Szerelmes levelek diktátorokhoz

„Az imádott Führer

> Az állam abba megy tönkre, hogy hagyja tönkremenni az anyákat.(…) A német asszonyok Öntől várnak szebb jövőt, kedves Hitler úr.

Emmy Hoffmann

Drezda.1932 <

Többek között ezt a felhívást olvashatjuk a Hitlerhez írt magánlevelek hömpölygő áradatában, amely a kancelláriához érkezik. A német nők szebb jövőre várnak és Adolf Hitlertől remélik, hogy felépíti számukra azt. Vajon hallgat egy vidéki asszony szavaira a náci párt mindenre elszánt vezetője? A válasz egyértelmű igen. 1932-ben – a Hitlert hatalomra juttató választások előtt egy évvel – Hitler már odafigyel a nők véleményére, és programjába is igyekszik beépíteni azokat. A német férfiak számára Hitler elsősorban a birodalom új kancellárja, ám az asszonyok az ember az emberfeletti embert látják benne, a férfit, akit az isteni gondviselés küldött.

Hitlernek a társadalom minden rétegéből irogatnak. Naponta özönlenek a gratulációk és a jó szándékú tanácsok a kancelláriára. A nők leveleit személyes meghittség itatja át: a férfiakkal ellentétben ők nem a megszokott, protokolláris stílusban írnak, és nem a vezérnek vagy az ideológusnak címezik soraikat, hanem a férfinak. És sokan közülük titokban abban reménykednek, hogy érzelmeik viszonzásra lelnek.

> Édes Führerem!

A nap minden órájában, percében csak magára gondolok. Oly szívesen látogatnék el Magához Berlinbe! Megtehetem? Van hozzá jogom? Bárhogy is legyen, az életem már úgy is a Magáé. Nem is értem, mi történik bennem, képtelen vagyok dolgozni, folyton csak magára gondolok…Képtelen vagyok más férfit szeretni, én csak magát szeretem…Forrón remélem, hogy vágyam teljesül. Írjon, kérem, ha jöhetek.<

Nem könnyű elképzelnünk a kefebajuszos diktátort szexszimbólumként. Legalábbis zavarbaejtő…Mégis tény, hogy Hitler annyi rajongói levelet kap, mint Mick Jagger és a Beatles tagjai együttvéve. A kancelláriára érkező levéltömeg mennyisége hűen tükrözi Hitler előbb növekvő, majd hanyatló népszerűségét. 1925-ben a leveleket még csak egy iratrendezőben tárolták, 1933 januárja és áprilisa között már több mint háromezer levél jött, számuk az év végére mintegy ötezerre duzzad. A következő évben már megközelítőleg 12 ezer levél érkezik, 1941-ben számuk megcsappan, de még mindig meghaladja a tízezret. A tömegével áradó levelek kezelésére 1933-ban megszerveződik a Magánkancellária, ahol külön helyen, az >A<levéltárban gyűjtik a >mániákus levélírónők által firkált< leveleket. 1935 és 1938 között a több tízezernyi levélben egyetlen kritikai véleményt vagy bíráló hangú sort sem találunk. Ennek hátterében az áll, hogy Hitler diktatúrája erősödésével a kritikai hangok is visszaszorulnak. Hitlerre népének tekintélyes része hódolattal tekint.

A leveleket archiváló tisztek egyértelmű utasítást kapnak: a szerelmes nők és megszállott rajongók leveleire tilos válaszolni, kivéve ha a levél küldője bejelenti, szívesen utazna Berlinbe, hogy imádott Führerjét karjaiba ölelje, mert a Magánkancellária igazgatója ilyen esetekben jelentést köteles tenni a lakóhely szerinti rendőrhatóságnak. A szerelmes álmodozásnak ilyesféle hivatalos formalevelek vetnek véget:

>Asszonyom!

Jelen levéllel igazolom, hogy a Führerhez írt levelét megkaptuk. Ezúton közlöm Önnel, hogy a Führer elvből nem folyik magánügyekbe.

Német köszöntéssel:

Albert* Bormann<

Hitlert kínosan érinti hódolói levéltömege. Értetlenül áll a szerelmi vallomások előtt, felismeri

azonban a küldemények stratégiai fontosságát a közvélemény alakulásának mérésében. A levéltárak vezetői - 1931-ig Rudolf Hess, majd Albert Bormann - rövid kivonatokat készítenek számára, és szóban is tájékoztatják a náci vezért a levelekből kiolvasott >néphangulatról.<

* Itt valószínű Martin Bormannról van szó, aki a pártkancellária vezetője volt. – a Szerk. megjegyzése.

A Moszkvában tárolt levelek tanulmányozásával bepillantást nyerhetünk a nemzetiszocializmus odaadó híveinek érzelemvilágába. Feltárul előttünk a diktatórikus rendszerek egyik alapvető mozgatórúgója: a diktátor iránt érzett személyes vonzalom. Nem kétséges, hogy a Hitler és népe közötti kapcsolatban az erőszak mellett kulcsszerepet játszott a vágy. Megdöbbentő felismerés, és mélyen emberi.

