Látszólag nagy volt a barátság 1940 novemberében

Winston S. Churchill¹ brit miniszterelnök és Paul Schmidt² Hitler tolmácsa emlékirataikban szemléletesen örökítették meg a német vezetők: Ribbentrop külügyminiszter, és Hitler valamint Vjacseszláv Molotov szovjet külügyminiszter berlini találkozását és tárgyalásait. A németek és a szovjetek „barátságát” a köztük létrejött megnemtámadási szerződés és a titkos megállapodás alapozta meg, amit 1939. augusztus 23-án a késő esti órákban írtak alá Moszkvában. A szerződés, amely „Ribbentrop-Molotov Paktum”-ként híresült el, érdekszférákra osztotta fel Európát döntött Lengyelország felosztásáról. A szerződést tíz évre kötötték. A konferenciaasztal körül nagy volt az ünneplés, és egymást követték a pohárköszöntők. Sztálin váratlanul a Führerre emelte poharát: >> Tudom, mennyire szereti Führerét a német nemzet. Ezért szeretném egészségére üríteni poharamat.<< Molotov 1940. november 12-13 közötti berlini látogatását ez az esemény alapozta meg. A beszégetések feldolgozására vállalkoztam.

Churchill a találkozóról:

Molotov³ először Ribbentroppal⁴ találkozott

„A bolsevikok küldöttét a legudvariasabb szólamokkal és a leglátványosabb ceremóniával fogadták a náci Németország szívében. A rákövetkező két napon Molotov hosszú és feszült hangulatú tárgyalásokat folytatott Ribbentroppal és Hitlerrel⁵……

A birodalmi külügyminiszter emlékeztetett Sztálinhoz⁶ intézett levelére, amelyben már hangot adott Németország azon szilárd meggyőződésének, hogy beköszöntött a brit birodalom végének kezdete, s nincs a világon az a hatalom, amely ezen változtatna. Anglia vereséget szenvedett, és csak idő kérdése, hogy mikor lesz hajlandó végre belátni vereségét. Nincs kizárva, hogy csakhamar megteszi, mert helyzete napról napra romlik….Ha azonban Angliát mégsem sikerülne a jelenlegi módszerekkel térdre kényszeríteni, Németország, mihelyt az időjárási viszonyok megengedik, nagyszabású támadást indít, és íly módon feltétlenül összeroppantja Nagy-Britanniát….Minden olyan kísérlet, hogy Anglia akár egyedül, akár amerikai támogatással partra szálljon az európai kontinensen, és hadműveleteket indítson, eleve kudarcra van ítélve….Ezenkívül a tengely mind katonailag, mind politikailag tökéletesen ellenőrzése alatt tartja Európát.

Ebéd után a Führer is

fogadta a szovjet küldöttet, és Nagy-Britannia teljes vereségét ecsetelte neki. A háború, mondta olyan bonyodalmakra vezetett, amelyeket Németország szeretett volna elkerülni, de amelyek miatt bizonyos eseményekre katonai erővel volt kénytelen válaszolni. A Führer ezután ismertette Molotovval az eddigi hadműveletek menetét, amelyek eredményeképpen Angliának nem maradt szövetségese a kontinensen….Az angolok erejéből csak nevetséges megtorló intézkedésekre futotta, és az orosz urak a saját szemükkel is meggyőződhetnek róla, hogy a Berlinben okozott állítólagos pusztítás merő kitalálás. Mihelyt az időjárás megengedi, Németország rászánja magát az Anglia elleni nagy és végső csapásra……”

Mindezek alapján Hitler az alábbi következtetésekre jutott:

„1.Németország nem kíván Oroszországtól katonai segítséget.

2. A háború óriási kiterjedése miatt Németország kénytelen volt az Anglia elleni helytállás érdekében olyan távoli területekre is behatolni, amelyekhez nem fűződik alapvető politikai és gazdasági érdeke.

3. Vannak azonban bizonyos követelmények, amelyeknek teljes jelentősége csak a háború során vált világossá, de amelyek Németország szempontjából mégis létfontosságúak.

Többek között bizonyos nyersanyagforrásokról van szó, amelyeket Németország létfontosságúnak és teljességgel nélkülözhetetlennek tekint.”

A szovjet tárgyalófél mindennel egyetértett, de semmilyen kötelezettséget nem vállalt.

„Molotov a háromhatalmi egyezményről⁷ érdeklődött.

Mit jelent az európai és ázsiai új rend, és milyen szerep jut benne a Szovjetuniónak? A berlini tárgyalásokon mindenképpen meg kell vitatni ezeket a kérdéseket, és ugyanígy a birodalmi külügyminiszter moszkvai látogatásán is; erre egyébként az oroszok kifejezetten igényt tartanak. Tisztázásra váró kérdések vannak ezenkívül Oroszország balkáni és fekete-tengeri érdekeivel, Bulgáriával, Romániával és Törökországgal kapcsolatban is. Az orosz kormány könnyebben tudna világos választ adni a Führer kérdéseire, ha ezekről a dolgokról megkapná a szükséges felvilágosítást. A szovjet kormány érdeklődést tanúsít az európai új rend iránt, kiváltképpen pedig aziránt, hogy milyen gyorsan valósul meg és milyen formát ölt majd ez az új rend. Arról is szeretne képet alkotni, meddig terjed majd az úgynevezett nagy kelet-ázsiai övezet.

