Horthy Zsófia a Kiugrás napjairól

1944. október 15-18.

A Rubicon történelmi folyóirat 2014/12 száma egy izgalmas írást közöl a kiugrás napjairól Horthy Zsófia emlékei alapján. A folyóirat így ír: „Az itt közölt szöveget ifj. Horthy Miklós akkor 16 éves lánya vetette papírra. A feljegyzés keletkezésének idejét nem ismerjük pontosan, maga a történet egészen 1944. október 18-ig, a kormányzói család Bécsbe, majd a németországi Weilheimbe érkezéséig követi az eseményeket. A szöveg feltehetőleg Magyarországon, valamikor 1944. október 18-át követően született, de nem később 1945 első hónapjainál, hiszen Horthy-Károlyi Consuelo és két lánya ekkor elhagyta az országot. A közölt részlet az 1944. októberi kritikus napokat egy értelmes, gondosan nevelt fiatal lány tényszerű leírásában idézi fel, akinek nézőpontját természetesen a családi kötelékek határozzák meg,de pontos megfigyelő, és az átélt események után nem sokkal le is jegyzi élményeit, így sem a múlt köde, sem későbbi szándék nem hat torzítólag a történetre. A visszaemlékezés szerzője - későbbi asszony nevén Zsófia de Fillietaz - 2004. február 24-én hunyt el Genfben.

Ifj. Horthy Miklós

Érdeklődéssel olvastam a „Rubicon” történelmi magazin 2014/12 számában Szilágyi Ágnes Judit Ifj. Horthy Miklósról írt élvezetes tanulmányát. A kormányzó négy gyermeke (Magda:1912-1918, Paulette:1903-1940, István:19O4-1942, Miklós:1907-1993) „közül mindvégig, még halála után is István az idősebb fiú állt az érdeklődés és a családról szóló hírek középpontjában. Miklós csak ritkábban és többnyire szerencsétlen szerepben tűnt fel. A hozzá kapcsolódó legismertebb tény, hogy ő volt az, akit 1944 őszén a németek elraboltak, hogy apját megzsarolják. Ahogy 1942-ben Kállay Miklós megfogalmazta: az ifj. Horthy Miklós > soha közéleti szereplésre kedvet nem mutatott.<

Horthy Miklós levele Sztálinhoz

„ Tábornagy Úr!

A végveszélyben lévő népem nevében és érdekében fordulok Önhöz. Ezt a magyar nép nevében teszem, amely nem felelős ezért a háborúért. Egy évezred és különösen az utolsó évtized során a szomszédos német kolosszus volt hatással népünk sorsára. Megint csak éppen e hatás alatt kerültünk bele ebbe a sajnálatra méltó háborúba a Szovjetunió ellen.

Külön ki kell hangsúlyoznom azt a tényt,hogy szegény országomat a német „ ötödik hadoszlop” ténylegesen megszállta. Ez a nagymértékű megszállás éppen abban az időben kezdődött amikor a német haderők Románia és Bulgária területére léptek. Végeredményben a német ügynökök Magyarországon gondosan nyomon követtek minden mozgást és minden lépést, és a legfontosabb hírek és jelentések soha nem jutottak el hozzám. Most jutott tudomásom-ra, hogy a Kassára és Munkácsra mért légitámadás után Molotov külügyminiszter a magyar követtel folytatott egyik beszélgetése során kihangsúlyozta a Szovjetunió békés szándékait Magyarország iránt. Ha ez valójában így volt, ez balsorsszerű, mert abban az időben erről nem kaptam hírt.

Az igazság érdekében közölni szeretném Önnel, hogy mi soha senkitől sem akartunk egy hüvelyknyit sem elvenni olyan területből, ami jog szerint nem lenne a mienk. Ellenkezőleg a románok foglalták el Besszarábiát a saját orosz szövetségesüktől az első világháború után, és ők akarták Szovjet-Oroszország jelentős részét elfoglalni a németek segítségével a második világháború ideje alatt. Továbbá, amikor 1940-ben szándékunkban állt a magyarok iránt Erdélyben tanúsított szörnyűséges magatartásnak véget vetni, a románok újból segítséget kértek Németországtól, megkérték Hitlert, hogy segítsen nekik megkapniuk ennek a földterületnek legalább egy részét a bécsi döntés révén.

