Raporton Moszkvában

Most, így utólag olvasva a korszak politikusainak „vallomásait” elképesztő, hogy az ország akkori irányítói, mennyire önállótlanok voltak. Magyarország függetlensége sehol nem volt.

Igaz ez nemcsak az ötvenes évekre, így volt ez egészen a rendszerváltásig. Az akkori átlagember nem ismerhette meg a „titkos találkozókat”. Most már történelmileg is bizonyított: a szovjetek szinte „kézi vezérléssel” irányítottak bennünket is. Ki tudta - a szúk körön kívül - például, hogy 1956. október utolsó hetében végig az itt tartózkodó Mikojan¹ és Szuszlov² nélkül nem születhettek döntések Az ún. „konszolidáció idején 1956. decemberében, de még 1957. januárjában is Kádár János szinte minden este „kijárt” Leányfaluba, ahol Malenkov ³ és Arisztov⁴ „főhadiszállása” volt. Nagy Imréék elrablásában a magyar szerepvállalást ők tették egyértelművé.

Sztálin halála⁵ - legalábbis ami a „személyi kultuszt”és politikai irányvonalat illette - valamit változtatott a helyzeten.

Ennek egyik állomása volt Rákosiék találkozása a szovjet vezetőkkel 1953. június 12-én. Csak néhány hónap választotta el őket Sztálin halálától. A találkozót - hiányos emlékezetére hagyatkozva - maga Rákosi „visszaemlékezései” második kötetében részletesen leírja, de néhány mondatos közvetett információ erről Vásárhelyi Miklós⁶ és más szerzőknél is fellelhető.

A tárgyalások:

„A pártdelegáció Malenkov miniszterelnöki helyiségében találkozott a SZU KP elnökségének tagjaival” írja.

A szovjetek a fal mellett ültek: Malenkov, Hruscsov⁷, Molotov⁸, Mikojan - talán Kaganovics⁹ is - Bulganyin¹⁰, Berija¹¹, Kiszeljov (a SZU. magyarországi nagykövete, aki egyben a jegyzőkönyvet is vezette), s, mint (gyenge) fordító egy Bajkov nevű - magyarul tudó - CK. munkatárs. A főtitkárt Berijával szembe ültették, aki lényegében az ülést vezette. Malenkov „semmitmondó megnyitója után” Rákosi beszélt, majd utána Berija szólalt fel. „A szovjet elvtársak jól fel voltak készülve, egy részük előre elkészített szövegből vagy annak segítségével bizonyította a maga területén, hogy milyen hibásan dolgozik a párt különösen engem támadtak. Rendkívül élesen felvetették a magyarországi személyi kultuszt.”

Támadásaik folyamán - írta Rákosi - „szinte az a kép alakult ki, hogy a személyi kultusz, valami magyar találmány, amelyet én kezdeményeztem és fejlesztettem naggyá.” A törvénysértéseket élesen Berija vetette fel „aki részletesen bizonyította, hogy én tulajdonképpen azt csináltam Magyarországon, amit Sztálin a SZU.-ban…”

Mikojan a gazdaságpolitikában elkövetett hibákat sorolta fel. „Felszólalását azzal kezdte: Én már régen észrevettem, hogy Rákosi e nagyon beképzelt.” Hruscsov számon kérte „hová lett a világhírű búzaexport? Bulganyin statisztikai adatokkal próbálta igazolni, milyen beteg a magyar hadsereg. „Berija megvádolt, hogy nemcsak miniszterelnök akartam lenni, szverhpremier is. És ez így ment vagy két órán keresztül, csak úgy zuhogtak ránk a negatív tények. Amikor szóhoz jutottam, megmondottam, hogy én nem vettem észre, hogy nálunk a többi népi demokratikus országokétól valami nagyon eltérően állana a személyi kultusz kérdése. Különösen elégedetlen voltam azzal, hogy azok a szovjet elvtársak, akik olyan lelkesen és szívósan támogatták a Sztálin körül kialakult személyi kultuszt, most velem szemben lépnek fel e téren, mint vádlók.”

Nagy Imre - Rákosi szerint - elővette a noteszét és onnan idézgetve, támogatta a Rákosival szemben elhangzott kritikákat és vádakat. Gerő¹² is azonnal a főtitkárt támadta. Elmondta, hogy ő már 1945-ben arra törekedett, hogy a párt vezetője legyen, de ezt a törekvését azért adta fel, „mert nem bírta a versenyt, a szovjet elvtársak ezen jót nevettek.”

A többi magyar résztvevő „lényegeset nem igen mondtak.” A vádak szokatlanok és váratlanok voltak, Rákosi szavaival „amikre egyszerűen nem is tudtam felelni. Például nagyon kilovagolták, hogy a politikai bizottsági tagok nem egyforma információt kapnak, vagy hogy a Központi Bizottság tagjainak nincs elég befolyása a párt vezetésére. Nagyon élesen forszírozták, hogy a nehézipart annyira forszíroztuk, a hadsereg túl sokba kerül stb.”

