Edvard
Radzinszkíj „Sztálin” című könyvében így ír: Emlékszem arra a márciusi napra.
Hallom az ország rádiós főbemondójának, Levitannak a hangját, ezt a hangot,
amely oly szorosan összekapcsolódott a Gazdával. Most a gazda betegségéről
kiadott közleményt olvasta fel. Az ország rémülettől dermedten hallgatja a vére
fehérvérsejtjeinek a számát. Ezek szerint ő neki ugyanolyan közönséges
fehérvérsejtjei vannak, mint nekünk! Csak nem fogja a halál elvenni tőlünk? Meg
merné tenni? Az emberek fantasztikusnál fantasztikusabb javaslatokkal árasztották
el az újságok szerkesztőségeit, egészen addig, hogy az életüket ajánlották,
csak hogy Ő éljen.” Igen Joszif Visszarionovics Sztálin1 haláláról van szó. Radzinszkíj segítségével ennek
történéseit idézem fel a szerkesztésben. Abban reménykedve, hátha valakit még
érdekelnek a halálával kapcsolatos események.
Emlékek,
történetek, legendák:
Már Hruscsov idejében mesélték:
„A Gazda* halála egyáltalán nem a
Kremlben következett be, amint a hivatalos közleményben állt, hanem a dácsáján**.
Március 1-jén éjjel Sztálin őrsége kihívta Beriját2 a dácsára.
*Sztálint szűkebb körben elvbarátai oroszul
Hozjainnak, magyarra fordítva Gazdának hívták
** dácsa magyarul nyaralót, házikót (viskót) jelent.
Bár ez a dácsa korántsem nevezhető házikónak, vagy viskónak. A diktátor „munka
után” gyakran kijárt a nyaralóba, amely ma is a főváros Kuncevó negyedében található.
A nyaraló mellett 1942-ben egy 17 méter mély, 12 négyzetméter
alapterületű bunkert is építettek.
A Blizsnyaja (közeli) egy földszintből és emeletből
álló dácsa 1010 négyzetméteres épülete 26 hektáros területen fekszik, sűrű erdő
veszi körül, közvetlen környezetében annak sok a juharfát ültettek. A
földszinten a dolgozó szobán kívül hét hálószoba található, keskeny ágyakkal. Az
ágyak fejénél olvasólámpával. Az oldalfalak mellett székek, dívánnyal és
fotelekkel. Sztálin bármelyik hálószobában nyugovóra térhetett. Az ún. „kisnappaliban”
ma is egy kandalló áll, számos jó állapotban lévő türkmén és perzsa szőnyeggel,
működő lemezjátszós rádióval, amit annakidején Winston Churchill ajándékozott a
„Népek Tanítómesterének”. Az emeleti helyiségeket Sztálin gyakorlatilag soha
nem használta.
Mint mondták, a Gazda gyanúsan
régóta nem jött ki a szobájából. Berija telefonált Hruscsovnak3 és
Malenkovnak4, és együtt elindultak. Együtt léptek be a szobába is. A
Gazda eszméletlenül feküdt a padlón. Hirtelen megmozdult. Ekkor Hruscsov odaugrott
hozzá, és elkezdte fojtogatni, erre a többiek is rávetették magukat a
zsarnokra. És megfojtották. Berija még ugyanazon az éjszakán agyonlövette
Sztálin valamennyi testőrét. Az országot csak akkor értesítették Sztálin
betegségéről, amikor már halott volt.”
Előkerültek a tanuk:
Radzinszkíj: „Sztálin haláláról a
valódi szemtanúk első vallomásai Volkogonov könyvében jelentek meg. Volkogonov
a Sztálin testőrével A.Ribinnel folytatott beszélgetése alapján a következőket
mondja: Sztálin a dácsán halt meg. Az egyik őr, Sztarosztyin talált rá
Sztálinra, aki szélütötten feküdt a padlón.” A szerző megjegyzi, hogy
Sztarosztyint illetően Volkogonov tévedett.
Miután Radzinszkíj a „Forradalom
Múzeumában” alkalma volt elolvasni Ribin publikálatlan emlékiratát az írásban
„több döbbenetes dologra” lelt. Ribin már 1935 óta nem dolgozott Sztálin
őrségében. „De 1977. március 5-én (Sztálin halálának évfordulója) sikerült
összeszednie Sztálin őrségének néhány tagját, akik a Gazda halála napján a
dácsán tartózkodtak. Ribin ekkor leírta az őrök vallomásait.
Ribin általános megjegyzései:
„A február 28-ról március 1-jére
virradó éjjel a Politikai Bizottság tagjai valami filmet néztek a Kremlben,
aztán kimentek a dácsára. Sztálinnal együtt érkezett Berija, Hruscsov,
Malenkov, Bulganyin5. Ezek hajnali négyig maradtak a dácsán. Ezen az
éjszakán M.Sztarosztyin és a helyettese, V.Tukov volt az ügyeletes. A dácsa
őrségének parancsnoka, Orlov, szabadnapos volt.”
Amit Ribin nem említ, de
Radzinszkíj ír róla: „A dácsán tartózkodott M.Butuszova házvezetőnő is. Sztálin
a vendégek távozása után lefeküdt aludni, és többet nem jött ki a szobájából.
Ribin külön-külön feljegyezte
Sztarosztyin, Tukov és Lozgacsov
vallomásait. A legrövidebben M.Sztarosztyin nyilatkozott:>> 19 órától
nyugtalanítani kezdett a csend Sztálin szobáiban. Mindketten (azaz Sztarosztyin
és Tukov) féltünk szólítás nélkül bemenni.” Ahogy Radzinszkíj írja: Beküldik P.
Lozgacsovot. Pavel Lozgacsov volt, aki ráakadt Sztálinra, amint ott feküdt a
padlón, az asztal mellett.
Sztarosztyin a beszámolójában
(Radzinszkíj írja - a szerkesztő) nem említett még egy különös részletet:
Sztálin mielőtt lefeküdt, egész hihetetlen parancsot adott az őrségnek.
Tukov őr: „A vendégek távozása
után Sztálin azt mondta a személyzetnek és az őrség Parancsnokának: >> Lefekszem aludni, nem
fogom hívni magukat, lefekhetnek.<< Ilyen parancsot - írja Tukov -
Sztálin soha nem szokott adni.”
