Deák Ferenc életének és
munkásságának óriási az irodalma. A számos forrás közül - magán életének
bemutatása szempontjából - kiemelkedik Eötvös Károly: Deák Ferenc és családja, Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona: Emlékeim Deák Ferenc politikai és magánéletéből,
valamint Király Béla: Deák Ferenc című munkái. Ebben a rövid
összefoglalóban, ezért csupán néhány pillanat bemutatására vállalkoztam.
Édesanyja nem éli túl
születését
Deák Ferenc 1803. október 17-én
született a Zala vármegyei Söjtörön. Deák a család nemesi ágának negyedik
generációjához tartozott. A Habsburgok, nevezetesen I. Lipót császár jutalmazta
a családot nemesi levéllel. Deák Mihály és fiatalabb testvére a jogász
képzettségű Péter érdemelte ki szolgálataiért a nemesi címet. Érdekesség, hogy
abban az időben szerveződött a Wesselényi-összeesküvésként ismert mozgalom, mégis
a növekvő ellentétek közepette a Deák család tagjai hűségesek maradtak a
császárhoz.
Az idősebb Deák Ferenc Győr
vármegye alispánjának a leányát vette feleségül. A házasságból hat gyermek
született, köztük a legifjabb Deák Ferenc. A testvérek közül négyen váltak
felnőtté: Antal, Jozefa, Klára és Ferenc.
Édesanyja nem élte túl Ferenc születését. Apja nem tudta elviselni az „anyagyilkos”
gyermek jelenlétét, ezért a csecsemő neveltetéséről a továbbiakban nagybátyja
Deák József zalatárnoki földbirtokos gondoskodott. Testvére Klára a kis
Ferencet rendszeresen látogatta.
Majd, amikor egyik alkalommal a
gyermeket tetvesnek találta elhozta őt nagybátyjuktól és „mint saját gyermekét”
nevelte tovább.
Az édesapa - aki nem tudott
tovább élni abban a házban, ahol felesége meghalt - a család Kehidára
költözött. „Itt volt második otthonuk, és itt halt meg az idősebb Deák Ferenc
1808. január 25-én.”Ezt követően a mindössze öt éves Deák Ferenc gyámja, Antal
a tizennégy évvel idősebb testvér lett. Oszterhuber-Tarányi Józsefné született
Deák Klára - gyermektelenek lévén - anyai szeretettel - Antallal együtt -
gondoskodott a legfiatalabb testvér Ferenc neveltetéséről.
Iskolái, gyermekkora
Deák magántanulóként, egy
ferences szerzetes irányítása mellett otthon kezdte tanulmányait, majd Kőszegen,
később a keszthelyi gimnáziumban, illetve az 1812/13. tanévet a pápai
algimnáziumban folytatta azokat. Mindössze kilenc-tíz esztendős gyermek volt.
„Egy ideig egy Püspöky nevű rokonánál lakott többedmagával. Ekkor történt, hogy
a lakóház tarka nőstény macskája a gyermek Deák kihúzóágyában fiadzott meg. S
bár a ház gazdája több ízben is ki akarta űzni onnan kicsinyeivel, az mindig
visszatért eredeti nyugvóhelyére. A gyermek látva ezt a helyzetet, maga
kívánta, hogy az anyamacskát hagyják békében ott, ahol eddig is tanyázott, s
ettől kezdve együtt feküdt vele ágyában.” Ez a magatartás a gyermek Deák
szeretet igényének egyik megnyilatkozása volt. Nagykanizsán - ahol
érettségizett - már eminens tanulóként tartották számon. Tanuló korában is eredeti módon kezelte az iskolai feladatokat.
Füzeteket nem használt, cédulákra firkált jegyzeteket. Ahogy ezeket
elvesztette, társaitól kölcsönkért füzetekből és tankönyvekből tanult.
A szemtanuk szerint megvetette a
cifraságot, keveset törődött ruházatával. „Talán
hamar megmutatkozó kövérsége, vagy ahogy
tapintatosabban mondják életrajzírói, testessége eleve kifejlesztett benne
bizonyos gátlásokat a gavalléri stílussal szemben?” Viselkedése tíz
esztendős korában is eltért hasonló korú iskolatársaiétól. Azok vidám és hangos
labdajátékában nem vett részt.” Inkább félrevonultan sétált az iskola udvarán”. Magányos sétái mindennapi életritmusává
váltak serdülő korától kezdve késő öreg koráig. „Most jöttem haza a Sétáló
térről” - írja 1833-ban sógorának első, Pozsonyból keltezett levélrészletében.”
A Királyi Jogakadémia
hallgatója
Követve bátyjának - Antalnak - példáját
középiskolai tanulmányai befejezése után Győrött - 1817-től a Királyi
Jogakadémia hallgatója lett. Ebben az időben már folyékonyan beszélt németül és
latinul. Felnőtt korában a magyar mellett ezeket a nyelveket sem hanyagolta el.
Jóval később - már képviselőként - Deák a latin eltörlését és a magyarnak, mint
hivatalos államnyelvnek a bevezetését állította első helyre. Így nyilatkozott
1936. június 28-án a latin nyelvről:”
A középkorban Európa példájára
felvette a magyar is Róma holt nyelvének jármát, latinul írattak törvényei, fejedelme
latinul írta rendeléseit, latinul osztotta kegyeit, szóval a nemzet nyelve itt
is az idegennek rabja lett.” Joghallgatói évei alatt lett a magyar nyelv rendes
tárgy az akadémián. Deáknak állítólag „mindjárt alkalma nyílt arra, hogy gyenge
osztályzatot kapjon magyarból, amit tapintatos biográfusai egy szlovák tanár
bosszújának tartanak, de ami a nyelvtan iránti csekély hallgatói érdeklődés
eredménye is lehetett.”
