a padlóhoz erősítve.” Cellájába az
egész idő alatt csak egy valaki nyitott be „Jávor Pál16, a Nemzeti
Színház művésze; karácsony este addig beszélt a
lelkére az SS őrségnek, míg meg nem engedték, hogy beadjon egy fenyőgallyat, egy
pohár bort meg egy szelet vaddisznó sonkát, amit Esterházi küldött.” A külvilág
hírei a szolgálatos rabok révén jutottak el hozzá, akik takarítottak, tüzelőt
hordtak és élelmet adtak be a cellájába. Tőlük tudta meg, hogy az orvosi
vizsgálatra bocsátott rabok között van valaki, aki őt szeretné látni.” Szemben
áll éppen az ajtómmal, mondta a szolgálatos rab, ő nyitva hagyja majd, s ha
kimegyek és a tolongásban az őrök nem pont az ajtóm előtt állnak, talán
láthatjuk egymást, esetleg még szót is válthatunk. Így történt. Az ajtó kinyílt
és előttem ott állt Bajcsy-Zsilinszky Endre.
Kiléptem, ő kitárta a karját, de
már jöttek a pribékek, őt a társaival elvitték, engem meg visszaküldtek a
cellámba. Másnap a kertben voltam, amikor kivégezték. Egy deszkapalánk mögött
folyt le az aktus.”
1945. febr. 15-én reggel bejött
hozzá Dominich Vilmossal17 az élen, az egész börtönparancsnokság. „Az egyik német
fiatalember, aki külügyi tisztviselőnek mondta magát” előadta, hogy Budapest
elesett, s felsőbb parancsra a miniszterelnököt a német birodalomba szállítják.
Két órát adva az elkészülésre.
Kőhidáról Sopronba, majd Bécsbe vitték,
ahol az
éjszakát egy garázsban töltötték, majd reggel vonaton indultak tovább.
Mauthausen következett
A vasútállomásról egy szeneskocsi
tetején vitték a táborba. Ottléte alatt szigorúan magánzárkába őrizték. Ez a
tábor - ahogy Kállay Miklós írja, „a halál tanyája volt.” ”Egy tágas térségen”
egyik alkalommal „vagy ezer ember állt három csoportban, anyaszült meztelenül,
némán vagy üvöltve. Térdig érő hóba, legalább tíz fokos fagyban, csupaszon. A
legtöbbje csontig soványodva. Ahogy a hangokból kivettem, voltak köztük
mindenféle nemzetiségűek. A három csoportot három fecskendőből combvastagságú
vízsugárral locsolták jéghideg vízzel, míg megfagyva, jéggé dermedve össze nem
estek, hogy a krematóriumba vigyék őket.”
A 7. számú cellát kapta, benne
fapriccs, fa hokedli, a fekvő-, illetve ülőhely, tányér, pohár, kanál az
étkészlet. „A napirend reggeli négykor kezdődött, hogy miért éppen hajnali négy
órakor, azt meg nem tudnám mondani.” Aztán a szolgálatos fogoly hoz egy vödör
vizet, felmosórongyot, súrolókefét, seprűt. Egy-két óra múlva a fogoly az őr
felügyelete alatt kiviszi a takarítóeszközöket, majd tisztálkodás. „Nyolc óra
tájban arasznyira nyílik az ajtó egy ismeretlen kéz bead egy ibrik kávénak
nevezett italt, egy napra való teljesen fekete kenyeret és egy dupla kockacukor
nagyságú darab margarint, amely szénkivonatból van, íztelen, de legalább nem
avas. Délben ugyanilyen módon jön az ebéd, egy nagy tányér barna szószos
burgonyaleves, nagy ritkán bab- vagy káposztaleves. Este hat óra tájban pedig
egy teának mondott szőke folyadék, egy darab sajt vagy marmelád, hetenként
egyszer egy-három ujjnyi darabka Wurst.
„Miklós bácsi, én vagyok itt, Horthy Niki”18
Egyik este, amikor megengedték
neki, hogy a folyóson sétálhasson, „egyszerre csak megszólal egy hang az egyik
cellából: „Miklós bácsi, én vagyok itt Horthy Niki.” Odatapasztotta fülét az
ajtajához „hamarjában elsuttogta, hogy Bécsből hurcolták oda, rettenetesen
éhezik, igen komiszul bánnak vele.”