Radzinszkíj: „Ezek szerint a
Gazda, aki betegesen ügyelt a biztonságára, életében először hirtelen azt a
parancsot adja az őrségének, hogy menjen lefeküdni. Így a szobái gyakorlatilag
őrizetlenül maradnak. És ezen az éjszakán szélütés éri.” A könyv szerzője a
következő vallomásokban is ugyanezt olvasta. Lozgacsov a koronatanú - aki
elsőnek pillantotta meg Sztálint a padlón - Tukovhoz hasonlóan nyilatkozott.
„Elhatároztam hát, hogy beszélek
Lozgacsovval.” - írja Radzinszkíj.
„A koronatanú”
először nem akart kötélnek állni,
habozott halogatta a beszélgetést. Több tucatszor kereste telefonon
Radzinszkíj. „De a kitartás győzedelmeskedett. Lozgacsov igent mondott!” Egy
metróállomáson találkoztak. „Alacsony, de még erős, széles vállú öregember
volt.” Egy padon ülve ott az egyik moszkvai metróállomáson a szerző meggyőzte:
milyen fontos „a történelem számára tanúskodása.” Lozgacsov „sóhajtott egyet,
aztán felvitt a lakására. A kicsi lakótelepi lakás parányi konyhájában
jegyeztem le vallomását.”
Előbb egy döbbenetes kitérő:
Radzinszkíj: „Lozgacsov mielőtt
rátért volna arra a nevezetes napra, sokáig mesélt a dácsa mindennapjairól. Egy
epizódot különösen érdekesnek találtam.
„A Gazda nem sokkal halála előtt
megkérdezett egyszer” - mondja Lozgacsov: >> Mit gondolsz, Amerika
megtámad bennünket, vagy sem?<< Szerintem nem mer - feleltem. Erre
hirtelen rám rivallt:>> Eredj innen, mit keresel itt, nem
hívtalak.<< Mondták is aztán a fiúk: >> Mivel bosszantottad fel
annyira?<<. Egyszer csak szólnak, hogy menjek be a házba. Bemegyek, de a
Gazda már egész más hangon fogad:>> Felejtsd el - azt mondja -, hogy rád
mordultam. És jegyezd meg: meg fognak támadni bennünket, egész biztos
megtámadnak az imperialisták. Ha hagyjuk. Ez a helyes válasz.<<
Lozgacsov végre rátért arra az
éjszakára.
>> Március 1-jére virradó
éjjel ott voltam a dácsán, ügyeletben. Orlov, a parancsnok épp akkor jött meg a
szabadságáról, és még szabadnapos volt. Sztálin mellett négyen voltunk.
Sztarosztyin főszolgálatos,
Tukov, a helyettese, és Matrjona Butuszova. Azon az estén az >objektumra<
vendégeket vártunk. Így nevezte a Gazda a Politikai Bizottság tagjait, akik
odajártak hozzá. Amikor vendégek jöttek a Gazdához, vele együtt állítottuk
össze a menüt. Február 28-ról március 1-jére virradó éjszaka Madzsari szőlőlét
adtunk fel, azt hiszem három üveggel. A Madzsari tulajdonképpen fiatal bor, de
elég gyenge, és ezért a Gazda szőlőlének nevezte. Azon az éjszakán a Gazda
behivat, és azt mondja:>> Hozzál be nekünk vagy két üveg
szőlőlét.<< Hogy ki volt ott azon az éjszakán? A szokott vendégek:
Berija, Malenkov, Hruscsov, meg a szakállas Bulganyin.
Egy idő után megint hivatott:
>>Hozzál még
szőlőlét.<< Vittünk be, odatettük az asztalra. Minden rendben volt. Nem
szólt semmit. Négy óra után előálltak a vendégek kocsijai. Amikor a Gazda
kikiséri a vendégeket, a szolgálatos is megy, ő csukja be a kaput. Akkor
hajnalban Hrusztaljov Ivan Vasziljevics csukta be a kaput. Neki mondta
Sztálin:>> Feküdjetek csak le mind aludni. Nekem már nem kell semmi. Én
is lefekszem. Ma már nem lesz szükségem magukra.<< Hrusztaljov bejött, és
örvendezve mondta: >> Na, fiúk, ilyen parancsot sem kaptunk még.<<
És elmondta a Gazda utasítását. És csakugyan, amíg csak ott dolgoztam, ez volt
az egyetlen alkalom, amikor a Gazda azt mondta:>> Feküdjenek le
aludni.<< Általában, ha azt kérdezte: >>Aludni szeretnél?<<,
átdöfte az embert tekintetével. Hogy mert volna az ember aludni? Mi persze
nagyon örültünk ennek az utasításnak, és bátran lefeküdtünk.
Hogy került ide Hrusztaljov? - kérdezte
Radzinszkíj. Hrusztaljov szolgálatos csak délelőtt tízig volt a dácsán - felelte
Lozgacsov - aztán elment pihenni. Őt váltotta fel Sztarosztyin Mihail
Gavrilovics. (Ezért nem szólt Sztarosztyin Ribinnek a Gazda különös
utasításáról - egyszerűen nem hallotta - E.R.)
Radzinszkíj így folytatja: „ Ezek
szerint ezen az éjszakán a dácsán csak könnyű bort ittak, nem volt se konyak,
se más tömény, ami a rohamot kiválthatta volna. A Gazda, Lozgacsov szerint
>> szelíd volt<<, márpedig amikor nem jól érezte magát, mint
ugyancsak Lozgacsov mondja,>> hangulata megváltozott, olyankor jobb volt
a közelébe sem menni.<<
De nem ez a lényeg.
Hanem az a különös
mondat:>>Feküdjenek le aludni.<< Amit Lozgacsov azon az éjszakán
hallott először a Gazdától. Pontosabban nem a Gazdától, hanem Hrusztaljov
szolgálatostól. Hrusztaljov adja át a Gazda parancsát. Reggel pedig eltünik a
dácsáról. A parancs, pedig egyaránt meglepi Lozgacsovot és a másik őrt,
Tukovot, mert a Gazda könyörtelenül ügyelt a rendre.
Ez a parancs megtörte a szent
rendet: a Gazda ezek szerint megengedte nekik, hogy mind lefeküdjenek, vagyis
ne őrizzék szobáit. És ne tartsák szemmel egymást. Így is történt.
