A
beszédre - amelyről ebben a szerkesztésben szó lesz - magam is halványan
emlékszem. Az MSZMP Intéző Bizottsága nevében Kádár János mondta el a „Szabad
Kossuth Rádióban” 1956. november elsején. Csak szófoszlányokra emlékeztem, arra,
hogy újszerűségénél fogva nagy hatással volt rám, persze nem véletlenül
tizennyolc éves voltam. Akkor még nem tudhattam, hogy alig félévre rá a
romániai Snagovba letartóztatják Nagy Imrét és titokban Magyarországra hozzák.
Most az utóbbi időkben azonban ráakadtam a beszéd nyomtatott változatára és
Huszár Tibor szociológusnak arra a munkájára, amely keletkezés-történetének és
tartalmának bemutatására vállalkozott. Egy másik dokumentumban pedig egy olyan
lehallgatási jegyzőkönyvet találtam, amely Nagy Imre letartóztatásának
körülményeit foglalta össze. A két esemény között még félév sem telt el….A
szerkesztésben bemutatom a beszédet, - Huszár Tibor „Kádár” c. könyvének első
kötete felhasználásával - utalok keletkezésére, felidézem elemzése bizonyos
részleteit, majd Nagy Imre letartóztatását mutatom be.
A rádióbeszéd jelentősége és elkészítése
Huszár Tibor - forrása szerint -
„Kádár János1 1956. november 1-jei rádióbeszéde a legnagyobb
horderejű nyilvános állásfoglalása a forradalom napjaiban.” Az új párt az MSZMP
Intéző Bizottságának kollektív állásfoglalását volt hivatva kifejezni, amit
Kádár János - mint a párt első számú vezetője jelenített meg.
Amikor a beszéd készült „az MDP
feloszlatása, az új párt megalakítása már befejezett tény volt, s amikor elhangzott
a kabinet, amelynek Kádár államminisztere volt már döntött a Varsói
Szerződésből való kilépésről, a semlegesség kinyilvánításáról.” Elhangzása
idején - mert a rádióban hangfelvételről hangzott el 1956. nov. 1-jén - Kádár
János dr. Münnich Ferenc2 társaságában már a szovjet nagykövetségen
tartózkodott, hogy aztán - mit sem tudva kiutazásuk valódi céljáról - Münnich
Ferenccel egy évtizedekig titkolt moszkvai út résztvevői legyenek.
Többen írták a beszédet.
Horváth Márton3: „Kádár
az új párt megalakulását követően - az Ideiglenes Intéző Bizottság tagjai
jelenlétében - kérte fel őt és Haraszti Sándort a beszéd nyersfogalmazványának
elkészítésére; >> Emlékezetem szerint október 31-én történt, hogy bent
jártam a Parlamentben és a vezető elvtársakat kerestem, mert meg akartam
kérdezni a véleményüket a saját munkámra vonatkozóan, tekintettel arra, hogy a
határozat alapján a pártlap szerkesztését Haraszti Sándor4 vette át.
Az egyik teremben együtt volt a 28-án megválasztott intéző bizottság legtöbb
tagja…Kádár elvtárs megkért engem, hogy az ott tartózkodó Haraszti Sándorral
együtt fogalmazzam meg az MSZMP megalakulását bejelentő nyilatkozatot, és
megadta az ehhez szükséges szempontokat.<<
Huszár Tibor könyvében Haraszti
Sándor kihallgatásából idéz:
„Kérdés: Hol volt Ön november 1-jén, és mivel foglalkozott?
Válasz: A Parlamentben voltam, ott is aludtam. A kora délelőtti
órákban a miniszterelnökségi folyosón összetalálkoztam Kádár Jánossal, aki
közölte velem, hogy menjek be a párt intéző bizottságának ülésére, mert
megbízatást akarnak nekem adni. Az intéző bizottság ülésén részt is vettem,
ahol jelen volt Münnich Ferenc, Apró Antal5, Lukács György,6
Szántó Zoltán7, Kiss Károly8, Donáth Ferenc9,
később bejött Losonczy10 is, azonban ő és Kádár állandóan ki-be járkáltak.
Jelen volt még Horváth Márton is, mint meghívott. Ott értesültem arról, hogy új
pártot alapítanak az MDP helyett, és ennek a kiáltványát nekünk kellene
megírni, külön-külön….A deklaráció elkészítéséhez azonnal hozzá kellett fogni;
Horváth Mártonnal együtt elmentünk a sajtóosztály egyik helyiségébe, és ott
külön-külön hozzáfogtunk a deklaráció elkészítéséhez.<< Horváth Márton
szerint: „az Ideiglenes Intéző Bizottság tagjain kívül Kállai Gyula11
bekérte a terembe Tőkés Ottót12 és Gyenes Antalt13, s
jelen volt még Mód Aladár.14”
A felkérésre november 1-jén a
reggeli órákban került sor és hogy Horváthot és Harasztit Kádár személyesen
kérte fel, ő fogalmazta meg a tervezett
beszéd téziseit.
Az első változat kidolgozására
mindössze „alig egy óra állhatott
rendelkezésre, mert azt még a délelőtt folyamán megvitatták.” A délelőtti
kabinetülés szünetében a fogalmazványt Haraszti Nagy Imrének is bemutatta.
A vitában az a nézet alakult ki,
hogy a kétféle szövegből összegyúrt beszéd alapja Haraszti Sándor fogalmazványa
legyen (emlékezett a történtekre 1957 májusában Horváth Márton).
