Sorsdöntő napok

A „Rubicon” történelmi magazin 2014/11 számában érdeklődéssel olvastam Révész Tamás részletes összefoglalóját 1944. október 14-15-16 napjainak nagy jelentőségű eseményeiről. Révész felidézi az eseményekben közreműködő személyiségek emlékeit, gondolatait, írásait. Mindezeket abban a sorrendben és szerkesztésben kívánom olvasóim elé tárni, ahogy azokkal a szerző megismertet bennünket.

„I. A kiugrási kísérlet előkészítése

Lakatos Géza¹ miniszterelnök a kiugrási kísérlet megkezdéséről.

Október 14-én, szombaton délután fél kettőkor Ambrózy Gyula², a kabinetiroda főnöke a következő üzenettel keresett fel.” A kormányzó elérkezettnek látja az időt a fegyverszünet megindítására”. Feladatom, hogy még délután bizalmas minisztertanácsot hívjak egybe (Jurcsek³) és Eeményi –Schneller⁴ kizárásával), melyen a koronatanácson tárgyalásra kerülő összes teendőt megbeszéljük és előkészítjük. Az üzenet hallatára ösztönös nyugtalanság fogott el. Az volt az érzésem, hogy a döntő lépés katonai része nem eléggé átgondolt, s nincs is megfelelően előkészítve. Nem volt tiszta képem a hadsereg várható magatartásáról. Aggodalmamnak kifejezést is adtam.

Ambróz azzal magyarázta a lépés sürgősségét és szükségességét, hogy az éppen Moszkvában ülésező konferencián az angolok és az amerikaiak is jelen vannak, ennél fogva szándékunkról mindhárom nagyhatalom egyidejűleg tudomást szerez. Majd futólag meg említette: „Faraghótól Moszkvából újabb üzenet érkezett.” Ennek tartalmát nem közölte. Végül egy proklamáció tervezetét mutatta meg, melyet a kormányzó a rádión keresztül a nemzethez kíván intézni. Rövid eszmecsere után vállaltam a minisztertanács összehívását és megfelelő lebonyolítását.”

Forrás: (Lakatos Géza: Ahogyan én láttam Bp. Európa Kiadó-História, 1992.161.o.)

Lakatos Géza miniszterelnök kifogásai Horthy Miklós tervezett proklamációjával kapcsolatban.

Egyetlen aggályom támadt, miután elolvastam a proklamáció tervezetet, éspedig a következő kitételt illetően, „Magyarország a mai naptól fogva hadiállapotban lévőnek tekinti magát Németországgal.” Ezt a pontot teljesen elhibázottnak és az erőviszonyok figyelembevételével kivihetetlennek tartottam. Ambrózy megnyugtatott, hogy a szövegen még történnek változtatások. Ebben megnyugodtam.

(Lakatos Géza: i.m.162.o)

LAKATOS GÉZA miniszterelnök részletes leírása az október 14-i minisztertanácsról és a kiugrás forgatókönyvének véglegesítéséről.

A bizalmas csonka minisztertanács 14-én délután 5 órakor kezdődött. A sorsdöntő kérdést alaposan megvitattuk. A katonai helyzet előadására átkérettem Vöröst (Jánost⁵), a vezérkar főnökét, aki azonban vidéken tartózkodott. Helyette Nádas (Lajos) vezérkari ezredes, a hadműveleti osztály vezetője állt rendelkezésünkre, mint szakszempontból illetékes. Felszólításomra Nádas ismertette a harci helyzetet. Előadta, hogy már tíz napja dúló nagy csata a debreceni térségben váltakozó sikerrel folyik. Kérdésemre van remény, hogy az ott bevetett orosz seregtesteket feltartóztatjuk és „megsemmisítjük”, Nádas ezredes határozott tagadással felelt, amit azzal indokolt, hogy mögötte további orosz seregtestek vannak felvonulóban. Német részről viszont a 24. páncéloshadosztály épp most rakodik ki Budapesten. Ez a jelentés rendkívül kellemetlenül érintett. Nádast úgy bocsátottam el, hogy nem közöltem vele ülésünk célját.

Egymásután szólaltak fel

a kormány tagjai. Elvben magukévá tették az elhatározást a fegyverszünet megindítására. Egyesek azt latolgatták csak, vajon az országgyűlés összehívása nélkül a kormányzó és a kormány döntése alapján végrehajtható-e az akció. Ismertem a kormányzó véleményét e tárgyban és tudtam, hogy a dolog halaszthatatlan. Még ha hozzájárulna is a kormányzó, hogy bevonjuk az országgyűlést, ez csak időveszteség lenne, ami pedig sem a németek várható ellenrendszabályai, sem a felfegyverzett szélsőjobboldal miatt nem kívánatos.