Lozgacsov:>> Másnap vasárnap volt. Tíz órakor, szokás szerint már mind a
konyhában voltunk, és nekiláttunk a nap megtervezéséhez.<<
Lozgacsov így folytatja:
Tíz órakor a Gazda szobáiban >
semmi mozgás< (így mondtuk, amikor aludt). Aztán elütötte a tizenegyet, a
tizenkettőt, még mindig semmi. Ez már furcsa volt: tizenegy-tizenkettő körül
már mindig felkelt, de olykor már tízkor sem aludt.
De már egy óra is elmúlt, és még
mindig semmi. Akkor már nyugtalankodni kezdtünk. Elmúlik három, négy - semmi. Lehet,
hogy a telefon csengett nála, de amikor aludt, át volt kapcsolva a másik
szobákba. Mi csak ültünk Sztarosztyinnal. Egyszer Sztarosztyin azt mondja: >
Itt valami nincs rendben. Mit kéne tenni?< Tényleg, mit csináljunk? Menjünk
be hozzá? De hát szigorúan megparancsolta: ha >nincs mozgás<, ne menjünk
be a szobáiba.
Különben szigorúan megbüntet.
Hát, csak ülünk a szolgálati házikóban, amit egy huszonöt méteres folyosó köt
össze az ő szobáival.
Egy külön bejárati ajtó vezet oda.
Már hat óra van, nem tudjuk,
mitévők legyünk. Egyszerre szól az utca felöli őrszem:> Úgy látom - azt
mondja -, a kis ebédlőben meggyulladt a villany.< Na, gondoljuk, hála
istennek, minden rendben van. Mindenki ugrott a helyére, készenlétben, csak úgy
nyargalunk…de megint semmi. Már nyolc óra - még mindig semmi. Nem tudjuk, mit
kéne tenni, már kilenc, már tíz - még mindig semmi mozgás. Akkor azt mondtam
Sztarosztyinnak:> Eredj, te vagy az őrség parancsnoka, tenned kell
valamit< Mire ő >Félek< Te félsz? – mondom - Hát mit gondolsz, én hős
vagyok, hogy bemenjek hozzá?<
Eközben meghozták a postát, egy
csomag volt a KB-tól. (a Kommunista Párt Központi Bizottsága - a szerk.) A
postát pedig rendszerint mi szoktuk átadni. Vagyis pontosabban én, a posta az
én kötelességem.
>Na, jó – mondom -, bemegyek,
Ha valami lesz, ne felejtsetek el
fiúk.< Tényleg be kellett mennem. Rendszerint nem lopakodva mentünk be, néha
szándékosan tettük be az ajtót, hogy hallja, jön valaki. Nagyon hevesen
reagált, ha valaki lopakodva ment be hozzá. Kemény léptekkel kellett bemenni,
tétovázva nem volt szabad, de az sem volt jó, ha az ember vigyázzba vágta
magát. Ilyenkor azt szokta mondani: >Hát te mit feszítesz itt, mint Svejk a
derék katona?< Hát szóval, kinyitom az ajtót, hangosan végigmegyek a
folyosón, az a szoba pedig, ahova a postát szoktuk betenni, éppen ott van a kis
ebédlő előtt. Bemegyek ebbe a szobába, és a nyitott ajtón át benézek a kis
ebédlőbe,
hát ott fekszik a
Gazda, a jobb keze
felemelve így
valahogy.
(Lozgacsov itt felemelte félig
behajlított kezét. - E.R.) Egyszerre megdermedtem. Se kezem, se lábam nem
engedelmeskedett. A Gazda valószínűleg még nem veszítette el az eszméletét, de
beszélni nem tudott. Hallani jól hallott, látszott, hogy meghallotta lépteimet,
és a felemelt kezével hívott, hogy segítsek. Odaszaladtam hozzá és
megkérdeztem:> Sztálin elvtárs, mi van magával?< Hát, látom, odavizelt
maga alá. A bal kezével még valamit meg akar igazítani.> Hívjam tán az
orvost?< - kérdeztem. Ő meg valamit nyög, de nem érteni. A padlón ott feküdt
a zsebórája meg a Pravda. Amikor
felemeltem az óráját, fél hetet mutatott. Fél hétkor történhetett
vele…Emlékszem az asztalon ott állt egy üveg ásványvíz, úgy látszik azért jött
ki, amikor felgyújtotta a villanyt. Amíg ott kérdezgettem egy-két percig,
egyszerre valami halk horkolásféle jött a torkából, mint amikor alszik az
ember.
Felkaptam a telefont, mindenem
remegett, kivert a verejték,
hívom Sztarosztyint:> Gyere be
gyorsan a házba.< Bejön Sztarosztyin - ő is elszörnyedt. A Gazda már
eszméletlen volt. Gyere, mondom tegyük fel a díványra, így nem maradhat.
Sztarosztyin után bejött Tukov és Motya Butuszova. Közös erővel lefektettük a
Gazdát a díványra.> Eredj, telefonálj mindenkinek, kivétel nélkül< -
mondom Sztarosztyinnak. El is ment telefonálni. Én nem mozdultam a Gazda
mellől. Ő ott feküdt, mozdulatlanul, csak horkolt. Sztarosztyin betelefonált a
KGB-be Ignatovnak, de az megijedt, és átírányította Berijához meg Malenkovhoz.
Amíg Sztarosztyin telefonált, mi a többiek megtanácskoztuk a dolgot, és
elhatároztuk, hogy átvisszük a nagy ebédlőbe, a nagy díványra…Át is vittük,
mert ott több volt a levegő.
Együttes erővel átvittük lefektettük
a díványra, betakartuk egy pléddel,
látszott rajta, hogy nagyon
fázott, hisz ott feküdt segítség nélkül, este hét óra. Az ingujja fel volt
tűrve, azt Butuszova leengedte, hogy ne fázzon. Közben Sztarosztyinnak sikerült
telefonon elérnie Molotovot. Vagy fél óra múlva Malenkov telefonált nekünk:>
Nem találom Beriját< - mondja. Eltelt még egy félóra, akkor telefonált
Berija:>Sztálin elvtárs betegségéről senkinek egy szót sem.< -fejezte be
Lozgacsov
Egy szóval eltelt egy óra - és
senki nem siet a haldoklóhoz, a tegnapi Gazdához. Csak a szolgálatosok ülnek az
ágyánál. És várnak.
Hruscsov
verziója
A harcostársak közül egyedül
Hruscsov írta le visszaemlékezéseiben a tragédiát. De amit ír, igen furcsa.
