Bárdossy László végnapjai

Bárdossy László még egy évet sem töltött el a miniszterelnöki bársonyszékben. Igaz az ország egyik legkényesebb időszakában állt a kormányrúdnál, Teleki Pál halála után 1941 áprilisától - 1942 márciusáig volt miniszterelnök. Kormánya ebben a rövid időszakban olyan döntéseket hozott - ide tartoznak a hadüzenetek is - amelyekért neki az életével kellett fizetnie. Más források mellett a „Híres politikai perek” sorozatban a „Kossuth Kiadó” gondozásában 2001-ben jelent meg Pritz Pál „A Bárdossy-per” c. könyve, amelyben a szerző összefoglalta a miniszterelnök életútját. Könyve alapján a szerkesztés a leváltásától a népbírósági ítéletig terjedő időszakot öleli fel.

 A kormányzó magához kérette

miniszterelnökét.

1942. március 4.

Horthy Miklós¹ ekkor közölte Bárdossy Lászlóval², hogy megingott iránta a bizalma és ezért adja be lemondását.

A miniszterelnök „vérig sértődött” és még ezen a napon - megromlott egészségi állapotára hivatkozva - benyújtotta lemondását. „Annak érdekében, hogy a lemondás indoka hihetőnek tűnjék, bevonult a Szieszta szanatóriumba.” Szanatóriumi tartózkodása idején volt ideje arra, „hogy nyugodt körülmények között mérlegelje bukásának okait.” Világosan látta, hogy lemondásához nem „bel-, hanem külpolitikai okok” vezettek. Belpolitikai programjából alig valósított meg valamit. Súlyos hiba volt a „harmadik zsidótörvény” parlament általi elfogadtatása, de „arra nem gondolt, hogy ezt írták volna a rovására.” Az 1941.XV.tc. bevezette a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot, megtiltotta a zsidók és nem zsidók házasságát; közöttük a nemi kapcsolatot „fajgyalázásnak” minősítette és ezért büntette.

Nem gondolt arra sem, hogy „Kamenyec-Podolszkijért”* marasztalnák el.

*1939-1941 között kb. 10-20.000 zsidó menekült a szomszédos országokból - főleg Lengyelországból - Magyarországra. 1941 nyarán - Horthy és Bárdossy tudtával - az ún. „rendezetlen” állampolgárságú zsidókat a magyarok által megszállt Ukrajna területére Kamenyec-Podolszkíj környékére szállították. Itt volt a holocaust első öt számjegyű tömegmészárlása, amit Friedrich Jeckeln SS-tábornok alakulatai hajtottak végre 1941.aug.27-28-án.

A népbírósági tárgyaláson erről ezt monda: „Én sohasem tudtam, hogy a Galiciából származó zsidókat körülbelül 30.000-re teszik. Én érdemben annyit tudtam erről az ügyről, hogy az a kívánság merült fel, hogy akik nem magyar állampolgárok, azok innen távolíttassanak el. Ezt a minisztertanács határozatban foglalta és ezt a határozatot a kormánynak erre hivatott szerve végrehajtotta. A pártban és a parlamentben kifogások merültek fel a tekintetben, hogy miért nem történik ez nagyobb mértékben és gyorsabban és, hogy még mindig vannak nem magyar állampolgárok, akik itt vannak. A németek viszont azt mondották, hogy ott hadműveletek vannak, s nem tudják, hogy az odaszállítottakkal mit csináljanak, egyelőre várjunk vele.

Nem tagadom, mindenért felelős vagyok, de nem voltam köteles mindenről tudni, a miniszterelnök nem tartozik mindenről tudni, ennek külön felelős gazdája volt. Én teljesen megbízhatónak tartottam Keresztes-Fischert és tudtam, hogy emberileg gondolkozik. Teljesen megnyugodtam abban, hogy Keresztes-Fischer ebben a tekintetben nem fog túl menni a törvényes szabályokon. Ez volt a hitem és meggyőződésem. Amikor megkérdeztem tőle, hogy hogyan áll ez a kérdés, valaki bejött hozzám, és azt mondotta, hogy a kiutasítások körül kegyetlenségek folynak, s én tegyek valamit. Én akkor szóltam Keresztes-Fischer Ferencnek, s Keresztes-Fischer azt mondotta, hogy:>> A helyi hatóságok valóban túlmennek azokon a kereteken, amelyeket én, mint belügyminiszter nekik megszabtam, de majd én most a körmükre nézek és rendet csinálok.<< Ismételem mindenért felelős vagyok, de ezeknek a részleteit nem végezhettem….”

„Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar vezetők - és így Bárdossy - tudatában lettek volna annak, hogy a deportálás valójában a zsidók lemészárlásába fog torkolllni.” Az egyik szerencsésen megmenekült zsidó Keresztes-Fischer³ „előtt feltárta a döbbenetes történetet, a belügyminiszter azonnal leállította a további kiszállításokat.” A miniszterelnök ezért nem bírálta Keresztes-Fischer döntését.

Végül Bárdossy arra is gondolhatott, hogy a németek melletti politikája miatt nem marasztalhatták el.

Vitája Kállay Miklóssal⁴

Bárdossy Lászlót március 7-én mentette fel a kormányzó. Két nappal később Kállay Miklós lett az új miniszterelnök, „aki az egész előző kabinetet - Berlin gyanakvásának elaltatása végett - átvette. Hasonló okokból a külügyminiszteri posztot - számítva annak elhárítására - elődjének ajánlotta fel.

Kállay a szanatóriumban kereste fel, „ott hallgatta meg a megnyugtató nemet.” Beszélgetésük - többet már az életben nem találkoztak - szenvedélyes hangulatban zajlott le. „A hőfokot a bukott kormányfő indulata hevítette.”

Bárdossy kifakadt:

-         „Te katasztrófába viszed az országot. Rólad mindenki tudja,hogy németellenes és angolbarát vagy, és nem vagy antiszemita. Futsz majd az angolok után, de soha nem nyered meg őket, ahogy Bethlen sem tudta, sem senki más. Ők le vannak kötelezve ellenségeinknek, az oroszoknak és a kisantantnak, és soha nem fogják cserbenhagyni őket.

-         Te viszont - emelte fel ujját - elveszíted a németek barátságát, és Magyarország magára marad. Azon a tényen, hogy ha a németeket megverik, minket is a vesztesek közé sorolnak. Te úgysem tudsz változtatni. Ez eldőlt már az első világháborúban, és eldőlt Trianonban is.”

A szavakat „a sértettség tette élesen bántóvá.” A szerző Pritz Pál szerint, „visszadta azt az egyoldalúságot is, amely a volt kormányfő sok hirtelenségét motiválta.”

Bárdossy nem volt hajlandó

elismerni,

hogy a katasztrófa felé éppen ő vitte az országot, „hogy a már komorló katasztrófa felé az ország az ő kormányfősége alatt haladt mérföldes léptekkel.” 1941 őszétől a miniszterelnök arra az álláspontra helyezkedett, „hogy egyetlen út a német út”**, mindez a németektől való elhatárolódást kereső politika helyességének „a merev tagadása volt.” Igaz ennek a politikának „valóban keskeny ösvényei voltak. De voltak, s lehetett volna azokat szélesíteni is.”

**A népbírósági tárgyaláson a bíró kérdésére erről ezt mondta: „Hogy kit tartottam erősebbnek Németországot, vagy Oroszországot arra nézve az volt a meggyőződésem, hogy ez a kérdés nem aszerint dől el, hogy én melyiket tartom erősebbnek, hanem az ország túlnyomó nagy többsége abban bízott, hogy Németország erősebb, mint Oroszország. Négyszáz éven keresztül legerősebb kapcsolataink voltak a nyugati Németországgal annak ellenére, hogy ezalatt az idő alatt sok szabadságharcunk volt, de ezek mindig a mi sikerünkkel végződtek, mégis mi maradtunk fenn, függetlenségünk biztosíttatott, amint ezt a 67-es kiegyezés is igazolja, egyszóval sikerült nyugat felé életigényeinket érvényesíteni. Viszont súlyos aggodalmak éltek az ország túlnyomó többségében abban a tekintetben, hogy ilyen életlehetőségek a kelet tekintetében fennállanak-e? Nekem csak úgy lehetett politikát csinálni, ahogy a politika csinálására a közvélemény lehetőséget nyújtott.

A volt miniszterelnök

Fráter György*** szerepébe helyezte magát.

Felmentése után - kijőve a szanatóriumból - a közügyektől távol tartotta magát, de nem tétlenkedett. „Sokat tartózkodik otthon a Virágárok utcai lakásában”. Gyakorta utazott busszal, hogy bemenjen a belvárosba, ahová útja az Egyetemi Könyvtárba vezetett. Régi könyveket jegyzetelt, történelmi jellegű publikációkat tanulmányozott.