A Führer azt válaszolta,

hogy a háromhatalmi egyezmény az európai országok természetes érdekeinek figyelembevételével az európai viszonyokat hivatott rendezni, Németország azért is fordul a Szovjetunióhoz, hogy az oroszok nyilatkozhassanak az érdeklődésükre számot tartó övezetekről. Szóba sem jöhet, hogy szovjet-orosz közreműködés nélkül rendezzék a helyzetet. És ez nemcsak Európára vonatkozik, hanem Ázsiára is: a nagy kelet-ázsiai övezet kijelölésében Oroszországnak is részt kell vennie, és meg kell jelölnie ázsiai igényeit. Ebben az esetben Németország közvetítő szerepet játszik. Oroszországot semmiképpen sem fogják kész tények elé állítani.

Amikor a Führer hozzáfogott,

hogy létrehozza a fent említett hatalmi koalíciót, nem a német-orosz viszonyt tekintette a legnehezebb tényezőnek, hanem azt, hogy lehetséges-e együttműködés Németország, Franciaország és Olaszország között. Csak most látja elérkezettnek az időt rá, hogy felvegye a kapcsolatot Oroszországgal a fekete-tengeri, balkáni és a törökországi kérdések rendezése érdekében.

A Führer végül kijelentette,

hogy ez a vita bizonyos mértékben csak az első lépés egy átfogó együttműködés előtt, amelynek keretében Németország, Franciaország, Olaszország rendezné a nyugat-európai kérdéseket, Oroszország és Japán pedig Németország jószolgálati és közvetítő közreműködésével a Kelet jövőjéről állapodna meg. Arról van szó, hogy az Egyesült Államok >> ne kereshessen Európán.<< Amerikának semmi keresnivalója Európában, Afrikában és Ázsiában.

Molotov egyetértőleg nyilatkozott,

arról, amit a Führer Amerika és Anglia szerepéről mondott. Elvben tökéletesen elfogadhatónak tartotta, hogy Oroszország csatlakozzék a háromhatalmi egyezményhez, feltéve, hogy partnernek tekintik, s nem csupán a megállapodás tárgyának. Ebben az esetben semmi akadályát nem látja, hogy a Szovjetunió részt vegyen a közös erőfeszítésekben. De az egyezmény céljait és jelentőségét pontosabban kell meghatározni különös tekintettel a nagy kelet-ázsiai övezet határaira.

A tanácskozást november 13-án folytatták:

Molotov felvetette

a litván területi sáv kérdését, és hangoztatta, hogy a Szovjetunió egyelőre nem kapott választ Németországtól ezzel kapcsolatban. Márpedig efelől is dönteni kell. Bukovináról szólva elismerte, hogy pótlólagos területnyereségről van szó, amelyről a titkos jegyzőkönyv nem tesz említést. Kezdetben Oroszország csak Észak-Bukovinára tartott igényt. A jelenlegi körülmények között azonban Németországnak meg kell értenie, hogy Oroszországnak Dél-Bukovinához is érdekei fűződnek. De Oroszország erre sem kapott még választ. Ehelyett Németország szavatolta Románia jelenlegi határait, és egyszerűen figyelmen kívül hagyta a Dél-Bukovinára vonatkozó szovjet kívánságokat.

A Führer válaszában kifejtette,

hogy Németország azzal is nagy engedményt tenne, ha hozzájárulna, hogy Oroszország akárcsak Bukovina egy részét is elfoglalja…

Molotov azonban ragaszkodott

Előzőleg kifejtett nézetéhez, amely szerint Oroszország csak egészen jelentéktelen határkiigazítást kíván.

A Führer azt válaszolta,

hogy a német-orosz együttműködés a jövőben akkor hozhat pozitív eredményeket, ha a szovjet kormány megérti, hogy Németország élethalálharcot vív, és ezt minden körülmények között sikerre akarja vinni….Elvben megegyeztek, hogy Finnország az orosz befolyási övezethez tartozik. Ezért a pusztán elméleti vita helyett inkább a fontosabb kérdésekre kellene fordítaniuk figyelmüket.

Anglia meghódítása után a brit birodalmat egy negyvenmillió négyzetkilométernyi világméretű csődtömegnek tekintenék és felosztanák. Ebből a csődtömegből Oroszországnak is jutna jégmentes és a nyílt óceán partján fekvő kikötő. Eddig negyvenötmilliós angol kisebbség uralkodott a brit birodalom hatszázmilliós lakossága fölött. A Führer csakhamar legyőzi ezt a kisebbséget. Még az Egyesült Államok sem tesz gyakorlatilag mást, mint hogy az igényeinek leginkább megfelelő néhány parcellát kiragadja ebből a csődtömegből.

Németország természetesen szeretne elkerülni minden olyan konfliktust, amely eltérítené a birodalom szíve, a szigetország elleni harcától. Ezért a Führernek nincs ínyére az olaszok Görögország elleni háborúja, mert periferikus térségbe von el olyan erőket, amelyeket Angliára kellene összpontosítani. Ugyanez vonatkozik egy esetleges balti háborúra is. A küzdelem Angliával az utolsó csepp vérig tart, és ő nem kételkedik benne, hogy a brit szigetek veresége a birodalom felbomlását eredményezi.