Sokakhoz hasonlóan egy bizonyos Klose asszony is szeretné tovább építeni Hitler mítoszát, s bízva abban, hogy műve megjelenik a német sajtóban, 1933-ban a Führernek elküldi a róla szóló versét.

>Az emberek ujjongva köszöntenek,

Derűt, reményt s nyugalmat Te adsz!

Országunk üdve vagy!

Lépted gondtól, terhektől nehéz,

Figyelmed, mégis a célé csak:

Adolf Hitler Heil.

Hurrá, Hitler! Kiáltja az egész világ,

Itt minden szívben hős Te vagy!

Tehozzád mind hűek leszünk!

Legyen minden dicséret a tiéd!

Ennél több is meglesz még,

Rólad zengjen a dal, Hitler a harcban!<

A hölgy a következő választ kapja Brücknertől:

>Igen tisztelt Klose Asszony!

A Führer hálásan köszöni levelét. Költeménye kinyomtatására azonban sajnos nem adható meg a kért engedély, mivel a Führer elvből ellenzi a személye dicsőítését.<

A következő télen von Heyden földbirtokosnő nagy adag mézet küld Hitlernek Plötzből. Jó egészséget kíván, s kísérőlevelében részletesen elmagyarázza, hogyan kell a mézet gondosan úgy melegíteni, hogy ne legyen túl cseppfolyós, s megőrizze >édes-selymes ízét.<

>Führerem!

Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy mézküldeményem valóban személyesen Önhöz jutott el (…) A továbbiakban még nagyobb örömömre szolgálna, ha megengedné, hogy kicsinykét gondjaimba vegyem a reggeliző asztalát, és időnként megint küldjek Önnek egy kevéske mézet.(…)

Járuljon hozzá Pomeránia földjének ez az eredeti hamisítatlan terméke észrevétlenül az Ön

felmérhetetlen szellemi és testi fáradalmai enyhítéséhez.

Tisztelettel és szeretettel híve,

M.von Heyden-Plötz <

Imádói közül sokan nem hajlandók beletörődni abba, hogy Hitler ereje és energiája pusztán

politikai célokat szolgál. Többen nyíltan ajánlatot tesznek a vezérnek.

Hartmannsdorf. 1935.április 23.

>Édes Adolf Hitler!

Egy Szászország-beli asszony nagyon szeretne gyereket magától…

Tisztában vagyok vágyam különleges voltával, ám nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Önnek nincs gyermeke. Így fogalmazódott meg bennem, a kívánság, melyet ebben a levélben szeretnék megosztani Önnel.

Egy levél türelem dolga. El lehet olvasni, félredobni. Lehet hagyni, hogy szépséges dallamként visszhangozzék bensőnkben. S lehet úgy is kezelni, mint egyszerű levelet: megkapom válaszolok rá.

Vágyaimban kételyek merülnek. Megeshet, hogy levelem el sem jut Önhöz. Az is lehet, hogy nem lenne ideje egy gyerekre. Esetleg túl idősnek érzi magát hozzá, s – mint valami lehetetlen

ideát – már réges-rég kitörölte lelkéből a gyermek gondolatát. Ám mindezek ellenére nagyon fontos lenne, hogy Önnek gyermeke szülessen. Ez legnagyobb vágyam, melyet szívem minden erejével kívánok megvalósítani.

Friedel S.<

1938. április 21-én a Berlintől délre fekvő Ludwigsfeldéből három nő nyílvánítja ki levélben,

Milyen csodálatos élményt nyújtott számukra, hogy személyesen láthatták Hitlert.

>Führerem!

A szavazás napján a véletlen a ludwigsfeldei vasútállomásra vezényelt bennünket. Egy gyorsvonat érkezésekor (13 óra 20-kor) a mozdonyon egy egyenruhát viselő párttagot láttunk meg. Ebből azonnal sejtettük, hogy Führerünknek kell ezen a vonaton lennie. Sejtésünk beigazolódott.

A jókedvű Führert boldogságtól sugárzó három asszony éljenezhette meg, s jutalmuk barátságos integetés volt.

Három nagyon-nagyon boldog asszony, mond ezért most teljes szívéből köszönetet, és kér ennek a csodás és felejthetetlen pillanatnak az emlékére egy-egy autogramot.

Köszönjük! Sieg und Heil szeretett Führerünknek!

Martha Imse, Anna Loppien, Elisabeth Pasler<

Az 1930-as évek végén a Hitler felé irányuló imádat a tetőpontjára jut. A romantikus képzelgések ekkor már zabolátlanul ömlenek:

>…egy Nyilas nő és egy Kos férfi! Az örök nőstény elcsábít! Szabadulj fel ujjongva, kedvesem, s hagyd, hogy a csillagok ahhoz kössenek, aki leginkább illik hozzád! Kérlek mondd:>> Én

kicsi asszonykám, mennyire szeretlek<<! Ugye szeretsz? Te vagy a rét összes virága…Oh azok a margaréták!<<

Miért ez a félénkség, hogy titkos utakon indulsz felém? Nem értem, mi jár a fejedben. Tegnap

este fél tizenegyig vártalak a lőszergyár központjában, de hiába. Te nőt akarsz magadnak, én meg férfit. Már két éve együtt élhetnénk, ha nem ilyen titkos utakon közelednél felém…<

Egyiptom, Alexandria, 1938. november 21.