Rákosi ezután felelevenítette, miért volt szükség a hadsereg erőteljes fejlesztésére. Fejtegetései szerint kiderült, hogy a hadseregfejlesztés egy „feneketlen zsák.” Amikor ő 1952-ben Sztálin elé terjesztette a katonai kiadások főbb számait „Sztálin, aki igazán nem volt érzelmes ember, őszintén és mélyen felsóhajtott, s azt mondta: Hát még ha tudná, hogy nekünk mennyibe kerül a honvédelem… Előfordulhat, mondotta Sztálin, hogy most takarékoskodnak a hadseregfejlesztésen, háború estén pedig az ellenség könnyűszerrel lebombázza gyáraikat vagy elfoglalja az ország jelentékeny részét. Vállalják ezt?”

A főtitkár már nem emlékezett, hogy rövid szünet után, vagy még aznap este folyatták-e a tárgyalásokat. „A szovjet elvtársak a második megbeszélésnél közölték konkrét elgondolásaikat. A Minisztertanács elnökéül Malenkov Nagy Imrét terjesztette elő. Ezt a javaslatot az amúgy is nyomott hangulatú magyar delegáció halálos csendben fogadta. Senki sem helyeselte. Végre megszólalt Dobi¹³, aki azt mondja: Ez jó lesz Nagy Imrét szeretik a parasztok. A szovjet elvtársak, amikor előzőleg csak velem beszéltek azt javasolták, hogy én maradjak a Minisztertanács elnöke, s az első titkár posztjára kértek javaslatot azzal, hogy az illető se zsidó, se idős ne legyen.”

Rákosi Nagy Imrét a kora miatt nem tartotta alkalmasnak… „Minden esetre egy mellékmondatból értesültünk, hogy a szovjet elvtársak rám vonatkozólag megváltoztatták eddigi álláspontjukat, s első titkár maradok.” A szovjet vezetők szükségesnek tartották, hogy a Központi Vezetőség mondja ki határozatban, „hogy eddig a pártban a zsidók elnyomták a nem zsidókat. A mi delegációnk ekkor már annyira demoralizálva volt, hogy ez ellen a javaslat ellen egyetlen szó sem emelkedett, annak dacára, hogy azt is közölték velünk, hogy e határozatokat a nagyobb nyomaték kedvéért az eddigi gyakorlattól eltérően kiáltvány formájában közöljék a magyar néppel.” A határozatba a szovjetek javasolták, „hogy a termelőszövetkezetekből bárki azonnal kiléphet, és ha a tagság akarja, a termelőszövetkezetek azonnal azonnal fel is oszolhatnak. Dobi azonnal közbevetette, hogy ebből bajok származnak, ez nem lesz jó, de ügyet sem vetettek rá… Molotov közbeszólt: téved, így lesznek Maguknál igazán erős szövetkezetek… Az ülés vége, hogy úgy mondjam csattanója, egy felszólítás volt hozzám, hogy informáljam a jelenlevőket az Eisenhowerrel¹⁴ folytatott titkos tárgyalásaimról. Minthogy ilyen tárgyalásaim nem voltak kezdtem érdeklődni, hogy miről is van szó tulajdonképpen. Kiderült a következő: néhány héttel előbb az amerikai nagykövet egy fogadáson, beszélgetés közben elmondotta, hogy Eisenhowernek az a szándéka, hogy személyesen beszél a népi demokratikus országok vezetőivel, s esetleg meghívja őket…”

A szovjet vezetők már úgy tálalták az esetet, hogy Eisenhower személy szerint Rákosival akart tárgyalni. „Hiába mondottam, hogy én erről a közlésről most hallok először, ennek kapcsán újra sorozatos támadások értek, melyeket Molotov írásban lefektetett, illetve felolvasott fejmosása fejezett be…”

Az ülés végén a szovjetek felszólították a magyar pártdelegációt, hogy azonnal készítsék el annak a határozattervezetnek a szövegét, amelyet a Központi Bizottság elé akarnak terjeszteni és állítsák össze az új Minisztertanács és az új Politikai Bizottság tagjainak jegyzékét is. „Az új PB-listára azért volt szükség, mert a szovjet elvtársak követelték, hogy Révai Józsefet¹⁵ és Farkas Mihályt¹⁶ azonnal távolítsuk el úgy a PB.-ből, mint a Minisztertanácsból. Mi úgy értelmeztük ezt, hogy a zsidótlanítás ezzel kezdődik… Fogadok mondta Hruscsov e, hogy Farkas egy századot nem tud elvezetni. Molotov azt mondta Révairól, hogy az ideológia frontján cár i. bog.”

Rákosi panaszolta, hogy, hogy Bajkov fordítása sem oroszról magyarra, sem magyarról oroszra nem volt megbízható. „Ismételten előfordult, hogy egészen másképp fordított, mint az eredeti szöveg szólt…, úgyhogy nemegyszer a magyar delegáció oroszul értő tagjai vették át a fordító szerepét. Rossz volt az akusztika, alig lehetett hallani, amit az asztal másik végén mondottak… Berija leginkább indulatosan kibökött rövid mondatok formájában külön előadást tartott, s közben figyelte, demonstratíve szúrós szemeket vetve rám, a hatást… Mikor Berija kezdett túlságosan ad hominem foglalkozni velem, annyira, hogy miatta már alig tudtam a tárgyalás menetét figyelemmel kisérni, megpróbáltam egyszerűen nem figyelni rá… Berija „ilyeneket eresztett meg Ulbricht¹⁷! Finom generalszekreter! Porosz őrmester semmi egyéb. Végül hallatlan szemtelenséggel ilyeneket kezdett, most már részben a szovjet elvtársak felé fordulva mondani: Érdekes ez a Rákosi! Számára mindenki kémgyanus, még Gerő is.”