Aki azt képzeli, hogy a birodalom Kanadából is kormányozni lehet és össze lehet tartani, az a fellegekben jár. Így tehát új, világméretű távlatok nyílnak. Ezeket az elkövetkező néhány hét alatt közösen, diplomáciai tárgyalásokon kell rendezni Oroszországgal, s gondoskodni kell róla, hogy Oroszország részt vehessen e problémák megoldásában. Mindazok az országok, amelyek érdeklődést mutatnak e csődtömeg iránt fel kell, hogy hagyjanak az egymás közötti vitával, és kizárólag a brit birodalom felosztására kell, hogy összpontosítsák figyelmüket. Mindez egyaránt vonatkozik Németországra, Franciaországra, Olaszországra, Oroszországra és Japánra.

Molotov kifejtette,

hogy érdeklődéssel hallgatta a Führer érvelését, és mindennel egyetért, amit megértett belőle.

Hitler ezután éjszakai nyugovóra tért.”

Eközben Berlint brit repülők bombázták.

Churchill így folytatja: „Amikor a szovjet nagykövetségen véget ért a vacsora, Berlint brit bombatámadás érte. Előre értesültünk a találkozóról, és ha nem is hívtak meg a vitára, nem szerettünk volna egészen kimaradni a látogatás programjából. A légiriadóra mindenki az óvóhelyre vonult vissza, és a két külügyminiszter immár biztonságosabb körülmények között éjfélig folytatta a tárgyalást. A hivatalos németbeszámoló a következőket tartalmazza:

A légitámadás miatt a két miniszter 21.40-kor a birodalmi külügyminiszter óvóhelyére vonult vissza a záróülésre.

Az idő még nem érett meg rá, mondta Ribbentrop, hogy megvitassák Lengyelország jövendő helyzetét. A balkáni kérdésről nem folytattak eléggé kimerítő eszmecserét. A Balkán-félszigethez Németországnak csak gazdasági érdekei fűződnek, és csupán Anglia zavaró fellépését kívánja megakadályozni. Moszkva nyilvánvalóan félreértette a Romániának adott német garanciákat….A német kormányt minden döntésében egyedül az a törekvés vezérli, hogy a Balkánon fenntartsa a békét és megakadályozza, hogy Anglia megvesse a lábát a félszigeten, és megzavarja a Németországba irányuló szállításokat.

Más szóval Németország balkáni tevékenységét csakis az Anglia elleni háború szükségletei határozzák meg. Mihelyt Anglia belátja, hogy elvesztette a háborút, és békét kér, Németország a gazdaság területére korlátozza balkáni érdekeit, és kivonja csapatait Romániából. A Führer több ízben is kijelentette, hogy Németországnak nincsenek területi érdekei a Balkán-félszigeten. Nem mondhat mást, mint hogy a döntő kérdés az, vajon a Szovjetunió hajlandó-e és képes-e együttműködni Németországgal a brit birodalom felszámolásának nagy feladatában.

Minden más kérdésben Németország és a Szovjetunió könnyen megállapodásra juthat, ha sikerül bővíteniük kapcsolataikat és meghatározniuk befolyási övezeteiket. Hogy e befolyási övezetek merre keresendők, azt több ízben is leszögezték. Következésképp, mint a Führer oly világosan kifejtette, a Szovjetunió és Németország érdekei azt követelik, hogy a két partner ne forduljon szembe egymással, hanem hátukat egymásnak vetve támogassák egymást törekvéseik megvalósításában….

Molotov válaszában kijelentette,

hogy a németek feltételezése szerint az Anglia elleni háborút gyakorlatilag máris megnyerték. Ha tehát, mint más összefüggésben elhangzott, Németország mégis élethalálharcot vív Angliával, akkor ez csakis azt jelentheti, hogy Németország az >>életéért<< harcol Anglia pedig a ->> haláláért<<.

Ami pedig az együttműködést illeti, semmi kifogása ellene, de alapos megállapodásokra van szükség. Ezt Sztálin is kifejtette levelében. Igyekezni kell továbbá meghatározni a befolyási övezeteket. Ebben egyenlőre nem foglalhat véglegesen állást, mert nem tudja, hogyan vélekedik a dologról Sztálin és többi moszkvai barátja. Meg kell azonban állapítania, hogy a holnapi nagy kérdések nem választhatók el a maiaktól és a fennálló egyezmények végrehajtásától…

Ezek után Molotov úr szívélyesen  búcsút vett

a birodalmi külügyminisztertől, és hangsúlyozta, hogy milyen jól jött a légiriadó, mert lehetővé tette, hogy oly kimerítő megbeszélést folytasson a birodalmi külügyminiszterrel.

Epilógus

Amikor Churchill 1942 augusztusában először Moszkvába látogatott maga Sztálin tájékoztatta a német-szovjet megbeszélésekről. „Nemrégiben - mondta Sztálin - az volt a kifogás Molotov ellen, hogy túlságosan németbarát. Most mindenki azt mondja, hogy túlságosan angolbarát. Pedig a németekben soha nem bízott egyikünk sem.” Majd Sztálin így folytatta: „Amikor Molotov 1940. novemberében meglátogatta Ribbentropot, önök valahogy megneszelték ezt, és támadást intéztek Berlin ellen….Amikor megszólaltak a szirénák, Ribbentrop egy hosszú lépcsőn, fényűzőn berendezett, mélyen a föld alatt lévő óvóhelyre vezette Molotovot. Ahogy leértek, elkezdődött a támadás. Ribbentrop becsukta az ajtót, és így szólt Molotovhoz: >> Négyszemközt vagyunk. Miért ne osztoznánk? << Mire Molotov: >> De mit szól hozzá Anglia?<< >> Angliának - mondta Ribbentrop - vége. Megszűnt hatalom lenni.<< Ha így van - Mondta erre Molotov - mit keresünk ezen az óvóhelyen, és ki szórja ide ezt a sok bombát?<<

A berlini tárgyalások mit sem változtattak Hitler feltett szándékán. Keitel⁸ és Jodl⁹ és a német vezérkar a Führer utasítására már azokon a terveken dolgozott, amelynek alapján Németország keletre csoportosította át seregeit….”