Az „iskolai bizonyítványok nem
utalnak arra, hogy nagyon szorgalmas lett volna, de történelemből,
alkotmányjogból kitűnt; mindkét tárgy rendkívül érdekelte.” Kevésbé a
szorgalom, inkább a jó emlékezőtehetség jellemezte.
Az akadémián a mindennapi misére
járás kötelező volt, „nemkülönben a havonkénti gyónás és áldozás.” Kocsmába, kávéházba,
táncmulatságba, sőt a
színházba járás is fenyítendő vétségnek számított. Deákot
büntetéssel nem igen sújtották, jellemző volt viszont, hogy a vallási
gyakorlatokon „hanyagnak mutatkozott.”
Itt sem szeretett jegyzetelni, első hallásra „agyába véste az
ismereteket.” Szívesen lapozgatta a „Tudományos Gyűjtemény”-t
és a klasszikusokat is. Hallgatóként regényt még nem vett a kezébe. Később
Vörösmartyt és Aranyt ugyanakkor nagyra tartotta. Idősebb korára már a
regényeket is megkedvelte,” életének utolsó heteiben „két híres románt
olvasgatott, Eötvöstől a Magyarország
1514-ben és Sue-től az Örök zsidó című könyvet, ez utóbbit német fordításban.”
Az Akadémián egy iskolatársa
szerint „a defendálás volt az ő legerősebb oldala,
abban senki sem érte őt utol”. A
nyilvános jogi vitákban törvényismerete, érvelő készsége, páratlan emlékezőtehetsége
„a már elismert jogtudósokkal és ügyvédekkel szemben is fényesen
megmutatkozott.” Tizennyolc éves volt, amikor szinte ismerte a Corpus Juris1 minden sorát „az elkezdett mondatot
folytatni tudta.”
Deák Ferencnek jó humora volt,
sportbéli teljesítményei, tánctudása már nem mondható kiemelkedőnek. Szónoki
képességeit már korán becsülni kezdték, az iskolai szónoklatokra, rendszerint
őt választották ki.
Jogi tanulmányait 1821-ben
fejezte be, Zala vármegye még ebben az évben nagykorúvá nyilvánította. Figyelemre méltó cselekedetként tartották
számon, hogy már hivatalosan felnőttként „egykori szárazdajkáját
felszabadította minden jobbágyi kötöttség alól.” Kehidai
otthonát a következő év novemberében hagyta el, hogy Pesten joggyakorlatot
folytasson. Itt ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal, Bajza Józseffel és
másokkal. Ügyvédi vizsgáját 1823-ban kitüntetéssel tette le. Húsz esztendős
korára befejezve tanulmányait alkalmassá vált a jogászi, közigazgatási, akár a
politikai pályára is.
Az árvaszéki jegyző2
Deák pályája akkor kezdődött,
amikor a vármegyék ellenállása, az alkotmányosságba vetett hite úrrá lett az
abszolutizmuson, „amikor a korona és a rendek békejobbot nyújtottak egymásnak.”
Ebben az időben Magyarországon „szinte kizárólag a köznemesség felső rétege, a
dzsentri gyakorolta a hatalmat.” A megyékben ők töltötték be a vezető megyei
hivatalokat, és ők adták az országgyűlési követeket is. Ennek a rétegnek
közepes nagyságú birtokaik voltak, néhány jobbágyfaluval és pár ezer
jobbággyal. A Deák család férfi tagjai - miután 1238 hold szántójuk is volt - számíthattak ilyen hivatalokra.
Árvaszéki jegyzőnek 1824 végén
választották meg, ez volt leghosszabb ideig betöltött hivatala. Bár működése
alatt fizetést nem kapott „sok jót tett” Zala megye árváival. A források
szerint a megyei igazgatásban a részletmunkákat az irodai személyzet végezte,
csak a döntések maradtak rá.
Szolgabíró3 és
tiszteletbeli táblabíró4
Erre a tiszteletbeli hivatalra
1829-ben választották meg. Ugyan ebben az évben tette le a szolgabírói esküt is.
Erre az időre esik az ún. „Babics ügy.” A perben elmondott védőbeszéde „Deák
első teljes terjedelmében fennmaradt nyilvános szónoklata”, amely jól
szemlélteti a fiatal tisztviselő életfelfogását, emberi értékeit.
A Babics sztori
Babics Józsefet egy zala-megyei
szegény sorsú fiatalembert akkoriban: útonállással, gyilkossággal és más
hasonló bűncselekmény elkövetésével vádolta meg a megyei törvényszék. A férfi
védelmét Deák Ferenc látta el. A védelem során kifejtett szavait, az tette
maradandóvá, hogy azokat olyan közegben kellett elmondania, amely írtózott
azoktól az érvektől, amelyet ő ott és akkor hangoztatott. A megyei törvényszék
ugyanis jellegzetes feudális intézmény volt, a közrendűek büntető szerveként
működött és „kizárólag” jogvégzett dzsentri tagokból állt. Más szóval a „köznemesség
önvédelmi eszközeként” tevékenykedett a jobbágyokkal szemben. Valószínű éppen
ezért Deák ebben a testületben nem vállalt esküdti megbízatást. Engedhetett
volna - lemondva karrierjéről - a törvényszék feudális szellemének, de ő nem a
legkisebb ellenállás útját választotta.
