Trockíj haláltusája

Mottó: A forradalom felfalja saját gyermekeit.

Pierre Vergniaud

Lev Davidovics Trockíj, Lenin után az orosz forradalmak (1905, 1917) második legtekintélyesebb vezetője volt. Külügyi népbiztosként vezette a németekkel folytatott breszt-litovszki béketárgyalásokat, majd aláírta azt a békeokmányt (1918.márc.3.), amelyben Oroszországot 780 ezer négyzetkilométer terület-veszteség érte.

Hadügyi népbiztosként, a Forradalmi Katonai Tanács elnökeként a Vörös Hadsereg szervezésében ért el jelentős sikereket. Aktívan részt vett a polgárháborúban. Később, mint a Politikai Iroda tagját a közlekedés a vasút helyreállításával bízták meg. Trockíj a baloldali ellenzék vezetőjévé válva szembehelyezkedett Sztálin „pártdiktatúrájával”. A „világforradalom” győzelmében vetett hite szembeállt Sztálin „szocializmus egy országban” hirdetett nézeteivel. Lenin halála után - a temetésén Sztálin „jóvoltából” nem vehetett részt - 1924-től fokozatosan kiszorították a hatalomból. A pártból is kizárták, majd száműzték. Először Alma-Ata, majd Konstantinápoly, Franciaország és Norvégia következett. 1937-ben családjával Mexikóban telepedett le…..

Külföldön is „dolgozik” az NKVD*

A „mottó” szerzője Pierre Vergniaud a girondisták kiváló szónoka és húsz társa 1793. október 31-én hajtotta a fejét a gillotin alá. Nem volt ez másképp az 1917-es orosz forradalom után sem. Az oroszok rémuralma messze túltett azonban a jakobinusok diktatúráján. „Csak 1937-ben és 1938-ban - a nagy tisztogatások tetőpontján, amellyel Sztálin a pártban, az államaparátusban és a hadseregben lévő, vélt vagy valós ellenségeit intézte el - legkevesebb tízmillió ember vesztette életét.”

*A szovjet rendszer, a bolsevik párt egyeduralmának biztosítására létre hozott szervezet. Oroszul: Narodníj Komisszariat Vnutrennih Del rövidítése: NKVD, magyarul Belügyi Népbiztosság, amelyet még 1919-ben hoztak létre.

Ismeretes, hogy a tisztogatások a Cseka és a GPU utódjaként 1934-ben létrehozott Belügyi Népbiztosság, az NKVD hatáskörébe tartoztak.

Az NKVD egy különleges részlege azokkal a személyekkel foglalkozott, akik külföldön éltek és ki akarták magukat vonni a bíróságok intézkedései alól. Azoknak, akik a listájukra kerültek, nem a kirakatperektől vagy a büntetőtáboroktól, hanem az orgyilkosságoktól kellett tartaniuk.

„A gyilkosok néha nem tudták eltüntetni a nyomokat.” Akcióik még olyan újságírókat és értelmiségieket is megdöbbentettek, akik a szovjet kommunizmustól várták a világ megváltását.

Az akciók egyike

Jevgenyíj Miller tábornok 1937. szeptember 22-én történő párizsi elrablása volt. Miller a Párizsban tevékenykedő cári veteránok szövetségének elnöke volt. „Tőrbecsalója a helyettese, Nyikolaj Szkoblin volt, aki egyszerre állt a szovjet és a német titkos szolgálat zsoldjában. Az NKVD valószínűleg azt remélte, hogy Miller hivatalát Szkoblin fogja megkapni. Ez a remény azonban nem teljesült. Szkoblint leleplezték, de még el tudott menekülni Spanyolországba.

Nem sokkal korábban,

szeptember 3-ról 4-re virradó éjszakán, Lausanne közelében a nyílt utcán agyonlőtték Ignaz Reiss szovjet ügynököt. A moszkvai kirakatperek láttán ugyanis lemondott a párttagságáról, amit ráadásul a Központi Bizottsághoz intézett szemrehányó levélben közölt. Ezzel saját halálos ítéletét mondta ki. Az ítéletvégrehajtók csalinak Reiss régi barátnőjét, a lipcsei kommunista Gertrud Schilbachot használták. Arra az esetre, ha a golyózápor nem lenne elég, Schilbach kisasszony sztrihninnel átitatott bonbont vitt magával, az mindenképp végzett volna az elpártolt elvtárssal.