Tisztáznunk kellett még a hadsereg magatartásának és saját katonai rendszabályainknak a kérdését. Nem lévén jogom és hatásköröm a honvédséggel való rendelkezésre, átkérettem a minisztertanácsra a Várból Vattay⁶ altábornagyot. Kérdéseinkre a főhadsegéd a következő válaszokat adta: a hadsereg kormányzó hű magatartása nem kétséges, mert Dálnoki Miklós Bélával⁷ és Veress Lajossal⁸, az 1. és 2. hadsereg parancsnokaival mindent személyesen megbeszéltek és elrendeztek. A királyi vár védelmét a karhatalmi erők és a felvezető utak aláaknázása biztosítják.

A 3. hadsereg parancsnoka,

a németbarátságáról ismert Heszlényi altábornagy nem számít, mivel ez a hadsereg szét van szórva, s egyetlen félig-meddig ütőképes lovashadosztálya feltétlenül hű marad a Hadúrhoz. Az országgyűlés összehívásának problémáját- a jogász kormánytagok hozzászólása után - összegezve a következő javaslatot tettem, kérve Vattayt, jelentse a kormányzónak: a másnapi koronatanácson - melyen jelen lesz a két nácibarát miniszter - adja elő szándékát és elhatározását, amely után én majd kérem hozzájárulását az országgyűlés egybehívásához.

Kérésemet

a kormányzó tagadja meg ezzel az indokolással: az idő sürget, a nehéz közlekedési viszonyok mellett a törvényhozók nem hívhatók egybe a szükséges gyorsasággal, ezenkívül számos képviselő ma is letartóztatásban van, tehát a csonka országgyűlés nem képviselné a magyar nép összességének nézetét. Mindezt összegezve: a kormányzónak - megítélése szerint szuverén joga egyedül is dönteni a fegyverszünet kérdésében. Ezután én benyújtom a kormány lemondását, a kormányzó elfogadja és nyomban kinevezi a régi kormányt jelenlegi összeállításában a fegyverszünet megkötésére. Ezt természetesen már eleve vállalom. A tervet a csonka minisztertanács elfogadta. Elgondolásunk az volt, hogy a két nácibarátot állítsuk meglepetés elé. De előbb lássák milyen komolyan vitatjuk meg az alkotmányból eredő aggályainkat, s a túl gyors elhatározás se keltse fel gyanújukat. Intézkedésemre a külügyminiszter készítse elő az összes jegyzeteket, melyeket a budapesti svéd, svájci és török követek közvetítésével a három nagyhatalomnak - Szovjetoroszországnak, Angliának, és az Amerikai Egyesült Államoknak - kívánunk továbbítani, fegyverszüneti óhajunk tárgyában.

A koronatanácsot követően

déli 12 órára kérte kihallgatásra a kormányzó Veesenmayer⁹ német követet. Az audiencián –a külügyminiszteren kívül magam is jelen kívántam lenni. Az október 14-ei tanácskozás a késő esti órákba nyúlt. Ennek végeztével kértem a minisztertársaimat, hogy másnap-vasárnap - tartózkodjanak hivatalukban, a várbeli minisztériumok vezetői pedig lehetőleg a miniszterelnökségen időzzenek. Kívánságomnak valamennyien eleget tettek Az esetleges német ostromra tekintettel feleségestül jöttek, élelmiszeres táskákat, egyéb szükséges holmit hozván magukkal.”

(Lakatos Géza:i.m.162-164.o.)

LAKATOS GÉZA miniszterelnök ifj. Horthy Miklós elrablásáról:

„Úgy féltíz táján azzal voltam elfoglalva, hogy - minden eshetőségre számítva – parancs őrtisztemmel irodám páncélszekrényének kompromittáló anyagát elégessem, midőn az Erzsébet híd pesti oldala felől több detonáció hallatszott. Rövidesen telefonon jelentették az eseményeket, melyekbe ifjabb Horthy Miklós könnyelműen belekeveredett. További sorsáról csak azt közölték, hogy a magával vitt testőrök rövid tűzharca során megsebesült és eltűnt. Ilyen-formán a Gestapo emberei tőrbe csalták, midőn Tito megbízottaival készült tárgyalni. Kellemetlen volt az eset. Történjék bármi, már biztos volt, hogy órákon belül szembekerülünk a németekkel. A kormányzó fia értékes túsz a német követség kezében.”

(Lakatos Géza: i.m.165.o.)

II.1944. október 15. A kiugrás napja

Lakatos Géza miniszterelnök az október 15-i koronatanácsról:

„Tizenegy órakor kezdődött az ülés, amely nagyjából programszerűen folyt le. A kormányzó bevezető szavait elhatározásának kinyilvánítása követte. Erre kértem- két nácibarát miniszter – Vörös Jánost, ismertesse a harctéri helyzetet, éspedig azért, hogy „elhatározásunknak” (a kormány lemondásának) objektív alapja legyen. Ezután kértem az államfő hozzájárulását az országgyűlés összehívásához. A kormányzó ezt megtagadta, mire benyújtottam a kormány lemondását.

