Szarajevó, 1914.június 28.

„A Ferenc Ferdinánd¹ főherceg, osztrák-magyar trónörökös ellen sikeres merénylet (melynek során hitvese, Hohenberg Zsófia² hercegnő is életét vesztette) a politikai gyilkosságok történetében mindmáig egyedülálló helyet foglal el. Egyetlen más hasonló bűntényt sem lehet ugyanis közvetlen összefüggésbe hozni emberek millióinak halálát okozó háború kirobbanásával. Jóllehet a szarajevói gyilkosság és a rá egy hónapra megkezdődő nagy háború között nincs ok-okozati összefüggés, tagadhatatlan, hogy a trónörökös pár erőszakos halála döntő szerepet játszott abban, hogy 1914 júliusában a Monarchia Szerbiához fűződő viszonyában a háború vagy béke már jó ideje ingatag egyensúlya az előbbi javára billent el.

Az osztrák-magyar döntéshozók

számára mindaz, ami Szarajevóban lezajlott, alkalmat kínált arra,hogy ezúttal ne érjék be a Szerbia felett aratott diplomáciai győzelemmel – mint az legutóbb 1913 októberében Észak-Albánia szerb megszállása kapcsán történt-, hanem a két ország konfliktusát háborúvá fokozzák. Így a szarajevói gyilkosság megítélése óhatatlanul összekapcsolódott a világháború kirobbantásáért viselendő felelősség kérdésével. A merénylet megszervezésében, illetve végrehajtásában az összeesküvők személyén keresztül kimutatható szerb közreműködés miatt Bécsben bizonyíthatónak látták Szerbia felelősségét a konfliktus szándékos kiprovokálásában. Belgrádban ugyanakkor kezdettől fogva igyekeztek ezt a felelősséget tagadni vagy legalábbis relativizálni.

Annak a szerb álláspontnak,

amely szerint a Monarchia ürügyként használta fel a trónörökös pár halálát a Szerbia elleni agresszió végrehajtásához, mind a mai napig vannak képviselői. Sőt a világháború kirobbanásának centenáriumához közeledve egyre hangsúlyosabban és egyre tekintélyesebb szerbiai fórumokon lehet találkozni vele. Gavrilo Princip³ és társai >perújrafelvételét<, a merénylők ügyének nemzetközi jelenlét mellett megtartott újratárgyalását a világszerte ismert szerb filmrendező , Emir Kusturica szorgalmazza – méghozzá a hivatalos Szerbia jelentős támogatásával.

A szerb levéltárak

új, eddig ismeretlen történelmi dokumentumok nyilvánosságra hozatalát ígérik,amelyek állítólag alapvetően fogják megváltoztatni a történettudományban Szerbia 1914-ben játszott szerepéről kialakult – belgrádi megítélés szerint indokolatlanul negatív – képet. Az idei év elején nagy csinnadrattával beharangozott Potiorek⁴ levélnek, amely szerb vélemény szerint fényesen bizonyítja Ausztria-Magyarország háborús szándékát Szerbiával szemben már több mint egy évvel a szarajevói merényletet megelőzően, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Mindenesetre a történészek világszerte érdeklődéssel várják a szerbiai levéltárakban eddig hozzáférhetetlen, új dokumentumok megjelenését.

A merénylők

Amikor a Monarchia trónjának várományosa 1914. június 28-án délelőtt feleségével együtt az előzetes programnak megfelelően a termálvízéről híres nevezetes Ilidzából vasúton Szarajevóba indult, nem tudhatta, hogy érkezését a város ünneplő közönségén kívül egy hét tagú összeesküvő csoport is várja. A merénylet történetével foglalkozó szakírók egy része –azok, akik az akció közvetlen irányításával és megszervezésével a szerb hivatalos köröket (a katonatiszteket, politikusokat) igyekeznek összefüggésbe hozni – előszeretettel tekinti ezt a csoportot valamiféle jól képzett és hidegvérű terror különítménynek.