Walter Krivitsky, a barátja,

annak köszönhetően, hogy elmenekült az Egyesült Államokba, még három és fél évig késleltetni tudta ugyanezt a sorsot. Krivitsky, akit tulajdonképpen Samuel Ginsbergnek hívtak, 1935-től 1937-ig a Szovjetunió katonai hírszerzőszolgálatának (GRU) a nyugat-európai vezetője volt. Sztálin féktelen gyilkolási kedvén fölháborodva ő is otthagyta megbízóit A Központi Bizottság értesítése helyett a brit és az amerikai kormányzati szerveknek tálalt ki, sőt >> Sztálin ügynöke voltam<< címmel még az emlékiratait is megjelentette.1941. február 10-én Krivitskyt lőtt sebbel holtan találták egy washingtoni szállodában. Az FBI* szokatlanul felületes vizsgálat alapján megállapította, hogy öngyilkosságot követett el.

* Federal Bureau of Investigation rövidítve FBI, magyarul Szövetségi Nyomozó Iroda, az Amerikai Egyesült Államok szövetségi szintű nyomozó szerve.

A fegyverbarátságnak, ami nem sokkal később egyesítette az amerikaiakat és a szovjeteket, nem tett volna jó, ha kétségbe vonják a >> megnyugtató<< tényállást.”

Trockíj¹ Mexikóban telepedett le.

Sztálin² vetélytársa,

„tovább maradt életben, mint ahogy azt a moszkvai központ eltervezte. Leépítése több szakaszban következett be: 1925-ben elvesztette hivatalát, mint hadügyi népbiztos, 1926-ban a Politikai Bizottságból, 1927-ben a Központi Bizottságból menesztették. 1928-ban Sztálin száműzte. 1929-ben kiutasították az országból. Először Törökországba ment, onnan Franciaországba, majd Norvégiába. 1937-től Mexikóváros villanegyedében élt. Egy évvel korábban őt és fiát, Lev Szedovot” távollétükben halálra ítélték.

„Trockíj addigra már minden befolyását elvesztette. A negyedik Internacionálé, amelyet Moszkva hatalmának ellensúlyozására hozott létre, nem volt más, mint néhány szánalmas szektás egyén gyülekezete. Továbbra is veszélyesek voltak azonban átfogó ismeretei a kezdetek szovjet történelméről, valamint azokról a módszerekről, amelyekkel Sztálin elintézte vetélytársait. Nem véletlen, hogy az NKVD első erőszakos akciója Trockíj párizsi archívuma ellen irányult, mely 1936 novemberében nyomtalanul eltűnt.

Néhány hónap múlva Trockíj titkára, Erwin Wolf Spanyolországban gyilkosság áldozata lett.”

Fia Lev Szedov is meghalt.

1938 februárjában Trockíj fia, aki az elhajlók >> Bjulletin<< című havi folyóiratát adta ki, vakbélgyulladást kapott. Az operáció sikeres volt. Szedov rejtélyes körülmények között mégis meghalt a kórházban, valószínűleg megmérgezték.

1938. július 16-án

Egy fej, kar és láb nélküli törzset halásztak ki a Szajnából. A régebbi sebhelyek alapján azonosítani tudták: Rudolf Klement, a Negyedik Internacionálé titkára volt.”

Mark Zborowski antropológus,

aki „Etienne” álnéven az NKVD-nek dolgozott, az archívum eltüntetésének, valamint a Trockíj környezetében élő három férfi likvidálásának titkos irányítója volt.

Zborowski Trockíjék bizalmába férkőzött.

Olyan tökéletesen tette ezt, hogy Trockíj fia „még a ház és a levélszekrény kulcsait is átadta neki. Zborowski szállította kórházba Szedovot; halála után pedig ő vette át a >>Bjulletin<<

kiadását. Csak két évtizedekkel később leplezték le New Yorkban. Mivel részletesen kiadott számos más kémet is, viszonylag enyhe büntetéssel megúszta.