A végleges szöveg:
„Nagy Imre szobájában és
jelenlétében Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Kádár János részvételével később még
egy megbeszélésre sor került, s ez alkalommal hagyták helyben>> most már
véglegesen a beszéd szövegét” - emlékezett Haraszti Sándor. Ezt a változatot ő
„tisztázta le ás adta át” Kádár Jánosnak.
„A beszéd felvételről hangzott el,
s teljesen indokolatlan lett
volna, hogy Kádár maga mondjon el egy ilyen nemzetközi nyilvánosságra is számot
tartó, szovjet nézőpontból igencsak ellenséges beszédet, ha ezen a napon már a
menekülése előkészítése érdekében konspirál. Ha nem ő áll a mikrofonhoz, még
dokumentálhatta volna, hogy a pártfeloszlatással és a Varsói Szerződéssel
kapcsolatos döntésekkel érdemben nem ért egyet, azokat csak taktikai okokból
támogatta” - fejtegeti könyvében Huszár Tibor.
A rádióban elmondott változat
„Magyar
munkások! Parasztok! Értelmiségiek!
Sorsdöntő órában szólunk azokhoz,
akiket a nép és a haza iránti hűség, a szocializmus tiszta eszméinek becsületes
szolgálata vezetett ahhoz a párthoz, melyet a sztálinizmus magyar képviselői: Rákosi
és klikkje vak és bűnös politikával a zsarnokság és nemzeti rabság eszközévé
züllesztett. Ez a kalandorpolitika lelkiismeretlen módon eltékozolta azt az
erkölcsi és eszmei örökséget, melyet ti a régi világban becsületes harccal és
véráldozattal egybegyűjtöttetek, melyet ti nemzetünk függetlenségéért és
demokratikus haladásunkért vívott küzdelemben megszereztetek.
Rákosiék15 súlyosan
megsértették nemzeti tisztességünket és önérzetünket, amikor semmibe vették
hazánk szuverenitását, szabadságát, és könnyelműen tékozolták nemzeti
vagyonunkat.
Népünk dicsőséges felkelése
lerázta a nép és az ország
nyakáról a Rákosi uralmat, kivívta a nép
szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nincs, nem lehet
szocializmus. Bátran elmondhatjuk: ennek a felkelésnek eszmei és szervezeti
vezetői előkészítői a ti soraitokból kerültek ki. A magyar kommunista írók, újságírók,
egyetemisták, a Petőfi Kör fiataljai, munkások, parasztok ezrei, a hazug vádak
alapján bebörtönzött régi harcosok, az első sorokban küzdöttek a Rákosi-féle
önkényuralom és kalandorpolitika ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy a fegyveres
felkelésben, annak vezetésében becsülettel helytálltatok, áthatva igaz
hazaszeretettől, a szocializmus iránti hűségtől.
Őszintén beszélünk hozzátok.
A nép felkelése válaszút elé
érkezett. Vagy lesz elég ereje a magyar demokratikus pártoknak vívmányaik
megszilárdítására, vagy szembe kerülünk a nyílt ellenforradalommal. Nem azért
ömlött a magyar ifjak, honvédek, munkások és parasztok vére, hogy a Rákosi-féle
önkényuralmat az ellenforradalom uralma váltsa fel. Nem azért harcoltunk, hogy
a munkásosztály kezéből kiragadják a bányákat és gyárakat, a parasztságtól a
földet. Vagy biztosítja a felkelés népünk számára a demokrácia alapvető
vívmányait: a gyülekezési és szervezkedési jogot, személyes szabadságot és
biztonságot, a jogrendet, a sajtószabadságot, a humanizmust, az emberséget - vagy
visszasüllyedünk a régi úri világ rabságába és ezzel együtt idegen szolgaságba.
Annak komor és riasztó veszélye is fennáll, hogy idegen fegyveres beavatkozás
Korea tragikus sorsára juttatja hazánkat.*
* A koreai háborút 1950. június 25-én a kommunista
vezetésű Észak-Korea robbantotta ki Dél-Korea ellen azzal a céllal, hogy
egyesítse a két akkor már eltérő berendezkedésű államot. A háborút az 1953. július
27-én aláírt panmindzsoni fegyverszüneti egyezmény zárta le.
Népünk és hazánk jövője és sorsa
fölötti aggodalom arra int bennünket, hogy mindent megtegyünk e súlyos veszély
elhárítására, eloltsuk az ellenforradalom, a reakció tűzfészkeit véglegesen
megszilárdítsuk demokratikus rendünket, és biztosítsuk a normális termelőmunkát,
a normális élet feltételét: a békét, a rendet és a nyugalmat.
E súlyos órákban
azok a kommunisták, akik eddig is
harcot vívtak a Rákosi-önkényuralommal, számtalan igaz hazafi és szocialista
óhajának megfelelően elhatározták, hogy új pártot alapítanak.
Az új párt egyszer s mindenkorra
szakít a múlt bűneivel!
Védi és védeni fogja mindenkivel
szemben nemzeti becsületünket, hazánk függetlenségét. Ezen az alapon, a nemzeti
függetlenség alapján építi ki testvéri viszonyát a világ minden haladó
szocialista mozgalmával és pártjával. Ezen az alapon, a nemzeti függetlenség
alapján kíván baráti viszonyt minden közeli és távoli országgal, elsősorban a
szomszédos szocialista országokkal.
Védi és védeni fogja a Magyar
Köztársaság vívmányait: a földreformot, a gyárakat, a bankok, a bányák
köztulajdonba vételét, népünk vitathatatlan szociális és kulturális
eredményeit.