Egyszer telefonál Malenkov:
>> Képzeld, telefonáltak Sztálintól a csekista fiúk (megmondta az illető
nevét is). Nagyon aggódnak, azt mondják, valami baj van Sztálinnal. Oda kell
mennünk. Már telefonáltam Berijának. Meg Bulganyinnak. Indulj egyenest
Sztálinhoz, én is megyek meg a többiek is.<<
>Azonnal hívtam a kocsit…Azt
beszéltük meg, hogy nem megyünk be mindjárt Sztálinhoz, hanem előbb az
őrszobába.< - írja Hruscsov.
Majd így folytatja:
-
Bementünk az ügyeletesekhez, kérdeztük, mi
történt. Erre elmondták: Sztálin este tizenegy tájban mindig telefonált nekik,
és teát kért. Most nem. A csekisták azt mondták, hogy már beküldték Matrjona Petrovna
Butuszovát felderíteni a helyzetet (a felszolgálónő nagyon korlátolt, de
becsületes Sztálinhoz hű ember.) Bejött és elmondta, hogy Sztálin elvtárs a
padlón fekszik, alszik, meg hogy maga alá vizelt. A csekisták felemelték
Sztálint, odafektették a kisebédlő díványára. Amikor elmondták nekünk, hogy mi
történt vele, és hogy most alszik, úgy gondoltuk, hogy kellemetlen lenne neki,
ha most beállítanánk hozzá, amikor ilyen elesett állapotban fekszik. Erre mind
hazamentünk.<
-
Radzinszkíj szerint, amit Hruscsov mond: „az
első szótól az utolsóig hazugság.”
„Nézzük, mit mond Lozgacsov:
Éjjel háromkor hallom, jön egy
kocsi. (Csaknem négy óra telt el az első telefonhívástól, Sztálin csaknem négy
órája magatehetetlenül fekszik, és csak most jön a kocsi - E.R.) Malenkovnak
nyikorgott a cipője, emlékszem, levette és a hóna alá kapta. Bejönnek, kérdik: >>
Mi történt a Gazdával?<< Mutatom, hogy
ott fekszik, és halkan horkol. Berija erre piszkosul leteremtett:>> Minek
keltesz pánikot? Kiderül, hogy a Gazda nyugodtan alszik. Gyerünk
Malenkov!<< Elmagyaráztam nekik az egészet, hogy a Gazda a padlón feküdt,
megkérdeztem, mi van vele, ő meg csak nyögött valamit értetlenül. Erre Berija
azt mondja: >> Ne kelts pánikot, és ne ugráltass bennünket. Sztálin
elvtársat se zaklasd.<< Azzal elmentek.
Radzinszkíj: „Ezek szerint a
harcostársak, miután megállapították, hogy hetvennégy éves öregember, aki négy
óra hosszat saját vizeletében fetrengett >>nyugodtan alszik<<,
fogják magukat és távoznak, és megint otthagyják a Gazdát segítség nélkül.”
Ismét Lozgacsov:
>>Megint egyedül maradtam.
Fel kéne megint hívni Sztarosztyint, mondok, riadóztassa csak még egyszer őket.
Megmondtam neki: >Különben még meghal, akkor aztán kampec nekünk. Telefonálj
csak, hogy jöjjenek.<<
Ismét Hruscsov:
„Nem sokkal később megint telefonált
Malenkov: > Megint telefonáltak a fiúk Sztálin elvtárstól. Azt mondják,
valami még sincs rendben Sztálinnal. Bár Matrjona Petrovna, amikor beküldtük
azt mondta, hogy nyugodtan alszik, ez nem rendes alvás. Oda kell menni még egyszer.<
Azt is megbeszéltük, hogy orvos is kell.”
Lozgacsov:
„Reggel hét óra után megjelent
Hruscsov. (Ekkor jelenik meg először - E.R.) >> Hogy van a Gazda?<<
- kérdi Nagyon rosszul – mondom - valami történt vele. Elmondtam neki mindent.
Erre azt mondja Hruscsov:>> Mindjárt jönnek az orvosok.<<
Na, mondom hála istennek. Fél
kilenc és kilenc között (miután a Gazda tizenhárom órája feküdt segítség
nélkül! - E.R.) megérkeztek az orvosok.”
Harcostársai ölték meg?
Radzinszkíj: „Soha nem fogjuk
megtudni, mi is történt akkor éjszaka a Gazda bezárt szobáiban. De csak két
eset lehetséges. Vagy az történt, hogy a Gazda megháborodott, és csakugyan azt
az utasítást adta, hogy mindenki feküdjön le, éjszaka pedig szélütést kapott,
vagy…
Vagy Hrusztaljovnak valaki azt a
parancsot adta, hogy küldje aludni az alárendeltjeit. Hogy ő - vagy egy
ismeretlen - egyedül maradjon a Gazdával. Vlaszik letartóztatása után Berija
természetesen beszervezte a felügyelet nélkül maradt őrség tagjait. A Gazda
abban a hitben volt, hogy Berija egy ártalmatlan senki. De ezúttal elszámította
magát. Berija kihasználta az utolsó esélyt, hogy életben maradjon.
Maga Hrusztaljov volt-e, aki
behatolt a Gazda szobájába? Vagy valaki más. Injekciót adtak a Madzsaritól
elszunnyadt Gazdának? Az injekció váltotta ki a rohamot? Mikor aztán a Gazda
rosszul érezte magát, mégiscsak felébredt, és megpróbált menekülni? De az
injekció hatott, és csak az asztalig tudott elvergődni? Csak ha így történt a
dolog, akkor válik érthetővé a harcostársak hihetetlen bátorsága, hogy amikor
tudomást szereztek a történtekről, nem rohantak lóhalálában a segítségére.
Mintha tudták volna, hogy mi történt, és hogy a Gazda már veszélytelen.
De ha az első változat igaz, a
négyes fogat akkor is tudatosan hagyja, hogy Sztálin segítség nélkül meghaljon.
Egyszóval, mindkét esetben ők
ölték meg. Gyáván, ahogyan éltek is. És Berija joggal mondta Molotovnak
azokat a szavakat, amelyeket az Csujevnek idézett:>>Én tettem el őt.<<
A
halál krónikája:
Lozgacsov:>> Az orvosok
teljesen meg voltak rémülve. Csak nézték, és remegtek mind. Meg kellett vizsgálniuk
a Gazdát, de egyszerűen remegett a kezük. A fogorvos kivette a beteg szájából
protézisét, és elejtette. Annyira félt. Aztán Lukomszkíj professzor azt
mondta:> Le kell venni az ingét, meg kell mérni a vérnyomását.< Feltéptem
a testén az inget, ők meg neki álltak megmérni a vérnyomását.