A találkozó, ahogy Paul Schmidt látta.

Mi történt Molotov érkezése előtt?

„vita folyt, vajon a szovjet himnuszt - amely akkor még azonos volt a harmadik internacionálé himnuszával - játssza-e a zenekar az orosz külügyminiszter érkezésénél. Ribbentrop rosszalóan nézett rám, amikor tréfásan megjegyeztem: megtörténhet, hogy a berliniek élénken emlékezve a nem is oly régmúlt időkre, együtt éneklik majd a dalt a zenekarral.

1940. november 12-én délelőtt,

amikor a szovjet delegáció befutott az Anhalter pályaudvarra, amelyet inkább friss virággal és zöld növénnyel díszítettek, mit orosz sarló-kalapácsos zászlókkal, óvatosságból mégsem a himnuszt, hanem csak a tisztelgő indulót játszotta a zenekar. Az üdvözlési ceremónia éppen úgy folyt le, mint más magas szintű látogatásoknál: kézfogások, bemutatkozások, elvonulás a díszszázad előtt.

Utána a vendégeket nyitott kocsikban szállásukra vittük, a berlini Bellevue kastélyba. Valamiben mégis eltért ez a fogadtatás a többitől. A közönség nagyon csendesen, tartózkodóan viselkedett, amikor >> oroszommal<< keresztül haladtunk Berlin utcáin…..

A formalitásokra nem sok időt fecséreltek.

Az oroszok megérkezése után hamarosan meg is kezdték a tárgyalásokat. Mielőtt még a két >> nehézsúlyú bajnok<<, Hitler és Molotov a szorítóba lépett, néhány selejtező zajlott le Ribbentrop és Molotov között. „ - írja Paul Schmidt.

A német külügyminiszter a Berlin Wilhelmstrassze 76. szám alatti történelmi nevezetességű épületben a rideg pompával átalakított régi birodalmi elnöki palotában fogadta a szovjet küldöttséget.

„Orosz részről jelen volt még a külügyi népbiztos helyettese, Gyekanoszov, akit gyakran emlegettek a háború után is németországi ügyekkel kapcsolatban. Az oroszok tolmácsa a >> kis Pavlov<<. Így neveztük a berlini szovjet nagykövetség fiatal tagját, akinek a fényképe a háború után sok konferencián látható volt Molotov és Sztálin mellett. Angolul is tolmácsolt.

Német részről most is Hilger követségi tanácsos látta el a tolmácsi szolgálatot, míg én csupán megfigyelő >> jegyzőként<< voltam jelen…..

Ribbentrop a legelőzékenyebb magatartást tanúsította a >>kemény arcú férfiakkal<< szemben Ciano¹⁰ valószínűleg nem hitt volna a szemének, ha Ribbentrop valaha is olyan szívélyesen mosolygott volna rá, mint a szovjet külügyminiszterre.

Molotov csak elvétve viszonozta

ezt a barátságos pillantást. Azután kissé fagyos mosoly suhant át intelligens >>sakkjátékos<< arcán. A középtermetű, zömök orosz férfi élénk tekintetével, ódivatú csiptetőjével mindig matematika tanáromra emlékeztetett, nem is csak külsőleg, mert Molotov okfejtéseiben és beszédmódjában is matematikusan precíz és megtéveszthetetlenül logikus volt. Matematikai diplomáciája mellőzte a cirkalmas fordulatokat, és mintha egy osztály tanulói előtt állna, ismételten enyhén leintette Ribbentropot, sőt kisebb Hitlert is terjengős, homályos általánosságai miatt.

A tömzsi, magába roskadtan ülő Gyekanoszov mozdulatlan arccal, szinte teljes részvétlenséggel, de mégis feszült figyelemmel kísérte a beszélgetést. Ribbentrop a szokásos nyitány-lemezzel kezdte a beszélgetést.”

Beszélt Anglia pusztulásáról, - Schmidt szavaival - a „Dél-motívumról.” „Mindenki Dél irányába fordul” fejtegette. Japán mellett „Németország is déli irányban fogja kiterjeszteni életterét, azaz Közép-Afrikába, a régi német gyarmatvidékekre.”… Az olasz expanzió ugyancsak Dél felé irányul” - mondta.

Aztán feltette a kérdést Molotovnak: Vajon nem fordul-e Oroszország is déli irányba, hogy az általa annyira óhajtott nyílt tengerre megszerezze a természetes kijáratot ?”

Miféle tengerre gondolt az imént,

amikor a nyílt tengeri kijáratról beszélt? - kérdezett vissza Molotov ártatlanul. Ez a közbevetett megjegyzés Ribbentropot kizökkentette a kerékvágásból, és csak hosszas kitérő után >> a nagy változásokról, amelyek a háború után a világ minden részében befognak következni.<<, és a >> brit birodalom ujjárendezéséről<< tért vissza az eredeti kérdéshez: a >> Perzsa-öbölhöz és az Arab-tengerhez<< és félreérthetetlen célzással Indiához.

