Otthonukat hátrahagyó németek (svábok) 1945

Érdeklődéssel olvastam Németh István „A németek kitelepítése a II. világháború után” c. írását. Magam is egy svábnak mondott faluban Németmárokon (ma már Márok) éltem 1953-ig, amikor is hála Nagy Imre enyhülési politikájának Pécsre kerülhettem kollégiumba és a „Nagy Lajos Gimnáziumba”, ahol már egyébként folyt a tanítás. A svábok kiűzését saját otthonaikból magam is átéltem. Esős nap volt, egy gólya álldogált fél lábon a sárban (akkor még nem volt országút), tavasz volt. A kitelepített németekért hálaadó misét tartottak a falu templomában, majd elindultak a szekerek a villányi vasútállomásra. A svábokat a „felvidékiek” váltották fel.

Emlékezetes mondatok-háborús időkből

„Szovjetunió elleni támadás napján, 1941. június 22-én

Winston S. Churchill, Nagy-Britannia miniszterelnöke szózatot intézett a világ népeihez, amelyben többek között a következőket mondta:

>Látom az orosz katonát, amint szülőföldjének mezsgyéjén áll, és azt a földet védelmezi, ahol anyja és felesége a szeretteinek életéért, a család kenyérkeresőjének, hősének, oltalmazójának hazatéréséért imádkozik…Mindenkivel tudatom Őfelsége kormányának elhatározását: eltökéltük, hogy elpusztítjuk Hitlert, és gyökerestől kiírtjuk a náci rendszert…..Sem Hitlerrel, sem bűntársaival nem bocsátkozunk alkuba, nem tárgyalunk….Minden ember és minden állam, aki és amely Hitlerrel tart, az ellenségünk. Ez a mi politikánk, ez a mi nyilatkozatunk. Következésképpen minden tőlünk telhető segítséget megadunk Oroszországnak és az orosz népnek.< (Churchill,1989,529-530)<

Üzenetváltások háború idején 1941-1945

A szovjetek külügyminisztériuma 1981-ben két kötetben, összesen két kiadásban jelentette meg a „Nagyok”, így. J.V.Sztálin szovjet pártvezető, F.D.Roosevelt az Egyesült Államok elnöke, W.S. Churchill angol miniszterelnök illetve Roosevelt halála és Churchill választási bukás után, Harry S.Trumannal és C.Attleevel folytatott levelezéseket. A kötetek - ahogy számoltam - 900 üzenetváltást tartalmaznak, ezért teljes bemutatásuk lehetetlen. Néhányat azonban közülük kiválogattam, hogy olvasóim elé tárjam. A válogatásnak az időrendi követelményeken túl, más szempontjai nem voltak.

I. M. Majszkíj: Egy szovjet diplomata visszaemlékezései

I. M. Majszkíj 1939-1943. között volt a Szovjetunió londoni nagykövete. Visszaemlékezéseinek egy a második világháborúban lejátszódó epizódja. Anthony Eden brit külügyminiszter 1941. decemberi - nem kis izgalommal járó - moszkvai útját örökíti meg. Útjának egyes állomásait a google earth-n is érdemes nyomon követni.

Churchill első látogatása Sztálinnál

Már javában folyt a második világháború. A németek 1941. telén Moszkva alatt álltak, a japánok december 6-án Pearl Harbour-nál a Csendes Óceánon megtámadták az Amerikai Egyesült Államokat. Szinte ezzel egyidőben Anthony Eden¹ Murmanszk érintésével Moszkvába utazott, hogy diplomáciai tágyalásokat folytasson a szovjetekkel. Joggal írhatta Churchill „A második Világháború” című nagy sikerű könyvében, hogy „1942. a második világháború következő éve egészen új helyzetben köszöntött Britanniára. Immár nem voltunk egyedül. Két nagyhatalmú szövetséges állt mellettünk, Oroszország és az Egyesült Államok, ha más-más okból is, visszavonhatatlanul elszánta magát, hogy a brit birodalommal szoros egységben életre-halálra megvív az ellenséggel.”

Churchill ebben a hat kötetes könyvében - amelyért nem mellesleg Irodalmi Nobel Díjat is kapott - részletesen leírta első találkozását a diktátorral, Sztálinnal.

Betlen János kitűnő fordítása élvezetessé, egyszersmind izgalmassá teszi előttünk a két nagy találkozását.

Érdemes mindezt szó szerint idézni.

Sorskérdések Jaltában

Mottó: „Itt egyedül Sztálin tudja, mit akar.”

Anthony Eden

Sorskérdések Jaltában

1945.febr.4-11.

