Potsdam - a „hármak” utolsó találkozója

A „három nagy” utolsó találkozóját 1945. július 7 - augusztus 2. között a Berlintől 26 km-re található Potsdam, egyik kastélyában a „Cecilienhof” nagytermében tartották. A kastélyt 1912-1915 között II. Vilmos német császár építette, majd azt fiának és a fiú Cecilien nevű hitvesének ajándékozta. A teheráni (1943.nov.28-dec.1.) és a jaltai (1945.febr.2.-febr.12) értekezletek után a potsdami konferencián csak J. V. Sztálin képviselte az állandóságot. F. D. Rooseveltet - halála miatt - H. S. Truman, W. S. Churchill júl. 27-ig, majd C. R. Attlee vett részt a tanácskozáson, amely - bár Japán ellen folyt még a háború - a második világháborút lezáró diplomáciai eseményként vonult be a történelembe.

Miről tárgyaltak és miben egyeztek meg?

Molotov a „kőseggű”

Radzínszkíj „Sztálin” c. könyvében „a Gazda árnyékaként” jellemezte. Vjacseszlav Mihajlovics Szkrjabin néven egy bolti eladó gyermekeként látta meg a napvilágot. Oroszország Kukarka falujában (kirovi terület) 1890. március 9-én született.

Házasság és öngyilkosság föld alatt

T. R. Richardson „Halál esküvő után” című 1991-ben megjelent könyvében összefoglalja a náci vezér utolsó tíz napjának történetét. A néhány évvel ezelőtt nálunk is bemutatott „Bukás” című német film hasonlóra vállalkozott. Talán nem lesz érdektelen felidézni a diktátor legfőbb bizalmasának Albert Speernek azokat a gondolatait, amelyeket a „Hitler bizalmasa voltam” című nagysikerű könyvében a Führer utolsó napjainak szentel. Az események feldolgozását jól segítette Ormos Mária „Hitler” c. könyve, annak is „Az emberi roncs” című fejezete, amelyben a Professzor Asszony részletesen feldolgozta a diktátor és szűkebb környezetének utolsó heteit. Néhány epizódot bemutatok Goebbels „Naplójából” is. A szerkesztés az utolsó a napok történéseit azoknak is csak néhány fontosabb eseményét kívánja felvillantani.

Hadüzenetek

Ullein-Reviczky Antal: „Német háború-orosz béke” című nagysikerű emlékirata 1947 évi bevezető mondatai között ez olvasható: Ullein-Reviczky Antalnál aligha illetékesebb bárki is, hogy felvázolja az 1938-1944-es végzetes esztendők magyar politikájának történetét.” A szerző „kiváló jogász, tapasztalt diplomata, jó hazafi” volt, aki a második világháború idején a m.kir. Külügyminisztérium sajtófőnöke, majd 1943 őszétől stockholmi magyar követ. Beosztásainál fogva jelen volt az ország sorsát érintő politikai döntések meghozatalánál, ezzel különös események tanúja lehetett. Ullein-Reviczky külön fejezetet szentel Bárdossy Lászó volt miniszterelnök és külügyminiszter országrontó tevékenységének. Ennek szerkesztésére és bemutatására vállalkoztam.

Trenker a Gestapo egykori budapesti főnöke

Bokor Péter tv-s történész, a hetvenes évek közepén híressé vált „Századunk” sorozatában örökítette meg a második világháború Magyarországgal kapcsolatos eseményeit, megszólaltatta, az egyes szereplőket. A sorozathoz, közben interjúkat is készített, amelyeket a „Végjáték a Duna mentén” című kötetben jelentettek meg 1982-ben. Münchenben szálloda szobájából telefonon vette fel először Trenker feleségével a kapcsolatot. „Mondom a nevemet s mindjárt azt is, hogy magyar filmes vagyok - mire az imént még bajoros szólású asszony hibátlan magyarra vált.” - írja az interjú bevezetőjében a szerző. Majd így folytatja: „Asszonyom, az ön férje ugye 1944-ben Magyarországon volt? Na és? Miért fontos ez?...Szeretném a férjét meglátogatni….Csak este jön meg az uram. Ha akarja, felhívhatja. De már nem fiatalember. Nem is egészséges. Ne ártson neki!” Ezt a beszélgetést dolgoztam fel, kizárólag Bokor Péter kérdéseire és Dr. Alfréd Trenker válaszaira koncentráltam.

Mea culpa, mea maxima culpa*....

