Németország feltétel nélküli kapitulációja

 Zsukov a Szovjetunió marsallja emlékeiben

„Május 7-én távbeszélőn hívott a legfelsőbb főparancsnok^X és közölte velem:

- A mai napon Reimsben^XX a németek aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló jegyzéket (kiemelés tőlem). A háború fő terheit - folytatta - a szovjet nép viselte, nem pedig a szövetségesek. Ezért a kapitulációt a Hitler-ellenes koalíció valamennyi országának főparancsnokságai előtt kell aláírni, és nemcsak a szövetséges csapatok főparancsnoksága jelenlétében.

Azzal sem értettem egyet - folytatta Sztálin -, hogy a kapitulációról szóló jegyzéket nem Berlinben a fasiszta agresszió fészkében írták alá. Megegyeztünk szövetségeseinkkel abba, hogy a Reims városában aláírt jegyzéket a kapituláció előzetes jegyzőkönyvének tekintjük.

Holnap Berlinbe érkeznek a német főparancsnokság és a szövetséges csapatok főparancsnokságainak képviselői.

A szovjet csapatok Legfelsőbb Főparancsnokságának képviseletével Önt bízom meg. holnap Önhöz érkezik Visinszkij^xxx. A jegyzék aláírása után Berlinben marad, mint a főparancsnok politikai helyettese. A szovjet megszállási övezet főparancsnokául Önt nevezem ki: egyúttal betölti a németországi megszálló szovjet csapatok főparancsnokának tisztét is.

Május 8-án korán reggel Berlinbe érkezett A. J. Visinszkij. Magával hozta a Németország kapitulációjára vonatkozó okmányokat és közölte a szövetséges főparancsnokságok képviselőinek névsorát.

Aznap reggel érkeztek meg Berlinbe a világ valamennyi jelentős újságjának és folyóiratának tudósítói, fotóriporterei, hogy megörökíthessék azt a pillanatot, amikor jogi formát ölt a fasiszta Németország szétzúzása, amikor visszavonhatatlanul beismerik valamennyi fasiszta terv csődjét, valamennyi népellenes és gyűlöletes cél bukását.

A nap közepén a Tempelhofi repülőtérre megérkeztek a szovjet csapatok főparancsnokságának képviselői.

A szövetséges csapatok főparancsnokságait Arthur W. Tedder, az angol légierő marsallja, Spaatz tábornok, az Egyesült Államok hadászati légierejének főparancsnoka, de Lattre de Tassigny tábornok, a francia hadsereg főparancsnoka képviselte.

A repülőtéren megjelent fogadásukra helyettesem, V. D. Szokolovszkij hadseregtábornok, Berzarin vezérezredes, Berlin katonai parancsnoka, Bokov altábornagy a hadsereg haditanácsának tagja és a szovjet hadsereg több más képviselője is. A repülőtérről a szövetségesek Karlshorstba indultak, ahol napirend szerint átveszik a német katonai vezetőktől a feltétel nélküli megadásról szóló okmányokat.

Ugyancsak a Tempelhofi repülőtérre érkeztek meg angol tisztek őrizete alatt a német főparancsnokság képviselői, Keitel tábornagy, Friedeburg tengernagy és Stumpf repülő-vezérezredes, akik Dönitztől felhatalmazást kaptak Németország feltétel nélküli fegyverletételének aláírására. Itt Karlhorstban , Berlin keleti negyedében, egy kétemeletes

^{X  abban az időben a főparancsnok J. V. Sztálin volt}

^{x x  Eisenhower az expedíciós erők főparancsnokának székhelye}

^{xxx  a Szovjetunió  külügyminiszter-helyettese}

épületben a német katonai-műszaki tisztiiskola volt éttermében készítették elő a jegyzék ünnepélyes aláírását.

A fáradságos út után rövid pihenőt tartva, a szövetséges főparancsnokságok képviselői megjelentek nálam, hogy megbeszéljük e jelentős aktus lebonyolításának kérdéseit.

Még arra sem volt időnk, hogy a megbeszélésre kijelölt helyiségbe belépjünk, amikor az amerikai és angol újságírók hada már körülvett bennünket és azonnal ostromolni kezdtek különböző kérdésekkel. A szövetséges csapatok nevében barátság-zászlót adtak át nekem, amelyre arany betűkkel hímezték rá az amerikai csapatoknak a Vörös Hadsereghez szóló üdvözlő szavait.