Midőn

az újabb kinevezésre került sor, éreztem, óvatosnak kell lennem ezért az válaszoltam: „Én, mint katona, a kormányzó óhajtása előtt meghajolok és vállalom, de kérem, hogy a kormány tagjai együtt és külön-külön is kérdeztessenek meg, hogy tárcáik vezetését a fegyverszünet jegyében vállalják-e vagy sem.” A kérdést a kormányzó feltette, s valamennyien néma fejbólintással igenlő választ adtak. Tizenkét óra lett éppen, és jelentették, hogy Veesenmayer megérkezett a kormányzói kihallgatásra. Nem lett volna értelme váratni a követet. A koronatanács véget ért. A miniszterek az új eskütétel miatt együtt maradtak.”.

(Lakatos Géza: i.m.166.o.)

VLADÁR GÁBOR¹⁰ igazságügy miniszter a fegyverszünet megkötésével kapcsolatos közjogi aggályairól:

(Vladár Gábor Ambrózy Gyula véleményére reagál, aki szerint a fegyverszünet kizárólag a kormányzó jogkörébe tartozik.)

„(Az október 15-i Koronatanács ülésén) röviden kifejtettem a már ismert közjogi álláspontomat, amely szerint a súlyos terhek elvállalását jelentő szerződés megkötése túlmegy a kormányzó úgynevezett főhadúri jogkörén, ilyen súlyos kötelezettségeket a kormányzó csak a parlament hozzájárulásával vállalhatna. Minthogy azonban az országgyűlés összehívása a fennálló helyzetben lehetetlen, viszont a fegyverszünet megkötését az ország vitális érdekeinek sérelme nélkül halasztani nem lehet, a kormány az 1848. III törvénycikk értelmében az országgyűlés nélkül is nemcsak határozhat, hanem köteles is határozni a fegyverszünet kérdésében. Határozatáért természetesen felelős. Mihelyt lehet, a parlament elé kell terjeszteni az ügyet, a parlament vagy jóváhagyja az elhatározását, akkor rendben van az ügy,, vagy a parlament bíróság elé állítja a kormányt, amely bíróság a büntető jogunkban ismert bármely, tehát halálbüntetéssel is sújthatja a minisztérium tagjait. Ezt a felelősségünket is tudva - fejeztem be - vállaljuk a fegyverszünetet.”

(Vladár Gábor: Visszaemlékezéseim.

Budapest, Püski, 1997.240.o.

LAKATOS Géza miniszterelnök Veesenmayer és Horthy 1944.október 15-i tárgyalásáról:

„Mihelyt véget ért a koronatanács ülése, Hennyey¹¹ külügyminiszterrel és Vattay főhadsegéddel a kormányzó dolgozószobájába siettem a német követnek államfői kihallgatására. A szokatlan kép meglepte Veesenmayert. Hallva sorsdöntő közlést, elsápadt. Meglepő gyorsan nyerte vissza önuralmát, s a fegyverszünetnek Magyarországra nézve súlyos következményeit ecsetelte. Hamarosan ellentámadásba ment. A valószínűleg agent provocateurrel tőrbe csalt ifj. Horthy Miklós szerencsétlen akcióját az ellenséggel való paktálásnak nevezte. Mire a kormányzó Bakay altábornagy¹¹ elhurcolását vetette szemére, és mind izgatottabban, nyugalmát végleg elvesztve felugrott, felemelte az asztalra készített német puskatölténytárat s odavágta mondván: e le nem tagadható bűnjelet a fia körüli tűzharc színhelyén találták.

A végleg feszült hangulat

csak akkor enyhült valamelyest, midőn a követ megemlítette , hogy épp most érkezett Rahn¹¹ volt római német nagykövet, Hitler külön kiküldöttje, akinek az lett volna a feladata - különösen,ha váratlan fordulat be nem következik -, hogy eloszlassa a két ország közt az utóbbi időben támadt nézeteltéréseket, megfelelő légkört teremtsen és a további sima együttműködést biztosítsa. Ilyenformán – Veesenmayer - a maga részéről a misszióját befejezettnek tekinti és azonnal kihallgatásra küldi a nagykövetet. E szavakkal távozott.”

(Lakatos Géza:i.m.167.o.)

