Otthonukat hátrahagyó németek (svábok) 1945

Érdeklődéssel olvastam Németh István „A németek kitelepítése a II. világháború után” c. írását. Magam is egy svábnak mondott faluban Németmárokon (ma már Márok) éltem 1953-ig, amikor is hála Nagy Imre enyhülési politikájának Pécsre kerülhettem kollégiumba és a „Nagy Lajos Gimnáziumba”, ahol már egyébként folyt a tanítás. A svábok kiűzését saját otthonaikból magam is átéltem. Esős nap volt, egy gólya álldogált fél lábon a sárban (akkor még nem volt országút), tavasz volt. A kitelepített németekért hálaadó misét tartottak a falu templomában, majd elindultak a szekerek a villányi vasútállomásra. A svábokat a „felvidékiek” váltották fel.

Népbíráskodás Magyarországon 1945-1950

A Rubicon történelmi magazin 2015/4 számában érdeklődéssel olvastam Zinner Tibor történész „Népbíráskodás Magyarországon 1945-1950” c. tanulmányát. Úgy gondoltam, hogy a szerző írását közreadom olvasóimnak. „A később győztessé váló szövetségesek már az 1942. január 13-án Londonban kibocsátott Szövetségi Nyilatkozatban kinyilvánították, hogy nem fognak napirendre térni a háborús bűnök felett. Az 1943. október 19-30. között Moszkvában megtartott külügyminiszteri értekezleten azt is kijelentették, hogy >a fasiszta vezetőket és más, háborús bűnösként ismert vagy gyanúsított személyeket le kell tartóztatni és az igazságszolgáltatásnak átadni.<

Horthy Miklós levele Sztálinhoz

„ Tábornagy Úr!

A végveszélyben lévő népem nevében és érdekében fordulok Önhöz. Ezt a magyar nép nevében teszem, amely nem felelős ezért a háborúért. Egy évezred és különösen az utolsó évtized során a szomszédos német kolosszus volt hatással népünk sorsára. Megint csak éppen e hatás alatt kerültünk bele ebbe a sajnálatra méltó háborúba a Szovjetunió ellen.

Külön ki kell hangsúlyoznom azt a tényt,hogy szegény országomat a német „ ötödik hadoszlop” ténylegesen megszállta. Ez a nagymértékű megszállás éppen abban az időben kezdődött amikor a német haderők Románia és Bulgária területére léptek. Végeredményben a német ügynökök Magyarországon gondosan nyomon követtek minden mozgást és minden lépést, és a legfontosabb hírek és jelentések soha nem jutottak el hozzám. Most jutott tudomásom-ra, hogy a Kassára és Munkácsra mért légitámadás után Molotov külügyminiszter a magyar követtel folytatott egyik beszélgetése során kihangsúlyozta a Szovjetunió békés szándékait Magyarország iránt. Ha ez valójában így volt, ez balsorsszerű, mert abban az időben erről nem kaptam hírt.

Az igazság érdekében közölni szeretném Önnel, hogy mi soha senkitől sem akartunk egy hüvelyknyit sem elvenni olyan területből, ami jog szerint nem lenne a mienk. Ellenkezőleg a románok foglalták el Besszarábiát a saját orosz szövetségesüktől az első világháború után, és ők akarták Szovjet-Oroszország jelentős részét elfoglalni a németek segítségével a második világháború ideje alatt. Továbbá, amikor 1940-ben szándékunkban állt a magyarok iránt Erdélyben tanúsított szörnyűséges magatartásnak véget vetni, a románok újból segítséget kértek Németországtól, megkérték Hitlert, hogy segítsen nekik megkapniuk ennek a földterületnek legalább egy részét a bécsi döntés révén.