Miután az újságírók elhagyták a megbeszélésre kijelölt termet, sok olyan kérdés megvitatásába kezdtünk, amely összefüggött a hitleristák fegyverletételével.

Keitel tábornagy és kísérői ezalatt egy másik épületben tartózkodtak. Tisztjeink jelentették, hogy Keitel és a többi német küldött rendkívül ideges. Környezetének Keitel a következőket mondotta:

- Berlin utcáin áthaladva mélyen megrázott a pusztulás látványa. Erre a mieink megkérdezték:

-          Tábornagy Úr, az a látvány nem rendítette meg, amikor parancsára a szovjet városok, falvak ezreit törölték el a föld színéről és ezek romjai alatt a szovjet állampolgárok milliói, gyermekek tízezrei lelték halálukat?

Keitel elsápadt, idegesen vállat vont és semmit sem válaszolt.

Amint már előzőleg megegyeztünk, 23 óra 45 perckor a szövetséges hatalmak katonai vezetői Tedder, Spatz és de Lattre de Tassigny, A. J. Visinszkij, K. F. Tyelegin, V. D. Szokolovszkij és más vezetők az én dolgozó szobámban gyülekeztek, amely a feltétel nélküli fegyverletételről szóló okmány aláírására kijelölt terem szomszédságában volt.

Pontosan 24 órakor léptünk be a nagyterembe.

Mindnyájan helyet foglaltunk a falra erősített szovjet, amerikai, angol és francia nemzeti lobogó alatt elhelyezett asztalnál.

A teremben a zöld posztóval borított hosszú asztalok mellett helyezkedtek el a Vörös Hadseregnek azok a tábornokai, akiknek csapatai a legrövidebb idő alatt zúzták szét Berlin védelmét és térdre kényszerítették a büszke fasiszta tábornagyokat, a fasiszta vezetés főkolomposait és az egész fasiszta Németországot. Jelen voltak a teremben a szovjet és külföldi újságírók, valamint fotóriporterek is.

- Bennünket a Szovjet Fegyveres Erők Főparancsnokságának és a szövetséges hatalmak Főparancsnokságainak képviselőit - jelentettem ki az ülés megnyitójában - felhatalmaztak a Hitler-ellenes koalíció kormányai arra, hogy átvegyük a német főparancsnokság képviselőitől a Németország feltétel nélküli fegyverletételéről szóló okmányt. Hívják be a terembe a német főparancsnokság képviselőit.

Valamennyi jelenlévő tekintetét az ajtóra szegezte, ahol pillanatokon belül azoknak kellett megjelenniük, akik az egész világ előtt azzal dicsekedtek, hogy villámháborúban gyorsan képesek szétzúzni Franciaországot és Angliát és legfeljebb másfél-két hónap alatt letiporják Szovjet-Oroszországot.

Elsőként, lassan lépte át a küszöböt Hitler jobbkeze Keitel tábornagy. A közepesnél magasabb termetű tábornagy díszöltözetben, feszes tartással jelent meg. Üdvözlésre emelte kezében a marsallbotot, így köszöntötte a szovjet és szövetséges csapatok főparancsnokságainak képviselőit.

Keitelt Stumf vezérezredes követte. A zömök tábornok szemeiben gyűlölet és tehetetlen düh tükröződött.

Vele együtt lépett be von Friedeburg tengernagy, aki az első pillantásra koránál sokkal idősebbnek tűnt.

Felkértük a német tábornokokat, hogy foglaljanak helyet a számukra külön, a bejárattól nem messze elhelyezett asztalnál.

A tábornagy lassan ült le és felemelve fejét, tekintetét reánk az elnökségi asztalnál ülőkre szegezte. Keitel mellé ült Stumpf és Friedeburg. A kísérő tisztek székeik mögött állva sorakoztak fel. A német küldöttséghez fordultam:

- Rendelkeznek-e Önök a feltételnélküli fegyverletételről szóló okmánnyal, tanulmányozták-e azt és van-e felhatalmazásuk az aláírásra?

Kérdésemet angol nyelven Tedder, a légierő főmarsallja ismételte meg.

-          Igen tanulmányoztuk, és készek vagyunk annak aláírására - válaszolt fojtott hangon Keitel tábornagy, majd átnyújtotta a Dönitz admirális aláírásával ellátott iratot. Az okmány rögzítette, hogy Keitel, von Friedeburg és Stumpf felhatalmazást kapott a feltétel nélküli kapitulációról szóló okmány aláírására.