Védi és védeni fogja a demokrácia
és a szocializmus ügyét, amelynek megvalósítását nem idegen példák szolgai
másolásával, hanem országunk gazdasági és történelmi sajátságainak megfelelő
módon és úton egyesíti, támaszkodva a sztálinizmustól és minden dogmatizmustól
mentes marxizmus-leninizmusra, a tudományos szocializmus tanításaira, valamint
a magyar történelem és kultúra forradalmi és haladó hagyományaira.
Történelmünk e nagyszerű, de súlyos órájában
felhívunk minden magyar dolgozót,
akit a nép és a haza odaadó szeretete vezérel, csatlakozzon pártunkhoz, melynek
neve: Magyar Szocialista Munkáspárt.
A párt mindenekelőtt az öntudatos
munkások támogatására számít, mert a munkásosztály szocialista célkitűzéseit
vallja magáénak. A párt tagja lehet egyéni jelentkezés alapján minden magyar
dolgozó, aki magáévá teszi az előbbi elveket, és nem terheli felelősség a
Rákosi klikk bűnös politikájáért és uralmáért. Várjuk mindazokat, akiket a
múltban visszariasztott a szocializmus szolgálatától Rákosiék népellenes
politikája és bűnös vezetése.
A párt szervezésének
megindítására, ügyeinek intézésére és a pártalapító országos kongresszus
legsürgősebb összehívására előkészítő bizottság alakult, melynek tagjai Donáth
Ferenc, Kádár János, Kopácsi Sándor16, Nagy Imre, és Szántó Zoltán.
A párt lapot ad ki, amelynek címe: Népszabadság.
Munkások! Parasztok! Értelmiségiek!
Az új párt, az MSZMP részt vállal
a függetlenség és a demokrácia megszilárdításáért vívott harcból, küzd népünk
szocialista jövőjéért. Tisztán áll előttünk, hogy soha nem volt nagyobb szükség
a demokratikus erők összefogására, mint most. Azzal fordulunk az újonnan
alakuló demokratikus pártokhoz, hogy minden erővel, a kormányzat
megszilárdításával küzdjük le a fenyegető ellenforradalom és a külső beavatkozás veszélyét. Népünk
vérével bizonyította, hogy rendületlenül támogatja a kormánynak a szovjet erők
teljes kivonására irányuló követelését.
Nem akarunk tovább függőséget!
Nem akarjuk, hogy hadszíntérré
váljon az ország! Minden becsületes hazafihoz szólunk! Fogjunk össze a magyar
függetlenség, a magyar szabadság diadaláért!
Az MSZMP Intézőbizottsága”**
**
Népszabadság, 1956. november 2. Közli: Pártok 1956, 271-272.o.
Huszár
Tibor olvasatában: „A történelmi fejleményekből nem olvasható ki egyértelmű
válasz arra, hogy ez a megkésett program és szervezeti lépés önmagában hatékony
segítője lehetett volna-e a Nagy Imre-kormány konszolidálásának. Mondanivalója
alátámasztására Kéthly Anna17 véleményét idézi, aki a>> népi
demokráciát<<
„a világ felé mutatott olyan színjátékként
jellemezte,>>amelynek kulisszái összeomlottak, szereplői megfutamodtak,
és elénk meredeznek most a rozsdás vasvázak, lógó kötelek, por és szenny, ami a
cifra díszletek mögött elrejtve volt.<<.” A Népszava november 1-jei -
Kádár rádióbeszédével azonos napon megjelenő - vezércikkében így
fogalmazott:>> Az egyik börtönből kiszabadulva ne engedjünk ebből az
országból egy másik színű börtönt teremteni.<< („Kéthly Anna programadó
vezércikke. Népszava, 1956. november 1. 1956 és a politikai pártok
209-210.old.”)
Huszár
Tibor így kommentálja a beszéd befejező, utolsó mondatait: „Dokumentálni kívántuk továbbá, hogy egész beszéde, de különösen annak
zárómondatai mindennek tekinthetőek csak Moszkvában használható ajánló levélnek
nem.”
A
szerző ezt írja: „Erre a politikában kevésbé járatos emberek is felfigyeltek.
>> Ahhoz a döntéshez, hogy Kádár beszéljen a rádióban - emlékezik Földes
Péter -, nekem semmi közöm nem volt, nem voltam az újjáalakult pártnak sem
tagja; a Szabad Kossuthnak voltam a szerkesztője. Azon a napon egyébként éppen
nem én voltam inspekciós, hanem a Burján-Surányi-páros. Burján Béla egy nagyon
tehetséges, kedves, jó modorú magyar vidéki tanárember. A Béla nekem a
következőképpen mesélte el a dolgot. Őt is nagyon meglepte Kádár beszédének a
hangvétele, s ott volt, amikor kijött Kádár a stúdióból, és azt kérdezte
tőle,>> Mondja, nem gondolja, hogy a ruszkik erre lőni fognak?<< Erre
Kádár egész csendesen maga elé nézett, és azt mondta, remélem nem. Majd
elment.”
Háromszázhatvan fokos fordulat következett
A szovjet követséggel Münnich állt kapcsolatban.
Az MSZMP „Nyilatkozat”
elhangzásának napján, 1956. november 1-jén,
Jurij Andropov nagykövet
kezdeményezése nyomán Münnich javasolta Kádárnak, hogy a szovjet
csapatmozgásokkal kapcsolatos félreértések tisztázása érdekében tárgyaljanak a
nagykövettel, aki várja őket.” Kádár gyanútlanul úgy hagyta el a Parlament
épületét, hogy még csak a távozását sem tudatta senkivel, az épületben
tartózkodó feleségével sem.” Először autón Münnichez ment a
Belügyminisztériumba. Andropov18 szovjet nagykövet hamarosan Kádár odaérkezte
után hamarosan felhívta Münnichet, akivel oroszul beszélt. Münnich közölte
vele, hogy Kádár nála van.