>Hitler Úr!

Nem is tudom, hogyan kezdjem ezt a levelet. Hosszú-hosszú évek súlyos tapasztalatai, erkölcsi gyötrődései és aggodalmai, az önismeret hiánya és mindig valami új keresése után aztán mindennek egyszerre vége lett, még pedig abban a pillanatban, amelyben megértettem, hogy Ön itt van nekem, Hitler Úr!

Tudom, hogy Ön nagy, hatalmas személyiség, én pedig csak jelentéktelen asszony vagyok, aki

Idegen országban élek, amelyből talán sohasem utazhatom el, mégis meg kell értenie engem.

Nagyon nagy boldogság az, ha az ember egyszer csak megtalálja élete értelmét, amikor egyszer csak fénysugár tör át a sötét felhőkön, és mind világosabb és világosabb lesz!

Ugyanez megy végbe bennem: mindent beragyog a nagy szeretet, a szeretet Führerem, tanítóm iránt, és ez a szeretet oly erős, hogy néha akkor szeretnék meghalni, amikor előttem van az Ön fényképe, hogy soha többé ne kelljen látnom valamit, ami nem Ön.

Nem egy hatalmas birodalom kancellár urának –talán jogom sincs hozzá-, hanem annak az

embernek írok, aki drága nekem, és életem végéig örökkön az is marad.(…)

Az Önhöz haláláig hű

Else Hagen von Kilvein bárónő í

Itt vetjük közbe, hogy a levélírók közül egyik sem ismeri személyesen a Führert.

Berlin, 1939. szeptember 10.

>Drága, egyetlen Adolfom!

Muszáj írnom neked, olyan egyedül érzem magam. A fiúk elmentek sétálni, Lenchen egy

Barátjánál van, én pedig leültem kézimunkázni. Harisnyát stoppolok, mosok, ilyesmi. Szívesen sétáltam volna egyet, de esik az eső, és különben is annyi a dolgom…Mindig csak a munka, igaz kedvesem?(…) Folyton a te fényképedet nézegetem. Kirakom őket magam elé, és végig csókolgatom mindegyiket. Igen, igen, édesem, én jó Adolfom, a szerelem éppolyan valóságos, mint az arany.(…) Édesem, gondolom, megkaptad a csomagomat a süteménnyel, és kedvedre való volt. Színtiszta szeretetből küldök neked mindent.

Most már be kell fejeznem levelem. Szerelmem, drágám, én jó Adolfom, milliószor ölel, csókol a te kedves és jó Mieled.<

A türelmetlenebb rajongók igyekeznek a lehető a leggyorsabban hálójukban tudni a Führert, és egyenesen házassági szerződést küldenek neki, amit a >férjnek< már csak alá kell írnia:

>Az alábbi aláírt okmány igazolja, hogy Anne-Marie R. ezentúl hivatalosan az Ön hitvese.<

Vajon tényleg elhitték maguknak ezek a nők, hogy postafordultával megkapják drága Adolfjuk aláírását? Dagmar Dassel egyetlenegy választ sem kap Hitlertől, mégis zavartalanul küldözgeti terjengős hódolói leveleit: összesen kétszázötven oldalt. Heves érzelem nyilvánítása egyre tiszteletteljesebb. Az elsőt 1940. február 25-én, a náci párt alapításának 20. évfordulója alkalmából küldi, az utolsót 1941. május 11-én:

>Führerem!

Most újra kifejezem elköteleződésem és feltétel nélküli szeretetem Maga iránt. Gondolataim és érzéseim folyton csak magához szállanak Führerem, a férfihoz, aki annyira szeretek.

Csak Magához, aki legnemesebb, a legnagyobb, a legkiválóbb! A különleges, a zseniális, Isten küldötte, akinek küldetése a békés megváltás. Magáé minden érzésem, a kiválasztott és felSzentelt fiúé, aki Isten szeretete koronáz. Maga a béke égi követe – Isten, a pángermán birodalmi nép és páratlan hősi hadseregünk akaratának megtestesítője itt a földön. Csak a Magáé vagyok, Führerem, grandiózus hadseregünk legelső katonájáé, minden idők legzseniálisabb, legragyogóbb generálisáé és hadvezéréé, a nagy Németország legfenségesebb államfőjéé. Csak a Magáé vagyok, a magasztos hősé, napjaink és minden idők legnagyobb győzteséé, csak a Magáé vagyok, Führerem, a legtisztább, legcsodálatosabb férfié. Csakis Magáért, a Maga boldogságáért és szeretetéért, népünk és a pángermán birodalom Boldogulásáért buzgólkodom tiszta szívből, örökké boldog lélekkel.

Führeremnek,

Dagmar Dassel<

Berlin,1941. július 17.

>Édes Adi!

Az az érzésem, te nem utánam sóvárogsz…De azért küldök egy fényképet szerelmem jeléül. Egy pici darabot önmagamból, ahol az égben trónoló Madonnára hasonlítok. Néha olyan szomorú vagyok.

Július 23-án szülővárosomba utazom. Biztosan te is jártál már Karlsbadban…Onnan még gyakrabban gondolok majd Rád.

