tag:blogger.com,1999:blog-31516100452009737032024-03-13T04:48:55.830+01:00Históriamozaikdr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.comBlogger283125tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-11063967137514531462016-12-07T10:09:00.001+01:002016-12-07T10:09:19.063+01:00Forradalmaktól a békeszerződésig<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/teleki_pal/teleki_pal.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="200" src="https://optimer.hu/temesvari/teleki_pal/teleki_pal.jpg" width="154" /></a><span style="font-size: x-small;">Teleki Pált a
forradalmak és az ellenforradalom emelték be a magyar politikai
élet első vonalába. Szereplésének azonban vannak homályos-
talán szántszándékkal homályban hagyott mozzanatai. A szegedi
ellenforradalmi kormányban viselt tisztsége közismert. Sokat mondó
azonban az a tény,hogy szórványos visszaemlékezéseiben mind
Károlyi Mihály, mind Teleki elhallgatta korábbi ismeretségüket.(
Károlyi egyenesen azt állította, hogy csak az októberi napokban
ismerte meg Telekit), pedig közös francia nyelvtanáruk volt,
számos egyesületben együtt szerepeltek, együtt sportoltak, és
Károlyi személyesen is jelen volt Teleki esküvőjén 1908-ban</span><span style="font-size: small;">.
</span><span style="font-size: x-small;">Írja Ablonczy</span><span style="font-size: small;"> </span><span style="font-size: x-small;">Balázs
a Rubicon történelmi magazin 2016/5-6 számában.</span></div>
<a name='more'></a><br />
<br />
<br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
„Teleki Pál 1918 novemberének
végén ágynak dőlt:</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ezúttal nem a szokásos
őszi betegeskedéséről volt szó. Az egész Európán végig söprő
spanyol nátha döntötte le a lábáról három hétre. Ezekben a
napokban a betegágyon született meg egy olyan néprajzi térkép
gondolata, amely- eltérően az eddig rajzoltaktól –nemcsak a
lakosság etnikai hovatartozását jelölte volna, hanem a
népsűrűséget is. Ennek érdekében a ritkábban –de javarészt
nemzetiségek által-lakott hegyvidékeket fehéren hagyta a
térképen, és a melléjük rendelt népességtömeget valamelyik
közeli völgy lakósságaként tüntette fel. Magyarország középső
vidéke lett az etalon, ez alapján állapították meg egy
négyzetmilliméter száz embert jelent. E térkép rajzolását
Nopcsa Ferenc báróval, a kalandos életű albanistával és
őslénykutatóval együtt végezte.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Károlyi Mihály
küldötte</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A mappa a magyarság
színének használt vörös szín miatt kapta a „ carte rouge”
elnevezést, és középen elhelyezkedő nagy, egybefüggő vörös
folt, a városok egyértelműen magyar többsége éles kontrasztot
alkotott a peremterületek többszínű vagy nagy fehér pacákkal
tarkított térségeivel. A módszer és az elgondolás nem volt
gyökeresen új: az eljárást a nemzetközi térképészeti
irodalom ismerte és, például Emmanuel de Martonne, a francia
békedelegáció földrajzos Erdély-szakértője is hasonló
módszerrel dolgozott Kelet-Magyarországot ábrázoló térképein.
Ez a munka azonban nem valami magányos partizánharc volt: az
Iparművészeti Főiskola, a Magyar Földrajzi Társaság, a
Statisztikai Hivatal, a Kereskedelmi Minisztérium és más
intézmények bevonásával csaknem 60 rajzoló és számos térképész
készítette a béketárgyalásra szánt adatsorokat és térképeket.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
Teleki előadássorozatokat
szervezett a közvélemény felvilágosítására, memorandumokat írt
és juttatott el külföldre, továbbá egyik irányítója volt a
TEVÉL-nek ( Magyarország Területi Épségének Védő Ligája), s
lelkesen részt vett minden olyan külföldi személy fogadásában,
akiről gyanítani lehetett, hogy szava számít valamennyit
Párizsban, a békekonferencián. A szociáldemokrata párt egy része
és a <i>Népszava </i>azonban kifogásolta Teleki személyét, és
ellenforradalmi mozgolódást sejtett aktivitásának hátterében.
Személyes helyzete sem volt könnyű: a hadigondozás területe az
őszirózsás forradalom kezdetétől a kommunista propaganda egyik
kedvelt célpontja volt. A kommunista irányítású Rokkantak
Szövetsége már 1918. november 1-jén bizalmi embert küldött a
Hadigondozó Hivatalba.1919. február 14-én 150 rokkant megszállta
a Hadigondozó Vilmos császár (Bajcsi Zsilin-szky ) úti
központját, eltávolították a tisztviselőket, és küldöttséget
menesztettek a miniszterelnökségre.</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<i>Telekit ekkor a minisztertanács
leváltotta.</i></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
Az eltávolítás egyik indokaként
azt említették a minisztertanácsban,hogy hivatali keretéből 30
ezer koronát juttatott a <i> Honvéd Újságnak. </i>Teleki e
ténykedését csak akkor lehet megérteni , ha tudjuk mennyire
fontosnak tekintette a propagandát és a felvilágosítást a
népbetegségek leküzdésében. Az összeg nagysága és a
támogatás felhánytorgatásának körülményei azonban azt jelzik,
hogy az eset inkább csak ürügyként szolgált. Nagy jelentőségű
az az állítás, mely szerint a Teleki által vezetett hivatalban 16
hónapra nyúlt az egyes ügyek elintézésének ideje, és csaknem
hatvanezer akta hevert elintézetlenül. Ezek súlyos vádak, s csak
részben enyhíti őket a forradalmi felfordulás, hivatal
vezetőjének más irányú elfoglaltsága , ellenben súlyosan
esik latba Telekinek a hivatali életében gyakorta
érvényesíthetetlen szempontrendszere, amely lelassította az
ügykezelést.</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<i>Ennek ellenére Teleki</i></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
1919 februárjában-márciusában is
élvezte Károlyi Mihály bizalmát , amikor a köztársasági elnök
őt is megjelölte mint a majdani magyar békedelegáció tagját
és Telekit távollétében kinevezte a Jászi Oszkár vezette
Külügyi Tanács tagjának. Sőt amikor 1919 márciusának elején
Teleki Svájcba érkezett, még egyértelműen Károlyi küldöttének
mondotta magát, aki a magyar békedelegáció párizsi utazásának
lehetőségét puhatolja ki.</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<i>Károlyi Gyula külügyminisztere</i></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1919.március elején
úgy ítélte meg,hogy külföldön többet használhat, és Svájcba
utazott. A már ott tartózkodó magyaroknak kijelentette: fél,hogy
„</span><span style="font-size: small;"><i>nem fog használni semmit, de nem akarja a
szemrehányást vállalni,hogy súlyos időkben félreállt.”</i></span><span style="font-size: small;">
Amikor nyilvánvaló lett, hogy Bernből nem tud tovább utazni
Párizsba, a gróf nem látta értelmét további svájci
tartózkodásának. 1919 áprilisának első napjaiban áttette
székhelyét Bécsbe, ahol új ellenforradalmi központ jött létre.
Emigráns politikusok , számos névtelen emigráns, például a
szépszámú katonatiszt összefogására alapították meg Bethlen
István vezetésével április közepén a bécsi Magyar Nemzeti
Bizottságot, amelyet az utókor Antibolsevista Comité (ABC) néven
ismer. E szervezet képviseletében Teleki, Bethlennel együtt,
megoldási javaslatokkal és feljegyzések-kel bombázta a bécsi
antantmissziókat: elsősorban a briteket és a franciákat.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Május második
felében</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">amikor eljutott Bécsbe
a hír,hogy az Aradon létrehozott, majd Szegeden működő új
ellenforradalmi erőközpont minél előbb felakarja venni a
kapcsolatot Béccsel, s egyesülni kíván az ABC-vel, Teleki útra
kelt Szeged felé, ahová június 2-án érkezett meg. Másnap már
részt vett a gróf Károlyi Gyula által alakított kormány ülésén,
megkapta a külügyminiszteri stallumot, és június 6-án letette
esküjét.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A szegedi kormány
külügyminisztériuma a szegedi törvényszék telekkönyvi
irattárának épületében működött, amelynek ajtaját a
külügyminiszter személyesen lakatolta ki látogatói előtt.
Dolgozószobájában egy szék karfája támasztotta ki a bejáratot,
mert a kilincseket el-lopták. A tárca személyi állománya a
minisztérium két hónapos működése alatt nem tett ki többet
harminc főnél. A szegedi külpolitikának elég szűk mozgástere
volt, és céljai is szükségképpen csak rövid távúak lehettek:
a kormány elismertetése, a magyarországi bolsevizmus legyűréséhez,
minél kedvezőbb pozíciók kiharcolása és a Magyarországra váró
béke feltételeinek enyhítése. A legintenzívebb kapcsolat
felvételi kísérletek a belgrádi kormány és a francia hadsereg
közvetítésével zajlottak. 1919. júniusának közepén a szegedi
kormány újdonsült hadügyminisztere Horthy Miklós kíséretében
Belgrádba indult, hogy szerb kormányférfiakkal és az antant
képviselőivel tárgyaljon. A két férfiúnak ez volt az első
közös ténykedése, s valószínűleg rokonszenvesnek is találták
egymást. </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Teleki nemcsak
kül-, hanem belpolitikai téren is aktivizálta magát Szegeden. Már
megérkezésekor előterjesztette a bécsi komité által
kidolgozott, de valójában Teleki és Bethlen munkájának
tekinthető nyolcpontos programot. A hatékony működést azonban
hamarosan megbénította a francia katonák és politikusok növekvő
bizalmatlansága a Károlyi Gyula vezette kormány iránt. A kormány
összetételét általában is túl reakciósnak tartották.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az elhúzódó
kormányválság után</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">július 12-én
megalakult P.Ábrahám Dezső kormánya, amelyben-Károlyi Gyula
ösztönzésére- Teleki megtartotta a külügyi tárcát, sőt
július 16-tól még a földművelésügyi tárca érdekeit is
képviselte. Augusztus 4-én részt vett az ellenkormány
parlamentjének szánt Magyar Nemzeti Bizottmány alakuló ülésén,
és a Peidl-kormány bukását követő napon megismételte a pártok
feletti vagy pártokat magába foglaló nemzeti tömörülés
megalakításának szükségességét a kormány lapjában. Ismét
arra szólított fel,hogy a magyarság tegyen félre minden
nézetkülönbséget, „minden izmust” és fegyelmezetten, közös
munkával vezesse ki az országot a bolsevizmus teremtette
zsákutcából. Másnap reggel Dömötör Mihály népjóléti
miniszterrel a Nemzeti Hadsereg egyetlen repülőgépén Siófokra
repült, valószínűleg azért, hogy a Budapestre és a Dunántúl
egyes részeire akkor már bevonult román csapatok kikerülésével
jusson el a fővárosba.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<i>A belpolitika sűrűjében</i></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
Mivel a forradalmak és az
összeomlás erősen megtépázták a magyar politikai elitet, az
agilis és alig negyven éves Teleki a belpolitika sűrűjében
találta magát. Olyan sokat tapasztalt, öreg politikai rókákkal
került egy polcra, mint Popovics Sándor, Apponyi Albert vagy
Somssich László. Teleki még 1919 augusztusának végén vezetője
lett a Friedrich István politikai csoportjából létrejövő,
legitimista irányú Keresztény Nemzeti Pártnak.</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Közzétett
programja szerint:</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a párt állást
foglalt a demokratikus, nemzeti állam mellett, amely egyúttal
letöri a keresztény világfelfogást veszélyeztető irányzatokat.
Követelte a virilizmus eltörlését, az általános, egyenlő és
titkos választó jogot, a „sajtókérdés” megoldását
(keresztény nemzeti sajtó fórumainak intézményes
megteremtését), az egyesülési és a gyülekezési jog
biztosítását. Programjában a párt hitet tett valami féle
földreform mellett, amelyet azonban a </span><span style="font-size: small;"><i>„
belterjes termelés érdekében szükséges birtokkategóriák
fenntartásával” </i></span><span style="font-size: small;"> képzelt el. Néhány
általános pont (jó úthálózat, tisztességes vállalkozási kedv
serkentése stb.) mellett a párt elképzelései között erősen
szociális indíttatású javaslatok is szerepeltek: kötelező
nyugdíjbiztosítás, az árvák és özvegyek javadalmainak
rendezése és a nagy vagyonok progresszív megadóztatása. A
tüdővész, a nemi betegségek és a pálinkafogyasztás elleni
küzdelem hangoztatásában pedig lehetetlen nem felismerni Teleki
Pál keze nyomát, „</span><span style="font-size: small;"><i> Szociális reformot
hirdetünk, de különösen hangsúlyozzuk,hogy addig ez az ország
nem fog boldogulni, amíg a magyar nem-zeti eszme és a keresztény
erkölcsi világnézet nem hatja át! – </i></span><span style="font-size: small;">szögezte
le a dokumentum.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A valójában Friedrich
által kézben tartott párt inkább bázisául szolgált Teleki
számára az ekkoriban hatalmas lendülettel létrejövő keresztény
pártok összefogásához. Teleki Bethlennel való előzetes
egyeztetés és egy jövendőbeli keresztény blokk létrehozásának
gondolatával fogadta el a pártelnökségre való felkérést. A
KNP helyzetét különösen kedvező kedvezővé tette,hogy egyik
vezetője a miniszterelnökség – igaz korlátozott- lehetőségeivel
segítette a szervezkedést.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Néhány nappal a
pártalakítás megindítása után</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az új formáció
összehangolta lépéseit a Keresztény Földműves párttal és
egyes keresztény-szocialista frakciókkal. Sir George Clerk-nak a
párizsi békekonferencia brit diplomata küldöttének Budapestre
érkezése és a politikai kibontakozás érdekében folytatott
tárgyalásai pedig kétségkívül megnövelték a különböző
keresztény frakciók hajlamát a közeledésre.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>E kooperáció
betetőzése volt</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1919.október 26-án a
Wencheim- palotában a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának
lét-rejötte., amelynek révén a keresztény politikusok azt
remélték, hogy a Nagyatádi Szabó István féle kisgazdapárt
növekvő befolyását, gyanúsnak tartott szimpátiáit ellenőrizni
és szükség esetén ellensúlyozni tudják. Az új párt
vezetőségében foglalt helyet Friedrich István, Huszár Károly,
Haller István, Pekár Gyula, és Csilléry András. Teleki e
keresztény blokk kép-viseletében jelent meg a Clerk által
szervezett politikai megbeszéléseken.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Bár Friedrich mindent
megtett hatalmon maradása érdekében legitimista szimpátiái,
kalandorsága miatt az országban éppen döntő szóhoz jutó
britek – a kezdeti rokonszenv elmúltával- alkalmatlanabb embert
el sem tudtak volna képzelni a posztra. Clerk váratlan
rokonszenvet mutatott a magyar politikai osztály iránt. Apponyit
és Horthyt olyan személyiségek-ként emlegette, akiknek
„bölcsessége és befolyása” segített a koalíciós kormány
megalakulásában. Teleki mint a „keresztény blokk” elnöke
–legalábbis a brit tárgyalópartnerek ennek hitték-részt vett
a koncentrációs kormányt előkészítő tárgyalásokon amelyekre
a románok kivonulása után került sor.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br />
<br /></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Figyelemre méltó,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hogy ezeken a
megbeszéléseken Teleki egyszer sem szólalt fel, pedig elég mély
ellentétek választották el egymástól a feleket. Ezekben a
napokban megelégedett azzal,hogy Clerkot és a kíséretében lévő
diplomatákat informális úton tájékoztatta a magyar nemzet
számára megalázó békeszerződés várható következményeiről
és az idegen uralom alatt maradt magyarokat érő atrocitásokról.
Teleki ilyen irányú információs előadásai nem mindig
sikerültek jól: a Budapesten átutazó bukaresti francia követ-
egyik informátorára támaszkodva- Telekiről mint a „reakciósok”
vezéréről, továbbá a háború idején Hamburgtól a Csendes
óceán-ig nyúló „pániszlám, pánturáni, pángermán”
birodalomról terveket szövő politikusról emlékezett meg
jelentésében.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A Huszár Károly
vezette koncentrációs kormány megalakulásával Teleki nem vonult
ki a politikai életből. Indulni kívánt az 1920 januárjára kiírt
választásokon. Nem elégedett meg azonban pusztán pártpolitikai
típusú szervezkedéssel: Párizsba indulása előtt 1919.december
28-án részt vett az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga
megalapításában. Az egyesület azokat a fővárosi keresztény
férfiakat tömörítette,akik le akartak számolni végre a
városházi liberális politikával és a szerveződőben lévő
fővárosi KNEP hasznos értelmiségi háttérszervezeteként
kívántak működni. Az országos pártpolitika változásai azonban
úgy hozták,hogy erre nem volt mód: a liga bázisa lett a
Keresztény Községi Párt megszervezésének, a korszak egyik
eredeti, bár kimondottan szélsőséges városi politikusa Wolf
Károly vezérletével. Teleki más irányú politikai vonzalmai
ellenére is tagja maradt az egyesületnek, sőt Wolff halála után
át is vette az elnökséget. A sokfelé ágazó politikai
tevékenység meghozta a maga gyümölcseit: Telekit ismét csak
ellenjelölt nélkül, egyhangúlag választotta képviselőjévé
Szeged első vá-lasztó kerülete- így nem kellett szembesülnie az
általános, egyenlő és titkos választó jog következményeivel.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
Simonyi-Semadam kormányában</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Teleki 1920 április
elején visszatért a párizsi békekonferenciáról Budapestre,
ahol március eleje-közepe óta nyílt titok volt,hogy átveszi
Simonyi-Semadam Sándor kormányában a külügyminiszteri tárcát.
Bemutatkozó beszédét 1920. április 26-án mondta el a
parlamentben. Ezekben a napokban a Párizsból jövő hírek
hatására meglehetősen optimistán látta Magyarország helyzetét,
bár rövid távú változásokkal nem számolt „</span><span style="font-size: small;"><i>
Láttam azonban odakint hangulatváltozást , és meg kellett
ragadni. Azt hiszem már egy napig sem lehetett várni.”</i></span><span style="font-size: small;">
írta a nagy beteg Lóczy Lajosnak,majd némi magyarázkodással
folytatta a frissiben elvállalt stallummal kapcsolatban.”</span><span style="font-size: small;"><i>
Abszolút jót senki sem csinálhat, de amiben a legjobban bízom a
complikált helyzettel szemben, az a </i></span><span style="font-size: small;">geografus</span><span style="font-size: small;"><i>
syntheticus felfogása.”</i></span><span style="font-size: small;"> </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Igyekezett
hangsúlyozni, hogy Magyarországnak be kell illeszkednie az új
európai rendbe, és ennek érdekében nemzeti egységre hívott fel.
A békedelegáció munkáját úgy állította be,mint nem a
pillanatnak,hanem a jövőnek szánt feltáró és adatgyűjtő
munkát, amely „</span><span style="font-size: small;"><i>pótolta azt, amit
évtizedeken át mulasztottunk országunk megismerése tekintetében.
</i></span><span style="font-size: small;">Ez az idő előtt elvégzett munka az ő
szemében azért is hasznos volt ,mert, „</span><span style="font-size: small;"><i>annak
felismerése hogy ez az állapot elviselhetetlen és tarthatatlan ,
meg kell,hogy jöjjön”.</i></span><span style="font-size: small;">Nemzeti egységre
szólított fel, és visszautasította,hogy bármely párt
irányzatának szolgálatába álljon.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A kedvezően
fogadott beszédet</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">azonban beárnyékolta
az elkövetkező hetekben bemutatott politikai piruett a dualizmus
politikai technikáit másolva Teleki néhány nagybirtokos társával
kilépett a KNEP-ből,hogy disszidens csoportot alkotva elvesse egy
új, többségi párt magvát. A kísérlet nem sikerült, viszont
felkorbácsolta körülötte az indulatokat. Ez a tény, párosulva
a magyar-francia tárgyalásokról kiszivárgó értesülésekkel és
a Magyarország részéről felajánlott ellenértékkel, az általa
folytatott külpolitika ellen hangolta a képviselők jelentékeny
hányadát. Telekinek személyesen is dilemmát jelentett,hogy
elutazzon-e Párizsba a békeszerződés aláírására. Világos
volt, hogy az a politikus, aki ellátja kézjegyével az okmányt,
lemondhat arról,hogy bármiféle politikai szerepet játsszon a
későbbiekben Magyarországon. Végül a francia főmegbízott
segített eloszlatni a külügyminiszter aggályait: a francia
barátnak tartott politikust ő maga beszélte le a párizsi
utazásról, és ezzel megnyitotta az utat Teleki politikai túlélése
előtt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A békedelegátus</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Teleki ugyan
hivatalosan nem volt tagja Friedrich István kormányának, de
1919.augusztus 21-én József főherceg kérésére felállította a
béketárgyalásokat előkészítő irodát, és kiterjedt szervező
munkába fogott, hogy folytassa a Tanácsköztársaság idején
megszakadt előkészületeket. Telekinek kezdetben mindössze két
munkatársa volt a Külügyminisztérium épületében megkezdett,
majd a palotában folytatott munkához: egyikük Teleki szegedi
felfedezettje , gróf Csáky István a bécsi konzuli akadémia
frissen végzett növendéke , későbbi külügyminiszter.
Hamarosan munkatársak és szakértők egész légiója csatlakozott
hozzájuk.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A román megszállás
miatt</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">azonban a munkákat nem
lehetett egy helyre koncentrálni, mert a megszálló hatóságok
szívesen megnehezítették volna a magyar felkészülést. Az egyes
referensek és szakértők a városban, a minisztériumokban
szétszórtan dolgoztak. Teleki egy lovas konflison ( az automobilt
elrekvirálták volna a román hatóságok) járta az egyes
hivatalokat , értekezleteken vett részt, majd visszatért a palota
krisztinavárosi szárnyába, és gyakran irodájának
munkatársaival együtt kanalazta az egykori királyi konyhán
készült üres levest.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A kultusz-,a
földművelési, a belügy, a kereskedelmi, a külügy és a
pénzügyminisztérium szak-emberei mellett a Statisztikai Hivatal és
számos más, kisebb szakigazgatási szerv munkatársai vettek részt
az anyaggyűjtésben. E szervezési munkában bukkantak fel először
azok a szak-emberek, akik Teleki pályájának fontos kísérői
lettek a későbbiekben. Csáky István mellett Csáky Imre a
Felvidékre vonatkozó anyaggyűjtést koordinálta, Bencs Zoltán a
Kultuszminisztérium részéről vett részt a munkában, Kovács
Alajos a statisztikai adatgyűjtés rendszerezését végezte, a
menekült karánsebesi tanár, Fodor Ferenc a központi irodában
dolgozott: megannyi fontos személy Teleki későbbi személyzeti
politikájában. A minisztériumokban előkészített anyagokat
államtitkári értekezleteken vitatták meg, és a
béke-előkészületek két motorja:Teleki és Bethlen, valamint az
időnként felbukkanó Apponyi politikai célszerűségi szempontból
igazított rajtuk, majd az anyagokat kiadták angol és francia
fordításra.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Nyomdai
munkálatokról</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a román hadsereg
november közepi kivonulása előtt nem lehetett szó, félő volt
hogy a meg-szálló hatóságok elkobozzák az anyagot. Így december
elejére a magyar békedelegáció a mostoha körülmények ellenére
felkészülten várhatta a párizsi békekonferencia meghívását. A
minisztertanács 1919.december 29-i ülésén úgy döntött,hogy
elküldi delegátusait Párizs-ba. Ezért 1920.január 5-én reggel a
Keleti pályaudvarról útra kelt a magyar békedelegáció nyolc
vagonból álló különvonata, amelynek hetvenhárom utasa között
volt Teleki Pál a békeküldöttség egyik fődelegátusa.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A magyar békedelegációt
gyakorlatilag internálták Párizs egyik előkelő külvárosának
egy kevésbé előkelő szállodájában. Az egyik –ettől nyilván
meggyötört- diplomata vallomása a Neuillyben álló Chateau de
Madrid egyenesen garniszálló volt, mindenesetre távol esett a
Teleki által kedvelt Hotel Mirabeau eleganciájától. A magyar
küldöttség tagjai –köztük a hét fődelegátus- azt remélték
,hogy a Budapesten előkészített előzetes vagy bemutatkozó
jegyzékek átadásával kedvezően tudják majd befolyásolni a
békekonferencia döntéshozóit. Erre azonban a megérkezés után
nem volt mód. A delegáció tagjai Párizsba nem utazhattak be ,
csak a közeli Bois de Boulogneban sétálhattak. Ez azonban az
egyetlen testmozgási lehetőségük volt a politikusoknak. A
delegáció magával hozott egy kisebb kézi nyomdát, hogy a
helyszínen is tudjon dokumentumokat előállítani. A gépet a
szálloda pincéjében állították fel, és egy biciklivel
összekötött szerkezet segítségével két ember működtethette.
A delegátusoknak is részt kellett vállalniuk a munkában, amit
Teleki ilyen alkalmakkor a rá jellemző jó kedéllyel végzett sőt
a szemtanú szerint „</span><span style="font-size: small;"><i>igen jól lendített”</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Csaknem egy héttel
a megérkezés után</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a magyar delegáció
átadhatta az így tökéletesített előzetes jegyzékeit, amelyek
színültig megtöltöttek egy bérautót. A magyar békefeltételek
megismerése után a delegáció számot vetett azzal, hogy
szempontjaik vajmi kevés megértésre számíthatnak. Teleki volt az
aki Apponyi beszédének reggelén a néprajzi térképre tussal
berajzolta a békeszerződésben körvonalazott magyar határokat. E
térkép segítségével tudott a békedelegáció vezetője bizonyos
érdeklődést kiváltani a „négy nagy” előtt. Két nappal
később a delegáció hazautazott Magyarországra. Teleki
megszólalásaiban kiemelte,hogy a határok teljességgel irreálisak,
városokat vágnak ketté, mint amilyeneket a britek húztak
Afganisztánban.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Február 11-én a
delegáció visszatért Párizsba,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">és igyekezett a
színfalak mögött is tenni a békefeltételek megváltoztatásáért.
Apponyi újbóli meghallgatását elutasította a békekonferencia,
csak a 18 válaszjegyzék átadására szorítkoz</span>hattak a küldöttek.</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Így február végén a
delegátusok nagy része dolgavégezetlenül hagyta el Párizst. Ezek
a jegyzékek, amelyek összeállítását szintén Teleki
koordinálta, már hangsúlyosabban foglalkoztak az önrendelkezés
és a nemzetiségek problémájával, jóllehet a Magyarország
történelmi egységére történő hivatkozás itt is előfordult.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A negyvenegyedik
életévét taposó fődelegátusba ekkor is , később is megvolt a
készség,hogy diplomáciai műveleteihez ne a hagyományos
csatornákat, hanem saját bizalmi embereit vegye igénybe. Így
kerülhetett sor az 1920 tavaszán-nyarán zajló magyar-francia
titkos tárgyalásokra, amelyek során a magyar fél gazdasági
előnyök felkínálásáért cserébe területi engedményeket
szeretett volna elérni. Ezek a tárgyalások Teleki tudtával és
külügyminiszteri intenciói alapján zajlottak, bár roppant
pesszimista volt a békeszerződéssel kapcsolatban: </span><span style="font-size: small;"><i>„húsvétra
hazamennénk” –</i></span><span style="font-size: small;">írta mesterének</span><span style="font-size: small;"><i>
</i></span><span style="font-size: small;">Lóczy Lajosnak.- „</span><span style="font-size: small;"><i>Hogy
mivel az még nem bizonyos, de alig van némi kilátás is arra,
hogy ne a legrosszabb változatlan békével. És talán mégis alá
fog kelleni a kormánynak ezt írni,mert éhen vész Pest, és az
oláhok a Tiszáig bejönnek újra. Én ugyan ezen áldozatokat is
meghoznám, de a legtöbbet nem”</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-77303319371430325512016-11-14T10:38:00.000+01:002016-11-14T10:38:21.279+01:00Gyilkosság vagy öngyilkosság ?<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Érdekes tanulmányra
bukkantam a Rubicon történelmi magazin 2016/5-6 számában.
Ablonczy Balázs Teleki Pál haláláról ezt írja: „ A haláleset
után április 3-án délelőtt fél órára a kormányzót is magára
hagyták a holttesttel. Horthynak alkalma lehetett elgondolkodni, úgy
is mint Teleki két búcsúlevelének címzettjének. Az első levél
a mára legendássá vált sorokat tartalmazta. A másik levélben
Teleki azt közölte Horthyval, hogy ha életben maradna kísérlete
után lemond a kormányfői posztról. A kormányzó még aznap
Bárdossy Lászlót nevezte ki a kormány fejének. A magyar
hírközlés egy ideig habozott, eleinte „ tragikus hirtelenséggel
„ bekövetkezett halált emlegettek, csak a délutáni adta közre
az MTI hivatalosan is a halál okát.</span></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
„<span style="font-size: medium;">A történettudomány
mai álláspontja:</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">A németeket zavarba
hozta Teleki halála, az angolszász sajtóban pedig egyértelműen
a németek áldozatát látták benne, és az újságok is ilyen
értelemben írtak róla. Nagy-Britannia néhány nappal később
megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, és
követe elhagyta Budapestet, ám a hadüzenetre csak később, az év
decemberében került sor Teleki halála érthetően enyhébbé
tette a magyar katonai akció elbírálását.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">A temetésre április
7-én került sor. A gyászünnepség után az Országház elöl
induló menet a Kerepesi temetőig kísérte a miniszterelnök a
koporsóját. Az útvonal mentén végig cserkészek álltak
sorfalat.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">A történelem iránt
fogékony magyar közvélemény jelentős része, végigtekintve a
rejtélyekben és tragikus halálesetekben bővelkedő histórián,
hajlamos össze-esküvéseket, orgyilkosságokat látni ott is, ahol
ilyenek nincsenek. Az alternatív történeti olvasatok nem
függetlenek ugyan a korszaktól , amelyben születnek, ám a Teleki
Pál halálával kapcsolatos legendakör szívósságot mutat Bár a
korban a hivatalos értelmezés az „áldozat”, a „mártír”
toposzait használta, a politikai közvélemény perifériáján már
a halál időpontjában megjelentek olyan nézetek, amelyek
gyilkosságnak tulajdonították a miniszterelnök halálát.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">A gyilkossági teóriát
általában figyelmen kívül hagyják: Teleki családtagjai (fia,
Géza, veje Zichy Nándor; menye , Mikes Hanna), közeli munkatársai
(Rónai András, Fodor Ferenc, Incze Péter, Kozma Miklós, Hóman
Bálint és mások) soha nem kételkedtek abban ,hogy a
miniszterelnök öngyilkos lett. Se szeri, se száma azoknak a sötét
jóslatoknak, amelyekkel saját idő előtti halálát jövendölte
meg.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">Az öngyilkosságot
kétségbe vonók általában azokra a személyes motívumokra építik
fel érvelésüket , amelyek közismertek,vagy amelyeket vélelmeznek
Telekiről. Állításuk szerint Állításuk szerint a mélyen hívő
Teleki nem lehetett öngyilkos. A gróf ifjú korában egyáltalán
nem volt hívő, s depresszív, szuicid hajlamai közismertek voltak
a hozzá közel állók előtt. Tudunk öngyilkossági kísérletéről
és mély depressziójáról is a két világháború között.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">Voltak és vannak
olyanok,akik szerint a búcsúlevélben említett „hullarabló”
és a „legpocsékabb nemzet” kifejezések nem származhatnak
tőle, mert egy gróf nem beszél így. Nos Teleki szerfelett
kedvelte a rusztikus négy betűs szavakat. Férfi társaságban
gyakran használta, sőt néha leírni sem szégyellte őket.
Életé-nek utolsó időszakában pedig számos olyan beszéd maradt
fenn, amelyben a nemzet mulasztásairól, vétkeiről értekezett.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">A katolikus egyház
valóban megtagadhatja az öngyilkosok temetését ugyanakkor
Bakay Lajos orvosprofesszor által az esztergomi érsekség számára
kiadott szakvélemény, amelyben a koponyában kifejlődött vérrögről
és az ennek nyomán fellépő gyötrő fájdalomról írt
kifejezetten arra a célra készült ,hogy Teleki a kánonjog
tökéletes figyelembevételével juthasson halotti szentségekhez.
Ép-pen a halál neme miatt nem véletlen,hogy Telekit nem Serédy
Jusztinián hercegprímás, esztergomi érsek, hanem gyóntatója,
Witz Béla a bazilika plébánosa búcsúztatta.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">Arról,hogy a németek
gyilkolták volna meg (esetleg Himmler, Keitel, Ribbentrop, /Göring
személyesen/, eddig semmiféle forrás nem került elő. Ha
előkerülne , természetesen alapvetően módosíthatná a képet.
Berlinnek azonban, sem érdeke, sem oka nem volt meggyilkoltatni
Telekit. Az összes vallomás , amely német katonák /hivatalosságok
feltűnését taglalja a miniszterelnökségen, kivétel nélkül
másod-vagy harmadkézből merített.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">Életének utolsó két
évtizedében Teleki súlyos vesebajban szenvedett a hosszan
elhúzódó súlyos betegség magányosság, hozzátartozók súlyos
betegsége (Teleki feleségéről és édesanyjáról ezekben a
hónapokban derült ki,hogy gyógyíthatatlan betegek),magas életkor
megannyi az öngyilkosságot valószínűsítő tényező. Nem is
szólva iratokról, az irattárakban őrzött dokumentumok
tanúságáról és az orvosok megállapításairól, amelyek mind az
öngyilkosság irányába mutatnak. A nyolcvanas évek közepén
írásszakértők is megvizsgálták Teleki búcsúlevele-it, és
megerősítették,hogy azok a miniszterelnök kezétől származnak.
Mindazok a vizsgálatok,amelyek ebben a témában azóta születtek
és a kételyekre játszottak , logikailag is nehezen tartható
gondolatmenetet követnek vagy olyan mondvacsinált tudományok
nevében szólnak, mint a pszichografológia, amelyet a tudományos
vélekedés után 2016 márciusa óta a bíróságok sem ismernek el
érvényes módszerként.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">1945 és különösen
1947, a kommunista hatalomátvétel után a gyilkosságot propagáló
nézetek már nem kaptak nyilvánosságot, ám a magánszférában
szájról-szájra terjedtek. Ezt az orális hagyományt gyűjtötte
össze Mindszenty bíboros egykori titkára, az egyébként
gépészmérnök végzettségű és a sumér kutatásba is
belekóstoló Zakar András 1983-ban Bécsben megjelentetett
könyvében . A szerényen műhelytanulmányoknak nevezett mű
erénye,hogy számos olyan szereplő nyilatkozatát közli, aki a
hetvenes években még életben volt s az események szemtanújaként
értékes részinformációkat adott a miniszterelnök halálának
körülményeiről (például Leviczki Károly rendőrorvosét ,aki a
halott-szemle egyik lefolytatója volt.)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">A sok irányba mutató
és igen vegyes forrásértékű kötet azonban világos
prekoncepciót követett. Eszerint Teleki szövetséget akart kötni,
az angolokkal, futárát elfogták, s megtorlásképpen még
ugyanazon az éjszakán meggyilkolták s Sándor-palotában, majd
átszállították a József nádor térre (vagy fordítva). Ami
ennek a prekoncepciónak nem felelt meg, azt a szerző kihagyta
következtetéseiből.A forrásokkal nem alátámasztható, ámde
tücsköt-bogarat felvonultató fantasztikus történet kiinduló
pontja lett a gyilkossági verzióknak a mai napig,sőt
2oo9 újrakiadása újabb lendületet adott ezeknek.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">Vannak természetesen
kérdések a halállal kapcsolatban: miért nem hallotta meg a lövést
a Sándor-palota személyzete? Mi is volt a miniszterelnök utolsó
napjának pontos naprendje? És a mai napig nem került elő a halott
szemle, sem a boncolási jegyzőkönyve. Ha az utóbbi nem is
létezett, az előbbinek mindenképpen lennie kellett valahol.Van
még tennivaló bőven.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><b>Az utolsó nap</b></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><b>április 2</b></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Délelőtt 11 óra</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Náray Antal ezredes a
Legfelső Honvédelmi Tanács vezértitkára jár a
miniszterelnöknél a Sándor-palotában</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Dél</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Teleki a parlamentbe
megy, de nem megy be az ülésterembe.-</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Déli egy óra körül</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ebéd a
miniszterelnökségen.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ebéd után</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Meglátogatta feleségét
a János Szanatóriumban (Városmajor út 68)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Délutáni látogatók</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Talán Tildy Zoltán
kisgazda politikus és Németh Kálmán a bukovinai székelyek papja.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Délután</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Gyors látogatás a
külügyminisztériumban (Disz tér), ahol elolvassa Barcza György
londoni magyar követ táviratát.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Este</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Lelki gyakorlat a
bazilikában cserkészekkel,utána hosszú beszélgetés Witz Béla
plébánossal.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Késő este</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Visszatérés a Sándor
palotába</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Kora éjjel</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ujpéteri Elemér
áthozza számára a külügyminisztériumból Barcza György
táviratának tisztázatát</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Éjjel kettő és félhárom között</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Következett be a
halál. Reggel hat és félhét között találja holtan az
ébresztésére érkező inas.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
</div>
<br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-3843079720399730942016-05-09T18:22:00.001+02:002016-05-09T18:22:13.488+02:00Hitler Bombája<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Érdeklődéssel
olvastam a Rubicon történelmi magazin 2015/11 számában Németh
István tanulmányát a második világháború alatti német
atomprogramról. A szerző írását most olvasóimmal is szeretném
megosztani.</span></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
„<span style="font-size: medium;">Röviddel 1938
karácsonya előtt</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Otto Hahn professzor és
asszisztense, Fritz Strassmann a berlini Vilmos Császár Kémiai
Intézetben (KWI) szokatlan kísérletsorozatot zárt le: az urán
neutronokkal történő bombázásával rádiumot akartak
előállítani, ám az uránatomok két részre osztódtak. A
világhírű radiokémikus Hahn nem hitt a szemének, s kikérte a
már külföldre menekült egykori kutatótársa, Lise Meitner
véleményét. Addig ő is meg volt győződve arról, hogy
lehetetlen az atommag osztódása. Hiszen a rendkívül kompakt,
masszív magot egy neutronnal széttörni azt jelentené, mint
kaviccsal dobálni egy sziklatömböt, abban a reményben, hogy majd
két részre szakad.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Meitner és
unokaöccse</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">számításaik
eredményeképpen arra a következtetésre jutottak, hogy az urán
két darabja valamivel könnyebb, mint az eredeti atom, éspedig
pontosan egy proton tömegének ötödével. Azonnal rájöttek e
tömeg eltűnésének magyarázatára is: az atommag egy része
energiává alakult, nagyon sok energiává. Egy atom hasadásakor
hallatlan mennyiség, körülbelül 200 millió elektronvolt (MeV)
szabadul fel.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A nagy energia
felszabadulás szenzációs felismerése a fizikusok körében
világszerte szélsebesen terjedt. Más fizikusok azt is
bebizonyították , hogy a maghasadás pótlólagos
neutronkeletkezéssel jár, tehát lehetséges a láncreakció. Ezt
1939 áprilisában Frédéric Joliot-Curie párizsi fizikus is
megerősítette, ami élénk tudományos vitát és hivatalos
reakciókat váltott ki Németországban. A birodalmi nevelésügyi
minisztérium 1939 áprilisában Abraham Esaut, a jénai egyetem
fizikaprofesszorát és a berlini Fizikai-Műszaki Birodalmi Intézet
elnökét bízta meg titkos szakmai konferencia szervezésével,
amelyen az uránreaktor építésének kérdéseit vitatták meg. Az
ország legképzettebb magfizikusainak csoportját valaki
Uránegyesületnek nevezte el.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Tudósok
egyenruhában</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A maghasadás
felfedezésére természetesen felfigyelt a Hadsereg-fegyverzeti
Hivatal is, amelynek kutatási osztályát Erich Schumann professzor
vezette. A tudósoktól érkező hírek nyomán 1939 júniusában
felállította hivatal atomfizikai referatúráját, amelynek
vezetésével Kurt Diebnert (1905-1964) bízta meg. Így 1939
szeptemberében, a második világháború kitörésekor a Német
Birodalomban egymással konkuráló csoport létezett: a birodalmi
nevelésügyi minisztérium felügyelete alatt álló Uránegyesület
(Esau vezetésével), illetve a Hadsereg-fegyverzeti Hivatal (Diebner
vezetésével)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A kutatás vezetését
rövidesen a hadsereg vette át. 1940.januárjában a Vilmos Császár
Fizikai Intézet ügyvezetője is Diebner lett. A magfizikai
kutatócsoport személyzetét a tudósoknak a </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Wehrmacht történő
behívásával biztosították. Az Uránegyesület tagjai közül
számosan az atomkutatásban teljesítették katonai szolgálatukat;
a Hadsereg-fegyverzeti Hivatalnak végzett munka azonban szigorú
titoktartással járt, ami megnehezítette a tudományos
véleménycserét.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az Uránegyesület-
immár a Hadsereg fegyverzeti Hivatal égisze alatt-1939
szeptemberében két megbeszélést is tartott. Utóbbin Werner
Heisenberg is részt vett, s referátumában az >urángéppel<
(vagyis az atomreaktorral) foglalkozott, majd decemberben benyújtotta
annak építési tervét a Hadsereg-fegyverzeti Hivatalnak.
Legbiztosabb módszernek az U-235 izotóp dúsítását látta.
Megoldatlan maradt viszont, hogy hogyan lehet a láncreakciót lassú
neutro-nokkal stabilizálni. Decemberben már úgy vélte, hogy a
reaktor a hatáskeresztmetszetet csökkentésével-számításai
szerint 800 Celsius fokon- magától stabilizálódik.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1940.február végén
Heisenberg kutatási beszámolója már jóval visszafogottabnak
tűnt. Nem v olt benne szó többé bombaanyag előállításáról.
A kutatók tisztában voltak azzal,hogy hiá-nyoznak a
reaktorépítéshez szükséges anyagok. Nehézvíz említésre méltó
mennyiségben csak Norvégiában állt rendelkezésre. Urán volt
ugyan elegendő mennyiségben, de először magas tisztaságú
anyaggá kellett feldolgozni. Ezzel a második jelentésével
Heisenberg kitűzte az urán-oxidból és nehézvízből álló
atomreaktor építését. Ez után a további munkálatokat átengedte
asszisztenseinek és az Uránegyesület több tagjának.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A Vilmos Császár
Fizikai Intézet fából készült laborépületébe 1940 októberében
költözhettek be, s itt, Berlin közepén tervezték a
reaktorkísérleteket is. A szomszédos Vilmos Császár Kémiai
Intézet hagyományosan együttműködött a Hadsereg-fegyverzeti
Hivatallal, s Otto Hahn vezetésével intenzív kutatás folyt az
Uránegyesület részére. Az intézet ugyan nem vett részt
közvetlenül a kísérleti reaktorok építésében, de az
irányított láncreakció fenntartásá-nak előzetes munkálatait
Hahn munkatársai végezték. Az uránprojekthez hozzájárult a
Fizikai Műszaki Birodalmi Intézet (PTR) munkája is. Nyolc
laboratóriumában alapkutatással, a mérő-eszközök tervezésével
és szerelésével, valamint a neutronforrások fejlesztésével
foglalkoztak A főváros több tudományos intézete csak kiegészítő
munkákat végzett.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1942 végéig a lipcsei
egyetem központi szerepet játszott az uránkutatásokban. Az egyes
kutató helyek közötti koordináció hiányát jelezte,hogy egyedül
Lipcsében három intézet dolgozott egymástól függetlenül az
Uránegyesület részére. Heisenberg a Döpel házaspárral több
reaktorkísérletet készített elő. Ettől teljesen függetlenül
Karl Friedrich Bonhoeffer fiziko kémikus a nehézvíz
problematikájával foglalkozott, a kísérleti fizikus Gerhard
Hoffmann pedig részecskegyorsító (ciklotron) építésén
fáradozott.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Miközben Bothe és
Heisenberg a közös reaktor kísérletek előkészítésén
dolgozott, egy kis hamburgi kutatócsoportot az izotóp-elválasztással
és a nehézvíztermelés új eljárásainak kidolgozásával bíztak
meg. A csoport vezetője Paul Hartech, az Uránegyesület
legbrilliánsabb személyisége volt. Az Uránegyesület nem
rendelkezett politikai támogatással, mert azt senki sem követelte
határozottan. A rakétaszakemberekkel- Walther Dornberger és
Wernher von Braun- ellentétben Erich Schumann kihasználatlanul
hagyta a kedvező lehetőséget, hogy az uránprojektnek megszerezze
a magas politikai körök támogatását.
</span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>További
kutatóhelyek</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Rövidesen más
szervezetek is elindították atomkutatásaikat. Schumann és Diebner
a kum-mersdorfi nagy tüzérségi lőtér szélén, Gottow helység
mellett megkezdte a hadsereg kutató-csoportjának felállítását,
hogy katonai elöljáróik szemében az atomfizika támogatóiként
je-lenjenek meg , illetve a katonai titoktartás miatt is saját
kutatóhelyet létesítsenek, s a fontos kísérleteket ne engedjék
át polgári intézeteknek. De a feladat komplexitása miatt teljesen
önálló munkát mégsem tudtak végezni, ezért a kutatások
kiértékelésébe bevonták Heisen-berget és Weizsackert.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A Berlintől délre
fekvő birtokon már az 1930-as években 15 jól felszerelt kísérleti
egységet építettek ki különböző fegyverrendszerek
vizsgálatára. Az épületekben 1943 nyarától a Had-sereg
fegyverzeti Hivatal öt kutató részlegét (fizika,kémia,
távirányítás, elméleti ballisztika/ matematika és szervezés )
helyezték el. Diebner kísérleti állomása az épületektől
néhány száz méterre, az erdőben kapott helyet; 1942-1945 között
itt folytak a reaktorkísérletek. Diebner kísérleti intézetének
maradványait a reaktortartállyal együtt 1945 május 8-án
leszerelték és a moszkvai Kurcsatov-intézetbe szállították.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az >urángép<
építése a haditengerészet főparancsnokságát (OKM) is
elbűvölte, mert azt vizionálták, hogy egy nap talán ez hajtaná
a hadihajókat és a tengeralattjárókat. Karl Witzell
vezértengernagy, a haditengerészet fegyverzeti hivatalának (MWA)
vezetője végig követte az atomtechnológia fejlődését, s
1941-ben megállapodott a a Hadsereg-fegyverzeti Hivatal főnökével,
Leeb tábornokkal a haditengerészet részvételéről az
atomkutatásban. 1941 végén Wilhelm Rhein ellentengernagy
vezetésével a haditengerészet kutatási és találmányi részlege
tíz fős fizikuscsoportot foglalkoztatott Berlin/Wannsee-ben, ahol
magfizikai alapkutatások folytak. A csoportot Helmut Hasse
matematikus vezette. Kieltől északra a haditengerészet
robbanóanyag-fizikusai is bekapcsolódtak az atomfegyver
fejlesztésébe az egyik legnagyobb kutatási intézményük, a
Kémiai,Fizikai és Atomfizikai Kísérleti Állomás ( CPAV)
keretében. A kis atomreaktor építésének tervei azonban lassan
haladtak előre.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Wilhelm Ohnesorge
birodalmi postaügyi miniszter, tanult fizikus, a náci pár >régi
harcosa< s aranyjelvényének tulajdonosa is magfizikai
kutatásokat ambicionált. A birodalmi posta már 1939 előtt is
részt vett egy sor hadifontosságú projektben, például a
radarkészülékek fejlesztésében. A fegyverzeti kutatásokkal
Ohnesorge saját politikai súlyát igyekezett növelni.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A Siemens-konszern
szintén bekapcsolódott a kutatásba, s egy részecskegyorsító
építéséhez megszerezte magának a Nobel-díjas Gustav Hertz
professzort a berlini műszaki főiskoláról. A második német
ipari konszern, az I.G.Farbenindustrie AG. nemcsak gázformájú
uránvegyüle-tek és nehézvíz szállítását vállalta, hanem
párhuzamos atomfizikai fejlesztést tervezett. A légiközlekedési
ipar vállalkozásai is érdeklődtek a magfizikai kutatások iránt.
A Hensche Fluzeug-Werke Ag.mérnökei atommeghajtású
tengeralattjárókban és repülőgépekben gondolkodtak.
Összességében a Német Birodalomban számos helyen foglalkoztak
magfizikai kutatásokkal, amelynek kulcsfigurája kétségtelenül
Werner Heisenberg volt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Kezdeti nehézségek,
nyersanyaghiány</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A német atomprogramban
a külföldi nyersanyagforrások is fontos szerepet játszottak. A
Szudéta-vidék 1938. szeptemberi annexiójával a Német Birodalom
ellenőrzése alá kerültek a joachimsthali uránbányák. Belgium
és Franciaország 1940.júniusi elfoglalása után pedig a
belga-kongói Union Miniere du Haut-Katangát, a világ egyik
legnagyobb urántermelőjét is bevonták a német uránprogramba. A
német kutatók legnagyobb problémája a Norvégiából származó
nehézvíz beszerzése körül alakult ki. 1931-ben Urey amerikai
fizikus felfedezte, hogy a technikai elektrolízis során
visszamaradó víz sokkal több nehéz hidrogénizotópot (deutérium)
tartalmaz, mint a szokványos víz……</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A bomba anyagának
előállítása</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az Uránegyesület
megalakulása után megindultak a munkálatok a bomba anyagának
előállí-tására, vagyis az urán-235 kinyerésére. Az izotópok
elválasztása és az U-235 dúsítása techni-kailag rendkívül
nehéz vállalkozás, s ekkor még nem létezett olyan eljárás,
amellyel az izotó-pok nagyobb elkülönítését sikeresen
alkalmazták volna.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1939 végén Kurt
Diebner tíz tömegspektrométer építésére adott megbízást
Wilhelm Walc-her fizikusnak. Az akkor még szeparátoroknak nevezett
készülékek az elektromágnes elvén nyugodtak: a különböző
tömegű, elektromos töltésű részecskéket a mágneses tér
különböző mértékben téríti el, ezért azok eltérő görbületű
pályákon haladva elkülönülnek egymástól. A szeparátor a
legkisebb mennyiségű ezüstizotópot is szétválasztotta,
elméletileg tehát a ké-szüléknek az uránnal is működnie
kellett. Sikeresnek és olcsónak ígérkezett a termodiffuziós
eljáráson alapuló Clusius-Dickel –bontócső is, amely kezdetben
csak egy üvegcsőből és a cső egyik oldalára feltekercselt
elektromos fűtőspirálból állt….</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Egyenes út a
bombához</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1940 júliusában
Friedich von Weizsacker szenzációs kutatási eredménnyel
jelentkezett: új elemet fedezett fel, amikor a természetes uránt
(U-238) neutronokkal bombázta. A 94.elem a plutónium volt. A
felfedezéstől három alkalmazási lehetőséget remélt: a
nukleáris rakéta-hajtómű anyagát, igaz csak a távoli jövőben,
a plutónium radioaktív bomlása során fejlődő hő hasznosítását,
valamint a robbanóanyagot, vagyis a plutóniumbomba megépítését.
Az első német reaktorkísérletek 1940-ben Berlinben a
>vírusháznak<nevezett intézetben kezdődtek az urán és a
nehézvíz váltakozó alkalmazásával A kísérleteket Wirtz
vezette. Ekkor ugyan még nem sikerült neutronszaporodást elérniük,
de a tudósok optimisták voltak. Ugyanakkor komoly gondot jelentett
számukra a nehézvíz előállítása .Weizsacker számításai
szerint öt tonnára lett volna szükségük. Mivel a Norsk Hydro
1941-ben egy tonnánál is kevesebb nehézvizet állított elő, a
termelés növelése nélkül az Uránegyesületnek még éveket
kellett volna várnia,hogy a szükséges mennyiség a rendelkezésre
álljon. </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A nehézvíz
alternatívája a grafit volt,amelynek alkalmazhatóságát az ország
egyik legjobb fizikusa Walter Bothe vizsgálta Heidelbergben. Az első
méréseknél még nem állt rendelkezé-sére elegendő magas
tisztaságú anyag. Abból indult ki,hogy jobb anyaggal, jobb
eredményre juthatna. Miközben Heisenberg pontos elméleti
meghatározást sürgetett, Bothénak elég volt a jól megalapozott
hipotézis,hogy megkezdje a kísérletet. Azonnal ></span><span style="font-size: small;"><i>gép
építését sürgette 38-as preparátumból és szénből, </i></span><span style="font-size: small;">vagyis
uránból és grafitból . A két anyaggal folyó kísérletek
igazolták ezen út járhatóságát, de Heisenberg az elmélet
fizika >királya< elutasította ezt a megoldást. Bothe pedig
nem vállalta a nyílt konfrontációt….</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A
nehézvíz-előállítás problémái</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Miközben Berlinben az
Uránegyesület jövőjéről vitatkoztak a norvégiai
nehézvízgyártás modernizálása nehezen haladt előre, s csak
1942 őszén zárult le. Ezért az I.G Farben és a Leuna-művek
bekapcsolásával a birodalomban előkészítették a saját
nehézvízgyártást. Elhatározásuk jogosultságát igazolta ,
hogy a norvégiai berendezések a brit kommandó-vállalkozások
látókörébe kerültek, s 1943 februárjában sikeres
robbantásokat hajtottak végre rajtuk. Helyreállításuk hat hetet
vett igénybe, ezután növelték kapacitásukat. 1944 novemberében
Gottowban reaktorbaleset történt, s az egyik munkást súlyos
sugárzás érte.Az elhallgatott baleset után Gerlach leállította
a gottowi és berlini munkálatokat. 1945.február végén több
teherautón uránkockát, nehézvizet, tíz tonna grafitblokkot, s
némi kadmiumfémet szállíttatott Haigerlochba. A Tübingen
egyetemi várostól 40 km-re fekvő kis baden-würtenbergi városka a
második világháború végén, 1944 végétől 1945 áprilisáig a
maghasadás utolsó kísérleteinek színhelye volt….”</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás: Rubicon
történelmi magazin 2015/11 szám</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">2016.április</span></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-6435579822492816142016-04-15T10:44:00.003+02:002016-04-15T10:44:51.943+02:00Érdekesség (PPS)<a href="https://drive.google.com/file/d/0B2LRSddapnVwZDZHMlktM2hmbHc/view?usp=sharing" target="_blank">Juhász Gyula-TRIANON</a>dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-9536434355437885592016-03-21T11:28:00.001+01:002016-03-21T11:28:11.514+01:00Magyar uralkodók (xls)<a href="https://drive.google.com/file/d/0B2LRSddapnVwQms2RnVUcVRQX0k/view?usp=sharing" target="_blank">Magyar uralkodók</a>dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-38503527703345008412016-03-09T10:41:00.000+01:002016-03-09T10:41:58.983+01:00Ady a költő és Tisza a politikus<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Érdekes és izgalmas
tanulmányt olvastam a Rubicon 2015/11 számában Pomogáts Béla
tollából Ady Endréről és Tisza Istvánról. A cikket szeretném
megosztani olvasóimmal.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;"></span></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
„ <span style="font-size: small;">Az ország a
szóban forgó évtizedekben kétségtelenül igen nagy civilizációs
fejlődésen ment keresztül, és az Osztrák-Magyar Monarchia
keretében – Nagy-Britannia és Franciaország, a Német Birodalom
és a cári Oroszország mellett- európai tekintetben nagyhatalmi
státust töltött be, ez Mátyás király kora óta soha korábban
nem volt így. Kétségtelen,hogy ebben az emelkedésben, minden
elfogultsága és tévedése ellenére, Tisza Istvánnak nagy szerepe
volt, és ha 1918 őszén nem válik orgyilkos merénylők
áldozatává, talán az ország története is másképp alakul.
Legalábbis abban a tekintetben, hogy a szomszédos országok
területszerző mohóságával szemben, Tisza erős személyisége-
talán létre tudta volna hozni a kellő ellenálló erőt. (Hiszen
ebben az időben nagyjából egy milliós haderő állott fegyverben
Magyarország délnyugati határánál, ám ez a haderő sajnos
demoralizált állapotban feloszlott, még mielőtt bevethető lett
volna a kisantant hadseregeivel szemben.)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Két kultúra –két
magatartás</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Annak az ellenérésnek,
amely Adynak Tisza Istvánnal szemben tapasztalható hozzáállását
meghatározta és számos irodalmi művét jellemezte, hosszú és
összetett története van. Szerepet játszott ebben a nem kellő
tájékozottság (mind a két fél részéről), a két történelmi
személyiség közéleti orientációját nagy részben meghatározó
kulturális, illetve politikai környezet, és természetesen a
személyes indulatok is. (amelyek a magyar történelem alakulása
során nem egy alkalommal szorították háttérbe a józan
megfontolásokat!)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az a két kultúra,
amelyet egyfelől Ady, másfelől Tisza képviselt- túl a közöttük
eleve meglévő és a későbbiek során mindinkább kibontakozó
ellenszenven- nem volt egymással összeegyeztethető. Mondhatnám
történelmünk szomorú tanulsága, hogy –eltérően, mondjuk
nyugat-európai kultúra (például az angol vagy skandináv)
hagyományaitól nálunk egymással szemben kibontakozó kulturális
értékválasztások szinte mindig meggátolták, hogy az egymással
vitában álló felek legalább a nemzet és az ország sorsdöntő
kérdéseire közös választ találjanak. A kölcsönös
méltányosság követelményeit is figyelmen kívül hagyó
doktriner magatartás nem egyszer tette lehetetlenné, hogy nehéz
helyzetekben az irodalmi –és kivált a politikai- egymástól
eltérő, egymással vitában álló mozgalmai, csoportjai
összefogjanak és közösen lépjenek fel a nemzeti identitást és
kultúrát veszélyeztető tényezőkkel szemben.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Tisza István nem
ismerte behatóan Ady Endre költészetét, legfeljebb azokat az
–ellenfelei által természetesen ellenséges érzülettel idézett
– verseit, amelyeknek politikai üzenete vagy erotikája eleve
megbotránkoztatta. Egy alkalommal némi elégedettséggel beszélt
,ar-ról,hogy Arany Jánost már csak azért is nagyra becsüli,
mert költészetéből hiányzik a szerel-mi szál. Mindez nemcsak
konzervatív neveltetésének volt a következménye, hanem erősen
puritán egyéniségének is (amely következtében eléggé élesen
kivált a huszadik századi hazai </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">politikusok közül.)