Védőbeszédében - ebből csak
néhány mozzanat ragadható ki - „kétségbe vonta az útonállásra kiszabandó
halálbüntetés kötelező voltának értelmét. Ismerve a politikai hatalom hatásköri
korlátait”, nem
kifejezetten a halálbüntetés eltörléséért szállt síkra, hanem világosan
kifejtette, milyen tényállásban látja azt indokoltnak, milyenben nem.
A halálbüntetés „csak akkor
indokolt, állította, ha a vádlott minden kétely nélkül javíthatatlannak
bizonyul.” Babics olyan faluban született, mondta
Deák „ahol sem istentiszteleti hely, sem iskola nincs. Olyan faluban, ahová az
ő élete során sem pap, sem tanító nem látogatott. Szülei annyira szegények
voltak, hogy nem tudták máshová iskolába küldeni, így önhibáján kívül maradt
tökéletesen műveletlen. Mindennek oka maga a társadalom. Babics gulyásbojtárnak
tanult, és útonálló lett. A bűnözők érvelt Deák, nem tűrik az ártatlanságot,
úgyhogy addig fenyegették, erőszakoskodtak és gúnyolódtak vele, míg a
szerencsétlen kölyök az útonálló banda bűntársává vált. Babicsot a környezete,
szerencsétlen társadalmi körülményei, végzetes szegénysége, nem pedig az
eredendő bűn tette gyilkossá - hangoztatta Deák.”
A védőbeszéd mindezek ellenére
nem érte el célját. Babicsot 1831-ben mások elrettentésére kerékbetörésre
ítélték. Az ítéletet - fellebbezés folytán - fejvesztésre változtatták, majd 1834-ben a
királyi kúria Babics kötél által való kivégzését rendelte el, amit végre is
hajtottak. Deák csak első fokon járt el védőként. „De Deákról kiderült, hogy
tökéletesen következetes, ha alapvető eszményeit vitatják. A megalkuvásra való
képtelenség Deák igazi lényének kulcsa.”
A helyettes alispán5,
a megye országgyűlési követe
Megyei hivatali pályája utolsó
szakaszában, 1832-ben helyettes alispánná, megyéjének tett szolgálatai fejében
pedig 1833-ban országgyűlési követté választották Történt ugyanis, hogy
testvére Deák Antal 1833. januárjában Zala vármegye
főkövete lemondott. A megyének maga helyett Öccsét ajánlotta. Antalnak
meggyőződése volt, hogy Ferenc előtt nagy jövő áll. „Küldök én nektek magam
helyett egy fiatalembert, kinek kisujjában több tudomány és képesség van, mint
egész magamban”- mondta Antal barátainak. A pozsonyi országgyűlés alkalmat
adott számára, hogy neves országos reform politikusokkal, köztük Kölcseyvel, Széchenyivel,
Kossuthtal, és Wesselényivel találkozhasson. A dolog természeténél fogva
kapcsolatba kerülhetett korabeli és későbbi konzervatívokkal is.
Ebben az időben már kialakult
életvitele, étkezési és öltözködési szokásai. Másfél évtized múlva - amikor 1848-ban
megnyitották a nemzetgyűlést - Petőfi állítólag megjegyezte, hogy „Szemere
Bertalan öltözete cifrább, Deáké legegyszerűbb.” Egy Tóth Lőrinc nevű újságíró,
aki riportokat közölt róla az 1839-40-es országgyűlés idején megjegyezte:
öltönye „távol áll a divatos szabástól.” Eötvös pedig ezt írta: „Én már őt
élete utolsó 27 esztendején át mindig abban a ruhában ismertem, melyet
legutóbbi éveiben állandóan viselt. Fekete kabát, végig gombolt fekete mellény…. Bizonyosan új volt egykor minden ruhadarab, de ezt
nemigen lehetett rajtuk észrevenni.”
Ünnepi alkalmakra fekete magyar
férfiruhát hordott, nem a divatos díszmagyart. Állami ünnepségeken „magyar
szablyát kötött.” Nagyon szeretett egy újatlan „térdig érő filckabátot hordani,”
amit aztán a közvélemény Deák-szűrnek nevezett el. Állítólag lehamuzta magát,
és „míg szórakozottan leverte, többet törölt a nadrágjába, mint amennyi
lehullott.” A pipázást 1840 után adta fel és akkor kezdte szívni szinte
megszakítás nélkül a szivarokat.
Követ-társai közül gyorsan kitűnt
kivételes jogi tudásával és érzékével. „Feltűnő találékonysággal forgatta a jog
által kínált érveket és ellenérveket a közjog, a büntető és polgári jog
valamennyi területén. Véleménye, érveinek vaslogikája mondanivalójának világos
és eredeti megfogalmazása hamarosan a figyelem középpontjába emelte. Deáknak
elismerésre méltó képessége volt az ügyek gyors áttekintésére, a leginkább
racionális eljárások kijelölésére.
Eltérően több követtársától, nagy
szellemi és fizikai erőt igénylő kitartással, fáradhatatlanul dolgozott az
országgyűlésben. Itt hétköznapjai szigorúan szabályozott mederben peregtek.
Korai kelés - öt órakor - „magányos séták a pozsonyi ligetben nyolc óráig -
utána kevés reggeli fogyasztása - pontos megjelenés és mindenkori részvétel a
kerületi és az országos üléseken, ezek mellett az ellenzék titkos értekezletein
is….” Majd a „csendes elvonultság, a magányba
burkolódzás:” ez ugyanis Deák egyik - egyéni létformájában gyökerező - jellemző
tulajdonsága. Vörösmartyhoz 1832-ben írt egyik levelében már huszonkilenc éves
korában „magányos személynek” nevezi magát.