Küldöm a teljes jogkörrel rendelkező delegációmat a béketárgyalások lefolytatására, és kérem Önt, hogy kegyelmezzen meg szerencsétlen országunknak, melynek történelmi érdemei vannak, és melynek népe az orosz néppel oly sok közös vonással rendelkezik. Legyen szíves használja fel befolyását a szövetségeseire azzal a céllal, hogy a feltételek, amelyeket kidolgoznak, összeegyeztethetők legyenek népeink érdekeivel és becsületével, és azok valóban a békés életet és a biztos jövőt szolgálják. Megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem Ön-nek Sztálin Tábornagy Úr legmélyebb tiszteletemet.

Őszinte híve:

Horthy

P.S. Tekintettel arra,hogy hadseregeink még mindig a határokon vannak és országunkba jelentős német haderők törtek be, kérem,hogy levelemet diszkréten kezelje mindaddig, míg képesek nem leszünk úrrá lenni a helyzete. „

Sorsdöntő napok

A „Rubicon” történelmi magazin 2014/11 számában érdeklődéssel olvastam Révész Tamás részletes összefoglalóját 1944. október 14-15-16 napjainak nagy jelentőségű eseményeiről. Révész felidézi az eseményekben közreműködő személyiségek emlékeit, gondolatait, írásait. Mindezeket abban a sorrendben és szerkesztésben kívánom olvasóim elé tárni, ahogy azokkal a szerző megismertet bennünket.

Horthy Miklós levele Sztálinhoz

Ujszászy a fogoly (1944-1948)

A könyv, amelyből egy részletet megosztok olvasóimmal már évek óta könyvtáram egy értékes darabja. A „Vallomások a holtak házából” Ujszászy István vezérőrnagynak, a 2.vkf. osztály és az Államvédelmi Központ vezetőjének az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) fogságában írott feljegyzéseit tartalmazza 661 oldalon. Ujszászy arról is nevezetes, hogy a 30-as és 40-es évek népszerű színésznőjének Karády Katalinnak volt a barátja.

Felvidék és ahogy 1938-ban hozzánk került

A könyv szerzője, akinek emlékiratait a szerkesztés összeállításánál felhasználtam hivatásos diplomata volt, aki hét évet töltött a magyar királyi külügy szolgálatában. Újpéteri Elemér - nem arisztokraták gyermekeként - lett diplomata. Annak idején a „Tények és tanuk” sorozatban a Magvető könyvkiadó gondozásában megjelent „Végállomás Lisszabon” c. könyvében bemutatja azokat a nyilvánosság előtt kevésbé ismert történéseket, amelyek elvezettek a „Felvidék” visszacsatolásához. Újpéteri Teleki Pál tanítványa volt, a Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után tehetsége okán sikeresen fejezte be a diplomataképzőt is. Volt Imrédy Béla miniszterelnök, és Csáki István külügyminiszter titkára, dolgozott a külügyminisztériumban Bárdossy László keze alatt. 1942 őszétől pedig Lisszabonban a magyar királyi követségen teljesített szolgálatot.

Mi történt 1944. október 15-én?

Ezt a címet adta Nagybaconi Nagy Vilmos visszaemlékezései egyik fejezetének. A könyv igen korán már a háború után, 1947-ben megjelent. Ránki György történész az átdolgozott, második kiadás előszavában azt írja, hogy a volt honvédelmi miniszter: „Szokatlanul korán, midőn még hasonló szerepet betöltő politikusok vagy katonai vezetők nemcsak Magyarországon, de más országokban sem juthattak el a memoárok megfogalmazásához, papírra vetette gondolatait. A szokatlanul korai időpont alkalmasint a szerző személyes helyzetével is kapcsolatba lehetett. Ugyanis sajátos helyzete volt Nagy Vilmosnak, nem tartozott sem a győztesek, sem a bűnösök közé. „róla joggal elmondhatták: ember maradt az embertelenségben. Ember volt és katona” - írja a történész-professzor. A szerkesztésben a „Végzetes esztendők” címet viselő memoár IX. fejezetének feldolgozására, az általa megélt október 15.-i események bemutatására vállalkoztam.

Másodszor is Klessheimben

Horthy Miklós Magyarország kormányzója első klessheimi¹ látogatására 1943. április 16-18-a között került sor.