Rövid beszélgetés után
Münnich közölte Andropovval, hogy
10 perc múlva ott lesznek nála. Münnich és Kádár a szovjet nagykövetség épülete
elé hajtatott, ott kiszálltak és a kapun csengettek, de mintegy 8-10 perces
várakozás után egy másik autó is megállt az épület előtt, és 2 orosz szállt ki
belőle, akik Kádárhoz és Münnichez léptek és kérték őket, hogy szálljanak át az
ő kocsijukba. Hosszabb beszélgetés után Kádár és Münnich azzal a kijelentéssel
szálltak át a szovjet autóba, hogy vissza is hozzák őket. Miután ezt nekik
megígérték, saját autójukat….elküldték.”
Andropov a szovjet pártelnökség
utasítására „hívta Münnich
közvetítésével Kádárt a nagykövetség épületéhez, majd vitte már szovjet
rendszámú gépkocsin a tököli repülőtérre. Itt Andropov közölte Kádárral, hogy a
kialakult magyarországi helyzetről kívánnak vele a legmagasabb rangú szovjet
vezetők tárgyalni, de mindennek a legnagyobb titoktartás mellett s gyorsan kell
lebonyolódnia.” Arra nincsenek információk, „hogy Kádár tiltakozott-e vagy
tudomásul véve a kialakult helyzetet, önként szállt fel a repülőgépre.”
>>Arról, hogy elindultak Bukarestben szereztünk
tudomást.<<
emlékezett a történtekre Ny. Sz.
Hruscsov19 szovjet pártfőtitkár. Majd így folytatja: >> A repülőgép
- Munkácson szállt le, majd innen az Ungváron lévő
Pártbizottságra vitték a magyar
vendégeket, ahol az e célból ide érkező Brezsnyev20 várta
őket.<<. Huszár Tibor írja: „Az ott létrejött rövid beszélgetésben
Brezsnyev személyi kombinációkba nem bocsátkozhatott, hiszen még nem született
döntés, hogy ki vezesse a felállítandó ellenkormányt - Hruscsov és Malenkov21
Brioni tárgyalásaira 3-án került sor.” Minderről Muszatov szovjet diplomata
magától L. I. Brezsnyevtől értesült, aki KB titkárként az akció
lebonyolításáért volt felelős.
Kádár és Münnich két gépen
tovább repült Moszkvába. Miközben
már a „Forgószél” fedőnevű hadművelet előkészítése az utolsó szakaszába
érkezett. „A politikai döntés 31-én megszületett, Zsukov az operatív terveket
véglegesítette, Konyev22 és Szerov23 a katonai, illetve a
belbiztonsági intézkedések helyszínen való kivitelezéséről gondoskodott.”
November 2-án az SZKP KB Elnöksége
kibővített üléséről készített feljegyzés
magyar részről Kádár Jánoson kívül „még két magyar nevet említ: Münnich
Ferencet és Bata Istvánt24”.
Az Elnökség üléseinek magyar
vonatkozású dokumentumait Rainer M. János dolgozta fel. Ezt írja: „Kádár hosszú
és igen részletesen jegyzetelt beszámolójából úgy tűnik, hogy ha sejtelmei
lehettek is arról, hogy miért >> kéretik<< Moszkvába, ekkor még
biztosat nem tudott.”
Ezt a véleményt erősíti Huszár
Tibor is: „Kádár ekkor vélhetően még nem volt biztos benne, hogy miért
>>kérették<< Moszkvába. Ám feltételezésünk szerint ekkor még nem
rendelkezett igazán gazdag szerepkészlettel, s nem volt olyan idegállapotban,
hogy a sokféle elvárásnak egyidejűleg megfeleljen….
Kádár felvázolta, hogy az MDP
szétesése, illetőleg a szovjet csapatmozgások ismételt felgyorsulása
következtében, hogyan jött létre olyan helyzet, amelyben nem látszott más
kivezető út, mint új kommunista párt szervezése és a semlegesség kimondása mindkét
döntésért vállalta a felelősséget.”
E helyen nem célom kitérni a hozzászólás töredékesen
meglévő minden részletére. A válság helyzetből kivezető utat taglalva egyik
alternatív módozatként a szovjet csapatok rövid (két-három hónapon) belüli
kivonását szorgalmazta, mert így „pártunk és a többi párt fel tudná venni a
harcot az ellenforradalom ellen.” Ugyanakkor reális veszélyként
említette, hogy „az ellenforradalom elsöpri ezeket a koalíciós pártokat.”
A másik út: „katonai erővel megtartani
Magyarországot. De akkor fegyveres összetűzések lesznek. A fegyveres erővel
való szétzúzás vérontást jelent. Mi lesz azután? A kommunisták erkölcsi pozíciója
a nullával lesz egyenlő. A szocialista országoknak kért fog okozni.”
Hozzászólt még röviden Münnich
Ferenc, aki nem bízott a politikai megoldásban, és Bata István, - akit egyik
írásában Méray Tibor a „villamos kalauzból lett honvédelmi
miniszterként-aposztrofált - aki katonai diktatúra bevezetése mellett érvelt.