Tisza erkölcsi indíttatások –vagy félreértések-következtében
ítélte meg kedvezőtlenül Ady Endre személyiségét és ennek
következtében költői munkásságát.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Mint Zsigmond Ferencnek
az 1928-ban Debrecenben napvilágot látott Tisza-emlékkönyvben
</span><span style="font-size: small;"><i>Tisza István és az irodalom </i></span><span style="font-size: small;">című
tanulmányában olvasható, mindennek nemcsak az államférfi
személyisége volt a magyarázata, hanem neveltetése is. Nevelője
Géresi Kálmán ></span><span style="font-size: small;"><i>puritán jellemének és
nevelő módszerének, aki tanítványa előtt következetes
szigorúsággal járatta le a frázisos, dagályos, cikornyás
stílus tekintélyét. Ahogy a testén nem tűrt Tisza semmiféle
felesleget, semmi kövérséget, semmi puhaságot, hanem
kérlelhetetlen sportmunkával csigáz-ta úgyszólván csonttá és
izommá a szervezetét oly tudatos szigorúsággal faragott le
stílusáról is minden cicomát, hogy így a hatás előidézésében
semmi egyéb tényező a számításba, csak a tartalom eszmei
ereje.Minél többre becsülte a szívében minél áhítatosabb tiszteletben részesítette az emberi lélek nagy érzéseit,
szóbeli megnyilatkozásaik iránt annál bizalmatlanabb volt Mily
jellemző ránézve, hogy egy zászlóavatási ünnepélyen , mikor ő
is szöget vert a zászlórúdba, ezt a Vörösmarty idézetet
választotta mottóul”>Szeresd a hazádat, és -ne </i></span><span style="font-size: small;">
mondd!…<</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A miniszterelnök tehát
eleve idegenkedett Ady Endre költészetétől –nem biztos, hogy
személyes tapasztalatok nyomán, minthogy inkább Ady
publicisztikáját ismerte, mitsem költészetét-, ennek egyik
nevezetes írásában meglehetősen szigorúan és elutasító
modorban hangot is adott. Az általa alapított és támogatott (és
az ő politikai eszméinek elkötelezett)</span><span style="font-size: small;"><i>
Magyar Figyelő</i></span><span style="font-size: small;"> című folyóirat 1911.évi
IV. évfolyamában </span><span style="font-size: small;"><i>Levél a szerkesztőhöz
</i></span><span style="font-size: small;">címmel és ></span><span style="font-size: small;"><i>Rusticus<
</i></span><span style="font-size: small;"> aláírással – Tisza többnyire ezzel a
sokatmondó álnévvel jegyezte saját véleményét kifejező
írásait –közölt cikkében igen elítélően nyilatkozott Ady
költészetéről, amely szinte nem illeszkedett a nemzeti irodalom
hagyományaihoz, gondolkodásához és értékrendjéhez.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A nagyhatalmú cikkíró
Vörösmarty Mihály költészetével összehasonlítva ítélte meg
igen hátrányosan Ady költészetét, s nemcsak Adyét, hanem
általában a nyugatosokét.></span><span style="font-size: small;"><i>Hogy lehet-</i></span><span style="font-size: small;">
olvassuk Tisza szövegét- </span><span style="font-size: small;"><i>egy kalap alá
venni a >Merengőhöz< szerzőjének líráját az Ady
állítólagos költészetével? Hát szemet hunyhatunk az előtt a
tény előtt, hogy Vörösmarty-ék választékos, virágos, olykor
talán dagályos nyelve egy kiforrott, szigorú etikai alapon álló
világnézet világos, logikus gondolatkörének tiszta, nemes
előkelő érzelmi világának díszes köntöse volt-emezek
értelmetlen bombasztja pedig a lelki anarchiának , az ész és a
szív ürességének kócos takarója? És hogyan lehet olyat
állítani Nyugatékról, hogy irodalmuk legmesterkéltebb
arisztokrataság, amely csak kényeskedő ízlésű kevesekre
számíthat! Édes Istenem, mekkora rágalom! Hiszen az ő irodalmuk
a pöffeszkedő parvenük üres feltűnés hajhászása, amely
joggal számít a félművelt tömeg ízléstelenségére.<</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A Tisza ellen írott
versek</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Adyt,aki
eszmei-politikai meggyőződéséből következően már korábban is
igen indulatosan állott szembe Tisza Istvánnal, ez a támadás még
inkább felingerelte, és ettől kezdve több </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">alkalommal és szinte
módszeresen adott hangot Tisza István-ellenes indulatainak, nemcsak
az államférfi politikai nézeteit és működését utasítva
el,hanem emberi karakterét is. Még nagyváradi újságíró
korában a</span><span style="font-size: small;"><i> Szabadság </i></span><span style="font-size: small;">című
lapban, amely Ady Lajosnak, a költő testvérének szavai szerint a
></span><span style="font-size: small;"><i>Tisza család házi újságja volt<,
</i></span><span style="font-size: small;">nemegyszer támadta</span><span style="font-size: small;"><i>
</i></span><span style="font-size: small;">azt a politikát, amelyet Tisza István
parlamenti házelnökként, illetve miniszterelnökként képviselt.
A politikus liberális meggyőződését mutatja, hogy az őt támadó
publicistát emiatt nem érték retorziók. Ez persze a kor szellemet
is minősíti, a dualizmus korának magyar közélete általában
megkövetelte a személyes meggyőződés tiszteletben tartását és
minden bosszúvágy megfékezését, ebben a tekintetben a későbbi
fejlemények alig hasonlíthatók össze a Tiszák szabadelvű
politikájával, annak toleranciájával. Ady még személyes
kihallgatáson is jár Tiszánál, igaz nem sokat változott sem a
költő éles kritikai magatartásán, sem a miniszterelnök
ellenszenvén.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Mindenesetre Ady,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">amikor csak tehette
publicisztikai írásaiban, személyes megnyilvánulásaiban, mi több
költészetében is elítélő módon, valljuk meg nem egy
alkalommal igaztalanul bírálta és sértegette Tiszát. Ezeket a
sértéseket azonban a miniszterelnök nem torolta meg. Talán
elegendő, ha csupán néhány Ady-versre utalok. Ilyen például a
Tisza Istvánnak ajánlott </span><span style="font-size: small;"><i>Rengj csak lélek,
amely az >úr-Hunnia< >dőzsölését< ítélte el, </i></span><span style="font-size: small;">vagy
ilyen Ady költészetének egyik közismert antológiadarabja, a
</span><span style="font-size: small;"><i>Rohanunk a forradalomba, </i></span><span style="font-size: small;">amely
valóban igen erős szavakkal mond ítéletet Tisza István személye
és államférfiúi tevékenysége felett. E verse miatt a költő és
a </span><span style="font-size: small;"><i>Magyar Köztársaság </i></span><span style="font-size: small;">című
lap ellen ( a </span><span style="font-size: small;"><i>Világ </i></span><span style="font-size: small;">című
napilap mellett ez is közreadta a költeményt) izgatás címén
vádat emelt az ügyészség, az eljárást azonban igen hamar
megszűntették. De lássuk a verset:</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Minden a Sorsé
szeressétek,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Őt is, a vad geszti
bolondot,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A gyújtogató,
csóvás embert,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Úrnak,magyarnak
egyként rongyot.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Mert ő is az Idők
kiküldöttje</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>S gyújtogat, hogy
hadd hamvadjon össze</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Hunnia úri
trágyadombja</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ez a világnak nem
közösse.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az 1914 elején
írott, Enyhe újévi átok </i></span><span style="font-size: small;">című ugyancsak
igen ellenséges hangú költeményt teljes terjedelmében idézem,
minthogy a kevésbé ismert Ady veresek közé tartozik:</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Hogy ragya verjen,
marjon mindenütt,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Hogy jöjjön a
döghullák varja Hogy tébolyodva lelje meg
eszét</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Mindenkire, aki vén,
savanyú, Hogy lásson egy rövidke órát,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Akaratát most
piszkosan akarja Melyben halkulnak a gondolatok,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Lelkünkön és a
szennyes Hunnián De hozzák már a vétkek
megszabóját:</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Fráter,
gyermekeidben bűnhődöl.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Kilángol-e a
sokszor lecsöpült </i></span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ország: vegyes, vad
bánatával Hogy fussanak rá minden nyavalyák,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>És hogyha volna
Isten, számító Hogy a törés jó kedvel törje,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ki kicsiny bosszút
állani nem átall, Akarásunkat durván az, aki</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Latrainkra tűzzel
lesújtana Bánatokig és átkokig gyötörte:</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ez a gazember még
lakolni fog.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Ady publicisztikája</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A fenti versek
olvasóját bizonyára nem fogják meglepni a Tisza István
politikájáról készített publicisztikai írások sem, Ady ezekben
is igen ellenségesen és indulatosan ítélte meg korának talán
leginkább nagyszabású államférfiját, illetve ennek parlamenti,
majd miniszterelnöki tevékenységét. Csupán néhányat idézek
fel a szinte egész kötetre való publicisztikai írás közül
Kezdetben még váradi újságíró éveiben a költő kétségtelen
respektussal beszél a politikusról. ></span><span style="font-size: small;"><i>Tisza
István gróf –</i></span><span style="font-size: small;"> írja a nagyváradi
</span><span style="font-size: small;"><i>Szabadság </i></span><span style="font-size: small;">című
napilapban közölt,</span><span style="font-size: small;"><i> Hétről hétre </i></span><span style="font-size: small;">című
sorozatának 1901.február 2-i darabjában- </span><span style="font-size: small;"><i>olyan
tartalmas, nagystílű egyéniség, kinek minden lépése figyelmet
keltő, hát amelyikről pláne még ő akarja,hogy figyelmet
keltsen.<</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Nem sokkal ezután már
arról beszél, hogy Tisza István igazi nagy tehetség, ám szinte
minden-kit eltaszít magától. A </span><span style="font-size: small;"><i>Nagyváradi
Napló </i></span><span style="font-size: small;">1903. február 20-i számában
közreadott, </span><span style="font-size: small;"><i>Gróf Tisza István alakja </i></span><span style="font-size: small;">című
írásában a következők olvashatók:></span><span style="font-size: small;"><i>Gróf
Tisza István tehát-a legkisebb gúny nélkül- nagy férfiú (…)
És rettenetes módon népszerűtlen. Gróf Tisza István nagy
tudású, tiszta szemű ember, igazi europeer. Határozott
egyéniség. Ám mintha nem volna semmi forróbb vágya, mint hogy
lehűtsön, eltaszítson mindenkit. Hidegség, gőg, vagy
modortalanság ez? Vagy mindhárom? Gróf Tisza István familiáris
tradíciónak fogja föl, s maga is ekként gyakorolja…<</i></span><span style="font-size: small;">És
mindehhez ugyanebben az írásában még hozzáteszi</span><span style="font-size: small;"><i>:
Tisza István minden állásfoglalása provokáló.<</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Tulajdonképpen annak
ellenére,hogy a maga baloldali-liberális meggyőződése szemben
állt Tisza Istvánnal, ennek személyiségéről, legalábbis
eleinte –imént idézett későbbi verseivel szöges ellentétben-
kimondottan megbecsüléssel nyilatkozott. Talán érdemes felidézni
a </span><span style="font-size: small;"><i>Nagyváradi Napló 1903.június 20.-i
</i></span><span style="font-size: small;">számában közreadott, </span><span style="font-size: small;"><i>Tisza
István tragédiája </i></span><span style="font-size: small;">című írását, amely
az államférfi időleges visszavonulásához fűzött kommentárt:
Tisza-írja Ady-></span><span style="font-size: small;"><i>a jövő embere volt
sokáig s, immár alighanem a múlté. Vége. Nagy kár,hogy így
esett. Szomorú tragédia a Tisza tragédiája. Lám Valaki okos,
erős, hideg, büszke, nyugodt, számító és dús. Mégis tragikus
alak lesz belőle. És a Tisza tragédiája nagyon súlyos tragédia.
Tiszában mérhetetlen ambíció van. Csak titkolta mindig. Az
okossága,ereje, hidegsége, büszkesége, nyugalma, számítása
mind beleveszett e tragédiába. Tisza most már csak dús ember
lesz. Talán még dúsabb. Önimádása egyetlen útra szorult.
Tiszát elvesztette az ország, és ez nagy veszteség. Jaj be
szűkében vagyunk a kiválóaknak.< </i></span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Később azután
mindinkább fogyatkoztak az elismerő megállapítások, és egy
évtized múltán Ady már igen erősen támadta a miniszterelnököt.
Mindezek ellenére a költő 1915.január 26-án –igaz sorsának
egy nehéz órájában, midőn arra készült, hogy feleségül veszi
Csinszkát, azaz Boncza Bertát, és ezt a lány nagyhatalmú apja,
Boncza Miklós mindenáron meg akarta akadályozni – mégis Tisza
Istvánhoz fordult segítséget kérő levelével. Idézem a levél
szövegének egy részletét:></span><span style="font-size: small;"><i> egy szörnyű
világválságon kívül el kellett jönnie az én nagy emberi
válságomnak is, hogy tudjam, érezzem nekem is Tisza Istvánhoz
kell fordulnom. Száz okból is vakmerőség ezt nekem tennem, de
megteszem, mert örülök, hogy van még egy utolsó bizodalmam
akkor, amikor a mindenki ügye és a magamé vetélkedve fenyegetnek
egy nagy katasztrófával.(…) Annyira rettegek,hogy véletlen is
kérésem félremagyarázása adhat okot ,hogy mégis csak így
utólag, de jelentem: házasságom még vajúdó tervéről van szó,
melyben tiszta helyzetet csakis Tisza Istvánnak szava és tekintélye
teremthet.<</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A közös igazság</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ady Endre és Tisza
István viszonyát azonban nem lehet leegyszerűsíteni arra néhány
valóban indulatos és igaztalan költeményre, amelyben a költő
megtámadta a politikust. Huszadik századi történelmünk szomorú
tragédiái között kell számon tartanunk Ady és Tisza küzdelmét,
belátva,hogy valójában, hogy mindketten az ország üdvét
kívánták, és valójában találkozniuk kellett volna, különösen
azokban a tragikus időkben, midőn Magyarország az első
világháborúval megindult a lejtőn. Az utókor képviselői közül
nem kevesen fogalmazták meg ezt a véleményt, hivatkozhatok például
Hegedűs Lórántra, aki mindig a két szellemi örökség: Ady és a
Tisza-örökség összebékítésének ügyét képviselte. A
konzervatív oldalán talán ő mutatott igazán megértést a költő
személyisége és irodalmi munkássága iránt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ady és Tisza </i></span><span style="font-size: small;">című,
1940-ben megjelent munkájában arra törekedett, hogy összebékítse
a két, ádáz ellenségének elkönyvelt történelmi személyiség
emlékét. Ady és Tisza az ő meggyőződése értelmében
összetartoznak, egyszersmind elkülönülnek koruk más
szereplőitől:> </span><span style="font-size: small;"><i>ketten külön állnak,
mert ők mind a ketten Egyedül valók. Ezért az egyedülvalóságukért
érdemes velük foglalkozni (…)Ady és Tisza félreismerhetetlenül
összetartoznak.<</i></span><span style="font-size: small;"> Majd valamivel később
ezt találjuk Hegedűs könyvében: </span><span style="font-size: small;"><i>>Ady
Endre igaz nagyságának fölismerése egyenes és józan úton
kell,hogy haladjon a végleges igazság felé. Biztos vagyok abban ,
hogy ezen az úton találkozunk a másik naggyal, magyar
hatalmassággal, Tisza Istvánnal.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">De hivatkozhatom
másokra is, így Ignotusra, leginkább pedig Szekfű Gyulára, aki
</span><span style="font-size: small;"><i>Három nemzedék és ami utána következik</i></span><span style="font-size: small;">
című, 1934-ben megjelent munkájában közös fejezetben adott
képet a költő és az államférfi személyiségéről és
munkásságának küzdelméről, azzal a konklúzióval, hogy a két
életsors milyen tragikus módon összetartozik, mintha együttesen
mutatná a rövidesen bekövetkezett tragédiát: ></span><span style="font-size: small;"><i>Mindketten
a hanyatló kor szülöttei s ennél-fogva törekvéseikben és
tetteikben mindketten alávetnék a kor beteges befolyásainak. Az
egyik inkább, egészen, saját közreműködésével is, a másik
kevésbé, öntudatlanul , folyton harcolva a hanyatlás erői ellen.
De a különbség köztük mégsem oly kiegyenlíthetetlen , mint
Zenith és Nadír; jó és rossz princípiuma közt. Már sorsuk is
feltűnő közösséget mutat. Az egyik, az államférfiú, alkotni
képtelen politikusok lángoló gyűlöletét és félrevezetett
sokaság buta rettenetét tapasztalta magával szemben, s tűrte
egész életen át, a másik a költő, értelmetlen tömeg
nevetségének, tehetetlenek üldözésének tárgya volt, és senki
nem vette számításba, hogy mindkettő magyar vér, melynek tehát
bármit követ is el, joga van egy kis elnézésre, egy meleg zugra
a magyar szívekben, hol a nagy hajszában kilihegje magát (…)
mind-kettő magyar élet, meddő magyar sors egy tévelygő
korszakban.<</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ennek a tudósi
véleménynek a tanulságait mindenképpen fontolóra kell vennünk,
kivált, ha nemzeti történelmünk egymástól eltérő
hagyományaira, egymással szemben álló nevezetes szereplőire
gondolunk. Meggyőződésem,hogy az Ady Endre és Tisza István
között kibontakozó szellemi-politikai küzdelemben nem az egyik
vagy másik igazsága mellett kell felsorakoznunk, hanem az
ellentétek fölött kialakítható közös igazságot kell felszínre
hoznunk.”</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás: Rubicon
történelmi magazin 2015/11</span></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-39137502521911364542016-02-18T13:40:00.000+01:002016-02-18T13:40:19.600+01:00Érdekesség (PPS)<a href="https://drive.google.com/file/d/0B2LRSddapnVweWhZUnpMTm5GYVU/view?usp=sharing" target="_blank">Mielőtt a ismertté váltak volna</a><br />
<div>
<br /></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-22680222535747467852016-02-18T13:36:00.001+01:002016-02-18T13:36:02.839+01:00Hirosima, Nagaszaki<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Érdekes tanulmányt
olvastam Németh Istvántól a Rubicon c. történelmi magazin 2015/
11 számában az atomkorszak kezdetéről.” A történelem során
egyetlen katonai csapás sem változtatta meg annyira az emberiség
sorsát, mint a két atombomba bevetése. Hiszen 1945-ig a
fegyverkezés fejlesztése mindig ugrás-szerűen megnövelte a
következő háború áldozatainak a számát. Napóleon 18o0-1815
közötti hadjárataiban, több mint 775 ezer katona halt meg, az
első világháborúban 17 millió, a második világháborúban már
60 millió. Az atombomba azonban véget vetett a halálos spirálnak.
Az új nukleáris fegyverek kozmikus megsemmisítő ereje
túlnyomórészt békés rendezésre kényszerítette a második
világháború utáni szuperhatalmakat. Vitájukat nem harmadik
világháború, hanem hidegháború követte, amely tulajdonképpen
hosszú béke volt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;"></span></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A Hirosimához
vezető út</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Hitler Németországából
indult, ahol ismert természettudósok –közöttük Albert
Einstein- a zsidóüldözések miatt elhagyták az országot. A
Nobel-díjas Werner Heisenberg vagy Otto Hahn azonban továbbra is a
birodalomban maradt. Akkortájt a fizikusokat főleg az univerzum
legkisebb alkotóelemének tartott atom érdekelte. 1938 decemberében
a kémikus Hahn uránmintát bombázott neutronokkal, elektromosan
semleges elemi részecskékkel. Legna-gyobb csodálkozására bárium
keletkezett, amelynek atomsúlya kisebb az uránénál. Addig az
atomokat elpusztíthatatlannak s oszthatatlannak gondolták. Hahn nem
merte kimondani,hogy a báriumatomok valójában szétrombolt
uránmagok. Megfigyeléseit elküldte Lise Meitnernek, Stokholmba
emigrált egykori munkatársának, akinek számításai és az újabb
kísérletek megerősítették, hogy Hahn létrehozta az első
maghasadást.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A szakfolyóiratok
rövidesen az új felfedezés nyomán megvalósítható >szuper
bombáról< szóló spekulációkkal voltak tele. Valóságos
riadóként hatott, amikor 1939 márciusában, Csehszlovákia
szétzúzása után Hitler megtiltotta a Joachimsthalban található
uránérc ex-portját. Amikor pedig egy fiatal német tudós az egyik
szakfolyóiratban cikket publikált az >urángépről<, az
Egyesült Államokban számos szakember vélte úgy ,hogy jelentős
lehet a nácik előnye az atomenergia terén, hiszen különben nem
jelentették volna meg a cikket. S ez még akkor is igaz lehet,ha
papíron az atomenergia békés hasznosítását emlegetik.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Mindez azonban súlyos
következményekkel járó feltevés volt. Heisenberg és csapata még
messze állt a bomba létrehozásától. Az amerikaiak nukleáris
versenyfutásra gondoltak, de a startnál ők voltak az egyedüli
komoly indulók.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Nukleáris
versenyfutás</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A háború kitörése
előtt egyedül a Német Birodalom rendelkezett a hadseregnek
alárendelt uránkutató csoporttal. A legfontosabb európai
uránércbányák is német tulajdonba kerültek .Az 1939-1940.évi
villámgyőzelmek további előnyöket hoztak számukra. A németek
lefoglalták a belga Union Miniére uránkészleteit, s készen
álltak, hogy kiépítsék és kizárólag saját célra hasznosítsák
a norvégiai nehézvíz termelést, továbbá rendelkeztek a majdnem
kész pá-rizsi ciklotronnal.De voltak fékező tényezők is: a
norvégiai Norsk Hydro nehézvízgyártási kapacitását előbb még
ki kellett építeni, és a párizsi ciklotront csak heti váltásban
használhatták a francia tudósokkal. További ciklotronok építési
projektjei még nem jutottak túl a tervező asztalon.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az Egyesült Államokban
a háborút még távolinak tartották, s nem vették nagyon komolyan
a veszélyt, hogy a németek atombombát építhetnek. A döntő
kezdeményezés a tengelyhatalmak országainak emigránsaitól
–Szilárd Leó, Wigner Jenő, Teller Ede, Enrico Fermi- indult ki.
Utóbbi már 1939 márciusában felhívta az amerikai
haditengerészeti minisztérium figyelmét az uránbomba
lehetőségére. Figyelmeztetései azonban ekkor még visszhang
nélkül maradtak. 1939 nyarán Szilárd Leóék Einsteinhez az
évszázad tudományos zsenijéhez fordultak,aki meghívta a három
férfit Long Island-i hétvégi házába. Németül folyó
megbeszélésükön meg-fogalmazták a később Einstein által
aláírt, Franlin D.Roosevelt elnökhöz intézett levelük
tervezetét. Ebben ></span><span style="font-size: small;"><i>új típusú,
rendkívül erős bombáról< </i></span><span style="font-size: small;">írtak,
amely óriási pusztításra képes.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Roosevelt kétszer
találkozott Einstein megbízottjával, aki a fizikai összefüggéseket
magyaráz-ta el az elnöknek. A második találkozón, 1939.október
közepén Roosevelt végre megértett valamit a dologból: </span><span style="font-size: small;"><i>>Szóval
azt mondják, gondoskodni kell arról, hogy a nácik ne röpítsenek
minket a levegőbe. Akkor tenni kell valamit.< </i></span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A csalódott emigránsok
nem adták fel.1940.március 7-én újabb levelet írtak
Rooseveltnek, amelyet ismét Einstein írt alá. Ebben értesítették
az elnököt, hogy Németországban nagy titoktartás mellett
uránkutatások kezdődtek a Vilmos Császár Fizikai Intézetben.
Időközben hasonló hírek érkeztek Londonba is. Döntő
kezdeményezés indult ki két nagy-britanniai emigránstól- Otto
Frisch és Rudolf Peierls –is Ők két rövid memorandumot
fogalmaztak meg egy szuperbomba konstrukciójáról, s az egyetlen
lehetséges ellenlépésnek saját bomba kifejlesztését látták. A
memorandum felrázta a brit kormányhivatalokat.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A Szovjetunióban is
vita folyt a maghasadás felfedezésének lehetséges
következményeiről. Az 1920-as évektől az ország egész
tudományos élete a sztálinizmus nyomása alá került. Néhány
szovjet filozófus azt követelte, hogy a >polgári fizikával <
a > proletár fizikát< állít-sák szembe. Számos szovjet
atomfizikust ideológiai megbízhatatlansággal vádoltak. Az
egyetemeken és a kutatóintézetekben a félelem légköre
uralkodott. Ennek ellenére Leningrádban az Igor Kurcsatov körüli
fiatal fizikusok nem bátortalanodtak el. Tanítványai , Flojrov és
Petrzsak felismerte,hogy a természetben létezik spontán
uránhasadás. Flerovot izgatta , hogyan reagálnak nyugati kollégái
a felfedezésre, s cikket írt a </span><span style="font-size: small;"><i>Physical
Rewiev számára. </i></span><span style="font-size: small;">Legnagyobb csodálkozására
semmilyen visszhang nem érkezett, ami azt igazolta: jó érzékkel
rátapintott, hogy az uránkutatást titkos katonai üggyé
nyilvánították.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Moszkvában
uránbizottság alakításával reagáltak, ám a bizottság 1940
novemberében súlyos vereséget szenvedett. Kurcsatov az egyik
tudományos konferencián bemutatta munkatervét, amelyben
lehetségesnek tartotta belátható időn belül nehézvízreaktor
építését. De a szovjet fizika nagyjai nem akartak hallani a
tervről. A európai háborúra tekintettel helytelennek tartották
pénzforrásokat áldozni bizonytalan projektre, s úgy vélték,
hogy az atommag technológiája feletti uralom a következő
évszázad ügye lesz.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A Los Alamos-i
kutatóbázis</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Miközben Albert Speer
fegyverzetügyi miniszter a tétovázó német atomkutatókat
mindössze két millió márkával támogatta, Roosevelt több mint
négyezerszer többet fektetett az amerikai atomprogramba. A
Manhattan-tervvel ( Manhattan District of Engineers) az emberiség
addigi legnagyobb fegyverkezési programja indult útjára.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A hadsereg egész
országrészeket vásárolt fel vagy foglalt le Washington, Tenesse,
és Új-Mexikó államokban. A szigorúan titkos atomprogramon 37
nagy intézményben 125 ezer ember közöttük hat Nobel-díjas
kutató dolgozott. A vezető tudósok –közülük minden második
európai emigráns- 1943-ban elhagyták egyetemeiket, s az
Új-Mexikóban, kétezer méter magasan fekvő Los Alamos-i
kutatóvárosba költöztek. A szigorúan őrzött létesítményről
a környéken az amerikai elhárítás azt terjesztette,hogy katonai
kórház működik benne, ezért van ott annyi doktor. A szigorú
biztonsági intézkedésekhez tartozott a tudósok telefonjainak
lehallgatása is. Mivel azt fontolgatták,hogy Németországban
elrabolják Heisenberget, hasonló német tervtől tartva az
intézményen kívül testőrök kísérték a vezető szakembereket</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Roosevelt elnök csak a
briteket fogadta bizalmába. A két ország fizikusai kart karba
öltve dolgoztak, s London állta a költségek egy részét,
1943-ban Roosevelt és Churchill brit miniszterelnök
megállapodott, hogy az atombombát nem vetik be a másik egyetértése
nélkül. Churchill később hozzájárult a két japán város
elleni támadáshoz.( Hirosima és Nagaszaki- a Szerk.) A
Manhattan-terv vezetőinek legnagyobb gondját a hasadó anyag hiánya
okozta. Ennek keresése nyelte el a költségek háromnegyedét.
Robert Oppenheimer csapata az urán-235 izotópra szavazott, amelyet
csak rendkívül költséges módon lehetett leválasztani a nehéz
urán-238-ról. A Tenesse folyó partján fekvő Oak Ridge-ben a
Dupont vegyipari konszern a világ akkori legnagyobb ipari
létesítményét hozta létre. Az uránsót elpárologtatták, s
hatalmas gázcentrifugákkal elkülönítették az izotópot. Az üzem
másfél évig megállás nélkül dolgozott, de végül az
előállított hasadó urán csak a hirosimai bombára volt elég. Az
ördögi technika politikai célú felhasználása érdekében az
amerikaikaknak több robbanóanyagra volt szükségük. Ezért a
tudósok végül is visszatértek a plutóniumhoz, amelyet az
urán-238-ból viszonylag könnyen állítottak elő. Nagaszakiban a
világ első plutónium bombáját vetették be.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A Németországból
emigrált tudósok nem sejtették, hogy kutatásaik eredménye nem a
Harmadik Birodalom felett robban. 1943 májusában az amerikai
katonapoltikai bizottság kockázatosnak ítélte a bomba német
bevetését. Az esetleg befulladt, fel nem robbant bomba összetevői
–érveltek- fontos útmutatóul szolgálhatnak a német tudósoknak.
Ezért Németország ázsiai szövetségesét vonták látókörükbe.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Tibbets ezredes
egysége</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1944 őszén Paul
Tibbets ezredes 122 fős speciális egysége a Salt Lake Citytől
nyugatra fekvő, használaton kívüli katonai repülőtéren
megkezdte a B-29-es szuperbombázóról való célzott </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">bombázás gyakorlását.
A repülőgép bevetését csak a Csendes –Óceánon tervezték. A
csapathoz tartoztak börtönből szökött gyilkosok is, akik álnéven
jelentkeztek a hadseregbe. Nekik az ezredes büntetlenséget ígért,
ha minden rendben megy. Roosevelt 1944 decemberében utoljára
mérlegelte az új bomba ledobásának lehetőségét Németországra.
Ez nem lehetséges –válaszolta Groves, a program vezetője-,
Európában nem állomásoznak B-29-esek. Csak e hatalmas gép képes
a több tonnás bomba szállítására.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ekkor már pontosan
látható volt,hogy Hitler elveszíti a háborút. A nyugati
szövetségesek már a Német Birodalom határainál harcoltak, a
Vörös Hadsereg pedig a pomerániai és sziléziai előrenyomulást
készítette elő. Az amerikai titkos szolgálat a zsákmányolt
német iratokból és egyéb forrásokból –közöttük a norvégiai
ellenállástól-pontosan tudta, hogy a német atom-bomba előállítása
a távoli jövő kérdése. Az amerikaiak mégis folytatták a
Manhattan projektet. Tervezői az atombomba ledobásában a
hagyományos háború folytatását látták, jóllehet gyanították
annak megsemmisítő erejét. Oppenheimer Hirosima esetében 20 ezer
halottal számolt. Összehasonlításul: 1945 márciusában Tokió
gyújtóbombával történő bombázása 100 ezer halottat követelt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Vitathatatlan,hogy a
Manhattan-projekt költségei önmagukban is sajátos dinamizmust
kölcsönöztek az eseményeknek. A vállalkozást az elnök
kongresszusi külön költségvetéséből finanszírozták, s
1944-ben már számos kritikai megjegyzés hangzott el a képviselő
részéről. A hadügyminisztérium egyik munkatársa feljegyezte: ha
a projekt sikeresen lezajlik, akkor nem lesz kongresszusi vizsgálat.
Ha nem, akkor valamennyien belebuknak. Nehéz lett volna ellen-állni
a kísértésnek, hogy az előállított fegyvert bevessék-
emlékezett később Groves. A déli államból származó szenátor
és későbbi külügyminiszter, James F. Byrnes előtt már
felsejlett a későbbi fegyverkezési verseny is. Szilárd Leó is
amerikai- szovjet versengéstől tartott, s már nagy hibának ítélte
a Rooseveltnek írt 1939 évi levelet. Kérésére Einstein
kieszközölt számára egy látogatást a Fehér Házban, de
fenntartásai ott sem találtak meghallgatásra.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A Truman-kormány a
bombában lehetőséget látott a Pax Americana világméretű
érvényesítésére. Az atomtitok Sztálinnal való megosztását
Byrnes amerikai külügyminiszter határozottan elutasította: ha
értesítjük az oroszokat, Sztálin részt akar venni benne.
Szilárd Leóval ellentétben a legtöbb kutató is a bomba bevetése
mellett kardoskodott. Egyszerűen a kiváncsiság vezette őket,
hogy beválnak-e elméleti számításaik és előrejelzéseik.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1945.április végén a
Pentagonban az ún. célkijelölő bizottság ülésén a lehetséges
célpontokat vették számba. A bombázásoktól addig megkímélt
várost kerestek, hogy pontosan fel-mérhessék a robbanás hatását.
Tibbets ezredes gépét később mérőműszerekkel megrakott
repülőgép követné. A bizottság kritériumai között
természetesen szerepelt a célpont katonai jelentősége is.
Hirosimában hajózták be a Kínában harcoló japán csapotok
utánpótlását. A 2,japán hadsereg is az ipari és kikötővárosban
ütötte fel főhadiszállását, és onnan szervezte az esetleges
amerikai invázió ellenlépéseit.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Truman ugyan kegyetlen
és fanatikus embereknek tartotta a japánokat, de csak katonai célok
elpusztítására utasította hadügyminiszterét. Nem tudta vagy nem
akarta tudomásul venni, hogy a15 ezer tonna TNT-vel egyenértékű
robbanóhatás teljesen megsemmisít egy várost. Később az
esetleges félmillió áldozattal magyarázta a bomba ledobását,
amellyel az amerikai partraszállás Japánban járt volna.1945
tavaszán Okinava szigetén egyébként a japánok és az amerikaiak
a második világháború legvéresebb csatáját vívták, amelyben
majdnem 51 ezer amerikai katona vesztette életét vagy sebesült
meg.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A DÖNTÉS</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1945.július közepén
az amerikaiak a moszkvai japán követségnek küldött, elfogott
telexből értesültek arról,hogy Hirohito császár Sztálint
szándékozik felkérni a szövetségesekkel folyó béketárgyalások
közvetítőjéül. Az amerikaiaknak és a briteknek fel kellene
hagyniuk a feltétel nélküli kapituláció követelésével-
hangzott a megfejtett üzenet. Hirohito joggal féltette trón-ját,
hiszen a szövetségesek azt a japán militarizmussal azonosították.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A japán szándékokat
ellentétesen értékelték Washingtonban. A potsdami konferenciára
utazó elnököt az Antwerpenig tartó nyolcnapos hajóúton
Byrnesnek sikerült meggyőznie arról ,hogy a japán császár
politikai túlélését az amerikai közvéleménnyel Pearl Harbor
és a csendes ócáni háború szörnyűségei miatt nem lehet
elfogadtatni. Churchill mindhiába emelt szót a japán katonai
becsület megőrzése mellett. 1945.július 26-án a nyugati hatalmak
választás elé állították Tokiót: az ország >teljes
pusztulása< vagy a feltétel nélküli kapituláció. A japánok
elutasították az ajánlatot. Azóta vitatják,hogy a monarchia
megőrzését biztosító kapitulációs ajánlat erősítette
volna-e a békepártiak pozícióit Tokióban.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A potsdami
konferencia kezdetén</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Harry S.Truman még nem
tudta, működik-e az atombomba. Az alamogordói sivatagban július
16-án végrehajtott tesztrobbantásról szóló távirat még aznap
este megérkezett Stimson hadügyminiszter babelsbergi villájába
></span><span style="font-size: small;"><i>Ma kora reggel operáltunk. A diagnózis
még nincs lezár-va, de az eredmény(…) minden várakozást felül
múl.</i></span><span style="font-size: small;"> Néhány nap múlva megérkezett a
végleges jelentés. Azután Trumant mintha kicserélték volna .
Más ember lett, s határozottan ellentmondott Sztálinnak-
vélekedett Churchill. Amikor katonái közölték Trumannal,hogy az
első bevetésre a tervezettnél korábban is kerülhet sor, a hír
szinte megbabonázta. Július 31-én kiadta a parancsot: ></span><span style="font-size: small;"><i>Release
when ready!< </i></span><span style="font-size: small;">(Dobják le, amikor kész!)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Valamennyi vezető
Japán-szakértő egyetértett azzal, hogy Moszkva magatartása
rendkívüli jelentőségű Tokió számára. Még a bornírt japán
tábornokok is tudták, hogy a Vörös Hadsereg támadása esetén
nem számíthatnak megegyezéses békére. A császári házat így
nemcsak az amerikaiak oldaláról fenyegette veszély. Az is
elfogadható, hogy a császár inkább Washingtonnak akart
kapitulálni.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az Egyesült Államok
elnöke –mint naplójából kitűnik- nem volt hajlandó átengedni
a szovjeteknek annak a hosszú elkeseredett és bátor harcnak a
gyümölcsét, amelyben azok nem vettek részt. Már 1945 első
heteiben versenyfutás kezdődött közöttük. Sztálin attól
tartott ,hogy a japánok kapitulálnak az Egyesült Államok előtt,
mielőtt még a Szovjetunió belépne a háborúba, s így lemarad a
zsákmányról. A német kapituláció után azonnal megkezdte
egymillió szovjet katona átszállítását keletre, s a
tervezettnél két héttel korábban megtámad-ta a japánok által
megszállt Mandzsúriát. De az amerikaiakat nem tudta utolérni.</span></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/hirosima/enola-gay-bomber.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/hirosima/enola-gay-bomber.jpg" height="212" width="320" /></a></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Truman végül a
potsdami konferencia alatt, 1945.július 31-én adta ki a parancsot
az eredetileg német városoknak szánt atombomba ledobására a
japán Hirosimára. Paul Warfield Tibbets ezredes különleges
kommandója Tinian szigetén várakozott a Dél-Japánon végig söprő
tájfun elvonulására, mert jó látási viszonyokra volt szüksége
a bomba ledobásához. </span><span style="font-size: small;"><b>1945.augusztus 6-án a
Hirosima fölé érkező Enola Gay repülőerőd kioldotta gyilkos
terhét</b></span><span style="font-size: small;">. A három méter hosszú és négy
tonna súlyú Little Boy volt az első bevetett bomba az emberiség
történetében. Hatása messze túlszárnyalta az amerikai tudósok.
katonák, és politikusok várakozásait, 13 négyzet-kilométernyi
területen halált és pusztulást hozott. Hirosima 76 ezer háza
közül a robbanás 70 ezret lerombolt vagy megrongált. A városban
350 ezer lakos tartózkodott, főleg japánok, de koreai és kínai
kényszermunkások tízezrei is. Néhány amerikai hadi-fogoly
mellett tucatnyi német jezsuita is érkezett Hirosimába, mivel ott
nagyobb biztonságban érezték magukat. az amerikai
légitámadásoktól.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1945 végéig
körülbelül 140 ezren haltak szörnyűséges kínhalált: a
robbanás epicentrumában az első áldozatok a több mint egy millió
Celsius-fokban egyszerűen elpárologtak vagy elégtek. A hőség
még tíz kilométer távolságban lángra lobbantotta a fákat.
Sokakat az erős lökés-hullámok miatt összeomlott házak temették
maguk alá. A centrumtól távolabb lévők a közvetlen sugárzástól
pusztultak el.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><b>Három nappal később
az amerikaiak Nagaszakira dobták le a Fat Man elnevezésű
plutonium bombát, amely szinte teljesen elpusztította a híres
kereskedővárost.</b></span><span style="font-size: small;"> Az áldozatok pontos
számát lehetetlen megállapítani. A későbbiekben is évente
ezrek haltak meg az alattomos sugárzás utóhatásaként, s még a
túlélők harmadik negyedik generációja is megörökölhette a
gyilkos kórt.”</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás: Rubicon
történelmi magazin 2015/11</span></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-38537265911817406172016-01-18T11:06:00.000+01:002016-01-18T11:06:17.656+01:00Csodafegyverek<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Élvezettel olvastam
Németh István tollából „A csodafegyver” c.tanulmányát a
Rubicon történelmi magazin 2015/11 számában. A bevezetőben ez
olvasható: „Miután Albert Speer 1942 tavaszán fegyverkezési
miniszter lett, új fegyverek fejlesztését szorgalmazta, hogy az
ellenfél számszerű fölényét kiegyenlítse. Rakéták,
sugárhaj-tású vadászgépek, tengeralattjárók,, távirányítású
bombák, nehézpáncélosok, nagy erejű robbanóanyagok
fejlesztését forszírozta. Valamennyi területen úttörő jellegű
projektek kezdődtek . A legnagyobb problémát azonban az időhiány
jelentette, mivel az új fegyverek sorozatgyártásáig hosszú út
vezetett. A frontokon elszenvedett csapásokat a náci vezetés
kitartásra buzdító jelszavakkal és új, titkos fegyverek
bevetésének igéretével igyekezett ellensúlyozni.</span></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Goebbels
propagandaminiszter</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">tisztában volt
azzal,hogy a rendszernek a helytállás erősítése érdekében
szüksége van a csodafegyver propagandájára, de azzal is, hogy a
megtorlás fogalmát nem lehet lejáratni. Ezért
propaganda-apparátusának fékezésére kényszerült. Speer 1944.
szeptember közepén egyenesen Hitlerhez fordult, aki óvott a
túlhajtott propagandától. Hitler állítólag négyszemközt
igazat adott neki, de mégsem akart lemondani a csodafegyver
propagandájáról. Mivel a repülőbombák és rakéták bevetésük
során csak korlátozott sikert értek el, a náci hívek újabb
fegyverekre vártak.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Hitler a rakéták
bevetését szorgalmazta, ám pontosan felismerte korlátozott
katonai jelentőségüket, amíg azokat hagyományos robbanófejekkel
szerelik fel. Ezért a rakétafegyver és az újonnan kifejlesztett
>szuper-robbanóanyag< kombinációjában reménykedett. 1944
közepétől különféle ködös kifejezésekkel beszélt erről.
1944.július 20-án az ellene elkövetett merénylet után néhány
órával Mussolininak a V-2 elnevezésű rakétát említette,
amellyel ></span><span style="font-size: small;"><i>Londont a földdel teszi
egyenlővé<</i></span><span style="font-size: small;"> A magyar Miklós Béla
tábornoknak is új megtorló fegyverekről beszélt: a V-1
repülőbombáról, a V-2 rakétáról, a V-3 szuperágyúról, és a
V-4-ről. De vajon mit értett utóbbi alatt? 1944. augusztus elején
szintén az > új robbanó anyagról< be-szélt a román
Antonescu marsallnak. Ezt csak akkor alkalmaznák- mondta- , ha egy
csapásra véget vetne a háborúnak, mert fennáll a veszély, hogy
az ellenség 8-10 hónapon belül rendelkezhet ezzel az anyaggal.></span><span style="font-size: small;"><i>
A négy fegyver egyikének olyan erős a hatása, hogy a becsapódási
helytől 3-4 kilométeres körben minden emberi életet megsemmisít<
-</i></span><span style="font-size: small;"> folytatta.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Az SS beavatkozik</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Miután 1943. augusztus
18-án éjjel az angol légierő (RAF) közel 600 bombázója
megtámadta a peenemündei rakétakísérleti telepet, a
Führer-főhadiszálláson megállapodás született a rakétagyártás
jövőjéről, s munkamegosztás jött létre a fegyverkezési
minisztérium és az SS között. A műszaki kérdésekért továbbra
is Speer felelt, a koncentrációs táborok foglyainak
foglalkoztatását a rakétagyártásban pedig Himmlerre bízták,
aki az >A4 program< (vagyis a rakétaépítés) külön
megbízottjának nevezte ki Hans Kammler építőmérnököt, a
Waffen-SS tábornokát. A porosz tiszt típusát megtestesítő,
kíméletlen, fanatikus, hideg, számító Kamm-ler kiváló szervező
tehetséggel rendelkezett, s korábban a föld alatti gyárak
építését irányította.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A rakéták tervezése
és gyártása a továbbiakban három helyszínen folyt: fő gyárát
Nordhausen közelében építették ki (álcázása: Mittelwerk, más
néven KZ Dora) föld alatti sziklajáratokban, ahol a 80 km-re fekvő
buchenwaldi koncentrációs tábor foglyait dolgoztat-ták embertelen
körülmények között. A rakétafejlesztés Ebensee közelében,
Salzburgtól 100 km-re keletre, szintén föld alatti műhelyekben
folyt (álcázása: Zement, Südwerk). A kísérleti sorozatgyártás
(Ostwerk) pedig a Lengyel Főkormányzóságban, a Bliszna melletti
földfelszíni rakétatesztelési területen zajlott.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az 1944.július 20-án
elkövetett Hitler ellenes merénylet után Himmler lett a tartalék
hadsereg főparancsnoka és a szárazföldi hadsereg
fegyverkezésének főnöke. Augusztus 6-án Hans Kammlert bízták
meg a ></span><span style="font-size: small;"><i>V-2 bevethetőségének elérésével<
</i></span><span style="font-size: small;">s ő felelt a rakéták gyártásáért is,
de Speer tiltakozása miatt utóbbi megbízását Himmlernek vissza
kellett vonnia. Jóllehet a V-2 rakéta gyártása már 1943
decemberében megkezdődött,műszakilag még nem volt kifogástalan állapotban. A tesztelés során kétharmaduk a repülés utolsó
szakaszában szétesett, robbanófeje pedig mélyen befúródott a
földbe, s ezzel gyengítette a robbanás hatását. Hitler
elvesztette türelmét, s a V-2 helyett a V-1 repülőbomba bevetését
szorgalmazta. A V-1 első bevetési kísérlete azonban kudarcba
fulladt: a szövetségesek invázióját követő héten, 1944 június
13-án 63, állásból elindított repülőbomba közül csupán 10
hagyta el az indítóállványt, s ezek közül is négy közvetlenül
a földbe fúródott. Ezért 1944. augusztus végén le kellett
állítani a London elleni bevetéseket. Hitler reményei ismét a
V-2 felé fordultak, s a Dóra tábor teljes gőzzel dolgozott.
Himmler, aki tapasztalta a >csodafegyverek< gyengeségeit,
kinevezte Kammlert a > sugárfegyverek< megbízottjának is, de
ő azokat jelentéktelennek látta, s alig foglalkozott velük.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Rakéták-atomfegyverek
hordozójaként?</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A hadsereg Kummersdorf
helyett rövidesen Usedom szigetén építette ki új kísérleti
telepét. 1943-tól sorozatban készültek a birodalom egyes részein
az Aggregat 4-ek, melyeket londoni bevetésük után V-2-nek (
2.számú megtorló fegyver-Vergeltungswaffe-2) neveztek el. A
folyékony hajtóanyaggal működő föld-föld rakéta egyik
technikai újdonsága volt, hogy az erős tolóerejű hajtóművet
kipörgés gátló rendszerrel látták el. 1942-ben először 80 km
magasra, 1945-ben pedig már 200 km magasra emelkedett. Hitler a
rakétáról tartott film-bemutató után az eszköz tervezőjét,
Wernher von Braunt professzornak nevezte ki.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Peenemündében 1943
júniusában külső koncentrációs tábor működött, amelynek
pincéjében 500 ember összezsúfolva gyártotta a V-2 középső
és farok részét. A karlshageni és a trassenheidi
hadifogolytáborban összesen 1400 fogoly és 3000 >keleti munkás<
élt, akik Lengyel-országból és a Szovjetunióból érkeztek. A
britek 1943,augusztus 17-18. éjjelén a >Hydra akció<
keretében megkísérelték lebombázni a telepet – a légitámadást
von Braun egy bun-kerben vészelte át. Ezután a németek a
rakétagyártást a föld alá telepítették, s berendezték a
Harzhegységben lévő Nordhausen melletti Dora koncentrációs
tábort. A Dora körül 40 külső tábor alakult. 1944 késő nyarán
ide érkezett Wernher von Braun testvére, Magnus von Braun is, aki a
giroszkóp, a szervomotorok és a turbószivattyúk fejlesztésével
foglalkozott.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az SS iratai szerint a
V-2 gyártása során 12000 kényszermunkás halt meg – újabb
számítások szerint majdnem 20000 fő -, a bevetése pedig 8000
áldozattal járt. A rakétafegyver előállítá-sa-amelyet találati
pontatlansága miatt csak a polgári lakosság ellen lehetett bevetni
–így több emberéletet követelt, mint az alkalmazása. Összesen
3000 rakétát indítottak; egyhar-madát Londonra , a többit
Antwerpenre és Párizsra. Robbanóerejük alig haladta meg egy
közepes bombatámadásét, így katonai-stratégiai jelentőségük
meglehetősen szerény volt. Inkább lélektani hatásuk lehetett
jelentős, mert a légvédelem nem tudta előre jelezni és
elhárítani a rakétákat.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Himmler befolyást
akart szerezni a V-2 fejlesztésében is , von Braun azonban
elutasította ,ezért 1944 márciusában a Gestapo letartóztatta. A
tudóst hazaárulással vádolták, s csak Speer és Dornberger
tábornok közbenjárására engedték szabadon. 1944 októberében,
a V-2 nyugati fronton történt bevetését követően viszont a
Vaskereszt kardokkal díszített lovag-keresztjével tüntették ki.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az amerikai csapatok
–messze benyomulva a közösen meghatározott szovjet megszállási
övezetbe- 1945. április 11-én elfoglalták a Dora tábort. A
zsákmányolt 100 darab V-es rakétát az Egyesült Államokba
szállították, s ezek alkották később az amerikai rakétaprogram
alapját. Néhány nappal korábban von Braun és Dornberger tábornok
csoportja Hans Kammler parancsára Dél-Németországba, majd az
oberammergaui laktanába költözött. Később a csoport szétvált
von Braun a testvérével együtt a felső bajorországi Weilheimben
keresett menedéket. Mivel útközben gipszkötése kilazult,
felkeresték a sonthofeni magánklinikát. Dornberger a francia
hadsereg megérkezése előtt Oberjochba vitette, ahol a peenemündei
vezetők cso-portját az Ingeburg sporthotelben szállásolták el.
Itt töltötték kellemes idő és jó ellátás közepette a háború
utolsó napjait.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Felső-Bajorország
amerikai megszállása után az angolul beszélő Magnus von Braun
1945. május 2-án néhány tudóstársával együtt jelentkezett az
amerikaiaknál, mivel számíthattak érdeklődésükre a német
rakéták iránt. Az amerikaiak Garmisch-Partenkirchenbe internálták
és kihallgatták a német szakértőket. A nyár folyamán Braunék
segítették a nyolctonnányi irat és a rakétarészek
elszállítását, nehogy azok a szovjetek kezébe kerüljenek, majd
1945 szeptemberében kisebb csoportjuk az Egyesült Államokba
repült. Új hazájuk a Texas állambeli Fort Bliss lett, ahol az
amerikai hadsereg felügyelete alatt álltak. 1945-1946 fordulóján
még több száz peenemündei rakétaszakember érkezett Fort
Blissbe. Első feladatuk az amerikai szakértők tájékoztatása
volt a V-2 működéséről és építéséről. A szakértők
amerikai jelenléte csak 1946 decemberében került nyilvánosságra.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A V-2 működése</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A V-2 a korabeli
mérnöki tervezés csúcsát és a legmagasabb technikai színvonalat
jelentette. Műszaki paraméterei önmagukért beszéltek. Üresen (
a 750 kg-os robbanófejjel együtt) 4.5 tonnát, feltöltött
állapotban 12.9 tonnát nyomott.. Ebből a főhajtómű üzemanyaga
mintegy 8.7 tonnát tett ki –a 75%-os etilalkohol 3.8 tonnát, a
folyékony oxigén 4.9 tonnát nyomott. A rakétamotor tolóereje
kb.20 kN, maximális sebessége 5400 km/h, üzemanyag fogyasztása
kb.130 kg/s, gyorsulása az induláskor 0.9-1 g. Maximális repülési
magassága 80-100 km, hatótávolsága meghaladta a 320 km-t. A 14
méter magas rakéta a robbanófejből, az irányító-és
elektronikus rendszerből, az alkohol-és víztartályból, a
folyékony oxigén tartályból, a turbinából, a
hidrogén-peroxid-és kálium-permanganát-tartályból, az
üzemanyag-szivattyúból, az égési kamrából, fúvókákból és
terelőlapokból állt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az indításhoz fel
kellett tölteni a rakétát a szükséges folyadékokkal (
alkohol,folyékony oxi-gén, hidrogén-peroxid, permanganát),
továbbá az akkumulátorokat. A két darab 27 V.fe-szültségű,
egyenként 20 Ah teljesítményű főakkumulátornak fontos szerepe
volt, hiszen az indítás után ezek vezérelték az elektromos
berendezéseket. A következő lépés a turbina indí-tása volt.
Itt nyolc db. hét liter űrtartalmú tartályt alkalmaztak 32 bar
nyomású sűrített leve-gővel. A turbinába befecskendezték a
peroxidot , majd a nagy nyomású levegő a szűrőn, a
nyomáscsökkentőn és a biztonsági szelepen keresztül a
permanganátot a turbinába juttatta ,az így létrejött reakció
révén a turbina percenkénti 3800-as fordulatszámra gyorsult,
eköz-ben a teljesítménye 580 lóerő volt. Az égésterméket két
nyíláson vezették ki. A turbina az alkoholt 23, a folyékony
oxigént pedig 17.5 bar nyomással préselte az égési térbe, ahol
a kettő keveréke 15 bar nyomáson és kb. 2000 Celsius- fokos
hőmérsékleten meggyulladt. Az égés következtében létrejövő
mintegy 2000m/s sebességgel kiáramló gázok tolóereje emelte
magasba a rakétát. Az alkoholt nem rögtön és direkt módon
fecskendezték be, hanem az üreges részben cirkuláltatták. Ennek
a hőcsere miatt volt fontos szerepe, így hűtötték a tüzelőteret
és melegítették elő az alkoholt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A rakéta irányítását
négy belső –a kiáramló gáz vezetésére a fúvóka alatt- és
négy külső tere-lőlap végezte. A vízszintes irányítást végző
belső és külső lapok egyszerre, a függőleges repülést
vezérlők pedig egymástól függetlenül működtek. A rakétákba
giroszkópot építettek be a hossztengely körüli forgás
megakadályozására és a vízszintes irányszög beállítására
és a víz-szintes irányszög beállítására, némelyiknél ezt
segédberendezésekkel egészítették ki. Az égé-si idő
szabályozására rádiós vezérlést és/ vagy gyorsulásmérőt
használtak. A rakétafejbe 750 kg robbanóanyagot építettek be. Az
amatol nevű anyag 60%-ban ammónium-nitrátból,40%-ban TNT-ből
állt. Az amatol begyújtásáról több módon is gondoskodtak. Két
elektromos gyújtót alkalmaztak –a burkolat elején és a
gyújtószerkezet végén –tehetetlenségi szerkezetekkel,
valamint az elülsőhöz elektromos érintkezőket is kötöttek. Az
egész rendszert pedig akkumulátorral működtették. A kialakítás
biztosította a működést gyakorlatilag bármilyen módon és
szögben történő becsapódás esetén. Beszereltek még biztonsági
kapcsolókat is, ezek célja a rakéta felrobbantása volt üzemzavar,
például a hajtómű leállása esetén.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A V-2 szerkezeti
felépítése</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az indítóeszköz
tervezésénél a legfőbb szempont a mobilitás volt. Ehhez mintegy
30-32 járműre volt szükség. Miután a területet megfelelően
elrendezték, következett az indítás előkészítése. Első
lépésként felállították az indítóállványt és a
lángterelőt, majd rögzítették a szállító járművet..
Levették a takaró ponyvát , csatlakoztatták a szükséges
kábeleket, beszerelték az orrgyújtót, egy kivételével a
rögzítő szíjakat leoldották, és elkezdődött a rakéta
függőleges helyzetbe állítása emelőmotor és hidraulikus
rendszer segítségével. Ez utóbbi művelet 12 percet vett igénybe.
Ennek végeztével kioldották az utolsó szíjat is, és
ellenőrízték a rendszert. Amennyiben nem találtak hibát,
elkezdődött a rakéta feltöltése a szükséges anyagokkal. A
feltöltés után a rakétát irányba állították úgy,hogy az
indítóállványt elforgatták, majd a fúvókához helyezték a
pirotechnikai gyújtót, ehhez pedig elektromos összeköttetést
biztosítottak.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ezzel tulajdonképpen
elő is volt készítve az indítás. Következő lépésként a
személyzet biztonságos távolságba vonult. Fülkeként általában
páncélozott járműveket használtak; ezekben alakították ki a
starthoz szükséges elektromos és rádiós rendszert. Az első
kapcsoló megnyomásával megkezdődött a turbina ellátása
üzemanyaggal, a turbina beindult, s elkezdődött a hajtóanyag
befecskendezése az égéstérbe. Ebben a pillanatban bekapcsolták a
pirotechnikai gyújtót, amely begyújtotta az alkohol és folyékony
oxigén keverékét, az A4.es pedig meg-kezdte repülését.
Közvetlenül az indítást követő másodpercekben a rakéta
sebessége alacsony volt ahhoz, hogy a külső légterelők
irányítsák, ezért volt szükség a belső terelő lapokra,
amelyek a kiáramló gázt vezették. Miközben a rakéta elhagyta az
indítás helyszínét, a giroszkópos rendszer elvégezte az
irányszög beállítását.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A célpont elérést
úgy oldották meg, hogy kiszámolták a röppálya hosszát, majd a
megfelelő pillanatban leállították a hajtómű
üzemanyag-ellátását, így a rakéta a kijelölt területre
zu-hant. A motor leállítását rádiós vezérléssel és /vagy
gyorsulásmérő alkalmazásával végezték. A repülés ezen
időszakában történt a robbanófej élesítése is. Ezután minden
kapcsolat meg-szűnt a kiszolgáló személyzet és a rakéta között
az A4-es haladt a maga útján.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az A4-es kétségtelenül
a német rakétaprogram csúcsa volt., amely Wernher von Braun
vezetésével vált valóra. Bár találati pontatlansága
viszonylag nagy volt –maximális hatótávolság-ban 50%-os
eséllyel találta el a célpont 17 kilométeres körzetét-, ám
technikatörténeti szem-pontból mégis úttörő, egyedülálló a
maga korában.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A források szerint
6000-nél több készült belőle, ebből mintegy 3200 került
bevetésre. Egy rakéta előállítási ideje előállítási ideje
4000 munkaóra volt, költsége 119600 birodalmi márka. A rakétákon
többféle festést használtak. A kezdeti, elsősorban kísérleti
példányokra két fajta fekete-fehér mintát festettek a
követhetőség érdekében. Később ezt kiegészítették a zöld
színnel. Ezután három-négy szín együttes használatával négy
különböző terepszínű mintát alkalmaztak. Semmilyen
felségjelzés nem került a rakétákra, viszont egyes példányokon
voltak rajzolt képek, illetve az alsóbb részeken sorozatszámok.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A Dora-középszárny</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az új létesítmény
felépítéséért a a gátlástalanságáról ismert Hans Kammler
SS-vezérőrnagy felelt. Himmler törekvései ellenére a program
főfelelőse továbbra is Albert Speer maradt. Már egy héttel a
Hitler- Himmler megbeszélés után kijelölték a föld alatti gyár
helyét: a türingiai Nordhausen melletti Kohnstein-hegység alagút
rendszerét, amelyben korábban olajat és vegyi fegyvereket
raktároztak. A raktár ekkor még mindössze két, egyenként másfél
kilométeres alagútból állt, amelyekben sínpárok húzódtak. Az
egyik alagút átszelte az egész hegyet.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az első,107 fős
fogoly-szállítmány</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">már 1943.augusztus
28-án megérkezett, hogy a másik alagutat is meghosszabbítsák és
a két alagutat kisebb alagutakkal kössék össze. Lebetonozták az
alagutat, utat építettek, vágányokat fektettek, újabb kamrákat
alakítottak ki, és felállították a nagy gyártósorokat. Minden
munkát a foglyokkal végeztettek, többnyire szállító eszközök
nélkül. Hat héten belül összesen hatezer férfi foglyot
irányítottak az építkezésre, nagyrészt oroszokat, lengyeleket
és franciákat. Novemberben már nyolcezren dolgoztak a Dorában.