Korán kezdődő betegségei -
gyomor, torok, szívgyengesége, elhízása - miatt többször távol volt az
országgyűlésből. Ellenfelei kövérsége miatt „vastagnak” nevezték egymás között.
Mértékletesen táplálkozott. Állítólag szerette a húst, csak napi egy főétkezést
fogyasztott. Az alkoholra rá sem nézett.
Miután 1836. május 2-án az összes
új törvényt kihirdették és az országgyűlés eloszlott Deák hazatért Zalába. „Ahogyan
az országgyűlésre saját költségén utazott, hazafelé is visszautasította a
követnek járó jobbágyfuvart.”
Kehida a kikapcsolódás
színhelye
„Még az a gondolat is kellemetlen
volt neki, hogy otthonát az országgyűlés miatt elhagyja.” Jól érezte magát
Kehidán. Ebédvendégei rendszerint a helyi pap vagy saját gazdatisztje volt.
Otthonában sokan és szívesen látogattak hozzá. Ebben nagy szerepe volt
kifogyhatatlan történeteinek. A település, ahol élt nem a munka, hanem a
tökéletes kikapcsolódás színtere volt.
Mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került. Élénk levelezésbe állt
barátaival. Állítólag remek kertész volt.
Minden fajta pipát gyűjtött; nemcsak őrizte, hanem - szenvedélyes dohányos
lévén - használta is azokat.
Jól felszerelt műhelyében -
asztalosokat megszégyenítő kivitelben - készített bútorokat és más felszerelési
tárgyakat. Szívesen fúrt-faragott különböző figurákat, sétabotot, pipákat,
dísztárgyakat, ajándékul vendégeinek. Mindennek nagy szerepe lehetett kivételes
emlékező tehetségének és képzelőerejének ébrentartásához. Deák - amikor jóval
később - országosan ismert személyiség lett ismeretségi körében igen nagyra
becsülték ezeket a tárgyakat. Leggyakrabban Zalaszentlászlóra járt pihenni. A
település kb. huszonöt kilométerre volt Kehidához. Itt élt sógora, Oszterhuber-Tarányi
József feleségével, Deák testvérével, Klárával.
Ha elhagyta Zalaszentlászlót, mert
a fővárosba vagy Pozsonyba kellett utaznia az országgyűlésre mindig vitt
magával egy bevásárló listát, a Zalában nem kapható dolgokról. Emellett
elküldött Klárának mindent, amit meglátott és amiről
azt gondolta, hogy örömet okoz neki. Így jutott Klárához sok kalap, divatos
csecsebecse, vetőmag, „hasznos és haszontalan dolgok özöne.” Deák sohasem
hódolt a játékos szenvedélyeknek. Nem táncolt, nem kártyázott, szeszes italt
nem fogyasztott. A biliárd játéknak is csupán passzív szemlélője volt. Vörösmarty
Ilona gyámleánya kiemeli, hogy „sohasem játszott semmiféle társasjátékot,”
inkább „a másokét szerette nézni.”
Ismeretes volt Deák természetszeretete is. „Mindennapos hosszú sétái,
akár kehidai otthonának környékén, a Zala folyócska szeszélyes kanyarulatai
mentén vagy a jegenyékkel szegélyezett völgy tágas rétekre és szántókra nyíló
síkján….. vagy később már öreg korában a pesti Király
utcán átvezető Fa soron, amikor egyik
kedvenc tartózkodási helyére, a Városligetbe igyekezett.” Jellegzetes körülmény
életében, hogy többnyire tartózkodott érzelmeinek, szeretetének „leplezetlen
kinyilvánításától.” Testvéréne,
Klára asszonynak és az apa szerepét pótló Antal bátyjának, valamint sógora
személyétől eltekintve, szeretetét sohasem juttatta kifejezésre nyílt
közvetlenséggel azok iránt, akiket
pedig valóban szeretett.
E tekintet talán Vörösmarty
Mihály és egy másik barátja Stettner György személye lehetett kivétel. Deák
ugyan gyermektelen volt, de a gyerekeket nagyon szerette. Eötvös Károly szerint
„remekül feltalálta magát közöttük. Játszott velük, mesélt, órákig tréfálkozott
velük tábortűz mellett.”
Közfelkiáltással - 1839. május
6-án - Zala vármegye főkövetévé választották. Még ennek az évnek a nyarán Pozsonyba
utazott az országgyűlésre, ahol a reformellenzék egyik elismert vezetőjévé
vált.
Legkedvesebb
beszélgetőtársa
Antal testvére volt egyik legkedvesebb
beszélgető partnere. Bátyja büszke volt Deákra, mindezt az öccse országgyűlési
követ ajánlásánál is tapasztalhattuk. Egyébként Antal is agglegény volt,
igazgatta a család birtokait, biztosította a közös vagyonuk kezelését ezzel
komoly támasza lett testvérének, mentesítette őt a napi gondoktól.