Molotov mozdulatlan arccal ült vele szemben. Egyáltalában nem vett tudomást ezekről a célzásokról, legalábbis Berlinben. Csak hazatérését követően, november 26-án érkezett egy távirat Berlinbe a moszkvai német nagykövettől, mely szerint Molotov hajlandó foglalkozni a négyhatalmi egyezmény gondolatával, azzal a feltétellel, ha elismerik a Batumitól és Bakutól délre eső területet a szovjet törekvések Perzsa öböl felé irányuló központjának.

Ribbentrop azután

a tengerszorosok problematikáját hozta szóba. Ezt a kérdést a régi montreux-i megállapodás¹¹ kárpótlásaként, egy Oroszország, Törökország, Olaszország és Németország közötti megegyezéssel akarta megoldani.

A ribbentropi nyitány negyedik tétele

Oroszországnak a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásával foglalkozott…Ennek a kérdésnek a megvitatására Ribbentrop egy újabb moszkvai látogatást helyezett kilátásba:

-          Hasznos lenne talán, ha egyidejűleg az olasz és a japán külügyminiszter is ott lenne. Úgy tudom, mindketten hajlandók lennének Moszkvába utazni.

Ribbentrop a végén Kínát is bedobta a vitába. Óvatos formában értésére adta Molotovnak, hogy szívesen közvetítene Csang-Kai-sek¹² és Japán között.”

A szovjet külügyminiszter alig reagált tárgyaló partnere észrevételeire.” A precízen fogalmazó Molotov csupán néhány kérdést tett fel:

-          Mit jelent tulajdonképpen: a nagy kelet-ázsiai tér? - tudakolta.

Ez a fogalom semmiben sem érinti az életfontosságú orosz befolyási szférákat - sietett Ribbentrop a válasszal.

-          A befolyási szférákat általában pontosabban kell meghatározni - mondotta az orosz >>matematikus. << - Elsősorban Németországgal keressük a megegyezést - hangsúlyozta, de nyomban hozzáfűzte: - Csak azután kerülhet sor Japánra és Olaszországra, ha már pontosan tájékozódtunk a háromhatalmi egyezmény jelentőségéről, jellegéről és célkitűzéseiről.

Gongütés szólított reggelihez és ezzel az előmérkőzés befejeződött.”

Délután Hitler-Molotov találkozó első fordulója

következett. „A tolmácsi szolgálatot ismét Hilger és Pavlov látta el. Hitler igyekezett elébe vágni mindazoknak a kérdéseknek, amelyeket az oroszok a németek magatartásában nehezményeztek. Ezekről már értesült, mert Molotov az eddigi megbeszéléseken nyomatékosan kifejtette őket.”

Hitler itt ugyanazokkal a témákkal foglalkozott, amelyeket Churchill is leír emlékiratában.

„Molotov kissé feddő hangon kijelentette,

hogy Hitler fejtegetései általános jellegűek voltak. Ő pontos utasításokat kapott elutazása előtt Sztálintól, és amit a következőkben közöl, azonos Sztálin nézeteivel. Egyetért Hitlerrel abban, hogy a német orosz-orosz egyezmény előnyös volt mindkét fél számára. Németország biztos hátországra (nyilván támaszra gondolt) tett szert, aminek közismerten nagy jelentősége volt a háború első évében, az események további fejlődése szempontjából. Lengyelországban is tetemes gazdasági előnyökhöz jutott Németország.

Az általános megjegyzések után

Molotov azonnal áttért az egyes aktuális kérdésekre; a szarvánál ragadta meg a bikát.

-          Érvényes-e Finnországra vonatkozóan is az 1939-es német-szovjet megegyezés? -kérdezte közvetlenül a tárgyra térve.

-          Mit jelent az új rend Európában és Ázsiában, és milyen szerep jutna ebben a SZU-nak? - kérdezősködött tovább,

-          Mi van Bulgáriával, Romániával, és Törökországgal,

-          Hogy áll az orosz érdekek védelme a Balkánon és a Fekete tengeren,

-          Kaphatna-e felvilágosítást az úgynevezett nagyázsiai térség elhatárolásáról és mi köze van ennek a háromhatalmi egyezményhez?

Csak úgy zúdult a kérdések özöne Hitlerre. Jelenlétemben egyetlen külföldi látogató sem beszélt vele még így.” - írja Hitler tolmácsa, majd így ír:

„Molotov zavartalanul folytatta >>a feleltetést.<<:

- A szovjet kormány könnyebben tud állást foglalni a Hitler által felvetett kérdésekben, ha mielőbb felvilágosítást kap az említett problémákról. Érdekli az európai újjárendezés, és különösen annak üteme és formája!”

Schmidt szerint Hitlert válaszában a „megtestesült szelídség és udvariasság” jellemezte. Hosszabban fejtegette a háromhatalmi egyezmény célját, majd arról beszélt, hogy „Az Egyesült Államoknak semmi keresnivalója nincs Európában, Afrikában és Ázsiában sem.”

A szovjet külügyminiszter „helyeselt Hitler Amerika-ellenes kijelentései közben. A többit kevésbé szívesen fogadta. Pontosan akart tájékozódni mindenről, mielőtt Oroszországnak a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásról nyilatkozott volna.

Alapjában véve csatlakoznánk a háromhatalmi egyezményre, ha partnerként, nem pedig tárgyaként kezelnének bennünket” - mondta.