Zsidó foglyok csak 1944 nyarán érkeztek a létesítménybe.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A kezdeti időszakban</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az SS pokoli
körülmények között, éjjel-nappal dolgoztatta a foglyokat. Az
alagutat állandóan robbanások rázták meg, mert a sziklákat
dinamittal robbantották ki.. A levegőt sűrű por töltötte meg ,
s a levegővétel kínzó gyötrelmekkel járt. Mivel
mellékhelyiségek és mosdók nem voltak, a foglyok félbevágott
olajos hordót használtak latrinának. A kíméletlen munkától
többen összeomlottak, s még a latrináig sem tudtak elmenni. Az
alagút építésének első hét hónapjában hatezer fogoly halt
meg. </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az egymással
párhuzamosan futó </span><span style="font-size: small;"><i>A </i></span><span style="font-size: small;">és
</span><span style="font-size: small;"><i>B </i></span><span style="font-size: small;">alagút végül
egyenként 1,8 km hosszúságban, 30 méteres magassággal készült
el. A két alagutat 46 kisebb járat kötötte össze, amelyek teljes
hossza elérte a 20 km-t, összterületük pedig meghaladta a 250
ezer négyzetmétert.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>1943 decemberében</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Albert Speer
meglátogatta a középszárnyat, s megdícsérte Kammlert rendkívüli
teljesítményéért ></span><span style="font-size: small;"><i>a földalatti
létesítményt két hónap alatt gyárrá alakította, amely
példátlan Európában, s még amerikai fogalmakkal sem lehet
túlszárnyalni.<</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Időközben</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a peenemündei
rakétagyár kutatási és fejlesztési részlegeit széttelepítették
az országban, hogy ></span><span style="font-size: small;"><i>a föld alatti
létesítményt két hónap alatt gyárrá alakította, amely
példátlan Európában, s még amerikai fogalmakkal sem lehet
túlszárnyalni<</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Időközben a
peenemündei rakétagyár kutatási és fejlesztési részlegeit
széttelepítették az országban. A szélcsatornát a bajor Alpokban
fekvő Kochelban építették fel. Az egyes telepek közötti
kommunikációs nehézségek ellenére – s a kényszermunkásokkal
szembeni példátlan brutalitás közepette – elkezdődött a az A4
rakéta további fejlesztése. A Dora 160 méter hoszszú
szerelőcsarnokában a V-2 rakéták sorozatgyártása 1944
januárjában indult be, majd nyáron megkezdődött a V-1
repülőbombák gyártása is. A Heinkel és a Junkers cég pedig
repülő-gépeket, illetve repülőgépmotorokat gyártott az
alagútban. A foglyoknak csak 1944 tavaszán állították fel a
kinti tábort, amellyel életkörülményeik némiképpen javultak.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Hosszabb távon a
rakéták valóban forradalmi fegyverek voltak, de néhány ezer
darab elenyé-sző hatással járt volna. Hitler; felismerve ezt
kijelentette; </span><span style="font-size: small;"><i>>Ha bevetésre kerül, akkor
évente százezret kellene készíteni és kilőni.<</i></span><span style="font-size: small;">
A mérnökök tanulmányai azonban kimutatták,hogy ezek a tervek és
számok teljesen abszurdak.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az egy tonna
robbanóanyaggal ellátott rakéták ugyan erős lélektani hatást
váltottak ki, de nem lehetett háborús fordulatot elérni velük.
Így kézenfekvő módon a katonák körében felmerült, hogy a
rakétákat tömegpusztító fegyverek hordozó eszközeként kellene
alkalmaz-ni.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Mivel az
atomfizikusoktól semmiféle jelzés nem érkezett, hogy túljutottak
volna az alapkutatásokon, 1944-ig a rakéták atomrobbanófejekkel
való ellátása nem jött szóba. Diebner folyamatosan informálta
a rakétamérnököket az >urángéppel< kapcsolatos
munkálatokról. Már nukleáris hajtású repülőgépekről és
rakétákról vitáztak, sőt kutatási megbízásokat is kiadtak. A
rakétamérnökök kezdettől fogva nagy dimenziókban gondolkodtak,
s a későbbi űrhajózás Rudolph Schubert főmérnök a peenemündei
telepen az ötezer kilométeres ható-sugarú >Amerikarakétának<
33 méter magas csarnokot akart építeni. A pénz nem számított.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A harmadik birodalom
katonai helyzetének drámai romlásával Hitler a távolsági
rakéták kísérleti periódusának lerövidítését s gyártásának
mielőbbi megkezdését sürgtette. Bevethető vagy nagy hatósugarú
rakéták sorozatgyártása azonban kiterjedt tervezést és hosszas
tesztelést igényelt; nem hónapokra, hanem évekre volt szükség.
Wernher von Braun és Dornberger rakétamérnökök tudták ezt,
mégis igent mondtak az >Amerika-rakétára<, amelynek
projektje 1944 őszétől teljes gőzzel folyt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Fantáziatervek</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az SS lazítani akart a
két rakétamérnök csoportjától való függésen, ezért a
Rheinmetall-Borsig cég által épített, Rheinbonte típusú rakétát
is kipróbálta, amelyet 1-5 kg-os kisbombák hordozójának szántak.
A projekt sorsáról az amerikai hírszerzés sem tudott többet
kideríteni. Von Braun később azt mondta: sohasem akarta az
atombombát irányított rakétával kombinálni; az atomreaktort
csak a V-2 hajtóművének tervezte. De ejtették a tervet, mivel
Német-országban hiányzott az ehhez szükséges nyersanyag, ez
azonban féligazság volt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><i>Az SS a
Skoda-művekben is</i></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">saját rakétaprojektet
épített fel. V-101 típus jelzéssel 1800 km-es közepes
hatótávolságú rakétát fejlesztettek ki. Amikor mindinkább
kirajzolódott,hogy a pomerániai és a Keleti-tenger partján lévő
kísérleti telepek a Vörös Hadsereg előrenyomulása miatt
elvesznek, Kammler előkészítette a kísérletek türingiai
folytatását. Az új rakéták kipróbálásának csúcs-pontjaként
1945.március 16-án egy nagy rakétát lőttek ik a Rudisleben
melletti lőszergyár területéről.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Miközben az SS</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">saját rakétaprogrammal
kísérletezett, 1944 őszén Peenemündében ismét elővettek egy
korábban félretett projektet, az úszó kilövőbázisról
indítható rakéták tervét. A Próbapad XII. kódnevet viselő
projekt keretében tengeralattjáróval a célterület közelébe
kívántak vontatni egy speciálisan erre a célra készített
úszóalkalmatosságot. A rakéta indításához a
tengeralattjárónak a felszínre kellett emelkednie,l ezért
rendkívül sebezhetővé vált. A sürgősség és a titkosság
magas fokát az magyarázta,hogy a projekt az amerikai keleti partok
elleni támadásra irányult.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>1944 végén ismét
felbukkantak</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a szövetséges
fővárosok elleni támadások fantáziatervei., amelyekben döntő
szerepet játszottak volna a tömegpusztító fegyverekkel
felszerelt rakéták. Végül is ezek a tervek nem jutottak túl a
kísérleti és tervezési szakaszon: a tengeralattjárók
átfegyverzését nem lehetett befejezni, a nagy hatósugarú rakéták
legjobb esetben is a kipróbálás kezdeti szakaszában voltak; az
FBI pedig 1944 decemberében letartóztatta a két német ügynököt,
akik a New York elleni támadásra koordinálták volna.”</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás: Rubicon
történelmi magazin 2015/11</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Szövegmagyarázat:</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/csodafegyverek/von-braun.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/csodafegyverek/von-braun.jpg" height="200" width="156" /></a><span style="font-size: x-small;"><b>Wernher Magnus
Maximilian von Braun báró</b></span><span style="font-size: x-small;"> (1912-1977) apja
kelet-porosz nagybirtokos, későbbi birodalmi ellátásügyi
miniszter volt. Miután anyjától kapott egy csillagászati
távcsövet, hamar az ég felé fordult érdeklődése, amelyet
Hermann Oberth >Rakétával a viálgűrbe< c. könyve is
táplált. Figyelemmel kísérte a rakétakísérleteket, csodálta
az Opel rakétaautóját, s viszonylag korán csatlakozott az
Űrutazási Társasághoz, amelynek legfiatalabb tagja volt.
Kivételes kreativitása és érdeklődése hamar megmutatkozott,
rövid időn belül Hermann Oberth aszisztensévé lépett elő. Az
érettségin fizikából és matematikából kimagasló eredményt
ért el. A berlini és zürichi főiskolán tanult. 1932-ben diplomát
szerzett, s polgári alkalmazottként bekapcsolódott a
Hadsereg-fegyverzeti Hivatal rakétaprogramjába. 1934-ben doktorált
Berlinben. Von Braun 1937-től a hadsereg peenemündei kísérleti
telepének műszaki igazgatója lett. 1937-ben kérte felvételét
az NSDAP-ba, 1940-ben az SS –be, ahol a Sturmbanführer rangig
emelkedett. Wernher von Braun 1946 végén eljegyezte unokahúgát,
majd 1947 februárban hajóval –katonai felügyelet mellett- aa
megszállt Németországba utazott, s Landshut lutheránus
templomában feleségül vette Maria von Quistorpot. Szülei a
feleséggel együtt követték fiukat az Egyesült Államokba. A
hadsereg leszerelése miatt csak 1950-ben, a koreai háború kezdetén
aktivizálták őt és csoportját. 1953 nyarán került sor a V-2-re
épülő, de erősebb Redstone rakéta kísérletére. Egymást
követték a különböző rakétafejlesztések és az űrhajózási
programok, amelyek a szovjet Szputnyik 1957.októberi fellövése
után felgyorsultak. Az amerikai Apolló-programon hamarosan
hamarosan 400 ezren dolgoztak.1960-ban a NASA tervezési irodájának
igazgatója lett. Részt vett az amerikai űrprogram
megvalósításában, legnagyobb eredménye a Saturn-V
hordozórakéta megalkotása, amellyel az Apolló űrhajókat
juttatták a Hold térségébe. Az ő érdeme volt,hogy meggyőzte
Kennedyt a Holdra szállás megvalósíthatóságáról. Mivel az
amerikai szenátus az elhúzódó vietnami háború miatt
megkurtította az űrhajózási programot, otthagyta a NASA-t, s egy
űrhajózási konszern alelnöke lett.1973-ban egy rutinszerű orvosi
vizsgálaton vesedaganatot diagnosztizáltak nála, majd sikeres
műtétje után két évvel vastagbélrákkal operálták.1976
novemberétől már nem tudta elhagyni a kórházat; 1977.június
közepén halt meg a virginiai Alexandriában.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szerkesztette:
Dr.Temesvári Tibor 2016. január</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-39570034196743088992015-12-11T12:45:00.000+01:002015-12-11T12:45:18.700+01:00Rajk és Tito perek Magyarországon, 1948-1956 (részletek)<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Magyarországon
1949-ben töretlenül folytatódott annak a kommunista
Einrichtungswerknek a gyakorlatba való átültetése írja Gyarmati
György, amely 1948 nyarán a két „munkáspárt”- a
Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt –erőltetett
és kontraszelektált fúziójával kapott újabb lendületet. A
Magyar Dolgozók Pártja (MDP) egyeduralmának kiépítését
szolgálta a következő évben a Magyar Függetlenségi Népfront
nevű fantom szervezet létrehozása, a korábban önálló
koalíciós partnerek ( Független Kisgazda és Polgári Párt, a
Nemzeti Paraszt Párt) árnyékpártokká degradálása.</span></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
„<span style="font-size: medium;">Az elvetélt magyar
trockista per.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A májusi
sajtótriumfálás a következő hónap elejétől mérséklődött,
majd hisztérikus –és hiszterizáló- hangnemre váltott át.
Ennek oka,hogy Kádár János belügyminiszter- s egyben az MDP
(Magyar Dolgozók Párja – a Szerk.) főtitkárhelyettese –pártja
központi vezetőségének 1949.július 11-i ülésén „trockista
kémcsoport leleplezését” jelentette be. Tájékoztatója
szerint „</span><span style="font-size: small;"><i> az ellenség felderítése és
leleplezése Rákosi elvtárs közvetlen irányításával (…) két
esztendős szívós munka eredményeként sikerült.”.</i></span><span style="font-size: small;">
A jelzett intervallum azért figyelemreméltó, mert az ebből kreált
koncepciós per fő vádlottja, Rajk László a megelőző két és
félév során- ugyancsak belügyminiszterként – eszközökben nem
válogató, küldetéstudatos eltökéltséggel segítette pártját
a hatalom megragadásában. S nemhogy két évvel, de alig két
hónappal korábban – az egy listás választások kampány
időszakában- még ugyancsak Rajk volt az MDP (Magyar Dolgozó
Pártja – a Szerk.) egyik listavezetője. Az előkészítés alatt
álló per leendő másodrendű vádlottját, Szőnyi Tibort pedig
éppen két évvel korábban helyezték a kommunista pártközpont
káderosztályának élére.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ezen a poszton</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">csak olyan valaki
állhatott – s állt is letartóztatásáig, aki egyöntetűen
élvezte az őt kinevező pártvezetők maradéktalan bizalmát. A
történtek előzményéhez tartozik, hogy Szőnyi Tibor alig egy
évvel korábban – a szociáldemokrata párt szelektív
bekebelezése idején – konspirációs hibát vétett. Írásos
feljegyzést készített arról, amiről csak kevesek tudhattak,
dokumentál-ni pedig végképp nem volt ildomos: Péter Gábor, az
Államvédelmi Osztály (ÁVO) vezetője nemcsak a likvidálásra
ítélt szociáldemokrata „testvérpárt” tagjainak széles körét
figyeltette meg, hanem már a kommunista pártszervezetekben is
kiépítette informátori hálózatát. „</span><span style="font-size: small;"><i>Az
ÁVO információs munkájának véleményem szerint nem lehet és
nem szabad, hogy az legyen a feladata, hogy a pártszerveket
ellenőrizze és a (kommunista) pártba beépüljön (…)</i></span><span style="font-size: small;">
</span><span style="font-size: small;"><i>Romboló, fegyelemlazító és demoralizáló
hatással van, ha a vezető pártszervekről és a vezetőség
tagjairól kérnek információt.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Szőnyi Tibor
apprehendálásával</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">feljegyzésének
címzettjei, Farkas Mihály, és Rákosi Mátyás is azonosulni
látszottak. Csak azt nem tudhatta Szőnyi, hogy Péter Gábor éppen
nevezettek megbízásából dolgozott már ak-</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">koriban is egy „
trockistaellenes” magyar per előkészítésén. Saját információi
mellett –többek között – a Szőnyi Tibor által őrzött
központi káderosztály személyi anyagait is hasznosította. Egyik
szálon tehát a káderosztály élén álló Szőnyi és az
ÁVO-parancsnok Péter Gábor saját „legilletékesebb”
–moszkovita- pártvezetőivel kooperált a szociáldemokraták
párt-fúzióval összefüggő megbízhatósága, illetve
illusztrációja céljából, a másik szálon viszont Szőnyi
olyasmibe okvetetlenkedett bele, ami –Rákosi és Farkas tudtával
– csupán Péter Gábor „belső ellenőri” külön megbízása
volt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az ÁVO vezetője 1948
szeptemberére össze is állította a megrendelt „trockista
szervezkedés” – sületlen hazugságokból fabrikált –
librettóját. Az előterjesztést az MDP Államvédelmi
Bizottságának kulcsemberei –Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas
Mihály, és Kádár János- meg-vitatták: egyfelől silány
fércműnek, másfelől „még időszerűtlennek” (sic!) ítélték
Péter Gábor elaborátumát, és pontosításra adták vissza a
„szerzőnek”. E sikerületlen forgatókönyv a szociáldemokrata
pártból átvett –ám az MDP-ben is központi vezetőségi taggá
választott- Justus Pálra osztotta a főbűnös szerepét, akit
viszont háromnegyed év múltán, a Rajk- per idejére már nyolcad
rendű vádlottá „fokozták le”.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Időközben Rajkot</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a belügyminiszteri
posztról a külügyminisztérium élére irányították át, mivel
Rákosi és Farkas Mihály növekvő bizalmatlansággal viseltetett
iránta. Így viszont Péter Gábor korábbi –civódásokkal
terhes- szolgálati alárendeltségéből megszabadulva folytathatta
párton belüli konspiratív információszerzését Szőnyi
Tiborról (is), aki őt –mint fentebb olvashattuk – megbízóinál
„feljelentette”. Aligha véletlen,hogy 1949.május 16-án, az
egylistás népfrontválasztások más-napján –a Rajk ügyet
elindító letartóztatás sorozat első áldozata Szőnyi Tibor
lett. Péter Gá-bor őt vezette először tíz napon át, egészen
addig, míg ki nem csikarták belőle, hogy-úgy-mond –
„konspiratív felső kapcsolata” nem más, mint Rajk László. Őt
május 30-án vették őrizetbe.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Az első Rajk-Tito
per</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Mindezek alapján a
letartóztatások nyilvánosságra hozásakor, 1949. június közepén
azzal kalkulálhatott a kortárs, hogy Magyarország
sztálinizálásának részeként itt is konstruálnak egy – a
Szovjetunióból ismerhető-„trockista pert”. Azt már utókori
forrásismerettel tehetjük hozzá: így is volt, meg nem is. A
perhez vezető előzmények szűkebb és tágabb környezetét, annak
kusza szálait többen feltárták, legyen elég most csupán
Bernd-Reiner Barth és Zinner Tibor gazdagon dokumentált munkáira
utalni…….</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Hajdú Tibor több
mint két évtizeddel ezelőtti tanulmánya feltárta már,hogy a
kommunista ősbűnnek kikiáltott trockizmust miként aktualizálták
térségünkben titoizmussá M.Bjelkin tábornok vezetésével a
Budapestre érkezett szovjet tanácsadók. Az átkeresztelés egyben
azt</i></span><span style="font-size: small;"> is jelentette, hogy a budapesti
kirakatperben az a Joszip Broz Tito lett in effigie fővádlott, aki
már 1945 nyarán kiépítette szovjet mintájú rendszerét, de azt
nem volt hajlandó maradéktalanul alárendelni Moszkva
mindenhatóságának</span><span style="font-size: small;"><i>. A hangsúly a „
maradéktalanul” kitételen van. Az ideológiai és stratégiai
alapon nyugvó szoros szövetséghez partner volt, de ahhoz nem, hogy
országa szuverenitását teljes mértékben feladja</i></span><span style="font-size: small;">.
Sztálin hisztériájának szócsöve-ként a Kominform 1948-as
határozata emiatt bélyegezte a belgrádi vezetést nacionalista
elhajlónak.( Kominform= 1947-1956 között a Moszkvából irányított
Kommunista és Munkás-pártok Tájékoztató Irodája – a Szerk.)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Miután Sztálin hiába
hitegette magát azzal, hogy „</span><span style="font-size: small;"><i>csak a
kisujjamat kell mozdítanom, és Tito nincs többé”</i></span><span style="font-size: small;">
felsülését –legalább virtuálisan- propaganda győzelemmé
kellett maszkírozni. Ezt szolgálták a Jugoszláviát környező
csatlósállamokban példát statuáló vésztörvényszékek, s
ennek budapesti prezentálása lett a Rajk per. Albániában 1949
júliusában hozott ítéletet az ottani bíróság a valóban
Tito-követő Koci Dzodze kivégzéséről, Bulgáriában 1949
decemberé-ben hirdette ki a bíróság –a perbe fogni Sztálin
által sem mert Georgi Dimitrov „helyett” kiszemelt –Trajcsko
Kosztov kötél általi halálra ítélését. A budapesti bírósági
színjátéknak is az lett a legfőbb sajátossága, hogy a vádlottak
–Rajk Lászlót is beleértve- egy olyan rituális gyilkossági
szertartásnak lettek az elszenvedő alanyai, amelynek más volt az
igazi fővádlottja. (A moszkvai trockista perek idején maga Trockij
sem élt már a Szovjetunióban.)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A második Rajk-Tito
per</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Sztálin halála után
–ezúttal is moszkvai instrukciót teljesítve- Budapesten is el
kellett kezdeni a megelőző félévtized terroruralma közepette
elkövetett justizmordok revidiálását: akkori kurzusszlogent
idézve, a –sosem volt-„</span><span style="font-size: small;"><i>szocialista
törvényesség helyreállítását”.</i></span><span style="font-size: small;"> A
felülvizsgálatok sorában a Rajk-per megkülönböztetett helyet
foglalt el.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A Hruscsov-Malenkov
nevével fémjelzett</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">új kurzus érdemi
erőfeszítéseket tett a Tito vezette Jugoszláviával való
kibékülésre, ám ehhez nélkülözhetetlen volt (lett volna) a
Rajk-per kontextusában rászórt rágalmak annulálása-azaz az
1949-es budapesti kirakatper és az ezen alapuló
Kominformhatározat semmitése. Midőn már tovább nem volt
halogatható a per felülvizsgálata , 1955 folyamán – részben
megint csak moszkvai sugallatra- azt találták ki, hogy az egyre
inkább elüszkösödő fekélyt az amúgy is börtönben ülő Péter
Gábor nyakába varrják. (Péter Gábor szül: Eisenberger Benjámin
19o6-1993, zsidó származású magyar kommunista politikus az ÁVO
/Államvédelmi Osztály/, majd az ÁVH /Államvédelmi Hivatal/
vezetője 1945-1952 között. Főszerepet játszott az ún.koncepciós
perek előkészítésében, mígnem őt is egy ilyen típusú perben
börtönbüntetésre ítélték. A koncepciós per olyan per, melyet
egy </span><span style="font-size: small;"><i>előre meghatározott, meg-tervezett
koncepció szerint folytatnak le. Egy másik fajtája a konstruált
per, amelyben a vád hamis bizonyítékon alapul. A tendenciózus
perben viszont jogszabályok, törvények kiforgatásával,
átértelmezésével van dolgunk.</i></span><span style="font-size: small;"> Ennél is
nagyobb súllyal esett latba, hogy a jugoszláv pártvezetés sem
respektálta Rákosi próbálkozását, hogy íly módon bújjon ki a
felelősség-vállalás alól. A magyar diktátor hübrisze (hübrisz:
ókori görög szó: gőg, elbizakodottság, túlkapás, áthágás)
igencsak számítóan volt „hierarchikus”, ha megengedheti
magának, hogy a Belgráddal való megbékélés kérdésében még
Moszkva intencióit- sőt effektív lépéseit- is figyelmen kívül
hagyja,hogy nézne már ki , ha közben Tito előtt megalázkodna.
Ebben az összefüggésben kapott a Rajk-per újra nemzetközi
dimenziót, merthogy Moszkva –új külpolitikai törekvései ,
illetve geostratégiai megfontolásai alapján –eltökélt volt a
tekintetben, hogy „</span><span style="font-size: small;"><i>Jugoszláviát áthozzuk
a mi táborunkba.”</i></span><span style="font-size: small;"> Publicisztikai
fordulattal élve, Rákosi hoppon maradt „harmadik-ként”
próbálta akadályozni Moszkva és Belgrád újraéledő románcát.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az előállott
patthelyzethez képest</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az SZKP (a Szovjetunió
Kommunista Pártja – a Szerk.) nevezetessé lett XX.kongresszusa
és az azt követő fejlemények hoztak elmozdulást 1956 tavaszán.
Hruscsov titkos beszédének ismerté vált tartalma és a Moszkvából
hazatérő Rákosi ún. kongresszusi beszámolói közötti
nyilvánvaló diszkrepanciával (összeférhetetlenség, lényegi
eltérés- a Szerk.) ár az aktívaüléseken is nyíltan
szembesítették a magyar pártvezetőt. Ennek nyomán kényszerült-
mellébeszélésekkel elegyített- részleges színvallásra. 1956
március végén Egerben, a Heves megyei pártfunkcionáriusok
plénumán a szűkebb pártvezetésben korábban szabadalmazott
felelősségáthárítás hangsúlya némileg módosult: a bűnbakká
megtett ÁVH-vezető, Péter Gábor –úgymond- „megtévesztette”
őt. Ezt az átlátszó hazugságot azzal próbálta hihetőbbé
tenni, hogy kijelentette: Rajk maga is sorsát megpecsételő módon
viselkedett mert </span><span style="font-size: small;"><i>„ félrevezette a pártot,”
nem volt őszinte a párttal szemben”.</i></span><span style="font-size: small;">
(Mármint akkor, amikor végül is azt vallotta, amire Rákosi
manipulációi révén vették rá, illetve kényszerítették saját,
a pert konstruálásában segédkező elvtárai, mindenekelőtt
Farkas Mihály és Kádár János.)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ez viszont már</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">országszerte olyan
felháborodást keltett a pártszervezetek alsóbb szintjein is,hogy
a május 18-i fővárosi pártaktíván Rákosi refrénszerűen
ismételt „ félrevezetettsége” mellett nyilvánosan beismerni
kényszerült saját elsődleges felelősségét. A beismerést
viszont azonnal ellensúlyozni próbálta a pártállam
apparátusának –a jelenlévőkön is túlmenő- megfenyegetésével
. A magyar államigazgatás- s vele összekapcsolva a pártigazgatás
–teljes körű szervezeti és területi átalakítását
„racionalizálását” hirdette meg. A pártegyeduralom kádereit
egzisztenciájuk lebegtetésével kezdte zsarolni, aminek az volt az
üzenete, hogy „ jobb lesz meg-gondolni, meddig hőbörögtök,
mert továbbra is tőlem függ a sorsotok.”</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Rákosi hipertóniája</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Rákosi eltávolítására
három opció kínálkozott: a.) népfelkelés, b.) a Kreml állítja
félre, c.) belső pártpuccs, -ami persze szóba se jöhetett a
Moszkvával való összedolgozás nélkül. Végül is az utóbbi
változat vált valósággá. Az MDP legfelső vezetése, a politikai
bizottsági tagok egy része szánta el magát cselekvésre. Az
egykori ÁVH-vezetőt Péter Gábort újabb írásos vallomástételre
vették rá. A megaláztatásaiért elégtételt remélő titkos
szolga- a megrendelésnek megfelelően- „kitálalt”. Nem csupán
az időközben újabb bűnbaknak kiszemelt Farkas Mihály-ra tett
vallomást, hanem vaskosan kompromittálta magát Rákosit is –immár
kivédhetetlenül. Öt nap múlva az SZKP Prezídium egyik tagja,
Anasztáz Mikojan már a szovjet testület felhatalmazásával
érkezett Budapestre Rákosi ügyének rendezésére. Az MDP Központi
Vezetősége 1956.július 18-án kezdődő ülésének első napján-
formálisan saját kérésére, ténylegesen a szovjet vezetés
kezdeményezésére- felmentette első titkári tisztsége alól. Az
ülés végeztével hivatalos indokolás szerint gyógykezeltetésre
a Szovjetunióba utazott.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Rajk László
negyven éves volt,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">amikor elvtársai
vakhittel társuló politikai számításból- vagy éppen jobb
meggyőződésük ellenére, cinikus rátartisággal- bitóra
küldték. Újabb negyven év telt el 1989-ig, s közben fordulatot
vett a történtek olvasata: az első bírósági színjáték után
mg több felemás szembesüléssel „szakaszolt” virtuális
Rajk-per követte egymást. Politikai értelemben a rendszer köddé
válásához társulva omlott össze véglegesen a címbeli
hazugságtákolmány. Kádár János élete alkonyán bomló tudattal
megejtett „Rajk-rehabilitálása”- a beteljesedő fátum
dramaturgiája közepette- valamelyest hitelesebb volt, mint
elvtársainak a Kerepesi temetőben 1956 októberében hallható
farizeus mea culpája. A nem materialisták olvasatában: Isten
malmai lassan őrölnek.”</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás: Rubicon
történelmi magazin 2015/10</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szerkesztette:
Dr.Temesvári Tibor 2015.december</span></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-4639448397953801972015-12-07T15:13:00.000+01:002015-12-07T15:13:01.283+01:00A Magyar Filmhíradó különkiadása 1953 márciusában, Sztálin halálakor<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe width="320" height="266" class="YOUTUBE-iframe-video" data-thumbnail-src="https://i.ytimg.com/vi/yGNMWzXyo9s/0.jpg" src="https://www.youtube.com/embed/yGNMWzXyo9s?feature=player_embedded" frameborder="0" allowfullscreen></iframe></div>
<br />dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-21572766184796958102015-11-30T12:47:00.001+01:002015-11-30T12:47:48.819+01:00Érdekesség<a href="https://drive.google.com/file/d/0B2LRSddapnVwUDdFdVdqOFNsZ1k/view?usp=sharing" target="_blank">Történelmi Fotók Budapest</a><br />
<br />dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-58204900175060559182015-11-26T15:56:00.000+01:002015-11-30T12:46:41.635+01:00Érdekességek<a href="http://interactive.guim.co.uk/embed/2014/apr/image-opacity-slider-master/index.html?ww2-dday" style="font-size: x-large;" target="_blank">A normandiai partraszállás helyszínei 1944-ben és 2014-ben</a><span style="font-size: large;"> (weblap)</span><span style="font-size: large;"> </span><br />
<a href="http://mandiner.hu/cikk/20151014_horthy_istvan_sharif_interju_valojaban_o_volt_az_apam" style="font-size: x-large;" target="_blank">Megszólal Horthy Miklós unokája</a><span style="font-size: large;"> (weblap)</span>dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-65672557955360862912015-10-14T10:06:00.002+02:002015-10-14T10:06:41.294+02:00Márai Sándor: A „ szabadulás” élménye<div style="margin-bottom: 0.14in;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/marai_sandor/marai_sandor.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/marai_sandor/marai_sandor.jpg" height="200" width="141" /></a></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
„ <span style="font-size: small;">Az első orosz
katonával néhány hónappal később, 1944 karácsonyának
másnapján találkoztam. Fiatal ember volt, azt hiszem fehérorosz ,
jellegzetesen szláv arc, széles pofacsontokkal, szőke hajzattal,
melynek egy tincse kilógott a szovjet csillaggal megjelölt,
sisakszerűen hegyes prémkucsma alól. Lovon nyargalt be a falusi
községháza udvarára, kezében géppisztollyal , nyomában két
idősebb, szakállas, komor képű közlegény lovagolt. A fiatal
ember reám fogta a fegyvert és megkérdezte:</span></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><br /></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><br /></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ki vagy?</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Azt mondtam író
vagyok. Álltunk a hóban, a lovak nyerítettek és gőzös párával
lehelték ki a tüdejükből a fáradságot. Mint az orosz lovasok
általában, ez a fiú is kitűnően lovagolt, de nem kímélte a
lovat: vágtatás közben az orosz lovas nem emeli fel testét a
nyeregben, felső teste egész súlyával lenyomja az állatot,csaknem
mozdulatlanul tapad a lovas teste a lóhoz. Vágta után a lovak
megtorpantak, nyihorásztak és lihegtek. A fiú nem értette
válaszom és megismételte a kérdést. Most –érthetőbben,
tagolva a szót- ezt mondottam:”Pisztatyel”. Nem tudtam oroszul,
de ezt a szót megtanultam, mert híre járt,hogy az oroszok nem
bántják az írókat. És csakugyan, a fiú most elmosolyodott.
Fiatal, büszke, gyermekesen haragos, pirospozsgás arca
megvilágosodott a mosolytól.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">-Harasso –mondta-
Idzis domo. </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Leugrott a lóról és
a községháza felé sietett. Megértettem,hogy elbocsátott, és
haza mehe-tek. Az orosz lovas járőrtársai nem figyeltek reám.
Átsiettem a havas kerten, és elindultam az országúton, a falusi
ház felé, ahol akkor már nyolcadik hónapja laktam, az erdő
szélén. Afféle senki földjén állott ez a ház, nagy kertben ,
egy félig falu, félig nyaralószerű település hatá-rán. Ebben
a nyolc hónapban mindvégig menekülők és bujdosók között
éltem. Az erdőszéli szállás helyes választásnak bizonyult: a
németek ebben az időben éppen úgy dugták ide az orrukat, mint a
magyar nácik és az új embervadászatra betanított nyilaskeresztes
karhatalmi személyiségek.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A Duna partján siettem
végig, vissza az elhagyott házba. A Duna jégtáblákkal zajlott.
Két nap-pal elébb a németek feltűnés nélkül, zörejtelenül
kiürítették a községet és az egész környé-ket. Budapestet
ezen a napon még nem zárták teljesen körül az oroszok, a Duna
felső hajla-tánál, Esztergom körül s aztán szemközt a folyó
túlsó partján a korszerű fegyverek minden változatával
harcoltak: az orosz ágyúk, a Sztálin-orgonának nevezett, különös
és nagyon hatásos aknavetőszerű fegyverek éjjel és nappal
ontották a tüzet. De a folyó jobb partján viszonylagosan csend
volt. Néha kaptunk egy gránátot, néha szétrombolt a faluban egy
házat valamelyik eltévedt repülőgép szórakozottságból vagy
tévedésből ledobott bombája.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az oroszok már
napok előtt</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">megszállták a folyó
közepén a szigetet. Láttuk őket a partról, amint mászkálnak a
hóban állást építenek- de karácsony másnapján egyetlen
szovjet járőr sem tévedt ide. Ezen a napon, reggel híre járt,
hogy egy orosz őrs –egy őrnagy vezetésével- néhány
kilométerrel arrébb beköltözött a közeli kisváros
szomszédságában egy volt diplomata házába. A falusiak úgy
gondolták, okosabb, ha küldöttség megy a reguláris orosz
katonaság elé –mákos, és diós kaláccsal, pálinkával,- és
megkérik az őrnagyot, küldjön hivatásos katonai járőrt a mi
falunkba is, így talán el lehet kerülni az ácsorgó, harácsoló
katonai bandák bántalmazásait. Az őrnagy megígérte , hogy
estére átküld egy járőrt, és megparancsolta, szedjék össze a
faluban a fegy-vereket. Én is egy vadászpuskát vittem a
községházára, amikor az első orosz katonával találkoztam.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Cammogtam a hóban a
Duna partján.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Már sötétedett. (…)
A sötétben zavartan köszöngető emberek egytől egyig a falu
proletárjai közé tartoztak. Zavarukon érzett, hogy a nagy
változás a „történelmi pillanat” lelkükben nem idézte fel a
„szabadulás” élményét. Egy nép, amely már nagyon régen élt
szolgasorban, mintha e pillanatban is tudta volna, hogy sorsa nem
változott: a régi urak elmentek, az új urak megérkeztek, és ő
marad szolga, mint azelőtt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A helybeli suszter,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">aki régebben is titkos
kommunista hírében állott, szuszogva sietett utánam, és
indulatos, zavaros előadásba kezdett. A kövér ember kabát
nélkül állott a nagy hidegben, és izgatottan magyarázta, hogy a
bevonuló oroszok, amikor megpillantották őt a falu határán ezt
kiáltot-ták: „Burzsuj, burzsuj!” és lehúzták róla a
bőrkabátot, amelyet éppen viselt, kezébe nyomtak kétszáz
papírpengőt, a rémüldöző embert hátba veregették, aztán
odébb lovagoltak. „Azt hitték burzsuj vagyok”- magyarázta
siránkozó hangon a kárvallott suszter -,”mert kövér va-gyok és
bőrkabátom volt. Kérem én vártam őket…” Először hallottam
ezt a csalódott hangot. (…)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ebben a pillanatban,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a háborúnak ebben a
szakaszában, nemcsak én gondoltam szorongó érdeklődéssel az
oroszokra – egy „ polgári” magyar író egy magyar falusi
házban. Az angolok, a franciák, az amerikaiak is bizonytalan
várakozással figyelték őket. Egy nagy nép, írtózatos áldozatok
árán, Sztálingrádnál megfordította a világtörténelem
szekerének rúdját…és ennek a nagy erőnek megtestesítőjével
találkoztam ma. Sokak számára, ez a fiatal orosz egyféle
felszabadulást is hozott, menekülést a nácik elől. De
szabadságot nem hozhatott, mert az neki sincs. Ezt akkor még nem
tudták mindenütt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Két héten át</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">ötletszerűen,
szórványosan jöttek , egyesével, kettesével. Legtöbbször
kértek valamit: bort, </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">ennivalót, néha csak
egy pohár vizet. Az első szorongás múltával ezek a találkozások
néha emberi hangon, igaz, kissé színészies és tanult hangon
játszódtak le. Az üdvözlés, az érintke-zés alapfogalmainak
tisztázása után csak fogyatékos társalgási lehetőségek
maradtak szá-munkra. A házban tartózkodott egy fiatal nő, aki
Prágában végezte az egyetemet és folyéko-nyan beszélte a cseh
idiómát. Ez a nő volt a tolmács, az oroszok nagyjából
megértették.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Éjjel és nappal
benyitottak, csöngetés kopogtatás nélkül. Az első napokban és
éjjeleken néha meglepődtünk, amikor a legváratlanabb pillanatban
ott állott ágyunk előtt vagy asztalunk mellett egy géppisztolyos
orosz. De hamarosan megszoktuk ezt is. Legtöbbje rövid időn át
maradt csak.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Egyszer hárman
érkeztek,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">két tisztféle,
kapitánó és egy közlegény. A tiszt, mit ezt később
megtanultuk, az orosz hadse-regben az őrnagynál kezdődik: ezek már
végeztek hadi iskolát, van tisztiszolgájuk, legtöbbje tudott egy
keveset németül. De az őrnagy disztinkciója alatt a több
csillagos tisztfélék sem voltak igazi tisztek. Aztán voltak itt
másféle rangok és felettesi, alantasi összefüggések, amelyeket
idegen nehezen érthetett: volt a „ politikai tiszt”, aki a Párt
megbízásából ellenő-rizte a hivatásos katonákat, de feltehető,
hogy a „politikai tiszt”-nek is volt ellenőre a hadse-regen
belül. Néhány év előtt, a háború első idejében, olvastam egy
Svájcban megjelent köny-vet, melynek írója, Basseneff nevű
orosz, iparkodott képet rajzolni a szovjet „néphadsereg”-ről.
Erre az olvasmányra most visszaemlékeztem, de megtudtam, hogy a
valóság sokkal bonyolultabb, mint ezt az orosz katonai író
lerajzolta.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ez a három látogató</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">például nyugati,
katonai értelemben nehezen meghatározható rangosztályhoz
tartozott. Fiatalok voltak – a közlegény mulya kocsis, a
tisztfélék enyhén italosak. Déltájban érkeztek és iparkodtam
udvariasan, társadalmi modorban fogadni őket, mert már
tapasztaltam, hogy ez a bánásmód szelídíti leghatásosabban
orosz vendégeimet: kezet nyújtottam, mi lesz. A jó modor, a
társadalmi vendéglátás külső formái néha előnyösen hatottak
az oroszokra. Leg-többször nagy lármával érkeztek, „puská”-t
és „Hermann”-t, tehát németet kerestek , de az első udvarias
szavak, vendéglátó mozdulatok után megjuhászodtak. Most is így
történt: amikor felemeltem a pálinkás poharat és egészségükre
koccintottam mindhárman egyszerre felállottak és pohárral a
kezükben, udvariasan viszonozták az üdvözlést. Aztán leültünk
a búbos cserépkályha körül és –egészen úgy mint egy
hadgyakorlat alkalmával a beszállásoltak és a háziak
–beszélgetni kezdettünk . Családtagjaim – feleségem, egy
kisfiú, aki akkor a házban tartózkodott és a fiatal nő, aki
tudott szláv nyelven –ott ültek a vendégek között. A helyzet
különös volt és más, mint ahogyan a menekülők rémhírei után
vártuk. Kezdtem reménykedni.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ez a reménykedés
az első időben</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">nem volt egészen
oktalan. A reguláris katonaság tisztjeivel és legényeivel
–különösen,ha</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">nem voltak italosok és
magasabb katonai parancsnokság is volt a közelben – rendkívüli
károsodás és tragikus baleset nélkül boldogultunk. Kivételek,
fosztogatók rögtön, az első napokban is akadtak, de ezek inkább
esthomályban lopakodó, besurranó tolvajok voltak, akik fegyveresen
érkeztek , órát, italt, kölnivizet követeltek, a zsákmánnyal
rögtön odébb is inal-tak. Szemmel láthatóan rossz volt a
tolvajok lelkiismerete, mert féltek a helyszíni, felsőbb
parancsnokság büntetésétől. De a reguláris katonák, különösen
a tisztek, itt a kis faluban, az első időben néha megértően
viselkedtek –másképp, mint a közeli nagyvárosban, ahol a szabad
rablás és erőszakoskodás engedélyezett vállalkozás volt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ez a három legény</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">társadalmi modorban
ült a búbos kályha körül. A kocsis teljesen hülye volt , de ő
is iparko-dott illedelmes lenni és láthatóan utánozta a
kapitánók viselkedését. Elmondották, mivel foglalkoznak a
polgári életben –egyik rajzoló volt -, és megkérdezték, mi a
mesterségem? Ez volt az első hosszabb beszélgetésem szovjet
emberekkel, és megint tapasztalnom kellett, hogy az „író”
varázsos fogalom az oroszok számára. A pillanatban, amikor azt
mondottam, hogy író vagyok, olyan tisztelettel és fegyelemmel
bámultak reám, mintha valamilyen kivételes lény lennék.
Körülnéztek a szobámban, melynek szerény bútorzata-afféle
bungalow berendezés –igazán nem hatott előkelően ( a ház nem
volt enyém, nyolc hónap előtt barátok kérésére költöztem
ide), és láthatóan megilletődtek mindattól, amit láttak. A
fiatalabb kapi-tánó, a rajzoló azt mondotta, nagyon örül,hogy
megismerhetett, mert „ő szereti az ilyen embereket”, amilyen én
vagyok. Aztán érdeklődtek enyém-e a ház? Mikor megmondottam,
hogy nem az enyém, lelkesen bizonygatni kezdték, milyen kitűnő
soruk van a szovjet íróknak, erősítgették, hogy a Szovjetunióban
már lenne házam, kertem, gépkocsim. Az idősebb túlsá-gosan
fellelkesedett és megkérdezte, nem akarok-e beköltözni a helység
valamelyik dísze-sebb, úri házába, mert ő szívesen nekem
ajándékozza azt a házat… Az ajánlatot nevetve elhárítottam.(…)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Mind ez más volt
mint amit vártunk</i></span><span style="font-size: small;">.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Olyan tökéletesen más
és meglepő,hogy gyanakodtam, mint aki eltévedt a sötétben, és
nem találja az útjelzést…Miféle emberek ezek? Mert kisvártatva
átfutott a szomszéd villaházból egy szobaleány és elmesélte
,hogy ugyanezek az orosz tisztek, akik elébb náluk ebédeltek, ebéd
után kezet csókoltak a háziasszonynak, nyájasan elbúcsúztak,
átjöttek hozzánk írót néz-ni, és amikor elmentek, az
országútról vissza küldötték hozzájuk, a vendéglátókhoz, a
géppisztolyos sofőrt, aki felszólította a házi urat, sürgősen
adja át arany karkötőóráját. A kár-vallott házigazda, aki
ebédközben gyanútlanul megőrizte és vendégei szeme láttára
nézeget-te csuklóján az órát,riadtan erősítette meg később
ezt a hírt. „De akkor miért csókoltak kezet a feleségemnek?...
–kérdezte tanácstalanul. Gyanítani kezdettük, hogy az
oroszokban van valami meglepő.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Néhány zsidó
rejtőző,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">akik a faluban
lappangták át a németek és a magyar nyilasok zsidóüldözésének
hónapjait, </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">most előmerészkedett:
a közelben élt egy öreg ember családjával, gyógyszerész volt,
a jómódú polgár , aki megmenekült a nyilasok üldözése elől.
De a család nőtagjai féltek az oroszoktól. Az első orosz
látogató érkezésekor az öregúr – fehér szakálla volt
tiszteletremél-tó, pátriárka-jelenség – ünnepélyesen
megállott az orosz előtt és kinyilatkoztatta, hogy ő zsidó. A
jelenet,amely következett meglepő volt: a közlés hallatára az
orosz elmosolyodott, leakasztotta nyakából a géppisztolyt, oda
lépett az öreghez, orosz szokás szerint szelíden-jobbról és
balról- arcon csókolta. Azt mondotta,hogy ő is zsidó. Egy ideig
némán barátságo-san szorongatta az öreg kezét.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Aztán
visszaakasztotta a nyakába a géppisztolyt,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">és felszólította az
öregurat egész háza népével álljon a sarokba és forduljanak
felemelt karral a fal felé. Mikor az öreg nem értette rögtön a
felszólítást, reárivallt, hogy tüstént engedel-meskedjenek,
máskülönben agyonlő a szobában mindenkit. Az asszonyok és az
öreg beálltak a szoba sarkába és a fal felé fordultak. Az orosz
ezután lassan, kényelmesen kirabolta őket: szakember volt, egy
falbontó betörő szakértelmével kopogtatta végig a kályhát, a
falakat, minden fiókot kihúzott, megtalálta a család elrejtett
ékszereit és összes készpénzüket, mint-egy negyvenezer pengőt.
Mindezt zsebre tette és elment.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A bort úgy
szimatolták, mit a vizsla kutya a vadat.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Puskatussal döngették
végig a pincék padlatát – a boros hordókat a szőlősgazdák
sok helyt elásták, de az oroszok már kitanulták a borkeresés
fortélyait- és ahol kongott a padlat, gon-dosan ástak, amíg meg
találták a hordót. Az orosz támadás lendülete két arcvonalon
is ela-kadt: amikor borvidékre értek a szovjet csapatok, csak
üggyel-bajjal, új csapatok bevetése árán tudták őket tisztjeik
tovább hajtani. Így történt a mátrai és balatoni borvidéken
is. Min-den cselekedetük ilyen kiszámíthatatlan volt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Megesett,hogy az orosz,
aki egy délelőtt beállított, nyájasan beszélgetett a
családtagokkal , érzelmesen mutogatta az otthoniak fényképét,
megsimogatta a szobában tartózkodó gyer-mekek fejét, és cukrot
almát adott nekik, távozás után ötletszerűen visszatért és
–délután vagy késő este –kirabolta ugyanazt a családot,
amellyel délelőtt összebarátkozott. Minthogy az emberek
képzelőereje ezekben a napokban és azután is felcsigázottan
működött, az oro-szok viselkedéséről keringő történeteket
természetesen nem mind hittem el, és most is csak azt írom fel,
amit személyesen megéltem, vagy aminek megtörténtéről
meggyőződtem.(…)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Kivételek szép
számmal akadtak,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">de az első két
hétben-hála a helységben megtelepedett felsőbb orosz katonai
parancsnokság jelenlétének- nagy általánosságokban boldogultam
az orosz látogatókkal. A jó modor, vala-milyen társadalmi
hanglejtés legtöbbször megszelídítette őket: az előlegezett
bizalomnak, aztán az elutasításnak, a felnőtt hangjának –ahogyan
az idősebb beszél a fiatal emberekkel -, mindennek vegyüléke a
legyőzött ember rezignált hanglejtésével: mindez néha hatott
rájuk.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Nem a szavak értelme
-beszélni még tolmács segítségével is alig tudtam velük -,
inkább csak a hanghordozás, modor, pillantás hatott reájuk. Néha
fárasztó volt ez a szelídítés, mert éjjel-nappal jöttek ,
egyenként vagy kis csoportokban gyalog és lovon. Akárhányszor
megesett, hogy kimentem az előszobába és lovakat találtam ott,
amint békésen nézelődtek, amíg a gazdák, a kozákok a konyhában
forgolódtak, italt vagy ennivalót kerestek. Az ember rugal-mas
élőlény, és hamarosan megtanultam, mint lehet kitessékelni a
hívatlan vendégeket: egyszerre beszéltem, ugyanazon a hangon, a
lovakhoz és a lovasokhoz és az eredmény nem ritkán az volt, hogy
elmentek. Ilyen jelenetek után úgy éreztem, mint egy dompteur egy
si-keresen végbevitt oroszlánjelenet után. De a valóságban nem
oroszlánok és fenevadak voltak, hanem gyermekes és egyszerű
emberek.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">S minthogy rendkívül
sokféle emberi fajtából állott össze ez a hadsereg,
reménytelennek látszott a megkülönböztetés, és felelőtlen
volt az általánosítás, mely az „orosz” gyűjtőfogalom alá
vonta mind az emberi tüneményt, amit e hetekben megismertünk.(…)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Gyermekesek voltak,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">néha vadak, néha
idegesek és szomorúak; s mindig kiszámíthatatlanok.(…)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Nemcsak a burzsuj élet
kellékeit vették szemügyre; ez is érdekelte őket, de éppen így
szem-lélődtek, figyeltek a szegény emberek otthonaiban, és
látszott, hogy amit tapasztalnak, nem-csak idegen számukra, hanem
meghökkentő és meglepő is. i volt ez a „más”? A „szovjet”
em-ber volt , csakugyan, tehát egy új fajta kitenyésztett,
kondicionált emberi lény, aki a világot és embert már másféle
látószögből érzékeli, szemléli? Vagy egyszerűen az orosz volt
, aki a történelme során nem először, de most , úgy tetszett
minden következménnyel- kilépett eurázsiai otthonából, és
megindult kissé kóvályogva, gyanakodva, de nagyon kíváncsian a
világ felé?... Nem tudtam felelni.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Természetesen
elvitték</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a malacot, a lisztet;
de ez nem volt érdekes, nem is volt jellemző. Ebben az időben a
kerékpá-rokat is elvitték az országúton…egy ideig karikáztak
a járművel, aztán félre dobták vagy más-nak ajándékozták. Az
órák gyűjtése iránt tanúsított előszeretet sem volt könnyen
magyaráz-ható. Mert az órákat csakugyan a gyűjtő szenvedélyével
követelték: volt orosz, aki feltűrte kabátja ujját és büszkén
húzta fel a frissiben elrablott trófeát négy-öt más, az alsó
karon fel-csatolt karóra mellé. Az első világháborúban ismertem
néhány orosz hadifoglyot- tiszteket, parasztokat, munkásokat-, de
egyik sem érdeklődött ilyen szenvedélyesen az órák iránt. Mi
történt itt, miért érdekelte az oroszokat ilyen szenvedélyesen
az időgép? Visszaemlékeztem Spengler magyarázatára, aki nagy
pesszimista művéveb bizonygatta, hogy a harmonikus, eleven kultúrák
embereinek nincs érzékük a „rekord”, tehát a pillanatra
kimért idő iránt: a kínaiak, görögök nagy időtávlatokban
éreznek és gondolkodnak, az olimpikon, mint mérték-egység,
bizonysága ennek az időközönynek –amikor egy kultúra válságba
jut, a civilizáció, tehát a hasznossági princípium egyféle
pánikérzést vált ki az ilyen korszak embereinek a lelkében, és
akkor kezdődik az idő aggályos méricskélése…Lehet,hogy az
oroszokban a Szovjet indrusztrializációs kísérlete kiváltotta
ezt az időérzéket? Nem tudtam felelni. Valószínűbb volt, hogy a
Szovjetunióban nincs elégséges óragyár, a muzsik kedvet kapott
ehhez a különös játékszerhez. Vagy még egyszerűbben, az óra
volt az értéktárgy, amelyet legkönnyebben lehetett csereberélni?
Minthogy az oroszokról beszélek, nem tudok határo-zottan
válaszolni.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Megjelenéseik,látogatásaik,
</i></span><span style="font-size: small;">eltűnéseik</span><span style="font-size: small;"><i>:</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">minden ilyen
érthetetlen, kiszámíthatatlan volt körülöttük. Napok múltak
el, hogy egyetlen oroszt sem láttunk; aztán váratlanul tömegével
érkeztek, átvonultak a falun, gépkocsikkal, de másképp is,
szekeresen, kócosan, cigányosan. Nemcsak a trén vonult így, hanem
a gyalogság is vitette magát a megszámlálhatatlan sok szekérben,
elfeküdtek a szalmán, közlegények, tisztek nőkatonák, még
gyermek katonák is, tizenkét-tizenhárom éves fiúk, szabályos
kato-nai egyenruhákban rangjelzéssel. Tábori papot nem láttam a
csapatokban, de lehet, hogy csak én nem ismertem fel őket.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A németek mindig
úgy vonultak,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">gépesített
osztagaikkal, mintha a Krupp-gyár kelt volna útra; még a
gulyáságyúk csöve is úgy füstölgött, mintha ágyúcsövet
alakítottak volna át erre a célra. Az oroszoknak volt mindenük,
ami a hadviseléshez kellett, de ez a „minden” más volt, nem
olyan gépies, szabályos…mintha egy óriás, félelmetes,
titokzatos keleti vándorcirkusz kelt volna útra, a messzeségből,
homá-lyos távolból, a távoli Keletről, Oroszországból. Ez a
vándorcirkusz a valóságban a földgolyó egyik legnagyobb katonai
szerkezete volt. És akik vezették, idegen számára érthetetlenül,
de kitűnően vezették: minden a helyén volt, a látszólagos
összevisszaságban és rendetlenség-ben minden működött,
mindenről idejében jelt adtak egymásnak a nagy gépezeten belül a
titokzatos felügyelők és ellenőrök.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Hírszerzésük,
híradásuk,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;">parancstovábbításuk,
belső rendtartásuk összefüggéseit nem lehetett kitapintani. De
látnivalón valamilyen nagyon régi rendszer szerint történt
minden ebben a hadseregben; a Dzsingis kánok,a tatárok az Arany
Horda hadviselésének tapasztalatai mutatkoztak meg a
rendszerességben, ahogy felvonultak, odébbálltak, érkeztek, hidat
vertek, sátort ütöttek és aztán rögtön eltűntek, valamilyen
rejtélyes sípjelre. Az ősmagyarok és a hunok hadviselése
lehetett ilyen, a szittya ősök lovagoltak így, nem kímélve az
állatot, és minden négy kilométerre- így mondják a tudósok
–állomáshely és pihent ló várta a lovasokat, akik a
kipányvázott ló ütő-erét késsel felszakították ,homokórával
mért rövid időn át vért ittak a ló testéből, aztán gyorsan
bevarrták az állat sebét és odébb lovagoltak. A természethez is
közelebb voltak ezek az orosz katonák, mint a nyugati hadak
emberei: ahogy a régi mongol hadseregek vezetői holdjárás szerint
állították fel a fehér és más színű lovakon nyargaló hadakat
bizonyos keleti vagy északi támadó irányba- a jó ég tudja,
miféle „áramvonalas” haditechnika volt ez évezredekkel elébb!
-,úgy a mongolok e kései utódjai is tudni látszottak még valamit
a természetsegítő vagy akadályozó erejéből…</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;"><i>Nehéz
beszélni erről,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;">mert
nem tudom bizonyítani. De azokban a hónapokban, amikor éjjel-
nappal a leg-közvetlenebb bizalmasságban éltem velük,
félreérthetetlenül tapasztaltam, észleltem ilyesmit. Ez mind
„más” volt… Ezenfelül agyafúrtak voltak, ravaszok, gúnyosan
és kár-örvendően csalafinták; örültek, ha becsaphattak
bennünket, a „nyugatiakat”. Gyer-mekes örömmel teltek el, ha
látták, hogy lépre mentünk. Sok orosszal volt dolgom akkor és
néha később is, de egyetlenegyszer sem esett meg, hogy az orosz,
aki kért valamit és komoly hangon ígérte,hogy visszaadja amit
kölcsön kért –szerszámot, könyvet, akármilyen értéktelen
tárgyat -, megtartotta volna a szavát. És ha számon kértem
rajtuk az ígéretet, boldogan, felszabadultan nevettek a szemem
közé, mert íme ők voltak az okosabbak és túljártak az
eszemen!(…)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
falu a környék ezekben a napokban</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;">két
arcvonal közé szorult. Buda még nem esett el, nagy orosz erők
zárták körül a fővárost, de nyugaton, Esztergom körül, a
német hadvezetés ellentámadást indított és időlegesen
visszafoglalta a prímási székvárost. Az orosz gyalogság,
tüzérség átvo-nulása éjjel-nappal áradt a falun át. A
sebesülteket nyitott teherautókon vitték biz-tonságosabb
helyekre, és ezek a sebesült, bepólyált fejű orosz harcosok
különös kö-zönnyel hevertek a teherautókra sebtiben
felpányvázott matracok és dunyhák között. Az orosz mindig jó
katona volt , különösen honvédő háborúban, és a Szovjetunió
ka-tonai nevelése ismerte és kihasználta az orosz katonák
bátorságát, helytálló termé-szetét. Nem igaz, hogy
„fanatikusan” harcoltak; óvatosan harcoltak, kímélték
magu-kat, ha megsebesültek mindenkihez segítségért fordultak; de
harc közben –ezt több-ször láttam, közvetlen közelről
–komoran, bátran, férfiasan megállották a helyüket. És ha
életveszély fenyegette őket, szótlan közönnyel viselték el a
veszedelmet.(…)</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
két arcvonal között</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;">az
orosz csapatok éjjel és nappal vonultak a helységen át. Nem múlt
el éjszaka,hogy ne kért volna valaki nálunk is szállást. Ezek az
alkalmi beszállásoltak reggelre legtöbb-ször tolvajlással
fizettek; elvittek valamit, vánkost, cihát vagy dunyhát,
valamilyen evőeszközt, de vittek ruhát is,cipőt mindent, ami a
kezük ügyébe akadt. Nem voltak válogatósak, és egyáltalán nem
firtatták,”burzsuj”-e az, akit kifosztottak vagy ágról szakadt
szegény ember: Mintha nem is tudnának különböztetni „burzsuj”
és „proli” között.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
három csatorna,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;">melyeken
át a magyar nemzeti vagyon nagy része ezekben az években
elszivárgott a </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;">Szovjetunióba
–a harcokat követő helyi zsákmányolás, aztán a jóvátétel
és a potsdami határozat alapján „közös” német-magyar
javakból a szovjeteknek juttatott gyárak, kisajátított
iparvállalatok, ez volt a három csatorna –azokban a hetekben még
szerve-zetlen volt, csak a „zabra”, a zsákmányolás ipara
működött tökéletesen…Minden vit-tek, amit láttak. A
szomszédos villaházat, szemem láttára, fényes nappal ürítették
ki ; elvitték, teherautóra rakták a bútorokat, a berendezési
tárgyakat, még a parkettát is felszedték és a Bergmann-csöveket
is kiszakították a falakból; csak a könyveket hagy-ták a
polcokon…A falu, a környék lakóhelyei hamarosan hangos,
siránkozó, panaszko-dástól visszhangzottak. </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in; margin-left: 0.49in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
parasztság mentette értékeit, ahogy tudta;</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">elásták a búzát, a
bort a burgonyát, erdőbe rejtették a tehenet, a disznót a lovat,
bekormoz-ták a lányok arcát, „stary babá”-nak, öregasszonynak
álcázták, kendőzték, a fiatalabb, szem-revaló személyeket,
ahogy a fiatal férfiak ijedtükben szakállt növesztettek, „stary
papá”-nak, öreg embernek mutatták magukat, mert híre járt
,hogy az oroszok összeszedik és elviszik a fiatalabb férfiakat. Ez
a hír igaz volt –de nemcsak a fiatalabb férfiakat vitték, hanem
általáno-san mindenkit, aki az útjukba került. Egyik ismerősöm,
hatvan éves ember; félcipőben, házi kabátban sietett át egy,
ostrom után éppen felszabadult budai utcán, amikor egy orosz
ba-rátságosan elhívta „ egy kis munkára”; ez az ember,mint
olyan sokan mások, Jekatyerinburg-ban ébredt fel, és csak évek
múltával került haza.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az orosz
hadvezetőség kiadta a parancsot,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hogy a „felszabadított”
területeken össze kell szedni bizonyos számú „megbízhatatlan”
embert. Minthogy magyar hatóság, kivizsgálás még nem volt az
orosz végrehajtó közegek egyszerűen letartóztattak mindenkit,
aki útjukba került: számukra az egész magyar társada-lom
„megbízhatatlan” volt. Ha aztán összefogták a „stuck”-ot
–ez volt az orosz műszó-, ha együtt volt a szükséges emberi
„darabszám”, amelyet egy-egy vidékre kiróttak, az orosz
hajtani kezdte áldozatait a legközelebbi gyűjtőtábor felé.
Útközben többen megszöktek, s minthogy az orosz őr köteles volt
a gyűjtőtáborban szám szerint leszállítani a „stuck”-ot, a
darabszámot: a „hiányzó „holt lelkek” pótlására
egyszerűen összefogott mindenkit, aki szem-bejött.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Egy ismerősöm,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">zsidó származású
fogorvos – a végzetes nyáron átküldötte tizennyolc esztendős
fiát –harcolni- a szerb partizánokhoz. A fiú az oroszok kezére
került , akik aztán egy romániai gyűjtőtáborba vitték.
Hasztalan magyarázkodott, hogy ő „szövetséges”, az oroszok
közönnyel hallgatták. A kétségbeesett szülők hiába
szaladgáltak az orosz hatóságokhoz, a fiú csak akkor szabadult,
amikor heveny tüdővész tüneteivel megbetegedett a táborban. A
„galoppierende” tüdővészben agonizáló fiút aztán kiadták
a szülőknek és a gyerek néhány hét múltán meg-halt. Az apa
ebben az időben történetesen egy NKVD tisztet kezelt és
megkérdezte, nem tudják-e az orosz hatóságok, hogy egy zsidó
fiú, aki a szerb partizánokkal együtt harcolt és így jutott az
oroszok kezére, ebben az időben nem lehetett más csak az oroszok
szövetsége-se?...Az NKVD-tiszt nyugodtan bólintott és azt
feledte, igen az orosz hatóságok tudják ezt. De –mondotta-ilyen
nagy szűrési vállalkozások alkalmával természetesen számolni
kell bizonyos százalék tévedéssel…Az apa megkérdezte, orosz
hivatalos becslés szerint hány százalék ez a „tévedés”?
