Angol európa-politika a két világháború között

Magyarország egyik jeles képviselője Barcza György¹, aki 1911-1943 között hosszú éveket töltött diplomáciai pályán, nemcsak kívülről, de belülről is jól ismerte a húszas-harmincas évek Európáját. Visszaemlékezései között igen szemléletesen, közérthetően, és egyszerű szavakkal foglalta össze a britek külpolitikáját, annak az európai hatalmakhoz való viszonyát, mozgatórúgóit.

Barcza György Bécsben – még a monarchia fennállása alatt - a Ballplatzon² kezdte és Londonban – a második világháború alatt - fejezte be diplomáciai pályafutását. Gondolkodásának, szemléletmódjának, a külpolitikai összefüggések feltárásának fókuszában Trianon áll. Megközelítéseit – mint abban az időben a magyar politikusok döntő többségénél - nagy hangsúllyal a békés revízió motíválta. Gondolatait ezért érdemes szó szerint is idézni.

Sztálin - Részlet egy diktátor magánéletéből

Kevés kivételtől eltekintve Sztálin magánélete is a munka jegyében telt. Legyen bár hétköznap vagy vasárnap - munkarendje mindig ugyanaz volt.

Minden nap reggel hat és hét óra között zajlott le az orvosi vizit - ahogy erről az 1927. óta háziorvosaként működő Dimitríj Pletnyev professzor beszámolt. Az orvos határozta meg, hogy naponta hány órát dolgozhat Sztálin és ő felügyelte a gimnasztikai gyakorlatokat, illetve az arc- és testmasszázst. Mindezekre sor került reggel és esete is. Sztálin nem fürdött kádban, hanem zuhanyozott. Általában ebéd előtt két órát pihent. Ez alatt testét hideg vízzel és kölnivel átdörgölték. Egy órával az étkezés előtt az orvos kötelessége volt vegyileg elemezni az ételt: nem tartalmaz-e egészségtelen adalékokat és nincs-e megmérgezve. Az ételeket leginkább intézetre hasonlító konyhában készítették, ahol a legjobb szakácsok igyekeztek egymást túlszárnyalni. Kifejezetten bőséges francia, grúz és orosz fogásoknak kellett az asztalra kerülni. Sztálin lánya - Szvetlana - apró részletekről is beszámol: Asztalára különleges a tavakból hoztak halakat, saját tenyésztelepekről fácánokat és ürüket készítettek számára, továbbá nem hiányoztak a különleges évjáratú grúz borok sem. Délről helikopterrel érkezett a friss gyümölcs. Nem tudta milyen magas szállítási költségeket kellett fizetni azért, hogy rendszeresen ilyen ételeket tudjanak számára felszolgálni… Nem tudom, hogy apám előtt ismeretes volt-e, hogy speciális orvosok minden konyhájában kerülő élelmiszert vegyileg elemeztek, nem tartalmaznak-e mérgeket. Minden kenyérből, húsból, gyümölcsből származó mintához csatolni kellett egy tanúsítványt a felelős orvos pecsétjével és aláírásával: méreganyagot nem találtunk.

Dr. Gyakov időnként eljött hozzánk, a kremli lakásunkba és kis üvegcséket hozott magával, minden szobában mintát vett a levegőből.

Szellemi élet Pécsett a húszas évek közepén

Várkonyi Nándor¹ 1922-ben huszonhat éves korában költözött Pécsre. Félévszázadig élt a városban, mint könyvtáros, egyetemi magántanár, folyóirat-szerkesztő szenvedélyes kultúrtörténész. Az Egyetemi Könyvtárban 1924-1956 között dolgozott. Önéletrajzi munkájában, melyet „Pergő évek” címmel jelentettek meg a hetvenes évek végén, Pécsre érkezésének első benyomásait is megörökítette.

Érdemes emlékeit a korabeli történések pontos visszaidézése okán is szó szerint idézni.