„Hitler az angolokat használta fel ürügyül, hogy kitérjen Molotov nógató kérdései elől.

Azt hiszem, most meg kell szakítanunk az eszmecserét, különben utolér bennünket a légiriadó.” - figyelmeztetett Hitler. „Figyelmeztetése a légiriadóra nem csupán kifogás volt”. Schmidt előtte is utána is gyakran volt tanúja, „hogy nagyon gondosan ügyelt hivatalos vendégeinek biztonságára a légiriadók idején…..Ezen az estén azonban az angolok nem támadták Berlint.”

A megbeszélések másnap folytatódtak.

A megbeszélésen „váltakozó találatokkal folytatódott a párviadal Hitler és Molotov között. A viták során Molotov ismételten a konkrét kérdésekre terelte a szót, elsőnek Finnország ügyére.

-          Mindig pontosan tartottuk magunkat a német és orosz befolyási övezeteknek a moszkvai titkos szerződés szerinti elhatárolásához - kezdte Hitler. Oroszországról ez nem mondható el minden esetben. - Ez utóbbi megjegyzés Bukovina váratlan megszállására vonatkozott. - Ugyanez áll Finnországra is - folytatta Hitler -, nem fűződnek hozzá politikai érdekeink. A háború alatt azonban Németországnak szüksége van a finnországi nikkelre és fára, és ezért nem engedhetik meg, hogy háborús bonyodalmakba keverjék Finnországot. Már pedig az angolok ezt tervezik, Svédországot is bevonva. Ezzel veszélyeztetnék a Keleti-tengert. Németország élethalálharcban áll Angliával, és ezért nem tűrhet el ilyesmit - mondta energikusan Hitler.

-          Ha Oroszország és Németország között egyetértés van, háború nélkül is megoldható a finn kérdés - válaszolta Molotov rendíthetetlenül, és kissé epésen hozzáfűzte: - Ebben az esetben azonban német csapatok nem tartózkodhatnak Finnországban, és nem szabad engedélyezni politikai tüntetéseket sem a szovjet kormány ellen.

A német fél Finnország ügyében megegyezést kívánt. Molotov szerint: „Ehhez nem szükséges sem újabb megegyezés, sem újabb biztosíték, mivel a régebbi német-orosz megegyezés szerint Finnország egyértelműen orosz befolyási szférába tartozik.

Hitler most dühös lett:

-          Nekünk békére van szükségünk Finnországban a nikkel és a fa miatt. - Majd fenyegető hangon hozzáfűzte: - Egy keleti tengeri konfliktus a német-orosz viszonyt súlyosan veszélyeztetné. Megtiltom a keleti tengeri háborút!”

Schmidt világosan emlékezett rá, „hogy Hitler nagy izgalmában a >> megtiltom<< szót használta a >> kikérem magamnak<< helyett ( Verblete = megtiltom, Verbitte= kikérem magamnak) pedig ez felelt volna meg a szóhasználatnak.

-          Hiszen nem a keleti tengerről van szó, hanem csupán Finnországról - válaszolta Molotov élesen.

-          Finnország nem kerülhet háborúba! - ismételte Hitler.

-          Akkor mégsem tartja be a múlt évi megállapodásunkat - válaszolta Molotov makacsul.”

Hitler a Dél- motívumról…

Erről kezdett „megint beszélni, amelyről Ribbentrop is említést tett már a Molotovval folytatott tárgyaláson. Fel kell osztani a >> brit birodalom csődtömegét<< és habár nem nevezte meg Indiát, meglehetősen félreérthetetlenül utalt egy déli, tisztára ázsiai területre, amelyet Németország már most az orosz befolyási övezet részének ismer el.”

A szovjet politikus nem hagyta magát.

Elsősorban Európáról óhajtott tárgyalni. A szovjet külügyminiszter rosszallását fejezte amiatt, hogy olyan garanciát nyújtott Romániának, amely ellenkezik a szovjet érdekekkel. Majd feltette a kérdést: Érvényes ez a garancia Oroszország ellen is?”

Hitler válasza:

-          Mindenki ellen érvényes, aki megtámadja Romániát - jelentette ki Hitler barátságtalanul, de nyomban gúnyosan hozzáfűzte A maguk esetében azonban ez a kérdés nem sürgős, hiszen csak nemrégen kötöttek egyezményt Romániával.

Molotov kérdéssel válaszolt:

-          Mit szólna hozzá, ha mi hasonló garanciát adnánk Bulgáriának, mint ön adott Romániának, ugyanolyan feltételekkel, azaz erős katonai missziót küldenénk oda? Bulgária független ország, és minthogy a Dardanellák közelében fekszik, rendkívül fontos Oroszország számára.

Mire Hitler:

-          Ha ugyanolyan feltételekkel adnak garanciát, ahogy mi adtunk Romániának, akkor mindenekelőtt meg kell kérdeznem, kért-e Bulgária önöktől garanciát, mint ahogy a románok kértek tőlünk? - érdeklődött Hitler.

-          Molotov nemmel válaszolt, de úgy vélte, hogy Oroszország majd megegyezik Bulgáriával, és hangsúlyozta, hogy nincsen szándékukban beavatkozni az ország belügyeibe. Aztán kérte Hitlert válaszoljon előbb feltett kérdéseire.