Küldöm a teljes jogkörrel rendelkező delegációmat a béketárgyalások lefolytatására, és kérem Önt, hogy kegyelmezzen meg szerencsétlen országunknak, melynek történelmi érdemei vannak, és melynek népe az orosz néppel oly sok közös vonással rendelkezik. Legyen szíves használja fel befolyását a szövetségeseire azzal a céllal, hogy a feltételek, amelyeket kidolgoznak, összeegyeztethetők legyenek népeink érdekeivel és becsületével, és azok valóban a békés életet és a biztos jövőt szolgálják. Megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem Ön-nek Sztálin Tábornagy Úr legmélyebb tiszteletemet.

Őszinte híve:

Horthy

P.S. Tekintettel arra,hogy hadseregeink még mindig a határokon vannak és országunkba jelentős német haderők törtek be, kérem,hogy levelemet diszkréten kezelje mindaddig, míg képesek nem leszünk úrrá lenni a helyzete. „

Horthy Miklós levele Sztálinhoz

Berija száz napja

Azt hazudta egy gazember,
A hatalom árt az embernek, elvben
Ezért mondják utána sorban,
Az okosok mind egy akolban,
Nem látjuk fonákját a szónak:
Az ember árt a hatalomnak

Jurij Andropov
(1967 és 1982 között a KGB vezetője)

Aggkor

A minap leemeltem a könyvespolcról Donald Rayfield „Sztálin és hóhérai, A zsarnok és akik neki gyilkoltak” a Park Könyvkiadó gondozásában 2011-ben magyarul is megjelent könyvet. Sztálinról - mint a zsarnokok egyik legnagyobbikáról - már jómagam is sok szerkesztéssel rukkoltam elő. Most mégis úgy gondoltam érdemes lenne megosztani az olvasóval a pártvezér öregkori életét is. A diktátor 1953-ban halt meg 74 éves korában. Ebben a korban - ezt magamról tudom - még nem aggastyán az ember. Én az „időskorú” kifejezést szívesebben használtam volna. Ezt a szerkesztésemet ajánlom tisztelettel az Ön figyelmébe.

Éljen Sztálin halálának 60. évfordulója

Érdekes:Éljen Sztálin halálának 60. évfordulója (Érdekesség)

Üzenetváltások háború idején 1941-1945

A szovjetek külügyminisztériuma 1981-ben két kötetben, összesen két kiadásban jelentette meg a „Nagyok”, így. J.V.Sztálin szovjet pártvezető, F.D.Roosevelt az Egyesült Államok elnöke, W.S. Churchill angol miniszterelnök illetve Roosevelt halála és Churchill választási bukás után, Harry S.Trumannal és C.Attleevel folytatott levelezéseket. A kötetek - ahogy számoltam - 900 üzenetváltást tartalmaznak, ezért teljes bemutatásuk lehetetlen. Néhányat azonban közülük kiválogattam, hogy olvasóim elé tárjam. A válogatásnak az időrendi követelményeken túl, más szempontjai nem voltak.

Berija Sztálin egyik hóhérja

Donald Rayfield „Sztálin és hóhérai, A zsarnok, és akik neki gyilkoltak” című könyvében a szovjet belbiztonsági erők és a titkos rendőrség irányítói közül arra az öt személyre koncentrált, - köztük Dzerzsinszkíjre, Menzsinszkíjre, Jagodára, Jezsovra és Berijára - akik a legaljasabb eszközökkel voltak képesek szolgálni Sztálint „a totális hatalom felé vezető” útján. Könyve „megrázó tabló a szovjet társadalomról egy olyan korszakban, amikor senki sem érezhette magát biztonságban.” A honlapon egy korábbi szerkesztésem már foglalkozik Dzerzsinszkíjjel a lengyel származású fanatikus gyilkossal. A mostani szerkesztés Lavrentyíj Berija személyét, működésének egyes részleteit igyekszik az olvasó elé tárni.

Sztálin - Részlet egy diktátor magánéletéből

Kevés kivételtől eltekintve Sztálin magánélete is a munka jegyében telt. Legyen bár hétköznap vagy vasárnap - munkarendje mindig ugyanaz volt.