-          Ez már korántsem volt az a gőgös Keitel, aki a leigázott Franciaországtól a feltétel nélküli megadást fogadta (megj.: Fr. o 1940-ben fegyverszünetet kötött N. o-gal) most lesújtottnak tűnt, bár megkísérelte, hogy a látszatot fenntartsa.

Felállva szólítottam őket:

-          A német küldöttség lépjen ide az asztalhoz. Itt írják alá Németország feltétel nélküli fegyverletételéről szóló jegyzőkönyvet.

Keitel gyorsan felemelkedett, egy rosszindulatú pillantást vetett felénk, majd szemeit lesütötte és lassú mozdulattal felemelve az asztalról marsallbotját, bizonytalan léptekkel az asztalunkhoz indult. Monoklija leesett a szeméről és zsinórján függve maradt. Arcán piros foltok jelentek meg.

Vele együtt lépett az asztalhoz Stumpf vezérezredes, von Friedeburg tengernagy és a kíséretükben lévő többi német tiszt. Szemére illesztve monokliját, Keitel az odakészített szék szélére ülve, minden sietség nélkül írta alá az okmány öt példányát, majd Stumpf és Friedeburg is aláírásukkal látták el azt.

Ezután Keitel felállt az asztaltól, jobb kezére felhúzta kesztyűjét és ismét megpróbálta a feszes katonás pózt magára ölteni, ez azonban nem sikerült és csendben visszatért asztalához.

Május 9-én 0 óra 43 perckor befejeződött a feltétel nélküli fegyverletételről szóló okmány aláírása. Felszólítottam a német küldöttséget, hagyja el a termet.

Keitel, Friedeburg és Stumpf felemelkedett székéről, meghajoltak, majd fejüket leszegezve, a törzskarukhoz tartozó tisztek kíséretében eltávoztak…”⁽¹⁾

Keitel német vezértábornagy emlékeiben

„Május 8-án, miután május 7-én visszatértem Jodltól Eisenhower tábornok reimsi főhadiszállásáról, a flottatengernagynak - mint államfőnek s a Wehrmacht legfelsőbb főparancsnokának - megbízásából az Eisenhower vezérkari főnöke és Jodl által elkészített előszerződéssel angol szállító repülőgépen Berlinbe repültem. Kíséretemben volt a haditengerészet képviselőjeként von Friedeburg vezértábornagy, a légierő képviselőjeként Stumpf vezérezredes utoljára a honi légvédelem főparancsnoka. Ezenkívül kísérőként magammal vittem Bürkner altengernagyot, aki az OKW-ban a külföldi osztály főnöke volt, valamint Böhm-Tettelbach alezredest, a Wehrmacht vezetési törzséből, utóbbit nem csupán azért, mert folyékonyan beszélt angolul hanem, mert az orosz tolmácsvizsgát is letette.

Az angol gépen először Stendalba repültünk. Ott utasszállító repülőgépekből összeállítottak egy repülőgéprajt az angol repülő marsall és Eisenhower tábornok meghatalmazott képviselőjének a vezetésével. Miután Berlin fölött afféle tiszteletkört tettünk, leszálltunk, én utolsónak a személyszállító gépemmel a tempelhofi repülőtéren. Az oroszok díszzászlóalja zenekarral fogadta az angol és az amerikai küldöttséget: mi a leszállási helyünkön, messziről figyelhettük a ceremóniát. Kísérőmül mellém rendeltek egy orosz tisztet - azt mondták nekem, hogy Zsukov tábornagy főszállásmesterét. Ez a tiszt mellettem ült a gépkocsiban, utánuk következtek kíséretem gépkocsijai.

A Belle-Alliance téren, majd a külvároson áthaladva Karlshorstba értünk és egy kiürített kis villában helyeztek el minket közvetlenül az utász- és hadmérnök iskola mellett. Körülbelül 13 óra volt. Teljesen magunkra hagytak bennünket. Alkalmilag megjelent egy riporter, fényképeket készített rólunk, időnként meglátogatott egy orosz tolmácstiszt. Ez a tiszt nem tudta megmondani, mikor lesz a fegyverletételi tárgyalásokat követő aláírási aktus, az aláírandó szövegnek egy német fordítását egyébként már a repülőtéren átadták nekem.