Az idősebb Trockíj eltüntetésével az NKVD egy másik tapasztalt ügynököt bízott meg, aki utoljára a spanyol polgárháborúban szerzett érdemeket: >>Kotov tábornokként<< ő avatta be a szabotázs rejtelmeibe a külföldről odasereglő önkénteseket. Valódi neve Nahum Eitingon volt; bár néha ettől eltérőt is állítanak, a Freud-tanítvány Max Eitingonnal nem állt rokonságban. A régóta tervezett akció azért vált aktuálissá, mert Sztálin egy amerikai kiadóval kezdett tárgyalni egy Sztálin-életrajz megjelentetéséről.

1939 őszén Eitingon,

Immár >>Leonov<< álnéven, felbukkant Mexikóvárosban. Vele volt a szeretője, a spanyol kommunista nő, Caridad Mercader, valamint két profi gyilkos, Vittoria Codovila és Carlos Contreas is. Codovila számláját terhelte a spanyol baloldali szocialista vezér, Andrés Nin meggyilkolása;>>Carlos tábornok<< pedig úgy gondoskodott egységében, a rettegett 5. ezredben a fegyelemről, hogy minden nap agyonlövette néhány emberét.”

David Alfaro Siqueiros

a gyilkos merénylet vezetője

A gyilkos merénylet vezetőjéül azonban Eitingon az ismert mexikói festő, David Alfaro Siqueiros személyében egy harmadikat választott. Siqueiros fanatikus kommunista volt, a spanyol polgárháborúban ő vezette a mexikói önkénteseket.”

1940. május 24 hajnali két óra.

„Vagy húsz rendőrnek öltözött férfi hatolt be Trockíj kertjébe. Sheldon Harte, a fiatal amerikai portás már nem tudta elmondani, önként vagy erőszak hatására adott-e nekik szabad utat: holttestét négy hét múlva egy siqueiros által bérelt házban találták meg. A behatolók elintézték a testőröket, elvágták a telefonvezetékeket, majd kívűlről géppisztolytűz alá vették Trockíj hálószobáját, amelynek ajtajáról tudták, hogy önkioldós fegyverekkel látták el.

Mielőtt visszavonultak, még két gyújtóbombát és egy repeszgránátot is bedobtak az ablakon.

A repeszgránát azonban nem robbant föl, a gyújtóbombák pedig csak csekély kárt okoztak.”

Trockíj feleségével és unokájával

a földhöz lapult.

„Olyan csekély sérülésekkel úszták meg a merényletet, hogy a rendőrség eleinte arra gyanakodott, színjáték történt abból a célból, hogy a félig elfeledett forradalmár ismét rivaldafénybe kerüljön.”

Siqueirost 1940. szeptember végén rejtekhelyén elfogták. „Azt állította, hogy a 300 lövéssel csak meg akarták ijeszteni Trockíjt, a szándék, hogy meggyilkolják, távol állt a behatolótól. Mivel minden honnan peticiók érkeztek, hogy kíméljék meg a >>kultúra é a haladás letéteményesét<<, a festő gyenge lábakon álló védekezése meghallgatásra talált. A bíróság elengedte Siqueeirost a vizsgálati fogságból. Alig szabadult ki, máris szedte a sátorfáját és Chilébe távozott. Vízumról a szintén fanatikus kommunista költő és ami fontosabb, egyben konzul Pablo Neruda gondoskodott.”

A rajtaütés után Trockíj birtokát

valóságos erőddé építették át.

„Őrtornyok, vasajtók és bombabiztos falak rendeltetése volt, hogy megakadályozzák a május 24-i merénylet megismétlődését. Eitingon ezért más taktikát választott.”

Egy olyan behatolót kellett keresni, akiben Trockíj megbízik.

Ramón Mercadert, az orvgyilkost,

„Leonov szeretőjének 26 éves fiát már ismerték az áldozat környezetében. A trükk, amellyel a dolgot végrehajtották, a szerelem volt, az egyik legrégibb eszköz a titkosszolgálatok fegyvertárában.