Ez a hét fiatalember (Gavrilo Princip, Nedeljko Cabrinovic, Trifko Grabez, Vaso Cubrilovic, Cvijetko Popovic, Danilo Ilic és Muhamed Mehmedbasic) azonban valójában minden volt, csak nem profi akcióhősök gyülekezete. A csoport voltaképpen két, egymást személyesen nem is ismerő >trojkából< állott, amelyek között a kapcsolatot Ilic személye jelentette. A >belgrádiak< (boszniai szerb emigránsok: Princip, Cabrinovic, Grabez) kezdték el az akció szervezését. A másik három összeesküvőt (a >szarajevóiakat<) Ilic később vonta be a szervezkedésbe, feltehetően azért, hogy a vállalkozás sikerének esélyét növelje.

Tény, hogy az összeesküvők

tudatosan készültek a merényletre: amikor azonban Principék Tankosic őrnagytól a szerb komitácsik parancsnokától végre fegyverhez jutottak (négy Browning pisztolyt, négy tartalék tárat, valamint hat bombát - voltaképpen átalakított szerb kézigránátokat - kaptak), kiderült, nem tudnak azokkal bánni. Így hát kénytelenek voltak lőgyakorlatokat szervezni nekik, amelynek során egy távoli fatörzsre kellett 50 lövést leadniuk. Nincs azonban semmi nyoma annak, hogy mozgó célpontra történő tüzelést gyakorolták volna. A másik trojka esetében még ennyi gyakorlásra sem jutott idő, ráadásul Popovic erősen rövidlátó volt.

A szerb sajtóban

2013 elején megjelent hírek arról szólnak, hogy Princip 1912-ben Vranjében a csetnikek ottani kiképzőtáborában megtanult pisztollyal, kézigránáttal és késsel bánni. Ha ez tényleg így lett volna, akkor az 1914 tavaszi lőgyakorlatnak mi volt az értelme? Mellesleg Princip június 28-án mutatott >lövészteljesítménye< sem támasztja alá a korábbi kiképzésről szóló állítólagos információt. A csoport tagjainak néhány percben elmagyarázták a bombák alkalmazásának módját is, ám ez nyilvánvaló módon semmit sem érhetett. A későbbiekben az is bebizonyosodott, hogy a fiatalok többsége a döntő pillanatban nem rendelkezett a merénylet végrehajtásához szükséges határozottsággal és bátorsággal.

A megfelelő ismeretek,

illetve készségek hiánya tehát – a várható biztonsági rendszabályok alkalmazása esetén – a vállalkozást eleve reménytelenné tette. Hogy az akció végül mégis sikerült, az jelentős mértékben az áldozatok-illetve a biztonságukért felelős személyek – közreműködésének köszönhető. Utólag úgy tűnik, mintha az összeesküvők minden egyes baklövését a másik fél hasonlóan komoly hibája kompenzálná. A sakkfeladványok egyik ágának – a tündérsakknak kedvelt válfaja a szabad matt. Ebben világos és sötét közös erővel munkálkodik azon, hogy a matt, amit rendszerint az utóbbi kap, minél szebb és látványosabb legyen. Lehet, hogy 1914.június 28-án a merénylők és áldozataik – szándékaiktól függetlenül – ugyanazon a mattképen dolgoztak?

A rendelkezésre álló fegyvereken

a csoport tagjai – Ilic kivételével, aki a tevékenységét az akció szervezésére kívánta korlátozni - testvériesen megosztoztak: a bombákból mindenkinek jutott, a pisztolyokból csupán Mehmedbasic és a rossz lövőnek tartott Cabrinovic nem kapott. A fegyverek átvételekor Ilic mindenkinek adott egy kevés papírba csomagolt ciánkálit (utóbb kiderült, hogy Grabez adagja valahogy nála maradt), mert a tervek szerint a merénylet elkövetése után valamennyien öngyilkosságot akartak elkövetni.

Az első kísérlet

Az összeesküvők a helyi sajtóból pontosan ismerték a főherceg szarajevói programját. Így tisztában voltak azzal is, hogy a Philippovic-kaszárnya meglátogatása után a nevezetes vendégeket szállító gépkocsioszlop a városházára menet és onnan vissza kétszer is végighalad az Appel rakparton. Ez az egyenes útszakasz a városon átfolyó Miljacka partján található. Itt helyezkedett el a hét merénylő oly módon, hogy Ilic és Popovic kivételével valamennyien a folyó felőli oldalon (azaz a járműoszlop eredeti menetirányát tekintve a jobb oldalon) várakoztak. A tervek szerint értelemszerűen abban a pillanatban kellett akcióba lépniük, amint a főherceget szállító gépkocsi hozzájuk érkezik.