Huszonöt, felelte nyugodtan az orosz.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A valóságban több
volt.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ebben az időben –és
aztán még sokáig- csak a jó szerencse mentett meg a hazai tájakon
férfi-embert attól,hogy elcipeljék az orosz
kényszermunkatelepekre, ahol már akkor is több millió ember
sínylődött. Ezek nagy tömege a háborút megelőző sztálini
„tisztogatás” maradék áldo-zatai voltak; de a táborokat
tömegével lepték el, a háborút követő katonai és polgári
szelek-tálás során azok az áldozatok, akik „látták a
Nyugatot”, és gyanúsak voltak,hogy kritikát és nosztalgiát
hoztak haza a frontról vagy a nyugati hadifogoly-táborokból…Később
beszéltem magyar hadifoglyokkal, akik valahogyan visszajutottak az
orosz szűrő-kényszermunkatáborok ból hazai földre és az egyéni
beszámolók megerősítették mindazt, amit a nyugati jelentések
néhány év múltán a nagy orosz fogoly-telepekről- néha
valóságos országrészek voltak ezek a rabszolgatelepek- közzé
adtak. A kommunista hatalmi rendszer senkitől sem félt úgy, mint
olyan kommunistáktól, akik látták Nyugaton,hogy van más,
eredményesebb,gyorsabb társa-dalmi fejlődés is, mit a
kommunizmus.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ezekben a napokban
egy januári reggelen,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hozzánk is beállított
egy tisztféle, két fegyveres közlegénnyel és „embert
keresett,hogy mun-kára vigye”. Fogalmam sem volt, igazában, mit
akar és ezért nyugodtan feleltem, hogy nem megyek „munkára”,mert
a testi munka nem az én feladatom. Nem védekeztem, nem
mon-dogattam, hogy beteg vagyok, nem mentegetőztem, csak azt
mondtam, hogy nem vagyok hajlandó testi munkát végezni. Álltunk a
szoba közepén és néztük egymást, a három orosz és én. Talán
éppen ez segített: ha vinnyogok, rejtőzöm, szánalmat
kérek,valószínűleg elvisz…Így csak nézett a tisztféle
–szúrós pillantású, ellenszenves, pecérképű ember volt
–sokáig nézett. Aztán szó nélkül elmentek.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Nem tudom mi történt
azokban a pillanatokban…</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">De néhány óra múltán
megtudtam,hogy ez az őrjárat összeszedett a faluban, a szomszédos
házakban is, minden épkézláb férfit ; egy részüket csakugyan
munkára vitték, a közeli szük-séghíd építéséhez, sokat a
román gyűjtőtáborokba, majd onnan a Szovjetunióba terelték
őket. Beszéltem eggyel , aki három esztendő múltával érkezett
haza; de tudok olyanról is, aki ott sínylődött, talán még ma is
ott tengődik, ha él még. Később, amikor megtudtam a valósá-got,
néha visszaemlékeztem erre a különös pillanatra.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A parasztság
rögtön, az első pillanattól</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">tudta a leckét, melyet
a helyzet feladott. Mintha a mohácsi vészt követő idő, a török
hódolt-</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">ság százötven
esztendejének emlékei elevenen éltek volna a nép öntudatában. A
paraszt tudta, hogy a keleti hódító ellen egy módon lehet csak
védekezni: erővel, vermeléssel, rejtőzéssel. A harácsoló,
rabló, nőket és fiúkat gyalázó és elcipelő török elől a
kétségbe-esésbe és anarchikus életérzésbe menekülő magyar
nép a százötven éves szerencsétlenség-ből megőrzött
idegreflexeket, melyek nem változtak, amikor a szerencsétlenség új
formában köszöntött be. A németek előzően másképp,
intézményesen raboltak; az oroszok intézmé-nyesen és egyénien
is fosztogattak. A „zsákmány” igazi értékét nem lehetett
megállapítani.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Emlékeztem az első
malacra,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">melyet szemem láttára
vitt el a szomszédos fuvarostól az orosz. A gazda sápadtan,
vértelen szájjal nézett a malacot cipelő orosz után. Később ez
a malac meghízott. Jó étvágyú állat volt, és amikor etetni
kezdték mindazzal, amit Finnországból, Lengyelországból, a balti
államok-ból, Kelet-Németországból, Magyarországból.
Romániából, Bulgáriából, Ausztria keleti tarto-mányából
összeszedtek és „zsákmány” formájában a vályúba öntöttek
az oroszok: a malac olyan óriásira hízott, mint soha még disznó
a történelemben. Jámbor lelkek hirdették csak, hogy az oroszok
lesznek önszántukból, valamilyen több milliárdos amerikai
kölcsön ellené-ben lemondani erről a hizlalási lehetőségről.
Éveken és éveken át, uszályon, tengelyen, vasú-ton hordták el
ezekből a gazdag országokból a búzát, a vasat, a szenet, az
olajat, a zsírt és közbül az emberi erőt is: a német
szakembereket, a balti munkásokat. A malac, melyet sze-mem előtt
vitt el e napokban az orosz, gyönyörűen gömbölyödött ezekben
az években. Mindez kezdődött a falusi ólakban,, vermekben, a
„zsákmány”-nyal; aztán folytatták a fogoly országok
szikrázóan megvilágított miniszteri termeiben, amikor
–fényképészek jelenlétében- a szovjet kereskedelmi megbízottak
aláírták a fogoly államokkal kötött „jóvátételi” és
„keres-kedelmi” megállapodásokat. Keves példa van az újkori
történelemben, amely hasonló lenne ehhez az intézményesített és
állandósított sarcoláshoz.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A nép
védekezett,ahogy tudott.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A rendszer fosztogató
különítményei könyörtelenül kutattak az országban- nem volt
más menekvés előlük, csak a rejtőzés és dugdosás. Később a
lélekidomárok a magyar társadalom szemére vetették, hogy nincs
„bűntudata”, az elmúlt rendszerek, a nácik és magyar
segítő-társaik embertelenségei, az ukrán és orosz falvakban
elkövetett kegyetlenségek és rablások miatt. Ez a „bűntudat”
valóban halvány fénnyel pislákolt csak a lelkekben, mert a népek
soha nem hajlamosak a bűntudatra, ez csak az egyén vizsgája
lehet…De ha volt is valamilyen rossz lelkiismeret a múlt miatt a
magyar társadalomban: az oroszok fellépése és viselkedése
kioltotta a lelkekben a bűntudat halvány derengését is.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az oroszok</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">nem törődtek azzal,
hogyan fogadja őket a lakosság: a rendszer csak a kézzelfogható
eredményekkel törődött, tehát a disznóval, az olajjal, a
vassal, a szénnel, az „emberanyag-gal”, amelyet megragadott. Ez
a gátlástalanság- később, a világpolitikában is ez volt az
orosz magatartás jellegzetessége- egyik nagy fegyverük és erejük.
A demokratikus országokban a vezetők mindig kénytelenek kímélni
a közvéleményt. Az orosz totalitárius rendszer saját
közvéleményével sem törődik,,miért kímélte volna a
leigázott népek érzékenységét? Mikor először láttam, amint
egy orosz elvitt egy szegény magyar paraszttól egy malacot- és
aztán később, amikor mindenki látta, hogyan hízik meg ez a malac
a megsarcolt népek vagyonából -, gondolni kellett arra, vajon
felmerült-e a jaltai és más találkozókon a nyugati államférfiak
tudatában ez a lehetőség? A disznó, amit az orosz elvitt,
legendásan meghízott. És az étvágya nem csökkent.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A parasztok</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">elmentek a tehénnel az
erdőbe, elvermelték a krumplit, elrejtették az asszonyokat,
pontosan úgy, mint a török időben. Ezenfelül hamarosan
észrevették, hogy a legtöbb orosz nemcsak kapzsi és harácsoló
martalóc, hanem korrupt is: tehát trafikálni kezdettek velük. Az
orosz el-vitte a lovakat, de másnap új karaván érkezett,
zsákmányolt lovak ezreit hajtották, pálinkára szomjas muszkák
és a parasztok egy liter pálinkáért –ez volt az ára-
vásároltak egy másik lo-vat. Esztendő múltán olyan emberek is
lovas kocsin jártak, akiknek régebben soha nem telt ilyen járműje.
Az elrabolt malac nagyon fájt –sok ember könnyebben mond le
eszményeiről, mint erről a malacról -, de a környékbeli
asszonyok, mihelyst a hadi helyzet megengedte, elvándoroltak,
gyalogosan, távoli megyékbe, és a hátukon hoztak haza egy-egy
sivitozó sül-dőt. A szívósságnak, a történelmi
tapasztaltságnak olyan példáit láttam ebben az időben, amit nem
lehet feledni.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>De fogcsikorgatva,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az első időben,
amikor az oroszok fosztogattak, megvallották az emberek, hogy mindez
keserves, néha tragikus,de „jaj a legyőzötteknek”… Túl kell
élni mondogattuk. Az orosz egy napon elmegy, a jóvátételt
megfizetjük, kezdünk valami újat, ha lehet jobbat
emberségeseb-bet… Amikor a nép megértette, hogy az idegen
hatalom nemcsak anyagi javakat zsákmányol, hanem emberi jogokat is,
bekövetkezett a a hihetetlen: egy nép elment az öngyilkosság
me-redélyének határára, a forradalomba, puszta öklével ment
tankok és géppisztolyok ellen, mert megértette, hogy az
emberségét, a szellemét, a jellemét a személyiségét akarják
el-pusztítani. Erre akkor, 1945-ben a ködös januári hetekben, nem
gondolt senki. Az oroszok sem”</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás: Rubicon
történelmi magazin 2015/9</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szerkesztette:
Dr.Temesvári Tibor</span></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-39184432498834797062015-09-09T21:31:00.003+02:002015-09-09T21:32:27.667+02:00Alexander Petrovics a barguzini<div align="CENTER" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/alexander_petrovics_barguzini/Alexander%20Petrovics%20a%20barguzini_html_25874da.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/alexander_petrovics_barguzini/Alexander%20Petrovics%20a%20barguzini_html_25874da.jpg" height="200" width="150" /></a></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Érdeklődéssel
olvastam Mende Balázs Gusztáv írását a Rubicon történelmi
magazin 2015/7 számában a szibériai Barguzinba megtalált
állítólagos Petőfi-csontvázról. A szakma szabályai szerint
dokumentált természettudományos vizsgálatok ugyanarra a
következtetésre jutottak: a csontváz egykori birtokosa nőnemű
egyén volt. Ezek után arra lehetett volna számítani, hogy a
Petőfi Sándor szibériai utóéletében hívők feladják a nőnek
bizonyult csontváz és a honvéd őrnagy-költő azonosságának
elképzelését. Nem így történt.</span><br />
<a name='more'></a></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
</div>
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
„<span style="font-size: medium;">Az ún.
barguzini Petőfi maradvány</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">ügyében
a szakértő nincs könnyű helyzetben. Egyrészt kizárólag más
szakértők által elvégzett vizsgálatok eredményeire
támaszkodhat, maga a csontmaradvány holléte ismeretlen, ennek
kapcsán az arra történő, tudományos értékkel nem bíró
hivatkozások sem fogadhatók el kritika nélkül. Másrészt a
szibériai legendát a csontvázzal bizonyítani szándékozó, a
jóindulatú hozzá nem értés és a rosszindulatú félremagyarázás
határán mozgó személyek természettudományos kérdésekben
mutatott járatlan állandósága állandó ellenpontozást igényel.
Ez a közvélemény egy része számára eleve gyanús
>magyarázkodás<-nak tűnő ellenpontozás azonban időről
időre elvárható a kérdést tudományos keretek között megítélni
szándékozó szakembertől.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
alábbiakban kísérletet teszek arra,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hogy
röviden és közérthetően összefoglaljam a barguzini
Petőfi-maradványok biológiai azonosításával kapcsolatos
problémákat, emellett felvázolom, mi lenne a járható út abban
az esetben, ha a későbbiekben reális esély mutatkozna néhai
Petőfi Sándor földi maradványainak bemutatására. Előre kell
bocsátanom azt is, hogy nem foglalkozom azoknak a nyomoknak a
cáfolatával, amelyek a Morvai-Kiszely-párost annak idején a
szibériai Barguzinba vezették, kizárólag a csontvázzal, mint
kiindulási ponttal kapcsolatos eddigi problémákat sorolom fel.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Természettudományos
lehetőségek.</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Történeti
korú biológiai maradványok konkrét történeti személlyel való
azonosítása többlépcsős, erősen hierarchizált, több
tudományterületet érintő feladat. A vizsgálatok során a
kutatóknak metodikai, nehézségekkel, a kiindulási mintához
rendelt prekoncepciók érvényességi kérdéseivel, a kapott
eredmények interpretálásának problémáival kell megküzdeniük.
Jelentősen befolyásolhatja a várható eredmény értékelhetőségét
a maradványok ún. megtartási állapota (prezervációja) és
mennyiségi-minőségi teljessége (reprezentativitása), hiszen
nagyon rossz állapotú csontmaradványokon bizonyos vizsgálatok -
legyenek akár makroszkópos, akár mikroszkópos - szubmikroszkópos
felbontásúak - nem végezhetőek el.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<i>Az
első lépések egyikeként</i></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">meg kell
bizonyosodni a maradványok ún. abszolút kronológiai helyzetéről,
vagyis arról, hogy mikor temették el a feltételezett személyt. Ha
a maradványok bomlásából (dekompozíciójából) számított
érték jelentősen eltér a történeti (pre)koncepció adatától,
a hitelesítési folyamat már az első lépésben negatív
eredménnyel zárul. Az eltemetett test el/ lebomlása sok tényező
által befolyásolt az esetek többségében mégis viszonylag
szabályosan zajló folyamat. Ún. korhasztásos temetkezés esetében
néhány extra esettől és körülménytől eltekintve két-három
évtized után szinte csak a csontok és a fogazat maradnak a kutatók
számára vizsgálható állapotban. A maradványokat a megtartási
állapottól függően morfológiai-metrikus és kémiai-biokémiai
molekuláris biológiai módszerekkel vizsgálhatjuk. A morfológiai
vizsgálatok a maradványok individuális életkorára, morfológiai
nemére, testméreteinek és egyedi jellegzetességeinek, rokonsági
viszonyainak, elváltozásainak/betegségeinek vizsgálatára
terjednek ki. A csont- és fogmaradványok kémiai-biokémiai
vizsgálatával következtethetünk az elhalt egyén eltemetésének
korára, kedvező esetben a benne zajlott hormonális folyamatok
kapcsán a nemére, a fogzománc vizsgálatával születésének és
fiatalkorának földrajzi környezetére.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
molekuláris biológiai/genetikai vizsgálatokkal</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">lehetőség
nyílik a genetikai nem és a rokonsági viszonyok tisztázására.
Mindezen vizsgálati eljárásokkal kedvező esetben sor kerülhet
egy csontmaradvány adott személlyel való azonosítására, főként,
ha a keresett személyről történeti-régészeti szempontból
hitelesnek elfogadott információk és adatok állnak rendelkezésre,
ahogyan az a közelmúltban újratemetett utolsó
Plantagenet-uralkodó, III. Richárd földi maradványainak
azonosítása esetében is történt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Akár
férfi, akár nő, akkor is Petőfi</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az
azonosítási procedúra egyes lépései - hasonló módon a
kriminalisztikában alkalmazott protokollokhoz - indirekt módon
kizáró jellegűek: a kapott eredményeket nem az azonosság
igazolására, hanem annak cáfolatára használjuk. Ezekben az
esetekben a megerősített negatív eredmény azt jelenti, hogy rossz
nyomon jártunk: rossz helyen keresett és talált, ezért
szükségszerűen rossz csontvázból indultunk ki. Ezzel el is
jutottunk a szibériai Petőfi-csontváz neuralgikus pontjához.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Azon
szakértők,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/alexander_petrovics_barguzini/Alexander%20Petrovics%20a%20barguzini_html_4ec3484b.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/alexander_petrovics_barguzini/Alexander%20Petrovics%20a%20barguzini_html_4ec3484b.jpg" height="133" width="200" /></a><span style="font-size: small;">akik a
csontvázat vagy az abból vett mintákat vizsgálták/elemezték és
eredményeiket közzétették, illetve a másik fél tudomására
hozták, a MEGAMORV Petőfi Bizottság (MPB) barguzini expedíciója
által feltárt 7.számú sír Petőfi Sándornak tulajdonított
csontvázát minden felhasznált vizsgálati metódussal nőnemű
egyénként határozták meg. A morfológiai alapú nem meghatározás,
a csont biokémiai vizsgálata, az USA egy katonai és egy egyetemi
laboratóriumában elvégzett és utólag megerősített genetikai
alapú nem meghatározás ugyanazt az eredményt hozta: a csontváz
egy nő maradványa, ebből következőleg a néhai honvéd őrnagy
és költő Petőfi Sándorral való azonossága - leszámítva
néhány igazán blaszfémikusnak tűnő lehetőséget - kizárt. Az
ezt a megállapítást alátámasztó eredményeket 1992 és 1996
között közölték, illetve a vizsgálati eredményekről az
érintetteket értesítették, ezzel szemben az eredmények
„cáfolata” eddig kizárólag az írott és elektronikus sajtóban
hangzott el, mérvadó és komolyan vehető formában nem.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A közelmúltban</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a
MEGAMORV Petőfi Bizottság kínai igazságügyi szakértők
DNS-vizsgálati eredményét hozta „nyilvánosságra”, amely Hrúz
Mária két, családfakutatással azonosított leszármazottjának
mintája és a barguzini csontvázból nyert csontminta
összehasonlító vizsgálatára irányult. Mivel ez a leszármazási
vonal nőági és mindkét rokon nőnemű a leszármazási
kapcsolatot kizárólag csak anyai ágon öröklődő ún.
mitokondriális DNS (mtDNS) vizsgálatával lehetett (volna)
igazolni. Az elemzés, amely az mtDNS – állomány ún.
hipervariábilis I-II. régiójában lévő szakaszokra és
bázispozícióra irányult , a két női minta rokonságát nem
cáfolta, viszont a csontminta tekintetében vélhetően szennyeződés
(ún. kontamináció) miatt a bázisok sorrendje nem volt
egyértelműen leolvasható. Ennek ellenére az eredményeket Morvai
Ferenc úgy interpretálta, hogy azokkal egyértelműen sikerült
igazolni Petőfi Sándor és a barguzini csontváz azonosságát.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ódzkodva
attól,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hogy a
vizsgálatokat végzők hozzáállását és szakértelmét
minősítsük, utalnunk kell arra, hogy a kapott eredmények
semmilyen módon nem alkalmasak a csontváz női voltának
cáfolatára. Egyrészt az mtDNS vizsgálata a kínai szakértők
által végzett metodikával is csak az azonosság lehetőségét
tudja felvetni, a biztos azonosságot semmiképpen sem, másrészt
genetikai értelemben a mitokondriális állomány azonossága nagy
számban véletlen is lehet, vagyis olyan „hasonlóság”, aminek
eredete a vizsgálat tekintetében felmerülő másfél-két
évszázadnál jóval mélyebb, ősibb. Ennek megfelelően a
vizsgálati eredmények a két vizsgált női leszármazott nemcsak
egymásnak rokona, hanem további több ezer embernek is. Ugyanakkor
az mtDNS a nem meghatározása tekintetében teljesen néma, ez a
DNS-állomány ismereteink szerint semmilyen adatot nem szolgáltat a
nemi hovatartozásról, vagyis az eddigi molekuláris genetikai
módszerekkel meghatározott női nem cáfolatára nem alkalmas.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
barguzíni Petőfi történet</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hangadói
azonban teljesen járatlanok a személyazonosításhoz szükséges
természettudományos eljárásokban, másfelől a megszerzett és
általuk felfogni vélt tudományos részeredményeket egyoldalúan
interpretálják a maguk igazának „bizonyítására”. Ez esetben
konkrétan azt, hogy bár a csontváz női, attól még lehetett
Petőfi Sándoré.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ha
újra lehetne kezdeni</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Mindezek
miatt szükségesnek látszik ismertetni a hiteles eredménnyel
kecsegtető vizsgálatok ajánlott menetét, szem előtt tartva a
kiindulási minta hitelességét. Amennyiben a jövőben - tehát
végleg túllépve a barguzini csontvázon - bármely kutatócsoport
a történeti források alapján megbízhatónak ítélt
csontmaradványt mutat be Petőfi Sándor földi maradványaiként,
el kell fogadnia, hogy ha természettudományos vizsgálatokra kerül
sor.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1. a
vizsgálatoknak szükségszerűen igazságügyi intézmény/ek
felügyelete alatt kell történnie, a csontváz egésze a vizsgálat
teljes időtartama alatt felügyelete alatt van;</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">2. az
alapvető morfológiai vizsgálatokat és a csontok egy egyéntől
való származásának megállapítását igazságügyi szakértők
végzik, ha szükséges, külső szakértők bevonásával. A
morfológiai vizsgálat bármely olyan eleme (pl. az elhalálozási
életkor), amely egyértelműen ellentmond a Petőfi Sándorral való
azonosságnak, a vizsgálatok befejeződését jelenti;</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">3. a
genetikai vizsgálatokhoz szükséges mintavételek közös
megállapodás alapján történnek meg három kutatólaboratórium
részére, amelyek közül egy hazai igazságügyi DNS-labor, egy
pedig szükségszerűen külföldi intézmény;</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">4. a
Fiumei úti sírkertben lévő Petőfi családi sírban nyugvó
hozzátartozók genetikai mintavétel céljából történő -
igazságügyi szakértők által végzett - exhumálására csak és
kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha a történeti források
megengedő hitelessége mellett a Petőfi Sándornak tulajdonított
csontmaradványon elvégezhető előzetes morfológiai és genetikai
vizsgálatok egyike sem mond ellent annak a lehetőségnek, hogy a
csontmaradvány a költőé lehetett;</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">5. szem
előtt tartva a temetkezések kibontása előtt nem látható
tényezőket (megtartási állapot, a Petőfi családi sírba
temetett öt személy azonosíthatósága), valamint a kegyeleti
szempontokat az összehasonlító vizsgálatokat első körben az
azonosítandó mintán kívül a költő öccsének, az 1880-ban
elhunyt Petőfi Istvánnak a maradványaival érdemes kezdeni. A
minták összehasonlításakor a közös édesanya miatt a
mitokondriális DNS tekintetében, a közös édesapa kapcsán az
apai leszármazási vonalat jelentő y kromoszómális mintázat
tekintetében kell egyezést kapnunk a két minta között. Csak
abban az esetben szükséges a többi hozzátartozó vizsgálata, a
testvérek vizsgálata nem hoz egyértelmű eredményt. Amennyiben az
anyai ági vizsgálat nem igazolja az egyezőséget, a vizsgálatokat
be kell fejezni, és a vélt Petőfi Sándor-maradványokat, mint
ismeretlen egyén maradványait kell kezelni. Ha az anyai ági
vizsgálat azonosságot mutat a két minta mtDNS-állománya között,
de az apai vonalon a feltételezett testvérek eltérő y-mintázattal
rendelkeznek, akkor válhat szükségessé az édesapa Petrovics
István és /vagy Petőfi Zoltán maradványainak bevonása az
összehasonlító vizsgálatokba.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">6. az
azonosítási munka minden egyes lépését közjegyző hitelesíti.
A kutatásban érdekelt felek a vizsgálatok kezdetekor írásba
adják, hogy elfogadják a vizsgálatok eredményeit.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az itt
felsorolt kutatási lépéseket természetesen más tényezők
(finanszírozás, hivatalos engedélyek) is befolyásolhatják, a
vizsgálatok logikai sorrendjét azonban nem. 1996-ban a Fővárosi
Önkormányzat kulturális bizottsága engedélyezte volna a Petőfi
család sírjának felbontását, hogy a csontváz Magyarországra
szállítását és a csontváz metrikus
visszaazonosítását-hitelesítését követően pártatlan
igazságügyi vehessen mintát Hrúz Mária csontvázából. Ezt
Kiszely és Morvai elutasította, bizonyára azért, mert ismerte az
amerikai DNS-vizsgálatok nőinem-meghatározást adó eredményét.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Talán
közhely, hogy az ellentétes véleményen lévő felek között
azonos játékszabályok betartásával folytatható le tudományos
vita, amelynek egyik legfontosabb kritériuma a kapott eredmények
minden érdekelt fél számára elérhető módon történő, a
tudományos közléseknek megfelelő publikálása. Sajnálatos módon
a csontmaradvánnyal kapcsolatos természettudományos kutatások
álláspontját ezzel az igénnyel eddig csak a csontváz Petőfi
Sándorral való azonosságát cáfoló kutatók tették közzé, az
azonosságot való képviselői nem, és ez a helyzet megnehezíti az
állítások paritásos alapon történő összevetését.
Mindenesetre a fentiekben leírt szigorú eljárási protokoll
ismeretében válik egyértelművé az, hogy a Morvai Ferenc és
Kiszely István nevével fémjelzett „kutatás” az eddigiekben
milyen mértékben nélkülözte a tudományos hitelesség
jellemzőit. Kiszely István halálával az MPB még jobban magára
maradt a csontváz természettudományos értékelésének
lehetőségei tekintetében, amit jól mutat az is, hogy a
csontváznak fizikai teljességében még az érintettek számára is
nyoma veszett.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Csak
remélhetjük, hogy a szibériai Petőfi-legenda szempontjából
örökre.”</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás:
Rubicon történelmi magazin 2015/7</span></div>
<br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor 2015. augusztus </span>
</div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-58400934227605473402015-08-28T11:43:00.000+02:002015-08-28T11:43:01.731+02:00Érdekességek<a href="https://drive.google.com/file/d/0B2LRSddapnVwc3E0dDF3cExQMlk/view?usp=sharing" target="_blank">A Magyar történelem, pénzben</a>dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-27026520790550444142015-08-26T11:32:00.004+02:002015-08-26T11:32:55.242+02:00Petőfi utolsó órái és halála<div align="CENTER" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Érdeklődéssel
olvastam a Rubicon történelmi magazin 2015/7 számában Herman
Róbert írását a nagy költő életének utolsó szakaszáról. A
köztudat a mai napig is a segesvári csatát tekinti az erdélyi
hadjárat döntő ütközetének, aminek az a magyarázata, hogy
ebben az ütközetben tűnt el nyomtalanul Petőfi Sándor, a
forradalom és szabadságharc költője. A 19. század végén nem
múlt el évtized, hogy a költő utolsó óráit és halálát
illetően újabb és újabb szemtanú beszámolója ne került volna
elő.</span></div>
<a name='more'></a><span style="font-size: medium;"><b> </b></span>
<br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
„<span style="font-size: medium;"><i>Erdély
1849.március végi felszabadítása után</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Bem az
ottani magyar erők egy részével a Bánság megtisztítására
indult, s csak június elején – az általa kivitt s a Bánságban
maradó erők nélkül – tért vissza Erdélybe. Távolléte alatt
folyt az újabb honvédzászlóaljak és más alakulatok felállítása,
a lőszer és fegyvergyártás. Komoly gondot jelentett viszont, hogy
Alsó-Fehér, Torda és Kolozs megyék, valamint Aranyosszék
területén a román felkelők továbbra is keményen tartották
magukat az ottani hegyekben, s a gyulafehérvári erőd is a cs.kir.
csapatok kezén maradt. Az 1849. február-márciusi tapasztalatok
alapján a magyar hadvezetés számolt azzal, hogy bármelyik
pillanatban újabb orosz betörésre kerülhet sor, ezért
intézkedett az Erdélybe vezető hágók megszállásáról és
meg-erősítéséről.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
orosz intervenció bekövetkezte után</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a magyar
védelem esélyei a számarányokat tekintve Erdélyben voltak a
legjobbak, hiszen az intervenciós erők csekély létszámfölényét
a belső hadászati vonal előnyei kiegyenlíthették. Itt Bem kb.
39000 magyar katonát és 107 löveget állíthatott szembe az orosz
és osztrák intervenciós erők 53000 katonájával és 133
lövegével.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
számarányokat azonban jelentősen rontotta,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hogy a
román felkelés és a gyulafehérvári erőd ostromzára miatt az
intervenció kezdetén Bem legalább 10000 emberrel kevesebbre
számíthatott az Alexander Lüders gyalogsági tábornok vezette
orosz és az Eduard Clam-Gallas altábornagy vezette cs.kir.
hadsereggel szemben. Ráadásul éppen a legharcedzettebb csapatai
hiányoztak, hiszen ezek állomásoztak a havasok és Gyulafehérvár
körül.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A Bem
rendelkezésére álló</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">alakulatok
kétharmada újoncokból állt. Bem látta, hogy ha csapatait
egyetlen helyen vonja össze, könnyen megsemmisítő vereséget
szenvedhet, ezért úgy döntött, hogy hadosztályait egyenként
veti harcba. Egyik célja az volt, hogy megakadályozza az orosz és
osztrák csapatok kijutását Erdélyből s a magyar csapatok hátába
kerülését. Másik célja saját hadműveleti bázisának, a
Székelyföldnek a megóvása volt. E két cél teljesítése szinte
kizárta egymást: az első esetén Bemnek az ellenség nyugati, míg
a második esetén keleti irányú hadmozdulatait kellett
akadályoznia.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Haditervek
és hadmozdulatok</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Bemnek
július végéig sikerült elérnie két fő célját, az orosz
csapatok Erdélyből való kijutásának megakadályozását és a
Székelyföld biztosítását. Július végén Lüders immár
harmadszor vonult vissza a Maros völgyéből a Székelyföld felé.
Elhatározta, hogy felszámolja a székelyföldi ellenállást, ezért
a rendelkezésére álló erőket koncentrált támadásra
utasította. Az orosz hadvezér a támadásra mintegy 30-35 000
embert irányított, az általa vezetett főoszlop, amely
Nagyszebentől Segesvár felé vette útját, 9100-9200 főt és 32
löveget számlált. Mind Bem, mind Lüders koncentrikus támadást
akart indítani.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Bem
terve az volt,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hogy
saját, a székelyföldi és a felbomlott nagyszebeni hadosztály
csapataiból álló, 3300 főnyi, 16 löveggel rendelkező
hadoszlopával, a Kemény Farkas ezredes vezette kolozsvári
hadosztály Segesvárra rendelt kb.3000 katonájával és 12
lövegével, valamint Dobay József ezredes Rikáról érkező , kb.
1000 főnyi, 6 löveggel rendelkező dandárjával három irányból
támadja meg Lüders főerejét. Végül a Stein Miksa ezredes
vezette gyulafehérvári ostromseregnek Nagyszeben felé kellett
volna elterelő támadást végrehajtania.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ha
mindhárom oszlop (Bem, Kemény, Dobay) beérkezik, Bem mintegy 7300
főt és 34 löveget vethetett volna harcba, azaz a küzdelem nem
lett volna egészen reménytelen. Ugyanakkor Bem Damaszkin György
ezredes 3500 főnyi hadosztályát Marosvásárhelyen hagyta, hogy a
Grotenhjelm altábornagy alatt Beszterce felől Marosvásárhely felé
tartó, legalább kétszeres túlerőben lévő orosz hadosztályt
megállítsa. (Grotenhjelm csak augusztus 3-án érte el
Marosvásárhelyt; ezt azonban ekkor még nem lehetett tudni.)</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ha Bem
damaszki csapatait is magával viszi</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Segesvár
felé, s Kemény és Dobay is megérkezik, Bem serege mind létszámát,
mind tüzérsége lövegszámát tekintve némi fölényben lett
volna Lüdersszel szemben; ugyanakkor ha Grotenhjelm megérkezik, a
Bem által vezetett hadoszlop csúnya harapófogóba kerülhetett
volna. De már Damaszkin csapatainak bevonásával is némileg
kiegyensúlyozhatta volna Lüders döntő fölényét.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Kemény
Farkas kolozsvári csapatai</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">azonban
július 31-én csak Marosvásárhelyig jutottak, Dobayt pedig még
július 30-án Kőhalomnál megverte Dyck oroszt vezérőrnagy
különítménye. Emellett Bem az összecsapás előtt egy
zászlóalját a Gál Sándor vezette székelyföldi hadosztály
segítségére küldte, így végül 2400 főnyi sereg élén támadta
meg július 31-én Lüders csapatait Segesvárnál.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A
segesvári ütközet</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Amikor
seregével több napja Segesvárott állomásozó Lüders meglátta a
Székelyudvarhely felől közeledő magyar sereget, arra gondolt,
hogy Bem ebből az irányból csak tüntető támadásra készül
olyan csekélynek találta a magyar fél létszámát. Egyszerűen
nem hitte el, hogy Bem ekkora erővel támadásba merészel fogni. Az
ütközet első szakaszában Marosvásárhely felől várta a magyar
főerők támadását, s ezért ereje nagy részét a marosvásárhelyi
úton állomásoztatta. A Fehéregyháza felé álló erők öt
zászlóaljból, hét lovasszázadból és két ütegből összesen
kb. 4500-4600 főből, a Lüders által oda rendelt erősítések
után kb.4700-4800 főből és 24 lövegből álltak.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az orosz
harcálláspont kulcsa</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a jobb
szárnyon, a Segesvári-erdőben volt, mert az erdőn át könnyebben
meg lehetett kerülni, mint a Küküllőre támaszkodó balszárnyon.
A magyar csapatok a Sárospatak és az Ördög-patak közötti,
nagyobb részt síkterületen, a balszárny az Ördögerdőben állt
fel. A tüzérség a centrumban állomásozott, a gyalogság nagyobb
része (hét század) a balszárnyon volt. Lüders még mindig a
marosvásárhelyi utat vigyázta, ezért Ivin altábornagy vette át
a Bemmel szemben álló csapatok parancsnokságát.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Bem
délelőtt 10 órakor kezdte lövetni az orosz csapatokat, s az egyik
első ágyúgolyó halálosan megsebesítette Szkarjatyin tábornokot,
Lüders vezérkari főnökét. A nemzeti legendárium szerint a
Szkarjatyin elleni lövést személyesen Bem irányozta, mégpedig
lóhátról. Nos, a korabeli lövegek találati pontossága nem tette
lehetővé emberre célzott lövés leadását; lóhátról pedig sem
akkor, sem máskor nem lehetett ágyút irányozni, hiszen az
irányzókészüléket és az emelőt csak gyalog lehetett kezelni.
Nincs egyetlen szemtanú beszámoló sem arról, hogy a löveget Bem
irányozta volna. Így csupán véletlen szerencséről volt szó,
semmi másról. A magyar tüzérek nyilván látták a dombtetőn
álló ellenséges lovas csapatot, arrafelé lőttek. Ez okozta
Szkarjatyin halálát.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ivin
altábornagy feladata az állás védelme volt,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">ezért
nem akadályozta különösebben a magyarok felfejlődését,
miközben a magyar lövegek jól és gyorsan lőtték a velük
szemben álló orosz könnyű üteget s az attól délre, a
Segesvári-erdőben álló zászlóaljakat. A tüzérségi
előkészítés után Bem a balszárnyról a Segesvári-erdő ellen
rohamra küldte öt gyalogszázadát. A honvédek benyomultak az
erdőbe, megingatták az egyik orosz vadászzászlóaljat, de a
beérkező erősítéssel az oroszok kiszorították őket a
Segesvári- és az Ördögerdő közötti Ördögpatak völgyébe. Ez
a váltakozó sikerű küzdelem több órán át tartott.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Délután
egy órakor</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az egyik
székely lovasütegnek mind a négy lövege megrepedt a gyors és
tartós tüzelés következtében. Ezeket az ágyúkat a néhány
héttel korábban Kökösnél hősi halált halt Gábor Áron
öntötte, s mivel a kézdivásárhelyi hámorok nem rendelkeztek
megfelelő fúró és esztergáló felszereléssel, belsejük tele
volt kisebb egyenetlenségekkel, göbökkel, így hajlamosak voltak a
megrepedésre. Bemnek így már csak 12 lövegje volt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Bem
délután két órakor a balszárnyon lévő két gyalogszázadát is
a Segesvári-erdőbe irányította, s a honvédek olyan erővel
támadták az orosz jobbszárnyat, hogy az itt lévő Lipszkij
ezredes segítséget kért Ivintől. Ivin két vadászszázadot
küldött ide, s értesítette Lüderst a magyarok újabb
támadásáról.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Közben
Lüders észlelte,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hogy
Marosvásárhely felől nem várható magyar támadás, ezért maga
is a csatamezőre sietett. Bem, aki azt hitte, hogy az oroszoknak
Segesvár közelében nincs több csapatuk, most a jobb szárnyról
három gyalogszázadát is a balszárnyra küldte, hogy kierőszakolja
a döntést. Így a jobbszárnyon szintén csak három gyalogszázad
és három és fél lovasszázad maradt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Lüders
közben észlelte, ezt az oldalmenetet, s két vadászszázadot és
egy könnyű félüteget rendelt a balszárny támogatására. Ezek
nagyjából délután öt óra tájban érkezhettek meg a
csatamezőre. Ugyanakkor a centrumban lévő tüzérséget friss
erőkkel, egy nehéz üteg nyolc lövegével váltotta fel. Délután
négy órakor Lüders előre küldte négy dzsidászszázadát és
egy könnyű félütegét a magyar jobbszárny ellen. Az üteg
tüzében a három gyalogszázad megfutott, s csak Fehéregyházán
lehetett őket összeszedni. Délután öt órakor az orosz tüzérség
szétlőtte Bem két lőszeres szekerét.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Közben
délután 4 és 5 óra tájban</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a 10
századból álló magyar balszárny újabb támadásra indult a
Segesvári-erdőben lévő 16 századból álló orosz jobbszárny
ellen. Az elkeseredett küzdelemben az oroszok oldalba és hátba
kapták a gyengébb magyar gyalogságot, s kiszorították azt. A
visszavonulás csakhamar pánikszerű meneküléssé vált.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Lüders
ebben a helyzetben rendelte el a magyar jobbszárny elleni
lovasrohamot. Két dzsidás a magyar lakosságot, másik kettő a
lovasságot támadta meg. A roham olyan gyorsan történt, hogy a
huszárok nem tudtak időben arcvonalat változtatni, s a rohamhoz
szükséges sebességet sem tudták elérni. Így a dzsidások
visszaszorították őket a faluba. A gyalogság egy ideig tartotta
magát, aztán szintén futni kezdett Fehéregyháza felé. Az orosz
lovasság követte, s megpróbálta elvágni a menekülők útját.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Bem
észlelte,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hogy az
ütközet menete baljós fordulatot vett. Utasította a (második)
27. honvédzászlóalj négy századát, hogy fedezze a tüzérség
visszavonulását, majd ő maga is menekülni kezdett Ekkor már
mindenki futott amerre látott. A jobbszárnyon a Nagyküllőhöz
közelebb állók a falu északnyugati végén lévő cigánytelep
felé futottak, a többiek a falu nyugati kijáratának tartottak.
Ezek azonban itt beleütköztek a balszárnyról visszafelé futókba,
s csakhamar olyan irtózatos kavarodás támadt, hogy nem lehetett
rendet teremteni. A magyar lovasság egyik százada belevágtatott a
menekülő honvédekbe, s többeket legázolt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
centrumból visszavonuló</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">magyar
tüzérség szintén vágtatva menekült, de némelyik ágyú túl
gyorsan kanyarodott a híd közelében az országútra, felborult,
több ágyú egymásba futott, s ezek elzárták az országutat.
Ekkor Kozma Dénes, a 88. zászlóalj hadnagya 35 emberével az így
keletkezett torlaszt felhasználva három sortűzzel visszaűzte a
faluba hatolni akaró dzsidásokat, majd a fehéregyházi kocsma
előtt még kétszer feltartóztatta őket.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Egyedül
viaskodott a rátörő kozákokkal Zeyk Domokos százados is. Már
több kozákot levágott, amikor egy orosz ezredes franciául
odaszólt neki: adja meg magát. Zeyk nem válaszolt, hanem még
elkeseredettebben küzdött. Amikor kardja eltörött, az ezredes
megismételte a felszólítást. Zeyk erre előkapta kétcsövű
pisztolyát, első lövésével leterített egy kozákot, majd
halántékához emelte a pisztolyt és agyonlőtte magát.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Bem
életét</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/petofi_utolso_orai_es_halala/petofi_utolso_orai_es_halala_html_3cff35a3.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/petofi_utolso_orai_es_halala/petofi_utolso_orai_es_halala_html_3cff35a3.jpg" /></a><span style="font-size: small;">Daczó
Zsigmond, a székely huszárezred parancsnoka által vezetett kis
osztag ellenállása mentette meg. Maga Bem lováról lebukva vagy
letaszítva egy útszéli mocsárba zuhant s az éj folyamán a
keresésére indított huszárok szabadították ki szorult
helyzetéből. Az üldöző kozákok és lengyel dzsidások
kíméletlenül lemészárolták a futók jelentős részét. A
magyarok vesztesége halottakban, sebesültekben és foglyokban közel
1000 főre rúgott. A veszteség tehát komoly volt, de nem végzetes.
Az erdélyi hadsereg alig egy tizedét érte veszteség, ám ez
semmivel sem súlyosabb, mint a többi hadosztály korábbi
vereségei.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
veszteség mértéke</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">ugyan
elérte a bevetett erők 30 százalékát, azonban ez nem állt példa
nélkül az erdélyi hadjárat történetében: Bem 1849. február
4-én Vizaknánál, augusztus 6-án Nagyszebennél és Nagycsűrnél
nagyjából ekkora (vagy talán még nagyobb) veszteségeket
szenvedett; ennek ellenére a vízaknai még úgy-ahogy benne van a
történeti köztudatban (főleg Petőfi </span><span style="font-size: small;"><i>Négy
nap dörgött az ágyú… című verse miatt);</i></span><span style="font-size: small;">
az erdélyi hadjárat végét jelentő nagyszeben-nagy-csűri
vereségről azonban még az érdeklődők is alig hallottak.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A
költő halála</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/petofi_utolso_orai_es_halala/petofi_utolso_orai_es_halala_html_25874da.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/petofi_utolso_orai_es_halala/petofi_utolso_orai_es_halala_html_25874da.jpg" /></a><span style="font-size: small;"><i>>más
körülménynek kellett tehát közrejátszania, hogy valódi
fontosságát túlhaladó hírességre vergődjék a segesvári
ütközet< - </i></span><span style="font-size: small;">írta az összecsapást
feldolgozó tanulmányában Gyalókay Jenő hadtörténész.></span><span style="font-size: small;"><i>Ez
a körülmény csakis Petőfi titokzatosnak látszó eltűnése és
halála volt. Ha ő túléli július 31-ét, akkor az irodalom és a
mendemonda éppen olyan keveset foglalkoznék ezzel a harccal,
akárcsak a többi erdélyi csatavesztéssel.< </i></span><span style="font-size: small;">Joggal
jegyezte meg ugyanakkor, hogy az ütközetről szóló irodalomról
></span><span style="font-size: small;"><i>semmiképpen sem mondhatjuk, hogy a termés
minősége is arányos lenne a mennyiséggel. Sőt, a valóság az,
hogy ennek a tömérdek leírásnak csupán igen kicsiny töredékét
szabad az ütközet tárgyalásának alapjául elfogadnunk, mert
legnagyobb része csak összezavarja, ahelyett, hogy tisztázná a
fogalmakat.< </i></span><span style="font-size: small;">Mindez azért van így, mert,
> </span><span style="font-size: small;"><i>nem is a szorosan vett ütközet, hanem
főként (vagy kizárólag)Petőfi rejtélyesnek látszó eltűnése
és halála izgatta a krónikások képzelőtehetségét. Így
történt, hogy nem a harc, hanem a benne aktív szerephez nem is
jutott költő került a legtöbb leírás középpontjába.<</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Sem az eltűnésben,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">sem a
szemtanúk megjelenésében nincs semmi különös. Egy teljes
vereséggel végződő ütközet után gyakori, hogy a menekülők
egy része nyomtalanul elvész. Petőfiben az őt utolérő kozák
vagy dzsidás csak a magyar katonát látta. A menekülők többsége
pedig csak a saját életével törődött, s a lőporfüst és a por
ködében aligha figyelt arra, hogy tőle pár méterre a nemzet
legnagyobb költője küzd vagy fut az életéért. Petőfi ugyanis
csak számunkra közismert. 1848-49-ben a néhány ezer példányban
megjelenő köteteit díszítő arcképek aligha biztosítottak ilyen
ismertséget. Ráadásul a költő ismertsége az olvasóközönségre
korlátozódott: az írástudatlanok vagy a csupán históriás
füzeteket, ponyvákat olvasók számára – márpedig a honvédek
nagy része ebből a körből került ki – bármelyik alföldi
betyár ismertebb lehetett, mint a költő. A múlt század második
felére megváltozott a helyzet a helyzet. A költő arcképe 1867
után minden jelentősebb összefoglalóban, minden tankönyvben
megtalálható volt, az olajnyomatok tucatjai készültek róla.
Természetes módon egyre többen emlékeztek vissza úgy, hogy ők
1849.július 31-én ezt a bajuszos szakállas fiatalembert látták
ezen a napon.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Holott
a csatatéren felsorakozó</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">magyar
közkatonák és tisztek nagy része e napokban látta először a
költőt; s ha egyáltalán felfigyelt rá, akkor sem mint Petőfire
, hanem mint Bem környezetének tagjára. Segesvárnál Bem
környezetéből jó néhányan vesztek még oda: Zeyk Domokos, Daczó
Zsigmond, Anton Kurz; fogságba esett Bauer Lajos - csupa olyan
személy, akiket a katonák Petőfinél sokkal jobban ismertek.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
segesvári ütközetben részt vevő alakulatok nagy részét ugyanis
1849 áprilisa után szervezték meg, akkor amikor Petőfi nem volt
Erdélyben. A költő 1849 május elején Temesvár alatt hagyta el
Bem táborát, s csak július 25-én Berecken csatlakozott újra az
>apó< seregéhez. Petőfinek csupán vászonzubbonya volt,
kardot vagy más fegyvert nem viselt, szekéren és nem lovon
utazott. Bem július 30-án Marosvásárhelyen kimondottan
megtiltotta neki, hogy kövesse a csapatokat. Petőfinek nem volt
szerepe az ütközetben, tétlen szemlélőként figyelte annak
kimenetelét.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="https://www.blogger.com/null" name="_GoBack"></a><span style="font-size: small;"><i>Az
orosz lovasság</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">támadásának
megindulásakor a mellette álló Lengyel József orvosnak csak
annyit mondott:></span><span style="font-size: small;"><i>potomság</i></span><span style="font-size: small;"><.Ám
amikor Lengyel mutatta neki, hogy Bem is menekül, Petőfi
felismerte, az ütközet elveszett. Szó nélkül futni kezdett, s a
Sárpatak túlpartjáról a hídon keresztül Fehéregyházára vette
útját. A híd előtt összefutott Gyalókay Lajos századossal, aki
megragadta karját:></span><span style="font-size: small;"><i> jöjj velem, kocsimat
innen nem messze állítottam fel, azon menekülhetünk, gyalog vagy
levágnak, vagy elfognak.<</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Petőfi
azonban más véleményen volt:</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>>Azt
hiszed, hogy van olyan bolond, ki ebben a pokolban megállani merné
helyét, kocsisod is elfutott,mint a többi. Nézd - ezzel a felénk
közelítő lovascsapatra mutatott - itt nem lehet menekülni, ne
gondolj most kocsidra, hanem jer oldalt, ott talán
megszabadulhatunk.< </i></span><span style="font-size: small;">Gyalókay habozott
Petőfi pedig kirántotta kezét:></span><span style="font-size: small;"><i>nincs idő
gondolkodni, én megyek Isten veled<- </i></span><span style="font-size: small;">mondta,
s tovább futott. Átjutott a falun, s Héjjasfalva felé vette
útját. Utoljára itt látta őt a Bemet menekítő Pap Lajos
őrnagy, majd vélte őt látni Lengyel Lajos. Valahol félúton
eshetett az üldöző Nassaudzsidások áldozatául. Legalábbis így
rekonstruálta a költő utolsó óráit Dienes András.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Tény,
hogy Petőfit utoljára a faluban látták,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">utána
csak látni vélték. Egyelőre tehát csupán annyit mondhatunk
bizonyosan, hogy a segesvári ütközetben nyomtalanul eltűnt. A
költő halálát mindenki biztosra vette. A foglyok között nem
volt, mert az ütközetben fogságba esett s később megszökött
Bauer Lajos vezérkari őrnagy nem látta őt. A fogságba esett
súlyos sebesülteket az oroszok az ütközet után nem szállították
Nagyszebenbe, hanem Segesváron a polgári lakossággal ápoltatták,
s csak hetek múlva adták át őket az osztrákoknak vagy
bocsátották szabadon. Erre két tanúnk is van, a 27.
honvédzászlóalj tartalékának századosa, Mütter Ferenc, illetve
Bartha János, a 88. honvédzászlóalj századosa.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
útközben ejtett többi hadifoglyot</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Nagyszebenbe
küldték, ott a hadifogoly szállítmányt alaposan átvizsgálták,
s a tiszteket különválasztották a legénységtől. Miután Bem
augusztus 5-én megtámadta Nagyszebent, a szállítmányt - az előző
napon ejtett foglyokkal együtt - kivonták onnan. Az augusztus 4-én
foglyul ejtett tisztek között volt Bisztray Károly hadnagy, aki
részt vett a segesvárfehéregyházi ütközetben, személyesen
ismerte Petőfit, tehát, ha valakinek feltűnt volna a költő ott
léte, neki kétségtelenül. Bisztray emlékirata azonban nem
említi, hogy Petőfivel találkozott vagy Petőfiről hallott volna,
ahogy a később szintén Nagyszebenbe szállított Mütter Ferenc
sem.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Petőfi a
Marosvásárhelyre elvergődő menekültek között sem tűnt fel,
holott Bem maga is kerestette. Élve az ütközet után senki sem
látta. Holttestét többen is látni vélték - de egyik szemtanúi
beszámolóról sem állíthatjuk, hogy bizonyosan a költőre
vonatkozik.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A
legenda születése</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az ő
múlásával egyre több szemtanú akadt. Köztük természetesen
olyanok is, akik távolról sem látták a segesvári ütközetet.
Legalább két-három tucat személy látta elesni Petőfit,
természetesen a csatatér legkülönbözőbb pontjain, egymástól
sokszor kilométernyi távolságra. Arra is akadt szemtanú, hogy a
sebesült költőt a halottak elföldelésére kiküldött
környékbeli román vagy szász parasztok élve dobták volna a
sírba. Mások szerint a költőt súlyos sebesülten vitték
valamelyik környékbeli házhoz, s ott halt meg. Egy bizonyos:
Petőfit az ütközet után élve senki sem látta, s a kortársak
többsége biztosra vette, hogy elesett menekülése közben.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A múlt század
ötvenes éveiben</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">több
helyen tűnt fel egy-egy >ál-Petőfi<, akik az igazi
dicsőségét aprópénzre váltva bujdosó-ként vagy szélhámosként
egy kicsit jobb ellátásért, puhábban vetett ágyért belebújtak
a költő bőrébe. Többségük azonban csak egy-egy éjszakára
játszotta el szerepét. 1860-ban a költő egykori barátja, Pákh
Albert az általa szerkesztett </span><span style="font-size: small;"><i>Vasárnapi
Újság </i></span><span style="font-size: small;">hasábjain tette közzé a költő
haláláról szóló beszámolókat. Ezek többsége az idő
múlásával gyengülő emlékezet és erősödő kultusz kettős
hatása alatt keletkezett: kimondott sületlenségeket, másod,
harmad kézi információkat és spekulációkat ugyanúgy
olvashatunk közöttük, mint ténylegesen használható
tanúvallomásokat. A több tucat levél alig negyede tartalmazott
ténylegesen használható adatokat- ezek azonban megegyeztek, abban,
hogy Petőfi július 31-én a segesvárfehéregyházi ütközetben
veszett oda.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><i>Az
1860-as évektől kezdve</i></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">felvetődött
egy másik lehetőség is. Mi van akkor, ha Petőfi csak fogságba
esett, s az oroszok titokban Szibériába szállították? Mert ha
elesni nem látta senki, s az amnesztia után sem bújt elő
rejtekhelyéről, mi más magyarázhatná hosszú hallgatását?
1877-ben egy Manasses Dániel (valójában Pap János) nevű
szélhámos azt állította, hogy egy szibériai ólombányában
találkozott Petőfivel. Manassesről azonban hamarosan kiderült,
hogy börtönviselt szélhámos, aki egy kukkot sem tud oroszul, és
sohasem jár Oroszországban.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
szibériai legendának újabb tápot adott az első világháború,
amelynek során több tízezer magyar hadifogoly került ki
Szibériába. Természetes, hogy a távolban e hadifoglyok kötődést
kerestek a szülőföldhöz, s minden >Alekszander Petrovics<
feliratú sírban a költő maradványait sejtették. Érdekes módon
azonban mindazok, akik azt állították, hogy megtalálták a
hamvakat, csak a harmincas években hozták nyilvánosságra
>felfedezésüket<, s mindegyikükről kiderült, hogy
semmifajta bizonyítékkal nem tud szolgálni.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
szibériai legenda</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">aztán
1985-ben - egy 1940-es évekbeli szélsőjobboldali újságban
megjelent híradás >újrafelfedezésével< - feléledt, s
1989-ben a szibériai Barguzinban egy expedíció megtalálni vélte
Petőfi csontjait. A csontokról nemsokára kiderült, hogy egy nő
maradványai, az utólag elvégzett levéltári kutatások során
pedig nemcsak Petőfiről, de egyetlen állítólag Szibériába
szállított 1849-es magyar hadifoglyokról sem kerültek elő
adatok. Már pedig ezen az alapon akár Afrikában is kereshetnénk a
költő hamvait. A legendának persze van egy pozitív vonása is.
Makacs túlélése azt bizonyítja, hogy a kollektív nemzeti
emlékezet Petőfiben ugyanolyan mitikus hőst lát, mint Csaba
királyfiban, Istvánban, Mátyásban, Rákócziban vagy Kossuthban.
Az életében oly sok méltánytalanságot elviselni kényszerülő
költő számára ez is egyfajta utólagos elégtétel lehet.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>August Heydte őrnagy
és az iratok</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
csatatér vizsgálatát végző August Heydte őrnagy, a Lüders
orosz gyalogsági tábornok mellé beosztott osztrák összekötő
csoport tagja az események után öt évvel Jacob Parrot altábornagy
a magyarországi cs.kir. Katonai és Polgári Kormányzóság
adlátusának felszólítására hivatalos jelentést írt arról,
hogy Fejéregyháza és Héjjasfalva között félúton, az úttól
3-4 ölnyi távolságra, egy szökőkút mellett ingre és nadrágra
vetkőztetett holttestet fedezett fel. A holttest mellett több
iratot látott, ezek egy része szakadt, némelyike véres volt. Az
őrnagy felszedette őket, a kíséretében lévő kozákokkal, s az
iratok tartalmából arra következtetett, hogy a halott Bem
környezetéhez tartozhatott. Erre utalt az is, hogy a holttest
mellett zsinórra fűzve fém babérkoszorúk, azaz a Magyar Katonai
Érdemrend III. osztályának példányai hevertek.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<i>Az
őrnagy jobban megszemlélte</i></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a
holttestet, de nem találta ismerősnek. Heydte hosszú erdélyi
szolgálata ideje során személyesen ismerte a Bem erdélyi
seregében szolgáló volt cs.kir. tisztek többségét- a holttest
azonban egyikükére sem emlékeztette.>….</span><span style="font-size: small;"><i>sovány
volt, kicsi száraz arcú, nagyon határozott arcki-fejezéssel és
nagy fekete körszakállal< - </i></span><span style="font-size: small;">emlékezett
vissza</span><span style="font-size: small;"><i> </i></span><span style="font-size: small;"> a látottakra
négy és félév múltán… a..</span><span style="font-size: small;"><i>holttest
középnagyságúnál kisebb volt és sovány; az arc eltorzult, az
arcbőr sárgás, a haj és a hegyes szakáll fekete< - </i></span><span style="font-size: small;">írta
28 év múlva. A csizma és a kabát már hiányzott a holttestről,
az ing finom és a mellen rendeződött, a nadrág fekete volt. Az
iratokat felszedve Heydte tovább lovagolt Héjjasfalvára, ahol a
Bem vezérkari irodájának iratait szállító elakadt szekérre is
rá-lelt. Másnap visszatért Segesvárra, s intézkedett a polgári
hatóságoknál a halottak eltemetésével kapcsolatban.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Jelentésében,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az általa
kikérdezett fogoly magyar tisztek tanúságára hivatkozva, úgy
vélte, hogy az általa látott holttest bizonyára Petőfié volt.
1863-ban megjelent névtelen emlékiratában viszont arról írt,
hogy a költő valószínűleg a környékbeli mocsarak
valamelyikében lelte halálát. 1877-ben névtelenül megjelent
visszaemlékezésében visszatért az 1854-es verzióhoz.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Heydte
1854.évi jelentésével kapcsolatban kételyekre ad okot az is, hogy
az irat, amelyet állítólag a holttest mellett talált, bizonyosan
nem került 1849. július 31-én, de még másnap sem az orosz
fővezérség kezére (ha egyáltalán létezett). Ez ugyanis kemény
Farkas ezredesnek, a kolozsvári hadosztály parancsnokának
Kolozsvárról írott jelentése lett volna arról, hogy milyen
védelmi intézkedéseket foganatosított az orosz
Grotenhjelm-hadtest (valójában hadosztály) ellen, hogy milyen a
csapatai állapota,illetve, hogy azokkal csak augusztus 1-jén vagy
2-án érkezik Marosvásárhelyre, s mellette lett volna Kemény
csapatainak létszámkimutatása is; ezenkívül még vagy száz
darab magyar kitüntetés.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A jelentés azért
lett volna fontos</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Lüders
számára, mert egy ép és felé közeledő magyar csoportosításról
közölt volna részletes adatokat. Ha ez az irat aznap vagy másnap
Lüders kezébe kerül, akkor csapataival nem Székelykeresztúr,
hanem egyenesen Marosvásárhely felé vonul. Mivel nem ezt tette, s
csak augusztus 2-án értesült arról, hogy Bem Nagyszeben felé
tart, Bemnek sikerült egyesülnie Kemény Farkas és Damaszkin
György csapataival, s egy villámgyors menettel Lüders háta mögött
elérnie és újra bevennie Nagyszebent.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Heydte
1877.évi visszaemlékezése szerint a holttest mellett lett volna
Kemény Farka ></span><span style="font-size: small;"><i>- egy akkoriban az orosz
hadtest számára igen fontos –jelentése, hogy 6000 emberrel
Gálfalvánál áll, továbbá állomány kimutatások és báró
Stein (Miksa) magyar ezredes jelentése Gyulafehérvár előtt
keltezve,- az utolsó papírok alatt zsinórra fűzött babérkoszorúk
és magyar kitüntetések hevertek.< </i></span><span style="font-size: small;"> Ha
ez így lett volna, az megint csak arra indítja Lüderst, hogy
Nagyszeben védelmére siessen. Az orosz források szerint azonban
Lüders főhadiszállására csak augusztus 2-án érkeztek az első
hírek arról, hogy Bem egyesült Kemény Farkas seregével.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Hozzáteendő,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hogy
Heydte 1854-es jelentésében, illetve 1877-es cikkében a
Kemény-jelentésről két különböző ismertetést ad. Az első
szerint Kemény a jelentést még Kolozsvárról küldte Bemnek, a
második szerint Gálfalváról, ami önmagában képtelenség,
ugyanis Gálfalva Marosvásárhelytől délre, a nagyszebeni úton
fekszik márpedig Keménynek ugyan dél felé, de a segesvári úton
kellett volna haladnia; s Kemény Bemmel történt augusztus 1-jei
egyesülés után Marosvásárhelyről nem vonult tovább délnek,
azaz el sem jutott Gálfalváig, hanem visszatért Kolozsvárra.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az
ütközetről a cs.kir. hadügyminisztériumnak hivatalos jelentést
író Franz Dorsner ezredes csupán egyetlen olyan iratot említ,
amelyet > </span><span style="font-size: small;"><i>egy megölt felkelő tisztnél<
</i></span><span style="font-size: small;">találtak: ez Bem július 29-én Stein Miksa
ezredeshez intézett utasítása volt, amelyben megparancsolta, hogy
támadja meg az oroszok által megszállt Nagyszebent.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Dienes
András viszont a Dorsner 1849. augusztus 1-jei jelentésében,
Heydte 1854.évi jelentésében, illetve az 1877-es
visszaemlékezésében szereplő három irat mindegyikét az általa
Petőfivel azonosított elesett tiszt mellé >helyezi<, ami
egyrészt igazolhatatlan, másrészt nem felel meg a tényeknek. Ezt
a következtetését a Petőfi eltűnése körülményeinek
tisztázására kiküldött magyar-román akadémiai munkaközösség
1956.évi jelentése is elfogadta.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Aligha
hihető,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hogy
Heydte eltitkolta volna az iratokat, azaz Kemény jelentését,
illetve a létszámkimutatás (oka)t. Ha viszont - ami valószínűbb
- egy ilyen fontos mozzanatra rosszul emlékezett (számára ugyanis
az iratok tartalma volt a fontos, nem a halott kiléte), akkor mi a
biztosíték arra, hogy a holttestről adott leírása pontos?