Aztán megvizsgálták
Ki volt ott, amikor elesett. Azt
hittük, hogy most vége, beültetnek a kocsiba, és már visznek is. De nem, hála
istennek, az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy agyvérzést kapott.
Akkor aztán tenger sok ember jött
össze, és ettől fogva tulajdonképpen háttérbe szorultunk. Én az ajtóban álltam.
Mögöttem ott tolongtak a látogatók. Emlékszem, Ignatyjev, a miniszter nem mert
bejönni. Erre mondom neki: ne zavartassa magát jöjjön csak be.<<
Március 2-án odahozták Szvetlanát
„Szvetlana* így ír
könyvében:>> Vaszilíjt** is odahívták, de ő részeg volt, gyorsan kiment
az őrséghez, és botrányt csinált, hogy az apját megölték… - aztán végre elment.
Piócákat tettek apámra, megröntgenezték a tüdejét. Összeült a Gyógyászati
Tudományok Akadémiája, hogy megvitassák mi a teendő. Hoztak egy lélegeztető
készüléket. Az ormótlan készülék ott állt, használatlanul, a fiatal szakemberek
meg riadtan nézelődtek.<<
* Szvetlana
Joszifovna Sztalina (1926. febr. 28 - ?) Sztálin leánya. Anyja Nagyezsda
Szergejevna Allilujeva a diktátor második felesége. Szvetlana 27 éves volt,
amikor Sztálin meghalt (1953.márc.5), 1967-ben külföldre emigrált, majd
1984-ben hazatért. 1986-ban ismét elhagyta hazáját. Egy időben tele volt vele a
világsajtó, különösen az 1967-ben megjelent „Húsz baráti levél” c. memoárja
okán. Számtalan házasságot és szerelmi drámát élt át. Ny. Sz. Hruscsov
visszaemlékezései szerint ő volt az egyetlen személy, akit Sztálin szeretett.
**Vaszilíj Sztálin (1921-1962) Sztálin második
házasságából származó fia. Pilótaként szolgált a második világháborúban. 25
évesen már a légierők tábornoka. Vaszilij Sztálin kicsapongó alkoholista
életmódot folytatott. Nem sokkal apja halála után lefokozták és a hadsereg
kötelékéből is eltávolították. 1955-ben „szovjetellenes propaganda folytatása”
és „hivatali hatalommal való visszaélés” címén nyolcévi börtönre ítélték.
Az Orosz Legfelsőbb Bíróság 1999-ben részben - de már
jóval a halála után rehabilitálta.
Megjegyzem: Jakov fia, akit a németek még a háború
elején foglyul ejtettek, Sztálin első házasságából származott.
Radzinszkíj: „Így halt meg, az
általa létrehozott félelem és színlelés közepette. A harcostársak otthagyták
mellette Bulganyint, és visszaindultak Moszkvába.
„Amíg a Gazda haldokolt,
a dolgozószobája tovább funkcionált. A Sztálin
látogatóinak regisztrációs naplója szerint március 2-án 10.40-kor összegyűlt a
dácsáról visszaérkezett trojka - Berija, Malenkov és Hruscsov. Csatlakozott
hozzájuk a kegyvesztett Molotov6, Mikojan7, Vorosilov8,
Kaganovics9 és a KB elnökségének több tagja, a másodrangú
funkcionáriusok. És nyilván nekiálltak az ő szobájában osztozni a hatalmon.
Ezt követően Berija, Malenkov és
a nekibátorodott Vorosilov és Mikojan visszament a dácsára, hogy figyeljék a
haldoklót. A látogatók naplója szerint este fél kilenckor ismét összejöttek
Sztálin dolgozószobájában, hogy folytassák az osztozkodást. Reggel megint
kimentek a dácsára. És ez így ment nap nap után.
Mjasznyikov: >> Malenkov
értésünkre adta: reméli, hogy az orvosi beavatkozások a szükséges ideig
meghosszabbíthatják a beteg életét. Mi mindannyian tudtuk, arról az időről van
szó, ami ahhoz szükséges, hogy megszervezzék az új hatalmat és felkészítsék a
közvéleményt.
Sztálin néha felnyögött.
Csak egyetlen pillanat volt,
amikor úgy látszott, hogy értelmes tekintettel néz körül az egybegyűlteken.
Akkor Vorosilov megszólította: > Sztálin elvtárs mi vagyunk itt a te hűséges
barátaid és fegyvertársaid. Hogy érzed magad kedves?< De Sztálin tekintete
már kifejezéstelenné vált.
Ötödikén egész nap injekcióztuk.
Közben írtuk a közleményeket. A
Politikai Bizottság tagjai oda-oda mentek a haldoklóhoz, az alacsonyabb rangúak
az ajtón át néztek be hozzá. Emlékszem Hruscsov is az ajtóban állt.
Mindenesetre a hierarchiát betartották, elől Malenkov és Berija, távolabb
Vorosilov, Kaganovics, Bulganyin és Mikojan. Molotov gyengélkedett, de
kétszer-háromszor ő is odajött egy-egy rövidebb időre.<<
Molotov így emlékezett:
>> Odahívtak a dácsára. A
beteg szeme csukva volt, és amikor kinyitotta, és megpróbált megszólalni
odaszaladt hozzá Berija, és megcsókolta a kezét. A temetés után Berija hahotázott:>
A tudományok korifeusa, hahaha.<
Eljött március 5.
Szvetlana: >> Apám
gyötrelmesen és keservesen haldokolt…Az arca megsötétedett, megváltozott, az
arcvonásai felismerhetetlenné váltak. Az agónia szörnyű volt. Láttuk, hogy
levegő után kapkod. Az utolsó percben hirtelen kinyitotta a szemét. Iszonyú
tekintet volt: tébolyult vagy dühödt tekintet, tele halálfélelemmel. És ekkor
hirtelen felemelte a bal kezét, mintha valahová felfelé mutatna, vagy mintha
megfenyegetne bennünket. A következő pillanatban a lélek egy utolsó
erőfeszítéssel kiröppent a testéből.<<
Ezt az utolsó mozdulatot
mindenki másképp értelmezte.