Levelek a romániai Snagovból 1957

 

Nagy Imre miniszterelnök és a hozzá közelálló személyiségek családtagjaikkal a jugoszláv követségen találtak menedéket, ahol 1956. november 4-től - november 22-ig tartózkodtak. A mintegy negyven főből álló csoport tagjait - mint ahogy ez közismert - fondorlatos módon csalták ki a követség épületéből, hogy aztán november 23-án este két repülőgépen a szovjet állambiztonsági szervek a romániai Snagovba hurcolják őket. A Bukaresttől kb. 30 km-re északra található a román királyok egykori üdülőhelyén, fokozatosan nehézzé váló körülmények között - amíg tehették - élték minden napjaikat. „Először, még december 7-én Szántó Zoltánt és feleségét költöztették el a tó déli partján fekvő Snagov faluba.” Ugyanis már a kezdetektől fogva Szántó Zoltán politikailag élesen szembehelyezkedett Nagy Imrével. 1957. január 13-án Vas Zoltán és élettársa követte Szántóékat egy ikerépület másik részébe kerültek, még úszómedence is rendelkezésükre állt. „Harmadikként Lukács Györgyöt és feleségét költöztették el Snagov faluba, ahol a Szántó és a Vas család volt a társaságuk, Lukács 1957. április 10-i hazautazásáig. Január végén a Bukarestben tartózkodó Kállai Gyula az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának tagja Újhelyi Szilárdot is megpróbálta maguk mellé állítani, próbálkozása azonban nem járt eredménnyel.

Von Rundstedt tábornagy megpróbáltatásai?!

Magyarországon 1998-ban jelent meg Charles Messenger „Az utolsó porosz” című nagy sikerű műve Gerd von Rundstedt német tábornagy életéről. A szerző bevezetőjében a feldolgozás nehézségeire utalva így ír: „Von Rundstedt élete selyemszálként ragyog át (egyszer fényesebben, máskor kevésbé) országa történelmének durva szövetén.”

A tábornagy 1875-ben született a második világháború végén hetven éves volt és már öreg generálisnak számított. A könyv olvasása közben szerzett tapasztalataim alapján megpróbálom végigkísérni életét a háború végétől egészen a haláláig.

Egyszer minden véget ér

Ahogy Lev Bezimenszkíj egykori haditudósító „Martin Bormann utolsó naplója” című munkájában írja: „mielőtt Bormann rászánta volna magát a Berlinből való szökésre, még egy akciót hajtott végre”, amelynek az volt az értelme, „hogy maximális mértékben elhúzzák a kapitulációt, egy kis lélegzethez jussanak, hogy Bormann közben elvergődhessen Flensburgig” Dönitz törzséhez. Másrészt, hogy „éket verjenek” a győztes nagyhatalmak közé, azaz tárgyalásokat kezdeményezzenek a szovjetekkel. „Ennek a furfangos vállalkozásnak az értelmi szerzője Bormann és Goebbels volt, végrehajtója pedig a szárazföldi haderő utolsó vezérkari főnöke, Guderian utóda, Hans Krebs gyalogsági tábornok.

Rákosi véleménye a személyi kultuszról és Sztálinról

Mottó:” Ha a tények kifacsarása művészet,

Ő a politika Picassója”

Pünkösti Árpád

Közismert, hogy Rákosi Mátyás - akinek nevéhez egy egész korszak fűződik, ahogy emlékirataiban írja „1956. július 26-án hajnalban” egy „öreg kormánygéppel, - amelyet lassú repülése miatt egymás közt >tyihohod< -nak” neveztek - hagyta el az országot, hogy aztán csak holtában kerüljön vissza újból az országba.

Sok viszontagságot megélt visszaemlékezéseit, a halálát követő több mint negyedszázad elmúltával, 1997-ben adta ki a Napvilág Kiadó. Megvallom őszintén a két kötetes munka - bár stílusa gördülékeny, szövege olvasmányos - nem minden fejezete nyerte meg tetszésemet. A számomra érdekesnek tűnő részletek; az 1941 évi őszi „kicserélésével”, majdani szovjetunióbeli illeszkedésével, a magyar emigrációval, a többször is visszatérő és magát a személyi kultusz vádja alól felmentő soraival kapcsolatosak. Jómagam ebben a szerkesztésben a személyi kultuszról, és a Sztálinnal kapcsolatos véleményét próbálom felidézni.

Egy vallató vallatása az ötvenes években…

Kiszely Gábor az „ÁVH egy terrorszervezet története” című könyvében „Kádár János az ÁVH karmai között” címmel külön is feldolgozta letartóztatását, vallatását és titkos tárgyaláson történő elitélését, majd szabadulását. Ismeretes, hogy még belügyminiszterként Farkas Mihály honvédelmi miniszter  társaságában 1949. június 7-én késő este Svábhegyen az Eötvös úti titkos ÁVO villában felkeresték a már letartóztatott Rajk Lászlót, hogy a párt érdekében vállalja az ellene felhozott vádakat, vezekeljen pártjáért, mert ha ezt teszi megmentheti az életét. Aztán Rákosi utasítására Kádár Jánost is letartóztatták, erre 1951. április 20-án került sor vallatását ő sem kerülhette el. A szerkesztés - ha vázlatosan is - kísérletet tesz ennek bemutatására.