Forró csókokat küldök, kis rosszaságom

Ritschi <

Néhány nő odáig ragadhatja magát, hogy minden aggodalmát megfogalmazva egyenesen Németország irányításával kapcsolatban osztja meg elképzeléseit Hitlerhez.

Bad Kreuznach,1941. szeptember 30.

>Szerelmem, én hű kedvesem!

Nagyságos Führerünk, zseniális hadvezérünk!

Éljen a győzelem! Éljen a győzelem! Éljen a győzelem!

A történelem legnagyobb pusztításának hadművelete lassan a végéhez közeledik, hogy a legragyogóbb győzelemmel érjen véget. Éljen a győzelem és mi a nagy és zseniális Führerünk és hadvezérünk, az én kedves Führerem, hűséges szerelmem! Engedd meg, hogy szívemre öleljelek, és köszönetet mondjak munkádért, iparkodásodért, terveidért!

Csak imádkozni tudok az én drágámért, az Úr áldását kérve Rá és nagyságos művére. Erőfeszítéseid és gondoskodásod csak értünk szól, szép és nagy hazánkért.(…)

Gondolsz te is néha a te Josedre? Igen? Vigyázz rám, óvj engem, hű szerelmem! Én örökké jó és hűséges maradok hozzád, soha ne aggódj miattam!

Ma újra kirándulást tettünk Spreitelbe. A társaság egy része lovon, másik része kocsin ment. Szép kis faházikónk van ott az erdőben. Útközben vidám dalokat énekeltünk. Volt még szabad hely a kocsiban, és annyira örültem volna, ha az én szerelmem is ott van velük.

De örvendjünk inkább a háborúnak! Igazam van drágám? Köszönetet mondok neked mindenért. Köszönöm a szerelmet, a hűséget, a sok-sok szépséget. Te olyan imádnivaló és jóságos vagy velem, gazdaggá és boldoggá teszel ezzel, én hű szerelmem.

Gyakran mélységesen elszomorít, ha arra gondolok, mennyi munkád van, szerelmem, de a háború után neked is könnyebb lesz (…)

Most sajnos véget kell vetnünk kis beszélgetésünknek édes. Hisz minden elmeséltem már! Gyere, bújj szorosan hozzám a szívemhez.

Fogadd legőszintébb, legszívélyesebb üdvözletem, én hű szerelmem. Adolf Hitler.

Jose, a te csintalan kölyöklányod<

U.Grömbach, 1943. március 29.

>Kedves birodalmi miniszter úr!

…A férjem már nem több számomra, mint egy idegen, mert én szívemben már csak a legjobbat hordozom. Március huszadikán akart szabadságra hazajönni, végül elhalasztották, nem tudom mikorra.

Azt érzem jó ideje, hogy már nem működik köztünk a dolog. Minél jobban telik az idő, annál kevésbé élünk összhangban a férjemmel. Ez akkor is így lenne, ha nem ismerném magát, de az első perctől, ahogy Adolf Hitlerről hallottam, új hit, erő, hatalom szerelem fuvallata érintett meg. Hitler a példaképem és az is marad számomra addig a napig, míg le nem hunyom a szemem örökre. Képes lennék érte vitatkozni, harcolni, az utolsó leheletemig…

Hadd említsem meg tegnap esti szóváltásomat a kertésszel. Igen kellemetlen helyzetbe kerültem, amikor megkérdezte véleményemet a háborúról. Én azt feleltem, hogy mi a tengeralatti U-Boot flottánkkal hamarosan véget ér, és egy szép napon legyőzzük Amerikát.

(…)Már érzem, hogy kettőnk közt - közted és köztem - mély szerelem alakult ki. Küldöd felém a számtalan jelet, s én mindegyiket felismerem. Mindenekfelett arra kérlek, hogy ne kételkedj bennem! Senki másé nem akarok lenni, csak a tiéd!(…)

A szívemben ott a szent vágy, hogy jó Führerünk, a mi megmentőnk jó egészségnek örvendjen. Még nagyon sokáig meg kell őriznünk őt, mert nélküle semmik vagyunk.

Odaadó hűséggel köszöntelek, Heil Hitler köszöntéssel

Madame Rosa M.<

Berlin. 1944. március 6.

>Kedves német birodalmi kancellár!

Mivel sem érdeklődést, sem szerelmet nem tanúsít irántam, feltételezem, írásaim nem hódították meg a szívét. Érzem bizalmam megrendül. Kérem, írja meg, mi az oka, hogy nem bízik bennem. E nélkül kapcsolatunknak valóban nincs jövője. Egy férfi, aki fiatal nőt szeret, sokat változik, és minden jól alakul. Magával azonban sajnos nem így van. Mag számomra rejtély.

Mindkettőnknek jót tenne, ha személyesen beszélhetnénk kettőnk dolgáról. Csakhogy maga még egyetlenegyszer sem írt nekem. Egyszer sem mondta, hogy jöjjek. Azt kell tehát feltételeznem, hogy én nem vagyok a szerencsés kiválasztott.

Nos, hagyom magát. Zárom soraim, fogadja gyengéd üdvözletem.