A miniszterelnök szerint „az őrök
elég udvariasak voltak” kéthetenként a parancsnok is meglátogatta. Joga volt a
fogoly könyvtár helyett az „SS könyvtárat használni.” Idő volt hozzá. Itt
ismerkedett meg egy kicsit alaposabban „Rozenberg19, Goebbels20 és a többiek eszmevilágával.” A
parancsnok „emberségének” köszönhetően a táborban lévő András fia is
meglátogathatta. Később még egyszer kapott engedélyt, hogy beszéljen apjával.
Az udvaron egy ponyvás teherautó várakozott
„még ülések is voltak benne. Ott
várt már Horthy Niki és Mario Badaglio a marsall fia. Egy féltucat SS is
bezsúfolódott a teherkocsiba, aztán elindultak.
Reggel érkeztek meg Dachauba.
„Szép nagy ablakos, tágas cellákba”
helyezték el őket. Ruganyos, matracos ágy, asztal, karosszék, hideg-meleg vizes
mosdó, külön WC-vel várta őket.” Alig, hogy megérkeztünk, az
őr megkérdezte, hogy világos vagy barna sört hozzon-e a kantinból, mert van
mind a kettő… Pár nap múlva az egyik SS hozott egy névjegyet Schuschnigg21 osztrák kancellár feleségétől: délután
Léon Blum22 lesz nála
többedmagával teára, szeretnének megismerkedni velem… Megjelent még a teán
Schacht23, a birodalom
pénzügyi diktátora, Halder24
volt vezérkari főnök és még jó néhányan… Léon Blum
azt mondta, hogy soha életében nem szalutáltak neki annyit, és nem csapkodták
előtte annyiszor a bokájukat, mint amióta fogságba van… Niemöller25 a híres protestáns ellenálló pap a
fogolytábornak legrégibb lakója s úgyszólván
szellemi parancsnoka volt. Thyssen26
iparmágnás egy zsörtölődő öregúr, mindenkivel gorombáskodott, őrökkel, foglyokkal
egyaránt.” Április 24-én aztán közölték velük, hogy
csomagoljanak, mert este autóbuszra szállnak.
A késő esti órákban bezsúfolták
őket két autóbuszba, Ifj. Horthy Miklóssal, a bécsi polgármesterrel, Halderral,
Schachttal és másokkal. Csak férfiak voltak a buszok utasai. Megtudták, hogy útjuk
iránya Innsbruck, ahonnan majd továbbviszik őket a Dolomitokba. Innsbrucba érve
a város szélén egy egészen kezdetleges barakkba helyezték el őket. „Másnap
megérkeztek a hátramaradottak is, Schuschnigék, Blumék és velük sok asszony,
néhány férfi is, de főleg fiatal lányok, fiuk és egészen kicsi gyerekek. Ez
volt a Stauffenberg-klán, több mint száz rokona, hozzátartozója Stauffenberg27 grófnak, aki az emlékezetes
bombamerényletet elkövette Hitler ellen.”
Aztán újra beszállás
a
Brenner felé haladtak. Ott „nagy összevisszaság és fejetlenség volt.”
Niederdorfba reggel érkeztek.
„Azt hiszem, Niederdorfnál (Villa Bassánál) dőlt el a sorsunk.”
A szövetségesek már minden
oldalról közeledtek. „A hegyekben erős partizáncsoportok jelentek meg.” Egy
német katonai autó vezetője, aki egy német tiszt volt, állandóan a nyomukban
volt. Kiderült róla, hogy ez a tiszt „a partizánok küldötte,” és
kiszabadításukon mesterkedik. Voltak olyan hírek is, hogy azért tartják őket a
szabadban, hogy mindjárt el is intézzék őket, de ennek végrehajtásához a
németeknek nincs elég embere. A hír hallatára a csoport a faluba keresett
magának helyet. Aztán kapták a híreket Hitler haláláról. Április 29-én már forrongott
a falu. „A nagy változás tulajdonképpen akkor történt, amikor néhány nappal
később a Wehrmacht vette át” őket. Ha még nem is voltak szabadok, mindenesetre
már biztonságban érezhették magukat.
„Megmenekültünk”
A Wildsee mellett helyezték el
őket, „az 1550
méter magasságban lévő százszobás üdülőszállóban. Rendes
szobákban, rendes ágyakban aludtunk. Igaz, hogy a szállót évek óta nem
fűtötték, a központi fűtés nem is működött, éjjel fagypont alatt volt a
hőmérséklet, az ellátás is akadozott, de mindez most nem volt fontos.” A
parancsnokuk egy régi vágású becsületes, korrekt Wehrmacht tiszt volt, aki
azonnal felvette a kapcsolatot a szövetséges parancsnoksággal. A tiszt
kihirdette, hogy
„teljesen szabadok vagyunk.