A szövetségesek, a „három nagy”: W.S.Churchill¹ angol miniszterelnök, F.D.Roosevelt² az Egyesült Államok elnöke, és J.V.Sztálin³ a Szovjetunió első számú vezetője - már közel a háború végéhez - 1945 telén a Krim-félszigeti Jaltában a Livadia* kastélyban tartották nagy jelentőségű konferenciájukat. Az első ülésre február 4-én az utolsóra - a nyolcadikra 1945.febr.11-én került sor. A konferencia a szovjetek szempontjából igen kedvező történelmi pillanatban kezdődött. A Vörös Hadsereg már száz kilométerre volt Berlintől, fegyverzete, a katonai vezetés eredményessége sokkal hatékonyabb volt, mit annak előtte bármikor. Mindez nemcsak a jaltai konferencia határozataira, hanem azok szovjet részéről történő „elszabotálására” hívják fel a figyelmet.

Miről esett szó az egyes üléseken, milyen döntések születtek, illetve azok szovjet részről, hol kaptak „farsot”?

Szerkesztésemben erre keresem a válaszokat.

Látszólag nagy volt a barátság 1940 novemberében

Winston S. Churchill¹ brit miniszterelnök és Paul Schmidt² Hitler tolmácsa emlékirataikban szemléletesen örökítették meg a német vezetők: Ribbentrop külügyminiszter, és Hitler valamint Vjacseszláv Molotov szovjet külügyminiszter berlini találkozását és tárgyalásait. A németek és a szovjetek „barátságát” a köztük létrejött megnemtámadási szerződés és a titkos megállapodás alapozta meg, amit 1939. augusztus 23-án a késő esti órákban írtak alá Moszkvában. A szerződés, amely „Ribbentrop-Molotov Paktum”-ként híresült el, érdekszférákra osztotta fel Európát döntött Lengyelország felosztásáról. A szerződést tíz évre kötötték. A konferenciaasztal körül nagy volt az ünneplés, és egymást követték a pohárköszöntők. Sztálin váratlanul a Führerre emelte poharát: >> Tudom, mennyire szereti Führerét a német nemzet. Ezért szeretném egészségére üríteni poharamat.<< Molotov 1940. november 12-13 közötti berlini látogatását ez az esemény alapozta meg. A beszégetések feldolgozására vállalkoztam.

Konferencia Teheránban 1943

Mi történt a tárgyalások szüneteiben?

 

A második világháború még javában tartott, amikor a „három nagy” Churchill angol miniszterelnök, Roosevelt az Egyesült Államok elnöke, valamint Sztálin a Szovjetunió első számú vezetője együtt először vitatták meg a háború további menetét, a világ, benne Európa jövőjét. Elfogadtak egy nyilatkozatot „a Németország elleni háborúban folytatandó közös tevékenységről és a három hatalom háború utáni együttműködéséről, valamint egy nyilatkozatot Iránról.” A konferencia a Teheráni szovjet nagykövetségen zajlott 1943. nov. 28 - dec. 1 között. A szerkesztés a „Teherán, Jalta Potsdam” c. könyv 1972-es magyar kiadása és „Tolmács voltam Teheránban” ugyancsak 1972-ben megjelent könyvre támaszkodva a tárgyalások szüneteire koncentrálva igyekszik bemutatni a plenáris ülések közötti eseményeket.

Potsdam - a „hármak” utolsó találkozója

A „három nagy” utolsó találkozóját 1945. július 7 - augusztus 2. között a Berlintől 26 km-re található Potsdam, egyik kastélyában a „Cecilienhof” nagytermében tartották. A kastélyt 1912-1915 között II. Vilmos német császár építette, majd azt fiának és a fiú Cecilien nevű hitvesének ajándékozta. A teheráni (1943.nov.28-dec.1.) és a jaltai (1945.febr.2.-febr.12) értekezletek után a potsdami konferencián csak J. V. Sztálin képviselte az állandóságot. F. D. Rooseveltet - halála miatt - H. S. Truman, W. S. Churchill júl. 27-ig, majd C. R. Attlee vett részt a tanácskozáson, amely - bár Japán ellen folyt még a háború - a második világháborút lezáró diplomáciai eseményként vonult be a történelembe.

Miről tárgyaltak és miben egyeztek meg?

Churchill brit miniszterelnök Hitlerről

Winston S. Churchill¹ 1948 és 1953 között foglalta össze személyes élményei alapján a második világháború történetét.

A hatalmas terjedelmű hatkötetes munkáját jóformán be sem fejezte, amikor megkapta érte az irodalmi Nobel-díjat. A szerző 1940 májusától, mint a brit birodalom miniszterelnöke a háborús kabinet élén „oroszlánként” küzdött, hogy elhárítsa az Angliát elözönléssel fenyegető náci veszedelmet. A mű magyarul a második világháború befejezésének ötvenedik, valamint a miniszterelnök halálának harmincadik évfordulójára jelent meg magyar nyelven, 1995-ben Betlen János kitűnő fordításában az Európa Kiadó gondozásában. Az „első könyv” a „Háborútól háborúig 1919-1939” címet viseli. A könyv 3-dik fejezetében (pontjában) a szerző Adolf Hitler személyével, hatalomra jutásának körülményeivel foglalkozik, úgy ahogy azt a Winston S. Churchill megélte. A szerkesztésben ennek bemutatására vállalkoztam.