***Fráter György, azaz György barát. Anyja nevéről Martinuzzi (1482-1551) horvát kisnemesi származású pálos szerzetes, katona, országos és erdélyi politikus, helytartó, esztergomi érsek és bíboros. A politikus az Erdélyi Fejedelemség megszervezője volt, Erdély ugyanis 1541 előtt nem volt önálló országrész. Területe a Partiumot is magába foglalta. A fejedelemség élén János Zsigmond állt, de a legfontosabb döntéseket a György barát hozta. Külpolitikailag Erdély nem volt független, hűbérura a török szultán volt, akinek a Fejedelemség adót fizetett. Fráter György 1551-ben lemondatta János Zsigmondot, mire a Habsburgok Giovanni Battista Castaldo gróf itáliai zsodosvezérrel az élen fegyveres csapatokat küldtek a Fejedelemség területére. A törökök sem maradtak tétlenek. A barát, hogy időt nyerjen tárgyalásokat kezdett a délvidéki pasával.

Castaldo - árulást sejtve - I. Ferdinánd beleegyezésével ezért az alvinci kastélyban meggyilkoltatta. Castaldo a gyilkosság végrehajtására a bíboros titkárát, az olasz származású Marco Avrelio Ferrarit bérelte fel.

Fráter Györgyöt két puskalövéssel és 75 késszúrással ölték meg. A „Jézus Mária” kiáltással összeroskadó főpap hulláját ezután megcsonkították, fülét - melyről azt tartották, hogy születésétől fogva szőrös volt - levágták, hogy I. Ferdinánd királynak küldjék. Testét vérben fagyva ott hagyták a szoba padlóján, ahol 70 napig temetetlenül hevert. A gyulafehérvári káptalan emberei később a Szent Mihály székesegyház kriptájában temették el 1552 februárjában. „Mindenkinek meg kell halnia”, „Omnibus moriendum est” - ezt írták Fráter György sírkövére.

Különösen a XVI. sz. magyar viszonyai érdekelték. Könyve, amit 1943-ban a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda adott ki, a „Magyar politika a Mohácsi vész után” címet kapta.” Munkájának középpontjába Fráter Györgyöt állította, a bíboros alakjába pedig saját személyét vetítette. A barát politikája sikertelenségének boncolgatásán keresztül miniszterelnöksége - külügyminisztersége megértéséért - felmentéséért perlekedett.” A szerző könyvét édesanyjának ajánlotta. Ő maga a kiadvány előszavában ezt írja: „Minden, ami történik, következményeiben találja meg értelmét és jelentőségét.” Majd így folytatja: „Ez a dolgozat a mohácsi vésztől Fráter György haláláig terjedő negyedszázad politikai történetéről akar számot adni, arról a huszonöt évről, amely a magyar történelem talán legtragikusabb és tanulságokban leggazdagabb korszaka.” A XVI. század magyar viszonyait miniszterelnöksége időszakára vonatkoztatva bizonygatta, hogy a súlyos döntésekért a felelősséget azért vállalta, hogy „ezzel a német megszállástól - hite szerint a legrosszabbtól - tartsa távol az országot.” A XVI. század világának török és Habsburg törekvéseit a XX. század korának német és orosz világuralmi szándékokkal azonosította.

Az 1943-as és 1944-es esztendők

Bárdossy László 1943-ban még elvállalta az „Egyesült Keresztény Liga” elnöki tisztét. 1944 tavaszán pedig „szülővárosa Szombathely képviselője lesz.” Beszédeiben a háború folytatása mellett kardoskodott és a szélső jobboldali pártok összefogásán munkálkodott.

„A front közeledtével családjával együtt 1944-ben Szombathelyre távozott, majd 1945 elején Veesenmayer⁵ követ, Hitler teljhatalmú megbízottja segítségével Bajorországban telepszik le.” Ugyanakkor Németország ebben az időben már bukásra állt.

1945. április 25-én

a volt miniszterelnök felkereste a svájci követet, hogy a követ országába beutazási vízumot szerezzen. „Hans Frölicher Bárdossyban diplomatát látott, olyan személyt, aki alapjában azt tette, amit szakmája megkívánt, és javasolta az engedély megadását.” Bárdossy az engedély birtokában átlépte a határt, ahol családjával egy gyűjtő táborba találta magát. „Úri büszkeségét azonban mélyen sértette ez a helyzet, úgy vélte, hogy diplomata-útlevele birtokában jogában van családjával együtt szabadon mozogni.”