Íly módon rövid időn belül

hat bombának és huszonhét pisztolylövésnek kellett volna a trónörököst eltalálnia (az egyik Browningból korábban egy próbalövést már leadtak). Ez a valóságos >tűzfüggöny< magukat a merénylőket is komoly életveszélybe sodorta volna, ha megvalósul. Csakhogy az összeesküvők az akciót követően öngyilkosságra készültek (emlékezzünk a ciánkáli-fejadagokra), így hát sem az önveszélyes tüzelési terv, sem a szakírók által felemlegetett másik súlyos kifogás, a menekülési útvonal hiánya (az egyik oldalon magas házak, a másik oldalon a sekély folyócska) nem igazán lényeges. A valóságban mindazonáltal minden egészen másként alakult.

Az autóoszlop

a kaszárnyától némi késéssel indult el. A trónörökös és felesége a harmadik gépkocsiban foglalt helyet. Cabrinovic az egyik detektívnél érdeklődött, hogy melyik autóban van Ferenc Ferdinánd. A készséges válasz: a harmadikban. Az első kocsiban magas rangú rendőrtisztek helyezkedtek el, a másodikban pedig a város polgármestere. A negyedik, ötödik, hatodik autóban a főhercegi kíséret tagjai utaztak. A harmadik autóban a trónörökös és felesége természetesen hátul ült: Ferenc Ferdinánd bal felől, a hercegnő jobb felől. A jobbkormányos kocsit Leopold Loyka vezette, mellette az autó tulajdonosa, Harrach gróf foglalt helyet. Két lehajtható ülés is volt még a járműben: a baloldalin Potiorek táborszernagy, a nagy tartományi kormányzó, a jobb oldalin pedig a főherceg szárnysegédje ült.

Kevéssel fél tizenegy előtt

az egymástól 30-50 méter távolságban, lassú tempóban haladó járművek elérték azt a helyet, ahol az első merénylő, Mehmedbasic állt. Azonban sem ő, sem a sorban következő Cubrilovic nem lépett akcióba.

Hogy miért mondtak csődöt,

arra többféle magyarázat ismeretes. Mehmedbasic később azt állította, hogy neki Ilic a lelkére kötötte: csak akkor dobja a bombát, ha biztosan felismeri a trónörököst. (Előző este fényképen kellett neki megmutatni a kiszemelt áldozatot.) Ellenkező esetben inkább várja meg, amíg visszafelé jönnek. Az már más kérdés, hogy addigra ő, a csoport egyetlen mohamedán tagja - bombáját egy bokorba hajítva - kereket oldott, és meg sem állt Montenegróig (Egyedül neki sikerült külföldre menekülnie.) Egy másik verzió szerint éppen akkor állt meg mögötte egy csendőr, amikor az autó előtte haladt. Cubrilovic a hercegnő jelenlétével magyarázta tétlenségét, mondván: véletlenül sem akarta eltalálni a főherceg feleségét. A harmadik merénylő, Cabrinovic ezután végre cselekedett.

A 19 éves szedő

az utasításnak megfelelően próbált eljárni, amikor a nála lévő bomba felhasználása mellett döntött. Ez azonban nem volt egyszerű dolog. A pokolgép voltaképpen egy >adaptált szerb kézigránát <volt, ahogy az a szakirodalomban szerepel. A laposüveg formájú Kragujevác-kézigránát inicializátorát menetes kupak védte. Ezt le kellett csavarni, s a gránátot kiálló végével valamilyen kemény tárgyhoz kellett ütni, hogy beinduljon a robbantást lehetővé tevő kémiai reakció. (A nekiütés során esetleg kisebb csattanás hallható; a szemtanúk ezt később tévesen pisztolylövésnek vélték.)