Rudolf Hess Skóciába repül…

Rudolf Hess¹az első világháború után azokhoz a volt katona fiatalokhoz tartozott, akik az ország vezetőinek nem tudták megbocsátani a háború elvesztését, Németország megalázását. Keresték a kapcsolatokat olyan csoportosulásokkal, politikai tényezőkkel, akik revansot sürgettek, leszámolást azokkal, akik - szerintük - az összeomlásért felelősek voltak. Ílyen politikai és gazdasági helyzetben „talált rá” Hess Hitlerre és elvbarátaira.

A revansra vágyók - kihasználva az ingatag politikai helyzetet - elérkezettnek látták az időt, hogy átvegyék a hatalmat és harcba szálljanak legalább egy „független” Bajorországért. München egyik sörözőjében 1923. november 8-án 9-re virradóra foglyul ejtették a tartományi miniszterelnököt. A helységben lévő minisztereket. Hess tartotta sakkba, mások Ernst Röhm², Hermann Göring³ és társai „gondjaira voltak bízva.”

Rommel tábornagy furcsa halála

A Hitler ellen 1944. július 20-án Rastenburgban végrehajtott sikertelen merénylet a tábornokkal szemben elindított egy olyan erőteljes bizalmatlansággal párosuló folyamatot, amely végül is Rommel¹ halálához vezetett.

A Hitler ellen elkövetett merénylet részletei közismertek. Az invázió után a német katonai vezetők egy része előtt világossá vált - bár Rommel még ekkor sem adta fel -, hogy a háborút nem lehet megnyerni. A tábornagy és környezetéből még néhányan a Szovjetunió és a nyugati szövetségesek ellentéteiben bíztak, abban hogy velük együtt sikerül majd feltartóztatni a szovjeteket, a kommunizmus nagyfokú térhódítását. Különbékéről álmodoztak, olyan elképzeléseknek adták át magukat, amelyen már átlépett az idő, hiszen a szövetségesek már régem megállapodtak Németország feltétel nélküli megadásának forgatókönyvében.

Rommel nézetei e tekintetben megegyeztek az összeesküvők felfogásával, legfőképpen Speidel² tábornok véleményével.

Raporton Moszkvában

Most, így utólag olvasva a korszak politikusainak „vallomásait” elképesztő, hogy az ország akkori irányítói, mennyire önállótlanok voltak. Magyarország függetlensége sehol nem volt.

Igaz ez nemcsak az ötvenes évekre, így volt ez egészen a rendszerváltásig. Az akkori átlagember nem ismerhette meg a „titkos találkozókat”. Most már történelmileg is bizonyított: a szovjetek szinte „kézi vezérléssel” irányítottak bennünket is. Ki tudta - a szúk körön kívül - például, hogy 1956. október utolsó hetében végig az itt tartózkodó Mikojan¹ és Szuszlov² nélkül nem születhettek döntések Az ún. „konszolidáció idején 1956. decemberében, de még 1957. januárjában is Kádár János szinte minden este „kijárt” Leányfaluba, ahol Malenkov ³ és Arisztov⁴ „főhadiszállása” volt. Nagy Imréék elrablásában a magyar szerepvállalást ők tették egyértelművé.

Sztálin halála⁵ - legalábbis ami a „személyi kultuszt”és politikai irányvonalat illette - valamit változtatott a helyzeten.

Ennek egyik állomása volt Rákosiék találkozása a szovjet vezetőkkel 1953. június 12-én. Csak néhány hónap választotta el őket Sztálin halálától. A találkozót - hiányos emlékezetére hagyatkozva - maga Rákosi „visszaemlékezései” második kötetében részletesen leírja, de néhány mondatos közvetett információ erről Vásárhelyi Miklós⁶ és más szerzőknél is fellelhető.