Minden nap reggel hat és hét óra között zajlott le az orvosi vizit - ahogy erről az 1927. óta háziorvosaként működő Dimitríj Pletnyev professzor beszámolt. Az orvos határozta meg, hogy naponta hány órát dolgozhat Sztálin és ő felügyelte a gimnasztikai gyakorlatokat, illetve az arc- és testmasszázst. Mindezekre sor került reggel és esete is. Sztálin nem fürdött kádban, hanem zuhanyozott. Általában ebéd előtt két órát pihent. Ez alatt testét hideg vízzel és kölnivel átdörgölték. Egy órával az étkezés előtt az orvos kötelessége volt vegyileg elemezni az ételt: nem tartalmaz-e egészségtelen adalékokat és nincs-e megmérgezve. Az ételeket leginkább intézetre hasonlító konyhában készítették, ahol a legjobb szakácsok igyekeztek egymást túlszárnyalni. Kifejezetten bőséges francia, grúz és orosz fogásoknak kellett az asztalra kerülni. Sztálin lánya - Szvetlana - apró részletekről is beszámol: Asztalára különleges a tavakból hoztak halakat, saját tenyésztelepekről fácánokat és ürüket készítettek számára, továbbá nem hiányoztak a különleges évjáratú grúz borok sem. Délről helikopterrel érkezett a friss gyümölcs. Nem tudta milyen magas szállítási költségeket kellett fizetni azért, hogy rendszeresen ilyen ételeket tudjanak számára felszolgálni… Nem tudom, hogy apám előtt ismeretes volt-e, hogy speciális orvosok minden konyhájában kerülő élelmiszert vegyileg elemeztek, nem tartalmaznak-e mérgeket. Minden kenyérből, húsból, gyümölcsből származó mintához csatolni kellett egy tanúsítványt a felelős orvos pecsétjével és aláírásával: méreganyagot nem találtunk.

Dr. Gyakov időnként eljött hozzánk, a kremli lakásunkba és kis üvegcséket hozott magával, minden szobában mintát vett a levegőből.

I. M. Majszkíj: Egy szovjet diplomata visszaemlékezései

I. M. Majszkíj 1939-1943. között volt a Szovjetunió londoni nagykövete. Visszaemlékezéseinek egy a második világháborúban lejátszódó epizódja. Anthony Eden brit külügyminiszter 1941. decemberi - nem kis izgalommal járó - moszkvai útját örökíti meg. Útjának egyes állomásait a google earth-n is érdemes nyomon követni.

Egy szerb találkozása Sztálinnal

Ki volt ez a szerb?

Talán a hatvan, a hetvenes korosztályok a politika iránt érdeklődők egészen biztosan emlékeznek még Milovan Dilas (Gyilasz) szerb - ahogy akkor mondták - jugoszláv politikusra. Azért maradt meg emlékezetünkben, mert ő volt az a személy, aki már az ötvenes években szembeszállt Titóval és az akkori jugoszláv rendszer torzulásaival. Már 1937-ben a legszűkebb pártvezetőség, a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság tagja lett. A háború alatt a partizán főparancsnokság tagja volt.

A szerb hatóságok a harmincas években többször is letartóztatták, Titóék pedig ugyanezt tették vele az ötvenes években. Egyik leghíresebb könyve „Az új osztály” az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg. Ezért hét évet kapott és megfosztották minden háborús és háború előtti kitüntetéseitől. Ebben a munkájában a rendszer kiváltságosait, a pártbürokratákat osztályként definiálta, kiállt a politikai rendszer demokratizálása mellett, keményen bírálta a sztálinizmust, annak jugoszláv változatát. A háború után összesen kilenc évet töltött börtönben, ebből két és félévet magánzárkában.

Kevesen tudják, hogy a Jugoszláv Kommunista Párt 1952. novemberében az ő javaslatára változtatta nevét Jugoszláv Kommunisták Szövetségére.