A detonáció

kb. hat másodperc múlva következett be. Itt azonban van két, tisztázásra váró mozzanat. Egyrészt a merénylőknek adott instrukció úgy szólt, hogy a robbanás 10-13 másodperc elteltével várható. Másrészt a korabeli tanúvallomásokban és beszámolókban szerepel, hogy Cabrinovic bombája – amely a célbavett gépkocsi mögött az úttestre került, és csak a következő jármű alatt robbant – füstölgött. Mindkét körülmény arra utal, hogy az >adaptáció< egy időzítő gyújtózsinór alkalmazásából állhatott, amely mintegy kétszeresére növelte a bomba >beindítása< és a tényleges detonáció közötti időt. Ha így történt, megmarad a kérdés, hogy vajon mi szükség lehetett erre. Talán a bombavető menekülésének esélyét akarták vele megnövelni (hosszabb idő alatt jobban eltávolodhatott a robbanás várható helyszínétől.) Kétségtelen ezzel szemben, hogy az >adaptált< gránát célszerű használata nehézkessé, sőt szinte lehetetlenné vált. Túl azon, hogy hosszabb ideig jóval nehezebb pontosan elszámolni, a füstölgő gránáttal a kezében a kívánt idő elteltére várakozó terrorista esélyét a sikerre nyugodtan minimálisnak tekinthetjük. A valóságban Cabrinovic is nyilván kénytelen volt idő előtt eldobni a bombát, amely így a főherceget szállító gépkocsi harmonikaszerűen összehajtogatott tetőponyvájára esett, majd onnan az úttestre gurult. Ha feltételezzük, hogy az autók kb. 20km/h sebességgel haladtak, a lepottyant gránát még jó öt-hat másodpercig füstölgött, amíg a következő jármű alatt felrobbant.

A szemtanúk

mellesleg nem tudtak megállapodni abban a kérdésben, hogy voltaképpen hová is esett Cabrinovic gránátja. A jelenlévők közül néhányan határozottan állították, hogy tisztán látták, amint a kocsi felé repülő bombát Ferenc Ferdinánd a kezével hárította el, mert az egyébként az autó belsejébe hullott volna. Potiorek, aki az esemény idején a menetiránynak félig háttal ült, nem látta az említett mozdulatot. Beszámolója szerint később a főherceg azt mondta neki erről a dologról, hogy bár látta a közeledő tárgyat és fel is készült az elhárítására, erre nem került sor, mert a kezével nem érte el.

A robbanást követően

a főherceg megállítatta az autót, hogy kiderítsék, történt-e komolyabb sérülés az utánuk következő kocsiban. Ekkor Principnek egészen közel kellett tartózkodnia a veszteglő harmadik járműhöz. Nyilvánvalóan kitűnő lehetősége kínálkozott volna arra, hogy pisztolyát használja, ám elszalasztotta a megfelelő pillanatot.

A bomba felrobbanásának komolyabb következményei nem lettek: húsz személy szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket, közöttük Potiorek szárnysegédje, Merizzi alezredes, akinek a sebe erősen vérzett és súlyosnak tűnt, de utólag jelentéktelennek bizonyult, őt ennek ellenére kórházba szállították. A negyedik autó használhatatlanná vált.

A merénylőt,

Cabrinovicot, aki a Miljackába ugrott, azonnal elfogták. Előzőleg megpróbálta bevenni a ciánkáliit, de az - akárcsak később Principnél - hatástalannak bizonyult. (Egy másik verzió szerint izgalmában szétszórta a port.) Valószínűleg a helytelen tárolás következtében a méreg elbomlott. A sikertelen bombamerénylet teljesen szétzilálta az összeesküvők sorait. Mehmedbasic meneküléséről már volt szó. Az úttesten tőlük néhány lépésnyire füstölgő és várhatóan bármelyik pillanatban felrobbanó gránát látványának hatására Cabrinovic és Popovic kereket oldott. Grabez kitartott ugyan a posztján, ám az újra mozgásba lendülő autókaraván akadálytalanul haladt el előtte.