Május elsején úgy látszott, hogy
vége a háborúnak. Ezt ott kellett megérnünk, magyar társaimmal, és a sok
idegennel, a Dolomitok csúcsán.” A fegyverszünetről a brit Alexander tábornagy
repülőgépről leszórt röplapjaiból értesültek.
Május 4-én amerikai katonák jelentek meg a szálloda udvarán.
Az amerikaiak igen előzékenyek
voltak. Kállayék csak azt sajnálták, hogy a nekik szabadságot adó német tisztet
az amerikaiak „Alwenzleben őrnagyot hadifogolyként magukkal vitték.” Május 7-én
meglátogatta őket egy amerikai tábornok, aki tudatta velük, hogy másnap
Veronába, majd onnan repülőgépen Nápolyba viszik őket. „Lehettünk vagy
kétszázan. Két egymást követő csoportban vitték miniszterelnököt és társait az
említett helyekre, onnan pedig a rákövetkező napon egy kis torpedórombolón
Capriba, illete Anacapriba, ahol a fényűző Eden Paradiso nevű szállodába”
helyezték el őket. A szállót nem hagyhatták el, az ellátás jó volt „némileg
csökkentett legénységi kosztot” kaptak. Aztán egyre nagyobb lett a szabadságuk.
Járhattak templomba, mehettek dzsipen a tengerre fürödni stb.
Kihallgatják az amerikaiak
„Casertából, a szövetségesek
főhadiszállásáról a magyar szekció vezetője, egy angol kapitány jött, hogy
kihallgasson. Elég jól ismerte a magyar helyzetet, de a lényegét egyáltalán nem
értette… Átjött Casertából egy tábornoki rangban lévő
chicagói ügyvéd is, aki szintén kihallgatta és aki
utasítást kapott, hogy a miniszterelnököt tartsák tovább is amerikai órizetben.
„Egy idő múlva kezdték
kiemelgetni közülünk a németeket, s nemsokára repülőre tették és hazaküldték az
egész Stauffenberg-klánt is…
Lassan már alig maradtunk,
s nem volt érdemes fenntartani
annak a tíz magyarnak s néhány dánnak és norvégnek a nagy Eden Paradisót” ezért
áttették őket egy kisebb szállodába a Bella Vistába.
A miniszterelnök Capriban tudta
meg, hogy felesége „hősi halált halt, egy német gránáttól találva… Megtudtam, hogy
február 7-én kijött a török követség udvarán lévő bunkerból. A nyolc-tíz
emberre tervezett kis óvóhelyen, mintegy ötvenen voltak összezsúfolva, friss
levegőt akart szívni. Egyszerre csak odaszólt a mellette álló követnek: Je suis touchée (eltaláltak-franciául a
szerk.) Elindult a bunker ajtaja felé, a lépcsőn összerogyott, szenvedés nélkül
halt meg.
A követ leveléből tudtam meg a
részleteket. A feleségem mindannyiuk bátorítója volt a hitével, a vallásosságával,
mindnyájukban ő tartotta a lelket. Amikor egy égő repülőgép zuhant a követség
épületére, a hatalmas detonáció és a tűz közepette ő ment le elsőnek a pincébe,
hogy kisegítse onnét a bennszorult menekülteket. Amikor a találat érte, a
követség körül már orosz őrség állott, az odahívott orosz orvos már csak a
halál beálltát konstatálhatta. Utána egy pap jött, feladta neki az utolsó
szentséget, s ott a követség udvarán temették el egy rögtönzött
deszkakoporsóban, faragatlan, egyszerű keresztet kapott fejfának…
Anacapri bolyongója lettem.
Hajnaltól estéig barangoltam a kopár
szikláin, kopár lélekkel… Egy augusztusi estén
megjelent körünkben Casertából egy amerikai alezredes, velünk foglalkozó
részleg parancsnoka, a mellénk beosztott Gimser hadnagy kíséretében, és
közölte, hogy semmi értelme sincs tovább ott maradnunk, másnapra ürítsük ki a
villát s
mehet mindenki, ahová akar.
Az örömhír kissé váratlanul érte
a csoportot. Pénzük nem volt, ruhájuk sem nagyon. „Arról nem is szólva, hogy
nem volt hová mennünk - írja Kállay Miklós.
Én ott maradtam a szigeten.