Churchill első látogatása Sztálinnál

Már javában folyt a második világháború. A németek 1941. telén Moszkva alatt álltak, a japánok december 6-án Pearl Harbour-nál a Csendes Óceánon megtámadták az Amerikai Egyesült Államokat. Szinte ezzel egyidőben Anthony Eden¹ Murmanszk érintésével Moszkvába utazott, hogy diplomáciai tágyalásokat folytasson a szovjetekkel. Joggal írhatta Churchill „A második Világháború” című nagy sikerű könyvében, hogy „1942. a második világháború következő éve egészen új helyzetben köszöntött Britanniára. Immár nem voltunk egyedül. Két nagyhatalmú szövetséges állt mellettünk, Oroszország és az Egyesült Államok, ha más-más okból is, visszavonhatatlanul elszánta magát, hogy a brit birodalommal szoros egységben életre-halálra megvív az ellenséggel.”

Churchill ebben a hat kötetes könyvében - amelyért nem mellesleg Irodalmi Nobel Díjat is kapott - részletesen leírta első találkozását a diktátorral, Sztálinnal.

Betlen János kitűnő fordítása élvezetessé, egyszersmind izgalmassá teszi előttünk a két nagy találkozását.

Érdemes mindezt szó szerint idézni.

Sorskérdések Jaltában

Mottó: „Itt egyedül Sztálin tudja, mit akar.”

Anthony Eden

Sorskérdések Jaltában

1945.febr.4-11.

A szövetségesek, a „három nagy”: W.S.Churchill¹ angol miniszterelnök, F.D.Roosevelt² az Egyesült Államok elnöke, és J.V.Sztálin³ a Szovjetunió első számú vezetője - már közel a háború végéhez - 1945 telén a Krim-félszigeti Jaltában a Livadia* kastélyban tartották nagy jelentőségű konferenciájukat. Az első ülésre február 4-én az utolsóra - a nyolcadikra 1945.febr.11-én került sor. A konferencia a szovjetek szempontjából igen kedvező történelmi pillanatban kezdődött. A Vörös Hadsereg már száz kilométerre volt Berlintől, fegyverzete, a katonai vezetés eredményessége sokkal hatékonyabb volt, mit annak előtte bármikor. Mindez nemcsak a jaltai konferencia határozataira, hanem azok szovjet részéről történő „elszabotálására” hívják fel a figyelmet.

Miről esett szó az egyes üléseken, milyen döntések születtek, illetve azok szovjet részről, hol kaptak „farsot”?

Szerkesztésemben erre keresem a válaszokat.

Sztálin beáldozza Buharint

A „párt kedvence” csapdahelyzetben

A párt lapja a „Pravda” először 1936. februárjában fogalmazott meg éles kritikát Buharin¹ nézeteivel szemben. A „jobboldaliként” aposztrofált Buharin ugyanis ellenezte a sztálinisták tempóváltását a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálását, a gyorsított ütemű iparosítást, Sztálin egyre növekvő - egy kézben összpontosított - hatalmát.

A „Pravda” éles kritikája után két héttel később mégis külföldre utazhatott feleségével, annak a küldöttségnek a tagjaként, amelynek feladata, hogy megszerezze a Hitlerék által szétvert német szociáldemokrata párt archívumát. Az archívumot a mensevik B. Nyikolajevszkij őrizte Párizsban. Azzal, hogy külföldre engedték Buharint, Sztálinék lehetőséget adtak neki, hogy kint maradjon. Ebben az esetben a „jobboldaliak” vezére disszidenssé, vagyis nyílt ellenségé válhatott volna.

Vészes napok....

A szerkesztés címét Edvard Radzinszkíj „Sztálin” c. könyvéből kölcsönöztem. A szerző - hála a kiváló fordításnak is - eleven erővel, hiteles forrásokra támaszkodva rajzolja meg a diktátor portréját, „aki mesteri sakkjátékosként irányította azt a kegyetlen véres játékot, amelyben a > Nagy Ábránd < , a kommunista világforradalom nevében sok millió embert áldozott fel, megteremtve a totális rettegés és hazugság társadalmát.”

