Azok a szörnyű ötvenes évek, a parasztság megtörése

Magam is - igaz kamasz fejjel - megéltem az ötvenes éveket. Ezért nagy figyelemmel olvastam a Rubicon történelmi magazin 2015/4. számában Erdmann Gyula „Szörnyű évek, a tulajdonos parasztság megtörése” c. írását. Ahogy a szerző írja „már 1945-ben elkezdődött a magántulajdon korlátozásával a szovjet típusú proletár - diktatúra megalapozása…Látszólag demokrácia volt és többpártrendszer..de mindez csupán átmeneti, politikai célú engedmény volt a háború utáni konszolidáció érdekében.

Lehallgatottak

A Napvilág Kiadó, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a közelmúltban tette közzé „Lehallgatott kihallgatások” címmel Rákosi Mátyás és Gerő Ernő 1962-es kihallgatásáról készült hanganyagot. A két rettegett alakot Aczél György és Nógrádi Sándor annak idején az MSZMP Politikai Bizottsága megbízásából faggatta a koncepciós perekben vitt szerepükről és felelősségükről. „Mindketten igyekeztek tagadni, illetve másokra hárítani a felelősséget. A helyenként indulatos, éles szóváltásokkal tarkított párbeszédek egyedülálló módon” elevenítik fel az ún. „Rákosi korszakot”. A kiadvány és a lehallgatásokról készült DVD egyaránt izgalmas időtöltésre ad lehetőséget annak, aki megismerkedik tartalmával. A szerkesztés csupán a könyv függelékében publikált és ezekről készült - Aczél György és Nógrádi Sándor által összeállított - jelentés bemutatására vállalkozik, a kiadó hozzájárulásával.

Raporton Moszkvában

Most, így utólag olvasva a korszak politikusainak „vallomásait” elképesztő, hogy az ország akkori irányítói, mennyire önállótlanok voltak. Magyarország függetlensége sehol nem volt.

Igaz ez nemcsak az ötvenes évekre, így volt ez egészen a rendszerváltásig. Az akkori átlagember nem ismerhette meg a „titkos találkozókat”. Most már történelmileg is bizonyított: a szovjetek szinte „kézi vezérléssel” irányítottak bennünket is. Ki tudta - a szúk körön kívül - például, hogy 1956. október utolsó hetében végig az itt tartózkodó Mikojan¹ és Szuszlov² nélkül nem születhettek döntések Az ún. „konszolidáció idején 1956. decemberében, de még 1957. januárjában is Kádár János szinte minden este „kijárt” Leányfaluba, ahol Malenkov ³ és Arisztov⁴ „főhadiszállása” volt. Nagy Imréék elrablásában a magyar szerepvállalást ők tették egyértelművé.

Sztálin halála⁵ - legalábbis ami a „személyi kultuszt”és politikai irányvonalat illette - valamit változtatott a helyzeten.

Ennek egyik állomása volt Rákosiék találkozása a szovjet vezetőkkel 1953. június 12-én. Csak néhány hónap választotta el őket Sztálin halálától. A találkozót - hiányos emlékezetére hagyatkozva - maga Rákosi „visszaemlékezései” második kötetében részletesen leírja, de néhány mondatos közvetett információ erről Vásárhelyi Miklós⁶ és más szerzőknél is fellelhető.

Két politikai bizottsági ülés 1954-ből...

Magyarországon szovjet mintára a kommunista párt strukturája, szervezeteinek hierarchikus viszonyrendszere még az ún. „koalíciós időkben” kialakult. 1945-1989 között ennek elvi alapjai nem változtak. A párt csúcsszerve egy nagyobb létszámú testület volt, amit központi vezetőségnek, vagy központi bizottságnak hívtak. Ezek a testületek nem tévesztendőek össze a központi vezetőséggel vagy központi bizottsággal, amelyek munkáltatói jogokat is gyakoroltak és apparátusokat foglalkoztattak. A párt legfelsőbb döntéshozó szerve ugyanakkor a kezdetben három, majd ötévenként ülésező Kongresszus volt.

A hierarchia csúcsát ezek a szervek jelentették, történelmi tények bizonyítják, hogy rendszerint „fügefalevél”-ként, formálisan működtek. Nagyrészt a politikai bizottságokban, vagy a titkárságokban már eldöntött ügyek kerültek e testületek napirendjére.

Moszkoviták

Aczél Tamás-Méray Tibor „Tisztító vihar”¹ című közös munkájukban avatott kézzel nyúltak a fogalom irodalmi eszközökkel történő megközelítéséhez. A szó magyar jelentését kerestem a Bakos féle „Idegen szavak és kifejezések” szótárában, de nem találtam. A „Pallas” Nagylexikon szerint a „moszkovita” „Moszkva lakosa” „Tősgyökeres orosz” kifejezésekkel azonosítható. A „wikiszótár” moszkovitának tekinti a Szovjetunió politikai céljaival és tetteivel fenntartás nélkül azonosulni képes és tudó politikai személyiségeket. A „pártszleng” azokat a kommunistákat nevezi moszkovitáknak, akik a XX. század elején Magyarországon éltek, de az 1919-es „bukás” után elhagyták az országot előbb Bécsbe, Prágába, majd a Szovjetunióba emigráltak. Hosszú évekig ott éltek, 1944 novemberében decemberében és 1945 tavaszán visszatértek Magyarországra. A legismertebb és a „hatalom csúcsain” volt található a „négyesfogat”: Rákosi Mátyás², Révai József³, Gerő Ernő⁴, Farkas Mihály⁵.

Moszkoviták voltak: Nagy Imre⁶, Lukács György⁷, Vass Zoltán⁸ „és még sokan mások.”

A „moszkovita attitűd”-től mai politikai életünk sem mentes. A minden áron való megfelelés, a hajbókolás ma is jellemzi azokat a pártokat, párt céljaival döntéseivel buzgó módon azonosulókat, ahol a pártban nincs vagy csak minimális a demokratikus vita és hiányzik követőikből a belső autoritás és a kétkedés képessége.