Ezzel a magatartásával azonban kihívta maga ellen a sorsot. Ügye a berni igazságügyi és rendőrségi miniszter elé került, „aki messze nem volt olyan elnéző, mint külügyminiszter kollégája.” Bár a döntés előtt kikérték Svájc volt budapesti követének, valamint Magyarország volt berni követének a véleményét, „és egyik diplomata sem nyilatkozott ellene, a svájci minisztertanács mégis a kiutasítás mellett határozott.”

1945. május 4-én

családjával együtt ismét Németországba került „olyan helyre, ahová már megérkeztek az amerikai katonák. Letartóztatták, majd hónapok múlva egy sor háborús bűnös társaságában megbilincselve Magyarországra szállították.”

Per a Zeneakadémián

A szerkesztés nem vállalkozhat ennek teljes leírására. Aki nem ismerné, annak figyelmébe ajánlom „Bűnös volt-e Bárdossy László” című - a Püski Kiadó gondozásában Dr. Janikovszky László szerkesztésében és bevezető tanulmányával 1996-ban megjelent könyvet.

Vizsgálati fogsága hetekig tartott.

Csak ezt követően 1945. október 29-én kezdődött a Dr. Bárdossy László ellen indított per a Zeneakadémia nagytermében.

Az 1945.évi VII.törvénycikk által törvényerőre emelt 1440/1945 M.E. számú rendelettel módosított és kiegészített 81/1945 M.E.számú rendelet 11.§-ának 2.pontjában” meghatározott háborús bűntett és más bűnügyben.

A tárgyalást Dr.Major Ákos (Major Tamás színművész testvére - a Szerk.) a budapesti népbíróság elnöke, tanácsvezető bíró - a koalíciós pártok és a Szakszervezeti Tanács által delegált népbírák közreműködésével - vezette.

Haja hófehér, mint egy rokokó

paróka

világított a teremben. Pritz Pál erről így ír: „Arcszíne is többnyire sápadtan halovány volt. Egyébként is törékeny termete az elmúlt hónapok nélkülözései, izgalmai és megpróbáltatásai után még légiesebbé vált. A kis asztalon - amely mögött ült - papírhalmaz tornyosult, azután egy pohár víz és gyógyszerek, hogy szükség esetén beteg szervezetét megerősíthesse. Szeme azonban - lényének intellektuális tükre - fényesen csillogott, élénken fürkészte a termet, figyelte a párbeszédeket, azonnal felmérte a hozzá intézett kérdésekben számára megbúvó veszedelmeket.

Hiszen a tét óriási

Sokkal több, mint az élete - azzal, hogy földi létére az erőszakos halál hamarosan pontot tesz, már régen számot vetett -, a tét egész életének az értelme volt. Azért küzdött, hogy bebizonyítsa: felelős volt ugyan hazája szörnyű tragédiájáért, de mégsem követett el bűntettet, még kevésbé bűntettek sorozatát, felelőssége pedig feloldódik abban a szinte abszolút determináltságban, amely Magyarország második világháborús végzetét okozta. Ellenfeleivel, a tanácsvezető bíróval, Major Ákossal (nem régiben még magyar királyi hadbíró százados), a népügyésszel és a politikai ügyésszel - szemben gyakran érezhette fölényben magát.

Nagyobb volt a tudása,

szélesebb a tájékozottsága, szebben és leleményesebben formálta a szavakat. Fölényes nyelvismeretét is gyakran kamatoztatta: idegen kifejezéseket, fordulatokat használt a bíróság megzavarására. Igaz ez nem mindig sikerült, latin idézeteire, a bíró riposztozott azonnal, angol terminológiai fejtegetéseire - nem kis meglepetésre - Szalay Sándor politikai ügyész adott angolul feleletet.

Időnként úgy vélte, hogy a hallgatóságban szövetségesre lel. Azt ugyan nem tudhatta, hogy a tanácsvezető bíró estelente névtelen fenyegető telefonokat kap, ám arra joggal számított, hogy a Zeneakadémia nagytermének széksorait sűrűn megtöltő hallgatóság nem fogja rossz néven fogadni a trianoni Magyarország területi revíziós sikereinek felemlegetését, benne a revíziós gondolat fekete díszmagyarba öltözött bajnokát fogja látni, és egyben szimpátiával övezni.”

A tárgyalás rendkívüli volt.

