Emléktábla őrzi a nevét

Pécsett a Rákóczi u. 4. sz. alatt

 

Ebben az évben 55 éve annak, hogy sikeresen érettségiztünk a Pécsi Állami Nagy Lajos Gimnáziumban. Akkor 1957 nyarán még más idők jártak. Az esemény ma is úgy él bennünk, mintha az egész tegnap történt volna. Sajnos az élet azóta „megtizedelt” bennünket. Tanáraink, osztálytársaink egy része már az „örök hómezőkre” távozott. Szeretettel emlékezünk rájuk. Dr. Végh István, Dr. Fekete Miklós igazgatók, tanáraink közül; Dr. Kászonyi István, Dr. Puhr Ferenc, Dr. Fábián István, Dr. Póda Béla, Árvay Jenő, Dr. Török Elemér, Sávay László, Céh László és a többiek mély nyomot hagytak emlékezetünkben. Szerkesztésemben az Ausztriában élő ifjabb Dr. Puhr Ferenc orvos forrásaira támaszkodva igyekszem bemutatni Id. Dr. Puhr Ferenc középiskolai tanár és gimnáziumi igazgató életét.

Puhr Ferencre ma is emlékszem, igaz nem németet és latint, hanem matematikát tanított. Nagyon szigorú volt, érdekes akcentussal beszélt, ami nem állt messze a „vasi” táj jellegétől. Kicsit „mackós” járása ma is él bennem. Melegszívű embernek ismertem meg.

Variációk Martin Bormann halálára

                                                                          „Apám szerint Bormann olyan volt, mint az

                                                                     öszvér, mérhetetlen energiával”

                                                                                                 Wolf Rüdiger Hess

A menekülés előzményei

Az utolsó órákat még a Kancellária bunkerében töltötte. 1945. április 30-a volt. Hitler¹ elkészítette végrendeleteit, majd azok végrehajtását Martin Bormannra² bízta. Aztán a Führer Éva Braunnal³, mintegy minden alól felmentve magát a már ismert módon a halálba menekült. Az „árnyékember”, a Führer árnyéka ekkor döbbenhetett rá, hogy „egy szörnyű tévedés áldozata” lett. Pedig oly annyira bízott a győzelemben. A nyolc gyermek közül az egyik levelében, 1945 márciusában, megkérdezte az apját bízik-e még a győzelemben. Ő ezt válaszolta: „A halálán lévő oroszlán is hatalmasat csaphat mancsaival.”

A londoni diadal

Érdekes:A londoni diadal (PPS)

Utolsó követi jelentések Moszkvából 1941-ben

A magyar-szovjet diplomáciai kapcsolatok történetének kezdetei a harmincas évek közepéig nyúlnak vissza. Igaz 1924-ben Kánya Kálmán külügyminiszter-helyettes a szovjetekkel aláírt már egy szerződést a kapcsolatok felvételéről, de a sajátos magyar politikai viszonyok (bolsevik fóbia, az 1919-es események megtörténte stb.) nem tették lehetővé életbeléptetését. A diplomáciai kapcsolatok felvételére a Gömbös kormány idején 1934. február 6-án került sor. A kapcsolatok rendezése több okból is sietőssé vált. Benito Mussolini - aki ebben az időben még Hitler ellenlábasának számított - erre ösztökélte a magyar politikusokat. A magyar politikai erők jó viszonyt ápoltak Olaszországgal, szívesen fogadták az olasz diktátor tanácsait. Másrészt a „kisantant” országai „cselszövései” - amely mögött Moszkvát sejtették - ellensúlyozására szükségesnek ítélték a diplomáciai kapcsolatok felvételét. Magyar részről az előzetes tárgyalások kulcsfigurája

Jungerth-Arnóthy Mihály 51 éves diplomata volt, aki „orosz ügyekben” igen járatosnak számított. Annak idején - még 1921-ben - az ő tárgyalásai nyomán 80000 magyar hadifogoly térhetett haza a Szovjetunióból. Jungerth-Arnóthy szakértőként 1924-ben ott volt Kánya Kálmán mellett a szovjetekkel folytatott tárgyalásokon is.