Antal ötvenhárom éves korában
1842-ben halt meg, viszonylag fiatalon. Állítólag a temetés után Deák
összehívta jobbágyait, bejelentette: „Fiaim, én földesuratok vagyok
és ti jobbágyaim vagytok. A törvény megszabja az én jogaimat felettetek és a ti
kötelességeiteket én irántam. De én jogaimmal élni nem akarok, és titeket
kötelességtek teljesítésére nem kényszerítlek erővel. Ha azonban jószántatokból
eljöttök gazdaságomban segíteni, szívességteket megköszönöm, és a becsületes
munkát megjutalmazom.” Deák, mint látható felszabadította jobbágyait feudális
kötöttségeik alól. A családi birtok egyedüli kezelőjeként, nem volt tökéletes
gazdája azoknak, de liberális elveihez ezúttal is ragaszkodott. Ezekben az
években 1855-ben halt meg egyik legjobb
barátja Vörösmarty Mihály. A költő özvegyét és árváit „fillér nélkül hagyva”
halt meg. Deák „Ekkor 51 nap alatt 800 levelet írt az érdekükben. Néhányat
diktált, de sokat írt maga saját kezűleg.” Vörösmarty Mihály ugyan beteges volt,
de hirtelen halála cselekvésre késztette Deákot. A gyermekek (Béla, Ilona,
Erzsébet) gyámja Deák lett. Erzsébet ugyan közvetlen a szabadságharc után
meghalt, de Ilona a későbbi Széll Kálmánné a „legelőkelőbb magyar hölgyek
egyike” lett. Vörösmarty Béla pedig az egyik minisztérium államtitkári posztját
látta el.
Az 1848-1849-es
forradalomban…
Deák Ferenc nem volt a szó
klasszikus értelmében vett forradalmár. Elítélte az erőszak minden formáját.
Habitusa, személyisége alapján a „meggondolás, a tárgyalás, a kompromisszum és
a béke embere volt. Minden erejével részt vett a forradalom előtti reformok
kidolgozásában. 1848-ban, mint igazságügyi miniszter pedig az ún. „áprilisi
törvények” megalkotásában. A törvényekhez a szabadságharc bukása után is
körömszakadtáig ragaszkodott, azokhoz mindvégig hűséges maradt.” Amikor a
forradalom láza emelkedett, -1848 szeptemberétől már nem vett részt Batthyány
kormányában. A parlament munkájában, amíg lehetett részt vett.” Nem ment
Debrecenbe, mert Windischgraetz azzal a feltétellel engedte volna, ha ráveszi
Kossuthot a feltétel nélküli megadásra… Deák erre pedig nem volt hajlandó.. „Magányába vonult, az események további menetében már nem
vett részt.” Ahogyan a múltban is, most is elsősorban betegségeire hivatkozott.
Még az év elején Zalába ment,
ahol idejét Kehidán, és sógoránál Pusztaszentlászlón
töltötte. Állítólag több kísérletet tett, hogy Debrecenbe menjen az
országgyűlésbe, de az osztrák csapatok minden esetben visszafordították.
1849.
decemberében az ellenforradalmi katonai törvényszék elé idézték. „Letartóztatták és kivallatták, de öt
hónappal később felmentették, mert nem vett részt az uralkodóház
trónfosztásában, a „Függetlenségi Nyilatkozat” megszavazásában.
A nők nélkül élő Deák
Eötvös Károly kortárs életrajz
írója állítólag „minden követ megmozgatott, mégsem talált semmi érdemlegeset” a
másik nemhez fűződő kapcsolatairól. Eötvös feltételezése szerint „két ok
tarthatta vissza” az asszonyoktól. Az
egyik, hogy el akarta kerülni az osztrák titkos rendőrség állandó figyelmét,
mert ez károkat okozhatott volna neki politikai pályáján. A másik ok „azt
feltételezte, hogy Deák talán férjes asszonyba szeretett bele vagy valakibe
magasan a saját társadalmi státusza felett.” Ez utóbbira semmi nem utal.
Deáktól származik az a mondás, miszerint: „A
becsületes ember megházasodik az okos ember nem.” A hatvanadik születésnapja
alkalmából tartott ünnepség után „barátai egy csoportja hazakísérte a pesti
Angol Királynő szállodában lévő lakosztályáig” búcsúzóul így szólt: „..ha megházasodtam volna, most vénasszony várna rám a
szobában…”
A Deák anekdoták közül ide illő
az alábbi: „A házasság olyan, mint a rántott csirke, a
férfiak soha sem tudják, hogy melyik darabot veszik a tányérjukra…” Egy másik
anekdota: a férfiak a „nőben csak az álmodott eszményt és nem magát a leányt
szeretik…. az ideál elrepül, s néha csak egy közönséges asszony mond félálmosan
jó reggelt a tegnapi elragadtatásból bámulva ébredő férjének.” Deák már fiatal korában kordában tudta tartani érzelmeit „és az értelem fegyverét
önvédelmi mechanizmusának szolgálatába” tudta állítani. Lefékezett érzelem
hangja szólal meg Deák alábbi megnyilatkozását is: „szeretni az életben csak
egyszer lehet….”
Az adomázó és anekdotázó
Az adomázás6, anekdotázás7 különösen a XVIII. század végétől a
megyei nemesség társas életének jellegzetes velejárója volt.
Deák maga is gyakran nyúlt az
adomákhoz, hogy azok nyelvét érvrendszerében felhasználja. Az anekdoták
„földközeli” hangulata és tanulságai még gyermekkorából származtak. Ebben az időben
a családnak több vízimalma volt, ő pedig szeretett a molnárok és segédeik körül
lábatlankodni. Többször elvegyült a gabonájuk őrlésére várakozó jobbágyok
között. Hallgatta híreiket, történeteiket. „Jó füle volt” a tanulságokra, mondanivalóját
szívesen vett népi idézetekkel nyomatékosította.