HORTHY MIKLÓS a Veesenmayerrel folytatott október 15-i tárgyalásáról:

„Mielőtt az eskütétel (a frissen megalakult „új” kormány eskütétele) megtörténhetett volna, Veesenmayer megérkezését jelentették. A koronatanács ülését felfüggesztettem, és Lakatos miniszterelnök, meg Hennyey külügyminiszter jelenlétében fogadtam” a birodalmi meghatalmazottat”. Felháborodottan tiltakoztam fiam letartóztatása ellen, és amikor Veesenmayer tagadásba vette, hogy erről tudomása lenne, a tehergépkocsi mellett talált német töltényhüvelyt odavetettem a lába elé. Veesenmayer erre ellentámadásba ment át, és azt állította, hogy fiamat jogosan tartóztatták le, mert - mint mondotta - az ellenséggel konspirált.”

(Horthy Miklós:i.m.306.o.)

Horthy Miklós a Rudolf Rahn nagykövettel folytatott megbeszéléséről és a kiugrásról alkotott előzetes elképzeléseiről:

„Veesenmayer úgy látszik nem tájékoztatta a nagykövetet a velem folytatott beszélgetés részleteiről. Rahn mindenesetre igen meglepettnek mutatkozott, és kiemelte a veszélyt, amely a magyar fegyverletétel esetén a német hadsereget fenyegeti. Én előttem mindig a finn és nem a román példa lebegett és ezért belebocsátkoztam annak megbeszélésébe, hogy miként lenne megakadályozható, hogy az oroszok a németek háta mögé kerülhessenek. Biztosítékot azonban nem adhattam Rahnnak.”

(Horthy Miklós: i.m.307.o.)

Hennyey Gusztáv külügyminiszter a Rudolf Rahn nagykövettel folytatott megbeszélésekről:

„Rahn nagykövet 13 óra tájban jelent meg a kormányzónál; négyszemközt tárgyaltak. A kormányzó, amint később közölte velem, a beszélgetés során megkérdezte a nagykövettől, vajon a német hadvezetőség nem vonhatná-e vissza a csapatait Magyarország nyugati határára, hogy ekképpen sorsára hagyja Magyarországot. (A kormányzó feltehetően Finnország példájára gondolt.) Rahn nagykövet azt felelte, hogy ez ugyan homlokegyenest ellenkezik megbízatásával, az elgondolás azonban a legfelsőbb német vezetés elé terjeszti - igaz, ennek előfeltétele, hogy a javaslat becsületes legyen.

(Hennyey Gusztáv: Magyarország sorsa Kelet és Nyugat között.

Budapest Európa Kiadó-História.1992.124.o.)

LAKATOS Géza miniszterelnök Horthy Miklós proklamációjáról:

(Lakatos Gézát megkerülték a proklamáció kiadásakor. Így ő, mint miniszterelnök a szöveget nem ellenjegyezte. Feltehetően azért tettek így, mert tudták, hogy ő az abban leírtakkal az erőviszonyok tükrében nem teljesen ért egyet.)

(A Rahn nagykövettel való tárgyalást követően) kiléptünk a kormányzó dolgozószobájából. Épp ebben a pillanatban hallhattuk a szárnysegédnél felállított rádiókészüléken az államfő proklamációját. Előhozattam az írott szöveget, és megállapítottam, hogy a tegnapi tervezet változatlan maradt. Kivéve egy kitételt, éspedig, hogy hadiállapotba kerültünk Németországgal. Döbbenetes megállapítások hangzottak el a jól ismert szövegben. Valamennyi találó igazságokat tartalmazott, de nem állt arányban az erőviszonyainkkal. Legelőször is arra gondoltam, hogy ilyen hangot csak az erősebb használhat.(…)

Hennyeynek azonban megjegyeztem, hogy eddig két olyan hiba történt, ami feltétlenül a németek malmára hajtja a vizet: ifjabb Horthy Miklós kalandja és a proklamáció szövegezése. Nem tartom kizártnak, hogy e két incidens nélkül Horthy és kormánya egyszerűbben bonyolította volna le a fegyverszünetet, egyáltalában sok minden másképp - szerencsésebben - alakulhatott volna. Másrészt igaz, hogy a nemzethez intézett felhívás erős hangja a külföld felé nem tévesztette el a hatását. Igazság szerint ez volt a proklamáció célkitűzése.”

„Lakatos Géza: i.m.167-168.o.)

HENNYEY Gusztáv külügyminiszter a kormányzó hadparancsáról:

„Nézetem szerint az akkori hadműveleti helyzetben nem várhattunk sokat ettől a hadparancstól. Egyrészt a hadsereg el volt szánva a bolsevizmus elleni harcra, másrészt a csapatok szoros harci érintkezésben álltak az oroszok ellen küzdő német erőkkel, s így nem is volt lehetséges hirtelen átállítani a harc irányát.”