G. Csesznokova
reanimátor:>> A légzése hirtelen romlani kezdett, izgalom vett erőt rajta.
A bal keze, mintegy üdvözlőleg felemelkedett, aztán lehanyatlott. Agonizált. Megállt
a lélegzése.<<
Lozgacsov: >> Azt mondják,
amikor a halálán volt, felemelte a kezét, mint ott az asztalnál - segítséget
kért…De hát ki segíthetett neki.<< Mjasznyikov:>> A
halál 21 óra 50 perckor állt be.<<
> Sztálin elvtárs tovább viaskodik a halállal.<
Szvetlana: >> Elsőnek
Berija ugrott ki a folyosóra, és a terem csendjében, ott, ahol mindenki némán
állt, felhangzott harsány, leplezetlenül diadalmas kiáltása:> Hrusztaljov, a
kocsimat!<
A kerek arcú, pisze Valedska
Isztomina térdre roskadt a dívány mellett, feje a megboldogult mellére bukott,
és hangosan felzokogott.<<
Radzinszkíj: „Figyeljünk fel
Szvetlana leírásából Berija diadalmas hangjára; Berija Hrusztaljovot szólítja!
Valamennyi szolgálatos közül éppen Hrusztaljovot választja!
Berija siet. De a többi
harcostárs még ott marad. Berija számára az eltávozott csupán a Gazda. A
többiek - Molotov, Kaganovics, Vorosilov, - számára a fiatalságukat, az elárult
barátaikat, a reményeiket - az életüket jelentette.
De rövid álldogálás után ők is
vágtattak a Kremlbe, Berija után. Hogy átvegyék a hatalmat. A Kremlben eközben
folyt a párt Központi Bizottsága, a Minisztertanács és a Legfelső Tanács közös
ülése. Konsztantyin Szimonov*, bár tagja volt a Legfelső Tanácsnak, éppúgy,
mint az országban mindenki hitte, hogy a Gazda él.”
*Konsztantyin Mihajlovics Szimonov (1915-1979) orosz
író, költő drámaíró. Haditudósítóként vett részt a második világháborúban. A
„Húsz nap háború nélkül” c. regényéből 1975-ben film készült, melynek
forgatókönyv írója is ő volt. A „Várj reám” című versét Lányi Sarolta
fordította magyarra, Darvas Iván sanzonjaként ismerték meg Magyarországon.
Szimonov: >> Negyven
perccel korábban értem a terembe, de már mindenki ott volt. Mindannyian hittük,
hogy valahol itt a közelben, a Kremlben fekszik Sztálin, aki nem képes
visszanyerni az eszméletét. Teljes némaságban ültünk…Soha nem hittem volna,
hogy háromszáz, szorosan egymás mellett ülő ember képes negyven percen
keresztül így hallgatni. Amíg élek, soha nem felejtem el ezt a hallgatást. A
terem hátsó ajtaján bejöttek a Központi Bizottság Elnökségének tagjai, plusz
Molotov és Mikojan. A tanácskozást Malenkov nyitotta meg. Mondanivalója Sztálin
elvtárs tovább viaskodik a halállal, de ha képes is legyőzni, az állapota olyan
súlyos…Az ország nem maradhat vezetés nélkül. Ezért meg kell alakítani a
kormányt.<<
Utójáték
Radzinszkíj: „Megalakították. Már
nem volt értelme komédiázni. Alighogy Szimonov az ülés után megérkezett a
Pravda szerkesztőségébe, megcsörrent a telefon. Aztán a főszerkesztő letette a
kagylót, és azt mondta:>>Sztálin meghalt.<<
Lozgacsov: >> Azt mondták
nekünk, mindjárt beviszik a kórházba, megkezdik a balzsamozást. Senki nem
hívott bennünket, hogy elbúcsúzzunk a halottól, jöttünk magunktól. Szvetlana
nem maradt sokáig. Ott volt Vaszja is (Vaszilij Sztálin - a szerk.) Nem merném
azt mondani, hogy részeg volt, de dúltnak látszott. Aztán jött egy autó
hordággyal, és láttam, ahogy elviszik. És kész…Nem maradt ott senki, csak mi
álltunk és néztünk magunk elé.<<
Radzinszkíj: „Megkérdeztem
Lozgacsovot: Azt mondják, a Gazda testén volt valami véraláfutás, mintha ütődés
lett volna.”
Lozgacsov:>> Nem volt semmi
véraláfutás<<- felelte.>>Nem is lehetett. Nem volt semmi ütődés.
Hrusztaljov ott volt, amikor balzsamozták, azt mondja, a tüdejében találtak
valami kis idegen testet, talán amikor oxigént adtak neki, akkor kerülhetett
be. De máskülönben semmi.<<
Radzinszkíj: „Megkérdeztem, mi
lett azután a szolgálatosokkal.”
Lozgacsov:>> Szétzavartak
mindenkit. Behívták őket egymás után, és kiutasították őket
Moszkvából.> Haladéktalanul, családostul.<
Radzinszkíj: „Ez aztán a
meglepetés!
Lozgacsov:>> Sztarosztyin,
Orlov, Tukov bement Berijához. Kérték, hogy ne zavarják őket. Az meg azt
mondja: >Ha nem akartok elkerülni, oda fogtok kerülni.<- és a földre
mutatott. Erre aztán elmentek.<<
Radzinszkíj? „És mi lett
Hrusztaljovval?”
Lozgacsov: >> Hrusztaljov
megbetegedett, és hamarosan meghalt(!!!) Orlovot és Sztarosztyint Vlagyimirba
helyezték, én ott maradtam az objektumon. Az objektum üres, én vagyok a
gondnok. Az objektumot átadták az Egészségügyi Minisztériumnak. Ez lett a
Blizsnaja dácsa vége. Valecska Isztomina amolyan nővérféle. Tizenötös
születésű, akkor harmincnyolc volt. Ő viselte a gondját, kikészítette az ingét,
a zokniját, a fehérneműjét, nem tudom, mi volt köztük. Talpraesett, beszédes
kedvű, fecsegő fehérnép. Azóta többször találkoztam vele. Először őt is
áthelyezték valahová. Most Moszkvában van. Férjhez ment, unokái
vannak….<<
A rémdráma vége
Radzinszkíj: „De a Gazda nem ment
el csak úgy. Moszkvában véresen búcsúzott a néptől.