Anna N.<

A csábítás magasiskolája: a női tudatalatti

Hitler bámulatos hatással van a nőkre. Leveleket írnak neki, amelyekben kifejezik, hogy elkötelezik magukat a személye és az általa képviselt ügy iránt, és magukénak érzik Hitler német nemzetről vallott elképzeléseit. De van-e a csábításnak magasabb rendű megnyilvánulása, mint az emberi tudatalattiban való jelenlét? Jól tudjuk, hogy Németország, élen járt a pszichoanalízis megteremtésében és elterjesztésében. A páciensek vallomásai álmaikról értékes adalékul szolgálnak a Führer és a női psziché közötti kapcsolatrendszer feltárásához. Lássunk néhány álmot, amelyet a páciensek analitikusuknak meséltek el.

>Gyakran álmodom Hitlerrel vagy Göringgel. Kívánnak. Én ahelyett, hogy azt felelném, tisztességes asszony vagyok, azt mondom nekik, hogy nem vagyok náci. Ettől csak még jobban vágynak rám<

Egy 33 éves háztartási alkalmazott:

>Hatalmas, sötét moziteremben vagyok. Félek. Nem volna szabad ott lennem, csak párttagok járhatnak moziba. Egyszer csak megérkezik Hitler: Még jobban rám tör a félelem, de nem zavar el, sőt marasztal. Mellém ül. Átkarol.<

Egy háziasszony:

Vásárlásból hazajövet látom, hogy az utcán táncolnak az emberek. Mint amikor a Bastille bevételét ünneplik a franciák július 14-én. De ez itt a Reichstag felgyújtásának ünnepe, mindenfelé örömtüzeket látok és négyszögletes, kötéllel körbevetteket. A párok a kötelek alatt bújnak be, úgy, mint a bokszmeccseken. Visszataszítónak tartom. Hirtelen hátulról erősen megmarkol valaki és az egyik táncparkettre húz. Táncolni kezdünk. Felnézek. Hitler a párom. És minden olyan gyönyörű.<

Egy másik háziasszony:

>A Kurfürstendammon hosszú asztalok állnak, barna ruhás tömeg tolong arra. Kiváncsiságból én is leülök egy félreeső, üres asztalhoz. Ekkor feltűnik Hitler frakkban, könnyedén. Nagy csomagokból szórólapot osztogat. Gyors mozdulatokkal, szinte oda se figyelve. Minden asztal közepére ledob egy-egy pakkot, amit az asztalnál ülők szétkapkodnak. Úgy tűnik, én nem kapok. Hirtelen, egészen más, lágy mozdulattal elém is letesz egy paksamétát, egyik kezével kivesz belőle egy szórólapot, felém nyújtja, a másik kezével elkezd simogatni. Végig, a hajamtól a derekamig.<

Hitler egyik kezével propagandát oszt, a másokkal simogat.”

Na és milyen leveleket kapott Mussolini?

A Duce a nők imádott bálványa, a vezér az ideális férfi. Bárónők, parasztlányok, apácák és örömlányok árasztják el leveleikben ezernyi kérésükkel, legkülönfélébb kívánságaikkal. Számukra ő egy személyben az apa, a bizalmas tanácsadó, lelkiismeretük védelmezője, tisztességük őre. Nem csoda, ha minden hónapban 30-40 ezer levelet kap, amelyeket Róma világkiállítási negyedében (EUR) található. Állami Levéltárban őriznek, a Duce titkárságán. Van köztük olcsó füzetek kitépett lapjára írt levél, de nem egyet kézzel készített, míves képeslapra jegyeztek.

Az olasz nőket igen szoros kötelék fűzi az ő Ducéjukhoz. Mussolini - Hitlerrel ellentétben- párbeszédet folytat velük, válaszol leveleikre és igyekszik eleget tenni kéréseiknek. Sőt a leglelkesebb rajongók közül néhányan abban a kegyben részesülnek, hogy meghívást kapnak a Palazzo Veneziába, ahol a Ducéval közelebbről is megismerkedhetnek.

Mussolini még a politikájára nézve elítélő véleményeket is tudomásul veszi - feltéve, ha nők írják. Ha férfiak fogalmaztak volna meg hasonló gondolatokat, bizonyára lecsukják őket. Ám Mussolini a nőknek sok mindent megbocsát. Az asszonyok szeretetét, szerelmét, vágyakozását vagy épp gyűlöletét megfogalmazó sorokat kézjegyével látja el. A neki írt leveleket elolvasva az érzelmek Pazar gyűjteménye tárul elénk:

Modena. 1929. július 6.

> Kegyelmes Uram!

Zavarba vagyok, reszketek, hogy Önnek írni merészelek. De felidézem magamban szavait, hogy soha ne féljünk, soha ne hátráljunk, s ebből erőt merítve szánom rá magam az írásra, abban a reményben, hogy elolvass majd szerény levélkémet. Írás közben bizakodva magam elé képzelem, amint Ön olvassa soraim, s már a gondolat is boldoggá tesz…

Él bennem a remény, hogy egy napon, amikor fáradtnak érzi magát, s némi pihenésre lesz szüksége, megkapom a lehetőséget, hogy tíz percre találkozhassam Önnel. Ha ez valaha megvalósul, én leszek a világ legboldogabb asszonya.