A szovjet vezetők felhívták a magyarok figyelmét, hogy állítsák helyre a „szocialista törvényességet. Javasolták, hogy szüntessük meg az internáló táborokat és magát az internálás intézményét is. Az volt a benyomásom, hogy e javaslatnál döntően saját tapasztalataikból indulhattak ki, mert a kérdésnél Malenkov azzal fordult hozzám: Hány százezer ember ül jelenleg Magyarországon? Én egészen meg voltam zavarodva, mert ekkora tájékozotlanságot mégsem tételeztem volna fel, s mielőtt felelhettem volna Berija már mérgesen közbeszólt: Miféle százezrek? Hová gondolsz?”

A megbeszélésen a szovjetek előre elkészített határozott tervekkel álltak elő. „Amikor például elmondottuk, hogy nagyon komoly zavarban leszünk az új honvédelmi miniszter kiválasztásánál, Bulganyin kapásból azt mondta: Van maguknál egy nagyon jó, fiatal tábornok, a vezérkar főnöke, Bata István¹⁸. Javaslom, hogy őt tegyék meg honvédelmi miniszternek. Biztosan meg fog felelni… Az orosz elvtársak követelései között az is benne volt, hogy azokat a határozatokat, amelyeket a Központi Bizottság a megbeszélések alapján elfogad, otthon kiáltványban kell az országgal közölni, s ezt megelőzően nem a párt titkára, hanem az új miniszterelnök Nagy Imre fogja nyilvánosságra hozni, amikor a parlamentben bemutatkozik.”

Ez a követelés Rákosi számára „teljesen érthetetlen volt, de jól vágott azzal, amit Berija a párt szerepéről fejtegetett… Mindezekre visszaemlékeztem a megbeszélés utáni éjszaka, amikor álmatlanul forgolódva ágyamban, törtem a fejem, hogy hogyan értékeljem azt, aminek tanuja voltam. A kapott tanácsok nagy része kétségtelenül helyes volt, és mi készséggel, vita nélkül elfogadtuk őket…”

Rákosi számára a javaslatok között aggályos volt: a termelőszövetkezetekre vonatkozó követelés, de Nagy Imre leendő miniszterelnök előtérbe állítása is. A tanácsok közül talán egyedül a pártvezetés zsidótlanítását tartotta olyannak, amelyet meg kell fontolni. „A zsidók számaránya a magyar kommunista vezető rétegben tényleg nagy volt, s gondolkozni kellett azon, hogy hogyan változtassunk rajta stb.”

„Ez a kérdés, mint annyi más a dialektikus adagolás kérdése” - mondta a pártvezér. „Egyébként tette hozzá:” a zsidókérdés, mióta én az eszemet tudom, a magyar munkásmozgalomban mindig komoly szerepet játszott. Még kezdő szociáldemokrata voltam, amikor már megtanultam, hogy az ellenség számára a szocialista mozgalom Jakabokányok társasága (A szó a Jakabok és Bokányi¹⁹ nevének összeboronálása. Weltner Jakab²⁰, Izráel Jakab és hasonló nevek akkor bőven szerepeltek a mozgalomban s az ellenség szívesen használta fel őket antiszemita hangulat keltésére). Amikor a Szovjetunióban győzött a forradalom, az ellenség, főleg a fehérgárdísták, csak a zsidó bolsevizmust, vagy az ázsiai zsidó bolsevizmust emlegették. Lenint ez hidegen hagyta, s bár az elmaradt tömegek az antiszemita agitáció nem maradt hatás nélkül, ő szilárdan kitartott elvi álláspontja mellett. Mikor én 1920-ban személy szerint megismerkedtem Moszkvában a párt és az állam vezetőivel, a legbefolyásosabb hét-nyolc között Zinovjev²¹ az Internacionále²² elnöke, politikai biz. tag, a leningrádi szovjet elnöke, Trockíj ²³ PB-tag volt, honvédelmi népbiztos (ekkor javában folyt a lengyel háború) és közlekedési népbiztos egy személyben. Radek²⁴ volt a SZU. KP. egyik képviselője - s nagyon befolyásos képviselője - a Kominternnél Kamenjev²⁵ a moszkvai szovjet elnöke. A szakszervezeti Internacionálé elnöke Lozovszki volt, a Komszomol főtitkára Sackin nem is beszélve a többiekről…

A Magyar Tanácsköztársaság megalakulásakor a népbiztosok kétharmada zsidó volt, s én részt vettem Kunnál azon a bizalmas tanácskozáson, ahol 1919. júniusában a tanácskongresszus előtt gondosan megvizsgáltuk a jövendő népbiztosok névsorát abból a célból, hogy ezen a nemkívánatos arányon megfelelően változtassunk, ami tudvalevőleg meg is történt.”