Pritz Pál: „Rendkívüli volt, hogy nem a szokásos testület osztotta az igazságot, hanem egy merőben új intézmény, a négy miniszterelnökségi rendelettel életre keltett, majd az 1945:VII.tc.-kel (tc. a törvénycikk rövidítése - a Szerk.) törvényerőre emelt népbíróság. Rendkívüli volt a tárgyalás azért is, mert az eddigi népbíráskodások után első ízben került országosan elismert személyiség az ítélethozó fórum elé. Rendkívüli volt az eset azért is, mert az ország egyik miniszterelnökéről volt szó, őt pedig az akkor hatályos törvények - így elsősorban az 1848.III.tc. - értelmében erre a célra felállított parlamenti bíróság elé kellett volna állítani.”

A miniszterelnök végig vitatta,

a népbíróság illetékességét, jóllehet Magyarország a Moszkvában 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezményben vállalta, hogy „közre fog működni a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatásában, az érdekelt kormányoknak való kiszolgáltatásában és az ítélkezésben e személyek felett.”

A tárgyaló teremben nem volt fűtés.

A jelenlévők „télikabátba burkolózva figyelték az eseményeket, maga a bírói testület a kalapot a fején tartotta (legfeljebb amikor fotózták őket, akkor mutatták fedetlen fejüket az utókornak.) Alig volt vége a háborúnak. A főváros romokban hevert. A hidak roncsai a Duna sodrát lassították.” Alig volt család, amely ne gyászolt volna valakit. A fájdalom indulatokat szült, mindez arra „ösztönözte az értelmet, hogy az okokat, az azokat megtestesítő felelősöket keresse.” Ilyen körülmények között a bíróság nem lehetett szenvedélymentes.

„Bárdossy Lászlót a népbíróság olyan >> gonosz<< személynek látta és láttatta, aki olyan hallatlanul súlyos bűncselekményeket követett el, amilyen>>az egész világtörténelemben nem található.<<

„A zárka csendjében”

Mi járhatott a fejében?

Pritz Pál így folytatja: „A tárgyalóteremben elszenvedett izgalmak után estelente zárkája csendjében vetett számot a történtekkel. Egész életével.

Csörrent a kulcs a zárban és a foglár hozta a szokásos vacsorát, jóízű bablevest, vastag kenyérrel. Komótosan elfogyasztotta a beadott ételt, majd tovább rótta a szűk cellában megtehető néhány lépést.

Keserűen elmosolyodott.

Horthy. A bálványozott államfő, a talpig becsületes úriember, aki 1944-ben - állítólag - mélyen felindult azon, hogy nem tárta elé Kristóffy József moszkvai követ Molotov⁶ szovjet külügyi népbiztossal folytatott 1941. június 23-i beszélgetéséről küldött számjeltávíratát. Mintha ennek a táviratnak a hatására hajlandó lett volna a Szovjetunió elleni hadjáratról másképpen vélekedni! Mit vélekedni, igazította ki magában saját szavait, nem vélekedésről, roppant kemény akaratról volt itt szó. Hiszen honnan vette Werth⁷ és Bartha⁸ a bátorságot, ha nem tudhatták volna maguk mögött Horthy teljes támogatását? Ezt a kifejezést ->> katonai lázadás<< - soha nem ejtette volna ki a tárgyaláson a száján, de meg kell magának vallania, hogy a tanácsvezető bíró helyesen formálta a szavakat. Mert maga Horthy fordította volna ellene a katonákat, ha nem jelenti be a Szovjetunió elleni hadiállapotot, hiszen a kormányzó lehetetlennek tartotta volna, ha az ország nem lép be a németek oldalán a Moszkva elleni háborúba.”

Magasba ívelő karrierjét

a kormányzónak köszönhette. Csáky István⁹ halála után ugyanis Horthy minden vita nélkül elfogadta külügyminiszteri kinevezésének tervét,”majd Teleki halála után úgy tette őt meg az ország miniszterelnökének, hogy még a szokásos meghallgatásokat sem bonyolította le. Horthy döntött abban is, hogy Sztójay¹⁰ maradjon továbbra is a berlini követ, bár Sztójay betegeskedése miatt már hajlott a távozásra. Bárdossy úgy gondolhatta, hogy a tárgyaláson „bűnbakot keresnek, akin nem csupán a konkrétan felhozott döntéseket fogják számon kérni, hanem az egész - Horthy nevével fémjelzett korszak>>bűneit<< is.