(Hennyey Gusztáv: i.m.126.o)

LAKATOS Géza miniszterelnök a honvédség szerepéről:

„Ezen a délutánon, október 15-én egymás után futottak be a csalódást okozó hírek. A csekély számú Budapesti helyőrség parancsnokát Aggteleky altábornagy hadtestparancsnokot¹⁴, ki a Legfelsőbb Hadúrhoz tett esküjéhez híven akart cselekedni, saját beosztott tábornoka, Hindy Iván vezérőrnagy¹⁵ letartóztatta. Példája ragadós volt; az egész helyőrség azon nyomban átállt a német-nyilas vonalra. A tisztikarból sokan misztifikációnak minősítették a proklamációt. Kijelentésük hitelre talált. Időközben a német követ is feleszmélt. Látta a helyzet - az ő szempontjából gyors cselekvést kíván. Fegyverekkel megrakott német gépkocsizó egységeket vonultatott fel a Stúdió elfoglalására. Midőn ezt jelentették nekem, azonnal telefonparancsot adtam a csendőrfelügyelő helyettesének a karhatalmi csendőrzászlóaljak beavatkozására. Elkéstem. Kiderült, hogy a rádiót, a vezetés, a híradás és az intézkedés szervét elégtelenül biztosították. Még nagyobb baj volt, hogy az oda beszervezett legénység közt sok beszervezett nyilas párttag volt (…). E szomorú tény szintén hiányos katonai előkészületek következménye volt.”

(Lakatos Géza: i.m.171.o.)

LAKATOS Géza miniszterelnök az orosz követelésekről és Horthy Miklós dilemmájáról:

„Az orosz követelések legsúlyosabbika kétségtelenül a német csapatok haladéktalan megtámadása volt. Ennek megvilágosítására a következőket kell megjegyeznem: a győzelmesen előnyomuló, óriási túlerővel rendelkező orosz ellenfél ellentmondást nem tűrő, kemény feltételeiről vitára nem lehetett lehetőség. Erre időt sem hagytak az oroszok. Ezzel szemben állt, mint erkölcsileg gátló körülmény Horthy Miklós lovagias felfogása: ő a németeket, volt szövetségeseit soha hátba nem támadja. Ezt azonban az orosz politikai és katonai vezetés nem tudta és nem is akarta volna tiszteletben tartani. Íme a kormányzó dilemmája: a két követelmény szöges ellentétben állt egymással. Nem is szólva a németek túlerővel történt, erőszakos beavatkozásáról, a fegyverszüneti kísérletnek mindenképp el kellett buknia.

(Lakatos Géza: i.m.174.o.)

HENNYEY Gusztáv külügyminiszter a németekkel szembeni fellépés esélyeiről:

„A háborút fegyverszünettel befejezni, ahogyan terveztük, lehetetlen volt, mert az angolszász hatalmak ösztönzésére Magyarországnak az oroszokkal kell tárgyalnia, ezek viszont a fegyverszünetet Németország megtámadásával kötötték össze. Ez a feltétel elfogadhatatlan volt a kormányzó számára, s így csupán egyetlen lehetőség maradt: letenni a fegyvert. Ez kényszermegoldás volt, olyan szokatlan eljárás, amely nem hozhatta meg a kormányzó által várt eredményt. Világosan meg kell mondanunk, hogy egy ilyen támadást amúgy sem igen lehetett volna végrehajtani, hiszen a magyar csapatok végig az egész arcvonalon a német erők mellett és között helyezkedtek el.(…)

Továbbá meg kell állapítanunk,

hogy a magyarországi általános antibolsevizmus természetesen áthatotta magát a hadsereget is, s így a hadsereg, melynek egy részét meglepte a kormányzó kiáltványa, ugyancsak nehéz helyzetbe jutott. Ezt a nehézséget kellett volna áthidalnia az említett hadparancsnak, amely csak a kormányzói kiáltvány másodszori beolvasása alkalmával hangozhatott el a rádióban. Ha a hadparancsot idejében többször beolvassák, ahogy eredetileg tervezték, tisztázódott volna a helyzet, de teljes megoldás nyilván így sem születhetett volna.

A miniszterelnök és én

még október 15-én a koronatanácson nyíltan és egyértelműen rámutattunk mindezekre a körülményekre, s ezzel megleptük sőt megdöbbentettük a kormányzót. Az ő nézete szerint -amint kifejtette - a csapatoknak fenntartás nélkül végre kell hajtaniuk a legfelsőbb hadúr parancsát. Ebből is látszott, hogy a kormányzónak még mindig a hajdani császári és királyi hadsereg szigorú fegyelme lebeg a szeme előtt. Egyébként Lakatos vezérezredes és én is, több ízben és egymástól függetlenül is utaltunk rá, hogy a hadseregben különböző nézetek nyilvánultak meg a fegyverszünetről.”

„Henney Gusztáv: i.m.127-128.o.)