Rákosi ezután arra is kitért, hogy ez a probléma 1940-től, amikor Moszkvába érkezett őt ez azóta foglalkoztatta. A párt Külföldi Bizottsága (KÜB) az ugyancsak zsidó származású Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai Józsefből állt. Nyomatékosítva, hogy az összetétel a Komintern határozatán alapult.

Rákosi ezt látva a következőket mondta: „Ilyen körülmények között felvetettem ezt a kérdést Dimitrovnak, akivel a Komintern feloszlatása után is minden fontos problémát megbeszéltem, amikor 1944-ben az emigráció hazautazása napirendre került. Dimitrovnak²⁶ azt mondtam, hogy komoly akadálya lesz a párt fejlődésének, ha 25 évi antiszemita agitáció után, amelynek végén még ott van a nyilas rémuralom, ha vezetők között sok a zsidó.”

A megbeszélések következményei:

Ismét Rákosi: „Hiába rágódtam akkor a számomra szörnyű moszkvai megbeszélést követő éjszaka ezeken a problémákon, nem láttam tisztán, hogy a kétségkívül hasznos és helyes tanácsok és kritika mellett, hogy kerülhettek bele ilyen számomra érthetetlen túlzások és hibák. Amint az elvtársakkal reggel június 13-án találkoztam, azonnal hozzáláttunk, hogy elkészítsük annak a dokumentumnak a tervezetét, amelyet a tanácskozások eredményeként a KB. elé akartunk terjeszteni, s amelyet a szovjet elvtársak előzőleg látni kívántak.”

A határozat-tervezet végül nagy nehezen elkészült. A nehézséget fokozta, az is, hogy „senki közülünk olyan tökéletesen nem tudott oroszul, hogy ilyen fontos okmányt nyelvileg helyesen elkészítsen.”

Aztán a CK egyik munkatársa közölte a delegációval, hogy a szovjet vezetők a tervezetet megfelelőnek találták és a delegáció tagjai utazhatnak haza.

Másnap hajnalban ültek repülőgépre. Az elutazás rideg külsőségei, „az ország vezetőinek kijáró minimális figyelem demonstratív mellőzése még inkább aláhúzta a tárgyalások jellegét. Jellemző volt a hangulatra, hogy az elvtársak a repülőgépben egyebek között arról is vitatkoztak, hogy Révainak és Farkasnak ne is szóljunk mindjárt a rájuk vonatkozó határozatról, elég, ha majd a PB ülésén értesülnek róla.”

Rákosi mégis, már a repülőtéren informálta a két érintettet. „Ez a találkozás Révaival és Farkassal elég nehéz volt. Mindketten ott voltak a repülőtéren, és már az arcunkról leolvasták, hogy milyen gondterhesek vagyunk. Farkas tartotta magát, komoran, de nyugodtan hallgatta meg, hogy ki kell válnia a PB.-ből és ott kell hagynia a honvédelmi miniszterséget. Révai azonban, aki általában szangvinikus és heves természetű ember volt, a tetetejében pedig akkor már komoly beteg is, nem tudott uralkodni magán. Alig bírtam lecsillapítani csak akkor figyelt fel, amikor megmagyaráztam neki, hogy az ő helyzete az enyémhez képest még nagyszerű, mert én, ha ez a politika folytatódik, s Nagy Imre fogja vezetni a pártot és az országot hat hónapon belül sehol sem leszek, talán még az élők sorában sem. Révai és Farkas elképedve hallgatták, hogy Berija engem a KPSZSZ elnökségében, mint spicli gyanús elemet kezelhetett, s ezt ott mindenki nyugodtan tudomásul vette… Végül Révai is belenyugodott abba, ami vele történt.

Az MDP Központi Vezetőségének ülését 1953. június utolsó harmadában tartották meg. Ezt megelőzően Rákosi a beszámoló-tervezetét több pb. taggal is megvitatta, köztük Nagy Imrével is. Nagy Imre „kevésnek tartotta önkritikámat” - írja Rákosi, amit a személyi kultusz kérdésében gyakorolt. Hasonló szellemben mondott véleményt Hegedűs András is²⁷ „akire a Moszkvában hallottak mély hatást gyakoroltak.”

Nagy Imre - félretéve az eddigi gyakorlatot - „nem adta ide előre elolvasás céljából felszólalását. Egyik napról a másikra ígérte, de minden este másnapra halasztotta azzal, hogy még nincs vele készen…”

Miközben Rákosi a beszámoló-tervezetével foglalkozott kísértette az a gondolat hogy rámutasson „arra, hogy ezek a hibák, amelyeknek kijavításához fogunk - a személyi kultusz megszüntetése, a kollektív vezetés megjavítása a pártélet lenini normáinak helyreállítása, a szocialista törvényesség, az életszínvonal emelése stb. - nem speciális magyar jelenségek, hanem az egész szocialista tábor közös problémái, s hogy itt a szocialista tábor bizonyos fejlődési fokán előállott azonos hibák kijavításáról van szó. Azonban beláttam, hogy ilyen beállítás, bár magában véve igaz, alkalmas arra, hogy csökkentse azt a lendületet, amellyel e hibák kijavításához akartunk fogni, mert bizonyos fokig mentegetné a történteket.”