Nem volt hová mennem. Egy római
barátom szerény támogatásából éltem. És ott, ahol a legnagyobb fájdalmat
kellett elszenvednem, ott ért életem két legnagyobb öröme is: 1945.
karácsonyára megérkezett Mauthausenből, kalandos utazás után András fiam. 1946. tavaszára pedig megjött Magyarországról Kristóf fiam
is a pompás kis családjával. Őtőle tudtam meg, hogy Miklós, a középső, orosz
hadifogoly, sőt mint megmondották neki, még annál is
rosszabb: az apjáért túsz a kezükben.”
Felhasznált irodalom:
Kállay Miklós
Magyarország miniszterelnöke
voltam 1942-1944.
2.-ik kötet
Európa-História Bp 1991
Szövegmagyarázat:
1. Edmund Veesenmayer (1904-1977)
német hivatásos diplomata. Magyarország német megszállása előtt korábban a
Horvátországban, közép-európai országokban látott el célfeladatokat a Német
Külügyminisztérium megbízásából. Ismeretes, hogy Hitler - Himmlerrel és
Ribbentroppal tanácskozva - másodszor is Klessheimbe invitálta a kormányzót. Az
első találkozóra 1943. áprilisában került sor. A
találkozó létrejöttének és lebonyolításának, következményeinek széleskörű az
irodalma. E helyen a részletekre nem térek ki. A tárgyalásokon a németek
közölték Horthy Miklóssal, hogy a magyar „árulást megelőzve” megszállják az
országot. A kormányzó erőteljesen tiltakozott, de a megszállás ellenére is az
ország kormányzója maradt. Hazafelé a vonaton mutatták be neki Edmund Veesenmayert, akit a megszállással bekövetkezett új
politikai helyzet „kezelésére” küldött a német külügyminisztérium „teljhatalmú
megbízottként Magyarországra. Veesenmayer a
megszállástól a Szálasi-féle hatalomátvételt is ideértve „teljhatalmat”
gyakorolva befolyásolta a magyar belpolitika eseményeit.
A háború után a nürnbergi perek egyikében több évre
ítélték.
2. Franz von
Papen (1879-1969)
német politikus, alkancellár (1933), Poroszország birodalmi biztosa.
1934-1938 között (az Anschlussig) előbb ügyvivő, majd
bécsi követ. 1939-1944-ig terjedő időszakban törökországi nagykövet. A
nürnbergi perben felmentették, de egy esküdtszéki német bíróság a háború után
nyolcévi kényszermunkára ítélte, 1949-benhelyezték szabadlábra.
3. Ottó Winkelmann SS
obergruppenführer a magyarországi SS és rendőri erők (Gestapo) parancsnoka a
német megszállás idején.
4. Heinrich Luitpold Himmler
(1900-1945) német politikus, magasrangú náci vezető,
az SS (Schutzstaffel) első számú vezetője, a
birodalom második legbefolyásosabb embere. Németország rendőri szervezeteinek,
ideértve a Gestapot is az ő írányítása alatt állt. A náci haláltáborok, a
milliós kivégzések korlátlan ura. 1945. május 24-én brit fogságban lett
öngyilkos.
5. Sztójay
Döme (1883-1946) szerb származású
magyar vezérkari ezredes, a magyar katonai titkosszolgálatok vezetője, majd
berlini nagykövet (1936-1944). A német megszállás után néhány hónapig (1944. márc.
22 - aug. 29) miniszterelnök és külügyminiszter. A háború után halálraítélték
és kivégezték.
6. Lakatos
Géza (1890-1967) hivatásos katona,
vezérezredes. 1944. aug. végétől - okt. közepéig Magyarország miniszterelnöke. A
sikertelen kiugrási kísérlet után a németek fogságába került, majd a nyilas
hatóságok letartóztatták és a sopronkőhidai börtönbe tartották, ahonnan 1945.
jan. 28-án szabadon engedték.
7. Szálasi
Ferenc (1897-1946) nyilaskeresztes,
hungarista, pártvezető. A németek segítségével rövid ideig Magyarország
„nemzetvezetője.” A háború után a népbíróság halálra ítélte, majd kivégezték.
8.
Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944)
újságíró, lapszerkesztő, politikus. Az ország német megszállása idején a
nemzeti ellenálási mozgalom vezéralakja. Életével részletesebben a „Bajcsy-
Zsilinszky Endre utolsó stációja” szövegmagyarázata foglalkozik. A németek,
majd a nyilasok letartóztatták, katonai bíróság elé állították és 1944. december
végén Sopronkőhidán kivégezték.