Rákosi Mátyás: Károlyi Mihályról

 „A szanálás időpontja egybeesett a párizsi béketárgyalások megkezdésével. A július 29-én kezdődő tárgyalásokon 21 nemzet vett részt, köztünk hazánk képviselői is. A delegációt Gyöngyösi külügyminiszter vezette, munkájában időnként részt vett Gerő Ernő is. A béketárgyalásokra elküldtük Károlyi Mihályt is, aki 1946. májusában Angliából visszatért Magyarországra.

Mi már 1945-ben unszoltuk Károlyit, hogy jöjjön haza¹. Meg voltunk győződve róla, hogy ha itthon van, akkor - ha nem is nehézségek nélkül, de - meg tudtuk volna választatni köztársasági elnöknek, ami számunkra sok tekintetben előnyösebb lett volna, mint a kisgazdapárti elnök.

Ezért, mikor hazaérkezett 1946-ban az első beszélgetés alkalmával felvetettem neki a kérdést. Miért nem jöttél haza, mikor hívtunk? Miért nem jött értem össznemzeti küldöttség, mely hazahívott volna - válaszolta Károlyi őszinte sértődöttséggel és elégedetlenséggel. Mi igyekeztünk őt kiengesztelni, miután láttam, hogy nem értette meg, hogy se Dálnoki Miklós Béla, se Nagy Ferenc, Szélig Imre, vagy Kéthly Anna nem törték volna magukat egy ilyen küldöttség létrehozásán.

Rákosi néhány emléke Kun Béláról és a moszkvai emigrációról

Utoljára hagyja el az országot

Rákosi Mátyás, amikor 1956. július 26-ának hajnalán feleségével és orvosával Moszkvába repült a „Lajhárnak” nevezett öreg kormánygépen, nem gondolhatta, hogy többé nem jöhet vissza Magyarorzágra. A haláláig tartó időszak - 1971-ben halt meg - alkalmat adott, hogy megírja visszaemlékezéseit. Erre a munkára a magyar és a szovjet pártszervek egyaránt ösztönözték. Az emlékek megírását ugyanakkor csak kisebb-nagyobb zökkenőkkel segítették.

Pillanatok Deák Ferenc életéből

Deák Ferenc életének és munkásságának óriási az irodalma. A számos forrás közül - magán életének bemutatása szempontjából - kiemelkedik Eötvös Károly: Deák Ferenc és családja, Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona: Emlékeim Deák Ferenc politikai és magánéletéből, valamint Király Béla: Deák Ferenc című munkái. Ebben a rövid összefoglalóban, ezért csupán néhány pillanat bemutatására vállalkoztam.

Németország feltétel nélküli kapitulációja

 Zsukov a Szovjetunió marsallja emlékeiben

„Május 7-én távbeszélőn hívott a legfelsőbb főparancsnok^X és közölte velem:

- A mai napon Reimsben^XX a németek aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló jegyzéket (kiemelés tőlem). A háború fő terheit - folytatta - a szovjet nép viselte, nem pedig a szövetségesek. Ezért a kapitulációt a Hitler-ellenes koalíció valamennyi országának főparancsnokságai előtt kell aláírni, és nemcsak a szövetséges csapatok főparancsnoksága jelenlétében.

Azzal sem értettem egyet - folytatta Sztálin -, hogy a kapitulációról szóló jegyzéket nem Berlinben a fasiszta agresszió fészkében írták alá. Megegyeztünk szövetségeseinkkel abba, hogy a Reims városában aláírt jegyzéket a kapituláció előzetes jegyzőkönyvének tekintjük.

Holnap Berlinbe érkeznek a német főparancsnokság és a szövetséges csapatok főparancsnokságainak képviselői.

A szovjet csapatok Legfelsőbb Főparancsnokságának képviseletével Önt bízom meg. holnap Önhöz érkezik Visinszkij^xxx. A jegyzék aláírása után Berlinben marad, mint a főparancsnok politikai helyettese. A szovjet megszállási övezet főparancsnokául Önt nevezem ki: egyúttal betölti a németországi megszálló szovjet csapatok főparancsnokának tisztét is.