A főtitkár ezt követően a KB. ülés néhány mozzanatára utalva - mint írja - elfogadták ugyan egyhangúlag a határozatokat, de több részvevő annak néhány megállapításával nem értett egyet.

„Egy csomó elvtárs kérte, hogy azonnal tárgyalni kíván velem. Köböl²⁸, Földes²⁹ László, Mező³⁰ és más zsidó elvtárs volt, aki kijelentette, hogy nem ért egyet a határozatnak azzal a megállapításával, hogy a pártban eddig a zsidók elnyomták a magyarokat, s általában azzal a tendenciával, amely nem kizárólag a rátermettség és érdem alapján is osztja be a tagokat a különböző funkcióba… Az elvtársakat kezdetben nem sikerült meggyőznöm. A végén azt mondottam: tegyük fel, hogy valamely körülmény folytán az ország kilenc legkitűnőbb kommunistája zsidó. Helyes volna ebben az esetbe kizárólag zsidókból összeállítani a Politikai Bizottságot? Az elvtársak hümmögtek nem tudtak válaszolni…”

Rákosi szerint „Révai soha bele nem nyugodott ebbe a helyzetbe. Nemegyszer tanuk jelenlétében is kifakadt az ellen, hogy neki tulajdonképpen csak azért kellett otthagynia Politikai Bizottságot, meg a minisztériumot, mert zsidó. Amikor ezt már vagy fél tucatszor hallottam tőle, végre meguntam, s megkérdeztem: magát azt, hogy a PB tagjainak a fele vagy többsége ne legyen zsidó, helyesled. Azt válaszolta igen. Szóval Te csak azzal nem értesz egyet, hogy éppen terád esett a kihagyásnál a választás. Igen mondotta… Te azonban úgy látom, hogy helyesebbnek tartottad volna, ha a számba jövők neveit beletesszük egy kalapba, s az a három maradhat PB tag, akit elsőnek kihúzunk? Erre hallgatott, de tovább mérgelődött és ette magát…”

Rákosi nem tudott napirendre térni - ahogy írja azon részével, amely a termelőszövetkezetekre vonatkozott. „Valószínűleg olyan információik voltak a szovjet elvtársaknak, hogy a mi termelőszövetkezeteink homokra épültek, tagjait erőszakkal toborozták, s ebben a helyzetben sokkal okosabb szélnek engedni azt, aki akar.”

Majd nem minden aggodalom nélkül, mégis elfogadták a szovjetek javaslatait, „mert tartottunk tőle, hogy elutasítása a moszkvai megállapodások be nem tartásának vádját és következményeit zúdította volna a fejünkre...”

A központi Bizottság másnapján dél körül Molotov kérette telefonhoz Rákosit és Nagy Imrét, aki arról érdeklődött nincs-e veszekedés. Főleg Ő Rákosi nem veszett-e össze Nagy Imrével. Molotov, közölte vele, hogy az általuk ismert szöveg szerint túlhajtották „a kritikát és azt, ami belőle folyik.”

Aztán Nagy Imrével „hosszasabban” beszélt. A telefon-beszélgetés végén „én informáltam Nagyot és mindjárt megkérdeztem: neked mit mondott? Némi gondolkodás után azt válaszolta, hogy lényegében hasonlót, mint nekem, de, hogy mit arról hallgatott…”

Rákosi ezt követően arról írt, hogy 1953. július 4-én - a választások után - először összeülő országgyűlésben elhangzó Nagy Imre beszéd tervezetének ellenőrzését a Politikai Bizottság Őrá és Gerőre bízta. Szerinte a beszéd „úgy készült, mint a Luca széke, s hiába követeltünk tőle határozott dátumot, sehogy sem tudtuk megkapni tőle. Én már azt tanácsoltam neki, hogy legalább a már elkészült részeket adja át nekünk, de ezt elutasította azzal, így nem lehet az összbenyomást megítélni. Sikerült neki elhúzni a dolgot neki elhúzni a dolgot egész péntek délutánig. (a parlament megnyitása szombaton volt, ugyanazon a héten, amelynek elején a KB. ülést tartottuk. Nekifogtunk a két órás beszéd átolvasásának. Holmi mérséklést nem találtunk benne, s egy sor kérdésben megtettük megjegyzéseinket, amelyeket jórészt elfogadott.”

Élesebb kritika a beszámoló termelőszövetkezetekkel kapcsolatos részletét érte Rákosi és Gerő részéről. A tsz.-ekről „a beszámoló kizárólag negatívumokat mondott. Nagy Imre hallani sem akart róla, hogy ilyen mondat, s még kevésbé ilyen fejezet bekerüljön, s mikor ragaszkodtunk hozzá, magából kikelve mondotta: Úgy látom kezditek újra, így tartjátok be a megállapodást.”