(egyébként az 1854. és 1877évi szövegben éppen a halott
személyi leírása tekintetében is vannak nem jelentéktelen
eltérések.)</span><span style="font-size: small;"><i> </i></span>
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ami a
fehéregyházi ütközetben</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">zsákmányolt
iratokat illeti, a Dorsner által említett Bem-parancs az egyetlen,
amelyről bizonyosan állíthatjuk, hogy létezett, de eleddig ez sem
került elő. Elképzelhető, hogy meg van a moszkvai Központi
Szövetségi Hadtörténelmi Levéltárban, de a témával foglalkozó
magyar kutatók még nem jutottak nyomára. Dorsner ugyan több
példányban készítette el a maga jelentését, de ahhoz bizonyosan
nem mellékelte.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Petőfi
eltűnéséről/haláláról</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">nagyjából
akkora irodalom született az elmúlt százhatvan évben, mint az
erdélyi hadjárat egészéről, s annak ellenére, hogy Dienes
András megoldani hitte a kérdést, hat évtizeddel az ő kötetének
megjelenése óta a kérdőjelek száma nem csökken, sőt növekszik.
Az alapvető probléma az,hogy a Dienes rendelkezésére álló
forrásanyag nem volt, mert nem is lehetett alkalmas megnyugtató,
megbízható rekonstrukcióra, s ez a forrásanyag érdemben azóta
sem bővült. Amíg ez nem történik meg, addig maradnak a
tetszetősnél tetszetősebb elméletek a tucatnyi szereplő által
majdnem megmentett, illetve eltérő helyszíneken és eltérő módon
hősi halált halt költőről, aki mint tudjuk, három helyen
született s legalább hat helyen halt meg.”</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás:
Rubicon történelmi magazin 2015/7</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor</span></div>
<br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">2015.
augusztus</span></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-196635936428808542015-08-26T11:27:00.001+02:002015-08-26T11:27:42.144+02:00Érdekességek<a href="https://drive.google.com/file/d/0B2LRSddapnVwRV9EUEF6TElNVmM/view?usp=sharing" target="_blank">A magyar történelem, festményeken</a><br />
<br />dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-43121476215372656802015-07-20T15:04:00.003+02:002015-07-20T15:04:28.456+02:00Kisebbségek Jugoszláviában 1944-1945<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Érdeklődéssel
olvastam Hornyák Árpád írását a Rubicon történelmi magazin
2015/5-6 számában. Jugoszláviában a második világháború
végére meghatározó erővé vált a Tito-féle kommunista párt.
Titóék a királyi Jugoszláviához képest gyökeres fordulatot
hajtottak végre a kisebbségi politika területén. Az ország a
huszadik század második felében a délszláv és nem délszláv
népek boldog hazájaként tüntette fel magát. A fényes jövőre
az 1944-45-ös esztendő sötét árnyéka vetült, itt még nem volt
bizonyos, hogy a kisebbségekkel később oly sokat magasztalt utat
fogják járni. </span><span style="font-size: x-small;"><b>Ezt a szerkesztést feleségem
és szülei emlékére készítettem</b></span><span style="font-size: x-small;">, akik
annak idején Jugoszláviában kisebbségben éltek és egy ócska
bőrönddel két gyerekkel menekültek 1944-ben Pécsre.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;"></span></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i><br /></i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A háború után</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/13/Josip_Broz_Tito_uniform_portrait.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="200" src="https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/13/Josip_Broz_Tito_uniform_portrait.jpg" width="132" /></a><span style="font-size: small;">>az ország nemzeti
és kisebbségpolitikájának alapja a partizánmozgalom csúcsszerve,
a Jugoszlávia Népfelszabadító Antifasiszta Tanácsa (AVNO)
1943. november 29-30-án megtartott második ülésén elfogadott
határozat volt, „amely deklarálta, hogy az új állam biztosítja
valamennyi délszláv nemzet egyenjogúságát és a nemzeti
kisebbségek jogait. Nem sokkal ezt követően azonban pontosították,
igaz nem ilyen deklaratív módon, hogy bizonyos nemzetiségeket
mégsem illetnek meg azonos jogok , pontosabban egyeseket ,
semmilyen jogok nem illetnek meg azonos jogok , pontosabban
egyeseket semmilyen jogok nem illetnek meg. Az AVNOJ titkára
Rodoljub Colakovic ugyanis szűk körben, a Szlovén
Népfelszabadító Bizottság mellett működő tudományos
intézetben bejelentette,hogy határozat született a németek
kiűzéséről az országból. A magyarokat azonban ekkor nem
kívánták kiűzni. Sőt, 1944 januárjában , majd később is a
Jugoszláv Kommunista Párt (JKP) vezette partizánmozgalom
folyamatosan röpiratokban szólította fel a Vajdaság „becsületes”
magyarjait, hogy álljanak a partizánok oldalára.”</span><span style="font-size: small;"><i>Hiszen
az egyetlen remény a megmenekülésre, hogy ne osztozzanak a bűnös
gonosztevő magyarok sorsában, ha az ellenállást, a fegyveres harc
útját választják.”</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Radikális megoldási
kísérletek</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A németek tervbe vett
kiűzésére 1944 őszén érkezett el az idő, a Vajdaság
Népfelszabadító Bizottságának főparancsnoksága már október
9-én megfosztotta a németeket minden joguktól. Hat nappal később
pedig a helyi népfelszabadító bizottságoknak elrendelte azoknak
a döntően német-magyar – és román lakta településeknek az
összeírását, amelyek segítették a megszállókat. Az új
hatalom minél sikeresebb és gyorsabb megszilárdítása érdekében
1944.október 17-én e heterogén lakosságú területen, a
Bácskában, Bánátban és Baranyában bevezették a katonai
közigazgatást, amelynek hármas funkciója volt. Egyfelől
előmozdítani a hatalom megszilárdítását és az új rendszerre
való átmenet mielőbbi sikeres befejezését, másfelől
biztosítani az ország balkáni területeihez képest jóformán
sértetlen gazdasági erő-források (elsősorban élelmiszer) minél
optimálisabb kiaknázását, és végül, de korántsem utolsósorban
erősíteni a terület szláv jellegét.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ez utóbbi deklarált
szándék nevében, amelyet a legfelsőbb katonai és politikai
vezetés hagyott jóvá, a kisebbségekkel szemben számos korlátozó
intézkedést léptettek életbe, a szabad mozgás, az
anyanyelvhasználat stb. tilalma, bevezették a kényszermunkát,
megkezdődtek az internálások, nem is beszélve az eufemisztikusan
csak „atrocitásoknak” nevezett kegyetlenkedésekről és
vérengzésekről, amelyek magyar áldozatainak száma elérte a
tíz-ezres nagyságrendet.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A föderatív alapon
újjászerveződő Jugoszlávia, mint láthattuk, a nemzetek és
nemzetiségek egyenjogúsága alapján kívánta rendezni a
kisebbségi kérdést, a háború során azonban szá-mos olyan
elképzelés is napvilágot látott, amelyek a probléma radikális
megoldását szorgalmazták, s a háború vége felé közeledve
ezek sajnálatos módon a gyakorlati megvalósítás fázisába
léptek. E tekintetben az etnikailag vegyes területek voltak
leginkább kitéve a túlkapásoknak. Így a mai Vajdaság nagy
részét kitevő Bácskában és Bánátban, valamint a mai
Horvátországhoz tartozó baranyai területeken különleges
igazgatási rendszer bevezetésére, katonai közigazgatás
megszervezésére került sor.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A katonai
közigazgatás</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">lehetőséget kínált
a már korábban részletezett célok elérése mellett arra is, hogy
eltávolítsák e nem kívánatos elemeket a területről.
Eltávolítás alatt persze az elüldözésüket vagy likvidálásukat
értették. A feladat megvalósítását a Jugoszláv Kommunista Párt
és a partizán moz-galom „ ökle”, az 1944 májusában szovjet
mintára megalakult belbiztonsági szolgálat, az OZNA (Odelenje
zestitu naroda –Népvédelmi Osztály ) vezetése mellett a
területre bevonuló partizán csapatok hajtották végre a helyi
lakosság egy részének aktív asszisztenciája mellett. Nagyobb
földbirtok, nyilas párttagság, a bevonuló magyar hadsereg
üdvözlése 1941-ben, hálaadó misén való részvétel, vélt vagy
valós sérelem-vita a magyar éra alatt elegendő ok volt arra, hogy
kivégzőosztag elé kerüljön valaki.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A magyar áldozatok</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">döntő többségének
nem volt más „vétke”, mint az, hogy magyar volt. Azok a
magyarok, akik az 1941-1944 közötti időszakban ilyen vagy olyan
módon részt vettek a szerbek elleni atrocitásokban és
visszaélésekben, értelemszerűen nem várták meg a bevonuló
partizán egysége-ket. A helyben maradóknak nyugodt volt a
lelkiismeretük:” Nem követtünk el semmit, miért bántanának
minket?” Tévedtek. 1944 októbere és novembere a délvidéki
magyarság történetének legsötétebb időszaka lett, amikor
ezrével lelték halálukat embertelen kínzások, brutális
kivégzések által, különösen Bácskában.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>1944 őszén</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">kimondatlanul, bár de
lényegében kollektív bűnösökként tekintettek a magyarokra –ez
három település esetében deklaráltan is megnyilvánult. Csúrog,
Zsablya és Mozsor magyar lakosságát érte a legkegyetlenebb
bosszúállás, a megmaradottakat pedig kitelepítették,
internálták, vagyonukat elkobozták, s 1945 második felében
történt szabadon engedésük után is megtiltották, hogy
visszatérjenek falvaikba. A magyarokkal szembeni egyedi eset
hátterében az állt, hogy e területek szerb lakossága 1942-ben
kérte Titót, alkalomadtán engedélyezze a bosszút és a magyarok
kiűzését, mivel az 1942. januári események után ( a Sajkás
kerületben és lefolytatott razziának több mint háromezer szerb
és zsidó áldozata volt ) nem tudnak többé együtt élni a
magyarokkal. A z engedélyt megkapták. A három település magyar
lakosságára kirótt kollektív bűnösséget csak 2014 őszén
helyezte hatályon kívül a szerb kormány rendelete.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A háború utolsó
esztendejében</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">lezajlott
vérengzéseknek csak egyik eleme volt a magyarellenes megtorlás. A
kétségtelenül jelen lévő és sok esetben domináns bosszúvágy
mellett szerepet játszott benne az új hata-lom törekvése
rendszerének bebiztosítására és az új társadalmi rend
kialakítására, illetve a térség etnikai képének
megváltoztatására. Sokszor azonban ezeknél is prózaibb ok, az
önös, gyarló és alantas emberi érdek volt a meghatározó.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Mindezek fényében
1944 őszén</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">úgy tűnhetett, hogy a
korábbi nyilatkozat, az AVNO) említett határozata és a rendre
megismétlődő felhívások dacára, melyekkel a magyarokat az új
délszláv állam rendjébe kívánták bevonni, a magyarokra a
németekre kiszabott sors vár. Annál is inkább tartani lehetett
ettől a lehetőségtől, mert a kérdés ilyen módon történő
rendezésének elméleti megalapozottsága is volt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A kisebbségek
kisöprése</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A kisebbségi kérdés
radikális megoldásának tudományos szószólója egyfelől Vaso
Cubrilovic történész, későbbi földművelésügyi miniszter,
másfelől a második világháború után telepítési miniszter
Sreten Vukosavljevic, a jugoszláviai szociológia megalapozója
volt. Mindketten szerb származásúak és elismert tudósok voltak
már a királyi Jugoszláviában is, ám szolgálataikat
felajánlották az új hatalomnak, amely azt szívesen fogadta.
Kettejük közül az előbbi volt a jelentősebb, aki 1944.november
3-án kelt memorandumában a JKP vezetése számára kész
forgatókönyvet dolgozott ki,melyben a jugoszláviai kisebbségi
kérdés egyszer s mindenkorra történő rendezésére tett
javaslatot kitelepítés, elüldözés és kisebb mértékben
tisztogatások révén.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Cubrilovic a
kitelepítésnél</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a németek, magyarok,
albánok, olaszok és románok sorrendet kívánta alkalmazni. Úgy
vélte,hogy miután e kisebbségek a háború alatt bűnöket
követtek el a jugoszláv nemzetek ellen, lényegében valamennyien
rászolgáltak , hogy elveszítsék állampolgári jogaikat.
Politikai okokból azonban szükségesnek látta különbséget
tenni közöttük.”</span><span style="font-size: small;"><i>Azok után a
szörnyűségek után , amelyeket a németek nálunk és egész
Európában elkövettek,minden jogukat elveszítették, és emiatt
könyörtelenül mindannyiukat el kell üldözni. A magyarok azonban
úgy nálunk, mint Magyarországon – a bácskai öldöklés és a
németek oroszországi kiszolgálása ellenére-mégis némi
körültekintést érdemelnek.Velük szemben nem kellene mindazokat
az intézkedéseket alkalmazni, amelyeket a németek ellen
foganatosítunk. Ugyanez vonatkozik az ó-szerbiai és a macedoniai
arnautákra is.A kisebbségi kérdés megoldása során viszont
mindenáron el kell foglalnunk etnikailag is a Bácskát,Koszovót
és Metohíját, néhány százezer magyart és arnautát
eltávolítva az országból.</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Cabrilovic számára</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">nem az volt a
legfontosabb,hogy mennyi kisebbségit kell elküldeni, hanem az,hogy
honnan. A szórványban élő kisebbségieket nem tekintette
veszélyesnek Jugoszláviára nézve. A veszélyt a stratégiailag
és gazdaságilag fontos határ menti tartományokban lévő nagy
létszámú kisebbségi tömbökben látta, különösen h azok saját
nemzetiségekkel határosak. A kisebbségeket nem számarányuk,
hanem geopolitikai elhelyezkedésük miatt tartotta veszedelmesnek
Jugoszláviára nézve, s e veszély kiküszöbölésére a
kitelepítést látta a legcélszerűbbnek. „</span><span style="font-size: small;"><i>
E problémáknak a megoldására az ilyen háborúk a
legalkalmasabbak, melyek mint a vihar söpörnek végig az
országokon,gyökereket tépnek ki, és szétszórják a népeket.
Amihez béke-időben évtizedek vagy századok kellenének., háború idején pár hónap vagy év is elegendő. Nem szabad áltatnunk
magunkat: ha megakarjuk oldani ezt a kérdést, addig tehetjük, amíg
a háború tart.”</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A testvéri
Szovjetunió</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">példáját említette,
amely elsőként alkalmazta a kisebbségi kérdés megoldására a
kitelepítéseket. E példára hivatkozva Jugoszlávia is joggal
kérheti a szövetségesektől, hogy a kisebbségi kérdést ilyen
módon oldhassa meg. Hiszen a háborúban nyújtott teljesítmény
alapján joggal remélhette,”</span><span style="font-size: small;"><i>hogy a testvéri
Szovjetunió segíteni fog , hogy a kisebbségi kérdést úgy oldjuk
meg , ahogy ő tette és teszi.”</i></span><span style="font-size: small;"> Arról nem
is beszélve , hogy a háború kiváló pszichológiai teremtett a
kitelepítésekre.”</span><span style="font-size: small;"><i>Kisebbségeink tudatában
vannak annak, hogy mit követtek el, ezért nem fognak sokáig
ellenkezni, ha elüldözzük őket.(…) Talán soha nem kínálkozik
ilyen alkalom, hogy országunkat etnikailag teljesen a magunkénak
tudhassuk.Napjaink összes problémája, amely jelen van
országunkban, akár nemzeti-politikai , társadalmi vagy gazdasági
jellegű, várhat rövidebb-hosszabb ideig a megoldásra. Azonban a
kisebbségi kérdést, ha most nem rendezzük, akkor sohasem
fogjuk.”</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A kisebbségi kérdés</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">megoldásának másik
apostola , Sreten Vukosavljevic számára ugyancsak a vajdaság
szláv, elsősorban szerb karakterének erősítése volt az
elsődleges, s e célból szorgalmazta az etnikai alapú represszió
folytatását,, a németekről a magyarok ellen forduló éllel. A
bácskai magyarok erőszakos kitelepítésében látta a tartós
megoldást, miáltal „arányos viszonyok” alakíthatók ki
Jugoszlávia ezen részében. A kolonizációt nemcsak a térség
mezőgazdasági-szociális, hanem történelmi-politikai problémáira
is megoldásnak látta. A kívánt cél eléréséhez több
megoldási javaslattal élt: felvetette minden magyar kitelepítését,
a belső széttelepítést a határövezetből és azokból a
körzetekből, ahol a magyarok többségben vannak, végső
megoldásként a területi engedmények lehetőségét is
megemlítette, javasolva,hogy a magyarok egy részének
Észak-Bácskába történő áthelyezését követően engedjék át
Magyar-országnak.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Telepítési
miniszterként</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">két legyet kívánt
ütni egy csapásra. A magyarok kiűzésével remélte növelni a
felosztható mezőgazdasági birtokok számát, hogy megoldást
kínáljon a jugoszláv falvak túlnépesedési problémájára,
ezzel is csillapítva a földéhséget. Ugyanakkor a gazdasági
nyereséghez jelentős politikai nyereség is társult volna-
hiszen,ha a magyarok eltűnnének Jugoszláviából, megerősödne
az etnikai kohézió, stabilizálódna a helyzet az északi
államhatáron, s egyúttal az ottani magyarosításnak is véget
vethetnének. Ez a megoldás arra is alkalmasnak látszott, hogy
hosszú távon megalapozza a jószomszédi viszonyt Jugoszlávia és
Magyarország között, hiszen kisebbség híján konfliktusforrás
sem lenne. Ezeket a téziseket Vukosavljevic tudományos érveléssel
és erkölcsi igazolással kísérte, Cubrilovichoz hasonlóan
rámutatva a történelmi pillanat fontosságára a határozott,
gyors cselekvés szükségességére.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A magyarok mégis
maradhattak</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A magyarokra- dacára
az imént részletezett elképzeléseknek, amelyek eljutottak a
legfelsőbb politikai döntéshozókig- végül is a németekétől
eltérő sors várt. 1944 novemberében a katonai közigazgatás már
különbséget tett a szlávokhoz való viszonyulás alapján a „jó
magyar” és a „ rossz magyar” között. A Jugoszláv Kommunista
Párt vezetésében érvényesülő kisebbség-politikai koncepció
jegyében 1945 tavaszától megkezdődött a magyarság integrálása
az új rendszerbe, ők is helyet kaptak a népfelszabadító
bizottságokban, megszüntették az internáló táborokat stb.
Ennek hátterében kettős motiváció állt. Egyfelől belpolitikai
érdekek vezérelték a párt-és államvezetést, amely
tulajdonképpen egy és ugyanazon társaság volt, másfelől
külpolitikai szempontból is célszerűnek tűnt a jugoszláviai
magyar kisebbséggel szembeni politika radikális megváltoztatása.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Mindkettő
hátterében</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a Szovjetunió állt.
A „testvéri Szovjetunió” ugyanis nem kívánta a jugoszláviai
kisebbségi kérdés szovjet modell alapján történő megoldását
a magyarok tekintetében, hiszen ekkor már eldőlt, hogy
Magyarország a szovjet blokk része lesz. A testvériség jegyében
pedig nem lehet kollektív repressziót folytatni az egyes
nemzetiségek ellen. 1945 tavaszától meghírdett új jugoszláv
kisebbségpolitikában a magyar lakosság lélekszámának
csökkentésére irányuló erőfeszítéseket felváltotta a
magyarok integrálásának igénye az új rendszerbe. A magyarok
közül egyre többen léptek be a Jugoszláv Kommunista Pártba,
1945 júliusában megalakult a Magyar Kultúrszövetség, magyar
iskolákat nyitottak, földet kaptak az agrárreform keretében, és
a magyarok is részt vettek a választásokon 1945 novemberében
–igaz, az általuk lakott vidékeken feltűnően nagy volt a JKP
vezette népfronttal szemben leadott szavazatok aránya.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A hirtelen jött
fordulat</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">hátterében több ok
állt: a magyaroknak a németeknél kevésbé bűnös kategóriába
sorolása; az a tény, hogy Magyarország soha nem lehet olyan
veszélyes , mint Németország; végezetül a legmeghatározóbb ok,
hogy a szovjetektől értesülhettek: Magyarország Jugoszláviához
hasonlóan szocialista állam lesz. Csak miután a lakosság egy
részének bosszúvágya teljesült, s a kisebbségek létszáma
(főleg a németeké, de a magyaroké is ) csökkent, társadalmi és
gazdasági súlyuk pedig jelentősen meggyengült,kezdte el a JKP a
nemzetek „valódi” egyenjogúságán alapuló politikáját. Ez
azonban jórészt kirakatpolitika volt , amely szakított a korábbi
időszakok erőszakos asszimilációs gyakorlatával, s helyette a
burkolt asszimilációra helyezte a hangsúlyt. A titói
Jugoszláviában elismerték az egyén kisebbségi jogait,de
megakadályozták a jelentősebb kisebbségek közösséggé
szerveződését. A jugoszláviai magyar kisebbség 1945 tavaszán
kezdődő integrációjának folyamata nem volt sem könnyű, sem
gyors, s alsóbb szinteken még évek múltán is érezhető volt a
bizalmatlanság a magyarokkal szemben, s talán nem tévedünk
nagyot, ha azt mondjuk, hogy a bizalmatlanság sohasem szűnt
meg teljesen.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A magyarországi
délszláv kisebbség</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;">A </span><span style="font-size: small;">kisebbségi
kérdésnek azonban a Jugoszláv Kommunista Párt politikájában
volt egy másik vetülete is, a jugoszláv határon túl élő
délszláv kisebbségekhez való viszony kérdése. Ebben gyökeres
változás állt be a korábbi időszakhoz képest. Míg a két
világháború között a magyar országi délszláv kisebbség
teljesen elhanyagolható szerepet töltött be a jugoszláv
külpolitikában – elvétve foglalkozott a kérdéssel egy-egy
memorandum, az is inkább lexikon jellegű összeállítás
formájában a harmincas években -, addig a világháború utáni
Jugoszlávia határozott érdeklődést mutatott az északi
szomszédságában élő nemzetrészei iránt. Hogy ez mennyire
fakadt a nemzeti összetartozás érzéséből és mennyire volt
reálpolitikai megfontolás, azt nehéz teljes biztonsággal
megítélni Akkor járunk talán a legközelebb az igazsághoz, ha
azt mondjuk, hogy ezek súlya a körülményektől függött.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ahogy a két háború
közötti időszakban</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Magyarország
elsősorban külpolitikai céljai elérésében szánt fontos
szerepet a kisebbségi kérdésnek, úgy a második világégés
utáni első években Belgrád is elsősorban külpolitikai céljai
elérését elősegítő eszközként tekintett a határain kívül
maradt nemzettársaira. Ebben a kontextusban a délszláv kisebbség
kérdése 1944 végétől 1946-ig a határmegvonás
problematikájának részeként jelent meg mint az esetleges
jugoszláv területi követelések eléréséhez potenciálisan
felhasználható eszköz. Alátámasztják ezt a jugoszláv
partizánok „határon átívelő” tevékenysége miatti magyar
panaszok mellett a vonatkozó jugoszláv iratok is.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Obrad Cicmil
ezredes,</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a Szövetséges
Ellenőrző Bizottsághoz delegált jugoszláv misszió vezetője
Titónak szóló jelentésében 1945 májusában ezt írta: „</span><span style="font-size: small;"><i>A
bajai háromszög délszláv lakossága a Vörös Hadsereg és a
partizán egységeink megérkezése után antifasisztának deklarálta
magát, és kinyilvánította szimpátiáját Jugoszlávia iránt. A
falvakban népfelszabadító bizottságokat ,lényegében partizán
őrségeket hoztak létre, egyszóval átvették a hatalmat. Ezeket a
bizottságokat és őrségeket időközben megszüntették és a
hatalmat átvették a magyar állam hivatalos szervei. Ám ez nem
ment zökkenőmentesen. Komoly nehézségek voltak, miután egyes
bizottságok nem kívánták beszüntetni tevékenységüket,
miközben az államhatalomnak a Szövetséges Ellenőrző Bizottság
által minden tekintetben támogatott Ideiglenes Kormány utasítására
át kellett vennie az igazgatást.”</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A Magyarországon
tartózkodó</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">jugoszláv delegáció
arra az álláspontra helyezkedett, hogy már nem lehet ilyen
„partizán módszerekkel” dolgozni, és az illegálisan működő
nemzeti bizottságok támogatása helyett javasolta, hogy forduljanak
a Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontjához, amelynek
működését a magyar belügyminisztérium hallgatólagosan
jóváhagyta. Ennek a szervezetnek a vezetése azonban főleg
szlovákok kezében volt, s a jugoszlávok több okból sem tudtak
vezető szerephez jutni: nem volt megfelelő számú emberük, akik
kulturálisan és politikailag felnőttek volna ehhez a feladathoz,
másfelől hiányoztak az anyagi forrásaik, míg a csehszlovákok
rendelkeztek mindkettővel.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A jugoszláv vezetés</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">úgy látta, és aligha
rosszul, hogy a magyar hatóságok nem folytattak kellően
kisebbségbarát politikát nemzetrészeikkel szemben. Ezeket a
Magyarország részéről mutatkozó hibákat visszaéléseket
Belgrád kiválóan felhasználhatta- és fel is használta-
arra,hogy nyomást gyakoroljon Budapestre. Tisztán mutatja ezt a
jugoszláv külügyminisztérium politikai osztályának vezetője,
Brilej 1946.február 9-i utasítása a delegációnak: „</span><span style="font-size: small;"><i>Tekintettel
a közelgő békekötésre Magyarországgal, számunkra nagy
jelentősége van a vele szembeni</i></span><span style="font-size: small;">
kívánságaink teljesülése </span><span style="font-size: small;"><i>szempontjából
a jugoszláv kisebbséggel folytatott munkának. E tekintetben a
Külügyminisztériumnak van szerencséje megkérni a delegációt,
hogy azonnal lépjen kapcsolatba a Szlávok Antifasiszta Frontjával,
hogy erősítse aktivitását a tekintetben, hogy a délszláv
kisebbségek mind gyakrabban és határozottabban fejezzék ki
kívánságukat, hogy Jugoszláviához kívánnak tartozni.”</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A magyarországi
délszlávok</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">azonban nem vették a
lapot. Míg egy évvel korábban kis túlzással mindennaposak voltak
a magyarországi délszlávok elcsatolást kérő folyamodványai és
küldöttségeik felbukkanása Belgrádban, 1946 tavaszán-nyarán
ilyen lépésre nem került sor. Ennek magyarázata vélhetően
az,hogy a magyar államhatalom ekkorra már kellő mértékben
megszilárdult, s nem mellékesen nem voltak partizán egységek sem
a határövezetben.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ezzel véget ért</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az az időszak, amikor
a jugoszláv kormány a magyarországi délszláv kisebbségeket
nyomás </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">gyakorlásra igyekezett
felhasználni, ám elmondható, hogy Belgrád nem tért le az
1943-44-ben megtalált útról, s a két világháború közötti
időszak gyakorlatától eltérően továbbra sem lankadt a figyelme
a Magyarországon élő délszlávok iránt. <</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás: Rubicon
történelmi magazin 2015/5-6</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szerkesztette:
Dr.Temesvári Tibor</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">2015. július</span></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-40383024108625877702015-07-20T14:55:00.000+02:002015-07-20T14:55:04.984+02:00Az amerikai archívum "egyéb veszteségként" említi a szövetségesek II. világháborús haláltáborait<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; height: 35px; margin: 0px; padding: 0px;">
<br /><br /><img border="0" src="http://harcunk.info/images/egyebvesztesegek.jpg" style="border: 0px; float: left; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin: 5px 10px; padding: 0px;" width="200" /></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Idézet Dr. Ernest F. Fisher, az USA nyugalmazott ezredesének leveléből (Arlington, Virginia, 1988):</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
„… Eisenhower nemcsak a nemzeti szocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken. …Lábuk alatt hamar mocskos és fertőző ingovánnyá vált a talaj. Az időjárás viszontagságainak kitett, a legprimitívebb egészségügyi ellátást is nélkülöző, alultáplált foglyok hamarosan belehaltak az éhezésbe és a betegségekbe. 1945 áprilisától az amerikai és a francia hadsereg nemtörődöm módon közel kétmillió embert pusztított el, főként amerikai táborokban.</div>
<a name='more'></a><br />
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Ez a példa nélküli tragédia több mint negyven esztendeig titokban maradt a szövetséges archívumokban. Hogyan került napvilágra ez az iszonyatos háborús bűn? Az első nyomokat 1986-ban hozta nyilvánosságra James Bacque és munkatársa. … E bizonyítékokat olyan katonai jelentésekben találták meg, amelyeknek fedelén az „Egyéb Veszteségek” mézesmázos cím állt. Bacque-kal 1987 tavaszán találkoztam Washingtonban. Együtt dolgoztunk a National Archives-ben és a Virginia-i Lexingtonban lévő George C. Marshall Alapítványnál, és az általunk talált bizonyítékokat rakosgattuk össze. Az amerikai és a brit kormány legfelsőbb szintjei által 1944-ben készített tervekből kiderült, hogy Németországot, mint nagyhatalmat egyszer s mindenkorra el akarják pusztítani, méghozzá egy parasztgazdaság szintjére süllyesztve, ami milliók éhezését jelentette volna. … Eisenhower gyűlölete az amerikai történelemben példátlan HALÁLTÁBOROK borzalmait okozta. … E borzalom nagyságrendjéről akkor nem nyerhetünk némi képet, ha azt tekintjük, hogy eme halálesetek száma sokkal nagyobb volt, mint amit a német hadsereg a nyugati fronton 1941 júniusa és 1945 áprilisa között okozott. Az elkövetkező elbeszélésben lehull a lepel erről a tragédiáról.”</div>
<div class="MsoNormal" style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<img border="0" height="474" src="http://ww2.hu/Tartalom/Images/amhalaltab/11b.jpg" style="display: block; margin: 0px auto; padding: 0px;" width="348" /></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Konrad Adenauer német kancellár</strong> 1948-as memoárjaiban olvasható, hogy az <br style="margin: 0px; padding: 0px;" /><strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">1945-48 közötti brutális üldöztetések során a 18 millió német menekültből 6 millióan vesztették életüket.</span></em></strong> (Olvasható a Crimes and Mercies c. könyvben is.) A háború után a német hivatalok kutatásokat kezdtek folytatni az eltűnt katonák és civilek megmaradt családtagjainál, valamint a postai bejegyzések között. Eszerint <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">1,4/1,7 millió németről</strong> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">mai napig sincs hivatalos adat.</strong> Adenauer kancellár a hivatalos névsort átadta 1951-ben az ENSZ-nek. 1989-ben megnyitották a KGB titkos archívumait, ahol James Becque alapos kutatást folytatott 1992-93 között. Meglepően pontos nyilvántartást talált, melyet az oroszok a hadifoglyokról és a deportált civilekről vezettek. A német kormány vizsgálatai szerint az Odera-Neisse vonaltól keletre eső területekről az oroszok közel 220 ezer civilt hurcoltak el. Ez a KGB archívuma szerint 271.672 ember volt, akik közül 66.481-en haltak meg. A vizsgálatok alapján elmondható, hogy a KGB adatai megbízhatónak tekinthetők. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Az oroszok</strong> 1941.jún.22 és 1945.szept.9 között <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">2.661.232 német katonát és civilt ejtettek foglyul összesen, akik közül 517.081-en haltak meg.</strong> Tehát a fenti adatokból arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az eltűntnek nyilvánított 1,4/1,7 millió német közül körülbelül félmillióan haltak meg szovjet táborokban, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a nyugati szövetségesek táboraiban pedig a hiányzó 900.000-1.200.000 német veszítette életét a hivatalos halálozási arányszámok alapján számolt foglyokon felül.</span></em></strong> <span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>James Bacque és kollégái nagyon alapos kutatásokat folytattak a National Archives-ban, a Virginiai Lexingtonban lévő Geogre C. Marshall Alapítványnál, az Amerikai Külügyminisztérium Archívumában, az USA Nemzeti Levéltárában, az Orosz Föderáció Elnökének Archívumában, államvezetők naplóiban, emlékirataiban. A katonákkal, magas rangú tisztekkel, hivatali vezetőkkel folytatott beszélgetések kellő bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy bizonyítsák, az USA és szövetségesei hogyan követték el ezt az iszonyatos háborús bűntettet.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Stephen E. Ambrose</strong>, a II. Világháború vezető történésze a következőket írja egy Bacque-nek címzett levelében:</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
„Története szenzációs és megdöbbentő, amit nem lehet többé elhallgatni. … Ön tudja, mi az igazság azokkal a fiúkkal, azoktól idéz, akik jelen voltak és a saját szemükkel látták, Ön birtokolja<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">egy olyan borzasztó igazság körvonalait</strong>, amelyet alig tudok elviselni. …Kimondhatatlan szégyennel tölt el. … Ön valóban nagyszabású történelmi felfedezést tett, amelynek teljes hatását sem Ön, sem én, sem bárki más nem tudja teljesen elképzelni. …”</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">DÖNTÉS NÉMETORSZÁG SORSÁRÓL</span></strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A MORGENTHAU-TERV:</span></strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Roosevelt</strong> egy nyilatkozatában így fogalmaz: „Keménynek kell lennünk Németországgal, úgy értem a német néppel, nemcsak a nácikkal. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Vagy kasztrálni kell a német népet vagy úgy kell elbánni velük, hogy ne tudjanak olyan embereket nemzeni, akik a múlt példáját követnék.</strong>”<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Henry C. Morgenthau amerikai pénzügyminiszter</strong> Eisenhower tábornokkal volt a legelégedettebb, mert ahogy mondta, ő <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„keményen akart a németekkel bánni”</strong>. <span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>(1943-ban, Teheránban, az Orosz Nagykövetségen tartott vacsora során <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Sztálin</strong> a következőket mondta: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„A háború után 50.000 német tisztet akarok felsorakoztatni és lelőni.”</strong> Roosevelt fia, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Elliott</strong>, aki akkor az USA hadseregének dandártábornoka volt, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">válaszul</strong> poharát emelte <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„nemcsak az ötvenezerre, … hanem még sokszázezer német halálára”</strong>.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Morgenthau</strong> 1944 szeptemberében elkezdte a terv kidolgozását. Határozott elgondolása az volt, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Németországot ipara és bányái tönkretételével „állattenyésztővé” kell tenni, egy hatalmas farmmá kell változtatni. Tudta, hogy az ipar lerombolása komoly éhínséghez vezetne.</strong> Cordell Hull szerint: „A Morgenthau-terv Németországból a földek kivételével mindent kitörölne. Ez azt jelentette, hogy a német lakosságnak csak 60 %-a tarthatta magát el a földből, a fennmaradó 40 %-ra halál várt volna.” <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Ez kb. 20 millió német halálát jelentette volna.</strong>Morgenthau Churchillel Quebeckben folytatott tárgyalásán rámutatott, hogy ha a német ipart lerombolják, a nyersanyagért folytatott küzdelem lecsökken és <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">megnyílnak a piacok a brit, amerikai és francia gyáriparosok előtt.</span></strong> A tervet egy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">titkos jegyzékben</strong> fogadták el, melyet Morgenthau kirobbanó örömmel fogadott: megkaptuk, amit akartunk” – mondta. Lényege: „… A Ruhr- és Saar-vidék iparának e megszüntetésére irányuló program várt <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">célja Németországot jellegben elsődlegesen mezőgazdasági és földművelő országgá változtatni.</strong>” (Aláírások: FDR és WSC, 1944. szeptember 16.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Fred Smith pénzügyminiszter</strong> így ír: „ A Morgenthau-terv 1944. augusztus 7-én du. kb. 12.35-kor Dél-Angliában egy sátorban született meg. A tervet Dwight D. Eisenhower tábornok terjesztette elő. … aki így szólt: Nem érdekel a német gazdaság és személy szerint nem támogatom, ha az a németeknek bármiféle könnyebbséget jelenthet. A németek kivívták a büntetést. Nem kérdés, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a vezéreiknek és az SS csapatoknak halálbüntetést kell adni, ám a büntetés ezzel még nem érhet véget.</span></strong> … nem látom értelmét, hogy egy paranoiással szelíden bánjunk,<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"> a német lakosság összessége paranoiás.</strong> … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">kemény kézzel kell bánni velük.</strong> Semmi értelmét nem látom, hogy támogassuk gazdaságát vagy bármiféle lépést tegyünk a megsegítésükre.” (Fred Smith: United Nations World, 1947. március. Beszerezhető az ENSZ Könyvtárból, New York.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Lord Keynes brit közgazdász</strong> 1944. november 26-án kérdezte egy beszélgetés keretében Roosevelt elnököt, vajon „teljesen agrárgazdaságot” tervez-e Németország számára. Roosevelt elmondta, hogy bár az amerikai közvéleménynek azt mondták, a tervet elvetették, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">titokban</strong>azonban <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">szándékukban áll megvalósítani.</strong> Roosevelt elmondta, hogy „nem szorítják teljesen” agrárszintre, a terv <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„meglehetősen messze ment a Ruhr-vidék iparának visszaszorításában és számos alapvető német iparág megszüntetésében.</strong>” <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Herbert Hoovernek, volt amerikai elnöknek</strong> adott amerikai hírszerzési jelentés szerint <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„a német gazdasági termelés adatainak csak egyötöde hihető, a többi meghamisított, hogy a felsőbb körökre jó benyomást tegyen. Az alacsonyabb beosztásúak közé Morgenthau emberei épültek be.” <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Ez a politika általános éhezést eredményezett Németországban a civil lakosság körében is.</span></strong> Nyilvánvaló, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a Szövetségesek politikája 1945 májusától bő egy évig szándékosan akadályozta a németeket saját élelemellátásukban és élelmiszerimportjukat fedező exportjukban is.</strong> Svédországnak és Svájcnak is megtiltottak minden segélycsomag szállítását.” (Alfred de Zayas: Nemesis at Potsdam, Lincoln és London, University of Nebraska Press, 1989.) A hiányról és többletköltségekről panaszkodó Szövetségesek szállítottak ugyan némi búzát Németország számára, ám közel sem annyit, amely fedezte volna a rengeteg rekvirált ipari (szétszerelt gyárak, üzemek, gépek,) és mezőgazdasági gépek, állatok, stb. értékét és közel sem annyit, hogy az megakadályozza a tömeges éhhalált, épp csak annyit, hogy egy kommunista forradalmat megelőzhessenek.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Churchill csak annyira akarta Németországot legyengíteni, hogy Oroszország ellen hasznos csatlós állam lehessen és védelmet nyújtson Nagy-Britannia számára. Ma már tudjuk, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Churchill utasította vezérkarát, „hidegvérűen vizsgálják meg, kifizetődő lenne-e mérges gáz bevetése</strong>, elsősorban mustárgázra gondolok”. (1943. dec. 2-án Bari kikötőjében az elsüllyesztett John Harvey amerikai hadihajón 2000 mustárgáz-bombát találtak.) <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Nagy-Britannia 1942-től ötmillió antrax-al preparált élelmiszercsomagot gyártott a Gruinard-szigeten, melyet Németországra akartak ledobni,</strong> de az 1944 júniusi partraszállás miatt erre nem került sor! (A szigetet csak a 90-es évekre sikerült megtisztítani.) <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Churchill 1939</strong> novemberi rádiónyilatkozatában ez áll: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">„Ez a háború egy brit háború és célja Németország lerombolása, … Kiéheztetjük a németeket. Leromboljuk városaikat. Felégetjük terméseiket és erdeiket.”</span></strong> Churchill 1945. febr. 7-i parlamenti beszédéből: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„… Már megöltünk 6-7 millió németet, tehát van elég hely Németországban a keleti régiókban élő németek számára”.</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Sztálin egyetértett a Morgenthau-tervvel, ahogy Churchill mondta: „Oroszország szándéka, hogy megszerezze a német gépeket, harmonizál Nagy-Britannia azon érdekével, hogy betöltse a Németország hagyta űrt.”</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">AZ EGYEZMÉNYEK MEGSZEGÉSE</span></strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">1910. január 26-án az USA is aláírta a <em style="margin: 0px; padding: 0px;">Hágai Szerződést</em></strong>, melynek néhány fontosabb pontja a következő volt:</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
- A hadifoglyok az ellenséges kormány felügyelete alatt állnak, de nem az őket fogva tartó személyek és egységek felügyelete alatt. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Emberi módon kell velük bánni.</strong> Tulajdonukban marad minden, kivéve fegyverek, lovak és hadi iratok.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
- Az állam joga a hadifoglyok munkába állítása. Ezek <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a munkák nem lehetnek túl nehezek.</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
- <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">A kormány kötelessége a hadifoglyok ellátása.</strong> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Ennek ugyanolyannak kell lennie, mint az adott kormány csapatainak ellátása.</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
- <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Béke esetén a hadifoglyokat a legrövidebb időn belül el kell engedni és hazaszállítani.</span></em></strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">1929. július 27-én az USA, Nagy-Britannia és Franciaország is elfogadta Genfben</strong> azt a megállapodást, melynek értelmében hadifoglyai <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Nemzetközi Vöröskereszt</span></strong> felügyelete alatt is állnak.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">1943-ban</strong> azonban <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a Szövetségesek megállapodtak abban, hogy a német hadifoglyokat rabokként kezelik, akikkel az adott ország katonai parancsnoka rendelkezik.</strong> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">David Dwight Eisenhowert 1945-ben felhatalmazták – <em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">megszegve a Hágai és Genfi Egyezményt</span></em><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;"> -, hogy a német hadifoglyokat nem kell elengednie, hanem továbbra is fogságban tarthatja</span></strong>, ily módon a hadifoglyok ki lettek szolgáltatva a győztes állam terrorjának.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Philip Lauben ezredes</strong> 1987 novemberében nyilatkozta James Bacque írónak: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">„… a Vorges-i régió amerikai és francia táborok annyira rosszak, hogy egész Vorges egy nagy HALÁLTÁBOR”. </span></strong>Lauben ezredes rendszeresen dolgozott a heti POW- és DEF-dokumentumokkal, és kijelentette vallomásában, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">az Egyéb Veszteségek kategória alatt halált vagy szökést értettek.</strong> Később Lauben ezredest a Pentagon megfenyegette, nyilatkozatát pedig módosítania kellett a BBC-riporterének.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Tom F. Whayne ezredes</strong> 1946 januárjában! azt jelentette, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a táborok „erősen túlzsúfoltak és a járványokhoz ideális feltételeket biztosítanak”</strong>. (Jelentés USFET Főhadiszállásnak, 1946. január 8., Tom F. Whayne ezr., in RG 332, 383.6, 51-es irattartó.) <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Pollack alezredes „előrehaladott mértékű éhezést” jelentett</strong> az ausztriai amerikai táborokból (1945. szeptember 26. RG 112, 54B és 36, NARS), <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Ashe őrnagy éhezést jelentett</strong> Berlinben (1945. nov.24., RG 112, 615-ös irattartó, NARS), és <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a Nemzetközi Vöröskereszt „riasztó állapotokat” jelentett</strong> a franciaországi amerikai táborokról (1946. 740.00114 EW 1-146-3047, 3624-es irattartó, Külügyminisztérium).</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">George S. Patton tábornok</strong> Beatrice Pattonnek írt levelében így fogalmaz: „Pokoli dolog nemtörődömséggel háborút viselni és csalárdsággal győzedelmeskedni.” A POW-táborokban történt <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">borzalmas <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">NÉPÍRTÁST több fontos intézkedéssel érte el Eisenhower és vezérkara, mellyel megszegték a Genfi Egyezményt:</span></strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
- <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">FOGLYOK SZABADON BOCSÁTÁSÁNAK MEGAKADÁLYOZÁSA:</span></strong> 1945. május 13-án Omar Bradley és Lee tábornokok parancsba adták <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a foglyok szabadon bocsátását, de Eisenhower május 15-én egy SHAEF-rendelettel ezt hatályon kívül helyezte</span></strong> (SHAEF Központtól, 6. Hadseregcsoport jelentései, NARS, Washington).(SHAEF:<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>Legfőbb Főhadiszállás, Felderítő Szövetséges Erők)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Werner Waldemar ezredes</strong> (vöröskeresztes egység) vallomása (1990.dec.Toronto) bizonyítja, hogy a Clark tábornok olaszországi parancsnoksága idején <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">több ezer szabadon engedett foglyot Eisenhower utasítására az amerikai tisztek újra elfogtak, bebörtönöztek és rabszolgamunkára szállítottak Franciaországba.</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
- <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A SZÁLLÁS ÉS KORHÁZI ELLÁTÁS FELTÉTELEINEK HIÁNYA:</span></strong> 1945. április 21-én egy Eisenhower aláírású SHAEF üzenet tudatta a tisztekkel: <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">„<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Az új fogolytáborok szállást és egyéb komfortot nem biztosítanak</strong>.</span> … a helybeli anyagokat felhasználva majd maguk a foglyok tökéletesítik.” A foglyoknak azonban nem engedélyezték még azt sem, hogy a „helybeli anyagokat felhasználva” szállást készítsenek, egy május 1-jei hadmérnöki parancs ezt kifejezetten megtiltotta.(Ad Sec Com Z Főhadiszállás, Hadmérnöki részleg, USA. IN RG 332,12. Irattartó, NARS, Washington). Roosevelt április 12-i halála után Truman elnök folytatta elődje politikáját. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Március 21-én ismét csökkentették az élelmiszer fejadagokat.</strong> Valentine M. Barnes alezredes is elismeri egyik levelében, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">nem igényeltek elegendő fejadagot a hadifoglyok számára</strong>. Áprilisban<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">az amerikai hadsereg raktáraiban valójában bőven volt sátor és élelmiszer, </strong>de arról nem ír, ezek miért nem jutottak el a foglyokhoz. Április 22-én a hadseregnek 50 napnyi normál tápértékű fejadag állt rendelkezésre, mely 5 millió embernek biztosított volna 4000 cal./nap/fő élelmet, további 50 napra 2000 kalória élelmet. „<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Hatalmas mennyiségű elfekvő német készletek voltak</strong>…, de ez nem jelentette, hogy ehhez a katonai egységek hozzáférhettek volna vagy azokat közcélokra használhatták volna.” (Ross and Romanus: The Quartermaster Corps, 537.o.) A szolgálatban lévő hadtáptisztek ezeket a készleteket nem kaphatták meg, mert <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a parancsnokoló tábornokok ezeket megtagadták</strong>. (Lee tábornok rendelkezése. In: RG 331, 383.6, 156.irattartó, NARS, Washington).</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Az Egészségügyi Alakulat táboraiba kirendelt orvosok jelentéseiben <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">az elhalálozások okaiként az éhezést, vérhast, tífuszt, tüdőgyulladást, tetanuszt, vérmérgezést, végkimerülést, kóros soványságot jelölték meg. A betegségek közül a tüdőgyulladás és a vérhas tette ki az elhalálozások 85 %-át.</strong> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">A minden ellátást nélkülöző kórházakban</strong> az ápoltakat tanuk elmondása szerint ágyukból betegen és félmeztelenül küldték vissza a táborokba, mialatt ugyanazok a kórházi ágyak ezrével álltak üresen. A jelentésekben olvasható, hogy 8 gyűjtőkórházban 1.062 üres ágy volt, az un. „PWTE-t támogató kórházakban” pedig júniusban 16.229 szabad ágy volt, miközben <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a táborokban tízezrével haldokoltak a betegek</strong>. (Napi Ad See Jelentés, 1945. június 18. RG 332 15-ös irattartó, NARS Washington.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; margin: 0px; padding: 0px;">
<img border="0" height="369" src="http://ww2.hu/Tartalom/Images/amhalaltab/7.jpg" style="display: block; margin: 0px auto; padding: 0px;" width="526" /></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; margin: 0px; padding: 0px; text-align: center;">
Idős, kórosan sovány német fogoly Rheinsbergben</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">- <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">AZ ÉLELMISZER FEJADAGOK CSÖKKENTÉSE ILL. MEGTAGADÁSA:</span> </strong>Churchill, Eisenhower és Sir Alan Brook hadseregtábornokok 1945. május 15-én tárgyaltak <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a foglyok fejadagjainak csökkentéséről</strong>. Olyan emberek élelmét akarták csökkenteni, akik az amerikai hadsereg szeme láttára haldokoltak már akkor is. Azt a több millió foglyot, akiket <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">titokban Eisenhower DEF-státuszba minősített át, elvesztették jogaikat az életben maradáshoz élelem hiányában.</strong> (Jegyzőkönyv, CIGS, 1945. május 15. In: RG 59 740.00119, Control Germany 161445, 3666-os irattartó, Külügyminisztériumi Archívumok, Washington.) (POW jelentése: hadifoglyok; DEF: lefegyverzett ellenséges erők)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Lee tábornok szerint egymillióval több ember volt az európai táborokban, mint amennyit a SHAEF elismert.</span></strong> Ez azt a célt szolgálta, hogy meghiúsítsa Lee-nek a foglyok élelmezésére irányuló célját. A dokumentumokból jól látható, hogy a hadszíntér tábori csendőrségének felügyelője által 1945. június 2-án, egy napon kiadott két jelentés között a foglyok eltűnnek. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Az élelem-kibocsátást a SHAEF G3-tól kapott fogolyszámra alapozták, mely 1 millióval kevesebb volt a valóságos adatnál.</span></strong>(A tábori csendőrség felügyelőjének júliusban kiadott jelentése, a SHAEF G3 fogolyszám csökkenés 900.000. QM Jelentések, Abilene., valamint<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>Frankfurti am Main Főhadtörténészi Hivatal jelentése.) <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Eisenhower 1945 májusában írásban rendelkezett a foglyok élelmiszer fejadagjának lecsökkentéséről.</span></strong> Az eljárás szerint további írott parancs hiányában a tisztek megtagadták a szükséges táplálékot és egyéb ellátmányt. Hughes, aki Eisenhower egyik különleges segédtisztje volt, így ír naplójában: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„Nehézséget okoz a német hadifoglyok fejadagjainak lecsökkentése.”</strong>(Hughes Iratok, Kongresszusi Könyvtár, Kézirat-részleg, Washington). Meg kell jegyeznünk azt a tényt – melyet gyakran meghamisítanak – hogy az 1944-45-ös gazdasági évben sokkal több búza, rozs és kukorica volt Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada és az USA együttes területén, mint ugyanezeken a területeken 1939-ben. Az USA és az Egyesült Királyság termelésnövekedése jóval felülmúlta a Ny-Németország és Franciaország termeléskiesését. A kanadai búza-többlet 1944-45-ben 440 millió véka felett volt. Az USA-ban kukoricából is nagy volt a felesleg. Franciaországban az 1944-es búzatermelés a fogyasztásnál 500 ezer tonnával volt nagyobb. (McSherry tábornok jelentése, SHAEF, Rosenman bírónak, 1945.márc.15. Rosenman iratok, Hyde Park). A legnagyobb pusztulást elszenvedett és egyben a legnépesebb zóna Németországban a brit zóna volt, ahol 1945 nyarán igen magas búza- és rozstermést arattak le (170 %-os!!!), a britek a foglyokat használták fel az aratáshoz. (Árpaszem Művelet – Barleycorn Operation). <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Tehát az USA és Európa élelmiszerhiányára NEM lehet hivatkozni!</span></strong> Kanada 1945 folyamán 6 milliárd dollárnyi élelem- és pénzajándékot adományozott Nagy-Britanniának. Az USA nemzeti összterméke a háború alatt 50 %-al növekedett, és 25 milliárd dollárt adományozott Nagy-Britanniának. (H. Duncan Hall: North American Supply. London. H.M.Nyomdahivatal, 1955.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
„Az Egyesült Államokból és a helyiektől” az amerikai hadsereg a foglyok részére <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">napi 2,5 millióval több fejadagot szerzett be 1945 júliusában, mint amennyit a foglyoknak kiadott.</span></strong>Augusztusban ez napi 3 millióra emelkedett. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A „helyi beszerzés” kifejezés a hadseregnek a németektől való élelmiszer-rekvirálására utal, ami tömeges élelmiszerhiányt okozott Németországban! A francia haderő szintén nagyon jelentős mennyiségű élelmet konfiskált a német polgárságtól, aminek súlyos élelmiszerhiány lett a következménye, és széleskörű éhínséghez vezetett !!!</span></strong>(A német-osztrák ügyek főtitkára, 1945. aug. 2., in Series Y Internationale, 1944-49, 282. köt. 120.o. Quai d’Orsay). De Gaulle tábornok képviselője 1945 decemberében ezt írja: „A francia zónában az embereket legjobban <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a francia haderő rekvirálásai sújtják</strong>”. (In Series Y Internationale, Y51-1, 1945. nov./dec., 283.köt., 241.o.) A Nemzetközi Vöröskereszt szerint <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a német lakosság és menekültek ennek következtében éheztek</span></em></strong><em style="font-weight: bold; margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">.</span></em> Az amerikai hadsereg rekvirálásai és a közlekedés megszűnése miatt fennálló általános élelmiszerhiány következtében a németek még minimális fejadagot sem tudtak a német lakosságnak és a német területeken tartózkodó egyéb nemzetiségűeknek és hontalanoknak juttatni. (Max Huber a Külügyminisztériumnak, 1945.aug.30. In: 800.142/9-2745, külügyminisztériumi, NARS, Washington.) Jelentés készült arról, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">az amerikai csapatok 1945 júliusában német falusiaktól (francia zónában is) 100 birkát, Csehszlovákiában Domazlicében és Hosfounban 100.000 húskonzervet, tonnaszám szárított borsót, cukrot, birkát és 700 tenyészlovat rekviráltak</strong>. (Hadügyminisztérium a SHAEF Forwardnak, június 9. In: SHAEF Távirati Napló, Abilene.) M. Layeillon francia diplomata szerint „a Szövetségesek szemet hunynak a Németországban állomásozó csapatok rekvirálása felett, mely összességében nagyon jelentős.” (Series Y Intern. 1944-49, Y-59-2, 363. köt.,nov.Quai d’Orsay, Párizs.) <span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span><strong style="margin: 0px; padding: 0px;">1945 augusztusában az amerikai hadsereg raktáraiban</strong> még mindig <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">778.000 „élelmezéshez szükséges német felszerelési”</strong> cikk volt, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">2.106.000 tisztításhoz szükséges felszerelési cikk, 99.000 személynek elegendő étkezési felszerelés, 6 millió toalett cikk, 227.000 darab barakk-felszerelés, 920.000 méter egyenruhaanyag és 19.000 tonnát meghaladó orvosi felszerelés volt!!!</strong>(Használható ellenséges hadieszközök leltára, katonai kormányzó jelentése, 1945. augusztus, Abilene.) <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Henry C. Settle ezredes</strong>, a Le Havre-i 106. hadosztály helyettes parancsnoka mondta egy Bacque-el (a témában kutató író) folytatott beszélgetése során: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„Annyi élelmünk volt, hogy azt sem tudtuk, mit kezdjünk vele… csak meg kellett főznünk.” </strong>Littlejohn tábornok Eisenhowernek okt. 10-én írt levelében arról ír, hogy az Amerikai Hadseregnek jelentős feleslege van bizonyos tételekből, és ezeket el kellene osztani. „ … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a felesleg 1945 októberében 39 %-os volt!!!</span></strong> … felkértek, hogy növeljük a hadseregben a gyümölcsléadagokat.” (In: RG 92, Vezérlő Hadbiztosi Hivatal, Általános Levelezés, 1936-45. 587-es irattartó, NARS, Washington.) A felesleget néhány tiszt az USA-ba akarta visszaküldeni.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
A Le Figaro-tól Serge Bromberger újságíró készített interjút a francia táborok felügyelőjével, a francia Louis <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Buisson tábornokkal,</strong> aki elismerte, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a német foglyok csak napi 900 kalóriát kapnak</strong>. Így nyilatkozott: „ez pusztán arra elég, hogy egy ágyban mozdulatlanul fekvő ember ne haljon meg túl hamar”. (Le Figaro, 1945. szept. 22. és 29.) Bromberger újságíró pedig így írt: „Egy teljesen hiteles forrás, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Le Meur atya, aki látta az éhező embereket a táborokban</strong> megerősítette, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a foglyok állapota nyomorúságos.</strong>” Buisson tábornok fényképeket mutatott Brombergernek, aki azt írta egy cikkében: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">„csontvázaknak látszottak.”</span>A franciák sok</strong>, az amerikaiak által nekik átadott <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">foglyot szándékosan azért éheztettek, hogy rávegyék őket a francia Idegenlégióban való szolgálatra.</strong> „1946-ra a Légió 20.000 emberéből 60 % német volt.” (Arthur L. Smith Jr.: Warrior Without Honor: Germany’s War Veterans 1945-49. 2. fejezet 70.o.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<img border="0" height="390" src="http://ww2.hu/Tartalom/Images/amhalaltab/rajna04.jpg" style="margin: 0px; padding: 0px;" width="247" /> <img border="0" height="388" src="http://ww2.hu/Tartalom/Images/amhalaltab/rajna05.jpg" style="margin: 0px; padding: 0px;" width="241" /></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">- <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">DEF-STÁTUSZBA TÖRTÉNŐ ÁTSOROLÁS:</span> A POW (hadifogoly) státuszban fogva tartottakat Eisenhower egy 1945. március 10-i utasításában átsoroltatta DEF (Lefegyverzett Ellenséges Erő) státuszba (melyet 1945. április 26-án a CCS jóváhagyott!)</strong>, aminek azért volt döntő jelentősége, mert míg a hadifoglyokat az USA élelmezte, addig a DEF státuszban lévőket „a Szövetséges Erők felügyelete alatt a Német Hadseregtől várják élelmezésüket, elbocsátásukat és képviseletüket.” <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Ezzel sikerült megkerülni és kijátszania a Genfi Egyezményt!</span></strong> A német hatóságok viszont nem tudták ellátni a több millió DEF-státuszban lévő foglyot, mert <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a Szövetségesek megszüntették a központi német szerveket, a jóléti intézményeket és a Német Vöröskeresztet is</span></strong><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">,</span> így eltörölték a kereskedelem fontos összetevőit, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a fenntartásra nem maradt „hatóság”!!!</span></strong> 1945. aug. 04-én Eisehower utasítására már a fogvatartott teljes német haderő <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">DEF-státuszba lett átsorolva, mely a halálozási arány megnégyszereződését jelentette. „Indoklás nincs.”</strong>- írta. (Eisenhower a CG-k keleti és nyugati hadkerületeinek, 1945.aug.4., In: RG 332 amerikai hadszínterek, II.VH, SGS 370.01 NARS, Washington</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">- <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A NEMZETKÖZI VÖRÖSKERESZT ÉS MINDEN MÁS SEGÉLYSZERVEZET LÁTOGATÁSÁNAK ÉS SEGÍTSÉGNYÚJTÁSÁNAK MEGTILTÁSA:</span> </strong>A háború vége felé az USA felhatalmazta a svájci kormányt, hogy vegye át a németektől a Védelmező Hatalom szerepét. 1945. május 8-án a német kormányt megszüntették, az Amerikai Külügyminisztérium közölte a washingtoni svájci nagykövettel, hogy kormánya megszűnt védelmező hatalom lenni. (Külügyminisztérium a Követségnek, Párizs, 1945. május 12. In: 740.62114/5-445. Külügyminisztérium). Az Amerikai Külügyminisztérium értesítette a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy nincs értelme a további látogatásoknak, mivel nincs Védelmező Hatalom, melynek jelenteni lehetne. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Ezzel</span></em></strong><em style="font-weight: bold; margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;"> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a kül-és hadügyminisztérium kijátszotta a Nemzetközi Vöröskeresztet és a svájci kormányt</strong>.</span></em> Ez az intézkedés végleg megpecsételte a több millió fogoly sorsát. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Eisenhower</strong><strong style="margin: 0px; padding: 0px;">rendeletben tiltotta meg a tiszteknek, hogy a foglyok a német lakosságtól bármilyen élelmiszert és egyéb segítséget kapjanak,</strong> amit azonnali lelövéssel büntettek. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A hadügyminisztérium megtiltotta, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottsága (ICRC) meglátogassa a táborokat és továbbítsa a foglyoknak a 13,5 millió darab vöröskeresztes élelmiszercsomagot!, mely tilalmat még az adományokra is kiterjesztették!, valamint arra, hogy a német foglyok postát kaphassanak vagy küldhessenek!</span></em></strong> A 13,5 millió magas proteintartalmú élelmiszercsomag 12.000 kalóriát tartalmazott és <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">minden német foglyot 1946 tavaszáig életben tarthatott volna!</strong>( E.W.Mayer, a Nemzetközi Vöröskereszt küldöttjének levele Edwin Plittnek, Külügyminisztérium, 1945. július 26. In: 711.62114 Posta/7-2645., valamint egy jegyzőkönyv a SCHAEF G5-nek vöröskeresztes küldöttekkel 1945. június 13-n, Párizsban folytatott értekezletéről. In NARS, Washington.) A franciák rendelkeztek ezen felül még 1,6 millió élelmiszercsomaggal. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A többletélelmiszer-csomagokat</span></strong><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">,</span> melyeket a Vöröskereszt gyűjtött össze különféle országokból, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a SHAEF elkobozta</span></em></strong><em style="font-weight: bold; margin: 0px; padding: 0px;">.</em> (Frederik M. Vinson pénzügyminiszter utasítása a külügyminiszternek. 1945. nov. 28. In: 740.62114/11-2845, Külügyminisztérium és Dunning of Amcoss a SHAEF G1-nek, máj.29. In: 383.6/6 27-es irattartó, NARS, Washington.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