Végzetes úttévesztés

A városházán a program szerinti fogadásra ugyan sor került, de a hangulat erősen nyomott volt. Vita után a programot úgy módosították, hogy a visszaúton a főherceg meglátogatja a kórházban a sérült Merizzi alezredest, és a kocsioszlop végig az Appel rakparton halad, nem kanyarodik be a latin hídnál jobbra a Ferenc József út felé. ma már kideríthetetlen okból azonban az első két kocsi, figyelmen kívül hagyva az új útitervet, az eredeti program szerint végrehajtotta a bekanyarodást. A harmadik azonban (azaz a főherceget és feleségét szállító) autó sofőrje - saját állítása szerint - csupán azt az utasítást kapta, hogy kövesse az előtte haladó járművet. Ennek megfelelően az ominózus helyen meg is kezdte a kanyarodást, amikor Potiorek észrevette a hibát, és megállást parancsolt. Utasítására a Loyka vissza akart fordulni. Ekkor közvetlen közelről pisztolylövések hallatszottak…

Amikor Cabrinovic sikertelen kísérletét követően

Princip kihagyta a kedvező lehetőséget a merénylet végrehajtására, annyit bizonyára megfigyelt, hogy a trónörökös a kocsi baloldalán ül. Neki ennélfogva szintén ezen az oldalon kellett elhelyezkednie, ha nem akarta, hogy a hercegnő akadályozza a lövésben. Ráadásul Potiorek (aki a trónörökös mellett a másik kiszemelt áldozat volt) ugyancsak a bal oldalon foglalt helyet.

Mit tett tehát Princip?

Eredeti pozícióját megváltoztatva átment a túlsó (azaz a menetirány szerinti jobb) oldalra! Arról természetesen nem tudhatott, hogy a hűséges Harrach gróf a kocsi baloldali hágcsóján fog utazni, hogy ily módon >testével fedezze< a trónörököst…

Amint a főherceg autója a téves irányt követve bekanyarodott jobbra, a sofőr a balra tarts szabályát felrúgva az úttest jobb széle felé húzódott. Ha egyenesen tovább hajt vagy legalábbis az utca bal szélén kanyarodik a kocsi méterekkel messzebb került volna Princip pisztolyától. Így azonban, mintegy két és fél méterre a merénylőtől, a tolatáshoz készülődve még meg is állt.

Princip a későbbi kihallgatás alkalmával

elismerte, hogy amikor a trónörökös kocsija váratlanul ott állt meg előtte, a lehetőséget kihasználva célzás nélkül, sőt a fejét elfordítva tüzelt a benn ülőkre. Az egyikszemtanú, Grein hadnagy, aki a következő autóban ült, látta, hogy a merénylő kezét vízszintesen felemelve 45 fokos szögben rálőtt a trónörökösre. Az a lövedék, amely az autó karosszériáján keresztül a hercegnő halálos sérülését okozta, kb. ilyen szögben haladt át a burkolaton.

Gerd Holler 1982-ben publikált, Ferenc Ferdinándról szóló monográfiájában valószínűsíti, hogy az általános vélekedéssel szemben Princip nem célzott, hanem vaktában tüzelt; hogy első lövése minden bizonnyal a hercegnőt érte; s hogy a másik - a főherceget a nyakán halálra sebező - lövedék a fegyver visszarúgó ereje következtében irányult lényegesen magasabbra az előzőnél. Könyvében így ír:> ha ez a szituáció nem lenne oly keservesen komoly és emberileg oly rettentően tragikus, az ember kísértést érezne rá, hogy azt mondja: ez a merénylet egy vicc. Egy dilettáns egyszerűen kettőt bele lő egy autóba és két embernek okoz egy csapásra halálos sebesülést.<

Nem sikerült pontosan megállapítani,

voltaképpen hány lövést adott le a merénylő. Kettőt mindenesetre biztosan, ám egyes tanúk három, sőt négy dörrenést is hallottak. Princip maga sem tudott erre a kérdésre határozottan válaszolni. Amikor Princip lövésre emelte fegyverét, egy közelben álló rendőr megpróbálta megakadályozni a tett elkövetésében, de térden rúgták. Mások is segítettek a merénylőnek a kibontakozó verekedésben. Közöttük volt Ferdo Behr is, aki egy másik rendőr gyomrába öklözött. Az ő elfogatása szerepel azon a fényképen, amely a legtöbb kiadványban téves aláírással - vagy Princip vagy Cabrinovic letartóztatásaként - található meg.