1938 júliusában Sylvia Ageloff megismerkedett egy csábos fiatal férfivel. A meggyőződéses trockista Miss Ageloff a New York-i városi közigazgatási hivatalnál volt szociális tanácsadó; szabadidejében a gurujának teljesített futárszolgálatot. A jelentéktelen külsejű, szemüveges teremtés el volt ragadtatva, amikor Párizsban, a Negyedik Internacionále alapító kongresszusán bemutatták neki Jacques Mornard belga egyetemi hallgatót. A fiatalember a megismerkedést követően mindjárt élénk érdeklődést mutatott iránta. A két fiatal hamarosan egymásra talált. Mornard azt állította, hogy régi diplomata családból származik, pénzét pedig - amit két kézzel szórt - mellékes sportriporterkedéssel kereste. Sylvia mindent elhitt. Akkor sem fogott gyanút, amikor szerelme a szerelme családját ért >>súlyos gondok<< miatt hirtelen eltűnt és hetekig nem hallatott magáról. A >> súlyos gond<< bizonyára a Szajnából felbukkanó, csonka emberi törzs volt;

Mercader - hiszen ő rejtőzött

a Mornard álnév mögött.

Hivatásos szakácsként a feldaraboláshoz is értett.>> Egy sült csirke szinte magától esett szét a kezei között<< - vallotta később az egyik tanú.

Amikor Sylvia visszatért New Yorkba, Mercader utánament. Egy belga újság küldte Amerikába tudósítónak, mesélte a boldogságban úszó barátnőjének. A lány se ezen, se a különös új nevén nem csodálkozott. A kanadai útlevél, amellyel Mercader beutazott,>>Frank Jackson<<személyazonosságát igazolta. A névváltozást azzal igazolta, hogy így menekült meg a katonai szolgálattól. Mercader Sylvia révén ismerkedett össze a francia Rosmer házaspárral, akik Trockíj unokáját Párizsból Mexikóba vitték, és azóta is ott éltek a coyoacani házban.

Monsieur Rosmer betegsége szolgáltatott alkalmat arra, hogy többször meglátogassa és kissé körülnézzen.

Mercader szerepe eredetileg arra korlátozódott, hogy Siqueiros és rohamcsapata számára földerítse a terepet.

Mielőtt megbízták volna a halálos ítélet végrehajtásával, anyja néhány biztosítékot követelt. Caridad Mercader hűséges elvtársnő volt, aki a spanyol polgárháborúban szemrebbenés nélkül hajtotta végre a parancsot, most azonban mégis a saját fiáról volt szó. Eitingonnak meg kellett ígérnie, hogy a merénylet után mindent meg fog tenni, hogy Ramónt épségben külföldre juttassa.”

Mercader 1940. május 28-án

találkozott először Trockíjjal.

„Négy nappal a kudarcba fulladt merénylet után fogott először kezet majdani áldozatával. Felajánlotta, hogy Buickján Veracruzba viszi Rosmeréket, ahonnan haza akartak hajózni. Natalja Trockíj megörült, hogy végre némi változatosságban lehet része, és szintén velük tartott. Június 12-én Mercader is elbúcsúzott; azt mondta, hogy néhány hétre New Yorkba kell mennie. Nem akarnák-e az őrök időközben a Buickot használni? - kérdezte Mercader. Trockíjék nagy örömmel fogadták el ezt az ajánlatot.

>>Jackson<< július végén tért vissza, ezúttal Sylviával. Mindenkinek feltűnt, hogy megváltozott; sápadt, ideges és étvágytalan lett. Később bevallotta, attól félt, hogy Trockíj maga mellé állítja, mielőtt elvégezné a megbízást. Augusztus 8-án Sylviával együtt Trockíjéknál teázott. Ekkor kérdezte meg, elhozhatná-e egyik cikkét véleményezésre. Trockyj beleegyezett.

Augusztus 17-én Trockíj

 az irodájában fogadta gyilkosát.

Azzal kiegyezett, hogy erőddé alakították a házát, azt a tanácsot azonban, hogy sose fogadjon egyedül látogatót, nem akarta betartani.>>Jackson<< cikkét gyengének találta, ezért különböző javításokat javasolt. Utólag tudjuk, hogy kissé gyanakodott. >>Nem kedvelem<< - mondta feleségének.>> Ki ez tulajdonképpen? Többet kellene tudnunk róla.<< A látogatás célját természetesen nem is sejtette: ez volt a gyilkosság főpróbája.”

Mercader augusztus 20-án ismét megjelent,

„hogy újra olvastassa a cikket. A meleg, száraz idő dacára esőkabátot viselt. A kabát alatt három fegyvert rejtett el: egy géppisztolyt, egy hosszú pengéjű tőrt és egy jégcsákányt.