9. Kiss
János altábornagy, hivatásos katona.
A német megszállás idején a nemzeti ellenállási mozgalom „katonai szárnyának”
vezetője. A nyilasok katonai bíróság elé állították és 1944. végén
Sopronkőhidán kivégezték.
10. Kánya
Kálmán (1869-1945) hivatásos
diplomata, külügyminiszter. A magyar diplomácia történet kimagasló egyénisége.
Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében már 1913-ban mexikói követ. A két háború
között a németekkel való együttműködésben kereste hazája nemzetközi
elfogadtatását. 1933-1938 között külügyminiszter (Gömbös, Darányi Imrédy
kormányokban). Külügyminisztersége idején az ország csatlakozott a „Berlin-Róma
tengelyhez” (1936). A második világháború idején a Bethlen-Kállay vezette
politikai csoportosuláshoz tartozott.
11.
Szombathelyi Ferenc (1887-1946)
hivatásos katona, vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke. A délvidéki vérengzés
miatt (1942. jan.) a háború után a népbíróság 1946-ban életfogytiglani börtönre
ítélte.
Ennek ellenére kiadták Jugoszláviának, ahol háborús
bűnösként halálraítélték, majd a péterváradi erőd falánál agyonlőtték. A
rendszerváltás után 1994. márc. 16-án az MK. Legfelsőbb Bírósága az ítéletet
bűncselekmény hiányában hatályon kívül helyezte.
12. Jungerth-Arnóthy Mihály hivatásos diplomata, I. oszt. követségi tanácsos, rendkívüli követ és meghatalmazott
miniszter. 1934-1939 között moszkvai követ, Románia átállása idején (1944. aug.
24.) a külügyminiszter állandó helyettese.
13. Hennyei Gusztáv
(1888-1977) hivatásos katona, katonadiplomata, vezérezredes. 1944. aug. 29 -
okt. 16. között külügyminiszter a Lakatos kormányban.
14. Nagybaczoni Nagy Vilmos (1884-1976) hivatásos
katona, vezérezredes 1942. szept. 21 - 1943. jún. 8-ig honvédelmi miniszter. A
zsidó származású munkaszolgálatosok sorsán javítani szándékozó miniszter
hírében állt. Emiatt a „leghumánosabb” honvédelmi miniszterünk volt a második
világháború háború idején.
15.
Mindszenty József (1892-1975) eredeti
nevén Pehm József. A Magyar Katolikus Egyház egyik legnagyobb XX. századi
alakja. 1915-ben szentelték pappá. 1919-ben a Kommün idején internálták. Még
ebben az évben Zalaegerszegen plébános. 1944. márc. 4-től veszprémi püspök.
Számos iskolát és plébániát alapít. Nevéhez fűződik az a tiltakozó levél, amit
a zsidóüldözés ellen a dunántúli püspökök megfogalmaztak. Szálasiék
letartóztatták, Sopronkőhidán raboskodik. 1945. áprilisában
visszatért püspöki székhelyére Veszprémbe.
1945. szept.-től esztergomi érsek. 1948. dec. 26-án
letartóztatták és egy koncepciós perben életfogytig tartó fegyházra ítélték
(1949. febr. 8.). Később a baranya megyei Püspökszentlászlón és a nógrád megyei
Felsőpeténybe volt házi őrizetben. Innen szabadult 1956. okt. 30-án. Az októberi
események utolsó napjaiban rövid, de nagyhatású rádióbeszédet mond. 1956. nov. 4-én
a Parlamentből - ahová Tildy Zoltán kérésére érkezett - az amerikai követségre
menekült. 1971. szept. 23-án a Szentszék és a magyar kormány megállapodása
alapján elhagyta az országot. 1975-ben hunyt el.
16. Jávor
Pál (1902-1959) színművész. A
harmincas évek legkedveltebb magyar színésze. Számtalan film főhőse. 1945. okt.
15 után Szálasiék letartóztatták. Ebben feltehetően
feleségének zsidó származása is szerepet játszott. Kiváló magyar nótaénekes is
volt, a korabeli fiatal nők „bálványa.” Szálasiék
Sopronkőhidára hurcolták. 1945. után pályája idehaza „leszállóágban volt.”
Ezért 1946-ban elhagyta az országot.
1957-ben már betegen tért vissza, 1959. aug. 14-én
halt meg.