Rákosi ezután megfenyegette Nagy Imrét, hogy még az éjjel összehivatja a PB.-t , „mert enélkül a beszéd meg nem tartható. Erre a fenyegetésemre láthatóan elégedetlenül engedett, s belevett egy elég vérszegény mondatot - melynek minden szaváért közelharcot kellett vele vívni - arról, hogy a kormány és a párt ezután is támogatja a tsz-eket.”

Fordul a kocka…

Nagy Imrét az országgyűlés 1953. július 4-én miniszterelnökké választotta. Ezzel Magyarországon egy új politikai program végrehajtása vette kezdetét, ami „új szakasz” néven vonult be a politika-történetbe.

Rákosiék a kezdetektől fogva keresztbe tettek Nagy Imrének. Közel másfél évig, - nagyjából 1955. március elejéig - ugyanis eddig tartott az új szakasz politikája - Rákosi és Nagy Imre párharcával telt el. Igaz megszüntették az internáló táborokat, amnesztiába részesültek - ha igen vontatottan is - a koholt vádak alapján elitéltek, csökkentették a beruházások arányát, javítottak a lakosság helyzetén, de ez még mindig igen kevés volt.

Rákosi nem tudta megemészteni a tárgyalásokon elhangzott szovjet instrukciókat, ahol csak lehetett elszabotálta annak végrehajtását.

Elejétől fogva meggyőződése volt, hogy a politikai irányváltás azért következhetett be, mert Berija ezeket mintegy kikényszerítette a szovjet vezetésből.

Kapóra jött számára Berija váratlan kivégzése.

Erről így ír: „Talán még a parlamenti ülés napján vagy a rákövetkező napon táviratot kaptam, melyben kérték, hogy haladéktalanul küldjünk egy kis autoratív delegációt Moszkvába (Úgy emlékszem, hogy a tagjai is meg voltak nevezve, de ezt csak az eredeti távirat alapján tudnám megmondani). Én két kézzel kaptam ezen a meghíváson, mert el voltam határozva, hogy szóvá teszem mennyire megrendítette ez az előkészület nélküli, szokatlan körülmények között nyilvánosságra hozott, nem egy tekintetben érthetetlen és helytelen intézkedés sorozat, amely az egész népi demokrácia eddig végzett munkájának lesújtó kritikájába volt csomagolva… A megbeszélésre rajtam kívül Gerő és Nagy Imre mentek. Ugyanabba a terembe vezettek bennünket, ahol vagy három hete voltunk, s ahol a SZU KP elnökségének néhány tagja, Hruscsov, Malenkov, Molotov és talán még két elvtárs fogadott bennünket. Már ott volt 2-3 elvtárs Georghiu-Des vezetésével a román k.párt részéről és Cservenkov vezetésével a bolgár k.párttól. Hruscsov azonnal a tárgyra tért. Az előtte lévő kis csomag füzettel idegesen játszadozva, közölte velünk, hogy azért kértek bennünket oda, mert közvetlenül akartak informálni bennünket arról, hogy Beriját, mint a nép ellenségét letartóztatták.

Mindjárt elkezdte ismertetni előttünk az esetet, miközben gyakran a füzetbe nézett, melynek vörös tábláján: Gyela vrága národa Berija. A füzet az azokban a napokban a Berija ügyével foglalkozó KB-ülésén elfogadott határozatot tartalmazta. Én közbeszóltam: Tekintettel arra, hogy a jelenlévők mind értettek oroszul, javasoltam, hogy engedjék meg, hogy előbb talán elolvassuk a nyomtatott anyagot, s utána kezdjük a részletes információt. Ezt elfogadták, s erre ki-ki egy füzettel a kezében olvasni kezdett. A füzet nem volt vastag, talán 12 oldal, s miután elolvastuk, Hruscsov és az elnökség többi tagja informáltak bennünket a történtekről… Elmondták, hogy Sztálin halála után Berija valósággal fogságba tartotta az elnökség tagjait. Azon a címen, hogy biztonságunk megköveteli, megkettőzte körülöttünk az őrséget, az elnökség tagjainak egymás közti telefonbeszélgetéseit lehallgatta. Ugyanakkor kezdett olyan javaslatokat tenni, amelyekről kétségtelen volt, hogy provokációs jellegűek. Javasolta például, hogy a Német Demokratikus Köztársaságot likvidálják, mint egyébként sem tartható területet. Elmondották, hogy a néhány hét előtti berlini zavargásokban is benne van a keze. Títóval próbálta felvenni az érintkezést.

A közlés, hogy Berija, aki még három héttel előbb olyan szuverénül rendelkezett a magyar népi demokrácia legfontosabb kérdéseiben, népellenség, teljesen váratlanul ért bennünket. Hruscsov ismételten elmondotta, hogy leleplezéséhez sokban hozzájárult az a magatartása, ahogy a magyar kérdés tárgyalásánál viselkedett…

Hazaérkezésünk után… az a vélemény alakult ki, hogy én hozzam egyenesbe a dolgokat…”

Ezzel megkezdődött a Nagy Imre féle „új szakasz” politikájának fokozatos leépítése.