Az Oszlopcsarnokban ravatalozták
fel, és a gyászolók ezrei vonultak végig az utcákon. Az ország minden városából
jöttek a vonatok az emberekkel. Hogy elbúcsúzzanak az Istentől. Honfitársai,
akik istenítették, holott többet pusztított el közülük, mint Oroszország
történetének valamennyi háborúja együttvéve, egymást taposva tolongtak, hogy
még egyszer lássák, hogy elbúcsúzzanak tőle.
Emlékszem arra a verőfényes napra.
Egy lány állt előttem. A tömeg
összepréselt bennünket. Kívülről rendőrök nyomták befelé a tömeget, és mi majd
megfulladtunk. Emlékszem a lány tébolyult tekintetére. A tömeg hirtelen
meglódult, az emberek elestek. Én meg a testek közt botladozva, rájuk taposva,
valakinek a vállába kapaszkodva egyszerre csak kisodródtam az úttestre. A
kabátom szárnya leszakadt, de életben voltam. Azon a napon több ezer embert
vittek el a hullaházakba. Nem tudott vér nélkül távozni sem…Az agyontaposottak
hozzáadódtak azokhoz a milliókhoz, akiket elpusztított.
Ugyanazon a napon,
1953. március 5-én hunyt el egy
másik ember is. De az ő halála teljesen észrevétlen maradt.
Szergej Prokofjev* volt az. Az
özvegy megpróbált legalább valami virágot szerezni a koporsóra. De minden zárva
volt, semmit nem lehetett venni. A szomszédasszoyuk minden szobanövényét
levágta, hogy legalább valamit oda lehessen tenni a nagy zeneszerző sírjára.
Ugyanakkor Prokofjev kedvenc zongoraművésze, Szvjatoszlav Richter**
különrepülőgépen Tbilisziből Moszkvába tartott, hogy az Oszlopcsarnokban a
Vezér sírjánál játsszon. A repülőgép tele volt virággal és Richter valósággal
fuldoklott az illatuktól…
*Szergej Szergejevics Prokofjev (1891-1953) orosz
zeneszerző, zongoraművész. Számos szimfónia, zongora, hegedű, gordonka verseny
szerzője. Prokofjev írt operát, kantátákat, filmzenét, de balettzenét is.
**Szvjatoszlav Teofilovics Richter (1915-1997) szovjet
zongoraművész. Művészetét mélyen átélt bemutatói, virtuóz játéktechnikája tette
viághírűvé. Richter már 1942-ben Prokofjev műveinek egyik népszerüsítője volt.
Budapesten 1954-1993 között - óriási sikerrel - több
hangversenyt is adott
A temetési bizottság folyamatosan
ülésezett.
Azon igyekeztek, hogy mindent
felülmúló emléket állítsanak a Vezérnek.>> A bizottság úgy határozott,
hogy Sztálin elvtárs testének tartós balzsamozását a Lenin-mauzóleum különleges
laboratóriumában kell elvégezni. Sztálin elvtárs testét katonai egyenruhában
kell a koporsóba helyezni, a zubbonyára ki kell tűzni a Szovjetunió Hőse, a
Szocialista Munka Hőse kitüntetést, valamint a többi rendjelét és kitüntetését.
Készüljön tervjavaslat egy panteon építésére.<<
Radzinszkíj: „A balzsamozás miatt
a váll-lapjai, a gombjai, a Szovjetunió Hőse csillag mind aranyból készült. A
második bolsevik isten múmiájának szarkofágja ott állt a mauzóleum előtt.
A mauzóleum mellvédjén ott
sorakoztak hűséges harcostársai, akik megölték őt; Malenkov kucsmában, Hruscsov
prémsüvegben, Berija széles karimájú kalapban, melyet csiptetős szemébe húzott,
mint egy filmbeli maffiózó. És dicsőítették a meggyilkolt Istent. A temetés
után a harcostársak állandó lehallgatást szerveztek a fia lakásában.
Az Elnöki Levéltárban megtalálhatók
a beszélgetésekről készített feljegyzések
Vaszilij (Sztálin fia - a szerk.)
Fevraljov sofőrrel beszélget a temetésről: >> Mennyi embert
összetapostak, iszonyú. Össze is vesztem Hruscsovval….Volt egy szörnyű eset a
Szakszervezetek Házában. Jött egy öregasszony, kampós bottal. A koporsó mellett
ott állt díszőrségben Malenkov, Berija, Molotov, Bulganyin,…Az öregasszony meg
egyszerre azt mondja:> Megöltétek, gazemberek, most aztán örülhettek!
Legyetek átkozottak!<
Radzinszkíj: „Alig három héttel
az apja halála után Vaszilij Sztálin repülő altábornagyot törölték a szovjet
hadsereg állományából, az egyenruha viselési jogának elvételével. További egy
hónap múlva letartóztatták. A valaha mindenható tábornok 1961-ben került ki
végleg a börtönből.
Kazanyba száműzték. Ott halt meg,
1962. március 19-én. Vagy - az apai hagyomány folytatásaként őt is átsegítették
a halálba?
Vaszilij után börtönbe került az
őt lecsukató Berija is.
Fennmaradt Berija kivégzésének leírása.
>> Hátracsavart kézzel
odakötözték egy deszkafalba erősített kampóhoz (ezt tették Hitlerék az ellene
1944. július 20-án merényletet elkövetőkkel szemben is - a szerk.) Berija egyre
azt kérte:> Hadd mondjak valamit…< De a főügyész azt mondta:>Kössék be
a száját egy törülközővel.< A kötés fölött ott villogott a vadul kidülledő
szeme. A tiszt megnyomta a ravaszt a golyó pontosan a homloka közepébe
talált.<<
Aztán sorra buktak mind:
Malenkov, Molotov, Kaganovics…Végül Hruscsov…..”
Sztálint nyolc év múltán vitték ki
a mauzóleumból
Ny.Sz.Hruscsov pártfőtitkár
történelmi érdeme, hogy az SZKP XX. kongresszusán (1956.febr.15-febr.24) egy
titkos beszédben leplezte le a sztálinizmus törvénytelenségeit, éles kritikával
illette Sztálint és önkényuralmát (aminek maga az előadó is részese volt - a
szerk.). A megváltozott politikai légkör - igaz csak 1961-ben - alkalmat adott
arra, hogy a diktátort kitegyék a mauzóleumból.