A Führer „ez alkalommal igen ingerült hangulatban volt.” Mussolíniék és Antonescuék „defetizmusa” eleve hatással volt a tárgyalások légkörére. „Mindez Hitlert egészen rendkívüli módon felizgatta”. Még Goebbels is feljegyezte naplójában: hogy „A Führer alkalmasint túlságos keményen támadt rá Horthyra.” Tartva az újabb „megrázkodtatástól” a tárgyalások célkeresztjében Kállay Miklós miniszterelnök személye állt, akinek leváltását „a német-magyar barátság érdekében” követelték. Horthy erre újra és újra csak azt felelte, hogy semmi okot nem lát a miniszterelnök leváltására. A második - immár egynapos - klessheimi találkozó nem egészen egy évvel később 1944. március 18-án volt. A tárgyalásokról a kormányzó másnap 1944. március 19-én a „Koronatanács” ülésén számolt be, amelyről részletes jegyzőkönyv² készült.

Szerkesztésemben igyekszem a jegyzőkönyv tartalmát szó szerint idézni. Formailag azonban áttekinthetősége érdekében nem az eredeti sémákat követem.

Kormányzó választás 1920

A magyar királyság csaknem ezer éves történetében mindössze hat kormányzója volt¹ az országnak. Róluk a „szövegmagyarázat”-ban részletesebben is szó lesz, a közjogi méltóság nem tévesztendő össze a nádor vagy nádorispán intézményével. A különbség abban foglalható össze, hogy a kormányzó (régens) teljhatalmat gyakorolhatott, amikor valamilyen oknál fogva nem volt tényleges uralkodója az országnak, és komoly szuverenitással is rendelkezett, a király helyett vezette az országot. A nádor esetében pedig az országnak volt tényleges uralkodója ő maga a „király körüli” közjogi személyiség volt. Hatáskörét (jogait) a királytól származtatta, nem volt szuverén. Miközben csak féltucat kormányzója volt az országnak, a nádorok száma meghaladta a százat.

Illegalitásban Gróf Bethlen István

Gróf Bethlen István a húszas évek nagy formátumú politikusa 1921-1931 között volt Magyarország miniszterelnöke. Ahogy Romsics Ignác írja: „A szenvedélyek már életében magasra csaptak körülötte.” Elvbarátai - Szekfű Gyula és mások - kimagasló államférfinak tartották, többen Gróf Széchenyi Istvánhoz hasonlították. Ellenfelei - így Szabó Dezső író - „ravasz és kisstílű erdélyi grófot láttak benne, aki csak a taktikázáshoz korrumpáláshoz ért.” Tíz éves miniszterelnöksége négy egymást követő szakaszra osztható. Az első szakaszt (1921-1923) a belpolitikai stabilitás alapjainak megteremtése; a másodikat (1923-1925) az ország pénzügyi helyzetének rendbetétele és a gazdaság mérsékelt ütemű fellendítése feltételeinek megteremtése; a harmadikat (1926-1928) a külpolitikai elszigetelésből való kitörés, a revízióra való felkészülés; a negyediket (1929-1931) a gazdasági világválság magyarországi jelentkezése jellemezte.

A miniszterelnök menekülni kényszerül

Nagykállói dr.Kállay Miklós (1887-1967) politikus 1942. március 10-től a török követségre való menekülése időpontjáig (1944. március 20.) volt ténylegesen Magyarország miniszterelnöke. Horthy Miklós tudtával fokozatosan feladta elődjének Bárdossy Lászlónak a tengelyhatalmak felé irányuló politikáját. A német szövetség látszatát fenntartva titkos tárgyalásokat kezdeményeztek az angolszász hatalmak megbízottaival először Törökországban, majd Stockholmban, Bernben és Lisszabonban. A tárgyalásoknak nagy irodalma van, aminek ismertetésére e helyen nem lehet vállalkozni. A német titkosszolgálatnak azonban megbízható információk álltak rendelkezésére a tárgyalásokról. Nem véletlen, hogy a német megszállás időpontjában a miniszterelnök helyzete tarthatatlanná vált. Kállay Miklós menedéket kért a törököktől, ahol 1944. márc. 20-tól 1944. novemberéig, a nyilasok által történő elhurcolásáig tartózkodott. A szerkesztés Kállay Miklós menekülését, a nyilasok általi fogvatartását és további „kálváriáját” örökíti meg az ő emlékezése alapján.