Kádár >>hosszú november
harmadikájáról<<
Huszár Tibor „egyetlen, fontos
utalásokat tartalmazó forrást” említ: Hruscsov emlékiratait. „Eszerint:
Jugoszláviából való visszaérkezésüket követően a Kremlben azonnal összeült az
Elnökség. Ez a kora délutáni órákban történt. Miután teljes volt az egyetértés
abban, hogy azonnal cselekedni kell - tehát el kell indítani a Forgószél
hadműveletet-,>> azonnal hozzá láttunk az ideiglenes magyar kormány,
Magyarország Ideiglenes Forradalmi Kormányának összeállításához, azzal, hogy
erről Kádárral és Münnichhel is tanácskozunk. Kádár ellen élesen fellépett
Molotov25…Sértő megjegyzésekkel illette (miközben Kádár nem volt
jelen -H.T.). Állításait arra alapozta, hogy Kádár azt követően, hogy Moszkvába
érkezett - míg Malenkovval távol voltunk -, változatlanul
úgy viselkedik, mintha a Nagy-kormány tagja lenne, nyugtalan, s kifejezte
szándékát, hogy vissza akar térni Budapestre.
Igen, én megértettem Molotovot:
hogyan lehet jelölni valakit e
szerepre, ha maga úgy viselkedik, mintha annak a kormánynak a tagja lenne,
amely ellen a támadást előkészítjük? Hiszen ő kell, hogy élére álljon a
jelenleg hatalmon lévő kormány elleni akciónak! > Én Münnich mellett
szavazok< - ismételte Molotov. Erre azt mondtam, hallgassuk meg mindkettőt.
Behivattuk őket.<<
A jugoszláv vezetők előzőleg - mint
ma már ismeretes a Brioni titkos találkozón Kádár Jánost ajánlották Hruscsov figyelmébe.
Kádár Jánost ugyanis hitelesebb személynek tartották.
Huszár Tibor így folytatja: „Hruscsov
tudott Kádár november 1-jei beszédének az ellenforradalmi veszélyre utaló
szavairól.>> Szóba került Kádár rádiónyilatkozata is, amelyben a
magyarországi események tragikus fordulatáról beszél.<< - írja Micunovic
a Brioni találkozóról. >>Kádár attól fél, hogy Magyarországon meg fog
bukni a szocializmus és a munkáshatalom. Hruscsov > mologyec-nek*<
minősíti Kádárt.<< - emlékezett Veljko Micunovic.
*ifjú,
fiatal
Kádár előző napi beszámolójában is
tett ilyen irányú kijelentéseket, amiből Hruscsov Kádár álláspontjának
ambivalenciájára** következtetett. Nem alaptalanul. Ha tehát beláttatják vele,
hogy az utóbbi negyvennyolc óra alatt
hazájában az ellenforradalom elhatalmasodott, a feladatot meggyőződésből fogja
vállalni.
** ellentétes
érzelmek egyidejű megnyilvánulása
S valóban, Hruscsov Kádár és
Münnich jelenlétében az ellenforradalom felülkerekedéséről beszélt, amelyet
csak katonai erővel lehet megállítani.>> Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy
a helyzetet normalizáljuk és felszámoljuk a Budapesten dúló felkelést. Én
figyelmesen néztem Kádárt. Láttam, csöndben figyeli szavaim. Mikor ő került
sorra ezt mondta: > Igen - közölte
egyetértően -, Önöknek igazuk van abban, ahhoz, hogy a helyzet stabilizálódjon,
most az Önök segítsége kell.<
1956. november 3-án este 8.45-kor
- mint erre Horváth Imre
külügyminiszter feljegyzése utal - amikor elkezdődött az Elnökség ülésének
újabb szakasza,” Kádárban már megérlelődött az igenlő válasz a felkért
szerepre, Hruscsov pedig meggyőzte az Elnökség többségét: a feladat
végrehajtására alkalmasabb személy.”
Hruscsov „hozzászólása végén
ismertette az új kormány összetételét: Kádár elnök, Münnich
miniszterelnök-helyettes, belügy, honvédelem, Kossa pénzügy, Apró, Rónai Kiss*,
Marosán.
* Kiss
Károly végül nem lett a kormány tagja
Kádár felszólalása már az ellenforradalom felülkerekedésről szóltak.
„Az új kormány alakítását immár elkerülhetetlennek ítélte.>> Mi a teendő? Nem szabad
átengedni egy szocialista országot az ellenforradalomnak. Egyetértünk önökkel.
A helyes lépések - forradalmi kormányt kell alakítani.<< - mondta.
Hruscsov az ülésről távozva már
nem hallgathatta végig Kádár János újbóli hozzászólását.
Huszár Tibor erről így ír: „Az
ülésről távozó Hruscsov úgy vélhette, megállapodásukat követően Kádár
abbahagyja tétovázását, és a feladat vállalásának magabiztos bejelentésével
segít eloszlatni a személyével kapcsolatos kételyeket. Kádár azonban az idő
végzetes korlátozottsága ellenére belső kényszert érzett, hogy e lépés
kiszámítható negatív mellékhatásairól - e hatások lehetséges csökkentése
érdekében - újólag szót ejtsen.
Horváth Imre feljegyzése erről
tanúskodik: ezúttal Kádár János olyan
mondatokat, kifejezéseket használt, amit aztán egész pályafutása során nem
lehetett tőle hallani. Huszár Tibor „fájdalmasan
igaz szavakról” ír amit „pályafutása talán legdrámaibb pillanataiban”
mondott el:
>>Egyről (azért) szeretnék szólni:
az egész nép megmozdult. A nép nem akarja megsemmisíteni a népi demokratikus
rendszert. - Nagyon fontos a szovjet csapatok kivonása Magyarországról.