Ily módon a Jodl által parafált előszerződést összehasonlítottam ezzel a szöveggel, de csak lényegtelen változtatásokat találtam. Az egyetlen döntő módosítás az volt, hogy betoldottak egy mondatot és ennek értelmében büntetéssel fenyegették azokat a csapatokat, amelyek a megszabott határidőig nem teszik le a fegyvert, és nem adják meg magukat. Ezért követeltem a tolmácstiszttől, hogy küldje hozzám Zsukov tábornagy egy meghatalmazottját, mert ezt a kiegészítést nem tudom fenntartás nélkül aláírni. Ezután néhány óra múlva megjelent egy orosz tábornok egy tolmácstiszttel és átvette ellenvetésemet: azt hiszem ez a tábornok Zsukov törzsfőnöke volt.

Ellenvetésemet azzal indokoltam neki, hogy semmi biztosítékom sincs arra, hogy idejében megkapják a fegyverletételre vonatkozó parancsomat, úgyhogy a parancsnokok feljogosítottnak érezhetnék magukat, hogy a felszólításnak ne tegyenek eleget. Követeltem egy olyan mondat beszúrását, amely szerint a fegyverletétel (kapituláció) csak parancsomnak a csapatokhoz való megérkezését követő 24 óra múlva lép érvénybe és addig nem alkalmazhatók a büntető rendszabályok. Körülbelül egy óra múlva azzal a válasszal tért vissza a tábornok, hogy Zsukov tábornagy egyetért a 12 óra határidővel - 24 óra helyett. A tábornagy ekkor elkérte meghatalmazásomat, hogy megtekintsék a győztes hatalmak képviselői és hozzátette, hogy hamarosan vissza fogom kapni. Ami az aláírási aktus időpontját illeti azt mondta estefelé.

Tizenöt óra tájban orosz lányok bőséges reggelit szolgáltak fel. Türelmünket igencsak próbára tették. Tizenhét óra körül egy másik házba vezettek bennünket, és ott uzsonnát kaptunk, de más nem történt. Visszahozták meghatalmazásomat, azzal a megjegyzéssel, hogy minden rendben van, de az irat átadója állítólag nem tudta az aláírás időpontját. Körülbelül 22 órakor türelmetlen lettem és hivatalosan megkérdeztettem, mikor lesz az aláírási aktus: a válasz úgy szólt, hogy körülbelül egy órán belül. Estefelé elhozattam szerény csomagunkat a repülőgépről, mivel a várt visszarepülés már nem volt lehetséges.

Nem sokkal 24 óra, azaz a kapituláció hatálybalépésének időpontja előtt a kíséretemmel együtt átvezettek a laktanya kaszinójába. Éjfélt ütött az óra, amikor egy nagy oldalajtón át beléptünk a nagy terembe és a közvetlenül szemben álló hosszú asztalhoz vezettek, ahol három ülőhely számomra és két kísérőm számára még szabad volt. Kíséretünknek mögöttünk kellett állnia. A terem az utolsó szegletig megtelt, számos jupiterlámpa világította be. Egy keresztben és három hosszában felállított széksor minden helye foglalt volt.

Az asztalnál Zsukov tábornagy foglalta el az elnöki széket, tőle jobbra és balra Anglia és Amerika meghatalmazottjai ültek.

Miután Zsukov törzsfőnöke átadta nekem a szerződés három nyelven elkészített példányát, felvilágosítást kértem tőle a büntető rendszabályok általam követelt korlátozásáról, amelyet a szöveg mégsem tartalmazott. A tábornok visszament Zsukovhoz, rövid megbeszélést folytatott vele, amit megfigyelhettem, aztán visszajött hozzám és közölte, hogy Zsukov nyomatékosan megígéri nekem: a 12 órával meghosszabbított határidő lejárta előtt nem alkalmaznak büntető rendszabályokat.

Az ünnepélyes aktus néhány bevezető szóval kezdődött: azután Zsukov megkérdezte, hogy olvastam-e a fegyverletételi szerződést. Azt feleltem - igen. A második kérdés úgy szólt, hogy kész vagyok-e azt aláírásommal elismerni. Ismét hangos igennel válaszoltam.

Rögtön elkezdődött az aláírási ceremónia, azután a hitelesítés, miután én elsőként aláírtam… A berekesztés után a mögöttem lévő közeli ajtón át kíséretemmel együtt elhagytam a termet.”⁽²⁾

Irodalomjegyzék

1. G. K. Zsukov:

    Emlékek gondolatok

    Kossuth Könyvkiadó. Zrínyi Katonai Kiadó 1970

    496.- 498. old.

2. Keitel Vezértábornagy

    Visszaemlékezései

    Kossuth Kiadó 1997

    188.-190. old.

Összeállította:

Dr. Temesvári Tibor

Kelt P é c s, 2008. okt.