Kérem, ha lehetséges, néhány nappal találkozónk előtt tájékoztasson, hogy felkészülhessek az utazásra.

Bizakodva, reménységgel telt szívvel az Ön legodaadóbb híve

Adale R.<

Firenze, 1936. május 8.

>Duce, az első áldozásom napján, ezen a számomra különösen ünnepélyes napon gondolataim Ön felé kalandoznak. Ön felé, akire mindig is úgy gondoltam, mint második apámra. Szerettem volna, ha ebben az ünnepi pillanatban, amikor Jézus testét magamhoz veszem, az Ön áldott kezei nyújtják azt felém. Magamban azt képzeltem, hogy Ön áll előttem, egy fiatal lány előtt, akinek megannyi hibája van. Milyen önző is vagyok: szeretném Önt és Jézust egyszerre megkapni…Micsoda öröm is lenne a nyelvemen érezni Őt, miközben keblemen, szegény szívemen pihentetem Önt!

Margherita V.<

Ferrara.1934.június 2. szombat

>Duce!

Egy illető, aki számos, kézzel írott dokumentummal rendelkezik, azzal keresett fel, hogy elemezzek egy kézírást. Magam komoly tapasztalatokkal rendelkezem a grafológia terén.

Az írást megvizsgálva ekképen fejtettem ki véleményemet: a jobbra dőlő sorok és az extroveltált íráskép arról árulkodik, hogy a sorok írója bátor, szenvedélyes, erős személyiség, akiben nagyfokú intelligencia párosul humánummal. Évek óta foglalkozom íráselemzéssel, de életemben először találkoztam olyan valakivel, aki egyszerre bátor fizikai értelemben (ezt a jobbra dőlő sorok jelképezik: ebből látszik, hogy a személy nagy hatást kíván a világra gyakorolni), bátor, lelkileg (ezt jelzik a megnyúlt formák és a szavak utolsó betűinek centrifugális jellege) és bátor erkölcsileg (ezt a szabályos sorok, és a t. betű lendületes áthúzása jelzi). Képzelheti megindultságomat, Duce, amikor elemzésemet követően az illető közölte, hogy ez az Ön kézírása! Bár bevallom, a lelkem mélyén mindvégig ösztönösen éreztem, csakis Ön írhatta a sorokat!

Kérem, küldjön akár egyetlen sort a kézírásával! Nekem már annyi is elég, hogy bátorságot és Félelem nélküli hitet meríthessek az Ön munkásságából!

Fasiszta üdvözlettel:

Agostina B.<

Róma, 1923. július 29.

>Mussolini kegyelmes úr!

Ma van az Ön születésnapja. Amikor még élt a papa, minden születésnapjára írtam neki egy kis levelet, amelyet csészéje vagy szalvétája alá rejtettem. Most, hogy a papa nincs többé és Mama is elment, a nagymamám gyakran mondogatja nekem, hogy Ön Duce olyan nekünk, mint az édesapánk. Őrangyala és gyámja annak a népes és szép családnak, amit úgy hívnak: Olaszország. Így kívánok én Önnek boldog születésnapot. Szeretném, ha Ön is úgy találná meg ezt a levelet, mint apám a reggeliző asztalnál annak idején: rám nézett, elmosolyodott, könnybe lábadt a szeme, majd odajött hozzám és magához ölelt.

Nem tudom, mikor olvassa majd a levelem. De ha meghallgatja kérésem, és küld egy fényképet, az olyan lenne, mintha apám mosolyogna rám. Újságokból kivágott képeivel már egy teljes albumot megtöltöttem, de ha személyes aláírásával ellátott fényképet küldene, segítene kitölteni az űrt, amely három éve ül otthonunkban.

Ersilia R.<

Reggio Emilia, 1935. február 14.

>Olaszország Ducéja!

Csodálatot és végtelen hitet érzek maga iránt a sorsfordító 1919-es év óta. Tiszta képe egy eljövendő szebb Olaszországról fiatal nőként inspirál, hogy levelet írjak magának.

Most,hogy a Titanic építéséhez mérhető nagyszabású isteni terve megvalósult, vettem magamnak a bátorságot és elismerésem jeléül egy lirica Duxot írtam magához.

Még ha tudásom nem is mérhető a téma nagyságához, egy olasz nő hálás és tüzesen dobogó szívével írtam versem. Maga számomra egy természetfeletti erővel rendelkező isteni küldött, aki az emberiség jóléte érdekében van itt a földön.

A magához mindig hűséges:

Wera B., Via don Giuseppe Andreoli 2, Reggio Emilia<

DUX

Lóháton erős, szálegyenes, büszke

Férfias arc, akár egy ókori római

Bronzba vésett vonások, ragyogó szemek

Hatalmasak, parancsolók, egy vezér szemei.

Sugárzó magas homlok, egy zseni homloka.

Akaratos száj és áll: Ime a Duce!

Mussolini megjegyzése:>Nahát, ez elbűvölő!<

Venegono Superiore, 1940. január 13.

>Duce!

Fiatal fasiszta nő vagyok, és életem igen fontos napja közeleg, ezért szeretnék Öntől megerősítést kapni, ha lehet.