1945 május végén <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">svájci raktárakból, ahol 100.000 tonna élelmiszerkészlet volt</span>, két tehervonatot indított el a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága Mannheimba és Augsburgba</strong>. Az amerikai tisztek azzal az indokkal fordították vissza a szerelvényeket, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">raktáraik tele vannak</strong>. Max Huber a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának elnöke így ír jelentésében: „Miután a németországi szövetséges hadseregek által megígért, de rendelkezésünkre nem bocsátott vonatok hiányában sajátjainkkal szállítmányoztunk Németországba, … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">vonatainkat nem fogadták</span></strong><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">.</span><span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>A raktárak telítettsége pozitív bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a kiosztások továbbra is függőben maradtak</span></strong>. … Nem egyeztethető össze szervezetünk hagyományával az, hogy tétlenül álljunk, mialatt hatalmas segélykészletek állnak azonnal rendelkezésünkre, valamint ismerve a rengeteg tábor folyamatosan egyre veszélyesebbé váló helyzetét.” <span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>(Max Huber jelentése a Külügyminisztériumnak, 1945.aug.30.) <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Huber állítása szerint olyan sok volt az élelem, amit nem fogadott a szövetséges hadsereg, hogy vagonok ezreire volt szükség azok visszaszállítására Párizsba és Brüsselbe.</strong> A genfi Nemzetközi Vöröskereszt tulajdonában lévő 500 teherautón kívül Hubertnek továbbiakért is folyamodnia kellett, hogy a genfi adományozóknak visszavihesse <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a 30.000 tonna készletet</span></strong><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">.</span> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Az USFET Eisenhower aláírásával közölte, hogy raktáraik telítettek és megfelelő mennyiségű készlet áll rendelkezésükre.</span></em> </strong>(Eisenhower a hadügyminisztériumnak, 1945.nov.2., RG 332 7-es irattartó.) <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">A német civilek ellátását, az árvák örökbefogadását, és egyéb szociális segítő munkát</strong> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">szeretett volna elvégezni Németországban az Amerikai Kvékerek Társasága, akiket Eisenhower</strong> azzal <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">utasított el</strong>, hogy ezeket a feladatokat a német népjóléti képviseletek látják el, viszont német képviselet nem létezett, annak ellenére sem, hogy azt a németek háromszor is kérvényezték. (Levelezés Pickett, Eisenhower és Marshall között, 1945.júl.13. NARS, Washington és jegyzőkönyv vöröskeresztes társaságok találkozója, Genf, 1946.jan.14. Mr. Dayton beszéde.) D.A. Davis, a New York-i <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">YMCA hadifogoly-segélyezésétől</strong> július 9-én javasolta az Amerikai Külügyminisztériumnak, hogy az amerikai hadseregtől kapott <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">minden áruért fizetnének</strong>, csak el tudják juttatni azokat az amerikai táborokban fogva tartott német foglyoknak. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Az ajánlatot elutasították.<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span></strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Meg kell jegyeznünk, hogy kb. 2 millió szövetséges fogoly ellátása Németországban a háború befejezése előtt teljes mértékben megfelelt a Genfi Egyezményben foglaltaknak. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">A németországi fogolytáborokat és koncentrációs táborokat is! rendszeresen látogatták és felügyelték a Nemzetközi Vöröskereszt küldöttei, és azokról jelentések is készültek.</strong> A német kormány 1.500 kalóriát biztosított a szövetséges foglyoknak, valamint a <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">megfelelő szállás mellett biztosította a postai küldemények átadását is!</strong>, mely naponta + 2.000 kalóriát <span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>jelentett minden fogolynak. Így<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"> a szövetséges foglyok a háború végéig napi 3.500 kalóriával voltak ellátva, valamint megkapták a külföldről érkező ruha- és gyógyszerküldeményeket is! <em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A szövetséges foglyok 98 %-a tért haza épségben a német táborokból 1945 májusában az Amerikai Vöröskereszt hírközlése szerint!!!</span></em></strong> (Hadügyminisztérium RG 407 AG055, 1948. aug.26. és a Vöröskereszt. In: SHAEF Iratok, NARS, Washington.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">- <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">AZ ADATOK MEGHAMISÍTÁSA:</span></strong> 1945 augusztusában Littlejohn pontosan elismerte, amit májusban Lee tábornok mondott: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„A hadsereg kevesebb fogolyról tesz jelentést, mint amennyi van.”</strong> Littlejohn aug. 27-i memorandumában, melyet a Hadszíntér Szolgálati Erők főparancsnokának írt, arra a következtetésre jutott, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a hadsereg adatai nagyon „pontatlanok, az élelmezendő emberek száma valójában 1.550.000-rel nagyobb. A hivatalos 3.700.000-es kérelmi alappal szemben összesen 5.250.000-en vannak.”</span></em></strong> (Littlejohn a CG-nek, TSFET Főhadiszállás, 1945.aug.27. In: QM Jelentések, NARS, Washington.) Németországban több, mint <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">200 amerikai tábor</strong> volt, Németország francia zónájában, valamint Franciaországban együttesen <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">több, mint 1.600 francia tábor működött.</strong> Legalább tízszer annyi német halt meg francia és amerikai táborokban a háború után, mint 1941 júniusa és 1945 áprilisa között É-Európában a nyugati front összes csatájában.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A valóságos elhalálozási arányszámok fő bizonyítékaként jelölhetjük meg a „Medical History, European Theater of Operations” (Egészségügyi Történet, Európai hadszíntér), 14. kötet, 16. fejezet, RG 332, 166. i, Nemzeti Archívumok, Washington DC-ben található dokumentumot.</span></strong><span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>Az ebben található táblázatok az amerikai hadsereg egészségügyi alakulatai által az Európai Hadszíntéren 1945. május – júniusában készült felméréseken alapulnak. Ezekből az adatokból arra lehet következtetni, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">az éves elhalálozási arány 35,6 % volt (havi 2,9 %)!</span></strong>.<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Bad Kreuznachban</strong> (szintén POW-tábor) az arány még magasabb volt, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">havi 4,2-5,4 %</strong> között mozgott. Julien százados szerint, az amerikaiaktól átvett <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">heidesheimi táborban havi 3 %</strong>,<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"> a remageniben havi 5,5-10 % közötti és a rheinbergi táborban havi 3-15% közötti volt az elhalálozás</strong>. (Georg Weiss, Toronto, James Bacque-nek adott vallomása; Julien százados jelentése, 11 P60, Vincennes;<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>Charles von Luttichau, Washington; Wolfgang Iff vallomása, Frankfurt.) Az ETO Egészségügyi Története felmérésében szereplő táborok közül hatban a megfigyelt elhalálozási arány magasabb volt 35,6 %-nál. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A Mentőtársaság sofőrjei által megfigyelt arány 43 % volt!</span></strong> A halálozási adatok azt mutatják, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a francia táborok is katasztrofálisak voltak.</strong> <span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>A Német Menekültügyi Minisztérium 1950. március 31-én bejelentette, hogy a nyugatnémet családok még mindig nem találnak 1.407.000 személyt. <span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">A Szövetségesek által a II. Világháborúban foglyul ejtett németek összlétszáma az összes hadszíntérről: 9.040.839 fő volt. Ebből az amerikaiak összesen 5.886.310 főt ejtettek, Északnyugat-Európában 5.224.310 főt.</strong> (Források: NW Europe: SHAEF G1, jún. 2. Italy-South Austria: Alexander hadseregtábornok a SHAEF-nek; Bejövő Napló, máj. 8 és 17., 1945, Abbilene. Germans int he US: Daniel Costelle: Les Prisonniers (Párizs: Flammarion, 1975), 208.o.) A dokumentumokból világosan kitűnik, hogy a SHAEF-USFET nyilvántartásokat szándékosan meghamisították, hogy kb. 1 millió foglyot elrejthessenek. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">1945. június 2. volt az az időpont, amikor a hadszíntér tábori csendőrsége felügyelőjének (TPM) napi jelentését heti jelentésre változtatták és az átállás során egyszerűen töröltek 1.042.537 foglyot a nyilvántartásokból!!!</span></strong> (Éjféli Csúsztatás) Az első június 2-i fogolyszámokat megadó SHAEF G3 táblázat 2.927.614 POW és DEF fogolyról szól, J.C.H. Lee tábornok levele azonban az adatot 3.878.000-re korrigálja, Lee tábornok és a SHAEF közötti vita tárgyát képező fogolyszám tehát 950.386 fő.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
A hivatalos dokumentumokból tehát az alábbi adatokra következtethetünk:</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Az USA által É-Európában foglyul ejtettek száma:<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span><strong style="margin: 0px; padding: 0px;">5.224.310 fő</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
___________________________________________________________</div>
<table border="0" style="background-color: white; border-collapse: collapse; border: 1px solid rgb(221, 221, 221) !important; color: #333333; float: left; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; margin: 0px; padding: 0px;"><tbody style="margin: 0px; padding: 0px;">
<tr style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"><td style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;">Hivatalos elhalálozások (heti 0,6 %-al számolva!)</td><td style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> </td></tr>
<tr style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"><td style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> POW-táborokban (45.jún.9.-szept.8.):<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span></td><td align="right" style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> 145.208 fő</td></tr>
<tr style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"><td style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> DEF-táborokban (45.máj.8.-szept.8.):<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span></td><td align="right" style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> 310.992 fő</td></tr>
<tr style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"><td style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> TPM jelentésekből törölve 1945.jún.2.-án:<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span></td><td align="right" style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> 1.042.537 fő</td></tr>
<tr style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"><td style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> Elhalálozások a franciáktól történő fogolyvisszaadáskor:<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span></td><td align="right" style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> 26.000 fő</td></tr>
<tr style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"><td style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> Elhalálozások (45.szept.-46.jan.1.):<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span></td><td align="right" style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> 124.023 fő</td></tr>
<tr style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"><td style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"> Elhalálozások az elbocsátott foglyok között:<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span></td><td align="right" style="border: 1px solid rgb(221, 221, 221); margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>67.200 fő</td></tr>
</tbody></table>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<br /></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<br /></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Összes elhalálozás:<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span><span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span><span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span><span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>1.715.960 fő</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Ez a cikk csak a SHAEF területén (Északnyugat-Európa) az amerikai hadsereg által foglyul ejtett német foglyok halálának vizsgálatára terjed ki (összesen: 5.224.310 fő). Nem vizsgáljuk az olaszországi, ausztriai és az észak-afrikai hadjáratok során az amerikaiak által foglyul ejtett 660.000 fogoly, az Észak-Európában a franciák, britek és kanadaiak által ejtett 2.020.529 fogoly, valamint az Olaszországban és Ausztriában foglyul ejtett 1.134.000 német fogoly sorsát, mivel ezekről nincsenek fennmaradt dokumentumok (összesen: 3.816.529). Tehát a 9.040.839 összes szövetséges fogolylétszámból csak 5.224.310 fogolyra jutó elhalálozást vizsgáljuk. Tudjuk, hogy még <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">1947-ben is működtek az amerikai, francia és brit táborok.</strong> Fontos lenne annak vizsgálata is, hogy hány fogoly volt még ezekben a táborokban 1946. január 1-után, valamint azt, hogy mi lett a fent említett 3.816.529 fogoly sorsa.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">AZ AMERIKAI, FRANCIA ÉS BRIT HALÁLTÁBOROK BORZALMAI</span></strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<img border="0" height="288" src="http://ww2.hu/Tartalom/Images/amhalaltab/int4.jpg" style="display: block; margin: 0px auto; padding: 0px;" width="439" /></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Az emberek behajtása a táborokba 1945 márciusa után Eisenhower parancsára a Rajna nyugati partján. Óriási területeket szögesdróttal vesznek körül és ide deportálják a foglyokat, köztük sebesülteket, amputáltakat, nőket, gyerekeket és öregeket is. Május 8-a után az összes hadszíntérről ilyen DP (POW) táborokba szállítják be a foglyokat marhavagonokban vagy teherautókon.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Annak ellenére, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Eisenhower utasítására a fényképek és a legtöbb terhelő dokumentum megsemmisítésre került</strong>, sok ezer német és amerikai szemtanú írta le könyveiben, cikkeiben, leveleiben és mondta el a táborokban uralkodó borzalmas körülményeket, az ott történteket, alacsony rangú katonáktól egészen a magas rangú tisztekig. (1950-ben az összes tábori dokumentumot és fényképet megsemmisítették, mely tényt Eddy Reese, a NARS vezető levéltárosa igazolt 1986-ban James Bacquenek tett nyilatkozatában.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<img border="0" height="311" src="http://ww2.hu/Tartalom/Images/amhalaltab/int1.jpg" style="display: block; margin: 0px auto; padding: 0px;" width="384" /></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
A Rajna-menti 6 mérföld kerületű Rheinberg táborában áprilisban egyáltalán nem volt élelem, úgy mint a többi „Rajna-réti” táborban sem. „<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Nem voltak sátrak, sem épületek, sem főzési lehetőség, sem víz, sem latrinák.</strong> Egy emberre 175 négyzetlábnyi hely jutott, de egy ideig ennek ötöde-tizede. Néhány táborban <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">annyi ember zsúfolódott össze, hogy még lefeküdni sem tudtak</strong>. A 18-as Központi Kontinentális Fogolytáborban 33 ezer hadifogoly van, befogadóképessége 6-8 ezer.”(Tábori csendőrség-felügyelő története, 1945.máj.18., 4.o. In: RG 332, 22.irattartó, NARS, Washington) <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Katasztrofális zsúfoltság, megbetegedések, a rossz időjárás és alultápláltság volt a jellemző az amerikai táborokra.</span></strong> Erre két amerikai tábornok figyelmeztetett, James B. Mason és Charles H. Beasley jelentésükben így írnak:</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
„Április 20. viharos nap volt, eső váltakozott havas esővel, hóval, csontig ható széllel, ami északról söpört végig a Rajna-völgyi síkságok felett. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Megdöbbentő látványt nyújtott a szögesdrót mögött melegedni egymáshoz kucorodott majdnem 100.000 nyúzott, apatikus, koszos, komor, üres tekintetű ember, koszos német egyenruhában és bokáig a sárban.</strong> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Itt-ott koszos fehér foltok látszottak, amelyek közelebbről megnézve bekötözött fejű, karú vagy ingujjban álló emberek voltak! Az emberek már napok óta nem ettek, a víz biztosítása pedig gondot okozott</strong> – habár csupán 200 jardnyira folyt a magas vízállású Rajna.” („Jelentés egy amerikai német hadifogolytáborba tett látogatásról”, James B. Mason ezredes, MC-USA és Charles H. Beasley ezredes, eredeti kiadás The Medical Surgeonban, 107.köt., 6.sz. (1950.dec.), 437.o.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Richard Steinbach ezredes</strong>, aki az egyik legfontosabb szemtanúja volt a haláltáborok borzalmainak, a követezőket írja memoárjaiban: „<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a körülmények szörnyűek.<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>A foglyok többségének nem volt fedél a feje felett, többségük teljesen lesoványodott, némelyeknek TBC-jük volt, mások pedig lassanként megőrültek.</strong> ... A Morgenthau-terv volt az oka…. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Az éheztetéssel Morgenthau szabadjára engedte a Németország ellen felgyülemlett érzéseit. … Sokkal inkább a bosszú volt a célja,… Természetesen a tervet jóváhagyó Franklin D. Roosevelt elnök szintén felelős volt.</span></em></strong> … Egyszerre csodálkoztam és undorodtam.” Steinbach ezredes más táborokban is ugyanilyen állapotokat tapasztalt, így ír: „… beszéltem <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Burress tábornokkal. Elmondása szerint a német hadifoglyok állapota minden felfogóképességét meghaladta.</strong>” Steinbach ezredes áthelyezése után Daniel McConnell tizedes szerint az állapotok még rosszabbra fordultak. McConnellnek egy „kórházat” kellett átvennie Heilbronnban 1946 telén. Ő így ír: „Baker 4-ben, a tábor kórházában, ahová a haldokló foglyokat vitték a főtáborból.” <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Az amerikai táborokban az ilyen kórházak egyszerűen csak arra voltak jók, hogy könnyebben össze lehessen szedni a hullákat.</strong> Így folytatja: „Egy vizsgálati út nyomán megértettem, hogy a Baker 4 <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">csupán névleg volt kórház</strong>. A tisztaságnak még a legelemibb normáit sem tartották be. Nem voltak tisztító- és fertőtlenítőszerek, …. elviselhetetlen volt a bűz. … A műtéteket fájdalomcsillapítás nélkül végezték. Éjjelente géppuskaropogások vagy puskalövések hallatszottak, amint egy-egy fogoly szökni próbált a szögesdróton át. … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Sok holtestet a tábor közelében lévő árokhoz vittek tömegsírba, majd megindult a buldózer, hogy betemesse a testeket!!!</span>”</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Martin Brech</strong>, aki amerikai őrként szolgált Andernachban mondta el elbeszélésében James Bacquenek a következőket: „<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Az Andernachban lévő 50-60.000 ember éhezett, szállásuk egyáltalán nem volt, földbe vájt üregekben éltek és fűvel táplálkoztak</strong>. Amikor a szögesdróton át egy kevés élelmet akartam becsempészni nekik, egy tiszt így szólt: Ne adjon nekik enni, politikánk szerint <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">nem élelmezhetjük őket</strong>. … Néhány tiszt játékból kinyitotta a szomjúságtól őrült foglyok számára a kapukat, akik <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">rohanva indultak a Rajnához inni – közben <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">géppuskával lőtték őket</span>.</strong> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Láttam, hogy vagonszám visznek ki holttesteket a táborból</span></strong>, de nem mondták meg, hogy hol és hogyan temetik el őket.”</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; margin: 0px; padding: 0px;">
<img border="0" height="411" src="http://ww2.hu/Tartalom/Images/amhalaltab/6.jpg" style="display: block; margin: 0px auto; padding: 0px;" width="559" /></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Merril W.Campbell parancsnok</strong>, aki a Time magazinnak is írt levelet, valamint James Baquene is lejegyezte tapasztalatait a következőket írja: „Szemtanúja voltam, hogy Németországban a második világháborúban <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">az amerikaiak kegyetlenül bántak a német foglyokkal</strong>. Az Egyesült Államok őrmestereként láttam, amikor egy amerikai katona egy német tisztet megölt azért, mert nem akarta óráját és jegygyűrűjét átadni. … 10.000 vagy még több német fogoly volt a nyílt mezőn, váll váll mellett. Esett az eső, havas eső és hó is. A csapatnyi fogoly legalább három napig volt élelem, víz nélkül. Ami az élelmet és a vizet illeti, személy szerint az gondolom, hogy tudtak volna nekik adni. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Az őrök jórészt nagyon kegyetlenek voltak.</strong> … Azon a reggelen, amikor a foglyokat elvitték, csapattestem parancsot kapott, hogy Garmischba menjen, mivel a csapat kivonult a területről. Visszanéztem, hova viszik a foglyokat; ameddig elláttam, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">mindenütt mély sár volt. Halottak fejei, karjai és lábai álltak ki a sárból.</strong> Felkavarodott a gyomrom és undor töltött el.” Egy másik amerikai tiszt a következőket mondta el 1990-ben Bacquenek: „Pontosan az ön által oly helyesen leírt állapotok uralkodtak Regensburgban, Moosburgban és Alsó-Bajorország és Ausztria egyéb táboraiban is. A halál és az amerikai tisztek alá beosztott lengyel őrök által alkalmazott kegyetlen bánásmód közhelyszámba ment.”</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; margin: 0px; padding: 0px;">
<img border="0" height="592" src="http://ww2.hu/Tartalom/Images/amhalaltab/16.jpg" style="display: block; margin: 0px auto; padding: 0px;" width="442" /></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Julien százados</strong>, aki 1945 júliusában látogatta meg a dietersheimi tábort, így ír: „… <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">sáros, élő csontvázakkal benépesített föld</span></strong>; néhányuk éppen akkor halt meg, néhányuk a meleg júliusi nap ellenére karton darabokat szorított magához, és azok alatt kucorodott össze. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Földbe vájt gödrökben fekvő, éhségtől ödémás</strong>, a várandósság paródiájaként kidudorodó hasú <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">nők meredtek rám; erőtlen, idős, hosszú ősz hajú emberek figyeltek; az éhezéstől karikás szemű hat-hét éves gyerekek néztek rám élettelen tekintettel</strong>. … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Élelmet egyáltalán nem találtam</strong> e 32.000 embert számláló diestersheimi táborban. … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">sok haldokló beteg a forró júliusi ég alatt piszkos takarókon feküdt</strong> a földön az amerikaiak által elvitt sátrak nyomait őrző területen.” Ez a Diestersheim körüli 5 tábor 103.500 foglya júliusban az amerikaiaktól a franciáknak átadott helyreállítási-munkaerő egy része lett volna, ám a franciák közöttük közel <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">33 ezer öregembert, nőt, 8 év alatti gyermeket, 8 és 14 év közötti fiút, halálos beteget és bénát találtak!</strong> (Julien százados jelentése a Troisieme Régiment de Tirailleurs Algérienstől, 11P60 és 11 P65-ös irattartó, Vincennes.) <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Julien százados jelentésében</strong> olvashatók a következők a Troisieme Régiment des Tirailleurs Algériens-től (11 P60.irattartó, Vincennes): <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„ 6 éves gyerekek, várandós nők, 60 év feletti férfiak is voltak a táborokban.</strong> Mivel a DEF-táborokban nem készültek feljegyzések és a hadifoglyokról készült jelentések nagy részét pedig az 50-es években megsemmisítették, senki nem tudja hány civilt börtönöztek be. Francia jelentések rámutatnak, hogy akiket az amerikaiak feltételezetten közmunkára rendelkezésükre bocsátottak, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">32.640 nő, gyerek és idős ember</strong> volt!” (1950-ben az összes nem-regisztrált tábori dokumentumot és fényképet megsemmisítették, melyet Eddy Reese, a NARS vezető levéltárosa igazolt 1986-ban.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Az Amerikai Hadügyminisztériumi memorandumokból kitűnik, hogy rengeteg ember volt „elismert státusz” nélkül fogságban. Ezekbe <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a haláltáborokba az amerikai hadsereg</span></strong><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;"> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">többszázezer civilt</strong><strong style="margin: 0px; padding: 0px;">terelt össze, többek között nőket és gyerekeket</strong></span> is, akik soha nem harcoltak. Ide hurcolták az elfogott öregekből álló polgárőrség (Volksturm) tagjait is. Több amerikai táborban volt nőknek kialakított részleg, sokan kisgyerekkel voltak. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Attichy-ben a „baba-szektorban” kb. 10.000 gyerek</strong> volt, akiket nehezen viselhető körülmények között teherautóval és vonattal hurcoltak a táborokba. … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a legtöbben vérhasban és alultápláltságtól szenvedtek</strong>. … a kórházként működő egyik egykori francia barakkban nyolcszáz ember feküdt mindenfelé, az ágyakon és a hideg betonpadlón is. … A CCE 27 működése az egész rendszerre jellemzőnek tűnt.” <span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>(<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Frederick Siegfriedt százados</strong> levele James Bacquenek, 1990.júl.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Ben H. Jackson százados</strong> a következőkről számolt be 1989-ben Baquenek: „… amikor közeledtem az egyik Rajna-menti táborhoz <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">már egy mérföldről érezni lehetett a szagát</strong>. Barbár dolog volt.” <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Arthur W. von Fange főhadnagy </strong>1990-ben szintén James Baquekel folytatott beszélgetésében mondta a következőket: „1945 márciusában Remagen mellett úgy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">12, emberekkel teli lezárt tehervagont láttam vesztegelni egy mellékvágányon. Kiáltásokat hallottam bentről,</span></strong> amelyek fokozatosan elhaltak. Nem hiszem, hogy három napig kitartottak.”</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">De la Bosse alezredes</strong> jelentésében ezt írja: „<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Hechtsheimban rongyos, csontvázzá fogyott emberek másztak a földön százával…” Jelentésében a táborokat </span></strong><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">„<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">BAGNES DE MORT LENTS</strong>”-nek, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">A LASSÚ HALÁL TÁBORAINAK</strong></span> nevezte. Összességében a franciák 166.000 férfit, nőt és gyermeket találtak ezekben a táborokban a „lehető legsiralmasabb állapotban”. (De la Bosse alezredes jelentése, 1945.szept.15. 11 P60-as irattartó, Vincennes és Juin Lewisnek másolat a 3470-es sz. jelentésben, 1945. okt.15., Caffery a Külügyminisztériumnak, NARS, Washington.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Sury alezredes</strong> egyik jelentésében írja le a következőket: Rousseau, aki Julien százados tiszttársa volt, a dietersheimi tábor kapujánál állva Julien szeme láttára <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">lőtt agyon foglyoknak élelmet hozó nőket</span></strong><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">.</span> Rousseaut sosem állították hadbíróság elé. (Sury alezredes jelentése, Troisieme Régiment de Tirailleurs Algériens, 1945.dec.31. 11 P60-as irattartó, Vincennes.) Francia tisztek jelentéseiben a következőket olvashatjuk: „<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">A Sainte-Marthe-i táborban a 700 fogolyból csak 85-en voltak munkaképesek! </strong>… <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A hechtsheimi egykori amerikai táborban találtak 2/3-a éhezett!</span></strong>… <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Erbiseulban a munkára kapott férfiak negyede – ahogy a franciák mondták – „déchets”, hulladék volt.</strong> … Mindezek a szörnyű állapotokkal volt magyarázható, a hivatalos <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">napi fejadag 800 cal.</strong> volt.” (Jelentések különböző tisztektől, 11 P165, 7 P40-es és 11 P60-as irattartók, Vincennes., Juin panaszlevele J.T.Lewis ezredesnek, 1945.okt.11. 3470-es levél, Caffery a Külügyminisztériumnak, NARS, Washington.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Wolfgang Iff vallomásában 1987-ben: „Szektoronként 10.000 fős rheinbergi alosztályból <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">30-40 tetemet vonszoltak ki naponta</strong>. Nekem kellett segédkeznem a holttestek táborkapun kívüli vonszolásában, onnan <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">azokat talicskákban nagy fémgarázsokba szállították, ahol levetkőztettük a holttesteket,</strong> a dögcédula felét leszakítottam, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">15-20 testet egymás mellé egy rétegben kinyújtóztattam, 10 lapátnyi oltatlan meszet szórtam rá, majd 1 méter magasságig ugyanígy újabb rétegeket raktam.</strong> A személyes tárgyakat az amerikaiak számára egy zsákba tették, majd eltávoztak. Néhányan a fagyos áprilisi éjeken szerzett fagyásból eredő <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">üszkösödés</strong>következtében haltak meg.<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>Sokan túl gyengék voltak ahhoz, egy 14 éves fiút is beleértve, hogy megkapaszkodjanak a latrinagödör felett átvetett deszkában, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">beleestek a gödörbe és megfulladtak</strong>. Néhányuk testét kihúzták; volt, amelyik mocsokkal beterítetten feküdt. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Néha napi 200-an is meghaltak.</strong> Más, hasonló méretű szektorokban naponta 60-70 elszállítandó testet is láttam.” (A foglyoknak nem mondták el, mi történt a holttestekkel, de az 50-es években német pályajavító munkások fedeztek fel sok tömegsírt, emberi maradványokat, egymásba gabalyodott „Második Világháborús Német Hadsereg” feliratú alumínium dögcédulákkal.) Tehát <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a 100-120 ezer fős rheinbergi táborban napi 330-770 elhalálozás történt</span></strong>több fogoly állítása szerint is, mely arányos Wolfgang Iff állításaival.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong class="MsoNormal" style="line-height: normal; margin: 0px; padding: 0px; text-align: justify;">Paul Kaps német katona</strong>, aki a Bad Kreuznach-i táborban volt fogságban, így ír: „… Ebben a szektorban mintegy 10.000 hadifogoly és civil volt. A legrosszabb állapotban azok voltak, akiket számunkra ismeretlen okoknál fogva a kórházakból szállítottak át… <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">frissen amputált katonák féllábbal és mankó nélkül, akik most tehetetlenül feküdtek a mocsokban vagy hasukon csúszva közlekedtek; vak bajtársak</strong>, akiknek még a fején volt a turbánszerű kötés, és kézenfogva kellett őket vezetni. … A 9. szektorban a legfiatalabb 14, a legidősebb 79 éves volt. Egyik éjjel, 1945. május 8-án <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">48 foglyot lőttek agyon</strong>.” (Paul Kaps: „…und täglich sang Zarah Leander”: Die Rheinplatz, 171, 1985. július 27.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A rendszertelen foglyokra lövöldözés</span></strong> a franciáknál és az amerikaiaknál is egyaránt jellemző volt, melyet igyekeztek eltussolni. Részeg tisztek éjszakánként jeepjükkel nevetgélve és<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">lövöldözve hajtottak át a táboron és közben géppuskáikkal <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">irtották a foglyokat</span></strong>. Egy feljegyzett esetben 47 halottat és 55 sebesültet számoltak össze. (Gobillard alezredes jelentése a koblenzi hadikormányzónak, 1945. aug.27., 11 P60-as irattartó, Vincennes.) Egy másik feljegyzésben a francia őrök <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">úgy tettek, mintha szökési kísérletet észleltek volna</strong>, 10 foglyot lőttek le. Soubeiray főhadnagy a Harmadik Algériai Ezredből tiltakozó levelet írt ez ügyben felettes tisztjének, elítélve az őröket, akik <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">„elfogadhatatlan embertelenséget mutattak”</span></strong>. (Soubeiray hadnagy levele, 1945.szept.3., 11 P60-as irattartó, Vincennes). A 108. Gyalogsági Ezrednél pedig már olyan <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">nagyfokú kegyetlenkedéseket</span></strong> tapasztalt a régió parancsnoka Billotte tábornok, hogy az ezred feloszlatását javasolta. (1945. aug. 30-án Billotte a Deuxieme Bureau-nak, Párizs., 11 P60 v. 11 P165-ös irattartó, Vincennes.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Henry W. Dunning</strong>, az Amerikai Vöröskereszt hadifogoly-részlegének munkatársa tanulmányozta Jean-Pierre Pradervand, a franciaországi Nemzetközi Vöröskereszt delegációjának vezetőjének beszámolóit a francia táborokban tapasztalt szörnyű állapotokról, 1945. szept. 5-én jelentést küldött a vöröskereszt washingtoni központjába, melyben ez áll: „<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a franciaországi német hadifoglyok helyzete kétségbeejtővé vált és nemsokára nyílt botrányba fullad.</strong> … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Emberi csontvázakról mutatott képeket</span></strong>, valamint francia táborparancsnokok leveleit, akik felmentésüket kérik, mivel nem bírják elviselni az éhenhaló foglyok látványát. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Pradervand a francia kormány minden tagjához folyamodott, de hiába.</strong>” (Dunning a Külügyminisztériumnak, 1945. szept. 5. Külügyminisztériumi Archívumok, Washington.) 1945. szept.26-án <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Pradervand levélben kérte De Gaulle tábornok segítségét</strong> és jelezte, milyen borzalmas állapotok uralkodnak a táborokban. Levelében ezt írja: „… <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">E foglyok most 600.000-en vannak. 50.000-en amputáltak, vakok, őrültek, tuberkolózisban szenvednek, stb., 150.000-en súlyosan alultápláltak. … nem élik túl a telet.</strong> … A Vöröskereszt Nemzetközi Szövetségének rendelkezésre áll a Német Vöröskereszttől megmaradt bizonyos tőke, az USA-ban lévő német foglyoktól kapott ajándékok, valamint francia kézben lévő hadifoglyok ajándékai. Ezen a pénzen a Bizottság vásárol élelmet, ruhát és orvosságot a német foglyok számára. … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">rengeteg élelem van Genfben is</strong>, melyeket a Bizottság hajlandó megvenni, hogy átadhassák a foglyoknak.” Leveléhez fényképeket is csatolt.<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Levelére nem kapott választ!</strong> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">De Gaulle</strong>-nak szüksége volt az amerikai élelmiszer- és fegyverszállítmányokra a Ho Chi Minh-nel folytatott vietnámi háborújához, valamint ahhoz, hogy Szíriát elfoglalhassa a britektől, így <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">szemet hunyt a francia haláltáborokban uralkodó borzalmak felett.</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">George Weiss fogoly</strong> tanúvallomása (Toronto, 1988): „Egész éjjel egymáshoz passzírozva kellett ülnünk. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">A legrosszabb a vízhiány volt. Saját vizeletünket ittuk meg. Néhányan a földre hajoltak és azt nyalogatták</strong>, hogy valami nedvességhez jussanak. A Rajna pedig ott folyt a kerítés másik oldalán. Az őrök a kerítés másik oldaláról vizet és cigarettát árultak nekünk. Egy cigaretta 900 márka volt. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Ezreket láttam meghalni</strong>. A holttesteket ezután elszállították.”</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Johannes Heising, egy Rajna-menti kolostor apátja volt, aki a 90-es években kiadott egy könyvet a remageni amerikai táborokban átéltekről. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Franz-Josef Plemper</strong> szintén ebben a táborban volt fogoly, így ír: „… egyik éjjel <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><em style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">az amerikaiak élő embereket buldózereztek be rókalyukaikba</span></em></strong>. 1945 áprilisának egyik éjjelén az esőben és sárban velőtrázó sikolyokra és hangos nyögésekre ébredtem félálmomból. Felugrottam, és úgy 30-50 méterre egy buldózer fényeit pillantottam meg. Majd <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">láttam, amint a buldózer elindul az ott fekvő foglyok tömege felé.</span></strong> Az elején egy tolólemez volt, mellyel utat vágott magának. Hogy hány embert temetett be élve a lyukakban, nem tudom. Nem lehetett már megállapítani. Tisztán hallottam a kiáltásokat: Gyilkosok!”<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Helmut Liebich tizedest</strong> 1987-es vallomása szerint az amerikaiak 1945. április 17-én fogták el és a gothai DEF-táborba szállították, ahol nem voltak sátrak, csak a sárrá dagasztott mező köré húzott szögesdrót. A kevés kis élelemért, amit kaptak (és melyet később még a felére is csökkentettek) valóságos vesszőfutást kellett tenniük úgy, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">az őket bottal ütő őrök sorfala között kellett előregörnyedve futniuk</span></strong>. Április 27-én a heidesheimi táborba szállították őket, ahol napokig semmi élelmet nem kaptak, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">sorra haltak meg a földön fekvő emberek</span></strong>. Egy esős éjjelen Liebich látta, amint a puha homokos talajba vájt gödör fala ráomlott a kimászni képtelen, gyenge emberekre. Megfulladtak, mielőtt társaik kimenthették volna őket. Látta, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">napi 10-30 holttestet vonszoltak ki</strong> részlegéből, ahol eleinte 5.200-an voltak. Később a Bad Kreuznach melletti egyik táborba, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Bingen-Budesheimba</strong> vitték, ahol <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a foglyok száma 200.000 és 400.000 között mozgott,</strong> <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">fedele, élelme, vize, gyógyszere és elegendő helye senkinek sem volt</span></strong>. Hamarosan <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">vérhast kapott és a tífuszt</strong> is megkapta. Félájultan egy nyitott tetejű vagonban 60 másik fogollyal ismét útnak indították, a hollandok a hidakon állva dobálták rájuk a köveket. 3 nap után támolygott be a hatalmas rheinbergi amerikai táborba, ahol szintén nem volt <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">se fedél se élelem számára</strong>. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Amikor egy kisadag élelemhez jutott, az rothadt volt.</strong> Az emberek itt ezt mondták: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„35 napig éheztek, 15 napig egyáltalán nem kaptak enni.”</strong> Az ilyen jellegű táborokban 1945 májusában <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a halálozási arány évi 30 %-os volt</strong>. Még a foglyok naplóiban vezetett írásokat is ellenőrizték az őrök, büntetés járt azért, ha arról írtak, ami a táborokban folyt. A rheinbergi tábort június közepén adta át <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">az amerikai hadsereg</strong> a briteknek a szemtanúk vallomása szerint úgy, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">eldózerolták a tábor egy részét, ahol a vájatokban még élő emberek voltak.</span></strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Heinz Janssen</strong> így ír a Kriegsgefangenen in Rheinberg c. írásában (1988): ”<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Csak 1945 áprilisában többszázezer német katonát, kórházi ápoltakat, amputáltakat, női kisegítőket és polgári személyeket fogtak el. Az egyik fogoly 80 éves volt, egy másik pedig 9 éves.</strong> … Gyötrő éhség és szomjúság voltak társaik, és vérhasban haltak meg. Hétről-hétre kegyetlen ég áztatta esővel őket … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">amputáltak kétéltűként csúsztak, fázva és átfagyva a sárban.</strong> Nap és nap után és éjre éj a szabad ég alatt feküdtek kétségbeesetten Rheinberg homokjában, vagy<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">beomló vájataikban kimerülten aludtak bele az örökkévalóságba</strong>.”</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Werner Steckelings</strong>, aki a 1503477-es sz. fogoly volt, 1986-ban, Stralenben tett vallomásában elmondta, hogy a nagy amerikai heilbronni táborból, ahol egy földbe vájt üregben éhezett, elszállították őt egy francia táborba, Ribesaltesba. Víz alig volt, a vizet hordó teherautó vezetője a kapu előtt nyitotta ki a tartályt és amint a víz a piszkos földre ömlött, nevetett a benti, szomjazó foglyok kiabálásán. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Barakkjában naponta 3-4-5 ember halt meg a 80-ból. Voltak napok, amikor 20 holttestet</strong> segített a tábor bejáratához vonszolni. Később átszállították őt az aubagnei táborba, ahol fejét leborotválták. Kopasz volt, 36 kiló és 19 éves. Így vitték őt egy műtrágya-gyárba dolgozni 3 évre.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Heinz T., aki egy 18 éves fiú volt, amikor egy rövidnadrágban, mezítláb vitték el az amerikai katonák egy kórházból május 8-án, így vall: „… mindannyiunkat bevagoníroztak, … három napig utaztunk bezárva, megérkeztünk Rennes-be. A táborban több, mint 100.000 fogoly volt. … Majd 8 hónapig maradtunk Rennes-ben. … <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Igazi élelemhiány volt.</span></strong> Amikor az amerikaiak elhagyták a tábort, csúnya dolgokat műveltek a franciákkal, akik rajtunk bosszulták ezt meg. Az amerikaiak mindent elvittek a katonai kórházakból. Betörték az ablakokat, hogy a fűtésrendszert is elvihessék. … Később, amikor legyengültünk, és a legkisebb mozdulattól is elájultunk, számolhattunk, hogy még hány óránk van hátra. Az alultápláltság elért abba a stádiumba, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">a túl gyorsan tett legapróbb gesztus is ájuláshoz vezetett</strong>. Emlékszem, amint mind ott ültünk a napon a földön, azt mondtam magamnak, rendben, még hat óra a levesig, és mivel semmi dolgom, mondtam, rendben, ha ezt az apró és gyors mozdulatot teszem a kezemmel, akkor három órán át ájult leszek, ha még egyszer megteszem, akkor az még három óra, az összesen hat, ami nem számít be fogságom idejébe. Olyan ritkán kaptunk enni, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">az emberek általában betegek voltak, és aki beteg volt, kórházba került. Ha valaki kórházba került, azt nem láttuk viszont. A Vöröskeresztet nem láttuk</strong>, két évig senki nem jött sem ellenőrizni, sem takarót hozni. 1947-ben jöttek először. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Az épületek közötti füvet ettük.”</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Charles von Lüttichau</strong>, aki túlélt 3 hónapot a táborban, így ír: „<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Egész éjjel vízért sorakozó emberek</strong> csoszogtak a vájatok között csúszós földhányásokon. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Rémálmukban az emberek kiáltoztak.</strong> Zsúfolt szögesdróttal körülvett táborokban tartottak a szabad ég alatt, és alig volt élelem. A latrinák csak a szögesdrót-kerítések melletti, gödrök fölött átvetett gerendák voltak. Aludni csak úgy tudtunk, hogy <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">kézzel üreget vájtunk a földbe, aztán a vájatokban összebújtunk</strong>. Nagyon össze voltunk zsúfolódva. A beteg emberek a földre végezték dolgukat. Hamarosan sokunk annyira gyenge volt, hogy még a nadrágját sem tudta letolni dolga végzése előtt. Így <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">ruhánk és a sár is</strong>, amin jártunk, ülnünk s feküdnünk kellett, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">fertőzött volt</strong>. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Eleinte az esőt kivéve nem volt vizünk. Később több órás, néha egész éjszakai sorban állás után csak néhány kortynyit kaphattunk.</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Az ásással felhányt puha földön, a vájatok között kellett járnunk, így könnyen beleeshettünk az üregekbe, de kimászni már nehéz volt. Tavasszal majdnem egyfolytában esett. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Többnyire nem volt mit ennünk.</strong> Máskor kaptunk egy kevés K fejadagot. A csomagolásból láttam, hogy<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">egytizedét kaptuk annak a fejadagnak, amit saját embereiknek osztottak.</strong> Így végül talán <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">5 %-át kaptuk az amerikai hadseregbeli normális fejadagnak, ami 4000 kalória volt.</strong>Panaszkodtam az amerikai táborparancsnoknak, hogy megszegi a Genfi Egyezményt, ám ő csak annyit mondott: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„Felejtse el az egyezményt. Önöknek semmi joguk sincs. … <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Pár nap múlva a táborba egészségesen került ember már halott volt.</span></strong> Láttam társainkat, amint <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">a tábor kapujához holttesteket vonszoltak, ahol azokat egymás hegyén-hátán a szállításra szolgáló fuvar kocsira hajigálták.</span>”</strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Gertrude Maria Schuster</strong> túlélő írja Krigsgefangenenlager Galgenberg und Bretzheim c. könyvében, (1985, 40-41.o.): „Egy 17 éves fiú, aki láthatta a távolban szülőfaluját, állandóan a szögesdrót-kerítés mellett állt sírva. Egyik reggel a foglyok lelőve találták a kerítés lábánál. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">Az őrök himbálódzó testét figyelmeztetésül a drótra akasztották. A foglyokat kényszerítették, hogy elsétáljanak mellette.</span></strong> Sokan felkiáltottak, „Morder, morder!” Megtorlásképpen ezeknek a foglyoknak 3 napig visszatartották a fejadagjukat. … Sokunknak ez a halálát jelentette.”</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">C.H. Beasley ezredes</strong> tudott a táborokban fennálló borzalmas körülményekről, jelentésében így ír:<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„az öregek és gyengék nem képesek az adott körülmények között élni. Sinzigben öregek, rokkantak és legyengültek is vannak. … <span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A szükségesnek ítélt körülmények a jelen felszerelésekkel még csak meg sem közelíthető.</span>” </strong>A helyzet javítását azonban nem szorgalmazta ő sem, <strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">elrendelte, hogy DDT-t szórjanak a foglyokra</span></strong>, ezzel akadályozva meg a tífusz kitörését. Beasley utasítására a remageni tábor kapujára kifüggesztették: Tífusz, tilos a bemenet!”.(PWTE Helyzetjelentés, április 30. Beasley, NARS, Washington.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Francis Biddle, az USA egykori igazságügy minisztere</strong> szerint a holttestektől elszedett órákkal és ékszerekkel a hatalmas németországi feketepiacot látták el. <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">Több ezer amerikai tiszt és őr adott el a német piacokon ékszereket és órákat, melyeket a német foglyoktól és halottakról szedtek le.</strong> Némelyek 1-1 alkalommal 8.000 dollárt is kerestek, majd a pénzt titkosszolgálati emberükön keresztül visszacsempészték az USA-ba és ott farmot vásároltak rajta.(Biddle iratok. Konferencia Jegyzetek, Nemzetközi Haditörvényszéki Iratok, G.Arents Resaerch Library, Syracuse, New York, 1945.okt.2.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<strong style="margin: 0px; padding: 0px;"><span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;">A TÖRTÉNTEK ELTITKOLÁSA, NÉMETEK ELLENI PROPAGANDAHADJÁRAT</span></strong></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Hogyan lehetett ilyen széleskörű és milliókat érintő borzalmakat eltitkolni? A táborokból elengedett vagy a briteknek ill. franciáknak átadott emberek terjesztették, elmondták mi folyik ezekben a táborokban. A tábori híreket nem lehetett eltitkolni a németek elől, de a sajtóban való nyilvános tárgyalásukat meg lehetett tiltani. Eisenhower és képviselői fenntartották a cenzúrát, az újságoknak, könyvkiadóknak, rádióállomásoknak és filmszínházaknak engedélyre volt szükségük, hogy az amerikai zónában működhessenek. Patton tábornok jegyezte fel egy ebédnél Eisenhower szavait: „… amíg hadiállapot volt, egyedül a rend és a fegyelem volt fontos, de most, hogy a hadiállapot megszűnt, a világ közvéleménye lett a fontos – látszólag akár helyes, akár nem.” (Blumenson: Patton Papers , 784. o.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Amikor a német nemzet négy részre szakadt 1945 után, történelmét a politikai megosztottság, a cenzúra, az elkendőzés és a szövetségesek felé irányuló kritikától való félelem törte darabokra. Ebben a témában sem formálódott intelligens közvélemény, mivel nem engedték azt megnyilatkozni.<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>A megszállás kezdete utáni általános zűrzavarban a britek kampányt kezdtek a híresztelések ellen. Megdöbbentő a tény, hogy egy értekezleten éppen egy német polgármester szavai voltak a következők: „ A Neue Hannoverische Kurierban és a Nachrichtenblattban jelenjék meg minden híresztelés hivatalos cáfolata. A Katonai Kormány adjon ki rendeletet, hogy a nép olvassa el a cáfolatokat, majd a Katonai Kormány külön rendelkezzék arról, hogy a cáfolatokat el is kell hinniük.” Miután eltörölték a zónákat és a nyílt cenzúrát, nem változott a helyzet, az Adenauer kormány ideje alatt kialakult viselkedés, a bűntudat, az önvádaskodás már a német nép történelmének részévé vált.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
1964-ben Harry Elmer Barnes amerikai történész megdöbbenve tapasztalta a németek körében uralkodó és a történelemben páratlan bűntudatot, mely az önvád iránti érthetetlen függőséggel párosul.<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>Mindebben sok történész az átnevelő kampány „sikerét” látja, melynek a német nemzetet alávetették a háború után.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Walter Lippmann , a The New York World főszerkesztője így ír: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„Egy háborút csak akkor lehet elveszettnek tekinteni, ha területét elfoglalja az ellenség, a vereséget szenvedett nép vezető elitjét háborús bűnös perekben elítélik, a meghódítottakat pedig átnevelő programnak vetik alá. Ehhez nyilvánvaló módszer a győztes történelemszemléletének a vesztes agyába való beültetése. Csak ha a győztes háborús propagandája belépőt talált a legyőzött történelemkönyvébe és a következő nemzedék is elhiszi azt, akkor tekinthető az átnevelés valóban sikeresnek.”</strong> (idézi H. Diwald: Geschichte der Deutschen, Propylaen, Frankfurt 1978.)<span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span><span style="margin: 0px; padding: 0px;"> </span>Fridrich W. Grimm nyilatkozta a következő szavakat, melyeket neki 1945 májusban egy magas rangú szövetséges tisztségviselő mondott el: <strong style="margin: 0px; padding: 0px;">„addig fogjuk folytatni ezt a horror-propagandát, amíg senki nem fog elfogadni egyetlen jó szót sem a németekről. … és amíg maguk a németek is annyira össze nem lesznek zavarodva, hogy már egyáltalán nem tudják, hogy mit tegyenek!”</strong> (Politische Justiz, die Krankheit unserer Zeit, Scheur, Bonn 1953.)</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<span style="margin: 0px; padding: 0px; text-decoration: underline;"><strong style="margin: 0px; padding: 0px;">UTÓSZÓ</strong></span></div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
A brit főügyész, Sir Hartle Shawcross egyik 1984. március 16-i beszédében a következőket mondta:</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
„Lépésről-lépésre jutottam arra a meggyőződésre, hogy a kommunizmus céljai Európában sötétek és végzetesek. A nürnbergi perek során én, az orosz kollégákkal együtt elítéltem a náci agressziót és terrort. Most úgy vélem, hogy Hitler és a német nép nem akart háborút. De mi hadat üzentünk Németországnak és le akartuk azt rombolni, összhangban az erők egyensúlyának elvével és az amerikaiak Roosevelt vezetésével felbátorítottak bennünket. Nem vettük figyelembe Hitler felhívásait, hogy ne lépjünk be a háborúba. Most kénytelenek vagyunk észrevenni, hogy Hitlernek igaza volt. Együttműködést ajánlott Németországgal, ehelyett 1945 óta a szovjet birodalom hatalmas erejével állunk szemben. Szégyenkezem és le vagyok törve, hogy azokat a dolgokat, melyekkel mi Hitlert vádoltuk ma naponta tapasztaljuk, csak más előjellel.”</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
Ajánlott irodalom: Alfred De Zayas: Nemesis at Potsdam, Lincoln és London, University of Nebraska Press, 1989.</div>
<div style="background-color: white; color: #333333; font-family: Arial; font-size: 12.8012800216675px; line-height: 1.7em; margin-bottom: 8px; margin-top: 8px; padding: 0px;">
<b>Forrás: James Bacque: A megtervezett halál c. könyve</b></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-84431679890936874882015-06-09T12:17:00.000+02:002015-06-09T12:17:28.901+02:00Utolsó napok, a német feltétel nélküli kapituláció<div align="CENTER" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: 9pt;">Tizenkét
évnyi uralom után a nemzetiszocialista rendszer politikailag,
katonailag, gazdaságilag és erkölcsileg összeomlott. A végig
pusztított országban a szövetségesek csapatai állomásoztak, s
az NSDAP vezetői az utolsó pillanatban saját magukat mentették.
Sőt részkapitulációról tárgyaltak volna a nyugati hatalmakkal,
hogy majd velük együtt a Szovjetunió ellen forduljanak. Berlin
eleste és Hitler öngyilkossága után a Flensburg melletti Mürvik
lett a náci Németország utolsó kormányszékhelye. Dönitz
admirálisnak azonban csak egy választása maradt: a feltétel
nélküli kapituláció.</span></div>
<a name='more'></a><br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>1945.április
20-án,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">56.születésnapján
Adolf Hitler</span><sup><span style="font-size: small;">1</span></sup><span style="font-size: small;"> még
egyszer feljött a birodalmi kancellária alatt húzódó szuper
bunkeréből, ahol már egy hónapja élt. Reggel, tiszta időben az
amerikai légierő ismételten támadta Berlint. Szovjet
szövetségeseik már csak 20 km-re álltak a várostól. Hitler
Parkinson-kórosan, sápadtan, görnyedten a romhalmazok közepette
kitüntetéseket osztogatott, s vállon veregette a legutolsó
tartalékként gyermekfejjel besorozott katonákat.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>AZ
ISTENEK ALKONYA</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Körülötte
saját műve: a pokol lángolt. Mindig „egyedi” akart lenni:
Führer „ezeréves birodalom” megalkotója, világuralkodó.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Elérte
élete célját,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">neve
örökké fennmarad: örök időkre az embertelenség szinonimája
lesz. És Németországnak rásütött bélyegként viselnie kell a
lemoshatatlan szörnyű hagyatékot. Semmit sem sajnált, sőt utolsó
nyilatkozatai egyfajta elégtételt sugalltak. A legyőzött
világhódítónak tíz napja maradt, hogy megrendezze magának az
istenek alkonyát. Ennek színteréül legnagyobb győzelmei és
álmai helyszínét, a történelmi hagyományokkal rendelkező
birodalmi kancelláriát választotta. Bismarck egykori rezidenciáján
vette át 1933. január 30-án a hatalmat, itt fogadta a világ
nagyságait, itt fejtette ki haditerveit. S itt tervezte
főépítészével, Albert Speerrel</span><sup><span style="font-size: small;">2</span></sup><span style="font-size: small;">
Berlin világfővárossá építését.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Speer
tervezte számára</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az új
birodalmi kancelláriát; a Nagynémet Birodalom, monumentális
építménye 400 méteres utcafronttal kapcsolódott a régi
kancelláriához. De a ragyogó palota fénye a háború kezdetével
elhalványodott, mert Hitler a Wehrmacht főparancsnokaként a
mindenkori Führer főhadiszálláson vagy pedig az obersalzbergi
Berghofon tartózkodott. Most mégis itt lelt utolsó menedéket.
1945 januárjában, az ardenneki offenzíva meghiúsulása után a
Taunus-hegységben lévő Adlerhorst (Sasfészek) főhadiszállásáról
visszatért Berlinbe. De normális munkára már nem lehetett
gondolni. A szövetségesek bombazáport zúdítottak a városra:
éjszaka a britek, nappal az amerikaiak jöttek. A város romhalmazzá
változott</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
birodalmi kancellária alatt</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">időközben
gigantikus bunkerrendszert alakítottak ki. A birodalmi kancellária
és a Führer-főhadiszállás infrastruktúráját a föld alá
telepítették: hírközpont, őrszemélyzet, tisztiszolgák,
térképészek, gépkocsipark, mechanikusok, konyha, mosoda,
gyógyszertár, orvosok, titkárnők, az SS biztonsági szolgálata
mind itt kaptak helyet. A földalatti várost dízelgenerátorok
látták el árammal és friss levegővel. A rendszer magja a
legmélyebben fekvő s legbiztonságosabb Führer-bunker volt, ahová
Hitler március közepén végleg leköltözött. Ő volt Berlin
egyedüli lakosa, aki nem látta saját szemével a bombázások
pokoli következményeit.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A berlini
kormánynegyedet</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">paradox
módon sokáig megkímélték a bombázások, ekkor azonban a repülő
erődök célkeresztjébe került. Bismarck régi palotájában és
Speer lenyűgöző építményében bombák robbantak. A bunker
rázkódott a becsapódások nyomán, de kitartott. A betonépítmény
tengeralattjáróhoz hasonlított: a személyzet szűk területen
összezsúfolva a külvilágtól elvágva, az ellenség helyzetének
pontos ismerete nélkül élt, egy olyan ember vezérlete alatt, aki
élet és halál ura volt - a magánszféra megszűnt</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
birodalmi kancellária udvari állama</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a „vezér”
szűk környezetére zsugorodott: Otto Günsche adjutánsra, Heinz
Linge komornyikra (mindketten SS-sturmbannführerek), Erich Kempka
sofőrre, Hans Baur Főpilótára, a titkárnőkre Traudl Jungéra,
Gerda Christianra és Else Krügerre, valamint Theodor Morell
személyi orvosra , aki paciense gyorsan romló állapota miatt
elvesztette csodagyógyítói nimbuszát. Szintén a bunkerben - de a
Führer szinttől távolabb - lakott a pártkancellária nagyhatalmú
ura, az intrikus és hataloméhes Martin Bormann. Március elején
megérkezett a bunkerbe Éva Braun, aki 1931 óta Hitler szeretője,
s akiről most derült ki, hogy talán nem csak a hatalom vonzotta a
diktátorhoz.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Végső
harc Berlinért</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Április
16-án a Vörös Hadsereg megkezdte a csatát Berlinért. Napfelkelte
előtt 40000 löveg és gránátvető nyitott tüzet az Odera menti
német állásokra. A főcsapást Zsukov marsall vezette az I.