Forrás:

Rákosi Mátyás

Visszaemlékezések 1940-1956 II. kötet

Napvilágkiadó Bp. 1997

Szövegmagyarázatok:

1. Anasztaz Ivanovics Mikojan (1895-1978) örmény származású szovjet politikus, 1935-1966. között PB. tag.

1965-ben a Legfelsőbb Tanács Elnöke.

2. Mihail Andrejevics Szuszlov (1902- 1982) szovjet politikus, ideológus. Számos párttisztég betöltője.

Az 1956-os események idején Budapesten tartózkodott, mint az SZKP egyik emisszáriusa.

3. Georgíj Maximiliánovics Malenkov (1902- 1988) orosz nemzetiségű szovjet politikus, számos párttisztség betöltője. Sztálin titkára. 1953-1955. között a Minisztertanács elnöke. Ezt követően kegyvesztetté vált.

4. A. B. Arisztov az SZKP egyik titkára 1956 után Malenkovval résztvesz a magyar politika ellenőrzésében.

5. Sztálin 1953. március 5-én halt meg.

6. Vásárhelyi Miklós (1917- 2001) az ötvenes évektől a politikai ellenzék egyik képviselője. Nagy Imre híve.

7. Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894- 1971) orosz nemzetiségű szovjet politikus. 1953-1956. között az SZKP. főtitkára, a Minisztertanács elnöke. A desztalinizáció egyik megjelenítője.

8. Vjacseszláv Mihajlovics Molotov (1890-1986) szovjet politikus. Sztálin harcostársa, külügyi népbiztos, külügyminiszter, PB. tag,befolyásos politikus.

9. Lazar Majszejevics Kaganovics (1893- 1991) számos pártfunkció betöltője, Sztálin feltétlen híve.

10. Nyikolaj Alexandrovics Bulganyin (1895-1975) 1947-1949, 1953-1955. honvédelmi miniszter 1953-1955. a SZU Minisztertanács elnöke.

11. Lavrentyíj Pavlovics Berija (1899-1953) az NKVD vezetője, Sztálin feltétlen híve, a koncepciós perek előkészítője. Fia szerint 1953. december 23-án tárgyalás nélkül kivégezték.

12. Gerő Ernő (1898-1980) kommunista politikus. A Harmincas években a szovjet NKVD tisztje. A SZU.-ban a Komintern magyar szekciójának Rákosi előtt ő volt a vezetője.1945 után miniszter „Gerő a hídverő” jelszó itthon ismertté tette nevét. 1956. július 17-től az MDP. KV. első titkára is volt. 1956. október 22-i rádióbeszéde nagy csalódás volt.

13. Dobi István (1898-1968) eredetileg kisgazda politikus. Miniszter, majd rövid ideig miniszterelnök is.

A hatvanas években az Elnöki Tanács Elnöke.

14. Dwigh David Eisenhower (1890-1969) katona és politikus. A II. Világháborúban a szövetséges haderők főparancsnoka, az Owerlord (hűbérúr) hadművelet irányítója. 1952-ben és 1956-ban is az USA elnökévé választják.

15. Révai József (1898-1959) kommunista politikus, ideológus. 1919. után Bécs és Prága után a Szovjetunióban él. A Komintern munkatársa. 1945 után több tisztség betöltője. Miniszter, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Rákosiék alatt PB. tag. Az ún. szocreál., az irodalmi sematizmus elhivatott képviselője, a kulturális élet irányítója.

16.Farkas Mihály (1904-1965). A 20-a években Kassán és Bécsben él, majd a SZU.-ba menekül. A háború után az ÁVO, majd az ÁVH politikai irányítójaként számos koncepciós per előkészítésében vesz részt. 1948-1953. között honvédelmi miniszter. Fia Farkas Vladimir, Kádár egyik vallatója volt. 1956-ban kizárták a pártból. Ezt követően börtönben raboskodott, majd a hatvanas évek elején szabadon engedték.

17. Walter Ulbricht (1893-1973) német kommunista politikus. A nácik elől Párisba, Prágába, majd a SZU.-ba menekült. Az NDK megalakulása után, a keletnémet állam első számú vezetője. Előbb főtitkár, majd államfő. A „berlini Fal első számú kőművese” 1961-ben.

18. Bata István (1910- 1982) villamos kalauzból lett az ország honvédelmi minisztere 1953-1956. között.

1956-ban Gerővel és másokkal együtt a SZU.-ba menekült.

19. Veltner Jakab a XX. század elején magánhivatalnok, szocialista pártvezető, a Népszava munkatársa.

20. Bokányi Dezső (1871-1940) író, újságíró, eredeti foglalkozása kőfaragó 1894- 1919. között az SZDP vezetőségének, 1919. a Nemzeti Tanács Tagjaként részt vesz Károlyival Belgrádban a fegyverszüneti tárgyaláson.

21. Grigorij Jevszejevics Zinovjev (1883-1936). A forradalom előtt Lenin emigrációs társa. Ezt követően különböző funkciókat tölt be. Lenin halála után Trockíj ellenében Sztálint támogatja. A hatalmi játszmák egyik kulcsfigurája. Később a sztálini önkény áldozatává vált.

22. Kommunista Internacionále (rövidítve: Komintern) Lenin a az ún. „hadikommunizmus” alatt hozta létre a kommunista pártokat egy centrumból (Moszkvából) irányító szervezet 1919. márciusában alakult meg.