Kegyelmes uram, talán túl sokat kérek, mégis bízom benne, hogy válaszol nekem. Húsz éves Vagyok, jövő év januárjában lesz a mennyegzőm. Szerettem volva személyesen elmenni Rómába, hogy láthassam magát előtte, de nem sikerült, így csokoládédesszertet küldök magának. Csak egyetlen szót olvasnék magától, amelyből bátorságot meríthetek új életem megkezdéséhez, amelyet fasiszta nőhöz méltón akarok élni.

Kérem, legyen kedves egy távol élő leánya kérését teljesíteni, aki - mivel nem mehet el magához - megelégszik egyetlen sorával, egyetlen szavával.

R.Severina<

A Duce kézzel írott megjegyzése:> Fehér fémdobozkában bonbont küldött. Így, hogy már kifogyott belőle a csokoládé, olyan üresnek tűnik.<

Falconara,1942. augusztus 9.

>Duce, kilátástalan helyzetbe kerültem, már csak az Ön végtelen jóságára számíthatok, jisz maga az én őrangyalom.

Sok családi viszontagság miatt elveszítettem a varrógépet, amellyel mindennapi betevőnket megkerestem. Hogy megéljek, kénytelen voltam a vajgyárban elhelyezkedni, de akárhányszor dolgozni megyek, mindig sírhatnékom támad. Ha arra gondolok, hogy nem gyakorolhatom szakmám, amely egyben szenvedélyem is!

(…)A nép leánya vagyok, és maga olyan jó a néphez! Tudom, sokat kívánok, de a szükség rávisz, hogy vakmerőn megkérdezzem: kaphatok esetleg egy varrógépet?

És mától - ha az emberileg lehetséges - csak még jobban fogom áldani az Ön nevét!

Az Ön odaadó híve:

Jole A.

Palazzo Ferrovieri, Falconara<

Mussolini megjegyzése: > Varrógépügyben intézkedni.< A levélírónak az anconai prefektuson keresztül Necci márkájú varrógépet küldet.

Acquacalda, Lucomagno

>Kegyelmes Uram!

G.Maria Paolina di Oliviero fasiszta nő vagyok. S.Cassianóban, Vicóban élek és Acquacaldában dolgozom csaknem húsz éve munkásnőként, mindvégig jó magaviselettel. 19 éve jegyeztem el magam P.Angelo fasiszta férfival, aki szintúgy vicói illetőségű. Két év jegyességet követően Angelo a carabinierik hadtestében kezdett szolgálni, s szolgál a mai napig.

Jegyesem többször is kérelmezte házasságkötésünket, ám kérését tizenkilenc éven át elutasították. Ma már aligha lehetséges számunkra, hogy elérjük életünk célját, hacsak nem a maga hatalmas kegye által, mert jegyesem felettesei nem engedélyezik egybekelélsünket.

(…) Bocsássa meg, ha levelemben elragadtattam magam! De el tudja képzelni a végtelen fájdalmat, ami a szívemet nyomja. Tizenkilenc éve várok rá, hogy végre családot alapíthassak!(…)35 éves vagyok, és ha addig várunk a házasságkötéssel, míg Angelót nyugdíjazzák, végképp le kell mondanom az anyaság öröméről.

Ön, Duce, egyetlen jóindulatú emberi gesztusával kegyelmi felhatalmazást bocsáthatna ki számunkra…

G.Maria Paolina<

A titkárnő megjegyzése:> Jó magaviseletről igazolás kiadva.<

Róma, 1935

>A nagytiszteletű kormányfő részére

Nem volt sem bátorságom, sem pedig alkalmam arra, hogy az Ön automobilja kerekei alá vessem magam, ma reggel a Piazza Venezián, amint autója begördült a híres palota kapuján. Kegyelmes uram, helyettesítő tanárnő vagyok, egy árva gyermekekkel, az apja meghalt. Két fivérem Afrikában harcol, én pedig június óta nem kaptam fizetést, a házunkat hamarosan elveszik.

Hová menjek? Mit tegyek?

M.Ilmenia<

Siena, 1925. december 14.

>Duce!

Tegnap hatalmas tömeg közepén láttam magát antik városunkba látogatásakor. Tekintetünk összetalálkozott. Az arcom csodálatot, rajongást fejezett ki, felfedve Ön előtt érzéseimet. Az én mellkasomban igaz szív dobog és nem szivacscafat, mint azoknak a buggyant asszonyoknak, akik egymás hegyén-hátán tolakodva rontottak magára a téren, és szinte életveszélybe sodorták! Képesek lettek volna kocsija szélvédőjét is betörni, csak hogy megérinthessék Önt! Bolond gyilkosok, mennyire gyűlölöm őket!

Mielőtt Ön megérkezett volna a városba, én voltam a világ legboldogtalanabb teremtése. Egy rideg férfihoz mentem feleségül, a házasság fullasztó kötélként tekeredett nyakam köré. De most már biztosan tudom, hogy én Önt szeretem. Az újságokban azt olvasom, hogy Ön szinte levitál valódi élet helyett: mindenét Olaszországért adja, sem nem eszik, se nem iszik, se nem alszik. Nos, én is levitálok: mióta magát először láttam, nem eszem, nem iszom, nem alszom.