Mialatt Trockíj a fogalmazványt olvasta, Mercader a jégcsákány szélesebb végével hatalmas ütést mért a nyaka fölött a koponyájára.

Az idős úr azonban ahelyett, hogy összerogyott volna, különleges életerőt tanúsított:>> Úgy ordított az az ember, hogy életem végéig sem fogom elfelejteni. Aaaa…kiáltotta hosszan végtelenül sokáig; még mindig a fülemben cseng. Aztán felugrott, mint egy őrült. Rám vetette magát és a kezembe harapott. Ellöktem úgy, hogy a földre esett. De megint fölkelt, aztán - nem tudom, hogyan - félig rohanva, félig botladozva elhagyta a szobát.<<

Mercader abban reménykedett, hogy a merénylet után feltűnés nélkül ki tud surranni a házból. Ehelyett a Trockíj kiáltására berontó testőrök kis híján agyonverték. Anyja és Eitingon, akik a ház előtt autóban várakoztak, az ideges szaladgálásból kikövetkeztették, hogy valami nem a terv szerint történt, ezért gyorsan biztonságosabb helyet kerestek maguknak. Amikor Sylvia megtudta, mit tett a szeretője, hisztérikus rohamot kapott. Trockíjt kórházba szállították, ahol másnap meghalt.”

Epilógus

„Mercader esőkabátjában

 a fegyverek mellett írásos>>vallomást<< találtak, amely azzal vádolja Trockíjt, hogy ő akarta Sztálint meggyilkolni. A merénylő a bíróság előtt is csalódott a csalódott trockistát* játszotta, aki bosszút állt a hamis prófétán az igazi eszmék elárulásáért.

* trockizmus = Trockíj nevéhez fűződő elmélet, a marxizmus-leninizmus egyik változata. Ő maga a kifejezést soha nem használta. Elmélete szerint a kommunizmus győzelméhez meg kell dönteni világméretekben a kapitalizmust. Egyetlen forradalmi osztály van: a proletariátus. Elméletének gyakorlati igazolására 1938-ban létrehozta a „Negyedik Internacionálét”, amely halála után is jelentéktelen szervezet maradt.

Azt mondta, hogy a teljes neve Jacques Mornard Vandendreschd, születési helye pedig Teherán. Apja ott volt belga követ. Megingathatatlanul ragaszkodott a kitalált életrajzhoz még abban az abszurd helyzetben is, amikor jelentkezett az igazi Jacques ?ornard, a >>Nation Belge<< egyik szerkesztője. Mercader valódi személyazonosságára csak 1948-ban derült fény. Ha arra számított, hogy olyan könnyen fog szabadulni, mint Siquerios, nagyot tévedett: 1943 áprilisában 20 év börtönre ítélték. Mivel semmi megbánást nem tanúsított, le kellett töltenie a büntetés nagy részét. Csak 1960-ban engedték szabadon. Először Prágába, onnan pedig Moszkvába ment. 1978. október 18-án, 64 évesen Havannában halt meg rákban.

Caridad Mercader anyja

„Néhány héttel a fia által elkövetett merénylet után Moszkvába ment, ahol nagy megtiszteltetésben részesült: Berija, az NKVD főnöke személyesen kísérte Sztálinhoz, aki Lenin-renddel tüntette ki, fiát pedig a >> Szovjetunió hősévé<< nyilvánította. Mégse tartogatott számára sok boldogságot a moszkvai élet.

Mint kiderült, az őt lépre csaló szerelmes szavak is hamisak voltak: Eitingon, bár házasságot ígért neki, régóta nős volt, és eszébe se jutott elválni. Az asszony ezután szenvedélyes levelekkel ostromolta Beriját, engedje őt Mexikóba utazni, mivel ki akarja szabadítani fiát.

1945 tavaszán kérését végre

meghallgatták.

Az volt a terv, hogy Ramónt olyan vírussal fertőzik meg, amely szükségessé teszi az átszállítását egy börtönön kívüli kórházba. Caridad Mexikóba érkezve azonban gyanút fogott: az előkészületek egy másik akcióra emlékeztették, amelynek során a kiszabadított >> véletlenül<<meghalt. Leállították az akciót.”