Sztálin életében mégis volt egy olyan pillanat, amikor nagyot kellett csalódnia egy másik diktátorban személy szerint Hitlerben, mert amaz megtámadta országát. Egyes források szerint csüggedés vett erőt rajta, és a visszavonulással is foglalkozott, még arra is gondolhatott, hogy elvbarátai - mert nem készítette fel országát a támadás elhárítására - letartóztatják őt. Radzinszkíj a felkutatott források alapján állítja ennek nem sok köze volt a valósághoz. Ezt a kritikusnak tartott időszakot dolgoztam fel a szerző könyve alapján.

Konferencia Teheránban 1943

Mi történt a tárgyalások szüneteiben?

 

A második világháború még javában tartott, amikor a „három nagy” Churchill angol miniszterelnök, Roosevelt az Egyesült Államok elnöke, valamint Sztálin a Szovjetunió első számú vezetője együtt először vitatták meg a háború további menetét, a világ, benne Európa jövőjét. Elfogadtak egy nyilatkozatot „a Németország elleni háborúban folytatandó közös tevékenységről és a három hatalom háború utáni együttműködéséről, valamint egy nyilatkozatot Iránról.” A konferencia a Teheráni szovjet nagykövetségen zajlott 1943. nov. 28 - dec. 1 között. A szerkesztés a „Teherán, Jalta Potsdam” c. könyv 1972-es magyar kiadása és „Tolmács voltam Teheránban” ugyancsak 1972-ben megjelent könyvre támaszkodva a tárgyalások szüneteire koncentrálva igyekszik bemutatni a plenáris ülések közötti eseményeket.

Nagy Ferenc miniszterelnök moszkvai látogatása

Nagy Ferenc (1903-1979) politikus, a Független Kisgazda-Földmunkás és Polgári Párt elnöke, miniszterelnök.

Kormánya tagjainak egyetértésével 1947. júniusában - legkisebbik fiát itthon hagyva a család többi tagjával szabadságát Svájcban töltötte. Távollétét kihasználva - miközben idehaza folytatódott az ún. „Köztársaság ellenes összeesküvés” politikai koncepció alapján történő felgöngyölítése, azaz a FKgP vezetőinek likvidálása. Válaszút elé állították, vagy hazajön és válaszol az „összesküvéssel” vele kapcsolatban felmerült kérdésekre, vagy aláírja lemondását és külföldön marad. Nagy Ferenc - akit itthon hagyott gyermekével is zsarolhattak - ez utóbbit választotta.

Ezek után az FKgP 1947. június 3-án még a pártból is kizárta, október 7-én pedig még az állampolgárságától is megfosztották. Életével bővebben¹ - ide értve az ún. „Köztársaság ellenes összeesküvés”-t² is - a „szövegmagyarázat” foglalkozik. Nagy Ferenc moszkvai útjával emlékirataiban is foglalkozik. A miniszterelnök kormányküldöttség élén 1946. április 9-én érkezett a szovjet fővárosba. A szerkesztés arra vállalkozik, hogy a látogatás történetét, a küldöttség Sztálinnal való találkozását az emlékiratok alapján most bemutassa.

Mennyi legenda járta a haláláról

Edvard Radzinszkíj „Sztálin” című könyvében így ír: Emlékszem arra a márciusi napra. Hallom az ország rádiós főbemondójának, Levitannak a hangját, ezt a hangot, amely oly szorosan összekapcsolódott a Gazdával. Most a gazda betegségéről kiadott közleményt olvasta fel. Az ország rémülettől dermedten hallgatja a vére fehérvérsejtjeinek a számát. Ezek szerint ő neki ugyanolyan közönséges fehérvérsejtjei vannak, mint nekünk! Csak nem fogja a halál elvenni tőlünk? Meg merné tenni? Az emberek fantasztikusnál fantasztikusabb javaslatokkal árasztották el az újságok szerkesztőségeit, egészen addig, hogy az életüket ajánlották, csak hogy Ő éljen.” Igen Joszif Visszarionovics Sztálin¹ haláláról van szó. Radzinszkíj segítségével ennek történéseit idézem fel a szerkesztésben. Abban reménykedve, hátha valakit még érdekelnek a halálával kapcsolatos események.