Egy forrás azt hangoztatja, hogy „Deák szerette adomákba burkolni
meggyőződését.” Figyelemreméltó egyik fennmaradt megjegyzése, miszerint
„akkor is adomázok, ha senki se kérdez.” Más szóval akkor is örülni akar, ha
erre senki sem ösztönzi. „Deák tréfa-kedvelő
adomázgató természete olyan emocionális igényt fejez ki, amely a lélek mélyén
megbújó gátlások-szorongások feloldására szolgál.” Adomái pszichés védelmet
nyújtanak számára „az izgalmak ellensúlyozására vagy politikai természetű
titkok, esetleg éppen véleményének megőrzésére…., ha
az adott helyzetet és időt alkalmatlannak tartja, a nyílt megnyilatkozásra.” Adomái
az érzelmeit „elfojtó magányos személy időleges lelki felfrissülését
játékos-tréfás hangulatok felidézésével” is szolgálhatta. Egy másik körülmény
is szerepet játszhatott adomázó kedvének. Fizikai alkata, zömök termete,
mozgásának lassúsága, valamint kényelemszeretete hozzájárulhatott bizonyos
feszültségek, gátlások kialakulásához. Idős korában erre így emlékezik: „Minden
embernek van valami szenvedélye, mihez ragaszkodik. Ilyen szenvedély nálam az,
amit úri társaságban kényelmességnek neveznek, amit a keresztyén
anyaszentegyház a hét főbűnök közé sorolt, aminek valóságos magyar neve:
restség.”
„Humora, derűje jótékonyan hatott
Kölcsey borongó kedélyére, nemegyszer megvigasztalta, sőt felvidította.”
Adomázó megnyilvánulásai már 1840 előtt is ismertek voltak. Egy 1839 elejéről
származó titkos rendőrségi jelentés szerint „Ha kérdezik
adomákkal traktálja a kíváncsiakat.”
Hasonló stílus figyelhető meg a
már idős Deáknál 72 éves korában. Ugyanis a francia főkonzul, aki a hetvenes
években felkereste az „öreg urat”, 1873-ban írt
jelentésében ezt írja: „Mikor a kormány, akár a képviselőház részéről tanácsért
folyamodnak hozzá, ami minden jelentős kérdésben megtörténik, nem mindig könnyű
választ kapni tőle. A politikai megbeszéléseket, melyeket folytatni igyekeznek
vele, gyakran félbeszakítja azért, hogy véget nem érő cigányadomákat meséljen;
a beszélgetésnek ezt a módját nagyon szereti. Amikor a főkonzul köszönetét
fejezte ki Deáknak szíves fogadtatásáért, s annak a reményének adott hangot, hogy
e tájon… mindig fogunk találkozni franciák iránti szimpátiákkal, akkor Deák úr…. visszaesve kedvenc stílusába, anekdotákat mesélt nekem,
kissé könnyedeket és elég illetleneket….”
Egy róla szóló anekdota: „Deák
Ferenc a tavaszi napok beállta óta ismét rendes vendége a Városligetnek.
Legújabban azonban az Állatkertet
látogatja, s különösen egy új vendég, a bozontos medve nyerte meg hajlamát.
Deák Ferenc fölzsemlyézve szokta
fölkeresni a medveketrecet; esernyője végére szúr egy-egy darabot, s úgy
nyújtja be pártfogoltjának.
A minap ismét egy nagy darab zsemlyét tűzött az esernyő végére; hanem a mackó
ezúttal nagyon udvariatlanul viselte magát, mert nemcsak zsemlyét, de az egész
esernyőt is bekapta a ketrecbe, s darabokra szaggatá.
Az öreg úr
jóízűt nevetve mondá:
- Ejh, ejh hát a medvevilág is
tud hálátlan lenni!
És esernyő nélkül távozott.”
Amikor felolvasták baráti körben
előtte a hírt, állítólag ezt mondta rá:
„A dolog igaz, Magam láttam. Csak
az a kis különbség van benne,hogy nem annyira velem történt, mint egy öreg asszonysággal. Aztán nem is medve volt a ketrecben,
hanem majom. Aztán nem az esernyőt kapta el, hanem az asszonyság kalapját. Az
asszonyság nagyon sajnálta a kalapot, de, hogy valamit szólt volna, azt nem
hallottam…”
„Az 1848-iki törvények olyak,
mint a huszármente, ha egy gombot kihagysz, mind rosszul gombolódik végig.” Így
szól Deák egy fanyarul kedélyeskedő mondása.
Egy Deák személyét érintő
anekdota:
„Deák Ferenc 1873 elején, mikor
már betegeskedni kezdett, egyszer a képvislőház folyosóján szivarozgatott.
-
Talán a rossz levegő űzte ki a teremből? – kérdezte egy
képviselő.
-
Nem - felelte az öreg úr -, hanem
mikor személyemet érdeklő ügyeket is tárgyalnak, akkor nem szeretek bent lenni.
-
De hát ma nem tárgyaltak effélét!
-
Dehogynem! A kiszolgált altisztek ellátásáról van szó.”
A „haza bölcse” végleg
Pestre költözik…
Deák Pestre költözéséig
1854 novemberéig az országos politikai jellegű ügyekben passzív maradt.