17. Dr. Dominich Vilmos (1904
-?) hadbíró őrnagy. A Szálasi féle
„igazságszolgáltatási apparátus” tagja.
Több neves politikus perében a vád képviselőjeként
hozatott halálos ítéleteket. 1945-ben állítólag az amerikaiak letartóztatták,
Kufstein várába internálták. További sorsára nincsenek megbízható adatok.
18. Ifjabb
Horthy Miklós (1907-1993) a kormányzó
Horthy Miklós és felesége Purgly Magdolna legkisebb gyermeke. Több gazdasági és
sporttisztséget töltött be édesapja kormányzósága alatt. Volt brazil követ is.
Politikailag a mérsékelt liberális-konzervatív
nézeteket vallotta, elítélte a szélsőségeket. 1944. jan. 1-től a „Kiugrási
Iroda” vezetője. 1944. okt. 15-én egy német Ottó Skorzeny vezette kommandó
rövid tűzharc után elfogta és Bécsen keresztül a mauthauseni koncentrációs
táborba hurcolta. A háború után nem tért haza.
1993-ban halt meg. Hamvait még ugyan ebben az évben
(1993. szept. 4.) szülei földi maradványaival együtt hozták haza. Kenderesen
helyezték őket örök nyugalomra.
19. Alfréd
Rosenberg (1893-1946) Hitler legfőbb
ideológusa. Fanatikus nacionalista, zsidó és bolsevikellenes ideológiája
megmételyezte a német lakosság többségét. Foglalkoztatta az „Északi faj
mitológiája” Nitzsche nézeteit „beemelte” a náci
filozófia „rendszerébe.” A háború után háborús főbűnösként a nürnbergi perben
halálraítélték és 1946. okt. 16-án felakasztották.
20. Dr. Paul
Joseph Goebbels (1897- 1945) a
nemzeti szocialista Németország propaganda minisztere.
Életével a „Goebbels a Hitler elleni merényletről”
szövegmagyarázata részletesebben foglalkozik.
21. Kurt Schuschnigg
(1897-1977) politikus, 1934-1938 között osztrák szövetségi kancellár. Német
nyomásra 1938-ban lemondott, helyét az osztrák nácik vezetője Arthur Seyss-Iquart vette át.
Az új kancellár feladata volt a németekkel való
egyesülés előkészítése.
22. Léon Blum (1872-1950)
politikus, francia miniszterelnök. A Szocialista Párt vezéregyénisége. Blum elvetette
a diktatórikus politikai irányítás minden lehetséges megnyilvánulását. Az első
francia „népfront jellegű” kormány miniszterelnöke (1936). 1937-ben lemondott.
1943-ban deportálták, előbb a buchenwaldi, majd a
dachaui koncentrációs táborba. Fogsága utolsó állomása Tirol volt. A háborút
követően még egyszer miniszterelnök volt 1946-ban.
23. Horace Greeley Hjalmar Schacht (1877-1970) német bankár, politikus, a Reischbank
elnöke, a birodalom gazdasági minisztere. 1944-ben szembefordult Hitlerrel. Ezt
követően internálták. A nürnbergi perben felmentették a háborús főbűnök alól.
24. Franz Halder
(1884-1972) német tábornok, vezérkari főnök. Az első világháború idején már
vezérkari tiszt volt. 1938-ban Hitler kinevezi a szárazföldi haderők (OKH)
vezérkari főnökévé. Részt vett a Lengyelország elleni és a nyugat-európai
hadjáratok megtervezésében. A Szovjetunió megtámadásának (1941. jún. 22.) aktív
részese. Hitler 1942. szeptemberében menesztette.
Tudomása volt a Hitler-elleni merénylet (1944. júl. 20.) előkészítéséről.
Háborús „Naplójának”, amit vezérkari főnökként vezetett komoly forrásértéke
volt.
25. Emil
Gustav Friedrich Martin Niemöller (1892-1984)
német teológus, a „Hitvalló Egyház” tisztségviselője.
26. Heinrich
Thyssen
(1875-1947) német iparmágnás, műgyűjtő.
27. Claus
Philipp Maria Schenk von Stauffnberg
(1907-1944) német Wehrmacht ezredese. 1944. július 20-án ő vitte és helyezte el
az angol gyártmányú bombát Hitler lábai előtt, a tölgyfa asztal alá a Führer a
poroszországi Rastenburg melletti Főhadiszállásán.
Életével részletesebben a „Goebbels a Hitler elleni merényletről”
szövegmagyarázata foglalkozik.
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2009. november
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!