1935-1939 között dr. Jungerth-Arnóthy Mihály, 1939-1941. jún. 23-ig dr. csejtei Kristóffy József mindketten rendkívüli követként és meghatalmazott miniszterként vezették a követséget Moszkvában. A magyar kormány 1941. jún. 23-án megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval, annak ellenére, hogy Molotov közölte Kristóffyval, hogy országának nincs követelése, támadó szándéka Magyarországgal szemben és nincs észrevétele a magyar erdélyi revíziós törekvésekkel kapcsolatban sem. Az események előzménye, hogy Hitler 1941. június 22-én hajnalban megtámadta a Szovjetuniót.

Mozaikok Joseph Goebbels Naplójából

Goebbels¹ - mint ismeretes az 1920-as évek elejétől, majdnem a pályája csúfos befejezéséig naplót vezetett. Ahogy Ormos Mária írja a magyarul megjelent - korántsem a teljes feljegyzés tömeget felölelő napló előszavában; a különböző részletek már jóval az 1992-es „Joseph Goebbels Tagebücher” c. Ralf Reuth által megjelentetett kiadvány előtt, így az 1925-26-os, az 1942-43-as és az 1945-ös bejegyzések, már napvilágra kerültek. Az „1932-33-ra vonatkozó kivonatokat még maga Goebbels” jelentette meg. „A Gobbels-napló javarésze kézírással készült, 1941-től azonban a szerző diktálta a szöveget, majd az anyag egy részét mikrofilmre vitték. Midőn a Goebbels család 1945. április 22-én, Hitler kérésére bevonult a kancellária bunkerjébe, Goebbels a nagy tömeg anyagot ugyanoda vitette, másodpéldány azonban maradt a minisztériumban is, illetve a mikorfilmeket elásták” - írja Ormos Mária. A háború után a szövegek egy része az amerikaiakhoz, nagyobb része azonban a szovjetek kezére került. Az 1992-es megjelenés, mindenesetre az eddigi legterjedelmesebb Goebbels-napló. Bár a 2186 nyomtatott oldalnyi német szöveg így sem foglalja magában a teljes anyagot. „A magyar válogatás még kevésbé teszi ezt. A magyarul megjelent kötetben „jó néhány bejegyzés - a válogatás szempontjaiból adódóan - kihagyásokkal szerepel. A kiadói kihagyásokat „zárójelbe tett három pont: (…) jelzi.

Magam is ebből a kötetből válogattam, a feljegyzéseket külön is szerkesztettem.

Mi történt 1944. október 15-én?

Ezt a címet adta Nagybaconi Nagy Vilmos visszaemlékezései egyik fejezetének. A könyv igen korán már a háború után, 1947-ben megjelent. Ránki György történész az átdolgozott, második kiadás előszavában azt írja, hogy a volt honvédelmi miniszter: „Szokatlanul korán, midőn még hasonló szerepet betöltő politikusok vagy katonai vezetők nemcsak Magyarországon, de más országokban sem juthattak el a memoárok megfogalmazásához, papírra vetette gondolatait. A szokatlanul korai időpont alkalmasint a szerző személyes helyzetével is kapcsolatba lehetett. Ugyanis sajátos helyzete volt Nagy Vilmosnak, nem tartozott sem a győztesek, sem a bűnösök közé. „róla joggal elmondhatták: ember maradt az embertelenségben. Ember volt és katona” - írja a történész-professzor. A szerkesztésben a „Végzetes esztendők” címet viselő memoár IX. fejezetének feldolgozására, az általa megélt október 15.-i események bemutatására vállalkoztam.

Veesenmayer Magyarországról

Korosztályom és a nálam néhány évvel fiatalabbak még jól emlékezhetnek Bokor Péter filmrendező, dramaturg nagysikerű sorozatára, amit 1973-tól 1989-ig „Századunk” címmel vetített a Magyar Televízió. A történész-rendező „szóra bírt” olyan személyiségeket, akiknek nem kis közük volt Magyarország második világháborús eseményeihez.

Az 1982-ben az RTV - MNERVA - KOSSUTH Kiadó gondozásában „Végjáték a Duna mentén” „Interjúk egy filmsorozathoz” című munkájában jegyzett fel néhány olyan beszélgetést, amelyekre annak idején a filmfelvételek előtt, anyaggyűjtés közben itthon és külföldön kerülhetett sor. A kötetben megszólalt: Veesenmayer, Höttl, Trenker, Novak. Beszélgetett egykori magyar tábornokokkal és kisebb rendfokozatú tisztekkel (Hardy Kálmán, Aggteleky Béla, Utassy Lóránd és másokkal).