Május 8-án korán reggel Berlinbe érkezett A. J. Visinszkij. Magával hozta a Németország kapitulációjára vonatkozó okmányokat és közölte a szövetséges főparancsnokságok képviselőinek névsorát.

Napóleon "Szent Ilona szigeti emlékiratai"

„Napóleon kívánságára esetenként megküldték neki az összes Franciaországban megjelent könyvújdonságot. Ezeket nagy érdeklődéssel olvasta és valahányszor az igazságot nem egészen fedő részletekre bukkant, vagy olyasmit talált, ami felvilágosításra szorult, jegyzeteket mondott tollba egyik környezetéhez tartozó tábornokának, „²

E szavakkal kezdődnek Napóleonnak 1823-ban, tehát két évvel  halála  után megjelent emlékiratai. ……..Hosszú  és eseményekben gazdag esztendőkkel a történtek után, távol Franciaországtól, a kietlen Szent Ilona szigetén ( ahol nyilván alig álltak írásbeli adatok rendelkezésére ), pontosan fejből tudja az egyes csapattestek létszámát, elhelyezkedését, elhelyezkedését, a számvevők kimutatásainak végösszegét stb. A legkisebb részletekre is kiválóan emlékszik vissza.

Mindvégig kerüli az egyes szám első személyt. Ez a szó: „én”- nem szerepel az emlékiratokban. Önmagáról, mint Napóleonról, a császárról, az első konzulról vagy a főparancsnokról beszél.

Napóleon egy napja Szent Ilona szigetén

A császár megadja magát

Napóleon Waterloo után elmenekült Franciaországból és kiszolgáltatta magát az angoloknak. 1815. július 31-e volt. A Plymouth előtti vizeken tartózkodó angol hadihajó -a Bellerophon- felvette fedélzetére a közel százfőnyi tisztekből, szolgákból, családtagokból álló kíséretét.  Még július 14-én küldöttek keresték fel a hajó kapitányát azzal a megbízatással: közöljék a kapitánnyal, hogy Napóleon megadja magát neki. Másnap a díszegyenruhába öltözött császár – kíséretével- felment a hajóra Anglia régenshercege számára vitt üzenettel a kezében:

„A hazámat megosztó csoportosulásoktól, valamint az európai hatalmak ellenségességétől üldözve, befejezem politikai pályafutásomat és, mint egy Themisztoklész jövök¹, hogy a brit nép tűzhelye mellett foglaljak helyet. Azoknak a törvényeknek a védelme alá helyezem magam, amelyeket Fenségedtől, leghatalmasabb, kitartó és nagylelkű ellenségemtől joggal igényelhetek. „

Érdekességek Montgomery tábornagy emlékiratából

I. Fejezet

Gyermekkor

„Mire az iskolát elhagytam egy nagyon fontos elv kezdett tudatosodni bennem.

Az, hogy az élet könyörtelen küzdelem és egy fiúnak el kell tudnia viselni a pofonokat és a balsikereket. Sok tulajdonságot kell elsajátítania, ha sikert akar elérni: ezek közül kettő létfontosságú, a kemény munka és teljes feddhetetlenség…”

Lukács György: Nagy Imréről

Lukács György (1885-1971) filozófus, esztéta , egyetemi tanár, marxista gondolkodó

kommunista politikus, az MTA tagja. 1919-ben közoktatásügyi népbiztos, Bécsbe,majd

Moszkvába emigrál. Az ún. „Blum tézisek”-ben leírt gondolatai megosztották az emigrációban

élő magyar kommunistákat. Az NKVD 1941-ben letartóztatta, 1945-ben tért haza a Szu.-ból.

1948.-tól az MTA tagja volt is volt, esztétikai, filozófiai művei világszerte, főleg

baloldali körökben közismertek voltak. Hivatalos pártkörökben nem rajongtak nézeteiért.