HORTHY Miklós a fegyveres ellenállás értelmetlenségéről:

„De vajon volt-e egyáltalán értelme harcba bocsátkozni? Erőviszonyaink egyenlőtlensége és a német tüzérség nagy fölénye mellett - hiszen a nagyszámú páncélossal mi semmit sem állíthatunk szembe - a küzdelem csakis a hű és harcra kész testőrség megsemmisülésével végződhetett volna. Ha nem is értem el célomat, hogy hazámnak békét szerezzek, mégis rádiókiáltványom legalább az egész világ tudomására hozta Magyarország tiltakozását az ellene alkalmazott erőszak ellen. Az én személyem miatt ne essen senki áldozatul. Kiadtam tehát a parancsot az ellenállás mellőzésére. Ez a rendelkezésem csak ahhoz a különítményhez nem jutott el idejében, melyet a várkertben Kállay volt miniszterelnök fia vezényelt, úgyhogy ott lövöldözésre került sor és négy német katona elesett.”

(Horthy Miklós: i.m.309.o.)

III.1944.október 15-16 éjszakáján a kiugrási kísérlet bukása:

Lakatos Géza miniszterelnök a kiugrási kísérlet bukásáról.

„Vattay előadta, hogy a legnagyobb aggodalomban van a kormányzó életbiztonságát illetően. A túlerő teljes fölénybe került, erőszakos beavatkozásuktól bármely percben tartani lehet. Igazat adtam Vattaynak, aki erre közölte elgondolását. Szerinte nincs más kiút a kormányzó és családja megmentésére, mint magukat a Német Birodalom védnöksége alá helyezni, természetesen megfelelő kiszállítás és méltó elhelyezés kilátásba helyezésével. A tervet elfogadhatónak tartottam, az ahhoz szükséges hozzájárulás elintézését azonban nem vállaltam.

Éjfél elmúlt,

midőn Vattay egyedül visszatért (a kormányzótól). Közölte, hogy a kormányzó mindennel egyetért. Egyetlen kikötése van: közvetlen munkatársait bántatlanul vihesse magával. Nem akarná őket egy új rezsim bosszújának kitenni. Ambrózyra gondolt Horthy továbbá Lázár altábornagy testőrparancsnokra¹⁶, Tost alezredes szárnysegédre¹⁷ és magára Vattayra. Ezzel a kormányzó lemondása s vele kormányának sorsa elvben megpecsételtetett.(…)

(Ezután) sürgős telefon-összeköttetésbe léptem a német követséggel annak érdekében, hogy Veesenmayer a lehetőség szerint mielőbb keressen fel a két ország sorsát közvetlen érdeklő közlésem meghallgatására. Veesenmayer nem méltatott látogatására. Maga helyett körülbelül fél három óra tájt Feine követségi tanácsost küldte, akinek Hennyey és a többi említett minisztertársam jelenlétében az alább következő kijelentést tettem, melyet nevezett jegyzet formájában papírra vetett.”A kormánynak legújabban olyan adatok jutottak a birtokába, melyekért a felelősséget nem vállalhatja és ezért szándéka lemondani. A kormányzó átadja a hatalmat a Német Birodalom exponenseinek, és személyét, valamint családját a birodalom védelme alá helyezi. A megoldás feltételei: 1. a kormányzó és családja részére huszonöt évi országlásának, méltóságának és korának megfelelő bánásmód és elhelyezés. 2. közvetlen környezetét (név szerint megnevezve) kivihesse magával. 3. a német sajtó és rádiókormányzó ellenes közleményeinek megakadályozása, nehogy ezek a kormányzó kinn tartózkodását lehetetlenné tegyék; 4. a magyar szélső jobboldali elemek leszerelése, hogy minden erőszakos lépéstől tartózkodjanak, ami csak felesleges vérontásra és polgárháborúhoz vezetne.”

(Lakatos Géza. i.m.176-177.o.)

HORTHY Miklós Vattay „árulásáról”:

(Horthy Miklós október 16. hajnalának történéseire egészen máshogy emlékezett, mint Lakatos Géza. Emlékirataiban következetesen tagadta, hogy Vattay Antal vagy bárki más felkereste volna őt azzal az ajánlattal, hogy a Német Birodalom védnöksége alá helyeztesse magát. Az események harmadik szemtanúja, Vattay a naplójában Horthy és a politikai vezetés dilemmájáról csak általánosságban tesz említést, a konkrét párbeszédre nem találunk semmilyen utalást.)

Vajon mi indíthatta Vattayt, hogy olyan értelmű „válaszomról”, tegyen jelentést, amelyet én soha nem adtam, sőt amellyel kereken ellenkező volt az előtte félreérthetetlenül kifejtett határozott álláspontom? Egyedül abban találhatok eljárására magyarázatot, hogy őt, aki különösen hűséges emberem volt, erre a másként felfoghatatlan lépésre az a meggyőződése ragadta, hogy csakis ezzel mentheti meg az én és családom életét.”