Fortyoghatott tovább: hiszen Horthy helyett vele kezdik el ezeket a „népbírósági” pereket „mert jól tudják (legyen bármi véleményük is a volt kormányzóról), hogy saját kiépülő hatalmuk alatt vágnák a fát, ha a volt államfőt hazahozatnák, hogy ilyen pellengérre állítsák. Hiszen az idők során a volt tengernagy valóban széles körökben komoly nimbusszal övezett államfővé vált, akihez már rég nem csaptak fel a napi politika sáros hullámai, még azok szemében is a magyar nemzet szimbólumává nemesedett, akik egyébként személyétől és politikájától is távol érezték magukat.

Igen, igen a fordulópontot

Minden bizonnyal az 1941. június 26-i minisztertanács jelentette. Óh, hányszor gondolt arra a napra. Tudta, hogy az ő akarata döntötte el a tanács lefolyását, de azt sem felejtette el, hogy egyáltalán nem szabad akarata szerint cselekedett. Az államfői döntést hajtotta végre.”

A tárgyalás jellegzetességei.

Az egész perben

Bárdossy László „a felelősség és a bűnösség közötti különbséget” hangsúlyozta.

Ebben a különbségtevésben Pritz Pál szerint „elvileg igaza van.”A szerző így folytatja: „A Szovjetunióval történt szembekerülés akkor elkerülhető lett volna…ezért Bárdossy Lászlót - az államfő mögött második helyen - igenis bűnös felelősség terheli.” Ugyanakkor a perben a volt miniszterelnököt „az egész ellenforradalmi rendszer reprezentánsaként is a vádlottak padjára ültették” ez a törekvés pedig „nemtelen volt. Bárdossynak igaza van akkor, amikor elutasítja ezt a beállítást.”

A volt miniszterelnök „saját cselekménye mentegetésére, felelősségének enyhítésére” szűk mozgástérről, illetve „a korszakot bénító determinizmusokról (eleve meghatározottságáról - a Szerk.) beszélt.”

A szerző így folytatja: „A per - azzal együtt is, hogy a legkeményebb ítélet kimondásának a valószínűsége a tárgyalás megkezdésétől nyilvánvaló volt - nem volt koncepciós, nem volt koholt vádakon alapuló. Más dolog, hogy az ítélet keménységéről akkor is sokan vitatkoztak, s jó ideje pedig ez még inkább indokolt lehet. Erre int a háború utáni törvényes megtorlások nemzetközi összehasonlító vizsgálata, amelyből kitűnik, hogy – például - abban az Ausztriában, amelynek lakói közül egyáltalán nem kevesen vettek részt a hitleri elnyomó és megtorló gépezetben, összesen 32 személyt végeztek ki ilyen bűnökért, míg Magyarországon 189 embert ért utol így a sorsa.”

A pervitel sem volt kifogástalan.

„Tévedések, ferde beállítások, a hivatkozott dokumentumok idézésénél elképzelhetetlenül nagy tömegű pongyolaság, nem egy ízben rosszindulatú ferdítések, jogforrásként hatályukat vesztett törvényhelyek említése, bírói indulat elszabadulása csúfította az eljárást. „Ezzel együtt a népbíróság „alapjában véve” nem került szembe az igazságszolgáltatás normáival.

A vádlott és védelme

„nem érvelt a nullum crimen sine lege kifogással, vagyis azzal, hogy nincs bűncselekmény törvény nélkül, másképp fogalmazva, törvényes ítéletet csak olyan cselekményekért lehet kimondani, amelyet elkövetése idején már jogszabály tilt, bűncselekménynek minősít.”

Nem ismerte el a népbíróság

illetékességét.

Védője a másodfokú tárgyaláson „még azt is megtette, hogy semmisségi panaszt jelentett be az első fokú tárgyalással szemben. A panasz indoka az volt, hogy Major Ákos bírónak nem volt egységes bírói és ügyvédi képesítése.

A halál árnyékában.

„Az első fokú tárgyalás 1945. november 2-án fejeződött be. A népbíróság a vádlottat bűnösnek találta Magyarországnak a második világháborúban történt belesodródásáért, azért mert részt vett a zsidó lakosságot sújtó rendelkezések meghozásában, a galíciai deportálás elrendelésében. Bűnösnek találtatott azért, mert a háború fokozottabb mértékben való folytatására izgatott, majd a fegyverszüneti megállapodás meghiúsítására törekedett.”

Az ítélet kötél által zárthelyen,

de a nyilvánosság kizárása nélkül végrehajtandó halálbüntetést mondott ki.