Valójában az orosz kommunista fordulat exportálását készítette elő fennállása alatt. Hitler „ellenlábasaként 1936-ban Japánnal együtt hozta létre az „Antikomintern Paktumot.”

23. Lev Trockíj (1879- 1940). Lenin egyik harcostársa, bolsevik forradalmár 1905-ben a leningrádi szovjet elnöke. A tizenhetes forradalom után külügyi népbiztosként a berszt-.litovszki tárgyalásokon ő vezeti a szovjet küldöttséget. Később hadügyi népbiztosként a Vörös Hadsereg első számú szervezője.

Sztálin politikai ellenfeleként a hatalmi játszmákban alul maradt. Már Lenin temetésén sem vehetett részt 1924-ben. Belső emigrációba kényszerítették, majd el kellett hagynia az országot. Végül Mexikóban telepedett le családjával. Egy jégcsákánnyal ölték meg 1940-ben. A gyilkosság mögött a történeti irodalom szerint Sztálin állt.

24. Karl Bezahardovics Radek (1885- 1939), bolsevik pártvezető. A Komintern egyik vezéralakja. Ő is a sztálini önkény áldozata. A „Népek Nagy Tanítója” a Gulágra száműzte, ahol 1939-ben halt meg.

25. Lev Boriszovics Kamenyev (1883-1936). Lenin harcostársa, bolsevik forradalmár. 1917-ben Molotovval együtt a Pravda egyik szerkesztője. Közvetlenül az 1917-es forradalom előestéjén (október 10. körül) Zinovjevvel cikket jelentettek meg a lapban, amelyben elhatárolódtak a fegyveres felkelés tervétől.

Lenin, de legfőképpen Sztálin ezt a lépésüket sohasem bocsátották meg. Kamenyev 1919 PB. tag volt, majd a Népbiztosok Tanácsa elnökhelyettese. Kezdetben ő is Trockijjal szemben Sztálint támogatta. Később azzal vádolták, hogy tudott Kirov leningrádi pártvezető meggyilkolásáról 1936-ban lett az önkény áldozata.

26. Georgi Dimitrov (1882-1949) bolgár kommunista politikus. A nácik uralma idején az ún „Dimitrov-per” ismertebbé tette a nevét. Később a harmincas évek végétől annak megszűnéséig a Kommunista Internacionale vezetője.

27. Hegedűs András (1922-1999) politikus, szociológus. Európa legfiatalabb miniszterelnöke 1955/56-ban.

Rákosi, de inkább Gerő elkötelezett híve. Ő írta alá a szovjet csapatok magyarországi mozgósítását 1956. október 24-én. Nevéhez fűződik a Varsói Szerződés okmányának aláírása is. Lemondatását követően Nagy Imre lett - most már második alkalommal - az ország miniszterelnöke. Még a forradalmi események alatt Gerővel és másokkal a Szovjetunióba távozott Onnan néhány év múlva hazatért. Statisztikával, szociológiával foglalkozott ezzel foglalkozó intézetek vezetője. A hatvanas években szembe helyezkedett az ún. „létező szocializmussal.” A hivatalostól eltérő politikai, ideológiai nézetei miatt még az MSZMP-ből is kizárták.

28. Köböl József (1909.-?). A húszas években a KIMSZ (Kommunista Ifjúmunkás Szövetség) egyik alapítója.

Az ifjúsági mozgalomban ismerkedett meg Kádár Jánossal. A háború után az MKP-ban majd az MDP-ben tölt be pártmunkási funkciókat. A forradalom után szembekerült Kádár Jánossal. Komolyabb párttisztséget ezért nem is vállalt. Az MSZMP KB. 1957. februári ülésén Gyenes Antallal egyetemben ellenezte Nagy Imre és társai bíróság elé állítását.

29. Földes László nem tartozott a pártbürokrácia élvonalába. 1956 októberében még az MDP KV. Katonai Bizottsága tagjának választották.

30 Mező Imre (1905-1956). Feleségével 1927-től Belgiumban élt. 1929-től a belga kommunista párt tagja.

Részt vesz a spanyol polgárháborúban ún „Nemzetközi Brigádok” - önkéntese. Majd Franciaországba menekült. A háború után az MKP majd az MDP bp.-i szervezetének munkatársa. Később a pártbizottság titkára. Bensőséges volt a viszonya Kádár Jánossal. 1956. október 26-án tagja lett az MDP. KV. Katonai Bizottságának., amelynek az lett volna a feladata, hogy felfegyverezze a megbízhatónak tartott munkásokat.

31. Nagy Imre 1953. július 4-én a választások után először összeülő parlamentben mondta el beszédét.

A miniszterelnöki expozé az MDP. KV. június 27-28 ülésén elhangzottakra épült. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a párt határozatait - Berija ötlete alapján - a miniszterelnök hozta az ország tudomására.

32. Az „új szakasz”, - ahogy Nagy Imre miniszterelnöki idejét jellemezték - egy megváltozott politikai program végrehajtását jelentette. 1953. július 4-től - 1955. márciusáig tartott.

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2009. március