Belorusz Front élén. Legjobb parancsnoka Vaszilij Csujkov tábornok,
a 8.gárdahadsereg parancsnoka, a sztálingrádi győző volt, aki
1942-től csatáról-csatára, a Volgától az Oderáig több mint
3000 km-en át járt a németek nyomában, s már csak 80 km
hiányzott Berlinig. Most elsőként akarta kitűzni a Szovjetunió
győztes zászlaját a nácizmus fővárosában. Egy nappal Hitler
születésnapja után becsapódtak az első tüzérségi gránátok a
város központjába.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>De a
háború utolsó csatája</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">nem volt
sétagalopp; az oroszok lassabban haladtak előre, mint gondolták. A
seelowi magaslatot csak három napos elkeseredett küzdelem után
foglalták el. Berlinben pedig a védők kiadták a Clausewitz
riadótervet, a kivételes állapot kódját, amely azt jelentette,
nem adják fel Berlint, hanem védekeznek. Mindenütt páncélos
akadályokat, géppuska fészkeket, aknamezőt, robbanó tölteteket
és tüzelő állásokat rendeztek be. A birodalmi kancellária
körüli övezetet „erődnek” nyilvánították, amelynek
parancsnokául Hitler az SS-testőrség parancsnokát, Wilhelm Mohnke
vezérőrnagyot nevezte ki. Ezer fős gárdájával megszállta az
erődítményt, parancsnokságát pedig az új kancellária
pincéjében rendezte be. Amikor Hitler a Führer-bunkerben tartott
április 22-i helyzetmegbeszélésen megtudta az általa
megparancsolt támadások elmaradtak, mert nincsenek már csapatok, a
falhoz vágta színes ceruzáját, felugrott székéről, s úgy
kiabált, hogy a zárt ajtó mögött is hallani lehetett. Csak
néhány szót lehetett érteni: gyávaság, aljasság, árulás
hűtlenség. „</span><span style="font-size: small;"><i>A háború elveszett - de
tévednek, ha azt hiszik uraim, hogy elhagyom Berlint. Inkább golyót
eresztek a fejembe!”</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A mágikus szó </i></span>
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">viharos
sebességgel terjedt a bunkerben. Hitler nem csinált titkot belőle,
hogy közeledik a vég. Összecsomagoltatta iratait, személyes
dolgait, s a kertben elégetett mindent. Traudl Junge titkárnő
összekészítette a legfontosabb iratokat és dokumentumokat,
amelyeket Münchenbe kellett küldenie, ám azok sohasem érkeztek
meg oda. A szétbombázott propaganda minisztériumából késő
éjszaka megérkezett a bunkerbe Goebbels</span><sup><span style="font-size: small;">3</span></sup><span style="font-size: small;">
is, aki a németeket okolta a szerencsétlenségért: </span><span style="font-size: small;"><i>Mit
kezdjek egy olyan néppel, amelynek férfijai nem harcolnak tovább,
ha megerőszakolták a feleségeiket?” </i></span><span style="font-size: small;">Teljesen
érzéketlen volt a néppel szemben, amely szerinte önként
választotta sorsát: </span><span style="font-size: small;"><i>„Hiszen mi nem
kényszerítettük a népet. Az bízott meg bennünket.” </i></span><span style="font-size: small;">Goebbels
már régen meghozta döntését: ő és egész családja Hitlerrel
együtt vet véget életének. Magda Goebbels a bunkerbe hozta hat
gyermeküket, akik nem gyanították leendő sorsukat.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
külső felmentésre</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">már
gondolni sem lehetett. Hitler utolsó reménye a különböző
egységek romjaiból összeállított Walter Wenck-féle 12. hadsereg
volt, amely a bekerítési gyűrűtől 40 km-re állomásozott. Wenck
azonban már egyetlen páncélossal sem rendelkezett, csak néhány
rohamlövege maradt. Wilhelm Keitel tábornagy hiába adott neki
parancsot Berlin felszabadítására, Wenck törzsével együtt
elhatározta, hogy saját útját járja.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Április
23-án este</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Hermann
Göring</span><sup><span style="font-size: small;">4</span></sup><span style="font-size: small;">
rádióüzenetet küldött Berchtesgadenből a bunkerbe, s este 10
óráig választ kért arra, hogy cselekvőképes-e a Führer,
különben átveszi a birodalom vezetését. Másik üzenete
Ribbentropnak szólt: ha 24 óráig nem kap választ Hitlertől,
kérte a birodalmi külügyminisztert, hogy haladéktalanul repüljön
hozzá.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A hír
Hitler elevenébe vágott,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a Führert
már régóta kiábrándította a rendszer második emberének
viselkedése. Most őrjöngött: „</span><span style="font-size: small;"><i>Tudom,
hogy Göring lusta. Hagyta, hogy a légierő ebek harmincadjára
jusson. Korrupt volt. Az ő példája nyomán vált lehetségessé a
korrupció országunkban. Ráadásul évek óta morfinista”.
</i></span><span style="font-size: small;">Tulajdonképpen falhoz kellene állítani, de
eltekint ettől, ha Göring lemond minden hivataláról. A válasz
postafordultával érkezett Berchtesgadenből: Göring súlyos
szívpanaszok miatt valamennyi hivataláról lemondott. A birodalom
vezetése szétesett.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>De akadt néhány
hűséges ember is.</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Albert
Speer még egyszer visszatért a siralomházba. Elbúcsúzott attól
az embertől, akinek mindent köszönhetett. A polgárfiút Hitler
emelte szédítő magasságba, és sohasem csalódott benne. A
vereségek ellenére csúcsra járatta a fegyvergyártást, bevetette
az első távolsági rakétát és sugárhajtású repülőgépet.
Egykor közösen akarták felépíteni a jövő városát, s együtt
tervezték Hitler ifjúkori városának, Linznek a jövőjét. A
miniszter éjszaka szállt le repülőgéppel szállt le a
Brandenburgi-kapu előtt, megállított egy Wehrmacht autót, és a
birodalmi kancelláriához vitette magát. Hitler a bunkerbe fogadta.
</span><span style="font-size: small;"><i>„Nem fogok harcolni. Túlságosan nagy a
veszély -</i></span><span style="font-size: small;"> közölte a Führer -</span><span style="font-size: small;"><i>,
hogy csak megsebesülök és élve kerülök az oroszok kezei közé.
Azt sem szeretném, hogy az ellenségeim meggyalázzák a testemet.
Utasítást adta, hogy égessenek el. Braun kisasszony velem együtt
akar megválni az élettől. Könnyen válok meg tőle. Egy múló
pillanat mindentől megszabadít, s megvált a lét keserveitől.”
</i></span><span style="font-size: small;">Az egész bunkerban Éva Braun volt az
egyetlen, aki fölényesen nyugodtnak látszott. Búcsúképpen még
meghívta Speert egy üveg pezsgőre és süteményre.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Bezárult
a gyűrű</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Április
25-én reggel a Vörös Hadsereg megindította a támadást az erőd
ellen. Csujkov tábornok a johannistali repülőtér melletti ház
ötödik emeletén rendezte be megfigyelőhelyét, ahonnan szemmel
tarthatta a város Teltow-csatorna mentén kiépített védelmi
gyűrűjét. A bunkerban azonban senki sem ejthette ki a kapituláció
szót. Hitler személyesen vezette élete utolsó harcát. Az
értelmetlen küzdelemben április 24-én Helmuth Weidling
tábornokot, az 56. páncéloshadtest vezetőjét nevezte ki „Berlin
védelmi terület” parancsnokának. Két nappal korábban még
agyon akarta lövetni, mert Weidling állítólag nyugatabbra
helyezte parancsnokságát, de aztán tisztázta magát. Hadereje
magját saját 15000 fős páncélos had-teste alkotta, ám mindössze
40 bevethető páncélosa volt. A Waffen-SS további 6000 fővel
rendelkezett. A maradékot népfelkelők, a Hitler Jugend és
különböző csapategységek katonái, közöttük a külföldi
önkéntes egységek romjai alkották - összesen 60000 ember.
Elérkezett a gyilkos söpredék órája is. „Mozgó tábori
bíróságok” fésülték át a romokat katonaszökevényekre
vadászva. A vétkeseknek minősített személyeket agyonlőtték
vagy felakasztották.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
szovjet oldalon</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1,6
millió katona, 3827 páncélos, 4520 páncélelhárító löveg és
15654 tábori löveg állt. A német oldalon reménytelen, öngyilkos
helyzet. A Berlin elfoglalására Sztálin által kitűzött öt
napos határidő már eltelt. Minél mélyebben nyomultak a városba
a szovjetek, annál elkeseredettebb lett a küzdelem. Konyev marsall,
a délről támadó I. Ukrán Front parancsnoka így emlékezett
vissza: „</span><span style="font-size: small;"><i>Az ellenség nagy mennyiségű
páncélököllel rendelkezett, amely félelmetes fegyver lett. El
kell ismernem, hogy e lövészek az utolsó percig nagyon jól
harcoltak.”</i></span><span style="font-size: small;"> A szovjetek csak
lépésről-lépésre haladtak előre. A páncélöklökön kívül a
védők legfélelmetesebb fegyverei a 12,5 cm-es lövegek voltak a 36
méter magas beton légvédelmi tornyokban, amelyekben sebesültek
ezrei feküdtek.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A birodalmi
kancellária körül</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">egyre
szorosabb lett a gyűrű. Az harcvonal már a Führer-bunkertől alig
ezer lépésnyire fekvő Potsdamer Platzon húzódott; az új
birodalmi kancellária légvédelmi bunkere tábori kórházzá
alakult. A pince kis műtőjét nem háborús viszonyokra tervezték.
Most szüntelenül sebesülteket szállítottak be. Csak egy
műtőasztal, két nővér és két orvos állt rendelkezésre:
Werner Haase sebész, Hitler korábbi kísérő orvosa s Günther
Schenk belgyógyász, táplálkozás-tudós, a Waffen-SS orvos
ezredese. Őt a védelem parancsnoka, Mohnke szólította fel az erőd
ellátásának biztosítására. Schenk több, mint 150000
élelmiszeradagot, konzervek és élelmiszerek tonnáit szállíttatta
a birodalmi kancelláriára.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A Führer
márvány dolgozószobájában most krumplis zsákok tornyosultak.
Munkája végeztével Schenk jelentkezett a szükségkórházban, s
megkérdezte, segíthet-e. Haase kötényt és szájmaszkot adott
neki, s kezébe nyomott egy csontfűrészt. Felváltva megszakítás
nélkül operáltak. Az amputáltak testrészeket és a holttesteket
a kertben helyezték el. A kötöző anyagok hiánya miatt a
holtakról szedték le a kötéseket, hogy az élőket bekötözhessék.
A sebesültekkel együtt a környékről civilek áramlottak az új
kancelláriára. Az őrök beengedték őket, s a légvédelmi
helyiségek rövidesen teljesen megteltek. Az emberek teljes
apátiában a földön aludtak, miközben felettük gránátok
csapódtak be. Az egészségügyi körülmények elképesztőek
voltak.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Mindenből
semmit sem érzékelt</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az a
személy, akinek akaratából itt szenvedtek és haltak meg az
emberek. A Führer-bunkert hosszú járatok és ellenőrző zsilipek
választották el az új kancelláriától. Itt csend volt, nem folyt
vér. A Führernek vegetáriánus ételeket főztek, melyeket szokás
szerint két titkárnőjével fogyasztott el.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">HITLER
HALÁLA</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Keitel</span><sup><span style="font-size: small;">5</span></sup><span style="font-size: small;">
és Jodl</span><sup><span style="font-size: small;">6</span></sup><span style="font-size: small;">
tábornokok a Wehrmacht főparancsnokságával Berlintől északra,
Rheinsbergben tartózkodtak, de ott sem maradhattak sokáig, mert az
oroszok a sarkukban voltak. Weidling tábornok azt javasolta, hogy a
berlini csapatok nyugati irányba törjenek ki. Krebs egyetértett
vele. Hitler azonban nemet mondott, mert úgy vélte egyik katlanból
a másikba kerülnének: „</span><span style="font-size: small;"><i>A szabad ég alatt
vagy valamilyen parasztházban kellene kivárnom a véget - akkor
inkább a birodalmi kancellárián maradok”</i></span><span style="font-size: small;">.
48 órával később szertefoszlott az utolsó remény is. A Wenck
tábornok 12. hadsereg maradékával áttört nyugati irányba, hogy
inkább amerikai, mintsem szovjet hadifogságba kerüljön. Így nem
maradt már több csapat, amely „kiemelhette volna Hitlert.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Április 27-én</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az orosz
páncélosok más a Wilhelmplatzig nyomultak előre, de Mohnke
védelmi gyűrűje elállt. A páncélosok kiégtek, s az oroszok nem
vállalkoztak újabb támadásra. Mohnke a Pariser Platzon tábori
tüzérséget állított fel. „</span><span style="font-size: small;"><i> Minden cső
tizenkétszer tüzel, utána a legénység gyalogságként harcol”
- </i></span><span style="font-size: small;">jelentette. „</span><span style="font-size: small;"><i>Csak
akkor ébresszenek fel, ha egy orosz páncélos a hálószobám előtt
áll, hogy megtegyem az előkészületeimet.” - </i></span><span style="font-size: small;">válaszolta
Hitler. Már nyíltan beszélt a halálról. Az ebédnél
elmagyarázta a két titkárnőnek, hogyan végezhet magával
legbiztosabban az ember: szájba kell lőnie magát. Mindegyik
hölgynek egy-egy ciánkapszulát nyújtott át, mivel Himmler egész
készletet hagyott neki. „</span><span style="font-size: small;"><i>Sajnálom </i></span><span style="font-size: small;">-
mondta -, </span><span style="font-size: small;"><i>hogy búcsúzóul</i></span><span style="font-size: small;">
</span><span style="font-size: small;"><i>nem adhatok szebb ajándékot.”</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Világvége
– hangulatba</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">berobbant
a hír: a brit hírügynökség jelentette, hogy Himmler Lübeckben
Folke Bernadotte gróffal, a svéd Vöröskereszt alelnökével
megbeszélést folytatott a kapituláció közvetítéséről.
Valóban azt hitte az SS vezetője, hogy a szövetségesek éppen
neki, a haláltáborok urának nyújtanak kezet, hogy folytassák a
harcot a bolsevizmus ellen?</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A hír
még érzékenyebben érintette Hitlert,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">mint
Göring állítólagos árulása. Himmlert kizárta a pártból, s
megfosztotta minden hivatalától - de lépése a bunkeren kívül
már senkit sem érdekelt. Hitler vargabetűi Hermann Fegelein
SS-Gruppenführert, Himmler bunkerbeli összekötőjét, Éva Braun
sógorát sem kímélték,aki két napja eltűnt a bunkerből. Hitler
SS-kommandóval kerestette, akik magánlakásán találták meg,
részegen, egy ismeretlen nővel az ágyban. Az SS-katonák
felfedeztek egy bőröndnyi pénzt, ékszert és hamis útlevelet.
Fegeleint a birodalmi kancelláriába vitték, ahol Hainrich Müller
Gestapo-főnök személyesen hallgatta ki. Amikor Himmler árulásának
híre megérkezett, az eset világossá vált Hitler számára:
Fegelein egy követ fúj Himmlerrel és menekülni készült. Hitler
Fegelein azonnali kivégzését követelte. Mohnke lefokozta
bajtársát, majd egy SS-osztag a külügyminisztérium kertjében
agyonlőtte Fegeleint Éva Braunt mélyen érintette az eset - nővére
gyermeket várt Fegeleintől -, de nem kért kegyelmet sógorának.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
orosz katonák</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">időközben
a Reichstagot rohamozták. A monumentális épület méteres
kőfalaival az európai háború utolsó mészárlásának színhelye
lett. A szovjetek számára a német parlament szimbolikus
jelentőségű volt: 1933-ban a Reischtag égése a náci diktatúra
kezdetét és a kommunista párt szétzúzását jelentette. Most,
tizenkét évvel később Sztálin katonái emeletről emelet-re
harcoltak a vörös zászló kitűzéséért a vilmosi építmény
tetejére.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Hitler 1945. április
28-án</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">délután
számot vetett életével. Traudl Junge titkárnőnek diktált
végrendeletében leváltotta, sőt a pártból is kitaszította
Göringet és Himmlert, mivel azok önkényesen a nyugati
szövetségesekkel való kapcsolatfelvételre gondoltak. Dönitz</span><sup><span style="font-size: small;">6</span></sup><span style="font-size: small;">
nagyadmirálist birodalmi elnöknek és a Wehrmacht főparancsnokának,
Goebbelst pedig birodalmi kancellárnak nevezte ki. Összeállította
az új kormány komplett kabinetlistáját is. Hitlernek sietős
volt. a „Harmadik Birodalom történetének utolsó lapját”
szinte kitépte az írógépből, hogy elküldhesse Dönitznek.
Április 29-re virradó éjjel feleségül vette Éva Braunt, aki
„</span><span style="font-size: small;"><i>saját kívánságára feleségemként
velem jön a halálba.”</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
raktárban terítettek a kis esküvői ünnepséghez, amelyre a
tanúkat, Goebbelst és Bormannt, a két titkárnőt és a diétás
szakácsnőt, Constanze Manziarlyt hívták meg, s pezsgővel
koccintottak. A bunkerben ezután világvége-hangulat tört ki, s a
jelenlévők félelmüket alkoholba fojtották. A rádióból
értesültek Mussolini haláláról, akit a partizánok a Comói-tónál
barátnőjével együtt elfogtak és kivégeztek; holttestüket egy
milánói benzinkútnál közszemlére tették: lábuknál fogva
felakasztották őket. A hír Hitler számára végleges érvet
jelentett az öngyilkossághoz.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Másnap
hajnalban</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Hitler
megtette a szükséges intézkedéseket. Bormann megbízta Otto
Günsche adjutánst, hogy szerezzen elegendő benzint. Éva Braun
Traudl Jugénak ajándékozta ezüstróka bundáját. „</span><span style="font-size: small;"><i>Próbáljon
meg kijutni”</i></span><span style="font-size: small;"> - tanácsolta neki. Utána
utoljára megebédeltek, majd Hitler elköszönt szűkebb
környezetétől. Éva Braun fekete ruhájában követte őt a
szobájában. A lövés 15 óra 30 perckor dördült el; Hitler a
szájába lőtt. Éva Braun ciánkáli-ampullát harapott szét.
Takaróba csavart holttestüket felvitték a kertbe, benzinnel
lelocsolták és meggyújtották. Maradványaikat ezután egy
gránáttölcsérbe helyezték és földdel befedték.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">GOEBBELS
UTOLSÓ NAPJA</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">24 órára
Goebbels lett a bunker ura. A helyzetet teljesen félreértve
elhatározta, hogy fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményez az
oroszokkal a Dönitz-kormány elismertetéséről. Csak április
30-án éjfélkor sikerült rádión kapcsolatba lépnie velük.
Ezután Krebs vezérkari főnök - az egykori katonai attasé - 3 óra
50 perckor megérkezett Csujkov főhadi-szállására, a tempelhofi
repülőtér közelében. Közölte az oroszokkal, hogy Hitler
halott, s átadta Goebbels levelét, mely szerint az új kancellár
„</span><span style="font-size: small;"><i>meghatalmazással rendelkezik, hogy
kapcsolatba lépjen a szovjet nép vezetőjével a két, legnagyobb
háborús veszteséget szenvedett állam közötti béketárgyalások
céljából.”</i></span><span style="font-size: small;"> Egyúttal átnyújtotta
Hitler végrendeletének másolatát az új kormány összetételéről.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Csujkov
azonnal hívta főparancsnokát,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Zsukov
marsallt, aki telefonált Sztálinnak. Az ágyából kiugrasztott
szovjet generalisszimusz azt mondta Zsukovnak:</span><span style="font-size: small;"><i>”
Tehát vége a gazembernek. Sajnálom, hogy nem tudtuk élve elfogni.
Hol van a holtteste?”</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Zsukov
azt válaszolta, amit Krebsttől megtudott. Végül Sztálin
kijelentette, hogy semmiféle tárgyalásra nem kerülhet sor. A
Szovjetunió ragaszkodik a szövetségesekkel történt
megállapodáshoz, vagyis a feltétel nélküli kapitulációhoz.
Egyébként nem szeretné, ha többet zavarnák, mert órákon belül
kezdődik a május 1-jei felvonulás a Vörös téren.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>De a
Vörös Hadsereg politikai vezetése éber volt.</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Zsukov
helyettesét, Szokolovszkíj tábornokot küldte Csujkovhoz. Közösen
hallgatták ki Krebst: Hogyan halt meg Hitler, hol rejtőzködik
Himmler; Dönitz és Göring, mit akar Goebbels. Krebs oroszul felelt
a feltett kérdésekre. Válaszait Moszkvába továbbították,
ahonnan érkeztek a viszontválaszok. Órák teltek így el; Csujkov
teát és szendvicseket hozatott. Közben emlékeikről is beszéltek.
Csujkov Heinz Guderian páncélostábornokról kérdezett, akit
1939-ben ismert meg, amikor a németek és a szovjetek Lengyelország
felosztása során a Bugnál kezet nyújtottak egymásnak. Hitler egy
hónappal azelőtt elbocsátotta Guderiant, aki nem hitt a végső
győzelemben, de ezt Krebs nem említette. Helyette elmesélte, hogy
az 1941. évi májusi díszszemlén a Lenin-mauzóleum mellvédjén
állt, hét héttel a Szovjetunió megtámadá-sa előtt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Krebs
kérésére</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">egy orosz
híradóosztag közvetlen telefonkapcsolatot teremtett a birodalmi
kancelláriával. Krebs közvetítette az oroszok követelését:
Feltétel nélküli kapituláció vagy harc a végsőkig. Goebbels
elutasította az orosz javaslatot. Kilenc óra elteltével Krebs
visszatért a bunkerbe. Goebbels számára az oroszok válasza a
véget jelentette. Már csak a pisztolya maradt. Előtte azonban
Joseph és Magda Goebbels a legszörnyűbb bűntettet követte el,
amelyet szülő megtehet: meggyilkolták gyermekeiket. Mohnke
felajánlotta Goebbelsnek, hogy az egyik utolsó páncélosban
kiviszi a gyerekeket, de ő elutasította a javaslatot: </span><span style="font-size: small;"><i>„Sztálin
majd bedugja őket egy pártiskolába, és kiemelkedő kommunistákat
képez belőlük. S lehet, hogy egy napon majd hazájuk ellen
agitálnak és elátkozzák szüleiket. Jobb, ha magunkkal visszük
őket.” </i></span>
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Este
20 órakor a házaspár</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">elhagyta
a bunkert. Szovjet források szerint a holttestek mellett egy-egy
Walther gyártmányú pisztolyt találtak. A holttesteket benzinnel
öntötték le, de csak felületesen égtek el. Senki sem vette a
fáradságot, hogy eltemesse őket. De nem ők voltak az utolsók az
öngyilkosok sorában. Krebs tábornok is maga ellen fordította
fegyverét. Őt követte a halálba Burgdorf tábornok, Hitler
katonai adjutánsa és több más tiszt is.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
erőd parancsnoka,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Wilhelm
Mohnke SS-Brigadeführer elhatározta,hogy pretoriánus gárdája
maradékával kitör: „</span><span style="font-size: small;"><i>Magatokkal visztek
bennünket?” –</i></span><span style="font-size: small;">kérdezte tőlük a két
titkárnő. Mohnke bólintott. Az SS-katonák egyenruhát,
acélsisakot és pisztolyt adtak az asszonyoknak. </span><span style="font-size: small;"><i>„Valamennyien</i></span><span style="font-size: small;">
</span><span style="font-size: small;"><i>megsemmisítettük igazolványainkat. Nem
vittem magammal pénzt, élelmet, ruhát csak sok cigarettát” </i></span><span style="font-size: small;">-
emlékezett később Traudl Junge. Mohnke csoportokra osztotta
embereit. Maga vezette az elsőt, amelyben az asszonyok is voltak. A
harcok alább hagytak, mert az oroszok május 1-jét ünnepelték.
Éjszaka a csoport átkelt a Wilhelmplatzon, s eltűnt az U-Bahn
alagútjában, majd az S-Bahn hídján keresztül átjutott a Spree
folyó másik partjára. Mohnke csoportja mögött azonban kitört a
pokol. A többiek a Weidendammer hídon igyekeztek átkelni, de csak
keveseknek sikerült. Bormann is itt végezte.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
Mohnke-csoport végállomása</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">egy
elhagyott sörfőzde volt, ahol a különböző SS-egységek
maradékai gyülekeztek. A hajnali szürkületben azonban az orosz
egységek körbevették őket, s megadást követeltek. A tér egyik
oldalán az SS tagjai megmerevedve várták a támadási parancsot,
miközben a másik oldalon az oroszok már vodkát és cigarettát
osztogattak azoknak a német katonáknak, akik eldobták
fegyvereiket. Az asszonyok letették acélsisakjaikat és
pisztolyaikat kibújtak az uniformisból, s átsétáltak a szovjet
katonák gyűrűjén, „</span><span style="font-size: small;"><i>mintha láthatatlanok
lennénk.”</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>De
Berlinben továbbra is lőttek.</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Weidling
tábornok, „Berlin védelmi terület” parancsnoka az
56.páncéloshadsreg élén - amelynek már egy páncélosa sem volt
- a Bendlerblockban lévő parancsnokságán összehívta mint-egy
száz megmaradt emberét, s kijelentette, hogy nem lát más kiutat,
mint a kapitulációt. Javaslatát senki sem ellenezte. Weidling az
ellenségnek rádióüzenetet küldött, amelyet ötször
megismételtek: „</span><span style="font-size: small;"><i>Itt az 56. német páncélos
hadtest! Kérjük beszűntetni a tüzelést. 12 óra 50 perckor
parlamentereket küldünk a potsdami hídra. Ismertetőjelük fehér
zászló a vörös fény előtt. Választ kérünk. Várunk!” </i></span><span style="font-size: small;">A
79.orosz gárda lövész-hadosztály híradósai vették a
rádióadást: „</span><span style="font-size: small;"><i>Értettük! Továbbítjuk
kérésüket a vezérkar főnökének.”</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>1945.
május 2-án Weidling volt</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a második
német tábornok 24 órán belül, aki Vaszilij Csujkov előtt állt.
„</span><span style="font-size: small;"><i>Tehát vége a háborúnak? - </i></span><span style="font-size: small;">kérdezte
Csujkov. „</span><span style="font-size: small;"><i>Véleményem szerint minden
további áldozat bűncselekmény és őrültség” – </i></span><span style="font-size: small;">válaszolta
Weidling. Majd Csujkov felszólítására kapitulációs parancsot
fogalmazott csapatainak, a szöveg nem éppen az volt, amire Csujkov
gondolt, de legépeltet-te, s Weidling aláírta. Ezzel a Szovjetunió
hadifoglya lett. A kapitulációs felhívást hangszórós kocsik
terjesztették. A romok közül és a pincékből előjöttek a
túlélők, halálosan kimerült állapotban, szakadt egyenruháikban.
Hosszú sorokban meneteltek keresztül a lerombolt városon a
hadifogság felé. Véget ért a háború utolsó csatája.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A birodalmi
kancellária</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">megrohamozására
nem került sor. Az istenek alkonya inkább groteszk jelenettel
végződött. A személyzet kitörése után a bunkerban csak
egyetlen civil Johannes Hentschel gépmester maradt, aki az
áramfejlesztő és frisslevegő generátort kezelte, s most sem
akarta cserbenhagynia kórházat. Május 2-án reggel váratlanul
orosz női hangokat hallott. Felemelte a kezét, de a nők semmit sem
akartak tőle, mert zsákmányt kerestek. Hentschel bevezette őket
Éva Braun szobájába, amelyet átkutattak. Majd sisakokkal,
SS-tőrökkel, ezüst étkészlettel egy tangó-harmonikával, sőt
egy asztali telefonnal megrakodva távoztak. Később részeg fiatal
szovjet tisztek csoportja ejtette fogságba.”</span></div>
<div align="CENTER" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><b>A
kapitulációs parancs, Berlin 1945. május 2</b></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
„<span style="font-size: small;">1945.április
30-án a Führer öngyilkosságot követett el, s ezzel mindenkit
cserbenhagyott, akik rá esküdtek fel. Ti német katonák, a Führer
parancsához hűen folytattátok a harcot Berlinért, jóllehet a
helyzet értelmetlenné tette a további ellenállást. Elrendelem
minden ellenállás azonnali beszüntetését. Minden további
harccal töltött óra meghosszabbítja a polgári lakosság és
sebesültjeink leírhatatlan szenvedéseit. A szovjet csapatok
főparancsnokságával egyetértésben felszólítalak benneteket a
harc azonnali beszüntetésére.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Weidling
tüzértábornok</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Berlin védelmi területének
egykori parancsnoka.”</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A bunker
személyzetének többsége túlélte a háború végét, és hosszú
hadifogság után hazatérhetett. Közöttük volt Mohnke, Günsche,
Linge, Kempka, Hans Baur és Schenk doktor. Feltűnés nélküli
egyszerű életet éltek. Traudl Junge röviddel később megírta
emlékeit, de a kézirat akkor senkit nem érdekelt. Csak 58 évvel
később jelent meg könyv formában.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">AZ UTOLSÓ FELVONÁS</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az
„ezeréves birodalom” utolsó hete a schleswig-holsteini vidéken
játszódott le. A Vörös Hadsreg előrenyomulása miatt április
20-i születésnapja után Hitler a „német északi térség
parancsnokaként” Plönbe küldte Karl Dönitzet, a legtöbb
birodalmi miniszter pedig egyidejű-leg a szomszédos Eutinba
utazott.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Himmler
ebben a pillanatban még Berlinben tartózkodott, s április 21-én a
kora reggeli órákban konspiratív módon találkozott Norbert
Masurral, a Zsidó Világszövetség svéd képviselőjével.
„</span><span style="font-size: small;"><i>Üdvözlöm Németországban Masur Úr -
</i></span><span style="font-size: small;">kezdte Himmler -,”</span><span style="font-size: small;"><i>ideje,
hogy önök zsidók, s mi nemzetiszocialisták elássuk a
csatabárdot.” </i></span><span style="font-size: small;">A bizarr találkozót a
Svédországban élő, finn útlevéllel rendelkező balti német,
Felix Kersten szervezte, aki 1939-től Himmler háziorvosa volt.
Kersten már korábban szorgalmazta Hitlernél nagyobb zsidó
csoportok kiutazásának engedélyezését Németországból, egy
ideje pedig az SS birodalmi vezetőjét a Zsidó Világkongresszussal
való közvetlen megbeszélésre bíztatta.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Kersten és Masur
már április 19-én</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">délután
- miközben a Vörös Hadsereg Berlin felé nyomult - a német
fővárosba repült, ahonnan az SS emberei Kersten vidéki birtokára
vitték őket. Ott hajnali két órakor találkoztak Himmlerrel, aki
egyenesen Hitler születésnapjáról érkezett. Öt órára
megállapodott a két küldöttel, hogy szabadon bocsátja különböző
európai országok túszként fogva tartott 1000 polgárát, valamint
1000 zsidó nőt a ravensbrücki koncentrációs táborból.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Két
nappal később, április 23-án</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a lübecki
svéd konzulátuson tartott titkos találkozón Himmler a Svéd
Vöröskereszt elnökhelyettesének, Folke Bernadotte már Hitler
utódjaként mutatkozott be. A Führer halott - mondta -, s neki
felhatalmazása van, hogy Bernadotte segítségével gyorsan
befejezze a háborút a nyugati szövetségesekkel. Azután -
reménykedett Himmler - brit és amerikai csapatok a német területen
keresztül a keleti frontra nyomulnak előre, s a Wehrmachttal együtt
megakadályozzák Németország szovjet megszállását. Azonkívül
feloszlatná az NSDAP-t, s helyette megalakítaná a „nemzeti
egység” pártját. Az SS-szervezetet a „</span><span style="font-size: small;"><i>közép-európai
térségrendező tényezőjeként” </i></span><span style="font-size: small;">továbbra
is fenntartotta volna.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
londoni rádió április 28-i híradása után</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Hitler
letartóztatási paranccsal kerestette Himmlert. Az SS-vezető Hitler
öngyilkossága után röviddel már Dönitznél bukkant fel. De a
nagyadmirális a koncentrációs táborok urában politikájának
súlyos tehertételét látta. Amikor Himmler – elismerve Dönitz
autoritását-az állam második pozícióját kérte magának,
Dönitz kijelentette, hogy nem tudja alkalmazni őt. Így Himmlernek
mennie kellett. De nem ő volt az egyedüli vezető
nemzetiszocialista, aki ezekben az órákban önmagát mértéktelenül
túlbecsülve hivatalért folyamodott Dönitzhez. Hermann Göring,
akit Hitler néhány nappal korábban kizárt a pártból, a
nyugatiakkal kötendő különbékére törekedett, s Dwight
Eisenhower tábornokkal kívánt - „marsall a marsallal”- a német
részkapitulációról tárgyalni. Joachim von Ribbentrop pedig - a
brit politikusokhoz fűződő állítólagos jó kapcsolatai miatt -
alkalmasnak tartotta magát a külügyminiszteri posztra. Dönitz
elutasította e két jelöltet is, sőt letartóztatta volna az
intrikus Goebbelst, ha sikerült volna Berlinből Plönbe menekülnie.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Új
államfőként Dönitz</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">nem
kötődött Hitler utasításaihoz. Május 2-án megbízta az
1932-től hivatalban lévő 57 éves arisztokratát, Johann Ludwig
Schwerin von Krosigk grófot ügyvezető birodalmi kormány
alakításával, s egyidejűleg külügyminiszternek nevezte ki. Ám
az ő helyzetmegítélése sem volt realista: rádióbeszédében
figyelmeztette az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát a
harmadik világháborúra, amelyet a Szovjetunió robbantana ki,
ezért alig leplezve felszólította a nyugatiakat, hogy
Németországgal közösen harcoljanak a bolsevizmus ellen. Az
azonban Dönitz és miniszterei számára, hogy jelenlegi
helyzetükben csak egy reális választásuk van: Nyugaton - amilyen
gyorsan csak lehet - békét kötni, Keleten pedig lehetőleg később
kapitulálni, hogy maradjon idő a menekültek evakuálására a
Vörös Hadsereg megérkezése előtt, s őket azokra a területekre
juttatni, amelyeket előreláthatólag az amerikaiak és a britek
szállnak meg.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Május
2-án délután</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">brit
csapatok nyomultak be a Plöntől 40 km-re fekvő Lübeckbe, ezért
Dönitz este kilenckor - Hitler politikai végrendeletével
ellentétben - megbízta Hans-Georg von Friedeburg vezértábornagyot,
hogy kezdjen tárgyalásokat a kapitulációról az angolokkal és az
amerikaiakkal. S közben Plönből áttette székhelyét Mürwikbe,
ahol a haditengerészet központi kiképzőiskolájának
osztálytermeiben rendezkedett be. Mivel a Flensburghoz tartozó
helységben erős dán kisebbség élt, a szövetségesek lemondtak a
város bombázásáról. Ez az északi helység volt 21 napig a Német
Birodalom utolsó kormányának székhelye.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Von
Friedeburg május 3-án</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">ért
Montgomery ideiglenes főhadiszállására, aki azonnal tudatta vele
a brit feltételeket: a kapituláció csak Északnyugat-Németországra,
a megszállt Hollandiára és Dániára érvényes, s nem vonatkozik
a Vörös Hadsereggel északon szemben álló csapatokra. Szóban még
hozzáfűzte, hogy a német katonák automatikusan hadifoglyok
lesznek, ha „</span><span style="font-size: small;"><i>felemelt kézzel átjönnek a
frontvonalon”.</i></span><span style="font-size: small;"> Von Friedeburg delegációja
tudomásul vette Montgomery kapitulációs feltételeit, hazautazott
Flensburgba, s Dönitz egyetértését megszerezve visszatért
Hacklingenbe, Montgomery főhadiszállására, ahol május 4-én 18
óra 20 perckor a német delegáció a brit feltételeknek
megfelelően aláírta a Wehrmacht részleges kapitulációját. A
Wehrmacht és a Waffen-SS olaszországi csapatai már április 29-én
kapituláltak a nyugati szövetségesek előtt. Május 5-én pedig az
Alpok térségében a „G” hadseregcsoport is letette a fegyvert
az amerikaiak előtt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Május
5-én von Friedeburg</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a
hacklingeni részkapituláció után Reimsbe, a nyugati szövetségesek
főhadiszállására repült, azt az illúziót táplálva, hogy még
sikerülhet Dönitz terve és külön békét köthet a nyugati
szövetségesekkel. De Eisenhower tábornok, a nyugati front
szövetséges hadseregeinek főparancsnoka - tartva magát a
szövetségesek megállapodásához - elutasította a német
részkapituláció tervét. Kijelentette, hogy csak azonnali és
teljes kapituláció jöhet szóba, ellenkező esetben újra indítják
a bombázásokat és lezárják a frontot a keletről menekülő
németek előtt. A megszállás és a szövetséges végrehajtó
szervek felállítása a szövetségesek korábbi megállapodásain
alapult. Eisenhowert még a von Friedeburg támogatására Reimsbe
küldött Alfréd Jodl vezérezredes sem tudta eltéríteni
álláspontjától.</span><span style="font-size: small;"><b> Így a német Wehrmacht
feltétel nélküli kapitulációját 1945. május 7-én 2 óra 41
perckor Dönitz megbízásából Alfréd Jodl vezérezredes írta alá
Eisenhower tábornok főhadiszállásán, Reimsben. Az aktust szovjet
követelésre május 8-án 23 óra 1 perckor Berlin-Karlshorttban a
szovjet hadseregek főhadi-szállásán megismételték.</b></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="CENTER" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
KAPITULÁCIÓS OKMÁNY Berlin, 1945. május 8.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1.Mi
alulírottak, a német Wehrmacht főparancsnoksága nevében ezennel
kijelentjük ezennel kijelentjük, hogy az összes ez idő szerint
német parancsnokság alatt álló szárazföldi, tengeri és
légierők feltétel nélkül kapitulálnak a szövetséges
expedíciós erők főparancsnoka és egyidejűleg a Vörös Hadsereg
főparancsnoksága előtt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">2.A német
Wehrmacht főparancsnoksága haladéktalanul kiadja a parancsot az
összes német katonai, haditengerészeti és légügyi hatóságnak,
valamint az összes, német ellenőrzés alatt álló fegyveres
erőnek, hogy 1945.május 8-án közép-európai idő szerint 23 óra
01 perckor szüntessenek be minden aktív katonai műveletet,
maradjanak az ebben az időpontban elfoglalt állásaikban, és
teljesen fegyverezzék le magukat, átadva fegyvereiket és
felszerelésüket a helyi szövetséges parancsnokoknak vagy a
szövetséges főparancsnokságok által kijelölt tiszteknek.
Egyetlen hajót, tengeri járművet vagy repülőgépet sem szabad
elsüllyeszteni, illető-leg elpusztítani, sem azok törzsét,
gépezetét vagy felszerelését, sem pedig különféle gépeit,
fegyverzetét, készülékeit és általában semminemű hadviselésre
alkalmas technikai eszközeit megrongálni.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">3.A német
Wehrmacht főparancsnoksága haladéktalanul továbbítja az
illetékes parancsnokokhoz a szövetséges expedíciós erők
főparancsnoka és a Vörös Hadsereg Főparancsnoksága által
kiadott további parancsokat, és gondoskodik azok végrehajtásáról.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">4.Ez a
kapitulációs okmány nem érinti azt a lehetőséget, hogy olyan
általános kapitulációs okmány jöjjön létre és lépjen ennek
helyére, amelyet az Egyesült Nemzetek részéről vagy nevében
előírnak Németország, valamint a német fegyveres erők egészére
vonatkozóan.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">5.Abban
az esetben, ha a német Wehrmacht-főparancsnokság vagy az
ellenőrzése alatt álló fegyveres alakulatok nem járnának el a
jelen kapitulációs okmány értelmében, a szövetséges expedíciós
erők főparancsnoka és a Vörös Hadsereg főparancsnoksága meg
fogják tenni az általuk célszerűnek tartott megtorló és egyéb
intézkedéseket.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">6.A jelen
okmány angol, orosz és német nyelven készült. Csak az angol és
az orosz szöveg hiteles.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Kelt
Berlinben, 1945. május 8. napján</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A német Wehrmacht
főparancsnoksága részéről:</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">von
Friedeburg, Stumf Keitel</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A szövetséges
expedíciós haderők főparancsnoksága részéről:</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A.W.
Tedder légimarsall</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A Vörös Hadsereg
főparancsnoksága részéről: </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">G.
Zsukov a Szovjetunió marsallja</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az
aláírásnál tanúként jelen voltak:</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">J.
Delattre de Tassigny tábornok az első francia hadsereg
főparancsnoka</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Carl
Spaatz tábornok, az Egyesült Államok stratégiai légierőinek
parancsnoka</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az
ezerévesre tervezett nemzetiszocialista birodalom tizenkét éves
fennállása után totális vereséget szenvedett. A
nemzetiszocialista Német Birodalom európai szövetségesei -
Olaszország, Románia, Finnország, Bulgária és Magyarország -
már korábban feladták a harcot, és legtöbbjük elfordult
Németországtól. Néhány hónappal később, szeptember 2-án a
szövetségesek kapitulációra kényszerítették a terjeszkedő
nagyhatalmak harmadik tagját, Japánt is. Így vereséget szenvedett
a Berlin-Róma-Tokió „világpolitikai háromszög”, amely önálló
európai, földközi-tengeri és kelet-ázsiai „nagytér”
kiépítésére készült.”</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás: Rubicon
történelmi magazin 2015/5-6</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szövegmagyarázat:</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_m30fe6b5.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_m30fe6b5.jpg" height="200" width="139" /></a><span style="font-size: small;"><b>1.
Adolf Hitler </b></span><span style="font-size: small;">(1889-1945) osztrák származású
német politikus, a Nemzetiszocialista Német Munkás Párt első
számú vezetője, kancellár, 1933-tól Führer, diktátor egészen
haláláig.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_2f4a00d5.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_2f4a00d5.jpg" height="200" width="145" /></a><span style="font-size: small;"><b>2.
Albert Speer </b></span><span style="font-size: small;">(1905.1981) a Harmadik Birodalom
főépítésze, fegyverkezési miniszter, a haditermelés irányítója.
A háború befejezése után a nürnbergi perben elismerte
bűnösségét. Húszévi börtönbüntetésre ítélték, 1966-ban
szabadult.</span><span class="sd-abs-pos" style="left: 1.03in; position: absolute; top: 0.06in; width: 125px;"></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_7d3f8ae5.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_7d3f8ae5.jpg" height="200" width="149" /></a><span style="font-size: small;"><b>3. Dr.
Paul Joseph Goebbels </b></span><span style="font-size: small;">(1897-1945) német náci
politikus, Hitler „sírig tartó” leghűségesebb híve,
propaganda miniszter.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_m1af88935.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_m1af88935.jpg" height="200" width="117" /></a><span style="font-size: small;"><b>4.
Hermann Wilhelm Göring </b></span><span style="font-size: small;">1899-1946) német,
náci politikus, és katonai vezető, a német légierő (Luftwaffe)
parancsnoka. A nürnbergi perben háborús főbűnös, kötéláltali
halálra ítélték, kivégzése előtt öngyilkosságot követett
el.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_m642e64c.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_m642e64c.jpg" height="200" width="137" /></a><span style="font-size: small;"><b>5.
Wilhelm Keitel </b></span><span style="font-size: small;">(1882-1946) német tábornagy,
háborús főbűnös.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_m62b02d78.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_m62b02d78.jpg" height="200" width="136" /></a><span style="font-size: small;"><b>6.Alfréd
Ferdinand Jodl </b></span><span style="font-size: small;">(1890-1946) német tábornok,
a Wehrmacht vezérkari főnöke, a nürnbergi perben háborús
főbűnös, bár kérvényezte a golyó általi kivégzést, mégis
felakasztották.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_52be5856.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/utolso_napok/utolso_napok_html_52be5856.jpg" height="200" width="137" /></a><span style="font-size: small;"><b>7.Karl
Dönitz </b></span><span style="font-size: small;">(1891-1980) német tengernagy, a
második világháború idején a német haditengerészet
főparancsnoka. Hitler öngyilkosságát követően 23 napig
Németország elnöke.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szerkesztette:</span></div>
<div align="RIGHT" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Dr. Temesvári Tibor</span></div>
<br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">2015. május</span></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-35608047919080669692015-06-09T11:56:00.001+02:002015-06-09T11:56:06.914+02:00Szálasi származása, örmény eredetű volt-e a nemzetvezető?<div align="CENTER" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Érdeklődéssel
olvastam a Rubicon történelmi magazin 2015/5-6. számában Kovács
Bálint írását Szálasiról. Ahogy a szerző írja: „Szálasi
örmény származásáról az 1930-as évek végén komoly vita
alakult ki. Az egyik álláspont szerint apai ágon az erdélyi
erzsébetvárosi örmény „Szalosján” családból származik; a
másik szerint az anyakönyvi adatok utólagos hamisítások. A
kérdéshez a képviselőházban Sulyok Dezső Erzsébetvárosba is
leutazott, hogy ott a helyi örmény katolikus pappal lefordíttassa
Szálasi édesapjának keresztlevelét.</span></div>
<a name='more'></a><br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
„<span style="font-size: small;"><i>Bár
Szálasi állítólagos örmény származásáról</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">közeli
ismerősei, párttársai egymás között beszéltek, politikai
bombaként robbant, amikor Sulyok Dezső parlamenti képviselő 1938
áprilisában felolvasta Szálasi Ferenc édesapjának örmény
anyakönyvi kivonatát a képviselőházban Sulyok - aki először a
Nemzeti Egység Párt tagja volt, majd 1937-ben belépett a független
kisgazdapártba - ilyen jellegű felszólalása nem az első eset
volt: Imrédy Béla zsidó származását már korábban szóba
hozta, ami miatt a miniszterelnök lemondásra kényszerült Az
</span><span style="font-size: small;"><i>Összetartás </i></span><span style="font-size: small;">című
politikai lap szerkesztője a Szálasi származását szóba hozó
Sulyok ellen pert indított és azt meg is nyerte: erről azonban a
sajtó már alig számolt be.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Ami
bizonyos,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szálasi
Ferenc Kassán született 1897.január 6-án. Az anyai nagyszülők
szlovák és ruszin származásúak voltak. A különböző eredetű
felmenők ellenére a Szálasi család anyanyelve a magyar, második
nyelve pedig a német volt, szlovákul („tótul”), illetve
ruszinul egyáltalán nem tudtak. Szálasi apja római katolikus,
anyja görög katolikus volt, a későbbi nemzetvezetőt a korban
szokásos módon édesapja után római katolikusnak keresztelték. A
nemzetvezető saját véleménye szerint a Szálasi név perzsa
eredetű és pásztort jelent. A Perzsiából Arméniába költöző
ősök elörményesedtek, majd hosszú évszázadok vándorlása
során Erdélybe kerültek, ahol az Apafi család Küküllő-parti,
ebesfalvi uradalmán, a későbbi Erzsébetvárosban telepedtek le,
majd itt elmagyarosodtak, bár megtartottá örmény származás
narratíváját. Másik lehetőség szerint Szálasi magyar családból
származott, azonban a család a 19. században örmény hatást
kapott.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Az
örmény családnevek</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
politikai vita mögött elsősorban névtani érv, a Szálasi
családnév állítólagos örmény eredete szerepelt. Kardasjan,
Hovanneszjan, Avetiszjan, Matevoszjan - folytathatnánk az örmény
családnevek sorát. Az Óörmény nyelvből származó „-jan”
képző ugyanis a család felmenőire utal és egyértelműen jelzi
az örmény származást. (Mivel az örmény ábécé karaktereinek
latin betűs átírására többféle lehetőség alakult ki, a
„-jan” végződés lehet „-ian”, „-ean” és „yan”
is.)</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Nem
kell hozzá ma sem útlevél:</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az
amerikai, orosz, francia állampolgárságú, örmény származású
személyeknek a neve elég arra, hogy bizonyítsa származásukat és
ezáltal - legyenek politikusok, művészek, újságírók, sportolók
stb. - ne kapjanak vízumot Azerbajdzsánba vagy visszafordítsák
őket napjainkban a bakui reptérről. Az örmény vezetéknév tehát
igazoló erővel bír ma is, és ezt a szerepet töltötte be
korábban a magyar történelemben is.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
diaszpórában</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">élő
örmények a többségi társadalomba való integrációjuk során -
ha nem is minden esetben - gyakran nevet változtattak. Galíciában
az örmények „lengyelesítették” neveiket: az abgarjanból így
lett Abgarowicz, az Isahakjanból Isakowicz, a Manugjanból
Manugiewicz. Erdélybe településük után a magyar társadalomba
történő integrációjuk egyik első állomásaként a 18.
században nemesi címet szereztek, amely együtt járt a családnév
megváltozásával. Erdélyben így lett a Szongotjanból Szongott,
az Avetisijanból Ávedik, a Govrikeanból Govrik, míg egyes
esetekben megtartották a Moldvában már ragadványnévként rajtuk
maradt neveket (ilyenek például az örmény Kapdebo vagy Patrubány
családnevek.)</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Örmény
származás - egyházközségi tagság</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Magyarországon
a katolikus vallás keretein belül nemcsak a latin, de a görög,
illetve örmény rítusú katolikus hívek is éltek. Trianon után
az örmény rítusú templomok (Szamosújvár, Erzsébetváros,
Gyergyószentmiklós, és Szépvíz) kivétel nélkül Romániához
kerültek, ám az ezekhez tartozó hívek nagy számban telepedtek át
a világháború után Magyarországra - elsősorban Budapestre. Bár
először semmilyen szervezetük nem volt, a húszas években - a
népirtás elöl Magyarországra menekülő örményekkel együtt -
megalapították a budapesti örmény katolikus lelkészséget, s
Magyarországi Örmények Egyesülete néven civilszervezetet is
létrehoztak. Az alapításban és tagtoborzásban elsősorban az
erdélyi örmények vállaltak szerepet, jóllehet nagy számban
fogadtak be a népirtás elől Magyarországra menekült örményeket,
így a két társadalmi csoport közösen alkotta a húszas,
harmincas években a magyarországi örménységet.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
budapesti örmény katolikus lelkészség</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">ún.
„személyi plébánia” volt, ami azt jelentette, hogy nem egy
adott egyházi közigazgatási területen (pl. falu, budapesti
kerület) élő híveket gyűjtött össze, hanem mindenkit, aki
Budapesten, illetve bizonyos esetekben az ország területén örmény
származású volt. Megalapításának időszakában minden örmény
származású személy, család örömmel csatlakozott az
egyházközséghez. Serédi Jusztinián bíboros 1937 márciusában
kiadott utasítása alapján minden örmény rítusú katolikus
hívőnek csatlakoznia kellett a személyi alapon szerveződő
egyházközséghez. A rendelkezés szerint az örmény
egyházközséghez tartoznak mindazok, az örmény származású
katolikusok, akik „</span><span style="font-size: small;"><i>jog szerint - tehát az
apai származás alapján - örmény szertartásúak.”</i></span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A rendelkezés
következményeként</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az
örményeket kizárták a lakóhelyük szerinti latin rítusú
katolikus egyházközségből, és átigazolták őket az örmény
katolikusokhoz. A zsidótörvények elfogadása után ez a tendencia
nem csak megállt, de egyenesen megfordult: a magukat addig büszkén
örmény származásúnak, magyar örménynek valló, Magyarországon
élő személyek azonnali törlésüket kérték az egyházközségi
névjegyzékből.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>ELÁRULTAK
BENNÜNKET!</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A fajvédő
ideológiát képviselő nyilaskeresztes párt vezetőjének örmény
származása nagy meglepetésként érte a magyarországi
közvéleményt. A budapesti örmény katolikus egyházközség arra
kérte a Szálasi családot, hogy az örmény katolikus
egyházközséghez tartozását vegye tudomásul, és ismerje el
annak joghatóságát minden egyházi kérdésben.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Szálasi
édesapja,</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">id.
Szálasi Ferenc felkereste az örmény egyházközség irodáját és
értetlenkedve magyarázta, hogy ők nem örmények és nem örmény
vallásúak. A római katolikus vallás azonban számos rítust
foglal magába, amelyek teológiailag és egyház-szervezetileg
teljes mértékben a római katolikus vallás keretén belül vannak,
pusztán liturgiai szempontból jelentkeznek különbségek. Ilyen az
örmény rítus is. Szálasi édesapja - aki ekkor nyugalmazott
főtiszt volt - németül értékelte az eseményt: „</span><span style="font-size: small;"><i>Wir
sind verraten!” (elárultak bennünket!)</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
vitában</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szálasi
örmény származását igazolók szerint dr. Pungutz Antal örmény
katolikus szerzetes, a budapesti örmény katolikus egyházközség
lelkésze bekérette az erdélyi erzsébetvárosi örmény
egyházközség levéltárából azokat az okmányokat, amelyek
bizonyítják, hogy Szálasi Ferenc családja onnan származik és
felmenőit örmény rítus szerint ott keresztelték.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Sulyok
Dezső 1938. április 26-án</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a
képviselőházban történeti dokumentumokkal próbálta
bizonyítani, hogy a 18. században Moldvából „örmény cigány”
családok vándoroltak be Erdély területére, és Szálasi ősei is
közöttük keresendők. Sulyok anyakönyvi adatokra hivatkozva
igyekezett igazolni, hogy 1825. augusztus 28-án Erzsébetvárosban a
moldvai örmény születésű Szálosján Ferenc összeházasodott a
moldvai örmény családból származó, ám már az erdélyi
Erzsébetvárosban lakó Hripszime Mechitarennel. Gyermekük nevét
azonban már magyarosították, a „-jan” képzőt leválasztva
lett belőle Szálasi (Kajetán) Antal, a későbbi nemzetvezető
nagyapja.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A vita során</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ember
Sándor; a Nemzeti Egység Pártjának jobbszárnyához tartozó
ügyvéd szintén örmény származásúnak vallotta magát, jóllehet
ő is tiltakozott az egyházi hovatartozás megváltoztatása miatt.
Az örmény származás természetesen nem jelentett a korszakban
kizárólagos jobboldali politikai irányultságot, erre példa
Temesváry Imre, aki a NEP centrumához tartozott. A vita aztán
messzire vezetett: Török András, a Szálasihoz korábban közel
álló, majd ellenséggé váló politikus levonta a következtetést:
véleménye szerint Szálasiban az örmény, cigány, német és tót
vér nagy arányban keveredik - ugyanakkor egy csepp magyar vére
sincs. Horthy Miklós enyhébb volt, szerinte Szálasi örmény,
szlovák, német felmenőktől származott és negyedrészben volt
magyar.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Ha
örmény, akkor árja</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
„vérkeveredés” problematikája végig kísérte Szálasi
életét, ám ő a későbbi fogságában is kitartott fajelméleti
elképzelései mellett. Véleménye szerint az öt törzsfajtán
(árja, gondváni, előázsiai, néger és indián) belül lehetséges
a fajtakeveredés, míg a törzsfajták közötti vérkeveredés
kártékony, káros, fajtarontó, az ilyen egyedek fajtaképe
diszharmonikus. Az örményeket - indoeurópai eredetükre hivatkozva
- árjáknak tekintették. Az Oszmán Birodalomból, illetve a
kemalista Törökországból Magyarországra érkező örményeknek
kiállított letelepedési dokumentumokon rendszerint szerepelt az az
érvelés, hogy „</span><span style="font-size: small;"><i>örmény - tehát árja”.</i></span><span style="font-size: small;">
Az érvelés elfogadott volt annak ellenére, hogy az ugyanabban a
korszakban divatos összehasonlító jellegű antropológiai
elemzések az örményekről az árja faj tulajdonságaival
ellentétes jelzőket mutatták ki. A Néprajzi Múzeum állományában
hozzáférhető az a képsorozat, amely a magyarországi
népcsoportok, így az örmények antropológiai tulajdonságait is
igyekezett külső ismertetőjegyek alapján meghatározni. Ez
alapján „</span><span style="font-size: small;"><i>az örmény faj élénk szemű,
hajlított, húsos orrú, sűrű - többnyire összenőtt -
szemöldökű”.</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A vita
egyes történeti fórumokon</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">azóta is
lángra kap. Karsai László a Szálasi Ferencről akadémiai doktori
értekezésében (2012) gazdagon dokumentálja a Szálasi
származásával kapcsolatos elmélet hátterének adatait.”</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás:
Rubicon történelmi magazin 2015/5-6</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szövegmagyarázat:</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/szalasi_szarmazasa/szalasi_szarmazasa_html_5b34cfd5.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/szalasi_szarmazasa/szalasi_szarmazasa_html_5b34cfd5.jpg" height="200" width="143" /></a><span style="font-size: small;"><b>Szálasi
Ferenc </b></span><span style="font-size: small;">(1897-1946) nyilas pártvezér, 1944
októbere és 1945 márciusa között Magyarország „Nemzetvezetője”.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">2015.
május</span></div>
<br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-77699997685111751832015-06-09T11:53:00.000+02:002015-06-09T11:53:25.639+02:00Otthonukat hátrahagyó németek (svábok) 1945<div align="CENTER" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Érdeklődéssel
olvastam Németh István „A németek kitelepítése a II.
világháború után” c. írását. Magam is egy svábnak mondott
faluban Németmárokon (ma már Márok) éltem 1953-ig, amikor is
hála Nagy Imre enyhülési politikájának Pécsre kerülhettem
kollégiumba és a „Nagy Lajos Gimnáziumba”, ahol már egyébként
folyt a tanítás. A svábok kiűzését saját otthonaikból magam
is átéltem. Esős nap volt, egy gólya álldogált fél lábon a
sárban (akkor még nem volt országút), tavasz volt. A kitelepített
németekért hálaadó misét tartottak a falu templomában, majd
elindultak a szekerek a villányi vasútállomásra. A svábokat a
„felvidékiek” váltották fel.</span></div>
<a name='more'></a><br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
„<span style="font-size: small;"><i>A
terv eredetileg</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">csak a
„hűtlen” németekre és az „ötödik hadoszlop” tagjaira
vonatkozott. Rövidesen azonban a lengyel és jugoszláv
„élettér”-telepesekre is kiterjesztették, jóllehet legtöbbjük
a visszavonuló német csapatokkal távozott. Felvetődött az
erdélyi német kisebbség kitelepítése is. 1943 júliusában Benes
értesítette kormányát, hogy Roosevelt „</span><span style="font-size: small;"><i>egyetértett
a kelet-poroszországi, erdélyi és csehszlovákiai kisebbségi
lakosság áttelepítésével”. </i></span><span style="font-size: small;">Az érintett
országok „veszélyeztetettségük” csökkentése érdekében
mind nagyobb tömegeket soroltak a kitelepítendők közé. Végül
pedig kiterjesztették az egész kisebbségre, azzal az indokkal,
hogy a német kisebbség potenciális veszélyt jelent államunkra.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A
kisebbségi probléma végleges rendezése</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
szövetségesek a németek kitelepítését a Szudéta-vidékről és
más csehszlovák területekről a „hűtlenség” kollektív
büntetéseként támogatták, az Odera-Neissétől keletre élő
németek kitelepítése pedig egyértelműen az új lengyel határok
kialakításának mellékterméke lett. Sztálin már a teheráni
konferencián sem hagyott kétséget afelől, hogy a Szovjetunió
megtartja a Molotov-Ribbentrop paktum megkötése után, 1939
szeptemberében elfoglalt lengyel területek felét. Mivel az
Egyesült Államok és Nagy Britannia vezetői erkölcsi
kötelességüknek tekintették Lengyelország kártérítését,
Németország rovására kínáltak fel számára északon
(Kelet-Poroszország és Danzig) és nyugaton (Felső-Szilézia)
területi bővítést. Az új határok közé került lengyel állam
kisebbségi megterhelését elkerülendő Roosevelt 1944 novemberében
biztosította Mikolajczykot</span><sup><span style="font-size: small;">1</span></sup><span style="font-size: small;">,
a londoni lengyel emigráns kormány miniszterelnökét, hogy az
Egyesült Államok kormánya, sőt lehetőség szerint megkönnyíti
a kitelepítéseket. A brit kormány is egyetértett a németek
kitelepítésével.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
nyugati vezetők többsége</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">növekvő
eufóriával nyilatkozott a megoldás elméleti egyszerűségéről.
Abban reménykedtek, hogy a kitelepítés szabályozottan és
emberségesen, a kiutasító országgal együttműködésben s a
Szövetséges Ellenőrző Bizottság által előírt ütemben és
módszerek szerint történik. A nyugatiak kezdetben még az
áttelepítettek kártalanítását is fontolgatták; a javaslattal a
cseh-szlovák emigráns kormány egyetértett, a lengyel kormány
viszont elutasította azt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
„áttelepítési szindrómát” </i></span><span style="font-size: small;">korábban
Hitler</span><sup><span style="font-size: small;">2</span></sup><span style="font-size: small;"> is
kiélezte</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">amikor
kb. százezer elzászit Vichy-Franciaországba, a balti államokból
és Besszarábiából pedig németek százezreit telepítette át az
elfoglalt nyugatlengyel területekre, amelyek lengyel lakosságát az
úgynevezett Lengyel Főkormányzóságba űzte. A lengyelekkel
szemben elkövetett bűnök miatt várható volt, hogy a
Nemzetiszocialista Német Birodalom veresége után a megtorlás
jogának - lex talionis - Lengyelországban számos követője akad.