Tegnap is úgy rohantam maga után, nehogy szem elől veszítsem! Az izgatott szorongástól majd összeestem…De még mielőtt kicsúszott volna a lábam alól a talaj, láttam, hogy maga is észrevesz engem…Éreztem,hogy megérintem Önt a szíve legmélyén. A meleg tekintet, amellyel rám nézett, mindent elárult nekem.

Itt, Siena földjén egy virágszál csak arra vár, hogy leszakítsák. Ne hagyja, hogy elhervadjon! Ha a kezébe szorítja, megtapasztalja, micsoda szenvedély, odaadás és tapintat bújik benne.

Michela C.<

Pisa, 1927. november 14.

>Mélyen tisztelt Duce!

Mivel nem tudom a kis Romano címét, magán keresztül küldök szerény ajándékot kisfiának.

Minden elismerésem,

Florina D.<

Mussolini nem mindig nyitott a nők kéréseire, de az ajándékokra odafigyel. Ehhez a levélhez azt fűzi kérdésként titkárnőjéhez:> És megjött az ajándék?< Florina kitartó, a gyereknek szánt ajándékkal tör be, mint valami trójai falóval, majd a következő év január 10-én sürgetőbb hangra vált:

>Duce, annyira szeretnék megismerkedni magával! Kitüntetne vele! Mikor tudna fogadni?

Éljen Mussolini!

Odaadó híve:

Florina de F.<

Trento, 1940. június 15.

>Május 16-án elhangzott beszédében azt fejtegette, hogy a politikában nincs helye érzelemnek. Politikában csak az érdek számít.

Nos tudnia kell, Duce, hogy az olasz népet soha nem hitvány önös érdek irányította. Az olasz nép a becsületéért harcol. Duce, a Franciaországnak küldött hadüzenet aljas cselekedet. Egy tisztességes férfi nem ront rá sebesültre.

Maga úgy fog bevonulni a történelembe, hogy nevéhez számos becstelenség tapad…

Lina Romani<

Rapallo, 1934. október 3.

> Duce, éppen most érkezett meg gratuláló távirata a századik születésnapomra. Örömmel olvasgatom, még szemüvegre sincs szükségem, mert Isten az életemre helyezte védő kezét, s engedte, hogy könnyedén éljek a sok nehézség közepette, amelyeket mindig bátorsággal és szívem belső derűjével viseltem.

Hogy szebbé tegye napjait, Duce, igyon meg minden este, lefekvés előtt egy pohárka szőlő likőrbort. Én is ezt teszem immár nyolcvan éve (…) Minthogy a likőrbor, a ratafia annál jobb minél öregebb, küldök magának belőle tiszteletem jeléül száz üveggel. Eddig ezeket féltékenyen őrizgettem magamnak. Az ital benne, ha nem is annyi idős, mint én, de közel annyi lehet, mert férjemmel még akkor készítettük, amikor Róma főváros lett.(…)

A likőrbor úgy készül, hogy tíz napig fahéjat, szegfűszeget és koriandermagot áztatunk egy jó adag szőlőlében. Minden nap megrázzuk a palackot, hogy a gyógyhatású szerek alaposan összekeveredjenek. A tizedik napon veszünk egy szép fűrt, érett, nagy szemű fehér szőlőt, magjait kigyűjtjük egy edénybe, és lassú tűzön főzzük. Óvatosan kevergetjük, ügyelve arra, hogy ne törjük össze a magokat, amelyek idővel maguktól is szétdurrannak. Ha ez megtörtént, szitán átnyomjuk a masszát, és miután leszűrtük a levét, hagyjuk lehűlni.

Ebből a füzetből úgy félliternyit adagolunk fél liter megerjedt szőlőléhez, amelyben már jól kiáztak a fűszerek. Ekkor már majdnem kész van a likőrbor, ám nem egészen. Jó egy hónapot várunk, mielőtt leszűrnénk, majd cukrot adunk hozzá. Ezután minél tovább várunk az itókával, annál finomabb lesz az íze. Minden egyes pohárka újabb napot ad ajándékul annak, aki fogyasztja.

Így kívánom én Önnek, hogy érje meg egészségben a száz évet!

Elkötelezett híve:

Carmen G.<

A zsarnokok vitathatatlanul értik a módját, miként tűnjenek ártatlan báránykának…Meggyőző szónokok és erőtől duzzadó, előzékeny, sármos férfiak - elképzelhetetlen, hogy például Adolf vagy Beníto ápolatlanul, borostás arccal lépjen a tömegek elé. Ám alábecsülnénk a nőket intellektuálisan, ha azt gondolnánk, hogy a vezérek pusztán jólfésültségüknek köszönhetik sikereiket.

A hatalom megszerzésének útján a diktátorok egytől egyig felismerték, hogy csak akkor jutnak el a csúcsra, ha sikerül megnyerniük és saját céljaikra felhasználniuk a nőket. Legyen a kiválasztott prostituált vagy gazdag értelmiségi nő, közös a sorsuk: népük fölé emelkedő diktátoraik oldalán csilloghatnak ugyan, miközben megcsalják és kihasználják őket……”

Felhasznált irodalom:

Diane Ducret

Hirhedt diktátorok asszonyai

Kossuth Kiadó Bp.2012

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2013. január