Erősítjük a katonai kapcsolatokat - gyengülünk politikailag. - A nemzeti
érzelmekről: megsértették (egyenruha, elnevezések. E z a k o r m á n y
n e l e g y e n b á b ko r m á n y, és tevékenységéhez szükség van
a munkások támogatására. Válasz kell arra, milyenek legyenek a kapcsolatok a
Szovjetunióval.<<
„Horváth Imre jegyzete a
megbántott nemzeti érzéssel kapcsolatos példák sorában a címert, a formát,
valamint Erdélyt é a Felvidéket említi.”
Miért mondta el „ott és akkor” ezeket a szavakat?
Rainer M. János „már idézett
tanulmányában” fogalmazta meg kérdéseit, feltevéseit. „Itt mintha visszatért
volna egy nappal korábban elmondott értékelésének az új helyzetben használható
elemeire. Még ebben a sorsdöntő pillanatban sem küzdötte le teljesen kételyeit?
Vagy éppen ellenkezőleg: végre
elhatározta magát, ám nem kerülte el figyelmét a szovjet döntés
bizonytalansága…tudott valamit a vitákról, s mindezért megpróbálta megfogalmazni
saját végső álláspontját….befolyásolni kívánta a szovjeteket? Most már
megtehette, vagy azt gondolhatta, hogy megteheti - immár >>partner<<
volt. Olyan dolgokról szólt, amelyeket azután több mint három évtizeden át
szinte sohasem hangoztatott, de ott hordozta őket tudata mélyén, befolyásolta
döntéseit.”
Huszár Tibor is úgy látja: „Az
bizonyosnak tekinthető, hogy kételyeit >> e végső pillanatban<< sem
küzdötte le, hogy ráérzett helyzete kettősségére…Amit nem tudott ő, azt tudta a
sokat megélt bolsevik vezérkar: hozzászólására nem reagáltak, mert felkívánták
használni a már közben reá is hivatkozva beindított akcióban…”
Kádár János életében - ahogy
Huszár Tibor írja „így kezdődött az új korszak”. Nagy Imre alig félévre
rá bekövetkezett letartóztatása igazolja - az1956. október 30-án és november
1-jén rádióbeszédeiben elhangzott gondolataitól - Huszár Tibor szavait
kölcsönvéve: Kádár „csillagévnyi távolságra került.”
„Lehallgatási jegyzőkönyv összefoglalója
Nagy Imre letartóztatásáról
Snagov, 1957. április 14.
P.V. (Post Villa) 3
Nagy úr26 és Nagyné
jelentéktelen problémákról beszélnek, élelmezésükről, a gyógyszerekről,
amelyeket szednek, majd ezután egyes irodalmi és művészeti kérdésekről.
Egy bizonyos idejű hallgatás után
belép a szobába egy nő, akivel a Nagy család németül beszél, megbeszélve az
ételt, amelyet kaptak.
Majd a Nagy család ebédel.
Valamelyes idő után jön egy
elvtárs*, aki magyar nyelven közli Nagy úrral, hogy csomagoljon össze.
*Rajnai Sándor ezredes, a BM Politikai Nyomozó Főosztály
helyettes vezetője, akit két magyar és két román állambiztonsági tiszt kísért.
Erre Nagy úr iratokat kér az
elvtárstól, hogy milyen alapon veszi előzetes őrizetbe, s milyen alapon
eszközöl házkutatást, amire az elvtárs azt válaszolja, hogy meg fogja mutatni a
Magyar Népköztársaság területén, mivel itt, a Román Népköztársaság területén
ezt nem teheti meg.
E válasz nyomán Nagy úr kijelenti,
hogy a megfelelő okmányok megtekintése nélkül nem veti alá magát az elvtárs
felszólításainak**
** Nagy
letartóztatási parancsot, ügyészségi végzést, házkutatási parancsot követelt.
Ezek után az elvtárs igyekszik
meggyőzni Nagy urat, hogy ő Magyarország Belügyminisztériumától van, és a
Magyar Népköztársaság kormányának határozata alapján előzetes őrizetbe veszi,
és házkutatást tart nála.
Nagy úr azonban tiltakozik,
mondván, hogy ez az eljárás ellenkezik a menedékjog nemzetközi gyakorlatával és
a román kormány által nyújtott vendégjoggal, s ami ellen ő (Nagy úr) megfelelő
helyen és időben nyilvánosan tiltakozni fog.
Ezek után áttértek a házkutatás
foganatosítására, melynek ideje alatt Nagy úr elkezd összecsomagolni, ami után
csupán a házkutatással okozott zaj hallatszik; Nagyné azt mondja, hogy ő maga
akarja összecsomagolni saját holmijait.***
***Nagy Imrét és társait még aznap Bukarestből
repülőgépen Tökölre, a szovjet katonai repülőtérre, majd onnan Budapestre, a
Gyorskocsi utcai börtönbe szállították.(Rainer: Nagy Imre 1953-1958 397.o.)
Felhasznált irodalom:
Huszár Tibor:
KÁDÁR JÁNOS
Politikai életrajza 1912-1956 1. kötet.