Irányította a Vörösmarty Mihály özvegye és gyermekei támogatására szervezett
mozgalmat, részt vett a Magyar Tudományos Akadémia munkájában. A családi
birtokot Deákék eközben megosztották. A birtok megosztás rajta kívül Antalt és
Klárát érintették. Deákra 810
hold föld egy malom, és egy kocsma maradt. „Tipikus
középbirtok, amely képes volt eltartani egy középosztálybeli családot”. Tudnivaló,
hogy a birtok adósságot „termelt.” Ő maga
nem tartozott a lelkes gazdálkodók közé. Elhanyagolta birtokai „karbantartását.” Ezért határozta el azok
eladását. Széchenyi sietett Deák segítségére. Nagyvonalú feltételek mellett
megvásárolta Ödön fiának Deák minden ingatlan-vagyonát. Az ingatlanokat 50000
forintra értékelték, „amiből 10 000 jelzálog alatt volt, 12000-rel pedig
nővérének, Oszterhuber-Tarányinénak tartozott.” Széchenyi az egész jelzálogot
kiváltotta, és 600 birodalmi forintnyi évjáradékot ajánlott fel neki „ami
bőségesen fedezte élete végéig a költségeit.” Életjáradéka évi 3000 ezüst
forint volt. „Ebben az időben az alispánok 1800, a képviselők 2200
forintot kaptak évente.” A regie költségek levonása után havonta 100 forintja
maradt. „Ehhez jött képviselősége idején 2100-2200 forint.” Ebből megengedhette
magának a több hetes nyaralásokat. 1854. július 31-én hitelesítették a
birtokeladási szerződést és novemberben már pesti lakós volt.
Új otthona az Angol
királynő szálloda….
Deák 1854. november 11-én
beköltözött a pesti Angol királynő szállodába. Szerény háromszobás lakosztályt
kapott. Lakosztálya nappaliból, hálóból, és egy harmadik helyiségből állt, „ahol
régi hű barátja, a tőle elválaszthatatlan gr. Mikes János lakott. A nappali
zömében a szálloda bútoraival volt berendezve. „Egy dívány, Deák kedvenc
ülőhelye mellett két fotel állt a vendégeknek. Egy kisebb pamlag és néhány
alkalmi szolgálta még a látogatók kényelmét. Minden bútor, minden szabad felület tele volt szivarral és tűzszerszámmal. Deák
szüntelenül dohányzott, és azt akarta, hogy egyik szivar után a másikra tudjon
gyújtani anélkül, hogy mozognia kelljen.”
Néhány más tárgyat is tartott
lakosztályában, többek között a Corpus Jurist, a parlamenti házszabályok egy
példányát és egy légycsapót…… Könyvtára ekkor már
körülbelül ötven kötetre apadt, csak egy része volt a fiatalkorinak, de Deák
mindig tájékozottnak tűnt a legújabb politikai és irodalmi könyvekről is.
Deák egy napja Pesten…
Reggelenként öt és hat között kelt, aztán az utcán sétált vagy három
óra hosszat reggeli előtt. „Ez volt életében egyik legmaradandóbb szokása.”
Amikor visszatért sétájából, a lakosztályában koldusokat fogadott. „Mindig
azonos összeget adott nekik, amiről tudták, hogy már előre kiszámolta. Barátai
főleg Andrássy megbeszélték a szálló igazgatójával, hogy ne engedjenek fel
egyszerre három szegény embernél többet, különben Deák megint csődbe kerül.”
A legtekintélyesebb vendégek
féltíz tíz óra között érkeztek, hacsak nem volt ebéd meghívásuk fél kettő felé
távozniuk kellett. Ebben az időben Deák „mindig lement a szálloda éttermébe
napi egy főétkezését elfogyasztani. Húst
bőven evett és nem sietett az ebéddel.”
Ha ideje engedte délutánonként - a fafaragást vette elő. Sajnálta,
hogy nagyobb szerszámait Zalában kellett hagynia. Itt lévő kézi szerszámaival -
bútorokat nem, - pipákat, sétapálcafejet, apró dísztárgyakat azonban tudott
készíteni. „Legkedvesebb témája még
mindig Baroch, a kehidai zsidó kereskedő volt, akinek a feje sok faragványát
díszítette. Ahogy egy-egy darab elkészült elajándékozta. Klára nővérének
továbbra is rendszeresen küldött apró ajándékokat.
Súlyosbodó betegsége,
halála…
„1869-ben egészsége romlani kezdett”, az ezt követő években
tovább súlyosbodott.
Az Angol Királynőben
1874-ben Ferenc József is meglátogatta.
1975-ben egy forrás szerint
állapotáról így nyilatkozott: „Én közel két éve már súlyosan szenvedek és
dacára a tréfából gyártott híreknek, egészségem nem javul, sőt folyvást
hanyatlik. Menni nem tudok, ha nem
vezetnek: ülésből erős segítség nélkül nem vagyok képes, sőt a lefekvéskor is
másnak kell engem ágyba segíteni. Étvágyam, álmom semmi: lábaim és hasam
daganatja növekszik De mit zúgolódom, 72 év szép kor,
melyen túl ép, egészséges ember is méltán számolhat egészsége megromlására: aki
beteges is, az ne követeljen sokat, megifjodni bizonyosan nem fog.”
Még ebben az évben utolsó
lakhelyére költözött, „Széll Kálmán8
Egyetem tér 2. szám alatti, második emeleti lakásába. Az utolsó hónapokat már
itt töltötte, Széll Kálmánnal és feleségével, Vörösmarty Ilonával, Vörösmarty
Mihálynéval, valamint ápolónőivel.”
Rendszeresen meglátogatta itt
„Nedeczky István és két lánya,” Ferike és Emma, gróf Mikes János és orvosa
Kovács Sebestyén Endre. Deák két szobát kapott. „Nappalait, de időnként
éjszakáit is egy kényelmes karosszékben töltötte. Előtte nagyobb, mellette egy
kisebb asztal. Ezeken helyezték el gyógyszereit, könyvei közül néhányat, óráját,
szemüvegét, palatábláját, amelyre a legfontosabb közölnivalóit, kéréseit írta.