(Horthy Miklós: i.m.312.o.)

HORTHY Miklós az elfogásáról:

„Közvetlenül reggel 6 óra előtt megjelent Veesenmayer, és megkért, menjek át a Hatvany -palotába. Ezzel, mint mondotta „meg akar kímélni a várpalota megszállásának kellemetlen látványától”. Így történt meg - udvarias formában burkoltan - az én fogságba helyezésem. Én legalábbis ezt az eljárást így fogtam fel. Amikor átérkeztünk az SS–székházba , mert ez volt akkor a Hatvany-palota, Veesenmayer kijelentette: „Itt Főméltóságod a Führer védelme alatt áll.” Csak annyit válaszoltam, hogy senkinek a védelmét nem kértem és erre hazámban szükségem sincs. Félreérthetetlen és kemény szavaimra Veesenmayer csodálkozó tekintetet vetett rám.”

(Horthy Miklós: i.m.310.o.)

Horthy Miklós a Szálasival való első találkozásáról a Hatvany-palotában:

„Bizonyos idő múlva egy német tiszt jött be, és jelentette, hogy a”miniszterelnök” kér kihallgatást. Nagy csodálkozásomra a másik szobában Szálasi Ferenc állt előttem. Hitleri köszöntéssel tisztelgett, és megkért, hogy nevezzem ki miniszterelnökké! Hogy valaki saját kinevezését kérje, még nem fordult elő életemben. Azt ajánlottam neki, hogy neveztesse ki magát a németek által, ha ez ugyan már amúgy is meg nem történt. Aztán hozzáfűztem: Én itt fogoly vagyok, tehát semmiféle hivatalos működést nem fejthetek ki. Különben is ön volna az utolsó, akinek a kinevezésére hajlandó lennék! Ez a kijelentés nem gátolta meg a nyilaskeresztesek „führerjét”, hogy szemérmetlen kívánságával délután ismét előálljon: ekkor természetesen ugyanezt a választ kapta.”

(Horthy Miklós: i.m. 312-313.o.)

Vattay Antal, a kormányzó főhadsegédje Tost Gyula alezredes öngyilkosságáról:

„A Hatvany-palota japán szobájában vagyunk, várunk - és csak mindig vártunk. Tost - Lakatos nagyon izgatott. Tost hangoztatja, hogy nem bírja a kihallgatást megvárni. Megnyugtatom, nincs mitől tartani. Lakatos családját félti, és teljesen le van törve. Végül 12 h-kor elviszik tárgyalni – azóta sem láttam. Mi pedig várunk, várunk - borzalmas. A fm Úrhoz sem engednek. 14 óra felé ebédet tálalnak. Nem ízlik. Nem nagyon beszélünk. Rádió közvetíti Szálasi hadparancsát. A német táv. iroda jelentése, amely a kormányzó személyével foglalkozik, megrendít. Becsmérlik személyét - meg vagyunk rendülve. Tost izgatott - nem bírom - nem bírom - felkel, hogy a mögötte lévő íróasztalról hamutartót hozzon. Egy lövés mögöttem, és egy fiatal élet véget ér. Hűséges embere volt a fm. Úrnak. Lelke nem bírta a terhelést. Ott hörgött- élet volt még benne. Elszállították. Este kiszenvedett.

(Vattay Antal Naplója 1944-1945.Budapest, Zrínyi, 1990.26.o)

LAKATOS Géza miniszterelnök Horthy Miklós lemondó nyilatkozatának aláírásáról:

„A kormányzó egy üres öltöző szobában fogadott. Először egyedül léptem be hozzá jelentettem jövetelem célját, mire Horthy azt kérdezte „Mi van a fiammal?” Azt válaszoltam, hogy kint vár a német követ, s a kérdésre kizárólag ő adhat feleletet. Behívtam Veesenmayert. A kormányzó ugyanezt a kérdést szegezte mellének. Mire a követ széles mosollyal, amely azt próbálta kifejezni, hogy e ponton nincs már probléma, mert minden elrendeződött, azt válaszolta:” De kérem a legfelsőbb hely már elrendelte, hogy ő holnap külön vonatba száll. Bécsben-e, vagy Linzben, azt nem tudom biztosan. Azt azonban garantálom, hogy a fia csatlakozik a különvonathoz.” „Ez biztos?” kérdezte a kormányzó „Ich gebe dafür mein Ehrenwort (becsületszavam adom rá) - felelte a követ. A kormányzó rám nézett kérdőleg. Mire azt mondtam: Azok után, amiket a követ úr kijelentett, nincs okom sem jogom kételkedni. – A kormányzó erre aláírta a lemondási okiratot, és mi eltávoztunk.”

(Lakatos Géza: i.m. 188.o.)