Szabad tér Kiadó
Kossuth Kiadó 2001
NAGY IMRE
Snagovi jegyzetek, Gondolatok,
emlékezések
1956-1957
Felelős szerkesztő:
Vida István
Gondolat Kiadó – Nagy Imre
Alapítvány
Budapest, 2006
Szövegmagyarázat:
1.Kádár János
(1912-1989) kommunista politikus 1948-1950 között belügyminiszter. Egy
koncepciós perben börtön várt rá, ahonnan 1954-ben szabadult. Életével ezen a
honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
2. Dr. Münnich Ferenc (1886-1967) „keményvonalas” kommunista politikus,
diplomata, több állami és párt tisztséget betöltött élete folyamán. Életével
ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
3. Horváth Márton (1906-1987) a sztálinista művelődéspolitika magyar változatának egyik
kidolgozója. Életével ezen a honlapon több szerkesztés is részletesen
foglalkozik.
4. Haraszti Sándor (1897-1982) újságíró, politikus. Pécsett érettségizett. Rövid ideig a
vasútnál volt tisztviselő. A tanácshatalom idején a vörös hadseregben szolgált.
A bukás után Jugoszláviában emigrált, ahol újságíróként dolgozott. 1929-ben
tért haza. 1930-tól a kolozsvári „Korunk” c. baloldali folyóirat bp.-i
munkatársa volt.
1945-1948 között a „Szabadság” c. napilap szerkesztője,
ezt követően az MDP KV Agitációs és Propaganda Osztályának helyettes vezetője.
1949-től az Athenaeum Könyvtár igazgatója. 1950-ben letartóztatták és először
Koholt vádak alapján halálra ítélték, majd az ítéletet életfogytiglani börtönre
változtatták. 1954-ben rehabilitálták, a „Béke és Szabadság” folyóirat
főszerkesztője lett. Ezt követően a Nagy Imre körül tömörülő reformerek egyik
vezető egyénisége. 1956 júliusában visszavették a pártba. 1956. okt. 31-től az
új pártlap a „Népszabadság” főszerkesztője lett. Haraszti Sándort is Romániába
hurcolták, 1958-ban hatévi börtönre ítélték. 1960-ban amnesztiában részesült.
Ezután 1980-ig az Akadémia Kiadónál dolgozott. Később 1981-ben a „Beszélő”
egyik szerkesztője lett.
5. Apró Antal
(1913-1994) házasságon kívüli gyermekként született, az akkori szokásoknak
megfelelően az anyja nevét kapta, így váltotta fel a Klein nevet az Apró
vezetéknév. Az elemi iskola elvégzése után Makón és Budapesten volt szobafestő.
1930-tól a Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetségének (MÉMOSZ) tagja volt.
A második világháború után számos párt és állami tisztség betöltője. Az ötvenes
évek első felétől, 1980-ig. 1956. okt. 6-án Rajk László és kivégzett társai
újratemetésén ő mondott beszédet. Október 23-án éjszaka a Központi Vezetőség
Katonai Bizottságának tagjává választották. Okt. 27-től a Nagy Imre kormány építésügyi
minisztere. 1956. nov. 2-án a tököli szovjet parancsnokságra menekült. November
4-től a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja lett. 1956. nov. 7-től az MSZMP
Ideiglenes IB. tagja lett. 1971-1984 között a magyar országgyűlés elnöke volt.
1989-től visszavonultan élt.
6. Lukács György (1885-1971) filozófus, esztéta, egyetemi tanár, politikus. Életével
ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
7. Szántó Zoltán (1893-1977) kommunista politikus, diplomata, államminiszter. Életével
ezen a honlapon több szerkesztés részletesen is foglalkozik.
8. Kiss Károly (1903-1983)
kommunista politikus. A KMP-nak 1922-től lett tagja. 1925-ben az MSZMP egyik
vezetője, még ebben az évben le is tartóztatták, szabadulva 1929-ben ismét
börtönbe került. Bejárta az illegális baloldali mozgalom minden területét. A
második világháború után különböző állami és párttisztségeket töltött be. 1956.
nov. 4 után részt vett az új hatalom szervezésében, de fontos beosztásra már
nem számíthatott, bár az MSZMP Ideiglenes IB.-nak tagja lett. 1967-ben
nyugdíjba vonult.
9. Donáth Ferenc (1913-1986) politikus, történész, a mezőgazdasági tudományokkal
foglalkozó szakember. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata
részletesen foglalkozik.
10. Losonczy Géza (1917-1957) újságíró, Nagy Imre 1956-os kormányának államminisztere,
az 1956-os forradalom mártírja. Életével ezen a honlapon több szerkesztés
szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
11. Kállai Gyula (1910-1996) kommunista politikus, országgyűlési képviselő,
miniszterelnök. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata
részletesen is foglalkozik.
12. Tőkés
Ottó (1922-?) a népi kollégiumi
mozgalom (NÉKOSZ) kiemelkedő képviselője. A Debreceni Református Kollégium
falai között érettségizett. Szoros kapcsolatokat ápolt a „Márciusi Front” helybeli
képviselőivel. Szoros kapcsolatokat ápolt Rajk Lászlóval. 1949-ben
letartóztatták, hatévi kényszermunkára ítélték.
13. Gyenes
Antal (1920-1996) agrárközgazdász, az
illegális KMP-nak tagja a NÉKOSZ elnöke is volt.
1956 őszén a második Nagy Imre kormány minisztere. 1956.
nov. 4.-e után az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának is tagja volt.
1957-től politikai funkciói megszűntek, 1968-tól a Szövetkezeti Kutatóintézet
Igazgatója.