Felhasznált irodalom:

Jörg von Uthmann

Merényletek könyve

Zrinyi Kiadó Budapest 1997

Szövegmagyarázat:

1. Lev Davidovics Trockíj (eredetileg: Bronstein: 1879-1940) az ukrajnai Janikovkán született. Apja Leontyijevics Bronstein, jómódú, zsidó származású, de vallását nem gyakorló gazdálkodó. Trockíj két testvérével és szüleivel élt a faluban. Odesszában tanulva egy liberális ellenzéki beállítottságú, nagy műveltségű távoli rokonainál lakott. Náluk került kapcsolatba a kultúrával, ismerkedett meg a könyvek élményt adó jelentőségével.

A numerus clausus miatt a 7. osztályt már Nyikolajevben végezte. A forradalmi eszmék már itt hatással voltak rá. Kezdetben a narodnyikizmussal rokonszenvezett. 1998-ban letartóztatták és négyévi szibériai száműzetésre ítélték. Itt vált marxistává. Ismerte meg Félix Dzerzsinszkíjt és Ulrickíjt a későbbi Cseka vezetőit. 1902-ben kalandos körülmények között először Párizsba, majd Londonba érkezett. Az angol fővárosban Leninnel is találkozott, aki nagy hatással volt rá.

A bolsevikok és a mensevikek szakítása idején (1903) a mensevikekhez csatlakozott, de velük is szakított 1904-ben. Az 1905-ös forradalom híre Genfben érte, de októberben már Szentpéterváron volt. Vezető szerepe volt az események formálásában. Trockíj a pétervári Szovjet Végreható Bizottságának az elnöke is volt. A bukás után életfogytiglani száműzetésre ítélték ugyancsak Szibériába, ahonnan kalandos körülmények között ismét megszökött. Visszatért Szentpétervárra, majd London következett. Itt találkozott Mexim Gorkíjjal és Rósa Luxemburggal. Később Bécsbe telepedett le, ahonnan többször látogatást tett Berlinbe. A német fővárosban találkozott Hilferdinggel, Kautskyval és Karl Liebknechttel, akikkel a korabeli baloldali eszmék problémakörét tekintették át.

Az első világháború kitörésekor Franciaországba került, onnan az Amerikai Egyesült Államokba távozott. Az 1917-es februári forradalom hírére elhagyta Amerikát, de útközben az angolok rövid ideig letartóztatták. Csak április végére érkezett haza. Egyetértett Lenin „áprilisi téziseivel”, a proletár forradalom napirendre tűzését vallotta. 1917 nyarán a pétervári Szovjet elnökének választották, augusztusban pedig már a bolsevik pártba is belépett, a Központi Bizottság tagja is lett. Politikai és katonai szervezőként kiemelkedő szerepet játszott a fegyveres felkelés előkészítésében. Gyakorlatilag Trockíj irányította a Szovjet 29 tagú Forradalmi Katonai Bizottságát.

Lenin után a forradalom második legtekintélyesebb vezetője lett, valóságos néptribun, sziporkázó szónok. Az Októberi fordulat után az első szovjet kormány külügyi, majd hadügyi népbiztosa. A Forradalmi Katonai Tanács elnöke, a Vörös Hadsereg főszervezője. Híressé vált páncélvonatán beutazta a polgárháború frontjait.

1919 októberében jelentős szerepe volt Szentpétervár védelmében, Kolcsak és Vrangel csapatainak szétverésében. 1920 nyarán részt vett a Lengyelország elleni hadjáratban. Trockíj tagja lett a párt legfelsőbb politikai testületeinek. Kezdetben a „hadikommunizmus” a gazdaság militarizálásának odaadó híve, a NEP-et (Novaja Ökonomicseszkaja Politika) csak később támogatta. Trockíj-Lenin halála után - a párt „elbürokratizálódását” ostorozta, emiatt szembe került Sztálinnal, annak legnagyobb politikai ellenfelévé vált. Sztálin és akkori elvbarátai (Zinovjev, Kamenyev, Buharin) 1924-től fokozatosan kiszorították a hatalomból. Száműzték, el kellett hagynia hazáját, hosszú emigráció várt rá.

2. Joszif Visszarionovics Sztálin (1879-1953) grúz származású szovjet pártvezető, diktátor, generalisszimusz. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

Forrás:

Internet - Wikipedia

www.historiamozaik.atw.hu

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2010. december