HORTHY Miklós lemondásáról és Szálasi kinevezéséről:

„Úgy láttam, hogy aláírásom megtagadásával már semmit sem segíthetek, viszont ha megadom az aláírást, talán megmenthetem Miklós fiamnak, most már egyetlen gyermekem életét. Azt mondtam tehát Veesenmayernek:” Látom, hogy ön az államcsínyhez a törvényesség látszatát keresi. Adhatja-e becsületszavát, hogy fiam szabad lesz és hozzánk csatlakozhat, ha aláírom ezt a papirost? Igenis főméltóságod - felelte Veesenmayer -, a becsületszavamat adom rá.” Erre kijelentettem előtte, hogy én sem le nem mondok, sem Szálasit miniszterelnökké ki nem nevezem és, hogy aláírásommal csakis a fiam életét akarom megmenteni. Géppisztolyok fenyegetése közben kizsarolt aláírásnak nem lehet és nincs is alkotmányjogi érvénye(…) Akármilyen szempontból nézzük is a dolgot, az én kierőszakolt „lemondásom”, a fogságban tartott aláírása semmis és érvénytelen.

(Horthy Miklós: i.m. 314-315.o.)

Szövegmagyarázat:

1. Lakatos Géza (1890-1967) hivatásos katonatiszt, 1944. aug.29-től miniszterelnök. A kiugrási kísérlet bukása után letartóztatják. A háború végén internálják. Kiszabadulása után, később 1965-ben Ausztráliába emigrál.

2. Ambrózy Gyula (1884-1954) jogász, 1943-tól a Kabinet irodában dolgozik, majd annak főnöke. A kiugrási kísérlet csődje után koncentrációs táborba deportálták.

3. Jurcsek Béla (1893-1945) politikus, államtitkár, miniszter, 1945-ben öngyilkosságot követett el.

4. Reményi-Schneller Lajos (1892-1946) szélső jobboldali, németbarát politikus. 1946-ban halálra ítélték és kivégezték.

5. Vörös János (1891-1968) hivatásos katonatiszt, vezérezredes, vezérkari főnök. 1945-ben rövid ideig honvédelmi miniszter.1950-ben életfogytiglani fegyházra ítélték, 1956-ban szabadult, 1992-ben rehabilitálták.

6. Vattay Antal (1891-1966) hivatásos katona, altábornagy, 1944-től főhadsegéd. A kiugrási kísérlet bukása után lefokozták és bíróság elé állították. Egy éves amerikai fogság után tért haza. 1950-ben tíz évre ítélték, 1956-ban szabadult. 2001-ben rehabilitálták.

7. Dálnoki Miklós Béla (1890-1948) hivatásos katona, vezérezredes, 1944-től a Nemzeti Kormány miniszterelnöke.

8. Dálnoki Veress Lajos (1889-1976) hivatásos katona, vezérezredes. A kiugrási kísérlet bukása után 15 év fegyházra ítélték, 1945-ben szabadult, 1947-ben koholt vádak alapján halálra ítélték, később kegyelemből életfogytiglani fegyházra ítélték, 1956-ban szabadult, majd Angliába emigrált.

9.Edmund Veesenmayer (1904-1977) német diplomata, SS tiszt. 1944. márc. 19 után a Német Birodalom teljhatalmú megbízottja. A háború után 20 év börtönre ítélték, 1951-ben szabadult.

10.Vladár Gábor (1881-1972) jogász, igazságügy miniszter.

11.Hennyey Gusztáv (1888-1977) hivatásos katona, a lakatos kormány külügyminisztere. 1945 után az emigráció egyik vezető alakja.

12.Bakay Szilárd 1892-1947) hivatásos katonatiszt, a kiugrási kísérlet kulcsfigurája, a háború után a szovjet hatóságok letartóztatják, majd kivégzik.

13.Rudolf Rahn (1900-1975) diplomata a Német Birodalom rendkívüli követe

14.Aggteleky Béla (1890-1977) hivatásos katona, altábornagy 1944. okt. 15-én letartóztatják, 1945-ben szabadult, 1956-ban Svájcba emigrált.

15.Hindy Iván (1890-1946), hivatásos katona, altábornagy. A nyilas puccs után az 1. hadtest, majd Budapesten a körbezárt csapatok parancsnoka. 1946-ban halálra ítélik és kivégzik.

16.Lázár Károly (1890-1969) hivatásos katona altábornagy, 1937-től a kormányzó testőrségének parancsnoka. A nyilas hatalomátvétel után Mauthausenbe deportálták, majd bíróság elé állították. A háború után hazatért, 1994-ben posztumusz vezérezredessé léptették elő.

17. Tost Gyula (1903-1944), repülő alezredes a kormányzó szárnysegédje. A Kiugrási Iroda egyik vezetője.

Szerkesztette: Dr. Temesvári Tibor2014. december