Magyarok a merénylet helyszínén

Kevéssé ismert, hogy a szarajevói gyilkosságnak magyar szemtanúi is voltak, akik ráadásul nem puszta szemlélői maradtak az eseményeknek. A Pesti Napló 1934-ben interjút közölt Kritzler Lajossal, aki egyike volt azon magyar detektíveknek, a kiket a trónörököspár látogatásának idejére küldtek ki a boszniai tartományi székhelyre. Kritzler állítása szerint a merénylet előtti éjszaka egy >harmadrendű szállodában< razziát tartva elfogták Danilo Ilic tanítót, és nála megtalálták azt a belga fegyvert, amelynek nem csupán a típusa, de a sorozatszáma is megegyezett Princip által másnap használt pisztolyéval!

Mivel Ilicet egy korábbi összeesküvési ügy kapcsán már ismerték, az esetet nyomban jelentették a városi rendőrfőnöknek és más hivatalos személyeknek. Hiába továbbították azonban a jelentést Potioreknek, a tartományi kormányzó rémlátomásnak nevezte a magyar detektív aggodalmait. Tény, hogy Princip csak 28-án délelőtt vette át a pisztolyát Ilictől, azaz Kritzler története akár igaz is lehetne. Az interjúból azonban nem derül ki, mivel igazolta (volna) a fegyver eredetét az elfogott tanító.

Kritzler Lajosnak a másnapi felvonulás biztosításában is fontos szerep jutott.>Énrám az útvonalnak az a területe tartozott - mesélte húsz évvel az események után az újságíróknak -, amelynek közelében az első merénylet bekövetkezett. A trónörökös kocsija 50-60 lépésnyire lehetett, amikor láttam, hogy egy magas szőke fiatalember furakszik elő a tömegben. Odaugrottam hozzá és hátralöktem, intve a rendőröknek, akik elcipelték. Fellélegeztem, mikor Ferenc Ferdinánd kocsija baj nélkül elhaladt előttem. Alig telt el néhány perc, mikor óriási detonációt hallottam. Rohantam oda, tőlem 300 méternyire lehetett az a hely a Cabrinovic bombája robbant.<

Kritzler szerint a merényletek után őket bízták meg a nyomozással, amelyről szinte óránként küldték a jelentéseket Budapestre Krecsányi Kálmán detektívfőnöknek.

Sági (Schreiber) Ervin ugyancsak hivatalos minőségben volt jelen azon a nevezetes június 28-án Szarajevóban. Mint kadét saját autóját vezetve vett részt a trónörököst szállító konvolyban. Az ő kocsija ugyanúgy a Graf & Stift márkájú volt, mint Harrach gróf Ferenc Ferdinándot szállító járműve. Mivel a kocsisor végén haladt, Cabrinovic bombája nem tett kárt sem utasaiban, sem az autójában. A második merénylet idején, azonban szó szerint >közelebb került a tűzhöz<: ekkor közvetlenül a trónörökös gépkocsiját követve haladt. Szemtanúja volt Princip akciójának. A következő percek eseményeire utóbb így emlékezett:>Ebben a pillanatban, amikor én is a sarokhoz értem, lövések dördültek, már ugrunk is ki a kocsikból és rohanunk előre, tudom, hogy ismét merénylet történt: egy pillantást vetek a főhercegi párra és ez látszólag megnyugtat, ismét sikertelen a gaz támadás, a pár sértetlennek látszik, a trónörökös egyenesen ül a kocsiban, csak a hercegnő dől feléje, mintha az ijedtségtől alélt volna. De nincs időm a gondolkodásra, látom, hogy a főhercegi kocsi hátra tolat, jobbra tumultus, melynek közepén egy fekete fiatalembert (ő volt a merénylő) fognak a rendőrök, úgyhogy az az érzésem, szökni engedik. Már ott is vagyok mellette a többi tiszttel, s csak azon veszem magam észre, hogy eszeveszett dühvel csapkodom kardommal a fejét, mely csupa vér: S hogy a rendőrök, kik szerbofil fráterek, el ne engedjék, kéthárom ott lévő altisztnek adjuk át Principet, s sietünk vissza autóinkhoz, hogy a főhercegi pár hogyléte felől tudakozódjunk, mert balsejtelmeink vannak.<