A szerző különösen a tragikus 1944 évre fókuszált, nem véletlenül folyt akkor egy drámai „végjáték” magyar földön. Bokor Péter egyik beszélgetését adom most közre, amit a hetvenes években dr. Edmund Veesenmayerrel folytatott, és aki 1944. március 19-től a megszállás kezdetétől a háború végéig a németek magyarországi teljhatalmú megbízottja volt.

Tragikus mozaikok

„Részlet az 1958.június 9-i népbírósági

tárgyalás jegyzőkönyvéből

NAGY IMRE¹: Engedelmet kérek, nem arról van szó, hogy a nyomozás befejezése után odaadták /nekem/ az iratokat. Hanem a vizsgálat során, amikor én azt mondtam, hogy kérem szépen, itt van /pl/ ez a dokumentum, önök idézik ezt, /és/ ebben a dokumentumban nem az van, /amit „idéznek”/, vagy nem csak ez van, hanem /más is/, /ezért/ tegyék lehetővé a megtekintését, ezt soha, egyetlen esetben sem tették.

Öngyilkosság a Sándor palotában

Teleki Pál (1879-1941) két alkalommal volt az ország miniszterelnöke. Először közvetlen a trianoni békediktátum kényszerű elfogadása után került a miniszterelnöki székbe rövid időre. Majdnem két évtized eltelte után ismét közéleti-politikai szerepet vállalt. 1938. május 14-től Imrédy Béla kormányában előbb elvállalta a kultuszminiszteri tárca vezetését, majd a miniszterelnök gyors és váratlan lemondása után elvbarátai rábeszélésére 1939. febr. 16-tól ismét az ország miniszterelnöke lett egészen haláláig.

Teleki Pál¹ 1941. április 2-ról 3-dikára az éjjeli órákban elkövetett öngyilkossága nagy megrázkódtatást váltott ki annak idején az ország közvéleményében. A tragikus esemény, és előzményei feltárásának, az öngyilkosságot kiváltó okok bemutatásának széleskörű az irodalma. Szerkesztésem ezért nem vállalkozhat a részletek teljes körű ismertetésére, csupán az események leglényegesebb mozzanatainak felvillantására szorítkozhat.

Moszkoviták

Aczél Tamás-Méray Tibor „Tisztító vihar”¹ című közös munkájukban avatott kézzel nyúltak a fogalom irodalmi eszközökkel történő megközelítéséhez. A szó magyar jelentését kerestem a Bakos féle „Idegen szavak és kifejezések” szótárában, de nem találtam. A „Pallas” Nagylexikon szerint a „moszkovita” „Moszkva lakosa” „Tősgyökeres orosz” kifejezésekkel azonosítható. A „wikiszótár” moszkovitának tekinti a Szovjetunió politikai céljaival és tetteivel fenntartás nélkül azonosulni képes és tudó politikai személyiségeket. A „pártszleng” azokat a kommunistákat nevezi moszkovitáknak, akik a XX. század elején Magyarországon éltek, de az 1919-es „bukás” után elhagyták az országot előbb Bécsbe, Prágába, majd a Szovjetunióba emigráltak. Hosszú évekig ott éltek, 1944 novemberében decemberében és 1945 tavaszán visszatértek Magyarországra. A legismertebb és a „hatalom csúcsain” volt található a „négyesfogat”: Rákosi Mátyás², Révai József³, Gerő Ernő⁴, Farkas Mihály⁵.

Moszkoviták voltak: Nagy Imre⁶, Lukács György⁷, Vass Zoltán⁸ „és még sokan mások.”

A „moszkovita attitűd”-től mai politikai életünk sem mentes. A minden áron való megfelelés, a hajbókolás ma is jellemzi azokat a pártokat, párt céljaival döntéseivel buzgó módon azonosulókat, ahol a pártban nincs vagy csak minimális a demokratikus vita és hiányzik követőikből a belső autoritás és a kétkedés képessége.