Az évszázados német „Drang nach Osten” a Vörös Hadsereg
támogatásával és a nyugati hatalmak egyetértésével a szláv
„Drang nach Westen”-be csapott át. Az Egyesült Államoknak és
Nagy-Britanniának nem fűződött érdeke a szlávok nyugatra
irányításához, de a hitleri rendszer szörnyűségei elnémították
hangjukat. Roosevelt elnök, de a brit Munkáspárt 1943.évi
határozata is az egész német népet tette felelőssé, Hitler
tetteiért.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
német lakosság mozgása</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a második
világháború alatt és azt követően több szakaszban és eltérő
motivációk alapján történt: hivatalosan 1939-1941 között
érkeztek németek a balti államokból, Besszarábiából,
Bukovinából, Dobrudzsából és Volhiniából a Német Birodalom és
az érintett országok szerződései értelmében. Őket a
birodalomhoz csatolt nyugatlengyel területeken telepítették le, s
a német Wehrmacht összeomlásakor osztoztak a kelet-és
közép-európai németek sorsában. Az áttelepítések második
hullámát a Wehrmacht visszavonulásakor a német polgári lakosság
minimális szervezettséggel és rövid idő alatt lebonyolított
evakuációja jelentette. Zömük azonban szervezetlenül,
pánikszerűen menekült, mert nem sikerült időben elszállítani
őket. A Vörös Hadsereg bosszúját elkerülendő sokan az
öngyilkosságot választották.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Földönfutók
Európában</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
menekülés az evakuáció, majd az 1940-es évek végéig tartó
kényszer áttelepítés és évszázados lakóhelyükről való
elűzés során 14,5 millió ember indult útnak. Útközben
kétmillió polgári lakos életét vesztette, így Németország
nyugati megszállási övezeteiben (a későbbi NSZK-ban) nyolc
millió, Németország szovjet megszállási övezetében (a későbbi
NDK-ban) pedig hozzávetőlegesen 4,5 millió ember kezdte újra az
életét.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
kelet-poroszországi lakosság</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">menekülése
felgyorsította a sziléziai és pomerániai németek menekülését
is. Egyre többen hagyták el lakóhelyüket, s mindenüket
hátrahagyva, a puszta életüket mentve lovaskocsi oszlopokban, az
őszi, téli időjárással s a szovjet repülők támadásaival
dacolva indultak nyugatnak. Sokan a Keleti-tenger felé vették
útjukat, abban a reményben, hogy a tengeren keresztül evakuálják
őket. A német lakosság és katonaság tengeri mentésével Dönitz</span><sup><span style="font-size: small;">3</span></sup><span style="font-size: small;">
tengernagy Engelhardt tengernagyot bízta meg, aki az összes
rendelkezésre álló hajót bevetette a keleti-tengeri akcióban.
790 különböző tengeri járművel 1945 májusáig 2-3 millió
polgári személyt és sebesült katonát szállítottak el. A
szovjet tengeralattjáró- és légitámadások következtében
körülbelül egy százalékuk 20-25 ezer ember halt meg útközben.
A mentés egyik legsúlyosabb veszteségét a Pillauból
Mecklenburgba igyekvő, hatezer menekültet szállító Wilhelm
Gustloff nevű hajó 1945. január 30-i megtorpedózása okozta.
Német források szerint a jeges vízből csupán 838 embert sikerült
kimenteni. A történelem legsúlyosabb hajókatasztrófája 1945.
április 16-án történt, amikor a szovjetek által megtorpedózott
Goya nevű szállítóhajó hat-hétezer menekültjéből csak 183-an
élték túl a katasztrófát. A kórház-hajókhoz hasonlóan
kialakított szállító hajókat nem védte a hágai és a genfi
konvenció, mivel a németek hivatalosan nem jegyeztették be azokat.
Ezzel ugyanis Németország ellenfelei is tudomást szereztek volna a
hajókról. A folyamatos mentés miatt idejük sem maradt a konvenció
előírásai szerint a hajók átfestésére. A német
haditengerészeti és kereskedelmi flotta veszteségei ellenére a
háború utolsó napjáig folytatta mentési akcióját.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az 1945.május 8-án
éjfélkor aláírt</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">feltétel
nélküli kapituláció értelmében minden hajónak azonnal a
legközelebbi kikötő felé kellett venni az irányt, de a
menekültek nem kívántak a Vörös Hadsereg által elfoglalt
kikötőben partra szállni, ezért versenyfutás kezdődött
valamelyik nyugati kikötő eléréséért. A menekültekkel
túlzsúfolt Liselotte Friedrich szállítóhajót május 9-én érte
torpedó találat Bornholm közelében. Még két héttel a
kapituláció után is érkeztek hajók Schleswig-Holsteinba. A német
lakosság főleg szekereken és hajókon menekült, s kis létszámban
vasúton is szállították őket.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
menekültek</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szászországba
és Mecklenburgba érkezésük után sem érezhették magukat teljes
biztonságban. Sokan áldozatul estek az angolszász bombázásoknak.
Az 1945. február 13-14-i drezdai szőnyegbombázáskor körülbelül
hatszázezer sziléziai menekült tartózkodott a városban. A három
hullámban támadó bombázók a földdel tették egyenlővé az
addig megkímélt barokk várost, ahol több mint harmincezer ember
pusztult el, közöttük sok sziléziai menekült.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>1945
első hónapjaiban</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Pomerániából,
Sziléziából, és Kelet-Poroszországból német lakosok milliói
indultak útnak nyugatra a szovjet hadsereg elől. A lakóhelyükön
maradt milliók kényszer-áttelepítése a lengyel hatóság
bevonásával kezdődött meg. A szovjet kormány támogatta az első
áttelepítéseket, s a nyugati hatalmak is egyetértettek vele,
jóllehet csak a háború után szándékoztak megkezdeni azokat. A
számok pontosításával csak a háború végén kezdtek
foglalkozni, amikor a brit és az amerikai megszállási övezetekbe
is sok német áttelepülő érkezett.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>1944.
november 23-án</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ripka
csehszlovák miniszter a brit kormányhoz intézett memorandumában
sürgette a Cseh-szlovákiában és a Szudéta-vidéken élő németek
kitelepítését és a terület Csehszlovákiához kerülését. A
brit hatóságok ekkor még csak a memorandum megvizsgálását
ígérték, mert a kérdés megtárgyalását az Európai Tanácsadó
Bizottság hatáskörébe utalták. 1944. december közepén azonban
szenvedélyes hangú alsóházi beszédében Churchill már a németek
teljes áttelepítéséről beszélt a Lengyelországhoz tartozó
területekről. A beszédet az angol katonai előrenyomulás
megtorpanása (Arnheim) miatti keserűsége is motiválta.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
szovjetek</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">és a
befolyásuk alatt álló ideiglenes lengyel kormány minél több
német áttelepítését sürgette keletről. 1945 februárjában
téves információkat közöltek az Odera-Neisse vonaltól keletre
élő németek számáról, s azt állították, hogy azok a Vörös
Hadsereg előtt elhagyták a területet (valójában ekkor még
legalább ötmillió német élt ezen a területen.)</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
„<span style="font-size: medium;"><i>Vad”
áttelepítések</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az 1945.
februári jaltai konferencia nem döntött Lengyelország nyugati
határairól, valamint a kitelepítendő németek számáról és az
áttelepítések kezdetéről. A jaltai és a potsdami konferencia
közötti öt hónapot a katonai események uralták, s a keleti
területeken történtek minden várakozást felülmúltak. Mivel a
szabályozatlan „vad” áttelepítések során Csehszlovákiából
az áttelepítettek többsége, Lengyelországból pedig valamennyi
áttelepített Németország szovjet megszállási övezetébe
érkezett, a nyugati szövetségesek ekkor még nem találkoztak az
áttelepülők áradatával.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
potsdami konferencia megnyitásakor</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Churchillnek</span><sup><span style="font-size: small;">4</span></sup><span style="font-size: small;">
és Trumannak</span><sup><span style="font-size: small;">5</span></sup><span style="font-size: small;"> nem
volt pontos képe arról, hány német él az Odera-Neisse vonaltól
keletre, hányan menekültek el onnan, és vannak úton. A
konferencián Sztálin</span><sup><span style="font-size: small;">6</span></sup><span style="font-size: small;">
kijelentette, hogy egy német sem él a Lengyelországhoz került
területeken. A lengyel kormány a területén élő másfél millió
németről beszélt; a potsdami konferencia idején valójában
négy-millióan éltek még ott. Churchill 1945. július 22-én, a
potsdami konferencia hatodik ülésén teljesen elfogadhatatlannak
tartotta a lengyel kormány nagymérvű áttelepítési kérését.”</span></div>
<div align="CENTER" style="margin-bottom: 0.14in;">
„ <span style="font-size: medium;"><i><b>A
potsdami Nyilatkozat</b></i></span><span style="font-size: x-small;"><i><b> 1945.
november 20.</b></i></span></div>
<ol>
<li><div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
Lengyelországból kiutasított egész német lakosságot (3.5
millió ember) Németország szovjet és angol megszállási
övezetébe fogadják be.</span></div>
</li>
<li><div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
Csehszlovákiából, Ausztriából és Magyarországról kiutasított
összes németet (3,15 millió ember Németország amerikai,
francia, és szovjet övezetébe fogadják be.</span></div>
</li>
<li><div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
lakosság ideiglenes elosztása az övezetek között a következő
tájékoztató számok szerint történik:</span></div>
</li>
</ol>
<ol type="a">
<li><div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Lengyelországból
a szovjet övezetbe 2 millió; Csehszlovákiából a szovjet
övezetbe 750000;</span></div>
</li>
<li><div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Lengyelországból
az angol övezetbe 1,5 millió;</span></div>
</li>
<li><div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Csehszlovákiából
az amerikai övezetbe 1750000;</span></div>
</li>
<li><div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Ausztriából
a francia övezetbe 150000. A francia övezet az említett lakosság
befogadását nem kezdi meg 1946.április 15 előtt. Eddig az
időpontig a francia övezet német kitelepítettjeinek 1:1 arányban
történő kicserélése körülbelül 250000 kitelepítettet fogad
be az amerikai övezetből, akik korábban a francia övezetbe éltek
(…)</span></div>
</li>
</ol>
<ol start="4">
<li><div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az
angol övezet a fent említett áttelepítettek befogadását akkor
kezdi meg, amikor ezt a jelenleg folyó menekültcsere mérete
megengedi. A csere megkezdésének időpontját a szovjet és angol
visszatelepítési osztályok elnöke állapítja meg.</span></div>
</li>
<li><div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
jelen terv teljesítése nem zavarhatja a német áttelepítetteknek
a zónák között 1:1 arányban történő kicserélésére
vonatkozó korábban megkötött egyezményének megvalósulását.</span></div>
</li>
<li><div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
terv elfogadása után erről tájékoztatják Lengyelország és
Csehszlovákia kormányát, valamint Magyarország és Ausztria
ellenőrző bizottságait.</span></div>
</li>
</ol>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
„Nyilatkozat” elfogadására Zsukov</span><sup><span style="font-size: small;">7</span></sup><span style="font-size: small;">
marsall elnöklete alatt 1945. november 20-án összehívott
Szövetséges Ellenőrző Bizottság rendes ülésén került sor.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
potsdami értekezleten a szövetségesek egyetértettek a németek
Lengyelországból, Cseh-szlovákiából és Magyarországról való
áttelepítésével, s azzal, hogy annak szervezetten és
emberségesen kell lezajlania. Úgy határoztak, hogy előbb a
németországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság tanulmányozza a
kérdést, s figyelemmel lesznek a németek arányos elosztására a
megszállási övezetekben. Haladéktalanul tájékoztatást kértek
arról, hogy milyen számban érkeztek Németországba áttelepülők
Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról.
Kérték: közöljék, mikor és milyen ütemben folytatódjék a
továbbiakban a lakosság áttelepítése, figyelembe véve
Németország helyzetét. A szövetségesek nyilatkozata moratóriumot
hirdetett az áttelepítésekre, amelynek révén a nyugatiak
lélegzetvételnyi szünetben reménykedtek. Csehszlovákia és
Lengyelország azonban - a szovjet hatóságok támogatásával -
figyelmen kívül hagyta a moratóriumot. Az áttelepítéseket 1946
januárjáig egyedül a magyar országi Szövetséges Ellenőrző
Bizottság függesztette fel.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>Határozat
a németek kitelepítéséről</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945. november 20-i terve a
Lengyelországban vagy az általa igazgatott területeken
feltételezett három és fél milliós német lakosságból
kétmillió főt a szovjet, a fennmaradó részt pedig a brit
megszállási övezetbe szándékozott irányítani. A
Csehszlovákiában és a Szudéta-vidéken maradt két és félmilliós
németségből egymillió-hétszázötvenezer főt az amerikai
övezetnek, hétszázötvenezret pedig a szovjet övezetnek kellett
volna befogadnia. A Magyarországról érkezőknek az amerikai
övezetet jelölték ki, a százötvenezer ausztriai németet pedig a
francia övezetbe szándékoztak küldeni. A terv az áttelepítések
határidejét 1946. augusztus 1-jében jelölte meg. Lebonyolítása
azonban min-den ponton eltért az elképzelésektől. Időtartama
évekre elhúzódott, mérete messze meghaladta a tervezettet, s
humánusnak sem volt nevezhető. A „szervezett áttelepítések”
csak 1946. január közepén indultak meg, s a rendkívüli
nehézségek miatt az augusztusi határidőt sem lehetett tartani. Az
áttelepítettek millióinak ellátása a várnál nehezebb helyzetbe
hozta a megszálló hatalmakat.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>JÓLLEHET</i></span><span style="font-size: medium;"><i>
A Szövetséges Ellenőrző Bizottságban</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az
áttelepítések tervét csak 1945. október 17-én írták alá, az
Odera-Neisse vonaltól keletre fekvő, lengyel igazgatás alá
került egykori német területen a helyi lengyel hatóságok már
augusztustól zárt transzportokat indítottak a szovjet övezetbe.
1946 tavaszától 1946 késő őszéig az áttelepítések a lengyel
igazgatás alá került valamennyi keletnémet területre kiterjedtek
és rendszeressé váltak. Ezek 1945-ben kizárólag a szovjet
övezetbe, 1946-ban pedig a brit övezetbe irányultak. A
kitelepítések utolsó - a korábbinál szabályozottabb - nagy
hulláma 1947 tavaszától őszig tartott, s a brit vonakodás miatt
kizárólag a szovjet övezetbe irányult.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
lengyel hatóságok intézkedései</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1945 után
főként az 1919-1939 között lengyel állampolgárságú és az
ország lerohanása után privilegizált helyzetbe került németek
ellen irányultak, akiket kollaboránsoknak, a „nemzet árulóinak”
bélyegeztek és büntetőjogi felelősségre vontak. Az 1946.
szeptember 13-i dekrétum kimondta, hogy a börtönökben és
táborokban fogva tartottak közül ki kell utasítani az országból
mindazokat, akik németnek vallják magukat. 1947-1949 között
lanyhult a lengyel hatóságok kitelepítési lendülete, s mind
nyilvánvalóbbá vált, hogy a német lakosság kitaszítása
súlyosan károsítja az ország gazdaságát. Mivel a legfőbb cél
a termelés növekedése lett, 1949-ben már megkísérelték fékezni
a kitelepítést, s az új gazdaságpolitikai elvek elnyomták a
lengyel nemzeti érdekek érvényesítését.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
Német Birodalom</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">keleti
területein élő 9,6 millió németből hozzávetőlegesen 7,1
millió személyt telepítettek át; a háborúban és a és az
áttelepítések során 1,9 millió lakós lakos vesztette éltét. A
lengyel vezetés rövidesen belátta, hogy a német lakosság elűzése
minden vonatkozásban hibás döntés volt. Hallatlan szenvedéssel
és riasztóan magas emberáldozattal járt, megterhelte
Németországot, sőt Európát. Többet ártott, mint használt
magának a lengyel népnek is. Lengyel pedig a németektől való
félelem még szorosabban a szovjet szövetségi rendszerbe
kényszerítette.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
szovjet igazgatás </i></span>
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">alá
került északi kelet-porosz részeken 1947 nyaráig semmiféle
kitelepítésre nem került sor, mert a Szovjetuniónak szüksége
volt a német munkaerőre. Csak Königsberg munkaerő helyzetének
javulása után - toborzással orosz munkások érkeztek -, 1947-1949
között telepítették ki a németeket.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A Szudéta-vidékről</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a háború
befejezésekor megindult „vad” kitelepítési akciókban a
potsdami konferenciáig 7-800 ezer németet telepítettek
Szászországba és Ausztria szovjet megszállási övezetébe. Ezek
a kitelepítések 1945. június-júliusban tetőztek, s a váratlan
razziát követő kiürítések helyenként kifejezetten
meghatározott társadalmi rétegeket és foglalkoztatási
csoportokat - közigazgatási dolgozók, tanárok, alkalmazottak -
érintettek. A csehszlovák kormány július 22-én eljuttatta a
nagyhatalmakhoz kitelepítési tervét. A csehszlovák hatóságok
már közvetlenül a potsdami konferencia után elkészítették a
szervezett kitelepítéseket. Az országban több mint száz, 1200
személyes gyűjtőtábort állítottak fel a kiutasítandók
számára. A határ közelében pedig úgynevezett tartalék
táborokat rendeztek be.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
első transzportok</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1946.
január végén indultak a táborokból. Májusban engedélyezték a
családok zárt, együttes kitelepítését a kényszermunkára ítélt
tagokkal együtt, s mindegyikük 70 kg-os csomagot vihetett magával.
Otthoni szenvedéseik hatására sokan önként jelentkeztek a
kitelepítésre, sőt annak engedélyezését a cseh hivatalnokok
megvesztegetésével igyekeztek gyorsítani, hogy mielőbb
megszabaduljanak a rájuk nehezedő nyomástól.1946-ban több mint
ezer vasúti szerelvénnyel 1,2 millió áttelepülő érkezett az
amerikai övezetbe. A szovjet-cseh tárgyalások nyomán 1946.
június-októberben pedig körülbelül 750 ezer szudétanémet
került a szovjet övezetbe.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
amerikai katonai kormányzat</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1946.
november végén megtagadta további transzportok átvételét, s
kivételt csak család-egyesítést esetén tett. Ezért sokan
illegális határátlépést kíséreltek meg; néhány tízezer
németet maguk a cseh hatóságok juttattak át illegálisan a
kevésbé őrzött határszakaszokon. Az NSZK (Német Szövetségi
Köztársaság - a Szerk.) kormányának 1950. március - 1951.
április közötti családegyesítési akciója keretében 17 ezer
szudétanémet érkezett az NSZK-ba. A Szudéta-vidékről
áttelepített hárommillió németből 1,9 millió a nyugati
övezetbe, 900 ezer a szovjet övezetbe, 140 ezer pedig Ausztriába
került. A Csehszlovákiában maradt németeket - nélkülözhetetlen
szakmunkások kivételével - kényszermunkára küldték. Helyzetük
csak 1949-ben javult, majd az 1953. április 24-i törvény
automatikusan elismerte minden német nemzetiségű személy
csehszlovák állampolgárságát. A kényszerű repatriálást a
szocialista nemzetiségi politika elveivel indokolták, amely a
nemzetiségek egyenjogúságára és együttműködésére
támaszkodott.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: medium;"><i>A
németek kitelepítése Közép-Európából</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szlovákiában
a kárpátaljai németek osztoztak a szudétanémetek sorsában.
1944-1945 telén a 140 ezer fős németségből 120 ezer főt
evakuáltak. 1945 nyarán visszavándorlási hullám indult meg.
Rövidesen azonban internálták s a potsdami határozatok értelmében
1946. július-szeptemberben átfogó akció keretében kitelepítették
őket. Az áttelepülőket felruházták, s kezdetben ezer, később
ötszáz birodalmi márkával látták el, valamint 50-100 kg-nyi
csomagot vihettek magukkal. „Méltányos” kitelepítésük
mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy ügyüket sem a szlovák
vezetés, sem a csehszlovák kormány nem kezelte elsődleges
problémaként.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Romániában</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az 1944.
augusztus 23-i kapitulációt követően rövidesen megkezdődött a
németség szervezett kitelepítése. Észak-Erdélyből és a Bánát
határvidékeiről Magyarországon keresztül közel százezer német
hagyta el Romániát. Mivel a Vörös hadsereg nem tekintette az
országot ellenséges államnak - jóllehet a román hadsereg
Sztálingrádig s a Waffen-SS egységeiben 54 ezer romániai német
harcolt -, a román kormánynak sikerült a Szovjetunió
munkaerő-követelését a munkaképes német lakosságra
korlátoznia. Az 1945 januárjában megindult deportálás összesen
75 ezer németet érintett. Többségük a Donyec-medence
iparvidékeire került, ahonnan 1950-1951-ben - tízezer elhunyt
kivételével - visszatértek Romániába, illetve Németországba. A
megszállt lengyel területekre korábban betelepített s az
evakuálási parancsra hazatérő németeket munkatáborokban
helyezték el. A kényszerkitelepítetteket az 1946. októberi
törvény bizonyos mértékben rehabilitálta.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Jugoszláviában</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Belgrád
1944. november 20-i eleste után a Dunától és a Szávától
északra fekvő területek jelentős része szovjet megszállás alá
került. A szovjet bevonulás általában kilengések nélkül
zajlott, mivel a szövetséges ország felszabadítására érkeztek.
Amint a Bánátban és Bácskában szerb partizánok vették át a
közigazgatást, megkezdődött a németek letartóztatása, gyakorta
tömeges kivégzésük, a városi német lakosok eltávolítása
lakóhelyükről s munkatáborokba küldésük. 1944-1945 fordulóján
hozzávetőleg harmincezer munkaképes jugoszláviai németet - a
Bácskából, Bánátból és Baranyából - deportáltak a
Szovjetunióba, ahol a donyeci iparvidéken dolgoztak. Elbocsátásuk
1949. október-novemberben, a munkatáborok felszámolásával
kezdődött meg. A transzportokat Németország szovjet megszállási
övezetébe irányították.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
jugoszláviai németeket</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szlovéniából
és részben Szlavóniából telepítették ki. A Bácskában,
Baranyában és Bánátban a német lakosságot 1945 márciusától
munkatáborokba gyűjtötték össze. A táborőrizet lazulásával
1946 tavaszán egész csoportoknak sikerült megszökniük s magyar
vagy román területre jutniuk. 1947 elején némiképpen javultak a
táborviszonyok; 1948-ban pedig megkezdődött a táborok
feloszlatása, és az internáltakat „szerződéses munkaviszony”
keretében állami üzemekbe vagy építkezésekre vezényelték,
ahol már jobb körülmények közé kerültek. A munkatáborokat
túlélt mintegy százezer német többsége az NSZK (Német
Szövetséges Köztársaság - a Szerk.) megalakulása után
kérvényezte kiutazásának engedélyezését. </span>
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A magyarországi
németek</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">kitelepítése
közvetlen összekapcsolódott a Felvidéken élő magyarok
kitoloncolásával. A németek kitelepítésének igényét nem a
magyar fél vetette fel, hanem a csehszlovák nacionalista és
soviniszta célok, illetve az azokat mindenben támogató szovjet
érdekek mozgatták, így került fel Potsdamban Magyarország is a
németeket kitelepítők listájára. Csehszlovák és szovjet
részről téves adatok alkalmazásától sem riadtak vissza, hogy
elfogadtassák minél több magyarországi német kitelepítését, s
így helyet teremtsenek az egyoldalúan kitelepítendő hétszázezer
felvidéki magyarnak. A magyar kormány hivatalosan 1945 áprilisától
kezdve foglalkozott a magyarországi németek, illetve kitelepítésük
ügyével, miután a német nevűek és származásúak
elhurcolásának (1944. december 22. és 1945. január vége között
a szovjet katonai hatóságok 60-65 ezer „dunai svábot”
hurcoltak el az országból; Jugoszláviából, Magyarországról és
Romániából összesen 150 ezret), szóvátételére válaszul a
szovjet hatóságok február elején felszólították a magyar
belügyminisztert, hogy állítson össze részletes kimutatást a
Magyarországon élő németekről. Az 1941. évi népszámlálás
során 477057 ember vallotta anyanyelvének a németet, s közülük
303419 német nemzetiségűnek tekintette magát. Ebből
hozzávetőlegesen 150 ezer fő volt a Volksbund tagja, 1940-től
mintegy 26 ezer személy németesítette vissza a nevét, és
körülbelül 50 ezer fő jelentkezett önként vagy soroz ták be a
Waffen-SS-be.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
magyarországi német lakosság</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">kitelepítéséről
a három nagyhatalom döntésének értelmében 1945. december 22-én
a szovjetek vezetése alatt álló Szövetséges Ellenőrző
Bizottság által hozott rendelet Magyarországon újabb bírálatot
váltott ki. Csehszlovákiában és a Szovjetunióban üdvözölték
a kollektív felelősség elfogadásának elvét, az Egyesült
Államok missziója azonban utólag közölte, hogy változatlanul
nem tekinti elfogadhatónak a kollektív felelősség elvének
alkalmazását egész népcsoportokra. Ezután Vorosilov</span><sup><span style="font-size: small;">8</span></sup><span style="font-size: small;">,
a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, majd Szviridonov
altábornagy, a SZEB elnökhelyettese kompromisszumként beleegyezett
a 310 ezerre csökkentett kontingensbe.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
1946 januárjában megkezdődött</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">magyarországi
kitelepítések során végül is 125 ezer fő Németország
amerikai, 38 ezer fő pedig szovjet megszállási övezetébe került.
A magyarországi németséget a második világháborúban így
összesen 254 ezer fős veszteség érte. A háborúban elesett 11
ezer fő, 64 ezer fő pedig a visszavonuló hadsereggel menekülve
Nyugatra került. A kollektív büntetés következtében
kitoloncoltak 163 ezer és évekre deportáltak 64 ezer főt, akiknek
egynegyede (kb.16 ezer) a kényszermunkatáborok áldozatául esett.”</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Forrás: Rubicon
történelmi magazin 2015/5-6</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szövegmagyarázat:</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_1cde5987.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_1cde5987.jpg" height="200" width="152" /></a><span style="font-size: small;"><b>1.
Stanislaw Mikolajczyk </b></span><span style="font-size: small;">(1901-1966) lengyel
politikus, miniszterelnök.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_72db6e3d.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_72db6e3d.jpg" height="200" width="176" /></a></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><b>2.
Adolf Hitler </b></span><span style="font-size: small;">(1889-1945) osztrák születésű
német politikus. a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (német
rövidítése: NSDAP) vezetője, 1933-tól kancellár, 1934-től
haláláig a németek Führere, diktátor.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_m7a80b584.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_m7a80b584.jpg" height="200" width="136" /></a><span style="font-size: small;"><b>3.
Karl Dönitz </b></span><span style="font-size: small;">(1891-1980) német tengernagy, a
második világháború idején a haditengerészet főparancsnoka,
Hitler öngyilkosságát követően 23 napig Németország államfője.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_m2cc3bf1.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_m2cc3bf1.jpg" height="200" width="142" /></a><span style="font-size: small;"><b>4.
Winston Leonard Spencer Churchill </b></span><span style="font-size: small;">(1874-1965)
brit politikus, miniszterelnök (1940-1945, 1951-1955) kiemelkedő
képességű államférfi, szónok és stratéga, a brit hadsereg
tisztje.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_268bb034.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_268bb034.jpg" height="200" width="146" /></a></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><b>5.
Harry Trumann </b></span><span style="font-size: small;">(1884-1972) amerikai politikus,
az USA 34. alelnöke és 33. elnöke. Franklin D.Roosevelt utóda.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="https://www.blogger.com/null" name="_GoBack"></a><br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_8d5bbae.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_8d5bbae.jpg" height="200" width="170" /></a><span style="font-size: small;"><b>6.
Joszif Visszarionovics Sztálin </b></span><span style="font-size: small;">(1879-1973)
grúz származású szovjet pártvezető, diktátor,
generalisszimusz.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_m3b3af99a.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_m3b3af99a.jpg" height="200" width="150" /></a><span style="font-size: small;"><b>7.
Georgíj Zsukov </b></span><span style="font-size: small;">(1896-1974) orosz-szovjet
hivatásos katona, a Szovjetunió marsallja, a Vörös Hadsereg
vezérkari főnöke, az SZKP KB tagja, honvédelmi miniszter.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_1279c569.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/otthonukat_hatrahagyo_nemetek/otthonukat_hatrahagyo_nemetek_html_1279c569.jpg" height="200" width="133" /></a><span style="font-size: small;"><b>8.
Kilment Jefremovics Vorosilov </b></span><span style="font-size: small;">(1881-1969)
orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus, hivatásos katona,
a Szovjetunió marsallja. A második világháborút követően
jelentős szerepet játszott Magyarország „szovjetizálásában.”</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor</span></div>
<br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">2015.
június</span></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-48144783309578839962015-06-09T11:47:00.001+02:002015-06-09T11:47:51.532+02:00Azok a szörnyű ötvenes évek, a parasztság megtörése<div align="CENTER" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: x-small;">Magam is
- igaz kamasz fejjel - megéltem az ötvenes éveket. Ezért nagy
figyelemmel olvastam a Rubicon történelmi magazin 2015/4. számában
Erdmann Gyula „Szörnyű évek, a tulajdonos parasztság megtörése”
c. írását. Ahogy a szerző írja „már 1945-ben elkezdődött a
magántulajdon korlátozásával a szovjet típusú proletár -
diktatúra megalapozása…Látszólag demokrácia volt és
többpártrendszer..de mindez csupán átmeneti, politikai célú
engedmény volt a háború utáni konszolidáció érdekében.</span></div>
<a name='more'></a><br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
„<span style="font-size: small;"><i>Rákosi
Mátyás és a Magyar Kommunista Párt</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a Vörös
Hadsereg védernyője alatt már a kezdet kezdetén minden döntő
pozíciót elfoglalt, s bár betartotta a formai demokratizmus és
parlamentarizmus játékszabályait, a háttérből kőkeményen
befolyásolta az alapvető döntéseket. Emlékezzünk csak arra,
hogy az 1945. őszi választásokon 57%-ot elérő kisgazdapárt nem
kaphatta meg a belügyi tárcát s vele a rendőrség és a titkos
szolgálatok irányítását, a Gazdasági Főtanács pedig, amely a
legfontosabb döntéseket hozta, csak formailag állt a
miniszterelnök vezetése alatt, érdemben ott is a kommunisták
által delegált főtitkár, Vas Zoltán akarata érvényesült. Így
volt lehetséges a parlamenti többséget szerzett kisgazdapárt
fokozatos felszeletelése, majd a párizsi béke után a leplezetlen
szovjet mintájú diktatúra kiépítése - s ezzel együtt a
türelmetlen, doktriner és embertelen agrárpolitika bevezetése.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>SZOVJET
PÉLDA</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Rákosiék</span><sup><span style="font-size: small;">1
</span></sup><span style="font-size: small;">nem tűrtek ellenállást; ha nem értek
célt, akkor bevethették a Vörös Hadsereget is, lásd Kovács Béla
kisgazda főtitkár 1947.eleji letartóztatását, kivonását a
politikai életből. Következhetett a kisgazdákat támogató,
segítő értelmiségiekből álló „Magyar Közösség” elleni,
szovjet mintájú koncepciós per, s vele a kisgazda politikusok
sorának kiiktatása a politikai életből. 1947 nyarára készen
állt a terep a törpe minoritásban lévő kommunista erők totális
hatalomátvételére. A minta a sztálinista diktatúra volt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
1920-as évek közepén</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a
Szovjetunióban Buharin és köre a szocialista ipar és a
kisárutermelő mezőgazdaság hosszú egymás mellett élésével
számolt, beépítve a tulajdonos parasztság érdekeltségének
hajtóerejét, de kézben tartava a vezető pozíciókat.
Vitapartnerük, Preobrazsenszkíj viszont a szocializmus mielőbbi
teljes megvalósítását követelte, és az erőltetett ütemű
iparosítás forrásául a paraszti jövedelmek fokozott mértékű
elvonását, a termés természetbeni állami átvételének
növelését jelölte meg. Ez természetesen szigorú centralizációt
és kényszerítő-eszközt jelentett. Sztálin Preobrazsenszkij
mellett foglalt állást. A következmény ismert: volt idő, amikor
szovjet paraszttok milliói haltak éhen, és százezrek sínylődtek
a Gulagon, Buharint pedig Sztálin kivégeztette. Az erőltetett
kollektivizálás kollektivizáláskor az önköltség alatti áron
történt terményátvétel, a növekvő arányú beszolgáltatás
már nem a közellátást, hanem a „szocializmus”, az erőltetett
nehézipari, hadiipari fejlesztések célját szolgálta. Ehhez
egyetlen adat: 1913-hoz képest a szovjet ipar termelése az 1950-es
évek végére negyvenszeres, a mezőgazdaságé csupán kétszeres
lett.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
kommunista párt</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Magyarországra
érkező, Moszkvában kiképzett, szovjet állampolgársággal is
rendelkező vezetői, Rákosi, Gerő</span><sup><span style="font-size: small;">2</span></sup><span style="font-size: small;">
és társaik a sztálinizmus teljes importját vették célba, ami a
tulajdonos parasztság, a tradicionális falusi, mezővárosi
közösségekben irányadó, köztiszteletben álló, földet,
családot, történelmi egyházat tisztelő és szolgáló gazdák
kisemmizését jelentette. A kommunista diktatúra csak
kiszolgáltatott tulajdonától, érdekvédelmétől, szervezeteitől,
egyleteitől megfosztott alattvalókat kívánt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
JURCSEK-RENDSZERTŐL A KENYÉRCSATÁIG</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az állami
beavatkozás a magyar mezőgazdaságban korábban sem volt
ismeretlen. Már az első világháborús hadigazdálkodás
megszervezése is állami feladat volt. Az 1920-as években
csökkentek a termésátlagok, szélesre nyílt az agrárolló: a
közellátást és az ipari importhoz szükséges agrárexportot is
az állam szervezte. A második világháború alatt pedig egyre
nehezebb volt a közellátás, a hadseregellátás és az egyre
agresszívebb német igények kielégítése. 1940-től a hatóságilag
meghatározott termelői szükségleten felül minden készletet
igénybe vettek, mélyen önköltség alatti áron. 1942-43-ban
bevezették a jurcsek-rendszert, amelynek keretében a szántóföldek
értékének egy-egy aranykoronája után tíz, majd ötven
búzaegységet - azaz 10, illetve 51 kg búzát vagy azzal
egyenértékű cikket - kellett beadni.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
második világháborús pusztulás után</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a kötött
gazdálkodás folytatása átmenetileg érthető volt. A
jurcsek-rendszert eltörölték ugyan, de 1945 első felében a
gazdák a szűken meghatározott háztartási és gazdasági
szükségleteken felül minden készletüket kötelesek voltak
beszolgáltatni. 1945 őszétől a progresszivitás jegyében egy 2-4
holdas gazda - a rendelkezések szerint - holdanként 50, egy 8-10
holdas gazda holdanként 100, egy 20-30 holdas pedig holdanként 150
kg kenyérgabonát lett volna köteles beadni. Ám a termés gyenge
lett, a közellátás akadozott, így aztán a gazdák minden
feleslegét elvitték alacsony hatósági áron. 1946 elején egy
beszolgáltatott ökör hatósági áráért a szabadpiacon egy libát
lehetett venni. A végrehajtást ún. elszámoltató bizottságok
végezték.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Közben
a megszálló szovjet hadsereg</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">ellátása
is a parasztságra hárult. A hivatalosan átadott termékekért a
gazdáknak ún. búzakötvényt adtak, melynek ellenértékét soha
nem kapták meg. Tegyük hozzá: a megszállás első évében a
szovjet katonák vittek mindent - átvételi elismervény nélkül. A
Magyar Kommunista Párt a földreform körül, 1945-46-ban még a
kisgazdaságok támogatását,”</span><span style="font-size: small;"><i>kert-Magyarországot”,
„magyar földön termett szocializmust” (</i></span><span style="font-size: small;">Rákosi)
ígért. A valóság egészen más lett.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
beszolgáltatást</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a
koalíciós pártok mindegyike ideiglenes, szükséges rossznak
tartotta: a jegyrendszer élelmiszeralapját valahogyan biztosítani
kellett. Az 1946-47-es gazdasági évben a rendeletek méltányos,
bár az előző évinél nagyobb beszolgáltatási terhet írtak elő.
A rendeletből azonban megint nem lett semmi. Ahogy jött a tél, s
nőtt az éhezők száma, úgy keményedett a beszolgáltatás is.
Ismét elindultak az elszámoltató bizottságok, s - az ún.
„kenyércsata” részeként - elvittek minden „felesleget”. A
közellátást így is csak igen alacsony szinten lehetett
biztosítani.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>SZÉTNYÍLÓ
AGRÁROLLÓ</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az 1946,
augusztusi pénzügyi stabilizáció (a forint bevezetése a Szerk.)
összességében nagy jelentőségű volt, a mezőgazdaság helyzetét
azonban súlyosbította. Az ipariban az 1938.évi ár 5-6-szorosát,
a mezőgazdaságban csak 3-4-szeresét írták elő. Ekkor nyílt
legszélesebbre az agrárolló. Egy év múlva javítottak az
agrárárakon (búzánál pl. 50%-kal), de még így is széles
maradt az agrárolló. 1948-49-cel aztán ismét süllyedni kezdett a
mezőgazdaság árszínvonala.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Új
teherként jelentkezett</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a
felemelt földadó: először aranykoronánként egy a stabilizáció
után már négy kg búzát jelentett, melynek súlyát
érzékelteti,hogy az 1946-47-es összes terménybegyűjtés 78 ezer
vagon volt, s ennek 30%-át adóként rótták le. Ehhez jött az
Őrlési dézsma és az iparcikk-csereakcióért átadott gabona. Így
a kenyérgabona 80 százalékáért a termelők pénzt nem kaptak, és
a maradék 20%-ot is mélyen a szabadpiaci ár alatt voltak
kénytelenek beadni.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Nagy
Imre</span><sup><span style="font-size: small;">3</span></sup><span style="font-size: small;"> az
1947-48-as beszolgáltatási rendszer tárgyalásakor nem véletlenül
szorgalmazta, hogy jó közepes termés esetén szűnjön meg a
beszolgáltatás. Nagy Ferenc miniszterelnök pedig megígérte: hat
mázsás holdankénti gabonatermés esetén nem lesz beszolgáltatás.
Az aszály miatt azonban vissza kellett vonni a kedvezményeket.
Kenyérgabonából és lisztből minden készletet zároltak. Rákosi
később beismerte, hogy az 1947-48-as gazdasági évben a szigorodó
rendeletek miatt négyszer zaklatták a termelőket. Ugyanakkor a
</span><span style="font-size: small;"><i>Szabad Nép </i></span><span style="font-size: small;">elkezdte
az ellenségkeresést: a nagy hiányok okát a laza ellenőrzésben
és a feketepiacban látta, s nyílt gazdaellenes hangulatkeltésbe
fogott.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Rákosi
már 1948 elején</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">még a
nyílt diktatórikus fordulat előtt, beszél a szövetkezesítés
fontosságáról, ekkor azonban az önkéntességet és az állami
támogatást is emlegette. Mezőhegyesen még 1948 áprilisában is
leszögezte: rágalom, hogy az MKP (Magyar Kommunista Párt – a
Szerk.) a magántulajdon ellen lenne; sőt a párt úgymond megvédi
a paraszti tulajdont. Az MDP (a kommunista párt és a
szociáldemokrata pártból összevont – a Szerk.) első
kongresszusának program nyilatkozata 1948 júniusában a kisparaszti
mezőgazdaság támogatása és a mezőgazdasági termelés növelése
mellett foglalt állást. Hamarosan aztán kibújt a szög a zsákból.
1948. augusztus 20-án Kecskeméten már kijelentette: az egyéni
gazdaság nem lehet a jövő, mert annak keretében „</span><span style="font-size: small;"><i>a
nagy halak megeszik a kis halakat”.</i></span><span style="font-size: small;"> A cél
tehát - mondta - a szövetkezés (az önkéntességről már szó
sem volt), a progresszív adózás és a nagy gazdák (kommunista
terminológiával: kulákok) korlátozása. 1949 januárjában aztán
Rákosi már a proletárdiktatúrára való gyors áttérést
szorgalmazta, a tulajdonos, polgári rétegek és a többpártrendszer
felszámolásával. Közben fenyegető jelzést kapott a polgári
ellenzék is. 1948 nyarán folyt le koholt vádakon alapuló
koncepciós FM-per, melynek végén 62 vádlottat ítéltek el és
további 138 képzett szakembert üldöztek el a minisztériumból. A
hamis vád lényege az volt, hogy - úgymond - Horthy-bérenc
hivatalnokok szabotálták a beszolgáltatást (értsd: enyhíteni
akarták a már-már nyíltan likvidációs célú beszolgáltatási
terheket.)</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>KULÁKLISTÁRA
TETT PARASZTOK</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Egyre
szembeszökőbbek lettek a gazdaságpolitika torzulásai. A
kollektivizálással és az életszínvonal emelésével párhuzamosan
az ipar és a mezőgazdaság egyidejű fejlesztését hirdették. Ez
így együtt irreális volt. A Szovjetunióban sem sikerült, de a
tények a tervkészítő álmodozókat nem befolyásolták Az
eredmény túlpörgetett és rossz szerkezetű, elavult technikát
átvevő iparosítás, kis túlzással hadi iparosítás és
stagnáló, visszaeső mezőgazdaság lett.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>1948
nyarától már szóba sem került</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a
beszolgáltatás eltörlése, sőt azt a pártvezetés a szocialista
gazdaság velejárójának deklarálta. Már ekkor felmerült a
termés egészének beszolgáltatása - de erre, azaz az
agrártermelés államosítására még nem került sor. Progresszív
beszolgáltatási rendszert alakítottak ki: 1-5 kataszteri hold
között a beszolgáltatás azonos volt a földadóval (négy kg
búza/aranykorona-érték), e felett pedig emelkedő szorzószámmal
számolták ki a kötelezettséget. Viszonylag jó 1948.évi termés
után kenyérgabonából az össztermés 32%-át, az összes
terményből pedig 25%-át vették el adóba és beszolgáltatásként.
A szabadpiacra alig jutott el a gazda, akkor is csak minimális
terménnyel. Nőtt a tej-és zsírbeszolgáltatás is. Tehenenként
napi egy-két liter helyett három litert kellett leadni, s több
állat tulajdonlása esetén meredek progresszivitást alkalmaztak.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Megkezdődött
a kulákok korlátozása.</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Először
mezőgazdaság-fejlesztési járulékra kötelezték őket: ez
aranykoronánként 2-4 kg gabonát jelentett. „</span><span style="font-size: small;"><i>Fizessenek
a gazdagok!” </i></span><span style="font-size: small;">– hirdette a </span><span style="font-size: small;"><i>Szabad
Nép.</i></span><span style="font-size: small;"> 1948-49-ben egy átlagos 15 kat. holdas
gazdaságban mindössze 3.5 hold termése maradt meg a gazdánál,
egy 50 kat. holdasnál viszont már semmi sem. Súlyos zavarokat
okozott, hogy a kulákhatár rendeletenként különböző volt. Holt
15 kat. hold, illetve 150 aranykorona-érték, hol pedig 250
arany-korona volt a határ. Végül viták után a határt 250 kat.
holdban vagy 350 aranykorona-értékű földben határozták meg.
Megjegyzendő, hogy hazánkban kb. 450-500 aranykorona értékű volt
az a föld, melyet már nem lehetett családi erővel művelni. Maga
Rákosi egyébként a rendeleteket is semmibe véve szélesre tárta
a kaput a kulákká nyilvánítás előtt: kulák lehetett az is,aki
egyházközségi tisztséget viselt, nem adta a lányát
középparaszthoz vagy „kupeckedett”, állandó bérest tartott
stb. „</span><span style="font-size: small;"><i>A kulákra csak a kemény kéz hat”
-</i></span><span style="font-size: small;"> ment az ukáz a helyi kiskirályokhoz.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Megnyíltak</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">az ÁVH
(Államvédelmi Hatóság – a Szerk.) felügyelete alatti
internáló-és munkatáborok, mint Recsk, Kistarcsa, Hortobágy és
a többi, sok-sok elhurcolt, száműzött kulákkal, miközben
növekedett a falvakban a vidéki városokban az öngyilkos parasztok
száma: már nem csak a földtől, de az élettől is menekültek…
Volt rá okuk: már 1948-ban háromezer parasztot ítéltek el a
beszolgáltatás nem teljesítése miatt. Az 1949-1953 között folyó
650 ezer büntető peres eljárás és 850 ezer rendőri
„intézkedés”(értsd: nem ritkán fizikai bántalmazás,
megalázás) zöme a parasztságot sújtotta. A „párt ökle”, az
ÁVH is sűrűn sújtott le véres, erőszakos eszközeivel a vidéki
„osztályellenségre”.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az
1949-1950. évi beszolgáltatási rendelettel</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">minden
egyes termelő kötelezettsége 15%-kal emelkedett. A kulákoknál
ezenfelül jelentősen növelték a szorzószámot, így náluk
mintegy 40%-kal nőtt a terhelés, elérve a teljesíthetetlenség
határát. Megkezdődött tehát a gazdag parasztok likvidálása.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Tízezerszám
kerültek kuláklistára olyanok, akik sohasem vagy csak néha
alkalmaztak idegen munkaerőt a családjuk mellett. 1950.-ben már
számos középparasztot minősítettek kulákká, mivel addigra sok
kulák elmenekült a falvakból, odahagyva földet, tanyát, ám
Rákosi nem tűrt olyan települést, ahol nem volt kulák. Számára
ellenség nélkül nem volt élet az élet.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>MENEKÜLÉS
A FÖLDTŐL</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Új
találmány volt az önkéntes termény, illetve állat
beszolgáltatás lehetősége is, amit természetesen kötelezően
előírtak termelőkként, mivel az országos tervet le kellett
bontani az egyes termelőkig. A „kötelezően önkéntes”
beadásért 20% felárat fizettek, de az átvételi ár így sem érte
el az önköltséget. 1950-ben a kisparasztok a beadási előírásokat
az erősödő terror; rendőri akciók, internálások és
büntetőperek ellenére is csak 85, a középparasztok 75, a kulákok
pedig 68%-ban voltak képesek teljesíteni.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
parasztok, kivált a nagygazdák</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">már
menekültek a korábban annyira szeretett és áhított földtől.
1949-1953 között az egyéni gazdaságok területe 11 millió kat.
holdról 6.5 millió kat. holdra zuhant. 40 ezer kulák 960 ezer kat.
holdat „ajánlott fel” az államnak, az ún. dolgozó parasztok
közül pedig 70 ezer szabadult meg 350 ezer kat. holdtól. A tsz-ek
kezén lévő föld ezzel párhuzamosan 93 ezer kat. holdról
hárommillióra, az állami gazdaságok területe 1.4 millióról
hárommillióra, az állami gazdaságok területe 1.4 millióról
három millió holdra nőtt. 1952-ben közel egy millió hold állt
műveletlenül. Minőségi, hozzáértő és földet szerető,
generációk tudását átvevő munkaerő zöme a mezőgazdaságból
az iparba menekült, s vált belőle segédmunkás, sofőr,
targoncakezelő és sok egyéb. Az állami gazdaságok és tsz-ek
képtelenek voltak pótolni a kieső munkaerőt, mert a földet csak
a gyenge munkaerő követte a nagy gazdaságokba, melyek nem kapták
meg a beígért állami támogatást sem, s így hatékonyságuk
meglehetősen alacsony volt.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>1950-51-ben tovább
emelték</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">a
beszolgáltatandó mennyiségeket, nőttek a szorzószámok, s már
az öt holdas parasztok terhelése is erősen emelkedett A tsz-ek
terhelését is fokozni kellett: ők a kisparaszti kvóta szerint
teljesítettek beszolgáltatást.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1951-ben
folytatódott a terhek - immár az esztelenségig történő
fokozása. Már csak az egy holdas termelők mentesültek, a
törpebirtokosok terhelése is háromszoros lett. A terhek növekedése
összességében 15-150%-ot tett ki, de úgy hogy legjobban az 5-15
kat. holdas gazdák terhét növelték meg, mivel a kulákok már nem
voltak tovább terhelhetők. A kulákok eddig még menekülhettek
helyzetükből: ha földjük egy részét leadták vagy bérbe adták,
lekerültek a kuláklistáról. 1951-től viszont mindazokat kuláknak
minősítették, akik 1949-ben szerepeltek a listán, akkor is, ha
nem volt földjük. Már pedig kuláknak lenni ekkor a jogfosztottság
és a teljes kiszolgáltatottság helyzetét jelentette.. A gazdag
parasztok s a jó képességű középparasztok menekülésével a
faluból részben az 1959 utáni években - az új, erőszakos
kollektivizáláskor - veszett el az a tudás , az a
közösségteremtő,illetve - megtartó erő az az önállóság és
döntésképesség, amelyre a rendszerváltás után oly nagy szükség
lett volna vidéken is.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Közben
szakadatlanul ömlött a hazugság.</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Gerő
például 1951-ben, az MDP (Magyar Dolgozók Pártja)
pártkongresszusán kijelentette: az iparostás terhét az ipar
fizeti, a mezőgazdaság többet kap vissza, mint amennyit az
államnak ad. A mezőgazdaság árutermelése – mondta - messze áll
az iparé mögött </span><span style="font-size: small;"><i>„az ellenség aknamunkája
miatt”</i></span><span style="font-size: small;">. Erről most csak annyit: 1950-ben
az ipar 3.7 milliárd forint állami támogatást kapott, míg a
mezőgazdaság mindössze 0.9-et, miközben csak kenyérgabonából
nagyobb értéket adott be ennél. S hol volt még a kukorica-, bor
és az állat beszolgáltatás? Ezek után Gerő azon állítása,
hogy a becsületesen dolgozó paraszt könnyen teljesítheti a
beszolgáltatást, s marad neki bőven a szabad piacra is, már
nemcsak hazugság volt, hanem gúnyolódás is.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A BEGYŰJTÉSI
RENDSZER ANOMÁLIÁI</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">1952-53
telén már 800 ezer parasztgazdaság volt hiányosan ellátva: vagy
a család fejadagja, vagy a vetőmag hiányzott, sokszor mindkettő.
Az 1953-as begyűjtési terv mégis makacsul erőltette a terhek
növelését. A kulákok terhét már nem lehetett emelni, a
középparasztoké viszont 10-30, a szegény parasztoké ugyanakkor –
s ez kiemelendő – 20-180%-kal emelkedett, mivel a vezetés már
látott „Felesleget”. A jó termésű 1951-es évben az
összbegyűjtés 656 ezer búzavagon (búzavagon = 1 vagonnyi búza
vagy ezzel egyenértékű termény, termék) volt. Az 1953.évi terv
viszont 829 ezer búzavagont írt elő, ami kitűnő termés esetén
is elérhetetlen volt. Sokszor fordult elő, hogy a gazdák a szabad
piacon, méregdrágán vettek terményt azért, hogy teljesíthessék
a beszolgáltatást. Összességében jegyezzük meg: egy átlagos
termékszerkezetű ötholdas gazda beszolgáltatási terve 1948-1953
között 188 búzakilogrammról 505-re nőtt holdanként. Egy 15
holdasé ugyanakkor 218 búzakilogrammról 640-re, egy 30 holdasé
252-ről 739-re emelkedett.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
begyűjtés több címen történt.</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
beszolgáltatás mellett igen terhes volt a már említett,
terményben fizetendő földadó - ezért ugyanis ellenérték nem
járt. A magyar mezőgazdaság összes földadója 1948-1952 között
évente 40-50 ezer búzavagont tett ki. Ezen felül 1949-től
jövedelemadót is fizetni kellett forintban, ami 1952-re
többszörösre emelkedett. Egy 200 aranykoronás föld után
1949-ben 230 búzakilogrammot és 20 forintot, 1952-ben már 640
búzakilogrammot és 181 forintot kellett beadni, illetve fizetni
adónként. Ehhez jött a szerződéses, illetve szabad felvásárlás;
itt az ár 20-30%-kal magasabb volt a beszolgáltatási árnál, de
így is csak alulról súrolta az önköltséget.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>1953-ra
csődhelyzet alakult ki.</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Az
árutermelő kulákok eltűntek, az állami gazdaságok, és tsz-ek
gyengén működtek, a közel-látást súlyos hiány jellemezte.
Sztálin halála után, 1953 júniusának végén parlamenti
beszédében Nagy Imre indokolatlannak nevezte a túlzott
iparosítást, elítélte az erőszakos tsz-szervezést, s megígérte
az egyéni gazdák támogatását, a kulákellenes jogszabályok
enyhítését. Részben-egészben elengedték a termelők
adóhátralékait. A beszolgáltatási kötelezettséget terményeknél
15, sertésnél, marhánál 30, baromfinál 40, tejnél 15%-kal
csökkentették minden paraszti kategóriában, miközben az átvételi
árakat némileg emelték. A háztáji földek területét 0.5-ről
egy holdra emelték. Így is 461 tsz szűnt meg az országban 700
ezer kat. holdon. Nőtt az egyéni gazdák reménye, megállt a
menekülés a földtől.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Elterjedt
a hír:</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">eltörlik
a beszolgáltatást. Ez sokakat visszatartott a beszolgáltatás
teljesítésétől, amit Rákosi-ék nem mulasztottak el Nagy Imréék
szemére hányni. Rákosiék amúgy is mindent megtettek a fordulat
ellen, majd 1955 márciusában ellenfordulatot hajtottak végre,
kihasználva a Moszkvában is keménykedő vonalat, a nemzetközi
helyzet számukra kedvező változását. Hegedűs András</span><sup><span style="font-size: small;">4</span></sup><span style="font-size: small;">,
az új miniszterelnök ismét a hadiipar és a nehézipar
fejlesztéséről, valamint a kollektivizálás fokozásáról
beszélt. A beszolgáltatást nem merték - nem akarták - emelni, de
farizeus módon megtalálták a paraszti terhek növelésének új
módját: ez volt az ún. kötelező értékesítési szerződés,
ami azonos volt a beszolgáltatás után megmaradó feleslegek
alacsony áron történő átadási kényszerével. Ismét megtörtént
- számtalanszor -, hogy elvitték a gazda összes gabonáját, s így
kénytelen volt a maga számára drágán megvásárolni a
kenyérrevalót.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>Az SZKP XX.
kongresszusa</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">eleinte
reményeket keltett Magyarországon is, hiszen törvényességet,
ösztönző agrárpolitikát, felemelt átvételi árakat és növekvő
mezőgazdasági beruházásokat ígért. Nálunk azonban Rákosi -
„Sztálin legjobb tanítványa”-ként - kitartott a sztálinizmus
mellett, s így egyetlen változás történt: a hitványságban
hozzá hasonló Gerő váltotta fel őt 1956 júliusában. A készülő
új ötéves terv nem csökkentette a beszolgáltatást, erősen
növelte viszont a kötelező szerződéses értékesítést.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;"><i>A
pártvezetés</i></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">még 1956
októberében is arról beszélt, hogy a beszolgáltatás szükséges;
csupán a beszolgáltatási árak némi emelését és a földadó
természetben való fizetésének eltörlését tervezték.
Eltörölték volna a kötelező értékesítési szerződést, s a
termelőknél nemcsak a vetőmagot, hanem a család szükségletét
fedező mennyiséget is meghagyták volna. Mindez akkor már nem
sokat ért, hiszen a forradalom és szabadságharc küszöbén
voltunk.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">A
forradalom alatt a Nagy Imre - kormány eltörölte a begyűjtési
rendszert. 1956-57-ben sok paraszt kilépett a termelőszövetkezetből;
a tsz-ek földterületük 50%-ára szorultak. A forradalom és a
szabadságharc eltiprása után eleinte a Kádár kormány engedte a
felvásárlásai ár némi emelését, s a kollektivizálás is csak
lanyha ütemben indult újra, hogy aztán 1958-59-ben visszatérjen
az erőszakos fellépés, az ipari árak emelése, a forgalmi
kötöttségek politikája. A parasztság ekkor adta meg magát:
1956. november 4. után, átmeneti kivárást követően lett világos
számára, hogy a szovjet megszállás folytatódásával nincs esély
az egyéni gazdálkodásra. Már nem volt szükség begyűjtésre,
leplezetlen terrorra. Rafináltabb eszközökkel - az erőszakot
persze bármikor elővéve - is célt lehetett elérni a reményeiket
feladó egyéni gaz-dákkal szemben.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szövegmagyarázat:</span></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/azok_a_szornyu_otvenes_evek/azok_a_szornyu_otvenes_evek_html_62cff127.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/azok_a_szornyu_otvenes_evek/azok_a_szornyu_otvenes_evek_html_62cff127.jpg" height="200" width="178" /></a></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="https://www.blogger.com/null" name="_GoBack"></a><span style="font-size: small;"><b>1.
Rákosi Mátyás</b></span><span style="font-size: small;"> (szül Rosenfeld:
1892-1971), 19435-1956 között az MKP (Magyar Kommunista Párt), az
MDP (Magyar Dolgozók Pártja, az MKP és az SZDP összevonásából
keletkező) fő, majd első titkára,1952-1953-ban a Minisztertanács
elnöke. Sztálin magyarországi „helytartója”. Sztálin legjobb
magyar tanítványa. Rákosi személyi kultusza 1952-ben érte el
tetőpontját. Ő volt népünk „bölcs vezére” is.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/azok_a_szornyu_otvenes_evek/azok_a_szornyu_otvenes_evek_html_m7b99aeb1.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/azok_a_szornyu_otvenes_evek/azok_a_szornyu_otvenes_evek_html_m7b99aeb1.jpg" height="200" width="139" /></a><span style="font-size: small;"><b>2.
Gerő Ernő</b></span><span style="font-size: small;"> (Singer Ernő:1898-1980)
kommunista politikus, több magyar kormány tagja („Gerő a hídverő
stb.). 1956-ban az MDP első titkára, szovjet NKVD tiszt.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/azok_a_szornyu_otvenes_evek/azok_a_szornyu_otvenes_evek_html_16c73012.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/azok_a_szornyu_otvenes_evek/azok_a_szornyu_otvenes_evek_html_16c73012.jpg" height="200" width="160" /></a><span style="font-size: small;"><b>3.
Nagy Imre </b></span><span style="font-size: small;">(1896-1958) magyar politikus,
gazdaságpolitikus, egyetemi tanár az MTA rendes tagja.1953-1956
között a Minisztertanács elnöke, az 1956-os forradalom és
szabadságharc mártír miniszterelnöke.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0.14in;">
<a href="http://optimer.hu/temesvari/azok_a_szornyu_otvenes_evek/azok_a_szornyu_otvenes_evek_html_m3bffb43c.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://optimer.hu/temesvari/azok_a_szornyu_otvenes_evek/azok_a_szornyu_otvenes_evek_html_m3bffb43c.jpg" height="200" width="179" /></a><span style="font-size: small;"><b>4.
Hegedűs András </b></span><span style="font-size: small;">(1922-1999) kommunista
politikus, szociológus, 1955-1956-ban a Minisztertanács elnöke.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<br /><br />
</div>
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">2015. május</span></div>
<br />
<div style="margin-bottom: 0.14in;">
<span style="font-size: small;">Szerkesztette: Dr.
Temesvári Tibor</span></div>
dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-3151610045200973703.post-76273616039956422372015-06-09T11:37:00.001+02:002015-06-09T11:37:47.017+02:00Érdekességek<a href="http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20150527-bismarck-hadihajo-tengeri-utkozet-harmadik-birodalom-brit-kiralyi-haditengereszet-csatahajo.html" target="_blank">A Bismarck pusztulása</a><br />
<a href="https://drive.google.com/file/d/0B2LRSddapnVwakQzRUNsLXZzNm8/view?usp=sharing" target="_blank">1949</a><br />
<a href="https://drive.google.com/file/d/0B2LRSddapnVwZHo1UHVRd2tmeXc/view?usp=sharing" target="_blank">Régi fotók - világhírességekkel</a>dr. Temesvári Tiborhttp://www.blogger.com/profile/11668044604355794588noreply@blogger.com0