De nem csupán Princip elfogásának

volt magyar közreműködője:Cabrinovic kézrekerítésében is jutott szerep egy honfitársunknak, nem is akármilyen. Egy Marossy nevű borbélymester a kisfiával éppen ott állt a Miljacka partján, amikor észrevette a közelében álló Cabrinovic kezében a bombát. Egy 1934-es újságcikk szerint a borbély >feléje ugrott, mire az ijedtében rossz irányba vetette a pokolgépet, majd menekülni próbált és leugrott a patak négy méter mély medrébe, ahol a hátára esett.< Marossy utána ugrott és sikerrel akadályozta meg, hogy a Browningját használja. Ezt követő-en - állítása szerint - neki köszönhette a merénylő az életét, mivel egy rendőr csak azért nem lőtte le Cabrinovicot, mert a borbély rákiáltott: >Mit csinál? Élve kell elfogni! Ezzel azonban még nem volt vége. Marossy éppen akkor ért vissza a rakpartra, amikor Princip lövései eldördültek. Talán hihetetlenül hangzik, de a másik merénylő is a borbély lélekjelenlétének köszönhette, hogy életben maradt. A tömeg ugyanis rávetette magát a diákra, ám Marossy kiszabadította őt, mivel tudta, hogy élve kell elfogni.>Ha széttépik, a többi mindent erre, a halottra kent volna…< - mondta később az újságíróknak. Hősies viselkedéséért azonban utóbb egy sor beváltatlan ígéretnél többet nem kapott.

A tárgyalás és az ítélet

Az összeesküvők

többségét nagyon gyorsan sikerült a rendőrségnek begyűjtenie. Ezt alaposan megkönnyítette hogy a csoport tagjai lényegében fittyet hánytak a konspiráció szabályaira, a merénylet tervét nem sikerült titokban tartaniuk. Fecsegésükkel ismerőseiket is veszélybe sodorták. Az akció szervezőinek és végrehajtóinak dilettantizmusa valószínűsítheti azt a feltételezést, hogy azok a szerb katonatisztek - így mindenekelőtt Dimitrijevic vezérkari ezredes (más néven Apis) - akik tudtak a tervezett merényletről, illetve ehhez fegyvereket biztosítottak, maguk sem bízhattak komolyan a vállalkozás sikerében. Ha olyan szigorú biztonsági intézkedések kísérték volna a trónörökös szarajevói útját, mint amilyenek bevezetésére Ferenc József császár-király 1910-es látogatása idején sor került, józan számítás szerint a merénylők némi felforduláson, egyebet aligha érhettek volna el. Másrészt, ha a szerb titkos szervezetek valóban el akarták volna tétetni Ferenc Ferdinándot láb alól, megtalálhatták volna a megfelelő embereket, és nem kísérleteznek - mégoly lelkes - amatőrökkel.

A két merénylőt,

Cabrinovicot és Principet, valamint Ilicet azonnal letartóztatták és 10 kilós súlyokkal megvasalva a szarajevói Philippovic-kaszárnyában lévő katonai börtönbe vitték. Később az összeesküvés szinte valamennyi résztvevőjét - a merénylők segítőivel egyetemben - elfogták, kivéve Mehmedbasicot, aki Montenegróba szökött. Az előzetes vizsgálat 1914.szeptember 19-én fejeződött be. Összesen 25 személy ellen emeltek vádat, közöttük egy nő is volt. Valamennyi merénylő bűnösnek vallotta magát, Princip azonban nem. Ő megbánni sem volt hajlandó a trónörökös meggyilkolását, mivel személyében >csupán egy gonosztevőt< tett el láb alól.

A tárgyalás október 12-én kezdődött

a szarajevói helyőrségi katonai bíróságon, Luigi von Curinaldi törvényszéki főbíró elnökletével. Október 22-én az államügyész 22 vádlottra halál-, a többiekre börtönbüntetést kért. Végül összesen öt személyt ítéltek halálra, ám közülük kettő ítéletét életfogytiglani, illetve húsz évig tartó börtönbüntetésre változtatták. A három főbűnöst Pricipet, Cabrinovicot és Grabezt - mivel nem töltötték be a huszadik életévüket - húsz év szigorított fegyházra ítélték, amit azzal súlyosbítottak, hogy a merénylet évfordulóját sötétzárkában kell tölteniük. Princip esetében kétségek merültek fel pontos születési dátumát illetően. Az egyházi anyakönyvben ugyanis 1894. július 13. (régi naptár szerint), a polgáriban viszont júnus 13. szerepelt. Végül a vizsgálat hitelt érdemlően bizonyította, hogy az előbbi adat a helyes, így Princip a halálos ítéletet elkerülte.