A másodfokú tárgyalás

a parlament  egyik ép állapotban maradt kongresszusi termében, a közönség kizárásával, csak a sajtó részvételével zajlott le. „Az ítéletet december 28-án hirdették ki. Az első fokú ítéletet csekély módosítással helybenhagyták.

A kivégzést 1946. január 10-re tűzték ki.

„Az előző este a siralomházba átszállított rabnak az volt az utolsó kívánsága, hogy reggelijét felesége társaságában költhesse el. Az őrszemélyzet éberen figyelte. Feltehetőleg attól tartott, valami olyasmi történik, ami az ítélet végrehajtását megakadályozza. Az aggodalom feleslegesnek bizonyult.

A fizikailag törékeny rab férfiú ekkor sem roppant össze. Szívében sok keserűséggel dacosan múlatta az időt. Papírt és írószerszámot kért, s négy levélben búcsúzott el azoktól, akiknek fontosnak tartotta, hogy utoljára üzenhessen.

Ezen az éjszakán

az államfői jogkört gyakorló Nemzeti Főtanács a végrehajtás módját golyóra változtatta. Ezt Bárdossy csak a vesztőhelyen tudhatta meg.

A kegyetlenül gyakorolt kegyelmi gesztus ismét felforralta indulatait. Nem lesz itt soha megbékélés - gondolta keserűen, s amikor az ítéletvégrehajtó sortüzet vezényelt, felkiálltott:

-          Isten mentse meg az országot ezektől…

Nem tudta tovább mondani.

Földre zuhant.

De az arcára, mellkasára szegezett fegyverek nem oltották ki életét. A börtönparancsnok közvetlen közelről leadott pisztolylövése végzett vele.

Bevégeztetett.”

Felhasznált irodalom:

Pritz Pál                                                                     Dr. Janikovszky László

A Bárdossy per                                                         Bűnös volt-e Bárdossy László

Kossuth Kiadó 2001                                                 Püski Kiadó Bp.1996

Szövegmagyarázat:

1.Vitéz Nagybányai Horthy Miklós (1868-1957) hivatásos tengerész, Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagy, a Monarchia flottájának utolsó parancsnoka, hadügyminiszter, a nemzeti hadsereg fővezére.

Horthy Miklós Magyarország kormányzója volt 1920. márc. 1-től 1944. okt. 16-ig. A második világháború végén Németországban az amerikaiak fogságába került. Nem volt háborús bűnös. Családjával a portugáliai Estorilban telepedett le és ott is halt meg 1957-ben. A rendszerváltás után 1993.szept.4-én Kenderesen helyezték végső nyugalomra.

2. dr. Bárdossy László (1890-1946) jogász, hivatásos diplomata, miniszter, miniszterelnök. Jogot tanult, Budapesten, Berlinben és Párizsban. 1918-tól miniszteri segédtitkár, 1921-től miniszteri titkár, 1922-ban került a Külügyminisztérium Sajtóosztályára, amelynek 1924-től vezetője is volt. 1934-től bukaresti követ, 1941.febr.-tól külügyminiszter, majd Teleki Pál halála után 1941-ápr.3-tól-1942.márc.7-ig az ország miniszterelnöke és külügyminisztere.

3. dr. Keresztes- Fischer Ferenc (1881-1948) Pécsett született, Budapesten szerzett jogi diplomát. Az egyetem elvégzése után a Pécs Takarékpénztár Rt. jogtanácsosa. A szerbek megszállta Pécsett 1919-ben a nacionalista és ellenforradalmi mozgalmak helyi szervezője. 1921-től Baranya vármegye és Pécs, 1925-től Somogy vármegye főispánja is. 1931-1935 között belügyminiszter Gömbös Gyula kormányában. Tagja volt a parlamentnek, mint országgyűlési képviselő. 1936-tól a Felsőház tagja is volt. 1938-1944 között ismét több kormány, így a Bárdossy-kormánynak is belügyminisztere. A német megszállás (1944.márc.19.) idején a Gestapo német koncentrációs táborba hurcolta. A háború után fogvatartói nem adták ki a magyar hatóságoknak. Bécsben halt meg 1948-ban.

4. dr. Kállay Miklós (1887-1967) magyar politikus, 1942.márc.10-1944.márc.22-ig az ország miniszterelnöke.

Horthy Miklós tudtával elődje Bárdossy László „tengelybarát” politikáját fokozatosan feladta.