„F.Konyev: a Kreml ezredének
parancsnoka, így emlékezett:>> 1961.október 31. A rendőrök
megtisztították a Vörös teret, és lezárták, az odavezető utakat. Amikor végképp
besötétedett, ásni kezdték a sírt a Kreml falánál. Sztálin testét a
szarkofágból vörös drapériával kibélelt koporsóba helyezték át. Sztálin olyan
volt, minha élne, a munkatársak sírva kapcsolták ki a műszereket. Az egyenruha
aranygombját aranyozottra cserélték, levették az arany váll-lapokat is. Aztán a
testet fekete fátyolba burkolták, úgyhogy csak az eleven arc látszott ki
belőle. 22 órakor megérkezett az újratemetési bizottság. A rokonok közül nem
volt ott senki. Egyperces hallgatás után lebocsátottuk a koporsót a sírba. Az
utasítás szerint két vasbeton lapot kellett fölé helyezni. (Mintha attól
félnének, hogy előjön a sírból - E.R.) De mi egyszerűen csak földet szórtunk
rá.”
Felhasznált irodalom:
Edvard Radzinszkíj:
Sztálin
Európa Könyvkiadó Bp.1998
Szövegmagyarázat:
1.Joszif Visszarionovics Sztálin (1879-1953) Eredetileg: Dzsugasvili. Grúz származású
szovjet kommunista pártvezető, diktátor, generalisszimusz. (a történelem három
generalisszimuszt „adott a világnak: Csang-Kaj-sek kinai, Franco spanyol
tábornokokat és Sztálint, akinek tudomásom szerint nem volt katonai rangja.)
Fiatal korában 1894-1899 között a tifliszi (tbiliszi) papi szeminárium
hallgatója. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata
részletesen is foglalkozik.
2. Lavrentyíj Pavlovics Berija
(1899.1953) grúz származású szovjet kommunista politikus. 1938-1946 között
belügyi népbiztos a titkos szolgálatok vezetője. 1946-1953 között miniszterelnök-helyettes,
belügyi és állambiztonsági miniszter. Életével ezen a honlapon több szerkesztés
szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.
3. Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971) orosz nemzetiségű, szovjet politikus.
Pártja XX. kongresszusán (1956.febr.) titkos beszédben leplezte le a sztálini
diktatúra önkényét. Sztálin halála után az SZKP első számú vezetője. 1953-1964
között főtitkár, 1958-1964 között a minisztertanács elnöke. 1964-ben pártbéli
társai eltávolították a hatalomból. Életével ezen a honlapon több szerkesztés
szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
4. Georgíj Makszimilianovics Malenkov (1902-1988) orosz nemzetiségű szovjet kommunista
politikus. Egy időben Sztálin személyi titkára, később pártvezető. A diktátor
halála után 1955-ig miniszterelnök. Hruscsov és „csapata” fokozatosan
szorította ki a hatalomból. Életével ezen a honlapon több szerkesztés
szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
5. Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyin (1895-1975) orosz nemzetiségű, szovjet kommunista
politikus. Honvédelmi miniszter, marsall. 1955-1958 között a Minisztertanács
elnöke. 1957-ben ahhoz a szűkebb „pártellenzékhez” csatlakozott, akik
Ny.Sz.Hruscsov leváltásán fáradoztak. Ezért mennie kellett. Életével ezen a
honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
6. Vjacseszlav Mihajlovics Molotov (1890-1986) vezető szovjet politikus. A sztálini
diktatúra (1924-1953) éveiben számos állami és párt tisztség betöltője (hosszú
ideig külügyminiszter, miniszterelnök, politikai bizottsági tag). Nevéhez
kötődik az ún. „Molotov-Ribbentrop Paktum” (1939.aug.23.) szovjet részről
történő aláírása. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata
részletesen is foglalkozik.
7. Anasztaz
Ivanovics Mikojan (1895-1978) örmény
származású kommunista szovjet politikus. 1937-1946 között a Népbiztosok Tanácsa
elnök-helyettese. Egyidőben külkereskedelmi népbiztos. 1942-1945 között az
Állami Honvédelmi Bizottság tagja. Tagja volt a legfelsőbb pártestületnek a
„Politikai Bizottság”-nak is. 1956 nyarán és őszén a kritikus időkben Mikojan
többször járt Magyarországon az SZKP Elnökségének képviselőjeként.
8. Kliment Jefremovics Vorosilov (1881-1969) orosz származású kommunista pártvezető,
politikus, katona, lakatosból lett marsall. A polgárháborúban (1918-1921) a
lovasság egyik szervezője Bugyonníj mellett. 1941-ben Leningrád védelmét is
irányította, nem sok sikerrel. 1934-1940 között honvédelmi népbiztos.
Katonapolitikusként részt vett a moszkvai (1941) és a teheráni (1943)
konferenciákon. A második világháború végén ő írja alá Magyarországgal a
fegyverszüneti megállapodást. 1945-1947 között a Szövetségi Ellenőrző Bizottság
(SZEB) elnöke Magyarországon. Ebből adódóan nagy szerepe volt az ország
„szovjetizálásában.” 1946-1953 között a Minisztertanács elnök-helyettese. A
diktátor halála után a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke.
Vorosilovot - aki egész politikai pályafutása során
sztálinista volt - 1960-tól fokozatosan kiszorították a hatalomból. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata
részletesen is foglalkozik.
9. Lazar Mojszejevics Kaganovics (1893-1991) zsidó-ukrán származású szovjet politikus,
aki a „csizmadiaságból” lett vezető párt és állami vezető. Ő volt az, aki az
SZK(b)P XIII. kongresszusán, mint a Szavazatszedő Bizottság elnöke Sztálin
javára manipulálta a leadott szavazatokat. 1924-ben az SZK(b)P KB. egyik
titkára, majd az ukrán kommunista párt első számú vezetője. 1930-tól Molotovval
„karöltve” erőltette a mezőgazdaság Kollektivizálását, aminek eredmény
1932/1933-ban a nagy ukrajnai éhinség lett. Kaganovics 1937-től újabb állami
vezetői tisztségeket töltött be. Sztálin halála után rövid ideig a
Minisztertanács elnök-helyettese. Miután meggyőződéses sztálinista volt
Hruscsov idején fokozatosan kiszorították a hatalomból. Életével ezen a honlapon
több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
Forrás:
Internet-Wikipedia
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
Pécs 2011. január
1 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!