-          Hitler kitért a válasz elől; előbb meg kell beszélnie a Ducéval¹³ - mondotta. Molotov azonban nem tágított, és ismételten választ kért Hitlertől. Ám Hitler hallgatott.

Bulgáriával kapcsolatban megvitatták a Dardanellák kérdését is. Ahogy Ribbentrop az előző nap, Hitler is a montreux-i egyezmény reviziója irányába akarta terelni az ügyet, míg Molotov nem csupán papíron akart garanciát a Dardanellákon keresztül a Fekete- tenger ellen irányuló támadás kivédésére, hanem maga kívánt megegyezni ebben az ügyben a törökökkel, míg az oldalfedezetet Bulgáriának ->> amelynek kijárata van az Égei tengerre<<- adott garanciával teremtik meg. (Néhány nap múlva, 1940. november 26-án közölte a moszkvai német nagykövet, hogy Molotov szárazföldi és tengeri támaszpontokat követel a Boszporusz és a Dardanellák területén hosszú lejáratú bérleti szerződés alapján, és javasolja, amennyiben a törökök megtagadnák az egyezményhez a hozzájárulásukat, vegyék jegyzőkönyvbe a szükséges katonai és diplomáciai rendszabályokat.)”

A társalgás stílusát a tolmács „egy kérdés-felelet játék szócsatájához” hasonlította. A második nap délutánján Hitler és Molotov közötti szópárbaj tovább folytatódott, majd Hitler és közvetíteni igyekezett „egy japán-orosz közeledésben. A kényelmetlen beszélgetés megint csak az >>angolokra<<, vagyis a légiriadóra hivatkozva fejeződött be.

Molotov másnap delegációjával együtt elutazott Berlinből. A szudéta-válságról Chamberlainnel folytatott vita óta olyan heves eszmecserét, mint amilyen akkor Hitler és Molotov között folyt Berlinben” írja Paul Schmidt Hitler tolmácsa.

Felhasznált irodalom

Paul Schmidt

Hitler tolmácsa voltam

Gondolat 1971 Budapest

Szövegmagyarázat:

1. Winston Leonard Spencer Churchill (1874-1965) brit politikus, két alkalommal (1940-1945, 1951-1955) Nagy-Britannia miniszterelnöke. „Háborús miniszterelnökként (1940-1945) elévülhetetlen érdemeket szerzett hazája a birodalom védelmi képességének fejlesztésében, az ország ellenállásának megszervezésében a második világháború idején. Churchill hosszú politikai pályáján vált kiemelkedő államférfivé. Életével részletesebben ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

2. Paul Schmidt: Adolf Hitler, Ribbentrop, Göring és más náci politikusok tolmácsa volt a náci korszak idején.

Hivatásos tolmácsként azonban 1923-tól állt a német külügyminisztérium szolgálatában. Így módja volt a „weimari köztársaság” idején részt venni fontos nemzetközi megbeszéléseken. Tolmácsa lehetett Brüning kancellárnak és Stresemann külügyminiszternek. Könyvében elismeréssel szól Stresemann erőfeszítéseiről, amit a külügyminiszterként a legyőzött ország elfogadtatásáért tett az első világháború után. Érdekfeszítően írja le Hitler és Neville Chamberlain angol miniszterelnök 1938 őszi találkozásait a berchesgadeni Berghoftól, Bertchesgadenen át Münchenig.

3. Vjacseszláv Mihajlovics Molotov (1890-1986) vezető szovjet politikus, Sztálin megingathatatlan politikai harcostársa. Számos vezető pozíció betöltője. Közéleti pályája 1916-ben kezdődött, amikor a bolsevik párt szentpétervári bizottságának tagja lett. Előtte a „Pravda” c. bolsevik lapnál tevékenykedett. Már 1926-tól a párt legszűkebb vezetésének a „Politbüro”-nak tagja. A Lenin halála utáni hatalmi harcok idején Sztálint támogatta. Alexej Rikov 1930-ban történt elmozdítása után a Népbiztosok Tanácsának elnöke (miniszterelnök). Beosztásában irányította a mezőgazdaság erőszakos - milliók lecsúszásával járó - kollektivizálását.

A Kirov halálát követő nagy tisztogatásokból 1934-től Molotov is kivette a részét, ezekben jelentős politikai szerepet vállalt.

Egyike volt annak a három személynek (Kliment Vorosilov, Anasztaz Mikojan mellett), akik 1940 tavaszán aláírásukkal hagyták jóvá a belügyi alakulatok katyni vérengzését Szmolenszk mellett. Molotov 1939-től a zsidó származású Litvinovot váltotta a külügyminiszteri bársonyszékben. E mellett 1941 májusáig megtartotta a Népbiztosok Tanácsa elnöki beosztását is. Egyik aláírója „Molotov- Ribbentrop Paktum”-nak  (1939. aug. 22.) A világháború után poziciója megingott, a külügyminiszteri székben Visinszkíj váltotta 1949-ben. 1948-ban feleségét - ebben az asszony zsidószármazása is közrejátszott - Polina Zsemscsuzsinát is letartóztatták, noha ő maga is Sztálin lelkes hívének számított. A diktátor halála után (1953. márc. 5.) rövid időre Molotov helyzete megerősödött, ismét külügyminiszter lett. Ny.Sz.Hruscsov főtitkársága idején -, különösen a XX. pártkongresszustól kezdve fokozatosan indult el a lejtőn. Mongóliába „száműzték” ott lett országa nagykövete. 1962-ben végleg visszavonult, 96 évesen halt meg 1986-ban Moszkvában.