Megbízottai Európa különböző városaiban titkos tárgyalásokat folytattak a szövetségesek diplomatáival - többnyire sikertelenül - Magyarország sorsáról, az angolszász hatalmakhoz való jövőbeni viszonyáról. A német titkosszolgálat pontos információkkal rendelkezett ezek menetéről. Kállay Miklós a német megszállás (1944.márc.19.) idején a török követségen talált menedéket, ahol 1944. nov-ig tartózkodott.

A nyilasok letartóztatták, később Mauthausenbe, majd Dachauba hurcolták. A háború végén Olaszországba került. Életével „A miniszterelnök menekülni kényszerül” c. szerkesztés a www.historiamozaik.atw.hu c honlap részletesebben is foglalkozik.

5. dr. Edmund Veesenmayer (1904-1977) német náci közgazdász, hivatásos diplomata. 1944. márc. 19-től Németország „teljhatalmú megbízottja” Magyarországon. Az akkori viszonyokkal a „Veesenmayer Magyarországról” c. szerkesztés a www.historiamozaik.atw.hu –n részletesebben is foglalkozik.

6. Vjacseszlav Mihajlovics Molotov (1890-1986) vezető szovjet „sztálinista” politikus a diktatúra 1920-as évektől az 1950-es évek végéig. Életével, politikai pályájával „Molotov a kőseggű” c. szerkesztés a www.historiamozaik.atw.hu és a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlap részletesebben is foglalkozik.

7. Werth Henrik (1881-1952) hivatásos katona, vezérezredes, vezérkari főnök. A hadapród Iskola elvégzése után Békéscsabán a gyalogezrednél szolgált. Majd a székesfehérvári honvédkerületi parancsnoksághoz került.

Az első világháborúban vezérkari századosként tevékenykedett. A háború végén vezérkari ezredes, 1919-ben a főparancsnokságot képviselte a román okkupációs erőkkel való fegyverszüneti tárgyalásokon. 1920-ban a Fővezérség kötelékében találjuk, majd a Honvédelmi Minisztérium Hadműveleti Osztályát vezette. 1926-tól tábornok, 1931-ben altábornagy, 1936-ban nyugalomba vonult. 1938-1941.szept.5-ig a Honvédség németbarát beállítottságú vezérkari főnöke. Ezt követően a magyarok által megszállt Délvidék közigazgatását irányította 1942 végéig, ebből a beosztásából vonult nyugdíjba. A szovjetek 1945-ben letartóztatták. A népbíróság 1948-ban távollétében halálra ítélte, szovjet fogságban halt meg 1952-ben.

8. Bartha Károly (1884-1964) hadmérnök, honvédelmi miniszter. 1905-től hivatásos katona. Az első világháború idején magasabb parancsnoki tisztségeket töltött be. A tanácshatalom (1919.márc-jún.) alatt a Vörös Hadseregben szolgált, annak bukása után a Nemzeti Hadsereghez csatlakozott. 1936-tól a Honvédelmi Minisztérium főcsoportfőnöke. 1938.szept.15-1942.szept.25 között honvédelmi miniszter. A háború végén nyugatra menekült, Venezuelában élt és hídmérnökként dolgozott. Később 1964-ben Ausztriában hunyt el.

9. Csáky István gróf (1894-1941) hivatásos diplomata, külügyminiszter, aki 1919-től állt külügyi szolgálatban.

Részt vett az első világháborút lezáró béketárgyalásokon, ezt követően több külképviseletnél dolgozott. Az első bécsi döntés (1938.nov.2.) meghozatalánál megfigyelőként volt jelen. Csáky István 1938-tól volt külügyminiszter. Jelentős szerepe volt Magyarországnak az „Antikomintern Paktum”-hoz való (1940.aug.30.) csatlakozásában. Magyar részről ő írta alá a magyar-jugoszláv „örökbarátsági szerződést” 1940.dec.12-én.

Ezt követően részt vett a vendéglátók meghívására egy vadászaton, ahol meghűlt, hazatérve „ágynak esett” és 1941. január végén elhunyt.

10. Sztójai (Sztojakovich Demeter) Döme (1883-1946) szerb származású magyar politikus, altábornagy, diplomata.1927-től katonai attasé Berlinben. Később hosszú évekig (miniszterelnöki kinevezéséig) ugyanott követ Sztójai 1944.márc.22-től-1942.aug.28-ig volt miniszterelnök és külügyminiszter. Regnálása idejére esett a zsidók tömeges deportálása és haláltáborokba küldése. A háború után 1946-ban a népbíróság háborús bűnösként halálra ítélte, 1946.aug.22-én kivégezték.

Forrás:

Internet - Wikipedia

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2011.december 2.