Mivel az 1914.őszi szerb ellentámadás

során a szerb-montenegrói csapatok október 22-én már csak húsz kilométerre voltak Szarajevótól, a három merénylőt a fronthoz közeli Zenica helyett Szarajevóban őrizték, majd december 2-án - szigorú biztonsági intézkedések mellett - a csehországi Theresienstadtban szállították. Az itteni fűtetlen, földalatti kazamatákban az elítélteket rendkívül rossz körülmények között, állandóan megvasalva őrizték. A sötét, nedves, fűtetlen cellákban az elégtelen táplálkozás miatt mindhárman tuberkulózisban betegedtek meg. Cabrinovic már 1916. január 21-én elhunyt, ugyanezen év október 26-án követte őt Grabez is. Princip szenvedései tovább tartottak. Csonttuberkulózisa miatt bal karját 1917. szeptember 13-án amputálni kellett. Végül 1918. április 28-án érte a halál. Holttestét a helyi katonai temetőben temették el. Földi maradványaikat a világháború után, 1920. június 9-én jugoszláv kormánydelegáció jelenlétében exumálták és Szarajevóba szállították, majd az ottani Kosevo temetőben a többi kivégzett, illetve elhunyt egykori összeesküvővel közös sírban helyezték végső nyugalomra.

A királyi Jugoszlávia

csak meglehetősen mértéktartóan emlékezett meg a délszláv ügy egykori önfeláldozó hazafijairól és főleg Principről. A merénylet színhelyén, az egykori Schiller-saroknál 1930-ban emléktáblát helyeztek el, ám még ünnepi beszédek sem hangozhattak el. A titói Jugoszlávia ellenben valóságos hőskultuszt szervezett Princip személye köré. Manapság a délszláv etnikum meglehetősen megosztott Princip megítélésében. Egyértelműen pozitív hősnek csupán az anyaországbeli és a boszniai szerbek körében számít: Belgrádban a tervek szerint idén nyáron emlékművet is állítanak a tiszteletére. Emir Kusturica filmet forgat életéről, és nemzetközi kampányt szervez rehabilitálására. Fő érve: mivel sem osztrák, sem a magyar törvényhozás nem ratifikálta a Bosznia-Hercegovina annexiójáról született törvényt, a két bekebelezett tartomány sem Ausztriához, sem Magyarországhoz nem tartozott. Az ott élők gyakorlatilag egyik államnak sem voltak állampolgárai, így Princip nem követhetett el felségárulást. Tette ezért csupán >szimpla< emberölés lehetett.”


Pollmann Ferenc írása: A szarajevói gyilkosság,1914.június 28. Megjelent a a Rubicon történelmi magazin 2014/4-5 számában.

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2014. május

Szövegmagyarázat:

1. Habsburg-Lotharingiai Ferenc Ferdinánd (1863-1914) osztrák főherceg, 1896-tól az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse. Az életét kioltó szarajevói merénylet az első világháborút kirobbantó eseménynek tekinthető.

2. Hohenberg, Chotek Zsófia (1868-1914) cseh grófnő, 1900-tól Ferenc Ferdinánd főherceg, trónörökös felesége. Férjével együtt politikai gyilkosság áldozatául esett Szarajevóban.

3. Gavrilo Princip (1894-1918) szerb nacionalista, a trónörökös és feleségének gyilkosa.

4. Oskar Potiorek (1853-1933) hivatásos katona, osztrák katonatiszt, császári és királyi táborszernagy. (nagyapám,Csombor György nekünk unokáknak - miután annak idején a szerb fronton is katona volt - csak „Potyorek-nek” emlegette. Potiorek 1902-1906 között a Monarchia vezérkari főnökének helyettese. 1911-től-1914-ig Bosznia-Hercegovina katonai kormányzója, a szarajevói merénylet túlélője, hadsereg-parancsnok, a szerb front parancsnoka. A súlyos harctéri kudarcok után menesztették.

Forrás: Internet wikipedia