4. Joachim von Ribbentrop (1893-1946) német náci politikus. Az első világháborúban önkéntesként vett részt.

Állítólag a „Kaiser” ügynöke volt. A háború után rövid ideig attasé volt Isztambulban. Eredetileg pezsgőügynökként tevékenykedett. 1932-től lett tagja a náci pártnak, feltétlen lojalitása miatt Hitler számított rá.

Arrogáns, erőszakos, humortalan személyéről Paul Schmidt Hitler tolmácsa is említést tesz könyvében.

Emiatt pártjában - még a vezetők között is - több ellenséget szerzett magának (Goebbels, Göring) 1936-1938 között londoni követ, majd 1938-1945 között Németország külügyminisztere. A „Molotov- Ribbentrop Paktum” egyik aláírója (1939. aug. 22.). A nürnbergi perben 1946-ban háborús főbűnösként halálra ítélték és kivégezték.

5. Adolf Hitler (1889-1945) a német náci párt az Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (NSDAP) egyik alapítója. 1933. jan. 30-től Németország kancellárja, 1934-től (Hindenburg elnök halála után) a német nép Führere.

Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

6. Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) grúz származású szovjet-kommunista diktátor, Lenin halála után a párt főtitkára. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

7. Háromhatalmi egyezmény: az egyezményt 1940. szept. 27-én kötötte a három „tengely-hatalom” Japán, Németország és Olaszország, garantálva egymás kölcsönös politikai, gazdasági és katonai támogatását.

Magyarország 1940. nov. 20-án, ezt követően Románia, Szlovákia, Bulgária és Jugoszlávia, felbomlása után Horvátország is csatlakozott az egyezményhez.

A szerződés előzménye volt az 1936-ban Japán és Németország között létrejött „Antikomintern Paktum”, amelyhez Olaszország is csatlakozott. A paktum elsősorban a sztálinista Szovjetunió elleni együttműködést jelentette.

8. Wilhelm Bodewin Johann Gustav Keitel (1882-1946) hivatásos katona, német tábornok, második világháborús főbűnös. Életével ezen a honlapon több szerkesztés részletesen is foglalkozik.

9. Alfréd Josef Ferdinand Jodl (1890-1946) hivatásos katona, német tábornok, háborús főbűnös. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

10. Galeazzo Ciano (1903-1944) olasz fasiszta politikus, 1936-1943 között külügyminiszter. Jelentős szerepet játszott a német-olasz közeledésben. 1943. júl. 25-én a Fasiszta Nagytanácsban – apósa - Mussolini leváltása mellett szavazott. Később a németek letartóztatták és átadták az észak-olasz bábállamnak. (saloi köztársaság) Az olasz diktátor 1944. elején kivégeztette (veronai per). Cianónak a második világháború alatt vezetett Naplója fontos kordokumentum volt.

11. Montreuxi-egyezmény: az 1936-ban létrejött szerződésben Törökország visszanyerte szuverenitását a tengerszorosok a Boszporusz és a Dardanellák felett.

12. Csang Kaj-sek (1887-1975) hivatásos kínai katona, politikus. Falusi kereskedő családban született. A tokiói katonai akadémián tanult, 1911-ben a katonai felkelés hírére hazatért Japánból. Ezt követően átvette az egyik köztársasági ezred irányítását. A Szun Jat-szen féle köztársasági forradalom 1912-ben megszüntette a császárságot. A császár lemondott, kikiáltották a köztársaságot, új alkotmányt léptettek életbe. Csan Kaj-sek 1923/1924-ben Moszkvában tartózkodott, ahonnan csalódottan tért haza. A Kuomitang (Nemzeti Párt) jobboldali platformjának lett a vezetője. 1925 májusában kitört a sanghaji sztrájk. Csang Kaj-sek nemzeti kormányt alakított. Eközben a japános - kihasználva az ország polgárháború szabdalta helyzetét - 1931-ben elfoglalták Mandzsúriát. Az esemény egységfrontba tömörítette a Mao-Ce-Tung féle baloldaliakat a Csang Kaj-sek által vezetett nemzeti erőkkel. 1936-1945 között együtteen kísérelték meg Mandzsúria felszabadítását.

A második világháború idején Kína 1941-ben minden kapcsolatot megszakított a Harmadik Birodalommal és a fasiszta Olaszországgal. Csang Kaj-sek így a szövetségesek oldalán vehetett részt a párizsi béketárgyalásokon (1946/1947) Mao-Ce-Tung féle baloldali erők 1948-ban felszabadították Mandzsúriát és 1949-ben elfoglalták Nankingot a nemzeti kormány székhelyét. 1949. okt. 1-jén Mao-Ce-Tung-ék kikiáltották a kínai Népköztársaságot. Csang Kaj-sek maradék csapataival Tajvan (Formóza) szigetére menekült. A tajvani nemzeti erők élén Csang Kaj-sekkel 1954-ben biztonsági szerződést kötöttek az Egyesült Államokkal és nem mondtak le a szárazföld visszafoglalásáról. A generalisszimus 1975-ben halt meg 88 éves korában.

13. Duce = nem más, mint Benito Mussolini a fasiszta diktátor (1883-1945). Életével ezen a honlapon több szerkesztés részletesen is foglalkozik.

Forrás:

 Internet - Wikipedia,

www.historiamozaik.atw.hu

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

Pécs 2010. június