A szobában székek, könyvszekrénye, íróasztala, felette Vörösmarty és Szalay
László arcképe függött.
Kezdetben még olvasták neki a
lapok egyes cikkeit, sokan meglátogatták, ezáltal tájékozódott a politika
alakulásáról, véleményt azonban már nem formált maga és mások számára sem.”
Rosszullétei állandósultak,
lázrohamok, eszméletvesztések gyötörték. „Végső kívánságait Vörösmarty Bélának
diktálta. Ebben azonban a látogatók újra és újra akadályozták. Később ő maga
írta palatáblájára: Vagyonát Vörösmarty Béla vegye át és rendelkezzék vele.” A
Pesti Napló 1876. január 28-iki esti kiadása szerint: „Állapota romlik. Már
négy napja nem evett. Szava elállt, a kábultság állandó, a lázas rohamok
mindegyre ismétlődnek. Ma éjjel oly rossz volt, hogy a legszomorúbbtól félünk.
Vörösmartyné és Széll Kálmánné asszonyok az egész éjet a nagy beteg mellett
töltötték, kit került az álom, s ki kábultságából olykor-olykor felriadva,
kérdőleg tekintett a mellette virrasztó hölgyekre. Reggel elaludt, majd
palatábláját kérte, de ujjai merevek voltak, beszélni sem tudott. Az utolsónak
szánt üzenet elmaradt.
Válságos állapota miatt az
országgyűlés működését egy órára felfüggesztették.” Az utolsó orvosi közlemény
szerint: „Az életveszélyes elgyengülési roham, mely reggel beállott, enyhült
ugyan: a nagy beteg állapota azonban aggasztó.” A halál 1876. január 28-án este
féltizenegykor érte.
A „haza bölcsé”-t január 30-án a
Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában ravatalozták fel. „31-én Erzsébet
királyné személyesen helyezte el babérkoszorúját….. A
temetésre 1876. február 3-án került sor.” A nagy ellenfél, Kossuth Helfy Ignácz
útján 1876. február 14-én egy ciprus ágat küldött Deák sírkápolnájának
küszöbére.”
A képviselőház a Deák Ferenc
érdemeinek elismeréséről szóló javaslatot 1876. február 16-án fogadta el, „amely
1876. évi 3 tc. formájában került a Corpus Jurisba.”
Felhasznál irodalom:
Király Béla
Deák Ferenc
Akadémiai Kiadó Bp.1993
Sándor Pál
Az anekdotázó Deák Ferenc
Magvető Könyvkiadó Bp. 1986
Megjelent a „Nemzet és emlékezet” sorozatban
Fekete Sándor
A nemzet prókátora
Emlékezés Deák Ferencre
Magvető Kiadó Bp. 1976
Megjelent a „Gyorsuló Idő” sorozatban
Pölöskei Ferenc
Deák Ferenc utolsó évei
Éghajlat Könyvkiadó Bp. 2004
Szövegmagyarázat:
1. Corpus Juris = magyarul a
Jog teste. Werbőczy István ítélőmester a XVI. sz. elején egységes jogkönyvet ún.
„Hármas Könyvet” (Tripartítum) szerkesztett. A munkával az 1514-es országgyűlés
idejére készült el.
Kihirdetése azonban elmaradt.
Ennek ellenére a szokásjognak ez a gyűjteménye a jog forrásává vált.
A későbbi törvényekkel bővített
változatát 1696-ban Corpus Juris Hungarici-nak. Ez a bővített változat 1848-ig nyolc kiadást ért meg. A
törvénygyűjtemény új sorozatát 1896-ban adták ki.
2. Az árvaszéki jegyző feladatai kettős jellegűek
voltak. Ellátta a jegyzői teendőket, vezette a tanácsülések jegyzőkönyveit.
3. Szolgabíró (latinul: ludex
nobilium = a nemesek bírája). A nemesi és polgári
vármegyerendszer tisztségviselője. Igazságszolgáltatási és közigazgatási
feladatokat látott el. A kialakuló járások vezető tisztségviselője.
4. Táblabíró= a királyi ítélőtábla bírája. A
decentralizált kerületi táblák bírája, tiszteletbeli állás volt. A közügy
területén kiváló férfiakat több megye választotta táblabíróvá.
5. Helyettes alispán (vicealispán) Kezdetben az ispán
helyettese. Az 1870: 42 tc. értelmében az alispán a
polgári vármegye első közigazgatási tisztségviselője lett. A tisztséget
1950-ben a tanácsrendszer szüntette meg.
6. Az adoma nem személyhez, hanem társadalmi
típusokhoz, mint paraszt, uraság, jegyző, bíró, cigány zsidó stb. vagy
fogalmakhoz, mint hűség, csalódás, hetvenkedés stb. kapcsolódik. Az adoma
kitalált, elvont figurákat szerepeltet. Epikus kisebb lélegzetű elbeszélő
műfaj. Stílusa tréfás, humoros, könnyed, mindig jellemző történetet beszél el.
7. Az anekdota (görög szó = kiadatlan) rövid
csattanós, tréfás, többnyire közismert személyhez kötődik. Jeles Képviselői
Mikszáth, Jókai, Eötvös Károly és mások.
8. Dr. Széll Kálmán (1843-1915) politikus,
miniszterelnök, pénzügyminiszter, az MTA tagja. Vörösmarty Ilona férje.
Kelt Pécs, 2009. július
Szerkesztette:
Dr. Temesvári
Tibor
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!