14. Mód Aladár
(1908-1973) történész, egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora. Fiatal korában
baloldali mozgalmakban vett részt. 1945 után az MKP (Magyar Kommunista Párt)
Gazdasági Bizottságának titkára, majd a „Szabad Nép” c. pártlap munkatársa. Az
ötvenes évek elején az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) Agitációs és Propaganda
Osztályán dolgozott. 1954-1961 között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
(TIT) főtitkára, miközben egészen 1973-ban bekövetkezett haláláig az ELTE
(Eötvös Lóránd Tud. Egyetem) tanszékvezető egyetemi tanára.
15. Rákosi Mátyás (1892-1971) kommunista politikus, pártvezető. Sztálin leghűségesebb
magyar tanítványa. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata
részletesen is foglalkozik.
16. Kopácsi
Sándor (1922-2001) eredetileg
vasmunkás, rendőrtiszt, az 1956-os események idején Budapest rendőrkapitánya, a
„Nemzetőrség” helyettes parancsnoka. A Nagy Imre per hatod rendű vádlottja.
Életfogytiglani börtönre ítélték. 1963 márciusában kegyelemmel szabadult (feltehetően
Kádár János közbenjárására). Ezt követően fizikai munkásként dolgozott,
miközben jogi diplomát szerzett. 1975-ben Kanadába telepedett le. A
rendszerváltás idején visszatért Magyarországra, később visszatért Kanadába
gyermekeihez.
17. Kéthly Anna
(1889-1976) szociáldemokrata politikus, az országgyűlés történetének második
női képviselője.
Egy kilencgyermekes munkáscsalád második gyermeke. A
négy polgári elvégzése után gyors és gépírói, és könyvelői képesítést szerzett.
1907-től Kassán vállalt „magántisztviselői” állást. Ekkor lépett be a
„Tisztviselő Szakszervezetbe”. A szakszervezeten keresztül került kapcsolatba
az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párttal.
Kéthly Anna a - Bethlen-Peyer Paktumot követő -
1922-es választások eredményeként került a parlamentbe. Parlamenti mandátumát
hosszú évekig megtarthatta. Közismert volt németellenessége. Bőhm Vilmos a politikusnőt
a magyar politika Jeanne d’Arcjának nevezte. Különböző lapokban publikált.
Cikkei elsősorban szociális kérdésekkel foglalkoztak. A második világháború
után kitart pártja mellett. A legélesebben ellenzi a két párt egyesülését
MKP-SZDP) 1945-1948 között a Nemzetgyűlés, majd az országgyűlés alelnöke, egyben
a párt frakcióvezetője. A pártegyesülés után Kéthlyt ítélet nélkül életfogytiglani
börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Az 1956-os események idején
háziőrizetbe került, majd az újjászerveződő párt elnöke lett.
1956. nov. 4-én a Szocialista Internacionálé
kongresszusán Bécsben tartózkodott. Hazafelé tartva értesült a szovjet
megszállásról, nem tért vissza Magyarországra. Belgiumban telepedett le, ott
élt haláláig.
18. Juríj Vlagyimirovics Andropov (1914-1984) szovjet politikus, pártfőtitkár, az
1956-os események idején a Szovjetunió bp.-i nagykövete. Életével ezen a
honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.
21. Georgíj Makszimilianovics Malenkov (1902-1988) orosz nemzetiségű szovjet politikus,
Sztálin közvetlen munkatársa, párt és állami tisztségek betöltője,
miniszterelnök. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata
részletesebben is foglalkozik.
22. Ivan Sztyepanovics Konyev (1897-1973) hivatásos katona, a Szovjetunió
marsallja. 1955-1960 között a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői
főprancsnoka. Életével ezen a honlapon a „Szovjet dokumentumok 1956-ból” c. szerkesztés
részletesebben is foglalkozik.
23. Ivan Alakszandrovics Szerov (1905-1990) szovjet állambiztossági (KGB) tiszt. 1956
októberében és novemberében ő szervezte a szovjet állambiztonsági szolgálat
magyarországi tevékenységét. Életével ezen a honlapon több szerkesztés
szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
24. Bata István
(1910-1982) honvédelmi miniszter 1953. július 4-től - 1956. okt. 24-ig. A
második világháború illegális baloldali mozgalmak tagja, 1942-ben már a háború
alatt ilyen tevékenységéért börtönbe is került.
1945 től a Közalkalmazottak Szakszervezete Központi
Vezetőségének is tagja volt, később a BESZKÁRT telepvezetője.1944-1949-ben a
moszkvai katonai akadémia hallgatója. Hazatérve a Honi Légvédelem parancsnokának
nevezték ki. A honvédelmi tárcát az igencsak elhíresült Farkas Mihály
hadseregtábornoktól vette át. 1951-től az MDP KV. tagja „rákosista” hírében
álló politikus. 1956. nov. 3-án - ki tudja miért - részt vett az SZKP KB.
Elnöksége Kádár Jánost „kinevező” ülésén. 1956. nov. 16-án, mint „sztálinistát”
kizárták az MSZMP-ből. 1958-ban tért vissza Moszkvából. Nyugdíjazásáig a
BKV-nál dolgozott.
25. Vjacseszláv Mihajlovics Molotov (1896-1986) szovjet baloldali politikus,
miniszterelnök, külügyminiszter. Életével ezen a honlapon több szerkesztés
szövegmagyarázata részletesen foglalkozik.
26. Nagy Imre
(1896-1958) magyar politikus, egyetemi tanár, az MTA tagja, többször
Magyarország miniszterelnöke. Az 1956-os forradalom mártírja. Életével ezen a
honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
Forrás:
Internet
Wikipedia,
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2010. október
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!