A forradalom alatt 1956-ban néhány napig a Nagy Imre kormány egyik minisztere. Annak

leverése után Nagy Imréékkel  együtt Romániába internálják, ahonnan 1957.áprilisában

térhetett haza. Az MSZMP  „ nem osztotta „ Lukács nézeteit, 1965-ig „belső emigrációban”

élt.

Lev Trockij az utódokról és Lenin haláláról

Az 1923-as év elején a bolsevikok közel kerültek a párt XII. kongresszusához. Lenin betegsége súlyosbodott már nem volt remény arra, hogy részt vegyen a kongresszus munkájában. A szűk körű vezetésben kérdésként vetődött fel, hogy ki tartsa a beszámolót. A Politikai Bizottság ülésén Sztálin azt mondta, hogy: természetesen Trockij. Véleményéhez csatlakozott Kalinyin, Rikov és - láthatólag meggyőződése ellenére - Kamenyev. Trockij tiltakozott. „A pártnak furcsa lesz, ha valamelyikünk mintegy személyesen igyekszik majd Lenint helyettesíteni.”- mondta. Ráadásul - tette hozzá - vannak bizonyos nézeteltéréseink gazdasági kérdésekben. Ugyan már - vélekedett Sztálin - miféle nézeteltéréseink? Kalinyin megjegyezte, hogy a Politikai Bizottság „szinte minden kérdésben az Ön javaslatait fogadja el.” Zinovjev szabadságon volt a Kaukázusban, így a kérdést nem tudták véglegesíteni. Trockij így is magára vállalta a beszámolót az iparról.

Lenin családja és gyermekkora

A nagyszülők

A harmincas, negyvenes, de hozzátehetem az ötvenes években született generációk vajmi keveset hallottak Lenin családjáról, a „nagy forradalmár” szüleiről, és testvéreiről. Annak idején szinte semmit nem lehetett hallani és tudni Vlagyimir Iljics gyermekkoráról.

Az Uljanov család 1869 őszén – néhány hónappal Vlagyimir születése előtt költözött Szimbirszkbe, amikor az apát Ilja Nyikolajevics Uljanovot a kormányzóságban működő népiskolák tanfelügyelőjévé nevezték ki. Vele együtt költözött be egy bérelt lakásba a Sztreleckaja utcába, Marija Alexandrovna Uljanova és két gyermekük, Alexandr és Anna. A férj és a feleség családi háttere eltérő volt. Marija Alekszandrovna félig zsidó családból származott. Apai ágon nagyapja, -aki a Moskó Blank nevet viselte -bor és szeszkereskedő volt a volhiniai kormányzóság túlnyomó részt zsidók lakta városában Sztarokonsztantyinovban.

Két politikai bizottsági ülés 1954-ből...

Magyarországon szovjet mintára a kommunista párt strukturája, szervezeteinek hierarchikus viszonyrendszere még az ún. „koalíciós időkben” kialakult. 1945-1989 között ennek elvi alapjai nem változtak. A párt csúcsszerve egy nagyobb létszámú testület volt, amit központi vezetőségnek, vagy központi bizottságnak hívtak. Ezek a testületek nem tévesztendőek össze a központi vezetőséggel vagy központi bizottsággal, amelyek munkáltatói jogokat is gyakoroltak és apparátusokat foglalkoztattak. A párt legfelsőbb döntéshozó szerve ugyanakkor a kezdetben három, majd ötévenként ülésező Kongresszus volt.

A hierarchia csúcsát ezek a szervek jelentették, történelmi tények bizonyítják, hogy rendszerint „fügefalevél”-ként, formálisan működtek. Nagyrészt a politikai bizottságokban, vagy a titkárságokban már eldöntött ügyek kerültek e testületek napirendjére.

Heinrich Himmler végnapjai

Családi háttér

Himmler egy három gyermekes értelmiségi családban született második gyermekként a huszadik század fordulóján. A törekvő Apa már a művelt középosztály tagjaként hagyta el a müncheni egyetemet (1894), majd egy bajor herceg házitanítójaként, egyidejűleg a klasszikus nyelvek tanáraként kezdett tanítani a müncheni gimnáziumban.

Frankhamisítás magyar módra

Barcza György a magyar külügyi szolgálat egyik jeles diplomatája „Diplomata-emlékeim 1911-1945” című könyvében, annak is első kötetében foglalkozik a korszak egyik politikai viharokat kavaró eseményével a frankhamisítással. Barcza ebben az időben - 1925/1926-ban - éppen idehaza a Külügyminisztérium Politikai Osztályát vezette. Az eseményeket, egyszerű szavakkal, ugyanakkor meggyőző erővel eleveníti fel. A szerző gondolkodásmódját áthatják az akkori politika mindennapjai, szemben állásunk - a bennünket körülvevő a kis - antant országaival¹. Ezért emlékeit érdemes szó szerint idézni.

I. M. Majszkíj: Egy szovjet diplomata visszaemlékezései

I. M. Majszkíj 1939-1943. között volt a Szovjetunió londoni nagykövete. Visszaemlékezéseinek egy a második világháborúban lejátszódó epizódja. Anthony Eden brit külügyminiszter 1941. decemberi - nem kis izgalommal járó - moszkvai útját örökíti meg. Útjának egyes állomásait a google earth-n is érdemes nyomon követni.

Egy szerb találkozása Sztálinnal

Ki volt ez a szerb?

Talán a hatvan, a hetvenes korosztályok a politika iránt érdeklődők egészen biztosan emlékeznek még Milovan Dilas (Gyilasz) szerb - ahogy akkor mondták - jugoszláv politikusra. Azért maradt meg emlékezetünkben, mert ő volt az a személy, aki már az ötvenes években szembeszállt Titóval és az akkori jugoszláv rendszer torzulásaival. Már 1937-ben a legszűkebb pártvezetőség, a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság tagja lett. A háború alatt a partizán főparancsnokság tagja volt.

A szerb hatóságok a harmincas években többször is letartóztatták, Titóék pedig ugyanezt tették vele az ötvenes években. Egyik leghíresebb könyve „Az új osztály” az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg. Ezért hét évet kapott és megfosztották minden háborús és háború előtti kitüntetéseitől. Ebben a munkájában a rendszer kiváltságosait, a pártbürokratákat osztályként definiálta, kiállt a politikai rendszer demokratizálása mellett, keményen bírálta a sztálinizmust, annak jugoszláv változatát. A háború után összesen kilenc évet töltött börtönben, ebből két és félévet magánzárkában.

Kevesen tudják, hogy a Jugoszláv Kommunista Párt 1952. novemberében az ő javaslatára változtatta nevét Jugoszláv Kommunisták Szövetségére.

Churchill első látogatása Sztálinnál

Már javában folyt a második világháború. A németek 1941. telén Moszkva alatt álltak, a japánok december 6-án Pearl Harbour-nál a Csendes Óceánon megtámadták az Amerikai Egyesült Államokat. Szinte ezzel egyidőben Anthony Eden¹ Murmanszk érintésével Moszkvába utazott, hogy diplomáciai tágyalásokat folytasson a szovjetekkel. Joggal írhatta Churchill „A második Világháború” című nagy sikerű könyvében, hogy „1942. a második világháború következő éve egészen új helyzetben köszöntött Britanniára. Immár nem voltunk egyedül. Két nagyhatalmú szövetséges állt mellettünk, Oroszország és az Egyesült Államok, ha más-más okból is, visszavonhatatlanul elszánta magát, hogy a brit birodalommal szoros egységben életre-halálra megvív az ellenséggel.”

Churchill ebben a hat kötetes könyvében - amelyért nem mellesleg Irodalmi Nobel Díjat is kapott - részletesen leírta első találkozását a diktátorral, Sztálinnal.

Betlen János kitűnő fordítása élvezetessé, egyszersmind izgalmassá teszi előttünk a két nagy találkozását.

Érdemes mindezt szó szerint idézni.